Gaucsík István : Gazdaság és hitelszervezet – a szlovákiai magyar bankhelyzet (1918-1923) (II. rész)

6. Nosztrifikálás, nacionalizálás57

A két kifejezést többféleképpen értelmezhetjük. Az alábbiakban saját elképzeléseimet rögzítem.

A nosztrifikálás egy adott gazdasági intézmény objektív (külső) hatalompolitikai/adminisztratív kihívások által kiváltott/előidézett átalakítása, amely az egymásnak feszülő, de a konszenzust is kereső érdekcsoportok között a befolyási területek kodifikálásában, a tőkerészvétel elosztásában nyilvánul meg, és az intézeti felépítmény szervezeti/szerkezeti megváltoztatásával jár.

A nacionalizálás alatt az 1918-ban megszületett Duna-medencei nemzetállamok gazdasági kapacitásának és potenciáljának az államalkotó, többségi, birtokon belüli” etnikum irányításába (nemzeti kezekbe) való juttatását értem.

Ezeket a korszakban megnyilvánuló gazdasági nacionalizmus alktóelemeiként és megnyilvánulásaiként értelmezem. A bankrendszeren belül a tulajdonviszonyok területén jelentős tőkemozgások zajlottak le. Ennek részét képezte a nosztrifikáláson belül a részvények honosítása (a kortársak ezt nevezték pontatlanul nacionalizálás-nak) és a külföldi tőke beáramlása is.

Az államfordulat idején nem létezett egységes elképzelés a nosztrifikálás lebonyolításáról, ill. technikai jellegű véghezviteléről. A bankszektorban ez eltérő módon zajlott le, mint az iparban, a kereskedelemben vagy a közlekedésben (ez az összehasonlító vizsgálatok érdekes terepe lehetne!). Irányító, döntéshozó, jóváhagyó helye a pénzügyminisztérium volt.

Kezdetben azt feltételezték, hogy a bécsi és budapesti bankok fiókjai – kiszolgáltatott helyzetüket felismerve és a körülményekhez alkalmazkodva – beolvadnak valamelyik cseh vagy szlovák pénzintézetbe. Erre példa azonban Csehországban is csak elvétve akadt.

A pénzügyminisztérium az ún. pénzintézeti nosztrifikálással kapcsolatos rendeletet (igencsak későn) 1920. szeptember 13-án bocsátotta ki (erre az 1920. évi 532.sz. törvény hatalmazta fel). Ez meghatározta a külföldi részvénytársasági intézetek üzletkörének módozatait. Célja az immár külföldre irányuló tőkeáramlás megakadályozása és a fait accompli helyzet kialakítása volt. A fiókok tevékenységét ugyan öt évre meghosszabbították, de gyűjtött tőkéiket nem bocsáthatták központjaik rendelkezésére. A működésükhöz szükséges tőkét központjaiknak kellett biztosítaniuk. Új fiókokat Csehszlovákia területén nem hozhattak létre. A rendelet betétfelvételük nagyságát is meghatározta.

A külföldi székhelyű bankok fiókjaikkal gyakorlatilag nem tudták tartani a kapcsolatot, üzleti hálózataik megszakadtak. A megoldás érdekében tárgyalást kellett kezdeményezniük Prágával.

Csehországban 1919-1922 között ennek a folyamatnak változatos formái jöttek létre. Végeredménye a cseh gazdasági prioritások elismerésével – megítélésem szerint – a gazdasági kompromisszum jegyében jelentkezett (természetesen a cseh vagy a szerényebb lehetőségekkel rendelkező szlovák gazdasági nacionalizmus többé-kevésbé determináló tényezőként lépett fel). A nyugati országrészekben – egy kis túlzással mondva – a gazdasági kiegyezés” felé haladtak az események, intézmé-nyileg multinacionális bankokat szerveztek. A tőkecsoportok közötti barátsági szerződések” és garanciák lehetővé tették a cseh bankbefolyás és -ellenőrzés érvényesülését.

Cseh-német relációban a bécsi főintézetek fiókjaiból kevert bankok születtek (Ceská komercní banka, Banka pre obchod a prúmysl df. Lánderbanka, Vseobecná bankovníjednota). Néhányban a cseh és a német tőke mellett megjelent a külföldi (francia, belga) is. Kivételnek számítottak az Anglo-Österreichische Bank fiókjai. A fiókok tőkéjét angol vagyonnak nyilvánították. Anglia és Csehszlovákia között üzletpolitikai tárgyalások részeként szerepeltek. 1922-ben átalakították őket Anglo-ceskoslovenská banka néven. Az angol tőke befolyását továbbra is megőrizte.

Összegezve elmondhatjuk: az előző tartományi szintű fiókintézetekből olyan többnemzetiségű nagybankok jöttek létre, amelyekben az osztrák-német tőke visz-szaszorult, míg a hazai cseh és a nyugat-európai jelentős befolyásra tett szert.58

Milyen volt a helyzet Szlovákiában és Kárpátalján? Kialakult-e a nosztrifikálás itteni jellegzetes mintája szlovák-magyar vonatkozásban, avagy a cseh irányítású rendezés érvényesült? Milyen volt/lehetett a szlovák pénzintézetek mozgástere, érdekeik érvényesítésére milyen lehetőségeket találtak? Ebben az összetett folyamatban milyen koordinátarendszerbe tudjuk belehelyezni a magyar és a német nemzetiségi bankokat?

Válaszaimat az alábbiakban két gondolati kérdés köré rendezem. Először a keleti országrészek területén maradt magyarországi fiókintézetek sorsát vizsgálom, majd a nosztrifikálási-nacionalizálási tendencia megnyilvánulási jegyeire próbálok rámutatni.

A magyarországi bankfiókok anyagilag lehetetlen helyzetbe kerültek. Saját tőke – a valutareform következtében – nem állt a rendelkezésükre. Idegen tőkét a megrendült bizalom miatt nem tudtak gyűjteni. Az állami beavatkozás üzleti tevékenységüket zilálta szét. Betéteik egynegyedét csehszlovák állampapírokba kellett (volna) elhelyezniük, az áru- és devizaüzletek, valamint a valutakereskedés engedélyekhez voltak kötve. Működésükre háromtagú bizottság felügyelt, így a központok a fölöttük való irányítást ténylegesen is elveszítették.

Gazdaság és hitelszervezet – a szlovákiai magyar bankhelyzet 67

1918 után az alábbi pénzintézetek fiókjai kerültek csehszlovák területre:59

1. táblázat

A Monarchia felbomlásával az Osztrák-Magyar Bank is súlyos helyzetbe került. Az utódállamok megbízottainak képviselői ugyan egyetértettek működésének 1919 végéig való fenntartásában, de az önálló nemzeti jegybankok létrehozása már napirenden szerepelt.

A felső-magyarországi területek cseh katonai megszállása megszakította a kapcsolatot a fiókok és a központok között. A pozsonyi fiók 1919 januárjától új szerepkörbe került: a Bankhivatal fiókjává alakították át, nem ismerve el az Osztrák-Magyar Bank illetékességét Csehszlovákia területén.

A Bankhivatal 1919. március 11-én kezdte meg tevékenységét a volt közös jegybank fiókjait átvéve. 1922-ben Szlovákia öt városában (Besztercebánya, Kassa, Nyitra, Pozsony, Zsolna), Kárpátalján egy helyen (Munkács) újította fel működését.60

A magyar nemzetiségi pénzintézeteknek 1920-ban külföldi követeléseinek kb. egyharmada a Magyar Általános Hitelbank (MÁH) és a Magyar Leszámítoló- és Pénzváltó Bank (MLPB) szlovákiai fiókjaiban feküdt. Ez a szoros pénzügyi érdekeltség azt eredményezte, hogy a fiókok (és tőkéik) sorsa iránt nem maradhattak közömbösek.61

Pozsony csehszlovák uralom alá kerülésekor a MLPB fiókja a nála letétbe helyezett részvényeket (biztonsági okok miatt”) Budapestre küldte. Ez a pozsonyi magyar és német pénzintézeteket érintette érzékenyen, hiszen az így elhelyezett tőkéik hosszabb időre behajthatatlanokká váltak. A fiók megrendült anyagi helyzetbe került.62

A magyar és a német pénzintézetek 1920. március 28-i találkozóján felmerült a fiókok problémája is. A két fiókintézet több mint 200 millió Kc-val tartozott. A velük szemben támasztott követeléseik összege messze meghaladta a Budapesten (91 millió Ke) maradiakat. A bankegyesület az állam beavatkozását kérte, hogy pénzüket mobilizálják.63 A MÁH pozsonyi és kassai fiókjainak működéséről elszórt adatok álltak a rendelkezésemre. A Pozsonyi I. Takarékbank (amely szoros üzleti összeköttetésben állt velük) levéltári iratanyaga alapján megkísérlem érzékeltetni vesszőfutásukat.64

A takarékbank és a fiókok 1919-1921 közötti kötélhúzásra emlékeztető kapcsolata az időről időre felbukkanó nyomásgyakorlástól (perindítással való fenyegetés) a kis összegű (sokszor elmaradó) törlesztésekig terjedt. A pozsonyiak a MÁH-fiókkal szemben 1920 tavaszától kezdték pénzüket visszakövetelni. Március folyamán 1 millió Kc-t visszakaptak, de a továbbiakat a fiók már nem volt képes biztosítani. Júliusra (a MLPB fiókjával együtt) a folyószámlás követelésekre 5%-os kamatozást ajánlottak fel, amelyet a bank elfogadott. Változás azonban nem történt. Októberben a takarékbank képviselői Budapesten tárgyaltak. A MÁH ugyan 1 millió Kc-t helyezett el náluk, és még nagyobb összeget ígért, de a helyzet nem javult. A pozsonyiak a tárgyalásokat eredménytelennek tekintették.

Az adatok tükrében úgy fest, hogy a központ 1920 novemberére is csak ideig-óráig tudta fiókját konszolidálni (ekkor 6,4 millió volt a törlesztés). Az 1921-es év a teljes sikertelenséget hozta a Pozsonyi I. Takarékbank számára. Sem a perújrafelvétellel, sem a tárgyalásokkal nem sikerült céljukat elérni. A megegyezésre és a kötelezettségek pontosítására 1921 végén került sor, amikor már a pozsonyi fiók nosztrifikálása befejeződött.65

A MÁH ebben a régióban 1918 előtt a gazdasági és a pénzügyi életben kirendeltségein és affiliációin keresztül is jelentős pozíciókat tudhatott a magáénak. A szlovákiai nosztrifikálási folyamatban fiókjainak kiemelt szerep jutott. Csehszlovák részről az átalakításukat, azaz a cseh és a szlovák tőke kellő súlyú képviseletét szorgalmazták.

A budapesti központ és a csehszlovák pénzügyminisztérium, ill. a cseh nagybankok között valószínűleg már 1920 végétől megindultak a tapogatózó tárgyalások. A magyar felet Kornfeld Zsigmond, a pénzügyminisztériumot Jozef Pára képviselte. A szlovák érdekeket az Americko-slovenská banka (ASB) volt hivatva képviselni, amely határozott politikai támogatást kapott a szlovák politikai elit (Milan Hodza, Milan Micura, Fedor Houdek, Pavol Blaho) részéről. Jelentős szerep jutott a Zivnos-tenská banka érdekkörébe tartozó Ceská eskontníbanka a úverovy úsfavnak (a továbbiakban a korszakban használt német cégnév rövidítését használom: BEBCA) is.

A megegyezést 1921. szeptember 27-én írták alá, amely szerint a pozsonyi fiókból létrejött a Szlovák Általános Hitelbank (Slovenská úverová banka).66 Döntés született a részvénytőke kialakításáról, a további kibocsátások feltételeiről és az ASB részesedésének növeléséről. Az igazgatótanács és a végrehajtó bizottság helyeit az érdekeltek tőkerészesedésének aránya szerint osztották szét. A MÁH által küldött tisztviselőknek a csehszlovák állam számára elfogadhatóknak kellett lenniük. A csehszlovák állampolgárságúakat az új bank úgy vette át, hogy megkövetelte lojalitásukat. Azok, akik nem bírták a szlovák nyelvet, három éven belül meg kellett tanulniuk. A vezető tisztviselők csehek és szlovákok lehettek (arányuknak el kellett érniük a 60%-ot). A könyvelés nyelve a szlovák lett.

A MÁH köteles volt fiókjai aktíváit és passzíváit, valamint affiliációiból való részesedéseit átvinni a Szlovák Általános Hitelbankra. Ipari érdekeltségeinek egy részét is át kellett ruháznia, emellett Csehszlovákia területén nem alapíthatott fiókokat. Az ASB-vel együttműködési szerződést volt köteles aláírni, és 1 millió Ke értékben a közös üzleteken részvételt kellett nyújtania. Garanciaként a Szlovák Általános Hitelbanknál 1 millió Kc-t kellett elhelyeznie.

A Szlovák Általános Hitelbank alapszabályait 1921. október 8-án fogadták el. Működését 1922. január l-jén kezdte meg. Az első igazgatótanácsban négy szlovák, három cseh és három magyar (Kornfeld Zsigmond, az intézet budapesti főigazgatója, Trebitsch Dénes, a fiókok likvidátora és Baán Bertalan, 1925-ig a Szlovák Általános Hitelbank főigazgatója) foglalt helyet. A szlovák tőkét az ASB egyik igazgatója és további két vállalkozó képviselte. Milan Hodza személye a szlovák politikai érdekek érvényesítését jelképezte (igaz, csak rövid ideig, 1922-ig). A BEBCA képviselőinekjelenléte azt jelezte, hogy a nosztrifikálás és nacionalizálás szlovákiai eseményeiben tevékenyen részt vett (és vállalt) a cseh tőke is, amely irányító/felügyelő szerepét nem kívánta feladni.

Az igazgatók és helyetteseik a MÁH-tól kerültek át (általában elmondható, hogy a megfelelő képességű, iskolázottságú szlovák banktisztviselők, hivatalnokok hiánya miatt a 20-as évek végéig sok magyar nemzetiségű a helyén maradhatott).

A tőkeviszonyok a két világháború között a cseh tőke megerősödésének irányába alakultak. A Szlovák Általános Hitelbankot 50 milliós alaptőkével hozták létre. Rövid időn belül jelentős emelésekkel erős középbankká akarták alakítani, azonban a fellépő bankválság ezeket a terveket megakadályozta, később pedig már nem történtek ilyen irányú lépések.

1922-1925 között a tőkearány a cseh és a szlovák tőke javára változott (összesen 70%-kal rendelkeztek). A szlovák tőkebefolyás biztosítva volt. Az ASB által irányított szindikátusban csak megbízható szlovák nemzetiségűek kaptak helyet. A MÁH és a BEBCA pedig kötelezték magukat, hogy részesedésüket nem növelik, sőt a MÁH saját részét 10 éven keresztül csak a csehszlovák államnak adhatta el. Az ASB mégsem tudott komolyabb szerepet játszani, mert az amerikai szlovákság tőkekivételei a gazdasági válság miatt katasztrofális pénzügyi megrendülését idézték elő.

1925-ben megváltoztak a tulajdonviszonyok. A BEBCA 48%-os részesedést szerzett, ami a szlovák tőke visszaszorulását jelentette (40%-ra). A MÁH 12%-kal rendelkezett. A főigazgatói helyet a BEBCA képviselője foglalta el, és további személycserékre került sor az igazgatóságban is.

A rá következő öt évben a Szlovák Általános Hitelbank fokozatosan az expanzív pénzügyi politikát megvalósító cseh Legiobanka érdekkörébe került. 1929-ben affi-liálta a veszteséges ASB-t, majd 1930-ban megvásárolta a BEBCA és a MÁH részvénytöbbségét, ezután átszervezte a bankot. Valójában ekkor fejeződött be a pénzintézet nacionalizálása.67

A MLPB pozsonyi és kassai fiókjai a Volkswirtschaftliche Bankkal egyesültek, amely alaptőkéjét 10 millió Kc-ra emelte, és nevét Escompte und Volkswirtschaftliche Bankra változtatta. Valójában a Tatra banka érdekkörébe tartozott, mert részvénycsomagjának az 51%-a fölött rendelkezett.68

Az egész nosztrifikálási folyamatban nem játszott nagy szerepet a budapesti székhelyű Országos Iparbank munkácsi fiókjának sorsa. Az Iparbank külön érdekessége az, hogy az intézet a Zivnostenská banka alapítása volt. A banküzletek különböző ágainak művelésére és iparvállalatok támogatására hozták létre. Az 1918 előtti cseh gazdasági expanzió egyik magyarországi példája volt. A cukoriparban és erdőiparban voltak részesedései, gőzmalmok tartoztak hozzá. A cseh anyaintézet a fordulat után is megtartotta érdekkörében.69

A MÁH és a MLPB fiókjai számára fenntartott nosztrifikálási lehetőség a többi fiók számára nem volt engedélyezve, likvidálniuk kellett. A Máramarosi Takarékpénztár fiókjai így 1922-ig megszűntek.

A többi fiókról használható adat nem állt rendelkezésemre. Pénzügyi súlyuk és szerepük nem lehetett számottevő, ezért magyarországi központjaik valószínűleg gyorsan felszámolták őket.

Szlovák-magyar viszonylatban nem lehet beszélni jellegzetes nosztrifikálási folyamatról, amely a helyi viszonyokhoz alkalmazkodott volna. A csehországival szemben kevésbé strukturált fiókintézeti hálózat jellemezte ezt a területet, de ez alapjaiban nem befolyásolta az előzőekben tárgyalt tőkemozgásokat.

Cseh és szlovák pénzügyi (valamint nemzetállami) érdekeket követő gazdaságpolitikai törekvéseket rögzíthetünk. Mindkét fél jól körülhatárolt érdekszférában egyezett meg, miközben a szlovák tőke számára több jelentős kedvezmény és engedmény lett biztosítva (az már más kérdés, hogy ezzel a lehetőséggel nem tudott élni). A külföldi magyar tőke számára beszűkült (beszűkített) mozgástér állt rendelkezésre. Pozícióinak visszaszorulását tudatosítva redukálta jelenlétét Szlovákiában. Ez az állapot fő vonalaiban 1938-ig minden bizonnyal nem változott.

A szlovenszkói magyar (elsősorban pozsonyi) nemzetiségi pénzintézetek számára a budapesti főintézetek – pozsonyi és kisebb mértékben kassai – fiókjainak na-cionalizálása és nosztrifikálása súlyosan megrendült pénzügyi helyzetükön javított. Az addig hiába követelt tőkéik behajthatókká váltak, ezzel egy kis lépést tehettek mobilitásuk elérése felé. A fokozatosan konszolidálódó csehszlovák hitelszervezeti rendszeren belül szerepüket reálisan kellett felmérniük, és rugalmasan kellett alkalmazkodniuk a megváltozott körülményekhez.71

7. Az integrált hitelszervezet

Csehszlovákiában az alapjaiban más, szervezetileg eltérő formákat nehéz volt egységesíteni. Ez befolyásolta és meghatározta a nyugati és keleti országrészek közgazdasági viszonyait és kölcsönös kapcsolatait.

Az egyes pénzintézeti típusokat vizsgálva láthatóvá válnak azok a különbségek, amelyek az impériumváltás után is megmaradtak.

2. táblázat72

A csehországi kereskedelmi bankok száma 1918-ra – az előző koncentrációs folyamat eredményeként – csökkent, míg történetükben 1918 után hathatós állami támogatás mellett a pénzügyi expanzió sikeres korszaka kezdődött. 1918-1922 közötti mennyiségi mutatóik ugrásszerű emelkedésről tanúskodnak (intézetek száma:

Gazdaság és hitelszervezet – a szlovákiai magyar bankhelyzet 71

+16, fiókok száma: +260, részvénytőke: +1,4 millió, tartaléktőke: +572 ezer, mérlegfőösszeg: +25 millió). A cseh bankok fejlődésére 1922-ig a gazdasági konjunktúra jótékonyan hatott, azonban 1923-tól a deflációs politika és a bankválság következményei visszavetették őket.73

Az alapítói tevékenység is felgyorsult, amelynek bizonyos fokú nemzeti preferenciája volt (kisebb számban alakultak a nemzetiségi német bankok). A korábban provinciális szerepre kárhoztatott legerősebb cseh nagybankok szűk csoportja (Zivnos-tenská banka, Ceská prúmyslová banka) ekkor vált a csehszlovák bankrendszer vezető tényezőjévé, azonban mellettük jelentős befolyással bírt egy német (Böhmische Union Bank) és egy cseh-német (Ceská eskomptníbanka a úvérníbanka) pénzintézet is. Az új alapítások közül csupán a Legiobanka (amely az üzletkörét az 1930-as években a magyarlakta területekre terjesztette ki) és a Zentrallbank der deutschen Sparkassen dolgozta fel magát a középbankok közé.

Húsz év alatt Csehszlovákiában a bankkonszernek között a legszilárdabb gazdasági pozíciókat a Zivnostenská banka szerezte meg (általában véve monopolizálta az ipar irányítását, amelynek megvoltak a negatív következményei is, pl. a strukturális változások késleltetésében). Ennek a tőkeközpontszerepnek több forrása/ösz-szetevője volt: az első világháború előtti és alatti pénzügyi fejlődése, a cseh gazdasági ellenállás jelképeként való mitizálása, valamint az új nemzetállam létrejöttekor a nosztrifikációs folyamat fő haszonélvezőjeként a többi cseh intézettel szembeni versenyhelyzet paralizálása.

Jó kapcsolatokat alakított ki a politikai elittel, képviselői, bizalmasai mind az államapparátusban, mind az ipari körökben ott voltak. A nemzetközi pénzügyi tranzakciók lebonyolításánál, a külföldi tőkével fenntartott kapcsolatokban az állam gyakorlatát és tapasztalatait nem nélkülözhette. A jegybank (ebben az időszakban a jegybank szerepét ellátó Bankhivatal) a rasíni deflációs pénzügyi filozófiát követve a bank üzleti stratégiájához alkalmazkodott (ipar- és kiviteltámogatás).74

Szlovákiában és Kárpátalján eredendően más volt a helyzet. Látszatra az itteni részvénybankok számukban versenyképesek is lehettek volna, és elméletileg kialakulhatott a viszonylagosan erősebb intézetek csoportja (amelyek hiányát a szlovákiai magyar gazdasági szakírók annyira hiányolták). A nagy számarány ellenben gyenge tőkeerőt képviselt, és egyfajta öröklött, fejlődésüket hátráltató hipertrófiát jelzett, amely a magyar nemzetiségi intézetek számára a 20-as évek folyamán komoly kihívást jelentett.

A két világháború között ezzel a problémával kapcsolatban a legkiterjedtebb publikációs tevékenységet – a hivatalos statisztikai adatok feldolgozásával – Rados K. Béla fejtette ki. Helyesen mutatott rá, hangsúlyozva a cseh típusok differenciáltságát, a két rendszer közötti eltérésekre (amely a szlovenszkói feldolgozások vizsgálódási fókuszából kiesett). A magyar bankok már a kezdeti években tapasztalható számbeli csökkenésének okát a következőkben látta: a cseh-szlovák kormány pénzintézeti politikája a volt magyar területeken is a kereskedelmi bankoknak (kevésszámú nagybanknak) e rendszerét igyekezett kialakítani, amiben segítségére volt az intézeteknek az államfordulat következtében kiszolgáltatott helyzete.”75

Ezt az ellentmondásoktól sem mentes egységesítési folyamatot, amelynek a tárgyalt korszakban több alkotóeleme volt (a specializált intézettípusokkal szembeni bizalmatlanság leküzdése, összeforratlanságuk a közigazgatási szervekkel, ill. egysegekkel, szlovákiai és kárpátaljai hagyománytalanságuk, különleges helyzetük, amelyet a helyi pénzügyi piac is befolyásolt stb.), negatívnak tekintette, a nemzetiségi magyar bankbefolyás visszaesését elsősorban ennek a számlájára írta.

A takarékpénztári forma – általa erőszakosnak vélt – cseh irányítású adaptálását is károsnak vélte: nem tudtak elterjedni főleg a cseh tartományok intézeteinek éles és kormányhatóságilag is támogatott versenye miatt”76 (1929-ig 9 alakult, főleg a szlováklakta területeken).77

Az államigazgatás támogatása igaz, ennek a formának az elterjedését azonban helyi hagyománytalanságában, valamint – a fentiekben már bemutatott – korábbi bankrendszerbeli különbségekben vélem felfedezni (érdemes megjegyezni: ennek a típusnak az átvétele és meghonosítása megalapozhatta volna a szlovákiai magyarság gazdaság – alulról szerveződő” – talpraállását, de az eltérő belső magatartásminták ezt nem tették lehetővé).

A tanulmány témakörén kívül áll a magyar intézetek tőkeerejének (összehasonlító jellegű) vizsgálata. A korabeli bankstatisztikai adatfelvétel a főhatalomváltás utáni kb. két-három évre vonatkozóan eléggé megbízhatatlan, ill. több adat áll a rendelkezésre, és nehéz eldönteni, hogy melyik használható a legmegfelelőbben. 1922-1923-tól kezdve lehet rájuk támaszkodni. A tájékoztatás céljából csak Rados K. Béla számadatait szerepeltetem annak a tudatában, hogy majd a kellő kritikával megvizsgált, több (magyar, cseh, szlovák) forráshely adatait összevető és mérlegelő stúdiumok eredményeiből egy pontosabb és árnyaltabb kép bontakozik ki.

A magyar nemzetiségi banktőke változásait illusztráló számok csak részben utalnak a tőkeváltozásokra (például a fiókok száma vagy a mérlegfőösszeg hiányzik). Komolyabb következetetések tehát ezekből nem vonhatók le, csak általános szinten mozgó megállapításokat tehetek.78

A magyar intézetek számára ez az ötéves periódus a súlyos gazdasági válság és a pénzügyi bizonytalanság korszakát jelentette. Jelentős számban csökkent a főin-tézetek száma, amely a kisbankok megszűnésére volt visszavezethető. Nagyarányú fúziós tevékenység zajlott, amelyet a kortárs magyar nemzetiségi szakemberek a bankszektor egyik gyógyírjának” tekintettek.

Az alap- és tartaléktőkék igen negatív aránya a szlovák intézetekkel szemben a térvesztésüket jelezte. Betétjeik csökkenését több tényező együttes hatása alakította: a szlovák bankok és a cseh fiókok kistőkeelszívó konkurenciája, az impériumváltás után elhibázott üzletpolitika, ill. a külföldi zárolt tőkék problémája.

Kárpátalján a magyar pénzintézetek helyzete még súlyosabb volt, ami a terület általános gazdasági válságával magyarázható. A kilátástalan pénzügyi helyzetbe került kisintézetek nagy számban szüntették be tevékenységüket.

Nem értek egyet azzal a véleménnyel, mely szerint a csehszlovák pénzintézeti rendszert Szlovákia és Kárpátalja területén 1918 után újra ki kellett alakítani, ill. felülről kellett újraszervezni.79Tulajdonképpen a már meglevő és működő pénzintézeti típusok integrálódtak. Az intézményi szinteken ugyan módosításokra került sor, de nem olyanokra, amelyek az egész felépítést alapjaiban változtatták volna meg. Szerintem nem is merülhet fel a dualista” vagy kétvágányú” hitelszervezet kérdése, hiszen a szlovákiai és kárpátaljai bankok szintén a kereskedelmi típusba tartoztak. Tőkeerejükben gyengébbek, üzletlehetőségeikben korlátozottabbak voltak, de ez már egy másfajta megközelítés tárgyát kell, hogy képezze.

8. Mérlegvonás

Csehszlovákia politikai önállósulása elképzelhetetlen volt a régi gazdasági és pénzügyi hálózatoktól, központoktól való függetlenedés nélkül. A döntéshozók a csehszlovák nemzeti piac” kialakítását a nemzeti forradalom” szerves részének és egyik fő céljának tekintették.

Az új, etnikai szempontból mozaikállamnak is nevezhető ország jelentős ipari és mezőgazdasági kapacitást örökölt. Gazdasági megalapozásának egyik hatékony tényezője volt a 20. század elején kibontakozó csehországi ipari fejlődés is. A szlovákiai és kárpátaljai területek számára a mesterséges (és erőszakolt) közgazdasági betagolódásból eredeztethető hátrányok az első köztársaság fennállása végéig megmaradtak, még annak ellenére is, hogy az 1920-as évek elején megindult az egyes iparágazatok struktúraváltása. A szlovákiai magyar gazdasági szakirodalom megállapításai ennek az összetett folyamatnak a nemzetiségi érzékenységű” látleletei.

Az egységes csehszlovák bankrendszer 1918-1923 közé sorolható létrehozása a nyugati és keleti területek közötti fejlődésbeli különbségekkel találta magát szemben. Csehországban, Morvaországban és Sziléziában szakosodott pénzintézetek alakultak ki, amelyekre magas fokú munkamegosztás volt jellemző. Ezek az integrált hitelszervezeti rendszeren belül 1918 után is katalizátorként működtek.

Az elcsatolt felső-magyarországi régióban a Budapest-központúság következtében a bankok a perifériajelleghez alkamazkodtak, miközben szorosan összefonódtak az egyes kistáji körzetekkel. Tulajdonképpen a magyar bankrendszer az intézményi és típusbeli differenciáltság alacsonyabb fokán állt.

Csehszlovákiában 1918-1920 között napvilágot láttak azok a döntő fontosságú gazdaságpolitikai törvények és rendelkezések a pénz- és bankügy terén, amelyek az önálló bankrendszer megalapozását lehetővé tették. A pénzelkülönítés, a valutareform, az önálló jegybank, a nacionalizálás és a nosztrifikálás, valamint a bankszektort stabilizálni hivatott – a gazdasági nacionalizmus arzenáljába tartozó – intézkedések a nemzeti (döntően cseh, részben szlovák) tőkét vezető-irányító pozícióba juttatták.

A magyar nemzetiségi pénzintézetek több kihívással szembesültek. Érdekeik érvényesítésére, tőkeveszteségeik ellensúlyozására, az új hatalmi viszonyok között meg kellett keresniük a megoldásokat, fontolóra kellett venniük a pénzügypolitikai döntések rövid távú következményeit. Integrációjuk gyorsan haladt, és 1923-ig meg is valósult.

Úgy vélem, hogy a Jócsik Lajos által immár több mint hat évtizede papírra vetett gondolat ma sem veszített aktualitásából: Valóban a kisebbségi irodalomról, politikáról és mozgalmakról aránytalanul többet írtak, mint a kisebbségi helyzet mélyebb szociológiai és gazdasági vonatkozásairól. „80 A gazdaság -és banktörténeti jellegű kutatások tovább gazdagíthatják ismereteinket erről a korszakról.

Melléklet

A magyar pénzintézetek főbb mérlegtételeinek összehasonlítása (Szlovákia, 1000 Kő)

Forrás: Rados K. Béla: Magyar pénzintézetek Szlovákiában és Ruténiában. Magyar Kisebbség, 12. évf. 1933. 1. sz. 10-11. p.

Magyarázat: A – az intézetek száma, B – alaptőke, C – tartaléktőke, D – betétek, E – hitelezők, F – váltók, G – kölcsönök.

* 1919-ben 5 bank osztrák-magyar koronában készítette mérlegét, ezek bele vannak számítva a táblázat adataiba, de a %-os számításoknál nem vehetők figyelembe.

A magyar pénzintézetek főbb mérlegtételeinek összehasonlítása (Kárpátalja, 1000 Kő)

Forrás: Rados K. Béla: Magyar pénzintézetek Szlovákiában és Ruténiában. Magyar Kisebbség. 12. évf. 1933. 1. sz. 14-15. p.

Magyarázat: A – az intézetek száma, B – alaptőke, C – tartaléktőke, D – betétek, E – hitelezők, F – váltók, G – kölcsönök.