Liszka József: Voigt Vilmos: A vallási élmény története. Bevezetés a vallástudományba
Több szempontból is egyedülálló könyv ez: egyrészt azért, mivel magyar nyelven ilyen áttekintés még nem született, másrészt meg azért, mivel eredetileg nem is könyvnek készült. Egyetemi elÅ‘adásokon, évtizedeken keresztül beszélt Voigt Vilmos, a budapesti egyetem Folklóré Tanszékének vezetÅ‘je az elsÅ‘ éves néprajz szakos hallgatóknak vallásetnológiai kérdésekrÅ‘l. Ezek egy részét a szemfüles diákok annak idején magnóra vették (eredendÅ‘en nyilván azért, hogy könnyebben tudjanak majd a vizsgára felkészülni), s csak késÅ‘bb jött az ötlet, hogy ezt a hangzóanyagot papÃrra is fektessék, az elÅ‘adóval kijavÃttassák, majd hatvanötödik születésnapjára, amolyan József attilai „magam magam „-ajándékként „meglepjék” vele.
A szerzÅ‘ rendkÃvül mély, s mindaközben borzasztóan széleskörű (világméretű!) vallástörténeti, vallásetnológiai, művelÅ‘déstörténeti távlatokat sűrÃt be alig kettÅ‘ és félszáz oldalba. Ha valaki végigolvassa a könyvet (ami egy némileg hosszabbra nyújtott este/éjszaka alatt megtehetÅ‘), könynyen beláthatja, hogy már önmagában ez sem kis technikai bravúr. Ezzel persze együtt jár, hogy jószerével „csak” jelezni tudja a problémákat, mialatt egyszerűsÃtésekhez, általánosÃtásokhoz kellett folyamodnia. Miközben többek között olyan vallástudományi fogalmakat, mint maga a vallás (annak egyes fokozatai: Å‘svallás, primitÃv vallás, voltaképpeni vallás), továbbá a néphit, népi vallásosság, a hiedelem, a hit és a vallási élmény, valamint a vallás és a babona, a „szent” és a „szentség” magyarázatára vállalkozik, mindezt gazdag tudománytörténeti szemlével kiegészÃtve, mintegy ezekkel is magyarázva teszi meg. A nemzetközi szakirodalomra lépten-nyomon hivatkozik, mindig kitérve annak esetleges magyar fordÃtásaira is. Olyan kuriózumokra
is kitér, mint amilyen Emilé Durkheim hÃres művének, A vallási élet elemi formáinak egy korai magyar fordÃtása. A neves francia szerzÅ‘ könyvének elsÅ‘ kiadása tudniillik 1912-ben jelent meg Párizsban, ám ezt megelÅ‘zÅ‘en egy részlete magyarul már 1909-ben megjelent a Huszadik Század cÃmű folyóiratban (a könyv teljes magyar fordÃtása viszont csak 2003-ban látott napvilágot a L’Harmattan Kiadó gondozásában).
A könyv olvasása közben állandóan azt keresi az ember, mi benne az a trükk, rafinéria, amely minduntalan arra készteti az olvasót, hogy egy-egy új ismeret elolvasása után/közben fel-fel ugorjon karosszékébÅ‘l, s más könyvekben további részleteknek járjon utána, illetve – hitetlen Tamásként – bizonyos közléseket ellenÅ‘rizzen. Konrád György valahol annak az óhajának ad hangot, hogy egyszer megÃrni azt a könyvet, amely után már nem kell több könyvet Ãrni. Nos, Voigt az ellenkezÅ‘ (ha úgy tetszik) véglet: más könyvek meglétére, ily mértékű ismeretére rendkÃvül kevés szerzÅ‘ számÃt, apellál. Mindez talán több évtizedes pedagógiai tevékenységének a lenyomata. Bár ez sem ilyen egyértelmű. Igazi „mélyvÃz” ez a könyv, hiszen – ahogy arra fentebb már utaltam – eredetileg az elsőéves néprajz szakosokat „dobta bele” a tanár úr, az Å‘ számukra hangzott el a második szemeszterben. Vajon mennyit érthettek meg belÅ‘le az inkább még csak rémülten tájékozódó és értetlenül pislogó „kiselsÅ‘sök”? Mennyire tudnak tájékozódni a számukra nyilvánvalóan idegen nevek, irodalmi hivatkozások szÃnes kavalkádjában? A nevezetes szemináriumok egyik hallgatója mesélte, hogy a tanár úr minden egyes órára könyvekkel súlyosan megrakott táskával jelent meg. A körbeadott mutatványirodalomba azonban „csupán” német, angol, francia, ritkábban orosz nyelvű műveket sorolt – a visszaemlékezÅ‘ megfogalmazása szerint – „irgalomból”. A könywáltozatban viszont már nem „kÃméli” az olvasót: az elÅ‘bbiek mellett többek között észt, finn, latin, norvég, olasz és svéd szakmunkákra is hivatkozik. Nyilvánvaló, hogy (rajta kÃvül) nincsen ember (pláne nem az elsőéves hallgatók között!), aki mindezt olvasni és értelmezni is tudná. Amennyiben azonban a „több dolgok vannak földön és égen, Horatio, mintsem bölcselmetek álmodni képes” felismeréséig és megértéséig elsegftette Å‘ket, akkor már elérte a célját. A magyar (sÅ‘t: európai!) glóbuszszemlélettÅ‘l mindenképpen segÃt elszakadni, hiszen a világ (alapvetÅ‘en vallási) sokszÃnűségét, sokrétegűségét kézzel foghatóbban nehéz lenne prezentálni. Ennek a „több dolgok vannak”-érzésnek az erÅ‘sÃtését (és persze a továbbkutatást) segÃti a kötethez csatolt gazdag irodalomjegyzék. Az ide felvett könyvészeti adatokat a használhatóság kedvéért tematikailag is tagolta a szerzÅ‘: elÅ‘ször a különféle (elsÅ‘sorban nemzetközi) bibliográfiák, majd a – nemzetközi és magyar nyelvű – (szak)lexikonok, továbbá a kézikönyvek (ezeken belül külön csoportban a nemzetközi vallástudományi kiadványok, a magyarra fordÃtott szakmunkák, illetve a magyar szakmunkák) jegyzékét kÃnálja a további olvasásra felingerelt érdeklÅ‘dÅ‘knek. Voigt Vilmos és a 2004es(!) megjelenésű könyve naprakész tájékozottságát mi sem bizonyÃtja jobban, mint az, hogy a hivatkozott irodalomjegyzékben kettÅ‘ 2005-ös jelzésű publikációt is föl tudott venni.
S végezetül még valami egyedülálló e könyvben. Nem találkoztam még szerzÅ‘vel, pláne nagy tudású professzorral nem, aki (voltaképpen diákjainak szánt) munkája vége felé ilyen mondatokat Ãrt volna le: „kérem minden olvasótól, az általuk észlelt hibákra és jobbÃtási javaslataikra hÃvják fel figyelmemet! A következetlenségeket, a hiányzó apró adatokat, a félreérthetÅ‘ vagy érthetetlen mondatokat jelöljék meg! Ha az irodalmi hivatkozásban valamit nem pontosan Ãrtam, ha esetleg nem emlÃtettem fontos, hozzáférhetÅ‘ további munkákat – kérem, közöljék velem! Ez a munka ugyanis praktikus célból, a tanulás elÅ‘segÃtésére született. Várom a (remélhetÅ‘leg nem csak bÃráló) megjegyzéseket. Tanuljunk együtt!” Voigt nemcsak tanÃt, de nevel is. Fenti mondataival, személyes példájával szerénységre és a szerzett tudással való soha meg nem elégedettségre…
Liszka József