Lintner Anita: Köznévi kódváltás a két háború közti csehszlovákiai magyar sajtó nyelvében

1. Be­ve­ze­tés

Je­len dol­go­zat az írott nyel­vi kód­vál­tás, ezen be­lül a köz­né­vi kód­vál­tás té­má­já­val fog­lal­ko­zik. A for­rás a két vi­lág­há­bo­rú köz­ti (cse­h)s­zlováki­ai ma­gyar saj­tó. Azo­kat az in­dí­té­ko­kat pró­bá­lom fel­tár­ni, me­lyek zárt ke­re­tek közt (a saj­tó nyel­vé­ben) a köz­né­vi kód­vál­tá­so­kat ered­mé­nyez­ték. Azt igyek­szem ki­de­rí­te­ni, mi­lyen hely­zet­ben dön­te­nek úgy a ma­gyar új­ság­írók, hogy szö­ve­gük­be di­rekt mó­don „beemel­jék” a (cse­h)­szlovák nyelv ele­me­it, elem­so­ra­it, és en­nek a vá­lasz­tás­nak mi (le­het) a cél­ja. A be­ve­ze­tés és egy rö­vid mód­szer­ta­ni fe­je­zet után meg­pró­bá­lom ös­­sze­fog­lal­ni az írás­be­li kód­vál­tás né­hány el­mé­le­ti kér­dé­sét, ez­után a dol­go­zat leg­ter­je­del­me­sebb ré­szé­ben a köz­né­vi kód­vál­tás cél­ja­it (pl. hi­te­le­sí­tés, stí­lus­ha­tás, el­ha­tá­ro­ló­dás) jel­lem­zem, bő pél­da­anyag­gal. Vé­gül a kód­vál­tás és a nyelv­kö­zi kom­mu­ni­ká­ció (for­dí­tás) ös­­sze­füg­gé­se­it tag­la­lom.

2. Mód­szer­ta­ni kér­dé­sek

Az új­sá­gok ki­vá­lasz­tá­sá­hoz Tur­czel La­jos­ a két há­bo­rú köz­ti saj­tó­ról szó­ló ta­nul­má­nya alap­ján lát­tam hoz­zá (Turczel 1982, 84–120). A húsz éves idő­tar­tam­ból há­rom évet vá­lasz­tot­tam ki vizs­gá­lat cél­já­ra, egyet a kor­szak ele­jé­ről (1920), egyet a kö­ze­pé­ről (1929), egyet pe­dig a vizs­gált idő­szak vé­gé­ről (1937). An­nak, hogy ezt a mód­szer­ta­ni el­vet nem tar­tot­tam be kö­vet­ke­ze­te­sen, el­ső­sor­ban gya­kor­la­ti okai vol­tak (az egyes új­sá­gok el­éré­si ne­héz­sé­gei). A la­po­kat négy cso­port­ra osz­tot­tam po­li­ti­kai be­ál­lí­tott­sá­guk sze­rint: kom­mu­nis­ta, jobb­ol­da­li, ak­ti­vis­ta és po­li­ti­kai pár­tok­tól füg­get­len na­pi­lap­ok. A po­li­ti­kai kü­lön­bö­ző­ség szem­pont­ját és a hoz­zá­fér­he­tő­sé­gi le­he­tő­sé­ge­ket fi­gye­lem­be vé­ve a kö­vet­ke­ző na­pi­lap­ok vizs­gá­la­ta mel­lett dön­töt­tem: Kas­sai Mun­kás 1920-ból, Hír­adó 1920-ból és 1937-ből, Reg­gel 1922-ből és 1929-ből, Mun­kás 1931-ből, Prá­gai Ma­gyar Hír­lap 1929-ből, Kas­sai Nap­ló 1920-ból és 1929-ből, Ma­gyar Nap 1937-ből, Ma­gyar Új­ság 1937-ből, Kas­sai Új­ság 1937-ből. A Reg­gel csak 1922-től lé­te­zett, a Mun­kás ese­té­ben pe­dig nem si­ke­rült hoz­zá­jut­nom az 1929-es év­fo­lyam­hoz, ezért az év­szám­be­li el­té­rés. A vá­lasz­tott év­fo­lyam­ok­ból kb. 45-50 szá­mot vizs­gál­tam. Igye­kez­tem kö­vet­ke­ze­tes len­ni, pró­bál­tam mind­egyik lap­ból az adott év őszi szá­ma­it át­néz­ni – a kor­lá­to­zott anyag­men­­nyi­ség mi­att azon­ban ez nem min­dig si­ke­rült. Hogy a kód­vál­tás kon­tex­tus­ba ágya­zot­tan sze­re­pel­jen, az egyes cik­kek­ből meg­fe­le­lő hos­­szú­ság­ban idé­zek, az ir­re­le­váns­nak ítélt ré­sze­ket ki­hagy­tam. (Né­me­lyik sze­mel­vény­hez meg­jegy­zést fű­zök, hogy a ki­ha­gyott ré­szek el­le­né­re is ért­he­tő ma­rad­jon a szö­veg.) Fon­tos­nak tar­tom még meg­em­lí­te­ni, hogy a kö­zölt szö­veg­rész­le­te­ket igye­kez­tem a le­he­tő leg­pon­to­sab­ban ki­má­sol­ni a la­pok­ból, a ben­nük elő­for­du­ló he­lyes­írá­si, nyelv­he­lyes­sé­gi hi­bák te­hát nem sa­ját el­írá­sok. A sze­mel­vé­nyek­ben ta­lál­ha­tó ki­eme­lé­sek tő­lem szár­maz­nak.

3. A köz­né­vi kód­vál­tás

Kód­vált(o­gat)ás­nak a két­nyel­vű kom­mu­ni­ká­ció olyan vál­fa­ja­it ne­vez­zük, me­lyek­ben a be­szé­lők egyet­len dis­kur­zu­son be­lül két kü­lön­bö­ző nyel­vet hasz­nál­nak, még­pe­dig anél­kül, hogy az el­té­rő nyel­vek­ből szár­ma­zó szek­ven­ci­ák tar­tal­mi­lag meg­fe­lel­né­nek egymás­nak.1 Az ilyen be­széd­mód kö­vet­kez­té­ben lét­re­jö­vő dis­kur­zust két­nyel­vű dis­kur­zus­nak ne­vez­zük. Fon­tos meg­je­gyez­ni, hogy a két nyelv­ből va­ló „szár­ma­zás”-on nem eti­mo­ló­gi­ai ere­de­tet kell ér­te­ni, ha­nem a be­szé­lés pil­la­na­tá­ban fenn­ál­ló ál­la­po­tot, eb­ből ki­fo­lyó­lag pe­dig a köl­csön­sza­vak hasz­ná­la­ta nem mi­nő­sül kód­vál­tás­nak, hi­szen a köl­csön­sza­vak szer­ves ré­szei az át­ve­vő nyelv rend­sze­ré­nek. Ezért az olyan dis­kur­zus, amely­ben csu­pán a má­sik nyelv­ből szár­ma­zó köl­csön­sza­vak je­len­nek meg, nem is ne­vez­he­tő két­nyelvűnek.2 A kód­vá­ltás­nak két, egy­más­tól meg­le­he­tő­sen el­té­rő alap­tí­pu­sa van. A bá­zis­tar­tó kód­vál­tás es­té­ben a nyelv, amely az adott dis­kur­zus nyelv­ta­ni szer­ke­ze­tét meg­ha­tá­roz­za – az ún. bá­zis­nyelv – a kom­mu­ni­ká­ció so­rán (leg­alább egy ide­ig) nem vál­to­zik, a má­sik nyelv­ből, az ún. ven­dég­nyelv­ből csu­pán ven­dég­nyel­vi be­té­tek – rend­sze­rint el­szi­ge­telt sza­vak vagy szó­szer­ke­ze­tek – ke­rül­nek át. A kód­vál­tás má­sik alap­tí­pu­sa a bá­zis­vál­tó, ill. bá­zis­vál­to­ga­tó kód­vál­tás; er­ről ak­kor be­szé­lünk, ha a bá­zis­nyelv a kom­mu­ni­ká­ció so­rán – egy­szer vagy több­ször, ide­ig­le­ne­sen vagy vég­le­ge­sen – meg­vál­to­zik (Lanstyák megj. alat­t). Bár a kód­vál­tás alap­ve­tő­en be­szélt nyel­vi je­len­ség, meg­lét­ét ér­de­mes az írott szö­ve­gek­ben is ku­tat­ni. Er­re az egyik le­he­tő­ség a saj­tó nyel­vé­nek vizs­gá­la­ta, ami már csak azért is ér­de­kes vál­lal­ko­zás, mert a saj­tó nyel­ve még az írott nyel­vi vál­to­za­tok kö­zött is az egyik leg­vá­lasz­té­ko­sabb, nagy presz­tí­zsű for­ma. „[A] saj­tó köz­is­mer­ten nagy­ha­ta­lom, ren­del­te­té­sé­nek az írott nyelv fel­hasz­ná­lá­sá­val tesz ele­get, egy­faj­ta esz­ményt ál­lít, il­let­ve for­mál­ja az ol­va­só nyel­vi íz­lé­sét” (Si­mon 1998, 123). Fur­csá­nak tűn­het a fel­té­te­le­zés, hogy a szó­ban al­kal­ma­zott „ke­ve­rék­nyelv” meg­je­len­jen egy nagy presz­tí­zsű írott nyelv­vál­to­zat­ban, amit a ma­gyar nyel­vet tö­ké­le­te­sen is­me­rő, jó stí­lus­ér­zék­kel bí­ró új­ság­írók hoz­nak lét­re. Az írás sze­re­pe és meg­íté­lé­se ele­ve más, mint a be­szé­dé, „az írás ugyan­is sok­kal tu­da­to­sabb te­vé­keny­ség, mint a be­széd: írás köz­ben nem­csak hogy le­het, ha­nem kell is a nyelv­re, meg­fo­gal­mazás­mó­dra fi­gyel­ni; ezt a sza­ba­dabb idő­be­osz­tás is meg­kön­­nyí­ti” (Lanstyák 1998a, 154). Az (újság)írás sza­bad tem­pó­jú, ál­lan­dó kor­rek­ci­ós le­he­tő­sé­get hor­do­zó mű­faj. A fen­ti­ek el­le­né­re írott nyel­vi kód­vál­tás lé­te­zik és nem is rit­ka.
A vizs­gált anyag­ban csak a bá­zis­tar­tó kód­vál­tás­ra ta­lál­ha­tók pél­dák. Kód­vál­tás­nak te­kin­tet­tem a ma­gyar nyel­vű alap­szö­veg­ben (bá­zis­nyelv­ben) elő­for­du­ló szlo­vák sza­va­kat, szó­szer­ke­ze­te­ket, mon­da­to­kat (ven­dég­nyel­vi be­té­te­te­ket). A kód­vál­tás le­het jel­zet­len (si­ma) vagy jel­zett. Az írott nyelv­ben a kód­vál­tást ér­te­lem­sze­rű­en nem se­gít­he­ti elő hang­ma­gas­ság-, hang­lej­tés- és arc­ki­fe­je­zés-vál­to­zás, hez­itá­ció, be­széd­szü­net vagy más non­ver­bális esz­köz; a jel­zés idé­ző­jel, zá­ró­jel stb. se­gít­sé­gé­vel tör­té­nik. Szá­mos eset­ben a kód­vál­tás jel­zet­len, tényére sem­mi­lyen for­má­ban nem tör­té­nik uta­lás. Bár a cseh­szlo­vá­ki­ai ma­gyar saj­tó­ban elő­for­du­ló ven­dég­nyel­vi be­té­tek több­sé­ge tu­laj­don­név (jó­részt hely­ne­vek, ut­ca­ne­vek és in­téz­mény­ne­vek), ez a dol­go­zat a ke­vés­bé jel­lem­ző köz­né­vi kód­vál­tá­sok­kal fog­lal­ko­zik.

4. A kód­vál­tás in­dí­té­kai és cél­jai

Lanstyák (2000, 169–171) az írá­sos köz­né­vi kód­vál­tás cél­ja­i­nak pl. a hi­te­le­sí­tést, a stí­lus­ha­tást és az el­ha­tá­ro­ló­dás ki­fe­je­zé­sét em­lí­ti.

4.1. Azo­no­sí­tás és hi­te­le­sí­tés

Az azo­no­sí­tás és a hi­te­le­sí­tés ro­kon fo­gal­mak. Ér­tel­me­zé­sem­ben az azo­no­sí­tás in­kább gya­kor­la­ti – pon­to­sí­tás­ra, egyér­tel­mű­sí­tés­re hasz­nál­ják, a hi­te­le­sí­tés in­kább sti­lisz­ti­kai – a mon­da­ni­va­ló „au­ten­ti­kus­sá té­te­lé”-ben se­gít. A leg­több szlo­vák alak­ban kö­zölt in­téz­mény­név vagy egyéb szlo­vák ne­vén is­mert köz­hasz­ná­la­tú fo­ga­lom ese­té­ben a kód­vál­tás cél­ja nagy va­ló­szí­nű­ség­gel az azo­no­sí­tás. Az aláb­bi­ak­ban idé­zett el­ső négy sze­mel­vény­ben in­téz­mé­nyek és egy köl­csön­faj­ta ne­ve sze­re­pel szlo­vá­kul. Ezek­ben az ese­tek­ben a kód­vál­tást pusz­tán gya­kor­la­ti ok­ból al­kal­maz­zák, az ol­va­sók kód­vál­tott alak­ban va­ló­szí­nű­leg kön­­nyeb­ben tud­ják azo­no­sí­ta­ni az adott fo­gal­ma­kat. Az em­lí­tett pél­dák ki is lóg­nak a té­má­ból, hi­szen mind tu­laj­don­ne­vek. Ha az új­ság­író azért al­kal­maz­za a kód­vál­tást, hogy az ál­ta­la le­ír­ta­kat hi­te­les­sé te­gye, hogy az ol­va­só­nak be­bi­zo­nyít­sa: pon­tos, kor­rekt fo­gal­ma­kat hasz­nál, hi­te­le­sí­tés cél­já­ból vált kó­dot (6–9. sze­mel­vény). Ez a kód­vál­tás­faj­ta már kö­ze­lít a stí­lus­ha­tás el­éré­se cél­já­ból tör­té­nő kód­vál­tás­hoz (lásd ké­sőbb), de a hi­te­le­sí­tés sem­le­ge­sebb a stí­lus­ha­tás­nál, nem köz­ve­tít plusz ér­zel­me­ket. Az új­ság­írók mind az azo­no­sí­tás­sal, mind a hi­te­le­sí­tés­sel egyér­tel­műb­bé pró­bál­ják ten­ni a le­ír­ta­kat az ol­va­sók szá­má­ra, hogy azok kön­­nyeb­ben el­iga­zod­ja­nak az újon­nan vagy nem an­­nyi­ra ré­gen (leg­fel­jebb 17-18 év­vel ko­ráb­ban) lét­re­jött két­nyel­vű­sé­gi hely­zet­ben. Az ál­ta­lam ta­lált pél­dák­ban az ilyen jel­le­gű kód­vál­tá­so­kat ál­ta­lá­ban jel­zik, pél­dá­ul idé­ző­jel­lel, vagy az egyér­tel­mű­sí­tés mi­att zá­ró­jel­ben te­szik a má­sik nyel­vű ala­kot – bár ez utób­bi eset­ben, mint már volt ró­la szó, nem szi­go­rú­an vett kód­vál­tás­ról, ha­nem for­dí­tás­ról be­szé­lünk.

1. „Az elő­írt nyom­tat­vá­nyok […] a »Sväz sloven­ských penažných ústavov«-nál […] Bratislavában kap­ha­tók” (Reg­gel, 1922. ok­tó­ber 10.).
2. „A »Propagacna Kan­cel­lári­a« cél­ját és mű­kö­dé­sét il­le­tő­en föl­ve­tett kér­dé­sek­kel kap­cso­lat­ban a kö­vet­ke­ző­ket mond­ta a zsu­pán” (Kas­sai Mun­kás, 1920. ok­tó­ber 10.).
3. „A szlo­vák köz­mű­ve­lő­dé­si egye­sü­let (Osvetový sväz pre Sloven­sko) va­sár­nap fo­lyó hó 13-án, dél­előtt 11 óra­kor a vá­ro­si Szín­ház­ban szim­fo­ni­kus hang­ver­senyt ren­dez” (Reg­gel, 1929).
4. „Ce­ment­ki­uta­lás […] Szloven­szkón
[…] Meg­jegy­zen­dő, hogy azon vál­la­la­to­kat, kik­nek tu­laj­do­no­sai va­gyo­ni vi­szo­nya­ik­hoz mér­ten a »Sloboda« és ju­ta­lék­köl­csön jegy­zé­sét iga­zol­ják, a kor­mány el­sőbb­ség­ben ré­sze­sí­ti a ce­ment ki­uta­lá­sa te­kin­te­té­ben” (Hír­adó, 1920. jú­ni­us 16.).
6. „A 2-es sor­szá­mot kap­ta az or­szá­gos ke­resz­tény­szo­ci­a­lis­ta párt
[…] A lis­tát ne­ve­i­nek ki­hir­de­té­se után ezek a ki­fo­gá­sok hang­zot­tak el: A Hlinka-párt a vá­lasz­tók­ra néz­ve meg­té­vesz­tő­nek tart­ja a »Slovenská ludová strana« el­ne­ve­zést s ezért azt in­dít­vá­nyoz­ta, hogy a Juriga-Tománek fé­le emez ala­ku­lat ne­vé­ből vagy a »sloven­ská« vagy a »lu­dová« jel­zőt tö­röl­jék, vagy pe­dig az el­ne­ve­zés a »pred­pre­vra­tová« – ál­lam­for­du­lat előt­ti – jel­ző­vel toldassék meg” (Prá­gai Ma­gyar Hír­lap 1929. ok­tó­ber 15.).
7. „Vör­heny (sar­lach)-nél vagy utá­na gyak­ran ve­se­komp­li­ká­ci­ók lép­nek fel. Ezek meg­aka­dá­lyo­zá­sá­ra nél­kü­löz­he­tet­len a Sal­va­tor for­rás, mert ál­lan­dó­an sza­bá­lyoz­za a ve­sék mű­kö­dé­sét” (Kas­sai Nap­ló, 1929. már­ci­us 17.).
8. „Az ál­lam­ügyész ez­után el­so­rol­ta, hogy Ma­jor kép­vi­se­lő elv­társ négy bűn­tet­tet (zloèin) és egy vét­sé­get kö­ve­tett el” (Mun­kás, 1931. jú­li­us 19.).
9. „Für­dő­le­vél-fé­le Podìbrady-fürdőből
[…] A für­dő­gyógy­in­té­zet – Leèeb­ny Ustav – ko­mo­lyabb be­te­gek be­fo­ga­dá­sá­ra és be­teg­vizs­gá­lat­ra tel­je­sen az or­vos­tu­do­mány szín­vo­na­lá­nak meg­fe­le­lő­en van be­ren­dez­ve” (Prá­gai Ma­gyar Hír­lap, 1929. jú­li­us 12.).
10. „Egy ma­gyar hold – egy hek­tár. A szloven­szkói gaz­da­sá­gi hi­va­tal­nak az ara­tás le­fo­lyá­sá­ról szó­ló ren­del­té­be egy kis hi­ba csú­szott. A hi­ba nem nagy. Ott, ahol a szlo­vák szö­veg­ben egy ma­gyar hold áll (maïarský jutár), azt a ma­gyar szö­veg egy ma­gyar hek­tár­ral ad­ja visz­­sza. A szloven­szkói gaz­da­sá­gi hi­va­tal már elég ré­gen mű­kö­dik it­ten és tu­da­to­sít­hat­ná, hogy a ma­gyar­hold 1200 öl és hogy „ma­gyar hek­tár” egy­ál­ta­lán nin­csen. A hek­tár nem egé­szen két ma­gyar hold, sza­ba­to­san szól­va ép­pen két négy­zet­tömb­bel ke­ve­sebb. Ezt Zeman úr hi­va­ta­la is tud­hat­ná” (Hír­adó, 1920. jú­li­us 23.).

A 10. sze­mel­vény ese­té­ben már fel­fe­dez­he­tő egy kis iro­ni­kus fel­hang is, de ma­ga a kód­vál­tás va­ló­szí­nű­leg hi­te­le­sí­tés cél­já­ból tör­tént.
Bi­zo­nyos köz­hasz­ná­la­tú­nak tű­nő sza­vak­nál – mint ahogy er­re már fen­tebb utal­tam –felmerül a le­he­tő­ség, hogy nem kód­váltás­je­len­ségek, ha­nem köl­csön­sza­vak. Bergen­di Mó­ni­ka ku­ta­tá­sai bi­zo­nyít­ják, hogy kon­tak­tus­je­len­sé­gek (akár di­rekt köl­csön­sza­vak) már az 1920-as évek el­ső föld­rajz­köny­ve­i­ben meg­je­len­tek (Bergendi 2002, 60). Az ál­ta­lam vizs­gált anyag­ban egy­ér­tel­mű­en köl­csön­sza­vak pl. a zsu­pán, a sztarosz­ta, ame­lyek ál­ta­lá­ban ma­gyar he­lyes­írás­sal sze­re­pel­nek, sőt szár­ma­zék­sza­vak is ki­ala­kul­tak be­lő­lük (zsu­paszövet­ség, zsu­pá­ni hi­va­tal, sztrarosz­taság).3 Szin­tén köl­csön­szó le­he­tett a repub­lika, a náèel­ník, a pre­vrat, a družstvo, sőt „köl­csön­szó­gya­nú­sak” az olyan, ta­lán an­­nyi­ra nem köz­hasz­ná­la­tú­nak tű­nő sza­vak, mint az oszmic­s­ka vagy az ochrana.4 Per­sze a köz­hasz­ná­la­tú­ság kér­dé­sét en­­nyi év táv­la­tá­ból né­ha ne­héz meg­ítél­ni. A fen­ti ki­fe­je­zé­sek köl­csön­szó jel­le­gét az is erő­sí­ti, hogy ide­gen­sé­gük nincs idé­ző­jel­lel vagy más mó­don ki­emel­ve, ami pe­dig a szű­kebb ér­te­lem­ben vett hi­te­le­sí­tés gya­ko­ri ve­le­já­ró­ja (lásd a fen­ti pél­dák­ban).

11. „Mint a ko­má­ro­mi zsu­pá­ni szék ko­moly je­lölt­je Já­nos­ka Györ­gy trenc­séni ügy­véd sze­re­pel (Hír­adó, 1920. ok­tó­ber 1.).
12. „A lo­son­ci­ak is kö­ve­te­lik Belan­szky sztarosz­ta le­mon­dá­sát. Belan­szky­nak a sztarosz­tasá­ga kü­lö­nö­sen nem szlo­vák ér­dek, so­sem volt az” (Prá­gai Ma­gyar Hír­lap, 1929. ok­tó­ber 2.).
13. „Sar­co­lás a kul­tú­ra ne­vé­ben
[…] A szlo­vák ál­lam költ­sé­ge­it egy drust­vo fe­de­zi […] Ben­nün­ket nem tá­mo­gat se ál­lam se druzstvo” (Kas­sai Nap­ló, 1920 ok­tó­ber 13.).
14. „Csü­tör­tök reg­gel vég­zik ki Bog­nár La­jost, a rabló­gy­ilkost5
[…] Lát­ja ké­rem, ez az én iga­zol­vá­nyom, ez az­tán a rit­ka­ság. Egy van csak be­lő­le az egész Repub­likában” (Reg­gel, 1929. no­vem­ber 1.).
15. „A kas­sai pol­gár­mes­ter bu­ká­sa
[…] A kór­tör­té­net vis­­sza­nyú­lik egé­szen a pre­vratig” (Ma­gyar Új­ság, 1937. áp­ri­lis 11.).
16. „En­ge­dély nél­kül ti­los a bur­go­nyát ki­szed­ni
[…] Az ín­ség rá­kény­sze­rí­ti a ter­me­lőt, ko­ráb­ban ás­sa ki a bur­go­nyát, a rek­vi­rá­lás­tól va­ló fé­le­lem pe­dig, hogy mi­e­lőbb áru­ba bo­csás­sa. Elég volt ne­ki, hogy az ál­lam a buzáért meg a gyapjuáért tar­to­zik ne­ki: a bur­go­nyá­ért vég­re pénzt akar lát­ni. Azt pe­dig az Usta­vok­tól hi­á­ba vár­ja. Azok csak a rek­vi­rá­lás­sal si­et­nek, a fi­ze­tés­sel nem” (Kas­sai Nap­ló, 1920. szep­tem­ber 1.).
17. „Ok­tó­ber 27-én vagy no­vem­ber 3-án lesz­nek a vá­lasz­tá­sok
[…] Még ab­ban az eset­ben is, ha a par­la­ment szer­dán ös­­sze is ül, a kor­mány nem fog­ja a költ­ség­ve­tést be­ter­jesz­te­ni, – föl­té­ve, ha ked­den az oszmic­s­ka meg nem egye­zik, – ha­nem a költ­ség­ve­tést már az új kor­mány nyújt­ja be az új nem­zet­gyű­lés­nek” (Prá­gai Ma­gyar Hír­lap, 1929. szep­tem­ber 22.).
18. „Dol­goz­nak az ochrana bé­ren­cei” (Kas­sai Nap­ló, 1920. okt. 7.).
19. „Út a kultúr­reak­ció el­len
[…] Mert ha úgy har­co­lok […] a cse­hek­kel szö­vet­ke­zett ma­gyar urak ér­de­ke­it szol­gá­lom, akik­nél nem az az el­sőd­le­ges kér­dés, hogy cseh nác­sel­ník vagy ma­gyar szol­ga­bí­ró, ha­nem, hogy ezek a ma­gyar úri­járási hi­va­tal és nem a ma­gyar dol­go­zók já­rá­si ta­ná­csai” (Mun­kás, 1931. má­jus 17.).

4.2. A stí­lus­ha­tás

Az írott kód­vál­tás má­sik faj­tá­ja a stí­lus­ha­tás cél­já­ból tör­té­nő, ami­kor azért vál­ta­nak nyel­vet, ál­ta­lá­ban idéz­ve a ven­dég­nyel­ven el­hang­zot­tat, hogy szí­ne­seb­bé, ér­zel­mi­leg hi­te­le­seb­bé te­gyék a le­ír­ta­kat. Lanstyák (2000, 170) meg­jegy­zi, hogy be­szélt nyel­vi idé­zé­sek­ben a stí­lus­ha­tás ke­vés­bé ér­vé­nye­sül, nyil­ván azért, mert a min­den­na­pi be­szélt nyelv­ben ez a kód­vál­tás­faj­ta gya­ko­ri, és ezért vol­ta­kép­pen je­lö­let­len vagy ke­vés­sé je­lölt. Az írott nyelv­ben vi­szont – már csak rit­ka­sá­ga mi­att is – a szlo­vá­kul el­hang­zot­tak (vagy le­ír­tak) szó sze­rint idé­zé­se erő­sen je­lölt el­já­rás. Gyak­ran az iró­nia, gúny esz­kö­zé­vé is vál­nak ezek az idé­ze­tek. Az idé­zet­sze­rű vagy in­kább fel­idé­zés­hez ha­son­la­tos kód­vál­tás egy­faj­ta el­ha­tá­ro­ló­dást is su­gall­hat, akár­csak egy­nyel­vű szö­ve­gek­ben a pusz­ta idé­ző­jel (Lanstyák 2000, 171). A ven­dég­nyel­vi ki­fe­je­zés a más­ság (más nyel­vű­ség) ki­fe­je­zé­se cél­já­ból ke­rül a cikk­be. Gya­ko­ri, hogy az új­ság­írók a kód­vál­tást hasz­nál­ják fel el­len­sé­ges hoz­zá­ál­lá­suk ki­fe­je­zé­sé­re. Az aláb­bi sze­mel­vé­nyek­ben az új­ság­írók szá­mos eset­ben az ef­faj­ta ne­ga­tív ér­zel­mi több­let (el­ha­tá­ro­ló­dás) ki­fe­je­zé­se ér­de­ké­ben al­kal­maz­zák a kód­vál­tást. A stí­lus­ha­tás cél­já­ból tör­té­nő kód­vál­tá­sok a vizs­gált anyag­ban min­dig ma­gyar alap­nyel­vű­ek, te­hát bá­zis­tar­tók, és gyak­ran (no­ha ko­ránt­sem min­dig) idé­ző­jel­lel, gon­do­lat­jel­lel, me­ta­nyel­vi meg­jegy­zés­sel, zá­ró­jel al­kal­ma­zá­sá­val jel­zet­tek (ill. egy ré­szük le is van for­dít­va, er­re lásd az 5. fe­je­ze­tet). Elő­for­du­lá­su­kat a ko­ra­be­li la­pok jel­le­ge – az, hogy gya­ko­ri­ak ben­nük a kom­men­tár­sze­rű, tör­té­net­me­sé­lős cik­kek (me­lyek a kód­vál­tá­sok „táp­ta­la­ja-i”) – is elő­se­gí­ti.

4.2.1. Idé­zet­sze­rű kód­vál­tá­sok

Lás­sunk most né­hány pél­dát a „tör­té­net­me­sé­lős” cik­kek­ben elő­for­du­ló, idé­zet­sze­rű kód­vál­tá­sok­ra. Ezek­ben az új­ság­írók a szlo­vá­kul hal­lot­ta­kat vagy le­ír­ta­kat idé­zik, ál­ta­lá­ban azo­kat a sza­va­kat, ki­fe­je­zé­se­ket, mon­da­to­kat, me­lyek az adott kon­tex­tus­ban a leg­jel­lem­zőb­bek vol­tak, me­lyek szí­ne­sí­tik, ér­de­kes­sé, ér­zel­mi­leg hi­te­les­sé te­szik a tör­té­ne­tet.

24. „Na­gyon he­lyes,
hogy fel­emel­ték a pos­tai ta­ri­fát. Lát­szik, hogy a pos­ta rend­sze­re­sen és elő­re meg­ál­la­pí­tott terv sze­rint szok­tat­ja le a pub­li­ku­mot ar­ról, hogy ez ál­dá­sos in­téz­ményt igény­be ve­gye. Nem kön­­nyű mes­ter­ség, az biz­tos! Az em­be­rek­nek meg­rög­zött szo­ká­sá­vá vált, hogy le­ve­le­ket ír­tak, s azt a pos­ta út­ján akar­ták min­den­áron to­váb­bí­ta­ni […] Az em­be­rek to­vább ír­tak, s egy­ked­vű­en vet­tek ar­ról tu­do­mást, hogy a cen­zu­ra öve alatt fel­bon­to­gat­ják a leg­in­ti­mebb sze­rel­mes le­ve­le­i­ket is.
Er­re az­tán a pos­ta ra­di­ká­li­sabb in­téz­ke­dé­sek­hez nyúlt. A Sá­ros­ba ad­res­­szált le­ve­let el­se­gí­tet­te Ung me­gye ha­tá­rá­ra, ahon­nan az rö­vid más­fél esz­ten­dő alatt »nie rozu­mim madarské« va­rázs­igé­vel ér­ke­zett vis­­sza a fel­adó­hoz. Amen­­nyi­ben pe­dig a meg­rög­zült és ja­vít­ha­tat­lan le­vél­író szlo­vák nyel­ven ír­ta meg a pon­tos cí­met, ab­ban a na­iv re­mény­ke­dés­ben, hogy így ta­lán biz­to­san el­jut ren­del­te­té­si he­lyé­re, eme té­ve­dést egy »Zpet« szó­val osz­lat­ták el vég­ér­vé­nye­sen egy tél­esz­ten­dőn be­lül, mi­kor le­ve­le földönkívüli út­já­ról meg­tép­ve és fel­tör­ve bár, de di­a­dal­ma­san vis­­sza­ér­ke­zett” (Kas­sai Nap­ló, 1920. au­gusz­tus 4.).

Lát­ha­tó, hogy az új­ság­író nem ke­vés iró­ni­á­val me­sé­li el bos­­szan­tó tör­té­ne­tét, s a kód­vál­tá­sok­kal még na­gyobb ha­tást ér el.
25. „Egy dél­előtt az egye­te­men
[…] A dóm mö­gött, cí­me­res, epi­tá­fi­u­mos, fal­baillesztett sír­kö­vek ár­nyé­ká­ban ka­nya­ro­dom fel a po­zso­nyi ma­gyar egye­tem jog- és ál­lam­tu­do­má­nyi ka­rá­nak épü­le­te fe­lé […] ős­ma­gyar ér­zés csap­ja meg az em­bert, mi­kor a kü­szö­böt át­lé­pi… És tart ez a han­gu­lat, amíg meg nem for­dulsz, mert a hir­det­mé­nyi táb­lá­nak már új fel­ira­ta van: Vyh­laska” (Kas­sai Nap­ló, 1920. au­gusz­tus 1.).
26. „Srobár és ve­zér­ka­ra Ár­va­al­ján
[…] Az Ár­va vi­ze, mint­ha csak An­der­sen me­se­köny­vé­ben foly­do­gál­na […] Az ap­ró fal­vak ont­ják a szlo­vák atya­fi­a­kat, akik Srobár Vavro meg­hall­ga­tá­sá­ra in­dul­nak. Nem hal­lok mást csak szlo­vák szót, az el­ső osz­tály­ban ugyan­úgy a szlo­vák jár­ja, mint a har­ma­dik­ban. Vég­re egy kar­csú fi­a­tal­em­ber tű­nik elő, vá­ci-ut­cai ele­gan­ci­á­ja és egész meg­je­le­né­se mes­­szi­ről el­árul­ja a ma­gyar dzsent­rit és ál­mél­kod­va hal­lom, amint be­kö­szön a ku­pé­ba:
– Moja ucta!
Pom­pás iro­dal­mi nyel­ven kon­ver­zál, már iga­zán nem tu­dom ho­va ska­tu­lyáz­zam, ami­kor meg­hal­lom, hogy tény­leg egy volt ma­gyar fő­is­pán fia […]
– Au­to­nó­mi­át aka­runk, au­to­nó­mi­át! – zú­gott per­ce­ken át a tö­meg […]
– Szer­vez­ked­jünk! Orga­nizu­jme sa! – hang­zott fel leg­alább hu­szad­szor a kö­zön­ség­től […] Le­ke­rül­tek a ka­la­pok. A tö­meg a »Hej slová­ci«-t éne­kel­te” (Kas­sai Nap­ló, 1920. szep­tem­ber 26.).
27. „»Maïarská sviòa«. Ez­zel a be­cé­ző jel­ző­vel il­le­tett két eper­je­si rend­őr­tiszt há­rom, a ká­vé­ház­ból ha­za­igyek­vő eper­je­si pol­gárt” (Kas­sai Nap­ló, 1920. ok­tó­ber 5.).
28. „Masaryk Ta­más dr. köz­tár­sá­gi el­nök múlt va­sár­nap Dolni-Hbity pøi­bram-k­erületi köz­sé­gét lá­to­gat­ta meg. Az ös­­sze­gyűlt nép lel­kes »Sláva« ki­ál­tá­sok­kal fo­gad­ta az el­nök be­szé­dét” (Hír­adó, 1920. ok­tó­ber 13.).
29. „Benes el­nök Belg­rád­ban
Nagy pom­pá­val és lel­ke­se­dés­sel fo­gad­ták Ju­go­szlá­vi­á­ban a cseh­szlo­vák ál­lam­főt
Az ün­nep­lés va­ló­ban lel­kes és őszin­tén szí­vé­lyes volt
– Zsivil­i!
– Naz­dar!
– Él­jen Benes el­nök!
– Él­jen Cseh­szlo­vá­kia!” (Ma­gyar Új­ság, 1937. Hús­vét).
30. „Drákó úr fi­nánc­dressz­ben
– Úgy, mu­tas­sa ne­kem az iga­zol­vá­nyát. Ujságíró, zsur­nal­iszt? […] Majd emel­tebb han­gon: mi vagy Te, ujságíró?” (Kas­sai Nap­ló, 1920. szep­tem­ber 26.).

A fen­ti rész­le­tek­ben ta­lál­ha­tó kód­vál­tá­sok te­hát szin­tén a hely­zet­be va­ló be­le­élést se­gí­tik elő, s egy­ér­tel­mű­en el­ha­tá­ro­ló­dást is ki­fe­jez­nek.
Per­sze nem­csak szlo­vák, ha­nem más nyel­vű kód­vál­tá­sok elő­for­dul­nak ma­gyar alap­szö­veg­ben. Az aláb­bi pél­da szlo­vák és len­gyel be­té­tet is tar­tal­maz, ép­pen egy „fe­le­más” hely­zet ér­zé­kel­te­té­sé­re:

31. „Fur­csa­sá­gok egy fe­le­más vá­ros­ból
[…] Ha­mar meg­tud­juk, hogy a vá­ros­nak a hí­dig eső ré­sze a Cseh-Teschen. Itt még cseh ci­vil­de­tek­tí­vek és csend­őrök iga­zol­tat­nak min­den­kit.
– Prosím Legit­i­mace – hang­zik per­gő sza­vuk […] Fur­csább hang üti meg fü­lün­ket:
– Pros­e… Pros­e… (kérem) – mond­ja a szög­le­tes sap­ká­jú ka­to­na. A föld, aho­vá most tes­­szük lá­bun­kat Lengyel-Teschen” (Kas­sai Nap­ló, 1920. szep­tem­ber 30.).
32. „Ma­gyar vas­uta­sok véd­ték meg a hi­das­né­me­ti in­zul­tált cseh­szlo­vák kol­lé­gá­ju­kat
[…] Az in­zul­tust Pet­rák cseh­szlo­vák vas­utas el­len ma­gyar uta­sok kö­vet­ték el. Ami­kor a vo­nat be­fu­tott a hi­das­né­me­ti ál­lo­más­ra, egy he­ves vé­rű fi­a­tal­em­ber kér­dés­sel for­dult Pet­rák cseh­szlo­vák vas­utas­hoz. Pet­rák nem tu­dott ma­gya­rul és azt fe­lel­te:
– Nie rozu­mim.
A he­ves vé­rű fi­a­tal­em­ber er­re Petrákot ar­cul ütöt­te” (Kas­sai Nap­ló, 1929. ápril­is 16.).
33. „A spa­nyol pol­gár­há­bo­rú el­ső po­zso­nyi hő­si ha­lott­ja Pecuch An­tal, a Brouk-áruház volt so­főr­je
[…] Gon­dos pol­gá­ri la­kás kony­há­já­nak asz­ta­lá­nál ülünk. Az ebéd­re te­rí­tett asz­tal egyik ol­da­lán ül a mély gyász­ba öl­tö­zött fi­a­tal öz­vegy és há­rom éves kis­lá­nya Nadin­ka […] A fi­a­tal as­­szony nem tud most be­szél­ni. Sír, sze­me­it tör­li és az előt­tem fek­vő la­pot for­gat­ja […] Pecucha ezen a la­pon a kö­vet­ke­ző­ket ír­ta:
Milá Mámiè­ka
Dostaneš-li tento lístek, tak sem padl v boji, kde sem bojo­val za …
Itt meg­sza­kad az írás” (Hír­adó, 1937. ja­nu­ár 21.).
34. „Lá­to­ga­tás a sze­re­lem ki­át­ko­zot­tai kö­zött
[…] Ott áll­tam vagy ti­zen­két le­ány kö­zött, kis­sé iszo­nyo­dó ér­dek­lő­dés­sel hall­gat­tam be­széd­jü­ket, és ti­tok­ban ci­ga­ret­tát osz­to­gat­tam ne­kik…
– Ké­rem – mond­ta egy ko­pott sző­ke, akit nem­rég még a kor­zón lát­tam – itt nem ha­zu­dunk, csak az em­be­rek­nek kell ha­zud­ni. Itt tisz­tes­sé­ge­sek va­gyunk. …
– Pe­dig jó ha­zud­ni – vá­gott egy bor­zasz­tó­an so­vány köz­be – én min­dig ha­zu­dok, de csak ma­gam­nak. Ma reg­gel is azt ha­zud­tam ma­gam­nak, hogy ott­hon va­gyok az anyám­nál. Igaz, az­tán a szesz­tra le­ker­ge­tett az ágy­ból, mert fek­ve sze­re­tek ha­zud­ni min­den­fé­le szé­pe­ket […] Köz­ben egy ápo­ló­nő ész­re­vett és ne­kem el kel­lett men­nem” (Kas­sai Nap­ló, 1929. áp­ri­lis 5.).

Az utób­bi há­rom pél­da kód­vál­tá­sai is stí­lus­ha­tás cél­já­ból sze­re­pel­tek, egy­faj­ta ér­zel­mi hi­te­les­sé­get biz­to­sí­ta­nak. Job­ban meg­ért­jük (ill. nem ért­jük meg) a na­ci­o­na­lis­ta fi­a­tal­em­ber ki­tö­ré­sét (32. sze­mel­vény), ha ere­de­ti nyel­ven lát­juk a mon­da­tot, ami a po­fon ki­vál­tó oka volt (fő­leg, hogy ez ma­ga a szlo­vák nyelv). A hő­si ha­lott hát­ra­ha­gyott le­ve­le is hi­te­le­sebb, ha azt ere­de­ti­ben ol­vas­suk (33. sze­mel­vény). A 34. sze­mel­vény­ben a szesz­tra ma­gyar he­lyes­írás­sal van ír­va, le­he­tett köl­csön­szó is.
A fen­ti pél­dák­ban a cik­kek szer­zői idé­zik az el­hang­zot­ta­kat vagy a le­ír­ta­kat (va­ló­szí­nű­leg töb­bé-ke­vés­bé szó sze­rint). „La­zább ér­te­lem­ben idé­zés­nek tart­hat­juk a ko­ráb­ban hal­lot­tak vagy ol­va­sot­tak tar­tal­má­nak rész­ben más sza­vak­kal tör­té­nő vissza­adá­sát is. A hi­vat­ko­zás és az uta­lás közt az a kü­lönb­ség, hogy hi­vat­ko­zás­kor meg­ne­vez­zük a for­rást, uta­lás­kor vi­szont nem” (Lanstyák 2003a, 87). Az aláb­bi sze­mel­vény­ben (35.) az ál­lí­tó­la­gos ta­núk hi­vat­koz­nak Ma­jor vád­lott sza­va­i­ra, és a cikk író­ja azt su­gal­maz­za, hogy bi­zony nem pon­to­san „idé­zik” őt. Az adott eset­ben akár per­dön­tő is le­he­tett a szlo­vá­kul (ill. cse­hül) el­mon­dot­tak pon­tos idé­zé­se, eb­ben az eset­ben te­hát az idé­zés­sze­rű vagy uta­lás­sze­rű kód­vál­tás­nál a stí­lus­ha­tás mel­lett a hi­te­le­sí­tés, pon­to­sí­tás is na­gyon fon­tos sze­re­pet ját­szott.

35. „Újabb hat hó­nap bör­tön Ma­jor elv­társ­nak
[…] Rö­vid két­ol­da­las vád­irat az­zal vá­dol­ja Ma­jor elv­tár­sat, hogy 1930. má­jus 1-én a po­zso­nyi Sza­bad­ság­té­ren, ami­kor a rend­őr­tiszt fel­osz­lat­ta a gyű­lést fel­ug­rott az asz­tal­ra és azt ki­a­bál­ta: »Gya­lá­zat a rend­őr­ség­re! Le a rend­őr­rend­szer­rel! Rá­ja! (Ez a ki­fe­je­zés a vád­irat­ban cse­hül van fel­tün­tet­ve: Na nì! – a szerk. megj.) Al­kos­sunk egy­ség­fron­tot a rend­őr­ség el­len. A nép, úgy­mond, e ki­ál­tá­sok ál­tal uszít­va meg­tá­mad­ta a rend­őrö­ket, úgy­hogy né­há­nyan kö­zü­lük meg­se­be­sül­tek […] Sláma Jó­zsef a kö­vet­ke­ző tanu szin­tén rend­őr és szin­tén cseh. Vi­gyáz­ban áll a rend­őr­ség előtt és majd­nem a szo­kott »je­len­tem alásan«-­nal kez­di val­lo­má­sát. Pon­to­san és az ese­mé­nyek óta el­telt más­fél év idő­közt te­kint­ve, cso­dá­la­tos fo­lyé­kony­ság­gal je­len­ti a bí­ró­ság­nak: »Major kép­vi­se­lő az asz­tal­ra ug­rott és azt ki­a­bál­ta: Le a rend­őr­ség­gel! Rá­juk! (Na nì!) Gya­lá­zat a rend­őr­ség­re! Ki­a­bál­ta még ak­kor is, ami­kor a mi­e­ink le­rán­tot­ták az emelvényről.«
Dr. Weich­herz: – Szó­val le­rán­tot­ták?
Ügyész: – Nem, nem! Le­húz­ták.
Tanu: – Igen, igen! Le­húz­ták.
Dr. Weich­herz: – Hogy hang­zott szlo­vá­kul mi­kor Ma­jor az ki­a­bál­ta »rá­ja«?
Tanu: – A kép­vi­se­lő úr azt ki­a­bál­ta »na nì« (ez cse­hül van mond­va – a szerk. meg­jegy­zé­se)
Dr. Weich­herz: – Hi­szen ez nincs szlo­vá­kul, ha­nem cse­hül van és Ma­jor nem be­szél cse­hül.
A tanu hall­gat és az ügyész tré­fá­val igyek­szik a hely­ze­tet meg­men­te­ni, hogy nincs nyelv­ta­ni vizs­ga, ha­nem tanuk­i­hall­gatás […] Koz­mák Václav szin­tén rend­őr és ugyan­csak cseh. Szin­tén »je­len­ti«:
– Ma­jor az emel­vé­nyen állt és ki­a­bál­ta: Fuj a rend­őr­ség­re! Rá­ja! (Na nì!) Al­kos­sa­tok fron­tot a rend­őr­ség el­len […]
Az ötö­dik tanu, Popovics Cyprián kö­vet­ke­zik, aki szlo­vá­kul be­szél. Szlo­vá­kul mond­ja el azo­kat a ki­ál­tá­so­kat, ami­ket Ma­jor ál­lí­tó­lag szlo­vá­kul mon­dott. »Gyalázat a rend­őr­ség­re! Le a rend­őr­ség­gel! Al­kos­sa­tok egy­sé­ges fron­tot a rend­őr­ség el­len és Re­á­juk (Na nì!)« Csak azt az utób­bi ki­ál­tást mond­ja el a tanu cse­hül. Hogy­ha a tanu tény­leg hal­lot­ta vol­na Ma­jort, azt mond­ta vol­na, hogy Ma­jor így ki­a­bál: Na nich! (Így van szlo­vá­kul, hogy »reájuk«.) Ez­zel a ta­nuk ki­hall­ga­tá­sa be­fe­je­ző­dött« (Mun­kás, 1931. szep­tem­ber 27.).

4.2.2. Az új­ság­írók ál­tal be­épí­tett kód­vál­tá­sok

A má­sik le­he­tő­ség, hogy az új­ság­írók a stí­lus­ha­tás el­éré­se cél­já­ból ma­guk épí­tik be szö­ve­gük­be az ide­gen ele­me­ket. Te­szik ezt ak­kor, ha a tör­té­net szlo­vák „té­má­jú”, ha ér­zel­mi­leg ha­tá­so­sak, iro­ni­ku­sak, gú­nyo­sak akar­nak len­ni, vagy ép­pen nem­tet­szé­sü­ket akar­ják ki­fe­jez­ni va­la­mi „cseh­szlo­vák” té­má­ban. Ál­ta­lá­ban ér­te­lem­sze­rű­en azo­kat az adott kon­tex­tus­ban jel­lem­ző szlo­vák ki­fe­je­zé­se­ket ír­ják kód­vál­tott alak­ban, me­lyek ál­tal ki­fe­jez­he­tő az a bi­zo­nyos sti­lisz­ti­kai több­let. Az ilyen kód­vál­tá­sok sok eset­ben el­ha­tá­ro­ló­dást is ki­fe­jez­nek, ezt az idé­ző­je­lek is elő­se­gít­he­tik. Már amen­­nyi­ben al­kal­maz­zák őket, hi­szen sok eset­ben idé­ző­jel nél­kül áll­nak, „egyen­ran­gú”-ként a mon­dat ma­gyar ré­sze­i­vel. Az aláb­bi rész­le­tek­ben elő­for­du­ló kód­vál­tá­sok mind jó pél­dák ar­ra, hogy kód­vá­lá­sok be­ik­ta­tá­sá­val ho­gyan le­het a mon­da­tok kö­zé plusz ér­zel­me­ket, uta­lá­so­kat be­épí­te­ni:

36. „Be­tö­rő, mint Don Juan
[…] Min­den­nap el­ment ve­le a »Kino«-ba, mi­ál­tal tel­je­sen meg­nyer­te a fess lány bi­zal­mát” (Reg­gel, 1922. ok­tó­ber 7.).
37. „So­roz­nak
[…] A reg­ru­ták egy­más után jön­nek ki a szo­bá­ból, egy cé­du­la van a ke­zük­ben, egy meg­ve­tő pil­lan­tás az őrt ál­ló vojen­sky-nek: untauglich! […] Át aka­rok men­ni a taugli­chokhoz, a vojen­sky nem en­ged, kü­lön­ben is már gya­nús let­tem ne­ki, ál­lan­dó fel­öl­tö­zött­sé­gem­mel, és fi­gyel­mez­tet, hogy csak ket­tő­ig van so­ro­zás, ak­kor már hi­á­ba jö­vök” (Kas­sai Nap­ló, 1922. au­gusz­tus 5.).
38. „»Sloboda a fal­vakon«
[…] A nagy »Sloboda« után a fa­lu né­pe csak nem akar a ré­gi bé­kés ke­rék­vá­gás­ba vis­­sza­tér­ni a kü­lö­nö­sen a fi­a­tal­ja leg­szí­ve­seb­ben még most is a fegy­ver­for­ga­tás­ban, gya­ko­rol­ja ma­gát, nem is egy­szer ha­lá­los ered­mén­­nyel” (Kas­sai Nap­ló, 1920. au­gusz­tus 5.).
39. „Ta­va­szi ri­port
[…] Hogy las­san ta­vasz­ra for­dult az idő, két po­hár hó­vi­rág is emel­te a ha­tást és a gya­kor­nok fel­sza­ladt a veli­tel­stvo­ra, hogy mi­kor van a le­sze­re­lés” (Kas­sai Nap­ló, 1929 áp­ri­lis 10.).

Az aláb­bi­ak­ban né­hány Hlinkáról szó­ló cikk­ből idé­zek:

40. „Hlinka pá­ter ak­ro­po­li­szá­ban
[…] A »pán farár« nincs itt­hon, úton van, – hal­lom fatal­isztikus le­mon­dás­sal. Ké­sőbb azt is meg­tu­dom, a Szepessé­gen jár a »lu­dova« po­li­ti­ká­já­ban. Mert ez a két szen­ve­dé­lye van: a po­li­ti­ka és a ha­lá­szás” (Kas­sai Nap­ló, 1920. ok­tó­ber 1.).
41. „Hlinka át­me­ne­ti nem­ze­ti kor­mányt jó­sol
[…] Amint a Ruman­no­va-ulicán a vá­ros­ba tar­tok, az el­ső ok­tó­be­ri reg­gel­hez mél­tó­an fi­nom vo­na­lak­ban szi­tál az őszi eső […] A ve­zér kis­sé bi­zal­mat­la­nul fo­gad, meg­szon­dí­roz, nem-e a Le­nin író­de­ák­ja va­gyok, de azu­tán föl­en­ged és már né­mi bi­za­lom­mal sze­ge­ző­dik rám kék sze­me, amely éles és át­ha­tó, mint az ő szik­la­ma­da­rá­nak az orol-­nak te­kin­te­te” (Kas­sai Nap­ló, 1920. ok­tó­ber 1.).
42. „Quo vadis do­mi­ne?
[…] Mint­ha örök­re el­fe­lej­tő­dött vol­na a büsz­ke re­mény­ség ját­szi da­la:
–Príde Hlin­ka z Ružomberku . . .
De – íme – a ró­zsa­he­gyi or­mon föl­éb­redt s vár­ta. És a Vágvöl­gyön vij­jog­va száll a kürt­szó:
– Za tu vašu Autonomiu
[…] Egész pri­mi­tív for­má­ban gyer­mek­ko­rom­ban is­mer­tem meg ezt a sok év­szá­za­dos ellen­tétet6 […] a sze­líd Szuhaföldön […] A két fa­lu öreg­jei kö­zött érez­he­tő volt va­la­mi lel­ki ide­gen­ke­dés, mely a fi­a­tal­ja kö­zött már he­ve­seb­ben nyi­lat­ko­zott meg, s az ide­gen­ke­dés va­sár­nap dél­utá­non­ként ve­ze­tő­dött le a pa­rit­­tya­há­bo­rú for­má­já­ban a »trávnik«-on. A há­bo­rú itt is in­kább de­monst­ra­tív jel­le­gű volt és so­sem vég­ző­dött se­be­sü­lés­sel. Ezek a gyer­me­kes, de a lé­lek leg­mé­lyé­ről foly­ta­tó­dó »ütközetek« a trávnikon jut­nak eszem­be min­dig, ami­kor Hlin­ka és a szlo­vák po­li­ti­ku­sok be­tű­csa­tá­ro­zá­sa­i­ról ol­va­sok” (Prá­gai Ma­gyar Hír­lap, 1929. ok­tó­ber 13.).

Hlin­ka sze­mé­lye lát­ha­tó­lag meg­ih­let­te a ma­gyar új­ság­író­kat, sze­mé­lye mint­egy „ki­kény­sze­rí­ti” a szlo­vák nyelv hasz­ná­la­tát. Nem ne­héz ész­re­ven­ni a fi­nom gúnyt: pán far­ár, orol, ludo­va po­li­ti­ka – mind kulcs­sza­vak a szlo­vák po­li­ti­kus, sőt át­vitt ér­te­lem­ben az egész szlo­vák nem­zet jel­lem­zé­sé­ben. A kód­vál­tás azon­ban nem­csak az iró­nia ki­fe­je­zé­sét se­gít­he­ti elő, ki­fe­jez­het el­ke­se­re­dett­sé­get, fáj­dal­mat, dü­höt (gyak­ran a tri­a­no­ni sé­rel­mek mi­att). A má­sik cél ezek­ben az ese­tek­ben is az el­ha­tá­ro­ló­dás:

43. „Szep­tem­ber el­se­je
[…] Nem­rég a vas­úton ös­­sze­ho­zott a vé­let­len egy szloven­szkói ma­gyar­ral, aki tisz­ta szlo­vák vi­dé­ken töl­tött be ipa­ri po­zí­ci­ót […] Egy na­pon ele­mis­ta kis­fia vil­lám­ló te­kin­tet­tel szólt rá szü­le­i­re, hogy mi­ért be­szél­nek ott­hon ezen a bar­bár nyel­ven. Ezt tet­te a ma­gyar gye­rek­kel a cseh­szlo­vák is­ko­la. De még to­vább is van. Az apa üz­le­ti ügy­ben Bu­da­pest­re ké­szül. Azt mond­ja a kis­fi­á­nak, hogy ha jó lesz, el­vi­szi őt is vi­lá­got lát­ni. A gye­rek ri­ad­tan til­ta­ko­zik, ő nem akar bar­bár, gyű­lölt ma­gya­rok kö­zé men­ni s ar­ra kér­te te­kin­te­té­ben föl­pa­rázs­ló só­vár­gás­sal ap­ját, vi­gye őt Prá­gá­ba. A pán uèite¾ jól dol­go­zott. Föl­szí­tot­ta az érin­tet­len gyer­mek­szí­vek­ben a ra­jon­gást az új fő­vá­ro­sun­kért, ami­ben el­vég­re nem ta­lál­ha­tunk ki­vet­ni­va­lót, de ke­gyet­le­nül el­vág­ta a nem­ze­ti ös­­sze­tar­to­zás min­den szá­lát és sa­ját fa­já­hoz va­ló ra­gasz­ko­dást a ma­gyar­ság meg­ta­ga­dá­sá­vá és a ter­mé­szet dik­tál­ta sze­re­te­tet gyű­lö­let­té vál­toz­tat­ta” (Prá­gai Ma­gyar Hír­lap, 1929. szep­tem­ber 1.).
44. „»A ma­gya­rok­nak min­dent megadunk…«
[…] Ho­dzsa Mi­lán volt az, aki ne­künk min­dent meg­adott, aki a szláv te­le­pí­tés ha­tá­rit ki­tol­ta a Du­ná­ig, aki­nek párt­ja meg­va­ló­sí­tot­ta gya­kor­lat­ban a föld­re­for­mot, amit ők ag­rár­de­mok­rá­ci­á­nak ne­vez­nek, és ben­ne az új bá­ró­kat, zsu­pán­fi­ó­ká­kat, ko­má­kat és só­go­ro­kat ma­ra­dék­bir­to­kok­ba ül­tet­te, a ma­gya­rok­tól el­vett és po­tom áron ki­sa­já­tí­tott ura­dal­mak­ba, ame­lyek­ből ép­pen csak a ma­gyar nép­nek nem ju­tott. Az­az, hogy ju­tott an­nak is, ha­szon­bér­be imit­t-amott elő­re le­fi­ze­ten­dő öt­száz ko­ro­nák el­le­né­ben és rá­adá­sul a ki­vál­tan­dó domov­inár-iga­zolvány is be­le­ke­rül a lajblizsebbe” (Prá­gai Ma­gyar Hír­lap, 1929. ok­tó­ber 5.).

Érez­he­tő, hogy a kód­vál­tás (a „do­mov­inár-iga­zolvány” csak „félkód­váltás”, ún. hib­rid kód­vál­tás) mind­két eset­ben ne­ga­tív at­ti­tűd ki­fe­je­zé­sé­re szol­gál. A kö­vet­ke­ző cikk­rész­le­tek má­sok, ezek­ben a szer­zők nem áll­nak hoz­zá ne­ga­tí­van a (cse­h)s­zlovák nem­zet­hez (leg­alább­is az adott szi­tu­á­ci­ó­ban), a stí­lus­ha­tás te­hát nem ilyen mó­don nyil­vá­nul meg, el­len­ke­ző­leg, a kód­vál­tás in­kább szim­pá­ti­át kelt a szlo­vá­kok irá­nyá­ban.

45. „Szlo­vák kul­tú­rest Bu­da­pes­ten
[…] Lát­ni le­he­tett itt ezer­szok­nyás szlovenkákat el­ve­gyül­ve bu­bi­fri­zu­rás, se­lyem­ha­ris­nyás szlo­vák di­ák­lány­ok­kal […] Majd há­rom nyal­ka szlo­vák le­gény pat­tant a szín­pad­ra fes­tői nép­vi­se­let­ben.
[…] Hát még ami­kor há­rom szlo­vák nem­ze­ti ru­há­ban be­mu­tat­ta a he­gyi pász­to­rok tán­cát az »odzemokot«, vagy más né­ven »poz­abuc­skit«, iga­zán nem volt ha­tá­ra a tom­bo­ló lel­ke­se­dés­nek” (Prá­gai Ma­gyar Hír­lap, 1929. jú­ni­us 2.).
46. „Le­vél a ka­szár­nyá­ból
Az öre­gek ha­za­men­nek
Olmütz, 1929. Febr. (Sa­ját tu­dó­sí­tónk­tól)
»Zapár« – ki­ált­ja két öreg, ha ta­lál­ko­zik. »Za pár« – or­dít­ja vi­gasz­ta­lá­sul az ügye­le­tes al­tiszt, mi­kor reg­ge­len­ként le­húz­za az ágy­ról a ké­sőnkelőket. Za pár – mond­ja a sza­kács és egy félka­nál fe­ke­té­vel töb­bet tölt a saj­ká­ba. Za pár – le­gyint Blau, a ti­ze­de­sem és be­le­tö­rő­dik, hogy pol­co­mon olyan por van, mint a Gobi si­va­tag egyes ki­et­len vi­dé­ke­in. – Za pár? – for­dul hát­ra Grossz­man, a csetár aszpi­rant s egy pil­la­nat­ra le­ve­szi a ke­zét az örök­ké hi­bás rá­di­ó­já­nak kon­den­zá­to­rá­ról. Min­den Za pár (egy­né­hány). Zapár­ral vi­gasz­ta­ló­dik az öreg tü­zér, ha be­csuk­ják, ha hi­deg van, ha koz­más a le­ves, ha el­sza­kad a nad­rág, ha »kasz­inót« kap. Za pár, za pár, za pár… Ez most a jel­szó. Zsong tő­le a ka­szár­nya… Ha­za­men­nek az öre­gek negy­ven nap múl­va […] Va­la­mi fur­csa ér­zés le­het. Olyan hi­he­tet­len. Hát le­het­sé­ges vol­na ez? Ta­lán nem is igaz. Csak úgy bo­lon­dít­ják az em­bert az­tán negy­ven nap múl­va, mi­kor men­ni ké­ne, va­la­mi köz­be­jön […] Budic­seket fúj­nak és föl­éb­re­dünk. Va­la­mi ilyes­mi… Még­is csak lesz be­lő­le va­la­mi. Ha­za­men­nek… So­kat pró­bált vén tü­zé­rek som­po­lyog­nak be az iro­da­aj­tón: csetár úr ké­rem, lesz-e ne­kem hol­nap szluzs­bám? S köz­ben me­leg, su­nyi pil­lan­tá­sok­kal si­mo­gat­ják a fe­ke­te táb­lás kis ka­to­na­köny­ve­ket. Rend­be van. Hotov. Biz­tos már! Ír­ják! […] Kecs­ke­sza­kál­las ci­vi­lek jár­kál­nak es­tén­ként a fo­lyo­són és a gáz­masz­ka tok­já­ba ál­lí­tott pet­ró­le­um­lám­pa vi­lá­gá­nál mé­rics­ké­lik az ing­ujj­ra vet­kő­zött »stary mazák«-ot. Ké­szül a civil­ruha. […] Vec­ser­ka után halk meg­be­szé­lé­sek tör­tén­nek azirány­ban, hogy hord­ják-e még a két­so­rost? […] A ti­zen­nyolc alatt meg­ta­nult dile­cek és dalkák, prav­da podobra uhlikák és siro­ka vidlicék kez­de­nek ki­pá­ro­log­ni a fe­jek­ből és he­lyé­be jön­nek a cí­mek, ahol »csu­daszép« nyak­ken­dő­ket le­het kap­ni és »ilyen vas« ci­pő­ket […] Zapár múl­va hosz­­szú ka­to­na­vo­nat­ok fog­ják vin­ni az öre­ge­ket az ágyuc­ső, mirzid­la, kolesna mel­lől vis­­sza az eké­hez, ka­la­pács­hoz, toll­hoz, hos­­szú, hos­­szú nó­tás vo­na­tok után szo­mo­rú szem­mel fog­nak néz­ni az ittmaradot­tak. Ha­za­men­nek az öre­gek – itt ma­ra­dunk mi” (Kas­sai Nap­ló, 1929. feb­ru­ár 26.).
47. „Szlo­vá­kul tan­u­lok7
[…] Csak mond­ja: – Moj dom je spalení, chcem vys­tavi novy dom […] Egész éj­jel hány­ko­ló­dom az­tán, ré­mes ál­ma­im van­nak, hogy a kol­dus­as­­szony meg­fa­gyott az or­szág­úton, az­tán meg azt lá­tom, hogy meg­tá­mad­ták az er­dei úton és el­vet­ték a kis pén­zét, amit a cserepesházra gyűjt. A novy dom­ra… Lát­tam ré­gen kis­gyer­mek­ko­rom­ban ilyen em­be­re­ket, ma­gya­rok vol­tak, le­égett ház­ra gyűj­töt­tek, ők is mond­ták: »Leégett a fa­lunk, új há­za­kat aka­runk építeni.« Kol­dul­tak ház­ról-ház­ra… Most meg­ta­nul­tam szlo­vá­kul is: Chcem vys­tavi novy dom…” (Ma­gyar Új­ság, 1937. már­cius17.).

A 45. sze­mel­vény író­ja lel­ke­sen néz­te vé­gig a szlo­vák kul­tú­res­tet Bu­da­pes­ten. A kö­vet­ke­ző. (46.), na­gyon stí­lu­sos szö­veg­ből érez­he­tő, hogy a cseh­szlo­vák had­se­reg­ben szol­gá­ló ma­gyar ka­to­nák szá­má­ra a fen­ti kód­vál­tá­sok – ért­he­tő­en – min­den­na­pos ki­fe­je­zé­sek vol­tak. A 47. sze­mel­vény író­ja sem vi­szo­nyul ne­ga­tí­van a szlo­vák kol­dus­as­­szony­hoz, ugyan­úgy saj­nál­ja, mint ma­gyar sors­tár­sa­it.

48. „Szem­től szem­be az új fi­a­tal­ság­gal – a cseh élet­for­ma ha­tá­sa a ma­gyar fő­is­ko­lás fi­a­tal­ság­ra
[…] amíg 5-10 évek­kel ez­előtt in­kább rit­ka­ság volt a di­ák-ko­ló­ni­á­ban la­kó aka­dé­mis­ta (le­néz­ték és becs­te­len­nek tar­tot­ták azo­kat, akik ál­la­mi­lag segé­lyzett di­ák­ko­ló­ni­ák­ban lak­tak), ma nagy több­sé­gük »kole­j«-ek­ben (amo­lyan di­ák­kol­lé­gi­um-, di­ák­ott­hon­fé­lék­ben) ke­res és ta­lál la­kást […] A sze­rel­mek­től, ahogy itt mond­ják »zná­mos«-ok­tól (is­me­ret­sé­gek­től) el­te­kint­ve a di­ák­ság nem ta­lál­ko­zik cseh élet­tel ma sem úgy, hogy részt­ve­vő­jé­vé vál­has­sék. A de­mok­ra­ti­zá­ló­dás szí­nét te­hát nem is a de­mok­ra­ti­zá­ló­dás át­vé­te­le, ha­nem in­kább ha­tá­sa ad­ja meg. A de­mok­rá­ci­á­nak egy cseh­szlo­vá­ki­ai ma­gyar vál­to­za­ta ala­kul ki […] A jobb­ol­da­li cseh di­ák­ság, a na­ci­o­na­lis­ta és fa­sisz­ta di­ák­tá­bor még ma is a cseh kul­túr­fö­lény ál­lás­pont­ján áll a ma­gyar di­ák­ság­gal szem­ben: »Maïari jsou Tataøi«. A ma­gya­rok ta­tá­rok” (Ma­gyar Új­ság, 1937. ja­nu­ár 31.).
49. „A ma­gyar fő­is­ko­lás­ok sze­re­pe a cseh fi­a­tal­ság föl­vi­lá­go­sí­tá­sá­ban
[…] akik a cseh fi­a­tal­sá­got hi­va­tás­sze­rű­en akar­ják föl­vi­lá­go­sí­ta­ni a ma­gyar kér­dés­ről s föl­ve­szik a ne­héz har­cot a »Maïaøi jsou Tataøi« men­ta­li­tás el­len. Kik ezek? El­ső­sor­ban ha­la­dó szel­le­mű ma­gyar fi­a­ta­lok cso­port­ja […] A cseh vi­dé­ki em­ber Prá­gá­ba ke­rül­ve – 20 év alatt több mint fél­mil­li­ó­nyi köl­tö­zött a fő­vá­ros­ba, 300000-ről egy­mil­li­ó­ra nö­vel­ve Nagyprá­ga lét­szá­mát – nem ve­gyül­nek be a tör­zsö­kös prá­gai élet­be, ha­nem »vidék­i« cso­por­to­kat al­kot­nak. »Spolok rodáku z Pisku«, »Spolok Haná­ci« stb. Akár ná­lunk a cip­sze­rek, egy-­e­gy vi­dék, egy-­e­gy csa­lá­dot al­kot” (Ma­gyar Új­ság, 1937. feb­ru­ár 7.).
50. „Új ma­gyar re­a­liz­mus bal­la­dá­ja
Név­te­len hő­sök a ki­sebb­sé­gi élet el­ső von­alán8
[…] Mi­ó­ta jól be­szé­lek cse­hül, van né­hány »kondicém« (kondice, kon­dí­ció: így ne­ve­zik a prá­gai di­á­kok a ma­gán­ta­ní­tói, óra­adói al­kal­ma­zást. A kondice nagy sze­re­pet ját­szik a fő­is­ko­lás éle­té­ben. A di­ák­egye­sü­le­tek tag­to­bor­zás cél­já­ból hir­de­tik is, hogy »kondicét« köz­ve­tí­tünk.) […] Nem a ba­rát­nő ki­adá­sai mi­att kell te­he­tő­sebb­nek len­ni. A cseh ba­rát­nő nem fo­gad el pénzt, sem ká­vét. Azt az el­vet be­csü­le­te­sen tart­ják a cseh lá­nyok. A sa­ját cech okoz gon­dot, a ká­vé­há­zi fe­ke­te, a štvrt­ka bor, a mo­zi­jegy. Már­pe­dig en­­nyit még a leg­igény­te­le­nebb ba­rát­nő mel­lett sem le­het el­ke­rül­ni” (Ma­gyar Új­ság, 1937. Hús­vét).

A fen­ti cikk­so­ro­zat író­ja (aki egyéb­ként Győry De­zső) stí­lu­so­san a cseh be­té­tek­kel jel­lem­zi a prá­gai ma­gyar di­á­kok éle­tét. Ah­hoz, hogy pon­tos ké­pet ad­jon az ot­ta­ni vi­szo­nyok­ról, el­ke­rül­he­tet­len a kód­vál­tás, hi­szen pl. a kondice-­nak, kole­j-­nak nincs is pon­tos ma­gyar meg­fe­le­lő­je – és ép­pen ezért leg­alább az el­ső elő­for­du­lá­suk­kor meg is kell ma­gya­ráz­ni az ér­tel­mét, így ezek­ben az ese­tek­be a cseh sza­vak tu­laj­don­kép­pen a for­dí­tás ka­te­gó­ri­á­já­ba tar­toz­nak.

51. „Sloboda – Slo­bodáròa
[…] Tör­tént a cseh­szlo­vák köz­tár­sa­ság 13-ik év­for­du­ló­ján, mi­a­latt nagy dá­ri­dó­val ün­ne­pel­tek, len­gett a sok szí­nes zász­ló […] bent a nép ré­szé­re épí­tett Slo­bodáròa szál­lo­dá­ban ös­­sze­esett egy nő az éhségtől9 […] Ilyen kö­rül­mé­nyek kö­zött szer­zett egy éj­sza­ká­ra szál­lást a cseh­szlo­vák sza­bad köz­tár­sa­ság­ban, an­nak 13-ik év­for­du­ló­ján egy mun­ka­nél­kü­li” (Mun­kás, 1931. no­vem­ber 29.).

A fen­ti rész­let jó pél­da ar­ra, ho­gyan le­het két­nyel­vű kom­mu­ni­ká­ci­ó­ban úgy „sak­koz­ni” a nyel­vek­kel, hogy ál­ta­luk uta­lá­so­kat köz­ve­tít­sünk. Kód­vál­tás csak a cím­ben sze­re­pel, de az egész cikk vé­gig­vi­szi a sloboda-Slobodáròa el­lent­mon­dá­sát (sza­bad­ság­ün­nep, a sza­bad­ság­ról el­ne­ve­zett szál­lo­da, ill. a nép ne­héz sor­sa).

5. Két­nyel­vű­ség és nyelvköziség

Lanstyák Isván az utób­bi idő­ben több ta­nul­má­nyá­ban fog­lal­ko­zott a nyelv­kö­zi kom­mu­ni­ká­ció és a két­nyel­vű kom­mu­ni­ká­ció ös­­sze­füg­gé­se­i­vel (Lanstyák 2003a, 2003b, 2003c, 2004). A nyelv­kö­zi köz­lés­ak­tus olyan köz­lés­ak­tus, mely­ben két vagy több nyelv van je­len, úgy, hogy a kom­mu­ni­ká­ció részt­ve­vői nem ren­del­kez­nek kö­zös nyelv­vel (vagy pe­dig úgy vi­sel­ked­nek, mint­ha nem len­ne kö­zös nyel­vük), nem tar­toz­nak ugyan­ah­hoz a be­szé­lő­kö­zös­ség­hez. Ezért az üze­net át­adá­sá­hoz az el­sőd­le­ges fel­adón és az el­sőd­le­ges ve­vőn kí­vül egy to­váb­bi sze­mély, a nyel­vi köz­ve­tí­tő köz­be­ik­ta­tá­sá­ra van szük­ség, aki­nek az a fel­ada­ta, hogy az üze­ne­tet a má­sik nyel­ven új­ra­fo­gal­maz­za. Így az üze­net két nyel­ven hang­zik el, a kom­mu­ni­ká­ci­ós fo­lya­mat te­hát meg­dup­lá­zó­dik. A nyelv­kö­zi kom­mu­ni­ká­ció pro­totipikus eset­ben for­dí­tás­ként va­ló­sul meg.
A két­nyel­vű köz­lés­ak­tus is olyan köz­lés­ak­tus, mely­ben két vagy több nyelv van je­len, a kom­mu­ni­ká­ció részt­ve­vői azon­ban pro­totipikus eset­ben va­la­mi­lyen szin­ten mind­két kó­dot bir­to­kol­ják vagy bir­to­kol­hat­ják. Eb­ből kö­vet­ke­ző­en az üze­net át­adá­sá­hoz nincs szük­ség nyel­vi köz­ve­tí­tő­re, az üze­net csak egy nyel­ven – a kom­mu­ni­ká­ció nyel­vé­nek va­la­me­lyi­kén – ke­rül meg­fo­gal­ma­zás­ra. A pro­totipikus két­nyel­vű kom­mu­ni­ká­ció részt­ve­vői ugyan­ah­hoz a be­szé­lő­kö­zös­ség­hez tar­toz­nak (ma­ga a be­szé­lő­kö­zös­ség két­nyel­vű) (Lanstyák 2004, 535–536).
Lanstyák fel­hív­ja a fi­gyel­met ar­ra, hogy a for­dí­tás­tu­do­mány ál­tal vizs­gált fon­tos kér­dé­sek közt több olyan is van, amely két­nyel­vű­sé­gi ke­ret­ben is ér­tel­mez­he­tő és vizs­gál­ha­tó (A for­dí­tó is két­nyel­vű, be­szé­dé­ben ugyan­azok a tör­vény­sze­rű­sé­gek ér­vé­nye­sül­nek, mint más két­nyel­vű em­be­rek be­szé­dé­ben.) (Lanstyák 2003d, 64). Hang­sú­lyoz­za, men­­nyi­re fon­tos len­ne egy­sé­ges el­mé­le­ti ke­ret­ben tár­gyal­ni a for­dí­tás­el­mé­let, a két­nyel­vű­ség-ku­ta­tás és a kon­tak­toló­gia érint­ke­ző te­rü­le­te­it.
A for­dí­tás meg­lé­vő min­tá­ra épü­lő füg­gő (vagy má­sod­la­gos) szö­veg­al­ko­tás, mely­nek ered­mé­nye füg­gő szö­veg (be­széd- vagy írás­mű). A nagy pon­tos­sá­got igény­lő for­dí­tá­son kí­vül más szö­veg­faj­ták és diskurzív el­já­rá­sok is le­het­nek füg­gő szö­veg­al­ko­tá­sok, mint pél­dá­ul más – írott vagy el­hang­zott – szö­veg­rész­le­tek­ből va­ló idé­zés, ezek­re va­ló hi­vat­ko­zás és uta­lás (al­lú­zió), az el­hang­zot­tak alap­ján tör­té­nő vis­­sza­kér­de­zés stb.10

5.1. Kód­vál­tás és for­dí­tás

Fel­me­rül a kér­dés, men­­nyi­re le­het a köz­né­vi kód­vál­tá­so­kat a nyelvköziség szem­pont­já­ból vizs­gál­ni. Mint az elő­ző fe­je­ze­tek­ben idé­zett pél­dák­ból ki­tű­nik, a szlo­vák nyel­vi be­té­te­ket gyak­ran le­for­dít­ják, zá­ró­jel­ben, me­ta­nyel­vi kom­men­tár kí­sé­re­té­ben a ma­gyar ala­kot (for­dí­tást) is fel­tün­te­tik, meg­dup­láz­va ez­zel a kom­mu­ni­ká­ci­ós fo­lya­ma­tot. Ez­ál­tal a szö­veg a nyelv­kö­zi be­széd­ak­tu­sok­ra is jel­lem­ző jegy­re tesz szert, va­gyis a két­nyel­vű és a nyelv­kö­zi kom­mu­ni­ká­ció va­la­mi­fé­le kap­cso­lat­ba ke­rül egy­más­sal.

52. „A föld­mun­kás­ok meg­szer­ve­zé­sé­nél és a szo­ci­a­liz­mus ta­ní­tá­sá­nál ki­tű­nő se­géd­esz­köz »A föld­mű­ve­lő és a szo­cial­iz­mus« cí­mű köny­vecs­ke. Kap­ha­tó a pénz elő­ze­tes be­kül­dé­se mel­lett da­ra­bon­ként 1 ko­ro­na 50 fil­lér­jé­vel a kas­sai párt­tit­kár­ság­nál (Mé­szá­ros ut­ca 30).
Pri orga­ni­zo­va­nia zemer­o­bot­níct­va a social­i­stick­ej agitá­cie máme výbornú výpo­moc v knižke »Zemerobotníci a social­iz­mus«. Na dostanie (pri posla­nia peni­azi vopred) za korunu 20 hal. v sek­tre­tar­iáte v Prešove” (Kas­sai Mun­kás, 1920. ok­tó­ber 13.).
Lát­szik, hogy a két szö­veg nem fe­di egy­mást tel­je­sen. A szlo­vák vál­to­zat­ban Kas­sán, a ma­gyar­ban Eper­je­sen kap­ha­tó a könyv, a szlo­vák szö­veg­ben nincs fel­tün­tet­ve a cím, és ma­ga a köny­vecs­ke is ol­csóbb. (Le­het­sé­ges, a hogy szlo­vák ki­ad­ványt for­dí­tot­ták le ma­gyar­ra, va­gyis a for­dí­tá­si költ­sé­gek mi­att drá­gább a ma­gyar könyv.)
A vizs­gált la­pok­ban több szlo­vák nyel­vű hir­de­tés is sze­re­pel, de ezek ál­ta­lá­ban nin­cse­nek le­for­dít­va (he­ly-, ener­gia-, pénz­vesz­te­ség lett vol­na), va­ló­szí­nű, hogy a hir­de­tő ál­tal meg­sza­bott nyel­ven kö­zöl­ték őket. A ma­gyar szö­ve­gen be­lü­li szlo­vák nyel­vi egy­sé­gek (mon­da­tok, szó­szer­ke­ze­tek, sza­vak) le­for­dí­tá­sa sok­kal gya­ko­ribb.

53. „Va­sár­nap ala­kul meg Po­zsony­ban a szloven­szkói nyi­las­ke­resz­tes párt
[…] Az Obèian­ské Noviny (Pol­gá­ri Új­ság) je­len­té­se sze­rint meg­ala­kul a ke­resz­tény mun­ká­sok és föld­mű­ve­sek pol­gá­ri párt­ja a Du­na ut­cai »Olasz-vendéglő« nagy­ter­mé­ben. A párt­moz­ga­lom jel­sza­vá­ra az: »Üsd a jog­ta­lan­sá­got, sze­resd az igazsá­got!« (Bi kriv­du – miluj prav­du!) jel­szót ír­ták” (Hír­adó, 1937. ja­nu­ár 16.).
54. „5000 ko­ro­ná­ért
[…] Kas­sán szélesmértékű ka­to­na­sza­ba­dí­tá­si af­fér­nak jöt­tek a nyo­má­ra. Dr. Mar­tinek al­ez­re­des a ka­to­nai so­ro­zó­bi­zott­ság el­nö­ke jó pén­zért »neschop­ný«-­nak, al­kal­mat­lan­nak nyil­vá­ní­tot­ta a bur­zsu­jok ka­to­na­kö­te­les köly­ke­it” (Mun­kás, 1931. áp­ri­lis 13.).

Az 53. pél­dá­ban elő­ször a for­dí­tást köz­lik, az ere­de­ti alak sze­re­pel zá­ró­jel­ben, a má­sik­ban for­dít­va, s a kód­vál­tott alak és an­nak ma­gyar meg­fe­le­lő­je csak egy ves­­sző­vel van el­vá­laszt­va.

55. „Ma­gyar prob­lé­mák­ról Masaryk Ta­más szü­le­tés­nap­ján
[…] A tu­do­má­nyos mun­kát jel­lem­zi, hogy a min­den­na­pos, az egye­te­mes té­nyek­kel fog­lal­ko­zik, s vál­lal­ja az úgy­ne­ve­zett ap­ró­mun­ka (drob­ná práce) el­vég­zé­sé­nek he­ro­iz­mu­sát” (Ma­gyar Új­ság, 1937. Hús­vét).
56. „A kis­gaz­da kön­­nyes szem­mel né­zi a ter­mést
(For­ron­gó le­fo­lyá­sú ipar­tár­su­la­ti ülés Kirá­ly­helme­cen)
[…] mun­kás, föld­mű­ves fi­zet­ni nem bír, nem cso­da, ha ilyen kö­rül­mé­nyek kö­zött min­den­ki el van ke­se­red­ve és a gyű­lé­sen iz­zó han­gu­lat­ban kö­ve­tel­ték az adó­be­haj­tás azon­na­li meg­szűn­te­té­sét. Egy­han­gú­lag ma­gu­ké­vá tet­ték a kom­mu­nis­ta párt fel­hí­vá­sát, hogy tö­me­ge­sen vo­nul­ja­nak fel az adó­hi­va­tal elé, és ha más­ként nem megy, az ut­cán har­col­ják ki a vég­re­haj­tá­sok azon­na­li be­szün­te­té­sét. A tö­me­gek ezen el­ha­tá­ro­zá­sá­ra a leg­főbb ok az, hogy hasz­ta­lan min­den fel­leb­be­zés, köz­ben­já­rás, ki­lin­cse­lés, de­pu­tá­ci­ó­zás, az adó­hi­va­tal csak egy vá­laszt tud ad­ni:
»musíš paci­c«
ma­gya­rul »fizetned kel­l«” (Mun­kás, 1931. au­gusz­tus 30.).

A for­dí­tá­sok szö­veg­be va­ló be­il­lesz­té­sét a fen­ti két pél­dá­ban me­ta­nyel­vi meg­jegy­zés se­gí­ti. Az 55-ös sze­mel­vény­ben a kód­vál­tást te­szik zá­ró­jel­be a ma­gyar nyel­vű for­dí­tás után, rá­adá­sul a for­dí­tást meg­told­ják az úgy­ne­ve­zett szó­val, mely fel­hív­ja a fi­gyel­met a for­dí­tás tényére. Az is­mer­tebb alak te­hát va­ló­szí­nű­leg a drob­ná práce volt.
57. „Hat kis­lány szü­le­tett Po­zsony­ban új­év nap­ján
[…] A kis jö­ve­vény ma­ga is ott pi­hen mel­let­te hó­fe­hér pár­ná­kon, a leg­mo­der­nebb bébike­lengyébe fek­tet­ve szo­kat­la­nul hos­­szú, bo­zon­tos ha­ja mes­­szi­re ki­vi­lág­lik. A dok­tor meg is jegy­zi, hogy a kis Ilon­ka olyan haj­jal jött a vi­lág­ra, akár a bor­bély­hoz is el­me­het­ne tar­tós ondulá­cióra […] Édes­any­ja, ami­kor meg­lát­ta új­szü­lött gyer­me­két, mo­so­lyog­va ölel­te ma­gá­hoz és csak an­­nyit mon­dott:
– Habešan­ka (Abes­­szin kis nő)” (Hír­adó, 1937. ja­nu­ár 3.).

A cikk író­ja va­ló­szí­nű­leg azért idé­zi szó sze­rint a szlo­vák anyu­ka meg­jegy­zé­sét, mert a ma­gyar for­dí­tás nem hang­zik túl jól. A Habešan­ka szó va­ló­já­ban nem fog­lal­ja ma­gá­ba a for­dí­tás­ban sze­rep­lő „kis” jel­zőt (van­nak kis és nagy Habešankák is). El­kép­zel­he­tő, hogy a szer­zőt (for­dí­tót) a ma­gyar ki­csi­nyí­tő kép­ző té­vesz­tet­te meg.

58. „A Sloven­sky Klub tit­ká­rá­nak val­lo­má­sa sze­rint a már­toni jegy­ző­könyv va­ló­ban lé­te­zett, de nem volt alá­írá­sok­kal el­lát­va és hi­te­le­sít­ve
[…] Pro­fus Lász­ló mér­nök, a po­zso­nyi já­rá­si hi­va­tal tisztviseléjőnek ki­hall­ga­tá­sá­ra ke­rül sor: […] Ami a kéz­ira­tot il­le­ti, nem tud­tam meg­ál­la­pí­ta­ni, hogy mi­lyen bi­zott­sá­gi ülés­ről ké­szült, hogy a vá­lasz­tó­jo­gi, köz­igaz­ga­tá­si vagy pe­dig végre­ha­jtóbi­zottsá­gi ülés­ről van-e szó ben­ne. Ahol pl. Ho­dzsa be­szél, ott eben a kéz­irat­ban oda­ve­tett mon­da­tok van­nak, nem le­he­tett pon­to­san ös­­sze­ál­lí­ta­ni a sza­va­kat. Lehoczky be­szé­dé­ben sincs tisz­táz­va az, hogy: »amit a cse­hek nem ad­nak meg, azt majd kihar­coljuk«, vagy pe­dig ar­ról, hogy »amit az idők nem ad­nak meg, azt majd kihar­coljuk«. A kü­lönb­ség idő: èasy, cse­hek: èesi” (Prá­gai Ma­gyar Hír­lap, 1929. au­gusz­tus 28.).

Eb­ben a rész­let­ben for­dí­tás­ban köz­lik a kéz­irat szó­ban for­gó rész­le­te­it, csak a fél­re­ér­tés­re okot ad­ha­tó kulcs­sza­va­kat idé­zik ere­de­ti­ben.

59. „Me­gyei urak
[…] Ami­kor Fri­gyes fő­her­ceg egyízben a vágvöl­gyi Óvár­ra ér­ke­zett […] a »Zöldfa szál­ló« mel­let­ti kú­ri­án szál­lott meg, szem­ben a ka­to­nai fő­őr­ség­gel, aho­vá ez al­ka­lom­ból dísz­őr­sé­get ve­zé­nyel­tek ki Ven­cel fő­had­nagy pa­rancs­nok­sá­ga alat­t. A ko­ra reg­ge­li órák­tól csi­nos szlo­vák ba­ka járt fel és alá az őr­he­lyén, az a sú­lyos fel­adat ju­tott ki szá­má­ra, hogy tár­sa­it a fors­rif­tos har­sány ki­ál­tás­sal fi­gyel­mez­tes­se a fő­her­ceg kö­ze­le­dé­sé­re. Ven­cel fő­had­nagy még az utol­só pil­la­nat­ban is ala­po­san ki­ok­tat­ta a szlo­vák ka­to­nát, hogy ké­nyes poszt­ján ho­gyan vi­sel­ked­jék:
Mi­helyt meg­pil­lan­tod a Fri­gyest, két­szer az ki­ál­tod: »Gewehr her­aus«…
Fri­gyes fel is tű­nik, kí­sé­re­té­ben mag­a­s­rangú tisz­tek­kel, amint ki­lép a kú­ria ka­pu­ján a szlo­vák ka­to­na hos­­szan el­nyújt­ja ki­ál­tá­sát: »Gewehr her­aus«. A má­so­dik ki­ál­tás azon­ban el­ma­radt, a de­rék szlo­vák iz­gal­má­ban meg­fe­led­ke­zett ar­ról, hogy két­szer kell ki­ál­ta­nia.
Ven­cel fő­had­nagy gyor­san jó­vá akar­ta ten­ni a hi­bát és oda­ki­ál­tott az őrs­höz
– Janko, chytro! Kriè ešte raz! (Janko, gyor­san, ki­álts még egy­szer!)
Janko hoz­zá volt szok­va ah­hoz, hogy szó sze­rint hajt­sa vég­re a pa­ran­csot, új­ból fe­szes ál­lás­ba vág­ta ma­gát és hos­­sza­san el­nyúj­tot­ta hang­ját, amely­től han­go­san vissz­hang­zott a tér:
– Ešte raz!
Mi­kor a tisz­tek je­len­tést tet­tek az eset­ről Fri­gyes­nek, ez a ha­sát fog­ta ne­vet­té­ben, de egy fo­rin­tot kül­dött Jankon­ak azért, hogy en­ge­del­me­sen ki­ál­tot­ta »Még egysz­er!«” (Ma­gyar Új­ság, 1937. feb­ru­ár 14.).

Ér­de­kes pél­da a fen­ti tör­té­net. Tud­ni kell hoz­zá, hogy ez egy idé­zet a kor egyik is­mert po­zso­nyi szlo­vák szer­ző­jé­nek, Miroslav Pác­alt­nak az egyik mű­vé­ből, amit ek­kor ren­de­zett saj­tó alá. Te­hát a rész­let szlo­vák­ból va­ló for­dí­tás, ahol a for­dí­tó a csat­ta­nó szem­pont­já­ból fon­tos ré­sze­ket meg­hagy­ta szlo­vá­kul, il­let­ve zá­ró­jel­ben kö­zöl­te a ma­gyar for­dí­tást. Még­sem tö­ké­le­tes ez a meg­ol­dás, hi­szen szlo­vá­kul a kriè ešte raz! egy­aránt je­lent azt, hogy ki­álts még egy­szer! és azt, hogy ki­áltsd: még egy­szer! – eb­ből adó­dott a tör­té­net­ben a fél­re­ér­tés. Ma­gya­rul vi­szont két kü­lön­bö­ző nyelv­ta­ni for­ma já­rul a két je­len­tés­hez.
Ar­ra néz­ve is le­het­nek ér­de­kes ese­tek, hogy pl. egy szlo­vák nyel­vű idé­zet­ből mit for­dí­ta­nak le, és mit hagy­nak meg a for­rás­nyel­ven. Egy Hlinká­val ké­szült be­szél­ge­tés­ből idé­zek:

60. „Pár­tom a vá­lasz­tá­sok­ba önál­ló­an s a leg­szebb re­mé­nyek­kel megy be­le. A nép a »chu­dobá«-ból és a szo­ci­ál­de­mok­rá­ci­á­ból már tel­je­sen ki­gyógy­ult” (Kas­sai Nap­ló, 1920. ok­tó­ber 2.).

A cikk szer­ző­je (aki va­ló­szí­nű­leg az in­ter­jú ké­szí­tő­je) a chu­dobát – ta­lán mint Hlin­ka egyik ked­venc ki­fe­je­zé­sét – meg­hagy­ja szlo­vá­kul (az­az a ma­gyar szö­veg­be kód­vál­tás­ként il­lesz­ti be). Ha­son­ló el­já­rás­ra az elő­ző fe­je­ze­tek­ben több pél­dát is ta­lá­lunk.

61. „Kü­lö­nö­sen nagy tet­szést ara­tott az a nó­tá­juk, ame­lyet öreg édes­ap­juk vagy idő­sebb ro­ko­nuk neve­nap­ja al­kal­má­val szok­tak éne­kel­ni a szlo­vák le­gé­nyek:
Sztary nás, sztary nás
Szje­di­vu bradu más
Hej dot­jal budje dobre s námi
Dok­jal bud­jes medzi námi

(Öre­gecs­kénk, jó apács­kánk
De ősz már a sza­kál­lacs­kád
Hej, csak ad­dig lesz jó vi­lá­gunk
Míg té­ged ma­gunk közt lá­tunk)”
(Prá­gai Ma­gyar Hír­lap, 1929. jú­ni­us 2.)

Is­mét a már egy­szer szó­ba ke­rült bu­da­pes­ti szlo­vák kul­tú­res­ten va­gyunk. A szlo­vák le­gé­nyek ál­tal elő­a­dott nó­ta for­dí­tá­sa nem szó sze­rinti, in­kább át­köl­tés. Kü­lö­nö­sen mu­lat­sá­gos a szlo­vák szö­veg ma­gyar he­lyes­írás sze­rin­ti le­jegy­zé­se.
Per­sze az is elő­for­dul, hogy a for­rás­nyelv­ből a cél­nyelv­ben egyet­len szó sem őr­ző­dik meg (nincs kód­vál­tás, a szö­veg egy­nyel­vű), ám ilyen­kor is elő­for­dul­hat, hogy az ere­de­ti be­széd­ak­tus más ­nyel­vű (is) volt. (Er­re ál­ta­lá­ban a kon­tex­tus­ból le­het kö­vet­kez­tet­ni.) Ezek pro­totipikus nyelv­kö­zi köz­lés­ak­tu­sok (az­az szín­tisz­ta for­dí­tá­sok) is le­het­nek, de itt is be­fo­lyá­so­ló té­nye­ző le­het a két­nyel­vű­ség. (No­ha itt nem for­dul elő a ma­gyar bá­zis­nyelv­ben szlo­vák kód­vál­tás, ha­nem a ma­gyar szö­veg utal az ere­de­ti – szlo­vák nyel­vű – be­széd­ak­tus­ban elő­for­du­ló for­dí­tott ese­tek­re.)

62. „A repub­likában van­nak ma­gyar kö­zép­is­ko­lák és ta­ní­tó­kép­zők
[…] Masaryk Ta­más édes­ap­ja szlo­vák job­bágy­em­ber volt Kopèany­ból […] »Mindjárt gyer­mek­ko­rom­ban kap­cso­lat­ba ke­rül­tem a ma­gyar nyelv­vel. Ná­lunk a csa­lád­ban meg­re­kedt né­hány ma­gyar szó; mon­dot­tuk pl. egy­más­nak: hall­gass! és hason­lókat«” (Ma­gyar Új­ság, 1937. áp­ri­lis 18.).

Na­gyon ér­de­kes a fen­ti idé­zet, hi­szen tu­laj­don­kép­pen az idé­zet bá­zis­nyel­ve (Masaryk szá­já­ból) szlo­vák le­he­tett, eb­be ke­rül­he­tett a ma­gyar nyel­vű ven­dég­ki­fe­je­zés (hall­gass). Az in­ter­jút vi­szont a ma­gyar na­pi­lap­ban ter­mé­sze­te­sen le­for­dí­tot­ták.

63. „Tóbler Já­nos kép­vi­se­lő­há­zi be­szé­de a szloven­szkói ál­la­po­tok­ról
– Ma már egé­szen sza­ba­don éne­kel­het­jük a mi him­nu­szun­kat, az Is­ten áldd meg a ma­gyart!
Blaho köz­be­szól: Eb­ből is lát­szik ho­va húz a szí­vük […]11
Blaho azt mond­ja ma­gya­rul: Hát a ma­gyar csend­őrök nem ilyen mó­don nyo­moz­tak? Még sok­kal ros­­szab­bul” (Hír­adó, 1920. jú­li­us 18.).

Az idé­zet­ből nem de­rül ki, hogy a kép­vi­se­lő­ház­ban le­fo­lyó dis­kur­zus alap­nyel­ve a ma­gyar vagy a szlo­vák volt-e, csak fel­té­te­lez­het­jük, hogy Tóbler va­ló­szí­nű­leg ma­gya­rul be­szélt, Blaho vi­szont biz­to­san szlo­vá­kul. Mi­vel az el­hang­zot­ta­kat tel­jes egész­é­ben ma­gya­rul köz­lik (a szlo­vák köz­be­szó­lá­so­kat le­for­dít­ják), me­ta­nyel­vi meg­jegy­zés­sel utal­nak ar­ra, ami­kor Blaho kó­dot vál­tott, és ma­gya­rul szó­lalt meg.
Lát­ha­tó, hogy en­nél a leg­utóbb vizs­gált tí­pus­nál már nem for­dul elő a ma­gyar bá­zis­nyelv­ben szlo­vák kód­vál­tás, ha­nem el­len­ke­ző­leg: a ma­gyar szö­veg utal az ere­de­ti – szlo­vák nyel­vű – be­széd­ak­tus­ban elő­for­du­ló ma­gyar kód­vál­tás­ra.
Lanstyák ír­ja, hogy a nyom­ta­tott saj­tó­ban nem „il­lik” kó­dot vál­ta­ni, ezért ma – az Új Szó gya­kor­la­tá­ból ki­in­dul­va – az új­ság­írók vagy le­for­dít­ják a szlo­vák nyel­vi be­té­te­ket, vagy gon­dos­kod­nak ar­ról, hogy je­len­té­sük ki­de­rül­jön a kon­tex­tus­ból. Ki­vé­tel­ként csak a tel­je­sen szlo­vák nyel­vű rek­lá­mo­kat, il­let­ve ma­gyar nyel­vű rek­lá­mok­ba be­épí­tett, jól is­mert szlo­vák „ló­zun­gok”-at em­lí­ti (Lanstyák 2003a, 88–89).
Ar­ra, hogy szó sze­rin­ti for­dí­tás nél­kül a szö­veg­kör­nye­zet­ből ki­de­rül­het a je­len­tés, pél­da a kö­vet­ke­ző szö­veg:

64. „Ma­jort el­ítél­ték
[…] A csend­őrök, rend­őrök, a ha­tó­sá­gok »elfogu­lat­lansá­ga« túl­sá­go­san be van bi­zo­nyít­va… A csend­őrök kü­lön­ben is ar­ról be­szél­tek, hogy 150 fő­nyi tö­meg jött Hegy­ről Kosú­tra. Per­sze fél­tek és (stra­ch má ve¾ké oèi) fé­lel­mük­ben na­gyot lát­tak” (Mun­kás, 1931. jú­li­us 19.).

A szlo­vák szó­lás nincs le­for­dít­va, csak kon­no­tatív je­len­té­se van frap­pán­san be­épít­ve a szö­veg­be.
Ám­de, a fen­ti pél­da szép­sé­ge el­le­né­re, ha meg­fi­gyel­jük az elő­ző fe­je­ze­tek cikk­rész­le­te­it, ki­de­rül, hogy a két há­bo­rú kö­zöt­ti (cse­h)s­zlováki­ai ma­gyar saj­tó­ban a leg­több eset­ben nem for­dí­tot­ták le a kód­vál­tott be­té­te­ket, és ha az ol­va­só nem ér­tett „cseh­szlo­vák”-ul, je­len­té­sük a szö­veg­kör­nye­zet­ből sem de­rült ki. Ez a nyel­vi gaz­da­sá­gos­ság tu­laj­don­kép­pen a pro­totipikus két­nyel­vű kom­mu­ni­ká­ci­ó­ra, ezen be­lül a be­szélt nyel­vi kód­vál­tás­ra jel­lem­ző. Ha a be­széd­part­ne­rek mind­két kó­dot bir­to­kol­ják, fö­lös­le­ges az adott meg­nyi­lat­ko­zást meg­ket­tőz­ni vagy ma­gya­ráz­gat­ni. A két há­bo­rú köz­ti saj­tó­ban meg­le­he­tő­sen fur­csa ez az el­já­rás, hi­szen azt gon­dol­nánk, hogy a kor­ban az ol­va­sók nagy ré­sze nem ér­tett jól szlo­vá­kul. Mind­ez még ér­de­ke­sebb, ha ös­­sze­ha­son­lít­juk a mai Új Szó for­dí­tá­si szo­ká­sa­i­val, mely­ben – an­nak el­le­né­re, hogy a mai ol­va­sók leg­több­je jól be­szél szlo­vá­kul – a ven­dég­nyel­vi be­tét rit­kán ma­rad for­dí­tat­la­nul (ezt a tényt Kul­csár Aran­ka ku­ta­tá­sai is meg­erő­sí­tik [vö. Kul­csár 2002]).

6. Ös­­sze­fog­la­lás

Mun­kám­ban a két vi­lág­há­bo­rú köz­ti cseh­szlo­vá­ki­ai ma­gyar saj­tó nyel­vét vizs­gá­ltam a köz­né­vi kód­vál­tá­sok szem­pont­já­ból, el­ső­sor­ban a ma­gyar bá­zis­nyelv­ben meg­ta­lál­ha­tó cseh és szlo­vák sza­vak, szó­szer­ke­ze­tek, mon­da­tok elő­for­du­lá­sa­it és azok oka­it ke­re­stem. A vál­tá­sok ál­ta­lá­ban jól kö­rül­ha­tá­rol­ha­tó funk­ci­ók­ban je­lent­kezt­ek. A leg­több kód­vál­tás a gya­kor­la­ti szem­pont­ból fon­tos hi­te­le­sí­tés, va­la­mint va­la­mi­lyen stí­lus­ha­tás (és/­vagy el­ha­tá­ro­ló­dás) el­éré­se cél­já­ból tör­té­nt. A stí­lus­ha­tás el­éré­se cél­já­ból tör­té­nő kód­vál­tás ál­ta­lá­ban vagy idé­zet­sze­rű, vagy az új­ság­írók sze­mé­lyes „be­tol­dá­sa” a sti­lisz­ti­kai több­let ki­fe­je­zé­se mi­att.
A vizs­gált új­sá­go­kat meg­pró­bál­tam rep­re­zen­ta­tí­van ki­vá­lasz­ta­ni – kü­lön­bö­ző po­li­ti­kai be­ál­lí­tott­sá­gú la­po­kat vizs­gál­tam a kor­szak ele­jé­ről, kö­ze­pé­ről és vé­gé­ről. Úgy tű­nik vi­szont, hogy sem a meg­je­le­nés éve, sem a po­li­ti­kai be­ál­lí­tott­ság nem be­fo­lyá­sol­ta re­le­ván­san a kód­vál­tá­sok elő­for­du­lá­sát. Van­nak olyan la­pok, me­lyek­ben mi­ni­má­lis pél­dát ta­lál­tam köz­né­vi kód­vál­tás­ra (ilyen az 1920-as Kas­sai Mun­kás, az 1920-as Reg­gel és az 1937-es Ma­gyar Nap), má­sok­ban meg­le­he­tő­sen so­kat (az 1920-as Kas­sai Nap­ló, az 1931-es Mun­kás, az 1929-es Prá­gai Ma­gyar Hír­lap, az 1937-es Ma­gyar Új­ság). Va­ló­szí­nű, hogy in­kább a la­pok jel­le­ge ha­tá­roz­ta meg, hogy men­­nyi kód­vál­tást „en­ged­tek be”. A ter­je­del­me­sebb, több in­ter­jút, ill. az új­ság­írók vé­le­mé­nyét is tar­tal­ma­zó kom­men­tár­sze­rű cik­ket tar­tal­ma­zó la­pok­ban nyil­ván több szlo­vák köz­név fért be­le, mint az in­kább csak hí­re­ket tar­tal­ma­zók­ba. A cik­kek­be be­épü­lő szlo­vák ki­fe­je­zé­sek leg­több­je bel­ső, kon­tex­tuális okok­ra ve­zet­he­tő vis­­sza: az egyes új­ság­írók szó­kész­le­te, a két nyelv­ben va­ló jár­tas­sá­guk, emo­ci­o­ná­lis vagy presz­tízs­mo­tí­vu­ma­ik. Az új­ság­írók­nak a cseh­szlo­vák nyelv­ben va­ló jár­tas­sá­gá­val függ ös­­sze a pél­dák­ban elő­for­du­ló ren­ge­teg he­lyes­írá­si és nyelv­he­lyes­sé­gi hi­ba. Gyak­ran elő­for­dul az is, hogy ma­gyar he­lyes­írás­sal ír­ják a szlo­vák nyel­vű be­tol­dá­so­kat. Mind­ez nem meg­le­pő, hi­szen a kor­ban a ma­gyar új­ság­írók még nem tud­hat­tak jól szlo­vá­kul, s a nyelv­he­lyes­sé­gi kér­dé­sek­nek sem tud­tak hol utá­na­néz­ni (az el­ső he­lyes­írá­si sza­bály­zat Samo Czam­bel 1931-es mun­ká­ja volt).
An­nál meg­le­pőbb a tény, hogy a kód­vál­tá­so­kat sok eset­ben nem kü­lö­ní­tik el a ma­gyar szö­veg­től, és gyak­ran ma­gyar nyel­vű for­dí­tá­suk is el­ma­rad. Ez a mai Új Szó­ban pél­dá­ul – ami­kor pe­dig mind az új­ság­írók, mind az ol­va­sók job­ban be­szél­nek szlo­vá­kul – ne­he­zen el­kép­zel­he­tő. A kód­vál­tá­sok­ból men­­nyi­sé­gi­leg is több volt a két há­bo­rú kö­zött, mint a mai saj­tó­ban (bár ezt csak ol­va­só­ként ál­lí­tom, er­re irá­nyu­ló­an nem vé­gez­tem ku­ta­tá­so­kat). Va­ló­szí­nű, hogy az új­ság­írók eb­ben az idő­ben csak ta­po­ga­tóz­tak, nem volt vi­lá­gos szá­muk­ra, mit en­ged­het­nek meg ma­guk­nak az újon­nan ala­kult hely­zet­ben. Nem volt még „ve­szély­ér­zet”-ük sem, így a szlo­vák nyelv hasz­ná­la­tát nem volt okuk ke­rül­ni, el­len­tét­ben a mai ál­la­pot­tal, ami­kor a szlo­vák nyelv ke­rü­lé­sé­nek iden­ti­tás­jel­ző, cso­port­hoz tar­to­zást ki­fe­je­ző funk­ci­ó­ja van. Ta­lán egy­faj­ta nyel­vi já­ték­nak is fel­fog­ha­tók az idé­zett pél­dák, az új­ság­írók az „új” nyel­vet szö­ve­ge­ik­be mint­egy ér­de­kes­ség­ből épí­tik be­le. Az okok tel­je­sen pon­tos elem­zé­se töb­bek kö­zött azért is le­he­tet­len, mert a kor tár­sa­dal­mi-tör­té­ne­ti vi­szo­nya­it, bi­zo­nyos kon­tex­tuális, hely­zet­be­li je­len­té­se­ket ma ke­vés­bé ért­he­tünk.

Fel­hasz­nált iro­da­lom

Bergen­di Mó­ni­ka 2002. Bil­ingviz­mus v školách s vyuèo­vacím jazykom maïarským so zrete¾om na použí­vanie geografick­ých názvov. Dok­to­ri dis­­szer­tá­ció. Bratislava, FF UK.
Kul­csár Aran­ka 2002. Kód­vál­tás az Új Szó cí­mű na­pi­lap nyel­vé­ben. Szak­dol­go­zat. Bratislava–Pozsony, FFUK .
Lanstyák Ist­ván 1991. A szlo­vák nyelv ár­nyé­ká­ban. In: Kont­ra Mik­lós (sz­erk.): Ta­nul­má­nyok a ha­tá­ron tú­li két­nyel­vű­ség­ről. Bu­da­pest, Ma­gyar­ság­ku­ta­tó In­té­zet, 11–72. p.
Lanstyák Ist­ván 1998a. Nyel­vünk­ben – ott­hon. Dunasz­er­da­he­ly, Nap Ki­adó.
Lanstyák Ist­ván 1998b. A ma­gyar nyelv szlo­vá­ki­ai vál­to­za­tos­sá­gá­nak sa­já­tos­sá­gai. Duna­szer­da­he­ly, Lil­i­um Aurum.
Lanstyák Ist­ván 2000. A ma­gyar nyelv Szlo­vá­ki­á­ban. Bu­da­pest, Osiris Ki­adó.
Lanstyák Ist­ván 2003a. Kód­vál­tás és for­dí­tás. A cél­ke­reszt­ben a szlo­vá­ki­ai ma­gyar nyel­vi va­ló­ság. Iro­dal­mi Szem­le, 2003. 7. sz. 77–94. p.
Lanstyák Ist­ván 2003b. A két­nyel­vű be­szé­lő mint bot­csi­nál­ta for­dí­tó. Ma­gyar Nyelv­já­rás­ok, 41. évf., 393–400. p.
Lanstyák Ist­ván 2003c. A for­dí­tás­tu­do­mány szak­kö­zi kap­cso­la­ta­i­ról. Iro­dal­mi Szem­le, 2003. 10. sz. 52–68. p.
Lanstyák Ist­ván 2003d. For­dí­tás és kon­tak­toló­gia. Fó­rum Tár­sa­da­lom­tu­do­má­nyi Szem­le, 2003. 3. sz. 49–70. p.
Lanstyák Ist­ván 2004. Uta­zás a for­dí­tás kö­rül. Két­nyel­vű­ség és nyelvköziség, füg­get­len és füg­gő szö­veg­al­ko­tás. In: Navrac­sics Ju­dit–Tóth Szergej (szerk.): Nyel­vé­szet és inter­dis­z­ci­pli­nar­itás II. Kö­szön­tő­könyv Len­gyel Zsolt 60. szü­le­tés­nap­já­ra. Sze­ged–Veszp­rém, Gen­er­ali­a, 535–543. p.
Lanstyák Ist­ván megj. alat­t. A kód­vál­tás nyelv­ta­ni as­pek­tu­sá­nak né­hány kér­dé­se a szlo­vá­ki­ai ma­gyar be­szé­lő­kö­zös­ség­ben. In: Lanstyák István–Vanèóné Krem­mer Il­di­kó (szerk.): Nyel­vé­szet­ről – vál­to­za­to­san. Se­géd­könyv egye­te­mis­ták és a nyel­vé­szet iránt ér­dek­lő­dők szá­má­ra. Dunasz­er­da­he­ly, Gram­ma Nyel­vi Iro­da.
Majtán, Milan 1998. Názov obcí Slovenskej repub­liky. Bratislava, SAV.
Si­mon Sza­bolcs 1998. Nyel­vi vál­to­zók a szlo­vá­ki­ai ma­gyar saj­tó­ban. In: Sán­dor Klá­ra (szerk.): Nyel­vi vál­to­zó – nyel­vi vál­to­zás, Sze­ged, JGyF Ki­adó, 123–134. p.
Tur­czel La­jos 1982. Hi­ány­zó fe­je­ze­tek. Po­zsony, Ma­dách.