Misad Katalin: A szaknyelvi regiszterek fejlesztésének szemantikai és pragmatikai összefüggései szlovákiai magyar viszonylatban
A szaknyelvi regiszterek fejlesztésére irányuló feladatok számbavétele és a megoldási lehetőségek felvázolása a magyar nyelv szlovákiai változatait illetően csak az utóbbi években indult meg. Bár 1967-ben a csehszlovákiai magyarok kulturális szervezete, a Csemadok mellett alakult egy nyelvi szakbizottság, melynek keretén belül működött egy terminológiai csoport is, a feladatok megvalósításához nem volt elég szakember (lásd Jakab 1976, 154–156). A hetvenes évek elején Deme László – aki a Comenius Egyetem Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékének vendégtanáraként öt évig tartózkodott Pozsonyban – hívta fel a figyelmet arra, hogy Szlovákiában leginkább a szakmai és a társadalmi-államigazgatási vonatkozású nyelvi rétegekben adódnak nyelvhasználati problémák (Deme 1970, 101). Jakab István a kassai Kazinczy Napokon elhangzott előadásában válaszolt a felvetett problémára: „Hangsúlyoznunk kell, hogy éppen a terminológiai kérdések tisztázása jelenti nyelvművelésünk számára a legtöbb nehézséget, s bármennyire sürgős lenne is ez a munka, nemigen akad rá jelentkező, mert a szlovák szakkifejezések megfelelőinek felkutatásához a magyar szakszókészletek alapos és összevető tanulmányozására, tehát nagy körültekintéssel végzett munkára lenne szükség” (Jakab 1976, 170). A csehszlovákiai nyelvművelés elveit tömören megfogalmazó 1973-as programrendben azonban már megtalálható a következő tétel is: „…(a csehszlovákiai magyar nyelvművelésnek) szüntelenül vizsgálnia kell a magyar nyelv csehszlovákiai használatának állapotát, s az arra illetékesek bevonásával segítenie kell a lemaradást mutató belső nyelvtípus, stílusszint, stílusréteg vagy csoportnyelvi szókészlet fejlesztését” (Jakab 1976, 166). Az elmúlt negyedszázad alatt azonban a terminológia ügyében nem sok minden történt: az egykori nyelvi szakbizottság helyébe lépő Csehszlovákiai, illetve később Szlovákiai Magyarok Anyanyelvi Társaságának terminológiai csoportja ugyan magára vállalta az ezzel kapcsolatos feladatokat, sőt végzett bizonyos szótárszerkesztési munkálatokat, ám olyan korszerű, átfogó munka, amely segítené a szlovákiai magyar szaknyelvek tervezését, nem született. Hasonló sorsra jutott a dunaszerdahelyi székhelyű Katedra Társaság által a kilencvenes évek végén létrehozott ún. nyelvtervező munkacsoport is, amelynek az lett volna a feladata, hogy összegyűjtse, valamint rendszerezze a magyarországi és a szlovákiai magyar oktatásügyben egyaránt használatos terminusokat, szakkifejezéseket (Csicsay 2002, 264). Egyesek a szlovákiai magyar szaknyelvek fejletlenségéért egyértelműen a hazai és a magyarországi szakembereket hibáztatják: „A szlovákiai magyar nyelvészet a diagnosztikára koncentrál, terapeutikai szándéka, tevékenysége nincsen, még a testhezálló egyetemi szakterminológiát sem műveli. Magyarországon pedig nem jelent meg olyan szótár, amelyik a kisebbségek nyelvi túlélését segítené” (Csuka 2002, 257).
A hiányzó szaknyelvi regiszterek kialakítását és fejlesztését jelenleg az MTA szlovákiai kutatóállomásaként 2002-ben alakult, nyelvi tervezéssel is foglalkozó műhely, a Gramma Nyelvi Iroda vállalta magára. A csoport tagjai szerint a két fő terület, amelynek szlovákiai magyar terminológiáját minél előbb ki kell alakítani, a közigazgatási és a jogi szaknyelv, de számos más szakterület is érintve van (oktatás, gazdaság, egészségügy stb.) A magyarországi standardhoz való teljes alkalmazkodás – legalábbis az esetek többségében – szinte lehetetlen, hiszen jelentős eltérések vannak a két ország államigazgatási, intézmény-, oktatási és egyéb rendszere között (Lanstyák–Szabómihály 2000, 86). Az iroda munkatársai emellett szakszójegyzékeket, szlovák–magyar termékkatalógusokat (pl. élelmiszer-ipari termékek, építési anyagok, illatszerek és piperecikkek, papír- és írószerek jegyzékét) szeretnének megjelentetni, amelyek segítségére lennének úgy a szlovákiai magyar szakembereknek, fordítóknak, újságíróknak, mint a nyelvhasználati jogukkal élni kívánó szlovákiai magyar beszélőknek. Az egyes területek feltérképezése már elindult (a kutatások részleges eredményei megtekinthetőek a Gramma Nyelvi Iroda honlapján: www.gramma.sk), folyamatos munkára azonban – elsősorban pénz- és szakemberhiány miatt – ideális esetben is csak 3-4 év múlva kerülhet sor. Az iroda fő célja, hogy az egyes szakterületekhez kapcsolódó szlovák terminusok, termékmegnevezések magyar megfelelői idővel beépüljenek a már készülő szlovák–magyar, illetve a későbbre tervezett magyar–szlovák nagyszótárba, valamint a szlovákiai magyar nyelvtudatba és nyelvhasználatba.
A szaknyelvi tervezés problémái szlovákiai magyar viszonylatban
A szaknyelvi regiszterek fejlesztése szlovákiai magyar viszonylatban bonyolult folyamat. A legtöbb szaknyelv magyar nyelvű művelésére Szlovákiában gyakorlatilag nincs intézményes mód. Ez azt jelenti, hogy az illető szakterületről nem léteznek szlovákiai magyar kiadványok vagy szakközlemények, illetve hogy esetleges szlovákiai magyar művelőik többségi nyelven (tehát szlovákul) publikálnak (Lanstyák 1998, 26). A szakközépiskolát vagy szakmunkásképzőt látogató kisebbségi magyar diákok nagy része nem az anyanyelvén tanulja a szaktantárgyakat, tehát eleve nem magyar nyelven sajátítja el a szakterminológiát. Nincsenek sokkal jobb helyzetben az általános iskolába, illetve gimnáziumba járó tanulók sem, hiszen a magyar tannyelvű iskolákban használt tankönyvek államnyelvből való – szinte szó szerinti – fordítások, amelyek ugyanazt a jelenséget gyakran más néven nevezik meg, mint Magyarországon vagy a másik országban (Erdélyben, a Vajdaságban vagy éppen Kárpátalján). A magyarországi szakterminológiát a felsőfokú végzettséggel rendelkező szlovákiai magyar szakemberek – esetünkben a tankönyvek fordítói, illetve a fordítás bírálói – sem ismerik, mivel tanulmányaikat elsősorban szlovákiai vagy csehországi egyetemeken, az illető állam nyelvén végezték. Mivel általában nem szakképzett fordítókról van szó, többnyire interlineárisan ültetik át szlovákból magyarra a szöveget, nem szegmentálnak minimális fordítási egységekre. Vagy a szó szintjén, vagy a morfémák szintjén fordítanak, nem ügyelve az ekvivalenciára, azaz a forrásnyelvi és a célnyelvi szöveg egyenértékűségére (lásd Klaudy 1994, 68). Bár tudatában vagyunk annak, hogy nem lenne célszerű, ha a standard magyar nyelv szaknyelvi regiszterei az anyaország határain túl – más-más változatot hozva létre – szétfejlődnének, a fentiekből szinte automatikusan következik a szaknyelvek egyértelműségének, egységének felbomlása, amely a kisebbségek számára több okból is előnytelen lenne (kedvezőtlenül befolyásolná pl. a magyarországi felsőoktatási intézményekben tett felvételi vizsga eredményét, illetve a magyarországi továbbtanulást, a magyarországi tankönyvek használatát a szlovákiai magyar tannyelvű általános és középiskolákban, a kisebbségi szakembereknek anyaországi kollégáikkal való kommunikációját stb.). Joggal mondja Tolcsvai Nagy Gábor, hogy a határon túli magyarok helyzete e tekintetben is sajátos, ezért „A szakszavak területén minden szocioregionális és interakciós kötöttségtől független folyamatos alkotómunka szükséges, különös tekintettel a […] kisebbségi magyar nyelvű szaknyelvi beszéd helyzetére” (Tolcsvai 1998, 68).
A hiányzó szaknyelvi regiszterek létrehozása kisebbségi viszonylatban különös körültekintést kíván. Annak eldöntéséhez, hogy melyik műszó legyen kodifikálva, vagyis melyik kerüljön be a standard magyar nyelv szlovákiai változatának szaknyelvi regiszterébe, hosszadalmas előkészítő munkára, mélyreható vizsgálatokra és szinte szavankénti mérlegelésre van szükség. Ha a szlovák és a magyar megfelelőben eltérő szemantikai jegyek kapnak nyelvi formát, a magyarra fordítás esetében a magyarországi mintát ajánlatos követni. Ha azonban valamely szlovák terméknek nincs magyarországi megfelelője (és ennek következtében megnevezése), akkor egy új szakszót kell létrehozni: vagy egy olyan sajátos szlovákiai terminust, amelyet a szlovák megnevezés szemantikai jegyeinek figyelembevételével alakítunk ki, vagy a szlovák megnevezés tükörfordítását építjük be a terminológiai rendszerbe (Szabómihály 2002, 184). A szaknyelvi regiszterek kialakításakor mind az anyaországi, mind a kisebbségi szakembernek a szaknyelv funkciójából kell kiindulnia. A szaknyelvek célja a szakmai tárgyakról, folyamatokról alkotott gondolatok rögzítése, cseréje, tehát a szakmai kommunikáció, amelynek rövidnek és pontosnak kell lennie. A szaknyelvi megnevezések nemzeti, illetve nemzetközi egységesítésének gondolata nyomon követhető az egyes terminológiai iskolák elméleti és módszertani követelményrendszerében. A szaknyelv, illetve a szaknyelvi szókincs logikai ismertetőjegyeit és tendenciáit Wilhelm Schmidt foglalta össze a legkifejezőbben: szakmaiság, fogalmiság, egzaktság, egyértelműség (sőt egy-egyértelműség), függetlenség a kontextustól, rendszerszerűség, rövidség és gazdaságosság, esztétikai, expresszív és modális semlegesség (Schmidt 1969, 12). A kizárólagosan nyelvi minőséget érintő követelmények száma meglehetősen kevesebb, mint a logikai követelményeké: „a megnevezés legyen megfelelően rövid, jól megjegyezhető, könnyen kiejthető és továbbképzésre alkalmas” (Pusztai 1982, 69).
A terminus technicusokkal szemben támasztott logikai és nyelvi követelményrendszer ismeretében a továbbiakban arra mutatok rá, milyen jelenségekkel, problémákkal találkoznak a szlovákiai magyar szaknyelvi tervezés terminológusai, s hogy milyen módszereket, elveket érvényesíthetnek a szlovák és a magyar terminológia egybevetése és értékelése során. Tanulmányom e részében néhány élelmiszer-ipari termék szlovák és magyar, illetve szlovákiai magyar megnevezésének terminusalkotási módozataival foglalkozom. Példáim a többségében magyarlakta településeken működő hiper- és szupermarketek, illetve élelmiszerboltok kétnyelvű (szlovák–magyar) termékkatalógusaiból, szórólapjaiból származnak. Ha a kereskedő úgy dönt, hogy a szlovák megnevezés mellett feltünteti a termék magyar nevét is, magára van utalva. Mivel az adott szakterület magyar nyelvű terminológiáját nem ismeri, megnézi a mára elavulttá vált s szakkifejezéseket egyébként is csak minimális mennyiségben tartalmazó szlovák–magyar kéziszótárt, s ha megtalálja benne a keresett fogalmat, kiválaszt egyet – nem biztos, hogy a jót – a feltüntetett lexémák közül. Ha pedig a szótárban nem leli a keresett kifejezést, egyszerűen lefordítja a szlovák megnevezést, ahogy tudja, miközben mind a szóhasználatban, mind a szintagmaszerkesztésben a szlovák mintát követi (Misad 1998, 51). De a terminológus helyzete sem könnyű. Mint már fentebb utaltam rá, a szlovák és a magyar szaknyelvi regiszterek elemeinek összehasonlítása nem kevés előkészületet igényel. Ennek oka, hogy a kutatónak a szlovák terminusokat össze kell gyűjtenie, ugyanis jelenleg nincs olyan – a Magyar Élelmiszerkönyvhöz hasonló – szlovák kiadvány, amely az élelmiszer-ipari termékek hivatalos megnevezéseinek teljes listáját tartalmazná. Így nem marad más megoldás, mint áttanulmányozni az egyes élelmiszer-ipari termékekre vonatkozó szabványokat. A szlovák szabványok nagy része azonban máig cseh nyelvű, mivel még a Csehszlovákia kettéválása előtti időkből származnak, s úgy tűnik, az illetékesek nem is tartják szükségesnek a szlovák nyelvű megfelelők minél előbbi elkészítését. A szabványok átvizsgálása sem egyszerű feladat, ugyanis egy-egy szabvány többoldalas tájékoztatást nyújt az adott termék összetételéről, a gyártási, csomagolási és tárolási technikáról stb. A szabványokból nyert adatok további feldolgozása pedig azért okoz gondot, mert a terméknevek nagy része nincs rendszerbe helyezve, és sok esetben a leírásból sem derül ki, milyen logikai viszonyok érvényesek a különböző fogalmak és a hozzájuk tartozó terminusok között (vö. Mészáros 2002, 49–51).
Szlovák és magyar élelmiszer-ipari megnevezések összevetése
Kutatásaim során eddig háromféle élelmiszer-ipari termék nevét vizsgáltam: a kenyér és péksütemény, a tej és tejtermék, valamint a hús és hentesáru csoportjába sorolható árucikkek szlovák, standard magyar és a kereskedelmi forgalomban előforduló szlovákiai magyar megnevezéseit vetettem össze. Mindenekelőtt megpróbáltam párhuzamba állítani a szlovák és a magyar terminusokat, hogy megtaláljam azokat a szó- vagy kifejezéspárokat, amelyek ugyanazt a fogalmat jelölik. Mivel az öszszehasonlításnak ez a módja nem minden esetben eredményezett egyértelmű megfeleltetést, a tanulmányban inkább csak azt összegzem, milyen szlovák és magyar szakkifejezéseket, megnevezéseket találtam az egyes termékcsoportokban.
Gyakori jelenség a többelemű szlovák terméknév egy-egy tagjának beépülése a magyar megnevezésbe. A szlovák výražkový chlieb kenyérfajtát pl. a szlovákiai magyar beszélők egyszerűen „výražkový kenyér”-nek nevezik. (Ha az önkiszolgálóban nem találják a szóban forgó kenyeret, azt kérdezik az eladótól: „Výražkový kenyér nincs?”) Nem ismerik tehát a szlovák výražok szó magyar megfelelőjét, a ’lángliszt’ vagy ’rozsláng’ megnevezést. Az értelmező kéziszótár új, átdolgozott kiadása szerint a rozsláng ’a legfinomabb rozsliszt’ (Éksz. 2003, 1158). A Magyar Élelmiszerkönyv II. kötetének Malomipari termékek című fejezetében is megtalálható a rozslángliszt megnevezés, ami a leírás alapján nem más, mint ’fehér rozsliszt’ (MÉ 2004, 11). Az azonosítás tehát nem okozhat gondot, ha a szlovák és a magyar műszóhoz tartozik egy pontos meghatározás vagy leírás, amelynek alapján létrehozható az egyértelmű megfeleltetés. A vizsgált szlovákiai termékkatalógusokban és szórólapokon azonban a rozskenyér megnevezés helyett a következő (feltételezett) magyar megfelelőket tüntették fel a fordítást végző személyek: „barna kenyér”, „sötét kenyér” (a szlovák chlieb tmavý szó szerinti fordítása alapján) „félbarna kenyér”, illetve „köménymagos kenyér”.
Szlovák vendégszót tartalmazó példákat továbbá olyan húskészítmények nevének feltételezett magyar megfelelőiben találtam, amelyekben a szerkezet jelzői tagja helynévi eredetű. Abban az esetben, ha a fordító ismeri a helynév magyar megfelelőjét, a terméknév minden elemét magyarul adja meg, pl. Bratislavská klobása – Pozsonyi kolbász, Ipe¾ská saláma – Ipolyi szalámi, Oravská slanina – Árvai szalonna. Ha viszont a helynévi tagot csak szlovákul ismeri, meghagyja a szlovák jelzőt a magyar megnevezésben, pl. Spišské párky – Spišské virsli (magyarul: Szepesi virsli), Rakúska saláma – Rakúska szalámi (magyarul: Osztrák szalámi), Moravská šunková saláma – Moravská sonkás szalámi (magyarul: Morva sonkás szalámi). Megesik, hogy a fordítást végző személy nem ismeri a szlovák megnevezés fajtajelölő köznévi tagjának magyar megfelelőjét, ilyenkor szintén „kétnyelvű” a magyar terméknév, pl. Humenský šèipák – Homonnai šèipák (magyarul: Homonnai csípős kolbász).
Előfordulnak olyan esetek is, amikor egy terméknév az egyik országban többféle terméktípust jelöl, mint a másikban. A závin makový (tvarohový, orechový) sütőipari termék standard magyar megfelelője a mákos (túrós, diós) rétes, de csak akkor, ha rétegesen hajtogatott, hártyavékony tészta közé göngyöljük a tölteléket. A szlovák ugyanis a finomlisztből tejjel, vajjal, tojással készített kelt tésztából (azaz kalácstésztából) sütött, hajtogatott, töltött süteményfélét is jelölheti a závin megnevezéssel, ha a töltelék a tészta belsejébe van göngyölve (KSSJ 2003, 933), ilyenkor a závin makový (tvarohový, orechový) magyar megfelelője a mákos (túrós, diós) kalács. A szlovákiai kétnyelvű termékkatalógusok általában nem tesznek különbséget a szemantikailag nagyobb terheltségű szlovák megnevezés és a magyar terméknevek eredeti jelentése között, így a magyar megfelelők funkcióelkülönülése csak ritkán következik be. Tekintet nélkül a termék fajtájára, a závin makový (tvarohový, orechový) sütőipari terméknek a következő megfelelői alakultak ki a szlovákiai magyar nyelvhasználatban: „mákos (túrós, diós) rétes”, „mákos (túrós, diós) kalács”, „mákos (túrós, diós) tekercs”, „mákos (túrós, diós) töltött rúd”, „mákos (túrós, diós) bejgli”. Hasonló jelenségre bukkantam az egyes tejipari termékek szlovákiai magyar megnevezésében is. A jogurtový dezert (a standard magyarban: desszertjoghurt, azaz inkább édességként, mint táplálkozás végett fogyasztott finom joghurtféleség) szlovák terméknévnek számos feltételezett magyar megfelelőjét gyűjtöttem össze az egyes termékkatalógusokból, mint pl. „joghurtos desszert, joghurtdeszszert, jogurtdezert (így, szlovákos alakban feltüntetve), joghurtkrém, joghurtkrémes desszert”. Feltételezem, hogy a fordítást végző személyek nem ismerték a hivatalos szlovák megnevezés jelentését, s nem is vették a fáradságot, hogy utánanézzenek. Inkább szó szerint lefordították a szlovák szerkezet elemeit, vagy más, szintén a szlovákiai magyar nyelvhasználatban előforduló tejtermék nevével helyettesítették az eredeti elnevezést. A Magyar Élelmiszerkönyvből pedig egyértelműen kiderül, hogy a desszertjoghurt olyan krém állagú, hosszabb ideig eltartható joghurtfajta, amely gyümölcsös ízesítésű vagy gyümölcsdarabokat tartalmaz.
A szlovák terméknevek magyarra fordításakor gyakran előfordul, hogy a termék magyar megnevezése kevesebb vagy eltérő információt, szemantikai jegyet tartalmaz, mint az eredeti szlovák meghatározás. Az egyik vizsgált szórólapon a chlieb tmavý krájaný (magyarul: szeletelt barna kenyér) terméknév magyar megfelelőjeként csak ennyit tüntet fel a fordító: barna kenyér, a chlieb rascový krájaný Èert (magyarul: Èert szeletelt köménymagos kenyér; a Èert márkanév, tehát tulajdonnévi elem) szerkezetet pedig így egyszerűsíti: Èert szeletelt kenyér. Találkoztam azonban olyan szó szerinti megfeleltetéssel is, amikor a szlovák márkanév magyarra fordításának az lett a következménye, hogy a szlovákiai magyar vásárlót elbizonytalanította a termék magyar megnevezése, pl. a chlieb Èert (magyarul: Èert kenyér) kenyérfajta „Ördögkenyér”-ként, a margarín Zlaté ráno (magyarul: Zlaté ráno margarin) terméknév pedig „Arany reggel zsiradék”-ként szerepel az egyik élelmiszerbolt szórólapján.
A terméknevek szlovákiai magyar (főként írott) változataiban feltűnően sok tükörszót, illetve tükörkifejezést találunk. Néhány a sok-sok példa közül: a nátierka Mana, nátierka Oké, nátierka z lososa, nátierka z tuniaka termékneveket szinte kivétel nélkül „kenő”-nek fordítják a szlovákiai termékjegyzékek: „Mana kenő”, „Oké kenő”, „lazacos kenő”, tonhalas kenő”. A kenő a szlovákiai magyar nyelvhasználatban a különféle hidegkonyhai készítmények (vajkrém, húskrém stb.) összefoglaló neve. A standard magyar nyelvhasználatban a kenő megfelelője általában egy olyan -krém utótagú összetett szó, amelynek előtagjával utalunk a termék alapanyagára; eszerint Mana, illetve Oké vajkrém, valamint lazackrém és tonhalkrém a standard magyar megfelelője a fenti megnevezéseknek.
Akad arra is példa, hogy egy szlovák terméknévnek többféle magyarországi megfelelője van. A szlovák èerstvé maslo megnevezésnek a magyarországi kereskedelmi forgalomban a teavaj, csemegevaj vagy márkázott vaj felel meg. A szlovákiai magyar fordításokban azonban szinte kivétel nélkül a szlovák megnevezés tükörfordítása, a friss vaj szerepel, elvétve találkozni csak a teavaj műszóval, a másik két kifejezés egyetlen szlovákiai magyar árukatalógusban sincs benne.
Szlovák és magyar élelmiszer-ipari megnevezések formai felépítésének sajátosságai
A továbbiakban a vizsgált szlovák és magyar megnevezések formai felépítésének sajátosságait mutatom be röviden. Mind a sütő- és húsipari termékekről, mind a tejtermékekről elmondható, hogy neveikben a szószerkezetek dominálnak, mivel az egyes fogalmak megnevezéséhez általában több szemantikai jegy nyelvi kifejezése szükséges. A termékkatalógusokban talált néhány tőszó mindig egy-egy általánosabb kategóriát jelöl (rožok – kifli, jogurt – joghurt stb.). A megnevezések között kevés a képzett szó, ezeket is a szlovák nyelvű példaanyagban találtam (sekaná – vagdalt hús, tlaèenka – disznósajt, nátierka – szm. kenő). A magyar terminusokban nagy számban fordulnak elő összetett szavak, a szlovák példaanyagban viszont egyetlen összetételt sem találtam. Mindkét nyelvben meghatározó a jelzős szószerkezetek száma, ezek formai felépítésében azonban jelentős különbségek figyelhetők meg. A szlovák megnevezésekben gyakoriak az ún. hátravetett melléknévi vagy főnévi jelzővel jelölt szerkezetek, pl. plece údené rolované – göngyölt füstölt lapocka, chlieb rascový – köménymagos kenyér, treska v majonéze – majonézes tőkehalsaláta, smotana do kávy – kávétejszín. A szlovák kongruens jelzőt tartalmazó szókapcsolatok standard magyar megfelelője általában összetett szó (jogurtový krém – krémjoghurt, peèienková paštéta – májpástétom, dukátové buchtièky – aranygaluska). A következő jellegzetesség, hogy az egyes húsipari termékek szlovákiai magyar megnevezéseiben jóval magasabb a többes számú formák aránya, mint a standard magyarban, pl. kuracie peèienky – szm. csirkemájak, ms. csirkemáj; kuracie stehná – szm. csirkecombok, ms. csirkecomb. Ennek oka a két nyelv szerkezeti különbözőségében keresendő: míg a magyarban a több azonos vagy hasonló egyedből álló dolgok általában egyes számban szerepelnek, a szlovákban gyakoribb a többes szám használata.
Magyar–szlovák, illetve szlovák–magyar vonatkozású szakszótárak, szakszójegyzékek rövid áttekintése
Mivel tanulmányomban a szlovákiai magyar szaknyelvi regiszterek helyzetével foglalkozom, utánajártam annak is, készültek-e Szlovákiában (illetve szlovák területen) olyan két- vagy többnyelvű (elsősorban szlovák–magyar) szakszótárak és/vagy szakszójegyzékek, amelyek felölelik egy-egy szakágazat alapvető terminológiáját. Kutatásaim idején a pozsonyi Egyetemi Könyvtár átalakítás miatt zárva tartott, ezért szlovákiai városi és vidéki könyvtárakban, a Matica slovenská turócszentmártoni központi könyvtárában, valamint a budapesti Országos Széchényi Könyvtárban találtam rá a keresett szakszógyűjteményekre. A legrégebbi jegyzék az Ivan Viest által összeállított Maïarsko–nemecko–slovenský železnièný slovník című, kilenc füzetből álló szótársorozat, melynek első részét 1919-ben adták ki Turócszentmártonban. A szerzők – Jozef Škultéty és Štefan Hlavatý – az új politikai elrendeződés következtében (ekkor alakult meg az első Csehszlovák Köztársaság) munkájuk előszavában az egyes állomáshelyek szlovák nyelvű megnevezésének mielőbbi használatát sürgetik. A Magyarázat című fejezetben figyelmeztetik a szótár használóját a magyar ábécének a szlováktól eltérő hangjaira, valamint a magyar rövid és hosszú magánhangzók pontos, hiteles ejtésmódjának fontosságára. A szótári rész egy- és többelemű kifejezéseket egyaránt tartalmaz, ezek azonban nem minden esetben tekinthetők terminusoknak, pl. ágy – poste¾ – Bett (1919, 9). A magyar szóanyagban sok az elírás (pl. tejlesítmény, helyesen: teljesítmény), a szavak írásmódja pedig természetesen a korabeli helyesírást tükrözi. Ugyancsak Turócszentmártonban, a Matica slovenská kiadójában jelent meg 1921-ben a Vladimír Fajnor és Adolf Záturecký által jegyzett Právnický terminologický slovník, melynek első részét a magyar–szlovák szójegyzék alkotja. A szerzők a kötet utószavában rámutatnak a szlovák jogi terminusok kezdetlegességére, és kérik a jogi végzettséggel rendelkező szakembereket, hogy az esetleges hiányosságokat és a szótár bővítésére tett javaslataikat jelezzék a kiadó jogi osztályán (1921, 167). Bár a szógyűjteményben túlsúlyban vannak a jogi szakkifejezések, sőt ezeknek egy részét a mai jogrend is használja (pl. megtámadni a határozatot – napadnú rozhodnutie 69. p., csatlakozási kérelem – žiados o pripojenie 30. p. stb.), a szótár köznyelvi szavakat is tartalmaz (pl. csillag – hviezda 31. p., terv – plán 147. p., út – cesta 153. p.). A korra jellemző helyesírási formák mind a magyar, mind a szlovák példaanyagban fennmaradtak (pl. itélet, ma: ítélet, zpráva, ma: správa stb.). 1923-ban Kassán a Szent Erzsébet Nyomda jelentette meg Szokolszky Bertalan Anyakönyvvezetők szótára. Magyar–szlovák–német– latin szótár című négynyelvű munkáját. A szakszótár négy részből áll (1. foglalkozások nevei, 2. halált okozó betegségek nevei, 3. keresztnevek, 4. az anyakönyvi adatok bejegyzéséhez szükséges kifejezések, mondatok), s forrásként – a témának megfelelő magyar–szlovák, illetve szlovák–magyar szójegyzék hiányában – felhasználja a forgalomban levő magyar–cseh szótárakat, valamint a latin nyelvű szakirodalmat. A szótár valójában puszta szójegyzék, címszavai nem tartalmaznak semmilyen nyelvtani vagy egyéb kategóriára való utalást. 1927-ben Pozsonyban egy újabb jogi szótár látott napvilágot Maïarsko-slovenská právnická terminológia. Magyar–szlovák jogi műszótár (Pozsony–Bratislava, Comenius Irodalmi Intézet–Literárny ústav, 1927) címmel, melynek szerzője Michal Slávik volt. A szótár ábécérendbe szedett szavakat és szerkezeteket tartalmaz, a címszavak nyelvtani kategóriáira nem tesz utalást. Jellegzetessége, hogy a szlovák nyelvű kifejezésekben sok bohemizmus található (pl. ajánlat visszautasítása – odmietnutie nabídky 5. p., hatáskör – obor pôsobnosti 58. p., utóörökösödés – pozatýmne dedenie 125. p.), ezek azonban nem befolyásolják a Viest-féle szótárra támaszkodó magyar nyelvű szóanyag minőségét.
A hatvanas években négy különböző tematikájú szakszótár jelent meg Szlovákiában. Elsőként Hajdušek Jozef Maïarsko-slovenský a slovensko-maïarský knihovnícky a bibliografický slovník. Magyar–szlovák és szlovák–magyar könyvtártudományi és bibliográfiai szótár (Martin, Matica slovenská, 1963; a második kiadás éve: 1968) című munkája. Célja – az előszó alapján – a magyar és a szlovák könyvtártudományi és bibliográfiai szakkifejezések összegyűjtése és -kapcsolása, valamint a szlovák és a magyar szakemberek együttműködésének elősegítése, s a szakoktatás fejlesztése volt (1963, 8). A szótár ábécérendbe szedett szavak jegyzéke, nyelvtani kategóriákra való utalások nélkül. A több elemből álló szerkezeteket az első elem kezdőbetűje szerint sorolta be a szerző, nem a szókapcsolat meghatározó tagja alapján. A szótár magyar nyelvű anyagában sok, a nem megfelelő fordításból adódó tükörszó szerepel, pl. divatlap – módny list (31. p., a szlovákban: módny èasopis), Kolibri Könyv (sorozatcímként) – kolibria kniha (63. p., a szlovákban: Edícia Kolibri). A következő szakszótár a M. Friedman, R. Koutník, F. Mìchura, K. Miksa, I. Žaèko által szerkesztett Maïarsko-èesko-slovenský a slovensko-èesko-maïarský technický slovník (Bratislava–Budapest–Praha, Slovenské vydavate¾stvo technickej literatúry–Akadémiai Kiadó–Státní nakladatelství, 1964) című háromnyelvű műszaki szótár. A kiadvány mindkét része 12-12 ezer címszót tartalmaz a technika különböző területéről (csillagászat, faipar, fizika, közlekedés, meteorológia, rádiótechnika stb.), miközben rövidítésekkel jelöli az egyes használati színtereket. A többelemű megnevezéseket a szótár mindig a főnév címszava alatt tünteti fel. Ha a cseh és a szlovák terminus megegyezik, a magyar megfelelő mellett csak egy kifejezés található (pl. keret – rám 196. p.), ha viszont eltérőek, először a cseh, majd a szlovák megnevezés következik (pl. cserzőmunkás – koželuh – garbiar 70. p.). A további szótár Jozef Paulík nevéhez fűződik, címe: Maïarsko-slovenský archeologický slovník. Magyar–szlovák régészeti szótár (Bratislava, Rektorát UK, 1969). A szerzőt – mint ahogy az munkája előszavából kiderül – a jegyzék összeállításakor az a szándék vezette, hogy legalább a tájékozódás szintjén lehetővé tegye a magyar nyelvű régészeti szakirodalom tanulmányozását. A szótári anyag a korabeli kiváló magyar régészek szakmai szókincsén alapul, de a kiadvány előre meghatározott terjedelme nem tette lehetővé, hogy az összegyűjtött anyagot teljes egészében közzétegye (1969, 5). A szótárban mintegy 4 ezer címszó – főként általános érvényű terminus és újabb keletű régészeti műszó – található. Szerkesztési sajátosságai közé tartozik, hogy igéket nem tartalmaz, s a szlovák melléknevek esetében rendszeresen csak a hímnemű alakokat tünteti fel (pl. csontvázas – kostrový 38. p.). A régészeti szempontból jelentős magyar helységneveknek megadja a magyar megnevezés alapján alkalmazott szlovák ekvivalensét, illetve a szlovák területen használt megfelelőjét is, pl. aggteleki-barlang – Aggtelecká jaskyòa – jaskyòa Domica (1969, 6). A magyar helyesírás tekintetében sok, a standard írásmódtól eltérő formát tartalmaz a szótár annak ellenére, hogy a feltüntetett adatok szerint a szóanyagot két szlovákiai magyar szakember – Sima Ferenc egyetemi docens és Mayer Judit nyelvművelő – ellenőrizte (lásd aggteleki-barlang 6. p., helyesen: Aggteleki-barlang, kisérőlelet 71. p., helyesen: kísérőlelet, Kubán-vidéki 118. p., helyesen: Kubán vidéki stb.). A budapesti, a prágai és a pozsonyi népművelési intézetek igazgatóinak 1964-es budapesti találkozóján hangzott el az a megállapítás, miszerint nagy szükség lenne egy többnyelvű szakszótár megjelentetésére. Ennek következményeként 1966-ban Ján Ruman szerkesztésében megjelent a Magyar–szlovák népművelési szakszótár – Maïarsko-slovenský osvetový slovník (Bratislava, Osvetový ústav). A közös kiadás gyakorlati okaiként egymás munkájának figyelemmel kísérését, az egyes módszertani dokumentumok, valamint a Magyarországon és Csehszlovákiában kiadott publikációk, tanulmányok lefordításának szükségességét jelöli meg a szerkesztő (1966, 3). A hatvanas években használatban levő magyar–szlovák és szlovák–magyar szótárakat, amelyek egyáltalán nem vagy csak csekély mértékben tartalmaznak szakkifejezéseket, Ruman elavultnak tartja. A népművelési szótárnak is vannak azonban hiányosságai, pl. hogy nem tartalmaz nyelvtani és egyéb utalásokat, mindössze az egyes szócikkekben előforduló homonimákra és a szinonimákra tesz homályos utalásokat: az előbbieket pontosvesszővel, az utóbbiakat vesszővel választja el a címszótól. Mindenképpen pozitív kezdeményezésnek tekinthető a szótári rész végén található – a Szlovákiában működő korabeli politikai, kulturális stb. intézmények nevét összefoglaló – kétnyelvű jegyzék (1966, 85–92), bár sok benne a nem megfelelő fordításból adódó félreértelmezés és helyesírási pontatlanság (lásd Park kultúry a oddychu – üdülő és kultúrpark 88. p., helyesen: (a) Kultúra és Pihenés Parkja, tragédka – tragikus színésznő 71. p., helyesen: tragika stb.).
A szótárírásban több mint egy évtizedes hallgatás után 1980-ban J. Varga, M. Muchyová, E. Lesyková, M. Mihaleje szerkesztésében jelent meg egy újabb munka, a Slovensko-maïarsko-èeský textilný slovník (Bratislava, Alfa) című szakszótár. A kiadvány nemcsak textilipari, hanem az ágazattal szorosan összefüggő területek (pl. gépipar, vegyészet, számítástechnika stb.) szakkifejezéseit is tartalmazza. A szótárban feltüntetett magyar megnevezések valósságát a budapesti Textilipari Kutatóintézet munkatársai ellenőrizték, illetve szükség esetén javasolták a standard magyar textilipari terminológia használatát (1980, 6). A szlovák szóanyagban nyelvhelyességi utalásokkal is találkozik a szótár használója, a sada megnevezés helyett pl. az erőteljesebben köznyelvi elemnek tartott súprava (mindkét megnevezés jelentése: ’készlet’) főnév alkalmazását ajánlják a szerzők (1980, 341). A négynyelvű Fachwörterbuch Gaststätten- und Hotelwesen (Leipzig, VEB Fachbuchverlag, 1976) alapján készült az 1981-es kiadású Hotely a reštaurácie. Slovensko-rusko-nemecko-anglicko-francúzsko-maïarský slovník (Bratislava, Alfa) című szakszótár. A szerzők – Inge Meyerová, Karol Gara és Irena Schilderová – a forrásmunka szóanyagát szlovák és magyar vendéglátó-ipari terminusokkal egészítették ki. A szójegyzékben több olyan megnevezés is szerepel, amelynek a kiadás évétől számított mintegy negyedszázad alatt megváltozott a jelentése, pl. a szlovák umývaèka riadu szerkezet akkori magyar megfelelője a mosogatólány összetétel volt (1981, 39), ugyanennek a szlovák megnevezésnek a mai magyar ekvivalense azonban már a szintén összetétellel keletkezett (konyhai) mosogatógép főnév. Ebben a szótárban is sok a szlovák hatásra alkotott tükörszó, pl. uhorka na nakladanie – eltett (elrakott) uborka (189. p., a standard magyarban: savanyításra való uborka, a késztermék neve: csemegeuborka), plnotuèné mlieko – teljes tej (216. p., a standard magyarban: zsíros tej), dukátové buchtièky – gőzben főtt metélt (18. p., a standard magyarban: aranygaluska), párky v župane – virsli pongyolában (226. p., a standard magyarban: bundás virsli), filé z morského jazyka (halféleség) – tengeri nyelvszeletek (229. p., helyesen: nyelvhalszeletek) stb. A magyar nyelvű ételnevek helyesírásában is sok a kifogásolnivaló: polievka z morskej uhorky (halféleség) – tengeri uborka leves (227. p., helyesen: tengeriuborka-leves), kompót zo sušených sliviek – aszalt szilva kompót (239. p., helyesen: aszaltszilva-kompót), cícer – csicseri borsó (186. p., helyesen: csicseriborsó). A szerző(k), illetve szerkesztő(k) nevének feltüntetése nélkül jelent meg 1982-ben a Slovensko-maïarský, maïarsko-slovenský odborný slovník urbanizmu a priestorovej ekonomiky (Nitra–Budapest, Výskumný ústav oblastného plánovania–Városépítési Tudományos és Tervező Intézet) című szótár, amely a városfejlesztés szakszókincsének gyűjteménye. Valószínűleg a magyarországi társintézménnyel való együttműködésnek és a közös kiadásnak köszönhető, hogy a szótár magyar nyelvű szóanyaga kivétel nélkül igazodik a standard magyar szakszóhasználathoz (lásd stavebné povolenie – építési engedély 196. p., ambulantná prefabrikácia – helyszíni előregyártás 221. p., hlavná trieda, bulvár – sugárút 280. p. stb.). Szintén szlovák és magyar közös kiadásban jelent meg 1984-ben a kilenc önálló füzetből álló Bányászati értelmező szótár (Budapest–Bratislava, Központi Bányászati Fejlesztési Intézet–Banské projekty, Bratislava). A kiadvány néhány fejezete csupán magyar nyelvű értelmező szótárként funkcionál (pl. a Bányavillamosság), a többi háromnyelvű (magyar–szlovák–cseh) szótárként (pl. a Kőzetmechanika). A szótár egyelemű terminusokat és többtagú szerkezeteket egyaránt tartalmaz, az idegen nyelvű megfeleltetések feltüntetésekor azonban nem mindig veszi figyelembe a szlovák szavak nyelvtani kategóriáinak jellegzetességeit: a magyar melléknevek szlovák megfelelőit pl. annak ellenére nőnemben adja meg , hogy a szlovák melléknév alapalakja mindig a hímnemű nominativusi eset (lásd heterogén – heterogénna 5. p., homogén –homogénna 6. p. stb.). A legterjedelmesebb szakszótár Altdorffer Alfréd főszerkesztésében Maïarsko-slovenský a slovensko-maïarský technický slovník. Magyar–szlovák és szlovák–magyar műszaki szótár (Bratislava–Budapest, Alfa–Akadémiai Kiadó, 1989; második kiadás: 1991) címmel jelent meg. A szlovák–magyar közös kiadvány mintegy 120 ezer szakszót és -kifejezést tartalmaz a tudomány és a technika különböző területeiről: többek között a matematika, fizika, kémia, közgazdaságtan, valamint az egyre nagyobb ütemben fejlődő számítástechnika és lézertechnika területéről. A szlovák nyelvű szóanyagot a Szlovák Tudományos Akadémia, a Szlovák Műszaki Főiskola és más tudományos kutatóintézetek munkatársai állították össze, a magyar szakemberek figyelme elsősorban a magyar nyelvű szakterminológia adekvátságának megítélésére irányult. Célközönségként a tudományos és műszaki szakembereket, a műfordítókat, a főiskolai hallgatókat és a szakközépiskolák tanulóit jelölik meg a szerkesztők (1989, 6). A kétnyelvű előszóban a szótár használatához szükséges eligazítást talál a felhasználó. A címszavakat követő rövidítések az illető szakkifejezés alkalmazási területére utalnak. A nyelvtani tájékoztatás – mint pl. a szófaji meghatározások, az alakváltozatok jelölése stb. – a címszó terminusként való felhasználását segíti (lásd csak többes számban előforduló kifejezés: számítási táblázatok – výpoètové tabu¾ky 863. p.; állandósult szókapcsolat: színezék kivérzése v. eresztése – púšanie farby 573. p.; magyar–szlovák alakváltozatok: karakterisztika – charakteristika 259 p.; szófaji értelmezések: kábeles – kábelár-fn., kábeles – kábelový-mn. 254. p.; vonzatjelölések: hat valamire – vplýva na nieèo, ma vplyv na nieèo 758. p.).
A Szlovákiában kiadott szakszótárak és szójegyzékek jelentős csoportját a magyar tannyelvű általános- és középiskolák számára írt gyűjtemények alkotják. A második világháború befejeződését követő kritikus időszak után az akkori Csehszlovákiában 1949-ben nyitják meg újra kapuikat az első magyar tannyelvű oktatási intézmények. Mivel nincsenek magyar nyelvű tankönyvek, a pedagógusok sürgetik az olyan kétnyelvű segédkönyvek, szószedetek és -jegyzékek kiadását, amelyek megkönnyítenék a magyar anyanyelvű tanulók oktatását. 1960-ban a Pedagógiai Tankönyvkiadó segédkönyvként jelenteti meg a csehszlovákiai általános műveltséget nyújtó magyar tannyelvű tizenkét éves iskolák (10–12. évf.) számára a Szabadi János által összeállított Terminológiai szótárat (Bratislava, SPN). A kiadvány – amely főként növénytani és állattani szakszókat tartalmaz – csupán a lexika síkján használható, nyelvtani tekintetben következetlen. A szerkezetes szakkifejezésekben pl. a melléknévi címszó mellett találjuk a megnevezést (lásd biely vlèí bôb – fehér farkasbab 31. p., jarná pšenica – tavaszi búza 33. p.), ugyanakkor a szlovák ún. hátravetett jelzős szerkezetekben már a jelzett szó, tehát a meghatározó tag alapján azonosít a szerző (lásd pšenica ozimná – őszi búza 39. p., timotejka lúèna – mezei komócsin 42. p.). S bár munkájában gyakran hivatkozik a korszerű magyarországi szakirodalomra, a szóanyagban sok a szlovák hatásra keletkezett tükörkifejezés, pl. prvotný korienok – elsődleges gyökerecske 187. p. (a standard magyarban: gyökérkezdemény), šparg¾ová kapusta – leveleskáposzta 187. p. (a standard magyarban: spárgakel v. brokkoli). A P. Hornyák, A. Kecskés, E. Polaèková, Z. Zalabai által szerkesztett Terminologický slovník slovensko-maïarský a maïarsko-slovenský. Matematika, deskriptívna geometria, fyzika (Bratislava, SPN, 1965) című kiadvány címzettjei azok a főiskolai hallgatók, akik középiskolai tanulmányaikat magyar nyelven végezték, de felsőoktatási tanulmányaik sikeres folytatásához el kell sajátítaniuk a szlovák nyelvű természettudományi terminológiát (1965, 3). A kézikönyv jól áttekinthető szóanyaga a matematika, az ábrázoló geometria és a fizika szakterületének alapvető szókészletét tartalmazza. A többelemű kifejezéseket a főnévi tag alapján szedi ábécérendbe, a jelzős szerkezeteket is a főnévi címszó vonzásában tünteti fel (pl. függvény – funkcia; inverz f. – inverzná f., lineáris f. – lineárna f. 11. p.). Sok viszont a szójegyzékben a helyesírási pontatlanság, a legtöbb standardtól való eltérés az összetett szavak írásában figyelhető meg (pl. atommagátalakítás 11. p., helyesen: atommag-átalakítás; középeurópai idő 77. p., helyesen: közép-európai idő; részintegritástartomány 21. p., helyesen: rész-integritástartomány). A középiskolák 1–3. évfolyama számára készült Dvorsky J., Vadkerty K., Galambos L., Kovács Z. és Mészáros J. szerkesztésében a Magyar–szlovák szakkifejezések gyűjteménye (Bratislava–Budapest, SPN–Tankönyvkiadó, 1968). A szójegyzék az akkor használatban levő szlovákiai tankönyvek alapján készült, s a szerkesztők szerint azokat a kifejezéseket foglalja magába, amelyeket egy érettségiző diáknak ismernie kell. Célja, hogy a magyar nemzetiségű tanulókkal elsajátíttassa azt a szlovák szakszókincset, amellyel a szlovák tannyelvű iskolák végzősei rendelkeznek, s hogy a magyar tannyelvű iskolákban érettségizett diákok könnyebben készülhessenek fel a szlovák főiskolák és egyetemek felvételi vizsgáira (1968, 5). A gyűjtemény nyolc részből áll, s a következő tantárgyak szókészletének részhalmazát tartalmazza: történelem, földrajz, matematika, fizika, biológia, kémia, pszichológia (és logika), testnevelés. (Megjegyzés: ez utóbbi nevelési tárgy valószínűleg azért kapott helyet a kötetben, mert a szlovákiai magyar tannyelvű iskolákban az előírásoknak megfelelően egészen 1998-ig a testnevelésórákat szlovákul tartották. Ebben a témakörben a szerkesztők az egyes testnevelési ágazatok megnevezéseit, valamint a tornaórákon alkalmazott cselekvést kifejező igéket foglalták össze, pl. rúdugrás – skok o žrdi, gerelyhajítás – hod oštepom; átad – poda, prihra, Pihenj! – Pohov! stb. 343–354. p.) Annak ellenére, hogy szakkifejezések gyűjteményéről van szó, sok olyan köznyelvi kifejezés is bekerült a jegyzékbe, amelyeket a tanulók a szlovák nyelvű társalgási órákon már elsajátítottak, pl. ablakkeret – okenná obruba v. okenný rám 7. p., versenyezni – súaži 66. p., fa – strom 78. p., gép – stroj 83. p., könyvtár – knižnica 93. p. stb. Terminológiáját tekintve a matematika, a fizika, a kémia és a biológia szójegyzéke a legteljesebb, ezek egy-egy szócikkében a címszóval összefüggő szókapcsolatok, összetételek is megtalálhatóak. A hetvenes években érvényben levő általános iskolai tankönyvekhez készült K. Dvorská és L. Száraz Szakkifejezések szótára a kilencéves alapiskolák 7–9. osztálya számára. Slovník odborných termínov pre 7.-9. roèník základných deväroèných škôl s vyuèovacím jazykom maïarským (Bratislava, SPN, 1976) című munkája. A kiadvány három részből áll: az első fejezet a kötelezően elsajátítandó szakkifejezéseket tartalmazza évfolyamok és tantárgyak szerinti lebontásban, a második rész az ún. ajánlott szakkifejezéseket sorolja fel (az itt található terminusok a szerkesztők szerint a szlovák nyelvű szaklapok tanulmányozásához nyújtanak segítséget – 5. p.), a harmadik fejezetet pedig a leglényegesebb szakkifejezések szlovák–magyar jegyzéke alkotja. A szótár főként az egyes terminusok nyelvtani kategóriáinak jelölésében következetlen, pl. nemcsak a rendszerezésen belüli osztályok, csoportok stb. megnevezésekor alkalmazza a többes számot, hanem egy meghatározott szócikken belül is hol az egyes, hol a többes számú alakot tünteti fel (lásd derékszög – pravý uhol, csúcsszögek – vrcholové uhly, egyenesszög – priamy uhol 11. p.). A helyesírás tekintetében is sok a standardtól való eltérés, pl. időjárásjelentés 2. p., helyesen: időjárás-jelentés; vegyianyagok 55. p., helyesen: vegyi anyagok, gram-molekulasúly 23. p., helyesen: gramm-molekulasúly. A magyar tannyelvű iskolákban is szlovák nyelven oktatott honvédelmi nevelés segédkönyveként jelent meg A. Fibi és Z. Fodor összeállításában a Szakkifejezések szótára a honvédelmi nevelés középiskolai tankönyveihez. Slovník odborných výrazov k uèebnici brannej výchovy pre SŠ (Bratislava, SPN, 1985) című kiadvány. A puszta szójegyzékre emlékeztető szótár sem szócikkeket, sem az egyes címszavakra való nyelvtani utalást vagy egyéb minősítéseket nem tartalmaz. A szlovák szakkifejezések mellett esetenként nem a standard magyar megfelelőt, hanem a szlovákiai magyar nyelvhasználatból kölcsönzött tükörszót vagy -kifejezést tünteti fel. Főként a szlovák nyelvű szóanyagban gyakoriak a ragozásbeli tévesztések (pl. hlodavci – 14. p., helyesen: hlodavce), de az egyes és többes számú alakok használatában sem következetes a kiadvány. A magyar tannyelvű egészségügyi szakközépiskolák számára íródott az I. Friedrichová, V. Perhácsová és V. Varga szerkesztette Slovensko-maïarský odborný slovník (Bratislava, Osveta, 1989) című segédkönyv, melynek forrásaként az értelmező jellegű Struèný lekársky slovník (szerző és egyéb adatok nélkül) című szlovák kézikönyv szolgált. A szótár kb. 3700 egy- és többelemű szakkifejezést tartalmaz. Mivel a szerzők szerint a tanulók tisztában vannak mind a magyar, mind a szlovák nyelv grammatikájával (1989, 3), a címszavakban nyelvtani jelöléseket nem alkalmaznak. A kiadvány még abban az esetben is a szlovák megnevezések magyarítására törekszik, amikor a magyarországi orvosi szaknyelv inkább idegen eredetű szóval jelöli az illető fogalmakat, pl. agónia – haláltusa, anatómia – bonctan 5. p., anorexia – étvágytalanság 6. p. (Magyarországon: anorexia v. kóros étvágytalanság), kanyla – tubus 12. p. (Magyarországon: kanül) stb. A magyar nyelvű szóanyagban sok a szlovák hatásra keletkezett tükörszó és -kifejezés, pl. pohotovostná služba, pohotovos – készenléti ügyelet 33. p. (a standard magyarban: orvosi ügyelet), vyšetrovacia izba – vizsgálati szoba 52. p. (a standard magyarban: vizsgáló) stb. Gyakran előfordul, hogy a szerzők mind a szlovák, mind a magyar nyelvű jegyzékben a betegségnek csak a köznyelvi megnevezését adják meg, pl. cukrovka – cukorbetegség, cukorbaj 8. p. (a szlovák orvosi szaknyelvben: diabetes v. diabetizmus, a magyar orvosi szaknyelvben: diabétesz). A jegyzékben sok a helyesírási standardtól eltérő írásmódú szóalak, pl. könnycsatornagyulladás 53. p., helyesen: könnycsatorna-gyulladás; sinuscsomó 43. p., helyesen: szinuszcsomó stb.
Összegzés
Tanulmányomban mindenekelőtt arra szerettem volna rámutatni, milyen nehézségek merülnek fel szlovákiai magyar viszonylatban az egyes szakszók és -kifejezések összevetésében és azonosításában. Tapasztalataim szerint a megfeleltetést leginkább a két nyelv elemeinek motivációjában előforduló különbségek nehezítik (vö. Mészáros 22, 66). A bemutatott példák azt igazolják, hogy a szlovákiai magyar megnevezésekben gyakran a szlovák kifejezés motivációjának megfelelő tükörkifejezés rögzül (lásd nátierka – kenő, biely jogurt – fehérjoghurt stb.). Ugyanakkor a két ország eltérő és hiányos szabványrendszere, valamint a szlovák és a magyar nyelv eltérő formai sajátosságai is rányomják bélyegüket a szlovákiai magyar szakszókincs állapotára és használatára. Szlovákiában a szaknyelvek írott és beszélt változata kevésbé különül egy egymástól, a sajátos szaknyelvi fordulatok használatának nem volt mikor és hol kifejlődnie (Lanstyák 1998, 27). A szlovákiai magyar szaknyelvi tervezés feladata a szlovák terminusok pontos magyar megfelelőinek azonosítása, szükség esetén létrehozása s a szlovákiai magyar köztudatba való beépítése. Ennek megvalósítása pedig lehetetlen egy átfogó, reálisan megszerkesztett program és az anyaországi, valamint hazai nyelvészek és az egyes szaktudományok képviselőinek segítsége nélkül.
Hivatkozások
Altdorffer Alfréd (szerk.) 1989. Maïarsko-slovenský a slovensko-maïarský technický slovník. Bratislava–Budapest, Alfa–Akadémiai Kiadó.
Csicsay Alajos 2002. Magyar anyanyelvhasználat Szlovákiában. Debreceni Szemle, X. évf. 2. sz. 262–264. p.
Csuka Gyula 2002. A magyar szakterminológia múltja, jelene és fejlődésének alternatívái. Debreceni Szemle, X. évf. 2. sz. 255–257. p.
Deme László 1970. Nyelvi és nyelvhasználati gondjainkról. Bratislava, Madách, 101. p.
Éksz. 2003. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1158. p.
Dvorská, K.–Száraz, L. 1976. Szakkifejezések szótára a kilencéves alapiskolák 7–9. osztálya számára. Slovník odborných termínov pre 7.–9. roèník ZDŠ s vyuè. jaz. maï. Bratislava, SPN.
Dvorsky J.–Vadkerty K.–Galambos L.–Kovács Z.–Mészáros J. (összeáll.) 1968. Magyar–szlovák szakkifejezések gyűjteménye a középiskolák 1–3. évfolyama számára. Bratislava, SPN.
Fajnor, V. – Záturecký, A. 1921. Právnický terminologický slovník I. Èas maïarsko-slovenská. Turèiansky Svätý Martin, Matica slovenská.
Fibi, A.–Fodor, Z. 1985. Szakkifejezések szótára a honvédelmi nevelés középiskolai tankönyveihez. Slovník odborných výrazov k uèebniciam brannej výchovy pre SŠ. Bratislava, SPN.
Friedman, M. – Koutník, R. – Mìchura, F. – Miksa, K. – Žaèko, I. 1964. Maïarsko-èesko-slovenský a slovensko-èesko-maïarský technický slovník. Bratislava–Budapest–Praha, Slovenské vydavate¾stvo technickej literatúry–Akadémiai Kiadó–Státní nakladatelství technické literatury.
Friedrichová, I. – Perhácsová, V. – Varga, V. 1989. Slovensko-maïarský odborný slovník. Bratislava, Osveta.
Hajdušek, Jozef 1963. Maïarsko-slovenský a slovensko-maïarský knihovnícky a bibliografický slovník. Magyar–szlovák és szlovák–magyar könyvtártudományi és bibliográfiai szótár. Martin, Matica slovenská.
Hornyák, P. – Kecskés, A. – Polaèková, E. – Zalabai, Z. 1965. Terminologický slovník slovensko-maïarský a maïarsko-slovenský. Matematika, deskriptívna geometria, fyzika. Bratislava, SPN.
Jakab István (szerk.) 1976. Hogy is mondjuk? Bratislava, Madách, 153–179. p.
Klaudy Kinga 1994. A fordítás elmélete és gyakorlata. Budapest, Scholastica.
Krátky slovník slovenského jazyka 2003. Bratislava, Veda, vydavate¾stvo Slovenskej akadémie vied, 933. p.
Lanstyák István 1998. A magyar nyelv szlovákiai változatának sajátosságai. Dunaszerdahely, Lilium Aurum, 26–27. p.
Lanstyák István–Szabómihály Gizella 2000. Nyelvi jogaink érvényesítésének feltételei. Fórum Társadalomtudományi Szemle, II. évf. 1. sz. 85–98. p.
Lanstyák István: Az MTA szlovákiai kutatóállomásául szolgáló nyelvi iroda koncepciótervezete (kézirat). Dunaszerdahely, 20–21. p.
Magyar Élelmiszerkönyv. www.omgk.hu (második, módosított kiadás, 2004).
Mészáros Tímea 2002. A szaknyelvi tervezés legfőbb kérdései. (Szakdolgozat.) Pozsony, 49–51., 64–66. p.
Meyerová, I. – Gara, K. – Schilderová I. 1981. Hotely a reštaurácie. Slovensko-rusko-nemecko-anglicko-francúzsko-maïarský slovník. Bratislava, Alfa.
Misad Katalin 1998. A magyar nyelv használata a hivatalos érintkezésben. In: Lanstyák István–Simon Szabolcs (szerk.): Tanulmányok a magyar–szlovák kétnyelvűségről. Pozsony, Kalligram, 43–68. p.
Paulík, Jozef 1969. Maïarsko-slovenský archeologický slovník. Magyar–szlovák régészeti szótár. Bratislava, Rektorát UK.
Pusztai István 1982. Szaknyelvművelésünk időszerű kérdései. Magyar Nyelv, LXVIII. évf. 1. sz. 67–76. p.
Ruman, Ján (összeáll.) 1966. Maïarsko-slovenský odborný osvetový slovník. Magyar–szlovák népművelési szakszótár. Bratislava, Osvetový ústav.
Schmidt, Wilhelm 1969. Charakter und gesselschaftlich Bedeutung der Fachsprache. Sprachpflege, XVIII. évf. 12. sz.
Slávik, Michal 1927. Maïarsko-slovenská právnická terminológia. Magyar–szlovák jogi műszótár. Pozsony-Bratislava, Comenius Irodalmi Intézet–Literárny ústav.
Szabadi József: Terminológiai szótár. Segédkönyv a csehszlovákiai általános műveltséget nyújtó magyar tannyelvű tizenkét éves iskolák 10–12. évfolyama számára. Bratislava, SPN.
Szabómihály Gizella 2002. A kisebbségi nyelvhasználati törvény gyakorlati alkalmazása és a szlovák hivatalos (jogi-közigazgatási) szövegek magyarra fordításának kérdései. In: Lanstyák István–Simon Szabolcs (szerk.): Tanulmányok a szlovák–magyar kétnyelvűségről. Pozsony, Kalligram, 169–200. p.
Szokolszky Bertalan 1923. Anyakönyvvezetők szótára. Magyar–szlovák–német–latin szótár. Kassa, Szent Erzsébet Nyomda.
Tolcsvai Nagy Gábor 1998. A nyelvi norma. Budapest, Akadémiai Kiadó. /Nyelvtudományi Értekezések, 144./
Varga, J. – Muchyová, M. – Lesyková, E. – Mihaleje, M. 1980. Slovensko-maïarsko-èeský textilný slovník. Bratislava, Alfa.
Viest, Ivan (összeáll.) 1919. Maïarsko-nemecko-slovenský železnièný slovník. Turèiansky Svätý Martin, Kníhtlaèiarsky úèastinársky spolok.
Zeman László 1978. A tudományos nyelvhasználat. Magyar Nyelv, LXXIV. 3. sz. 316–333. p.
(N. N.) 1984. Bányászati értelmező szótár. Bratislava–Budapest, Banské projekty–Központi Bányászati Fejlesztési Intézet.
(N. N.) 1982. Slovensko-maïarský, maïarsko-slovenský odborný slovník z urbanizmu a priestorovej ekonomiky. Nitra, Výskumný ústav oblastného plánovania.
A példaanyag forrásai:
Hypernova, kétnyelvű termékkatalógus 2003–2004-es (kéthetente megjelenő) számai
Robi ABC, kétnyelvű szórólap 2003–2004-es (havonta megjelenő) számai