Az 1956-os ma­gyar for­ra­da­lom szlo­vá­ki­ai és ezen be­lül szlo­vá­ki­ai ma­gyar vo­nat­ko­zá­sai a leg­utób­bi idõ­kig fel­tá­rat­la­nok vol­tak. A for­ra­da­lom ke­rek, 50-éves ju­bi­le­u­má­nak kö­szön­he­tõ­en az utób­bi egy-két év­ben ez sze­ren­csé­re már nincs így, s sor­ra je­len­nek meg a té­mát érin­tõ ta­nul­má­nyok. Eb­ben a fo­lya­mat­ban tölt be nem le­be­csü­len­dõ sze­re­pet a Fó­rum Tár­sa­da­lom­tu­do­má­nyi Szem­le je­len szá­ma.
A for­ra­da­lom szlo­vá­ki­ai vissz­hang­já­val fog­lal­ko­zó leg­újabb ku­ta­tá­sok iga­zol­ták azt, amit ko­ráb­ban csu­pán sej­te­ni le­he­tett, il­let­ve ami­rõl a vis­­sza­em­lé­ke­zõk ed­dig csak négy­szem­közt be­szél­tek, mi­sze­rint a szlo­vá­ki­ai ma­gya­rok rend­kí­vü­li fi­gye­lem­mel és õszin­te szim­pá­ti­á­val fi­gyel­ték a for­ra­dal­mi ese­mé­nye­ket. A for­ra­dal­mi Ma­gyar­or­szág mel­let­ti nyílt ki­ál­lás­ról a ko­ra­be­li cseh­szlo­vá­ki­ai vi­szo­nyok kö­zött azon­ban szó sem le­he­tett. Ezt nem­csak a rend­õri ter­ror és a ha­tár­szél­re fel­vo­nu­ló ka­to­na­ság je­len­lé­te aka­dá­lyoz­ta meg, de az a bé­nult­ság is, amely a ma­gyar ki­sebb­sé­get a hon­ta­lan­ság éve­i­nek jog­fosz­tott­sá­ga után pár év­vel még min­dig jel­le­mez­te. A de­por­tá­lá­sok, a la­kos­ság­cse­re és a na­ci­o­na­lis­ta in­dít­ta­tá­sú nép­bí­ró­sá­gi pe­rek ál­tal a ter­mé­sze­tes ve­ze­tõ­i­tõl (a fa­lu­si gaz­dák­tól, a po­zso­nyi és kas­sai vá­ro­si pol­gár­ság­tól, va­la­mint a két há­bo­rú kö­zöt­ti köz­élet­ben ak­tí­van fel­lé­põ ér­tel­mi­ség­tõl) meg­fosz­tott és meg­fé­lem­lí­tett ki­sebb­ség nyíl­tan nem fe­jez­het­te ki vé­le­mé­nyét. Ehe­lyett szim­bo­li­kus cse­le­ke­de­tek­hez fo­lya­mo­dott: több te­le­pü­lés temp­lo­má­ban fel­hang­zott a ma­gyar nem­ze­ti him­nusz, má­sok nem­ze­ti­szín sza­la­got he­lyez­tek a vi­lág­há­bo­rús hõ­sök sír­ja­i­ra vagy gyász­sza­lag vi­se­lé­sé­vel je­lez­ték, hogy mit érez­nek no­vem­ber 4. után.
A sztá­li­nis­ta cseh­szlo­vák ál­lam­ban nem mû­köd­tek, nem mû­köd­het­tek a nyil­vá­nos­ság ma is­mert csa­tor­nái. Így ezek a cse­le­ke­de­tek több­nyi­re a saj­tó ál­tal el­hall­gat­va, vissz­hang­ta­la­nul hul­lot­tak a fe­le­dés ho­má­lyá­ba. Va­gyis nem tel­je­sen, hi­szen sze­ren­csé­re a má­ig kö­zöt­tünk élõ szem­ta­núk, il­let­ve a bel­ügyi szer­vek gon­dos je­len­té­sei meg­õriz­ték ezek­nek az ese­mé­nyek­nek a nyo­ma­it.
A szlo­vá­ki­ai ma­gyar nyil­vá­nos­ság elé csak a CSKP ide­o­ló­gi­ai fe­le­lõ­sei ál­tal ki­dol­go­zott, il­let­ve a cen­zo­rok ál­tal en­ge­dé­lye­zett hí­rek, kom­men­tá­rok és fel­hí­vá­sok jut­hat­tak el. A for­ra­da­lom el­le­ni ide­o­ló­gi­ai há­bo­rú­ból és a la­kos­ság szán­dé­kos fél­re­ve­ze­té­sé­bõl az Új Szó is ki­vet­te ré­szét. A na­pi­lap­nak – és más szlo­vá­ki­ai ma­gyar lap­nak is – több olyan kü­lön­ki­adá­sa is meg­je­lent, ame­lyet Ma­gyar­or­szág­ra jut­tat­tak át (leg­több­ször épp szlo­vá­ki­ai ma­gya­rok), és ame­lyek a Szov­jet­unió és a szo­ci­a­liz­mus mel­let­ti pro­pa­gan­dát szol­gál­ták. De az Új Szó – „ren­des” – szlo­vá­ki­ai ki­adá­sai is ha­son­ló hang­nem­ben szól­tak az ese­mé­nyek­rõl, s csu­pán a CSKP hi­va­ta­los irány­vo­na­lá­val össz­hang­ban lé­võ anya­go­kat kö­zöl­tek. Szin­te na­pon­ta je­len­tek meg a la­pok­ban a kü­lön­bö­zõ mun­kás­kol­lek­tí­vák, tár­sa­dal­mi szer­ve­ze­tek ma­gyar­or­szá­gi ese­mé­nyek­kel kap­cso­la­tos ál­lás­fog­la­lá­sai. Ezek­ben, mint pél­dá­ul az ér­sek­új­vá­ri Elek­trosvit ma­gyar dol­go­zó­i­nak le­ve­lé­ben hû­ség­nyi­lat­ko­za­tot tet­tek a cseh­szlo­vák párt és ál­lam mel­lett, más­részt vi­szont igye­kez­tek el­ha­tá­rol­ni az it­te­ni ma­gyar kö­zös­sé­get a ma­gyar­or­szá­gi dol­go­zók­tól. De ha­son­ló szán­dék tük­rö­zõ­dik a töb­bi itt le­kö­zölt do­ku­men­tum­ban is.
A ko­ra­be­li la­pok­ból itt ös­­sze­gyûj­tött és köz­zé­tett do­ku­men­tu­mok ter­mé­sze­te­sen nem tük­rö­zik, tük­röz­he­tik a szlo­vá­ki­ai ma­gya­rok vé­le­mé­nyét, mint aho­gyan a po­zsonypüspök­i, csal­lóközaranyosi, gútai stb. ma­gyar fi­a­ta­lok ne­vé­ben írt le­vél sem a csal­ló­kö­zi if­jú­ság gon­do­la­ta­it fe­jez­te ki. A kö­zölt do­ku­men­tu­mok kö­zé be­ke­rült a Cse­ma­dok KB el­nök­sé­gé­nek ok­tó­ber 29-i fel­hí­vá­sa is, amely „szép” pél­dá­ja a ha­tal­mat ki­szol­gá­ló szer­vi­liz­mus­nak. A Cse­ma­dok-nyi­lat­ko­zat sab­lo­nos szö­ve­ge azon­ban ön­ma­gán túl­mu­ta­tó je­len­tõ­ség­gel bírt, hi­szen ka­ta­li­zá­to­ra volt a Cse­ma­dok-ta­gok kö­zött ki­ala­kult fel­háborodáshul­lám­nak. A cse­madokosok ez­re­it – fa­lu­si mû­ked­ve­lõ­ket, vá­ro­si ér­tel­mi­sé­get, mun­ká­so­kat és pa­rasz­to­kat – ugyan­is éle­sen el kell kü­lö­ní­te­ni ak­ko­ri ve­ze­tõ­i­tõl, s 1956-ot il­le­tõ­en is ta­lá­ló a két Cse­ma­dok­ról szó­ló el­mé­let. A Cse­ma­dok KB el­nök­sé­ge ál­tal kép­vi­selt „hi­va­ta­los Cse­ma­dok”-kal szem­ben a Cse­ma­dok-alap­szer­ve­ze­tek tag­sá­ga lel­ke­sen fo­gad­ta a pes­ti for­ra­dal­mat.
A do­ku­men­tu­mok kö­zé be­ke­rült egy más jel­le­gû írás is, a koloni Sán­dor Já­nos hely­tör­té­ne­ti mun­ká­ja. No­ha eb­ben az eset­ben nem ere­de­ti for­rás­ról van szó, a Sán­dor Já­nos ál­tal le­ír­tak még­is for­rás­ér­té­kû­ek és egy­ben pél­da­ér­té­kû­ek is. For­rás­ér­té­kû­ek, hi­szen ko­ra­be­li szem­ta­núk és le­vél­tá­ri for­rá­sok meg­szó­lal­ta­tá­sa ál­tal hi­te­les és egy­ben meg­döb­ben­tõ ké­pet nyúj­ta­nak a ko­ra­be­li vi­szo­nyok­ról. Pél­da­ér­té­kû­ek, hi­szen meg­mu­tat­ják, hogy a hely­tör­té­net­írás esz­kö­zei se­gít­sé­gé­vel is szü­let­het­nek ér­té­kes és egy-­e­gy tu­do­má­nyos prob­lé­mát elõ­re­len­dí­tõ mun­kák.

Si­mon At­ti­la

A csal­ló­kö­zi fi­a­ta­lok le­ve­le a ma­gyar if­jú­ság­hoz

Fi­úk és le­á­nyok!

A ma­gyar nép ne­héz per­ce­it éli. Ma­gyar­or­szá­gon el­len­for­ra­dal­mi erõk ga­ráz­dál­kod­nak. Ke­zük­höz vér ra­gad. A dol­go­zó nép leg­jobb fi­a­i­nak vé­re. Anyák és gye­re­kek vé­re. Meg­sem­mi­sí­tik a mun­ká­sok és pa­rasz­tok mun­ká­já­nak ered­mé­nyét. Mit akar­nak ezek a gyil­ko­sok? Nem, szá­munk­ra nem a sza­bad­ság­ról, a dol­go­zó nép sza­bad­sá­gá­ról van szó, nem a mun­ká­sok bé­kés éle­té­rõl, nem a pa­rasz­tok és dol­go­zó ér­tel­mi­ség nyu­gal­má­ról, ha­nem a ka­pi­ta­lis­ta sza­bad­ság­ról, a dol­go­zó be­csü­le­tes em­be­rek ki­zsák­má­nyo­lá­sá­ról és nyo­mor­ba dön­té­sé­rõl. Azt akar­ják, hogy a gyá­ro­sok, a bá­rók és a föld­bir­to­kos­ok is­mét meg­gaz­da­god­ja­nak a dol­go­zó nép vé­rén és kér­ges te­nye­rén. A gyû­lölt Hor­thy­-rend­szert akar­ják is­mét vis­­sza­ál­lí­ta­ni, a fe­hér gár­dis­ták vé­res ter­ror­ját.
Néz­he­ti-e tét­le­nül egyet­len be­csü­le­tes fi­a­tal is pisz­kos tet­te­i­ket? Nem, nem néz­he­ti! Az el­len­for­ra­dal­már­ok meg­va­dult tet­tei meg­bot­rán­ko­zást vál­tot­tak ki min­den be­csü­le­tes em­ber­ben, nem­csak a Ma­gyar Nép­köz­tár­sa­ság­ban, ha­nem min­den bé­ke­sze­re­tõ ál­lam­ban. Cseh­szlo­vá­ki­á­ban nincs egyet­len fi­a­tal, egyet­len fiú, egyet­len lány sem, aki a leg­na­gyobb meg­bot­rán­ko­zás­sal el ne ítél­né eme al­jas ban­dák pisz­kos tet­te­it, ame­lyek nem fél­nek rá­ten­ni pisz­kos kar­ma­i­kat a ma­gyar nép vív­má­nya­i­ra.
Poz­sonypüspök­i, Csal­lóközaranyos, Gúta, Dunasz­er­da­he­ly, Nagym­egy­er, és a töb­bi hely­sé­gek, fa­luk ma­gyar if­jú­sá­ga a leg­na­gyobb fel­há­bo­ro­dás­sal fi­gye­li ezek­nek az al­jas ele­mek­nek a pro­vo­ká­ci­ó­it és a dol­gos ma­gyar nép fél­re­ve­ze­té­sét. Ne hagy­já­tok ma­ga­to­kat le­té­rí­te­ni a szo­ci­a­liz­mus épí­té­sé­nek út­já­ról! So­ra­koz­za­tok fel a vér­on­tás be­fe­je­zé­sé­ért küz­dõ har­co­sok el­sõ so­ra­i­ba és se­gít­sé­tek a Ma­gyar Dol­go­zók Párt­ját és a ma­gyar né­pi kor­mányt az el­len­for­ra­dal­mi erõk vég­le­ges fel­szá­mo­lá­sá­ban és a bé­kés épí­tõ­mun­ka meg­kez­dé­sé­ben!

Csal­ló­köz ma­gyar if­jú­sá­ga

Új If­jú­ság, 1956. ok­tó­ber 28., 2. p.

A két Ko­má­rom az ese­mé­nyek tük­ré­ben

Csak egy híd és a Du­na kék sza­lag­ja vá­laszt­ja el egy­más­tól a két Ko­má­ro­mot, és még­is ez a két vá­ros ma két vi­lá­got je­lent. Az egyik, a dé­li ol­da­lon, a ma­gyar­or­szá­gi fe­szült­ség lég­kör­ében él, míg a má­sik, a cseh­szlo­vák észa­ki ol­da­lon a bé­kés épí­tés út­ját jár­ja. Nem le­het azon­ban azt ál­lí­ta­ni, hogy a mi Ko­má­ro­munk ér­zék­te­le­nül né­zi a túl­ol­da­lon le­ját­szó­dó ese­mé­nye­ket. Er­rõl ta­nús­kod­nak azok a gyû­lé­sek, me­lye­ket a ma­gyar­or­szá­gi ese­mé­nyek meg­vi­ta­tá­sá­ra ren­dez­tek csak­nem min­den ko­má­ro­mi mun­ka­he­lyen. Ar­ról, hogy mi­lyen ál­lás­pon­tot fog­lal­tak el eb­ben az ügy­ben, vi­lá­go­san be­szél­nek a gyû­lé­se­ken ho­zott ha­tá­ro­za­tok. Íme az egyik:
„Mi, a ko­má­ro­mi Ma­gyar Te­rü­le­ti Szín­ház tag­jai el­ke­se­re­dés­sel fi­gyel­jük az el­len­for­ra­dal­mi re­ak­ci­ós ele­mek ga­ráz­dál­ko­dá­sát Ma­gyar­or­szá­gon. Szi­lár­dan hi­szünk a ma­gyar nép egész­sé­ges erõ­i­ben és gyõ­zel­mé­ben a szo­ci­a­lis­ta épí­tés és a ma­gyar nép sza­bad­sá­gá­nak el­len­sé­gei fe­lett. Tud­juk, mit akar­nak ezek­kel a za­var­gá­sok­kal el­ér­ni el­len­sé­ge­ink, és azt is tud­juk, mit je­lent szá­muk­ra a Szov­jet­unió ba­rát­sá­ga. Ezért ígér­jük, hogy még szo­ro­sab­ban zár­juk ös­­sze so­ra­in­kat pár­tunk és kor­má­nyunk mö­gött és ki­tar­tó­an fo­gunk küz­de­ni a szo­ci­a­liz­mus gyõ­zel­mé­ért. Nem en­ged­jük meg, hogy e cél­tól el­té­rít­se­nek min­ket, hû­ek ma­ra­dunk az em­be­ri­ség ha­la­dá­sa szent ügyé­hez és a pro­le­tár in­ter­na­ci­o­na­liz­mus szel­le­mé­hez. Tá­mo­gat­juk a ma­gyar nép­nek ha­zá­já­hoz, né­pé­hez és a szo­ci­a­liz­mus­hoz hû for­ra­dal­mi erõ­it hõ­si­es har­cuk­ban az el­len­for­ra­dal­mi puc­­csis­ták­kal szem­ben.”
A Ko­má­ro­mi Já­rá­si Nem­ze­ti Bi­zott­ság dol­go­zói, akik a já­rás bé­kés épí­tõ mun­ká­ját irá­nyít­ják, szin­tén gyû­lé­sen vi­tat­ták meg a ma­gyar­or­szá­gi ese­mé­nye­ket.
„Ezek­ben a tra­gi­kus na­pok­ban – ír­ják töb­bek kö­zött –, ami­kor Ma­gyar­or­szá­gon mun­ká­sok és pa­rasz­tok vé­re öm­lik, a leg­na­gyobb ha­tá­ro­zott­ság­gal biz­to­sít­juk Cseh­szlo­vá­kia Kom­mu­nis­ta Párt­ja Köz­pon­ti Bi­zott­sá­gát, hogy hí­ven tel­je­sít­jük a X. párt­kong­res­­szus és az or­szá­gos párt­kon­fe­ren­cia ha­tá­ro­za­ta­it. Ha­zánk­ban szo­ro­san együtt­mû­köd­ve fel­sza­ba­dí­tónk­kal, a Szov­jet­uni­ó­val, meg­va­ló­sít­juk a nem­zet­kö­zi mun­kás­moz­ga­lom ide­ál­ja­it – a szo­ci­a­liz­must.”
„Meg va­gyunk gyõ­zõd­ve ar­ról, hogy Ma­gyar­or­szág dol­go­zó né­pe ha­lá­los csa­pást mér a ha­zai és nem­zet­kö­zi re­ak­ci­ó­ra, és a párt és a kor­mány kö­ré tö­mö­rül­ve meg­vé­di a ma­gyar né­pi de­mok­rá­cia vív­má­nya­it” – dik­tál­ták toll­ba a ha­tá­ro­za­tot a ko­má­ro­mi XI. éves kö­zép­is­ko­la ta­ná­rai és al­kal­ma­zot­tai.
A ma­gyar­or­szá­gi ese­mé­nyek­re élén­ken re­a­gál­tak a já­rás pa­raszt­jai is. Az el­sõk kö­zött ül­tek ös­­sze kö­zös meg­be­szé­lés­re a Ko­má­ro­mi Ál­la­mi Bir­tok dol­go­zói. Ha­tá­ro­za­tuk­ban ezt ír­ják: „His­­szük, hogy a ma­gyar mun­kás­osz­tály a pa­raszt­ság­gal és az ér­tel­mi­sé­gi dol­go­zók­kal kar­ölt­ve ren­det te­remt ha­zá­já­ban és igaz­sá­gos íté­le­tet hoz az el­len­sé­ges nép­el­le­nes ele­mek fe­lett. Ezek­re a tra­gi­kus ese­mé­nyek­re ez a vá­la­szuk: Még ébe­reb­ben fo­gunk õr­köd­ni né­pi de­mok­rá­ci­ánk vív­má­nyai fe­lett és min­den erõnk­kel azon le­szünk, hogy a ránk bí­zott fel­ada­to­kat – ezek­ben a na­pok­ban az õszi munkála­tokat– ide­jé­ben és si­ke­re­sen el­vé­gez­zük és így erõ­sít­sük ha­zánk gaz­da­sá­gi ere­jét.”
S mit csi­nál­nak a ko­má­ro­mi ha­jó­gyár mun­ká­sai? Még ta­lán na­gyobb len­dü­let­tel dol­goz­nak az Izmail szov­jet von­ta­tó­ha­jó ja­ví­tá­sán, me­lyet ter­ven felül és 5 nap­pal a vál­lalt ha­tár­idõ elõtt akar­nak be­fe­jez­ni. Eb­ben a mun­ká­ban se­gít­sé­gük­re van a ha­jó szov­jet le­gény­sé­ge, mel­­lyel – ép­pen úgy, mint ha­zánk fel­sza­ba­dí­tá­sá­nál a szov­jet ka­to­nák­kal – si­ke­re­sen együtt dol­goz­nak. Õk is meg­tár­gyal­ták a ma­gyar­or­szá­gi ese­mé­nye­ket és a fent em­lí­tett mun­ka­fel­aján­lást is a szom­szé­dos Ma­gyar­or­szág­ban a ter­ro­ris­ta cso­por­tok nép­el­le­nes tet­tei el­le­ni til­ta­ko­zá­sul vál­lal­ták.
Mun­kás, pa­raszt és ér­tel­mi­sé­gi dol­go­zók egy­for­mán vá­la­szol­tak a szom­szé­dos Ma­gyar­or­szá­gon le­ját­szó­dó vé­res ese­mé­nyek­re. Még szo­ro­sabb­ra fû­zik a munkás– pa­raszt és ér­tel­mi­sé­gi dol­go­zók egy­sé­gét, ha­zánk gaz­da­sá­gi és po­li­ti­kai ere­jé­nek nö­ve­lé­sé­re és né­pi de­mok­rá­ci­ánk to­váb­bi erõ­sí­té­sé­re.
Gajd­ács Irén

Új Szó, 1956. ok­tó­ber 31., 5. p.

A Cse­ma­dok köz­pon­ti el­nök­sé­gé­nek fel­hí­vá­sa

Ezek­ben a na­pok­ban vé­res, tra­gi­kus ese­mé­nyek szín­hely­évé vált a szom­szé­dos Ma­gyar Nép­köz­tár­sa­ság. A né­pi de­mok­rá­cia es­küdt el­len­sé­gei a nyu­ga­ti im­pe­ri­a­lis­ták­tól tá­mo­gat­va, meg akar­ják sem­mi­sí­te­ni a szo­ci­a­liz­mus vív­má­nya­it, meg akar­ják dön­te­ni a mun­ká­sok és pa­rasz­tok ha­tal­mát. Em­ber­te­len gyû­lö­le­tük­ben el akar­ják pusz­tí­ta­ni mind­azt, amit Ma­gyar­or­szág dol­go­zói az or­szág fel­sza­ba­dí­tá­sa óta épí­tet­tek. Bar­bár cse­le­ke­de­te­ik­kel ve­szé­lyez­te­tik a ma­gyar nép sza­bad­sá­gát, ami­ért a ma­gyar nem­zet leg­jobb fi­ai és a Nagy Hon­vé­dõ Há­bo­rú ide­jén a szov­jet nép hõ­sei éle­tü­ket ál­doz­ták.
Az em­be­ri mi­vol­tuk­ból ki­vet­kõ­zött bes­ti­ák a fa­sisz­ták mód­sze­re­i­hez hí­ven, ár­tat­lan em­be­re­ket gyil­kol­tak és a ma­gyar nem­zet leg­drá­gább ha­gya­té­kát, a Nem­ze­ti Mú­ze­u­mot a lán­gok mar­ta­lé­ká­vá tet­ték.
Új­ra gyá­ro­so­kat, föld­bir­to­ko­so­kat, ban­ká­ro­kat, gró­fo­kat és bá­ró­kat akar­nak a fel­sza­ba­dí­tott ma­gyar mun­kás, pa­raszt és ér­tel­mi­ség nya­ká­ra ül­tet­ni.
A Cse­ma­dok köz­pon­ti el­nök­sé­ge mély­sé­ge­sen el­íté­li a nem­zet­kö­zi re­ak­ci­ó­val szö­vet­ke­zett el­len­for­ra­dal­mi ban­dák nép­el­le­nes kí­sér­le­te­it és szo­li­da­ri­tást vál­lal mind­azok­kal az ön­tu­da­tos ma­gyar mun­ká­sok­kal, pa­rasz­tok­kal és ér­tel­mi­sé­gi dol­go­zók­kal, akik hõ­si­e­sen vé­dik a né­pi de­mok­rá­cia, a szo­ci­a­liz­mus ma­gyar­or­szá­gi vív­má­nya­it. His­­szük, hogy ez a har­cuk gyõ­ze­lem­mel, az el­len­for­ra­dal­mi ban­dák tel­jes meg­sem­mi­sí­té­sé­vel vég­zõ­dik.
Mi, cseh­szlo­vá­ki­ai ma­gyar dol­go­zók, a Cseh­szlo­vák Köz­tár­sa­ság sza­bad és egyen­jo­gú pol­gá­rai hû­ség­gel tö­mö­rü­lünk pár­tunk, Cseh­szlo­vá­kia Kom­mu­nis­ta Párt­ja és a né­pi de­mok­ra­ti­kus kor­má­nyunk kö­ré, amely az SZKP XX. kong­res­­szu­sa és az or­szá­gos párt­kon­fe­ren­cia szel­le­mé­ben min­den tény­ke­dé­sé­vel elõ­moz­dít­ja ipa­runk és me­zõ­gaz­da­sá­gunk fej­lõ­dé­sét, ha­zánk né­pei élet­szín­vo­na­lá­nak ál­lan­dó emel­ke­dé­sét.
Hû­sé­günk és ha­za­fi­sá­gunk élénk bi­zo­nyí­té­ka az a lel­kes tö­rek­vés, me­lyet ha­zánk dol­go­zói fej­te­nek ki nem­zet­gaz­da­sá­gunk, de kü­lö­nö­sen a szo­ci­a­lis­ta me­zõ­gaz­da­sá­gi ter­me­lés nö­ve­lé­se ér­de­ké­ben, amit az is iga­zol, hogy fal­va­ink­ban a szö­vet­ke­ze­tek ál­lan­dó­an szi­lár­dul­nak és újabb egy­sé­ges föld­mû­ves szö­vet­ke­ze­tek ala­kul­nak.
Meg­gyõ­zõ­dé­sünk, hogy az út, ame­lyen ha­la­dunk he­lyes és va­la­men­­nyi­ünk ja­vát szol­gál­ja. A kö­zös cél szi­lár­dab­bá ko­vá­csol­ja ha­zánk né­pe­i­nek egy­sé­gét, a Szov­jet­uni­ó­hoz fû­zõ­dõ meg­bont­ha­tat­lan ba­rát­sá­gun­kat és biz­to­sít­ja ha­zánk min­den nem­ze­ti­sé­gû dol­go­zó­ja szá­má­ra a sza­bad­sá­got és az em­ber­hez mél­tó éle­tet.
Cseh­szlo­vá­ki­ai ma­gyar dol­go­zók!
E tra­gi­kus na­pok­ban szük­sé­ges, hogy még oda­adób­ban, még ha­tá­ro­zot­tab­ban tö­mö­rül­jünk a Nem­ze­ti Front és an­nak ve­ze­tõ ere­je, Cseh­szlo­vá­kia Kom­mu­nis­ta Párt­ja kö­ré, eré­lye­sen uta­sít­suk vis­­sza a kül­föl­di re­ak­ció min­den olyan kí­sér­le­tét, amely ha­zánk né­pei egy­sé­gé­nek gyen­gí­té­sé­re, a szlo­vák és a ma­gyar nép ba­rát­sá­gá­nak meg­bon­tá­sá­ra irá­nyul. Ápol­juk és vé­del­mez­zük fel­sza­ba­dí­tónk­hoz, a nagy Szov­jet­uni­ó­hoz fû­zõ­dõ szö­vet­sé­gün­ket és ba­rát­sá­gun­kat, amely a szo­ci­a­liz­mus épí­té­sét és a bé­két szol­gál­ja.
A nagy szov­jet nép iránt ér­zett õszin­te ra­gasz­ko­dá­sun­kat jut­tas­suk ki­fe­je­zés­re a kö­ze­le­dõ cseh­szlo­vák–szov­jet ba­rát­ság hó­nap­já­ban is, hogy iga­zol­juk hû­sé­gün­ket a le­ni­ni esz­mék­hez, a Nagy Ok­tó­be­ri Szo­ci­a­lis­ta For­ra­da­lom vív­má­nya­i­hoz. Ad­juk ta­nú­jel­ét an­nak, hogy nincs olyan erõ, amely meg tud­ná ben­nünk in­gat­ni a szo­ci­a­liz­mus gyõ­zel­mé­be ve­tett hi­tün­ket, és meg tud­ná bon­ta­ni a szov­jet nép­hez fû­zõ­dõ õszin­te ba­rát­sá­gun­kat.

Bratislava, 1956. ok­tó­ber 29.
Cse­ma­dok Köz­pon­ti El­nök­sé­ge

Új Szó, 1956. ok­tó­ber 30., 2. p.

Együt­térzünk mind­azok­kal, akik vé­dik a szo­ci­a­liz­mus ügyét

Ha­zánk dol­go­zói – köz­tük Cseh­szlo­vá­kia ma­gyar pol­gá­rai is – egy­ön­te­tû­en mély­sé­ges együtt­ér­zés­sel fi­gye­lik a szom­szé­dos Ma­gyar­or­szág­ban a szo­ci­a­liz­mus­hoz, a né­pi de­mok­rá­ci­á­hoz hû dol­go­zók­nak ha­za­fi­as lan­ka­dat­lan har­cát a nép or­szá­gát rom­ba dön­te­ni aka­ró el­len­for­ra­dal­mi ban­di­ták el­len.
Szer­kesz­tõ­sé­günk­be több ha­tá­ro­za­tot küld­tek be a Cse­ma­dok tag­jai. Az egyik­ben a Cse­ma­dok bratislavai ke­rü­le­ti el­nök­sé­ge a kö­vet­ke­zõ­ket ír­ja: „Ben­nün­ket, cseh­szlo­vá­ki­ai ma­gyar dol­go­zó­kat nem té­vesz­te­nek meg azok a han­gok, ame­lyek a nyu­ga­ti rá­di­ó­ban el­hang­za­nak és igye­kez­nek a ma­gyar­or­szá­gi el­len­for­ra­dal­mi ban­dák vé­res cse­le­ke­de­te­i­nek olyan szí­ne­ze­tet ad­ni, hogy az a ma­gyar nép nem­ze­ti har­ca. Mi jól tud­juk, hogy a ma­gyar­or­szá­gi ese­mé­nyek a kül­föl­di re­ak­ci­ók kí­sér­le­tei, ame­lyek­hez esz­kö­zül fel­hasz­nál­ták a Ma­gyar Nép­köz­tár­sa­ság­ból kül­föld­re me­ne­kült ha­za­áru­ló­kat és a bel­föl­di re­ak­ci­ót. Mi együt­térzünk mind­azok­kal az ön­tu­da­tos ma­gyar mun­ká­sok­kal, pa­rasz­tok­kal és ér­tel­mi­sé­gi dol­go­zók­kal, akik hõ­si­e­sen vé­dik a nép vív­má­nya­it.”
„A Kas­sai ke­rü­let­ben élõ ma­gyar dol­go­zók – ír­ják le­ve­lük­ben a Cse­ma­dok ke­rü­le­ti el­nök­sé­gé­nek tag­jai – váll­vet­ve har­col­nak ha­zánk töb­bi dol­go­zó­i­val együtt pár­tunk és kor­má­nyunk ha­tá­ro­za­ta­i­nak tel­je­sí­té­sé­ért. Biz­to­sít­juk pár­tun­kat és kor­má­nyun­kat ar­ról, hogy az or­szá­gos párt­kon­fe­ren­cia ha­tá­ro­za­ta­i­nak szel­le­mé­ben még in­kább fo­koz­ni fog­juk mun­kánk len­dü­le­tét, amely elõ­se­gí­ti né­pi de­mok­ra­ti­kus rend­sze­rünk to­vább­fej­lõ­dé­sét, dol­go­zó­ink egy­sé­gé­nek és a tar­tós bé­ké­nek meg­szi­lár­dí­tá­sát.”
Érsekújvárott a Cse­ma­dok ke­rü­le­ti szer­ve­ze­té­nek ren­de­zé­sé­ben meg­tar­tott ke­rü­le­ti saj­tó­ér­te­kez­let részt­ve­või ezt ír­ják ha­tá­ro­za­tuk­ban: „Mi, a Nyi­trai ke­rü­let ma­gyar dol­go­zói szi­lár­dan ál­lunk pár­tunk és kor­má­nyunk mel­lett. Er­rõl ta­nús­ko­dik az a tény is, hogy né­hány nap­pal ez­elõtt a surányi já­rás Pozba köz­ség­ben és a kö­zel­múlt­ban Orosz­kán, Path­pusztán a föld­mû­ve­sek új efszt ala­kí­tot­tak.”
„Kul­tu­rá­lis nép­ne­ve­lõ mun­kánk­kal áll­ha­ta­tos har­cot foly­ta­tunk min­den nép­el­le­nes irány­zat el­len. Ápol­juk ha­zánk né­pe­i­nek test­vé­ri­ség­ét és a nagy szov­jet nép irán­ti ba­rát­sá­gun­kat és hû­sé­gün­ket. So­ha meg nem fe­led­ke­zünk ar­ról, hogy sza­bad­sá­gun­kat, ki­zsák­má­nyo­lás­tól men­tes, egy­re szé­pü­lõ éle­tün­ket fel­sza­ba­dí­tónk­nak és nagy szö­vet­sé­ge­sünk­nek, a Szov­jet­uni­ó­nak kö­szön­het­jük” – ír­ják ha­tá­ro­za­tunk­ban, a Cse­ma­dok Ban­ská Bystri­ca-i ke­rü­le­ti ér­te­kez­le­té­nek részt­ve­või.

Új Szó, 1956. no­vem­ber 1., 2. p.

Ez a mi né­pünk

Az el­múlt na­pok­ban ag­gód­va fi­gyel­tük a ma­gyar­or­szá­gi ese­mé­nye­ket, s az el­len­for­ra­dal­már­ok ször­nyû gaz­tet­te­i­nek hal­la­tá­ra ököl­be szo­rult a ke­zünk. Nem inog­tunk meg. Szi­lár­dak vol­tunk. Egy em­ber­ként so­ra­koz­tunk fel pár­tunk és a kor­má­nyunk mel­lé. S most, hogy meg­hal­lot­tuk a nagy for­du­lat hí­rét, hogy gyõ­zött Ma­gyar­or­szág mun­ká­sa­i­nak és pa­raszt­ja­i­nak for­ra­dal­mi ere­je, nagy volt az örö­münk.
Gyõ­zött a párt, új­ra di­a­dal­mas­ko­dott a szom­széd­sá­gunk­ban az az esz­me, mely épp ma 39. esz­ten­de­je in­dult el di­csõ út­já­ra, hogy az em­be­ri­ség­nek meg­ér­tést, bé­két, jó­lé­tet ad­jon és el­hoz­za a leg­fon­to­sab­bat, a sza­bad­sá­got. Ez a hír csak bi­zo­nyít­ja ál­lás­fog­la­lá­sunk he­lyes­sé­gét, bi­zo­nyít­ja azt, hogy so­sem sza­bad egy pil­la­nat­ra sem meg­tor­pan­ni, el­ve­szí­te­ni a párt irán­ti bi­zal­mat, hû­sé­get. A mi hi­tünk tör­he­tet­len! Mi a párt­tal – a párt ve­lünk! – ez a gyõ­ze­lem zá­lo­ga. Ezt hir­de­ti a cseh és szlo­vák nép­pel együtt az itt élõ ma­gyar­ság is. Csak egy kis pél­da er­re a sok kö­zül:
Egy ne­gyed óra le­for­gá­sa alatt négy táv­ira­tot hoz­tak a szer­kesz­tõ­sé­günk­be. Dunasz­er­da­he­lyrõl, Ri­ma­szom­bat­ról, Kas­sá­ról és Szepsi­bõl.
Dunasz­er­da­he­lyrõl a Jed­no­ta, a fo­gyasz­tá­si szö­vet­ke­zet dol­go­zói tu­dó­sí­ta­nak ben­nün­ket, hogy a Nagy Ok­tó­ber 39. év­for­du­ló­já­nak tisz­te­le­té­re és a ma­gyar­or­szá­gi for­ra­dal­mi mun­kás-pa­raszt kor­mány meg­ala­ku­lá­sá­nak örö­mé­re tíz nap­pal elõbb tel­je­sí­tik évi ter­vü­ket.
Kas­sá­ról a Hús­fel­dol­go­zó Üzem dol­go­zói ír­ják: pár­tunk és kor­má­nyunk ve­ze­té­sé­vel, min­den ere­jük­kel vé­dik né­pi de­mok­ra­ti­kus vív­má­nya­in­kat, ha­zánk biz­ton­sá­gát. Fo­ga­dal­mu­kat tett is kö­ve­ti: de­cem­ber 23-ig tel­je­sí­tik az évi ter­vü­ket.
Ri­ma­szom­bat­ból és Kas­sá­ról a Cse­ma­dok szer­ve­ze­tek­tõl kap­tuk a hírt: „Mi, a cseh­szlo­vá­ki­ai dol­go­zók, akik a múlt­ban a sa­ját bõ­rü­kön ta­pasz­tal­tuk a Hor­thy­- és a fa­sisz­ta rend­szer el­nyo­má­sát, a mun­ka­nél­kü­li­ség ré­mét, ezen­nel ki­je­lent­jük, hogy so­ha egy pil­la­nat­ra sem tán­to­ro­dunk meg, s pár­tunk ve­ze­té­sé­vel ké­szek va­gyunk meg­vé­de­ni szo­ci­a­lis­ta ál­lam­rend­sze­rün­ket min­den fel­for­ga­tó te­vé­keny­ség­gel szem­ben. Egy­re job­ban el­mé­lyít­jük sze­re­te­tün­ket fel­sza­ba­dí­tónk és ha­tal­mas szö­vet­sé­ge­sünk, a Szov­jet­unió irán­t. Min­den­ben kö­vet­jük di­csõ pár­tun­kat, tel­je­sít­jük ha­tá­ro­za­ta­it, me­lyek min­den­kor dol­go­zó né­pünk bé­kés épí­tõ mun­ká­ját és élet­szín­vo­na­lunk ál­lan­dó eme­lé­sét szol­gál­ják.”
Ezt tar­tal­maz­za a négy táv­irat – az a négy táv­irat, mely Dél-Szlo­vá­kia kü­lön­bö­zõ ré­sze­i­bõl per­cek le­for­gá­sa alatt ér­ke­zett szer­kesz­tõ­sé­günk­be. A vé­let­len mû­ve ez? Nem! Nem le­het az, mert Dunasz­er­da­he­lyen és Kas­sán, Ri­ma­szom­bat­ban és Szepsi­ben és min­den­hol az egész or­szág­ban egyet érez, egyet akar a nép – drá­ga pár­tunk­kal együtt épí­te­ni a szebb jö­võt, né­pe­ink bol­dog­sá­gát, a szo­ci­a­liz­must!
Ez a mi né­pünk!
(p–t)

Új Szó, 1956. no­vem­ber 7., 5. p.

Le­vél Ma­gyar­or­szág bá­nyá­sza­i­hoz

Tisz­telt Elv­tár­sak, drá­ga ba­rá­ta­ink!

Az utób­bi na­pok­ban nyug­ta­lan­ság­gal kí­sér­jük a mi kék­kõi szén­bá­nyánk kö­ze­lé­ben le­zaj­lott és le­zaj­ló ese­mé­nye­ket. Vér folyt a ma­gyar vá­ro­sok és fa­luk ut­cá­in, tûz­vész pusz­tí­tott nem egy olyan üzem­ben és gyár­ban, mely az utób­bi évek­ben kér­ges mun­kás­ke­zek mun­ká­já­ból, ve­rej­té­ké­bõl épült fel. Be­szél­ge­tünk egy­más kö­zött, meg­kér­dez­zük mun­ká­sa­in­kat és a szö­vet­ke­ze­ti ta­go­kat: „Va­jon szét­ver­néd-e la­ká­so­dat vagy ha­zá­dat, csu­pán azért, mert nem egyez­te­tek meg a csa­lád­ban?” Mind­nyá­jan azt mond­ják: „Mi­ért kell azon­nal rom­bol­ni, ha azt más mó­don is el le­het in­téz­ni?!”
A kék­kõi szén­bá­nyák több dol­go­zó­ja hos­­szú éve­ken át kö­zöt­te­tek Ta­ta­bá­nyán, Do­ro­gon és Sal­gó­tar­já­non nõtt fel. Ba­rá­ti kap­cso­la­ta­in­kon kí­vül vér­ro­kon­ság is ösz­­sze­fûz ben­nün­ket. An­nál job­ban fáj ne­künk szerenc­sétlen­ségtek.
E na­pok­ban ke­mé­nyeb­ben ke­zünk­be szo­rí­tot­tuk a vil­lany­fú­ró­kat, a csá­ká­nyo­kat, kom­bájn­ja­ink még erõ­tel­jes­eb­ben váj­ják a szén­ré­te­ge­ket és a szál­lí­tó­kat te­tõ­zöt­ten tölt­jük meg szén­nel. Nap­ról nap­ra to­váb­bi sok ton­na sze­net adunk ter­ven felül, gya­ra­pít­juk azt a 38 ezer ton­nát, me­lyet az év ele­je óta ter­ven felül fej­tet­tünk. Mind­ezt azért tes­­szük, hogy ipa­runk za­var­ta­la­nul dol­goz­has­son, hogy töb­bet fo­gyaszt­has­sunk és tel­je­sít­sük azo­kat a gaz­da­sá­gi kö­te­le­zett­sé­ge­ket, me­lye­ket ha­zánk ha­zá­tok­kal szem­ben vál­lalt. Az osz­tály­harc ta­pasz­ta­la­ta­i­ra hi­vat­koz­va ké­rünk ben­ne­te­ket, fog­já­tok el azo­kat a fel­for­ga­tó­kat és ka­lan­do­ro­kat, akik tönk­re akar­nak ten­ni, meg akar­nak fosz­ta­ni ben­ne­te­ket kö­zös mun­ká­tok gyü­möl­csé­tõl.
1948 feb­ru­ár­já­ban fegy­vert fog­va meg­vé­del­mez­tük üze­me­in­ket a ki­zsák­má­nyo­lók és kár­te­võk el­len. Ti se hagy­já­tok ki­tép­ni ke­ze­tek­bõl a fegy­vert, a bá­nyá­kat és a gyá­ra­kat. Gon­dol­ja­tok ar­ra, hogy azok, akik fo­gu­kat fe­nik e gyá­rak­ra fegy­ver­rel ren­del­kez­nek. Pusz­ta kéz­zel nem vé­del­me­zi­tek meg õket!
Mi, a kék­kõi szén­bá­nyák dol­go­zói gon­do­san fi­gye­lem­mel kí­sér­jük pár­tunk és kor­má­nyunk po­li­ti­ká­ját. Nap­ról nap­ra meg­gyõ­zõ­dünk an­nak he­lyes­sé­gé­rõl. Elég, ha meg­em­lé­ke­zünk ar­ról, hogy az ál­la­mi kis­ke­res­ke­del­mi árak öt­szö­ri le­szál­lí­tá­sát meg­érez­tük emel­ke­dõ élet­szín­vo­na­lun­kon. Bá­nyá­sza­ink­nak csak­nem a fe­le új há­zat épí­tett és épít. „Aho­gyan dol­go­zunk, úgy fo­gunk él­ni” – mond­juk egy­más­nak. És egy­mást nem csu­pán a sza­vak sze­rint ítél­jük meg, ha­nem asze­rint, ki ho­gyan dol­go­zik. Ben­nün­ket sen­ki sem csap be a sza­bad­ság­ról és a de­mok­rá­ci­á­ról va­ló üres fe­cse­gés­sel, mert min­den­kit asze­rint íté­lünk meg, hogy mi volt az­elõtt, mit dol­go­zott, és mit csi­nál most.
Szív­bõl kí­ván­juk nek­tek, hogy mi­nél ha­ma­rább ren­det te­remt­se­tek mind­azok­kal, akik meg­gon­do­lat­la­nul gyil­kol­nak, rom­bol­nak, és meg akar­nak fosz­ta­ni ben­ne­te­ket a kö­zö­sen lét­re­ho­zott vív­má­nyok­tól. Ne en­ged­jé­tek meg gyö­nyö­rû ha­zá­tok rom­bo­lá­sát, ne en­ged­jé­tek ki ke­ze­tek­bõl üze­me­i­te­ket és a nép va­gyo­nát. Tar­tóz­tas­sá­tok fel a gyil­ko­sok, ka­lan­do­rok és ki­zsák­má­nyo­lók ke­zét. Olyan erõt kép­vi­sel­tek, amel­­lyel min­den kor­mány­nak szá­mol­nia kell. Ezért ne ad­ja­tok sem­mit a de­mok­rá­ci­á­ról és a sza­bad­ság­ról sza­va­ló üres frá­zi­sok­ra, ha­nem gyõ­zõd­je­tek meg kik azok, akik e fá­zi­so­kat han­goz­tat­ják, mit tet­tek a múlt­ban és mit tesz­nek most.
Õr­köd­je­tek afe­lett, hogy bá­nyá­i­tok, üze­me­i­tek to­vább­ra is a ke­ze­tek­ben ma­rad­ja­nak, s ne kí­mél­jé­tek azo­kat, akik a tõ­ké­sek és a ban­ká­rok or­szá­gát akar­ják visz­­sza­ál­lí­ta­ni.

A Pótori Kék­kõ Szén­bá­nyák bá­nyá­szai

Új Szó, 1956. no­vem­ber 1., 1. p.

„Mi, az ér­sek­új­vá­ri Elek­trosvit dol­go­zói …”

Az ér­sek­új­vá­ri Elek­trosvit­ben csü­tör­tö­kön mû­szak­vál­tás­kor gyû­lés­re jöt­tek ös­­sze az egyes rész­le­gek dol­go­zói. Az üzem­ben a dol­go­zók leg­na­gyobb ré­sze ma­gyar nem­ze­ti­sé­gû. A gyû­lé­se­ken egy­han­gú­lag el­ítél­tek min­den kí­sér­le­tet, amely Ma­gyar­or­szá­gon a né­pi de­mok­ra­ti­kus rend­szer fel­for­ga­tá­sá­ra irá­nyul és ha­tá­ro­za­tot fo­gad­tak el, ame­lyet a CSKP KB-hez és a köz­tár­sa­ság kor­má­nyá­hoz in­téz­tek. A ha­tá­ro­zat­ban töb­bek kö­zött eze­ket ír­ják: „Mi, az ér­sek­új­vá­ri Elek­trosvit nem­ze­ti vál­la­lat dol­go­zói tud­juk, hogy ki­nek volt az ér­de­ke Ma­gyar­or­szá­gon a rend fel­bo­rí­tá­sa. Na­gyon jól tud­juk, hogy a ma­gyar nép nem akar és nem is akar­hat za­var­gá­so­kat. Ezért el­ítél­jük a za­var­gá­sok kez­de­mé­nye­zõ­it, akik nem le­het­tek má­sok, csu­pán a nép és a né­pi de­mok­ra­ti­kus rend­szer el­len­sé­gei. Meg­gyõ­zõ­dé­sünk, hogy a ma­gyar nép ha­zá­já­ban tel­jes ren­det te­remt és be­csü­le­tes mun­ká­val a szo­ci­a­liz­mus út­ján újabb gyõ­zel­me­ket ér majd el.”
Az ér­sek­új­vá­ri Elek­trosvit dol­go­zói azon el­ha­tá­ro­zá­su­kat, hogy a szom­szé­dos Ma­gyar­or­szág dol­go­zó né­pé­vel még job­ban meg­erõ­sí­tik ba­rát­sá­gu­kat, kö­te­le­zett­ség­vál­la­lás­sal is ki­fe­je­zés­re jut­tat­ták, me­lyet a Nagy Ok­tó­be­ri Szo­ci­a­lis­ta For­ra­da­lom 39. év­for­du­ló­já­nak tisz­te­le­té­re tet­tek. Az Elek­trosvit-üzem e kö­te­le­zett­ség­vál­la­lás alap­ján a má­so­dik öt­éves terv el­sõ évé­nek fel­ada­ta­it már de­cem­ber 19-re tel­je­sí­ti.

Új Szó, 1956. ok­tó­ber 26., 1. p.
1956 Kolon­ban

Az 1956-os ma­gyar­or­szá­gi ese­mé­nyek ide­jén én köz­sé­gi bí­ró vol­tam fa­lum­ban, Kolon­ban. Az ese­mé­nyek ná­lunk is érez­tet­ték ha­tá­su­kat. Csil­log­tak az em­be­rek sze­mei, druk­kol­tak a ma­gya­rok­nak, lé­lek­ben együtt vol­tak ve­lük.
A pon­tos nap­ra nem em­lék­szem, ok­tó­ber 25-e vagy 26-a volt, ami­kor éj­jel, úgy tíz óra táj­ban a já­rá­si párt­tit­kár­ság­ra vit­ték a He­lyi Nem­ze­ti Bi­zott­sá­gok el­nö­ke­it és tit­ká­ra­it. Ak­kor mi az Aranyos­maróti já­rás­hoz tar­toz­tunk. A párt­há­zat fegy­ve­res mi­li­cis­ták (mun­kás­õrök) õriz­ték. Az elv­tár­sa­kon ész­re­ve­he­tõ volt az ijed­ség, mert na­gyon sze­lí­den vi­sel­ked­tek. Ar­ra vol­tak kí­ván­csi­ak, mi­lyen a han­gu­lat a fal­vak­ban. Ná­lunk a ma­gyar­or­szá­gi ese­mé­nyek­re re­a­gá­ló szim­pá­tia­tün­te­tés­re ké­sõbb, ok­tó­ber 29-én ke­rült sor, így hát nem mond­hat­tunk sem­mit. Ar­ra na­gyon jól em­lék­szem, hogy Jozef Malý, az Aranyos­maróti Vá­ro­si Nem­ze­ti Bi­zott­ság el­nö­ke pa­nasz­ko­dott, hogy a vá­ros la­ko­sai ke­re­sik a köny­ves­bolt­ok­ban a ma­gyar him­nuszt, ér­dek­lõd­nek, hol le­het azt be­sze­rez­ni. Pe­dig Aranyos­marót szlo­vák vá­ros, mond­ta. A já­rá­si párt­tit­kár ma­gya­ráz­ta, hogy Ma­gyar­or­szá­gon a nyu­ga­ti im­pe­ri­a­lis­ták ál­tal szí­tott el­len­for­ra­da­lom van, és ne hig­­gyünk a Sza­bad Eu­ró­pa Rá­di­ó­nak. Uta­sí­tot­tak, hogy a köz­ség­há­zán a pa­rancs vis­­sza­vo­ná­sá­ig le­gyen éj­jel-nap­pal te­le­fon­szol­gá­lat, és min­den rend­kí­vü­li ese­ményt azon­nal je­lez­zük a párt­bi­zott­ság­nak. Ar­ra már nem em­lék­szem, men­­nyi ide­ig tar­tott ez az in­téz­ke­dés, de két-há­rom hé­tig biz­to­san ér­vény­ben volt.
Ami­kor no­vem­ber 4-én jött a hír, hogy az oro­szok lö­vik Bu­da­pes­tet, a fa­lu meg­né­mult. Hát ez is le­het­sé­ges? – néz­tek egy­más­ra az em­be­rek. Édes­apám sírt, el­for­dult, hogy ne lás­sam kön­­nye­it. Meg­val­lom õszin­tén, én is kön­­nyez­tem.
Az ok­tó­ber 29-i spon­tán tün­te­tés­rõl csak má­sok­tól ér­te­sül­tem. An­nak ko­moly­sá­gát ak­kor ér­zé­kel­tem, ami­kor né­há­nyan az azon részt­ve­võk kö­zül je­lez­ték, hogy ki­hall­gat­ta õket a rend­õr­ség. Egy hét­tel a tör­tén­tek után, va­ló­szí­nû­leg fel­je­len­tés kö­vet­kez­té­ben Szlo­vák Jó­zsef 37 éves, Vraniák Kár­oly 52 éves, Balkó Jó­zsef 49 éves, Sán­dor Ist­ván 47 éves, Bencz Mi­hály 43 éves koloni la­ko­so­kat le­tar­tóz­tat­ták, és csak há­rom­na­pi vizs­gá­la­ti fog­ság után en­ged­ték õket ha­za az aranyos­maróti bí­ró­sá­gi fog­dá­ból. Ál­lam­el­le­nes cse­le­ke­det és lá­zí­tás volt el­le­nük a vád. Az Aranyos­maróti já­rás 1960-ban meg­szûnt, a Nyi­trai já­rás­hoz csa­tol­ták, majd a rend­szer­vál­tás után új­ra já­rás lett. Ta­lán ez az ide-o­da to­lo­ga­tás okoz­ta, hogy az el­sõ­fo­kú bí­ró­ság per­ira­ta nem ta­lál­ha­tó a já­rás­bí­ró­ság ar­chí­vu­má­ban. Mi­vel azon­ban az íté­le­tet meg­fel­leb­bez­ték, így 1957. ja­nu­ár 16-án újabb tár­gya­lás­ra ke­rült sor a Nyi­trai Ke­rü­le­ti Bí­ró­sá­gon. A ke­rü­le­ti bí­ró­ság per­anya­gá­nak fény­má­so­la­ta ná­lam van, lás­suk most eb­bõl a lé­nye­get:
Az aranyos­maróti nép­bí­ró­ság 1956. no­vem­ber 30-án a vád­lot­ta­kat, Szlo­vák Jó­zse­fet, Vraniák Ká­rolyt, Sán­dor Ist­vánt, Balkó Jó­zse­fet és Bencz Mi­hályt bû­nös­nek ta­lál­ja ál­lam­el­le­nes te­vé­keny­ség bûn­tett­ében, ezért Szlo­vák Jó­zse­fet há­rom, Vraniák Ká­rolyt és Sán­dor Ist­vánt két, Balkó Jó­zse­fet és Bencz Mi­hályt egy-­e­gy hó­na­pi sza­bad­ság­vesz­tés­re íté­li. Sán­dor Ist­ván, Balkó Jó­zsef, Bencz Mi­hály, va­la­mint a já­rá­si vád­ló­ügyész az íté­le­tet meg­fel­leb­bez­ték. Szlo­vák Jó­zsef és Vraniák Kár­oly nem él­tek fel­leb­be­zé­si jo­guk­kal.
A ke­rü­le­ti bí­ró­ság a fel­leb­be­zé­si ké­re­lem­nek ele­get té­ve meg­vizs­gál­ta a meg­tá­ma­dott íté­le­tet, és azt tel­jes egé­szé­ben meg­szün­tet­te.

In­dok­lás

A vád­lot­tak te­vé­keny­sé­gé­nek jo­gi szem­pont­ból va­ló meg­íté­lé­se­kor a ke­rü­le­ti bí­ró­ság meg­ál­la­pí­tot­ta, hogy az el­sõ­fo­kú bí­ró­ság a bi­zo­nyí­té­kok alap­ján he­lyes meg­ál­la­pí­tás­ra ju­tott, és a vád­lot­tak is be­is­mer­ték bû­nös­sé­gü­ket, ám té­ve­sen járt el, mi­vel a vo­nat­ko­zó tör­vény­nél mó­do­sí­tás­ra ke­rült sor.
A vád­lot­tak két­sé­get ki­zá­ró­an el­hang­zott ki­je­len­té­sei és a ma­gyar him­nusz ének­lé­se ak­kor, ami­kor Ma­gyar­or­szá­gon a nem­zet­kö­zi re­ak­ció, ki­hasz­nál­va a ma­gya­rok erõs nem­ze­ti ér­zé­keny­sé­gét, igye­ke­zett meg­vál­toz­tat­ni a né­pi de­mok­ra­ti­kus rend­szert, és ha­ta­lom­ra jut­tat­ni egy ka­pi­ta­lis­ta kor­mányt, ak­kor olyan sze­mé­lyek­nek kell te­kin­te­ni a vád­lot­ta­kat is, akik a ma­gyar him­nusz ének­lé­sé­vel meg egyéb de­monst­ra­tív ki­je­len­té­se­ik­kel igye­kez­tek ki­hasz­nál­ni a ma­gyar­or­szá­gi ese­mé­nye­ket ar­ra, hogy pro­vo­kál­ják a köz­tár­sa­ság­hoz lo­já­li­san vi­szo­nyu­ló más ma­gyar nem­ze­ti­sé­gû sze­mé­lye­ket is, va­la­mi­lyen köztár­saságel­lenes ak­ci­ók­ra. Ezt az igye­ke­ze­tü­ket lát­ni azok­ban a han­gos ki­a­bá­lá­sok­ban, hogy: „Él­jen Ma­gyar­or­szág!”, „Él­jen a sza­bad­ság­harc!”, „Él­je­nek a ma­gya­rok!”. Más nem­zet­kö­zi hely­zet­ben ezek a ki­je­len­té­sek ta­lán nem vol­ná­nak szá­mot­te­võ­ek, de ak­kor, ami­kor Ma­gyar­or­szá­gon az el­len­for­ra­da­lom har­colt a ha­la­dás el­len, és bes­ti­á­li­san kí­noz­ta az em­be­re­ket, nem le­het más­ként meg­ítél­ni a ki­je­len­té­se­ket, mint egyet­ér­tést az el­len­for­ra­da­lom­mal, és el­len­sé­ges ma­ga­tar­tás meg­nyil­vá­nu­lá­sa­ként köz­tár­sa­sá­gunk irán­t. Ezért a ke­rü­le­ti bí­ró­ság úgy te­kin­ti a vád­lot­tak vi­sel­ke­dé­sét, hogy az ki­me­rí­ti a köz­tár­sa­ság el­le­ni lá­zí­tás bûn­tett­ét, mi­vel az a ven­dég­lõ­ben, te­hát nyil­vá­nos he­lyen, nagy­szá­mú kö­zön­ség elõtt tör­tént.

Íté­let

A ke­rü­le­ti bí­ró­ság a bün­te­tõ­jo­gi tör­vény 81. §-a sze­rint az idé­zett tör­vény 30. szá­mú pa­ra­gra­fu­sát al­kal­maz­va, amely eny­hí­tést tesz le­he­tõ­vé, Szlo­vák Jó­zse­fet, Sán­dor Ist­vánt, Balkó Jó­zse­fet és Bencz Mi­hályt 2 hó­na­pi, Vraniák Ká­rolyt egy hó­na­pi sza­bad­ság­vesz­tés­re íté­li. Az íté­let vég­le­ges, sem­mi­lyen to­váb­bi fel­leb­be­zés­nek he­lye ninc­s.
A ke­rü­le­ti bí­ró­ság a vád­lot­tak bûn­ré­szes­ség­ét úgy íté­li meg, hogy Szlo­vák Jó­zsef, Sán­dor Ist­ván, Balkó Jó­zsef és Bencz Mi­hály egyen­lõ mér­ték­ben bû­nö­sök, míg Vraniák Kár­oly arány­lag rö­vi­debb ide­ig tar­tóz­ko­dott a ven­dég­lõ­ben, és csak ak­kor tett ki­je­len­té­se­ket, ami­kor a töb­bi­ek már hos­­szabb ide­je tün­tet­tek, ezért ne­ki a bí­ró­ság mér­sé­kel­tebb bün­te­tést sza­bott ki. Fi­gye­lem­be vé­ve az idõ­pon­tot, ami­kor a vád­lot­tak tet­tü­ket el­kö­vet­ték, a ke­rü­le­ti bí­ró­ság ki­mond­ja, hogy a bün­te­té­se­ket vég­re kell haj­ta­ni a vád­lot­tak át­ne­ve­lé­se ér­de­ké­ben, va­la­mint fi­gyel­mez­te­tés­ként má­sok szá­má­ra, hogy óva­kod­ja­nak utá­noz­ni, el­kö­vet­ni ha­son­ló cse­le­ke­de­te­ket.

Nyi­trai Ke­rü­le­ti Bí­ró­ság, 2. ügy­osz­tály
1957. ja­nu­ár 16-án
Dr. Miroslav Ondráèek

A he­lyes­sé­gért fe­lel
osz­tály­ve­ze­tõ

[Ol­vas­ha­tat­lan alá­írás]
[Kör­bé­lyeg­zõ:] Nyi­trai Ke­rü­le­ti Bí­ró­ság
A vád­lot­ta­kat 1957. no­vem­ber 17-én tar­tóz­tat­ták le.
Szlo­vák Jó­zsef két hó­na­pot ült a nyi­trai fegy­ház­ban, Balkó Jó­zsef és Sán­dor Ist­ván két hó­na­pot a zselízi bör­tön­ben, Bencz Mi­hály két hó­na­pot ra­bos­ko­dott Lipótvárot­t, Vraniák Kár­oly egy hó­na­pot Nyitrán.

Balkó Bé­la 80 éves koloni la­kos így em­lé­ke­zik az ese­mé­nyek­re:

„Ak­kor, 1956-ban én vol­tam a kocs­má­ros. Va­sár­nap es­te tör­tént a do­log. Azt hi­szem ok­tó­ber 29-én volt. Es­te­fe­lé, úgy nyolc óra táj­ban egy cso­port em­ber jött be a kocs­má­ba, vol­tak vagy nyol­can, tí­zen. Hogy hon­nan jöt­tek így egy­szer­re, nem tu­dom. A kocs­ma ki­sebb he­lyi­sé­gé­ben ül­tek asz­tal­hoz. A nagy­te­rem­ben vagy húsz-har­minc em­ber le­he­tett […] kár­tyáz­tak, iszo­gat­tak, szó­ra­koz­tak. Az a cso­port ott a ki­sebb szo­bá­ban él­je­nez­te a ma­gya­ro­kat, a for­ra­dal­mat. Kár­oly bá­csi, aki szlo­vák em­ber volt, azt ki­a­bál­ta jó szlo­vá­kos ki­ej­tés­sel, hogy: »Él­jenek a ma­gya­rok, azok az iga­zi emberek!«, »Él­jen Mag­yarország!« Az­tán fel­áll­tak, és el­kezd­ték éne­kel­ni a ma­gyar him­nuszt. Miskovics Janko bá­csi, a kom­mu­nis­ta párt­el­nök nem állt fel, pe­dig õ is ve­lük, a cso­port­tal jött.
Sán­dor Pistyi bá­csi ne­ki­állt:
– Mi az, te nem állsz fel? Te nem tu­dod, hogy ez a ma­gyar him­nusz? Fel­áll­ni és vedd le a sap­ká­dat, ha a ma­gyar him­nuszt hal­lod!
Az­tán csak úgy vis­szkézzel meg­le­gyin­tet­te, le­ütöt­te fe­jé­rõl a sap­kát. A him­nusz hal­la­tán a nagy­te­rem­ben lé­võk is fel­áll­tak, és éne­kel­tek. Ki­hal­lat­szott az ut­cá­ra is, on­nan is le­he­tett hal­la­ni a ki­ál­tá­so­kat, hogy: »Él­jenek a ma­gya­rok! «.
Pár nap múl­va jöt­tek hoz­zám a tit­ko­sok, hogy mond­jam el, mi tör­tént, kik vol­tak ott, ki kezd­te a him­nuszt, ki ütöt­te meg a kom­mu­nis­ta el­nö­köt? De én azt mond­tam, hogy nem tu­dom, nem lát­tam, csak hal­lot­tam, hogy éne­ke­lik a ma­gyar him­nuszt. Né­kem fel­szol­gál­ni, in­kas­­szál­ni kel­lett, egyik he­lyi­ség­bõl a má­sik­ba jár­ni, vi­gyáz­ni, hogy va­la­ki el ne men­jen fi­ze­tés nél­kül.
Töb­bet az­tán már nem jöt­tek, nem kér­dez­get­tek. Hal­lot­tam, hogy má­so­kat is fag­gat­tak, kér­dez­get­tek.
Meg­jegy­zés­ként mon­dom, hogy to­váb­bi öt sze­mélyt is ki­hall­ga­tott a rend­õr­ség, de kö­zü­lük már egy sem él, a per­irat pe­dig nem tar­tal­maz­za val­lo­má­su­kat.”

Özv. Szlo­vák Józsefné Balkó An­na 83 éves koloni la­kos:

„Már nem na­gyon em­lék­szem, de va­la­mi­kor Min­den­szen­tek után volt. Dél­után, úgy es­te­fe­lé a szom­széd De­zsõ bá­csi jött mon­da­ni, hogy ne vár­jam ha­za Jó­zsit, mert el­vit­ték a csend­õrök. Na­gyon meg­ijed­tem […] Az uram susz­ter volt, De­zsõ bá­csi is az volt, egy he­lyen dol­goz­tak Nyitrán.
– Hát mi­ért vit­ték el?
– A him­nusz mi­att – mond­ta.
– Is­te­nem, most mit fo­gok csi­nál­ni? Ma­gam­ra ma­rad­tam há­rom pi­cin­­nyel. Egy nyolc éves lány­ka, egy há­rom, meg egy egy­éves gye­rek. Raj­tunk a tél és még tü­ze­lõ sinc­s.
Bi­zony so­kat rít­tam, de az em­be­rek vi­gasz­tal­tak, se­gí­tet­tek. Lacino bá­csi egy sze­kér fát is ho­zott tü­ze­lõ­nek, tel­je­sen in­gyen. A gye­re­kek még nem fog­ták fel, mi tör­tént, nem ke­res­ték az ap­ju­kat. A lány­ka, Ró­zsi, az már kér­dez­get­te, hol az ap­ja, de mond­tam, hogy mun­ká­ban van. Bi­zony, ami­kor ha­za­jött a bör­tön­bõl, a gye­re­kek fél­tek tõ­le, nem is­mer­ték meg.
Hát olyan nagy bûn az, hogy éne­kel­ték a ma­gyar him­nuszt? Az volt az a nagy ál­lam­el­le­nes cse­le­ke­det? Na­gyon le volt so­vá­nyod­va. Azt mond­ta, hogy egy hé­tig nem tu­dott en­ni ab­ból a rozs­dás csaj­ká­ból, ami­ben az ételt kap­ták.”

Vra­ni­ak Eri­ka, Vra­ni­ak Kár­oly uno­ká­ja így em­lé­ke­zik:

„Saj­nos, én nem mond­ha­tok sem­mit az ese­mé­nyek­rõl, hi­szen öt­ven­hat­ban még a vi­lá­gon sem vol­tam. Bol­do­gult apám­tól hal­lot­tam em­le­get­ni, hogy ami­kor nagy­apám ha­za­jött a bör­tön­bõl, na­gyon le volt so­vá­nyod­va, és so­ká­ig na­gyon ide­ge­sen vi­sel­ke­dett. El­ol­vas­tam a bí­ró­sá­gi per­ira­tot, ab­ból tu­dom, hogy mi tör­tént 1956-ban.
Apám szlo­vák nem­ze­ti­sé­gû volt, anyám ma­gyar. A ma­gyar him­nuszt én is meg­ta­nul­tam, hi­szen az olyan szép, mint egy imád­ság. Mi­ért kell egy imád­sá­gért va­la­kit el­ítél­ni?”

Özv. Balkó Te­réz 66 éves koloni la­kos, Balkó Jó­zsef lá­nya:

„No­vem­ber 17-én jött a kör­ze­ti csend­õr a He­lyi Nem­ze­ti Bi­zott­ság tit­ká­rá­val, La­ci­ka Janko bá­csi­val, hogy el­vi­gye apá­mat a bör­tön­be. A csend­õr jól be­szélt ma­gya­rul, úgy tu­dom, bédi la­kos volt, Bede La­jos­nak hív­ták. Azt kér­dez­te apám­tól, hogy el­megy-e vé­le ön­ként el­len­ál­lás nél­kül, vagy meg­bi­lin­csel­je? Er­re na­gyon jól em­lék­szem. Mi ki­len­cen va­gyunk test­vé­rek. Hat fiú és há­rom lány. Én ak­kor ti­zen­hét éves vol­tam. Anyám na­gyon sírt, en­gem is meg­rí­ka­tott. A leg­ki­sebb test­vé­rem Ró­zsi, még csak olyan ka­ron ülõ kis­ba­ba volt.
– Csak ez a kis an­gyal­ka vi­gasz­tal, ahogy rám mo­so­lyog – mond­ta anyám. Apá­mat Nyitrára vit­ték a bör­tön­be, de ott csak na­gyon rö­vid ide­ig volt, on­nan Zselízre vit­ték. A gye­re­kek már na­gyok vol­tak, a ház kö­rü­li mun­kát és az ál­la­to­kat is el tud­ták lát­ni. En­gem anyám még a szil­vesz­te­ri és far­san­gi mu­lat­ság­ra sem en­ge­dett. A leg­ros­­szabb az volt, hogy ka­rá­csony­kor nem le­he­tett ve­lünk. Há­rom hó­na­pot volt a bör­tön­ben, feb­ru­ár­ban már ha­za­jött.”

Balkó Ist­ván 74 éves koloni la­kos, Balkó Jó­zsef leg­idõ­sebb fia:

„Apán­kat az oroszkai cu­kor­gyár­ban dol­goz­tat­ták. A va­go­nok­ból kel­lett ne­kik a cu­kor­ré­pát ki­do­bál­ni. Va­ló­já­ban nem is tu­dom, hogy hon­nan tud­tuk meg ezt, hi­szen le­vél­ben nem ír­ta meg, hogy ott van. Az öcsém­mel, La­ci­val, ja­nu­ár­ban mo­tor­bi­cik­li­vel men­tünk le Orosz­ká­ra. A cu­kor­gyár­ba min­den ne­héz­ség nél­kül be­ju­tot­tunk, de a ra­bok­ra vi­gyá­zó õr már a kö­ze­lük­be sem en­ge­dett, hi­á­ba kö­nyö­rög­tünk ne­ki. Köz­tünk és az õr kö­zött vol­tak a kis­vas­út sínei. Ép­pen jött a ré­pás sze­rel­vény, min­ket el­ta­kart az õr elõl. Ez csak olyan kis vo­nat volt, amely a föl­dek­rõl hoz­ta a ré­pát. Fel­ug­rot­tunk a moz­dony­ve­ze­tõ mel­lé, úgy ju­tot­tunk egé­szen apán­kig, és há­la is­ten­nek be­szél­het­tünk vé­le. Az õr nem lá­tott meg min­ket. Ez­zel a jó­ér­zé­sû moz­dony­ve­ze­tõ­vel jöt­tünk is ki a gyár­ból.”

Balkó Fe­renc 54 éves koloni la­kos, Balkó Jó­zsef leg­fi­a­ta­labb fia:

„Én ak­kor még csak négy­éves vol­tam. Ar­ra em­lék­szem, hogy ami­kor ha­za­jött az apám, ott vol­tam a ker­tünk mö­gött az is­ko­lá­nál, és nem is­mer­tem meg õt. Õ ka­pott fel a kar­ja­i­ba, hogy õ az apám.”

Balkó Jenõné Bencz Má­ria 68 éves koloni la­kos, Bencz Mi­hály lá­nya:

„Öt­ven­hét­ben, no­vem­ber 24-én men­tem férj­hez, a nõ­vé­rem Ilon szin­tén. Ket­tõs la­ko­da­lom volt ná­lunk. Elõt­te egy hét­tel, no­vem­ber 17-én jött hoz­zánk a kör­ze­ti csend­õr­pa­rancs­nok Bede La­jos:
– Bencz bá­csi, tud­ja mi új­ság? Le kell ma­gát tar­tóz­tat­nom. El­jön ve­lem ön­ként vagy hív­jak se­gít­sé­get?
– Hát, ha el kell men­ni, vi­gyen, nem el­len­ke­zem. Ne ad­jak trom­fot a kom­mu­nis­ta ban­dá­nak el­len­ke­zé­sem­mel – mond­ta apám.
Anyám na­gyon rítt, meg mi is. Azt mond­ta, hogy most már nem lesz lag­zi, ho­gyan vol­na az apá­tok nél­kül. Apánk azt mond­ta, hogy már min­den elõ van ké­szít­ve, a lag­zit meg kell tar­ta­ni. Majd ha ha­za­jö­vök, új­ra csi­ná­lunk. A lag­zit meg­tar­tot­tuk, de anyám a ci­gá­nyo­kat el­ker­get­te, nem en­ged­te mu­zsi­kál­ni.
Apánk nem hit­te el, hogy a him­nusz ének­lé­sé­ért be le­het csuk­ni va­la­kit.
– Nem öl­tem, nem ra­bol­tam, nem le­he­tek bû­nös!
Ami­kor vagy két hó­nap múl­va ki­sza­ba­dult, új­ra ös­­sze­hív­ta mind­azo­kat, akik lag­zi­sak vol­tak, és meg­is­mét­lõ­dött a la­ko­da­lom.
Hát már azt az egy­he­ti ha­lasz­tást nem le­he­tett meg­ad­ni, hogy apánk is ott le­hes­sen két lá­nya es­kü­võ­jén?
Benèek, a fel­vá­sár­ló, aki a hon­ti­gen­teket haj­tot­ta, jó ér­zé­sû, tisz­tes­sé­ges szlo­vák em­ber volt. An­­nyit járt Kolon­ban, hogy már ma­gya­rul is meg­ta­nult egy ki­csit. Min­dig mo­so­lyog­ta apán­kat:
– Bencz bá­csi, Bencz bá­csi, kel­lett azt a ma­gyar him­nuszt ma­gá­nak éne­kel­ni?
Apánk Lipótvárott volt be­csuk­va, az­tán min­dig mo­so­lyog­va em­le­get­te, hogy a Husákkal volt egy bör­tön­ben.
Nõ­vé­rem Ilon, 1979-ben halt meg 42 éves ko­rá­ban.”

Tóth­né, szül. Sán­dor Bor­bá­la 54 éves, Sán­dor Ist­ván lá­nya:

„Idén már öt­ven éve an­nak, hogy az 1956-os for­ra­da­lom na­gyon sok ma­gyar csa­lád éle­té­ben a sza­bad­ság he­lyett gyászt, bá­na­tot és fé­lel­met ho­zott. Az én csa­lá­do­mat is érin­tet­te a bá­nat és a fé­le­lem édes­apám ál­tal. Sán­dor Ist­ván­nak hív­ták, 1909-ben szü­le­tett Kolon­ban. Vi­lá­gé­le­té­ben az erõs ma­gyar ön­tu­da­ta ve­zé­rel­te, és mi is így ne­vel­ked­tünk. Ami­ért kö­szö­net és há­la ne­ki!
A fa­lu fér­fi­a­i­nak ta­lál­ko­zó­he­lyén, a he­lyi kocs­má­ban rá­di­ón ke­resz­tül kö­vet­ték a for­ra­da­lom ese­mé­nye­it. Va­la­mit ten­ni akar­tak, és szo­li­da­ri­tás­ként el­éne­kel­ték a him­nuszt. Ter­mé­sze­te­sen ez nem ma­radt meg­tor­lás nél­kül. Mert be­sú­gók és áru­lók min­dig vol­tak és lesz­nek, ezt ta­pasz­tal­juk a ma­gyar­ság tör­té­nel­me so­rán. Õk is en­nek az ál­do­za­tai let­tek. Le­tar­tóz­tat­ták és bör­tön­bün­te­tés­re ítél­ték õket, mint a ha­zá­ra ve­szé­lyes ele­me­ket. Édes­apám két hó­na­pot töl­tött a zselízi bör­tön­ben. Mon­da­ni se kell, hogy négy gyer­me­ke és fe­le­sé­ge ezt az idõ­sza­kot na­gyon meg­síny­let­te. Én, mint ak­kor alig 4 éves kis­lány vis­­sza tu­dok em­lé­kez­ni, az em­lék a mai na­pig meg­ma­radt ben­nem. Egy na­pon két csend­õr jött apá­mért, és el­vit­ték. Ez­után édes­anyá­mat csak sír­ni és in­téz­ked­ni lát­tam. Egye­dül ma­radt tá­masz és pénz nél­kül. Mi­u­tán apám ha­za­ke­rült, töb­bé nem be­szél­tünk er­rõl a csa­lád­ban, él­tük to­vább a ma­gunk egy­sze­rû éle­tét. Édes­apám azért úgy­sem tud­ta ma­gát meg­ha­zud­tol­ni, de óva­to­sabb lett.
Min­den nap az „igaz­mon­dó” kül­föl­di rá­di­ót, a Sza­bad Eu­ró­pát hall­gat­ta. Lel­ke mé­lyén vár­ta a cso­dát, Ma­gyar­or­szág és ha­zánk sza­bad­sá­gát. A bár­so­nyos for­ra­dal­mat már saj­nos nem ér­te meg. 1986-ban édes­anyám­mal egy na­pon tá­voz­tak el az élõk so­rá­ból.”

Az 56-os ma­gyar for­ra­da­lom irán­ti szo­li­da­ri­tás gyö­nyö­rû meg­nyil­vá­nu­lá­sá­ra ke­rült sor Léde­cen is. Léde­cen a bú­csú nap­ja Min­den­szen­tek ün­ne­pé­re esik, így azt min­dig az utá­na va­ló va­sár­na­pon tart­ják. 1956-ban ez ép­pen no­vem­ber ne­gye­di­ké­re eset­t. Szól a ze­ne, fo­lyik a tánc­mu­lat­ság a kocs­má­ban. Tóth Fe­ri bá­csi, a Cse­ma­dok he­lyi szer­ve­ze­té­nek ak­ko­ri el­nö­ke iz­ga­tot­tan si­et a kocs­má­ba, fel­lép a do­bo­gó­ra a ci­gá­nyok mel­lé, és re­me­gõ han­gon mond­ja:
– Em­be­rek, fi­a­ta­lok! Az oro­szok lö­vik Bu­da­pes­tet, tan­kok­kal ti­por­ják, gyil­kol­ják a ma­gya­ro­kat, mi meg mu­la­tunk? Hagy­juk ab­ba a vi­ga­do­zást, men­jünk ha­za, és in­kább gyás­zoljunk…
És a nép, a fi­a­ta­lok szót fo­gad­tak, ab­ba­hagy­ták a mu­la­to­zást, ha­za­men­tek gyá­szol­ni.
Nem kis do­log volt ez, ha be­le­gon­do­lunk, hisz a fal­va­kon, leg­alább­is ná­lunk Zo­b­o­ralján, a leg­na­gyobb ün­nep a bú­csú nap­ja, ami­kor há­rom na­pon át ün­ne­pel, vi­gad a fa­lu, Léde­cen ez el­ma­radt, 1956. no­vem­ber 4-én. Szo­mo­rú bú­csú volt.

Köz­zé­te­szi Sán­dor Já­nos
Té­zi­sek a Cse­ma­dok VI. or­szá­gos köz­gyû­lés­ének el­nök­sé­gi be­szá­mo­ló­já­hoz (Részlet)

I. A nem­zet­kö­zi hely­zet elem­zé­se

A szom­szé­dos Ma­gyar Nép­köz­tár­sa­ság­ban azon­ban a nyu­ga­ti im­pe­ri­a­liz­mus pro­vo­ká­ci­ói az 1956 évi ok­tó­ber­vé­gi el­len­for­ra­da­lom­hoz ve­zet­tek azért, mert az im­pe­ri­a­lis­ták a ma­gyar dol­go­zó nép ha­tal­má­nak meg­dön­té­sé­ért fo­lyó har­cuk­ban hû­sé­ges szö­vet­sé­ge­sek­re ta­lál­tak nem­csak a széj­jel­vert osz­tály­el­len­ség kö­ré­ben, de a so­vi­niz­mus, a „nem­ze­ti kom­mu­niz­mus” hir­de­tõ­i­ben, osz­tály- és nem­zet­áru­lók­ban, Nagy Im­ré­ben és az õt kö­rül­ve­võ szo­ci­a­lis­ta­el­le­nes né­ze­te­ket val­ló áru­lók sze­mé­lyé­ben (Ré­vai).
Az im­pe­ri­a­lis­ták ab­ban bíz­tak, hogy a ma­gyar­or­szá­gi el­len­for­ra­da­lom ha­tá­sá­ra za­va­rok lesz­nek a töb­bi né­pi de­mok­ra­ti­kus or­szá­gok­ban, így ha­zánk­ban is.
Az im­pe­ri­a­lis­ták, mint már na­gyon sok­szor, most is el­szá­mí­tot­ták ma­gu­kat.
Ha­zánk né­pe­i­nek egy­sé­ge ta­lán még ed­dig so­ha nem ju­tott úgy ki­fe­je­zés­re, mint ép­pen a ma­gyar­or­szá­gi el­len­for­ra­da­lom ide­jén.
Mint azt Novot­ný elv­társ a CSKP KB el­sõ tit­ká­ra a CSKP KB ülé­sén és Bacílek elv­társ az SZLKP kö­zel­múlt­ban meg­tar­tott kong­res­­szu­sán ki­hang­sú­lyoz­ta, a ma­gyar­or­szá­gi el­len­for­ra­da­lom ide­jén a cseh­szlo­vá­ki­ai ma­gyar dol­go­zók jól meg­áll­ták he­lyü­ket.
A szo­ci­a­liz­mus épí­té­se mel­let­ti har­cos ki­ál­lá­sunk­kal az el­len­for­ra­dal­mi ele­mek­kel szem­be­ni gyû­lö­le­tünk ki­nyil­vá­ní­tá­sán ke­resz­tül be­bi­zo­nyí­tot­ták, hogy sze­re­tik né­pe­ink kö­zös ha­zá­ját, a né­pi de­mok­ra­ti­kus Cseh­szlo­vá­ki­át, és mind­örök­re hû­ek ma­rad­nak a szo­ci­a­liz­mus fenn­költ esz­mé­i­hez.
A cseh­szlo­vá­ki­ai ma­gyar dol­go­zók ál­lás­fog­la­lá­sa azt iga­zol­ja, hogy pár­tunk, a CSKP a mar­xis­ta-le­ni­nis­ta mó­don, va­gyis he­lye­sen old­ja meg a nem­ze­ti­sé­gi kér­dést.
A cseh­szlo­vá­ki­ai ma­gyar dol­go­zók egyen­jo­gú­sá­gá­nak el­is­me­ré­sé­vel és az egyen­jo­gú­ság­nak a gya­kor­lat­be­li ér­vé­nye­sü­lé­sé­vel vég­le­ge­sen el­tûn­tek azok a vá­lasz­fa­lak, me­lye­ket úgy a ma­gyar, mint a szlo­vák bur­zso­á­zia emelt a szlo­vák és a ma­gyar dol­go­zók kö­ré.
Ak­kor, ami­kor ki­hang­sú­lyoz­zuk ha­zánk né­pe­i­nek egy­sé­gét és a ma­gyar dol­go­zók­nak a szo­ci­a­liz­mus ügye mel­let­ti har­cos ki­ál­lá­sát, lát­nunk kell azt is, hogy bár szór­vá­nyo­san, de még min­dig van­nak re­ak­ci­ós ma­gyar bur­zsoá na­ci­o­na­lis­ta ele­mek, akik nem mond­tak le né­pe­ink egy­sé­gét bom­lasz­tó, a szlo­vák és ma­gyar dol­go­zó nép ba­rát­sá­gát rom­bol­ni aka­ró nép­el­le­nes szán­dé­kuk­ról.
Ilyen re­ak­ci­ós tö­rek­vé­sek­kel fõ­leg a ma­gyar­or­szá­gi el­len­for­ra­da­lom ese­mé­nye­i­nek idõ­sza­ká­ban ta­lál­koz­tunk.
Nem vé­let­len, hogy 4 köz­ség­ben a ka­to­li­kus pap és a kán­tor kez­de­mé­nye­zé­sé­re a temp­lom­ban a ma­gyar him­nuszt éne­kel­ték. De az sem vé­let­len, hogy Ri­ma­szom­bat­ban a ma­gyar­or­szá­gi el­len­for­ra­dal­mat kö­ve­tõ idõ­szak­ban a Cse­ma­dok he­lyi cso­port vi­dám ka­rá­cso­nyi elõ­adá­sát ér­dek­te­len­ség kí­sér­te. De a pél­dák egész so­rát is­mer­tet­het­nénk an­nak bi­zo­nyí­té­ká­ul, hogy a széj­jel­vert osz­tály­el­len­ség ma­rad­vá­nyai bár ese­ten­ként, kü­lön­bö­zõ for­mák­ban, de ak­ci­ót in­dí­tot­tak né­pe­ink ba­rát­sá­ga, a szo­ci­a­liz­mus el­len.
A ma­gyar bur­zsoá­na­ci­o­na­liz­mus szó­szó­lói be­fér­kõz­tek ese­ten­ként kul­tú­re­gye­sü­le­tünk­be, a Cse­ma­dok­ba is. Pél­da er­re a pár­ká­nyi já­rá­si ve­ze­tõ­ség, ahol Ko­vács Fló­ri­án mint já­rá­si tit­kár és Bajkai Bé­la, mint já­rá­si el­nök­sé­gi tag, akik mind­ket­ten haj­la­mo­sak vol­tak ar­ra, hogy a nem­ze­ti­sé­gi ér­de­ke­ket az osz­tály­ér­dek fö­lé he­lyez­zék és a ma­gyar­sá­guk­ra va­ló ál­lan­dó hi­vat­ko­zás­sal né­ze­te­ik­nek kö­ve­tõ­ket to­bo­roz­za­nak, el­va­kult­sá­guk­ban már nem ri­ad­tak vis­­sza nyílt, szo­ci­a­liz­mus­el­le­nes cse­le­ke­de­tek­tõl sem.
Az tör­tént, hogy az em­lí­tett Cse­madok-­funkcionáru­sok a Ma­gyar­or­szág­ról át­csem­pé­szett, a Szov­jet­uni­ót és a szo­ci­a­liz­must ki­gú­nyo­ló, a fa­siz­must él­te­tõ, idé­zõ­jel­ben tett vic­ce­ket ter­jesz­tet­ték.
Igaz ugyan, hogy Ko­vács ta­gad­ja, hogy õ ter­jesz­tet­te az em­lí­tett vic­ce­ket, csu­pán an­­nyit is­mer el, hogy Bajkai, a Cse­ma­dok já­rá­si tit­kár­sá­gán gé­pel­te le két pél­dány­ban.
Ez azon­ban nem vál­toz­tat a lé­nye­gen, és nem men­te­sít­he­ti Ko­vács Fló­ri­ánt a fe­le­lõs­ség­re vo­nás alól.
Egye­sü­le­tünk köz­pon­ti ve­ze­tõ­sé­ge már meg­tet­te a szük­sé­ges in­téz­ke­dé­se­ket. Mind­ket­ten ki let­tek zár­va a já­rá­si ve­ze­tõ­ség­bõl. Most a bí­ró­sá­gon a sor és úgy hisz­­szük, el­nye­rik tár­sa­ik­kal együtt mél­tó bün­te­té­sü­ket.
Ezek az ese­tek kö­te­lez­nek ben­nün­ket a ma­gyar bur­zsoá na­ci­o­na­liz­mus­sal szem­be­ni éber­sé­günk és har­cunk fo­ko­zá­sá­ra.
Nép­ne­ve­lõ mun­kánk­kal még fo­ko­zot­tab­ban szol­gál­juk ha­zánk né­pe­i­nek egy­sé­gét. Bát­ran tár­juk fel és lep­lez­zük le a bur­zsoá na­ci­o­na­lis­ták nép­el­le­nes ter­ve­it, ápol­juk és fej­les­­szük ha­zánk ma­gyar dol­go­zói kö­ré­ben a pro­le­tár nem­zet­kö­zi­ség tu­da­tát. Is­mer­tes­sük pár­tunk és né­pi de­mok­ra­ti­kus kor­má­nyunk ál­tal ki­je­lölt cél­ki­tû­zé­se­in­ket, mint ha­zánk kü­lön­bö­zõ nem­ze­ti­sé­gû dol­go­zó­i­nak kö­zös cél­ki­tû­zé­se­it. És a kö­zös cé­lok el­éré­sé­ért va­ló harc­ra ser­kent­sük ha­zánk ma­gyar dol­go­zó­it. Mert a kö­zös cé­lo­kért ki­fej­tett kö­zös erõ­fe­szí­té­sek hi­ú­sít­ják meg a kül­sõ és bel­sõ re­ak­ció nép­el­le­nes ter­ve­it.

1957. május