A soknemzetiségű csehszlovák nemzetállam születése 1919-ben Érvek, viták az 1919. évi párizsi békekonferencián

Az 1919-1920. évi párizsi békekonferenciának a csehszlovák államalapítás szempontjából meghatározó jelentőségű 1919. január-szeptemberi időszakát az 1919.június 28-i versailles-i német és az 1919. szeptember 10-i Saint German-i osztrákbékeszerződés, valamint az osztrák békeszerződéssel egy időben aláírt csehszlo-vák kisebbségvédelmi szerződés aláírása tette különösen fontossá. Az 1920. júni-us 4-én aláírt trianoni békeszerződés előkészítése során mind a csehszlovák delegáció, mind pedig a nagyhatalmak jórészt már csak az 1919 tavaszán, nyarán meghozott döntéseket védelmezték, az akkori érveket alkalmazták. Ezért az alábbiakban ennek a kilenchónapos periódusnak az argumentációját és a csehszlovák érvek nyomán kialakult vitákat vizsgálom. A születőfélben lévő állam nemzetközi jogilegitimációja és a területi igények biztosítása érdekében használt csehszlovák érvelés azért is különös figyelmet érdemel, mert kritikai elemzésük mindeddig csakrészlegesen történt meg, ugyanakkor az érvrendszer egésze tulajdonképpen tartósan beépült a cseh és szlovák történetírásba.2

Az államalapítás két cseh vezérpolitikusa – az 1918. december elején az Egyesült Államokból több mint négyéves távollét után Prágába hazatérő T. G. Masarykés a világháború alatti emigrációs tevékenységét megszakítás nélkül immár az új ál-lam külügyminisztereként Párizsban tovább folytató E. Benes – az 1919. január 19-én megnyílt békekonferencia első féléve alatt intenzív levelezésben állt egymással.3

A világháború utáni közép- és kelet-közép-európai átrendezéssel kapcsolatoscsehszlovák elképzeléseket, terveket elsőként Masaryk Új Európa című politikairöpirata fogalmazta meg. Masaryk rendezési elképzelésének kiindulópontját a Németországtól keletre eső európai területek radikális államjogi átalakításának, anemzetállamok megteremtésének szükségessége jelentette: „Az lenne kívánatos,hogy az országok és a nemzetek területileg egybeessenek. A nemzetek az emberiség természetes szervezetei; a nemzeti lét a legjobb biztosítéka a nemzetköziségnek, és mindkettő célja az európai fejlődésnek. […] Az államokat nemzetivé kell tenni. A dolgok jelenlegi állása szerint számolni kell avval, hogy egyelőre még nem lesznek tiszta nemzeti államok: gazdasági és forgalmi okokból továbbra is nagy számban lesznek nemzeti kisebbségek.”4

A kis és nagy nemzetek egyenjogúsága, a nemzetközi kapcsolatok új alapokrafektetése ennek az egész Európára kiterjedő nemzetállami államszerkezetnek a további fontos Masaryk által is szorgalmazott feltétele. A békekonferenciát a cseh politikus – ebben az 1917 őszén a forradalmi Pétervárott elkezdett és 1918 novemberében Washingtonban befejezett munkájában – arra is alkalmasnak tartotta, hogyszakítson a be nem avatkozás „elavult és őszintétlen diplomáciai elvével”. Hangsúlyozta, hogy a békekongresszuson minden érintett nemzetnek biztosítani kell a részvétel jogát: „A békekongresszuson a hadviselő nemzeteket nemcsak kormányaiktagjai, hanem különböző megbízottaik is képviselni fogják, és általában mindazonnépek képviselői jelen lehetnek itt, amelyeknek a sorsáról szó lesz, és amelyeknekjoguk van az önrendelkezésre.”5

Masaryk tisztában volt azzal, hogy a világháborút lezáró békeszerződések legtöbb vitát kiváltó rendelkezései a területi változásokra vonatkozó döntések lesznek:„A békekongresszus legnehezebb feladata a területi kérdések rendezése lesz. A német hódításvágy és a pángermanizmus előretörése Kelet felé az oka annak, hogy anemzetiségi kérdés Kelet-Európában a legakutabb. Poroszországot, Ausztria-Magyarországot, a Balkánt, Oroszországot politikailag újra kell szervezni.”6

Az új európai államszervezet megteremtésére hivatott békekonferencia céljainakmegfogalmazása közben Masaryk a győztes államok és nemzetek hangján szól.Nemcsak a békekonferencia folytatásaként elképzelt népszövetségi fórumot, hanem magát a konferenciát is egyfajta ítélőszékként képzeli el. Igaz, ő még, mint láttuk, valamennyi érintett nemzet képviselőjének helyet adott volna a tanácskozáson.Elképzeléseiben rendre keveredtek a racionális érvek, a győzteseknek kedvező tervek, a megvalósíthatatlannak bizonyult nemzetközi jogszabályok és az irreális víziók. Elmaradt például a „nemzetközileg garantált törvény” megalkotása a nemzeti kisebbségek kulturális és nemzeti egyenjogúságáról vagy az egyforma kritériumokalapján kiírt és ellenőrzött népszámlálások nemzetiségi adatszolgáltatásáról.

A békekonferencia előkészítése, működése során az első hat hónapban a cseh-szlovák érdekek legfőbb képviselője Edvard Benes külügyminiszter volt. Formálisanugyan a békedelegációt az első másfél hónapban Karel Kramár miniszterelnök vezette; a világháború éveiben szerzett ismertségét, tekintélyét ügyesen kamatoztatóBenes árnyékában azonban a pánszláv érzelmű, konzervatív Kramár teljesen háttérbe szorult, mígnem Masaryk kezdeményezésére visszahívták őt delegációvezetőtisztségéből.

Benes a békekonferencia munkájával kapcsolatosan a csehszlovák békedelegáció irányításában három alapelvhez igyekezett ragaszkodni. Mindenekelőtt arra törekedett, hogy a csehszlovák területi követeléseket történetileg mindenben igazolt,katonailag pedig lehetőleg befejezett tényként mutassa be. Már a békekonferenciaelőtt tudatosította annak fontosságát, hogy a területi igények érvényesítésében perdöntőnek bizonyulhat, mely állam tényleges ellenőrzése alatt álló területekről alakulhatnak majd ki viták a békekonferencián. A csehszlovák-magyar határok esetében 1918. november 29-én Kramár miniszterelnökhöz küldött táviratában a belgrádi fegyverszüneti megállapodás nyomán kérdésessé váló szlovákiai területekre vonatkozóan a következő utasítást küldte: „Kérem, ügyeljenek arra, hogy amint megérkezik a hadseregünk, ezeket a vidékeket via facti, nagy felhajtást mellőzve el kellfoglalni. Itt a csöndben végrehajtott fait accompli és a helyzetek megnyugtató kezelése dönt. Erre most jogot adtak nekünk. A közvéleménynek minderről nem kellsemmit sem tudnia.”7

Masaryk nemzetiségi konfliktusoktól tartó óvatos mértéktartása, Kramár és acsehszlovák kormány több miniszterének területi imperializmusa között Benes igyekezett a reális és hosszabb távon is védhető lehetőségek határain belül maradni. Acsehszlovák kormány 1919. január 2-án tárgyalta azt a négy tervet, amely a cseh-szlovák területi követelésekről a világháború befejezését követően kialakult. Az első, minimális változat, amely végül is többé-kevésbé megvalósult, a 8 milliónyi csehés szlovák mellett 5,6 milliónyi német, magyar, lengyel és rutén népességgel számolt. Az első változat ugyan a Csallóköz egy részét Magyarországnál hagyta volna,mégis 1,2 milliónyi magyar népességre tartott igényt az új állam számára. A második, harmadik, illetve negyedig forgatókönyv a pilisi szlovák enklávéra, Váctól Salgótarjánig, illetve még délebbre, Gyöngyöstől Miskolcig terjedő magyar sávot vont volna csehszlovák fennhatóság alá 1,4-1,6 milliónyi magyar anyanyelvű népességgel.Masaryk köztársasági elnök levélben érkező rendszeres utasításainak megfelelőenBenes igyekezett önmérsékletet tanúsítani mind a lengyelekkel, mind pedig a magyarokkal szemben.8

A kész tények politikáját azonban a későbbiek során is szívesen alkalmazta. AMagyar Tanácsköztársasággal szembeni közös román-jugoszláv-csehszlovák fellépést szintén ilyen megfontolásokból szorgalmazta. Azt tervezte ugyanis, hogy az antibolsevista hadjárattal sikerülhet a békekonferencia által elutasított további Magyarország ellen irányuló katonai követeléseket is keresztülvinnie. E tekintetben alegválságosabb 1919. júniusi napokban egyébiránt a jóval óvatosabb Masaryk elnök is hajlott volna az újabb területek megszerzésére.9

A csehszlovák külügyminiszter ezen kívül nagy súlyt helyezett arra, hogy a nemcseh és nem szlovák többségű területek nemzetiségi jellegét elhomályosítsa, relativizálja, részben a statisztikai adatok megbízhatatlanságára való folyamatos utalásokkal, részben az igényelt terület határain túl élő csehek, szlovákok számának tudatos felnagyításával. E tekintetben a Legfelsőbb Tanács előtti 1919. február 5-i fellépése, illetve a területi igényeket rögzítő hivatalos csehszlovák memorandumoktartalma a legjellemzőbb. Ebbe az argumentációs körbe tartozik Benesnek a békekonferencián kétségkívül nagy és pozitív visszhangot kiváltó bejelentése, amely szerint Csehszlovákia kisebbségei részére igyekszik olyan messzemenő kisebbségi jogokat, egyebek közt széles körű önkormányzati jogosítványokat biztosítani, hogy azország a svájci minta követése alapján egyfajta „keleti Svájccá” váljék.10

Benes igazi politikai erényeit azonban a békekonferenciával egy időben formálódó csehszlovák külpolitika francia orientációjának a kialakításában figyelhetjük meg.Már az 1915-1918. évi emigrációs tevékenysége során arra a mély meggyőződésre jutott, hogy a cseh nemzeti célokat legjobban a szoros francia szövetség kialakítása szolgálhatja. Egyebek közt őt igazolta az a tény, hogy a világháború utolsó másfél évében a németellenesség még a Habsburg-monarchiával kapcsolatos mérsékelt francia megfontolásokat is képes volt felülírni. A francia-csehszlovák közös németellenes front hosszú távon úgy kívánta volna Európa békéjét biztosítani, hogyNémetország nyugati és keleti határain egyaránt erős, egymással szorosan együttműködő németellenes politikai és katonai szövetség működött volna. A békekonferencián előterjesztett csehszlovák emlékiratok egyikéből sem hiányoznak a német-ellenes kitételek és a francia érdekeknek megfelelő politikai célkijelölések. így például A csehszlovákok. Történelmük és kultúrájuk. Harcuk és munkájuk. Jelentőségük a világban című 1. számú memorandum vezérgondolata éppen az évszázadoscseh-német szembenállásra épülő történeti okfejtés.

E szerint a csehek a vallásháborúkban, a Habsburgok ellen irányuló korai rendifelkelésekben éppúgy a németek ellen harcoltak, mint a 18-19. századi polgárosodás nyelvi és iskolaharcaiban. A csehek a szláv világ legfejlettebb és legnyugatibbrészeként a pánszláv mozgalmakból is minden esetben azok németellenes potenci-álját kívánták saját maguk számára hasznosítani. A memorandum a cseheknek atöbbi szlávokéval részben megegyező, részben eltérő történeti fejlődésében éppena németellenességet tekintette a nemzeti függetlenséghez vezető legfontosabbérdemnek.11

Amilyen szerepet a németellenesség kapott a cseh történelemben, a szlovákokmúltját bemutató memorandumban ugyanaz a szlovákok magyarellenes küzdelmekéntjelent meg. A világháború alatti csehszlovák emigrációs politikai röpiratok, propaganda- és sajtótermékek, Masaryk, Benes hivatalos nyilatkozatai a magyar kormányok háborús magatartását kezdettől fogva a pángermanizmus legfontosabb ke-let-közép-európai támaszaként értékelték. A magyar-német világháborús együttmű-ködéssel szemben a csehek és szlovákok ellenállását úgy igyekeztek beállítani,mint a háborús hátország legfontosabb ellenállási mozgalmát, amelynek ráadásulévszázados előzményei voltak.

A szlovákkérdésnek szentelt 5. számú csehszlovák békememorandum ennekmegfelelően a csehek által elszenvedett osztrák-német „elnyomáshoz” hasonlítja amagyar nemzetiségi politikát. A kiegyezés kori magyarországi asszimilációs politikakétségtelen hibáit és mulasztásait a szlovákság ezeréves nemzeti mártíriumának bizonyítékaként hangsúlyozza a memorandum. A magyarul idézett „tót nem ember”szólástól kezdve Bánffy Dezső parlamenti soviniszta hitvallásán, Grünwald Bélánaka magyarosító középiskolákkal kapcsolatos vízióján keresztül a szlovák gimnáziumok bezárásáig, a gazdasági nacionalizmus néhány felnagyított megnyilatkozásáig,illetve felvidéki kolerajárvány idején az árván maradt szlovák gyermekek alföldi családokhoz küldését emberrablásként értékelő hatásvadász értékelésig terjedtek amemorandum történeti bizonyítékai arról, hogy szlovákok történelmében a magyarok a barbár németek „szellemi rokonaiként” jelennek meg.12 A szlovák történetírásezekkel a toposzokkal jórészt ugyanebben a szellemben foglalkozik, a dualizmuskorszakát 1989 előtt hivatalosan is a fokozott nemzeti elnyomás periódusaként tartotta számon a szlovák historiográfia.13

A francia orientációval, amelynek jelentőségével Benes és Masaryk egyaránttisztában voltak, sokan nem értettek egyet. Milán Rastislav Stefánik, a csehszlovákemigrációs trojka harmadik, s egyúttal szlovák tagja például a csehszlovák hadsereg kialakítását, a Csehszlovákia által igényelt csehországi német, morvaországilengyel, magyarországi szlovák-, rutén- és magyarlakta területeken zajló katonai akciók vezetését olasz tábornokokra kívánta bízni. A francia orientációnak azonbanBenesék számítása szerint volt egy pótolhatatlan rövid távú és egy nem kevésbéfontos hosszú távú haszna. A francia diplomácia a fegyverszünet után azonnal, s még inkább a békekonferencia idején minden más nagyhatalmi delegációnál hatásosabb támogatást tudott biztosítani a csehszlovák követeléseknek, melyet a cseh-szlovák delegáció igyekezett maximálisan kamatoztatni.14

Volt a francia orientációnak még két rendkívül fontos hozadéka: a csehszlovákalkotmány, az állam politikai berendezése, köztársasági államformája, a népi kezdeményezéseket, pártpolitikai alternatívákat rugalmasan befogadó nyitott, könnyenváltoztatható politikai szerkezete Csehszlovákiát a régió legdemokratikusabb államává emelte. A francia bank- és kereskedelmi tőke intenzív jelenléte pedig segítette áthidalni a kialakuló csehszlovák gazdaságot azokon a strukturális, regionális értékesítési, ágazati és iparszerkezetei válságokon, amelyek szükségszerű velejáróivoltak a korábbi nagy piacok beszűkülésének, akárcsak az úgynevezett történeti országrészek (Cseh- és Morvaország, valamint Szilézia), illetve Szlovákia és Kárpátalja közötti hatalmas gazdasági különbségeknek.

A csehszlovák államalapítás alighanem legtöbbet vitatott sajátosságát az jelentette, hogy a Szent Vencel koronájához tartozó úgynevezett történeti országok -Csehország, Morvaország, Cseh-Szilézia területe – a történeti közjog, a korábbansemmilyen önálló államisággal, történeti-közjogi különállással nem rendelkező Szlo-vákia a természeti jog, Kárpátalja pedig egyfajta közvetett önrendelkezés formájában a társulási jog alapján került az új állam keretei közé. A jogalapok különbözősége az ország regionális szerkezetében éppúgy igen jelentős különbségek forrásává vált, mint a köztársaság etnikai összetételében. A Csehszlovákiához került kisebbségek közül a legnagyobb ellenállásba a csehszlovák államalapítók a 3,5 mil-liós csehországi és a 180 ezres szlovákiai-kárpátaljai, együttesen 3,68 milliós cseh-szlovákiai német kisebbséggel kapcsolatosan ütköztek.15

A németkérdésnek szentelt 3. számú csehszlovák békememorandum ennekmegfelelően igyekezett minden érvet mozgósítani. A történeti érvek közt nagy hangsúlyt kapott az a tény, hogy a Monarchiában maguk a csehországi németek ellenezték jó ideig a cseh országrészek nemzetiség szerinti kettéosztását, azt csak a nagyosztrák-tervek és 1918. október 16-i császári manifesztum emelte a reformtervekközéppontjába. A memorandum szerzői természetesen az osztrák statisztikai adatközléseket is hamisításokkal vádolták, és a németek számát 800 ezerrel kevesebbre becsülték.16

A német többségű Szudéta területekre való csehszlovák igények legnyomósabbérveit a földrajzi-stratégiai (Csehország hegyi határai jelentik az ország közép-európai erődítményjellegének legfontosabb garanciáit), illetve a gazdasági érvek jelentették. A magashegységi földrajzi határok mellett az észak-csehországi bánya- éstextilipari központok nélkül Csehország ipari-gazdasági túlsúlya az utódállamok köztazonnal megszűnt volna.17

A negatív, németellenes érvelés legtöbb vitára okot adó és leginkább diszkriminatív érvrendszerét a németek középkori kolonizációkra visszavezetett megkülönböztetése jelentette: a csehországi németek ebben az értelmezésben kolonistáknak, telepeseknek, bevándoroltaknak számítottak. Ezt az érvelést maga Masarykköztársasági elnök is alkalmazta 1919-es újévi beszédében, ami hatalmas felzúdulást váltott ki a német kisebbség körében. Maga Masaryk ezt követően elhatárolódott ettől az érveléstől. Ezzel szemben Edvard Benes a második világháborút követően a kisebbségek ellen irányuló köztársasági elnöki dekrétumok érvrendszerében, illetve az 1945. augusztus 2-i potsdami határozat kierőszakolásában ismételten alkalmazta ezt a nyilvánvalóan történetietlen argumentációt.

A kisebbségekkel kapcsolatos pozitív csehszlovák érvelésnek három fontos ele-me volt: Csehszlovákia demokratikus jogállamként minden kisebbségi jogot biztosíta németek számára, beleértve a területi és kulturális autonómiát, mi több, Benes1919. február 5-én a Legfelső Tanács előtt elmondott beszédében arra is ígéretettett, hogy a kisebbségi önkormányzati jogok fokozatos kiterjesztésével Csehszlová-kia „keleti Svájc” lesz, és a német területek a svájci kantonokéhoz fogható jogokatkapnak majd.18

Az Új Európa című politikai röpiratban Masaryk is azt hangsúlyozta, hogy Cseh-szlovákián belül a csehországi németek számára sokkal több lehetőség adódik afejlődésre, mint Németországban, amely a háború okozója volt. Ráadásul a Habs-burg-monarchián belül a cseh-német együttélésnek számos településen igen sokpozitív előzménye, eredménye is volt. Ezek kifejtését, példaként állítását azonban amemorandumok általános csehellenessége nem tette lehetővé.19

A csehszlovák állam soknemzetiségű szerkezetének kevés pozitív hatása közüla leginkább szembetűnőnek a békekonferencia idején a nemzetközi kisebbségvé-delmi előírások viszonylag akadálymentes elfogadása és a csehszlovák kisebbségvédelmi szerződés aláírása, parafálása és a belső jogrendszerbe való beépítésevolt. Ennek a kisebbségvédelmi kötelezettségvállalásnak a részelemei közül azonban jószerivel csak a nyelvi, oktatási rendelkezéseknek lehetett érvényt szerezni.

A cseh történeti közjog, valamint – közvetett formában – a csehszlovák államhozvaló kapcsolódás kinyilvánításában megjelenített szlovák és ruszin önrendelkezésijog alapján Csehszlovákia határait még nem lehetett volna pontosan meghatározni.Az etnikai határvonalak nemcsak a történeti közjoggal, a nemzeti önrendelkezésalapelvével voltak ellentétesek, de összeegyeztethetetlennek bizonyultak az új állam gazdasági, közlekedési, stratégiai, katonai érdekeivel is. A fenti érvek ötvözésén alapuló csehszlovák területi önmeghatározás meglehetősen sajátságos, eklek-tikus argumentációt eredményezett.

A történeti közjog azonban Csehszlovákiának a Morva folyótól nyugatra eső felén sem bizonyult elegendőnek. Csehszlovákia az úgynevezett történeti országrészek esetében az etnikai területeknél jóval nagyobb történeti államterület integritását biztosító cseh történeti közjog talaján állt. Szent Vencel koronájának három országa – Csehország, Morvaország és Szilézia – közül az előbbi kettő esetében a németek, Szilézia esetében a németek és a lengyelek vitatták a cseh történeti közjoglétjogosultságát. A sziléziai történeti közjogi vitában a sziléziai örökösödési háborúeredményeinek elismertetése helyett Benes a Legfelsőbb Tanács előtt és a cseh-szlovák bizottság munkájában is a gazdasági érvekre (az ostravai-karvinái feketeszén-medence stratégiai fontosságára) helyezte a hangsúlyt. A lausitzi-luzicei szorbok, Kladsko, Hlucínsko (Glatz hercegség) esetében viszont az etnikai rokonság ésa történeti érvek kombinációja dominált.20

Szlovákia esetében viszont az emigráció által körülírt államterülethez a szlováketnikai rokonság, azaz a természeti jog, a szlovákok önrendelkezési joga volt a hi-vatkozási alap, amelyet az 1918. október 30-i turócszentmártoni szlovák nemzetideklaráció 1-2. pontja a következőképpen rögzített: „A szlovák nemzet a nyelvilegés kulturálisan-történetileg egységes cseh-szlovák nemzet része. Minden olyan kul-

A soknemzetiségű csehszlovák nemzetállam születése 1919-ben 115

turális küzdelemben, amelyet a cseh nemzet vezetett, és amely őt az egész világonhíressé tette, a szlovák ág is kivette a részét. 2. Ezért ennek a cseh-szlovák nem-zetnek a részére a teljes függetlenség alapján mi is követeljük a korlátlan önrendel-kezési jogot. Ennek az elvnek az alapján kinyilvánítjuk egyetértésünket azzal az újnemzetközi jogi helyzettel, amelyet 1918. október 18-án Wilson elnök fogalmazottmeg, s amelyet az osztrák-magyar külügyminiszter október 27-én tudomásul vett.”21

Kárpátalja esetében a helyzet a szlovákiaihoz hasonló, de a kárpátaljai önrendel-kezési igényt az amerikai ruszinok szervezetei és gyűlései voltak hivatottak szimbo-lizálni egészen 1919 januárjáig, amikor is a csehszlovák katonai alakulatok el nemfoglalták Kárpátalját. A nyugat-dunántúli burgenlandi csehszlovák-jugoszláv korridoresetében pedig a leplezetlen katonai-stratégiai érdek volt a meghatározó.22

S hogy milyen alapelvek szerint ötvözték a csehszlovák békejegyzékek a történeti közjogi, etnikai, stratégiai és gazdasági érveket?23 A csehszlovák nemzet történeti fejlődését áttekintő első jegyzékben a szláv nemzetek megosztottságának, alárendeltségének, államnélküli fejlődésének fő okát a szlávok individualizmusában és azarra visszavezethető belső viszályokban jelölte meg. Ezzel együtt Csehországnak aMonarchiában betöltött kiemelkedő gazdasági, politikai szerepe a memorandumszerint a cseheket legalább a szláv világban vezető szerepre predesztinálta, s ennek számos bizonyságát adták a világháború évei, amikor is a csehszlovák emigráció és ellenállás a szláv világban mértékadónak és irányadónak számított. Ez az érvelés Benes és Kramár egybehangzó véleménye szerint azt a regionális vezető szerepet volt hivatva megalapozni, amely közvetlen oka volt a csehszlovák-lengyel regionális rivalizálásnak.

A szlovákiai nemzetiségi viszonyok bemutatásában a szlovák tárgyú memorandum a dualizmus kori asszimilációs folyamatokat a magyar statisztikák, népszámlálások hamis adatközléseinek hangsúlyozásával fejelte meg. Jóllehet a korabeli magyar statisztikai irodalom csaknem hivalkodva állította magáról, hogy a nyelvismereti adatokkal a frissen elmagyarosodó nemzetiségi rétegek számának megállapításához is támpontot tudott adni, az 547 ezer szlovákul beszélő magyar anyanyelvűszámadatát a memorandum a magyar népszámlálási csalások fényes bizonyítékaként mutatta be.24

Az Edvard Benes vezette párizsi csehszlovák békedelegáció kétségkívül a legjobban felkészült, legtöbb szövetséges kapcsolattal és tapasztalattal rendelkező kelet-közép-európai delegációnak számított. Benes külügyminiszter a négyévi párizsiemigráció összes személyi, politikai kapcsolati tőkéjét, propaganda- és politikai sikerét mozgósítani tudta, amikor a delegáció vezetőjeként 1919. február 5-én többmint három órán keresztül győzködte a Legfelső Tanács tagjait, a győztes nagyhatalmak első számú vezetőit a csehszlovák államalapítás és a csehszlovák területikövetelések jogosultságáról. A meghallgatás eredményeként a békekonferencia vezetői megalakították a csehszlovák bizottságot, amely az első hónapokban főkéntaz új állam határkérdéseivel foglalkozott. A csehszlovák bizottság jegyzőkönyvei aztmutatják, hogy Benes és a csehszlovák békedelegáció tagjai igyekeztek minden eszközt megragadni az eredeti területi követelések érvényesítése érdekében.25

A legtöbb problémát a csehszlovák bizottságban és annak területi albizottságaiban a csehszlovák-magyar határ véglegesítése jelentette. Az amerikai, olasz, angoldelegációk kezdetben a magyarszlovák nyelvhatárhoz közelebb álló határ kialakítását támogatták, s a Duna-Ipoly határt követelő csehszlovák álláspontot teljes egészében csak a franciák osztották. A bizottság ezért 1919. február 27-i ülésén, amelyen elvi döntés született Kárpátalja Csehszlovákiához kerüléséről, albizottságot küldött ki a csehszlovák-magyar határ megvitatására, a Csallóköz hovatartozására, illetve az Ipoly menti határszakasz és Sátoraljaújhely kérdésének tisztázására. Az albizottság március 4-i ülésén meghallgatták Benes csehszlovák külügyminisztert.26

A Csallóközre vonatkozóan Benes hatféle érvet mozgósított. Hangsúlyozta a terület gazdasági függőségét Pozsony és Komárom piacaitól. A magyar anyanyelvű népesség számát közel 30 ezerrel csökkentve ugyan, de elismerte a terület magyaretnikai jellegét. Ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy a szlovák lakosság folymatosan dél felé törekszik a Vág mentén. A magyarok ellenállásától nem tartott,mert „mezőgazdasági, következésképpen jámbor, békés népességről van szó”.Csehszlovákiának létérdeke Pozsony és Komárom megszerzése: „Ha a Csallóközta magyaroknak adnák, ezzel megfojtanák Pozsonyt.”27 Benes Csallóközre vonatkozó érvelésének középpontjában a gazdasági argumentáció állt: „Cseh-Szlovákia jövőbeni ereje elsősorban az iparban rejlik. Ezért cseh-szlovák kormányzata a területi kérdéseket az ország gazdasági szükségleteiből kiindulva vizsgálja.”28 Ugyanakkora Csallóköz esetében a békekonferencia legtöbb delegációjában értő fülekre találókatonai-stratégiai érvekkel is előhozakodott: „A cseh-szlovákok nem fogadhatják el,hogy Komárom magyar legyen, mivel a város országuk ellen irányuló hídfőállást alkotna. Ugyanúgy nem nélkülözhetik a Csallóközt sem, hacsak nem akarják magukatkitenni annak, hogy Pozsonynál és Komáromnál torkon ragadják őket.”29

Amikor a csehszlovák követelések csehországi és szlovákiai vitás kérdései márjórészt megoldódtak, és Teschen kérdésében is sikerült a lengyelek globális megoldási javaslatát megtorpedózni, a prágai parlament külügyi bizottságához küldött1919. március 7-i bizalmas jelentésében megnyugvással írhatta le a következőket.„Ha a mi közvéleményünk tudatosítani tudná, milyen légkör uralkodik a konferencián, ha mindenki tisztán látná azt, hogy a konferencia egészében véve a sematikusan megfogalmazott nemzetiségi elvek bűvöletében tevékenykedik, holott a helyi viszonyokról teljességgel tájékozatlan, akkor azonnal beláthatnák, hogy ezek a megoldások a mi igazi győzelmünket jelentik. Ez a mostani győzelem annál nagyobb,hogy ezzel egy időben a németekkel és magyarokkal szemben is olyan határokatítéltek meg nekünk, amelyek minden tekintetben megnyugtathatnak bennünket.”30

Benesnek ez a jelentése három dolgot jelez. Egyrészt a csehszlovák területi követelések képviseletének abszolút prioritását, másrészt „a sematikusan megfogalmazott nemzetiségi elvekkel” szembeni fenntartásait. A Benes vezette csehszlovákbékedelegáció arra törekedett, hogy a Csehszlovákia szempontjából optimálisnaktekintett államhatárok megszerzése érdekében a történetijogi, etnikai, stratégiai,földrajzi és gazdasági érvek leleményes kombinációjával, mindenkor a helyzethezigazított ötvözésével maximális mértékben kiaknázza a döntéshozó nagyhatalmaktámogatását. Harmadsorban azt is kiolvashatjuk a jelentésből, hogy Benes mindenkötelező diplomáciai óvatossága ellenére 1919. márciusi jelentésében valódi győzelemként értékelte a határkérdésekben elért nagyhatalmi döntéseket. A párizsi békekonferencián Csehszlovákiának sikerült a leginkább valóra váltania területi követeléseit és igényeit: „Meg vagyok győződve arról – írta jelentése végén -, hogy akonferencia számunkra olyan eredményeket hoz – hogy elfogulatlan és tárgyilagos megítélés szerint is számunkra a háború és a konferencia igazi politikai és diplomáciai diadalt jelent.”31

Amennyiben a békekonferenciára benyújtott csehszlovák memorandumoknak acsehszlovák állam belső berendezésére, nemzetiségi összetételére, valamint a kelet-közép-európai regionális szerepvállalására vonatkozó részeket elemezzük, aztlátjuk, hogy a csehországi német területek mellett főleg Szlovákia kérdése volt az atényező, amely eleve destabilizáló hatást váltott ki. A csehszlovák állameszmeMasaryk és Benes értelmezésében, de általában a meghatározó prágai kormány- és pártpolitikai körökben a szlovákkérdést mint a cseh államiság újrateremtésévelegyütt járó átmeneti körülményt kezelte. A szlovák nyelv használatának engedélyezésében ugyan hamar kialakult a konszenzus, a csehszlovák kisebbségvédelmiszerződésben vállalt, 1938-ig meg nem valósított kárpátaljai autonómiához hasonló önkormányzati megoldást Szlovákia esetében a prágai kormányok 1938 őszéignem voltak hajlandóak támogatni. A szlovákkérdést a párizsi békekonferenciáraAndrej Hlinka szlovák néppárti politikus magánutazás keretében átnyújtott memorandum formájában próbálta tematizálni, de a francia hatóságok megakadályoztáka szlovák követelések közvetlen kézbesítését.32

A még megszerezni kívánt területek közötti különbségek (a lausitzi-luzicei szorbvidék, a nyugat-magyarországi csehszlovák-jugoszláv korridor, illetve aKapuvár-Győr-Esztergom-Kisoroszi-Salgótarján-Gyöngyös-Miskolc-Sátoraljaújhelypontok mentén elképzelt „optimális” csehszlovák-magyar határvonal) kérdése sokkal inkább foglalkoztatta a cseh közvéleményt, mint a Szlovákiával, Kárpátaljávalkapcsolatos feladatok számbavétele. A kisebbségekkel szembeni ígéretek és kötelezettségvállalások szempontjai is gyorsan háttérbe szorultak mindaddig, amíg a német és magyar kisebbségi parlamenti képviselők radikális ellenkezése nem figyel-meztette a cseh politikai osztályt a csehszlovák nemzetállam alapvetően soknem-zetiségű jellegére. A mai határnál jóval délebbre tervezett csehszlovák-magyar ha-tárvonalat előkészítő úgynevezett második demarkációs vonal ügye az elmúlt évekcsehszlovák történetírásában is a korabeli érveléssel azonosuló elemzések tárgyá-vá vált.33

A csehszlovák államalapítás nagyhatalmi támogatásában a cseh és a szlováknemzeti önállóság felkarolása mellett kétségkívül igen fontos szerepe volt a Monar-chia katonai kikapcsolását célzó törekvésnek, valamint a régió pacifikálását előse-gítő államjogi megoldás mielőbbi – lehetőség szerint további francia, brit, amerikai,olasz beavatkozás nélküli – kialakításának. Ez a kérdés jórészt a békekonferenciaelőtt indított cseh, lengyel, jugoszláv, román katonai akciókkal, illetve a Magyar Ta-nácsköztársaság ellen indított csehszlovák-román hadjárattal lezárult. Ezzel párhuzamosan a régió nemzetállami szerkezetének kialakítása a wilsoni önrendelkezésielvek folyamatos átértelmezésével, a politikai, stratégiai, katonai, gazdasági, közlekedési céloknak egyre inkább alárendelten történt.

A nemzeti önrendelkezés történeti értelmezésében, értékelésében a cseh és aszlovák történetírás általában Masaryk és Benes érveit ismétli: Csehország eseté-ben a történeti államjog alapján egységesnek és oszthatatlannak tekintett történeti államterületről, Szlovákia és Kárpátalja esetében pedig a stratégiai, gazdasági,katonai rendezőelvek figyelembevételének szükségességéről. Érdemi viták kizárólaga cseh-szlovák viszonyról, a csehszlovák nemzetegység fikciójáról folytak. A hosszú

118 Szarka László

évtizedeken át külföldön élt és alkotó Zbynév Zeman cseh történész angolul és csehül is megjelent Benes-biográfiájában a szlovákkérdés megoldatlansága mellett arra is felhívta a figyelmet, hogy az 1920. február 29-i első csehszlovák alkotmány azegységes csehszlovák nemzet államaként határozta meg a köztársaságot, de említést sem tett az ország lakosságának egyharmadát kitevő kisebbségekről.

Zeman szerint a történelem iróniája, hogy Wilson elnök tanácsára a nemzeti önrendelkezés jegyében vezetett háború eredményeként a nemzeti állam ideálját aleginkább vesztes Ausztriában és Magyarországon valósították meg. A mindösszefelerészben cseh és csupán kétharmadában „csehszlovák” állam ezzel együtt francia és brit minta szerint nemzetállamként jelent meg Európa térképén: „A Csehszlovák Köztársaság tehát elindult végzetszerű útjára, és rövid fennállása alatt valóbanhatalmas sikereket aratott. A világháború után kialakult államok közül a leghaladóbbak közé tartozott. A háború utáni káoszban és nyomorban Benes Csehszlovákiaszámára váratlan politikai és diplomáciai győzelmeket szállított. Maradt azonban akérdés, vajon sikerült-e ezeket a győzelmeket tartóssá tenni és megőrizni.”34

A soknemzetiségű csehszlovák nemzetállam születésekor, a párizsi békekonferencia plenáris és bizottsági ülésein a nagyhatalmak saját geopolitikai érdekeik ésEurópa minél gyorsabb pacifikációja mellett arra törekedtek, hogy Köztes-Európábana győztesek sorába tartozó új államok gazdaságilag, katonailag egyaránt életképesnek és tartósnak bizonyuljanak. A békeszerződésekben rögzített döntések kétségkívül rendkívül kedvező startpozíciókat biztosítottak Lengyelország, Csehszlovákia,Románia és Jugoszlávia számára. A felsorolt államok belső konszolidációja, nemzetközi helyzetük stabilizációja azonban bizonyos mértékben kezdettől fogva rájukvolt bízva. Az 1938-1945 közötti hitleri új rend, majd pedig az 1948 után kialakultpax sovietica egyaránt azt bizonyította, hogy a nagyhatalmak által meghatározottmozgástérben Csehszlovákia eleve lemondott a belső megoldás lehetőségéről. Asoknemzetiségű állam kisebbségi nemzetei és kisebbségi közösségei részére megsem próbálta biztosítani azt az önkormányzati státust, amely már a két világháborúközötti időszakban is egyedüli garanciája lehetett volna a szlovák-, német-, kárpát-aljai kérdés belső megoldásának, a lengyel, magyar, zsidó kisebbségek helyzeténekméltányos rendezésének.

László Szarka

The born of the multi-nationality Czechoslovak nation-country in 1919. Arguments,

discussions at the peace conference in 1919 in paris

After the first world war, at the peace conference in Paris the Czechoslovakpeace delegation explained the country territorial requirements, that had beenalready known by the winning great powers, by complex argumentation. TheCzechoslovak state – with non-Czech population in half – by creating the con-struction of an artificial Czechoslovak state nation, by promising autonomy infavour of the more than 5 millión Czechoslovak minority population, tried todissolve uncertainty appearing behind the support of the great powers. Thestudy analyses the argumentation of the Czechoslovak requirements repre-sented by Foreign Affairs Minister, Edvard Benes, the bordér issues, tacticalelements in nationality problems. The ethno-political promises of the multi-national Czechoslovak nation-state at the peace conference in 1919 in Pariswere from the beginning in sharp conflict with missing self-administration solu-tion of the Slovak, Germán, Ruthenian, and Hungárián issue. Despitethe unfri-endly neighbourhood, includingthe Hitler-like Germany’s aggressive plans, thisis why the first republic could remained by itself in 1938.