Jakab István: A jelzős szerkezetek összevonásának törvényszerűségei és szerepük az értelmező és az értelmezett szószerkezeti viszonyának tisztázásában

E ta­nul­mány­ban két, te­ma­ti­ka­i­lag ös­­sze­füg­gő dol­go­za­tom tar­tal­má­nak lé­nye­gét tá­rom az ol­va­sók elé. Az el­ső­ben ma­gát az ös­­sze­vo­nás je­len­sé­gét írom le komp­lex for­má­ban: a tan­köny­vek­ben szét­szór­tan elő­for­du­ló rész­je­len­sé­gek­ről ki­mu­tat­va, hogy azok egy egy­sé­ges je­len­ség szét­szab­dalt ré­szei, il­let­ve azt, mi­lyen tör­vény­sze­rű­sé­gek ha­tá­sá­ra és mi­kép­pen megy vég­be az egyes jel­zős­szer­ke­zet-faj­ták re­duk­ci­ó­ja. A dol­go­za­tot a Ma­gyar Nyelv­őr­ben va­ló meg­je­le­né­se (1972) után egyet­ér­tés­sel fo­gad­ták a nyel­vé­szek.
Már en­nek az írá­som­nak a meg­je­le­né­se­kor lát­tam, hogy az ös­­sze­vo­nás tör­vény­sze­rű­sé­ge­i­nek al­kal­ma­zá­sa hoz­zá­se­gít ben­nün­ket az ér­tel­me­zett és az ér­tel­me­ző szó­szer­ke­ze­ti vi­szo­nyá­nak a meg­ha­tá­ro­zá­sá­hoz is. Né­hány nyel­vész ezt a vi­szonyt mel­lé­ren­de­lő­nek tar­tot­ta, jól­le­het kel­lő­kép­pen nem tud­ta bi­zo­nyí­ta­ni, a nagy több­ség el­len­ben alá­ren­de­lést fel­té­te­le­zett kö­zöt­tük: ez a fel­fo­gás szá­mí­tott ha­gyo­má­nyos­nak, s ezt tá­mo­gat­ta Kár­oly Sán­dor­nak Az ér­tel­me­ző és az ér­tel­me­zői mon­dat a ma­gyar­ban cí­mű mun­ká­ja is. Vizs­gá­la­ta­im ered­mé­nyei le­he­tő­vé tet­ték, hogy ki­áll­jak a mel­lé­ren­de­lő fel­fo­gás mel­lett, s bi­zo­nyít­sam an­nak he­lyes­sé­gét. Ez a fel­fo­gás ter­mé­sze­tes ma­gya­rá­za­tot ad az alá­ren­de­lő fel­fo­gás ál­tal tá­masz­tott min­den ké­tely­re, prob­lé­má­ra. Dol­go­za­tom meg­je­le­né­se­kor (1977-ben) so­kan fe­jez­ték ki egyet­ér­té­sü­ket bi­zo­nyí­tá­sa­im­mal. Kár­oly Sán­dor – ta­lán ez az ő szem­pont­já­ból ért­he­tő is – nem volt ezek kö­zött. In­kább tá­ma­dó, mint kri­ti­kus hang­vé­te­lű cikk­ben re­a­gált írá­som­ra a Nyr. 1978/1. szá­má­ban kö­zölt Va­ló­ban mel­lé­ren­de­lés az ér­tel­me­ző? cí­mű cik­ké­ben. Mi­vel ko­moly el­len­ér­vei nem vol­tak, vá­la­szo­mat egy rö­vid (fél)cikkben hoz­tam tu­do­má­sá­ra a Nyr. 1978/3. szá­má­ban Igen, az ér­tel­me­ző mel­lé­ren­de­lés cím­mel. (A kér­dés iránt ér­dek­lő­dők­nek aján­lom e két cikk el­ol­va­sá­sát is.) Több egye­te­men és fő­is­ko­lán ok­tat­ják mel­lé­ren­de­lő­ként a két tag vi­szo­nyát, de – saj­nos – a kö­zép- és ál­ta­lá­nos is­ko­lák­ban alá­ren­de­lő­ként ke­ze­lik az ér­tel­me­zői szer­ke­zet­ta­go­kat, mert az irány­adó nyelv­tan­köny­vek­ben még a ha­gyo­má­nyos fel­fo­gás az ural­ko­dó: nem­hogy új köny­vek je­len­het­tek vol­na meg, de még a ré­gi­ek át­dol­go­zá­sá­ra és új­ra­ki­adás­ára sin­cse­nek anya­gi esz­kö­zök. Nap­ja­ink­ban csak a leg­újabb egye­te­mi nyelv­tan, a több szer­ző ál­tal írt Ma­gyar gram­ma­ti­ka cí­mű 2000-ben ki­adott mű szen­tel kel­lő fi­gyel­met en­nek a fel­fo­gás­nak, s több cik­kem­re tá­masz­kod­va rész­le­te­sen is­mer­te­ti ezt. Én már ezt a tényt is ered­mény­nek tar­tom.

I. A jel­zős szer­ke­ze­tek re­duk­ci­ó­já­nak szó­szer­ke­ze­ti vizs­gá­la­ta

Sok kö­zép­is­ko­lai ta­nár és egye­te­mi ok­ta­tó ta­pasz­tal­hat­ja, men­­nyi prob­lé­mát és ne­héz­sé­get okoz a ta­nu­lók­nak, hall­ga­tók­nak a jel­zős szer­ke­ze­tek re­duk­ci­ó­ja foly­tán mon­dat­ré­szi és szó­fa­ji sze­re­pet vál­tott szin­tag­ma­ta­gok szin­tak­ti­kai és szó­fa­ji ho­va­tar­to­zá­sá­nak meg­ál­la­pí­tá­sa. Nem­csak az egy­sze­rű mon­da­tok elem­zé­se­kor ta­lál­ko­zunk ezek­kel az ese­tek­kel, ha­nem az alá­ren­de­lő ös­­sze­tett mon­da­tok fő­mon­da­ta­i­ban is; ezek­ben ugyan­is gyak­ran csak az uta­ló­szó­ra re­du­ká­ló­dik a jel­zős szer­ke­zet, s a meg­vál­to­zott szin­tak­ti­kai sze­re­pű uta­ló­szó dön­ti el a vál­to­zás fo­lya­mán for­ma­i­lag érin­tet­len ma­radt mel­lék­mon­dat ho­va­tar­to­zá­sát.
De lás­suk a prob­lé­mát egy ki­csit szem­lé­le­te­seb­ben is!
Arány­lag ke­vés baj van az egy­sze­rű mon­da­tok­ban ta­lál­ha­tó jel­zős szer­ke­ze­tek (Pi­ros pu­ló­vert vet­tem fel) vagy a jel­zői sze­re­pű uta­ló­szós szer­ke­ze­tet tar­tal­ma­zó alá­ren­de­lő ös­­sze­tett mon­da­tok (Olyan pu­ló­vert ve­szek fel, ami­lyen van) elem­zé­sé­vel. Az el­ső pél­dá­ban a pi­ros pu­ló­vert szer­ke­zet­ben a pi­ros a pu­ló­vert tárgy mi­nő­ség­jel­ző­je. Az alá­ren­de­lő ös­­sze­tett mon­dat fő­mon­da­tá­ban meg az olyan jel­zői sze­re­pű, te­hát mel­lék­né­vi hely­ze­tű uta­ló­sza­va a pu­ló­vert tárgy­nak, ezért jel­zői mel­lék­mon­dat kö­ve­ti a fő­mon­da­tot. A prob­lé­mát az okoz­za – még sok kö­zép­is­ko­lai ta­nár­nak is –, ha az ere­de­ti­leg jel­zői sze­re­pet be­töl­tő, te­hát mel­lék­né­vi hely­ze­tű mon­dat­rész fő­né­vi hely­ze­tű­vé vá­lik, va­gyis szó­fa­ji át­csa­pás tör­té­nik, mint pél­dá­ul ezek­ben az ese­tek­ben: Pi­ro­sat vet­tem fel; Hár­mat et­tem meg; Olyat vet­tem fel, ami­lyen van; An­­nyit et­tem, ahá­nyat kap­tam; stb. Még az egy­sze­rű mon­da­tok pi­ro­sat, hár­mat mon­dat­ré­sze­it is sok­szor mi­nő­sí­tik jel­ző­nek tárgy he­lyett; az em­lí­tett ös­­sze­tett mon­da­to­kat meg az ese­tek nagy ré­szé­ben a jel­zői alá­ren­de­lők­höz so­rol­ják, nem a tár­gyi­ak­hoz. Még in­kább za­var­ják az elem­ző­ket azok a pél­dák, ame­lyek­ben ha­tá­ro­zó­ra­go­san for­dul elő az al­kal­mi­lag szó­fajt vál­tott mel­lék­név, szám­név vagy az ere­de­ti­leg ilyen jel­le­gű név­má­si uta­ló­szó, mint pl. ezek­ben a mon­da­tok­ban: Kék­kel fes­tet­te be a fa­lat; Há­rom­ra szá­mí­tott te­rí­tés­kor; Olyan­nal ment el, akit nem is­mert; An­­nyi­nak te­rí­tett, ahá­nyan vol­tak; stb. A szó je­len­té­se és ere­de­ti hely­ze­te, sze­re­pe ar­ra csá­bít sok elem­zőt, hogy jel­zőt, il­let­ve jel­zői mel­lék­mon­da­tot lás­son vagy in­kább érez­zen az em­lí­tett ese­tek­ben, ne ha­tá­ro­zót, il­let­ve ha­tá­ro­zói mel­lék­mon­da­tot.
Ha­son­ló a prob­lé­ma a bir­to­kos jel­zős szer­ke­ze­tek, mel­lék­mon­dat­ok, il­let­ve az ezek­ből ke­let­ke­zett mon­dat­ré­szek és mel­lék­mon­dat­ok mi­nő­sí­té­sét il­le­tő­en is. „A szom­széd ke­rék­pár­ját hasz­ná­lom”; „A Já­nos fi­á­nak ad­tam a cso­ko­lá­dét” tí­pu­sú egy­sze­rű mon­da­tok­ban a bir­to­kos jel­zős szer­ke­ze­te­ket egyet­len szó­val is he­lyet­te­sít­het­jük, ha a bir­tok is­mert vagy oda­ért­he­tő: A szom­szé­dét hasz­ná­lom; A Já­no­sé­nak ad­tam a cso­ko­lá­dét. Ugyan­ilyen ala­pon re­du­ká­lód­hat a köz­lés­ben az ef­fé­le alá­ren­de­lő ös­­sze­tett mon­dat fő­mon­da­ta is: An­nak a hol­mi­ját vit­te el a víz, aki­nek amúgy is ke­ve­se volt: Azét vit­te el a víz, aki­nek… Sőt né­ha szó­szer­ke­zet­cso­por­tok (pon­to­sab­ban: szó­szer­ke­zet­lán­cok) is he­lyet­te­sít­he­tők egyet­len szó­val: A sző­ke lány tol­lá­val ír­tam: A sző­ké­é­vel ír­tam; Olyan em­ber­nek a fi­á­val ba­rát­ko­zik, aki­vel nincs jó vi­szony­ban: Olya­né­val ba­rát­ko­zik, aki­vel…; stb. Ezek­ben az ese­tek­ben is (szom­szé­dét, Já­no­sé­nak, azét, olya­né­val) gyak­ran el­vé­tik a mi­nő­sí­tést a bir­to­kos jel­ző ja­vá­ra, il­let­ve a tárgy vagy a ha­tá­ro­zó ro­vá­sá­ra. Meg­je­gyez­zük, hogy ez a té­ve­dés pl. az „Olya­né­val ba­rát­ko­zik, aki­vel nincs jó vi­szony­ban” tí­pus ese­té­ben ért­he­tő is, mert ma­ga a mel­lék­mon­dat a fő­mon­dat­be­li szer­ke­zet­lánc re­du­ká­lá­sa után sem vál­to­zott tar­tal­má­ban és for­má­já­ban, az­az nem a ha­tá­ro­zót (fi­á­val) fej­ti ki, sőt nem is a bir­to­kos jel­zőt (em­ber­nek), ha­nem ez utób­bi­nak a mi­nő­ség­jel­ző­jét, hi­szen a fő­mon­dat ere­de­ti (tel­jes) for­má­já­ban az olyan mi­nő­ség­jel­zői uta­ló­szó áll.
A) Néz­zük meg, mit tu­dunk er­ről a je­len­ség­ről, mi­lyen szem­pont­ok­ból vizs­gál­ta ezt ed­dig a nyelv­tu­do­mány!

1. Köz­is­mert tény, hogy a köz­lés­ben fon­tos sze­re­pet ját­szik a be­széd­előz­mény vagy a be­széd­hely­zet. Ez a két kö­rül­mény oly­kor még a fő mon­dat­ré­szek el­ha­gyá­sát is le­he­tő­vé te­szi (MMNyR. – A mai ma­gyar nyelv rend­sze­re. Bu­da­pest, Aka­dé­mi­ai Ki­adó, 1961–1962, II, 56). Az is ma­gá­tól ér­te­tő­dő te­hát, hogy azok a bő­vít­mé­nyek, ame­lyek a köz­lés­ben már va­la­mi­lyen for­má­ban elő­for­dul­tak, va­gyis oda­ért­he­tők, il­let­ve a hall­ga­tó­nak a fo­ga­lom­hoz tar­to­zó do­log­ra va­ló rá­mu­ta­tás­sal tu­do­má­sá­ra hoz­ha­tók, szin­tén el­ma­rad­hat­nak. Hi­szen ezen a je­len­sé­gen alap­szik a je­len­tés­át­vi­tel­nek az a faj­tá­ja is, amely a ne­vek szó­szer­ke­zet­be­li kap­cso­la­tá­nak alap­ján megy vég­be. Fog­lal­ko­zik ez­zel a je­len­tés­tan is. Az MMNyR. bő­ven hoz fel pél­dát a jel­zős szer­ke­ze­tek­ben lét­re­jött je­len­tés­ta­pa­dás­ra, amely le­het al­kal­mi (pl. nagy adag, kis adag he­lyett, ha a be­széd­hely­zet vi­lá­gos, kér­he­tünk a ven­dég­lő­ben „Há­rom na­gyot”; „Két ki­csit”; a ne­gye­dik eme­let szer­ke­ze­tet a ne­gye­dik he­lyet­te­sít­he­ti), de le­het ál­lan­dó­sult is (pl. a dup­la, pör­költ, lip­tói, deb­re­ce­ni a dup­la adag feketávé, pör­költ hús, lip­tói tú­ró, deb­re­ce­ni kol­bász szer­ke­ze­tek he­lyett (MMNyR. I, 188). Más nyelv­tan­köny­vek is fog­lal­koz­nak ez­zel a je­len­ség­gel, sőt a je­len­tés­ta­pa­dás­nak más faj­tá­i­val is (pl. a tárgy kép­ze­té­nek az igei ál­lít­mány­hoz va­ló ta­pa­dá­sá­val stb.), de min­ket most kö­ze­lebb­ről csak a jel­zős szer­ke­ze­tek ér­de­kel­nek.
2. A szó­faj­tan­ban köz­is­mert a szó­fa­ji át­csa­pás je­len­sé­ge. „Pél­dá­ul fő­né­vi sze­rep­ben hasz­nál­ha­tunk al­kal­mi­lag min­den más szó­faj­hoz tar­to­zó szót: A jó­ból is meg­árt a sok (mel­lék­név); Hár­mat vet­tem egy­szer­re (számnév)… ” (Ja­kab Ist­ván, Kazimírné Pesthy Má­ria, Zeman Lász­ló: A ma­gyar nyelv le­író nyelv­ta­na – a to­váb­bi­ak­ban: MnyLNy. –, Bratislava, Slovenské pedagogické nakladate¾stvo, 1964, 114). „Ál­ta­lá­ban azt mond­hat­juk, hogy bár­mely szó sze­re­pel­het al­kal­mi­lag fő­né­vi hasz­ná­lat­ban, ha mon­dat­be­li sze­re­pe, tol­da­lé­ko­lá­sa, név­elő­hasz­ná­la­ta a fő­ne­ve­ké­vel egye­ző” (Bencédy Jó­zsef–Fá­bi­án Pál–Rácz Endre–Velcsov Mártonné: A mai ma­gyar nyelv – a to­váb­bi­ak­ban: MMNy. – Bu­da­pest, Tan­könyv­ki­adó, 1968, 30). A mu­ta­tó, kér­dő, vo­nat­ko­zó, ha­tá­ro­zat­lan és ál­ta­lá­nos név­más­ok közt van­nak ugyan fő­né­vi, mel­lék­né­vi és szám­né­vi jel­le­gű­ek, de hasz­ná­lat te­kin­te­té­ben itt is is­mert je­len­ség az át­csa­pás.
3. Szó­alak­ta­ni, kö­ze­lebb­ről: ra­go­zás­ta­ni szem­pont­ból is is­mert az a je­len­ség, hogy a mel­lék­név és a szám­név – ha al­kal­mi fő­né­vi sze­rep­ben áll – fel­ve­szi a fő­né­vi je­le­ket, ra­go­kat. A MMNyR. sze­rint „a mel­lék­név ál­ta­lá­ban ugyan­olyan mó­don tol­da­lé­kol­ha­tó, mint a fő­név, ez az­zal is ös­­sze­függ, hogy sok sza­vunk egy­aránt já­ra­tos fő- és mel­lék­né­vi sze­rep­ben, s hogy a ket­tő né­ha alig vagy nem is ha­tá­rol­ha­tó el egy­más­tól” (I, 227); „…a szám­név tol­da­lé­ko­lá­sa és mon­dat­be­li hasz­ná­la­ta is több­nyi­re a mel­lék­né­vé­vel azo­nos” (I, 234). (Vö. MMNy. 34, 42; MnyLNy. 92, 95.)
Ezek ál­ta­lá­nos meg­ál­la­pí­tá­sok, te­hát szó­fa­jon­ként bi­zo­nyos el­té­ré­sek­kel szá­mol­ha­tunk. Egy azon­ban biz­tos: mind a mel­lék­név, mind a szám­név, mind pe­dig a név­más­ok fel­ve­szik az el­ső­sor­ban fő­név­hez já­ru­ló -é bir­tok­je­let, -t tárgy­ra­got és a fő­né­vi ha­tá­ro­zó­rag­ok nagy ré­szét.
4. Az alany­ra, tárgy­ra, ha­tá­ro­zó­ra – mint mon­dat­ré­szek­re, il­let­ve a mon­da­tok­ban ta­lál­ha­tó jel­zős szer­ke­ze­tek leg­gya­ko­ribb jel­zett sza­va­i­ra – néz­ve szin­tén ta­lál­ko­zunk a nyel­vé­sze­ti szak­mun­kák­ban olyan meg­ál­la­pí­tá­sok­kal, hogy ezek mi­lyen szó­fa­jú­ak, il­let­ve szó­fa­ji ér­té­kű­ek le­het­nek. Az alany vi­szony­rag nél­kü­li (no­mi­na­ti­vu­si ala­kú) fő­név (Pé­ter lé­pett be) vagy fő­né­vi ér­ték­ben vett más szó (eset­leg egyéb ala­ku­lat), te­hát töb­bek kö­zött fő­né­vi sze­re­pű mel­lék­név (A bar­na tet­szik ne­kem) és szám­név is (Há­rom ment el), sőt név­más is. A tárgy sze­re­pét be­töl­tő szó is fő­név a leg­több eset­ben (Fő­zi az ebé­det), de le­het más, fő­név­ként hasz­nált szó is, te­hát ilyen ér­ték­ben hasz­nált mel­lék­név (A pi­ro­sat ked­ve­li), szám­név (Ket­tőt há­mo­zott meg), il­let­ve mel­lék­né­vi ige­név és mel­lék­né­vi név­más, szám­né­vi név­más stb. A ha­tá­ro­zó igen kü­lön­bö­ző le­het szó­fa­ját te­kint­ve, a leg­gyak­rab­ban még­is név­szó, s a név­szók kö­zül is fő­képp fő­név (Az asz­tal­nál ülünk), de sok eset­ben sze­re­pel mel­lék­név és szám­név is (sőt név­má­si, ige­né­vi stb. szó­fa­jú szók is) fő­né­vi szó­fa­ji ér­ték­ben, a fő­név­re jel­lem­ző rag­gal vagy név­utó­val (pl. Az idő­sebb­nek ítél­ték oda a há­zat; Nég­­gyel ud­va­rol­ta­tott egy­szer­re; stb.). (Vö. MMNyR. II, 109, 147, 162–163; MMNy. 231–232; 271–272; 286–287; stb.)
5. Az alá­ren­de­lő ös­­sze­tett mon­da­tok fő­mon­da­tá­nak uta­ló­sza­vá­val kap­cso­la­tos, a be­ve­ze­tés­ben is­mer­te­tett prob­lé­má­ra is a fen­ti­ek­hez ha­son­ló el­iga­zí­tást kap­hat­juk az irány­adóbb nyelv­tan­köny­vek­ből. Az ala­nyi mel­lék­mon­dat­tal kap­cso­lat­ban meg­ál­la­pít­ja a MMNyR., hogy ez „min­dig fő­né­vi mon­dat­részt fejt ki, te­hát »főnévi« mel­lék­mon­dat. Ezen az sem vál­toz­tat, hogy né­mely­kor fő­né­vi sze­re­pű mel­lék­né­vi vagy szám­né­vi uta­ló- vagy kö­tő­szó tar­to­zik hoz­zá: »Olyan kell, ami­lyen ez«; »Annyi szent, hogy más­kor nem ug­ratsz be!« (Közny.) Ilyen­kor ugyan­is a mel­lék­né­vi vagy szám­né­vi szó­fa­jú szó al­ka­lom­sze­rű­en egész jel­zős fő­né­vi ki­fe­je­zés he­lyett for­dul elő: Olyan [me­net­vá­gó] kell, ami­lyen [me­net­vá­gó] ez; stb.” (II, 346–347). „Uta­ló­sza­va a fő­mon­dat­ban alany­ként sze­rep­lő, alany­eset­ben ál­ló tá­vol­ra mu­ta­tó név­más, még­pe­dig rend­sze­rint fő­né­vi mu­ta­tó név­más (az, azok, azé stb.), de le­het mel­lék­né­vi vagy szám­né­vi mu­ta­tó név­más is, fő­né­vi ér­ték­ben (olyan, olya­nok, olya­né stb.; ak­ko­ra, ak­ko­rák, ak­ko­ráé stb; an­­nyi, an­­nyié stb.)… A mon­dat elem­zé­se­kor a fő­mon­dat ál­lít­má­nyá­hoz kap­csolt ki?, mi?, kik?, mik?, kié? stb., eset­leg milyen?, milyenek?, milye­né?, mennyi?, mennyié?, mekkora?, mek­ko­rák? stb. kér­dő név­más­sal kér­dez­he­tünk az ala­nyi mel­lék­mon­dat­ra” (MMNy. 369).
A tár­gyi alá­ren­de­lő ös­­sze­tett mon­da­tok fő­mon­da­tá­ban le­vő uta­ló­szó­val kap­cso­lat­ban a MMNyR. ezt ál­la­pít­ja meg: „A vo­nat­ko­zó név­má­si kö­tő­szó­val kap­csolt mon­da­tok szo­ká­sos uta­ló­sza­va az azt, mind­azt, ugyan­azt, azo­kat, mind­azo­kat stb. név­más… Azok­ra a tár­gyi ös­­sze­tett mon­da­tok­ra, ame­lyek a jel­zői ös­­sze­tett mon­dat­tal érint­kez­nek, fő­ként az olyat, an­­nyit, ak­ko­rát, olya­nét, azét, azo­két stb. – aki, ami (és ezek tol­da­lé­kos alak­jai), va­la­mint az olyat, an­­nyit, ak­ko­rát, olya­nét stb. – ami­lyet, amen­­nyit, amek­ko­rát, ami­lye­nét (és ezek to­váb­bi tol­da­lé­kos alak­jai) rá­mu­ta­tó szói–kö­tő­szói pá­rok jel­lem­zők” (II, 358). Ha­son­ló­kép­pen vé­le­ke­dik a MMNy. is: „Uta­ló­sza­va a fő­mon­dat­ban tárgy­ra­gos tá­vol­ra mu­ta­tó név­más; még­pe­dig rend­sze­rint fő­né­vi név­más (azt, azo­kat, azét), de le­het mel­lék­né­vi vagy szám­né­vi név­más is, több­nyi­re fő­né­vi ér­ték­ben (olya/n/t), olya­no­kat, ak­ko­rát, ak­ko­rá­kat, an­­nyit stb.). – Elem­zés­kor a fö­lé­je ren­delt fő­mon­dat­be­li mon­dat­rész­hez kap­csolt kit?, mit?, kiket?, miket?, ki­ét? stb.; eset­leg a milye/n/t?, milyeneket?, milyenét?, mekkorát?, mekkorákat?, men­­nyit? stb. kér­dő név­más­sal kér­de­zünk a tár­gyi mel­lék­mon­dat­ra” (375).
A ha­tá­ro­zói alá­ren­de­lő ös­­sze­tett mon­dat fő­mon­da­tá­nak uta­ló­sza­vá­ra vo­nat­ko­zó­lag a MMNyR.-ben csak ezt az ál­ta­lá­nos meg­ál­la­pí­tást ta­lál­tam: „A ha­tá­ro­zói mel­lék­mon­dat­ra a fő­mon­dat­ban sok­szor va­la­mi­lyen uta­ló­szó (szó­fa­ját te­kint­ve név­má­si ha­tá­ro­zó­szó) utal, amely a fő­mon­dat­nak min­dig olyan ha­tá­ro­zó­ja, ami­lyet az­tán rész­le­te­sen a mel­lék­mon­dat ki­fejt” (II, 368). „Az ál­lan­dó ha­tá­ro­zót ki­fej­tő mel­lék­mon­dat” cí­mű fe­je­zet­ben ta­lá­lunk uta­lást ar­ra is, hogy „a fő­mon­dat­ban gyak­ran fel­lel­he­tő uta­ló­szó leg­több eset­ben az az mu­ta­tó név­más­nak olyan rag­gal, il­le­tő­leg név­utó­val lét­re­jött alak­ja, ami­lyen ra­gos vagy név­utós egy­sze­rű ha­tá­ro­zót az il­le­tő ige vagy név­szó vonz” (II, 390) – te­hát nem zár­ja ki a mu­ta­tó név­má­si uta­ló­szó­kat sem, de csak az az ra­gos alak­ja­i­ból ke­let­ke­zet­tek­re ta­lá­lunk a könyv­ben pél­dát, az olyan, an­­nyi ra­gos alak­ja­i­ból ke­let­ke­zett uta­ló­szó­sak­ra nem si­ke­rült ta­lál­nom, ha­csak a szám­ha­tá­ro­zói an­­nyi­szor vagy a számállapothatározói an­­nyi­an uta­ló­szót nem szá­mí­tom ide, de ezek a mi vizs­gá­ló­dá­sun­kat nem­igen vi­szik előbb­re. A MMNY.-ben vi­szont ta­lá­lunk ilyen pél­dá­kat is. A praedicativust ki­fej­tő ál­la­pot­ha­tá­ro­zói mel­lék­mon­dat­ok uta­ló­szói kö­zött ta­lál­juk az an­nak uta­ló­szón kí­vül az olyan­nak, ak­ko­rá­nak, an­­nyi­nak uta­ló­szót is (Olyan­nak lát­lak most is, mint ami­lyen fi­a­tal ko­rod­ban vol­tál”; „An­­nyi­nak lát­szik éve­i­nek szá­ma, amen­­nyi a ti­ed”; il­le­tő­leg: „Hát ak­ko­rá­nak tar­tod a hi­bát, hogy sú­lyos kö­vet­kez­mé­nyek­től kell fél­ned?” (389). Ta­lál­ko­zunk ha­son­lók­kal a társ­ha­tá­ro­zói mel­lék­mon­dat­tal fog­la­ko­zó rész­ben is: „Uta­ló­sza­va rend­sze­rint az az­zal, azok­kal, olyan­nal, olya­nok­kal stb. (…) Olyan­nal ba­rát­kozz, aki­től jót ta­nulsz!” (391). Az ered­mény­ha­tá­ro­zó­i­ak közt szin­tén elő­for­dul az az­zá, an­nak mel­lett az olyan­ná, olyan­nak, olyan­ra (390), a ré­szes­ha­tá­ro­zó­i­ak közt az an­nak, azok­nak mel­lett az olyan­nak (401).
Bár az an­­nyi ha­tá­ro­zó­ra­gos alak­já­ból al­ko­tott uta­ló­szó­ra nem­igen akad pél­da a köny­vek­ben, a gya­kor­lat­ban elő­for­dul­hat ez is, pl.: An­­nyi­tól szed­te be a pénzt, ahá­nyan vol­tak; An­­nyi­nak adott be­lő­le, ahány je­len volt; stb.

6. Kö­rül­be­lül en­­nyit tu­dunk és ta­ní­tunk a be­ve­ze­tés­ben em­lí­tett prob­lé­má­ról. A „Pi­ro­sat vet­tem fel”; „Há­rom­nak ad­tam be­lő­le”; „Olyat ve­szek fel, ami­lyen van”; „An­­nyi­nak adok, ahá­nyan je­len van­nak”; stb. tí­pu­sú mon­da­tok­ban ki­ma­radt a köz­lés­ből egy oda­ért­he­tő szó, s en­nek je­len­té­se a jel­zős szer­ke­ze­tek ese­té­ben az ere­de­ti­leg jel­ző­ként ál­ló szó­hoz vagy ugyan­ilyen jel­le­gű uta­ló­szó­hoz ta­pad. S ha a szó­ban for­gó szer­ke­zet­ben a ki­ha­gyott jel­zett szó fő­név vagy ilyen ér­té­kű, ak­kor szó­fa­ji át­csa­pás tör­té­nik: az ere­de­ti­leg jel­zői sze­re­pet be­töl­tő mel­lék­né­vi vagy szám­né­vi szó­fa­jú szó al­kal­mi­lag fő­né­vi sze­re­pet fog be­töl­te­ni, fel­vé­ve a fő­név­hez já­ru­ló je­let, vi­szony­ra­got, és ter­mé­sze­te­sen át­ve­szi a szó­fa­já­nak és a vi­szony­rag­já­nak meg­fe­le­lő mon­dat­ré­szi funk­ci­ót is. A pi­ro­sat: tárgy; a há­rom­nak: ha­tá­ro­zó; az olyat uta­ló­szó tár­gyi, az an­­nyi­nak pe­dig ha­tá­ro­zói mel­lék­mon­dat­ra mu­tat rá. Ta­lán a leg­több, amit a MMNyR. így fo­gal­maz meg a prob­lé­má­ról: „Ilyen­kor ugyan­is a mel­lék­né­vi vagy szám­né­vi szó­fa­jú szó al­ka­lom­sze­rű­en egész jel­zős fő­né­vi ki­fe­je­zés he­lyett for­dul elő: Olyan [me­net­vá­gó] kell, ami­lyen [me­net­vá­gó] ez… ” (II, 347).
Ír­nak te­hát az irány­adó nyelv­tan­köny­vek a je­len­tés­ta­pa­dás­ról, szó­fa­ji át­csa­pás­ról (al­kal­mi fő­né­vi sze­rep­ről) s az en­nek meg­fe­le­lő tol­da­lé­kok fel­vé­te­lé­ről, to­váb­bá a mon­dat­ré­szi funk­ci­ó­nak a fel­vett vi­szony­rag­hoz iga­zo­dó meg­vál­to­zá­sá­ról, sőt ar­ról is, hogy az ilyen szó egész jel­zős fő­né­vi ki­fe­je­zés he­lyett áll, de mind­ezek­ről a je­len­sé­gek­ről kü­lön-kü­lön, őket egy­más­tól el­vá­laszt­va szól­nak. Nem vizs­gál­ják a kér­dést komp­lex mó­don, a szó­szer­ke­ze­ti ös­­sze­füg­gé­se­ket min­den szem­pont­ból, ho­lott az em­lí­tett je­len­sé­gek szo­ros egy­ség­ben, egy­más­tól el­vá­laszt­ha­tat­la­nul je­lent­kez­nek. A kö­vet­ke­zők­ben ilyen vizs­gá­la­tok­ra tö­rek­szünk, hogy a va­ló­ság­nak meg­fe­le­lő ké­pet kap­has­sunk és ad­has­sunk er­ről a kér­dés­ről.

B) Hang­sú­lyoz­ni sze­ret­ném, hogy vizs­gá­la­tunk csak a jel­zős szer­ke­ze­tek­re kor­lá­to­zó­dik, te­hát a meg­ál­la­pí­tott tör­vény­sze­rű­sé­gek is csu­pán ezek­re vo­nat­koz­nak majd.

1. In­dul­junk ki a be­ve­ze­tés­ben pél­da­ként fel­ho­zott egy­sze­rű mon­dat­ból: „Pi­ros pu­ló­vert vet­tem fel.” Szó­szer­ke­ze­tek­re bont­va a mon­da­tot, a kö­vet­ke­ző sé­mát kap­juk:

(én) « vet­tem fel
ä
pu­ló­vert
ä
pi­ros

…vagyis a vet­tem fel ál­lít­mány­nak tár­gyi de­ter­mi­nán­sa a pu­ló­vert, en­nek vi­szont mi­nő­ség­jel­zői alá­ren­delt tag­ja a pi­ros. A vet­tem fel ál­lít­mány tár­gyas szer­ke­ze­tet al­kot a pu­ló­vert tag­gal, ez utób­bi vi­szont mi­nő­ség­jel­zős szer­ke­ze­tet al­kot a pi­ros alá­ren­delt tag­gal mint en­nek alap­tag­ja. A „Pi­ro­sat vet­tem fel” mon­dat meg­fo­gal­ma­zá­sa­kor azon­ban a pu­ló­vert tár­gyat, a volt jel­zős szer­ke­zet alap­tag­ját mint oda­ér­tet­tet el­hagy­juk; he­lyé­be lé­pett a de­ter­mi­náns pi­ro­sat for­má­ban, va­gyis át­vé­ve az alap­tag je­len­té­sét is (te­hát ’piros pu­ló­vert’ ér­te­lem­ben), át­vet­te to­váb­bá az alap­tag szó­fa­ját, -t tárgy­rag­ját s ez­zel együtt tár­gyi mon­dat­ré­szi sze­re­pét is. A sé­ma te­hát már ez:

(én) « vet­tem fel
ä
pi­ro­sat

…azaz a vet­tem fel ál­lít­mány itt a pi­ro­sat tag­gal al­kot tár­gyas szó­szer­ke­ze­tet. Ez azt je­len­ti, hogy ez a tag (meg­vál­to­zott mi­vol­tá­ban) egy szint­tel fel­jebb ke­rült, va­gyis már nem má­sod-, ha­nem el­ső­ren­dű bő­vít­mény.
Ha a „Há­rom al­mát et­tem meg” mon­da­tot így fo­gal­maz­zuk át „Hár­mat et­tem meg”, szin­tén a fen­tebb le­írt je­len­ség­gel van dol­gunk; a há­rom al­mát men­­nyi­ség­jel­zős szer­ke­zet al­mát tár­gyi alap­tag­ja oda­ér­tés foly­tán el­ma­rad, s a je­len­té­se mel­lett a szó­fa­ját, tol­da­lé­kát és tár­gyi funk­ci­ó­ját is át­ve­szi a há­rom volt alá­ren­delt tag, ter­mé­sze­te­sen hár­mat for­má­ban. Je­len­té­se a két je­len­tés ös­­sze­ta­pa­dá­sa után: há­rom al­mát.
A „Kék­kel fes­tet­te be a fa­lat” mon­dat­ban is ez a fo­lya­mat ment vég­be: az ere­de­ti kék szín­nel jel­zős szer­ke­zet szín­nel ha­tá­ro­zói alap­tag­ját hagy­tuk el, s a volt jel­ző a he­lyé­be lé­pett, a ma­gáé mel­lé át­vé­ve an­nak is a je­len­té­sét, át­vet­te to­váb­bá szó­fa­ját, ha­tá­ro­zó­rag­ját és mon­dat­be­li funk­ci­ó­ját.
„A sár­ga tet­szik ne­kem” mon­dat­ban a sár­ga ing jel­zős szer­ke­ze­tet he­lyet­te­sít­he­ti a sár­ga tag, ha az ing alap­ta­got oda­ér­tés foly­tán el­hagy­juk. A sár­ga ugyan­is – a sa­ját­ja mel­lé – át­ve­szi az ing tag je­len­té­sét is, fel­ve­szi to­váb­bá az ing szó­fa­ji ér­té­két és mon­dat­ré­szi funk­ci­ó­ját; ala­ki vál­to­zás nem tör­té­nik (az alany­nak nincs vi­szony­rag­ja; jel sincs a szó­ban).
Az azo­no­sí­tást ki­fe­je­ző „Ez a sár­gám” mon­dat­ban a szer­ke­ze­tes ál­lít­má­nyi sár­ga in­gem jel­zős szer­ke­ze­tet von­tuk ös­­sze. A sár­gám alak ’sárga in­gem’ je­len­té­sű, az (in­gem) alap­tag­tól át­vett bir­to­kos sze­mély­jel (sze­mély­rag) a sár­gám al­kal­mi fő­né­vi sze­re­pé­nek is bi­zo­nyí­té­ka (vi­szony­rag­gal itt sem kell szá­mol­nunk).
Néz­zük most meg „A szom­szé­dét hasz­ná­lom” tí­pust eb­ben az ér­te­lem­ben: a szom­széd ke­rék­pár­ját hasz­ná­lom. Itt bir­to­kos jel­zős szer­ke­ze­tet vo­nunk ös­­sze, ezt: a szom­széd ke­rék­pár­ját. En­nek a re­duk­ci­ó­ja el­tér az ed­dig tár­gyalt jel­zős szer­ke­ze­te­ké­től két szem­pont­ból is. Az egyik el­té­rés ab­ban áll, hogy mi­vel a bir­to­kos jel­ző is fő­név, akár­csak az alap­tag (jel­zett szó), szó­faj­vál­tás nem tör­té­nik, ami­kor az előb­bi az utób­bi­nak a sze­re­pét át­ve­szi. A má­sik el­té­rés: nyel­vünk­ben az -é bir­tok­jel­nek az a funk­ci­ó­ja, hogy je­lez­ze a bir­to­kos jel­zős szer­ke­zet ös­­sze­vo­ná­sát, il­let­ve az ös­­sze­vo­nás­sal lét­re­jött szó­alak­ban (szomszéd-é) utal­jon az oda­ér­tés foly­tán el­ma­radt bir­tok­szó­ra (je­len eset­ben a ke­rék­pár­ja alak­ra). Majd ezt kö­ve­ti az eset­le­ges töb­bi tol­da­lék (ese­tünk­ben a -t tárgy­rag: szom­szé­dé-t. A ’szomszéd ke­rék­pár­ját’ je­len­té­sű szom­szé­dét alak­ban a ta­nu­lók, hall­ga­tók „ér­zik” a bir­tok­vi­szonyt, és sok­szor bir­to­kos jel­ző­nek mi­nő­sí­tik a ha­son­ló tí­pu­sú mon­dat­ré­sze­ket, de ha fel­hív­juk a fi­gyel­mü­ket a vi­szony­rag – ez eset­ben a -t tárgy­rag – mon­dat­rész-meg­ha­tá­ro­zó sze­re­pé­re, kön­­nyen el­iga­zod­nak a kér­dés­ben.
Foly­tas­suk vizs­gá­ló­dá­sun­kat olyan mon­dat­tal, amely­ben a jel­zős szer­ke­zet jel­zett sza­vá­nak vi­szony­rag­ja előtt jel (pl. töb­bes­jel) van: Ked­ve­lem a tar­ka vi­rá­go­kat. A re­duk­ció után a mon­dat for­má­ja ez lesz: Ked­ve­lem a tar­ká­kat. Va­gyis itt a tar­ka a vi­rá­go­kat jel­zett szó­nak a je­len­té­sén, va­la­mint szó­fa­ján kí­vül át­ve­szi a -k töb­bes­jel­ét és a -t vi­szony­rag­ját, s az új mon­dat­for­má­ban tár­gyi sze­re­pe lesz.
Elő­for­dul a jel­zett szó­ban bir­to­kos sze­mély­jel (sze­mély­rag) is, mint pl. eb­ben a mon­dat­ban: Adok ne­ked a leg­újabb köny­ve­im­ből is. A jel­zett szó is­me­re­té­ben ért­he­tő­vé vá­lik ez a mon­dat­for­ma is: Adok ne­ked a leg­újabb­ja­im­ból is. Te­hát az előb­bi vál­to­zat­ban jel­zői sze­re­pű leg­újabb szó­alak a szer­ke­zet-ös­­sze­vo­nás foly­tán – a -ból ha­tá­ro­zói vi­szony­rag elé – fel­ve­szi a volt jel­zett szó (köny­ve­im­ből) sze­mély­je­lét, il­let­ve e tol­da­lék meg­fe­le­lő sze­re­pű, de az új szó­alak­hoz il­lesz­ke­dő -jaim vál­to­za­tát.
Ha a bir­to­kos jel­zős szer­ke­zet­nek több bir­to­kot ki­fe­je­ző jel­zett sza­va (bir­tok­sza­va) van, mint. pl. eb­ben a mon­dat­ban: A kol­lé­gám hor­gász­bot­ja­i­ra vol­na szük­sé­gem, ez is ki­fe­jez­he­tő a mon­dat re­du­kált vál­to­za­tá­ban. A szer­ke­zet-ös­­sze­vo­nás után ez lesz a mon­dat for­má­ja: A kol­lé­gá­mé­i­ra vol­na szük­sé­gem. A bir­to­kost ki­fe­je­ző (itt most szin­tén bir­to­kos sze­mély­je­les) kol­lé­gám szó nem csu­pán az egy bir­tok­ra uta­ló -é bir­tok­je­let ve­szi fel, ha­nem ez után a több bir­tok­ra uta­ló -i bir­tok­töb­be­sí­tő je­let is a -ra ha­tá­ro­zói vi­szony­rag elé, így az -éi jelegyüttes a volt bir­tok­szó (hor­gász­bot­jai) töb­bes vol­tát fe­je­zi ki a kol­lé­gá­mé­i­ra alak­ban. Lát­tuk, hogy a bir­to­kos jel­zős szer­ke­zet he­lyé­re ke­rült volt bir­to­kos jel­ző (kol­lé­gám) sze­mély­je­les alak­ban for­dult elő, s eh­hez az alak­já­hoz vet­te fel az -éi jelegyüttest, majd pe­dig a volt bir­tok­szó ha­tá­ro­zói vi­szony­rag­ját. Ha -k töb­bes­jel lett vol­na a sze­mély­jel he­lyén (kol­lé­gák), ak­kor az ez­zel el­lá­tott alak­hoz já­rul­tak vol­na az em­lí­tett tol­da­lé­kok. De ha tör­té­ne­te­sen a bir­to­kos jel­ző vi­szony­rag­ja for­dul elő a szer­ke­zet he­lyet­te­sí­té­sé­re szánt bir­to­kos jel­zőn, mint pl. eb­ben a szó­szer­ke­zet­ben: a kol­lé­gá­nak a hor­gász­bot­ja­i­ra, ak­kor ezt el­ve­szí­ti (az ed­di­gi mon­dat­ré­szi funk­ci­ó­já­val együtt), il­let­ve az em­lí­tett tol­da­lé­kok a vi­szony­rag nél­kü­li alak­hoz já­rul­nak (kollégáéira). Le­het­sé­ge­sek te­hát az ilyes­faj­ta szer­ke­zet-ös­­sze­vo­ná­sok: a könyv lap­jai > köny­véi, köny­ved lap­jai > köny­ve­déi, köny­vek lap­ja > köny­ve­kéi, de a könyv­nek a lap­jai szer­ke­zet­nek nem le­het könyvnekéi re­du­kált for­má­ja, csak az a for­ma, amely a könyv lap­jai vi­szony­rag nél­kü­li szer­ke­zet­nek is meg­fe­lel (köny­véi).
Elő­for­dul, hogy a bir­to­kos jel­ző, amely­nek bir­tok­sza­va (jel­zett sza­va) oda­ér­tés foly­tán el­ma­rad, már ma­ga is ös­­sze­vont bir­to­kos jel­zős szer­ke­ze­tet he­lyet­te­sí­tő szó, te­hát ele­ve -é bir­tok­je­les. Ilyen pl. eb­ben a mon­dat­ban: A szom­szé­dé­nak a mo­tor­ját ja­ví­tot­tam. Itt a szom­széd au­tó­já­nak a mo­tor­ját szer­ke­zet­lánc két bir­to­kos jel­zős szer­ke­ze­te kö­zül az el­sőt (a szom­széd au­tó­já­nak) von­tuk ös­­sze az au­tó­ja bir­tok­szó oda­ér­té­se mi­att, s ez­ál­tal ke­let­ke­zett a szom­szé­dé­nak alak, va­gyis a szom­széd volt bir­to­kos jel­ző a bir­tok­szó je­len­té­sét he­lyet­te­sí­tő -é bir­tok­jel után át­vet­te e bir­tok­szó -nak vi­szony­rag­ját is, szin­tén bir­to­kos jel­zői mon­dat­ré­szi sze­re­pé­vel együtt. De ha is­mert és a köz­lés­be ért­he­tő a szom­szé­dé­nak a mo­tor­ját bir­to­kos jel­zős szer­ke­zet bir­tok­sza­va (mo­tor­ját) is, újabb szer­ke­zet-ös­­sze­vo­nás­sal ez is ki­hagy­ha­tó a köz­lés­ből. En­nek a szer­ke­zet­nek az ös­­sze­vo­ná­sa so­rán a volt bir­to­kos jel­ző -nak vi­szony­rag­ját vesz­tett szom­szé­dé alak­já­hoz újabb -é bir­tok­jel ke­rül, amely a mo­tor­ja volt bir­tok­szó je­len­té­sét he­lyet­te­sí­ti ben­ne, majd ez után a bir­tok­szó (alap­tag) -t tárgy­rag­ja já­rul. (Meg­je­gyez­zük, hogy a bir­to­kos jel­zős szer­ke­zet alap­tag­já­nak sze­mély­je­lét nem ve­szi át kü­lön a volt de­ter­mi­náns, mert az -é bir­tok­jel az egész bir­tok­szót, te­hát a bir­to­kos sze­mély­je­les szó­ala­kot he­lyet­te­sí­ti, pél­dánk­ban a mo­tor­ja ala­kot.) A szom­szé­dé­nak a mo­tor­ját bir­to­kos jel­zős szer­ke­ze­tet he­lyet­te­sí­tő szó­alak a fen­tebb le­ír­tak alap­ján ez lesz: szom­szé­dé­ét. A mon­dat – en­nek be­le­szer­kesz­té­se után – így ala­kul: A szom­szé­dé­ét ja­ví­tot­tam.
Itt most két bir­to­kos jel­zős szer­ke­zet­ből ál­ló szó­szer­ke­zet­lánc­nak a „két­lép­csős” ös­­sze­vo­ná­sát ír­tuk le, va­gyis a bir­to­kos jel­zős szer­ke­ze­tek egyen­kén­ti, il­let­ve egy­más utá­ni ös­­sze­vo­ná­sá­val fog­lal­koz­tunk. Az ilyen „két­lép­csős” ös­­sze­vo­nást kezd­het­jük a má­so­dik bir­to­kos jel­zős szer­ke­zet ös­­sze­vo­ná­sá­val is: az au­tó­já­nak a mo­tor­ját szer­ke­zet re­du­ká­lá­sá­val. Elő­ször az alap­ta­got (a mo­tor­ja bir­tok­szót) he­lyet­te­sí­tő -é bir­tok­jel, majd a -t tárgy­rag ke­rül a volt bir­to­kos jel­ző­nek a vi­szony­rag nél­kü­li au­tó­ja alak­já­hoz; a mon­dat te­hát így fog ala­kul­ni: A szom­széd au­tó­já­ét ja­ví­tot­tam. Má­so­dik lé­pés­ként a szom­széd au­tó­já­ét szer­ke­ze­tet von­juk ös­­sze. Elő­ször az alap­ta­got (az au­tó­ja bir­tok­szót) he­lyet­te­sí­tő -é bir­tok­je­let il­leszt­jük a volt bir­to­kos jel­zői sze­re­pű szom­széd szó­hoz (szom­szé­dé), majd eh­hez a szó­alak­hoz hoz­zá­tesz­­szük az au­tó­já­ét bir­tok­szó­nak az elő­ző szer­ke­zet ös­­sze­vo­ná­sá­ból szár­ma­zó -é bir­tok­je­lét és -t tárgy­rag­ját is: szom­szé­dé­ét. A mon­dat a ket­tős re­duk­ció után ezt a for­mát kap­ja: A szom­szé­dé­ét ja­ví­tot­tam. De ugyan­eh­hez az ered­mény­hez ju­tunk, ha egy­szer­re von­juk ös­­sze az egész szó­szer­ke­zet­lán­cot. A két bir­to­kos jel­zős szer­ke­zet egyen­kén­ti re­du­ká­lá­sa után ka­pott vég­ered­mény alap­ján ugyan­is meg­ál­la­pít­ha­tók olyan tör­vény­sze­rű­sé­gek is, ame­lyek a tel­jes szó­szer­ke­zet­lánc ös­­sze­vo­ná­si el­já­rá­sá­nak mód­ját is meg­ha­tá­roz­zák. „A szom­széd au­tó­já­nak a mo­tor­ját ja­ví­tot­tam” mon­dat­nak a szom­széd au­tó­já­nak mo­tor­ját szer­ke­zet­lánc­ból úgy lesz szom­szé­dé­ét szer­ke­zet­tag, hogy az oda­ér­tés mi­att el­ma­radt két bir­tok­szó je­len­té­sét he­lyet­te­sí­tő két -é bir­tok­je­let, to­váb­bá az egész szer­ke­zet­lánc volt alap­tag­já­nak -t tárgy­rag­ját és mon­dat­ré­szi sze­re­pét fel­ve­szi a szer­ke­zet­lánc ala­cso­nyabb szin­tű volt de­ter­mi­nán­sa, a szom­széd szó­alak. Mon­dat­ba il­leszt­ve e szer­kesz­tett szó­ala­kot, a kö­vet­ke­ző mon­dat­for­mát kap­juk: A szom­szé­dé­ét ja­ví­tot­tam.
Ve­gyünk egy olyan pél­dát is, amely­ben a jel­zős szer­ke­ze­tek ve­gyes, nem tisz­tán bir­to­kos jel­zői szer­ke­zet­lán­cot al­kot­nak: A ha­nyag ta­nu­ló bi­zo­nyít­vá­nyá­ban sok a rossz jegy. A ha­nyag ta­nu­ló bi­zo­nyít­vá­nyá­ban már szer­ke­zet­lánc (vö. MMNy. 264). Ha a bi­zo­nyít­vá­nyá­ban ha­tá­ro­zói alap­tag az oda­ér­tett, en­nek a funk­ci­ó­ját ve­szi át a ta­nu­ló mon­dat­rész a -ban vi­szony­rag­gal együtt, de a vi­szony­rag előtt egy -é bir­tok­jel azt is jel­zi, hogy a két tag kö­zött bir­to­kos jel­zős szó­szer­ke­ze­ti vi­szony volt. Már ma­ga a ta­nu­lóé alak a ta­nu­ló bi­zo­nyít­vá­nya szer­ke­zet je­len­té­sét sű­rí­ti ma­gá­ba. A hoz­zá­já­ru­ló -ban vi­szony­rag meg e szó­alak mon­dat­be­li sze­re­pét ha­tá­roz­za meg, va­gyis ha­tá­ro­zó­vá te­szi azt. A mon­dat te­hát így fog mó­do­sul­ni: A ha­nyag ta­nu­ló­é­ban sok a rossz jegy. Itt a ta­nu­ló­é­ban tag már ha­tá­ro­zói funk­ci­ót tölt be.
Ha pe­dig mind a bi­zo­nyít­vá­nyá­ban, mind pe­dig a ta­nu­ló mon­dat­rész oda­ért­he­tő, ak­kor a ha­nyag volt mi­nő­ség­jel­ző lép a he­lyük­re meg­fe­le­lő for­má­ban. Az -é bir­tok­jel­lel ki­e­gé­szült alak (ha­nya­gé) a ha­nyag ta­nu­ló­nak a bi­zo­nyít­vá­nya szer­ke­zet­lánc je­len­té­sét ma­gá­ba sű­rí­ti, te­hát a ha­nya­gé­ban a ha­tá­ro­zói sze­re­pű ha­nyag ta­nu­ló­nak a bi­zo­nyít­vá­nyá­ban szer­ke­zet­lán­cot he­lyet­te­sít­he­ti. Az új mon­dat­for­ma te­hát: A ha­nya­gé­ban sok a rossz jegy. Ugyan­eh­hez az ered­mény­hez ju­tunk, ha a már egy­sze­ri re­duk­ci­ó­val ki­ala­kí­tott fen­teb­bi mon­dat­nak (A ha­nyag ta­nu­ló­é­ban sok a rossz jegy) a ha­nyag ta­nu­ló­é­ban mi­nő­ség­jel­zős szer­ke­ze­tét von­juk ös­­sze. A ha­nyag volt jel­zői tag a ta­nu­ló­é­ban alap­tag je­len­té­sé­nek, szó­fa­já­nak, tol­da­lé­ka­i­nak és mon­dat­ré­szi sze­re­pé­nek át­vé­te­lé­vel ha­nya­gé­ban alak­ban je­le­nik meg a mon­dat­ban: A ha­nya­gé­ban sok a rossz jegy.
2. Igen nagy se­gít­sé­günk­re le­het ez a mód­szer az alá­ren­de­lő ös­­sze­tett mon­da­tok ta­ní­tá­sá­ban is. Ezen a te­rü­le­ten ugyan­is – mint már em­lí­tet­tük a be­ve­ze­tő rész vé­gén – igen sok bo­nyo­dal­mat okoz a „jel­ző­i­vel érint­ke­ző” mel­lék­mon­dat­faj­tá­hoz so­ro­lá­sa. A meg­ol­dás ugyan­az, mint az egy­sze­rű mon­da­tok ös­­sze­vont jel­zős szer­ke­ze­te­i­nek ese­té­ben, csak itt a fő­mon­dat­be­li uta­ló­szó töl­ti be azt a sze­re­pet, ame­lyet az egy­sze­rű mon­dat­ban a jel­ző.

Tu­laj­don­kép­pen még az az és en­nek vi­szony­ra­gos alak­ja­i­ként ál­ló uta­ló­szós, te­hát a ti­pi­kus ala­nyi, tár­gyi, ha­tá­ro­zói alá­ren­de­lő ös­­sze­tett mon­da­tok is kap­cso­lat­ba hoz­ha­tók az olyan mi­nő­ség­jel­ző­i­ek­kel (pon­to­sab­ban: ki­je­lö­lő jel­ző­iek­kel), ame­lyek­ből hi­ány­zik a szó­szer­ke­ze­ti alap­tag: Az ves­se rá az el­ső kö­vet, aki ma­ga job­ban csi­nál­ná: Az az em­ber ves­se rá…; Azt lát­tam teg­nap, aki­vel már rég nem ta­lál­koz­tam: Azt a ba­rá­to­mat lát­tam…; Ab­ban nem csa­lód­tam, aki a leg­csin­ta­la­nabb volt az osz­tály­ban: Ab­ban a ta­nít­vá­nyom­ban nem csa­lód­tam… A „tel­jes” vál­to­za­to­kat mi­nő­ség­jel­zői (ki­je­lö­lő jel­zői) alá­ren­de­lő ös­­sze­tett mon­da­tok­nak mi­nő­sít­het­jük. Az el­ső mon­dat­ból tu­laj­don­kép­pen úgy lett ala­nyi, hogy ki­hagy­tuk a fő­mon­da­tá­ból az em­ber alanyt, a má­so­dik­ból tár­gyi lett, mert a fő­mon­dat­ból ki­ma­radt a ba­rá­to­mat tárgy, a har­ma­dik­ból pe­dig ha­tá­ro­zói, mert ki­esett a fő­mon­dat­ból a ta­nít­vá­nyom­ban ha­tá­ro­zó. S mi­vel mind­ezek az egyes jel­zős szer­ke­ze­tek­nek az alap­tag­jai vol­tak, a jel­zői hely­zet­ben ál­ló uta­ló­szók ala­nyi, tár­gyi, il­let­ve ha­tá­ro­zói uta­ló­szói sze­re­pet vet­tek fel. (A tol­da­lé­kok­kal kap­cso­lat­ban meg­je­gyez­het­jük, hogy a ki­je­lö­lő hely­ze­tű uta­ló­szók, il­le­tő­leg fő­né­vi név­má­si jel­zők egyéb­ként is fel­ve­szik a jel­zett szó tol­da­lé­ka­it.)
Az „Azét vit­te el a víz, aki­nek amúgy is ke­ve­se volt” mon­dat má­so­dik tag­mon­da­ta tár­gyi mel­lék­mon­dat, de ne­héz meg­ma­gya­ráz­ni a ta­nu­ló­nak, hall­ga­tó­nak, hogy mi­ért, ha csu­pán ar­ra szo­rít­ko­zunk, hogy az uta­ló­szó fő­né­vi név­má­si ér­ték­ben áll, és a tárgy rag­ja van a vé­gén. Ha el­len­ben meg­vi­lá­gít­juk, hogy a kö­vet­ke­ző tel­jes jel­zős szer­ke­zet­ből re­du­ká­ló­dott: an­nak a hol­mi­ját, ak­kor kön­­nyen meg­ér­ti, hogy az azét uta­ló­szó­ban az el­ma­radt hol­mi­ját tár­gyi alap­tag -t rag­ját, előt­te meg a hol­mi­ja bir­tok­szó he­lyett ál­ló -é bir­tok­je­let ta­lál­ja. Ter­mé­sze­te­sen az azét a hi­ány­zó tár­gyi alap­tag sze­re­pét ve­szi át (a ki­tel­je­sí­tett szer­ke­zet je­len­té­sé­ben), te­hát tár­gyi mel­lék­mon­dat uta­ló­sza­va lesz. Per­sze le­het­sé­ges ilyen vál­to­zat is: Azét az em­be­rét vit­te el a víz…, de itt ma­gya­rá­zat­ra szo­rul az em­be­rét tárgy: ez szin­tén ös­­sze­vo­nás ered­mé­nye, ugyan­is az em­ber­nek a hol­mi­ját szer­ke­zet re­du­ká­ló­dott; az azét pe­dig ki­je­lö­lő jel­zői uta­ló­szó, amely­nek tol­da­lé­kai egyez­nek az em­be­rét alap­ta­gé­i­val.
Meg­je­gyez­zük, hogy az „An­nak a hol­mi­ját vit­te el a víz…” vál­to­zat így is ki­egé­szít­he­tő: An­nak az em­ber­nek a hol­mi­ját vit­te el a víz… „Két­lép­csős” re­duk­ci­ó­val – az elő­ző be­kez­dés­ben is­mer­te­tett mó­don – itt is el­jut­ha­tunk az „Azét vit­te el a víz…” tí­pu­sú fő­mon­da­ti for­má­hoz. El­ső fo­ko­zat­ban eh­hez: Azét az em­be­rét vit­te el a víz… Majd eb­ből eh­hez: Azét vit­te el a víz… De en­nek a for­má­nak az azét uta­ló­sza­vát fel­fog­hat­juk az egész (an­nak az em­ber­nek a hol­mi­ját) szer­ke­zet­lánc re­duk­ci­ó­já­val lét­re­jött ala­ku­lás­nak is (lásd ké­sőbb).
Az az uta­ló­szó­sak­hoz ha­son­ló­an vi­sel­ked­nek az olyan, an­­nyi stb. uta­ló­szós alá­ren­de­lő mon­da­tok is. Az „Olyan lá­to­ga­tott meg, akit már rég nem lát­tam”, il­let­ve az „An­­nyi ér­ke­zett, hogy el sem fo­gyott mind” tí­pu­sú mon­da­tok fő­mon­da­tá­ból hi­ány­zik az ala­nyi alap­tag (vis­­sza­tel­je­sít­ve: Olyan ba­rá­tom lá­to­ga­tott meg…; An­­nyi áru ér­ke­zett…), így a volt jel­zői hely­ze­tű uta­ló­szó ala­nyi funk­ci­ót ka­pott. Az „Olyat evett, ami­lyet még so­ha­sem”, il­let­ve az „An­­nyit vett, hogy nem bír­ta ha­za­vin­ni” tí­pu­sú­ak tár­gyi­ak, mert a tár­gyi alap­tag hi­ány­zik a fő­mon­da­tuk­ból (vis­­sza­tel­je­sít­ve: Olyan ételt evett…; An­­nyi hol­mit vett…), s en­nek sze­re­pé­be lé­pett a tárgy­ra­got fel­vett uta­ló­szó. Az „Olyan­nal ba­rát­kozz, aki jó ha­tás­sal van rád”; „An­­nyi­nak adott, ahá­nyan je­len vol­tak” tí­pu­sok ese­té­ben szin­tén azért ha­tá­ro­zó mel­lék­mon­dat­ra mu­tat rá az olyan­nal, an­­nyi­nak, mert a fő­mon­dat­be­li jel­zős szer­ke­zet ha­tá­ro­zói alap­tag­ja ma­radt el (Olyan em­ber­rel…, An­­nyi em­ber­nek…), s en­nek a rag­ja és szin­tak­ti­kai sze­re­pe kap­cso­ló­dott az olyan és az an­­nyi uta­ló­szó­hoz.
Ter­mé­sze­te­sen itt is elő­for­dul­hat -é bir­tok­jel­lel kom­bi­nált uta­ló­szó: „Olya­né megy ki­rán­dul­ni, aki nem tö­rő­dik sem­mi­vel (Olyan­nak a fia megy ki­rán­dul­ni…). Az olyan -é bir­tok­je­le meg­szűnt bir­tok­vi­szonyt je­lez ugyan, de a tel­je­sebb mon­dat fia tag­ja – mint a volt bir­to­kos jel­zős szer­ke­zet alap­tag­ja – ala­nyi sze­rep­ben állt. Ha ez el­ma­rad, ak­kor sze­re­pét a bir­to­kos jel­zői vi­szony­rag­ját és funk­ci­ó­ját el­vesz­tett olyan uta­ló­szó ve­szi át olya­né alak­ban (az -é bir­tok­jel­lel az ös­­sze­vont bir­to­kos jel­zős szer­ke­zet volt alap­tag­já­nak ’fia’ je­len­té­sé­re utal­va), így ez az uta­ló­szó már nem bir­to­kos jel­zői, ha­nem ala­nyi mel­lék­mon­dat­ra mu­tat. (Az alany­nak nincs vi­szony­rag­ja; a bir­tok­jel nem ha­tá­roz meg mon­dat­ré­szi sze­re­pet. Ha azon­ban ez a bir­to­kos jel­zős szer­ke­zet olyan fő­mon­dat­ban for­dul elő, amely­ben a fia alap­tag ál­lít­má­nyi sze­re­pet tölt be (pl. ő olyan­nak a fia…), ak­kor a le­írt fo­lya­mat ered­mé­nye­ként lét­re­jött olya­né ál­lít­má­nyi mel­lék­mon­dat­ra fog utal­ni (ő olya­né…). Az Olya­nét lop­ták el tí­pus olya­nét uta­ló­sza­va szó­szer­ke­zet­ta­ni szem­pont­ból így is vis­­sza­tel­je­sít­he­tő: olyan em­ber­nek a hol­mi­ját, te­hát az olya­nét – a szer­ke­zet­lánc alap­tag­já­nak a sze­re­pé­ben – tár­gyi mel­lék­mon­dat­ra utal. Az „Olya­né­nak ad­ta a lá­nyát… ” tí­pu­sú fő­mon­dat így ke­re­kít­he­tő ki: Olyan em­ber fi­á­nak ad­ta a lá­nyát…, ezért az olya­né­nak uta­ló­szó az ed­di­gi­ek­ből kö­vet­ke­ző­en ré­szes­ha­tá­ro­zói sze­re­pű. Az „An­­nyi­é­nak ígér­te oda, hogy már ma­ga sem em­lék­szik a szá­muk­ra” mon­dat­ban az an­­nyi­é­nak pl. az an­­nyi szü­lő gyer­me­ké­nek szer­ke­zet­tel he­lyet­te­sít­he­tő, te­hát az uta­ló­szó szin­tén ré­szes­ha­tá­ro­zói mel­lék­mon­da­tot je­lez (vö. azét…).
De az -é bir­tok­jel dup­lán is elő­for­dul­hat az uta­ló­szó­ban (is). Az „Olya­né­ét lop­ták el…” tí­pu­sú fő­mon­dat pl. ilyen­né is vis­­sza­tel­je­sít­he­tő: Olyan em­ber fi­á­nak a hol­mi­ját lop­ták el… Az olyan em­ber fi­á­nak a hol­mi­ját szer­ke­zet­lánc­ban két bir­to­kos jel­zős és egy mi­nő­ség­jel­zős szer­ke­zet van. A lép­cső­ze­tes re­duk­ció ilyen ered­mé­nyek­kel jár­hat: olyan em­ber fi­á­nak a hol­mi­ját > olyan em­ber fi­á­ét; olyan em­ber fi­á­ét > olyan em­be­ré­ét; olyan em­be­ré­ét > olya­né­ét. Az olya­né­ét alak­hoz azon­ban el­ju­tunk úgy is, ha az egész szer­ke­zet­lán­cot egy­szer­re von­juk ös­­sze: a tel­jes szer­ke­zet­lánc leg­ala­cso­nyabb szin­tű (olyan) tag­ja át­ve­szi a két oda­ért­he­tő bir­tok­szó (hol­mi­ját, fi­á­nak) je­len­té­sét, s ezt két -é bir­tok­jel fel­vé­te­lé­vel is jel­zi; ez­zel egy idő­ben be­kö­vet­ke­zett a szó­faj­vál­tás is (a mel­lék­né­vi név­más­ból al­kal­mi­lag fő­né­vi név­más lett), sőt e név­más át­ve­szi a leg­ma­ga­sabb szin­tű alap­tag -t vi­szony­rag­ját és szin­tak­ti­kai (tár­gyi) sze­re­pét.
3. Az ed­di­gi vizs­gá­ló­dá­sok ta­lán hi­á­nyo­sak, még­is el­von­ha­tunk be­lő­lük bi­zo­nyos tör­vény­sze­rű­sé­ge­ket:
a) Ha a mi­nő­ség- vagy men­­nyi­ség­jel­zős szó­szer­ke­zet alap­tag­ját oda­ér­tés mi­att ki­hagy­juk a mon­dat­ból, a volt jel­zői tag, il­let­ve az alá­ren­de­lő ös­­sze­tett mon­dat fő­mon­da­tá­nak ere­de­ti­leg mi­nő­ség- vagy men­­nyi­ség­jel­zői uta­ló­sza­va al­kal­mi­lag át­ve­szi az ös­­sze­vont jel­zős szer­ke­zet je­len­té­sét, a volt alap­tag szó­fa­ji ér­té­két, tol­da­lé­ka­it és mon­dat­ré­szi sze­re­pét.
b) Ha a bir­to­kos jel­zős szer­ke­zet alap­tag­ját oda­ér­tés mi­att ki­hagy­juk, a volt bir­to­kos jel­zői tag, il­let­ve az alá­ren­de­lő ös­­sze­tett mon­dat fő­mon­da­tá­nak ere­de­ti­leg bir­to­kos jel­zői sze­re­pű uta­ló­sza­va át­ve­szi az ös­­sze­vont jel­zős szer­ke­zet je­len­té­sét oly mó­don, hogy -nak, -nek vi­szony­rag nél­kül alak­já­hoz -é (ill. -éi) bir­tok­je­let vesz fel a ki­ha­gyott bir­tok­szó (bir­to­kos sze­mély­je­les alap­tag) je­len­té­sé­re uta­ló tol­da­lék­ként, s e jel­lel (jelegyüttessel) el­lá­tott alak­já­hoz át­ve­szi a volt alap­tag (bir­tok­szó) eset­le­ges vi­szony­rag­ját és mon­dat­ré­szi sze­re­pét is (szó­faj­vál­tás nem tör­té­nik).
c) Mi­nő­ség- és bir­to­kos jel­zős, il­let­ve men­­nyi­ség- és bir­to­kos jel­zős szer­ke­zet­ből ál­ló szer­ke­zet­lánc egy­szer­re tör­té­nő ös­­sze­vo­ná­sa­kor (va­gyis ha a lán­cot al­ko­tó két jel­zős szer­ke­zet mind­két alap­tag­ja oda­ért­he­tő a köz­lés­be) a szó­szer­ke­zet­lánc ala­cso­nyabb szin­tű de­ter­mi­nán­sa át­ve­szi az egész lánc je­len­té­sét, a ki­ha­gyott bir­tok­szó­ét -é (ill. -éi) birktokjellel je­lez­ve, át­ve­szi to­váb­bá a szer­ke­zet­lánc ma­ga­sabb szin­tű alap­tag­já­nak szó­fa­ji sze­re­pét, (eset­le­ges) vi­szony­rag­ját, va­la­mint szin­tak­ti­kai funk­ci­ó­ját.
d) Két ös­­sze­szer­kesz­tett bir­to­kos jel­zős szó­szer­ke­zet­ből ál­ló lánc­nak az ös­­sze­vo­ná­sa a c) pont­ban le­ír­tak­hoz ha­son­ló­an megy vég­be azok­kal a kü­lönb­sé­gek­kel, hogy a két ki­ma­ra­dó bir­tok­szó mi­att két -é bir­tok­jel ke­rül a szer­ke­zet­lán­cot he­lyet­te­sí­tő tag­hoz (az eset­le­ges vi­szony­rag elé), to­váb­bá szó­faj­vál­tás nem tör­té­nik.
e) A mi­nő­ség- és két bir­to­kos jel­ző­ből, il­let­ve a men­­nyi­ség- és két bir­to­kos jel­ző­ből fel­épü­lő szer­ke­zet­lánc­nak az ös­­sze­vo­ná­sá­ra a c) és a d) pont­ban le­írt je­len­sé­gek kom­bi­ná­ci­ó­ja jel­lem­ző: a lánc­nak a leg­ala­cso­nyabb szin­tű, két bir­tok­jel­lel el­lá­tott, szó­fa­ji­lag és szin­tak­ti­ka­i­lag a leg­ma­ga­sabb szin­tű alap­tag­hoz iga­zo­dó tag­ja vá­lik önál­ló mon­dat­rés­­szé.

C) Ki­egé­szí­tés

Né­ha nem kön­­nyű, sőt le­he­tet­len a re­du­kált jel­zős szer­ke­ze­tek vis­­sza­tel­je­sí­té­se. Kü­lö­nö­sen az abszt­rakt je­len­té­sű mel­lék­ne­vek­re vo­nat­ko­zik ez a meg­ál­la­pí­tás. Hadrovics Lász­ló A funk­ci­o­ná­lis ma­gyar mon­dat­tan alap­jai cí­mű mű­vé­ben – a to­váb­bi­ak­ban: FMMA. (Bu­da­pest, Aka­dé­mi­ai Ki­adó, 1969) – a tárgy s a ha­tá­ro­zó érint­ke­zé­sé­vel fog­lal­koz­va meg­ál­la­pít­ja, hogy „az abszt­rakt je­len­té­sű mel­lék­ne­vek oly mó­don áll­nak tárgy­ként, hogy oda­ért­jük mel­lé­jük a meg­fe­le­lő fő­ne­vet, leg­több­ször egy el­vont vagy igen ál­ta­lá­nos fo­gal­mat, mint pl. gon­do­lat, ér­zés, do­log. Ezt he­lyet­te­sít­he­tik a va­la­mi, an­­nyi, sok s ha­son­ló név­más­ok: fur­csát gon­dol, bo­lon­do­kat be­szél, va­la­mi ros­­szat tett. Né­me­lyik mel­lék­név va­ló­já­ban fő­ne­ve­sül­het: a jó, a rossz, a szép, a hi­deg” (85). Te­hát a fur­csát ér­zett, olya­no­kat mon­dott ér­tel­mez­he­tő és vis­­sza­tel­je­sít­he­tő így: fur­csa ér­zést ér­zett, olyan dol­go­kat mon­dott, de „A jót szí­ve­sen el­fo­gad­juk”; „A szé­pet él­vez­ni kell” mon­da­tok­nak a jót, a szé­pet mon­dat­ré­sze­it akár fő­név­nek is fel­fog­hat­juk, vi­szont ki is egé­szít­het­jük a fen­ti mó­don (a jó dol­go­kat, a szép dol­go­kat stb). Meg­jegy­zi a szer­ző, hogy ezek a mel­lék­né­vi tár­gyak „gyak­ran érint­kez­nek a ha­tá­ro­zó­val… (os­to­bá­kat mond = os­to­bán be­szél, ha­son­lót tesz = ha­son­ló­an cse­lek­szik). Az ilyen kap­cso­la­tok­ból az ana­ló­gia a tárgy­ra­got át­vi­szi olyan ese­tek­re is, ami­kor an­nak csak mód­ha­tá­ro­zó funk­ci­ó­ja le­het: jó­ízűt eszik va­la­ki­nek a főzt­jé­ből; jó­ízűt al­szik, ne­vet.” Szin­te ket­tős funk­ci­ót (tár­gyit és ha­tá­ro­zó­it) „tölt­het be né­hány mel­lék­ne­vünk és név­má­sunk tárgy­ra­gos alak­ja: so­kat, na­gyot, ki­csit, ke­ve­set, ele­get, töb­bet, an­­nyit, va­la­mit, egyet. Ha ezek a sza­vak olyan igék mel­lett áll­nak, ame­lyek akár afficiálnak akár efficiálnak va­la­mit, a mon­dat tár­gyá­nak sze­re­pét töl­tik be. Fő­né­vi tárgy nem áll mel­let­tük, de oda­gon­dol­ha­tó: so­kat et­tem (= sok ételt); kár­tyán so­kat nyert (= sok pénzt); ele­get sü­tött (= elég ke­nye­ret). Ha azon­ban az ilyen szó tár­gyat­lan ige mel­lett áll, vagy tár­gyas ige mel­lett, de an­nak nem köz­vet­len tár­gya, ak­kor funk­ci­ó­ja a ha­tá­ro­zó­i­ba megy át, s a cse­lek­vés idő­be­li el­nyú­lá­sát vagy rö­vid­sé­gét, is­mét­lő­dé­sét, a rá­for­dí­tott tes­ti vagy szel­le­mi erő mér­té­két, a cse­lek­vő sze­mély ér­zel­mi ér­de­kelt­sé­gé­nek fo­kát fe­je­zi ki: ele­get dol­goz­tam; ke­ve­set alud­tam; so­kat van tá­vol; ele­get em­le­get­jük…” (FMMA. 86–87).
Meg­je­gyez­zük, hogy né­me­lyik tárgy még ez utób­bi eset­ben (te­hát ha­tá­ro­zói funk­ci­ó­ban) is vis­­sza­tel­je­sít­he­tő -t tárgyra­gos, de ha­tá­ro­zói sze­re­pet be­töl­tő alap­ta­gú jel­zős szer­ke­zet­té – eset­leg né­mi mó­do­sí­tás­sal: ke­ve­set alud­tam = ke­vés időt alud­tam; so­kat van tá­vol = sok időt van tá­vol; stb., sőt az a ha­tá­ro­zó is, amely a tárgy­ra­gos for­mát he­lyet­te­sít­he­ti, ha­tá­ro­zói alap­ta­gú jel­zős szer­ke­zet­ből re­du­ká­ló­dott­nak fog­ha­tó fel oly­kor: so­kat van tá­vol = sok­szor van tá­vol = sok íz­ben van tá­vol; stb.
Más­kor olyan ál­lan­dó­sult szó­szer­ke­ze­tek­be üt­köz­he­tünk, ame­lye­ket bi­zo­nyos mon­dat­ta­ni hely­ze­tek­ben lexikalizálódottnak te­kint­he­tünk, pl.: Ez az em­ber nagy­ra tör; A fiú még sok­ra vi­szi; stb. Ezek­nek a szó­kap­cso­lat­ok­nak a ha­tá­ro­zói tag­ja­it ilyen­kor nem igyek­szünk már jel­zős szer­ke­zet­té vis­­sza­tel­je­sí­te­ni, ha­nem az egész igés szó­kap­cso­la­tot az igei tag sze­re­pé­nek meg­fe­le­lő (rend­sze­rint ál­lít­má­nyi) mon­dat­ré­szi ka­te­gó­ri­á­ba so­rol­juk be. Más mon­dat­ta­ni hely­ze­tek­ben azon­ban az egyes ilyen ál­lan­dó szó­kap­cso­lat­ok is fel­bom­la­nak, az­az az em­lí­tett pél­dák ese­té­ben az igei és ha­tá­ro­zói tag nem te­kint­he­tő lexikalizálódottnak, pl. az ilyen hely­zet­ben: igen nagy­ra tör, na­gyon sok­ra vi­szi. Ilyen­kor te­hát a szó­kap­cso­lat szer­ke­ze­ti ta­gok­ra bont­va ele­mez­he­tő, de a nagy­ra, sok­ra ta­go­kat így is ne­héz, sőt le­he­tet­len jel­zős szer­ke­ze­tek­ké vis­­sza­tel­je­sí­te­ni, mert pl. a nagy­ra tör már bi­zo­nyos je­len­tés­vál­to­zá­son is át­ment (te­hát nem pon­to­san a ’nagy do­log­ra tör’ je­len­tés fe­lel meg ne­ki, ha­nem in­kább a ’hatalomra, di­cső­ség­re, hír­név­re, rang­ra, va­gyon­ra stb.-re tör’, ’karriert igyek­szik csi­nál­ni’; a sok­ra vi­szi meg ak­ko­ra je­len­tés­vál­to­zá­son ment át, hogy a sok­ra tag­ját már nem tud­juk olyan jel­zős szer­ke­zet­té sem vis­­sza­tel­je­sí­te­ni, amely a vi­szi ige­alak mel­lett je­len­tés te­kin­te­té­ben leg­alább meg­kö­ze­lí­tő­leg he­lyet­te­sít­het­né az em­lí­tett ta­got.
Még egy sze­mé­lyes meg­jegy­zést: 1969 óta a II. pont­ban be­mu­ta­tott szer­ke­ze­ti vizs­gá­la­ti mód­szer­rel ta­ní­tom a mon­dat­tan­nak a szó­ban for­gó ré­sze­it, s azt ta­pasz­ta­lom, hogy az egye­te­mi hall­ga­tók így kön­­nyeb­ben meg­ér­tik a prob­lé­ma lé­nye­gét, sőt a pe­da­gó­gus-to­vább­kép­ző tan­fo­lyam­ok hall­ga­tói is hasz­nos­nak tar­tot­ták ezt a mód­szert a kö­zép­is­ko­lai ok­ta­tás­ban va­ló fel­hasz­ná­lás szem­pont­já­ból.

II. Az ér­tel­me­ző és az ér­tel­me­zett mel­lé­ren­de­lő szó­szer­ke­ze­ti vi­szo­nya

1. Nem kön­­nyű meg­fej­te­ni az ér­tel­me­ző mi­ben­lét­ét, és ki­je­löl­ni a he­lyét a szó­szer­ke­ze­ti ta­gok kö­zött. Né­hány szer­ző ma is mel­lé­ren­de­lő­nek mi­nő­sí­ti az ér­tel­me­ző és az ér­tel­me­zett vi­szo­nyát – töb­bek kö­zött Sza­bó Dé­nes és Deme Lász­ló is –, de ál­ta­lá­no­sabb az a fel­fo­gás – Kár­oly Sán­dor­nak Az ér­tel­me­ző és az ér­tel­me­zői mon­dat a ma­gyar­ban cí­mű mű­ve még meg­erő­sí­tet­te ezt –, hogy az ér­tel­me­ző alá­ren­de­lő szer­ke­zet­tag­ja az ér­tel­me­zett­nek. Ál­ta­lá­ban ezt fo­gad­ják el irány­adóbb nyelv­ta­na­ink is, no­ha aka­dé­mi­ai nyelv­ta­nunk­ban mind­két fel­fo­gás he­lyet ka­pott: Tom­pa Jó­zsef­nek a szó­szer­ke­ze­te­ket és Kár­oly Sán­dor­nak az ér­tel­me­ző­ket tár­gya­ló fe­je­ze­tei mint az ér­tel­me­zett alá­ren­delt tag­ját mu­tat­ják be az ér­tel­me­zőt (MMNyR. II, 65–93 és 295–313). Deme Lász­ló­nak a szó­rend­ről írott fe­je­ze­té­ben pe­dig ezt ol­vas­hat­juk: „Csak a mi­nő­ség- és men­­nyi­ség­jel­ző he­lye kö­tött: ez min­dig a jel­zett szó előtt áll, il­le­tő­leg azon tes­te­sebb rész előtt, amely­nek mag­va a jel­zett szó. […] A mi­nő­ség- és men­­nyi­ség­jel­ző ezt a he­lyet nem hagy­hat­ja el. Ha hát­ra­vet­ve ér­tel­me­ző jel­ző­vé vá­lik, ak­kor szó­ren­di szem­pont­ból nem jel­ző töb­bé, ha­nem a jel­zett szó­val azo­nos mi­nő­sé­gű meg­is­mé­telt mon­dat­rész…” (i. m. II, 483). Ta­lán hang­sú­lyoz­nom sem igen kell, hogy Demének ezt a vé­le­mé­nyét azért idéz­tem, mert el­lent­mon­dás­ban van a már em­lí­tett két má­sik szer­ző­é­vel, no­ha ezt az el­lent­mon­dást egy meg­szo­rí­tó ki­fe­je­zés: a „szó­ren­di szem­pont­ból” tom­pí­ta­ni igyek­szik.
Nem cé­lom, hogy rész­le­te­sen is­mer­tes­sem itt az ér­tel­me­ző­vel kap­cso­la­tos né­ze­te­ket, csu­pán a ma ál­ta­lá­nos­nak mond­ha­tó fel­fo­gás „gyen­gé­i­re” sze­ret­nék rá­mu­tat­ni; azok­ra a funk­ci­o­ná­lis és a ve­lük ös­­sze­füg­gő rend­szer­ta­ni el­lent­mon­dás­ok­ra, ame­lyek­be mind­un­ta­lan be­le­üt­kö­zünk az ér­tel­me­ző­nek az ér­tel­me­zett alá­ren­delt tag­ja­ként va­ló ke­ze­lé­se mi­att, és fel­hív­nám a fi­gyel­met né­hány olyan tény­re, amely azt bi­zo­nyít­ja, hogy az ér­tel­me­ző nem alá-, ha­nem mel­lé­ren­delt tag­ja az ér­tel­me­zett­nek, nem­csak „szó­ren­di szem­pont­ból”, ha­nem funk­ci­o­ná­li­san is.
2. Az ér­tel­me­zőt az ér­tel­me­zett alá­ren­delt szer­ke­zet­tag­já­nak mi­nő­sí­tő fel­fo­gás sze­rint a „jel­zői sze­re­pű” ér­tel­me­ző­nek két jól el­kü­lö­nít­he­tő tí­pu­sa van: az egyik tí­pus­ban két fő­név ke­rül egy­más­sal értelmezetti–értelmezői vi­szony­ba, s az ér­tel­me­ző­nek azo­no­sí­tó sze­re­pe van az ér­tel­me­zet­tel va­ló kap­cso­la­tá­ban (Pé­ter, a ba­rá­tom); a má­sik tí­pus­ban mel­lék­név, szám­név, il­let­ve szin­tén fő­név ke­rül mint ér­tel­me­ző egy fő­né­vi ér­tel­me­zet­tel szó­szer­ke­ze­ti kap­cso­lat­ba, s ezek az ér­tel­me­zett­nek – ál­ta­lá­ban szó­fa­juk­tól füg­gő­en – a mi­nő­sé­gét, men­­nyi­sé­gét fe­je­zik ki, vagy a bir­to­ko­sát ne­ve­zik meg, s – a jel­ző­höz ha­son­ló mó­don – meg­szo­rí­tó sze­re­pük is van a fö­lé­ren­delt tag­gal – ez eset­ben az ér­tel­me­zet­tel – va­ló kap­cso­la­tuk­ban (ru­ha, tar­ka; al­ma, há­rom; a toll, a Já­no­sé). Hang­sú­lyoz­zák e szer­zők, hogy az ér­tel­me­ző tu­laj­don­kép­pen „hát­ra­ve­tett jel­ző”, s mint ilyen alak­ta­ni szem­pont­ból meg­egye­zik a jel­zett szó­val, fel­ve­szi an­nak tol­da­lé­ka­it: töb­bes­jel­ét, vi­szony­rag­ját, eset­leg bir­tok­je­lét és név­utó­ját is (pl. há­zak, eme­le­te­sek; asz­talt, bar­nát; Pé­te­ré, a ba­rá­to­mé; a szek­rény alatt, a fi­ó­kos alatt). Meg szok­ták még em­lí­te­ni a két tag kö­zöt­ti be­széd­szü­ne­tet, sőt azt is, hogy mind­két tag kü­lön hang­súlyt kap. Va­gyis: amit az ér­tel­me­ző­ről és az ér­tel­me­zett­ről el­mon­da­nak, az nagy­já­ból már ön­ma­gá­ban is ép­pen nem az alá­ren­de­lő (kü­lö­nö­sen nem a jel­zős), ha­nem a mel­lé­ren­de­lő szer­ke­ze­tet al­ko­tó ta­gok­ra jel­lem­ző.
A leg­szem­be­tű­nőb­bek a rend­szer­ta­ni el­lent­mon­dás­ok.
Kény­te­len min­den szer­ző el­is­mer­ni, hogy az ér­tel­me­ző és az ér­tel­me­zett kö­zé kö­tő­szót is te­he­tünk. Az azo­no­sí­tó ér­tel­me­ző elé az az­az, va­gyis stb., a meg­szo­rí­tó elé a még­pe­dig stb. kö­tő­szó­kat. Ezt a tényt aka­dé­mi­ai nyelv­ta­nunk is rög­zí­ti. Utal oly­kor ar­ra is, hogy kü­lö­nö­sen az azo­no­sí­tó ér­tel­me­zők kö­zel áll­nak a mel­lé­ren­de­lés­hez, a kö­tő­szós ér­tel­me­zők­ről meg egye­ne­sen el­is­me­ri, hogy „a kö­tő­szó még la­záb­bá te­szi az ér­tel­me­ző és az ér­tel­me­zett ös­­sze­kap­cso­lá­si mód­ját; job­ban kö­ze­lí­ti a több­ta­gú (hal­mo­zott) mon­dat­rész­eké­hez” (MMNyR. II, 305). A kö­tő­szós ér­tel­me­ző­vel al­ko­tott ér­tel­me­zős szer­ke­ze­tet „az ér­tel­me­zős szer­ke­zet­tel meg a ma­gya­rá­zó utó­ta­gú szer­ke­zet­tel ro­kon” tí­pus­ként mel­lé­ren­de­lő kö­tő­szós azo­no­sí­tás­nak ne­ve­zi (i. m. II, 326). El­is­me­ri te­hát a két szer­ke­zet kö­zöt­ti ro­kon­sá­got, kü­lö­nö­sen a kö­tő­szós ér­tel­me­zők ese­té­ben, de azért fenn­tart­ja azt a vé­le­mé­nyét, hogy az ér­tel­me­ző az ér­tel­me­zett­nek alá­ren­delt szer­ke­zet­tag­ja (a kér­dés rész­le­te­sebb ki­fej­té­sét lásd ké­sőbb, a 4. pont­ban). Fur­csa rend­szer­ta­ni el­lent­mon­dást szül ez a vé­le­mény, mert az az­az, va­gyis, még­pe­dig, és­pe­dig kö­tő­szók, ha mon­da­to­kat kap­csol­nak, ki­fej­tő ma­gya­rá­zó, te­hát mel­lé­ren­de­lő tag­mon­dat­ok kö­tő­sza­vai, az egy­sze­rű mon­dat­ban pe­dig alá­ren­de­lő kö­tő­szói sze­rep­ben ta­lál­ko­zunk ve­lük. Nem ér­tem, mi­ért le­het az azo­no­sí­tás mel­lé­ren­de­lő vi­szony a tag­mon­dat­ok ese­té­ben, s mi­ért kell alá­ren­de­lő vi­szony­nak len­nie a szó­szer­ke­ze­tek ese­té­ben; to­váb­bá mi­ért csak okadó ma­gya­rá­zó vi­szonyt haj­lan­dók egye­sek el­is­mer­ni a ma­gya­rá­zó szer­ke­zet­ta­gok ese­té­ben (s azt is ép­pen az alá­ren­de­lő mert kö­tő­szó­val), s mi­ért ne le­het­ne ki­fej­tő ma­gya­rá­zó vi­szony­ról is be­szél­ni.
Eze­ket a rend­szer­ta­ni el­lent­mon­dá­so­kat ál­ta­lá­ban funk­ci­o­ná­lis okok­ra hi­vat­koz­va nem szá­mol­ják fel a szer­zők. Nem gon­dol­nak ar­ra, hogy ha a rend­szer el­lent­mon­dá­sos, az okot ta­lán nem is ma­gá­ban a rend­szer­ben, ha­nem a funk­ci­o­ná­lis vizs­gá­lat vég­re­haj­tá­sá­nak mód­já­ban kel­le­ne ke­res­ni. Saj­nos, na­gyon kön­­nyen ki­mu­tat­ha­tó, hogy az ér­tel­me­ző mi­ben­lét­ének vizs­gá­la­tá­val kap­cso­lat­ban nem­csak rend­szer­ta­ni, ha­nem funk­ci­o­ná­lis el­lent­mon­dás­ok is ta­lál­ha­tók szép szám­mal, s nyil­ván ezek szü­lik a rendszertaniakat is.
3. Az ér­tel­me­ző prob­lé­ma­kö­rét vizs­gá­lók az azo­no­sí­tó ér­tel­me­zőt (Má­tyás, a ki­rály) még ta­lán haj­lan­dók len­né­nek az ér­tel­me­zett mel­lé­ren­delt tag­já­nak mi­nő­sí­te­ni, ha nem lát­sza­nék ne­kik meg­old­ha­tat­lan prob­lé­má­nak a „jel­zői ér­tel­me­ző” má­sik tí­pu­sa, a meg­szo­rí­tó faj­ta a ma­ga há­rom al­fa­já­val (csiz­mát, pi­ro­sat; ru­hát, hár­mat; a tol­lat, a Jós­ká­ét). Eb­ben a tí­pus­ban az ér­tel­me­zőt min­den két­sé­get ki­zá­ró­an az ér­tel­me­zett de­ter­mi­nán­sá­nak fog­ják fel, hi­szen: 1. gaz­da­gít­ja an­nak je­len­tés­tar­tal­mát, és le­szű­kí­ti je­len­tés­kö­rét; 2. fel­ve­szi tol­da­lé­ka­it; 3. meg­tart­ja ere­de­ti szó­fa­ját (pl. a pi­ro­sat: mel­lék­név, a hár­mat: szám­név), mert je­len­tés­ta­ni te­kin­tet­ben az ér­tel­me­zett­hez, te­hát sza­bá­lyo­san egy fő­né­vi ér­té­kű szó­hoz tar­to­zik; 4. mint „hát­ra­ve­tett jel­ző” en­nek ré­vén kap­cso­ló­dik be a mon­dat szer­ke­ze­té­be. Két­ség­te­len, fur­csa hely­ze­tet te­rem­tet­tek vol­na, ha el­is­me­rik, hogy – mond­juk – az azo­no­sí­tó ér­tel­me­ző az ér­tel­me­zett­jé­nek mel­lé­ren­delt tag­ja, de ezt a faj­tát to­vább­ra is az ér­tel­me­zett de­ter­mi­nán­sá­nak te­kin­tik. Ta­lán Kár­oly Sán­dor ment el a leg­mes­­szebb­re, ami­kor meg­ál­la­pí­tot­ta, hogy az azo­no­sí­tó ér­tel­me­ző és ér­tel­me­zett­je köz­ti vi­szony „kö­zel áll” a mel­lé­ren­de­lés­hez, de csak „fo­gal­mi vi­szony” szem­pont­já­ból te­kint­he­tő mel­lé­ren­de­lés­nek, „mon­dat­funk­ció” szem­pont­já­ból ez is alá­ren­de­lés (Az ér­tel­me­ző és az ér­tel­me­zői mon­dat a ma­gyar­ban, 20). Le­het, hogy té­ve­dek, de a meg­szo­rí­tó tí­pus egy­ér­tel­mű­en alá­ren­de­lés­nek tet­sző mi­vol­tá­ban lá­tom az okát en­nek a szi­go­rú kö­vet­ke­ze­tes­ség­nek.
De va­jon csak­ugyan alá­ren­de­lő (de­ter­mi­ná­ló) tag-e a meg­szo­rí­tó tí­pu­sú ér­tel­me­ző? Igaz-e, ami an­nak lát­szik: az, amit a fen­teb­bi négy pont­ban fel­so­rol­tunk ró­la?
Kár­oly Sán­dor rá­ta­pint a lé­nyeg­re, ami­kor – mint­egy mel­lé­ke­sen – meg­ál­la­pít­ja: „A mi­nő­ség­jel­zői ér­tel­me­ző­re ere­de­ti­leg rá­ért­het­ték a jel­zett szó je­len­té­sét is: a Ve­szek ne­ki csiz­mát, pi­ro­sat (népd.) mon­dat­ban a pi­ro­sat mel­lék­né­vi ér­tel­me­ző a pi­ros csiz­mát kö­zön­sé­ges jel­zős ki­fe­je­zés­sel le­he­tett egy­ér­té­kű, az egész mon­dat pe­dig ez­zel: Ve­szek ne­ki csiz­mát, pi­ros csiz­mát. A pi­ro­sat mel­lék­né­vi ér­tel­me­ző­nek te­hát fő­né­vi ér­té­ke le­he­tett. Mi­vel azon­ban itt a rá­ér­tés­nek sza­bály­sze­rű, egy bi­zo­nyos szer­ke­zet­tí­pus­hoz kö­tött mód­ja ala­kult ki, a mel­lék­né­vi ér­tel­me­zőt ma még­sem fog­juk fel olyan ér­te­lem­ben al­kal­mi fő­név­nek, mint pél­dá­ul a sa­já­tos azo­no­sí­tó ér­tel­me­zők­nél tár­gyalt Kálmuska, a ki­seb­bik tí­pu­sú szer­ke­zet ér­tel­me­ző­jét” (MMNyR. II, 297).
Sze­rin­tem pon­to­san egy és ugyan­azon ér­te­lem­ben fog­hat­juk fel mind­ket­tőt al­kal­mi fő­név­nek. S a prob­lé­ma meg­ol­dá­sá­nak ép­pen eb­ben van a nyit­ja. A ki­seb­bik va­ló­ban azo­no­sí­tó ér­tel­me­ző­je a Kálmuska tag­nak, de nem ezért fő­név, ha­nem azért, mert a ki­seb­bik gye­rek jel­zős szer­ke­zet re­duk­ci­ó­ja foly­tán lett az­zá (Kálmuska, a ki­seb­bik [gye­rek]). A Ve­szek ne­ki csiz­mát, pi­ro­sat mon­dat pi­ro­sat tag­ja is azért fő­név, mert a pi­ros csiz­mát szer­ke­zet­ből re­du­ká­ló­dott az­zá, s mint ilyen a csiz­mát tag­gal együtt mel­lé­ren­de­lő szer­ke­ze­tet al­ko­tó tárgy­ként sze­re­pel a mon­dat­ban.
Néz­zük meg, min alap­szik ez az ál­lí­tá­som!
a) Min­de­nek­előtt a jel­zős szer­ke­ze­tek re­duk­ci­ó­já­nak tör­vé­nyén. Ab­ban ta­lán sen­ki sem ké­tel­ke­dik, hogy pl. a Ve­szek ne­ki pi­ro­sat, Ka­pott tő­lem hár­mat mon­da­tok­ban a pi­ro­sat és a hár­mat tárgy­ként sze­re­pel. (A bir­to­kos jel­ző­i­nek ne­ve­zett ér­tel­me­ző­vel kü­lön fog­lal­ko­zunk majd.) Ezt a tényt jó ide­ig ép­pen az em­lí­tett ta­gok al­kal­mi fő­né­vi sze­re­pé­vel ma­gya­ráz­tuk. Nem­ré­gi­ben rá­mu­tat­tam egy ad­dig fi­gyel­men kí­vül ha­gyott nyel­vi tör­vény­re, amely a je­len­ség­re a ma­ga ös­­sze­füg­gé­se­i­ben fényt de­rít; ezt a tör­vényt így fo­gal­maz­tam meg: „Ha a jel­zős szó­szer­ke­zet alap­tag­ja oda­ér­tés vagy más ok foly­tán hi­ány­zik a mon­dat­ból, a jel­ző vagy az alá­ren­de­lő ös­­sze­tett mon­dat fő­mon­da­tá­nak jel­zői hely­ze­tű uta­ló­sza­va mint alá­ren­delt tag al­kal­mi­lag át­ve­szi a jel­zős szer­ke­zet je­len­té­sét, to­váb­bá az alap­tag szó­fa­ji ér­té­két, ala­ki ki­te­vő­it (a re­du­ká­ló­dott bir­to­kos jel­zős szer­ke­ze­tet -é bir­tok­jel jel­zi) és mon­dat­be­li funk­ci­ó­ját” (Nyr. 96, 45; rész­le­te­seb­ben lásd ott). Vé­le­mé­nyem sze­rint te­hát azért lett a ki­seb­bik al­kal­mi fő­név, mert a gye­rek fő­név volt a fö­lé­ren­delt tag­ja, nem pe­dig azért, mert a Kálmuska mel­lett mint sa­já­tos azo­no­sí­tó ér­tel­me­ző sze­re­pel. S a Ve­szek ne­ki csiz­mát, pi­ro­sat mon­dat­ban a pi­ro­sat min­den lát­szat el­le­né­re sem az ér­tel­me­zett sze­re­pét be­töl­tő csiz­mát tag hát­ra­ve­tett jel­ző­je, ha­nem a pi­ros csiz­mát jel­zős szer­ke­zet­ből az alap­tag el­ha­gyá­sa (ezt itt ta­lán nem kell kü­lön meg­okol­nunk) s ez­zel a szer­ke­zet re­duk­ci­ó­ja foly­tán tárg­­gyá „elő­lé­pett” tag, s mint ilyen ele­ve nem le­het mel­lék­név, ha­nem csak fő­név. (Ezt a to­váb­bi­ak so­rán bi­zo­nyí­ta­ni fog­juk.) Mint­egy ki­egé­szí­té­sül meg­je­gyez­zük még, hogy az ér­tel­me­ző­nek az a faj­tá­ja, amely­ben az ér­tel­me­zett szót is új­ra meg­is­mé­tel­jük – sőt egy új jeg­­gyel bő­ví­tett for­má­ban is­mé­tel­jük meg –, nem­csak a ma­gyar­ban nem is­me­ret­len je­len­ség, ha­nem a sza­mo­jéd éne­kek­ben is elő­for­dul (vö. Berrár: Ma­gyar tör­té­ne­ti mon­dat­tan. Bu­da­pest, Aka­dé­mi­ai Ki­adó, 1957, 125).
b) Most pe­dig kí­sé­rel­jük meg an­nak a bi­zo­nyí­tá­sát, hogy a Ve­szek ne­ki csiz­mát, pi­ro­sat mon­dat pi­ro­sat mon­dat­ré­sze szó­fa­ji te­kin­tet­ben nem mel­lék­név, il­let­ve a Ka­pott tő­lem ru­hát, hár­mat mon­dat hár­mat mon­dat­ré­sze nem szám­név, ha­nem mind­ket­tő fő­név; to­váb­bá an­nak a bi­zo­nyí­tá­sát is, hogy ezek­nek a mon­dat­ré­szek­nek tol­da­lé­kai nem az ér­tel­me­zet­té­i­hez al­kal­maz­kod­nak, ha­nem a jel­zős szer­ke­zet­ből el­ha­gyott alap­ta­gé­i­hoz!
A pél­dá­nak fel­ho­zott két mon­dat­ban a lát­szat va­ló­ban nem zár­ja ki azt, amit mi itt cá­fol­ni aka­runk, jól­le­het a re­duk­ci­ós tör­vény ér­vé­nyes­sé­gét sem in­gat­ja meg. De nem­csak olyan mon­da­to­kat szer­kesz­tünk, ame­lyek­ben névelőtlen szó áll az ér­tel­me­zett mon­dat­rész sze­re­pé­ben, ha­nem olya­no­kat is, ame­lyek­ben lo­gi­ka­i­lag ha­tá­ro­zott fo­gal­mú sza­vak töl­tik be ezt a funk­ci­ót. Néz­zük meg a pél­dát eb­ben a vál­to­za­tá­ban: Meg­ve­szem ne­ki a csiz­mát, a pi­ro­sat; Meg­kap­ta tő­lem a ru­hát, mind a hár­mat. Sőt ilyen mon­da­tok­kal is ta­lál­ko­zunk: Meg­vet­tem ne­ki a csiz­mát, azt a na­gyon szép pi­ro­sat. Va­jon ezek­ben a mon­da­tok­ban is mel­lék­név­nek, il­let­ve szám­név­nek mi­nő­sít­het­jük az ér­tel­me­ző­ket? Még aka­dé­mi­ai nyelv­ta­nunk is el­is­me­ri, hogy a név­elő (ti­pi­ku­san) fő­név­vel vagy fő­né­vi ér­ték­ben vett más­faj­ta szó­val al­kot név­elős szer­ke­ze­tet. Vagy ta­lán ki kell egé­szí­te­nünk az ér­tel­me­ző­re vo­nat­ko­zó ré­gi sza­bályt az­zal, hogy az ér­tel­me­ző az ér­tel­me­zett­nek a név­elő­jét is át­ve­szi, s en­nek el­le­né­re meg­tart­ja ere­de­ti szó­fa­ját? Alig­ha. Itt már en­ged­ni kell a negy­ven­nyolc­ból, hi­szen név­elő nél­kül is fő­név a fő­név, még ha mel­lék­név­ből vagy szám­név­ből fő­ne­ve­se­dett is (ugyan­olyan fő­név, mint az egy ha­tá­ro­zat­lan név­elős).
De itt a kö­vet­ke­ző pél­da is, amely egy ki­csit nyelv­tan­írá­sunk pon­tat­lan­sá­gá­ról is vall. Nyelv­ta­na­ink ugyan­is meg­em­lí­tik, hogy az ér­tel­me­ző át­ve­he­ti az ér­tel­me­zett mon­dat­rész­ként ál­ló szó név­utó­ját is, ma­gá­ról a név­utó­ról meg azt ír­ják, hogy ez egy név­szó rag­ta­lan vagy ra­gos alak­ját kö­ve­tő szó. Ezek sze­rint a név­utó áll­hat mel­lék­név és szám­név után is, te­hát a mel­lék­né­vi és szám­né­vi ér­tel­me­ző is át­ve­he­ti az ér­tel­me­zett név­utó­ját, va­gyis: a két ál­lí­tás nem pon­tos, így az el­ső is meg­szo­rí­tást kí­ván. Mert néz­zük csak a pél­dá­kat: A pénz be­gu­rult a szek­rény alá, a fi­ó­kos alá; A pénz szek­rény alá gu­rult, fi­ó­kos alá; A lá­nyok mel­lett ült, a négy mel­lett; Lány mel­lett ült, ket­tő mel­lett. Van­nak köz­tük név­elős és névelőtlen szó­val al­ko­tott név­utós szer­ke­ze­tek. Azt hi­szem, elég a név­elős szó­val al­ko­tott név­utós szer­ke­ze­tek­re egyet­len pil­lan­tást vet­ni, hogy lás­suk: fő­né­vi sze­re­pű ezek­ben a mon­da­tok­ban min­den név­utós szó, akár van előt­te név­elő, akár nincs. A re­duk­ció tör­vé­nye alól ezek sem ki­vé­te­lek: a fi­ó­kos [szek­rény] alá > (a) fi­ó­kos alá; (egy) fi­ó­kos [szek­rény] alá > (egy) fi­ó­kos alá; a négy [lány] mel­lett > a négy mel­lett; két [lány] mel­lett > ket­tő mel­lett. Sőt ha meg­fi­gyel­jük azo­kat a mon­da­to­kat, ame­lyek­ben az ér­tel­me­zői hely­zet­ben ál­ló ha­tá­ro­zót a volt men­­nyi­ség­jel­ző fe­je­zi ki mint már fő­né­vi ér­tel­mű és ér­té­kű szó, ak­kor azt is lát­nunk kell, hogy pl. az ér­tel­me­zői hely­ze­tű a négy mel­lett szám­be­li egyez­te­tés te­kin­te­té­ben ép­pen nem a lá­nyok tag­hoz al­kal­maz­ko­dik, ha­nem az el­ma­radt egyes szá­mú lány alap­tag­hoz: a négy [lány] mel­lett, va­gyis a re­duk­ci­ós el­mé­let he­lyes­sé­gét, ér­vé­nyes­sé­gét bi­zo­nyít­ja. A ket­tő mel­lett név­utós szer­ke­zet­ben meg a ket­tő alak elő­for­du­lá­sa (a két men­­nyi­ség­jel­zői hasz­ná­la­tú szám­né­vi alak he­lyett) bi­zo­nyít­ja, hogy a szó nem szám­né­vi, ha­nem fő­né­vi hasz­ná­la­tú, te­hát ez eset­ben már ha­tá­ro­zó, ezért szám­né­vi ér­tel­me­ző­je nem le­het a lány tag­nak. Nem ha­mar­kod­juk el ta­lán a dol­got, ha a név­utók­kal kap­cso­lat­ban már itt ki­mond­juk: csak fő­név, il­let­ve fő­né­vi ér­té­kű szó után áll­hat név­utó.
Ter­mé­sze­te­sen a re­duk­ci­ó­val kap­cso­la­tos ma­gya­rá­zat nem­csak a név­elős, il­let­ve a név­utós szó­val al­ko­tott jel­zős szer­ke­ze­tek ese­té­ben al­kal­maz­ha­tó – ezek csak a bi­zo­nyí­tás szem­pont­já­ból vol­tak most ne­künk fon­to­sab­bak –, ha­nem olyan jel­zős szer­ke­ze­tek ese­té­ben is, ame­lyek­ben az alap­tag ra­gos (bár­mi­lyen ra­got vi­sel is) vagy rag­ta­lan: (A lán­­nyal ment mo­zi­ba,) a sző­ke [lán­­nyal] > a sző­ké­vel; (A ba­rát­ját hoz­ta ma­gá­val,) a kis [ba­rát­ját] > a ki­csit (a ki­csi alak hasz­ná­la­ta is ér­tel­me­zői tag fő­né­vi jel­le­gét bi­zo­nyít­ja); (A hú­ga ér­ke­zett meg,) a bar­na [hú­ga] > a bar­na stb.
A re­duk­ci­ós el­mé­let­tel még az olyan szer­ke­ze­tek mi­ben­lét­ét is meg­ma­gya­ráz­hat­juk, ame­lye­két a ha­gyo­má­nyos fel­fo­gás­sal ne­he­zen tud­nánk meg­ma­gya­ráz­ni. Pl. eb­ben a mon­dat­ban: El­ad­ta a lo­va­it, a szür­ké­ket – az a szür­ké­ket tag is ér­tel­me­ző, de mint lát­juk, csak a tárgy­rag te­kin­te­té­ben iga­zo­dik az ér­tel­me­zett­hez, an­nak sze­mély­je­le már hi­ány­zik ró­la. Ez is azt bi­zo­nyít­ja, hogy az ér­tel­me­ző nem az ér­tel­me­zett, ha­nem az ér­tel­me­zős szer­ke­zet el­ma­radt fö­lé­ren­delt tag­já­nak tol­da­lé­ka­it ve­szi fel; va­gyis: (El­ad­ta a lo­va­it,) a szür­ke [lo­va­kat] > a szür­ké­ket. De ez a vál­to­zat is ma­gya­ráz­ha­tó el­mé­le­tünk­kel: El­ad­ta a lo­va­it, a szür­ké­it = El­ad­ta a lo­va­it, a szür­ke [lo­va­it] > a szür­ké­it.
c) Sőt az is ter­mé­sze­tes, hogy a re­duk­ció tör­vé­nyé­vel nem­csak a mel­lék­név­ből és szám­név­ből fő­ne­ve­sült ér­tel­me­zők mi­ben­lét­ét ma­gya­ráz­hat­juk (csak azért szo­rít­koz­tunk ed­dig ezek­re, mert a szó­faj­vál­tás bi­zo­nyí­tá­sa is cé­lunk volt), ha­nem a ma még ál­ta­lá­ban bir­to­kos jel­ző­i­nek te­kin­tett ér­tel­me­ző­két is: Köl­csön­kér­tem a tol­lat, a Pé­te­rét = Köl­csön­kér­tem a tol­lat, a Pé­ter [tol­lát] > a Pé­te­rét. Ezek­re is ér­vé­nyes­nek tar­tom te­hát azt a tör­vényt, amel­­lyel pl. a Köl­csön­kér­tem Pé­te­rét mon­dat­ban a Pé­te­rét mon­dat­rész tár­gyi vagy az Azét kér­te köl­csön, aki mel­let­te ült ös­­sze­tett mon­dat­ban az azét név­má­si uta­ló­szó tár­gyi mel­lék­mon­dat­ra uta­ló sze­re­pét ma­gya­rá­zom: a bir­to­kos jel­zős szer­ke­zet alap­tag­já­nak az el­ha­gyá­sa ese­tén a volt alá­ren­delt (bir­to­kos jel­zői) tag al­kal­mi­lag át­ve­szi a bir­to­kos sze­mély­je­les alap­tag (bir­tok­szó) je­len­té­sét is, va­gyis az egész szer­ke­zet je­len­té­sét ma­gá­ba sű­rí­ti oly mó­don, hogy (vi­szony­rag nél­kü­li) alak­já­hoz -é (ill. -éi) bir­tok­je­let vesz fel (ez utal majd az el­ma­radt bir­tok­szó je­len­té­sé­re), s a bir­tok­jel­lel el­lá­tott alak­hoz át­ve­szi a bir­tok­szó (eset­le­ges) vi­szony­rag­ját mon­dat­ré­szi sze­re­pé­vel együtt (vö. Nyr. 96, 45).

Sán­tít te­hát az a ma­gya­rá­zat, amely pl. a Köl­csön­kér­tem a tol­lat, a Pé­te­rét mon­dat a Pé­te­rét ré­szét bir­to­kos jel­zői ér­tel­me­ző­nek mi­nő­sí­ti, hi­szen a re­duk­ció so­rán je­len­tés­ta­pa­dás megy vég­be, s az a Pé­te­rét je­len­té­se ez eset­ben csak ez le­het: a Pé­ter tol­lát. Az a Pé­te­rét (vagy akár­csak a név­elő nél­kü­li Pé­te­rét alak is) már nem­csak a bir­to­kost ne­ve­zi meg, mint egye­sek ál­lít­ják, ha­nem az oda­ér­tett bir­to­kot is ki­fe­je­zi, ar­ra is utal. S hadd te­gyek itt fel egy kér­dést: ho­gyan ke­rül­he­tett vol­na az -é bir­tok­jel az ér­tel­me­zői hely­ze­tű szó­hoz, ha ez a szó egy olyan ér­tel­me­zett­nek a bir­to­kos jel­ző­je vol­na, amely­ben sem -é bir­tok­jel, sem bir­to­kos sze­mély­rag nem sze­re­pel, mint pl. a vizs­gált tol­lat szó­alak­ban? Az a ma­gya­rá­zat, hogy mi „meg­told­juk” ez­zel a szót, el­fo­gad­ha­tat­lan. A bir­tok­jel­nek meg­van a ma­ga funk­ci­ó­ja: a bir­to­kot kap­csol­ja a bir­to­kos­hoz, de csak a bir­to­kos jel­zős szer­ke­zet re­duk­ci­ó­ja ese­tén. Va­gyis az -é bir­tok­jel a bir­to­kos jel­zős szer­ke­zet ös­­sze­vo­ná­sá­ra szol­gá­ló je­lünk. Csak ott for­dul­hat te­hát elő -é bir­tok­je­les szó, ahol előbb már volt vagy le­he­tett vol­na, il­let­ve ahol le­het­ne egy bir­to­kos jel­zős szer­ke­zet is. S ép­pen ez a tény bi­zo­nyít­ja a leg­job­ban, hogy a bir­to­kot ki­fej­tő ér­tel­me­ző (a Pé­te­ré) ese­té­ben egy bir­to­kos jel­zős szer­ke­zet (a Pé­ter tol­la) re­duk­ci­ó­já­ról van szó.
d) A je­len­tés­vizs­gá­lat két­ség­te­le­nül azt a fel­te­vést erő­sí­ti a ku­ta­tó­ban, hogy az ér­tel­me­zői tag az ér­tel­me­zett­nek alá­ren­delt­je, mert a jel­ző­höz ha­son­ló mó­don gaz­da­gít­ja an­nak je­len­tés­tar­tal­mát és szű­kí­ti le je­len­tés­kö­rét.
En­nek a je­len­ség­nek a vizs­gá­la­ta­kor szin­tén a tel­jes ér­tel­me­zős szer­ke­zet­ből kell ki­in­dul­nunk: csiz­mát, pi­ros csiz­mát; ru­hát, há­rom ru­hát; a tol­lat, a Pé­ter tol­lát. A tel­jes jel­zős szer­ke­zet (pi­ros csiz­mát, há­rom ru­hát, a Pé­ter tol­lát) tu­laj­don­kép­pen ki­fej­tő ma­gya­rá­zó vi­szonyt al­kot az előt­te ál­ló tár­gyi tag­gal, va­gyis az a sze­re­pe (ami a mon­da­tok ese­té­ben a ki­fej­tő ma­gya­rá­zó tag­mon­dat­oké), hogy bő­veb­ben ki­fejt­se, meg­ma­gya­ráz­za, vagy ha úgy tet­szik: ér­tel­mez­ze az elő­ző tag tar­tal­mát. Ez szó­szer­ke­ze­ti szin­ten és eb­ben az eset­ben úgy megy vég­be, hogy jel­ző­vel bő­vít­ve is­mét­lő­dik meg a köz­lés­ben ugyan­az a fő­né­vi tag. (Sza­bó Dé­nes ezt a szer­ke­zet­faj­tát nyo­ma­té­ko­san ki­fej­tő ma­gya­rá­zó szer­ke­zet­nek ne­ve­zi; A mai ma­gyar nyelv, 283.) S mi­vel a ki­fej­tés olyan jel­zős szer­ke­zet­tel tör­té­nik, amely­nek alap­tag­ja azo­nos az ér­tel­me­zett (vagy ki­fej­ten­dő) tag­gal, a jel­zős szer­ke­zet tu­laj­don­kép­pen a jel­ző­ké­re em­lé­kez­te­tő mó­don hat az ér­tel­me­zett tag­ra. A kü­lönb­ség még­is ab­ban van, hogy ez a ha­tás nem köz­vet­len, ha­nem köz­ve­tett. A jel­ző a sa­ját alap­tag­já­ra, ez eset­ben az utá­na ál­ló fő­né­vi tag­ra hat köz­vet­le­nül, így az egész jel­zős szer­ke­zet is csak köz­vet­ve hat­hat az ér­tel­me­zett fő­név­re: ez pe­dig ép­pen mel­lé­ren­delt mi­vol­tu­kat bi­zo­nyít­ja. A re­du­ká­ló­dás­sal ke­let­ke­zett ér­tel­me­zői alak meg ugyan­azt a je­len­tést sű­rí­ti ma­gá­ba, amely az egész jel­zős szer­ke­zet­nek a sa­ját­ja (ezt leg­két­ség­be­von­ha­tat­la­nab­bul az -é bir­tok­je­les ér­tel­me­ző bi­zo­nyít­ja, amely nem csu­pán a bir­to­kost ne­ve­zi meg, ha­nem a bir­to­kot is ki­fe­je­zi, ha meg nem ne­ve­zi is). Ha az egész jel­zős szer­ke­zet ese­té­ben is érez­zük a jel­ző je­len­tés­tar­ta­lom-gaz­da­gí­tó, il­let­ve je­len­tés­kör-le­szű­kí­tő ha­tá­sát az ér­tel­me­zett­re vo­nat­ko­zó­lag – hi­szen tu­laj­don­kép­pen ezért ér­tel­mez­zük –, hogy­ne érez­nénk ak­kor, ami­kor a jel­zős szer­ke­zet re­duk­ci­ó­ja foly­tán az alap­tag már nincs je­len, csak a ve­le azo­nos mel­lé­ren­delt (ér­tel­me­zett) tag! Né­ha nem vi­tat­hat­juk el a re­du­ká­ló­dott alak fő­né­vi, il­let­ve az el­ha­gyott alap­tag­tól szár­ma­zó je­len­tés­ár­nya­la­tát sem, ta­lán ez eset­ben a mel­lék­né­vi, szám­né­vi és bir­to­kost ki­fe­je­ző (te­hát az alá­ren­delt tag­tól szár­ma­zó) je­len­tés­ár­nya­lat erő­sebb, mint a tel­jes jel­zős szer­ke­zet je­len­lé­te ese­tén. (Nyil­ván ezért „en­ge­dé­ke­nyek” e te­kin­tet­ben egye­sek még azok kö­zül is, akik egyéb­ként mel­lé­ren­de­lés­nek mi­nő­sí­tik az ér­tel­me­zős szer­ke­ze­tet, ami­kor ezt ál­lít­ják: mon­dat­ta­ni és szó­faj­ta­ni szem­pont­ból mel­lé­ren­de­lés az ér­tel­me­zős szer­ke­zet, je­len­tés­ta­ni szem­pont­ból azon­ban alá­ren­de­lés.) Csak­hogy a mel­lé­ren­de­lő szó­szer­ke­ze­ti vi­szony nem vál­to­zott a re­duk­ció so­rán sem, csu­pán az ér­tel­me­zői hely­ze­tű jel­zős szer­ke­zet­ben állt be vál­to­zás: va­gyis a re­du­ká­ló­dott alak ugyan­úgy nem köz­vet­len de­ter­mi­nán­sa az ér­tel­me­zett­nek, mint ahogy a tel­jes jel­zős szer­ke­zet sem volt az, te­hát szó­szer­ke­ze­ti szem­pont­ból nem le­het az ér­tel­me­zett alá­ren­de­lő tag­já­nak te­kin­te­ni. Mind­ezek az ér­tel­me­zős szer­ke­zet­nek azok­ra a „ki­vé­te­les” ese­te­i­re is vo­nat­koz­nak, ame­lyek­ben az ér­tel­me­zőt szü­net (az írás­ban ves­­sző) sem vá­laszt­ja el az ér­tel­me­zet­től (Ru­hát pi­ro­sat vett, Bú­za sok ter­mett, A tol­lat a Pé­te­rét kér­te köl­csön).
4. Az ún. azo­no­sí­tó ér­tel­me­ző szó­szer­ke­ze­ti ho­va­tar­to­zá­sá­nak meg­íté­lé­sé­ben ál­ta­lá­ban en­ge­dé­ke­nyeb­bek a ku­ta­tók és nyelv­tan­írók, mint az előb­bi pont­ban tár­gyalt tí­pu­sé­ban. Ro­kon­sá­got mu­tat a mel­lé­ren­de­lő szer­ke­zet­tel – is­me­rik el –, sőt az ilyen ér­tel­me­zőt kö­tő­szós azo­no­sí­tás­nak ne­ve­zik. Kár­oly Sán­dor azt ír­ja már idé­zett mű­vé­ben, hogy az „azo­nos­sá­got ki­fe­je­ző ér­tel­me­ző fo­gal­mi vi­szony szem­pont­já­ból mel­lé­ren­de­lés, mon­dat­funk­ció szem­pont­já­ból alá­ren­de­lés” (20). Mi­u­tán „meg­tá­mo­gat­ta” a ha­gyo­má­nyos (az ér­tel­me­zőt alá­ren­de­lés­nek mi­nő­sí­tő) fel­fo­gást, szük­sé­ges­nek ér­zi, hogy rá­mu­tas­son: az ér­tel­me­ző azo­no­sí­tó tí­pu­sá­nak a köz­ve­tett vi­szonyt ki­fe­je­ző szó­szer­ke­zet­hez is kö­ze van, mert „az ér­tel­me­zős szer­ke­zet kap­csolt tag­ja is ugyan­olyan vi­szony­ba lép egy har­ma­dik tag­gal, mint az ér­tel­me­zős szer­ke­zet kap­cso­ló tag­ja: lát­ta Má­tyást, a ki­rályt = lát­ta Má­tyást + lát­ta a ki­rályt…” (i. m. 22). Te­hát az ér­tel­me­ző­nek és az ér­tel­me­zett­nek az egy kö­zös tag­hoz va­ló kap­cso­ló­dá­sát el­is­me­ri a szer­ző, de köz­ben ki­tart amel­lett az ál­lás­pont­ja mel­lett, hogy a Má­tyást és a ki­rályt szer­ke­zet­ta­gok kö­zött köz­vet­len vi­szony van. Va­gyis el­is­me­ri, hogy az azo­no­sí­tó szer­ke­ze­tek hal­mo­zott mon­dat­ré­szek, te­hát mel­lé­ren­de­lő szer­ke­zet­ta­gok, ugyan­ak­kor azon­ban az ér­tel­me­zői ta­got az ér­tel­me­zett jel­ző­jé­nek, te­hát alá­ren­delt tag­já­nak is tart­ja (ezért ír „kap­csolt” és „kap­cso­ló­dó” ta­gok­ról). Meg­val­lom, nem tu­dok ez­zel a ket­tős fel­fo­gás­sal mit kez­de­ni, de ta­lán meg­ér­tem a szer­ző­nek ezt az ál­lás­pont­ját, ha to­vább­ol­va­som a fej­te­ge­tést: „Ha a szer­ke­ze­ti ta­gok­nak egy­más­hoz va­ló vi­szo­nyát néz­zük, ha­tá­ro­zot­tan a köz­vet­len vi­szonyt ki­fe­je­ző töb­bi szer­ke­ze­tek kö­zé kell ik­tat­nunk őket (ki­eme­lés tő­lem – J. I.), ha a szer­ke­zet tag­ja­i­nak egy har­ma­dik, kí­vül ál­ló tag­hoz va­ló vi­szo­nyát néz­zük, az­az ha már nem­csak mint szó­szer­ke­ze­tet, ha­nem mint szó­szer­ke­zet-cso­por­tot néz­zük, ak­kor meg­ál­la­pít­ha­tó a köz­ve­tett vi­szo­nyú szer­ke­ze­tek­kel va­ló ro­kon­ság” (i. h.). A szer­zőt te­hát egy­részt az kész­tet­te er­re az ál­lás­pont­ra, hogy ma­gát az azo­no­sí­tást is de­ter­mi­ná­ci­ó­nak (alá­ren­de­lés­nek) fog­ta fel (vö. i. m. 20); de bi­zo­nyá­ra az is be­fo­lyá­sol­ta, hogy az elő­ző pont­ban tár­gyalt há­rom ér­tel­me­ző­faj­tát hát­ra­ve­tett jel­ző­nek, te­hát min­den két­sé­get ki­zá­ró­an az ér­tel­me­zett alá­ren­de­lő szer­ke­zet­tag­já­nak tar­tot­ta. Mi ezt az utób­bi kér­dést már – leg­alább­is itt – le­zár­tuk: be­bi­zo­nyí­tot­tuk, hogy ez a fel­fo­gás sok­kal több el­lent­mon­dást vet fel, mint amen­­nyit a mi­enk el­len fel le­het hoz­ni. Ami pe­dig az azo­no­sí­tás alá­ren­de­lő jel­le­gét il­le­ti, ar­ra a kö­vet­ke­ző a vá­la­szom: 1. az azo­no­sí­tás a mon­da­tok ese­té­ben mel­lé­ren­de­lés, mi­ért len­ne alá­ren­de­lés a szó­szer­ke­ze­tek esetében?; 2. a mel­lé­ren­de­lő szer­ke­ze­tek kö­zött nem­csak kap­cso­la­to­sak, ki­zá­ró el­len­té­te­sek és vá­lasz­tók van­nak, ha­nem meg­szo­rí­tó el­len­té­te­sek, kö­vet­kez­te­tők és okadó ma­gya­rá­zók is, ame­lyek­ben a két mel­lé­ren­delt tag egy­más­hoz va­ló vi­szo­nya szin­tén nem köl­csö­nös jel­le­gű, ugyan­úgy, mint az azo­no­sí­tás ese­té­ben; mi­ért zár­nánk hát ki az azonosítást?; 3. mi­lyen ala­pon so­rol­nánk az azo­no­sí­tó ta­got az alá­ren­de­lő szer­ke­zet­ta­gok kö­zé, ami­kor ezek az alá­ren­de­lés­nek még né­ha azt a – szin­tén kétségbevonható – pró­bá­ját sem áll­ják ki, hogy „vis­­sza­te­hes­sük” őket ki­je­lö­lő jel­zői hely­ze­tük­be? Ez utób­bi kér­dés­sel kap­cso­lat­ban hadd je­gyez­zük meg, hogy az a ki­rály, Má­tyás-fé­le szer­ke­zet­ből még al­kot­hat­nánk Má­tyás ki­rály szer­ke­ze­tet, mert itt az ér­tel­me­ző­nek nem an­­nyi­ra azo­no­sí­tó, mint in­kább – per­sze köz­ve­tett – meg­szo­rí­tó je­len­té­se van az ér­tel­me­zet­tel va­ló kap­cso­la­tá­ban, hi­szen a sze­mély­név a tá­gabb je­len­tés­kö­rű ki­rály szó ér­tel­mét pon­to­sab­bá te­szi, de a Má­tyás, a ki­rály-fé­le szer­ke­zet­ből – ha nem le­he­tet­len is – már ne­he­zeb­ben kép­zel­he­tő el az a ki­rály Má­tyás szer­ke­zet meg­al­ko­tá­sa, a Jan­csi, a ba­rá­tom szer­ke­zet­ből meg nem is al­kot­ha­tunk a ba­rá­tom Jan­csi tí­pu­sú jel­zős szer­ke­ze­tet.
5. És mi lesz az ér­tel­me­zői mel­lék­mon­dat­tal? – kér­dez­het­nénk ezek után jog­gal. Az ér­tel­me­zői mel­lék­mon­dat olyan mel­lék­mon­dat, amely az ér­tel­me­zői hely­ze­tű uta­ló­szót köz­vet­le­nül (alá­ren­delt mó­don) fej­ti ki – va­gyis az uta­ló­szó­é­nak meg­fe­le­lő sze­re­pű mon­dat­részt mon­dat alak­já­ban fe­je­zi ki –, az ér­tel­me­zett fő­né­vi ta­got pe­dig az uta­ló­szó se­gít­sé­gé­vel, ve­le szo­ros egy­ség­ben köz­vet­ve ér­tel­me­zi. Mon­dat­ré­szi ér­té­ke te­hát meg­egye­zik az ér­tel­me­zői hely­ze­tű uta­ló­szó­é­val, sőt az uta­ló­szó ér­tel­me­zett tag­já­é­val is, de néz­zük meg mind­ezt egy pél­dán! Ki­hív­tam a sze­re­lőt, azt, akit aján­lot­tak. Eb­ben a sze­re­lőt és az azt: mel­lé­ren­de­lő szer­ke­ze­tet al­ko­tó tárgy; ugyan­úgy, mint eb­ben a mon­dat­ban: Ki­hív­tam a sze­re­lőt, az aján­lot­tat. Mi­vel azon­ban az azt ön­ma­gá­ban nem ér­tel­me­zi kel­lő­kép­pen a fő­mon­dat a sze­re­lőt tag­ját, ezt az uta­ló­szói tár­gyat mel­lék­mon­dat­tal – ter­mé­sze­te­sen tár­gyi mel­lék­mon­dat­tal – fe­jez­zük ki (ugyan­úgy, mint azok­ban az alá­ren­de­lő ös­­sze­tett mon­da­tok­ban, ame­lyek­nek fő­mon­da­tá­ban az azt nem áll ér­tel­me­zői hely­zet­ben egy ve­le mel­lé­ren­de­lő szó­szer­ke­ze­tet al­ko­tó ér­tel­me­zet­tel, ha­nem csak ön­ma­ga töl­ti be a tárgy sze­re­pét, il­let­ve a tár­gyi mel­lék­mon­dat­ra utal). A mel­lék­mon­dat te­hát köz­vet­le­nül fe­je­zi ki az azt uta­ló­szói tár­gyat, vi­szont az azt, akit aján­lot­tak egy­ség köz­vet­ve ér­tel­me­zi az a sze­re­lőt tár­gyat. A rend­szer­ben te­hát nincs el­lent­mon­dás eb­ben az eset­ben sem a szó­szer­ke­ze­tet al­ko­tó ér­tel­me­ző­höz ké­pest.
Ha az uta­ló­szó a sze­re­lőt tag előtt áll (Azt a sze­re­lőt hív­tam ki, akit aján­lot­tak), ak­kor a mel­lék­mon­da­tot ter­mé­sze­te­sen – az uta­ló­szó ki­je­lö­lő jel­zői hely­ze­te alap­ján – ki­je­lö­lő jel­ző­i­nek mi­nő­sít­jük. Ha meg nincs uta­ló­szó a fő­mon­dat­ban (Ki­hív­tam a sze­re­lőt, akit aján­lot­tak), ak­kor el­ső­sor­ban szin­tén ki­je­lö­lő jel­ző­i­nek aján­la­tos mi­nő­sí­te­ni a mel­lék­mon­da­tot (olyan­nak, amely­nek a fő­mon­da­tá­ból hi­ány­zik az uta­ló­szó). Nem zár­ha­tó ugyan ki az a le­he­tő­ség sem, hogy olyan tár­gyi­nak fog­juk fel, amely­nek az uta­ló­sza­va ér­tel­me­zői hely­ze­tű le­het­ne. Meg­je­gyez­zük azon­ban, hogy ezek már át­me­ne­ti tí­pu­sok. Ha ugyan­is nincs je­len az ér­tel­me­zői hely­ze­tű uta­ló­szó, ak­kor nincs mi­hez köz­vet­le­nül kap­csol­ni a mel­lék­mon­da­tot; már­pe­dig a fő­né­vi ér­tel­me­zet­tel el­ső­sor­ban az uta­ló­szó al­kot mel­lé­ren­de­lő szer­ke­ze­tet, a mel­lék­mon­dat csak az uta­ló­szó­nak alá­ren­delt ki­egé­szí­tő­je­ként lép a fő­né­vi ér­tel­me­zet­tel mel­lé­ren­de­lő vi­szony­ba. A fő­né­vi ér­tel­me­zett és a mel­lék­mon­dat kö­zött te­hát köz­vet­len alá­ren­de­lő vi­szony nem le­het, hi­szen a mel­lék­mon­dat nem a fő­né­vi tár­gyat fe­je­zi ki, ha­nem azt a tár­gyat, ame­lyet a fő­mon­dat­ban az azt uta­ló­szó he­lyet­te­sít, s amely – az uta­ló­szó­val együtt és an­nak ré­vén – csak ér­tel­mez­he­ti a fő­né­vi tár­gyat. Ezért jobb, ha az uta­ló­szó nél­kü­li mon­da­to­kat jel­ző­i­ek­nek, nem pe­dig ér­tel­me­ző­i­ek­nek fog­juk fel.
Ha az ér­tel­me­zett tag pl. név­más vagy más olyan szó, amely elé nem te­he­tünk uta­ló­szót, de utá­na igen, ak­kor a mel­lék­mon­da­tot az ér­tel­me­zett­nek meg­fe­le­lő mon­dat­ré­szi ér­té­kű­nek tart­juk ab­ban az eset­ben is, ha nincs je­len az uta­ló­szó; pl. a Ve­lük menj mo­zi­ba (azok­kal), akik oly szí­ve­sen hív­nak mon­dat mel­lék­mon­da­tát társ­ha­tá­ro­zói ér­tel­me­ző­i­nek. Ezek azon­ban szin­tén nem sza­bá­lyos ér­tel­me­ző­i­ek: át­me­ne­tet al­kot­nak a ha­tá­ro­zói uta­ló­szó­sak (Azok­kal menj mo­zi­ba, akik oly szí­ve­sen hív­nak) és a sza­bá­lyos ha­tá­ro­zói ér­tel­me­ző­i­ek kö­zött (Ve­lük menj mo­zi­ba, azok­kal, akik oly szí­ve­sen hív­nak).
Ha­son­ló­kép­pen já­runk el a töb­bi mel­lék­mon­dat­faj­ta ese­té­ben is: nem ele­ve jel­zői ér­tel­me­zői sze­re­pű­nek, ha­nem az uta­ló­szó hely­ze­té­nek meg­fe­le­lő mon­dat­ré­szi sze­re­pű­nek fog­juk fel őket. Ter­mé­sze­te­sen le­het­nek így a mel­lék­mon­dat­ok jel­zői ér­tel­me­ző­i­ek is, ha az uta­ló­szó az ér­tel­me­zős szer­ke­zet­ben jel­zői hely­ze­tű, mint pl. eb­ben: Ki­hív­tam a sze­re­lőt, azt a sze­re­lőt, akit aján­lot­tak. Eb­ben az alá­ren­de­lő ösz­­sze­tett mon­dat­ban ugyan­is az ér­tel­me­zős szer­ke­zet szer­ke­ze­tes ér­tel­me­ző­jé­nek alá­ren­delt tag­ját, még­pe­dig jel­ző­jét fe­je­zi ki a mel­lék­mon­dat. Eb­ből ta­lán nyil­ván­va­ló­vá vá­lik az is, hogy az azt a sze­re­lőt szer­ke­zet­tí­pust – Sza­bó Dé­nes­től el­té­rő­en – nem tar­tom mel­lé­ren­de­lő­nek, mert az azt mu­ta­tó név­más ma már köz­vet­len de­ter­mi­nán­sa a fő­né­vi tag­nak, ugyan­úgy, mint az olyan ru­hát szer­ke­zet­ben az olyan a ruhát-nak. Egyéb­ként a so­kat han­goz­ta­tott ala­ki egye­zés sem min­den rag­ra ér­vé­nyes min­den hely­zet­ben; vö. [a könyv­nek] azo­kat a lap­ja­it!
Az a tény, hogy a mon­da­tok kö­zött meg­kü­lön­böz­te­tünk ér­tel­me­zői mel­lék­mon­da­tot is, a szó­szer­ke­ze­tek ese­té­ben el­len­ben az ér­tel­me­zet­tel mel­lé­ren­de­lő szer­ke­ze­tet al­ko­tó tag­nak te­kint­jük az ér­tel­me­zőt, nincs el­lent­mon­dás­ban egy­más­sal: az ér­tel­me­ző mint szó­szer­ke­ze­ti tag csak mel­lé­ren­de­lő vi­szony­ban le­het az ér­tel­me­zet­tel, mert – mint már em­lí­tet­tük – a jel­ző ön­ma­gá­ban ér­tel­me­zői hely­zet­be nem ke­rül­het a fö­lé­ren­delt tag­já­hoz va­ló kö­tött­sé­ge mi­att; a mel­lék­mon­dat azon­ban – mi­vel az uta­ló­szó, amel­­lyel alá­ren­de­lő vi­szony­ban van, a szer­ke­ze­tes ér­tel­me­ző­ben jel­zői hely­ze­tű is le­het – le­het jel­zői ér­tel­me­zői is.

6. Ös­­sze­fog­la­lá­sul az ed­di­gi­ek alap­ján a kö­vet­ke­ző­ket bá­tor­kod­nám (má­sok­kal együtt) ki­je­len­te­ni:
1. Az ér­tel­me­zős szer­ke­zet­ben az ér­tel­me­zett és az ér­tel­me­ző mel­lé­ren­de­lő vi­szony­ban van egy­más­sal;
2. Az ér­tel­me­ző­nek a ma­gya­rá­zó szer­ke­ze­tek kö­zött van a he­lye mint ki­fej­tő ma­gya­rá­zó faj­tá­nak, eset­leg az azo­no­sí­tó és a meg­szo­rí­tó tí­pust is meg­kü­lön­böz­tet­ve egy­más­tól (egyéb­ként a rend­sze­re­zés kér­dé­sé­ben sok te­kin­tet­ben tá­masz­kod­hat­nánk Sza­bó Dé­nes idé­zett nyelv­ta­ná­ra);
3. Az ér­tel­me­zői mel­lék­mon­da­tot ne ele­ve jel­zői ér­tel­me­zői, ha­nem olyan mel­lék­mon­dat­nak te­kint­sük, amely mon­dat­rész­ki­fej­tő sze­re­pe te­kin­te­té­ben meg­fe­lel az ér­tel­me­zet­tel ér­tel­me­zői vi­szony­ban ál­ló uta­ló­szó mon­dat­ré­szi sze­re­pé­nek; uta­ló­szó hi­á­nya ese­té­ben pe­dig: ha a hi­ány­zó uta­ló­szó a jel­zett szó elé is te­he­tő, jel­ző­i­nek, ha nem, ak­kor az ér­tel­me­zett tag mon­dat­ré­szi sze­re­pé­nek meg­fe­le­lő ér­tel­me­zői mel­lék­mon­dat­nak mi­nő­sít­sük (Sza­bó Dé­nes mun­ká­ja eb­ben a te­kin­tet­ben is alap­nak te­kint­he­tő);
4. Bár a ré­gi – az ér­tel­me­zett és az ér­tel­me­ző – meg­ne­ve­zést hasz­ná­lom e cikk­ben, ez­zel ne­ve­zék­ta­ni kér­dé­sek­ben nem kí­ván­tam ál­lást fog­lal­ni; a he­lyes ter­mi­no­ló­gia ki­ala­kí­tá­sá­hoz to­váb­bi vizs­gá­la­tok­ra len­ne szük­ség;
5. Ezek­nek az el­vek­nek az el­fo­ga­dá­sá­val, il­let­ve ja­vas­la­tok­nak a meg­va­ló­sí­tá­sá­val nem­csak az ér­tel­me­zők­kel kap­cso­la­tos funk­ci­o­ná­lis és rend­szer­ta­ni el­lent­mon­dá­so­kat szá­mol­hat­nánk fel, ha­nem más olyan rend­szer­ta­ni el­lent­mon­dá­so­kat is meg­szün­tet­nénk, ame­lyek más nyelv­ta­ni ka­te­gó­ri­á­kat is érin­te­nek; töb­bek kö­zött az alá- és mel­lé­ren­de­lő szó­szer­ke­ze­tek, az alá- és a mel­lé­ren­de­lő mon­da­tok osz­tá­lyo­zá­sá­ban ta­pasz­tal­ha­tó el­lent­mon­dá­so­kat. Sőt az a tény, hogy az ed­dig mel­lék­név­nek és szám­név­nek te­kin­tett ér­tel­me­zők is tu­laj­don­kép­pen fő­ne­vek, egy­ben azt is bi­zo­nyít­ja, hogy a hoz­zá­juk já­ru­ló vi­szony­rag­ok (eset­rag­ok) csak ab­ból a szem­pont­ból néz­ve név­szó­ra­gok, hogy a fő­név is a név­szók cso­port­já­ba tar­to­zik, egyéb­ként fő­né­vi ra­gok, mert csak fő­ne­vek­hez vagy re­duk­ció út­ján fő­ne­ve­se­dett szók­hoz já­rul­nak.