„Megidézett reneszánsz.” A magyar filozófia történetével foglalkozó kutatók negyedik nemzetközi konferenciája (Mészáros András)

Ez­zel az el­ne­ve­zés­sel ke­rült meg­ren­de­zés­re 2004. szep­tem­ber 9–11. kö­zött Mis­kol­con a ma­gyar fi­lo­zó­fia tör­té­ne­té­vel fog­lal­ko­zó ku­ta­tók im­már ne­gye­dik nem­zet­kö­zi kon­fe­ren­ci­á­ja. A ta­lál­ko­zó té­má­ját és cí­mét Hanák Ti­bor, az Auszt­ri­á­ban élt és el­hunyt fi­lo­zó­fia­tör­té­nész szü­le­té­sé­nek 75. év­for­du­ló­ja ad­ta. Hanák volt az, aki Az el­fe­lej­tett re­ne­szánsz (Bern, 1981) és Az el­ma­radt re­ne­szánsz (Bern–Mün­chen, 1979) c. mű­ve­i­ben, il­let­ve a Ges­chich­te der Phi­lo­sop­hie in Ungarn (Mün­chen, 1990) c. né­met nyel­vű ös­­sze­fog­la­ló­já­ban új­ra rá­te­rel­te a fi­gyel­met a ma­gyar­or­szá­gi fi­lo­zó­fia tör­té­ne­té­nek prob­lé­má­i­ra. A fent em­lí­tett el­ső könyv a két vi­lág­há­bo­rú kö­zöt­ti ma­gyar pol­gá­ri böl­cse­let­tel, a má­so­dik a ma­gyar mar­xis­ta fi­lo­zó­fi­á­val fog­lal­ko­zott, a né­met nyel­vű kö­tet pe­dig va­ló­já­ban a ma­gyar­or­szá­gi fi­lo­zó­fia tör­té­ne­té­nek el­ső mo­dern át­te­kin­té­sét nyúj­tot­ta. Ab­ban a kor­ban pub­li­kált, ami­kor az il­le­tő té­ma­kö­rök­kel „nem il­lett” vagy nem volt aján­la­tos fog­lal­koz­ni, és azok szá­ma, akik tu­do­má­nyos ér­dek­lő­dé­sük­kel eb­be az irány­ba for­dul­tak, egy ké­zen meg­szá­mol­ha­tó volt. Ez a hely­zet azóta meg­vál­to­zott, de Hanák mun­kás­sá­ga ki­ke­rül­he­tet­len ma­radt. Már csak azért is, mert az ál­ta­la fel­dol­go­zott fi­lo­zó­fu­si élet­mű­vek be­mu­ta­tá­sa mel­lett olyan mód­szer­ta­ni jel­le­gű prob­lé­má­kat is érin­tett, ame­lyek meg­vi­ta­tá­sá­ra is meg­érett az idő.

A kon­fe­ren­ci­át De­ák Er­nő bé­csi tör­té­nész (a Bé­csi Nap­ló fő­szer­kesz­tő­je) elő­adá­sa nyi­tot­ta meg, aki Hanák éle­té­nek is­me­ret­len moz­za­na­ta­it ele­ve­ní­tet­te meg, fő­ként az emig­rá­ci­ó­ban élő önál­ló gon­dol­ko­dá­sú fi­lo­zó­fus szem­szö­gé­ből. Perecz Lász­ló (Bu­da­pest) Hanák fi­lo­zó­fia­tör­té­né­szi tel­je­sít­mé­nyét egy­részt a ká­non­kép­zés, más­részt az áb­rá­zo­lás mód­já­nak ol­da­lá­ról ele­mez­te. Ki­mu­tat­ta, hogy Hanák fő­ként Sán­dor Pál 1973-as két­kö­te­tes ös­­sze­fog­la­ló­já­nak kri­ti­ká­já­ra épí­tet­te fel­fo­gá­sát (és eb­ből bi­zo­nyos arány­ta­lan­sá­gok is adód­tak). Ve­res Il­di­kó (Mis­kolc) Az el­ma­radt re­ne­szánsz­hoz fű­zött kom­men­tá­ro­kat, ki­egé­szí­té­se­ket, ar­ról szól­va, hogy a mar­xiz­mu­son be­lül a kri­ti­ka le­he­tő­sé­ge az eti­kán, az esz­té­ti­kán és a fi­lo­zó­fia­tör­té­ne­ten be­lül volt le­het­sé­ges mind Ma­gyar­or­szá­gon, mind pe­dig a ro­má­ni­ai ma­gyar fi­lo­zó­fi­á­ban. Kiss End­re (Bu­da­pest) elő­adá­sa Hanák fi­lo­zó­fia­kri­ti­kai hoz­zá­ál­lá­sá­nak azt a mo­men­tu­mát ele­mez­te, amely az ún. ide­o­ló­gi­ai tel­jes­ség­igény szem­pont­já­ból ér­tel­me­zi a fi­lo­zó­fi­ai te­vé­keny­sé­get. Fő­ként ar­ra a prob­lé­má­ra tért ki, amely az ide­o­ló­gi­ai frag­men­tál­tság ese­té­ben az ér­té­ke­lés­sel szem­ben fel­lép. So­mos Ró­bert (Pécs) azt, a Hanák ál­tal kü­lö­nö­sen ki­emelt kér­dést tár­gyal­ta, amely ar­ra irá­nyult, hogy a ma­gyar fi­lo­zó­fu­sok nem vagy alig utal­nak más ma­gyar fi­lo­zó­fus­ra, ha­nem in­kább a „nagy” ne­vek­re hi­vat­koz­nak, és pél­dá­kon bi­zo­nyí­tot­ta, hogy ez a té­tel nem ab­szo­lu­ti­zál­ha­tó. Thiel Ka­ta­lin (Eger) a Keré­nyi Kár­oly és Ham­vas Bé­la szel­le­mi­sé­gé­ben ta­pasz­tal­ha­tó kap­cso­ló­dá­si pon­tok­ról ér­te­ke­zett, és ket­te­jük sza­kí­tá­sá­nak szö­veg­szin­ten ki­mu­tat­ha­tó for­rá­sa­it tag­lal­ta. Ma­ris­ka Zol­tán (Mis­kolc) Hanák köny­vé­nek Bar­tók György­ről szó­ló fe­je­ze­tét ele­mez­te és gon­dol­ta to­vább az ún. is­me­ret­el­mé­le­ti me­ta­fi­zi­ka szem­pont­já­ból. Ju­hász Kor­né­lia (Győr) a XIX. szá­zad vé­gi és a XX. szá­za­di ma­gyar neos­ko­las­zti­kus fi­lo­zó­fu­so­kat vet­te sor­ba. Ve­ress Kár­oly (Ko­lozs­vár) a fi­lo­zó­fia­tör­té­net-írás mód­szer­ta­ni vo­nat­ko­zá­sa­it ele­mez­te egy­részt a fi­lo­zó­fia és a kul­tú­ra kap­cso­la­tá­nak, más­részt a fi­lo­zó­fia és a fi­lo­zó­fia­tör­té­net el­té­rő filo­zó­fi­a­fel­fo­gá­sá­nak szem­pont­já­ból. Mé­szá­ros And­rás (Po­zsony) Hanák­nak azt ér­tel­me­zé­sét bon­col­gat­ta, mi­sze­rint a ma­gyar fi­lo­zó­fia azo­nos a ma­gyar­or­szá­gi fi­lo­zó­fia fo­gal­má­val, és e két ka­te­gó­ria vi­szony­rend­sze­rét a ma­gyar fi­lo­zó­fia tör­té­ne­ti fej­le­mé­nye­in ke­resz­tül pró­bál­ta pon­to­sí­ta­ni. Ung­vá­ri Zrí­nyi Im­re (Ko­lozs­vár) az ide­o­ló­gia­kri­ti­ka mint fi­lo­zó­fia­tör­té­ne­ti alap­elv funk­ci­ó­ját, más mód­sze­rek kö­zött el­fog­lalt he­lyét és eset­le­ges re­duk­ci­ós kö­vet­kez­mé­nye­it mu­tat­ta be. Mes­ter Bé­la (Bu­da­pest) az is­ko­lai fi­lo­zó­fia és a „nyilvánosult fi­lo­zó­fia” vi­szo­nya­in be­lül a fi­lo­zó­fia­tör­té­net-írás né­hány rög­zült vé­le­ke­dé­sét kér­dő­je­lez­te meg, töb­bek kö­zött az­zal a tén­­nyel is, hogy a ma­gyar fi­lo­zó­fi­á­nak a XIX. szá­zad vé­gé­re vég­be­ment in­téz­mé­nye­sü­lé­se nem min­dig ho­zott mi­nő­sé­gi vál­to­zást. Egyed Pé­ter (Ko­lozs­vár) Bret­ter Gyö­rgy gon­dol­ko­dá­sá­nak, nyelv­fi­lo­zó­fi­á­já­nak ide­o­ló­gia­kri­ti­kai vo­nat­ko­zá­sa­it mu­tat­ta be a kor ide­o­ló­gi­ai vi­szo­nyai kö­zött, nem ke­vés sze­mé­lyes em­lék kap­csán is. Ignácz Lil­la (Mis­kolc) a szim­bo­li­kus lo­gi­ka ma­gyar­or­szá­gi fo­gad­ta­tá­sá­ról és el­ter­je­dé­sé­ről tar­tott elő­adást. Nagy Edit (Sze­ged) Palá­gyi Meny­hért és Bod­nár Zsig­mond gon­dol­ko­dá­sát fő­ként az is­mét­lő­dés­nek és a vis­­sza­té­rés­nek a fi­lo­zó­fia tör­té­ne­té­ben má­ig tisz­tá­zat­lan prob­lé­má­ján ke­resz­tül kap­csol­ta ös­­sze. Hor­váth La­jos (Deb­re­cen) ugyan­csak Palá­gyi „áram­ló vi­lág­tér” fo­gal­má­val fog­lal­ko­zott, még­pe­dig an­nak a re­la­ti­vi­tás el­mé­le­té­vel va­ló ös­­sze­füg­gé­se­in ke­resz­tül, és a két el­mé­let kö­zött kor­re­lá­ci­ós vi­szonyt mu­ta­tott ki. Bodó Pál (Mis­kolc) Bibó Ist­ván­ról adott elő, és ar­ra a kö­vet­kez­te­tés­re ju­tott, hogy Bibó mű­ve­i­ből ne csak mód­szer­ta­ni ta­nul­sá­go­kat von­junk le, mert azok­ban konk­rét meg­ol­dás­ja­vas­la­tok­kal is ta­lál­koz­ha­tunk. Sze­pe­si Pé­ter (Mis­kolc) Né­meth Lász­ló li­be­ra­liz­mus­kri­ti­ká­já­ról és a „har­ma­dik út” kon­cep­ci­ó­já­ról ér­te­ke­zett. Fre­nyó Zol­tán (Bu­da­pest) Mihe­lics Vid ke­resz­tény tár­sa­da­lom­fi­lo­zó­fi­á­ját mu­tat­ta be, Loson­czi Pé­ter (Bu­da­pest) pe­dig a val­lás­fi­lo­zó­fia és a „rend­szer­fi­lo­zó­fia” kap­csán a posztsze­ku­lá­ris fi­lo­zó­fi­á­hoz va­ló ma­gyar hoz­zá­já­ru­lás­ról be­szélt.

Az elő­adá­so­kat szin­te szo­kat­la­nul gaz­dag és az adott té­má­kat szo­ro­san érin­tő vi­ta kö­vet­te min­den eset­ben. Ez az­zal is ma­gya­ráz­ha­tó, hogy a ma­gyar fi­lo­zó­fia tör­té­ne­tét mű­ve­lő ku­ta­tók tár­sa­sá­ga kezd kö­zös­ség­gé ér­ni, ame­lyen be­lül ter­mé­sze­tes­sé vált a prob­le­ma­ti­kus kér­dé­sek­re va­ló oda­fi­gye­lés. Ez a kon­fe­ren­cia te­hát ab­ban is kü­lön­bö­zött a meg­elő­zők­től, hogy – ha­bár ki­sebb lét­szám­mal – te­ma­ti­ká­ját te­kint­ve ös­­sze­fo­got­tab­bá vált, és ezért a tu­do­mány­ág bel­ső, mód­szer­ta­ni kér­dé­se­i­vel is fog­lal­koz­ni kez­dett. Ezt per­sze elő­se­gí­tet­te az is, hogy a ma­gyar­or­szá­gi fi­lo­zó­fia tör­té­net­írá­sá­nak egyik klas­­szi­ku­sá­vá vált Hanák Ti­bor élet­mű­ve ki­pro­vo­kál­ta a vi­tá­kat. Ami­ből akár az a ta­nul­ság is le­von­ha­tó, hogy nem­csak a fi­lo­zó­fia tör­té­ne­té­nek, ha­nem a fi­lo­zó­fia­tör­té­net-írás­nak a je­len­tős sze­mé­lyi­sé­gei is tár­gyá­vá vál­hat­nak egy-egy kon­fe­ren­ci­á­nak.
Vé­ge­ze­tül egy sze­mé­lyes meg­jegy­zés: a kon­fe­ren­ci­án részt­ve­vő fi­lo­zó­fia­tör­té­né­szek nem ha­nya­gol­ták el a fi­lo­zo­fá­lás egyik leg­szebb – pe­ri­pa­te­ti­kus – ha­gyo­má­nyát sem, hi­szen a kon­fe­ren­cia má­so­dik nap­já­nak dél­után­ját (te­gyük hoz­zá, hogy egy íny­csik­lan­do­zó vad­disz­nó­pör­költ el­fo­gyasz­tá­sa után) a Bükk­ben tett ki­sebb tú­rá­val és a tú­ra fo­lya­mán foly­ta­tott kü­lön­bö­ző té­má­jú esz­me­cse­rék­kel fű­sze­rez­ték.

Mészáros András