Lampl Zsuzsanna, Tóth Károly : Az „1 %-os törvény” társadalmi hatása Magyarországon és Szlovákiában
Ez a tanulmány a magyarországi Nonprofit Információs és Oktatói Központ (NIOK) által koordinált és a Sasakawa Alapítvány által támogatott Percentage Phil-antropy Project keretén belül készült azzal a céllal, hogy feltérképezze és összehasonlítsa a magyarországi és szlovákiai tapasztalatokat, amelyek mások által is hasznosítható tanulsággal szolgálhatnak. Különösen fontos ez ma, amikor Magyarország és Szlovákia példáját követve más országokban is elfogadtak hasonló törvényeket (Romániában, Lengyelországban, Litvániában és Csehországban), s az ottani érintettek hálásan fogadnak minden tapasztalatot és tanácsot. Erről 2004 januárjában személyesen is meggyőződhettünk a NIOK által szervezett Percentage Phil-antropy Workshop alkalmával, ahol főleg a számszerűsített, konkrét adatokra támaszkodó tények és összefüggések iránt tapasztaltunk nagy igényt. Ugyanakkor el kell mondanunk, hogy már a tanulmány írása közben nagyon komoly nehézségekbe ütköztünk. Meglepő volt a szakirodalom, az elemzések és a felmérések hiánya. Alig néhány felmérés és tanulmánykötet foglalkozik az 1%-os törvény hatékonyságának vizsgálatával.1 Ugyanígy nagyon szegényes, főleg Szlovákia vonatkozásában, a civil szektorról szóló szakirodalom is, pedig nem marginális jelenségről van szó.
A számadatok vizsgálatakor meg kellett állapítanunk, hogy míg Szlovákia esetében az adófizetőkre és az 1%-os törvényben résztvevők számára vonatkozólag szinte semmilyen adat nem található a Pénzügyminisztérium vagy az Adóhivatal kimutatásaiban, Magyarországon az APEH szinte naprakész adatokat szolgáltat a széles közvélemény számára.
Külön problémát jelentett a fellelhető adatok és elemzések összehasonlíthatósága. A két ország által bevezetett jogszabályok, illetve azok alkalmazása jelentős különbséget és néhány évnyi fáziseltolódást mutat. Az adatok összehasonlításánál megpróbáltunk az azonosnak tekinthető, tehát a kezdeti időszakra vonatkozó adatokra és eredményekre összpontosítani. Ebből adódóan, talán úgy tűnhet, hogy Magyarország esetében, néhány éves adatokkal dolgozunk, és a legfrissebb adatok nem kapnak kellő hangsúlyt. Az összehasonlíthatóság kritériumrendszere – sajnos – megkövetelte tőlünk, hogy lehetőleg hasonló időszak adataival dolgozzunk. Magyarország esetében már trendekről, tendenciákról beszélhetünk, Szlovákia vonatkozásában, lévén, hogy csak az első évre vannak értelmezhető adataink, ez ma még nem lehetséges. A későbbi elemzések árnyalni fogják majd azt a képet, amit az alábbi összehasonlításban megpróbáltunk felvázolni.
Már itt a legelején meg kell jegyeznünk, hogy kétfajta jogalkotói filozófiáról van szó. Magyarországon 1+1%-ról beszélhetünk, ami a civil szférát és az egyházakat jelenti, Szlovákiában az első két évben csak 1%-ot lehetett a civil szektornak átcsoportosítani a fizikai személyek adójából. Az 1%, ezért is szerepel a címben ez az adat, mindkét országban a fizikai személyek adójának 1%-át jelenti. Ez a kép a tanulmány írása közben változott: Szlovákiában 2%-ra emelték az átutalható összeget, és bevették a gazdasági társulásokat is a törvénybe. Tehát a jövő évben Szlovákiában mind a fizikai személyek, mind pedig a jogi személyiséggel bíró gazdasági társulások adójuk 2%-ot tudják közhasznú szándékkal átutalni a törvényben megjelölt civil, tehát nonprofit szervezeteknek. Ez nagyon pozitív elmozdulást jelent, de a jövőben nagyon problematikussá teheti az összehasonlíthatóságot a két ország között. Röviden a magyarországi 1+1% nem egyenlő a szlovákiai 2%-kal. De a jelenlegi tanulmány még összevethető, hasonlítható adatokkal operál.
A másik gondot az okozta, hogy különböző fejlődésű ország, illetve szektor ösz-szehasonlítását kellett elvégeznünk, amelyek mind a lakosok, mind a civil szervezetek számát, fejlődését tekintve jelentősen különböznek egymástól. így csak olyan adatok összevetésére vállalkozhattunk, amelyeknek adekvát megfelelői voltak mindkét országban.
Mégis vállalkoztunk a feladatra, hiszen egy különleges jelenség első összehasonlító vizsgálatáról volt szó, amelynek tanulságai, minden nehézség ellenére, fontosak és hasznosak lehetnek más országok számára is.
A civil szektor fejlődése a két országban-az 1%-os törvény elfogadása
A magyarországi és a szlovákiai 1%-os törvény más-más időszakban és eltérő körülmények között jött létre, de célját és szerepét tekintve hasonlónak mondható. Mindkét törvénynek vannak közös vonásai, közösek a történelmi gyökerei, mindkettő válaszadás azokra a kihívásokra, amelyek meghatározzák a civil szektor fejlődését térségünkben a rendszerváltás után. Bár különböző meggondolásból, egészen más megközelítésben jöttek létre, eredményüket és társadalmi hatásukat tekintve azonosnak mondhatók, és mint ilyenek, fontos tapasztalatokkal és példával szolgálhatnak mások számára is.2
Magyarország és Szlovákia társadalmi átalakulása bár nagyon hasonlatos volt az 1989 utáni időszakban, a történelmi tradícióknak, az eltérő politikai fejlődésnek és
Az „1%-os törvény” társadalmi hatása Magyarországon és Szlovákiában 5
főleg az önálló Szlovákia létrejöttének következtében a civil szektor szerepvállalása nagyon különböző képet mutat.
Mindkét országban a rendszerváltás első napjaitól kezdve megalakultak az alulról építkező polgári kezdeményezések.3 Alapítványok, egyesületek, polgári társulások stb. jöttek létre, és fontos kiegészítői voltak az új rendszer demokratikus intézményi szerkezetének.
Szlovákiában – főképpen a meciari érának „köszönhetően” – a civil intézményi rendszer szervezettebb volt. A kooperáció, az összefogás került előtérbe. A demokratikus értékrend védelmében országos méretű civil kampányok indultak. Ennek következtében – Magyarországgal ellentétben – Szlovákiában már a kilencvenes évek derekán országos érdekegyeztető fórumok jöttek létre a civil szervezetek közös fellépése érdekében. A Harmadik Szektor Grémiuma a civil szektor legitim országos képviseletévé vált.4 A legnagyobb, nemzetközi visszhangot is kiváltó országos civil kampány az ún. „OK 98” volt.5A kampány az 1998-as parlamenti választások előtt a választások tisztaságát kívánta ellenőrizni, illetve a bizonytalan választópolgárokat elvinni az urnákhoz. A civil szektor erejének ilyen formájú demonstrálása nagyban növelte a szektor presztízsét Szlovákiában és nemzetközi szinten egyaránt. Mondanunk sem kell, hogy a kampány sikeres volt.
Nem jelent(ett) ez centralizációt, hiszen az országos szinten megvalósuló egyeztető fórumok (Stupavai Konferencia) önkéntes alapon jöttek (jönnek) létre, és az azokon született határozatok csak ajánlások, amelyeket minden szervezet a maga belátása szerint követ. Nem is a döntések, inkább a Grémium és az országos szintű érdekegyeztetés, a közös fellépés lehetőségének, a folyamatos és intenzív információcserének a ténye volt a lényeges.
Magyarországon a civil szervezetek ilyen kampányszerű, mozgósító erejű szerepet nem vállaltak fel. Azért sem, mert nem volt rá szükség. Inkább a tevékenységükre helyezték a hangsúlyt. Jóval kisebb volt a vészélyeztetettségi érzésük, így nem is kényszerültek országos szintű „politikai” szerepvállalásra.
Magyarországon másképpen alakult az állam és a civil szektor kapcsolata is. A közhasznúsági státus elnyerésével (1996-tól) a civil szervezetek, bármilyen is volt a jogi formájuk, állami támogatásban/kedvezményekben részesülhettek. Ez Szlovákiában elképzelhetetlen volt (és a mai napig is elképzelhetetlen), csak a szociális szférában számíthatnak bizonyos szervezetek állami támogatásra.
Ennek az eltérő fejlődésnek az eredménye, hogy az 1%-os törvény is más-más módon került elfogadásra Magyarországon és Szlovákiában.
Magyarországon egy felülről jövő kezdeményezésként már 1991-ben felmerült a törvény lehetősége,6 majd a parlament mindenfajta társadalmi nyomás nélkül, de már jelentős társadalmi vita közepette döntött az 1%-os törvényről.7 Pozitívumnak is felfoghatjuk ezt a tényt, hiszen a törvényhozásnak alapvető feladata, hogy olyan társadalmi igényeket elégítsen ki, amelyek legitimek és szükségesek egy demokratikus rendszer működéséhez. Egy demokratikus államban a törvényhozásnak elébe kell mennie ezeknek az igényeknek, a nemzetközi és egyéb tapasztalatok alapján applikálnia kell olyan megoldásokat, amelyek hosszútávon járulnak hozzá a társadalmi béke megőrzéséhez és a prosperáló társadalom kialakulásához. A „bölcs parlament” döntése mögött azonban látni kell, hogy valahol a civil szféra érdekei jelenítődtek meg. Hiszen a parlamenti képviselők nagy része, főleg a törvénytervezet kezdeményezői, a demokratikus ellenzék soraiból, tehát a civil szférából kerültek ki. (Harsányi 2000: 33-36) A társadalmi vita hiánya, illetve az újonnan létrejött civil szektor igényeinek nem artikulálódása, mégis olyan tény, amelyre oda kell figyelnünk.
Szlovákiában – a civil szektor országos szintű szervezettsége és az ebből adódó tradíció folytán – egy „civil-szektoros elit” lobbitevékenysége következtében fogadták el az 1%-os törvényt. Az eredmény főleg az „OK 98” kampánynak volt köszönhető. Az új, demokratikus Dzurinda-kormány tudatosította a civil szektor fontosságát, és ennek megfelelően választotta az 1%-os támogatás lehetőségét (2001-ben).
Magyarországon a törvényhozás meggondolásából, Szlovákiában pedig a civil szektor nagyfokú lobbitevékenysége folytán fogadták el a törvényt. Mindkét esetben egy szűk csoport kezdeményezte a törvény elfogadását.
Valószínűsíthető, hogy ez másutt sem lehet másképp. A törvényalkotás szigorú szabályrendszere megköveteli, hogy a törvényalkotásra befolyással levő csoportok döntő tényezőként jelenjenek meg a folyamatban, de bárhogy is alakuljon, a törvényalkotás részéről jelen kell lennie annak a politikai akaratnak, ami egy ilyen törvényi és költségvetési szabályozáshoz szükséges. Magyarországon és Szlovákiában, igaz, más-más helyzetben és más-más okoknál fogva, ez a politikai akarat megvolt.
Az 1%-os törvény értelme8
Az 1%-os törvény jelentőségét nem lehet pusztán az anyagiak oldaláról mérni. Azzal minden elemző egyetért, hogy a civil szektor eredményeinek és jelenlétének egyfajta értékmérője a törvény. De a törvény létének – a konkrét szervezetek anyagi támogatásán túl – nagyon fontos társadalomfilozófiai és erkölcsi fontossága is van.
Ha az adománygyűjtésnek és az adományozásnak az 1%-os formáját a parlamenti demokrácia intézményeihez hasonlítanánk, akkor az 1%-os törvény a népszavazást,9 tehát a közvetlen érdekérvényesítés intézményét jelentené.10 Vajda Ágnes és Kuti Éva „állampolgári szavazásnak” nevezi az 1%-os törvényt, amely egyszerre szól a közpénzek elosztásáról és a civil szervezetek megítéléséről. (Harsányi 2000: 29)
Az „1%-os törvényben” az állampolgári adományozás és az állami javak egy része újraelosztásának olyan formájáról van szó, amely anonim, tömeges, konkrét civil szervezetnek szól, az állami adminisztráció segítségével, de az állam újraelosztó szerepének kiiktatásával, miközben a civil szervezetek a kapott támogatást a törvényi keretek között szabadon hasznosíthatják.
A fenti definíció mindegyik eleme nagyon fontos a témánk szempontjából:
Az állampolgár „személyesen” járulhat hozzá egy civil szervezet munkájához. Ez kapcsolódást, tudatos vállalást jelent. Ő dönt arról, hogy kit is támogat, és a támogatás sorsát, eredményességét nyomon követheti.11
Ennek az állampolgári magatartásnak kihatása lehet az egész adózási folyamatra, olyan technikát ismer és él meg az adófizető polgár, ami az állammal szemben más esetekben is érvényesíthető lehet.
Az „1%-os törvény” társadalmi hatása Magyarországon és Szlovákiában 7
Mindeközben egy régi értékrend éled újjá, az adományozás, a segítés, az egymásban való megbízás, egymás kiegészítése és tisztelete, a kölcsönös támogatás, a „mindenki vesztes” játszma versengésével szemben.
Egy új állampolgári magatartás kialakulásáról van szó: cselekvő viszonyulás a közvetlen környezetemhez, melyet egyszerű állampolgárként anyagi eszközeimmel is befolyásolni tudok.
Az anonimitás kizár mindenfajta lobbitevékenységet. A szervezet a kampányában meghatározott célcsoportot szólít meg, mégsem tudhatja meg, hogy kik is voltak azok, akik az adójuk töredékét számára felajánlották.12 Pontosan ilyen egy népszavazás is, a titkos szavazás folytán minden szavazónkat, bármely lelkes támogatónk is, anonimitás övezi. Az adott civil szervezet, de a civil szféra egésze is egyfajta társadalmi elismerésben részesül, valakik igénylik, elismerik és hosszú távon fontosnak tartják azt a tevékenységet, amelyet az adott szervezet folytat.
Tömeges, hiszen minden adófizető polgár részt vehet benne. Saját elhatározásától függ, hogy él-e a lehetőséggel – elvileg minden adófizető támogathat bennünket. Ennek fontosságát ki kell hangsúlyozni: mindenki adományozó lehet, nem csak a tehetősebbek.
Mind a magyarországi, mind pedig a szlovákiai 1%-os törvénnyel kapcsolatos érvrendszer legfontosabb pontja az volt, hogy a központi állami és alapítványi támogatásokkal szemben az 1%-os felajánlás elsősorban a kisebb szervezeteket szolgálja és területi megoszlása is kiegyensúlyozottabb. Ennek oka abban keresendő, hogy míg a központi alapokhoz nehézkes és nagyfokú szakmai felkészültséget igénylő pályázati rendszerek vezetnek, amelyeket a kisebb szervezetek nem tudnak teljesíteni, addig az 1% elnyerése a személyi kapcsolatrendszer, az eredmények megmutatása és a szűkebb környezetre gyakorolt hatás függvénye.
Az eredmények azt mutatják, hogy ezek a feltételezések beigazolódtak. Míg a központi támogatások 95%-a a nagy tőkeerővel és megfelelő szakmai háttérrel rendelkező szervezetekhez vándorolnak, addig az 1%-os felajánlásoknak mindössze 34%-a a nagyoké, 16%-a a legkisebbeké, 50%-a pedig a közepes nagyságú szervezeteké. (Harsányi 2000: 51-52)
Tehát az 1%-os felajánlásoknak a civil szektoron belül esélykiegyenlítő, esélynövelő hatása is van. „Az 1%-os felajánlások rendszerének bevezetése majdnem megkétszerezte azoknak a nonprofit szervezeteknek a számát, amelyek a központi költségvetésből támogatáshoz jutottak. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy a kormányzati támogatások olyan alapítványok és egyesületek ezrei számára váltak elérhetővé, amelyek a döntési központoktól meglehetősen távol működnek…” (Harsányi 2000: 51-52) Szlovákiában ugyanez a helyzet, talán azzal a különbséggel, hogy itt a civil szerevzeteknek nyújtott anyagi támogatások döntő részét központi, nagy (főleg külföldi) alapítványok nyújtják, de ezek ugyanúgy elérhetetlenek a kis- és középszervezetek számára, mint Magyarországon az állami források.
A támogatás a törvény által meghatározott szabályok szerint regisztrált konkrét szervezetnek szól. A szervezettől függ, hogy él-e a lehetőséggel. A szervezet hosszú távon tud kalkulálni a bevétellel, és ez hatással van stratégiájára, terveire, eredményeire. A „biztos bevétel” kiegyensúlyozottabb munkát eredményez.
Költségvetési támogatásról van szó az állami ügyvitel segítésével, de az állami újraelosztás olykor önkényes döntéshozatalának kiiktatásával. Maga az állam is lemond adóbevételeinek 1%-ról, hozzájárul a civil szféra működéséhez. Ez pedig az állam szerepének egyfajta újraértékelése is, a decentralizáció egyik lényeges formája, a demokratikus értékrend érvényesítésének demonstratív eszköze, és nem utolsó sorban, az állam és a civil szektor kapcsolatának újszerű, pozitív újrafogalmazása. Az összefogás, a szolidaritás, az együttműködés, az egymásrautaltság, a szektorok közötti együttműködés kerül előtérbe, szemben a közép-kelet-európai államokra jellemző megosztottsággal, és az egyes szektorokra jellemző szembenállással.
Látni kell, hogy ez nagyon közvetett kapcsolat, gyakorlatilag az adóhivatalon keresztül zajlik. Maguknak az állami szerveknek is oda kellene figyelniük erre a lehetőségre, nagyobb propagandát folytatni körülötte, felhívni a figyelmet a lehetőségre. Ez az államilag ösztönzött kampány általában hiányzik, így elmarad az állam szerepvállalásának kellő hangsúlyozása is.
Abból adódik ez, hogy az állam nem igazán érdekelt az 1%-os törvény érvényesítésében. Neki az az érdeke, hogy minél kevesebben éljenek a lehetőséggel, és minél több pénz maradjon az államkasszában. Amennyiben az adóbevételek teljes 1%-a a civil szektort illetné meg, ez a negatív érdekeltség megszűnne (lásd a 8. sz. jegyzetet). Ha új törvények kidolgozásáról lesz szó, az érdekeltségeket pontosan meg kell határozni, hogy gördülékenyebb és hatékonyabb legyen a rendszer.
A civil szektor működése szempontjából meghatározó jelentőségű, hogy szabadon felhasználható támogatásról van szó. A szabadon felhasználható anyagi eszközök azt jelentik, hogy a szervezet maga döntheti el, mire használja a pénzeszközöket, szemben az alapítványi és egyéb támogatással, ahol célirányos, tehát „kötött” felhasználásról van szó. (Harsányi 2000: 52) Az ilyen jellegű bevételeit a szervezet a működési költségeire is fordíthatja, amelyre alapítványi támogatást rendkívül nehéz biztosítani. A civil szféra tehát olyan erőforrásra tesz szert, amely nagyban növeli tevékenységének hatékonyságát, presztízsét és jövőbeli szerepét. Mindeközben a piaci szabályok érvényben maradnak, az állampolgárok felajánlásai („szavazatai”) döntenek arról, hogy kinek, mekkora támogatás jut.
Elmondható tehát, hogy az 1%-os törvény nagyon pozitív hatással van a társadalmi és az állami élet egészére, a civil szervezetekre és a harmadik szektor egészére egyaránt. Az „önrendelkezés” olyan formájáról van szó, amely hatással van az állampolgári magatartásra, újraértékeli az állam és az adófizető polgár viszonyát, a civil szervezetek számára pedig növeli az esélyegyenlőséget.
Nyilván, lehetnek negatív hatásai is,13 de ezek elhanyagolhatóak, hiszen egy olyan hosszú távú, az egész rendszert érintő megoldásról van szó, amely nemcsak az állampolgári magatartást formálhatja át, hanem új tartalmat is adhat a civil szektor és az állam kapcsolatának.
Az 1%-os törvény hatásai a folyamatban résztvevőkre:
– A hagyományos, újraelosztó állami szerkezetben egy olyan elem jelenik meg, amely kimondja: nem csupán az állam jogosult dönteni a megtermelt javak felhasználásáról és elosztásáról, hanem az állampolgár is, mégpedig közvetlenül, egyéni döntésével, amelyet az állami adminisztrációnak végre kell hajtania.
Az „1%-os törvény” társadalmi hatása Magyarországon és Szlovákiában 9
– Az adományozó tevékeny szerepbe kerül. Választania kell: az államnak adja-e adója 1%-ot, vagy valamely szervezetnek. De azt is el kell döntenie, mely szervezet lesz az, melynek adója egy töredéknyi részét adományozza.
– A civil szervezetnek új eszközökkel kell megmutatnia önmagát szűkebb és tágabb környezete előtt. Versenyhelyzetben kell bizonyítania hasznosságát, ami nem könnyű feladat, hiszen ez a hasznosság nem mindig mérhető az állami és a gazdasági szféra eszközeivel.
– Ugyanígy az adóhivatalnak, illetve az egész folyamatban részt vevő más állami szerveknek is transzparens módon kell megnyilvánulniuk. Ez komoly kihívás számukra, de egyben a szektorok közötti együttműködés fontos iskolája is.
– Nem szabad megfeledkezni a sajtó szerepéről. A központi telekommunikációs eszközök (TV, rádió) és az országos, illetve regionális és helyi sajtó nagyon fontos szereplője, sőt segítője az egész folyamatnak. Hasznos együttműködések alakultak ki Magyarországon és Szlovákiában a sajtó és a civil szektor között. Az előbbi árengedményekkel, vagy éppen ingyenes felületekkel, adásidővel segítette a kampányt, a civil szervezetek pedig folyamatosan tájékoztatták a sajtót a rendezvényeikről stb.
Adminisztratív akadályok
Mielőtt rátérnénk a konkrét felmérések és eredmények ismertetésére, el kell mondanunk, hogy mind Magyarországon, mind pedig Szlovákiában nagyon komoly problémákat vetett fel az adományok eljuttatásának állami adminisztratív oldala.
Említettük már, hogy a támogatások ügyvitelét az állami adminisztrációnak kell lebonyolítania. Az állami hivatalnokrendszer azonban nehézkesen mozdul.
A törvény elfogadása az egyik legfontosabb mozzanat, de hogy az állami hivatalnokok ezt a törvényt végre is hajtsák, nagyon pontos végrehajtó rendelkezésekre van szükség. Tisztázni kell a kompetenciákat, a kötelességeket, a feltételeket stb. stb. stb.
Éppen ez az a pont, amelyen a törvény akár zátonyra is futhat. Ha nincs kellőképpen, gördülékenyen előkészítve a törvény gyakorlati alkalmazása és végrehajtása, maguk a szervezetek, de az adófizető polgárok is olyan akadályokba ütközhetnek, amelyek kedvüket veszik az egésztől. Az ilyen akadályokból volt bőségesen mindkét országban.
Szlovákiában például a közjegyzők jegyezték be a szervezeteket. Mindenfajta irányadó útmutatók nélkül. Ezért fordulhatott elő, hogy teljesen önkényesen, nagyon nagy illetékeket szedtek a regisztrálandó szervezetektől. Ez az összeg olykor meghaladta a lehetséges bevételeiket is. Mondanunk sem kell, hogy milyen demoralizáló hatással volt ez a jelentkező szervezetekre. Nem beszélve a több napot igénybe vevő, magyarázkodó, felvilágosító, kioktató stb. ügyintézésről.
A közjegyzők nyilvántartása nagyon sok kívánnivalót hagyott maga után. A felkészületlenségből adódó pontatlanságok, a szerepek tisztázatlanságából adódó kompetenciazavarok stb. beárnyékolták a folyamatot.14
Az egész végül is azért lehetett sikeres, mert az 1%-os törvény propagálását felvállaló két civil szervezet (sic!), a Fórum Információs Központ és az 1. Szlovákiai Nonprofit Szervizközpont (1. Slovenské neziskové servisné centrum, SNSC) segítségére sietett az állami ügyvitelnek, pontosította a regisztrált szervezetek adatait, a honlapján folyamatos tájékoztatást nyújtott az aktuális problémákról, sőt az egyes szervezetek jogi képviseletében is segítséget nyújtott. Mindezek nagyban segítettek abban, hogy az állami szervek a következő évben már gördülékenyebben végezzék a dolgukat, és a civil szervezetek is gyakorlatra tegyenek szert az adminisztratív akadályok elhárításában.
Ezzel kapcsolatban ki kell emelni az internet adta lehetőségeket. Bár a felmérésekből az derül ki, hogy a vizsgált országokban az internetes hozzáférés és az internethasználat gyerekcipőben jár, az internetes portál a gyors és aktuális reagálás legfőbb eszközének bizonyult – és méginkább így lesz a jövőben. A szervezetek ezen keresztül meg tudják mutatni magukat, választ tudnak keresni a felmerülő problémáikra, az egész törvényhozás megjeleníthető. Az internet egyelőre a szervezetek számára jelent fontos információforrást, de ez a jövőben biztosan kiterjed az adományozók széles körére is.15
Ugyanígy fontos információforrás az ún. zöld vonal. Az ingyenes telefonszolgáltatás nagyon sok adófizető polgárt tud informálni az adminisztrációs eljárások nehézségeinek elhárításában.
Az ügyvitelt nagyban segítheti, ha a törvény csak formális kritériumokat szab meg a regisztrálandó szervezetekkel kapcsolatban. A tartalmi kritériumok nehezítik az elbírálást, és szubjektív tényezőket visznek bele. Szlovákiában, pl. a kritériumok meghatározásánál a formai jegyek domináltak, mely törvény alapján regisztrált szervezetjogosult a támogatásra. Magyarországon a tartalmi kritériumok is előtérbe kerültek, mivel foglalkozik, illetve mivel kell foglalkoznia a szervezetnek ahhoz, hogy jogosult legyen az 1%-ra.16
Ezekre a problémákra nagyon oda kell figyelni. Nagyon sok egyeztetés, a gyakorlati teendők alapos végiggondolása, az adminisztratív akadályok minimalizálása nagyban javíthatják a szervezetek és az adakozók közérzetét, viszonyulásukat az egész folyamathoz. Minél nagyobbak az adminisztratív megkötések, követelmények, annál kisebb a szervezetek lelkesedése és adakozó kedve.
Ezekben a kérdésekben azonban rendkívül nehéz tanácsokat adni, az adott állam joggyakorlatától, az állami ügyintézés felkészültségétől és nem utolsó sorban a politikai akarattól függ, hogy az egyébként jószándékú törvényt hogyan hajtják végre, és milyen lesz annak a gyakorlati fogadtatása.
Az 1%-os törvény hatása a felmérések és a számok tükrében
Az 1%-os törvény eredményességének két fontos mutatója van:
1. A folyamatban részt vevő civil szervezetek száma és összetétele.
2. A felajánlott adományok nagysága és megoszlása.
Az alábbiakban konkrét felmérések és kutatások eredményein keresztül mutatjuk be az 1%-os törvény hatását.
Az 1%-os törvény társadalmi hatásának mérése nem egyszerű feladat. Meg kell határoznunk azokat a ismérveket, amelyek alapján megállapítható, hogy a törvény valóban teljesítette-e a hozzá fűzött reményeket.
Az „1%-os törvény” társadalmi hatása Magyarországon és Szlovákiában 11
A hatékonysági szempontok legelején – lévén, hogy közvetlen adományozásról van szó – biztosan az „anyagi mutatók” állnak.
1. Mekkora az az összeg, amelyet a polgárok az adójuk 1%-ból a civil szervezeteknek juttatnak?
2. Melyek azok a civil szervezetek, amelyek érdemesek erre?
3. Hogyan ítélkezhetne valaki jobban egy szervezet tevékenységének fontosságáról, mint az anyagi támogatásán keresztül?
4. Mi biztosítaná jobban a társadalmi ellenőrzést, mint az adomány hasznosulását mérő egyéni elbírálás?
És sorolhatnánk a hasonló kérdéseket. Mindezek akkor is érvényesek, ha a civil szférán belül az erkölcsi és egyéb értékelési szempontok nagyon fontos, sőt meghatározó szerepet játszanak.
Maga az anyagi elismerés is lehet értékmérő eszköz, mert:
1. Arról tanúskodik, hogy a törvényalkotó szándéka mennyire igazolódott, illetve mennyire valósult meg. Igaz volt-e az a feltevés, hogy az adófizető polgárok az állami újraelosztás kihagyásával közvetlenül is képesek dönteni szűkebb vagy tágabb környezetük civil szervezetének támogatásáról.
2. Értékmérő azért is, mert az anyagi támogatások nagysága egyfajta ítéletalkotás is az adott civil szervezet tevékenységének hasznosságáról (lásd: népszavazás).
3. Külső, úgymond pártatlan, mégis érintett véleménynyilvánítás egy meghatározott szervezetről, amely ennek alapján értékelheti, megerősítheti, de felül is bírálhatja saját tevékenységének társadalmi hasznosulását, de a szervezet önmagáról alkotott képét is (PR, külső kommunkáció stb.).
Az anyagi vonzatot azonban nem szabad túlértékelnünk. Az eddigi eredményekből megállapítható, hogy a konkrét helyismereten túl bizonyos sztereotípiák is érvényesülnek az állampolgárok döntésében.17
Magyarországon a parlament 1996. december 19-én fogadta el az 1%-os törvényt, amely 1997-ben lépett hatályba. Szlovákia adófizető polgárainak 5 évvel később, 2002-ben nyílt először alkalmuk arra, hogy adójuk 1%-áról valamelyik közhasznú tevékenységet folytató civil szervezet javára nyilatkozzanak. E tanulmány írásának pillanatában tehát a magyarországi állampolgárok már hét alkalommal, a szlovákiai állampolgárok két alkalommal élhettek/éltek törvényadta jogukkal. Már ez is jelzi, hogy a magyarországi érintettek (adóhivatal, civil szektor, adófizetők, munkaadók, bérelszámolók) jóval több tapasztalattal rendelkeznek, mint a szlovákiaiak, s itt nem csupán a hétköznapi, mindenkinek a saját tevékenysége során nyert tapasztalatra gondolunk, hanem a számszerűsített, adatsorokban kifejeződő tapasztalatokra is. Magyarországon több felmérés is vizsgálta az 1%-os törvény hatékonyságát,18 Szlovákiában egyetlen ilyen jellegű kutatás készült.19 írásunkat elsősorban ezekre a felmérésekre alapozzuk.
Szlovákiában a törvény elfogadása nem ütközött nehézségekbe: a civil szféra és a közvélemény is elfogadta, s nincsenek olyan kiugró példák, amelyek azt bizonyítanák, hogy valamilyen területen különösebb ellenállást tanúsítottak volna iránta. Valószínűleg ez az oka annak is, hogy a törvény lehetséges hatását előre senki sem kutatta, s így ilyen jellegű adatok nem állnak rendelkezésre. Magyarországon más volt a helyzet. A törvény elfogadását megelőzően élénk parlamenti és szakmai vita folyt, s magát a törvényt sem fogadta mindenki egyforma lelkesedéssel, beleértve a civil szektor egyes képviselőit is.
Főként azok a szervezetek berzenkedtek, amelyek „szorosabb kapcsolatokat ápolnak a politikai döntéshozókkal, mint az állampolgárokkal” (Harsányi 2000: 36), tehát az 1% nélkül is pénzhez tudtak jutni, sőt attól tartottak, hogy az 1% bevezetése után majd kisebb állami támogatásban részesülnek. 1996-ban a lakosság véleménye is megoszlott. Bár a többség támogatta az 1%-os felajánlások lehetőségét, ez a többség akkoriban a felnőtt lakosság 56%-át, tehát alig valamivel több, mint a felét tette ki. (Harsányi 2000: 38) 1999 tavaszára a lakosság véleményében gyökeres változás állt be. A törvény fennállásának úgymond harmadik „évfordulóján” a felnőtt állampolgároknak már 86%-a értett vele egyet. Ez a részarány a tényleges érintettek, vagyis az adófizetők körében még magasabbra kúszott: elérte a 90%-ot. (Harsányi 2000: 40) Elmondhatjuk tehát, hogy a törvény végül is széleskörű pozitív visszhangot váltott ki, annál is inkább, mert 1999-re már a civil szféra egy részében korábban tapasztalt ellenséges hangulat is megszűnt, s a szervezetek többsége a lakossághoz hasonlóan pozitívan viszonyult a törvényhez.
Az adatokat szemlélve azonban úgy tűnik, hogy az elfogadó magatartás mögött különböző okok rejlettek. Más miatt helyeselték a törvényt az állampolgárok és más miatt a szervezetek. Amennyiben a szervezetek tevékenységi körét, tevékenységük tárgyát tekintjük célnak, magukat a szervezeteket pedig eszköznek, akkor elmondható, hogy az állampolgárok többsége első perctől fogva a célt tartotta fontosnak. Amint az Vajda Ágnes és Kuti Éva felméréséből is kiderül (Harsányi 2000: 41), az emberek leginkább segíteni(!) szerettek volna. Segíteni a szegényeken, betegeken, fogyatékosokon, természeti csapások áldozatain (22,8%), segíteni az egészségügy, a szociális ellátás és oktatásügy helyzetén (22,6%), valamint segíteni a rászoruló gyermekeken (10,1%). A szervezet ehhez számukra csupán eszközként szolgált. Jóval kevesebben voltak azok (20,3%), akiknek 1%-os felajánlás mögötti megfontolása magához a konkrét szervezethez kötődött.
Ezzel szemben a szervezetek- érthető módon – leginkább önmaguk anyagi helyzeténekjavulása miatt helyeselték a törvényt. Ez Bíró Lajos és Gerencsér Balázs felméréséből is kiderül (Harsányi 2000: 117), hiszen a megkérdezett szervezetek 63%-a tartotta fontosnak, hogy a törvény javítja a szervezetek anyagi helyzetét, 61%-uk pedig azt, hogy a törvény felhívja a figyelmet a nonprofit szektorra, ezzel szemben az adományozó magatartás erősítésére gyakorolt hatását csupán 43%-uk tartotta fontosnak. Ugyanazon érme két oldaláról van szó – hiszen az adófizető, de a szervezet célja is, jelen esetben a segíteni akarás, de ez csak az eszközön, tehát a szervezeten keresztül realizálódhat. Ahhoz, hogy a szervezet elérhesse saját, s egyben az adófizető célját, pénzre van szüksége. És hogy még tovább menjünk, ahhoz, hogy pénzhez jusson, láthatóvá kell tennie önmagát. Ez az összefüggés az adója 1 %-áról rendelkező, de a helyzetet behatóan nem ismerő ember számára nem mindig válik világossá. Hogy egyértelművé váljék, arról a szervezet kampányának kell gondoskodnia.
Viszont több példa is jelzi, hogy az eszköz-cél dimenzió a szervezeten belül sem tudatosult. Szlovákiai példák jutnak eszünkbe (de bizonyára magyarországiakkal is lehetne szolgálni), amikor a szervezetek a kampány során önmagukat mint célt, nem pedig mint eszközt próbálták láttatni, aminek gyanakvás, bizalmatlanság, „na,
Az „1%-os törvény” társadalmi hatása Magyarországon és Szlovákiában 13
ki tudja, mire használnák azt a pénzt” vagy éppen „ki tudja, arra használnák-e azt a pénzt, amit mondanak” típusú kétkedés lett az eredménye. De fordítva is érvényes: azok a szervezetek voltak a legsikeresebbek (jutottak a legnagyobb 1%-os bevételhez), amelyek a kampány során egyértelműen rámutattak céljaikra, s egyben önmaguk eszköz szerepére is (pl. Szlovákiában a Rák Ellenes Liga, a Sloboda zvierat állatvédő egyesület, vagy akár a Linguagym Gimnáziumi Alapítvány, amely több mint 10 ezer EURO-t kapott).
A törvény hatása a civil szektorra
A törvény elfogadása mindkét országban hangyabolyszerű nyüzsgést indított el a civil szférában. Ennek három célja volt:
1. a civil szektoron belüli tájékoztatás,
2. a közvélemény tájékoztatása,
3. a közvélemény meggyőzése, hogy aki teheti, ajánlja fel adója 1%-át.
A 2. és a 3. céllal, amely együttesen a külső kampányt jelentette, jelen írásunkban nem foglalkozunk.20
Nézzük tehát, milyen módon alakult a belső kampány, vagyis a civil szférán belüli információáramlás.
A belső kampány fő célkitűzése az volt, hogy informálja a civil szférát az 1%-os törvényről, és arról, milyen lépéseket kell megtenniük ahhoz, hogy regisztrált szervezetként felkerüljenek azoknak a szervezeteknek a listájára, amelyek részesedhetnek az 1%-ból. A külső kampányt azután már maguk a szervezetek folytatták a nekik tetsző és megfelelő módon, ki sikeresebben, ki kevésbé sikeresen.
Magyarországon a Nonprofit Információs és Oktató Központ (NIOK) szervezte a belső kampányt. A NIOK e téren bőséges tapasztalatokkal rendelkezik, hiszen 1997-től folyamatosan és egyre gazdagodó eszköztárral végzi az „Adjon egy részt a civileknek” c. kampányt (Bódi 2002: 118), amelynek a belső kampány is része. Ennek keretén belül az ország valamennyi civil szervezetének bemutatkozási lehetőséget biztosítottak azáltal, hogy kialakítottak egy csaknem hatezer civil szervezet adatait tartalmazó, ingyenesen elérhető és használható adatbázist. Ezt az adatbázist 2001-ben 41 ezer érdeklődő használta, 2003-ban pedig már 185 ezer. Emellett 10 000 telefonhívást és 5 000 WAP-látogatást is regisztráltak. A NIOK az egyes szervezetek saját kampányának megtervezéséhez is segítséget nyújtott. Ezen túl biztosítja az információk visszacsatolását is: az APEH-hel kötött megállapodásnak köszönhetően olyan aktuális és megbízható információkat tud közvetíteni a szervezeteknek, amelyekkel nagymértékben megkönnyíti a tevékenységüket. (Bódi 2002: 119) A kampány által közvetlenül segített nyilatkozatok minimális értéke (a NIOK becslése alapján) 2003-ban 3 360 000 EURO-t (840 millió forintot) tett ki.
Szlovákiában a belső kampányt a Fórum Információs Központ (Fórum infor-macné centrum, FIC) és az 1. Szlovákiai Nonprofit Szervízközpont (1. Slovenské neziskové servisné centrum, SNSC) végezte 15 külön e célra felkészített regionális konzultáns segítségével.21 Az első időszakban (2001. november 15.-2002. január 31.) elsősorban szervezetek keresték fel a konzultánsokat, és épp az iránt érdeklődtek, hol, meddig és hogyan kell regisztráltatniuk magukat, s ehhez milyen iratokra és igazolásokra van szükségük. Nagymértékben a konzultánsoknak köszönhető, hogy bár a szervezeteknek csupán egy hónap idejük volt arra, hogy bejegyeztessék magukat, összesen 4035 szervezet regisztráltatta magát,22 amit a kampány szervezői komoly sikerként könyvelnek el. Az adófizetők nem igazán használták ki a regionális konzultánsok szolgáltatásait, inkább az egyes szervezetek által lefolytatott kampányokból tájékozódtak.
A belső kampány eszközei ugyanazok voltak, mint a külső kampányéi,23 hiszen a kettőt valójában együtt végezte a FIC és az SNSC. A tanácsadás háromféleképpen zajlott: személyesen a regionális tanácsadói irodában, telefonon és e-mailen keresztül. A tanácsadók pontos nyilvántartást vezettek a konzultációkról, amelyet Nagy Myrtil, az FIC igazgatónője összegzett.24 Ebből az összegzésből többek között kiderül, hogy az első időszakban leginkább a telefonos konzultációra volt igény. A második időszakban (2002. szeptember 1.-2002. december 15.) lanyhult az érdeklődés a tanácsadók iránt, ezért a regionális konzultánsok száma kilencre csökkent. Ugyanakkor még ebben az időszakban is a telefonos tanácsadás volt a leggyakoribb, bár a regisztráció utolsó hónapjában rohamosan nőtt az érdeklődés az e-mailes tanácsadás iránt is. A konzultációt igénybe vevők 43%-a fordult ismételten a tanácsadókhoz. A kliensek 56%-a az első időszakban is regisztráltatta magát, s ezeknek az újraregisztrált szervezeteknek a kétharmada volt elégedett az 1%-os törvénynek köszönhetően nekik utalt pénzösszeggel. Azok, akik kevesellték ezt az összeget, a második időszakban már a külső kampány megtervezéséhez is igénybe vették a konzultánsok segítségét.
Az 1. táblázat a tanácsadás első és második szakaszának tevékenységi statisztikáját hasonlítja össze. Látható, hogy a második időszakban nemcsak a konzultációk száma csökkent, hanem az egy főre eső konzultáció átlagos időtartama is.
1. táblázat: A regionális tanácsadók tevékenységének statisztikája
| 1. szakasz* | II. szakasz | |
| Konzultációk összesen | 5 607 | 917 |
| A regisztrációs időszakban lefolytatott konzultációk száma | 3 116 | 917 |
| Az egy konzultánsra eső konzultációk havi átlaga | 69 | 25 |
| A konzultáció átlagos időtartama | 23 perc | 18 perc |
* Az I. szakaszban az adózási folyamat alatt is zajlottak konzultációk.
Az érdeklődés lanyhulásának a második időszakban több oka is volt: a regisztráció feltételei nem változtak, a szervezetek már tudták, mit kell tenniük; az első időszakhoz képest jóval több idő állt a szervezetek rendelkezésére, és ekkor már több információforrás is időben és kellő mértékben tájékoztatott a regisztráció lehetőségeiről. Ugyanakkor csökkent a bejegyzett szervezetek száma (4035-ről 3389-re) és az első időszakban regisztrált szervezeteknek csupán valamivel több, mint a fele (53%) regisztráltatta magát újra.
A belső kampánynak köszönhetően a civil szervezetek egyértelműen tudatosították, hogy élniük kell az 1%-os törvény adta lehetőségekkel, egy részük bejegyeztette magát, majd elindította a külső kampányt, amelynek egyrészt az volt a célja, hogy tájékoztassa a lakosságot az 1%-os törvény fontosságáról és értelméről, valamint az 1%-ról való rendelkezés gyakorlati teendőiről, másrészt pedig fellendítse az „adakozókedvet” .
Az „1%-os törvény” társadalmi hatása Magyarországon és Szlovákiában 15
Milyen eredményeket értek el? Milyen volt tehát a külső kampány, s általa az 1%-os törvény lakosságra kiterjedő társadalmi hatása?
A törvény hatása az adófizetőkre
Ami az állampolgárok tájékozottságát illeti, a 2. táblázatból kiderül, hogy Magyarországon jóval többen értesültek az 1%-os törvényről, mint Szlovákiában.
2. táblázat: Értesültek-e az 1%-os törvényről? (%)
| Összlakosság* | Adófizetők** | |||
| Értesültek | Nem értesültek | Értesültek | Nem értesültek | |
| Magyarország | 94 | 6 | 98 | 2 |
| Szlovákia | 71 | 29 | 62 | 38 |
Forrás: A magyarországi adatok esetében Harsányi 2000: 39, a szlovákiai adatok estében Lampl 2002: 77.
* Magyarország lakosainak száma 2001-ben: 10 198 315 fő. Szlovákia lakosainak száma 2001-ben: 5 379 455, ebből gazdaságilag aktív 2 655 840.
** A magyarországi adófizetők száma: 4 355 000 (ebből a rendelkezési joggal élők száma 1 407 000).
Magyarországon a lakosság döntő többsége, az adófizetők pedig szinte valamennyien tudtak az 1%-os törvényről. Szlovákiában a lakosság nem egész háromnegyede, s az adófizetőknek is csupán a kétharmada tudott arról, hogy létezik ilyen törvény. Szlovákia lakosainak tájékozottsága alapvetően az iskolai végzettségtől függött. A tájékozottság mértéke a növekvő iskolai végzettséggel egyenes arányban emelkedett, de még az egyetemi végzettségűeknél – akiknek 92%-a tudott a törvényről -sem érte el a magyarországi tájékozottsági szintet. A korcsoportok tájékozottsága sem volt egyforma: leginkább a 35-55 évesek értesültek a törvényről, akik egyben a legiskolázottabbak is voltak. Az „első körben” a magyarországi kampány effektívebbnek bizonyult, mert informálta a lakosság valamennyi rétegét, míg a szlovákiai kampány inkább az iskolázottabbakhoz talált utat.
A törvényről való értesültség azonban nem jelent automatikusan egyetértést is a törvénnyel. S attól, hogy valaki informált, még nem biztos, hogy él az 1%-os felajánlás lehetőségével. Ezt dokumentálja a 3. táblázat.
3. táblázat: A törvényt ismerők, a törvénnyel egyetértők és az 1%-ról nyilatkozók részaránya (%)
| Összlakosság | Adófizetők | ||||
| Értesültek | Egyetért | Értesültek | Egyetért | Nyilatkozott | |
| Magyarország | 94 | 86 | 98 | 90 | 31** |
| Szlovákia | 71 | * | 62 | * | 40 |
Forrás: A magyarországi adatok esetében Harsányi 2000: 39-40, a szlovákiai adatok esetében a Fórum Kisebbségkutaó Intézet felmérése, 2002.
* Szlovákiában ezt a kérdést nem tettük fel.
** Az 1997-1999 között egyszer, kétszer vagy háromszor nyilatkozók összesített aránya. (Harsányi 2000: 54, és 97)
A fenti adatokból kiderül, hogy Magyarországon mind a lakosság, mind pedig az adófizetők törvényt ismerő csoportjának csupán egy nagyon szűk rétege nem értett egyet a törvénnyel. Az adófizetők törvényt ismerő és azzal egyetértő csoportja még így is az összes adófizető 90%-át alkotta, azonban ha megnézzük a 3. táblázat utolsó oszlopát, akkor azt látjuk, hogy csak minden harmadik nyilatkozott közülük!
Szlovákiában nem vizsgáltuk a törvénnyel való egyetértés mértékét. Azonban függetlenül attól, hogy mit gondoltak az emberek a törvényről, az adófizetőknek abból a csaknem kétharmadot kitevő csoportjából, amely informált volt, 40%-nyi élt is az 1% felajánlásának lehetőségével. Ez a gyakorlatban annyit jelent, hogy minden második informált adófizető nyilatkozott. Ha tehát a külső kampány második fázisának, a meggyőző szakasznak az eredményességét vizsgáljuk, akkor elmondhatjuk, hogy a szlovákiai kampány volt sikeresebb, hiszen azok közül, akiket képes volt informálni, több adófizető állampolgárt tudott rávenni arra, hogy adójuk 1%-át felajánlják valamelyik civil szervezetnek.25
Ha pedig a külső kampány mindkét célkitűzését értékeljük, akkor a következőt látjuk: a magyarországi kampány mindenkit képes volt informálni, de nem mindenkit tudott meggyőzni. A szlovákiai kampánynak viszont nem sikerült a széleskörű tájékoztatás, akiket azonban elért, azok közül többeket volt képes meggyőzni, mint a magyarországi kampány.
Természetesen felmerül a kérdés, hogy milyen mértékben járul hozzá a felajánlások számának növekedéséhez maga a kampány, s milyen szerepe van mindebben a szubjektív adakozói magatartásnak, attitűdnek (amelyet azonban sok más tényező mellett a kampány úgyszintén befolyásolhat).
Ez egy nagyon összetett probléma, amelynek részletes, beható vizsgálatára még sem Magyarországon, sem Szlovákiában nem került sor. A rendelkezésünkre álló adatok a jelenségnek csak egy szűk szeletét világíthatják meg, nevezetesen: a kampány mely eszközei voltak a legfrekventáltabbak?26
Az „1%-os törvény” társadalmi hatása Magyarországon és Szlovákiában 17
1. grafikon: Honnan tájékozódtak?
munkahelyi megkeresés
otthoni megkeresés
korábbi kapcsolat a kedvezményezettel
ismerősök, rokonok
Forrás: Harsányi 2000: 75, a Fórum Kisebbségkutató Intézet felmérése, 2002.
Az 1. grafikon azt ábrázolja, hogy Magyarországon mely információforrásokból milyen mértékben tájékozódtak a „személyesen nem ismert szervezetek számára rendelkező adófizetők” (Harsányi 2000: 75), Szlovákiában pedig az adófizetők (nyilatkozók és nem nyilatkozók együtt). Tudatában vagyunk annak, hogy az adófizetők ekképpen definiált magyarországi és szlovákiai kategóriája nem teljes mértékben fedi egymást, s a magyarországi és a szlovákiai felmérésben feltüntetett információforrások sem voltak azonosak. Más adatok hiányában – még ha némi fenntartással is – azonban csak ezeket tudjuk összehasonlítani.
Mit látunk tehát?
Szlovákiában egyértelműen a TV bizonyult a legfrekventáltabb információforrásnak: minden második adófizető általa/belőle tájékozódott. A televíziót a sajtó követi, csaknem minden ötödik adófizető információforrásaként. A harmadik helyen egy informális, tulajdonképpen a hivatalos kampányon kívüli információforrás szerepel: az ismerősök rokonok, akiktől az adófizetők csaknem 12%-a informálódott.
Magyarországon épp fordítva van: a legtöbben (44%) az ismerősök, rokonok által tájékozódtak, a televízióból és a rádióból minden negyedik válaszadó (TV és rádió együttvéve 25,2%), a sajtóból pedig minden harmadik.27
Mi következhet ebből? A kampány perszuazív jellegének megerősödéséhez inkább hozzájárulnak a kampányon belüli klasszikus tömegkommunikációs eszközök, mint az informális, bizalmasnak tekinthető csatornák? Mert ha igen, akkor ezeket kell jobban kihasználni, ami viszont nem kis anyagi terheket is jelenthet a kampány-oló szervezetek számára (hacsak nem végzi a kampánynak ezt a részét is valamiféle ernyőszervezet, mint pl. Magyarországon a NIOK, amely ily módon százmilliókkal tehermentesítette a civil szervezeteket. (Bódi 2002: 120)
További érdekesség, hogy miközben a belső kampány során Szlovákiában megnőtt az internetszolgáltatás kihasználtsága, a külső kampánynál alig vették igénybe, hiszen az internet által az adófizetőknek még csak nem is egészen 1%-a informálódott. Ahhoz képest, hogy az internet-hozzáférhetőség a legutóbbi becslések szerint 10% körül mozog, ez nagyon kevés. S még egy megjegyzés: Szlovákiában az adófizetők 6,6%-a kapott tájékoztatást konkrét szervezetektől. Látjuk, hogy Magyarországon az ilyen konkrét (névreszóló, „házhozjövő”, otthoni, munkahelyi, szórólapos) megkereséseknek jóval nagyobb súlya van. Ha viszont megnézzük a szlovákiai nyilatkozó adófizetőket (2. grafikon), akkor azt látjuk, hogy leginkább az különbözteti meg őket az adófizetőktől általában, hogy kétszer annyian tájékozódtak konkrét szervezet által.
2. grafikon: Milyen forrásokból tájékozódtak a szlovákiai informált és nyilatkozó adófizetők?
10
20
30
40
50
sajtó
informált adófizetők â nyilatkozó adófizetők
ismerősök, rokonok
konkrét szervezet
Forrás: a Fórum Kisebbségkutató Intézet felmérése, 2002.
Az „1%-os törvény” társadalmi hatása Magyarországon és Szlovákiában 19
Úgy tűnik tehát, hogy Szlovákiában a konkrét szervezeteknek „rámenősebben” kellett volna kampányolniuk, sokkal inkább emberközelbe kellett volna vinniük magukat az adófizetőkhöz, nem csupán a központi kampányokra, esetleg a nagy szervezetek kampányaira hagyatkozniuk (mondván, a törvényről majd értesülnek az emberek pl. a Rákellenes Liga kampányából, mi meg majd adunk nekik egy szórólapot). Ezáltal emelkedett volna az állampolgárok tájékozottsága, s minden bizonnyal az adakozókedve is.
Magyarországon az adófizetők 30%-a,28 Szlovákiában az informált adófizetők 40%-a adakozott.
Vegyük szemügyre előbb a nem nyilatkozó adófizetőket, akiknek részaránya Magyarországon 70%, Szlovákiában 60% volt.
Vajda Ágnes és Kuti Éva felmérése rámutatott az önadózók és az adóbevallásuk elkészítését a munkáltatóra hagyok közötti különbségre. Az előbbiek azzal magyarázták a nyilatkozás elmulasztását, hogy az adójuk 40 EURO-nál (10 ezer forintnál) kevesebb volt, tehát nem érte el a nyilatkozáshoz szükséges határt (Harsányi 2000: 67). Az utóbbiak viszont inkább a munkaadó „hanyagságára” hivatkoztak, mondván, nem kaptak kellő tájékoztatást, formanyomtatványt stb. A nyilatkozat megtagadásának okait részletesen szemlélteti a 4. táblázat (Harsányi 2000: 68).
4. táblázat: Miért nem nyilatkoztak a magyarországi adófizetők (önadózók és az adóbevallást a munkáltatóval készíttetők összesítve, %)
| A befizetett SZJA kisebb 40 EURO-nál | 22,3 |
| Nem figyelt rá, elkésett, elfelejtette | 18,8 |
| Munkahelyén töltötték ki az adóbevallását és nem tájékoztatták a lehetőségről | 17,3 |
| Nem tudja pontosan, milyen szervezetek számára lehet rendelkezni | 12,4 |
| Nem ért egyet az 1%-os törvénnyel | 12,2 |
| Nem talált olyan szervezetet, amelynek szívesen felajánlotta volna az 1%-át | 9,4 |
| Technikai okokból | 5,1 |
| Korábbi rossz tapasztalat | 2,5 |
Forrás: Harsányi 2000: 68.
Szlovákiában nem kérdeztünk rá az adózás jellegére, így utólag nem lehet szétválasztani az adófizetők két csoportját, ám a törvényadta lehetőség visszautasításának okairól azért vannak adataink.
5. táblázat: Miért nem nyilatkoztak a szlovákiai adófizetők? (%)
| Nem tudta, mit kell csinálni | 21,5 |
| A folyamat adminisztratív szempontból nagyon igényes volt | 20,0 |
| Elfelejtette, pedig akart adakozni | 17,0 |
| Nem bízik a nonprofit szervezetekben | 10,5 |
| Nem tudja, nem emlékszik rá | 10,0 |
| Nem tudta, kinek adományozza a pénzt | 9,3 |
| Nem tartja helyesnek, hogy valakinek csak úgy ajándékozzon valamit | 6,1 |
| Nem bízik az Adóhivatal embereiben | 5,4 |
Forrás: Lampl 2002: 82.
A 4. és a 5. táblázat válaszmegoszlásainak összehasonlításából kiderül, hogy mindkét országban csaknem azonos mértékben feledkeztek meg a nyilatkozattételről (Magyarországon 18,8%, Szlovákiában 17%). Nem tudta, kinek adományozza a pénzt: mindkét országban 9% körül (bár a két kijelentés, tehát az, hogy nem talált olyan szervezetet, akinek szívesen nyilatkozott volna, valamint az, hogy nem tudta, kinek adományozza a pénzt, azért nem teljesen ugyanarról beszél). Egyfajta bizalomhiány a civil szervezetekkel, illetve a törvénnyel vagy éppen az adományozással szemben ugyancsak megjelenik mindkét országban.
Mindent összevetve elmondható, hogy az adófizetők Magyarországon is, Szlovákiában is különböző okok miatt nem nyilatkoztak. Ezek közül az okok közül azonban egyik sem kizárólagos, egyik sem meghatározó. S ugyancsak mindkét országra érvényes, hogy az adófizetők nem igazán az 1%-os törvény, illetve a civil szervezetek iránti bizalomhiány miatt nem adakoztak, bár ez is előfordult. Sokkal inkább a következő okok miatt:
1. tudatlanságból (nem tudta mit kell csinálni, adminisztratív szempontból igényesnek vélte a nyilatkozattétel folyamatát stb.),
2. kényelemből és lustaságból (elfelejtette, lekéste a nyilatkozás időpontját; részben az előző csoport – a „tudatlanok” – magatartásában is jelen van a kényelem, hiszen megérdeklődhették volna, mit kell tenniük),
3. az 1%-os összeg nem érte el a 40 EURO-t.
Kik nyilatkoztak?
A magyarországi reprezentatív felmérés eredményei szerint legnagyobb mértékben az iskolázottság szintje határozta meg az 1%-os döntéseket. Minél iskolázottabbak voltak az adófizetők, annál valószínűbb, hogy nyilatkoztak. (Harsányi 2000: 56) Ugyancsak szignifikáns kapcsolat mutatkozott a foglalkozási csoport és az 1%-os döntés között, mégpedig abban az értelemben, hogy a magasabb posztokat betöltő (s egyben újfent az iskolázottabb) adófizetők nagyobb mértékben nyilatkoztak, mint az alacsonyabb posztokat betöltők. (Harsányi 2000: 57) Vajda Ágnes és Kuti Éva felméréséből más összefüggések is kiderültek: „az állami szektorban, ahol a megszerzett jövedelmek döntő többsége az adóhatóság számára is „látható”, az alkalmazottak 70%-a élt az 1%-os törvény kínálta lehetőséggel” (Harsányi 2000: 58),
Az „1%-os törvény” társadalmi hatása Magyarországon és Szlovákiában 21
a kisvállalkozóknak pedig csak alig több mint egynegyede. Ágazati szempontból vizsgálva, azokon a területeken, ahol magas a második gazdaság aránya, kevesebben nyilatkoztak, mint az adózás szempontjából átlátható területeken. Az adományozásban aktívabbak voltak a nők (32,4%), mint a férfiak (29,1%), a korcsoportok közül pedig leginkább a 30 és 60 év közöttiek. (Harsányi 2000: 62)
Szlovákiában hasonló tendenciákat tapasztaltunk, bár ezek nem jelentek meg annyira markánsan, mint Magyarországon. Általában elmondható, hogy az adófizetők közül inkább nyilatkoztak adójuk 1%-áról az iskolázottabbak, a nők, és a korral is nőtt az adakozási kedv (az 55 éven felülieknél csúcsosodott ki). Az 6. táblázatból kiderül, hogy Szlovákiában a nyilatkozók egyharmada annak a szervezetnek utalta át adója 1%-át, amelynek szolgáltatásait valamelyik családtagja igénybeveszi, majd az ismert tevékenységet folytató szervezetnek (23,4%), s csaknem azonos mértékben nyilatkoztak a munkahelyükhöz kapcsolódó, illetve azon szervezet javára, amelynek aktív tagjai.
6. táblázat: Ön kinek utalta át adója 1%-t? (%)
| Szlovákia | |
| Annak a szervezetnek, amelynek aktfv tagja vagyok. | 14,0 |
| Annak a szervezetnek, amelynek szolgáltatásait családom valamelyik tagja igénybe veszi. | 32,2 |
| Annak a szervezetnek, amely a munkahelyemhez kapcsolódik. | 15,8 |
| Annak a szervezetnek, amelynek a szolgáltatásait ugyan nem veszem igénybe, de ismerem a tevékenységét. | 23,4 |
| Annak a szervezetnek, amelynek konkrét tevékenységét ugyan nem ismerem, de fontosnak tartom a tevékenységét. | 8,3 |
| Annak a szervezetnek, amelyiket a munkaadóm ajánlott. | 6,3 |
Forrás: a Fórum Kisebbségkutató Intézet felmérése, 2002.
Ugyanakkor azt tapasztaltuk, hogy másképpen adakoztak a nők és a férfiak, az egyes korcsoportok és az egyes iskolai végzettség szerinti kategóriák is. Amint azt a 3. és 4. grafikon szemlélteti, a férfiak közül többen nyilatkoztak saját szervezetük, illetve a munkaadó által elrendelt szervezet javára, mint a nők közül, míg a férfiakhoz képest a nők gyakrabban nyilatkoztak a munkahelyükhöz kapcsolódó szervezet javára. Az első két szervezettípusnak és a munkaadó által elrendelt szervezetnek leginkább és a korcsoportok közül is a legnagyobb mértékben az 55 éven felüliek adakoztak.
3. grafikon: Annak a szervezetnek a javára nyilatkozott, amelynek. ..(I.)
0
10 15 20 25 30 35 40 45
| ,8 | ||||||||||||
| 11! | ||||||||||||
| 10 | 14,5 | |||||||||||
| aktív tagja | â 10,6 | |||||||||||
| 1 31,3 | ||||||||||||
| szolgáltatása it valamelyik | 33 | |||||||||||
| családtag igénybe veszi | 30,8 | |||||||||||
| 10,4 | ||||||||||||
| a munkahelyhez kapcsolódik | 1 21 | |||||||||||
| 14,5 | 4 | férfi Dnő Dl9-34 éves 35-55 éves â 55 éven felüli | ||||||||||
| 0 | ||||||||||||
| nem veszi igénybe a szolgáltatásait, de ismeri a tevékenységét | 22,9 | |||||||||||
| 24 | ||||||||||||
| 1 26,5 | ||||||||||||
| 7,3 | ||||||||||||
| nem ismeri, de fontosnak tartja a tevékenységét | 9 | |||||||||||
| |? | ||||||||||||
| â | â d8′ | |||||||||||
| 1 | ||||||||||||
| a munkaadó rendelt el | 3 6,1 5,1 | |||||||||||
| â 13 | 3 | |||||||||||
| 1 1 | ||||||||||||
Forrás: a Fórum Kisebbségkutató Intézet felmérése, 2002.
Az iskolai végzettség szempontjából nézve az alapiskolai végzettséggel rendelkezők mindenki mást felülmúltak a családtag által igénybe vett szolgáltatással rendelkező szervezet támogatásában, a végzettségi kategóriák közül pedig úgyszintén ők nyilatkoztak leginkább a munkaadó által elrendelt szervezetnek. Az érettségizettek főleg azt a szervezetet támogatták, amelynek aktív tagjai, a felsőfokú végzettségűek pedig a munkahelyhez kapcsolódó szervezetet.
4. grafikon: Annak a szervezetnek a javára nyilatkozott, amelynek…(II.)
0 5 10 15 20 25 30 35 40
aktív tagja
45
| Is; | |||||||||
| 1 13,6 | |||||||||
| 1 is | 4 | ||||||||
| 10,3 | |||||||||
| \ | |||||||||
| 35,6 | |||||||||
| | 25 | |||||||||
| 33,3 | 3 | ||||||||
| 1 | |||||||||
| 12,5 | |||||||||
| 15,3 | alapiskolai | ||||||||
| 14,5 | szaktanintézeti | ||||||||
| 23,1 | 1 | érettségizett Dfelsőfokú | |||||||
| | 12,5 | |||||||||
| 30,5 | |||||||||
| 19,7 | |||||||||
| 25,6 | |||||||||
| 1 112,5 | |||||||||
| 1 12 5 | |||||||||
| 3,4 | ,2 | ||||||||
| l! | |||||||||
| ____2,6 | |||||||||
szolgáltatásait valamelyik családtag igénybe veszi
a munkahelyhez kapcsolódik
nem veszi igénybe a
szolgá ltatásait, de ismeri a
tevékenységét
nem ismeri, de fontosnak tartja a tevékenységét
a munkaadó rendelt el
Forrás: a Fórum Kisebbségkutató Intézet felmérése, 2002.
Miért adakoztak az emberek? Erre a kérdésre a magyarországi helyzetet illetően a már említett Vajda Ágnes-Kuti Éva-féle felmérés ad választ. A szlovákiai adatok hasonló magyarázattal szolgálnak. A nyilatkozók elsődleges szándéka és célja a segítségnyújtás, a segíteni akarás. Azt, hogy kinek, mely szervezetnek, illetve mely szervezet által akarnak segíteni, több szempontból vizsgálhatjuk, bár feltételezhető, hogy ezek a szempontok együttesen, nem pedig elkülönülten merülnek fel a nyilatkozók – vagy legalábbis a többségük – tudatában. Ezek a szempontok a következők:
1. a szervezethez való viszony,
2. a szervezet tevékenységi köre és
3. a szervezet földrajzi hatósugara.
A szervezethez való viszony (7. táblázat) mindkét országban fontosnak bizonyult, hiszen a legtöbben olyan szervezetet támogattak, amelyhez személyesen is kötődtek (az aktív tagságtól kezdve egészen a szponzori minőségig). Magyarországon a nyilatkozók 42,3%-a, Szlovákiában 48%-uk ilyen szervezetnek ajánlotta fel adója 1%-át. Másodsorban azon szervezetek javára adakoztak, amelyeket ugyan csak hírből ismertek, de tudták, mivel foglalkoznak, fontosnak tartották ezt a tevékenységet, s esetenként megfordult a fejükben, hogy a jövőben még igénybe vehetik a szervezet szolgáltatásait. Ezeknek a szervezeteknek a javára a magyarországi adófizetők 36%-a nyilatkozott, Szlovákiában 31,7%-uk.
24 Lampl Zsuzsanna-Tóth Károly
7. táblázat: A nyilatkozók megoszlása a szervezethez való viszony szerint29 (%)
| Magyarország | Szlovákia | |
| Személyesen ismert szervezet, amely
– az adófizető családjának nyújt szolgáltatást – az adófizető munkahelyéhez kapcsolódik – más formában is kap támogatást az adófizetőtől – az adófizető aktív tagja |
24,7 10,0 7,6 | 32,2 15,8
14,0 |
| Rokonok és barátok közvetítésével megismert szervezet | 17,1 | – |
| Csak hfrből ismert szervezet, amely
– az adófizető által fontosnak tartott tevékenységet folytat – a jövőben esetleg igénybe vehető szolgáltatásokat nyújt |
32,1 4,0 | 31,7* |
| Rögtönzött vagy átengedett döntés | 4,5 | 6,3″ |
Forrás: 1999-es adatok Bódi 2002: 62, a szlovákiai adatok esetében a Fórum Kisebbségkutató Intézet felmérése, 2002.
* ismeri vagy fontosnak tartja a szervezetet – összesített válaszok ** a munkaadó által elrendelt szervezet számára
A nyilatkozóknak a szervezet tevékenységi köre szerinti megoszlását az 5. grafikon szemlélteti.
5. grafikon: A nyilatkozók megoszlása a szervezet tevékenységi köre szerint
0 5 10 15 20 25 30 35 40
| 29,7 | U | |||||||||
| egészségügy | ||||||||||
| 16,6 | ,9 | |||||||||
| iskolaügy, oktatás | ||||||||||
| 3 | ||||||||||
| 26,8 | ||||||||||
| sport | 12,6 | |||||||||
| 9,6 | ||||||||||
| szociális szféra | ||||||||||
| 1 | ||||||||||
| kultúra | 7,1 | |||||||||
| 6,4 | ||||||||||
| â Szlovákia D Magyarország* | ||||||||||
| egyház környezetvédelem tudomány, kutatás | 5,7 | |||||||||
| â 1,1 1,7 | 1 | |||||||||
Forrás: 1999-es adatok Bódi 2002: 62, a szlovákiai adatok esetében a Fórum Kisebbségkutató Intézet felmérése, 2002.
Az „1%-os törvény” társadalmi hatása Magyarországon és Szlovákiában 25
Magyarországon a nyilatkozók egyharmada az iskolaügyet, 26,8%-uk a szociális szférát, 16,6%-uk az egészségügyet támogatta. Szlovákiában az egészségügy (29,7%), az iskolaügy (18,9%) és a sport (12,6) vezeti a listát. Az egészségügy és az iskolaügy mindkét országban a nyilatkozók fokozott támogatását élvezte, ám nem azonos arányban.30 A prioritások nagyjából azonosak – leszámítva a sportot, amely Szlovákiában a harmadik legtámogatottabb terület – csak támogatásuk nagyságrendje tér el. Természetesen a kevésbé támogatott területek számára sem kell, hogy a nyilatkozatokból befolyó 1% kis összeget jelentsen, hiszen 1999-ben 11 766 238 EURO gyűlt össze a felajánlott 1%-okból. (Bódi 2002: 56)31
A szervezetek tevékenységi körét szemlélve még egyértelműbbé válik az előző szempont, a nyilatkozó és a szervezet kölcsönös viszonya. Épp az iskola, az egészségügyi szervezet, a sport és a szociális szférában működő szervezet az, amellyel az embereknek különösebb megerőltetés nélkül személyes kapcsolatuk szokott lenni, vagy ha épp (még vagy már) nincs is személyes kapcsolatuk, könnyen lehet, hogy a jövőben igénybe fogják venni a szolgáltatásait. Ezt bizonyítják a legfrissebb magyarországi adatok is.32 Az idén 23 437 500 EURO-t meghaladó támogatást kapott a civil szféra, ebből 18 359 375 EURO-t az alapítványok, közülük is leginkább az egészségügyi és oktatási szervezetek. Az egy adózótól származó legmagasabb összeg 589 844 EURO volt, aki ezt szintén egy egészségügyi alapítványnak ajánlotta fel.
Szlovákiában, 2001-ben összesen 2 484 933 EURO gyűlt össze az 1%-os felajánlásokból. A 2002-es adatok egyelőre nem ismertek. Ez az összeg 3 923 szervezet között osztódott el. A legkisebb összeg 0,68 EURO volt, a legnagyobb 8 823 EURO. Egy szervezet átlagban 633 EURO támogatást kapott. A leginkább támogatott 50 szervezet legkevesebb 4 878 EURO-t kapott. Ezek között a szervezetek között az egészségügyi alapítványok dominálnak (Rákellenes Liga, gyermekonkológiai alapítványok stb.), de vannak közöttük iskolai, sport és egyházi alapítványok is.
Az adakozás harmadik szempontjának a szervezet földrajzi hatósugarát tekinthetjük. A magyarországi kutatásokban ez a szempont nem szerepelt, inkább azt vizsgálták, milyen a nyilatkozók megoszlása lakóhelyük szerint. Kiderült,33 hogy leginkább a megyeszékhelyen élők nyilatkoztak (36%), legkevésbé a községekben élők (26,7%). A kutatók ezt azzal magyarázták, hogy „az adófizetők magatartását nemcsak a támogatásra jogosult civil szervezetek jelenléte, „közelsége” befolyásolja, hanem a településen érvényesülő informális kapcsolatok szorossága és intenzitása is”. (Harsányi 2000: 60) Hiába van a fővárosban több szervezet, mint a megyeszékhelyen, az utóbbiban erősebbek az informális kötődések, s így a szervezet és a lakosság kapcsolata is, ami kedvez az adakozásnak. Mindebből, valamint az előző szempontoknál – a szervezethez való viszony, a szervezet tevékenységi köre -tapasztaltakból arra következtethetünk, hogy Magyarországon is, akárcsak Szlovákiában a nyilatkozó azokat a szervezeteket részesíti előnyben, amelyek az általa lakott régióban működnek. Szlovákiában ugyanis a nyilatkozók 63%-a ilyen szervezetet támogatott, 20,6%-uk országos hatáskörű szervezetet, 10,6%-uk pedig más, esetleg több régióban működő szervezetet. Ez a tény újfent visszaigazolja az előző két szempont, a szervezethez való viszony és a szervezet tevékenysége ismeretének fontosságát, hiszen nehéz elképzelni olyan szervezetet, amellyel valakinek személyes kapcsolata van, de valahol egészen máshol működik.
Tanulságok
A fentebb leírtak alapján leszögezhetjük, hogy az 1%-os törvény széleskörű társadalmi hatást ért el. Mozgósította a civil szervezeteket, de mozgósította a lakosságot is, s ami nagyon fontos, az 1%-os nyilatkozattal kapcsolatot alakított ki közöttük, vagy a már meglevő kapcsolatot még szorosabbra fűzte.
A nyilatkozó adófizetők közelebb kerültek a szervezetekhez, s feltehetőleg, lélekben is másképp viszonyulnak hozzájuk, mint a nyilatkozattétel előtt: kicsit a magukénak is érezhetik/érzik a szervezetet (s ez további pozitív hozadékot vonhat maga után).
A civil szervezetek számára sem mindegy, hogy az állampolgárok értékelik-e a tevékenységüket, helyeslik-e célkitűzéseiket, eredményeiket, s e téren az 1%-os felajánlásokat visszajelzésként is felfoghatták. Akció akciót szül, mondhatnánk, vagy akár azt is, hogy a jó példa ragadós, az adatok azt bizonyítják, hogy évről évre emelkedik a nyilatkozók részaránya.
Ugyanakkor komoly dilemmákat is felvet a törvény léte, illetve nemléte. Nem egy klasszikus filantróp magatartásról van szó. Azt adományozom egy szervezetnek, amit egyébként az államnak kellene befizetnem. Ez megkönnyíti a dolgomat, olyat adok, amit egyébként is be kellene fizetnem az államnak. Minden kampány erre épít, és az 1%-os törvénynek ez nagyon nagy előnye. Tehát nem plusz kiadásról van szó. De plusz teendőkről, hiszen tennem kell azért, hogy az adományom a címzetthez elérjen.
Ebből az is következik, hogy az 1% odaítélésének lehetősége nem helyettesíti a klasszikus adományozás formáit. Nagyságrendileg sem.34Az adományozó, segítő magatartás újjáélesztéséhez csak hozzájárul, de nem helyettesíti azt. Ugyanakkor nem egy kizárólagos állami támogatásról van szó. Az állami támogatások egyéb formái meg kell, hogy maradjanak.
Maga a szlovák és magyar állam sem kezeli az 1%-os törvényt az állami támogatások kizárólagos formájaként vagy azok alternatívájaként. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy mind Magyarországon, mind pedig Szlovákiában megmaradtak az állami támogatások egyéb formái is. Azok a megszorító intézkedések, amelyek általában a gazdasági reformokkal függnek össze ezekben az országokban, sose használták indoklásaikban az 1%-os törvény meglétét.35
Nem is tehetik, hiszen az 1%-os törvényből adódó bevételek csak kiegészítő bevételei a harmadik szektornak. De fontos bevételei, hiszen – mint említettük már -szabadon felhasználhatók.
Az 1% tehát nem helyettesítheti és nem is akarja helyettesíteni az adományozás egyéb formáit.
Magyarországon és Szlovákiában is felmerült, hogy az állami támogatás egyik formája – sőt az 1%-os törvény egyik alternatívája – lehet egy olyan állami alap vagy alapítvány létrehozása, amely nagyságrendileg hasonló összeget tudna elosztani a civil szervezeteknek az állami költségvetésből, mint az 1%. A „független kuratórium” azonban sose helyettesítheti a független polgárok akaratát. Ezek az elképzelések mindenkor az anyagi források kézben tartását, az elosztás centralizálását, a korrupciót jelentik az 1%-os felajánlásokkal szemben. Nem beszélve arról, hogy az egyes szakterületeken hasonló „közalapítványok” évek óta léteznek komoly anyagi forrásokhoz juttatva a civil szektor egyes ágazatait (szociális szféra, egészségügy, de a kultúra is).
Az „1%-os törvény” társadalmi hatása Magyarországon és Szlovákiában 27
Az 1%-os törvény egy nagy lehetőség a legkisebb szervezet számára is.36 A felajánlások megszerzése nagyban függ a regisztrált szervezettől, éppen ezért, senki sem érezheti kizártnak magát a törvényből és az eljárásból. Azok a szervezetek, amelyek nem regisztráltatják magukat, és nem folytatnak kampányt az 1% megszerzéséért, csak önmagukat okolhatják, hiszen a lehetőség mindenki számára adott.
Olyan ez, mint egy fogadás: a megtérített asztalról mindenki azt és annyit vesz el, amit és amennyit akar, és csak magát okolhatja azért, ha keveset evett. Függetlenül attól, hogy 25 vagy 50 személyre terítettek-e.
Bármilyen kicsi is az 1%-os felajánlás összege, a szervezet a jövőre nézve komoly tapasztalatokra tesz szert, és mert kiszámítható forrásról van szó, a jövő évben újragondolva a kampánytechnikáit, megint megpróbálhat minél nagyobb bevételt elérni.
Persze mindeközben nagyon fontos az informáltság kérdése. Tud-e mindenki az 1%-os törvény adta lehetőségről? Az informáltság szintjének növelését szolgálják az 1%-os törvény propagálását célul kitűző szervezetek. A számadatok azt mutatják, hogy az adófizetőknek csak egy része él (30-40%) az adományozás e formájával, ebből az következik, hogy az 1%-os törvényben rejlő lehetőségek propagálása nem mások rovására, hanem másokért történik. Nincs konkurencia addig, amíg a piac nem telítődik, de ha telítődne is, az újraelosztás más-más módozatait, és nem forrásmegvonást jelentene.
Az 1%-os kampánynak a legfontosabb eleme, hogy a polgárok minél több információhozjussanak az adott szervezetről, tehát egy új adományozó-adományozott viszony alakulhat ki, szorosabb lehet a kapcsolat a polgár és a civil szervezet között. Esetleg a polgár be is kapcsolódhat a civil szervezet munkájába, újabb és újabb támogatási formáknak nyitva ezzel utat.37
Az 1%-os törvény előkészítése során ügyelni kell arra, hogy ne pusztán a civil szervezetek ügye legyen az.
Törvényadta lehetőségről van szó, amelynek propagálásából az állami szerveknek is ki kell venniük a részüket. Pozitív hozzáállással, ennek megfelelő nyilatkozatokkal, minél egyszerűbb eljárási mechanizmusok kialakításával.
Ha törvényadta lehetőségről van szó, ne az állampolgárnak kelljen utánajárnia, hogy élhessen jogával, hanem az eljárásnak kell olyan nyitottnak lennie, hogy élhessen a jogával. Magyarországon már így van, Szlovákiában most tervezik a bevezetését, hogy az adófizető állampolgárnak ne külön nyomtatványon kelljen nyilatkoznia az 1% felajánlásáról, hanem ez az adóbevallás szerves részét képezze.
Végül is az adózás egy speciális formája az 1%, ugyanolyan kötelezettség és lehetőség, mint maga az adózás. Ennél nagyobb és hatékonyabb propagandát nem nyújthat az állam, és minden adófizető polgár lehetőséget kap arra, hogy élhessen a jogával.
Nagyon fontos az 1%-os törvény szervezetre gyakorolt hatása is. Az 1%-ot tervezni kell. Nemcsak a költségvetésben, hanem a megszerzés módjában is. A szervezetnek meg kell mutatnia magát, propagációs anyagokat kell készítenie és eljuttatnia az érintettekhez, kapcsolatot kell kialakítania az adófizető polgárokkal stb., stb. Ez mind a szervezeti működés hatékonyságának növelését szolgálja.
A szervezet professzionalizálódik, újragondolja küldetését, munkájának hatékonyságát, munkamódszereit, személyi feltételeit stb. Transzparensnek, láthatónak, értelmezhetőnek kell lennie. A sok-sok munkának, amit minden civil szervezet végez, megjeleníthetőnek kell lennie. Ez az „önmegmutatás” a későbbiek során nagyon fontos lehet az EU-s pályázatok esetében.
Elmondható, hogy a polgárokkal való kapcsolat az intézmény működési feltételeinek javításához is hozzájárul, és ez a későbbiekben anyagi eszközökkel nem mérhető hasznára lehet a szervezetnek. Mint ahogy az államnak is, hiszen olyan szervezetek működnek vele együtt, amelyek mérni tudják a hatékonyságukat, és olyan területeken vállalnak fel megfizethetetlen munkát, amelyet az állam képtelen ellátni.
Ahhoz azonban, hogy emelkedjék a törvényadta jogával élő adófizetők aránya, néhány dologra fokozottabban oda kell figyelni:
1. Folyamatosan kell figyelni a visszaélésekre, jogi tanácsadást, jogvédelmet kell biztosítani, az adakozni kívánó állampolgárok számára. Ez védelmet jelent és egyben az állampolgári tudat erősödését szolgálja.
2. Erősíteni kell az állami ügyvitel és az egyes szervezetek kapcsolatát. Az egymásrautaltság, az együttműködés új technikáit kell elsajátítani mindkét oldalon. Ez növeli a törvény végrehajtásának hatékonyságát, és mindkét fél megelégedettségét szolgálja.
3. Visszaigazolás – fel kell dolgozni és nyilvánosságra kell hozni az előző adózási időszak adatait. Ez csak az adóhivatal közreműködésével valósulhat meg. Az 1%-os törvény társadalmi hatása egy hosszantartó folyamat, s ez a folyamat elképzelhetetlen anélkül, hogy az adófizetők és a szervezetek ne kapjanak pontos képet arról, kik, mennyit és kinek adakoztak.
Az 1%-os törvény mégsem csodaszer. Korántsem tudja orvosolni a civil szektor minden gondját-baját. És ennek is tudatában kell lenni akkor, amikor az 1%-os felajánlások társadalmi hatását vizsgáljuk. A törvény csak egy szerény hozzájárulás a szektor működéséhez. A hatékony munkavégzés, az önkéntes munka, a szellemi és anyagi erőforrások mozgósítása, az adománygyűjtés egyéb technikái stb. – amelyek mindig is jellemezték a civil szektort – továbbra is a legfontosabb éltető elemek maradnak. Pontosan kell látni, hogy az 1% miben segít, és miben nem ahhoz, hogy ne becsüljük alá, de ne is értékeljük túl a szerepét sem egyik, sem pedig a másik oldalon.
Ez a tanulmány a maga szerény eszközeivel ehhez kívánt hozzájárulni, bevallottan elfogultan. Elfogultan, mert olyan két szerencsés példa összehasonlítását volt hivatott elvégezni, amelyek esetében az 1% már évek óta élő valóság. De mert szinte a semmiből jöttek létre az ötletek, és szerencsés, de ugyanakkor véletlenszerű politikai konstellációk adtak formát az 1%-os törvénynek ezekben az országokban, megkockáztatható az az állítás, hogy bárhol megismételhető és megvalósítható.
Lampl Zsuzsanna-Tóth Károly