Bukovszky László: Menekültügy Komárom vármegyében a második világháború végén
A második világháború utolsó évének eseményei több értelemben megváltoztatták az addig használatos általános fogalmak és értékrendek értelmezését. Érvényes ez a megállapítás a menekültügy kérdésére is, hiszen a világháború kezdetétől 1944 kora tavaszáig kialakult kezelési mechanizmus egy röpke pillanat alatt megváltozott, annak minden velejárójával együtt. Addig míg 1938-tól a menekültügy Magyarországon a külföldről érkezett magyar és egyéb nemzetiségűek átmeneti elhelyezésének biztosítására terjedt ki, 1944 tavaszától a hadműveleti események miatt elsősorban Budapestről, majd az ország keleti, délkeleti területeiről érkezett polgári lakosság elhelyezése más koordináták közé helyezte a menekültügy kérdésének kezelését.
Éppen ezért a magyarországi menekültügy kérdését 1944 tavaszától 1945 tavaszáig bizonyos időbeni átfedéssel három szakaszra lehet osztani:
1. szakasz: légoltalmi kiürítés (1944. április–ősz);
2. szakasz: hadműveleti kiűrítés (1944. október eleje–1945. március);
3. szakasz: németországi kitelepítés, kitelepülés (1944. december–március).
E három, magában is önálló kérdéskör bemutatására szeretnénk most vállalkozni, kitérve azokra az általános érvényű országos és megyei rendelkezésekre, amelyek Komárom vármegye a Dunától északra elterülő területének menekültügyét rendezték 1944–1945-ben.1
A légoltalmi kiürítés időszaka
Az első légitámadás a fővárost érte 1944. április 3-án. A hónap hátralevő részén az amerikai és a brit légierő a budapesti és a győri repülőtereket és ipari létesítményeket bombázta, majd a szövetségesek partraszállásának előkészítése kapcsán június 2-án nagy erejű légitámadás érte az egész országot.2 Az első bombatámadás után – 1944. április 5-én – a kormány Budapest egyes kerületeinek kiürítéséről és az Országos Kiürítési Kormánybiztosság megszervezéséről döntött. A kiürítés megszervezését kormánybiztosként Vörös Géza vezérőrnagy irányította, akit hivatalában 1944. június 1-jétől Szurmay Lajos váltott fel.
A bombázások miatt kitelepített budapestieket vidéken helyezték el. A kitelepítettek nagy része fiatalkorú gyermek, nő és idős ember volt. Ellátásukat a kormánybiztos a belügyminiszterrel és a közellátási miniszterrel közösen orvosolta. A kitelepítés folyamata elé több helyen akadály gördült. A légoltalmi rendelkezések életbe léptetésével az átvonuló menekültszállítmányok forgalmi akadályok miatt olyan helyeken voltak kénytelenek tartózkodni, ahol katonai étkeztető állomások nem voltak felállítva. Ezek létrehozását a közigazgatási hatóságok a honvédelemről szóló 1939. évi II. tc. alapján eszközölték.
Az amerikai és az angol légierő támadásai miatt a Somorjai járásba a nyár elejétől egyre több kitelepített, menekült került. A rendelkezésünkre álló kimutatások ezt alá is támasztják. A légoltalmi kiürítés során a járás településeire 1944. júniusában 670 (ebből 194 fővárosi gyermek), július végén pedig 712 menekült (ebből 192 fővárosi gyermek) érkezett, s lett átmenetileg elhelyezve.3 Sorsukról pontosabb adatokkal nem rendelkezünk.
Hadműveleti polgári kiürítés
A hadászati helyzetre való tekintettel előbb a magyarországi német hadvezetés, majd a honvédség vezérkarának főnöke, Vörös János vezérezredes 1944 szeptemberének elején az ország keleti felét hadműveleti területté minősítette. Azt megelőzően, hogy a terület egyes részein teljes katonai közigazgatást vezettek be, 1944. szeptember elején Vörös vezérezredes elrendelte Erdély, a Tiszántúl és az ország északkeleti részének hadműveleti kiürítését. A kiürítésre kijelölt terület nyugati határa a Tisza vonala, ill. Ung vármegyének és az ungi közigazgatási kirendeltségnek nyugati határvonala volt.4 A kiürítés végrehajtására a 3210/1944 ME számú rendelettel létrehozták a Kiürítési Kormánybiztosságot, melyet vitéz Szurmay Lajos vezetett. A kiürítésnél az elhelyezési és ellátási kérdéseket a légoltalmi kiürítéssel kapcsolatosan kiadott intézkedések alkalmazásával hajtották végre. Így nem okozott meglepetést, hogy a két ügykör egyesítésével alakult meg a Kiürítési Kormánybiztosság.5 A kiürítésre kerülő személyek, intézmények és anyagok sorrendjét, ill. mértékét adott esetben a vezérkar főnöke határozta meg. Erdély területéről, ahová a szovjet csapatok már augusztus végén betörtek, máris több személyi szállítmány beérkezésével lehetett számolni, ami lényegesen meggyorsította a hadműveleti kiürítés alakulását. Szurmay kiürítési kormánybiztos 1944. szeptember 12-én kiadott utasítása alapján a kiürítés első ütemében elszállításra kerültek a hatóságok és egyéb szervek intézeteinek, intézményeinek és üzemeinek berendezési, felszerelési tárgyai és készletei, ha azok a visszamaradó lakosság ellátása szempontjából nélkülözhetők voltak; a nélkülözhető és pótolhatatlan, valamint a bizalmas iratanyag; a hadiüzemek készárukészlete és a folyamatos gyártáshoz nem szükséges félkész gyártmányok, majd azok személyi állománya.6 A vezérkar főnöke a kiürítés lebonyolításával a területileg illetékes (5., 6., 8. és 9.) honvédkerületi parancsnokságokat bízta meg. A hadműveleti területek végleges felvevőterületeinek meghatározása során Komárom vármegyét, mint a 2. sz. honvédkerület részét a 8. honvédkerület felvevőterületévé jelölte ki. Érvényes volt ez a kiürítés során hajléktalanná vált polgári lakosságra is, akit a magával hozott élő és holt vagyontárgyaival együtt helyeztek el. A polgári lakosság elhelyezésére kijelölt 2. kerület magába foglalta Komárom vármegye Gesztesi, Dunaszerdahelyi és Somorjai járását, valamint Nyitra-Pozsony vármegye Galántai és Vágsellyei járásán kívül a Szenci Szolgabírói Kirendeltség területét is.7 A kitelepített menekültek részére a felvevőközségek hadműveleti menekültigazolványt állítottak ki, amiről bizalmas nyilvántartást vezettek. Elhelyezésüknél tekintettel voltak arra, hogy az azonos helyről származó menekültek lehetőleg egymás közvetlen közelébe – egy településre – kerüljenek. A személyek és a háziállatok elhelyezésére szükséges férőhelyeket (lakásokat, raktárakat, istállókat) a települések a légoltalmi kiürítéssel kapcsolatos szabályoknak megfelelően a honvédelmi törvény alapján biztosították. A menekültek elhelyezése nem ment zökkenőmentesen. Farkas Ferenc vezérezredes, országos elhelyezési kormánybiztos 1944. november 9-én több szabálytalanságra hívta fel a megye közigazgatási hatóságainak a figyelmét a menekültek elhelyezésével kapcsolatosan, ami természetesen abból is adódott, hogy a menekültek száma november elején a későbbi időszakhoz képest még elenyésző volt.8
A kiürítés során a szállítmányok katonailag irányított vasúti szállítmányként futottak. A szükséges vasúti kocsikat a területileg illetékes kormánybiztostól vagy a honvédkerületi parancsnokság a kerület székhelyein működő vasúti vonalparancsnokságától igényelték. Beérkezésük után, hogy a nagy kocsihiány miatt a szállítási fennakadás minél rövidebb ideig tartson, szintén ők gondoskodtak a kiürítési szállítmány mielőbbi kirakodásáról. A kirakodáshoz szükséges munkaerőt és a közúti szállító eszközöket a közigazgatási hatóságok az 1939. évi II. tc. értelmében honvédelmi szolgálatra kötelezett lakosságból és a köz-, valamint magántulajdonban lévő szállítóeszközökből biztosították.
Minden menekültszállítmánynak egy felelős vezetője volt. Azonkívül, hogy felügyelt a rendre, a szállítmány tartalmáról jegyzéket készített, és útközben ő tárgyalt a hatóságokkal. A szállítmányok biztosítása céljából a Duna–Tisza közében, a Dunántúlon és a Dunától északra nyolc vasútállomáson kiürítési vasúti kirendeltséget állítottak fel. A Komárom vármegyébe irányuló szállítmányok eligazítását és a vegyes szállítmányok szétrendezését a pusztaszabolcsi és az érsekújvári vasúti kirendeltség végezte.9 A zárt vasúti szerelvényekkel szállított személyek élelmezéséről a katonai vasúti étkeztető állomások gondoskodtak. Az egyenként utazó személyek élelmezéséről a vezérkari főnök nem gondoskodott. A vasúti kirakóállomásokra való beérkezés után az érintett városok, községek helyhatósága a légoltalmi kiürítéssel kapcsolatos szabályozásokkal azonos módon tartoztak gondoskodni a menekültek élelmezésének megszervezéséről. A vármegye területére érkező kitelepítettek ellátását az országos elhelyezési kormánybiztos szabályozta. A gyalogmenetben menetelő csoportokat az éjjeli szálláshelyeken, ill. az étkeztető állomásokon a helyi hatóságok egyszeri meleg étellel, valamint annyi hideg élelemmel és takarmánnyal látták el, hogy a következő napi éjszakai állomásra való beérkezésükig szükségletük biztosítva legyen. Étkeztetésüket a már előkészített légókonyhákon biztosították. A megfelelő élelmiszerszükséglet biztosítása az alispánon és a járási főszolgabírón keresztül a községi elöljáróságok feladata volt. Erre a célra elsősorban a helyben rendelkezésre álló élelmiszerkészletet vehették igénybe. De hiány esetén mód volt annak más területről való pótlására is. 1944 novemberének végén a vármegye területén elhelyezett, illetve keresztül haladó menekültek részére Dunaszerdahelyen, Sárosfán, Somorján, Csallóközaranyoson, Nagymegyeren, Tarjánban, Kocson, Nagyigmándon, Felsőgallán, Környén, Császáron, Kisbéren és Tatán éjszakai és ellátási állomásokat hoztak létre.10
A községi elöljáróságok a polgári menekültek és a magukkal hozott állatok számára a szükséges férőhelyeket a légoltalmi kiürítéssel kapcsolatos szabályok szerint, a honvédelmi törvény alapján igénybevétel útján biztosították. A községi elöljárók feladata volt a menekültek legrövidebb időn belüli bekapcsolása a termelésbe, hogy létfenntarásuk biztosítva legyen. Csak azokat juttatták tartósan lakáshoz és kapcsolták be a közellátásba, akik az elöljáróság előtt igazolták, hogy maguk vagy családfenntartójuk állandó munkát vállalt a felvevőterületen.11
A hadműveleti kiürítés nagyobbrészt vasúton történt. A szállítmány rendeltetési helyére való megérkezése után a községi elöljáróságok végezték azok kirakodását. A rakodó munkaerőt és a szállítási eszközöket a honvédelemről szóló 1938. évi II. tc. alapján vették igénybe. A helyi hatóságok a légoltalmi kiürítésre vonatkozó szabályok alapján gondoskodtak a menekültek elhelyezéséről és ellátásáról. A gyalogmenetben – tehát nem vasúton – vonuló csoportok éjszakai elhelyezéséről a katonai átvonuló beszállásolásra vonatkozó szabályok alkalmazásával gondoskodtak. ők is hasonló ellátásban részesültek. A menekülők csoportját egyszeri meleg étellel, ill. a következő napi éjszakai állomásra való érkezésig szükséges élelemmel, a magukkal vitt szarvasmarhákat pedig takarmánnyal látták el a községek.
Az állami intézmények és szervek részére a főhatóság igénylése alapján a kormánybiztos jelölte ki a felvevőhelyeket. A hadműveleti területek kiürítésének végrehajtásával Farkas Ferenc 1944. november 13-án a Dunántúl és a visszacsatolt északnyugati megyék területén hat, a helyszínen intézkedő tábornokot nevezett ki.12 A felvevőterületek csökkenése megkövetelte a kitelepülés legcélszerűbb végrehajtását. A kirendeltségek élén álló tábornokok feladata kiterjedt a polgári és a katonai hatóságok támogatására, a kiadott rendelkezések helyes végrehajtásának elősegítésére, ellenőrzésére, vitás esetekben a kormánybiztos nevében való döntésekre, az aránytalan megterhelések kiküszöbölésére, a városok és a községek felvevőképességének megállapítására, az ellátási helyzet felmérésére, a felvevőterületek nyilvántartásainak ellenőrzésére, valamint irányítására. Komárom, Nyitra-Pozsony, Esztergom, Bars-Hont, Fejér és Pest vármegyék részére kezdetben Budapest, majd Komárom székhellyel Farkas Ferenc országos elhelyezési kormánybiztos Szurmay Lajost nevezte ki a kiürítés végrehejtásával.13 Az ország egész területén az egyes minisztériumok, azok szervezetszerű hatóságai, valamint intézményei, az ipar, a kereskedelem, a közellátás áttelepítése, kiürítése zavartalan lebonyolításának megszervezésével és biztosításával Farkas Ferenc Imrédy Béla nyugalmazott miniszterelnököt bízta meg.14 A kiürítés megvalósításának felmérése után az egyes minisztériumok elkészítették a felvevőterületeket tartalmazó összesítéseket.
1. táblázat. A belügyi közigazgatási hatóságok és egyéb szervek elhelyezése Komárom vármegye területén
Megjegyzés: m. – megyei jogú; thj. – törvényhatósági jogú; szk. – székes
A Belügyminisztérium 1944. október 30-i leirata szerint a táblázatban megjelölt felvevőterületek vették át a földművelésügyi, az iparügyi és a közellátási hatóságoktól, ill. az egyéb szervektől elszállítandó személyeket és vagyontárgyakat.15
A hadműveleti kiürítés végrehajtása nagy terhet rótt a települések önkormányzataira. Farkas Ferenc kormánybiztos 1944. november 17-én leiratban utasította a vármegye alispánját és a városok polgármestereit az elhelyezési ügyek intézésére kirendelt előadói állás megszervezésére az összes községben és városban. A feladat elvégezésébe bevonták a helyi cserkészeket és a leventéket is. Az elhelyezési előadó szoros kapcsolatban állt a Nyilaskeresztes Párt helyi szervezetével és a településeken működő jótékonysági egyesületekkel. Munkaköre külön nem volt meghatározva, de hatáskörébe tartoztak a kitelepültek elhelyezésével kapcsolatos kérdések, elsősorban a kiutalt, ill. az igénybevehető lakások és az elhelyezett kitelepültek nyilvántartása. A helyi közellátási szervekkel egyetértésben figyelemmel kísérte a kitelepültek élelmezési helyzetét, foglalkoztatásukat és megélhetési viszonyaikat.16
A polgári menekülteken kívül a hátországban egyre több visszavonuló magyar és német katonai egység került elhelyezésre. A Honvédelmi Minisztérium rendelete alapján a honvédalakulatok beszállásolásának ellenőrzése és rendezése Somorján és környékén a somorjai helyőrség parancsnokának, Fülöpp őrnagynak volt a feladata. A főszolgabíróval és a Nyilaskeresztes Párt – Hungarista Mozgalom járási képviselőjével rendszeres megbeszéleseket tartott a járásba érkező honvédségi alakulatok lehetséges elhelyezéséről.17 A visszavonuló, ill. új állásait elfoglaló német véderő elhelyezésére továbbra is érvényben voltak a megszálláskor kiadott honvédelmi miniszteri rendeletek.18
A visszavonuló katonaság mellett az elhelyezési kormánybiztos megbízásából Récsey ezredes 1944. november 28-án kelt leiratában a m. kir. rendőrség 12 ezer fős állománya és családtagjaik részére kiutalta Győr-Moson és Pozsony k.e.e19 vármegye és Komárom vármegye Somorjai járásának területén a még igénybevehető férőhelyeket.20 A menekültek elhelyezéséről és a szabad férőhelyekről készült kimutatások szerint a járás 31 községe közül 19-be helyeztek el menekülő budapesti rendőröket és a Nyilaskeresztes Párt – Hungarista Mozgalom tagjait családtajaikkal együtt.21
A hadműveleti területeken lévő nemzetgazdasági szempontból fontos gyárakat és ipari létesítményeket átmeneti jelleggel szintén a kijelölt felvevőterületeken helyezték el. Farkas vezérezredes 1944. december 4-én a dunántúli ipari háromszög hadiüzemeinek és azok alkalmazottainak, valamint családtagjainak áttelepítését rendelte el. A rendelet alapján december első felében ilyen módon került elhelyezésre a Komáromi járásába a peremartoni Mercur Műszaki és Vegyipari Rt., az Ógyallai járásba a várpalotai Szénbánya Rt., a Dunaszerdahelyi járásba a veszprémi Danuvia Fegyver- és Lőszergyár Rt., a Somorjai járásba pedig a veszprémi Magyar Lőszerművek Rt.22
A megyét déli irányból védő Margit-erődvonal keleti részét 1944. december elején elérte a Vörös Hadsereg. Az erődvonaltól északnyugati irányban lévő területeken szintén elrendelték a hadműveleti kiürítést. A Tapolca–Nagyvázsony–Veszprém–Martonvásár vonaltól délre eső területek felvevőterületét Farkas Ferenc 1944. december 4-én jelölte ki. A rendelet alapján a Székesfehérvári járást az Érsekújvári és a Verebélyi járásba, a Balatonfüredi és a Veszprémi járás déli részét a Somorjai járásba, valamint a Tapolcai járás déli részét a Dunaszerdahelyi járásba menekítették.23
A hadműveleti helyzetre való tekintettel ezzel csaknem egy időpontban, 1944. december 9-én a kormánybiztos újabb területek kiürítését rendelte el. A nyilas kormány országterülete egyre zsugorogott, kisebb lett. Komárom vármegye területe felvevőterületévé vált a tőle keletre, ill. északkeletre húzódó szomszédos vármegyéknek is.24 A hadműveleti kiürítések végrehajtása ellenére 1944 végén a megye területén még voltak szabad felvevőterületek, ellenben a Nyugat-Dunántúl egyes területeivel, melyek olyannyira túlzsúfoltak voltak, hogy a kormánybiztos december 18-án Szombathely és Sopron környékét zárolt területté nyilvánította.25
1944 végén Komárom vármegye egész területét hadműveleti területté nyilvánították. A karácsonyi ünnepeket követően 1944. december 27-én a kormánybiztos utasítása alapján Gór János a Magyar Királyi Közellátási Felügyelőség komáromi főfelügyelője a hadi helyzetre való tekintettel, a 4330/1944 ME számú rendeletben meghatározott jogánál fogva elrendelte a vármegye Ógyallai, Gesztesi és Tatai járásának, valamint Komárom törvényhatósági jogú város közellátási szempontból való azonnali kiürítését. Ugyanakkor elrendelte a Dunaszerdahelyi, a Komáromi és a Somorjai járás közellátási szempontból való kiürítésének előkészítését is.26 A közellátási kiürítés az élelmiszer, a gabonafélék, a még meglévő ipari anyagkészlet, valamint a tenyész és vágóállatok tényleges elszállítását, hátravonását jelentette. Az elszállítás alól kivételt képezett az őstermelők kéthavi kenyérgabona készlete (személyenként 30 kg), a szarvasmarha-állományból az igavonó állatok, minden kisember egyetlen tehene, lova. A közellátási kiürítés végrehajtása során a szükséges fogatokat és munkaerőt a községi elöljáróság honvédelmi munkaszolgálat címén vehette igénybe.27 A kormány a lakatlan föld taktikáját igyekezett ezzel követni, mondván, „semmi sem maradhat vissza, aminek az ellenség hasznát veheti”.
1945 márciusában már csak napok kérdése volt a nyilasuralom teljes összeomlása. A német véderő a Garam vonalánál kiépített állásait súlyos harcok árán elveszítette, és a szovjet csapatok a Margit-vonalat is áttörték. Éppen ezért Vajna Gábor belügyminiszter 1945. március 21-én Nagycenken kiadott parancsában két ütemben elrendelte a hátország polgári kiürétését az arcvonal és a Nyitra folyó, Érsekújvár, Komárom, Győr, a Győr–Veszprém vasútvonal, Veszprém, Balatonalmádi vonala között.28 Az első ütemben a kiürítendő terület keleti határát az arcvonal és Mohi, Felsőgyöröd, Garamlök, Felsőpél, Fajkürt, Csúz, Für, Kürt, Bátorkeszi, Dunamocs, a Duna vonala, a Gesztesi járás nyugati határa, a Zirci járás északi határa, valamint Dunaalmás, Tata, Tatabánya, Felsőgalla, Dorog és Esztergom területe alkotta. Az említett terület polgári kiürítésének végrehajtását a közigazgatási hivatalok a parancs kézhezvételekor kezdték meg. Vajna rendelete alapján a Dunától északra fekvő területek (Bars és Hont vármegye Lévai és Verebélyi járása, valamint Nyitra-Pozsony vármegye Érsekújvári járása és Érsekújvár városa) felvevőterületeként Nyitra-Pozsony vármegye Vágon túli részét, a Galántai és a Vágsellyei járást jelölte ki. Ugyanakkor Esztergom vármegye Esztergomi és Párkányi járása részére, valamint Komárom vármegye Ógyallai járása és Komárom város részére Komárom vármegye két nyugati járását: a Dunaszerdahelyit és a Somorjait.29 A polgári kiürítés során az érintett területekről kötelező volt a kitelepülés a Nyilaskeresztes Párt – Hungarista Mozgalom tagjainak, az összes polgári menekültnek, a polgári közigazgatás, a közhivatalok, az intézmények és üzemek alkalmazottainak. Kivételt képeztek a közigazgatási hatóságok vezetői (főispán, alispán, főszolgabíró, jegyző, polgármester) és a közbiztonsági szervek (a csendőrség és a rendőrség tagjai, valamint a Nyilaskeresztes Párt pártszolgálatosai). A kiadott parancs szerint ők csak a véderővel települhettek nyugatra. A polgári kiürítés végrehajtására a Szálasi-kormány nem rendelkezett megfelelő szállítási eszközökkel, mivel a totális mozgósítás során minden anyagi tartalékot, így a még meglévő szállítási eszközöket is igénybe vette. Éppen ezért a kitelepülést, a kiürítést gyalogmenetben hajtották végre. A polgári kiürítés harmadik ütemét Vajna nem sokkal a teljes összeomlás előtt, 1945. március 24-én rendelte el. A hadihelyzetre való tekintettel a határvonalat már a Vág vonala képezte. Ennek alapján Komárom vármegye maradék északi területéről az áttelepítés a már említett Dunaszerdahelyi és Somorjai járásba irányult. A kiürítés során a polgári lakosságon kívül az arcvonaltól 10 kilométeres sávból hátravonták az összes patás és hasítottkörmű jószágot is. A polgári lakosság közül a megbízhatatlan egyéneket, a cigányokat, a deportálástól megmenekült zsidókat közmunkára, átmeneti internálótáborokba helyezték el. A belügyminiszteri rendelet végrehajtása során a közigazgatási hatóságok a Nyilaskeresztes Párt – Hungarista Mozgalom Pártszolgálatával és az állami közbiztonsági szervekkel szorosan együttműködtek. A nyilasok részéről a megyében több túlkapásra is sor került. Szóbeli megkeresésre, részletes indoklás nélkül több egyént elfogtak és további eljárás miatt őrizetbe vettek.30 A polgári kiürítés említett szakaszainak végrehajtását a közigazgatási hatóságok szigorúan bizalmasan kezelték. A somorjai főszolgabíró, dr. Bacsák Kálmán a legszigorúbb titoktartásra szólította fel a járás községeinek jegyzőit, körjegyzőit, mondván: „hogy az amúgy is ideges közönség erről ne szerezzen tudomást és ne keletkezzék riadalom”.31
Németországi kitelepítés, kitelepülés
A nyugat-dunántúli megyék zárolásával egyidőben, és azt követően, hogy a Szálasi-kormány 1944. november 14-én megállapodást kötött a német kormánnyal a magyarországi ipari berendezések, gépek, nyersanyagok stb. Németországba történő kiszállításáról, a fegyvertartási és szövetségi viszonyból eredően a németek lehetővé tették a magyar állampolgárok német területen való átmeneti elhelyezését.32 A kitelepülés tulajdonképpen részévé vált a kiürítésnek. Annak egységes megszervezését a volt Országos Elhelyezési Kormánybiztosság személyzetéből a Belügyminisztérium keretén belül kialakított X. osztály végezte. A Nagycenken felállított hivatal élén 1945. január 8-tól Markóczy János altábornagy állt. A németországi kitelepülés ügyét magyar részről kizárólag a BM X. osztálya, német részről pedig a Sopronban székelő SS Volksdeutsche Mittelstelle intézte.33
A rendelkezésünkre álló levéltári dokumentumok alapján Komárom vármegye alispánja helyett dr. Kubán főjegyző 1944. december 21-én kiadott felhívásában ismertette először a járások főszolgabíróival és a városok polgármestereivel a Németországba történő kitelepülés lehetőségét.34 A Dunántúl nyugati területeinek túlzsúfoltsága miatt Németország hozzájárult ahhoz, hogy önkéntes alapon bárki kiutazhassék Németországba. A birodalom területére kiutazók számára négy felvevőterületet jelöltek ki a németek: Linz, Breslau (Bøeclav), Dresden és Bayeruth székhelylyel.35 A kitelepülést ekkor a nyilas államvezetés még önkéntes alapon hirdette meg. Az evakuálás nem volt kötelező érvényű. A kitelepülők készpénzt és élelmet korlátlan mennyiségben vihettek magukkal. A határállomáson a német hatóságok csak a romlandó élelmiszert kobozták el, aminek ellenében viszont élelmezési jegyet adtak. A pénz nélkül érkezett menekültek a határállomáson a német hatóságtól bizonyos mennyiségű készpénzt (márkát) kaptak, aminek ellenértékét viszont később munkabérükből levonták. A határt átlépve a menekültek Strasshof és Feldbach községekben 21 napig egészségügyi megfigyelés alatt álltak.36 A csoportokban kiutazó menekültek étkeztetésére az erre a célra létesített étkeztetési állomásokon került sor. A német felvevőterületeken a menekültek ugyan magyar közigazgatás alatt álltak, de kötelesek voltak a német hatóságok által kijelölt munkát elvállani, ill. elvégezni. A fogatolt járművek, lovak továbbra is a tulajdonukban maradtak, de a felhívás alapján kötelesek voltak velük honvédelmi munkát folytatni. A felhívás alapján a községi elöljáróságok névjegyzéket készítettek a Németországba kitelepülni szándékozókról.
A fegyvertartási és szövetségi viszonyból a németek „a legnagyobb készséggel lehetővé tették”, hogy a hadműveleti területek kiűrítése miatt „minden becsületes magyar ember” a német területen átmeneti otthonra találjon. A kitelepülés vasúti szállítmányokkal, ill. szekérkaravánon történt. A honvédség, a csendőrség, a rendőrség és a Nyilaskeresztes Párt – Hungarista Mozgalom tagjai és hozzátartozóik áttelepítését azok vezetősége intézte, részben önálló szállítmányokban, részben a polgári szállítmányokhoz csatolva. A polgári szállítmányok mellé karhatalmat a magyar csendőrség és rendőrség biztosított.37
1945 januárjának elején a Somorjai járásban a német illetékes szervekkel történt előzetes egyeztetés alapján megindultak a kitelepülés előmunkálatai. Mivel a német szervek a kitelepülni szándékozó menekültek elszállítására nem tudtak vasúti szerelvényt biztosítani, így azok első csoportja – hivatali beosztással nem rendelkező közhivatalnokok és magánszemélyek – kocsiháton, ill. karavánban hagyta el a járás területét, Somorját és Úszort érintve 1945. január 17-én. A kitelepülők pontos számadatával nem rendelkezünk, csak feltételezésekbe bocsátkozhatunk. A magyar–szlovák határon a szlovák fél ugyanis csak 50-60 szekérből álló karaván áthaladását engedélyezte.38
A polgári menekültek Németországba való kitelepítése ügyében a 2. honvédkerület közigazgatási kapitánysága 1945. január 15-én közleményt adott ki. Ebben utasították a megye alispánját, Reviczkyt, hogy az orosz megszállás elől Németország területére áttelepülni szándékozók a megye megadott vasúti gócpontjain gyülekezzenek. A kitelepülők számára a katonacsaládok részére kiadott korábbi rendeletek voltak érvényesek. Ezek szerint minden kitelepülőnek képessége és munkabírása alapján kötelezően munkát kellett vállalnia a birodalom területén.39
Komárom vármegye főispánja, Wojtovicz Richárd 1945. január 20-án az idézett közleményre kapcsolódva újabb felhívásban kérte a közigazgatási hatóságokat a kitelepülés propagálására a hadműveleti területekről érkezett menekültek és az őslakosság körében. A szovjetek által már megszáll területeken – Dunaalmás, Neszmély stb. – történt borzalmakkal próbálták a kitelepülést propagálni. A nyilas propaganda a fiatalság, az asszonyok és a leányok kitelepítésével, sőt minden magyar kitelepülésével a már említett lakatlan föld taktikáját hangsúlyozta.40 A kitelepülés iránt érdeklődők a községi és városi önkormányzatoknál jelentkezhettek, ahol minden kitelepülő személy utazási igazolványt kapott. Kiszállításukról a főispán a Német Birodalom komáromi képviselőjével együtt gondoskodott. Január végén a Komárom–Pozsony vasútvonalon a szerelvények megállóhelyei még nem voltak pontosan meghatározva. A vasúti állomásokra a kitelepülők ingóságainak beszállítását a községi elöljáróságok biztosították. A nyilas szervek fokozott agresszivitással hirdették a kitelepülés létfontosságát. Szerintük „az, aki nem veszi komolyan a kitelepülés kérdését, nemcsak családjának, de hazájának is ellensége”. A kitelepülés ellen agitálókat a községi jegyzők előterjesztése alapján a főszolgabírónak jogában állt azonnal internálnia.41
A kitelepülés megszervezése a járásban 1945 januárjának második felében jelentős fordulatot vett. Január 20-án második hullámban megkezdődött a menekültek és azon őslakosok újabb összeírása, akik Németországba szándékoztak kitelepülni. A 2. honvédkerület hadműveleti kormánybiztosa ugyanakkor 1945. január 22-én a megye területén a németországi áttelepülés közigazgatási megbízottjává nevezte ki dr. Vácz Elemért, Szabolcs vármegye volt főlevéltárosát.42 A megyei jogkörrel bíró megbízott a régió központjában, Dunaszerdahelyen székelt. Dr. Vácz kinevezése napján utasította a főszolgabírót a kitelepülni szándékozók községenkénti öszszeírásának felügyeletére. Az összeírás eredményeként tudható be, hogy 1945. január 31-én vonatjárat indult a dunaszerdahelyi vasútállomásról a kitelepülőkkel. A szerelvény rövid ideig ingaszerűen közlekedett Dunaszerdahely és a határállomás között. Egy-egy szerelvény 220-240 kitelepülőt szállított Dunaszerdahely–Úszor–Somorja–Pozsony vonalon Bécs irányába.43 1945. február 12-én további vonatszerelvény indult Németországba Somorját érintve Úszorról, az e két településen, valamint a csallóközcsütörtöki és a vajkai körjegyzőség területéről jelentkezett áttelepülőkkel.44 Az áttelepülők személyenként 150 kilogrammos poggyászt vihettek magukkal. A szerelvény Dunaszerdahely–Úszor vonalon minden vasútállomáson megállt, ahol tíznél több áttelepülő volt. A németországi áttelepülés végrehajtása során a kitelepítést végző szervek több kényszerítő eszközt is alkalmaztak. Elsősorban a propaganda lelki nyomásával igyekezték rákényszeríteni a menekülteket és az őslakosságot addigi lakóhelyük elhagyására. Az érintetteket többször figyelmeztették, hogy kötelesek elhagyni az országot a betervezett szerelvénnyel, ellenkező esetben sem vasúton, sem szekéren való elszállításra igényt nem tarthatnak.
Bár január második felétől folyamatosan indultak szerelvények a Német Birodalomba, a kitelepülés lehetőségének általános fogadtatása a február eleji jelentések alapján nagyon visszafogott volt. A kitelepülésre jelentkezettek körében az a meggyőződés alakult ki, hogy tartózkodási helyüket csak akkor hajlandóak elhagyni, ha azt a hadihelyzet szemmelláthatóan megköveteli. Hasonlóan nyilatkoztak az őslakosok is, akik otthonaikat és javaikat csak akkor voltak hajlandóak elhagyni, ha minden kötél szakad, mondván: gazdátlan otthonaiknak teljes kifosztása így is, úgy is elkerülhetetlen.
Februárban a hatóságok a kitelepülést kényszerítő eszközökel próbálták fokozni. A 2. honvédkerület hadműveleti kormánybiztosa megbízásából Wojtovicz Richárd főispán, megyevezető 1945. február 9-én kötelező áttelepülésre szólította fel azokat a személyeket, akiket hivatásuk vagy szolgálati beosztásuk nem kötött átmeneti lakóhelyükhöz. Az utasítás szerint hét napon belül kötelesek voltak Németországba áttelepülni, ellenkező esetben azonnali hatállyal hatósági úton igénybe vették addigi átmeneti lakásukat. A kormánybiztos leirata alapján azért volt erre szükség, mert a hadihelyzetre való tekintettel elképzelhetetlen, hogy mindenki az utolsó szerelvénnyel hagyja el az országot.45 A német katonai hatóságok a kihasználatlan szerelvények láttán további vasúti kocsikat nem voltak hajlandók a kitelepülés céljára bocsátani. Az áttelepítés közigazgatási megbízottja, dr. Vácz utasítása alapján a kitelepülésre jelentkezett, ill. kötelezett menekültek és az őslakosság állandó készenlétben várták a szerelvények elindítását. Ennek értelmében pl. csomagjaik előre a megjelelölt vasútállomásokon voltak elhelyezve. A szerelvények összeállítása több kívánnivalót hagyott maga után. Az áttelepülés kényszerű hatására többen visszaléptek, és a hivatalok figyelmeztetése ellenére sem íratkoztak fel a listára. Ettől függetlenül február 20-án egy újabb vonatszerelvény indult Dunaszerdahelyről Somorját érintve Németországba.46 A kitelepülők számáról a források ebben az esetben is hallgatnak. Mivel a kitelepülés nagyon vontatottan haladt, dr. Bacsák Kálmán somorjai főszolgabíró február 22-én újra a kitelepülők összeírására utasította a községek jegyzőit, körjegyzőit. A jegyzők házról házra összeírták a menekülteket, és írásos nyilatkozatban kötelezték őket az áttelepülésre. Azok viszont, akik elutasították a nyilatkozat aláírását, kényszer útján lettek kitelepítve, olyan eszközökkel, amilyenek éppen rendelkezésre álltak, pl. gyalogmenetben.47 Ebből fakadóan a kitelepülés a nyilas uralom teljes összeomlásáig zajlott. Pl. a légi körjegyző 1945. március 29-i jelentése szerint a körjegyzőség területéről még elszállításra vártak a kitelepített hivatalok, a csendőrség, a Nyilaskeresztes Párt – Hungarista Mozgalomba beszervezett tisztségviselők és családtagjaik, és egyéb exponált személyek. Március utolsó napjaiban a körjegyzőségek kimutatása alapján a járásban 538 személy várt a kitelepülésre.48
A Németországba áttelepültek, ahogy utaltunk rá, korlátolt mennyiségű ingóságot vihettek magukkal. Mivel a német szervek nem engedélyezték a 150 kilogrammon felüli poggyász kivitelét, ami a szállítóeszközök hiányából adódott, előfordult, hogy a kitelepültek néhány vagyontárgyat megőrzésre visszahagytak, melyek sok esetben megsemmisültek, ill. illetéktelen kezekbe kerültek. A Közellátási Főfelügyelőség utasítása alapján a főszolgabíró a visszamaradó ingóságok megfelelő őrzéséről, felhasználásáról a Mózes törzs, valamint a Zörner Stab törvényhatósági kiküldötteivel egyetértésben gondoskodott.49
2. táblázat. A Somorjai járás menekültügyi, elhelyezési statisztikája50
Összegzés
Komárom vármegye menekültügyének értékelése szempontjából a fenti tanulmány csak egy rövid karcolat. Az elmúlt időszak marxista történetírása a menekültüggyel, ill. a hadműveleti kiürítéssel nagyon felületesen foglalkozott. Elsősorban a munkástanácsok értékmentő tevékenységét, a nemzetgazdaság szempontjából fontos ipartelepek leszerelésének megakadályozását helyezték előtérbe.51 Ugyanakkor csak nagyon röviden tettek említést a katonai és a polgári menekültek, kitelepültek számáról, melyet egyesek manapság több mint egymillióra becsülnek.52
A menekültügy kérdése Komárom vármegye Somorjai járására leszűkítve a kutatás mai állása szerint is megdöbbentő újdonságokkal szolgál. A statisztikai kimutatások szerint a járás területén az elhelyezett menekültek, kitelepítettek stb. száma 1945 januárjában elérte a polgári összlakosság 77%-át. A járás területén elhelyezettek kb. egy harmada polgári menekült volt. A Somorjai járásból a havi kimutatások alapján feltételezésünk szerint kb. 5000 ember került a kitelepülés kapcsán a Harmadik Birodalom területére, elsősorban Ausztriába és Bajorországba. Ha az 1947–1948-ban lefolyt magyar–szlovák lakosságcsere eseményeivel és következményeivel próbálunk párhuzamot vonni, akkor érzékeljük csak a probléma súlyát, nagyságát és analógiáját.53