RÁCZ KÁLMÁN: Esztergomi érsekség kontra csehszlovák állam – egyházi birtokperek a hágai bíróság előtt (2. rész)

A per­in­dí­tás

1923 no­vem­be­ré­ben az egy­há­zi bir­tok­ügy már egy má­sik bu­da­pes­ti hely­szí­nen volt meg­be­szé­lés tár­gya. Gaj­zá­gó Lász­ló főkor­má­ny­meg­bí­zott hi­va­ta­lá­ban ér­te­kez­let­re ke­rült sor, az il­le­té­kes kul­tusz­mi­nisz­té­ri­u­mi tiszt­vi­se­lők, jo­gá­szok és az egy­há­zi ér­de­kel­tek részvételével.18 A Gaj­zá­gó ál­tal ve­ze­tett hi­va­talt az­zal a cél­lal hoz­ta lét­re a kor­mány, hogy a va­gyo­ni sé­rel­me­ket el­szen­ve­dett ma­gyar ká­ro­sul­tak ügye­it ko­or­di­nál­ja, pe­re­ik meg­in­dí­tá­sá­ban és fo­lya­ma­tá­ban se­gít­sé­get nyújt­son. A kor­mány­meg­bí­zott most tá­jé­koz­tat­ni kí­ván­ta az egy­há­zi érin­tet­te­ket a pil­la­nat­nyi po­li­ti­kai és jo­gi hely­zet­ről an­nak ér­de­ké­ben, hogy azok el­dönt­hes­sék, kí­ván­nak-e pert in­dí­ta­ni a bé­ke­szer­ző­dés 250. cik­ke alap­ján a há­gai ve­gyes dön­tő­bí­ró­ság­ok előtt. A ta­nács­ko­zás­ra ek­kor már azért is ége­tő szük­ség volt, mi­vel ez év de­cem­ber 31-ével járt le az a ha­tár­idő, me­lyet a bí­ró­ság a pe­rek be­nyúj­tá­sá­nak vég­ső idő­pont­já­ul sza­bott. Az idő rö­vid­sé­ge mi­att el kel­lett most már min­den­kép­pen dön­te­ni, hogy jo­gi­lag le­het­sé­ges, gya­kor­la­ti­lag ta­ná­csos-e Há­gá­hoz for­dul­ni egy­há­zi ügyek­kel cseh­szlo­vák, ro­mán és ju­go­szláv re­lá­ci­ó­ban.
A jo­gi le­he­tő­sé­get il­le­tő­en egyér­tel­műbb volt a kép, hi­szen a 250. cikk a ma­gyar ál­lam­pol­gár­ok il­let­ve in­téz­mé­nyek utód­ál­lam­ok­ban el­szen­ve­dett va­gyo­ni sé­rel­me­it jog­ta­lan­nak mond­ta ki. A pe­rek alap­já­ul szol­gá­ló cik­kely rö­vid elem­zé­se előtt ves­sünk egy pil­lan­tást a bé­ke­szer­ző­dés egy má­sik pa­ra­gra­fu­sá­ra, a 232.-re. Ez a pont a há­bo­rú ál­tal oko­zott ká­ro­kért a ma­gyar ál­lam­pol­gá­ro­kat is fe­le­lős­sé tet­te, s meg­ad­ta a Szö­vet­sé­ges és Tár­sult Ha­tal­mak­nak a jo­got, hogy vis­­sza­tart­sák és fel­szá­mol­ják a te­rü­le­tü­kön le­vő és a bé­ke­szer­ző­dé­sek élet­be­lé­pé­se­kor a ma­gyar ál­lam­pol­gár­ok tu­laj­do­ná­ban ál­ló va­gyont. A 250. cikk ép­pen eh­hez a pa­ra­gra­fus­hoz vi­szo­nyul, mi­kor ér­vé­nye alól ki­vé­telt ál­la­pít meg. Ki­mond­ta, hogy a ma­gyar ál­lam­pol­gár­ok­nak a volt Osztrák–Magyar Mo­nar­chia te­rü­le­tén fek­vő „ja­vai, jo­gai és ér­de­kei” nem es­het­nek le­fog­la­lás és fel­szá­mo­lás alá. Egy pél­dá­val meg­vi­lá­gít­va ez an­­nyit je­len­tett, hogy a ro­mán kor­mány a ma­gyar ál­lam­pol­gár­ok­nak a Bu­ka­rest­ben lé­vő ja­va­it a 232. cikk alap­ján fel­szá­mol­hat­ta, de nem te­het­te ugyan­ezt az Er­dély­ben lé­vő ja­vak­kal. A men­tes­ség ki­ter­jedt úgy a bé­ke­szer­ző­dés élet­be­lé­pés­ét kö­ve­tő, mint az azt meg­elő­ző idő­re, te­hát vis­­sza­me­nő­le­ges ha­tál­­lyal bírt. Ti­los volt esze­rint a ma­gyar ál­lam­pol­gár­ok va­gyo­ná­ra kény­szer­rend­sza­bá­lyo­kat fo­ga­na­to­sí­ta­ni, ha még­is meg­tör­tént, ak­kor meg kel­lett szűn­tet­ni. Min­den 1918. no­vem­ber 3-tól a bé­ke­szer­ző­dés élet­be­lép­té­ig ho­zott rend­sza­bályt, amely ki­sa­já­tí­tást, zár alá vé­telt, kény­szer­ke­ze­lést ren­delt el, az em­lí­tett jog­sza­bály ér­tel­mé­ben ér­vény­te­le­ní­te­ni kel­lett, és ab­ban az ál­la­pot­ban kel­lett vis­­sza­ad­ni tu­laj­do­no­sá­nak, amely­ben azok e rend­sza­bály­ok előtt vol­tak (Térfi 1922:197–250).
Ami­kor a ma­gyar bé­ke­kül­dött­ség Pá­rizs­ban a bé­ke­fel­té­te­lek fen­ti­e­ket is tar­tal­ma­zó el­ső vál­to­za­tát át­vet­te, a cik­kelyt „oá­zis­”-ként jel­le­mez­te a szer­ző­dés „si­va­ta­gá”-­ban, egyet­len olyan ren­del­ke­zés­nek, amely meg­fe­lel a le­győ­zöt­tel szem­be­ni mél­tá­nyos­ság kö­ve­tel­mé­nye­i­nek. Fel­hív­ták vi­szont a nagy­ha­tal­mak fi­gyel­mét a 250. cikk bi­zo­nyos hi­á­nyos­sá­ga­i­ra. Utal­tak rá, hogy e pa­ra­gra­fust ki le­het ját­sza­ni olyan jog­sza­bály­ok se­gít­sé­gé­vel, me­lyek elv­ben a jog­sza­bályt al­ko­tó ál­lam sa­ját pol­gá­ra­i­ra is vo­nat­koz­nak, a gya­kor­lat­ban azon­ban csak­is a ma­gyar ál­lam­pol­gár­okon haj­ta­nák vég­re. Pél­da­ként az in­gat­lan­tör­vé­nye­ket, el­ső­sor­ban a föld­re­for­mo­kat em­lí­tet­ték, me­lyek a ta­pasz­ta­lat sze­rint ki­fe­je­zet­ten a ma­gya­rok, il­let­ve ma­gyar ál­lam­pol­gár­ok el­len irá­nyul­tak, hi­szen pél­dá­ul a Fel­vi­dé­ken szin­te ki­zá­ró­lag csak ők a bir­to­ko­sok. A de­le­gá­ció kö­zöl­te azt is, hogy e cikk nem tar­tal­maz ren­del­ke­zést a jog­ta­lan in­téz­ke­dé­sek ál­tal oko­zott károk meg­té­rí­té­sé­ről, sem pe­dig ar­ról, hogy mi tör­té­nik ha a jog­ta­la­nul le­fog­lalt va­gyon ter­mé­szet­ben vis­­sza nem ad­ha­tó. Eb­ből ki­fo­lyó­lag azt ja­va­sol­ták, hogy a vis­­sza­adá­si kö­te­le­zett­ség­ből ere­dő vi­tás kér­dé­sek­ben, va­la­mint a kár­té­rí­tés­sel kap­cso­la­tos kér­dé­sek­ben dön­tő­bí­ró­sá­gi el­já­rás­nak le­gyen he­lye (Danilovics 1927).
A ma­gyar ponto­sí­tá­si igény­re 1920. má­jus 6-i kel­te­zés­sel fo­gal­maz­ták meg a vá­lasz­jegy­zé­ket. A dön­tő­bí­ró­ság­gal kap­cso­la­tos ja­vas­la­tot il­le­tő­en nem volt az an­tant­ha­tal­mak­nak el­len­ve­té­se, így a 250. cik­ket ki­egé­szí­tet­ték az­zal, hogy a vis­­sza­adá­si kö­te­le­zett­ség te­kin­te­té­ben fel­me­rü­lő vi­ták el­dön­té­se vé­gett ve­gyes dön­tő­bí­ró­ság­ok­hoz le­hes­sen for­dul­ni. Ez azért is je­len­tős mó­do­sí­tás volt, mert az oszt­rák bé­ke­szer­ző­dés vo­nat­ko­zó cik­ke, az egyéb­ként azo­nos szö­veg mel­lett, nem fog­lalt ma­gá­ba ha­son­ló ren­del­ke­zést. A kár­pót­lá­si kö­te­le­zett­sé­get azon­ban a ki­bő­ví­tett pa­ra­gra­fus sem em­lí­tet­te, de ma­gyar ér­tel­me­zés sze­rint, mi­vel a jog­sza­bály a kor­lá­to­zá­sok előt­ti ál­la­pot­ban va­ló vis­­sza­adást ren­del­te el, eb­ből az kö­vet­ke­zik, hogy ha a ter­mé­szet­be­ni vis­­sza­adás nem vol­na le­het­sé­ges, ak­kor ezért és az oko­zott ká­ro­kért az utód­ál­lam­ok kár­té­rí­tés­sel tar­toz­nak.
A föld­re­form­ok­kal kap­cso­la­tos fel­ve­tés­re sem kap­tak egy­ér­tel­mű­en meg­nyug­ta­tó vá­laszt, mi­vel ér­tel­me­zé­si kér­dés­nek je­len­tet­ték ki, hogy a föld­re­form­ok alak­já­ban esz­kö­zölt föld­tu­laj­don el­vo­ná­sok és kor­lá­to­zá­sok a 250. cikk­ben em­lí­tett ti­lal­mas rend­sza­bály­ok kö­zé so­rol­ha­tók-e be (Danilovics 1927).
Lát­hat­juk mind­ezek­ből, hogy a 250. cikkel kap­cso­la­tos kü­lön­bö­ző ér­tel­me­zé­si le­he­tő­sé­gek meg­le­he­tő­sen tág te­ret kap­tak. Jo­gá­szi kö­rök­ben, bel- és kül­föld­ön egy­aránt gya­ko­ri volt az a vé­le­ke­dés, hogy a tri­a­no­ni bé­ke­szer­ző­dés meg­fo­gal­ma­zá­sai meg­le­he­tő­sen szak­sze­rűt­le­nek, pon­tat­la­nok, hi­á­nyo­sak, s ez szá­mos vi­tá­ra ad al­kal­mat. A bé­ke­szer­ző­dés lét­re­ho­zói mind­ezt ke­zel­ni pró­bál­va úgy ha­tá­roz­tak, hogy a vi­ták el­dön­té­sét a ve­gyes dön­tő­bí­ró­ság­ok­ra bíz­zák, mely­nek ked­ve­ző íté­le­te­i­ben, a 250. cikk ere­jé­ben a ma­gyar ká­ro­sul­tak erő­sen bíz­tak, hi­szen „ha az nem a vesz­te­se­ket szol­gál­ná, ak­kor a 250. cikk gya­kor­la­ti je­len­tő­sé­gét el­vesz­te­né, s a ma­gyar ál­lam­pol­gár­ok föld­bir­tok­re­form és már hang­za­tos jel­sza­vak ürü­gye alatt meg­foszt­ha­tók len­né­nek ingatlanjavaiktól” (Alkér 1927:142).
Az em­lí­tett ér­te­kez­le­ten Gaj­zá­gó kor­mány­meg­bí­zott fel­szó­lí­tot­ta a je­len­lé­vő egy­há­zi ér­de­kel­te­ket, hogy nyi­lat­koz­za­nak a per­rel kap­cso­la­tos ál­lás­pont­juk­ról, va­gyis hogy for­dul­nak-e Há­gá­hoz a kér­dé­ses va­gyo­nuk ál­la­gá­nak meg­óvá­sa, el­vont jö­ve­del­me­ik ki­szol­gál­ta­tá­sa vé­gett ar­ra az idő­re, amely alatt a be­ne­fi­ci­um él­ve­ze­te ká­non­jo­gi­lag őket meg­il­le­ti, Esz­ter­gom ese­té­ben az eset­le­ges diszmembrációig, és a va­gyon 1500. ká­non sze­rin­ti fel­osz­tá­sá­ig. Hang­sú­lyoz­ta Gajzágó, hogy a jog­or­vos­la­ti le­he­tő­sé­get csak ma­guk a bir­to­ko­sok ve­he­tik igény­be, a ma­gyar ál­lam nem le­het fel­pe­res a bí­ró­ság előtt, ezért szük­sé­ges az ér­de­kel­tek leg­köz­vet­le­nebb köz­re­mű­kö­dé­se, per­be­li rész­vé­te­le, mert jo­ga­i­kat a kor­mány egye­dül meg­vé­de­ni nem vol­na ké­pes. A pe­rek ki­lá­tá­sa­i­val kap­cso­lat­ban hoz­zá­tet­te, hogy nincs olyan per, mely­nek ne len­né­nek koc­ká­za­tai, de az utód­ál­lam­ok­ban ve­szé­lyez­te­tett ér­de­ke­i­ket il­le­tő­leg egy per meg­in­dí­tá­sa ál­tal nincs sok ve­szí­te­ni va­ló­juk. „A bé­kés meg­egye­zés­re ugyan­is a hu­szi­ta li­be­rá­lis Cseh­szlo­vá­ki­á­val, a gö­rög­ke­le­ti Ro­má­ni­á­val és Szer­bi­á­val nem sok ki­lá­tá­sunk le­het. Az eset­le­ges tár­gya­lá­sok ked­ve­ző ki­me­ne­tel­ét a pe­rek csak gyor­sít­hat­ják, mert azok anya­ga nem olyan lesz, amit az utód­ál­lam­ok szí­ve­sen hagy­ná­nak in lon­gum et latum Eu­ró­pa szí­ne előtt tárgyalni.”19
Az egy­ház kép­vi­se­lői a ma­guk ré­szé­ről a kor­mány egy­ér­tel­mű per­re va­ló buz­dí­tá­sá­val szem­ben nem hoz­tak fel el­len­ér­ve­ket, sőt a per irán­ti erős haj­lan­dó­sá­gu­kat nyil­vá­ní­tot­ták ki, így az ér­te­kez­let a kér­dést egy­han­gú­lag igen­le­ge­sen dön­töt­te el. A dön­tést ha­ma­ro­san tett kö­vet­te, és 1923 de­cem­be­ré­ben a Magyar–Csehszlovák Ve­gyes Dön­tő­bí­ró­ság elé ki­lenc ma­gyar egy­há­zi ja­va­dal­mas nyúj­tott be ke­re­se­tet a cseh­szlo­vák ál­lam el­len. A fel­pe­re­sek a kö­vet­ke­zők vol­tak: csor­nai pre­mont­rei rend (300 kat. hold – 150 000 arany­ko­ro­na ér­ték), zir­ci cisz­ter­ci­ta rend (1455 kat. hold – 251 000 arany­ko­ro­na ér­ték), pan­non­hal­mi Be­ne­dek-rend (4226 kat. hold – 1 460 000 arany­ko­ro­na ér­ték), Győ­ri káp­ta­lan (255 kat. hold – 150 000 arany­ko­ro­na ér­ték), Esz­ter­go­mi ér­sek­ség (51 315 kat. hold – 100 000 000 arany­ko­ro­na ér­ték), Köz­pon­ti pap­ne­vel­de (566 kat. hold – 200 000 arany­ko­ro­na ér­ték), Esz­ter­go­mi sze­mi­ná­ri­um (5112 kat. hold – 6 500 000 arany­ko­ro­na ér­ték), Esz­ter­go­mi fő­káp­ta­lan (30 987 kat. hold – 35 000 000 arany­ko­ro­na ér­ték), Rad­nai Far­kas püs­pök a ki­uta­sí­tá­sa utá­ni jö­ve­del­me­ket pe­rel­te.
A ke­re­set­ben cél­ként azt az el­vá­rást fo­gal­maz­ták meg, hogy a dön­tő­bí­ró­ság ál­tal ho­zan­dó íté­le­tek meg­szűn­tes­sék a ja­va­dal­mi bir­to­kok jog­ta­lan ál­la­mi ke­ze­lé­sét és vissza­jut­tas­sák azo­kat jo­gos tu­laj­do­no­sa­i­nak, a ma­gyar egy­há­zi in­téz­mé­nyek­nek, il­let­ve, hogy az el­ma­radt jö­ve­del­me­kért, fel­sze­re­lé­sért, ál­lat­ál­lo­mány­ért és egyéb ká­ro­kért kár­té­rí­tést ítél­je­nek meg. Ma­gyar fel­fo­gás sze­rint az egy­há­zi bir­to­kok tu­laj­don­jo­ga nem le­he­tett vi­ta tár­gya a bí­ró­ság előtt, hi­szen a te­lek­köny­vek­ben vál­to­zás nem tör­tént, a le­fog­la­lás és zár­lat nem je­len­tett ál­la­mi ki­sa­já­tí­tást, így a bir­to­kok jo­gi­lag to­vább­ra is a ja­va­dal­ma­sok tu­laj­do­nát ké­pez­ték. Az egy­há­zi pe­rek­ben a kár­té­rí­tés mel­lett te­hát nem a tu­laj­don­ba-, ha­nem a bir­tok­ba­he­ly­e­zést kö­ve­tel­ték a károsultak.20
Az azo­nos cé­lok és a kö­zös egy­há­zi jel­leg el­le­né­re a szó­ban for­gó pe­rek sok vo­nás­ban el is tér­tek egy­más­tól, me­lyek mi­att a bí­ró­ság­nak nem le­he­tett az ese­tek­kel „egy cso­mag­ban” fog­lal­koz­nia. Vol­tak köz­tük jo­gi­lag tisz­tább és bo­nyo­lul­tabb ügyek. A győ­ri káp­ta­la­né pél­dá­ul a ke­vés­bé ös­­sze­tet­tek kö­zé tar­to­zott, mi­vel itt a ja­va­dal­mas szék­he­lye és egész jog­ha­tó­sá­gi te­rü­le­te Ma­gyar­or­szá­gon volt, csak a bir­to­kok egyes ré­szei fe­küd­tek el­sza­kí­tott ré­sze­ken, ne­ve­ze­te­sen a Csal­ló­köz­ben, ezért egy­ér­tel­mű volt a tu­laj­do­nos bir­to­kok­hoz va­ló jo­ga. A szer­ze­tes­ren­dek kér­dé­se már nem volt en­­nyi­re tisz­ta kép­let, ugyan­is azok­nak a te­vé­keny­sé­ge a Fel­vi­dék­re is ki­ter­jedt, ott is ren­del­kez­tek köz­pon­tok­kal, há­zak­kal, ami fel­ve­tet­te ezek jo­ga­it is a Szlo­vá­ki­á­ban ta­lál­ha­tó tu­laj­don­hoz. A szer­ze­tes­ren­dek ese­té­ben el­ső­sor­ban a rend­fő­nök, il­let­ve a ren­di köz­pont va­gyon­hoz fű­ző­dő jo­ga­i­val le­he­tett ér­vel­ni.
A té­mán­kat je­len­tő Esz­ter­go­mi ér­sek­sé­get te­kint­ve ha­son­ló volt a hely­zet, mi­vel an­nak te­rü­le­te a ha­tár­vo­nal ál­tal ket­té­sza­kadt, és az észa­ki ol­dal­ra 1922-ben ad­mi­niszt­rá­tor ne­vez­te­tett ki, aki­nek a ré­szé­ről a bir­to­kok jö­ve­del­mé­re a fel­vi­dé­ki te­rü­let költ­sé­ge­i­nek fe­de­zé­se okán szin­tén igény fo­gal­ma­zó­dott meg. Az ad­mi­niszt­rá­tor ki­ne­ve­zé­se mi­att így az ér­sek sé­rel­mei bi­zo­nyos mér­ték­ben le­tom­pul­tak, hi­szen a fel­vi­dé­ki rész­re egy ká­non­jo­gi­lag el­is­mert, az egy­ház­me­gye te­rü­le­tén jog­ha­tó­ság­gal bí­ró fő­pász­tor ke­rült. Esz­ter­gom ér­ve­lé­sét mind­ez gyen­gí­tet­te, de mi­vel az ér­sek­ség kor­mány­za­ti dis­zmem­brá­ci­ó­já­ra még nem ke­rült sor, a be­ne­fi­ci­um jo­gi egy­sé­ge és osz­tat­lan­sá­ga, va­la­mint az ér­sek­ség, káp­ta­lan és sze­mi­ná­ri­um tu­laj­do­no­si jo­gai vi­tán felül áll­tak, a per­lés és a po­zi­tív ered­mény le­he­tő­sé­ge eb­ben az eset­ben is meg­volt.
Az egy­há­zi pe­rek kö­zött egye­dül­ál­ló volt a ko­ráb­ban már em­lí­tett Rad­nai Far­kas püs­pök ügye, aki a besz­ter­ce­bá­nyai püs­pö­ki szék­ből va­ló el­tá­vo­lí­tá­sá­tól az új püs­pö­ki ki­ne­ve­zé­sig ter­je­dő idő­szak jö­ve­del­me­it perelte.21
A fel­pe­re­sek hely­ze­té­nek kü­lön­bö­ző­sé­ge mi­att te­hát a bí­ró­ság az ese­te­ket kü­lön vizs­gál­ta és kü­lön is kel­let dön­tést hoz­nia, de egy­sé­ge­sen ke­zel­te mind­egyi­ket ab­ban a te­kin­tet­ben, hogy egy­há­zi mi­nő­sé­gü­ket fi­gyel­men kí­vül hagy­va, a fel­pe­re­sek mint ma­gyar ál­lam­pol­gár­ok, mint ma­gán­jo­gi per­ala­nyok áll­tak a bí­ró­ság előtt (Geőcze 1927:28).

Az ügy fej­le­mé­nyei 1923 és 1928 kö­zött

A Cseh­szlo­vá­ki­á­val szem­be­ni pres­­szi­ó­nak szánt pe­rek meg­in­dí­tá­sá­val az esz­ter­go­mi bir­to­kok ügyét egy­elő­re nem si­ke­rült a meg­ol­dás fe­lé moz­dí­ta­ni. A per­ben ér­de­kes mó­don egy egész év­ti­ze­den át, 1934 ta­va­szá­ig gya­kor­la­ti­lag szin­te sem­mi elő­re­lé­pés nem tör­tént, ed­dig az idő­pon­tig még ér­de­mi tár­gya­lás­ra sem ke­rült sor. A hos­­szú ké­se­de­lem el­ső­sor­ban az­zal ma­gya­ráz­ha­tó, hogy a bí­ró­ság tu­da­to­san vá­ra­ko­zó ál­lás­pont­ra he­lyez­ke­dett. Az ügy pe­ren kí­vü­li meg­ol­dá­sát re­mél­ték, és ez­zel együtt azt, hogy nem lesz szük­ség a vi­lá­gi és egy­há­zi jog kom­pe­ten­ci­á­lis prob­lé­má­i­nak in­go­vá­nyos ta­la­já­ra lép­ni­ük. Tisz­te­let­ben kí­ván­ták tar­ta­ni azt az egy­ház­jo­gi fel­fo­gást, hogy el­ső­sor­ban a Va­ti­kán­nak kell dön­te­nie az egy­há­zi bir­to­kok­nak a tri­a­no­ni szer­ző­dés­sel meg­vál­to­zott va­gyo­ni vi­szo­nyai fe­lől és bíz­tak ab­ban, hogy Ró­ma és Prá­ga meg­egye­zés­re tud jut­ni a kér­dés­ben. Ezt a meg­egye­zést azon­ban csak idő­igé­nyes tár­gya­lá­si fo­lya­mat előz­het­te meg, hi­szen a cseh­szlo­vák ál­lam meg­ala­ku­lá­sa óta lé­te­ző egy­ér­tel­mű­en fe­szült két­ol­da­lú vi­szony is a ren­de­zé­sé­re várt még. A bí­ró­ság vá­ra­ko­zott, a dip­lo­má­ci­ai vi­szony ren­de­zé­se hú­zó­dott, az évek pe­dig tel­tek.
Az idő mú­lá­sa a pert il­le­tő­en tö­ké­le­te­sen meg is fe­lelt Prá­ga el­kép­ze­lé­se­i­nek, hi­szen az eset­le­ges kel­le­met­len íté­le­tet sze­ret­ték vol­na el­ke­rül­ni. A cseh­szlo­vák dip­lo­má­cia a bí­ró­sá­gi tár­gya­lás ki­tű­zé­sé­nek kés­lel­te­té­se ér­de­ké­ben min­den esz­közt igény­be vett, töb­bek kö­zött éve­ken át ar­ról in­for­mál­ták a bí­ró­ság sváj­ci el­nö­két Hen­ry Schreibert, hogy a per tár­gyát ké­pe­ző ja­vak te­kin­te­té­ben be­lát­ha­tó időn be­lül meg­egye­zés fog lét­re­jön­ni a Vatikánnal.22 Ar­ra is rend­sze­re­sen al­kal­mat ta­lál­tak, hogy a bir­tok­ügy el­dön­té­sé­ben Há­ga mel­lett leg­alább ak­ko­ra je­len­tő­ség­gel bí­ró té­nye­zőt a Szent­szé­ket a ma­gyar egy­há­zi ja­va­dal­ma­sok­nak a nem­zet­kö­zi bí­ró­ság előtt tör­tént fel­lé­pé­se el­len han­gol­ják. Bar­cza Gyö­rgy va­ti­ká­ni kö­vet több­ször je­len­tet­te Bu­da­pest­nek, hogy a cseh­szlo­vák dip­lo­ma­ták­nak, ku­ri­á­lis bí­bo­ro­sok előtt han­goz­ta­tott ál­lí­tá­sa sze­rint a ma­gyar egy­há­zi ja­va­dal­ma­sok a pe­re­ik­kel ki akar­ják von­ni a va­gyon­jo­gi kér­dé­sek ren­de­zé­sé­nek jo­gát a Szent­szék ke­zé­ből, és azt la­i­kus nem­zet­kö­zi bí­ró­ság­ra igye­kez­nek ru­ház­ni. A ma­gya­rok lé­pé­se a cseh­szlo­vák lo­gi­ka sze­rint an­nál is in­kább sé­rel­mes Ró­má­ra néz­ve, mi­vel a nem­zet­kö­zi bí­ró­ság egy olyan bé­ke­szer­ző­dés alap­ján ítél­ke­zik, amely­nek meg­ho­za­ta­lá­ban a Szent­szék nem vett, nem ve­he­tett részt, és amely­nek ha­tá­ro­za­tai, így pél­dá­ul a 250. cikk az egy­há­zi ja­vak­ra nem alkalmazhatók.23
A cseh­szlo­vák dip­lo­má­cia ez­zel az ügyes tak­ti­ká­val a Va­ti­kán ér­zé­keny pont­já­ra ta­pin­tott rá. A pe­rek­kel kap­cso­la­tos kom­pe­ten­cia­fél­tés a cseh­szlo­vák ér­ve­lés­től füg­get­le­nül is lé­te­zett a pá­pai ud­var kö­re­i­ben, és Cser­noch bí­bo­ros­nak, va­la­mint a ma­gyar kül­po­li­ti­ká­nak nem kis erő­fe­szí­té­sé­be ke­rült, hogy meg­győz­zék Ró­mát a per­in­dí­tás he­lyes­sé­gé­ről. Hang­sú­lyoz­ták a Kú­ria előtt, hogy jo­go­sul­tak vol­tak pe­re­ik­kel dön­tő­bí­ró­ság­hoz for­dul­ni anél­kül, hogy ez­ál­tal a Szent­szék ér­de­ke­i­vel szem­be­for­dul­tak vol­na. Sőt a pe­rek cél­ja har­mo­ni­zál a Va­ti­kán jól fel­fo­gott ér­de­ke­i­vel, mi­vel az nem más, mint­hogy az íté­le­tek meg­szűn­tes­sék a bir­to­kok min­den két­sé­gen felül ál­ló jog­ta­lan ál­la­mi ke­ze­lé­sét és vis­­sza­jut­tas­sák azo­kat jo­gos egy­há­zi tu­laj­don­ba. A per az egyik le­he­tő­ség en­nek el­éré­sé­hez, amely egy­ál­ta­lán nem érin­ti a Szent­szék 1500. ká­no­non ala­pu­ló jo­gát a Szlo­vá­kia te­rü­le­té­re eső egy­ház­ré­szek eset­le­ges új be­ren­de­zé­sé­re és az egy­há­zi va­gyo­nok­nak az új be­ren­de­zés ál­tal szük­sé­ges­sé vá­ló el­osz­tá­sá­ra néz­ve. A pe­rek e kér­dés­re ma­gyar vé­le­mény sze­rint a leg­tá­vo­lab­bi be­fo­lyást sem gya­ko­rol­ják, de ha eset­leg még­is, ak­kor csak jó irány­ban, hi­szen a va­gyon bí­rói íté­let­tel va­ló vis­­sza­ju­tá­sa ked­ve­zőb­bé ten­né a Szent­szék hely­ze­tét, hi­szen ez eset­ben az egy­há­zi ké­zen lé­vő bir­to­kok­kal ál­la­mi le­fog­la­lás­tól men­te­sen ren­del­kez­né­nek a felosztáskor.24
Cser­noch prí­más, bár a per meg­in­dí­tá­sát szük­sé­ges­nek és hasz­nos­nak vél­te, ő sem el­ső­sor­ban ezen az úton vár­ta a prob­lé­ma meg­ol­dá­sát. Job­ban bí­zott Ró­ma le­he­tő­sé­ge­i­ben, me­lyek se­gít­sé­gé­vel úgy gon­dol­ta hogy ta­lán ki le­het kény­sze­rí­te­ni egy mél­tá­nyos va­gyo­ni ren­de­zést. Tisz­tá­ban volt vi­szont az­zal is, hogy Ró­ma – még ha a ma­gyar egy­ház mel­lett is áll a cseh­szlo­vák kor­mán­­nyal szem­ben – nyo­más­gya­kor­ló esz­kö­zei kor­lá­to­zot­tak, és szin­te csak a dis­zmem­brá­ció ha­lo­ga­tá­sá­val vagy a nun­ci­us vis­­sza­hí­vá­sá­val le­het Prá­gát az egy­ház­nak is meg­fe­le­lőbb út­ra te­rel­ni. Az utób­bi al­kal­ma­zá­sá­ra csu­pán a prí­más ked­vé­ért nem volt sok esély, de az előb­bit il­le­tő ma­gyar ké­rést a Va­ti­kán is res­pek­tál­ni lát­szott. Cser­noch már az 1920-as ró­mai út­ja al­kal­má­val, és ké­sőbb is több­ször kér­te, hogy a „cse­hek” in­dít­vá­nyá­ra sem­mi­fé­le egy­ház­kor­mány­za­ti vál­toz­ta­tást, kü­lö­nö­sen dis­zmem­brá­ci­ót ne hajt­sa­nak vég­re, amíg az anya­gi kér­dés igaz­sá­gos ren­de­zé­sé­re elő­ze­te­sen sor nem ke­rült. El­len­ke­ző eset­ben vé­le­mé­nye sze­rint nem len­ne ga­ran­cia ar­ra, hogy a cseh­szlo­vák kor­mány cél­ja el­éré­se után kap­ha­tó lesz a má­sik fél anya­gi igé­nye­i­nek fi­gye­lem­be­vé­te­lé­re. A dis­zmem­brá­ció ha­lo­ga­tá­sát, mint a szin­te egyet­len ütő­kár­tyát, Cser­noch sze­rint óri­á­si hi­ba len­ne az egy­ház ke­zé­ből kiadni.25
Ha­son­ló­an gon­dol­ta ezt Ró­ma is, mely­nek cél­jai közt a pol­gá­ri jel­le­gű cseh­szlo­vák ál­lam sze­ku­la­ri­zá­ci­ós tö­rek­vé­se­i­nek mér­sék­lé­se és az egy­há­zi va­gyon meg­men­té­se egy­aránt sze­re­pelt. Egy ide­ig a ha­tár­ren­de­ző bi­zott­sá­gok mun­ká­já­ra, az ál­lam­ha­tár­ok vég­le­ges ren­de­zé­sé­nek hi­á­nyá­ra hi­vat­koz­tak az egy­ház­me­gyei in­teg­rá­ció fenn­tar­tá­sá­val kap­cso­lat­ban, de a ha­tár­ren­de­zé­si mun­ka be­fe­jez­te után már a szlo­vá­ki­ai ér­sek­sé­gi ré­szen élő hí­vek ér­de­kei mi­att is lép­ni­ük kel­let va­la­mit az egy­ház­kor­mány­zat te­rén. Mi­vel az ér­sek jog­ha­tó­sá­gát Cseh­szlo­vá­kia vi­ká­ri­us út­ján sem volt haj­lan­dó meg­tűr­ni, 1922. má­jus 29-én in­du­ló ha­tál­­lyal fel­ál­lí­tot­ták a Nagy­szom­ba­ti Apos­to­li Kor­mány­zó­sá­got, Pavol Jan­tausch ad­mi­niszt­rá­tor­ral az élén. Az apos­to­li admi­nis­ztra­tú­ra köz­vet­le­nül a Szent­szék­nek alá­ve­tett olyan ide­ig­le­nes egy­ház­kor­mány­za­ti szerv, mely­nek lét­re­jöt­te nem je­len­tett diszmembrációt, csak az igaz­ga­tás fo­lya­ma­tos­sá­gá­nak fenn­tar­tá­sa ér­de­ké­ben az ordi­ná­ri­us gya­kor­la­ti jog­ha­tó­sá­gá­nak szü­ne­te­lé­sét. Az ad­mi­niszt­rá­tor nem me­gyés­püs­pök te­hát, ha­nem tu­laj­don­kép­pen an­nak ide­ig­le­nes pót­lá­sá­ra szol­gál. A ko­ráb­ban ezt is el­len­ző, vi­ká­ri­us­ban gon­dol­ko­dó Cser­noch­nak mind­ös­­sze an­­nyit si­ke­rült el­ér­nie, hogy Jan­taus­chal a ki­ne­ve­zé­se­kor kö­zöl­te Ró­ma a dön­tés­be kény­te­le­nül be­le­tö­rő­dő prí­más el­vá­rá­sa­it. A hat­pon­tos prí­má­si fo­gal­maz­vány el­ső­sor­ban a ma­gyar hí­vők pasztorációjával, a ma­gyar pa­pok hely­ze­té­vel fog­lal­ko­zott, az ér­sek­ség fel­vi­dé­ki va­gyo­ná­val kap­cso­lat­ban pe­dig fel­szó­lí­tot­ta az ad­mi­niszt­rá­tort, hogy min­den ere­jé­vel azon le­gyen, hogy a kor­mány az egy­há­zi va­gyo­no­kat fel­sza­ba­dít­sa a zár­lat alól. Az ez irá­nyú igye­ke­zet­re a Rend­kí­vü­li Egy­há­zi Ügyek Kong­re­gá­ci­ó­ja is meg­bíz­ta Jantauscht, aki meg­bí­za­tá­sá­hoz hí­ven pró­bál­ko­zott is az­zal, hogy a kény­szer­ke­ze­lés meg­szűn­te­té­sét el­ér­je. Mi­u­tán tár­gya­lá­sai nem si­ke­rül­tek, a cseh­szlo­vák leg­fel­sőbb bí­ró­ság­hoz nyúj­tott be ke­re­se­tet, mely­ben kö­ve­tel­te a bir­to­kok ne­ki va­ló ki­adá­sát. Mi­vel tar­tott tő­le, hogy a bí­ró­ság el fog­ja ke­re­se­tét uta­sí­ta­ni azon a cí­men, hogy be­nyúj­tá­sá­ra tu­laj­do­no­si jo­gok hi­á­nyá­ban nem il­le­té­kes, az ér­sek­hez for­dult fel­ha­tal­ma­zá­sért, amit meg is ka­pott. „Az ad­mi­niszt­rá­tort jo­gos­nak is­me­rem el ar­ra, hogy át­me­ne­ti idő­re vis­­sza­kö­ve­tel­je, bir­tok­ba ve­gye, ke­zel­je és jo­gi­lag kép­vi­sel­je az Esz­ter­go­mi ér­sek­ség, Sze­mi­ná­ri­um és a bu­da­pes­ti pap­ne­ve­lő birtokait”26 – szólt a fel­ha­tal­ma­zás szö­ve­ge. Jan­tausch a ke­re­set­tel nem ért célt, azt a bí­ró­ság így is el­uta­sí­tot­ta.
A Va­ti­kán­ban tisz­tá­ban vol­tak az egy­há­zat Cseh­szlo­vá­kia ré­szé­ről fe­nye­ge­tő ve­szé­lyek­kel, az ál­lam li­be­rá­lis egy­ház­po­li­ti­kai cél­ja­i­val, en­nek el­le­né­re – vagy in­kább ép­pen ezért – a Ma­gyar­or­szág irán­ti leg­na­gyobb meg­ér­tés ese­tén sem foly­tat­ha­tott a Szent­szék Prá­ga igé­nye­i­vel szem­ben me­re­ven el­uta­sí­tó po­li­ti­kát, ahogy azt ma­gyar rész­ről több­ször kér­ték. Te­kin­tet­tel kel­lett len­ni az ot­ta­ni hí­vők­re és az or­szág egy­ház­ára egy­aránt, az ő kí­ván­sá­ga­ik pe­dig bi­zo­nyos ese­tek­ben fed­ték a kor­mány tö­rek­vé­se­it. Így volt ez a tri­a­no­ni ha­tá­rok­hoz iga­zo­dó egy­ház­szer­ve­zet cél­ját és a Szlo­vá­ki­á­ban ta­lál­ha­tó egy­há­zi bir­tok­va­gyon hasz­ná­nak or­szá­gon be­lü­li fel­hasz­ná­lá­si igé­nyét il­le­tő­en is. Más­részt pe­dig a Szent­szék ré­szé­ről a ve­szé­lyek el­há­rí­tá­sa ér­de­ké­ben en­ged­mé­nye­ket is kel­lett ten­ni, hi­szen Da­mok­lész kard­ja­ként töb­bek kö­zött ott le­be­gett az egy­ház fe­je fe­lett a bir­to­kok ál­la­mi ki­sa­já­tí­tá­sá­nak és fel­par­cel­lá­zá­sá­nak ré­me, amit nem is mu­lasz­tott el Prá­ga gya­kor­ta a Szent­szék tu­do­má­sá­ra hoz­ni. Az e meg­fon­to­lá­sok­ból ho­zott ró­mai in­téz­ke­dé­se­ket – pél­dá­ul az ad­mi­niszt­rá­tor ki­ne­ve­zé­sét – Ma­gyar­or­szá­gon rit­kán fo­gad­ták meg­ér­tés­sel és leg­több­ször a „hu­szi­ta cse­hek­kel szem­be­ni meg­hu­nyász­ko­dás­nak” tar­tot­ták a „hű ka­to­li­kus ma­gyar­ság” kárára.27
„Az egy­más­sal szem­ben­ál­ló or­szá­gok el­len­sé­ges ér­zü­le­te sok­kal éle­sebb és na­gyobb an­nál, sem­hogy az ál­la­mi ho­va­tar­to­zás te­kin­te­té­ben el­vá­lasz­tott ré­szek vál­to­zat­lan együ­vé­tar­to­zá­sá­nak te­her­pró­bá­ját ki­bír­ná” – kö­zöl­te XV. Be­ne­dek a ma­gyar her­ceg­prí­más­sal egy 1921-es au­di­en­ci­án, hoz­zá­té­ve, hogy előbb-utóbb ha a ha­tá­rok nem vál­toz­nak, kény­te­len lesz en­ged­ni az új ál­la­mok dis­zmem­brá­ci­ós sür­ge­té­sé­nek, hi­szen a hí­vek ká­ra nél­kül nem áll­hat so­ká­ig ellen.28 Ha­tá­ro­zot­tan ra­gasz­ko­dott azon­ban Ró­ma ah­hoz – ez je­len­tet­te en­ge­dé­keny­sé­gé­nek ha­tá­rát is –, hogy a Tri­a­non­hoz iga­zo­dó vég­le­ges ren­de­zés­re csak ak­kor haj­lan­dó, ha előt­te az anya­gi kér­dé­sek ki­elé­gí­tő meg­ol­dást ta­lál­nak. Bor­gon­gi­ni bí­bo­ros 1923-ban ró­mai út­ja so­rán kö­zöl­te Benešsel, hogy az ér­sek­ség fel­vi­dé­ki ré­szé­ből ki­ala­kí­tott új egy­ház­me­gye fel­ál­lí­tá­sá­ról szó sem le­het, míg a le­fog­lalt ja­vak egy­há­zi cé­lok­nak vis­­sza nem adat­nak, s a ja­va­dal­ma­sok kár­ta­la­ní­tá­sá­ra sor nem került.29 Ciri­a­ci prá­gai nun­ci­us 1927-ben ha­son­ló szel­lem­ben tá­jé­koz­tat­ta Bar­cza va­ti­ká­ni kö­ve­tet, mely sze­rint Ró­ma mint sem­le­ges ha­ta­lom, ha nem is ré­sze­sít­he­ti Magyaroszágot, amint meg­ér­de­mel­né, meg­kü­lön­böz­te­tett ked­ve­ző el­bá­nás­ban, tu­da­tá­ban van an­nak, hogy Ma­gyar­or­szá­gon nagy er­köl­csi és anya­gi tá­mo­ga­tás­ban ré­sze­sül az egy­ház, ezért Ró­ma ar­ról min­den­kép­pen gon­dos­kod­ni fog, hogy a ma­gyar ér­de­kek a leg­mes­­szebb­me­nő vé­de­lem­ben ré­sze­sül­je­nek. „Jobb az egy­ház­nak egy rossz pro­vi­zó­ri­um mint egy rossz definitívum”, erő­sí­tet­te meg Gas­par­ri ál­lam­tit­kár is a va­gyon­kér­dés és a dis­zmem­brá­ció ös­­sze­füg­gé­se­it il­le­tő szent­szé­ki álláspontot.30
Az egy­há­zi pe­rek­re erős be­fo­lyás­sal bí­ró va­ti­ká­ni–cseh­szlo­vák kap­cso­la­tok a hú­szas évek vé­ge fe­lé úgy tűnt el­in­dul­nak a ja­vu­lás út­ján. 1927-ben ún. modus viven­di meg­egye­zést kö­töt­tek, amely a köl­csö­nös ra­ti­fi­ká­lás után 1928. feb­ru­ár 2-án lé­pett ér­vény­be. A két­ség­te­le­nül je­len­tős do­ku­men­tum cél­ja a fe­lek vi­szo­nyá­nak nor­ma­li­zá­lá­sa volt, amely csak a fenn­ál­ló leg­prob­le­ma­ti­ku­sabb kér­dé­sek, így a püs­pö­ki ki­ne­ve­zé­sek, a szelt egy­ház­me­gyék kor­mány­za­tá­nak és va­gyon­ügye­i­nek ren­de­zé­sén ke­resz­tül tör­tén­he­tett. Az egyez­mény pont­jai e kér­dé­se­ket sza­bá­lyoz­ták, me­lyek kö­zül szá­munk­ra az I. és II. cik­kely tar­tal­ma a fon­tos, a to­váb­bi­ak a vi­ta­tott bir­to­kok szem­pont­já­ból nem bír­tak je­len­tő­ség­gel.
Az I. cik­kely ki­mond­ta, hogy a cseh­szlo­vák ál­lam te­rü­le­té­nek egyet­len da­rab­ja sem le­het az ál­lam ha­tá­ra­in kí­vül szé­ke­lő fő­pász­tor jog­ha­tó­sá­ga alatt, va­la­mint egyet­len cseh­szlo­vák egy­ház­me­gye te­rü­le­te sem ter­jed­het az ál­lam ha­tá­ra­in túl. A szer­ző­dő fe­lek­nek – ta­lál­ha­tó to­vább e pont­ban – majd tár­gyal­nia kell en­nek az elv­nek gya­kor­la­ti ki­vi­te­le­zé­sé­ről, az egy­ház­me­gyék új kö­rül­írá­sá­ról és javadalmazásáról.31
A Cseh­szlo­vá­ki­á­ban Tri­a­non egy­há­zi el­is­me­ré­se­ként jel­lem­zett do­ku­men­tu­mot a per fo­lya­mán Prá­ga a ma­gyar egy­ház kor­mány­za­ti, sőt va­gyo­ni jog­fosz­tá­sa­ként ér­tel­mez­te. Ál­lás­pont­ju­kat per­ira­tuk­ban is meg­fo­gal­maz­ták, mely­ből a meg­le­he­tő­sen „jogásziatlan” ér­ve­lés lé­nye­gét ér­de­mes szó sze­rint kö­zöl­ni: „Ál­la­munk és a pá­pai Szent­szék kö­zött lé­te­sült modus viven­di sze­rint az esz­ter­go­mi egy­há­zi ja­vak Szlo­ven­szkón el­vesz­tet­ték sa­ját egyé­ni ma­gán­jo­gi ter­mé­sze­tü­ket úgy, hogy meg­szűn­tek egyes kül­föl­di egy­há­zi in­téz­mé­nyek tu­laj­do­nát ké­pez­ni – da­cá­ra an­nak, hogy ezen in­téz­mé­nyek ne­vét vi­se­lik – és a cseh­szlo­vák ál­lam tu­laj­do­ná­vá vál­tak, ami­ből a modus viven­di I. cik­ke alap­ján a Va­ti­kán­nal meg­kö­ten­dő egyez­mény, és az új egy­ház­me­gyei deli­mi­tá­ció után lesz­nek do­tál­va a cseh­szlo­vák egy­ház­me­gyék. Az ösz­­szes ko­ope­rá­ló hi­va­ta­lok né­ze­te sze­rint le­he­tet­len, hogy mi a Ma­gyar­or­szá­gon szé­ke­lő va­la­mely egy­há­zi in­téz­mény­nek meg­fi­zes­sünk va­la­mit, ami a modus viven­di egyez­mény fen­ti ma­gya­rá­za­ta sze­rint töb­bé nem tu­laj­do­na, mi­u­tán mind­ez a cseh­szlo­vák ál­lam tu­laj­do­ná­vá vált.”32

Ma­gyar rész­ről az egy­há­zi va­gyon modus viven­di alap­ján tör­té­nő ál­la­mi tu­laj­don­ba ke­rü­lé­sét ha­tá­ro­zot­tan cá­fol­ták, és óv­tak at­tól is, hogy a modus viven­dit az egy­ház­kor­mány­za­ti dis­zme­meb­rá­ci­ó­val va­la­ki ne­tán ös­­sze­ke­ver­je. Hang­sú­lyoz­ták, hogy a modus viven­di gya­kor­la­ti vál­to­zást a ma­gyar–cseh­szlo­vák egy­há­zi vi­ta kér­dé­sé­ben nem ho­zott. Az egyez­mény az új egy­ház­kor­mány­zat te­kin­te­té­ben az ál­lam­ha­tár­ok­hoz iga­zo­dó te­rü­le­ti elv kö­vet­ke­ze­tes meg­va­ló­sí­tá­sá­nak csu­pán az alap­elv­ét mond­ta ki, s ez a szi­go­rú­an el­vi je­len­tő­sé­gű dek­la­rá­ció nem tar­tal­maz sem­mi­ne­mű jog­fosz­tást a ma­gyar egy­ház­zal szem­ben. Csu­pán azt fek­te­ti le, hogy ezen elv alap­ján az új ha­tár ál­tal ket­té­osz­tott egy­ház­me­gyék egy ké­sőb­bi idő­pont­ban át­szer­ve­zen­dők, és ek­kor sor ke­rül­het ar­ra, hogy a ma­gyar ja­va­dal­ma­sok va­gyo­ná­ból egy rész az új egy­ház­me­gyék ré­szé­re kiszakíttassék. A Szent­szék a modus viven­di­vel csak tu­do­má­sul vet­te az 1919 óta fenn­ál­ló ál­la­po­to­kat, s le­fek­tet­te, hogy az egy­ház­me­gyék új ha­tá­ra­i­nak meg­hú­zá­sát, va­la­mint azok anya­gi el­lá­tá­sá­nak biz­to­sí­tá­sát, te­hát a va­gyon el­osz­tá­sát tár­gya­lá­sos meg­egye­zés út­ján tart­ja ke­resz­tül­vi­he­tő­nek. Mind­ezek­ből kö­vet­ke­ző­en ter­mé­sze­tes, hogy amíg a le­fek­te­tett elv meg­va­ló­sí­tá­sá­ra sor nem ke­rül, az ér­sek­ség egy­sé­ge és a ja­va­dal­ma­sok jo­gai érin­tet­le­nül maradnak.33
A cik­kelyt il­le­tő­en Ró­ma ál­lás­pont­ja is ezt a fel­fo­gást tá­masz­tot­ta alá. A prá­gai nun­ci­us in­for­mál­ta a cseh kor­mányt, hogy Ró­ma sze­rint elő­ször a bir­tok­ügyet kell ren­dez­ni, és a föl­dek egy­ház­nak – ter­mé­sze­te­sen nem ok­vet­le­nül a ma­gyar­nak – va­ló ki­szol­gál­ta­tá­sa után le­het csak szó a modus viven­di el­vi je­len­tő­sé­gű I. cik­ke­lyé­nek gya­kor­la­ti vég­re­haj­tá­sá­ról. A Va­ti­kán még 1933-ban is eh­hez ra­gasz­ko­dott, ami­kor Pacel­li bí­bor­nok ál­lam­tit­kár le­vél­ben nyug­tat­ta meg Seré­di prí­mást, hogy a dis­z­mem­brá­ció fel­té­te­le­ként to­vább­ra is a bir­to­kok ügyé­nek ma­gyar szem­pont­ból is meg­fe­le­lő ren­de­zé­sét követelik.34
A modus viven­di II. cik­ke sem tar­tal­ma­zott olyat, ami a ja­va­dal­ma­sok jo­gi hely­ze­té­re ki­ha­tás­sal lett vol­na. A bir­tok­igaz­ga­tás szer­ve­ze­té­ben ho­zott csu­pán vál­to­zást, mi­vel a zár­lat alatt ál­ló egy­há­zi ja­vak a szlo­ven­szkói püs­pö­ki kar fel­ügye­le­te alatt ál­ló újon­nan lét­re­ho­zott bi­zott­ság el­len­őr­zé­se alá ke­rül­tek. Lét­re­jött az ún. Správ­na komi­sia (In­té­ző Bi­zott­ság), mely­nek el­nö­ke a sze­pe­si püs­pök Ján Voj­taš­šák lett, tag­jai pe­dig szin­tén egy­há­zi sze­mé­lyek vol­tak. A tény­le­ges ke­ze­lés azon­ban ma­radt a Lik­vi­dá­ci­ós Bi­zott­ság – 1922-ben er­re a név­re ke­resz­tel­ték át a Köz­pon­ti Igaz­ga­tó­sá­got – ke­zén, amely szer­ve­ze­ti­leg alá­ren­de­lő­dött az In­té­ző Bi­zott­ság­nak. A köz­tük le­vő kap­cso­la­tot úgy ha­tá­roz­ták meg, hogy a Lik­vi­dá­ci­ós Bi­zott­ság ke­ze­li a va­gyont, az In­té­ző Bi­zott­ság pe­dig úgy­mond fel­ügye­li a kezelést.35 Az egy­há­zi fó­rum­nak volt is bi­zo­nyos be­le­szó­lá­sa a jö­ve­del­mek el­osz­tá­sá­ba, és in­téz­ked­he­tett azok­ban a kér­dé­sek­ben, ahol egy­ház­ha­tó­sá­gi jó­vá­ha­gyás­ra volt szük­ség. Gya­kor­la­ti­lag in­kább csak ar­ról volt szó, hogy a zár­la­tot ve­ze­tő szer­vet mint­egy meg­fe­jel­ték egy ha­tás­kör­ében meg­le­he­tő­sen le­szű­kí­tett újabb bi­zott­ság­gal, így ad­va – Lepold pre­lá­tus sze­rint – „bi­zo­nyos egy­há­zi­as, le­gá­lis kül­színt a rend­szer­nek”. A ka­no­nok hoz­zá­tet­te még: „Ez az ál­la­pot a prá­gai kor­mány­nak igen meg­fe­lel, mert egy­részt így ke­zé­ben tart­ja a va­gyont, s a va­gyo­non ke­resz­tül azo­kat az egy­há­zi fér­fi­a­kat is akik ab­ból a do­tá­ció út­ján participálnak”.36
A II. cik­kely ilye­tén ér­té­ke­lé­sé­vel a ma­gyar kül­ügy­mi­nisz­té­ri­um vé­le­mé­nye is össz­hang­ban volt, me­lyet Hory And­rás tol­má­csolt Bar­cza va­ti­ká­ni kö­vet­nek. Esze­rint Cseh­szlo­vá­kia kény­sze­rí­tő nyo­má­sa mel­lett a Szent­szék egy olyan ide­ig­le­nes meg­ol­dást ke­re­sett, amely meg­men­ti azt az el­vet, hogy az egy­há­zi bir­to­ko­kat egy­há­zi­ak ke­zel­jék, és leg­alább lát­szó­lag meg­szűn­jék az a hely­zet, hogy az ál­lam­ha­ta­lom min­den jog el­le­né­re a sa­ját ke­zé­ben tart­ja az egy­há­zi bir­to­ko­kat. 37
A modus viven­di II. cik­ké­nek cél­ja Ró­ma ré­szé­ről te­hát az volt, hogy mér­sé­kel­je a zá­rolt bir­to­kok ke­ze­lé­sé­nek 1919 óta fenn­ál­ló jog­ta­lan mód­ját, és hogy a ja­vak az át­me­ne­ti idő­ben a vég­le­ges fel­osz­tá­sig is egy egy­há­zi sze­mé­lyek­ből ál­ló or­ga­ni­zá­ció ál­tal el­len­őriz­tes­se­nek. A sze­pe­si püs­pök­nek er­re irá­nyu­ló erő­fe­szí­té­sei azon­ban lé­nye­gé­ben ered­mény­te­le­nek ma­rad­tak, me­lyet az is bi­zo­nyít, hogy a bir­to­kok ter­hé­re fel­vett adós­sá­gok egy­re nö­ve­ked­tek, és a har­min­cas évek kö­ze­pé­re el­ér­ték az 50 mil­lió cseh ko­ro­nát. A ma­gyar va­ti­ká­ni kö­vet frap­páns meg­jegy­zé­se sze­rint ha ez így foly­ta­tód­hat to­vább, a modus viven­dit in­kább modus mori­en­di­nek le­het majd ne­vez­ni. 38
Bar­cza egy 1928-as je­len­té­sé­ben a modus viven­di há­gai per­re va­ló ki­ha­tá­sá­ról ér­te­ke­zett. Rá­mu­ta­tott, hogy Cseh­szlo­vá­kia úgy igye­ke­zett meg­fo­gal­maz­ni az egyez­ményt, hogy an­nak olyan ér­tel­me­zést is ad­has­sa­nak, amely le­he­tő­vé te­szi ne­kik, hogy a pe­rek so­rán a Szent­szék mö­gé rej­tőz­ze­nek. Bar­cza sze­rint Prá­ga a modus viven­dit Ró­má­nak a hely­zet­be va­ló be­le­nyug­vá­sa­ként ér­tel­me­zi, és azt a pe­rek el­nyo­má­sá­ra pró­bál­ja fel­hasz­nál­ni, va­gyis cél­ja, hogy az egy­há­zi ér­de­ke­ket ma­gá­val az egy­ház­zal ve­res­se meg a rá néz­ve ve­szé­lyes dön­tő­bí­ró­ság előtt. „Ez a tak­ti­ká­zás min­den­eset­re – tar­tal­maz­za a je­len­tés – az Egy­ház­zal szem­ben va­ló ügyes­ke­dé­sük bá­mu­la­tos ered­mé­nye, amit az is elő­se­gí­tett, hogy a tár­gya­lá­sok ide­jén nem volt ma­gyar prí­más (Csernoch Já­nos 1927 jú­li­us 25-én meg­halt – R.K.), aki a Szent­szé­ket a fél­re­ve­ze­tés­re fi­gyel­mez­tet­te vol­na. Pe­dig a per az egyet­len vé­del­mi fegy­ver, amit úgy is pró­bál­nak ki­üt­ni a ke­zünk­ből, hogy egy­re ha­tá­ro­zot­tab­ban kö­ve­te­lik Ró­má­tól, hogy kény­sze­rít­se a prí­mást a pe­rek visszavonására.”39

A pá­ri­zsi egyez­mé­nyek és a pe­ren kí­vü­li meg­egye­zé­si tár­gya­lá­sok

A 250. cikk alap­ján in­dí­tott pe­rek kap­csán újabb mér­föld­kő­nek az 1930-as pá­ri­zsi egyez­mé­nyek szá­mí­ta­nak. Meg­szü­le­té­sük előz­mé­nye az 1929-ben Há­gá­ban meg­tar­tott kon­fe­ren­cia volt, ahol Né­met­or­szág­nak a há­bo­rú­ból kö­vet­ke­ző, még nem ren­de­zett kö­te­le­zett­sé­ge­it kí­ván­ták a Young-terv alap­ján vég­le­ge­sen ren­dez­ni. Fel­me­rült itt, hogy ez­zel együtt Ma­gyar­or­szág és az utód­ál­lam­ok köz­ti el­szá­mo­lá­si kö­te­le­zett­sé­gek tisz­tá­zá­sa is kí­vá­na­tos len­ne, ezért a ma­gyar jó­vá­té­tel kér­dé­se a kö­vet­ke­ző kon­fe­ren­ci­án Pá­rizs­ban már a té­ma­kö­rök kö­zött sze­re­pelt. A pá­ri­zsi kon­fe­ren­ci­án a ma­gyar jó­vá­té­te­li fi­ze­té­sek kér­dé­sét ös­­sze­kap­csol­ták az évek óta hú­zó­dó va­gyon- – el­ső­sor­ban op­táns – pe­rek­kel, így az 1930. áp­ri­lis 28-án alá­írt egyez­mé­nyek az op­táns pe­rek ren­de­zé­sét is tar­tal­maz­ták. A II. és III. szá­mú egyez­mény alap­ján egy jo­gi sze­mély jel­le­gé­vel bí­ró ag­rár­ala­pot, az A ala­pot, il­let­ve egy kü­lön B alapot lé­te­sí­tet­tek, és a ve­gyes dön­tő­bí­ró­ság­ok előtt al­pe­res­ként sze­rep­lő Ro­má­nia, Ju­go­szlá­via és Cseh­szlo­vá­kia he­lyét az A alap fog­lal­ta el. Az alap tő­ké­jét 219,5 mil­lió arany­ko­ro­ná­ban ál­la­pí­tot­ták meg, mely­nek fel­töl­té­sé­re a nagy­ha­tal­mak fel­aján­lot­ták a jó­vá­té­te­li fi­ze­té­sek­ből még ne­kik já­ró évi rész­le­te­ket, ezen­kí­vül bi­zo­nyos ön­kén­tes évi be­fi­ze­tést is ígér­tek, a föld­re­for­mot vég­re­haj­tó ál­la­mok pe­dig kö­te­lez­ték ma­gu­kat, hogy a sa­ját ál­lam­pol­gá­ra­ik­nak já­ró kár­ta­la­ní­tás­nak meg­fe­le­lő ös­­sze­get évi áta­lány alak­já­ban be­fi­ze­tik az alap­ba. Az igé­nyek ki­elé­gí­té­sé­nek me­cha­niz­mu­sát az egyez­mé­nyek úgy kép­zel­ték el, hogy elő­ször zá­ros ha­tár­időn be­lül le kell foly­tat­ni az ösz­­szes va­gyon­pert, és csak a tel­jes íté­le­ti ös­­szeg is­me­re­té­ben ke­rül­het sor az ala­pok­ból a per­nyer­te­sek­nek já­ró ki­fi­ze­tés­re.
Ez a meg­ol­dá­si mód a há­gai pe­rek leg­na­gyobb ré­szét érin­tet­te, de nem vo­nat­koz­tat­ták az egy­há­zi pe­rek­re. Az ag­rár­alap­ra nem szá­llt át min­den jog­vi­ta, bi­zo­nyos in­gat­la­nok hely­ze­tét és ügyé­nek ren­de­zé­sét, „csak spe­ci­á­lis in­téz­ke­dé­sek so­rán meg­old­ha­tó”-nak mond­ták ki. Ilyen in­gat­la­nok vol­tak az egy­há­zi ja­va­dal­ma­sok Cseh­szlo­vá­ki­á­ban és egyes ma­gyar ál­lam­pol­gár­sá­gú fő­her­ce­gek­nek mind a há­rom kis­an­tant ál­lam te­rü­le­tén fek­vő bir­to­kai. Az egy­há­zi in­gat­la­nok te­kin­te­té­ben Ma­gyar­or­szág és Cseh­szlo­vá­kia kö­zött a kon­fe­ren­ci­án tár­gya­lás in­dult meg, me­lyek vé­gez­té­vel köl­csö­nö­sen ki­mond­ták, hogy az egy­há­zi pe­rek nem ke­rül­nek át az ag­rár­alap­ra, még ak­kor sem, ha a bir­to­ko­kon ag­rár­re­form cí­mén is tör­tén­tek vol­na az in­téz­ke­dé­sek. Az eset­leg jö­vő­ben in­dí­tan­dó ha­son­ló pe­rek sem az ag­rár­alap, ha­nem ugyan­úgy mint ed­dig az il­le­tő ál­lam el­len in­dít­ha­tók (Se­bes­tyén 1931). A pe­rek te­hát to­vább­ra is a cseh­szlo­vák ál­lam mint al­pe­res el­len foly­tak, és mind­két ér­de­kelt fél fenn­tar­tot­ta ed­di­gi ál­lás­pont­ját is, az al­pe­res ré­szé­ről, hogy az egy­há­zi va­gyon ál­la­mi va­gyon lett, a fel­pe­res ré­szé­ről pe­dig, hogy ez a vé­le­ke­dés tel­jes mér­ték­ben alap­ta­lan és jog­el­le­nes.
A II. pá­ri­zsi egyez­mény­nek azon­ban volt há­rom olyan pont­ja, me­lyek az egy­há­zi pe­re­ket is érin­tet­ték. A IX. cikk a ma­gyar, il­let­ve ro­mán, cseh­szlo­vák és ju­go­szláv vi­szony­lat­ban mű­kö­dő dön­tő­bí­ró­ság­ok szer­ve­ze­tét mó­do­sí­tot­ta. A dön­tő­bí­ró­ság­ok mind­ed­dig a tri­a­no­ni bé­ke­szer­ző­dés 239. cik­ké­nek ér­tel­mé­ben há­rom tag­ból áll­tak, egy-egy bí­rót az ér­de­kelt ál­la­mok küld­tek, míg a har­ma­di­kat, a bí­ró­ság el­nö­két a fe­lek kor­má­nyai kö­zös meg­egye­zés­sel vá­lasz­tot­ták va­la­me­lyik sem­le­ges ál­lam bí­rói kö­zül. A ma­gyar–cseh­szlo­vák ve­gyes dön­tő­bí­ró­ság tíz év­vel ez­előt­ti meg­ala­ku­lá­sa­kor el­nök­nek Hen­ry Schre­i­ber sváj­ci bí­rót, ál­la­má­nak volt stock­hol­mi nagy­kö­vet­ét kér­ték fel, míg a nem­ze­ti bí­ró ma­gyar rész­ről Ba­lázs Kár­oly, majd Szla­dits Kár­oly a Páz­mány Egye­tem pro­fes­­szo­rai, cseh rész­ről Vác­lav Hora prá­gai egye­te­mi ta­nár volt. A há­rom­ta­gú bí­ró­ság szó­több­ség­gel hoz­ta ha­tá­ro­za­ta­it, így a dön­tés tu­laj­don­kép­pen a sem­le­ges bí­ró ke­zé­be volt le­té­ve. Sze­mé­lyé­nek így óri­á­si fon­tos­sá­ga volt, ami mi­att ki­vá­lasz­tá­sá­ban az ál­la­mok köz­ti meg­egye­zés nem volt min­dig egy­sze­rű. A ma­gyar–cseh­szlo­vák fó­rum el­nö­ké­nek ki­je­lö­lé­se eb­ben ki­vé­telt ké­pe­zett, mi­vel a ko­ráb­ban ve­le együtt Stock­holm­ban szol­gá­ló Radim­sky cseh és Bor­ne­mi­sza Gyu­la ma­gyar kö­vet egy­aránt aján­lot­ta őt kor­má­nyá­nak. A pe­rek tét­jét és rang­ját bi­zo­nyí­tot­ta, hogy a fe­lek, il­let­ve az ál­la­mok nagy­hí­rű nem­zet­kö­zi jo­gá­szok so­rát kér­ték fel nem­ze­ti bí­ró­i­kon kí­vül a per­be­li kép­vi­se­let­re. Ma­gyar szol­gá­lat­ba ke­rült Er­vin Löwen­feld ber­li­ni, Wien-Claudi prá­gai ügy­véd, Gil­bert Gidel a pá­ri­zsi egye­tem al­kot­mány­jo­gi ta­ná­ra, René Bru­net a caeni egye­tem volt jog­ta­ná­ra, pá­ri­zsi ügy­véd, va­la­mint Joseph Barthélemy, aki a pá­ri­zsi egye­tem nem­zet­kö­zi és köz­igaz­ga­tá­si jo­gi pro­fes­­szo­ra, il­let­ve a fran­cia kor­mány hi­va­ta­los jo­gi szak­ér­tő­je volt a Nem­ze­tek Szö­vet­sé­gé­nél (Jambrekovich 1929:343). Az ügy­vé­dek mel­lett az ér­de­kelt ál­la­mok kor­mány­meg­bí­zott­ja állt, Ma­gyar­or­szág ese­té­ben Gaj­zá­gó Lász­ló, cseh­szlo­vák rész­ről pe­dig Anto­nin Hobza a prá­gai egye­tem nem­zet­kö­zi jo­gi ta­ná­ra, akik a szak­ér­tői kart irá­nyí­tot­ták, lát­ták el rend­sze­re­sen in­for­má­ci­ók­kal. Az esz­ter­go­mi fel­pe­re­sek a he­lyi vi­szo­nyok­ban el­iga­zo­dó, cseh­szlo­vák il­le­tő­sé­gű ügy­vé­det is al­kal­maz­tak ot­ta­ni kép­vi­se­le­tük­re, in­for­má­ció­szer­zés­re és a ha­tó­sá­gok­kal va­ló kap­cso­lat­tar­tás­ra. 1923-ig Eis­ler Nor­bert prá­gai, majd Gyu­riss Emil po­zso­nyi ügy­véd állt Esz­ter­gom szol­gá­la­tá­ban.
A pá­ri­zsi egyez­mé­nyek szó­ban for­gó IX. cik­ke az el­nök fe­le­lős­sé­gét csök­ken­tő, és az íté­le­tek jog­biz­ton­sá­gát nö­ve­lő in­téz­ke­dés­ként a dön­tő­bí­ró­ság­ok tag­lét­szá­mát két új bí­ró­val nö­vel­te meg, így a ma­gyar cseh­szlo­vák bí­ró­ság Van Heec­ke­ren hol­land és Alva­rez chi­lei bí­ró sze­mé­lyé­vel bő­vült.
A X. cikk szin­tén a jog­biz­ton­sá­got emel­ve a Há­gai Ál­lan­dó Nem­zet­kö­zi Bí­ró­sá­got fel­leb­be­zé­si jog­kör­rel ru­ház­ta fel, mi­vel ed­dig a dön­tő­bí­ró­ság­ok fe­lett nem állt fel­leb­be­zé­si fó­rum.
A XI. cikk – amely már nem szer­ve­ze­ti sza­bály­vál­to­zást tar­tal­ma­zott – lát­szott az ügy­ben a leg­na­gyobb elő­re­lé­pés­nek. Itt a pe­res fe­lek­nek az egy­más köz­ti tár­gya­lá­sok fel­vé­tel­ét aján­lot­ták, peren­kívü­li meg­egye­zés cél­já­ból az ös­­szes vi­tás ügyek­ben. Az egyez­mény e pont­ja ki­mond­ta azt is, hogy az egyez­ség­kö­té­sek meg­kön­­nyí­té­se cél­já­ból a dön­tő­bí­ró­ság­ok 1930. ok­tó­ber 20-ig sem­mi­lyen pe­res ügy­ben nem ítél­het­nek és min­den el­já­rá­si ha­tár­időt ed­dig a na­pig meg­hos­szab­bí­ta­nak (Se­bes­tyén 1931:72).
A her­ceg­prí­más a pá­ri­zsi egyez­mé­nyek peren­kívü­li meg­ál­la­po­dás­ra buz­dí­tó ré­sze­i­nek, a Szent­szék ha­son­ló aka­ra­tá­nak és a va­gyon­ügyet jel­lem­ző moz­du­lat­lan­ság­nak is­me­re­té­ben a tár­gya­lá­so­kat most már pa­ran­cso­ló szük­ség­sze­rű­ség­ként fog­ta fel. A ve­le egyet­ér­tő káp­ta­la­na is eb­ben a szel­lem­ben tett nyi­lat­ko­za­tot 1930 so­rán: „A pe­rek ter­mé­sze­té­hez tar­to­zik az egyez­ke­dés. Azon re­mény­ben, hogy a káp­ta­lan ál­tal el­szen­ve­dett inju­ri­ák ki fog­nak re­pa­rál­tat­ni, az alul­írt káp­ta­lan is ki­fe­je­zi bé­ke­sze­re­te­tét és kész­sé­gét, hogy haj­lan­dó bé­kés és peren­kívü­li egyez­ség­ben az ös­­szes múlt és jö­vő vi­tás kér­dést ki­egyen­lí­te­ni, ter­mé­sze­te­sen a fo­lya­mat­ban lé­vő per le­ál­lí­tá­sa nél­kül és min­den pra­e­ju­di­ci­um ki­zá­rá­sá­val, il­let­ve min­den zár és föld­re­form el­le­ni ki­fo­gás fenntartásával.”40 Esz­ter­gom ki­nyil­vá­ní­tot­ta ez­zel tár­gya­lá­si haj­lan­dó­sá­gát, de a meg­be­szé­lé­se­ket nem köz­vet­le­nül az al­pe­res­sel, a cseh­szlo­vák kor­mány kép­vi­se­lő­i­vel kép­zel­te el, ha­nem az 1923-as prá­gai tár­gya­lá­so­kon meg­ha­tá­ro­zott úton jár­va a ren­de­zé­si fo­lya­ma­tot a két ér­de­kelt egy­ház meg­egye­zé­sé­vel sze­ret­te vol­na kez­de­ni. Az al­pe­res ez elé aka­dá­lyo­kat nem gör­dí­tett, így a püs­pö­ki ka­rok kö­zött ha­ma­ro­san tár­gya­lá­sok kez­dőd­tek.
A Ró­ma ré­szé­ről is rég­óta szor­gal­ma­zott meg­ol­dá­si mód ju­tott el ez­zel gya­kor­la­ti fá­zi­sá­hoz. A Szent­szék kez­det­től a pár­be­széd és meg­ér­tés irá­nyá­ba pró­bál­ta te­rel­ni a szem­ben­ál­ló fe­le­ket, ami­ről ta­nús­ko­dik XV. Be­ne­dek pá­pa 1921-es le­ve­le is, me­lyet a Ma­gyar Püs­pö­ki Kar­nak in­té­zett az­zal a fel­szó­lí­tás­sal, hogy ne tö­re­ked­je­nek a fő­pap­ok min­den­áron az ed­di­gi ál­la­po­tok fenn­tar­tá­sá­ra, és fő­ként ne az el­csa­tolt ré­sze­ken lé­vő anya­gi ja­va­ik ma­ra­dék­ta­lan megtartására.41 A hú­szas évek kö­ze­pé­re Ró­ma tü­rel­met­le­neb­bé vált, mi­vel a Kú­ri­á­ból egy­re in­kább úgy lát­szott, hogy a va­gyon kö­rü­li hu­za­vo­na cél­ja ma­gyar rész­ről szin­te csak a dis­zmem­brá­ció kés­le­te­té­se volt. Egyes bí­bo­ro­sok kör­nye­ze­té­ből olyan han­gok is hal­lat­szot­tak, hogy Ró­ma a fe­lek köz­ti meg­egye­zés nél­kül ön­ha­tal­mú­lag is dön­te­ni fog, ha az a ma­gyar fél vo­na­ko­dá­sán múl­na, sőt kó­sza hí­rek sze­rint már Cser­noch prí­más le­mon­da­tá­sát fon­tol­gat­ták an­nak hajt­ha­tat­lan ma­ga­tar­tá­sa miatt.42 Ez a ve­szély ha iga­zá­ból nem is fe­nye­ge­tett, az a le­he­tő­ség min­den­eset­re fenn­állt, hogy az egy­há­zak köz­ti tár­gya­lá­sok el­mu­lasz­tá­sa ese­tén Ró­ma dön­te­ni fog a diszmembrációról, kész té­nyek elé ál­lít­va ez­zel Esz­ter­go­mot.

Ösz­tön­ző­leg ha­tott a tár­gya­lá­sok fel­vé­te­lé­re az az egy­re fe­nye­ge­tőbb prob­lé­ma is, hogy ha az időt húz­zák, a va­gyon­ból előbb-utóbb nem ma­rad sem­mi. A le­fog­lalt egy­há­zi bir­to­ko­kon ugyan­is, bár az arisz­tok­ra­ta föl­dek­hez ké­pest las­súbb ütem­ben, de fo­lya­mat­ban volt a par­cel­lá­zás, így a le­fog­la­lást kö­ve­tő bő tíz év­ben az ál­lo­mány ala­po­san meg­csap­pant. A ke­ze­lést irá­nyí­tó bi­zott­ság ki­mu­ta­tá­sa alap­ján a fel­pe­res ja­va­dal­ma­sok föld­re­form ál­ta­li vesz­te­sé­ge 1919 és 1933 kö­zött a kö­vet­ke­ző volt:

2. táb­lá­zat. A per­ben ér­de­kelt egy­há­zi in­téz­mé­nyek te­rü­le­ti vesz­te­sé­gei

Esz­ter­gom vesz­te­sé­gei min­den­kép­pen sú­lyo­sak vol­tak – hi­szen a föld­re­form so­rán ki­osz­tott ja­vak már nem le­het­tek az egy­há­zak köz­ti fel­osz­tás tár­gyai –, de a par­cel­lá­zás fo­lya­ma­ta el­le­né­re a cseh­szlo­vák kor­mány­nak nem volt cél­ja be­lát­ha­tó időn be­lül a le­fog­lalt ja­va­dal­mak tel­jes fel­szá­mo­lá­sa. A par­cel­lá­zás meg­fe­lelt a Ró­ma és Esz­ter­gom fe­lé va­ló nyo­más­gya­kor­lás esz­kö­zé­nek, va­la­mint a föld­igény­lők bi­zo­nyos mér­té­kű ki­elé­gí­té­sé­nek, vi­szont ar­ra is ügyel­tek, hogy az új szlo­vá­ki­ai egy­ház­me­gye ne ma­rad­jon majd meg­fe­le­lő ja­va­da­lom nél­kül. Ez a meg­fon­to­lás a Lik­vi­dá­ci­ós Bi­zott­ság egy 1933-as fo­gal­maz­vá­nyá­ban is tetten érhető: „A föld­re­form vég­re­haj­tá­sá­ra az esz­ter­go­mi bir­to­ko­kon rend­kí­vü­li fi­gye­lem for­dít­ta­tik, és mind­ezt csak tár­gyi­la­gos szem­pont­ok ve­zér­lik. Ar­ra va­ló te­kin­tet­tel, hogy az ál­lam­nak a modus viven­di ke­resz­tül­vi­te­lé­vel emi­nens ér­de­kei van­nak, a föld­re­form to­váb­bi vég­re­haj­tá­sá­nál ügyel­ni kell ar­ra, hogy a ter­ve­zett egy­ház­me­gyei deli­mi­tá­ció és do­tá­ció ne le­gyen fö­lös­le­ge­sen ter­hel­ve vagy vég­leg szán­dé­ko­san le­he­tet­len­né té­ve, míg más­rész­ről a modus viven­di ke­resz­tül­vi­te­lé­nél a deli­mi­tá­ci­ó­val és do­tá­ci­ó­val nem sza­bad a föld­re­form ren­des vég­re­haj­tá­sát ellehetetleníteni.”44
A par­cel­lá­zás mi­at­ti ag­go­da­lom mel­lett a bir­to­ko­kon fo­lyó ál­la­mi gaz­dál­ko­dás mi­nő­sé­ge is kri­ti­kát vál­tott ki, mind a ma­gyar, mind a va­gyon­ra szin­tén szá­mot tar­tó szlo­vák egy­ház ré­szé­ről. Haj­dú Ist­ván, volt ér­se­ki jó­szág­kor­mány­zó ada­tai alap­ján si­ral­mas gaz­da­sá­gi ered­mé­nye­ket pro­du­kál­tak. A jö­ve­de­lem há­rom­szor–négy­szer ki­sebb volt éven­te az 1919 előt­ti­hez ké­pest, ami olyan ala­csony ös­­sze­get je­len­tett, hogy ha re­á­lis áron bér­be ad­ták vol­na, az is töb­bet hoz a konyhára.45 Sidor nép­pár­ti par­la­men­ti kép­vi­se­lő sze­rint pe­dig min­den­ki meg­gaz­da­god­ni akart csak a föl­de­ken, aki az ad­mi­niszt­rá­ci­ó­já­ban va­la­mi sze­rep­hez ju­tott, el­ső­sor­ban bér­let for­má­já­ban. A föl­dek fe­lét a bi­zott­ság bér­be ad­ta, és a bér­be­ve­vők több­nyi­re ma­guk a bi­zott­sá­gi ta­gok vagy hoz­zá­juk kö­zel ál­lók vol­tak. Mind­ezt ne­vet­sé­ge­sen ala­csony ösz­­sze­ge­kért tet­ték, majd a jö­vő­re nem gon­do­ló, bir­to­ko­kat ki­zsák­má­nyo­ló gaz­dál­ko­dást foly­tat­tak raj­tuk. Fő­leg az er­dő­bir­tok­ok­nál volt ez tette nérhető. A bir­to­ko­kat ha­tal­mas köl­csö­nök­kel is megterhelték.46
A kor­szak mind­két esz­ter­go­mi ér­se­ke tisz­tá­ban volt az idő­hú­zás ve­szé­lye­i­vel, és azt is jól tud­ták, hogy az egy­ház­me­gyei in­teg­ri­tás meg­őr­zé­sé­re és a tel­jes va­gyon vis­­sza­szer­zé­sé­re irá­nyu­ló tö­rek­vés sem tart­ha­tó hos­­szú­tá­von az ál­lam­ha­tár vál­to­zá­sa nél­kül. A „men­te­ni a ment­he­tőt” ér­de­ké­ben ezért Cser­noch prí­más már a hú­szas évek­ben, jó­val a pá­ri­zsi egyez­mé­nyek előtt egy fel­osz­tá­si ter­vet ké­szít­te­tett, be­lát­va, hogy ha az egy­ház­me­gyé­nek és a hí­vek­nek egy ré­sze át­ke­rült, ak­kor a va­gyon egy ré­szé­ről is kény­te­len lesz le­mon­da­ni. A fel­osz­tá­si kulcs meg­ha­tá­ro­zá­sa vált így lé­nye­ges kér­dés­sé. A szlo­vák püs­pö­ki kar ki­kül­döt­te­i­vel foly­ta­tott tár­gya­lá­so­kon is kép­vi­selt ter­ve­ze­te ab­ból a meg­fon­to­lás­ból in­dult ki, hogy az esz­ter­go­mi bir­to­kok­ra vo­nat­ko­zó eset­le­ges meg­ál­la­po­dás ki­ha­tás­sal lesz a töb­bi szom­széd­dal foly­ta­tott egy­há­zi bir­tok­vi­tá­ra is. Ügyel­ni kel­lett ezért ar­ra, hogy a ro­mán, ju­go­szláv, oszt­rák vi­szony­la­tok­ban foly­ta­tan­dó eset­le­ges tár­gya­lá­so­kat ne be­fo­lyá­sol­ja a meg­egye­zés ma­gyar szem­pont­ból hát­rá­nyo­san. Az egy­há­zi tör­vény­könyv 1500. ká­non­ja az egy­há­zi ja­va­dal­mak­nak a hí­vők szám­ará­nya sze­rin­ti ará­nyos meg­osz­tá­sát ír­ta elő, ezért a ter­ve­zet en­nek alap­ján tör­té­nő szá­mí­tá­sai ki­mu­tat­ták, hogy az egyes or­szá­gok re­lá­ci­ó­já­ban és ös­­sze­sít­ve mit nyer­het, mit ve­szít­het a ma­gyar ka­to­li­kus egy­ház. Az 1500. ká­non sze­rint Cseh­szlo­vá­ki­á­val szem­ben Ma­gyar­or­szág ja­va­dal­ma­sa­i­nak kö­ve­te­lé­se a zá­rolt bir­to­kok­ból 38 134 kat. hold le­het, ami­ből 32 000 kat. hold a há­rom esz­ter­go­mi ja­va­dal­mas, 255 kat. hold a Győ­ri káp­ta­lan, 1455 a cisz­ter­ci­ek, 2000 a ben­cé­sek kö­ve­te­lé­se, il­let­ve Rozs­nyó­tól jár­na 1600, Eper­jes­től 150 kat. hold. Ma­gyar­or­szá­got ugyan­ak­kor azon­ban vesz­te­ség is ér­né e re­lá­ci­ó­ban Sze­pes és Kas­sa it­te­ni bir­to­kai mi­att, még­pe­dig kö­rül­be­lül 10 000 kat. hold. A mér­leg Ma­gyar­or­szág ja­vá­ra bil­len el, a nye­re­ség 27 000 kat. hold len­ne.
A do­ku­men­tum sze­rint ro­mán vi­szony­lat­ban a kö­ve­te­lés le­het 102 200 kat. hold, vesz­te­ség­ként 20 000 kat. hold mu­tat­koz­na, így itt is nye­re­sé­get köny­vel­het­né­nek el, 82 200 kat. hold­dal. Ju­go­szláv és oszt­rák vi­szony­lat­ban vi­szont a la­kos­ság­arány alap­ján kö­ve­te­lést nem ál­lít­hat­ná­nak fel, sőt a vesz­te­ség a ju­go­szlá­vok­kal szem­ben 34 300 kat. hold, az oszt­rá­kok­kal szem­ben pe­dig 5 500 kat. hold len­ne.
Ös­­sze­sít­ve va­la­men­­nyi vi­szony­la­tot, Ma­gyar­or­szág nye­re­sé­ge 70 029 hold vol­na, ami vi­szont a ter­ve­zet sze­rint nem je­len­te­ne iga­zi nye­re­sé­get, mert a föld­re­form­tör­vé­nyek ér­tel­mé­ben Cseh­szlo­vá­ki­á­ban és Ro­má­ni­á­ban meg­ál­la­pí­ta­ná­nak raj­tuk egy po­tom vált­ság­ös­­sze­get, és a ja­va­dal­ma­sok­nak csak ezen a nyo­mott áron sza­bad­na azo­kat el­ad­ni. Eb­ből kö­vet­ke­ző­en va­ló­di ér­té­ké­nek csak a fe­lét kap­nák meg, ami mi­att ko­mo­lyan kell ven­ni a kö­ve­te­lé­sek fel­ál­lí­tá­sá­nál a ká­no­nok to­váb­bi elő­írá­sa­it is, me­lyek tar­tal­maz­zák, hogy a szám­arány mel­let fi­gye­lem­be kell ven­ni a bir­to­kok ere­de­tét, az ősi szé­kek elő­jo­ga­it és az ala­pí­tó szán­dé­kát. Fő­leg az utób­bi je­len­tett ér­ve­lé­si ala­pot, hi­szen sok bir­to­kot azért ka­pott pél­dá­ul az esz­ter­go­mi ér­sek, mert ő az or­szág prí­má­sa, és le­gyen mi­ből fe­dez­nie a ma­gas ál­lás­sal já­ró ki­adá­sa­it, a köz­pon­ti nagy in­téz­mé­nye­ket. Lé­tez­tek az ún. ko­ro­ná­zá­si do­ná­ci­ók is, me­lye­ket az ural­ko­dók aján­dé­koz­tak meg­ko­ro­ná­zá­suk után a prí­más­nak, ki­fe­je­zet­ten az­zal a szán­dék­kal, hogy e ma­gas tiszt mél­tó meg­je­le­ní­té­sé­re for­dít­sa. „Ezek – ír­ja a ter­ve­zet – mi­vel a prí­mást nem, csak az egy­ház­me­gyét le­het meg­osz­ta­ni, nem ke­rül­het­nek fel­osz­tás­ra. A dis­zmem­brá­ci­ó­ra te­kin­tet­tel a va­gyon­nak csak egy ré­sze ke­rül­het az új egy­ház­me­gye bir­to­ká­ba, de csak an­­nyi, amen­­nyi­re fenn­tar­tá­sa ér­de­ké­ben szük­ség van. Még ez is nagy en­ged­mény, hi­szen nem a mi kö­te­les­sé­günk az új egy­ház­me­gyék do­tá­lá­sa sa­ját vagyonunkból.”47 Mind­eze­ket figy­e­lem­be­vé­ve a ter­ve­zet az ér­sek­ség bir­to­ka­i­nak 50%-ra, a káp­ta­lan bir­to­ka­i­nak 80%-ra48 és a sze­mi­ná­ri­um bir­to­ká­nak 50%-ra tar­tott igényt, ami ös­­sze­sít­ve a 32 000 kat. hold he­lyett 50 000 kat. hol­dat je­len­tett. Eh­hez még a kár­té­rí­té­si kö­ve­te­lés is csat­la­ko­zott. A Cser­noch­fé­le fel­osz­tá­si ja­vas­la­tot Beth­len mi­nisz­ter­el­nök­kel és Kle­bel­sberg kul­tusz­mi­nisz­ter­rel Lepold An­tal pre­lá­tus is­mer­tet­te 1926. már­ci­us 31-én, akik a ter­ve­zet­hez be­le­egye­zé­sü­ket adták.49
Cser­noch Já­nos ha­lá­la után Seré­di prí­más át­vet­te előd­je pe­rét és kö­ve­te­lé­se­it, és hos­­szú kú­ri­ai tar­tóz­ko­dá­sá­ból adó­dó be­fo­lyá­sos kap­cso­la­ta­it meg­pró­bál­ta mi­nél ha­té­ko­nyab­ban ki­hasz­nál­ni. 1928. má­jus ele­jén egy or­szá­gos nem­ze­ti za­rán­dok­lat élén lá­to­ga­tott Ró­má­ba, ahol fel­ke­res­te a ba­rát­já­nak szá­mí­tó Gas­par­ri ál­lam­tit­kárt, aki­vel hos­­szas be­szél­ge­tést foly­ta­tott a modus viven­di vég­re­haj­tá­sá­val kap­cso­lat­ban. Elő­ad­ta né­ze­tét, hogy az ál­lam­ha­tár­ok és az ál­ta­luk szelt egy­ház­me­gyék ha­tá­rá­nak gya­kor­la­ti ös­­sze­egyez­te­té­sét idő­sze­rűt­len­nek tart­ja, mi­vel a tri­a­no­ni ha­tá­rok re­ví­zi­ó­já­nak gon­do­la­ta egy­re in­kább tért hó­dít a vi­lág­ban. Ha er­re még­is sor ke­rül­ne, ak­kor sze­rin­te a va­gyon­el­osz­tás­nál az egész egy­ház ér­de­ke is azt kí­ván­ja, hogy le­he­tő­leg mi­nél több bir­tok ma­rad­jon meg Esz­ter­gom tu­laj­do­ná­ban, mert eb­ben az eset­ben min­den ga­ran­cia meg­van ar­ra néz­ve, hogy ezen va­gyon meg fog őriz­tet­ni ren­del­te­té­sé­nek, míg ha a bir­to­kok szlo­vák egy­há­zi tu­laj­don­ba men­né­nek át, ezen biz­to­sí­ték már fenn nem áll­na, azo­kat ál­lan­dó­an a föld­re­form ve­szé­lye fe­nye­get­né. Seré­di még hoz­zá­tet­te eh­hez, hogy ha a dol­gok így men­nek to­vább, ak­kor ő ha­ma­ro­san fi­ze­tés­kép­te­len lesz. Sem Gasparri, sem a prí­mást szin­tén meg­hall­ga­tó XI. Pius nem vi­tat­ta a ma­gyar kö­ve­te­lés jo­gos­sá­gát, de a pá­pa pa­nasz­kod­va je­gyez­te meg – épp a modus viven­di meg­kö­té­se után –, hogy a cse­hek­kel nem le­het bol­do­gul­ni, és, hogy „Beneš ros­­szabb mint a bol­se­vi­kok”. 50
1932-ben Seré­di egy új, ki­fe­je­zet­ten az ér­se­ki ja­va­da­lom­ra vo­nat­ko­zó ter­ve­zet­ben pon­to­sí­tot­ta a Csernoch-féle el­kép­ze­lé­se­ket. Sze­rin­te nem a hold­nagy­sá­got kell a meg­osz­tás alap­já­ul vá­lasz­ta­ni, ha­nem a ka­tasz­te­ri arany­ko­ro­na ér­té­ket. Ha a hold­nagy­sá­got osz­ta­nák meg ugyan­is a ká­no­nok alap­ján ará­nyo­san, ak­kor a Ma­gyar­or­szá­gon ma­radt ér­sek­sé­gi bir­to­kok be­szá­mí­tá­sa mi­att a ma­gyar egy­ház igaz­ság­ta­la­nul ros­­szul jár­na, hi­szen ezek a föl­dek jó­val gyen­gébb mi­nő­sé­gű­ek. Seré­di ada­tai sze­rint 1918 őszén az ér­sek­ség bir­tok­ál­la­ga 627 000 arany­ko­ro­na volt, ami­ből meg­szál­lás alá ke­rült 479 000 arany­ko­ro­na ér­ték, míg meg­ma­radt 148 000 arany­ko­ro­na ér­té­kű ma­gyar­or­szá­gi bir­tok. Így 165 000 arany­ko­ro­na ér­té­kű föld jár Esz­ter­gom­nak a túl­ol­dal­ról, mely­nek ez­zel 313 000 arany­ko­ro­na ér­té­kű föld­je len­ne. Ez­zel a szá­mí­tás­sal ki­jön az 1:1 arány, va­gyis a Cser­noch ál­tal az ér­se­ki va­gyon­ra le­fek­te­tett 50%-os kö­ve­te­lés. 51
A bir­tok­ren­de­zést, a fel­osz­tá­si kulcs meg­ál­la­pí­tá­sát cél­zó­an a ma­gyar és szlo­vák egy­ház kép­vi­se­lői szá­mos tár­gya­lást foly­tat­tak, ahol a fen­ti ter­ve­ze­te­ket is meg­vi­tat­ták. A pá­ri­zsi egyez­mé­nyek után sű­rűb­bé vá­ló ta­lál­ko­zók hely­szí­ne több­nyi­re a pár­ká­nyi plé­bá­nia volt, ahol el­ső­sor­ban a fe­le­ket kép­vi­se­lő ügy­vé­dek, gaz­da­sá­gi szak­em­be­rek tár­gyal­tak, de nem egy pél­da volt rá, hogy meg­je­lent az Esz­ter­gom­mal szí­vé­lyes vi­szonyt ápo­ló Bub­nics és Voj­taš­šák püs­pök is, míg a túl­ol­dal­ról Lepold, Dra­hos vagy Mes­zlé­nyi pre­lá­tu­sok. Pár­kányt el­ső­sor­ban azért vá­lasz­tot­ták ki hely­szí­nül, mi­vel a sok­szor bi­zal­mas ira­tok­kal, a ke­ze­lő hi­va­tal gaz­da­sá­gi ki­mu­ta­tá­sa­i­val ér­ke­ző szlo­vák de­le­gá­ci­ó­nak nem lett vol­na egy­sze­rű fel­adat az át­ju­tás a híd határállomásán.52 A fe­lek egyet­ér­tet­tek ab­ban, hogy a zár­lat meg­szün­te­té­sét és a bir­to­kok egy­há­zi kéz­be va­ló vis­­sza­jut­ta­tá­sát il­le­tő­en ér­dek­azo­nos­ság áll fenn köz­tük, más lé­nye­ges kér­dé­sek­ben vi­szont a két egy­ház ér­de­ke­i­nek éles szem­ben­ál­lá­sa volt ta­pasz­tal­ha­tó. A dis­zmem­brá­ció és az új egy­ház­me­gye mi­ha­ma­rab­bi lét­re­ho­zá­sa a szlo­vák püs­pö­ki kar több­sé­gé­nek egyik el­sőd­le­ges cél­ja volt, és ter­mé­sze­te­sen a va­gyon­ból is mi­nél na­gyobb részt sze­ret­tek vol­na a szlo­vák egy­ház bir­to­ká­ban tud­ni. Nem zár­kóz­tak azon­ban el a szó­be­li tár­gya­lá­so­kon Esz­ter­gom igé­nye­i­nek bi­zo­nyos res­pek­tá­lá­sá­tól.
A hi­va­ta­los vá­lasz­ter­ve­zet vi­szont, me­lyet ¼udo­vít Szul­lo köz­gaz­dász dol­go­zott ki rész­le­te­i­ben, mind Cser­noch mind Seré­di el­kép­ze­lé­se­i­vel szem­ben egy­ér­tel­mű­en el­uta­sí­tó volt. A dis­zmem­brá­ció so­rán fel­osz­tás­ra szánt ér­se­ki va­gyon­ra vo­nat­ko­zott ez a ter­ve­zet is, amely a la­kos­ság­arány fi­gye­lem­be­vé­tel­ét ugyan el­fo­gad­ta, de az arany­ko­ro­na ér­ték he­lyett a hold­nagy­sá­got te­kin­tet­te fel­osz­tá­si alap­nak. Lé­nye­ges kér­dés volt te­hát, men­­nyi hí­vő él az egyik, il­let­ve má­sik ol­da­lon. A kor­mány­ter­ve­zet a hí­vek szá­mát Szlo­vá­ki­á­ban 1 000 000-ra tet­te a Cser­noch és Seré­di ál­tal fel­jegy­zett 900 000 he­lyett, Ma­gyar­or­szá­gon azon­ban ala­cso­nyab­ban ítél­te meg, 800 000 he­lyett 700 000-rel szá­molt. A szám­há­bo­rú­nak az lett az ér­tel­me, hogy Szul­lo sze­rint ez alap­ján az egész ér­se­ki bir­tok­tö­meg­ből 50 000 kat. hold jár Szlo­vá­ki­á­nak, 37 000 Ma­gyar­or­szág­nak, va­gyis szin­te pon­to­san an­­nyi, amen­­nyi e ja­va­da­lom­ból az or­szá­gok­hoz Tri­a­non­nal ke­rült. A fel­vi­dé­ki ér­se­ki ja­va­da­lom to­váb­bi osz­to­ga­tá­sá­ra te­hát sem­mi szük­ség nincs.53 „Aki ilyen őrült pro­po­zí­ci­ót tesz, az­zal töb­bé szó­ba sem ál­lok” – ír­ta a ter­ve­zet szé­lé­re pi­ros ce­ru­zá­val a fel­há­bo­ro­dott Seré­di prí­más.
Ha tu­do­má­sa volt ró­la, ha­son­ló­an érez­he­tett Krof­ta cseh­szlo­vák kül­ügy­mi­nisz­ter­nek egy 1933-as, cseh lap­nak adott nyi­lat­ko­za­ta kap­csán is, aki­nek vé­le­mé­nye sze­rint in­kább Cseh­szlo­vá­kia volt ká­ro­sult­nak ne­vez­he­tő. Ki­fej­tet­te, hogy a szlo­vá­ki­ai egy­ház­me­gyék­nek is je­len­tős bir­to­kai van­nak Ma­gyar­or­szá­gon, sőt a Fel­vi­dék­ről szá­mos ér­té­kes egy­há­zi mű­tár­gyat szál­lí­tot­tak az esz­ter­go­mi kincs­tár­ba, me­lyet visz­sza kelle­ne szol­gál­tat­ni ere­de­ti he­lyé­re, rá­adá­sul ha a bir­to­kok le­het­nek fel­osz­tás tár­gyai, ak­kor az esz­ter­go­mi Bib­lio­the­ca és Kép­tár ará­nyos fel­osz­tá­sá­ra is szük­ség van a fő­egy­ház­me­gye és az új egy­ház­me­gye kö­zött. Min­den­eset­re a fel­vi­dé­ki bir­to­kok­ból nem jár sem­mi a túl­ol­dal­nak. Krof­ta sze­rint egyet­len meg­ol­dás a re­kom­pen­zá­ció len­ne. A más­kor fi­nan­ci­á­lis ki­egyen­lí­tés­ként is em­le­ge­tett ja­vas­lat alap­ján mind­két or­szág, il­let­ve egy­ház azt a bir­tok­men­­nyi­sé­get kap­ná meg, amely a túl­ol­da­li egy­há­zi ja­va­dal­mas bir­to­ka­i­ból az ő te­rü­le­tén fek­szik, és ez­után köl­csö­nö­sen fel­hagy­ná­nak az egy­más­sal szem­be­ni kö­ve­te­lé­sek­kel (Lidové listy, 1933. áp­ri­lis 7.).
E meg­ol­dá­si ja­vas­lat alap­ján tör­té­nő ren­de­zés sze­rint te­hát a szlo­vá­ki­ai egy­há­zi in­téz­mé­nyek ma­gyar­or­szá­gi bir­to­kai a ma­gyar egy­ház­ra száll­tak vol­na át, konk­ré­tan a sze­pe­si püs­pök­ség­nek (1657 kat. hold), a kas­sai püs­pök­ség­nek (6157 kat. hold), a sze­pe­si káp­ta­lan­nak (1848 kat. hold) és a rozs­nyói püs­pök­ség­nek (414 kat. hold) va­gyo­na. Ezek a bir­to­kok a ki­ter­je­dés és ér­ték szem­pont­já­ból sem vol­tak ha­son­lít­ha­tók a Szlo­ven­szkón zá­rolt ja­va­dal­mi bir­to­kok­hoz, hi­szen csak va­la­mi­vel több mint 10 000 hol­dat tet­tek ki, és arany­ko­ro­na ér­té­kük is jó­val ala­cso­nyabb volt. Párvy Sán­dor sze­pe­si püs­pök 1919-es, és Balás La­jos rozs­nyói püs­pök 1920-as ha­lá­la után ezen egy­ház­me­gyék ma­gyar­or­szá­gi bir­to­ka­it mi­nisz­te­ri biz­tos ke­zel­te, míg a kas­sai püs­pök Fischer-Col­brie Ágos­ton 1925-ös ha­lá­lá­ig köz­vet­le­nül irá­nyít­hat­ta ja­va­dal­ma­it. Et­től kezd­ve a ma­gyar kor­mány Kas­sa ese­té­ben is a má­sik két püs­pök­ség­hez ha­son­ló me­tó­dust al­kal­maz­ta. A sze­pe­si, il­let­ve kas­sai és rozs­nyói va­gyon ke­ze­lé­se kö­zött egye­dül az volt a kü­lönb­ség, hogy a sze­pe­si püs­pök­ség jö­ve­del­me­it tel­jes egé­szük­ben tar­ta­lé­kol­ták, míg a má­sik két eset­ben a püs­pök­sé­gek ma­gyar­or­szá­gi ré­sze­i­nek cél­ja­i­ra fo­lyó­sí­tot­ták, hi­szen a sze­pe­si püs­pök­ség­nek nem volt te­rü­let­ré­sze Ma­gyar­or­szá­gon, míg a kas­sa­it és a rozs­nyó­it szel­te a tri­a­no­ni ha­tár. A káp­ta­la­nok azon­ban to­vább­ra is ma­guk ke­zel­ték bir­to­ka­i­kat, és 1932. ok­tó­ber 1-jé­ig sza­ba­don ren­del­kez­tek a jö­ve­del­mek fe­lett. A har­min­cas évek ele­jén me­rült fel ko­moly for­má­ban az a gon­do­lat, hogy a ká­ro­sult esz­ter­go­mi ja­va­dal­ma­sok va­la­mi mó­don kár­pó­tol­ják ma­gu­kat a szlo­vá­ki­ai egy­ház ittma­radt bir­to­ka­i­nak ter­hé­re. Az az el­kép­ze­lés ala­kult ki, hogy a kor­mány zár alá ve­szi az ös­­szes it­te­ni bir­to­ka­i­kat és a jö­ve­del­me­ket ki­szol­gál­tat­ja a her­ceg­prí­más­nak. Hogy a zár­lat ne le­gyen ugyan­olyan ön­ké­nyes ak­tus, ame­lyet a cseh­szlo­vák kor­mány haj­tott vég­re, a her­ceg­prí­más a ter­vet a Szent­szék­nél elő­ad­ta és an­nak hoz­zá­já­ru­lá­sát is el­nyer­te. Kü­lönb­ség volt az is, hogy a jö­ve­del­me­ket nem az ál­lam­ha­ta­lom sa­já­tí­tot­ta ki sa­ját cél­ja­i­ra, ha­nem a prí­más ke­zé­hez jut­tat­ta, aki hi­va­ta­lo­san ér­te­sí­tet­te az át­vé­tel­ről a szlo­vá­ki­ai ja­va­dal­ma­so­kat, és fel­ha­tal­maz­ta őket, hogy ugyan­olyan ös­­sze­get fel­ve­hes­se­nek – ha tud­nak – a prí­má­cia szlo­vá­ki­ai bir­to­ka­i­nak ter­hé­re. A zár­la­tot 1932. ok­tó­ber 1-jén kez­dő­dő ha­tál­­lyal foganatosították.54
A cseh­szlo­vák fél a ma­gyar fel­osz­tá­si ter­ve­ket, a ma­gyar ol­dal pe­dig a re­kom­pen­zá­ci­ós el­kép­ze­lést tar­tot­ta mél­tány­ta­lan­nak, így az ál­lás­pont­ok köz­ti éles el­len­té­tek mi­att az egyez­ke­dé­si tár­gya­lá­sok 1933-ra vég­leg meg­fe­nek­let­tek, pe­ren kí­vü­li meg­egye­zés­re so­ha nem ke­rült sor. A ku­darc mi­att az egy­há­zi bir­tok­ügy­ben Há­ga új­ra – sőt min­den ed­di­gi­nél – hang­sú­lyo­sabb té­nye­ző­vé vált.
A fel­osz­tá­si kul­csot il­le­tő ma­gyar ja­vas­la­tok el­uta­sí­tá­sa mel­lett azon­ban a kár­ta­la­ní­tá­si igény­nek bi­zo­nyos mér­té­kig va­ló in­do­kolt­sá­gát a cseh­szlo­vák kor­mány nem ta­gad­ta. 1926-ra szü­le­tett meg az az el­ha­tá­ro­zás Prá­gá­ban, hogy ún. kár­pót­lá­si elő­le­get fo­lyó­sít­son a kény­szer­ke­ze­lést vég­ző bi­zott­ság. 1926 de­cem­be­ré­től 1928-ig így ös­­sze­sen 23 mil­lió cseh­szlo­vák ko­ro­nát fo­lyó­sí­tot­tak, eb­ből 7 mil­li­ót a prí­más­nak, 16 mil­li­ót a főkáptalannak.55 Ez az elő­leg a 14%-át je­len­tet­te az Esz­ter­gom ál­tal kö­ve­telt 163 mil­li­ós kár­ta­la­ní­tás­nak. To­váb­bi át­uta­lá­sok a ké­sőb­bi­ek­ben már nem tör­tén­tek, ami meg­erő­sí­tet­te azt a ma­gyar vé­le­ke­dést, hogy a ki­fi­ze­tés fő mo­ti­vá­ci­ó­ja a modus viven­di meg­szü­le­té­sé­nek elő­se­gí­té­se volt. A gesz­tus­nak kö­szön­he­tő­en va­ló­ban ked­ve­zőbb lég­kör te­rem­tő­dött Prá­ga szá­má­ra a Va­ti­kán­nal foly­ta­tott tár­gya­lá­so­kon, így az egyez­mény meg­szü­le­té­sé­ben min­den bi­zon­­nyal a ki­fi­ze­tés­nek is sze­re­pe volt.

A ha­tás­kö­ri íté­let

A pe­ren kí­vü­li egyez­sé­get cél­zó egy­há­zi meg­be­szé­lé­sek ku­dar­cát kö­ve­tő­en a per­in­dí­tás után bő tíz év­vel, az 1934-es év vég­re meg­hoz­ta az el­ső bí­ró­sá­gi tár­gya­lást az esz­ter­go­mi pe­rek­ben. Ed­dig az idő­pon­tig ered­ményt a Cseh­szlo­vá­ki­á­ban zá­rolt bir­tok­kal ren­del­ke­ző, ag­rár­alap­hoz nem tar­to­zó fel­pe­res in­téz­mé­nyek kö­zül csu­pán a Páz­mány Pé­ter Tu­do­mány­egye­tem­nek si­ke­rült el­ér­nie. A ve­gyes dön­tő­bí­ró­ság előtt már ko­ráb­ban per­nyer­tes egye­tem­nek 1933 de­cem­be­ré­ben a Há­gai Ál­lan­dó Nem­zet­kö­zi Bí­ró­ság jog­erős dön­tés­sel a 16 000 kat. hold ki­ter­je­dé­sű fel­vi­dé­ki föld­bir­to­kát ítél­te vis­­sza. Ez a po­zi­tív pre­ce­dens meg­erő­sí­tet­te a re­ményt az egy­há­zi fel­pe­re­sek­ben is.
1934. má­jus 24-én kez­dő­dött az em­lí­tett tár­gya­lás, mely az al­pe­res ré­szé­ről emelt ha­tás­kö­ri ki­fo­gás foly­tán a bí­ró­ság il­le­té­kes­sé­gé­nek kér­dé­sét volt hi­vat­va el­dön­te­ni az egy­há­zi pe­rek­ben. A ha­tás­kö­ri ki­fo­gást Cseh­szlo­vá­kia az­zal in­do­kol­ta, hogy e pe­rek nem von­ha­tók a 250. cikk ha­tá­lya alá, mi­vel a fel­pe­res egy­há­zi ja­va­dal­ma­sok ka­to­li­kus jel­le­gük mi­att egye­te­mes in­téz­mé­nyek­nek szá­mí­ta­nak. Ép­pen ezért nem te­kint­he­tők ma­gyar „ál­lam­pol­gár­ok­”-nak, és így a bé­ke­szer­ző­dés­ben a ma­gyar ál­lam­pol­gár­ok szá­má­ra biz­to­sí­tott jo­gok­kal sem él­het­nek, nem for­dul­hat­nak az ügyük­ben il­le­ték­te­len nem­zet­kö­zi bí­ró­ság­hoz. Kou­kal cseh bí­ró a má­jus 26-ig tar­tó ülés­szak so­rán a fen­ti esz­me­fut­ta­tás­sal együtt a tu­laj­don­lás­sal kap­cso­la­tos cseh­szlo­vák ál­lás­pon­tot is ki­fej­tet­te, mely sze­rint a ka­to­li­kus egy­ház­nak egy bi­zo­nyos ál­lam­te­rü­let ha­tá­rai kö­zé szo­rí­tott ré­sze te­kint­he­tő an­nak a jo­gi sze­mély­nek, amely az egy­há­zi va­gyo­no­kat bir­to­kol­ja, így eb­ben az eset­ben a vi­ta­tott ja­vak tu­laj­do­no­si jo­gai a vi­lág­há­bo­rú után át­ke­rül­tek a cseh­szlo­vák ka­to­li­kus egy­ház ke­zé­be. A cseh bí­ró sze­rint ezt az ál­lás­pon­tot az a tény is meg­erő­sí­ti, hogy a szá­za­dok so­rán, el­ső­sor­ban a kö­zép­kor­ban az ado­má­nyo­zá­sok szám­ta­lan eset­ben tör­tén­tek úgy, hogy az ado­má­nyo­zók aján­dé­ku­kat Krisz­tus­nak, Szűz Má­ri­á­nak vagy bi­zo­nyos szen­tek­nek aján­lot­ták fel, te­hát nem egy konk­rét egy­há­zi in­téz­mény ke­rült meg­ne­ve­zés­re az ado­má­nyo­zás során.56

A cseh bí­ró per­be­szé­dé­re Gaj­zá­gó kor­mány­biz­tos és Mes­zlé­nyi Zol­tán esz­ter­go­mi ka­no­nok re­a­gált, akik meg­pró­bál­ták bi­zo­nyí­ta­ni az ér­ve­lés egy­há­zi és vi­lá­gi jog­gal is szem­ben­ál­ló vol­tát. Mes­zlé­nyi Zol­tán a ká­non­jog elem­zé­sén ala­pu­ló fej­te­ge­té­sé­ben rá­mu­ta­tott, hogy az egy­ház­ban a jo­gi sze­mé­lyek egész so­ra – püs­pök­sé­gek, ér­sek­sé­gek, káp­ta­la­nok, sze­mi­ná­ri­u­mok stb. – ta­lál­ha­tó, de mint jo­gi sze­mély nem lé­te­zik sem ma­gyar, sem cseh­szlo­vák egy­ház. Is­ten, Jé­zus Krisz­tus vagy a szen­tek pe­dig kü­lö­nö­sen nem le­het­nek egy­há­zi ja­vak tu­laj­do­no­sai, mi­vel bir­to­kos­nak azo­kat a par­ti­ku­lá­ris egy­há­zi in­téz­mé­nye­ket kell te­kin­te­ni, me­lyek szük­ség­le­te­it a va­gyo­nok hi­vat­va van­nak szol­gál­ni. Az egy­há­zi tör­vény­könyv 1499. ká­non­ja mond­ja ki tel­je­sen vi­lá­go­san ezt a té­telt. Mes­zlé­nyi sze­rint az el­vont meg­fo­gal­ma­zás kü­lön­ben is csak az ado­má­nyok egy ré­szé­re volt jel­lem­ző, a do­ná­ci­ós le­ve­lek több­sé­gé­ben vi­lá­go­san meg van je­löl­ve a jog­alany, mely hi­va­tott a va­gyon bir­tok­lá­sá­ra. A lé­nye­get te­kint­ve te­hát az egye­te­mes egy­ház vagy egyes or­szá­gok ka­to­li­kus egy­há­zai sem­mi­kép­pen sem te­kint­he­tők jo­gi sze­mély­nek, jog­alany­nak, mely tu­laj­don­jog­gal bírhat.57
Gaj­zá­gó a jó­zan ész­re apel­lál­va csu­pán an­­nyit tett hoz­zá, hogy aki kí­ván­csi az egy­há­zi va­gyon tu­laj­do­no­sá­ra, an­nak nincs más dol­ga, mint­hogy fel­la­poz­za a te­lek­köny­ve­ket, ahol ez vi­lá­go­san szerepel.58
Itt ér­de­mes meg­je­gyez­ni azt, hogy a té­te­les jog­ból ki­in­du­ló cseh­szlo­vák bí­ró­sá­gok sem lát­szot­tak res­pek­tál­ni kor­má­nyuk ál­lás­pont­ját. Több pél­da is van ar­ra a kor­szak­ból, hogy a bí­ró­sá­gok to­vább­ra is az ere­de­ti esz­ter­go­mi ja­va­dal­ma­so­kat te­kin­tet­ték a fek­vő­sé­gek jo­gos tu­laj­do­no­sá­nak. Az egyik ke­rü­le­ti bí­ró­ság eb­ből kö­vet­ke­ző, 1933. jú­li­u­si íté­le­te már szin­te ko­mi­kus­nak ha­tott. Az ügy ab­ból adó­dott, hogy bi­zo­nyos hi­te­le­zők be­pe­rel­ték a sze­tei ka­to­li­kus egy­há­zat, s a hi­te­le­zők­nek meg­ítélt ös­­sze­get azok­nak kel­lett meg­fi­zet­ni, akik­től a sze­tei egy­ház az anya­gi erő­for­rá­sa­it kap­ta, töb­bek kö­zött az esz­ter­go­mi ér­sek­nek, aki­nek ott bir­to­kai vol­tak. Így a te­lek­könyv sze­rin­ti tu­laj­do­nos Seré­di Jus­zti­ni­án her­ceg­prí­más, esz­ter­go­mi la­kos, fi­ze­té­si fel­szó­lí­tást ka­pott 7655 cseh­szlo­vák ko­ro­na be­fi­ze­té­sé­re, ho­lott a bir­to­kok már ré­gen nem az ő, ha­nem az ál­la­mi bi­zott­ság ke­ze­lé­sé­ben voltak.59 A bir­to­kok el­adá­sa is ép­pen ezért üt­kö­zött ne­héz­sé­gek­be, mert a bí­ró­sá­gok az át­te­lek­köny­ve­zé­sü­ket meg­ta­gad­ták, mi­u­tán a te­lek­köny­vi tu­laj­do­nos, az esz­ter­go­mi ér­sek nem ad­ta be­le­egye­zé­sét. A ke­ze­lést foly­ta­tó bi­zott­ság a har­min­cas évek kö­ze­pé­ig több mint 7000 hek­tárt adott el az ér­sek va­gyo­ná­ból, leg­több eset­ben igen ala­csony áron. A ve­vők ki­fi­zet­ték a bir­to­kok árát, át­vet­ték a föl­de­ket, de még tíz év után sem kap­ták meg a tu­laj­don­jog te­lek­köny­vi fel­jegy­zé­sét, mely­ből rá­juk néz­ve nagy ne­héz­sé­gek adódtak.60
A pe­res fe­lek ál­lás­pont­já­nak mér­le­ge­lé­se után a dön­tő­bí­ró­ság 1934. jú­ni­us 5-én ha­tá­ro­za­tot ho­zott, mely­ben ki­mond­ta, hogy a ha­tás­kör te­kin­te­té­ben az ügy ér­de­mi ré­szé­vel együtt fog dön­te­ni. Mind­ez a fel­pe­re­sek­nek ked­ve­zett, hi­szen az ér­de­mi tár­gya­lás meg­nyi­tá­sá­nak le­he­tő­sé­gét fog­lal­ta ma­gá­ba. A ha­tá­ro­zat to­váb­bi pont­jai más lé­nye­ges kér­dé­se­ket tisz­táz­va ki­mond­ták, hogy a fel­pe­re­sek ma­gyar ál­lam­pol­gár­ok, így az er­re irá­nyu­ló ki­fo­gást vég­leg ki­küsz­öböl­ték, to­váb­bá meg­ál­la­pí­tot­ták, hogy a bé­ke­szer­ző­dés nem disz­ting­vál a fel­pe­re­sek kö­zött asze­rint, hogy azok egy­há­zi jel­le­gű sze­mé­lyek-e vagy sem (Ma­gyar Pénz­ügy, 1934. ok­tó­ber 31.).
A ma­gyar saj­tó a ha­tá­ro­za­tot óri­á­si si­ker­ként és az egye­tem ügyé­hez ha­son­ló íté­let elő­je­le­ként ér­tel­mez­te, de az ügy ku­lis­­szái mö­gé be­pil­lan­tás­sal bí­rók a va­ló­ban je­len­tős ered­mény el­le­né­re még­sem te­kin­tet­tek túl op­ti­mis­tán a pe­rek jö­vő­je fe­lé. Olyan in­for­má­ci­ók bir­to­ká­ban vol­tak ugyan­is, me­lyek a jog­vi­ták foly­ta­tá­sát tet­ték két­sé­ges­sé. Mes­zlé­nyi szá­molt be egy ma­gán­le­ve­lé­ben ar­ról, hogy a há­gai ítél­ke­zé­si mun­ka kel­lős kö­ze­pén, má­jus 27-én es­te tíz óra­kor Gaj­zá­gó ma­gá­hoz ké­ret­te és fel­ol­vas­ta azt a sif­rí­ro­zott, Pest­ről ka­pott táv­ira­tot, mely sze­rint Seré­di ér­sek ké­ri a per fel­füg­gesz­té­sét. A meg­le­pett kor­mány­biz­tos azon­nal visszasürgönyzött, kö­zöl­ve hogy a pa­rancs az adott hely­zet­ben ki­vi­te­lez­he­tet­len, mert a szó­be­li tár­gya­lás már le van zár­va és foly­nak a bí­ró­ság ta­nács­ko­zá­sai, rá­adá­sul az íté­let va­ló­szí­nű­leg ked­ve­ző lesz. Gaj­zá­gó és Mes­zlé­nyi vé­gül ab­ban egye­zett meg, hogy a pre­lá­tus azon­nal ha­za­u­ta­zik és meg­tu­da­kol­ja a ha­lasz­tást el­ren­de­lő pa­rancs köz­vet­len előzményeit.61
Bár a táv­irat az adott hely­zet­ben meg­le­pe­tés­ként ér­te a há­gai ki­kül­döt­te­ket, a prob­lé­ma mely mö­göt­te hú­zó­dott nem szá­mí­tott is­me­ret­len­nek a szá­muk­ra. Tud­ták, hogy Ró­ma tö­rek­vé­sé­re ve­zet­he­tő vis­­sza, amely évek óta fon­tol­gat­ta a per vis­­sza­vo­na­tá­sát. Már 1931 őszén le­vél ér­ke­zett Esz­ter­gom­ba, amely ha­tá­ro­zot­tan a per vis­­sza­vo­ná­sá­ra ösz­tö­nöz­te Seré­di prí­mást. Piz­zar­do bí­bo­ros, a Rend­kí­vü­li Egy­há­zi Ügyek Kong­re­gá­ci­ó­já­nak ve­ze­tő­je ír­ta a le­ve­let, mely­nek el­ső ré­szé­ben a Szent­szék fel­ha­tal­ma­zá­sát kö­zöl­te a szlo­vá­ki­ai nem szer­ze­tes egy­há­zi jog­alany­ok ál­tal Ma­gyar­or­szá­gon bir­to­kolt ja­vak jö­ve­del­me­i­ből tör­té­nő kár­ta­la­ní­tás meg­té­te­lé­re, majd hírt adott ar­ról, hogy a prá­gai nun­ci­us meg­kap­ta az uta­sí­tá­so­kat, hogy vég­le­ges meg­ol­dást lé­te­sít­sen – a gya­kor­la­ti­lag egye­dü­li le­het­sé­ges úton – a va­gyon­sá­gok ki­cse­ré­lé­se, a re­kom­pen­zá­ció ré­vén. Piz­zar­do in­dok­lá­sul a pá­ri­zsi egyez­mé­nyek elő­írá­sa­it hoz­ta fel, me­lyek alap­ján a szó­ban for­gó va­gyon­sá­gok nem vol­ná­nak meg­ment­he­tők. Sze­rin­te az A, il­let­ve a B alap ter­hé­re még az eset­le­ges per­nyer­tes­ség ese­tén is csu­pán a kár­pót­lás esz­kö­zöl­he­tő a föld­re­form vagy más jog­cí­men sequ­es­trált ja­va­kért. A kár­ta­la­ní­tás­sal az­tán Cseh­szlo­vá­kia úgy érez­né, hogy a bir­to­kok a tu­laj­do­ná­ba ke­rül­tek, így az egy­ház szá­má­ra vég­leg el­vesz­né­nek. A ja­vak ter­mé­szet­ben va­ló meg­ma­ra­dá­sa vé­le­mé­nye sze­rint csak az em­lí­tett cse­re út­ján kép­zel­he­tő el. „Vi­lá­gos an­nak szük­sé­ges­sé­ge – ír­ta a bí­bo­ros – hogy Emi­nen­ci­ád vis­­sza­von­ja a há­gai bí­ró­ság előtt meg­in­dí­tott pe­re­ket, mi­vel azok­nak foly­ta­tá­sa igen kön­­nyen sú­lyo­san árt­hat­na a fo­lya­mat­ba tett in­téz­ke­dé­sek­nek és a fen­tebb vá­zolt megoldásnak.”62
A her­ceg­prí­más rög­tön meg­ír­ta vá­lasz­le­ve­lét, amit az­tán még­sem adott fel, mert a Piz­zar­do le­ve­lé­ből ta­pasz­talt kú­ri­ai tá­jé­ko­zat­lan­ság el­osz­la­tá­sá­ra ha­té­ko­nyabb­nak vél­te a sze­mé­lyes ró­mai meg­je­le­nést. 1931 no­vem­be­ré­ben uta­zott a Va­ti­kán­ba, ahol nem­csak Pizzardóval, de Pacel­li ál­lam­tit­kár­ral és ma­gá­val a pá­pá­val is si­ke­rült szót vál­ta­nia. A meg­be­szé­lé­sek­ről nem áll ren­del­ke­zé­sünk­re for­rás, de a lé­nye­get il­le­tő­en min­den bi­zon­­nyal azt fej­tet­te ki, amit az el nem kül­dött vá­lasz­le­vél­ben is meg­fo­gal­ma­zott. Elő­ször is, hogy a nem­zet­kö­zi bí­ró­ság nem érint egy­há­zi kom­pe­ten­ci­át, hi­szen csu­pán ar­ról fog dön­te­ni, hogy a „sta­tus quo ante sequestrum” visz­szaállítassék. A ja­va­dal­mak fel­osz­tá­sá­hoz vagy ve­lük kap­cso­lat­ban bár­mi­lyen más in­téz­ke­dés­hez a bí­ró­ság­nak sem­mi kö­ze nincs. A pá­ri­zsi egyez­mé­nyek­kel kap­cso­lat­ban pe­dig rá­mu­ta­tott Piz­zar­do té­ve­dé­se­i­re. Az egyez­mé­nyek ugyan­is – ahogy ko­ráb­ban lát­hat­tuk – nem érin­tet­ték az egy­há­zi pe­re­ket, a kér­dés nem tar­to­zott az em­lí­tett fondokhoz, így a bí­ró­ság nem uta­sít­hat­ta az ügyet sem az A, sem a B alaphoz, kö­vet­ke­ző­leg a há­gai per nem von­ta ma­ga után azt, hogy a fel­pe­re­sek va­gyon­sá­gai el­ve­szí­tet­ték vol­na in­gat­lan ter­mé­sze­tü­ket.
A Prá­ga ál­tal is han­goz­ta­tott re­kom­pen­zá­ci­ós meg­ol­dást a prí­más nem tar­tot­ta kö­vet­he­tő­nek, amit az­zal is in­do­kolt, hogy a szlo­vá­ki­ai egy­ház ma­gyar­or­szá­gi bir­to­kai oly cse­ké­lyek, hogy an­nak jö­ve­del­mét csak­nem fel­emész­tik azok a ter­hek, ame­lye­ket vi­sel­ni tar­toz­tak.
Le­ve­lét vé­gül a pe­rek­kel kap­cso­la­tos ál­lás­pont­já­val zár­ta: „Ne­kem er­köl­csi­leg le­he­tet­len a pe­rek be­szűn­te­té­se ad­dig, amíg tel­jes tá­jé­ko­zat­lan­ság­ban va­gyok az­iránt, men­­nyit és mi­lyen alak­ban óhajt biz­to­sí­ta­ni az Ap. Szent­szék a ma­gyar­or­szá­gi egy­há­zi jog­alany­ok jo­ga­i­ból. Más vol­na a hely­zet, ha én a cseh kor­mán­­nyal foly­ta­tott tár­gya­lá­sok­ra néz­ve leg­alább bi­zal­mas jel­le­gű tá­jé­koz­ta­tást nyer­nék. Ilyen in­for­má­ció alap­ján egy­részt vál­lal­hat­nám a pe­rek be­szűn­te­té­sé­ért a fe­le­lős­sé­get, más­részt egy ké­sőb­bi idő­ben a bi­zal­mas tár­gya­lá­sok al­kal­mas mó­don va­ló nyil­vá­nos­ság­ra ho­zá­sá­val meg­előz­het­ném azo­kat a tá­ma­dá­so­kat, me­lyek egy a köz­vé­le­mény sze­mé­ben el­ső pil­la­nat­ra nem meg­fe­le­lő meg­ol­dás mi­att az Ap. Szent­szék te­kin­té­lyé­nek ká­rá­ra megindulnának.”63 Seré­di te­hát el­ső­sor­ban szent­szé­ki ga­ran­ci­á­kat óhaj­tott, mi­vel el kí­ván­ta ke­rül­ni azt a kel­le­met­len kö­vet­kez­ményt, hogy a ja­va­dal­ma­sok a pe­rek vis­­sza­vo­ná­sa ese­tén „két szék kö­zött a pad alá” es­se­nek.
A prí­más ró­mai út­já­nak ered­mé­nyé­ről Dra­hos Já­nos ol­dal­ka­no­nok­nak a kor­mány­meg­bí­zott szá­má­ra írt le­ve­lé­ből ér­te­sü­lünk. Kö­zöl­te, hogy a köz­ben­já­rás­nak kö­szön­he­tő­en Ró­ma a pe­rek vis­­sza­vo­na­tá­sá­tól el­te­kin­tett, ezen­kí­vül biz­to­sí­tot­ták Seré­dit ar­ról is, hogy a dis­zmem­brá­ció ed­di­gi fel­té­tel­éhez, az anya­gi kér­dé­sek elő­ze­tes ren­de­zé­sé­hez ezen­túl is ragaszkodnak.64
Egy­elő­re te­hát úgy tűnt, el­múlt a vis­­sza­vo­na­tás köz­vet­len ve­szé­lye, de Mes­zlé­nyi Zol­tán a kö­vet­ke­ző év­ben, 1932-ben sor­ra ke­rü­lő ró­mai út­ján ta­pasz­tal­hat­ta, hogy a Va­ti­kán pe­rek­kel kap­cso­la­tos erős fenn­tar­tá­sai to­vább él­tek. Az­zal a cél­lal uta­zott ki, hogy egy nem­zet­kö­zi és ká­non­jog­ból egy­aránt tö­ké­le­te­sen fel­ké­szült jo­gászt ta­lál­jon, aki a dön­tő­bí­ró­ság előtt meg­fe­le­lő mó­don vé­de­ni tud­ná Esz­ter­gom ügyét. Tar­tóz­ko­dá­sa alatt ku­ri­á­lis bí­bo­ro­sok egész so­rá­val tár­gyalt, el­ső­sor­ban a kér­dést il­le­tő kom­pe­ten­ci­á­val bí­ró Ál­lam­tit­kár­sá­gon és a Rend­kí­vü­li Egy­há­zi Ügyek Kong­re­gá­ci­ó­já­ban hi­va­talt vi­se­lők vé­le­mé­nyé­re volt kí­ván­csi. Az el­ső ta­lál­ko­zón Tar­di­ni bí­bo­ros meg­le­he­tő­sen ri­de­gen kö­zöl­te, hogy a Szent­atya nem tart­ja he­lyes lé­pés­nek a per­lést, és ra­gasz­kod­nak az Ál­lam­tit­kár­ság ál­lás­pont­já­hoz, a pe­rek vis­­sza­vo­ná­sá­hoz, mely­re a fel­szó­lí­tást le­vél­ben – utalt a Pizzardo-féle le­vél­re – már hó­na­pok­kal ez­előtt el­küld­ték Serédinek.
Piz­zar­do bí­bo­ros, he­lyet­tes ál­lam­tit­kár meg­erő­sí­tet­te a Tar­di­ni ál­tal el­mon­dot­ta­kat, és hang­sú­lyoz­ta, hogy ha Esz­ter­gom a há­gai pert to­vább szor­gal­maz­za, ak­kor a cse­hek be­szűn­te­tik a Szent­szék­kel foly­ta­tott tár­gya­lást a bir­to­kok­ra vo­nat­ko­zó­an, s kér­dé­ses, hogy le­het-e ak­kor va­la­mi­lyen ered­ményt el­ér­ni a pe­rek­kel. A ve­gyes dön­tő­bí­ró­ság­ok előt­ti pe­rek ve­szé­lyét Piz­zar­do ab­ban is lát­ni vél­te, hogy mi­vel ezek az egy­há­zi bir­to­kok a bí­ró­sá­gok előtt mint ma­gyar egy­há­zi bir­to­kok sze­re­pel­nek, még ked­ve­ző íté­let ese­tén is a cseh­szlo­vák kor­mány a föld­bir­tok­re­form alap­ján azo­kat el fog­ja ko­boz­tat­ni, il­let­ve ne­vet­sé­ges áron ki­sa­já­tí­ta­ni. El­len­ben ha ma­ga a Va­ti­kán tár­gyal­na a kor­mán­­nyal, a bir­to­ko­kat mint tisz­tán egy­há­zi tu­laj­dont be­ál­lít­va meg vol­na a le­he­tő­ség ar­ra, hogy a föld­bir­tok­re­form azok­ra ne alkalmaztassék. Így sok­kal töb­bet le­het­ne a tu­laj­do­no­sok­nak is meg­men­te­ni, mint­ha ma­guk ke­res­nék Há­gá­ban az iga­zu­kat. „Be kell lát­ni – vél­te Piz­zar­do – hogy le­he­tet­len­ség egyi­de­jű­leg ugyan­azon kér­dést itt is és Há­gá­ban is tár­gyal­ni. A há­gai íté­le­tek kü­lön­ben is pla­to­ni­ku­sak, ki ga­ran­tál­ná azok végrehajtását?”65 Vé­gül hoz­zá­tet­te még, hogy a ma­ga ré­szé­ről na­gyon saj­nál­ja Seré­dit ne­héz hely­ze­te mi­att, és hogy men­­nyi­re sze­ret­né­nek se­gí­te­ni e ki­tű­nő szent em­be­ren. Az egy­re ki­áb­rán­dul­tabb Mes­zlé­nyi ke­se­rű­en je­gyez­te meg a ta­lál­ko­zó­ról ké­szült je­len­té­sé­ben, hogy az együ­ttérző sza­vak va­ló­szí­nű­leg csak frá­zi­sok a szláv ba­rát­ként is­mert Piz­zar­do szá­já­ból, mert cse­le­ke­de­te­i­ben nem nyil­vá­nul meg e szimpátia.66 A bí­bo­ros­nak azon­ban csak an­­nyit vá­la­szolt, hogy a per nincs el­len­tét­ben a Va­ti­kán dip­lo­má­ci­ai ak­ci­ó­já­val, s így nem lát­szik in­do­kolt­nak a hú­zó­do­zás, ami­vel az Ál­lam­tit­kár­ság a nem­zet­kö­zi bí­ró­ság­gal szem­ben vi­sel­te­tik.
Ciri­a­ci prá­gai nun­ci­us ép­pen Mes­zlé­ny­i­vel egy­id­őben volt Ró­má­ban, aki­vel a be­szél­ge­tés kez­de­te szin­tén nem sok jót ígért. ő is ál­lí­tot­ta, hogy ha a ma­gya­rok nem hagy­ják ab­ba a há­gai pert, ak­kor be­szűn­te­tik a cse­hek a dip­lo­má­ci­ai tár­gya­lá­so­kat, ami na­gyon ros­­szul jön­ne, mi­vel ő most igen erős po­zí­ci­ó­ból „nyom­ja” a cseh kor­mányt. A Szent­szék Da­mok­lész kard­ja a per­nél sze­rin­te jó­val fe­nye­ge­tőbb, ez pe­dig a modus viven­di vég­re­haj­tá­sá­nak meg­ta­ga­dá­sa ar­ra az eset­re, ha a bir­to­ko­kat nem ad­nák vis­­sza egy­há­zi kéz­be. A nun­ci­us hoz­zá­tet­te, hogy a per a Szent­atyá­nak és az ál­lam­tit­kár­nak nem tet­szik presz­tízs okok­ból sem. Egy­há­zi kér­dés tár­gyal­ta­tik vi­lá­gi bí­ró­ság előtt, mely­nek nem ott len­ne a he­lye.
Mes­zlé­nyi el­fo­gad­ta Ciri­a­ci ér­ve­lé­sét, de ar­ra is utalt, hogy ez a ha­tá­ro­zott va­ti­ká­ni ál­lás­pont eset­leg csak ad­dig áll fenn, amíg Ciri­a­ci Prá­gá­ban van, vagy eset­leg a Szent­atyát nem szó­lít­ja el Is­ten az élők so­rá­ból. Azu­tán más em­be­rek jön­nek, akik ta­lán en­ge­dé­ke­nyeb­bek lesz­nek a cse­hek­kel szem­ben, és a ma­gya­rok­nak er­re az eset­re is biz­to­sí­ta­ni kell, hogy ér­vény­ben le­gyen a per­lé­si jo­guk. Ciri­a­ci ez­zel egyet­ér­tett, és Mes­zlé­nyi meg­le­pe­té­sé­re az­zal a ta­nác­­csal szol­gált, hogy a pert va­la­hogy az el­évü­lés ve­szé­lyét ki­zár­va kell fenn­tar­ta­ni, de úgy, hogy tár­gya­lás és dön­tés alá egy­elő­re ne ke­rül­jön. Ezt a meg­ol­dást a nun­ci­us sze­rint va­la­hogy a ma­gya­rok­nak kell ki­gon­dol­nia.
Vé­gül Pacel­li ál­lam­tit­kár­ral foly­ta­tott meg­be­szé­lést Meszlényi, mely­ből azt a be­nyo­mást nyer­te, hogy az ál­lam­tit­kár és a bí­bo­ro­sok egy ré­sze szí­vén vi­se­li Seré­di ügyét. Ta­lán nem is an­­nyi­ra a „ma­gyar igaz­ság” mi­att, ha­nem in­kább a sze­mé­lye iránt ér­zett szim­pá­ti­á­ból, mi­vel a prí­mást hos­­szú va­ti­ká­ni szol­gá­la­tá­ból adó­dó­an ma­guk kö­zül va­ló­nak tart­ják. Pacel­li meg­em­lí­tet­te, hogy Seré­di ügyét igye­kez­nek össze­kap­csol­ni Ber­tram bor­osz­lói ér­sek ügyé­vel, mi­vel a ket­tő­nek ha­son­ló a tör­té­ne­te, Cseh­szlo­vá­ki­á­val kap­cso­la­to­sak és ha­son­ló­ak a jo­gi vo­nat­ko­zá­sa­ik is. „Bertram ese­té­ben – kö­zöl­te Pacel­li – a cse­hek sok­kal ke­vés­bé ha­tal­mas­ko­dók, mi­vel fél­nek, hogy a né­met dip­lo­má­ci­á­val ta­lál­ják ma­gu­kat szem­be, s a né­me­tek­től nap­ról nap­ra job­ban tartanak.”67
„Ciriacinak és Pacel­li­nek a sza­vai – fog­lal­ta ös­­sze Mes­zlé­nyi ró­mai be­nyo­má­sa­it – úgy ha­tot­tak rám mint a szim­pá­ti­á­nak át­vi­te­le a dol­gok re­a­li­tá­sá­ba. Úgy lát­szik még­sem olyan rossz a hely­zet a há­gai per szem­pont­já­ból a Va­ti­kán­ban, mint Tar­di­ni és Piz­zar­do ha­tá­ro­zott ki­je­len­té­sei után az el­ső pil­la­nat­ban ítéltem.”68

A pe­rek vég­ki­fej­le­te

Az 1930-as évek­ben az eu­ró­pai ha­tal­mi vi­szo­nyok vál­to­zá­sai mi­att Cseh­szlo­vá­kia kül­po­li­ti­kai hely­ze­te fo­ko­za­to­san rom­la­ni kez­dett. Prá­ga dip­lo­má­ci­á­ja ezért hat­vá­nyo­zot­tan igye­ke­zett olyan kül­po­li­ti­kai ered­mé­nye­ket el­ér­ni, ame­lyek nö­vel­het­ték az or­szág biz­ton­sá­gát. Ez­zel ös­­sze­füg­gés­ben az egy­ház­kor­mány­zat ál­lam­ha­tár­ok­hoz va­ló iga­zí­tá­sá­nak, va­gyis a modus viven­di vég­re­haj­tá­sá­nak kér­dé­sé­ben is offen­zí­vebb po­li­ti­ká­ba kezd­tek, mely­nek je­le volt az az 1934 feb­ru­ár­já­ban a Va­ti­kán­nak át­nyúj­tott jegy­zék, ahol az ígé­ret és fe­nye­ge­tés egy­aránt he­lyet ka­pott. Kö­zöl­ték ben­ne, hogy haj­lan­dó a kor­mány az egy­há­zi bir­to­ko­kat fel­sza­ba­dí­ta­ni a zár­lat alól, de en­nek fel­té­te­lé­ül szab­ták, hogy a ma­gyar­or­szá­gi ja­va­dal­ma­sok von­ják előbb vis­­sza pe­re­i­ket és bíz­zák a Szent­szék és a cseh­szlo­vák kor­mány kö­zött kö­ten­dő egyez­mény­re igé­nye­ik ki­elé­gí­té­sét. A na­gyobb nyo­ma­ték ked­vé­ért hoz­zá­fűz­ték, hogy el­uta­sí­tás ese­tén a prí­má­si bir­to­kok ki­sa­já­tí­tás­ra, majd par­cel­lá­zás­ra kerülnek.69
„A cse­hek meg­moz­gat­ták az ös­­szes dip­lo­má­ci­ai ös­­sze­köt­te­té­se­i­ket – ír­ta a prí­más Gaj­zá­gó­nak –, hogy a jegy­zék­ben le­fek­te­tett ja­vas­lat el­fo­ga­dá­sát a Szent­szék­nél ki­kény­sze­rít­sék. Vi­lá­go­san lát­szik amit ed­dig is sej­tet­tünk, hogy pe­re­ink­től a cseh kor­mány igen tart, és sze­ret­ne tő­lük sza­ba­dul­ni. Ver­senyt fu­tunk az idő­vel. Ilyen kö­rül­mé­nyek kö­zött ne­künk most a pe­rek le­tár­gya­lá­sát kell sürgetnünk.”70 A prí­más Hóman Bá­lint kul­tusz­mi­nisz­ter­rel is egyez­te­tett, aki uta­sí­tot­ta ez­után Gajzágót, hogy kö­ves­sen el min­dent a tár­gya­lás mi­ha­ma­rab­bi ki­tű­zé­sé­nek ér­de­ké­ben. A tár­gya­lás­ra – mint lát­hat­tuk – vé­gül má­jus­ban sor ke­rült, mely­nek ered­mé­nye az is­mer­te­tett, ha­tás­kör­rel kap­cso­la­tos dön­tés lett.
Míg Há­gá­ban a gyor­sí­tás­ra, a Va­ti­kán­ban a fé­ke­zés­re volt szük­ség, ezért Bar­cza Gyö­rgy a bí­bo­ro­sok meg­győ­zé­sé­re ka­pott uta­sí­tást a kül­ügy­mi­nisz­té­ri­um­ból. Pacel­li bí­bo­ros ál­lam­tit­kár fi­gyel­mét ar­ra hív­ta fel, hogy a per nye­rés­re áll, és nagy hi­ba len­ne az eb­ben rej­lő hely­ze­ti előnyt most fel­ad­ni. A cseh­szlo­vák kor­mány az el­ha­lasz­tás­ban vagy vis­­sza­vo­nás­ban nem lát­na mást mint azt, hogy a her­ceg­prí­más, il­let­ve a Szent­szék meg­hát­rált Há­gá­ban, s en­nek vég­ze­tes kö­vet­kez­mé­nyei le­het­nek. Pacel­li a re­a­li­tá­sok­ra hi­vat­koz­va azt vá­la­szol­ta, hogy a her­ceg­prí­más­nak ter­mé­sze­te­sen jo­ga van egy­ház­me­gyé­jé­nek anya­gi ér­de­ke­it e fó­rum előtt vé­del­mez­ni, ezért a Szent­szék nem is avat­ko­zott be a pe­rek­be, de fenn­áll az a ve­szély, hogy ha a pert az egy­ház meg is nye­ri ak­kor a cseh­szlo­vák kor­mány repre­sszá­li­ák­kal fog él­ni, és más té­ren fog olyan egy­ház­el­le­nes in­téz­ke­dé­sek­hez nyúl­ni, me­lyek az egy­ház­nak ká­rá­ra lesz­nek. A bí­bo­ros kö­zöl­te, hogy en­­nyi év után most már meg kell egyez­ni a cse­hek­kel a ment­he­tő meg­men­té­se ér­de­ké­ben, de meg­ígér­te, hogy ha a cseh­szlo­vák kor­mány fel­vi­dé­ki egy­ház­szer­ve­ze­ti el­kép­ze­lé­sei ag­gá­lyo­sak a ma­gyar ka­to­li­ku­sok szem­pont­já­ból, ak­kor e té­ren sem­mi eset­ben sem fog­nak en­ged­ni. A dis­zmem­brá­ció után a szlo­vák egy­ház­me­gye fel­ál­lí­tá­sá­ra még elő­re­lát­ha­tó­lag so­ká­ig vár­ni kell.71 Bar­cza a Bu­da­pest­nek írt je­len­tés­ben meg­ál­la­pí­tot­ta, hogy Pacelli, bár nem mond­ta ki, de azt sze­ret­né, ha a bir­tok­ügy ki­zá­ró­lag a Ró­ma és Prá­ga kö­zöt­ti tár­gya­lá­sok alap­ján in­té­zet­nék el, és nem len­ne jó, ha a ma­gya­rok eb­be be­le­za­var­ná­nak. „A ma­gyar ügyet – gya­ní­tot­ta a kö­vet – fel­ál­doz­zák a vélt vagy va­lós ma­ga­sabb egy­há­zi ér­de­kek ol­tá­rán, hi­szen a Szent­szék igen re­á­lis po­li­ti­kai fel­fo­gás­sal dol­go­zik, csak­is az Egy­ház egye­te­mes ér­de­ke­it szem előtt tartva.”72
Ha­son­ló­an vé­le­ke­dett Lut­tor Fe­renc, a szent­szé­ki ma­gyar kö­vet­ség ká­non­jo­gi ta­ná­cso­sa, mi­kor azt hang­sú­lyoz­ta, hogy Ró­ma leg­fon­to­sabb cél­ja a ma­ra­dék­va­gyon – va­gyis amit még nem osz­tot­tak ki – egy­ház­nak va­ló meg­men­té­se, ezért Seré­di­vel a há­gai pert min­den­kép­pen vis­­sza fog­ják vo­nat­ni. „A Szent­szék kí­ván­sá­ga, hogy a ma­gyar kor­mányt is győz­zük meg, hogy ez jobb hely­ze­tet te­remt, mint az ed­di­gi volt. A modus viven­di vég­re­haj­tá­sa min­den­ki­nek, a prí­más­nak és a fel­vi­dé­ki ma­gya­rok­nak is érdeke.”73
Serédi, mi­kor az idő­vel va­ló ver­seny­fu­tást em­le­get­te, ab­ban bí­zott, hogy a Szent­szék mal­mai még a bí­ró­ság mal­ma­i­nál is las­sab­ban őröl­nek. Eb­ben most csa­lód­nia kel­lett. 1934. má­jus 22-én a ha­tás­kö­ri tár­gya­lás meg­kez­dé­se előtt két nap­pal a bu­da­pes­ti nun­ci­us út­ján a Va­ti­kán sür­gö­nyi­leg fel­szó­lí­tot­ta őt, hogy azon­nal ha­lasz­tas­sa el a há­gai pe­rek tárgyalását.74 A prí­más meg­pró­bált ki­búj­ni a kel­le­met­len uta­sí­tás vég­re­haj­tá­sa alól, és gya­kor­la­ti ne­héz­sé­gek­re hi­vat­koz­va kö­zöl­te, hogy ép­pen bér­ma­ú­ton van, szék­he­lyé­től tá­vol tar­tóz­ko­dik, így a má­sik fel­pe­res­sel a fő­káp­ta­lan­nal nem tud ilyen rö­vid idő alatt érint­ke­zés­be lép­ni és ve­le együtt ha­tá­ro­za­tot hoz­ni, majd a ha­tá­ro­za­tot Há­gá­ba jut­tat­ni. Így az il­le­té­kes­ség tár­gya­lá­sát nem tud­ja meg­előz­ni, mert az má­jus 24-én meg­kez­dő­dik. Azon­kí­vül a ma­gyar kor­mán­­nyal is tár­gyal­nia kellene, ami a pün­kös­di szü­net mi­att meg­old­ha­tat­lan. Lát­va vi­szont, hogy most már va­la­mit tény­leg lép­nie kell, ezért a nun­ci­us­sal a kö­vet­ke­ző­ket kö­zöl­te: „Mint­hogy a pe­rek­re vo­nat­ko­zó ha­tás­kö­ri tár­gya­lást Há­gá­ban meg­akasz­ta­ni nem tu­dom, a pert vég­le­ge­sen vis­­sza­von­ni pe­dig nem aka­rom, haj­lan­dó va­gyok a káp­ta­lan­nal és a ma­gyar kor­mán­­nyal tár­gyal­ni az­iránt, hogy az il­le­té­kes­sé­gi dön­tés után az ügy ér­de­mi tár­gya­lá­sát szük­sé­ges idő­re elhalasszuk.”75 A prí­más mind­eh­hez azon­ban fel­té­te­lek tel­je­sí­té­sét kí­ván­ta. Az egyik, hogy a cseh­szlo­vák kor­mány azon­nal ad­ja vis­­sza az egy­ház­nak a még meg­le­vő le­fog­lalt ja­va­kat, a má­sik pe­dig, hogy ad­jon a Szent­szék út­ján ga­ran­ci­át ar­ra, hogy vis­­sza­ad­ják a prí­má­si va­gyont il­le­tő in­gó­sá­go­kat, az el­ma­radt jö­ve­del­me­ket ka­ma­tok­kal, ter­mé­szet­ben vagy pénz­ér­ték­ben az összes prí­má­si bir­to­ko­kat, va­la­mint azo­kat az ér­se­ki bir­to­ko­kat, me­lyek az ér­sek­ség dis­zmem­brá­lá­sa után a ká­non­jog sze­rint an­nak ma­gyar­or­szá­gi ré­szét meg­il­le­tik. Ad­ják ki ugyan­úgy a káp­ta­lan­nak és a két sze­mi­ná­ri­um­nak va­gyo­nát, il­let­ve el­ma­radt jö­ve­del­me­it a ka­ma­tok­kal együtt, kár­pó­tol­ják Esz­ter­go­mot min­den oko­zott ká­rért, vé­gül fi­zes­sék ki az ál­ta­luk csi­nált adósságokat.76
Má­jus 24-én Pacel­li ál­lam­tit­kár sür­gö­nye már Bu­da­pes­ten volt a fel­té­te­lek­re adott vá­las­­szal. Esze­rint min­dent meg fog­nak ten­ni a fel­té­te­lek tel­je­sí­té­sé­ért, de e fel­té­te­lek­nek nem le­het fel­füg­gesz­tő ha­tá­lyuk. Így a prí­más azon­nal in­téz­ked­jen, hogy a tár­gya­lás és a per rög­tön el­ha­lasz­tas­sa­nak. „őszent­sé­ge kí­ván­sá­ga előtt meg­ha­jol­va – ír­ta vis­­sza kény­te­le­nül a prí­más – azon­nal meg­te­szem a szük­sé­ges lé­pé­se­ket a fő­káp­ta­lan­nál, mint má­sik fel­pe­res­nél, va­la­mint a ma­gyar ki­rá­lyi kor­mány­nál, hogy a pe­rek tár­gya­lá­sa elhalasztassék.”77
Má­jus 26-án, a káp­ta­lan ha­tá­ro­za­ta után meg­fo­gal­maz­ták a Há­gá­ba kül­den­dő ha­lasz­tá­si ké­rel­met, majd a kül­ügy­mi­nisz­té­ri­um­ban fran­ci­á­ra for­dí­tot­ták és el­küld­ték a dön­tő­bí­ró­ság ré­szé­re. A ké­se­de­lem mi­att az il­le­té­kes­sé­gi tár­gya­lást és íté­le­tet a sür­göny már nem aka­dá­lyoz­hat­ta meg, de a fel­füg­gesz­tés té­nye, il­let­ve a per­fel­újí­tás hi­á­nya mi­att to­váb­bi tár­gya­lás­ra az ügy­ben már so­ha nem ke­rült sor.
A ma­gyar kor­mány a ha­lasz­tást tu­do­má­sul vet­te, de nem mu­lasz­tot­ta el, hogy ki­mu­tas­sa ne­hez­te­lé­sét a Szent­szék fe­lé. Meg­bíz­ták a va­ti­ká­ni kö­ve­tet, hoz­za szó­ba az ál­lam­tit­kár előtt, hogy a ma­gyar kor­mányt kel­le­met­le­nül lep­te meg a Va­ti­kán ál­tal ta­nú­sí­tott ma­ga­tar­tás, amely an­nak el­le­né­re tör­tént, hogy több­ször kö­zöl­ték, nem fog­nak a pe­rek­be avat­koz­ni. A kor­mány­nak az sem volt kö­zöm­bös, hogy ma­gyar jo­gi sze­mé­lyek bé­ke­szer­ző­dé­sen ala­pu­ló jo­ga­i­nak meg­vé­dé­se ér­de­ké­ben in­dí­tott pe­re­i­nek le­tár­gya­lá­sát egy más té­nye­ző meg­hi­ú­sí­ta­ni tö­rek­szik. Ez an­nál ért­he­tet­le­nebb volt Bu­da­pest szá­má­ra, mert a pe­rek vé­le­mé­nyük sze­rint az egy­ház ér­de­ke­it szol­gál­ják egy egy­ház­el­le­nes té­nye­ző­vel szem­ben. A kor­mányt öröm­mel töl­töt­te el – szólt az inst­ruk­ció –, hogy a ha­lasz­tá­si in­dít­vány a bí­ró­ság­hoz nem jut­ha­tott el a ha­tás­kö­ri tár­gya­lás le­zá­rá­sa előtt, mert így bir­to­ká­ba ju­tot­tak egy olyan bí­rói vég­zés­nek, mely­ből a Szent­szék is lát­hat­ja, hogy a „magiari” fel­fo­gá­sát egy nem­zet­kö­zi fó­rum is ho­no­rál­ja. Bar­czá­nak vé­gül kö­zöl­nie kel­lett, hogy a kor­mány a pe­rek vég­le­ges vis­­sza­vo­ná­sá­ba so­ha nem fog be­le­men­ni, a ha­lasz­tás­hoz vi­szont ab­ban a re­mény­ben hoz­zá­já­rult, hogy a cse­hek­kel va­ló tár­gya­lá­sok so­rán a Szent­szék a ma­gyar ál­lás­pon­tot kö­vet­ke­ze­te­sen kép­vi­sel­ni fogja.78
1934 má­ju­sá­ban te­hát nem a Cseh­szlo­vá­kia ál­tal kö­ve­telt és az ere­de­ti­leg Ró­ma ál­tal is kért per­vis­­sza­vo­nás­ra ke­rült sor, ha­nem csu­pán fel­füg­gesz­tés­re, ami azon­ban a gya­kor­la­tot te­kint­ve nem je­len­tett lé­nye­ges kü­lönb­sé­get. „A há­gai pe­rek – kom­men­tált Gaj­zá­gó – a Szent­szék lé­pé­se foly­tán el­vesz­tet­ték je­len­tő­sé­gü­ket. Már csu­pán töl­tet­len re­vol­ver­nek szá­mí­ta­nak, ami­től sen­ki sem ijed meg.”79
A per tör­té­ne­te ez­zel vé­get ért, hi­szen fel­újí­tá­sá­ra már so­ha nem ke­rült sor, a bir­tok­kér­dés azon­ban to­vább­ra is vi­ták for­rá­sa ma­radt. Az utol­só rész­ben a pe­rek tár­gyát ké­pe­ző ja­va­dal­mak sor­sá­nak 1934 utá­ni leg­fon­to­sabb cso­mó­pont­ja­it csu­pán érin­tő­le­ge­sen te­kint­jük át.

Epi­ló­gus

A pe­rek fel­füg­gesz­té­se után a kér­dés meg­ol­dá­sá­nak ki­zá­ró­la­gos szín­te­ré­vé a va­ti­ká­ni–cseh­szlo­vák tár­gya­lá­sok vál­tak. A kor­mány 1935-ben ki­ad­ta az ér­se­ki és káp­ta­la­ni bir­to­ko­kat az ad­mi­niszt­rá­tor­nak, majd Prá­ga be­le­egye­zett hogy a Va­ti­kán ál­tal meg­ál­la­pí­tan­dó kár­té­rí­tést át­utal­ja a ma­gyar ér­de­kel­tek­nek, s el­ej­tet­ték azt a kö­ve­te­lést, hogy vég­le­ge­sen von­ják vis­­sza a há­gai pert. Sza­vuk­nak nyo­ma­té­kot ad­va át is utal­tak a bir­to­kok jö­ve­del­mé­ből bi­zo­nyos ös­­sze­get Serédinek.80
Mind­ezek­nek kö­szön­he­tő­en XI. Pius az 1937. szep­tem­ber 2-án kelt „Ad eccle­si­as­ti­ci regi­mis incrementum” kez­de­tű bul­lá­já­val az egy­ház­me­gyei ha­tá­ro­kat az ál­lam­ha­tár­ok­hoz iga­zí­tot­ta, vég­re­hajt­ván a modus viven­di el­ső cik­ke­lyét. A Rozs­nyói, Kas­sai, Szat­má­ri és ter­mé­sze­te­sen az Esz­ter­go­mi egy­ház­me­gye te­rü­le­tét érint­ve ez­zel meg­va­ló­sult a diszmembráció, de a fel­vi­dé­ki egy­ház­kor­mány­zat vég­le­ges ki­ala­kí­tá­sá­ra még min­dig nem ke­rült sor, hi­szen egy­elő­re meg­ma­radt a nagy­szom­ba­ti apos­to­li adminisztratúra. Új püs­pök­ség vagy ér­sek­ség fel­ál­lí­tá­sát an­nak te­rü­le­tén a bul­la csak ki­lá­tás­ba he­lyez­te. Ró­ma fel­té­te­le sze­rint eh­hez előbb ren­dez­ni kell a ma­gyar egy­há­zi sze­mé­lyek és in­téz­mé­nyek kár­pót­lá­sá­nak ügyét, és sor kell, hogy ke­rül­jön a ja­vak meg­osz­tá­sá­ra. Ad­dig a Szent­szék vál­to­zat­lan ál­lás­pont­ja sze­rint fenn fog­nak áll­ni Szlo­vá­ki­án be­lül a tör­té­nel­mi egy­ház­me­gyei határok.81 Ma­gyar rész­ről ezt – a dis­zmem­brá­ció mi­att ér­zett bi­zo­nyos csa­ló­dás mel­lett – po­zi­tí­vum­ként ér­té­kel­ték, és bíz­tak a Va­ti­kán azon ígé­re­té­ben is, hogy amint az or­szág­ha­tár­ok el­to­ló­dá­sa mi­att az egy­ház­me­gyék ré­gi te­rü­le­ti be­osz­tá­sát meg­vál­toz­tat­ták, úgy a ha­tá­rok újabb vál­to­zá­sa ese­tén szin­tén meg­vál­toz­tat­ják azo­kat.
A pá­pai bul­la ki­adá­sa után újabb tár­gya­lá­sok kez­dőd­tek Prá­ga és a Va­ti­kán kö­zött a ja­va­dal­mak el­osz­tá­sa, a kár­ta­la­ní­tás mód­ja és az egy­há­zi ha­tár­ren­de­zés fe­lől. Az utób­bit il­le­tő­en bi­zo­nyos kér­dé­sek­ben el­len­té­tes ál­lás­pon­ton vol­tak. A cseh kor­mány a püs­pök­ség el­tar­tá­sá­ra ren­delt bir­to­kok és más anya­gi esz­kö­zök elég­te­len­sé­gé­re va­ló hi­vat­ko­zás­sal ra­gasz­ko­dott ré­gi ter­vé­hez, a Rozs­nyói egy­ház­me­gye meg­szün­te­té­sé­hez, míg a Szent­szék Rozs­nyó fenn­tar­tá­sa mel­lett a püs­pök­sé­gek szá­mát egy Hus­zton fel­ál­lí­tan­dó gö­rög szer­tar­tá­sú egy­ház­me­gyé­vel akar­ta szaporítani.82
A cseh­szlo­vák kül­ügy­mi­nisz­té­ri­um Esz­ter­gom­mal is fel­vet­te a kap­cso­la­tot, Krof­ta kül­ügy­mi­nisz­ter is­mer­tet­te tár­gya­lá­si aján­la­tu­kat Mes­zlé­nyi Zol­tán­nal. Az ügyek glo­bá­lis el­in­té­zé­sét óhaj­tot­ták, va­gyis hogy az ös­­szes ká­ro­sult ja­va­dal­mas ne­vé­ben – az el­té­rő hely­ze­tű pan­non­hal­mi ben­cé­sek ki­vé­te­lé­vel – egyet­len meg­egye­zés lé­te­sül­jön ak­kép­pen, hogy a ká­ro­sul­tak meg­kap­nák a szlo­vá­ki­ai ja­va­dal­ma­sok ma­gyar­or­szá­gi bir­to­ka­it, s eh­hez egy je­len­té­keny pénz­ös­­sze­get, mely­nek nagy­sá­gát kö­zö­sen ha­tá­roz­nák meg. A szó­ban for­gó ma­gyar­or­szá­gi bir­to­kok és a ki­fi­ze­tett pénz­összeg fel­osz­tá­sa már az ér­de­kel­tek bel­ügye lenne.83
A tár­gya­lá­sok 1938. no­vem­ber 2-ig nem ve­zet­tek ered­mény­re, mi­kor a meg­vál­to­zott po­li­ti­kai hely­zet az egy­há­zi kér­dé­sek te­kin­te­té­ben is tel­je­sen új fel­té­te­le­ket te­rem­tett. A bé­csi dön­tés kö­vet­kez­té­ben a bir­tok­prob­lé­ma tu­laj­don­kép­pen meg­ol­dó­dott. Az ér­sek 32 000 kat. hol­dat, a szé­kes­főkáp­ta­lan 13 000 hol­dat, a sze­mi­ná­ri­um pe­dig 5000 hol­dat ka­pott vis­­sza, il­let­ve a vis­­sza­csa­to­lás ál­tal érin­tett plé­bá­ni­ák is új­ra az ér­sek jog­ha­tó­sá­gá­ba ke­rül­tek az 1939. jú­li­us 19-én ki­adott „Dioecesium fines” kez­de­tű bul­la ki­adá­sá­val.
A II. vi­lág­há­bo­rút kö­ve­tő évek a va­gyon hely­ze­té­ben újabb vál­to­zá­so­kat hoz­tak. A föld­hi­va­tal­ok­ban – az esz­ter­go­mi egy­há­zi bir­to­kok­ra vo­nat­ko­zó­an el­ső­sor­ban a ko­má­ro­mi­ban és ér­sek­új­vá­ri­ban – ta­lál­ha­tó bir­tok­la­po­kat vizs­gál­va ki­de­rül, hogy a föl­dek je­len­tős ré­szét a negy­ve­nes évek vé­gé­ig a má­so­dik föld­re­form ke­re­té­ben ki­sa­já­tí­tot­ták, így azok ál­la­mi tu­laj­don­ba men­tek át. A kob­zás rend­sze­rint az el­ső föld­re­form re­ví­zi­ó­ját el­ren­de­lő 142/1947-es tör­vény és a 46/1948-as új föld­tör­vény ér­tel­mé­ben tör­tént. Fel­tű­nő vi­szont, hogy az in­gat­la­nok te­kin­té­lyes – akár 30–40%-os – há­nya­dá­nál a bir­tok­lap­okon kob­zás­nak nincs nyo­ma, a te­lek­köny­vek­be er­re vo­nat­ko­zó be­jegy­zés nem tör­tént. A gya­kor­lat­ban min­den­eset­re ezek a bir­to­kok is, a tör­vé­nyi­leg kon­fis­kál­tak­kal együtt az újon­nan meg­szer­ve­zett szo­ci­a­lis­ta tí­pu­sú gaz­da­sá­gi egy­sé­gek, az ún. ál­la­mi gaz­da­sá­gok ke­re­te­i­be ta­go­zód­tak be. Esz­ter­gom bir­to­ka­i­nak leg­na­gyobb ré­szét a bajcsi, karvai, gyu­la­ma­jo­ri, szentmiklósi, párkány-nánai és a bál­vá­nyi ál­la­mi gaz­da­sá­gok ke­zel­ték.
A szo­ci­a­liz­mus évei alatt a szlo­vá­ki­ai egy­ház­szer­ve­zet­ben is vál­to­zás tör­tént. VI. Pál pá­pa 1977. de­cem­ber 30-án ki­adott „Praescriptionum sacrosancti” kez­de­tű bul­lá­ja ér­tel­mé­ben a nagy­szom­ba­ti apos­to­li admi­nis­ztra­tú­ra ér­sek­ség­gé ala­kult át. Ez­zel a lé­pés­sel jött lét­re jo­gi­lag is az önál­ló szlo­vák egy­ház­szer­ve­zet, és va­ló­sult meg ma­ra­dék­ta­la­nul az 1920 óta tar­tó tö­rek­vés, amely az ál­lam­ha­tár­ok­hoz iga­zo­dó füg­get­len szlo­vák egy­ház­kor­mány­zat ki­ala­kí­tá­sát cé­loz­ta. A va­gyon­ról a szo­ci­a­liz­mus idő­sza­ká­ban szü­le­tett bul­lá­ban ter­mé­sze­te­sen nem es­he­tett szó.
Az egy­há­zi bir­to­kok kér­dé­sét a rend­szer­vál­to­zás hoz­ta új­ra fel­szín­re. A 282/1993-as egy­há­zi res­ti­tú­ci­ós tör­vény ér­tel­mé­ben a va­gyont azok az ál­la­mi­lag be­jegy­zett egy­há­zi jo­gi sze­mé­lyek igé­nyel­het­ték vis­­sza, me­lyek­nek köz­pont­ja a szlo­vák ál­lam te­rü­le­tén ta­lál­ha­tó. Az ere­de­ti­leg az Esz­ter­go­mi ér­sek­ség­hez és káp­ta­lan­hoz tar­to­zó in­gat­lan­va­gyon­ra a Nagy­szom­ba­ti ér­sek­ség je­len­tett be igényt, s a ké­rel­met a szlo­vák ha­tó­sá­gok po­zi­tí­van bí­rál­ták el. A bir­to­kok egy ré­sze – a vis­­sza­igény­lé­si idő rö­vid­sé­ge és a ka­tasz­te­ri ren­de­zet­len­ség okán egy­elő­re nem az egész – az­óta a szlo­vák tör­vé­nyek ér­tel­mé­ben a Nagy­szom­ba­ti ér­sek­ség tu­laj­do­nát ké­pe­zi. Az ér­sek­ség a föl­de­ket gaz­dál­ko­dók­nak ad­ja bér­be.
A kér­dés leg­újabb tör­té­né­se­it je­lez­ve nem hall­gat­hat­juk el, hogy a res­ti­tú­ció ezen mód­já­nak jog­sze­rű­sé­gét egyes kom­men­tá­rok két­ség­be von­ják. Az el­ső­sor­ban új­ság­cik­kek for­má­já­ban nap­vi­lá­got lá­tott elem­zé­sek rá­mu­tat­tak a nagy­szom­ba­ti ér­sek­ség tu­laj­do­ná­ba va­ló va­gyon­át­írá­si ak­tus szá­mos jog­ta­lan­nak vélt pont­já­ra. Mind­eze­ket e mun­ka ke­re­tei kö­zött nem tisz­tünk ele­mez­ni, de az meg­ál­la­pít­ha­tó, hogy a mai szi­tu­á­ció sok vo­nás­ban ha­son­lít a nyolc­van év­vel ez­előt­ti­hez. Ab­ban is, hogy nem lát­ha­tó elő­re, va­jon a tör­té­net vé­gé­re a Va­ti­kán vagy eset­leg egy, a res­ti­tú­ció jog­sze­rű­sé­gét ki­vizs­gá­ló füg­get­len bí­ró­ság íté­le­te tesz pon­tot, ne­tán a va­gyon­ügy kon­szo­li­dá­ci­ó­ja a szlo­vák ér­de­kek­nek meg­fe­le­lő­en, a he­lyi in­téz­mé­nyek ál­tal ásott me­der­ben ha­lad to­vább. Az em­lí­tett kri­ti­kai meg­nyi­lat­ko­zá­sok min­den­eset­re ar­ra utal­nak, hogy el­ha­mar­ko­dott len­ne a kér­dést vég­leg le­zárt­nak te­kin­te­ni és a kö­zel­jö­vő tar­to­gat­hat még ér­de­mi fej­le­mé­nye­ket.

Fel­hasz­nált iro­da­lom

Alkér Kál­mán: A Magyar–Román Ve­gyes Dön­tő­bí­ró­ság­nak a föld­bir­tok­pe­rek­ben va­ló ha­tás­kör kér­dé­sé­ben ho­zott ha­tá­ro­za­ta és an­nak kö­vet­kez­mé­nyei. Ma­gyar Jo­gi Szem­le, 1927. áp­ri­lis.
An­gyal Pál: Az egye­te­mi per ka­to­li­kus vo­nat­ko­zá­sai. Bu­da­pest, 1934
Beth­len Ist­ván be­szé­de. Kép­vi­se­lő­há­zi Nap­ló, 393. szám, 1930. má­jus 16.
Dani­lo­vics Pál: A tri­a­no­ni bé­ke­szer­ző­dés 250. cik­ké­hez. Ma­gyar Jo­gi Szem­le, 1927. áp­ri­lis.
Dó­ka Klá­ra: Egy­há­zi bir­to­kok Ma­gyar­or­szá­gon a 18.–19. szá­zad­ban. Bu­da­pest, Ma­gyar
Egy­ház­tör­té­ne­ti En­cik­lo­pé­dia Munkaközösség, 1997.
Geő­cze Ber­ta­lan: Nem­zet­kö­zi ma­gán­jo­gi kér­dé­sek a ve­gyes dön­tő­bí­ró­ság­ok judikatúrájában. Ma­gyar Jo­gász­egy­le­ti Ér­te­ke­zé­sek, 1927.
Jam­bre­ko­vich Lász­ló: Egy tár­gya­lás a ve­gyes dön­tő­bí­ró­ság előtt, a ma­gyar–cseh ag­rár­pe­rek­ben.
Kar­ner Kár­oly: A fe­le­ke­ze­tek Ma­gyar­or­szá­gon a sta­tisz­ti­ka meg­vi­lá­gí­tá­sá­ban. Deb­re­cen, 1931.
Kiss Jó­zsef Mi­hály: A Páz­mány Pé­ter Tu­do­mány­egye­tem fel­vi­dé­ki bir­to­kai vis­­sza­szer­zé­sé­ért in­dí­tott pe­rek. Le­vél­tá­ri Szem­le, 1991/3 .
Lido­vé listy, 1933. áp­ri­lis 7.
Luk­ács György: A ma­gyar–ro­mán ag­rár­pe­rek kér­dé­se. Bu­da­pest, 1928.
Ma­gyar Pénz­ügy, 1934. ok­tó­ber 31.
Ma­gyar Szem­le, 1929. áp­ri­lis, 343. p.
Magy­a­ry Zol­tán: A ne­mez­kö­zi bí­rás­ko­dás vál­sá­ga. Ma­gyar Szem­le, 1927. ok­tó­ber.
Markó Je­nő: Az op­tán­sok pe­re Ro­má­nia el­len. Ma­gyar Szem­le, 1927. no­vem­ber.
Mat­he­o­vits Fe­renc: A ma­gyar–ro­mán bir­tok­per. Bu­da­pest, 1929.
Pálesch Er­vin (szerk.): Cseh­szlo­vák tör­vé­nyek és ren­de­le­tek gyűj­te­mé­nye. Prešov, é. n
Romportlová, M.: ÈSR a Maïar­sko 1918–1938. Brno, 1986.
Rut­tkay Lász­ló: Az op­táns­ügy mai ké­pe. Ma­gyar Szem­le, 1930. jú­li­us.
Salacz Gá­bor: A ma­gyar ka­to­li­kus egy­ház a szom­szé­dos ál­la­mok ural­ma alatt. Mün­chen, 1975.
Salacz Gá­bor: Egy­ház és ál­lam Ma­gyar­or­szá­gon a du­a­liz­mus ko­rá­ban. Mün­chen, 1974.
Se­bes­tyén Pál: A há­gai meg­ál­la­po­dá­sok alap­ján 1930. évi áp­ri­lis hó 28-án alá­írt pá­ri­zsi egyez­mé­nyek. Bu­da­pest, 1931.
Sbír­ka záko­nu a naží­ze­ní státu Èeskoslovenského. Roè­ník 1919. Èást­ka XLIII. 289–290. p.
Szla­dits Kár­oly: A ve­gyes dön­tő­bí­ró­ság­ok ítél­ke­zé­se. Bé­ke­jog, I. évfolyan. 1920.
Térfi Gyu­la (szerk.): Ma­gyar Tör­vény­tár, 1921. évi XXXIII. tc., Bu­da­pest, 1922.
Váli Fe­renc: A Magyar–Csehszlovák Ve­gyes Dön­tő Bí­ró­ság és az ál­lan­dó Nem­zet­kö­zi Bí­ró­ság íté­le­te a Páz­mány Pé­ter Egye­tem pe­ré­ben. Bu­da­pest, 1934.
Váli Fe­renc: Az Ál­lan­dó Nem­zet­kö­zi Bí­ró­ság íté­le­te a Páz­mány Pé­ter Tu­do­mány­egye­tem pe­ré­ben. Bu­da­pest, 1934.