Iskolai filozófia Magyarországon a XVI—XIX. században (Mészáros András)

Ezt a címet viselte az a nemzetközi tudományos konferencia, amelyet a pozsonyi Comenius Egyetem BTK Magyar Nyelv és Irodalom Tanszéke, a Szlovák Tudományos Akadémia Filozófiai Intézete, valamint a Magyar Köztársaság Kulturális Intézete rendezett 2002. október 17–19-én Pozsonyban a Magyar Kulturális Intézetben.

A konferencia apropóját az adta, hogy a címben jelzett idõszakban a magyarországi filozófia megjelenési módja túlnyomórészt az egyes iskolatípusokban oktatott bölcselet volt. Ugyanakkor az eddigi filozófiatörténet-írás nem szentelt kellõ figyelmet eme bölcselet sajátosságainak. Ennek következtében a magyarországi filozófiának az Erdélyi János által a XIX. században meghatározott „követõ jellege”, azaz a nyugat-európai irányzatok hazai alkalmazása gyakran vetette fel az eredetiség kérdését. Ez a kérdés pedig nehezen megválaszolható akkor, ha nem azonosítjuk a filozófia szerepét az adott kultúrán és az adott korszakon belül. Vagyis a konferencia elsõdleges célja az volt, hogy egyrészt meghatározza az „iskolai filozófia”, „iskolafilozófia”, „a filozófia iskolai fogalma”, „a katedrafilozófia” stb. fogalom jelentését, másrészt konkrét példákon keresztül bemutassa az iskolai filozófia megjelenési módozatait.
Ismert tény, hogy a filozófia oktatása különbözõ formákban – fõként a teológiai tanulmányokra való felkészítés céljából – már a XVI. századtól megjelent Magyarországon. A filozófiának ez a szerepe azonos volt mind a katolikus, mind pedig a protestáns iskolákban, ami azt is jelentette, hogy a gimnáziumi tanulók legalább logikával, a királyi akadémiák, a studium generalék, valamint az egyetemek hallgatói pedig metafizikával, etikával is megismerkedtek. Ez nem maradt nyom nélkül a mûveltségben. Vagyis a magyarországi mûvelõdéstörténetnek számolnia kell a filozófia jelenlétével és kulturális hatásaival.

Mindezek a meggondolások szerepet játszottak a konferencia megrendezésében és elõkészítésében. Ilyen szempontból ez a találkozó azoknak a szakmai fórumoknak a sorában helyezõdik el, amelyek az 1990-es évektõl kezdõdõen (a magyar filozófusok elsõ világtalálkozójának az idevágó szekciója, a miskolci és kolozsvári filozófiatörténeti konferenciák) meghatározott témakörök szerint foglalkoznak a magyarországi filozófia történetével. A meghívott és jelenlévõ elõadók legtöbbje ezeknek a konferenciáknak az állandó résztvevõje és a szakma jelentõs képviselõje. Az elõre bejelentett elõadók közül Egyed Péter és Tonk Márton Kolozsvárról egyéb elfoglaltsága, Kiss Endre Budapestrõl és Tarnay Brúnó Pannonhalmáról pedig betegség miatt nem tudott eljönni a találkozóra. Referátumuk szövege azonban remény szerint a konferencia-kötetben meg fog jelenni.

A konferenciát Fehér M. István elõadása („Iskolai filozófia és a filozófia iskolai fogalma”) nyitotta meg. Ez az „in sensu scholastico” és az „in sensu cosmopolitico” értett filozófia Kant-féle megkülönböztetésébõl kiindulva próbálta értelmezni a filozófiatanítás célját és küldetését. Ugyanígy Kant és Husserl elméletére támaszkodva tette fel a kérdést: lehet-e filozófiát tanítani, és ha igen, akkor voltaképpen mit is tanítunk? Ha pedig az iskolai filozófiát kritikával illetjük, akkor a bírálat az iskolarendszer és az iskolaügy történetét is érinti.

A felsõ-magyarországi iskolai filozófia témakörével többen is foglalkoztak. Mészáros András („Iskolai filozófia Felsõ-Magyarországon a XIX. században)” a Ratio Educationis utáni iskolai programokkal összefüggésben tekintette át azokat a katolikus és protestáns tanintézeteket, amelyeken belül filozófiaoktatással találkozhatunk. Az itt oktató filozófiatanárok esetében pedig kísérletet tett azok besorolásával a magyar filozófia történetébe. Teodor Münz („A szlovák felvilágosodás kori gondolkodás demokratikus elemei”) a felvilágosodás azon társadalomfilozófiai elemeit mutatta be, amelyek az egyén emancipációját segítették elõ. Rathmann János („A szepességi mûvelõdés a felvilágosodás korszakában”) a késmárki és lõcsei líceumok tanárainak, fõként pedig Samuel Toperczer munkásságának elemzésén keresztül demonstrálta a jénai kantianizmus (Reinhold és köre) hatását a magyarországi filozófiára. Ezzel kapcsolatban sajnálatos, hogy nem hangzott el Kiss Endre elõadása a XVIII. századi németországi iskolafilozófiáról, mert mint ismeretes (és ezt Rathmann János referátuma plasztikusan ábrázolta), a német filozófia hatása a XIX. századi magyarországi gondolkodásra meghatározó jellegû volt. Eva Kowalská („Benczúr József, a felvilágosodás kori filozófia és pedagógia képviselõje”) a Késmárkon és Pozsonyban is mûködõ Benczúr József munkásságát a történettudomány szemszögébõl és néhány eddig ismeretlen kézirata bemutatása révén ismertette. Az eperjesi evangélikus líceum két filozófiatanárának, Greguss Mihálynak és Vandrák Andrásnak a munkásságával Rudolf Dupkala („Etikai kérdések a filozófiaoktatásban az eperjesi evangélikus líceumban a XIX. században”) és Jana So¹ková („Az esztétika helye a filozófiaoktatásban az eperjesi evangélikus líceumban a XIX. században”) foglalkozott. Dupkala Vandráknak „A philosophiai ethika elemei” címû mûvét elemezte, és mutatta ki a kanti, valamint friesi hatást és Vandrák etikájának gyakorlati irányultságát. So¹ková elõadása Greguss esztétikájának a korabeli európai irányzatokhoz fûzõdõ viszonyát tisztázta, valamint Vandrák vallásos-esztétikai világnézetét demonstrálta. Somos Róbert („Pauler Ákos a pozsonyi királyi akadémián, 1906–1912”) Pauler pozsonyi éveit elemezte, és kimutatta, hogy ekkor történt meg a váltás Pauler bölcseletén belül. Ennek mibenléte a neokantiánus szubjektív kiindulópontú filozófia feladásában és az objektivista logicizmus alapjainak lerakásában, tehát Husserl, Brentano és Bolzano hatásának felerõsödésében állt. Részben Felsõ-Magyarországot érintette Kaposi Márton elõadása is („A filozófiaoktatás kibontakozása Magyarország elsõ állandó egyetemén”), amely a korábbi nagyszombati jezsuita egyetem budai, pesti, majd pedig budapesti történetével foglalkozott. Ezen belül a filozófiaoktatás három nagyobb fellendülését mutatta be.

„Sipos Pál filozófiája” címmel küldte meg a konferenciának elõadását Egyed Péter. Sipos, aki Szászvárosban, majd pedig a sárospataki református gimnáziumban tanított, Kant, Fichte, valamint a francia felvilágosodás filozófusainak ismeretében alkotta meg mûveit. Az elõadás Sipos eszmerendszerének fõbb elemeit mutatta be. Ugyancsak Sárospatakhoz fûzõdik Erdélyi János mûködése. Errõl Baracs Gabriella tartott beszámolót „A sárospataki filozófiaprofesszor, Erdélyi János iskolateremtõ törekvései” címmel. A kolozsvári egyetemen a XX. század elején folyt filozófiaoktatást tárgyalta három elõadás. Tonk Márton „Filozófiatanítás a kolozsvári egyetemen”, Veres Ildikó „Filozófia és pedagógia a századelõ Kolozsvárán”, Mariska Zoltán „Bartók György a katedrán” címû elõadásairól van szó. Mindhárom dolgozat érintette a Böhm Károly tanári munkálkodása nyomán kialakult ún. kolozsvári iskolát, amelynek a tagjai a XX. század elsõ felének legjelentõsebb protestáns gondolkodói voltak Magyarországon.

Mester Béla „A magyar iskolafilozófia kantiánus hagyománya és John Stuart Mill 19. századi recepciója” címmel megtartott elõadása azt a problémát tematizálta, hogyan fogadta be a magyar kantiánus etikai gondolkodás Mill utilitarizmusát. Perecz László „Túl az iskolafilozófián” címû elõadása az 1892-es Pauer–Kármán-vita nyomán az önállótlan átvételre építõ hagyományos iskolafilozófiai álláspontot és a reflektált recepciót elõtérbe helyezõ, iskolafilozófián túli filozófia-felfogást ütköztette egymással.

Az elõadásokkal kapcsolatban termékeny viták alakultak ki, amelyek azt jelzik, hogy egyelõre még sok megválaszolatlan kérdés és felderítésre váró terület áll a filozófiatörténészek elõtt. Az iskolai filozófia felé fordulás egy újabb szempontot adott az elkövetkezõ munkálatokhoz.

A konferencia résztvevõi a tanácskozás szünetében kirándulást tettek Dévény várához, valamint kötetlen beszélgetés mellett végigjárták a koronázási útvonalat Pozsonyban.

A konferencia elõadásai hamarosan kötetben is megjelennek.

Mészáros András