A kisebbségi önismeret rendszeres alapkutatások nélkül fellegjárássá válhat. Beszélgetés Vadkerty Katalinnal (Kiss József)
![szemle_2003_3_palyakep-2[1]](https://forumszemle.eu/wp-content/uploads/2016/06/szemle_2003_3_palyakep-21.jpg)
– Vadkerty Katalin történetÃrói munkássága a Tatarka-dÃj odaÃtélése után a kisebbségi kereteket meghaladó közéleti hatóerÅ‘vé vált. Igaz, szlovák, illetve cseh részrÅ‘l csak az értelmiségi elit szűk köreiben váltott ki visszhangot, de ez is nyilvánvalóvá tette: a szlovákiai magyarság második világháború utáni hányattatásai ezután már nem homályosithatók és ködösithetó’k el különféle fogások alkalmazásával. A Kalligram Kiadó jóvoltából szlovákul is megjelent összegzÅ‘’ feldolgozás tényei önmagukért beszélnek – a tágabb közvélemény számára is. Úgy tűnik viszont, hogy Vadkerty Katalin munkásságának hazai kisebbségi, illetve magyarországi fogadtatása csak magára e témára összpontosul, kissé kiragadva azt a szlovákiai magyarság önismereti szemléletű történeti, illetve társadalomtudományi kutatásainak kibontakoztatására irányuló útkeresÅ‘ erÅ‘feszÃtések folyamatából. Mert talán már ennek is megvan a maga története.
– Ãgy van. S ebben mindenképpen határvonalat jelent a rendszerváltás, amely teljesen új körülményeket teremtett, de nem jelent szinte a varázspálca ütéséhez hasonló, immár minden akadályt elhárÃtó fordulatot. Az elÅ‘zmények egyébként visz-szanyúlnak a rendszerváltást közvetlenül megelÅ‘zÅ‘ idÅ‘szak ma már kissé homályba veszÅ‘, a pártállami hatalom lazulása ellenére sem teljesen kockázatmentes kezdeményezéseihez. Annak a csoportnak a feladatvállalására gondolok itt, mely a Madách Kiadó gondozásában Új Mindenes Gyűjtemény cÃmmel társadalomtudományi tanulmánykötet-sorozatot jelentetett meg. Az 1990-ben napvilágot látott 10., természetesen jóval elÅ‘tte összeállt kötetben annak az ankétnak az anyaga is szerepelt, amely a kisebbségi tudomány fogalmával, helyzetével, szerepével foglalkozott. S a kiadvány dokumentum rovatában megjelent a csehszlovákiai magyar tudományos élet intézményrendszerének kialakÃtását célzó, a szerkesztÅ‘bizottság által kidolgozott tervezet. Mind az ankét kérdéseinek megválaszolásában, mind pedig a tervezet kidolgozásában és megvitatásában jómagam is részt vettem. Hajói emlékszem, a változások küszöbén sem tartoztam azokhoz, akik a jövÅ‘t illetÅ‘en túlzottan optimista hangot ütöttek meg. SÅ‘t arra hÃvtam fel a figyelmet, hogy a szabadabb gondolkodási lehetÅ‘ségeket meglovagolják olyan erÅ‘k is, amelyek az internacionalizmus burkolt nacionalizmusából kilépve még nyÃltabb támadásokat intéznek nemzetiségünk szellemi gyarapodása ellen. S szellemi kapacitásunk reális megÃtélését, annak megfontolt összefogását szorgalmazva, a nehézségeket igyekeztem érzékeltetni.
– A helyzet-, illetve jövÅ‘kép hamar helytállónak bizonyult.
– Persze ma már számomra is megmosolyogtató, hogy az intézményes keretek megteremtésével összefüggÅ‘ elképzelésekbe mennyire belevetült a pártállami tudománypolitikai, fÅ‘ként intézményi szemléletnek egyfajta lineárisan továbbélÅ‘ hatása, illetve az új hatalmi viszonyoktól remélt megértés iránti illúziók táplálása. Például emlékszem, olykor már arról folyt a vita, hogy melyik kutatói részlegnek hány titkárnÅ‘je legyen.
– Pedig a néprajzgyűjtés és a nyelvjáráskutatás terén a Csemadok berkeiben elért eredmények eléggé sejtették, hogy csak a saját erÅ‘bÅ‘l épÃtkezÅ‘ önszervezÅ‘dés látható, megfogható, bizonyÃtó erejű eredményei kényszerithetnek ki hivatalos közegektÅ‘l valamiféle támogatást.
– S talán e felismerés valamiféle elsÅ‘ jelének tekinthetÅ‘, hogy mi, az egy kezünkön megszámolható történészek, Turczel Lajos tanár urat is bevonva, elkészÃtettünk egy tanulmánykötetet, melyet a Kalligram Kiadó jelentett meg 1993-ban Fejezetek a csehszlovákiai magyarság történetébÅ‘l cÃmmel. A kötet a tudományos igényű kutatás megalapozásának szándékával készült.
– Ez volt az a bizonyos, értelmiségi berkekben „fekete könyvnek” nevezett kiadvány.
– Ebben a jelzÅ‘ben azon túl, hogy a könyv borÃtójára utalt, volt némi szelÃd, jóindulatú irónia is, jelezve: hát itt tartunk, barátaim, ennyit tudunk önmagunkról, láthatjuk, mennyi rengeteg tennivaló áll elÅ‘ttünk.
– Ön ebben a kötetben a Csehszlovák Köztársaság két háború közötti gazdaságtörténetét ismertetÅ‘ tanulmányba ágyazva adott áttekintést a szlovákiai magyarság korabeli gazdasági helyzetének alakulásáról.
– Megvallom Å‘szintén, kedvemre valónak éreztem a témát, hiszen a Szlovák Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetében 19. századi gazdaság-, illetve mezÅ‘gazdaság-történettel foglalkoztam. Beleláttam abba, hogy a jobbágyfelszabadÃtás során fennmaradó feudális nagybirtok milyen nehéz starthelyzetbe hozta a paraszti gazdálkodást, amelyet aztán a csehszlovák földreform fosztott meg Dél-Szlovákiában a felemelkedés számos, a magyar parasztságot megilletÅ‘ lehetÅ‘ségétÅ‘l.
De volt vállalkozói, igaz, vérszegény rétegekre támaszkodó, a kisebbségi túléléshez és az értelmiségi léthez is perspektÃvákat nyújtó magyar középosztály. S számomra ez mind szakmai tekintetben, mind a kisebbségi léttudathoz kapcsolódó érzelmi ösztönzÅ‘ erÅ‘t is jelentett.
– De Ön ekkor már minden valószÃnűség szerint túl volt egy újabb kihÃvással járó válaszúton is, hisz ugyancsak 1993-ban a Kalligram Kiadóban már napvilágot látott a magyarság 1945 utáni helyzetével foglalkozó elsÅ‘ kötete, melyben az ún. re-szlovakizációs intézkedéseket dolgozta fel.
– Valóban. IdÅ‘közben ugyanis hozzáférhetÅ‘vé váltak a komplex kép kialakÃtását lehetÅ‘vé tevÅ‘ levéltári források. S ez bizonyos értelemben meghatványozta az elÅ‘bb már emlÃtett érzelmi kötÅ‘dést, felerÅ‘sÃtette bennem azt az indÃttatást, hogy feltárjam: végül is, a szlovákiai magyarság felszámolására irányuló törekvések meghiúsulása ellenére is, az 1945 utáni magyarüldözés miként fosztotta meg közösségünket a középosztálytól, olyan rétegektÅ‘l, amelyek regenerálódására már most, a rendszerváltás után sincs érdemleges lehetÅ‘ség. Ugyanakkor mint a Történettudományi Intézet volt munkatársának bÅ‘ven volt alkalmam megtapasztalni, hogy a jogfosztásról a többségi szakmai és értelmiségi közeggel szemben tényleges érvelési pozÃciókra csak a legrészletesebb, legprecÃzebb tényfeltárással tehetünk szert. Gazdaságtörténészként hozzászoktam az adatközpontúsághoz, statisztikai vizsgálódáshoz, a számoszlopok elemzéséhez. Ãgy döntöttem aztán emellett a témakör mellett.
– Az Ön e tárgyú emlÃtett és késÅ‘bbi köteteit a Kalligram Kiadó már a Fazekas József által szerkesztett MercurÃus Könyvek sorozatban megjelenÅ‘ kiadványként jegyezte.
– Igen, idÅ‘közben ugyanis egyértelművé vált, hogy csak az önszervezÅ‘dés adta lehetÅ‘ségeket kihasználó szÃvós kutatói aprómunkával érhetünk el olyan látható eredményeket, melyek ugyan egyéni, ha úgy tetszik spontán témaválasztásra támaszkodnak, de az alapkutatások hézagaiból is sikerül velük valamit kitölteni. Ãgy alakult meg a Mercurius Kutatócsoport, mely csak a magyarországi pályázatokon nyerhetÅ‘ anyagi támogatással számolhatott, valamint a Kalligram Kiadó megjelenést biztosÃtó segÃtÅ‘készségével. A kutatócsoport ilyen feltételek közepette is a kisebbségi önismeret számos területét felölelÅ‘ kiadványsorozat olyan szerzÅ‘gárdájának tudhatja magát, mely saját erÅ‘bÅ‘l a szlovákiai magyar társadalomtudományi kutatás, joggal mondhatom, legszÃnvonalasabb értékeit vonultatja fel. A rendkÃvül munkaigényes szociológiai kutatáson túlmenÅ‘en GyurgyÃk László, aki a Mercurius egyik motorja, egyszemélyes, mindenes „titkárságként” immár tizenegyedik éve látja el áldozatkészen a csoport működésével járó sokrétű feladatokat.
– Azóta a szlovákiai magyar önszervezÅ‘dések megszaporodtak. Nem érzÅ‘dik itt az önállóság, az autonomitás követelményeit szem elÅ‘tt tartó erÅ‘teljesebb integráció szükségessége?
– Azt hiszem, ebben a tekintetben pótolhatatlan szerepet tölt be a Fórum Társadalomtudományi Szemle cÃmű folyóirat, amely az idén lépett fennállásának V. évfolyamába. A lap létrejötte a Fórum Intézet megalakÃtásához kapcsolódik, de a szlovákiai magyar tudományos műhelyek periodikumaként indult, és a közlemények, tanulmányok java a Mercurius Kutatócsoport, valamint a Fórum Kisebbségkutató Intézet munkatársaitól származik. Az intézet különféle összeköttetések és kapcsolatok jóvoltából a Mercuriusnál kedvezÅ‘bb helyzetben van, örvendetes anyagi háttérrel is rendelkezik, tevékenységében rendkÃvül hasznosnak tartom a szűk keretekben folyó, a Mercurius eszmecseréihez hasonló, szakmai hozadékkal járó műhelyvitákat.
– Itt viszont felvetó’dhet az a kérdés is, vajon a jelenlegi helyzet nem nyújt-e már alapot bizonyos tudománypolitikai, ha úgy tetszik, a szlovákiai magyar kisebbségkutatással összefüggÅ‘’ stratégiai kérdések feszegetésére – a folyóirat hasábjain.
– Az hiszem, a helyzet erre megérett, de ehhez ismét csak azt tudnám hozzáfűzni, amire a rendszerváltás küszöbén is felhÃvtam a figyelmet: nézetek, elképzelések ütköztetése nem nélkülözheti a tényleges szakmai erÅ‘források számbavételét, és a reális helyzetfelmérésen, a valós kutatási eredményeken alapuló továbblépési lehetÅ‘ségek keresését. MeglevÅ‘ tehertételnek, ha úgy tetszik, veszélynek érzem a valóságtól elrugaszkodó úgymond spontaneitást, amely könnyen egyfajta fellegjáráshoz is vezethet.
– Nos, úgy tűnik, helyben vagyunk: a spontaneitás! Ha alaposabban figyelembe vesszük a pályázati beadványokat, szembeötlÅ‘k még egy-egy tájegységen belül is az átfedések, az ismétlÅ‘dések, arról már nem is beszélve, hogy a kutatói végeredmény sokszor nélkülözi az alaposabb szakmai szembesülést. Vajon beszélhetünk-e már valamiféle értelemben szlovákiai magyar társadalomtudományi úgymond közéletrÅ‘l?
– Úgy vélem, a folyóirat megléte ennek már egyfajta kétségtelen bizonyÃtéka. Hisz ne feledjük: az elsÅ‘ köztársaság idején a tudományos revü szerepét felvállaló Magyar FigyelÅ‘ mindössze, hajói tudom, hét számot élt meg. Persze, a helyzet mindenképpen megérett arra, hogy a lap hasábjain a tudományos vitaszellem is határozottabban tükrözÅ‘djék, lecsapódjanak a belsÅ‘ műhelyvitákban kikristályosodott nézetek. S azt hiszem, hogy épp az ilyen belsÅ‘ eszmecserék alapozhatnák meg -ha erre sikerülne megfelelÅ‘ pénzkeretet biztosÃtani – az olyan szélesebb körű konferenciák megrendezését, ahol nem régi ismeretek felmelengetésére, hanem új kutatási eredményekre épülve kaphatna hasznot hozó lendületet az együttgondolkodás és a továbbgondolás igyekezete. MeggyÅ‘zÅ‘désem, hogy az átgondoltság, a koordináció nem jelent feltétlen szervezeti, valamint intézményes keretek ki- és átalakÃtására törekvÅ‘ lépéseket, hanem sokkal inkább a koncepciók kiérlelÅ‘désére irányuló racionális erÅ‘- és feladatmegosztást.
– Ennek viszont alighanem velejárója a tudományos műhelymunka és a tágabb értelemben vett értelmiségi háttér, illetve bázis viszonyának alakulása. Manapság nem divatos emlegetni a Sarló mozgalmat a múltbeli egyoldalú beállÃtások miatt. Pedig a Sarló kezdeti, még demokratikus szellemi önállóságát Å‘rzÅ‘ szakaszának úttörÅ‘számba menÅ‘ elszánása volt a tudományos kisebbségi önismereti kutatómunka és a széles körű értelmiségi mozgalom összekapcsolása. Valamiféle hasonló, de érdekesképpen nem sarlós ösztönzésekbÅ‘l fakadó szándék köszönt vissza a Cse-madok apparátusába került fiatal értelmiség 1968-1969-es elképzeléseiben. Ezek születésénél Ön is ott volt, az ügynevezett történelmi szakbizottság egyik megalapÃtójaként, amiért aztán a „konszolidáló” Csemadok-vezetés különbizottsága elé citálták.
– Igen, jól emlékszem, hogy szociológiai szakcsoport megalakÃtása is elkezdÅ‘dött, amelynek létrehozásához az akkor kibontakozó magyar szociológia olyan jeles személyiségei is segÃtséget nyújtottak, mint Kulcsár Kálmán és Szelényi Iván. Vidéki orvosok, közgazdászok jelentkeztek adatgyűjtÅ‘ munka végzésére.
– Az ügynevezett konszolidáció megindulása a szó szoros értelmében eltiporta ezeket a kezdeményezéseket. De felvetÅ‘dik a kérdés, vajon a nemzetiségi lét szempontjából egyik legfontosabb területen, a gazdasági pozÃciók megszerzésében nem hiányzik-e tudományos alapkutatás és menedzseri helyismereti potenciál mozgósÃtásának szerves összekapcsolása.
– A kérdés mögött talán több mint égetÅ‘ probléma rejlik. Kiderült, annak ellenére, hogy az elmúlt évtizedekben a közgazdasági egyetemen sem végzett sokkal kevesebb magyar hallgató, mint a bölcsészkaron, számuk pedig az elmúlt évtizedben jócskán megszaporodott, valójában hiányzik a gazdaságközpontú területfejlesztési, a dél-szlovákiai sajátosságokat figyelembe vevÅ‘ alapkutatás. Igaz, örvendetes, hogy parlamenti képviselÅ‘inknek már vannak menedzseri diplomával rendelkezÅ‘ tanácsadói, csakhogy az alapkutatási eredményeknek politikai érvanyaggá történÅ‘ át-transzponálásában a hatásmechanizmus többlépcsÅ‘s és meglehetÅ‘sen sokrétű. Ennek részét képezi például Erdélyben az érdekvédelmi kisebbségi gazdasági kamara működése is.
– Amely nyilván fontos összekötÅ‘ kapocs a vállalkozói érdekérvényesÃtés és a kisebbségi politikai pozÃcióerÅ‘sÃtés között. Olyan terület ez, amely lehetÅ‘séget ad szaktudomány, politika és helyismeret közvetlen érdekeket szolgáló mozgósÃtó erejű összefonódására. Kérdés: vajon Szlovákiában a gazdasági élet egyetemes mechanizmusa eleve kizárja-e a kisebbségi társadalmat erÅ‘sÃtÅ‘ gazdasági érdekegyesÃtÅ‘ szervezÅ‘dések létrejöttét, vagy ezt szűk egyéni és csoportérdekek nem is nagyon igénylik.
– Azt hiszem, erre a választ az immár egyre legitimebbé váló úgynevezett kortörténeti, interdiszciplináris, a politológiával érintkezÅ‘ kutatás adja majd meg, hisz ilyen szempontból már a rendszerváltás óta eltelt majd másfél évtized is történelem.
Egyébként a politika számára tudományos hátteret biztosÃtó, ugyanakkor a tudományos kutatás szuverenitásának megÅ‘rzésére törekvÅ‘ figyelemre méltó kezdeményezést látok a Kalligram AlapÃtvány mellett megalakult jogi elemzÅ‘ csoport tevékenységében. Annál fogva is, hogy vizsgálódásaiknak van közvetlen közéleti vonulata és kihatása, s ezáltal a tudományos igényesség lehetÅ‘vé tesz egyfajta társadalmi kontrollt is a kisebbségi politikával szemben, amely a vágyakat hajlamos testközelben levÅ‘ valósággá kikiáltani.
– A kisebbségi társadalomkutatás minden függetlenedés’! igyekezete ellenére sem mentesülhet bizonyos politikai áramlatok vonzerejétÅ‘l. A gondolatszabadság azonban olykor, fÅ‘ként az anyaországi közegekben gyökeret eresztÅ‘ kisebbségi kutatóknál könnyen átcsaphat olyan csoportosulások és szekértáborok szemléletéhez idomuló magatartásba, amely végül lehetetlenné teszi a hazai szlovák, illetve cseh szakmai közeggel való kommunikálást.
– Véleményem szerint viszont erre a párbeszédre szükség van. Mondom ezt annak ellenére, hogy bár a Történettudományi Intézetben számos sebet kaptam, de épp az ottani szakmai jelenlét járult hozzá ahhoz is, hogy immár nyugdÃjasként határozottan, egyértelműen juttassam kifejezésre értékelési szempontjaimat az egykori kollégáimmal szemben. Egyébként azt hiszem, ma már a szlovák munkahelyeken dolgozó magyar kutatónak sem kell tudathasadásosán véka alá rejtenie véleményét, s ehhez a többségi kutató közeg is egyre jobban hozzászokik.
– Nyilván a szakmai alapon kialakult kapcsolatoknak, a tudományos teljesÃtmények kölcsönös elismerésének fontos szerepe lehet a hazai magyar egyetem megalakulásával szembeni fenntartások megalapozatlanságának nyilvánvalóvá válásában is. Ön 1953-tól több mint öt éven át a pozsonyi Pedagógiai FÅ‘iskola magyar tagozatának oktatója is volt. Akkori pedagógusi tapasztalataiból milyen mai üzenet szűrhetÅ‘ ki a leendÅ‘ magyar felsÅ‘oktatási intézménnyel kapcsolatban.
– Hajaj, itt már azóta korszakos változások zajlottak le, s a történésznek nem illik szabadon közlekedni korszakhatárok között. Más a mai műveltségi és tudásszint, más az életvitel, s hála Istennek, kisebbségünk is elÅ‘bbre jutott léte kiteljesedésében. Ami viszont megÅ‘rzÅ‘dött emlékezetemben, az a korabeli, rendkÃvül vegyes összetételű, mélyrÅ‘l jött hallgatóság szinte határtalan tudásszomja volt. A diákok magatartásának szinte minden rezdülésében ott érzÅ‘dött a közösségi felelÅ‘sségérzet, az, hogy egy kisebbség szinte újbóli életre keltésének a részesei. A magyar egyetem létrejötte szintén valami, ha nem is hasonló messianisztikus elvárásokat, de bizonyos elkötelezettséget ébreszthet. Sok múlik azon, hogy a pedagógusok milyen tudás- és magatartásbeli többletet tudnak adni a hallgatóknak, az ismeretszerzés mai, már-már mérhetetlenül kitágult lehetÅ‘ségei közepette.
– Nem érez némi nosztalgiát egy ilyen mai intézmény megalapozásában való részvétel iránt.
– Köszönöm a jó szándékú kérdést, de ezt már a korom sem tenné lehetÅ‘vé. Egyébként örülnék annak, ha a sors még lehetÅ‘vé tenné számomra, hogy befejezzem azt, amivel még úgy érzem, tartozom közösségünknek. Lényegében már lezártam a két utolsó választott témámra vonatkozó kutatásokat. Az egyik a kollektÃv bűnösség alapján a népbÃróságok elé idézett, a nemzetiségük okán börtönre, illetvemunkatáborba Ãtélt magyarok helyzetének, a bÃróságok velük kapcsolatos viselkedésének a feldolgozása. A kötet elsÅ‘ fejezete – az internáló-, illetve összpontosÃtó táborok története – már elkészült. A közeljövÅ‘ben megkezdem a fejezet szövegezését.
– Nyilván ez is megdöbbentÅ‘ olvasmány lesz.
– Más vonatkozásban lesz viszont megdöbbentÅ‘ a csehszlovák-magyar gazdasági kiegyezés titkosÃtott záradéka XVI. fejezetének ismertetése és a vonatkozó levéltári anyagok alapján való részletezése. EbbÅ‘l egy eddig homályban maradt kép tárul elénk a szlovákiai magyar vagyon kisajátÃtásáról, amely ezúttal gazdasági, emberbaráti, illetve barátsági indoklással történt. Remélem, hogy az elsÅ‘ kötetet már jövÅ‘re a kezébe veheti az olvasó, a következÅ‘t talán másfél év múlva.
– Viszont olyan hÃrek járnak, hogy Ön feladja pozsonyi lakását, és hazaköltözik Érsekújvárba.
– Igen, úgy érzem, hogy terveim befejezéséhez szükségem van a rokoni és baráti háttérre, amely eddig is erÅ‘t adott ahhoz, hogy egész magánéletemet alárendeljem a kutatómunkának. A rokoni kötelékek ereje kárpótolt ezért. Most már úgy érzem, a közvetlen együttlét még éltetÅ‘bb és biztonságosabb kiröppentÅ‘ fészkébe kell visszatérnem. Persze Pozsonyba is rendszeresen feljárok majd a könyvtárakba, levéltárakba. A Mercurius Kutatócsoport támogatója, Frideczky János barátunk felkÃnálta, hogy a Mercurius Kutatócsoport irodája melletti vendégszobáját bármikor igénybe vehetem. Köszönettel fogadom ezt a segÃtséget, s élni is kÃvánok vele.
– Befejezésül azok részérÅ‘l, akikhez Ön a múltban és a rendszerváltást követÅ‘en is a legoszintebb jóindulattal és segÃtÅ‘ szándékkal viszonyult, kÃvánom – az Ön szavajárását idézve -, hogy Isten áldja tartalmas életében továbbra is.
Az interjút Kiss József készÃtette