Vörös László : Tisza István nemzetiségi politikája és a szlovákok (1913 – 1915)
ElÅ‘adásomban Tisza István nemzetiségi politikájáról és a szlovák nemzeti politikai elit egy részérÅ‘l fogok beszélni. Mivel a rendelkezésemre álló idÅ‘ nem elegendÅ‘ az adott téma szélesebb áttekintésére, csak egy konkrét eseményre összpontosÃtok, mely kellÅ‘képpen megvilágÃtja Tisza István, de bizonyos értelemben a korabeli magyar politikai elit viszonyát is a szlovák nemzeti mozgalomhoz. Ugyanakkor ez az esemény sokat elárul a szlovák nemzeti politikán belül működÅ‘ turócszentmártoni úgynevezett „öreg gárdáról” három évvel az önálló csehszlovák állam megalapÃtása elÅ‘tt. Az eset, melyet ismertetek, 1915 nyarán történt, de elÅ‘zményei jóval korábbra tehetÅ‘k. ElÅ‘ször ezekrÅ‘l szólok.
1913 júniusában Tisza István gróf másodszor vette kezébe az ország kormány-rúdját. Egy új, mérsékeltebb nemzetiségi politikát igyekezett életbe léptetni. Ezen törekvései már régebbi keltezésűek voltak. 1910-ben, amikor hosszabb idÅ‘ után ismét visszatér a Nemzeti Munkapárt élén a politikába, megfogalmazta azt a programot, amelyet ezután egészen 1915-ig próbált következetesen végrehajtani.1 Programjának célja a nemzetiségi béke megteremtése volt. Természetesen nem mondott le arról a szándékról, amely gyakorlatilag a reformkor kezdetétÅ‘l a magyar politika alfáját és ómegáját alkotta, azaz az egységes magyar politikai nemzet megteremtésérÅ‘l. Tisza törekvései is erre irányultak. Ugyanakkor azt is jól látta, hogy Bánffy és Apponyi erÅ‘szakos asszimilációs politikája nem vezethet célhoz, sÅ‘t az ellenkezÅ‘ hatást éri el. Az 1900-as évek elejétÅ‘l a fokozott magyarosÃtó törekvések ellenére a nem magyar nemzeti mozgalmak viszonylag egyre nagyobb teret hódÃtottak a nemzetiségi köznép körében. ElsÅ‘sorban a román és szerb nemzeti mozgalmakra volt ez érvényes, kisebb mértékben azonban a szlovákra is. Tisza helyesen látta meg, hogy a megtorló „tűszúrások és tyúkszemrehágások”2 politikája nem lehet megoldás a nemzetiségi kérdésre. Úgy gondolta, hogy méltányos iskola- és kultúrpolitikával megtarthatja a magyar politikai nemzet egységét, és egyben a nemzetiségi politikusok józanabb részét is megnyerheti magának. MindenekelÅ‘tt az erdélyi románságot próbálta megbékÃteni a magyarsággal.3 A románokat a magyarok természetes szövetségesének tekintette az Å‘ket körülzáró szláv tenger ellen. 1910-ben tárgyalásokat kezdett román nemzeti politikusokkal és román görög katolikus, valamint görögkeleti püspökökkel. Tárgyalásai kisebb-nagyobb megszakÃtásokkal egészen 1914 Å‘széig tartottak, végül azonban teljesen kudarcba fulladtak. A négy év alatt Tisza fokozatosan eljutott addig a pontig, hogy hajlandó volt elismerni a még 1894-ben betiltott erdélyi Román Nemzeti Párt létjogosultságát, megváltoztatni Apponyi iskolatörvényeit, valamint engedélyezni az állami közigazgatásban és az elsÅ‘fokú bÃróságokon a román, illetve a nemzetiségi nyelvek használatát.4 Természetesen 1913-1914-ben a román politikusok ezt már kevésnek tartották. Politikai programjuk ekkortájt már az autonómia követelésén alapult.5 Tisza István „román paktumtárgyalásai” tehát kudarccal végzÅ‘dtek, ami kihatással volt az ország többi nem magyar nemzetiségére is. Tisza ugyanis többször hangoztatta, hogy azokat a jogokat, amelyeket a románoknak megad, általánosan kiterjeszti a nem magyar nemzetiségre is.
Román paktumtárgyalásaival párhuzamosan Tisza figyelemmel kÃsérte a többi nem magyar nemzetiségi mozgalmat is. Irányukban viszont nem folytatott olyan nyÃlt és bizonyos értelemben méltányos politikát, mint az erdélyi románokkal szemben.6 Nem tárgyalt sem a szlovák, sem a szerb nemzeti mozgalom vezéralakjaival. A rutén nemzeti mozgalom esetében pedig ezekben az idÅ‘kben nem is nagyon volt kivel tárgyalnia, mivel szervezett politikai képviseletrÅ‘l gyakorlatilag nem beszélhetünk. A szlovák és rutén nacionalistákat erÅ‘s rendÅ‘rségi, illetve nyomozói megfigyelés alatt tartotta. Ennek eredménye lett 1913 és 1914-ben az ún. „máramarosi rutén skizmapör”.7
Tisza a szlovák nacionalista körök iránt nagy érdeklÅ‘dést mutatott. 1913 nyarán és Å‘szén több körlevelet is küldött felvidéki ispánjainak, melyekben arra kérte Å‘ket, hogy tájékoztassák a „pánszláv izgatás méreteirÅ‘l és árnyalatairól”, a szlovák nemzetiségi sajtóról, egyesületekrÅ‘l, gazdasági és pénzintézeteik jellegérÅ‘l, a kivándorlás hatásáról és a Monarchiabeli egyéb szlávokhoz fűzÅ‘dÅ‘ kapcsolataikról.8 Tisza felvidéki viszonyok iránti érdeklÅ‘dése egy átfogó, a kormány által támogatott, az emlÃtett területre vonatkozó társadalmi-gazdasági akciónak volt az elÅ‘jele. Célja hasonló lett volna, mint a Bánffy kormánya által 1898-ban elindÃtott, a ruténok lakta, éhÃnséggel sújtott Kárpátalja gazdasági felemelését célzó ún. „hegyvidéki akciónak”.9 A felvidéki akció a háború kitörése miatt már nem valósulhatott meg. Ami viszont számunkra érdekes, az az, hogy 1913 Å‘szén nyilvánvalóan Tisza István megrendelésére egy ismeretlen szerzÅ‘ (esetleg több szerzÅ‘) nagy terjedelmű, átfogó tanulmányt Ãrt A Magyarországi tót nemzetiségi kérdés ismertetése cÃmmel a szlovák nemzeti mozgalomról. A tanulmányt három példányban sikerült megtalálnom. KettÅ‘ Tisza István hagyatékában lelhetÅ‘ fel, a Református Zsinati Levéltárban Budapesten,10 mÃg a harmadik – valószÃnűleg az eredeti példány – Vavro Srobár hagyatékában, a pozsonyi Szlovák Nemzeti Levéltárban található.11 Ez a több mint 60 oldalas tanulmány hat fejezetben ad választ Tiszának a fent emlÃtett, felvidéki fÅ‘ispánokhoz intézett körleveleiben feltett kérdéseire. Tehát a „pánszláv izgatás méreteirÅ‘l és árnyalatairól”, a cseh-szlovák kapcsolatokról, a szlovák pénzintézetekrÅ‘l és egyesületekrÅ‘l, illetve a szlovák nemzeti sajtóról.12 A tanulmány szerzÅ‘je a cseh politika szlovákokra gyakorolt növekvÅ‘ befolyásában látta a legnagyobb veszélyt. A csehek minden téren, politikailag, eszmeileg, gazdaságilag, illetve a kultúra területén is behatoltak a felvidéki szlovák közéletbe.13 A cseh elÅ‘renyomulás a tanulmány szerzÅ‘je szerint egyféle módon semlegesÃthetÅ‘. A dolgozat a kormány hallgatólagos egyetértésével egy új szlovák párt megalapÃtását vetette fel, melynek programja a „tót faji különállóság” hangoztatásán alapulna. Ez kifogná a szelet a csehbarát szlovák politikusok és a tehetetlen turócszentmártoni Szlovák Nemzeti Párt vitorlájából.14 A továbbiakban a szerzÅ‘ forgatókönyvszerűén Ãrja le a párt megalapÃtásának sikeressége érdekében megteendÅ‘ lépeseket. ElsÅ‘ lépésként néhány neves szlovák közéleti és politikai személyiségnek kellett felhÃvást közzétennie az új alapokra helyezett politika és az új párt szükségességérÅ‘l. Ezt a szlovák sajtóban indÃtott propagandakampány követte volna, végül a párt tulajdonképpeni megszervezésére került volna sor.15 Fontos megjegyezni, hogy a szóban forgó tanulmány az 1913. november 6-i dátumot viseli.16 A pártalapÃtási akciót párhuzamosan kÃsérte volna egy gazdasági és egy kulturális is.17 A tanulmány azonban másfél évre feledésbe merült, egészen 1915 júliusáig. Ekkor Berzeviczy JenÅ‘ liptoszentmiklosi határrendÅ‘rségi kirendeltség-vezetÅ‘ és báró Kürthy Lajos felvidéki kormánybiztos lépésrÅ‘l lépésre a pártalapÃtási terv megvalósÃtásához láttak.
Berzeviczy JenÅ‘ és Kürthy Lajos báró a Felvidék, konkrétabban Liptó, Turóc és Zólyom megye ismert személyiségei viszonylag jól ismerték a szlovák nemzeti mozgalmat, sÅ‘t több szlovák politikussal kimondottan jó viszonyban voltak. Ahogy már emlÃtettem, a háború elÅ‘tti években fokozódott a szlovák nemzeti mozgalom megfigyelése, és a háború kitörése óta a „felvidéki detektÃv kar” még aktÃvabbá vált. Berzeviczy JenÅ‘ egyre több információval rendelkezett a szlovák politikusok tevékenységérÅ‘l. Több olyan kompromittáló adat is a kezébe került, amelyek alkalmasak voltak a nagy szlovák russzofil költÅ‘, Svetozár Húrban Vajansky megzsarolásá-ra. Ekkor Berzeviczy, valószÃnűleg saját kezdeményezésére, kapcsolatba lépett dr. Ján Mudronnyal, aki annak ellenére, hogy a Szlovák Nemzeti Párt 1914 márciusában elhunyt elnökének, Pavol Mudronnak volt a fia, magyarbarátnak számÃtott, és hajlandóságot mutatott a magyar kormánnyal való együttműködésre.18 Berzeviczy Mudronon keresztül tudatta Vajanskyval, bizonyÃtékkal rendelkezik arról, hogy a közelmúltban a bécsi orosz nagykövetségtÅ‘l rendszeresen „anyagi támogatást” kapot-t.19 Ez a háborús években egyenlÅ‘ volt a kémkedés, illetve hazaárulás vádjával. Nem meglepÅ‘, hogy Vajansky azonnal (július 11-én) meglátogatta Berzeviczyt Liptószent-miklóson, ahol szembesülve a bizonyÃtékokkal, kénytelen volt bevallani, valóban többször kapott az orosz nagykövetségtÅ‘l különbözÅ‘ nagyságú összegeket. Berzeviczy ekkor fogott hozzá a fent emlÃtett „forgatókönyv” megvalósÃtásához. Vajansky, hogy tisztázza magát, hajlandó volt az általa szerkesztett Národnie Novinyben közzétenni egy cikket, melyben a cseheket és az oroszokat mint a szlovákok ellenségét támadja.20 Ezzel párhuzamosan Berzeviczy tájékoztatta Kürthy Lajos kormánybiztost a fejleményekrÅ‘l. Az egész akciót azon jelentések alapján tudjuk követni, amelyeket Berzeviczy Kürthynek küldött. EzekbÅ‘l kiderül, Berzeviczy tudatta Vajanskyval, hogy konkrétan mit is vár el tÅ‘le, mit és hogyan Ãrjon meg cikkében. Vajansky valóban Ãrt egy cseheket élesen támadó cikket, melyet még kiadása elÅ‘tt elvitt Berze-viczyhez jóváhagyásra. Vajansky cikke 1915. június 17-én jelent meg Osvedcenie [Nyilatkozat] cÃmmel a Národnie Novinyben. Ebben Vajansky elÃtéli cseh-szlovák politikai irányzat azon törekvéseit, hogy a háború után a szlovákok által lakott felvidéki megyék a Cseh Királysághoz legyenek csatolva. KinyilvánÃtja a maga és a szlovákok hűségét a haza és a király mellett.21 Berzeviczy szerint Vajansky cikke „a tót vezetÅ‘ körökben mély benyomást tett”, és Kürthyhez Ãrt jelentésében azt javasolta, jó lenne a Szlovák Nemzeti Párt vezetÅ‘ségének tudtára adni, hogy egy mérsékelt programmal előálló küldöttség kedvezÅ‘ fogadtatásra találna „felsÅ‘bb helyeken”.22 A „biztatás” néhány héttel késÅ‘bb valóban eljutott a cÃmzettekhez, csak elÅ‘tte még a szlovák vezetÅ‘k tudtára kellett adni, meddig mehetnek el követeléseikkel. E célból két héttel Vajansky Ãrásának megjelenése után, július 31-én egy másik szlovák újságÃró, Ján Pazúrik tett közzé egy cikket Nicoho o nás bez nás! [Semmit rólunk nélkülünk!] cÃmmel – ismét Berzeviczy elÅ‘zetes jóváhagyásával – a Národnie Novinyben. Pazúrik a cikkben bÃrálta a Tisza István elÅ‘tti magyar kormányok magyarosÃtó politikáját, de ugyanúgy elÃtélte a Magyarországból kifelé gravitáló cseh-szlovák politikát is. A magyar politikai nemzeten belül nem a nyelvi egységre, hanem az érzelmi és érdekegységre fektette a hangsúlyt. Programja gyakorlatilag nem haladta meg a nemzetiségeknek az 1868-as nemzetiségi törvény által biztosÃtott jogokat.23 Az Ãgéretes próbálkozás esélyeit nagymértékben csökkentette az a tény, hogy a szlovák politikusok jól tudták, Pazúrik a múltban nem egyszer tett jó szolgálatot a magyar belügyminisztérium nemzetiségi osztályának. Vajansky és Pazúrik cikkei nagy vihart kavartak az Szlovák Nemzeti Pártban. A párt vezetÅ‘sége tisztában volt azzal, hogy Vajansky a cikket nem önszántából Ãrta, és Pazúrik cikkét is úgy értelmezték, hogy azt a szerzÅ‘ a magyar hatóságok ösztönzésére készÃtette el. Természetesen sejtelmük sem volt Berzeviczy manipulációinak méreteirÅ‘l. A Szlovák Nemzeti Párt vezetÅ‘ségére valóban nagy benyomást tettek Mudron és Vajansky megnyilvánulásai. Berzeviczy ezt kihasználva két sÃkon is szervezkedni kezdett. Egyrészt megbÃzta Ján Mudront, keresse fel a turóci és liptói szlovák politikusokat, és szerezze meg támogatásukat a Pazúrik-féle programhoz, azaz kezdje meg az új párt szervezését. Másrészt pedig Vajanskyn keresztül igyekezett meggyÅ‘zni a Szlovák Nemzeti Párt vezetÅ‘ségét, hogy folyamodjon Tisza István miniszterelnökhöz egy mérsékelt memorandummal, melyben bizonyos nyelvi és kulturális jogokat követelnének a szlovákok számára.24 Ezután, augusztus 7-én Berzeviczy Matús Dula pártelnököt személyesen is meglátogatta, és bÃztatta, ne szalasszák el a kedvezÅ‘ alkalmat. A határrendÅ‘rségi kapitány sikerrel járt, mert másnap, augusztus 8-án Dula levélben értesÃtette VladimÃr Makovickyt Berzeviczy látogatásáról, valamint Mudron és Vajansky ténykedésérÅ‘l. Egyúttal arra kérte Makovickyt, nyújtson segÃtséget a küldöttség megszervezésénél.25 Másnap Dula egy újabb levelet küldött Makovickynek, melyben sürgette, hogy mielÅ‘bb intézkedjen, mert „ismét utasÃtást kaptam, hogy a küldöttség minél hamarább, lehetÅ‘ség szerint egy héten belül jelentkezzen Pesten”.26 Dula ezt követÅ‘en Ján Vanovic (a Szlovák Nemzeti Párt alelnöke) kÃséretében 1915. augusztus 12-én jelentkezett Kürthy Lajos kormánybiztosnál, hogy megbeszéljék a „kikül-dendÅ‘ deputáció” részleteit. Kürthy a találkozón azt követelte, hogy a Szlovák Nemzeti Párt nyÃltan szakÃtsa meg kapcsolatait a csehekkel, mert csak ebben az esetben mehet küldöttség a miniszterelnökhöz. Ismét hangsúlyozta, hogy Tisza azt üzeni: „…amit a románokkal szemben beszéltem, amit azoknak kilátásba helyeztem, az rájuk [a szlovákokra] nézve is áll.”27 Valójában azonban még ezen a ponton is Berzeviczy és Kürthy magánakciójáról volt szó. Tisza István az egész esetrÅ‘l csak annyit tudott, hogy a Szlovák Nemzeti Párt küldöttsége szeretne átnyújtani neki egy memorandumot a szlovákok sérelmeirÅ‘l. Csak szeptember második felében, amikor a nagyszabású pártalapÃtási akció már kudarcot vallott, értesült az események hátterérÅ‘l.
Augusztus folyamán azonban még Ãgéretesnek mutatkozott a pártalapÃtási terv. A Szlovák Nemzeti Pártban lázas szervezkedésbe kezdtek, a küldöttség összeállÃtásán és az átnyújtandó memorandum kidolgozásán fáradoztak, amirÅ‘l Dula pártelnök sűrű levélváltásai tanúskodnak. Augusztus második felében valóban elkészült egy terjedelmes memorandumtervezet. Az ebben felhozott követelések – egy-két kivétellel – nem haladták meg az 1868-as nemzetiségi törvény által biztosÃtott jogokat. A már korábban is rendszeresen követelt nyelvi-kulturális jogokon kÃvül politikai jellegű igények is megfogalmazódtak a tervezetben (a szlovákok arányos parlamenti képviselete, szlovák hivatalnokok alkalmazása, koadjuktorok kinevezése a nyitrai, besztercebányai és szepesváraljai püspökök mellé, a szlovák területeken 1898-ban megmagyarosÃtott helységnevek visszaállÃtása és a „szekatúrák és perzekúciók megszüntetése”).28 A kezdeti nagy lendület után azonban lelassultak az elÅ‘készületek. Szeptember 14-én újabb találkozóra került sor Kürthy, Vajansky és Vanovic között, melynek során a kormánybiztos valószÃnűleg megismerkedett a Szlovák Nemzeti Párt memorandumának tervezetével. Három nappal késÅ‘bb Dula egy körlevelet küldött a Szlovák Nemzeti Párt fontosabb tagjainak, melyben értesÃtette Å‘ket, hogy Tisza miniszterelnök fogadni kÃván egy 8-12 fÅ‘bÅ‘l álló szlovák nemzeti párti küldöttséget.29 Végül azonban sem a memorandum átnyújtására, sem a szlovák küldöttség kiküldésére nem került sor. Ennek legfÅ‘bb oka az volt, hogy Duláék végül is rájöttek Berzeviczy és Kürthy manipulációira, és a Szlovák Nemzeti Párton belül elég erÅ‘s ellenzéke támadt a küldöttség gondolatának. Szeptember 21-én Tisza István levelet küldött Kürthynek, melyben nagy felháborodásának adott hangot, mert tudomására jutott, hogy a Szlovák Nemzeti Párt vezetÅ‘ségét folyamatosan úgy informálták, mintha Å‘ állna az akció hátterében. Kürthyt nyomatékosan kérte az ügy tisztázására, és felszólÃtotta, adja a szlovákok tudomására, hogy félrevezették Å‘ket, és hogy „csak abban az esetben jöjjenek, ha erre Å‘k alkalmasnak látják az idÅ‘t”.30 Ezek után a kormánybiztos kénytelen volt szÃnt vallani, és Duláekat tapintatosan értesÃtette a miniszterelnök álláspontjáról. Ennek az lett a következménye, hogy a Szlovák Nemzeti Párton belül megerÅ‘södött a kormányhoz való közeledést elutasÃtó ellenzék,31 és Dula kénytelen volt félbeszakÃtani a küldöttség megszervezésének elÅ‘készületeit.32 Ugyanakkor Ján Mudron sem tudott elég támogatót szerezni egy új párt alapÃtáshoz. Ãgy Berzeviczy akciója az Ãgéretes kezdet után végül teljes kudarccal végzÅ‘dött.
Ez az elsÅ‘ pillantásra nem túl jelentÅ‘s epizód sok mindent elárul egyrészt a szlovák politikai elit ún. „öreg gárdájának” politikai érzékérÅ‘l vagy inkább annak hiányáról, másrészt pedig a magyar kormányzati politikának a szlovák nemzeti politikusokhoz való viszonyáról. A kortárs magyar politika képviselÅ‘inek felfogása szerint a szlovák és a rutén nemzetiségi mozgalmak voltak a leggyengébbek és leginkább semlegesÃthetÅ‘k. A magyar politikai és társadalmi elit a szlovák nemzeti, illetve nacionalista politikusokat önjelölt, nem a szlovák népet képviselÅ‘, önös célokat követÅ‘, Magyarországot feldarabolni akaró embereknek tekintette. Ez a szemlélet a többi nem magyar nemzetiségi mozgalomra is vonatkozott. Ilyen körülmények közt a Tisza István által kezdeményezett román paktumtárgyalások nagy áttörést jelentettek a magyar kormányok nemzetiségi politikájában. Ugyanakkor, mint már emlÃtettem, Tisza csak a románokat tekintette tárgyalópartnernek. A többi nem magyar nemzetiségi mozgalomnál, amint láthattuk, megelégedett fÅ‘ispánjai vagy éppenséggel egy határrendÅ‘rségi kapitány kezdeményezéseivel. Ez a bizonyos mértékig lekezelÅ‘ politika megmutatja, hogy a magyar kormánykörök alábecsülték a nem magyar nemzeti mozgalmak politikusainak súlyát a belpolitikai életben. Tegyük hozzá, nem teljesen alaptalanul. Láthattuk, hogy a turócszentmártoni ún. „régi gárdát” milyen köny-nyű volt manipulálni, és hogy mennyire hiányzott belÅ‘le a politikai érzék. Ezt még a háború elÅ‘tti számtalan politikai megnyilvánulásuk is bizonyÃtja. Természetesen ez érthetÅ‘, hiszen a magyar állam mindent megtett annak érdekében, hogy ezek az emberek ne tudjanak a magyarországi politikai életben érvényesülni.
Viszont a magyar politika megyei képviselÅ‘i csak annak fényében próbálkozhattak meg egy ilyen átlátszó, és bizonyos mértékig naiv manipulációval, hogy túlságosan alábecsülték a szlovák politikusokat. A pártalapÃtási akciónak már csak azért sem volt esélye, mert a háborút közvetlenül megelÅ‘zÅ‘ években a szlovák nemzeti politika vezetése egyre inkább a fiatalabb és szakavatottabb politikai nemzedék kezébe került. Vajanskynak 1915-ben már gyakorlatilag semmilyen reális befolyása nem volt a szlovák politikára, és a Szlovák Nemzeti Párt vezetÅ‘sége sem vallhatta többé magát a szlovák politikai élet vezetÅ‘ erejének. Tényleges politikai befolyása és súlya egyre elenyészÅ‘bb volt. A háború kitörése után a csehszlovák politikai irányzat erÅ‘södött meg. A háborús években fokozatosan a Budapesten és Bécsben élÅ‘ szlovák politikusok kezébe került át a vezetÅ‘ szerep a szlovák politikában. A magyar hatóságok ezt a váltást a szlovák politikán belül nem érzékelték kellÅ‘képpen, és nem tulajdonÃtottak neki megfelelÅ‘ jelentÅ‘séget.
Berzeviczy és Kürthy pártalapÃtási akciója tehát teljes kudarccal végzÅ‘dött. Ez volt az 1918 elÅ‘tti magyar politikai körök utolsó komolyabb próbálkozása a szlovák nemzeti politika képviselÅ‘inek megnyerésére.