Kiss-Szemán Zsófia: A szlovák Lohengrin. Pór Bertalan Kompozíció című képéről

Pór Ber­ta­lan (Bá­ba­szék [ma: Babiná pri Krupine], 1880–Bu­da­pest, 1964) a ma­gyar avant­gárd mű­vé­szet egyik ki­vá­ló kép­vi­se­lő­je, az 1911-ben meg­ala­kult Nyol­cak el­ne­ve­zé­sű cso­port tag­ja volt, s je­les port­ré­fes­tő­ként tart­ja őt szá­mon a ma­gyar művészettörténet-írás.1
Mű­vé­sze­ti ta­nul­má­nya­it kö­ve­tően2 – olasz­or­szá­gi ta­nul­mány­út­ját le­szá­mít­va (1903– 1907) – 1919-ig Bu­da­pes­ten élt és dol­go­zott, ak­tí­van vett részt a mű­vé­sze­ti élet­ben, a ké­sei tí­zes évek­ben a Mű­csar­nok és más ki­ál­lí­tó­ter­mek ál­lan­dó sze­rep­lő­je lett. 1911-től a Nyol­cak cso­port tag­ja­ként el­kö­te­lez­te ma­gát az avant­gárd mel­lett. Ez a cso­port, mely­nek tag­jai – Berény Ró­bert, Czó­bel Bé­la, Czigány De­zső, Kern­stok Kár­oly, Márffy Ödön, Or­bán De­zső, Ti­ha­nyi La­jos és Pór Ber­ta­lan – 1909-től meg­ala­ku­lá­su­kig „keresők”-nek ne­vez­ték ma­gu­kat, gyö­ke­re­sen meg­vál­toz­tat­ta a ma­gyar fes­té­szet irá­nyát és fej­lő­dé­sét, köz­ve­tí­tő sze­re­pé­vel a plein air festészet és az avant­gárd kö­zött meg­te­rem­tet­te a mo­dern mű­vé­szet ki­bon­ta­ko­zá­sá­nak le­he­tő­sé­gét, s meg­ha­tá­ro­zó­vá vált az el­ső vi­lág­há­bo­rú­ig ter­je­dő idő­szak stí­lu­sá­nak for­má­ló­dá­sá­ban. A Nyol­cak fes­té­sze­té­nek kö­szön­he­tő­en tu­dott be­kap­cso­lód­ni a kö­vet­ke­ző idő­szak mű­vész­nem­ze­dé­ke a nem­zet­kö­zi áram­la­tok­ba, ezek vív­má­nya­it szer­ve­sen be­épí­te­ni a ma­gyar mű­vé­szet­be, s ez­zel pár­hu­za­mo­san ki­ala­kí­ta­ni sa­ját, egyé­ni fes­té­sze­té. Pór Ber­ta­lan a Nyol­cak cso­port mar­káns egyé­ni­sé­gé­vé vált. „Pór Ber­ta­lant te­het­sé­ge két irány­ban vonz­za: az elem­ző, rész­le­te­ző port­rék és a mély lé­leg­ze­tű, mo­nu­men­tá­lis kom­po­zí­ci­ók fe­lé. Mind­két té­má­nál tár­sa­dal­mi, hu­má­nus ér­dek­lő­dés ve­ze­ti. Egy­ér­tel­mű­en hisz a tár­sa­da­lom át­for­má­lá­sá­ban, nem száll­ják meg két­sé­gek, mint Berényt, és nem fog­lal­ják le an­­nyi­ra az el­mé­le­tek, mint Kern­stokot. Stí­lu­sá­ban ural­ko­dik a raj­zos jel­leg, mint ahogy raj­zai élet­mű­vé­ben leg­alább olyan lé­nye­ges sze­re­pet ját­sza­nak, mint fest­mé­nyei. A raj­zos­ság bi­zo­nyos sze­ces­­szi­ós vo­ná­sok­kal öt­vö­ző­dik mű­vé­sze­té­ben. Így mo­nu­men­tá­lis ál­ma­i­ban ter­mé­szet­sze­rű­leg fel­tűn­nek sti­li­zált fi­gu­rák, ame­lyek ugyan­ak­kor erő­tel­je­sek is – ba­rok­ko­san duz­za­dó iz­mok­ra fe­szül rá a kon­tú­rok kí­gyó­zó von­al­hálóza­ta.”3 Pór mind­vé­gig meg­ha­tá­ro­zó sze­re­pet ját­szott a ma­gyar mű­vé­szet for­má­ló­dá­sá­ban, a konst­ruk­ti­viz­mus ki­ala­ku­lá­sá­ban a 20. szá­zad el­ső két évtizedében.4
A Po­zso­nyi Vá­ro­si Ga­lé­ria (a to­váb­bi­ak­ban: GMB) tu­laj­do­ná­ban lé­vő Kom­po­zí­ció cí­mű műve5 – amint a da­tá­lás mu­tat­ja – 1930-ban ké­szült, fel­te­he­tő­en Szliác­son (Sliaè). A fest­mény a Po­zso­nyi Vá­ro­si Mú­ze­um gyűj­te­mé­nyé­ből ke­rült – 1961-ben, a ga­lé­ria meg­ala­ku­lá­sa­kor – a GMB tu­laj­do­ná­ba. A ré­gi lel­tár­könyv sze­rint a mú­ze­um gyűj­te­mé­nyé­be vá­sár­lás út­ján ke­rült 1934-ben, ami­kor a fest­ményt – egy má­sik fest­mén­­nyel, va­la­mint a Brüs­­szel­ben ki­adott Al­bum­mal együt­t6 – Pór 1934-es po­zso­nyi gyűj­te­mé­nyes ki­ál­lí­tá­sa kap­csán vet­te meg a vá­ros ma­gá­tól a mű­vész­től.
A fest­mény Pór Ber­ta­lan azon hos­­szú ide­ig tar­tó kor­sza­ká­hoz (kb. 1927–1948) kö­tő­dik, ami­kor port­ré­kon kí­vül fő­ként szim­bo­li­kus ér­tel­mű pász­tor- és bi­ka­kom­po­zí­ci­ó­kat fes­tett. A Pórt hu­za­mos ide­ig fog­lal­koz­ta­tó té­ma gya­ko­ri­sá­ga és fon­tos­sá­ga el­le­né­re csak el­vét­ve ta­lál­ko­zunk a szak­iro­da­lom­ban egy-­e­gy fu­tó meg­jegy­zés­sel. Körn­er Éva sza­vai rész­ben rá­vi­lá­gí­ta­nak a nem min­dig egy­ér­tel­mű­en ér­tel­mez­he­tő al­ko­tá­sok, az ún. bikaábár­zolá­sok lé­nye­gé­re, bár azo­kat nem fej­ti ki rész­le­te­sen: „Pór Ber­ta­lan fran­cia­or­szá­gi emig­rá­ci­ó­já­ban jó­for­mán egy té­ma, a bi­ka és a pász­tor mo­tí­vu­mát va­ri­ál­ja – amely­ben az erő és a sza­bad­ság esz­mé­jé­nek adott szim­bo­li­kus kife­jezést.”7 Pór ezen kor­sza­ka nem csak a fran­cia­or­szá­gi emig­rá­ció alatt tar­tott, ha­nem tér­ben és idő­ben is sok­kal ki­ter­jed­tebb volt: a fes­tő több mint húsz éven ke­resz­tül ál­lan­dó­an vis­­sza­tért e té­má­hoz, s nemcsak Pá­rizs­ban, ha­nem már szliác­si tar­tóz­ko­dá­sa ide­jén is fog­lal­koz­tat­ta őt.
A Po­zso­nyi Vá­ro­si Ga­lé­ria fest­mé­nye, a Kom­po­zí­ció – a töb­bi ál­lat­áb­rá­zo­lás­sal ös­­sze­ha­son­lít­va, amint ké­sőbb lát­ni fog­juk – már tel­je­sen le­tisz­tult for­má­ban je­le­nik meg. A tá­ga­sabb te­ret nyert sti­li­zált, dom­bos táj­ban, a kö­zép­pont­ban el­he­lye­zett hegy­csú­cson két ál­lat áll. Az ál­lat­fi­gu­rák a ko­pár táj egyet­len sze­rep­lői, így fi­gyel­münk csak rá­juk irá­nyul­hat. A ma­gas ho­ri­zont szo­kat­lan rá­lá­tást biz­to­sít, a kom­po­zí­ció köz­pon­ti el­ren­de­zé­se, a lá­tó­ha­tár és a domb­te­tő ta­lál­ko­zá­si pont­ja szin­tén az ala­kok­ra össz­pon­to­sít­ja a fi­gyel­met. A bal­ol­da­li ál­la­tot ol­da­lá­ról tel­jes szép­sé­gé­ben megc­sol­dál­hatjuk, konst­ruk­ti­viz­must is lá­tott alak­ja, fel­sze­gett fe­je a ma­ga­biz­tos­ság meg­tes­te­sí­té­se, a fér­fi­as erő szim­bó­lu­ma. Iga­zi bi­ka­áb­rá­zo­lás. A jobb­ol­da­li ál­lat a má­sik mell­ka­sa alatt áll, sze­ré­nyen, kis­sé le­sze­gett fej­jel, vi­lá­go­sabb szí­nek­ben, gyen­gébb test­al­kat­tal. Szin­te hi­he­tet­le­nül egy­ér­tel­mű, hogy itt a két ál­lat kap­cso­la­tá­ról van szó, a két alak hely­ze­té­nek szim­bo­li­kus ki­fe­je­zé­sé­ről, a fér­fi­as­ság és a nő­i­es­ség meg­tes­te­sí­tő­i­ről.
A té­ma áb­rá­zo­lá­sán kí­vül fi­gye­lem­re mél­tó a fest­mény tu­da­tos asz­ke­ti­kus for­ma­nyel­ve­ze­te. Mi­u­tán tud­juk, hogy Pór fan­tasz­ti­ku­san jó port­ré­fes­tő volt és nagy­sze­rű aka­dé­mi­ai mű­velt­ség­gel ren­del­ke­zett, to­váb­bá, hogy a mű­vé­sze­ti avant­gárd mel­lett tet­te le vok­sát, egy­ér­tel­mű, hogy fes­tői pu­riz­mu­sa nem vé­let­len­sze­rű. Pá­ri­zsi ta­nul­mány­évei alatt át­ha­tot­ta őt a mo­dern fes­tő­mű­vé­szet lé­nye­ge, s kü­lön­le­ges ér­zék­kel kez­dett bán­ni min­de­nek­előtt a for­mák­kal, a sík fe­lü­let­tel, s fog­lal­koz­ni a stilizá­ció prob­lé­má­já­val és a vo­nal­ve­ze­tés­sel. Meg­is­mer­ke­dett az exp­res­­szi­o­niz­mus­sal, ké­sőbb a ku­biz­mus­sal, s még 1910 előtt a Nyol­cak cso­port tag­ja­i­val együtt a konst­ruk­ti­vis­ta el­ve­ket hir­det­ve ala­kí­tot­ta ki egyé­ni stí­lu­sát. Ezt kö­vet­ve dol­go­zott a tí­zes évek­ben.
1919 nagy vál­to­zást ho­zott éle­té­ben. Mint bal­ol­da­li mű­vész a Ta­nács­köz­tár­sa­ság alatt a Mű­vé­sze­ti Di­rek­tó­ri­um fes­tő­szak­osz­tá­lyá­nak ve­ze­tő­je volt, s 1919 után emig­rál­nia kel­let­t.8 A Ta­nács­köz­tár­sa­ság bu­ká­sa után ki­uta­sí­tott mű­vé­szek kö­zül so­kan él­tek a de­mok­ra­ti­kus Cseh­szlo­vák Köz­tár­sa­ság ad­ta sza­bad­ság­gal és le­he­tő­ség­gel, s ott te­vé­keny­ked­tek, pl. a 20. szá­zad hú­szas éve­i­ben ki­fe­je­zet­ten gaz­dag mű­vész­élet bon­ta­ko­zott ki Kassán9 az emig­rá­ci­ó­ban dol­go­zó mű­vé­szek ak­tív rész­vé­te­lé­vel. Pór ek­kor is be­kap­cso­ló­dott Szlo­vá­kia mű­vé­sze­ti éle­té­be. Tag­ja volt az 1931-ben meg­ala­kult Cseh­szlo­vá­ki­ai Ma­gyar Tu­do­má­nyos Iro­dal­mi és Mű­vé­sze­ti Tár­sa­ság­nak, részt vett cso­por­tos ki­ál­lí­tá­sa­in is.10 1934-ben önál­ló ret­ros­pek­tív ki­ál­lí­tás­sal mu­tat­ko­zott be Po­zsony­ban. So­kat uta­zott, fel­vált­va élt Pá­rizs­ban és Szliác­son, 1936-ban fél évig tar­tóz­ko­dott a Szov­jet­uni­ó­ban. 1938-ban Pá­rizs­ba köl­tö­zött, s csak 1948-ban tért vis­­sza Bu­da­pest­re, ahol a Kép­ző­mű­vé­sze­ti Fő­is­ko­la ta­ná­ra lett. Mind­vé­gig bal­ol­da­li szel­le­mi­sé­gű mű­vész maradt.11 Mind­eköz­ben a két vi­lág­há­bo­rú köz­ti idő­szak­ban port­ré­fes­té­sze­te mel­lett az ún. bi­ka­áb­rá­zo­lás volt fő té­má­ja, azt va­ri­ál­ta kü­lön­fé­le mó­don, oly­kor je­len­tős vál­toz­ta­tá­sok­kal.
A bi­ka kul­túr­tör­té­ne­tünk egyik ar­che­tí­pu­sa, s a kép­ző­mű­vé­szet­ben is, gyak­ran a mo­dern és az avant­gárd mű­vé­szet­ben is elő­ke­lő he­lyet fog­lal el áb­rá­zo­lá­sa. A bi­ka az ókor egyik leg­fon­to­sabb sze­re­pet ját­szó, szim­bo­li­kus tar­ta­lom­mal fel­ru­há­zott ál­la­ta. Nagy je­len­tő­sé­get tu­laj­do­ní­tot­tak ne­ki Me­zo­po­tá­mi­á­ban, de a kré­tai, a gö­rög mi­to­ló­gi­á­ban és kul­tú­rá­ban is, majd a Mithrasz-kul­tusz egyik fő­sze­rep­lő­je let­t.12 Az em­be­ri­ség kultúrtörténeténetében mind­má­ig fenn­ma­radt a bi­ka mint ar­che­tí­pus, mint az erő és a ter­mé­keny­ség ősi szim­bó­lu­ma.
Pór Ber­ta­lan ún. bi­ka­áb­rá­zo­lá­sai szin­tén egy­ér­tel­mű­en szim­bo­li­kus je­len­té­sű­ek, il­let­ve szim­bo­li­kus ér­te­lem­mel ru­ház­ha­tók fel. Ám nem csu­pán az erő jel­ké­pes ki­fe­je­zé­sé­ről van szó ben­nük, ha­nem a kü­lön­fé­le vi­szo­nyok­ról, akár erő­vi­szony­ok­ról, akár em­ber–ál­lat kap­cso­la­tá­ról. Er­re egy ko­ra­be­li cikk is rá­mu­tat, me­lyet Sza­lat­nai Re­zső írt 1934-ben Po­zsony­ban, a Vazov ut­cai ta­nonc­is­ko­lá­ban (ŠUR) meg­ren­de­zett, már em­lí­tett ki­ál­lí­tá­sá­ról: „Ál­la­to­kat raj­zol, mint­hogy olaj­kom­po­zí­ci­ó­i­nak né­há­nya is ilyen. Szar­vas­mar­há­kat és pász­to­ro­kat, akik túl tár­gyi­as­sá­gu­kon va­la­mi vég­te­len fi­nom buko­likát le­hel­nek Pór tisz­ta vo­nal­já­té­ká­ból. Az élet­sors kü­lö­nös idil­liz­musa ez, amint az em­ber éle­te itt egy­be­fo­nó­dik a lel­kes sze­mű ál­la­té­val s amint mind­ket­te­jük fe­lett el­öm­lik a Ter­mé­szet vég­te­len csil­lapítása.”13
Már új kor­sza­ká­nak kez­de­tén, 1927-ben ké­szült mű­ve­in is meg­fi­gyel­het­jük, hogy az ed­dig bi­ka­áb­rá­zo­lá­sok­nak ne­ve­zett ké­pek va­ló­szí­nű­leg ere­de­ti­leg idil­li pász­tor­je­le­ne­tek­ből ala­kul­tak ki, amint er­re utal a Szlo­vák Nem­ze­ti Ga­lé­ri­á­ban ta­lál­ha­tó két rajz14 is. Pász­tor és ked­vese15 cí­mű fest­mé­nye fi­nom iró­ni­á­val ve­gyí­tett áb­rá­zo­lás, mely a pász­tort mint ural­ko­dót, csá­szárt je­le­ní­ti meg fron­tá­lis, ülő hely­zet­ben, ke­zé­ben jo­gar­ként pász­tor­bot­ját tart­ja. Ked­ve­se va­la­mi­vel hát­rébb áll, an­tik tu­ni­ká­ra em­lé­kez­te­tő ru­há­za­tuk fo­koz­zák, meg­erő­sí­tik a klas­­szi­kus té­ma ér­ze­tét. A két alak mö­gött he­lyez­ked­nek el az ál­la­tok, szar­vas­mar­hák de­ko­ra­tí­van meg­je­le­ní­tett fa alat­t, a hát­tér­ben hú­zó­dik a sti­li­zált táj, egyen­le­tes hul­lám­ra em­lé­kez­te­tő kék hegy­vo­nu­lat. A fest­mény az alap­ve­tő­en szim­bo­lis­ta meg­je­le­ní­tés, az exp­res­­szív szí­nek, sti­li­zált for­mák és klas­­szi­kus té­ma ér­de­kes, egyé­ni egy­ve­le­ge. Szá­munk­ra fö­löt­tébb fon­tos, hogy Pór egy­ér­tel­mű­en a pasz­torálékhoz tért vis­­sza, s ke­res­te az em­ber és az ál­lat, az em­ber és a táj esz­mé­nyi kap­cso­la­tát. Eb­ben a kap­cso­lat­ban az em­ber vált ural­ko­dó­vá, az em­ber ural­ja a tá­jat és az ál­la­to­kat is. Ezt fe­je­zi ki egy má­sik, a Pász­tor16 cí­mű fest­mé­nyén is Pór, me­lyen a pász­tor mell­ké­pe töl­ti be a te­ret a ma­gas ho­ri­zont előt­t, csu­pán se­ma­ti­kus, sem­le­ges ki­fe­je­zés­sel meg­je­le­ní­tett fe­je és pász­tor­bo­tot tar­tó jobb ke­ze emel­ke­dik a lá­tó­ha­tár fö­lé. A mo­nu­men­tá­lis alak ol­tal­mat nyúj­tó mell­ka­sa előtt hat szar­vas­mar­ha leg­elé­szik bé­ké­sen. A fest­mény egy­ér­tel­mű­en át­me­ne­tet kép­vi­sel a klas­­szi­ci­zált meg­je­le­ní­té­si mód és a pu­ri­tán ké­pi meg­fo­gal­ma­zás kö­zött. A táj va­ló­ság­hű áb­rá­zo­lá­sa még bi­zo­nyos mér­té­kig meg­je­le­nik, de már egy csep­pet sem rész­le­te­ző, az ala­kok nagy­sá­gá­nak fon­tos­ság sze­rin­ti arány­ta­lan­sá­ga pe­dig szin­te szür­re­a­lisz­ti­kus elem­ként hat, bár ha­son­ló meg­ol­dás­sal ta­lál­ko­zunk a kö­zép­ko­ri mű­vé­szet­ben is.
1927-ből szár­ma­zik Pór Pász­tor mar­hák­kal (Pász­tor álla­tokkal)17 cí­mű fest­mé­nye, mely ma szin­tén a Szlo­vák Nem­ze­ti Ga­lé­ria gyűteményében ta­lál­ha­tó, s mely jól tük­rö­zi Pór új kor­sza­ká­nak fej­lő­dé­si irá­nyát, fes­tés­mód­ja ke­re­sé­sét. A nagy mé­re­tű fest­mény a gyer­mek­raj­zok vi­lá­gát és lá­tás­mód­ját idé­zi, a té­ma na­iv meg­for­má­lá­sát, az áb­rá­zolt tár­gyak lé­nyeg­re tö­rő kör­be­vo­na­la­zá­sát, az egy­sze­rű pers­pek­tí­va meg­va­ló­sí­tá­sát, a fe­lü­le­tek el­na­gyolt ki­fes­té­sét stb. Ez a tu­da­tos pu­ri­tán lá­tás­mód és lát­ta­tás, meg­for­má­lá­si mód az ál­lat­kom­po­zí­ci­ó­kon ki­sebb-na­gyobb vál­toz­ta­tá­sok­kal, csúsz­ta­tás­sal, de mind­vé­gig meg­ma­rad. Ha­son­ló­an tu­da­tos a test­ará­nyok és a test fel­épí­té­sé­nek hoz­zá­ve­tő­le­ges, na­iv fel­vá­zo­lá­sa, il­let­ve ará­nyos­sá­ga az áb­rá­zolt alak fon­tos­sá­gá­val, to­váb­bá az alak, a kéz meg­min­tá­zá­sa vagy a szem pri­mi­tív, az áb­rá­zolt tárgy mi­nél na­gyobb és jel­leg­ze­te­sebb felületetének – „egyip­to­mi mó­don” va­ló – meg­raj­zo­lá­sa, de a ma­gas ho­ri­zont is, s ugyan­így a fi­gu­rák el­he­lye­zé­se a ko­pár táj­ban, mely nem en­ged, nem ad te­ret sem­mi­lyen lé­nyeg­te­len rész­let­nek. Eze­ken a fest­mé­nye­ken egy­ér­tel­mű­en a mo­dern fes­té­szet egyik vív­má­nyát hasz­nál­ta fel Pór, a „pri­mi­tív” áb­rá­zo­lás­mód egyik vál­to­za­tá­hoz for­dult, mi­köz­ben a mély lé­nyeg­lá­tás vált fő cél­já­vá. En­nek to­váb­bi szép pél­dá­ja a Ma­gyar Nem­ze­ti Ga­lé­ri­á­ban (MNG) ta­lál­ha­tó Bikák18 cí­mű mű­ve, me­lyet két­sé­get ki­zá­ró­an az 1927-ben ké­szült Kom­po­zí­ció cí­mű fest­mén­­nyel azo­no­sí­tunk. Az MNG fest­mé­nye egy­ér­tel­mű­en az 1927-es év­re te­he­tő – ki­zárt, hogy 1934 után ké­szült vol­na – mint ahogy ez a szak­iro­da­lom­ban sze­re­pel –, mi­vel mind a fest­mé­nyen, mind a rep­ro­duk­ci­ón ha­tá­ro­zot­tan jól lát­szik a 7-es szám és Pór 1934-es po­zso­nyi önál­ló ki­ál­lí­tá­sa kap­csán meg­je­lent rep­ro­duk­ci­ó­ja a po­zso­nyi Fo­rum cí­mű mű­vé­sze­ti, épí­té­sze­ti és épí­tő­ipa­ri folyói­rat­ban.19 A fest­mény már mé­re­te­i­nél fog­va is fi­gye­lem­re mél­tó, s egy­ér­tel­mű, hogy al­ko­tó­ja nagy fon­tos­sá­got tu­laj­do­ní­tott ne­ki. A Bikák/Kompozíció című mű­ben Pór már tel­je­sen le­egy­sze­rű­sí­tett for­mák­kal dol­go­zik és ki­egyen­sú­lyo­zott kom­po­zí­ci­ó­val, nyu­godt vo­nal­ve­ze­tés­sel har­mo­ni­kus egy­sé­get al­kot em­ber és ál­lat kö­zött. Lé­nyeg­re tö­rő ké­pi meg­fo­gal­ma­zá­sát a ko­ra­be­li szak­saj­tó is nagy­ra be­csül­te. A mű­vész­ről és pá­lya­fu­tá­sá­ról 1934-es po­zso­nyi ki­ál­lí­tá­sa kap­csán el­is­me­rő cikk je­lent meg a Fo­rum­ban Bro­gyányi Kál­mán­tól is, aki Pór mű­vé­sze­té­ről az adott idő­szak­ban a kö­vet­ke­ző­ket mond­ja: „A ter­mé­szet és sa­ját kör­nye­ze­te leg­mé­lyebb tit­ka­i­ba ha­tol be. Olyan mély­re ha­tol, hogy egyet­len vo­nal vagy egyet­len szín­folt ere­je ré­vén az Egész ener­gi­á­ját meg­je­le­ní­ti. Na­gyon fi­gye­lem­re mél­tó al­ko­tói pá­lyá­ja, mely az el­mél­ke­dés­től a te­he­ne­ket és bi­ká­kat áb­rá­zo­ló ké­pe­kig ve­zet. Csak azu­tán nyúl köz­vet­le­nül a ter­mé­szet után ké­szí­tett váz­la­ta­i­hoz, ami­kor a lát­vány már leg­ben­ső én­jé­ben le­tisz­tá­zó­dott és meg­vi­lá­go­so­dott. A vo­nal tel­je­sen sa­ját, a ter­mé­szet­től füg­get­len ér­tel­met ka­pott rajza­iban.”20 A tisz­ta vo­nal­ve­ze­tés Pór egyik leg­je­len­tő­sebb, leg­el­is­mer­tebb és va­ló­ban leg­sa­já­to­sabb for­mai vív­má­nya­i­hoz tar­to­zik.
Ele­in­te idil­li pász­tor­té­mát is lát­ha­tunk a ké­pe­ken, a har­min­cas évek­től egy­re nyug­ta­la­nab­bak az ál­la­tok és az em­be­rek Pór ké­pe­in, a negy­ve­nes évek­ben pe­dig ag­res­­szi­ót ta­pasz­ta­lunk a fest­mé­nye­ken, küz­de­lem fo­lyik ál­lat és ál­lat, em­ber és ál­lat kö­zött. A Ma­gyar Nem­ze­ti Ga­lé­ria és a Szlo­vák Nem­ze­ti Galéri­a21 is szám­ta­lan Pór-raj­zot őriz gyűj­te­mé­nyé­ben, me­lyek ezt a té­mát va­ri­ál­ják. A Ta­nács­köz­tár­sa­ság 1919-es bu­ká­sa kénysz­erítette Pórt emig­rá­ci­ó­ba, s ek­kor köl­tö­zött Szliác­sra, ahol fe­le­sé­ge für­dő­or­vo­si ál­lást vál­lalt, s így a nya­rat Szliác­son, a te­let Pá­rizs­ban töl­töt­ték. A vi­dék, a táj bi­zo­nyá­ra vis­­sza­idéz­te Pór gyer­mek­ko­ri em­lé­ke­it, vi­szont a ha­gyo­má­nyos kép jel­kép­pé nőtt az évek fo­lya­mán. A jel­ké­pes meg­fo­gal­ma­zá­sok­nak a kor han­gu­la­ta is ked­ve­zett, s a har­min­cas évek­től a mű­vé­szet­ben is gyak­ran ta­lál­ko­zunk ál­lat­áb­rá­zo­lá­sok­kal, me­lyek a vi­lág fo­ko­zó­dó zak­la­tott­sá­gát, bru­ta­li­tá­sát ér­zé­kel­tet­ték. Pór ké­pe­in is ezt az ál­lan­dó­an nö­vek­vő fe­szült­sé­get lát­juk. Mo­nog­rá­fu­sa ek­kép­pen ma­gya­ráz­za az ál­la­tok je­len­lét­ét fest­mé­nye­in és raj­za­in: „Leg­ko­ráb­bi gyer­mek­raj­za­i­tól kezd­ve egé­szen a fa­siz­mus ide­jén ké­szült szim­bo­li­kus áb­rá­zo­lá­so­kig a pász­to­rok, a sze­líd te­he­nek és az erős bi­kák vol­tak té­mái, ame­lyek­be min­den ér­zést, gon­do­la­tot, in­du­la­tot be­lé­raj­zolt és fes­tet­t.”22 Egy má­sik he­lyen pe­dig a kö­vet­ke­ző­ket ol­vas­suk: „S hogy ép­pen a bi­kák let­tek in­du­la­ta­i­nak ki­fe­je­zői, az épp­úgy, mint Pi­cas­só­nál, a gyer­mek­él­mé­nyek­ben gyö­ke­re­zik. A nagy spa­nyol mes­ter ha­zá­já­nak ősi rí­tu­sá­ból is­mer­te és sze­ret­te a bi­ká­kat, fes­tet­te-raj­zol­ta őket né­mi mi­to­ló­gi­ai be­ütés­sel. Pór Ber­ta­lan a fel­vi­dé­ki szü­lő­föld em­lé­ke­i­ből me­rí­ti ál­lat­kom­po­zí­ci­ó­it. Más­részt köz­tu­dott, hogy a né­pi szim­bo­li­ká­ban a bi­ka an­­nyi, mint sors. Ha va­la­ki­nek sok rossz ju­tott osz­tály­ré­szül, úgy mond­ják: meg­ta­pos­ta a fe­ke­te bika.”23
Pór Ber­ta­lan mű­ve­i­nek fő té­má­ja a ké­sőb­bi­ek fo­lya­mán is egé­szen 1948-ig az em­ber és az ál­lat ma­radt, s a té­ma vál­to­za­ta­i­nak gaz­dag ská­lá­ját is­mer­jük tő­le. Az erő­sza­kos, os­to­ros pász­tort és az ag­res­­szív, va­ló­szí­nű­leg el­esett vagy be­teg üszőt vé­dő bi­ka tá­ma­dá­sát lát­juk az egyik raj­zon 1930-ból24, s a szo­mo­rú áb­rá­za­tú el­esett te­hén önál­ló ké­pe tér vis­­sza a Ma­gyar Nem­ze­ti Ga­lé­ri­á­ban ta­lál­ha­tó fest­mé­nyen is.25 Pór a 20. szá­zad hú­szas éve­i­nek kö­ze­pé­től szin­te egy­foly­tá­ban ezt a té­mát va­ri­ál­ja, s bár ma arány­lag ke­vés­sé is­mer­tek ezek a mű­vei a ma­gyar mű­vé­szet tör­té­ne­té­ben is, va­ló­ban na­gyon sok vál­to­za­tát ta­lál­juk meg kü­lön­bö­ző ki­fe­je­zés­sel. Az egyik ér­de­kes in­terp­re­tá­ci­ót szin­tén mo­nog­rá­fu­sa nyújt­ja, mely­ben a pász­tor szlo­vák Loheng­rinként sze­re­pel: „A vo­nal ere­jé­re bíz­za ma­gát, a nagy ál­la­tok kon­túr­jai át­ha­so­gat­ják, át­öle­lik egy­mást, hogy mint ke­reszt­rí­mek, majd mint ölel­ke­ző rí­mek vi­gyék to­vább a té­mát. A le­ha­nyat­ló öreg pász­tort kö­rül­áll­ják ál­la­tai; a fi­a­tal­nak erős ök­le csat­tan a bi­ka hom­lo­kán. Áll a harc, a gyen­ge el­hull, az erős meg­bir­kó­zik az el­len­ség­gel. De sze­líd mé­lá­zás­sal, mes­­szi te­kin­tő nyu­ga­lom­ban is lát­juk a pász­tort, a szlo­vák Lohen­grint – ahogy a mű­vész ne­ve­zi – mert hi­va­tá­sa, kül­de­té­se van: a har­cos, min­den ros­­szat el­há­rí­tó erő ő mag­a­.”26
A té­ma va­ló­já­ban kor­lát­lan le­he­tő­sé­get nyúj­tott Pór Ber­ta­lan mű­vé­szi in­terp­re­tá­ci­ó­i­nak, amit ki is hasz­nált szám­ta­lan va­ri­á­ci­ó­ban. A fel­jebb em­lí­tett Al­bu­mot Pór Ber­ta­lan 8 li­tog­rá­fi­á­já­val 1931-ben ad­ták ki Brüs­­szel­ben. A so­ro­zat tel­jes egé­szé­ben, az elő­szó­val el­lá­tott bo­rí­tó­val együtt jó ál­la­pot­ban fenn­ma­radt a Po­zso­nyi Vá­ro­si Galériában.27 Az Al­bum lap­jai a Kom­po­zí­ció című mű­vel együtt szin­te tel­jes fe­le­dés­be me­rül­tek. A gra­fi­kák kü­lön­bö­ző élet­hely­ze­te­ket mu­tat­nak a pász­to­rok és az ál­la­tok vi­lá­gá­ból. Va­ri­á­ci­ók egy té­má­ra, mint Pór ek­ko­ri mű­vei szin­te ki­vé­tel nél­kül. Pász­tor vi­har­ban, az ál­la­tok előtt ka­bát­ját fe­jé­re húz­va, mi­köz­ben a je­le­net hát­te­ré­ben, fel­ső ré­szé­ben sti­li­zált fa­ko­ro­nát rán­gat a szél; pász­tor nya­kát be­húz­va bi­ka és fa előt­t; fi­a­tal pász­tor erő­vel telt alak­ja ki­hajt­ja az ál­la­to­kat – a ter­mé­szet vo­na­la­i­ba szer­ve­sen be­épü­lő ala­kok nagy­sze­rű raj­za; csa­lá­di idill bi­ká­val, te­hén­nel és bor­jú­val egy fa alat­t, mely­nek sti­li­zált ágai fel­hők­be for­má­lód­nak át; a nagy bi­ka – a ve­zér, ener­gi­kus ál­lat, az erő iga­zi szim­bó­lu­ma; bús­la­ko­dó pász­tor szo­mo­rú sze­mű ál­la­ta­i­val kö­rül­vé­ve; bi­ka és te­hén já­té­ka; fek­vő pász­tor alak­ja egy­be­fo­nó­dik az ál­la­to­ké­val. A gra­fi­kák mes­te­ri egy­sze­rű­ség­gel van­nak meg­raj­zol­va, nagy­sze­rű kom­po­zí­ci­ós ér­zék­kel kon­cent­rál­tan a fon­tos ele­mek­re, s fő jel­lem­ző­jük a zse­ni­á­lis vo­nal­ve­ze­tés. Pór egy-­e­gy rész­le­tet, pl. az os­tort, a fa­ága­kat vagy az ál­lat far­kát, egy kis túl­zás­sal to­vább­ve­ze­ti, amely­ből já­té­kos, a sze­ces­­szi­ó­ra em­lé­kez­te­tő de­ko­ra­tív elem ke­let­ke­zik mi­köz­ben ös­­sze­fo­gott elő­adás­mód­dal, tisz­ta, len­dü­le­tes rajz­zal ala­kít­ja ki az egyes kom­po­zí­ci­ó­kat. Az Al­bum elő­sza­vát a ma is az egyik leg­el­is­mer­tebb bel­ga avant­gárd mű­vész és mű­vé­sze­ti író, Pierre-Louis Flou­quet ír­ta, aki a kö­vet­ke­ző­kép­pen kö­ze­lí­ti meg a mű­ve­ket: „Mi­ért azok a bi­kák, üszők, mi­ért a pász­tor­ku­tyák? És mi­ért a mi­ért? Pór szá­má­ra, amint a köl­té­szet­be sze­rel­mes ös­­szes mű­vész szá­má­ra a té­ma csak ürügy a fel­sza­ba­du­lás­ra, az élet­ből szár­ma­zó tra­gi­kus vagy öröm­tel­jes ér­zés erő­tel­jes vagy fi­nom ki­fe­je­zé­sé­re. És még egy do­log. Tud­ja, hogy a gyer­mek­kor a leg­jobb, ami egy köl­tő­ben van, az a fris­ses­ség, az el­ső ér­zés, a fel­fe­de­zés örö­me, a nagy meg­vi­lá­go­so­dás mély sze­mek­kel – me­lyek pon­to­san lát­nak és lát­ják a fel­szín alat­tit. S ez­zel a tu­dat­tal hagy­ja ma­gát el­so­dor­tat­ni az őt kí­sé­rő fi­a­tal­ság­gal, mely tá­mo­gat­ja őt és ta­ná­csok­kal lát­ja el érett ko­rá­nak al­ko­tói idő­sza­ká­ban.
Az itt ta­lál­ha­tó al­ko­tá­sok­ban lát­ják az ál­la­ti­as­ság szép­sé­gét, me­lyet meg­ál­mo­dott gyer­mek­ko­rá­ban fe­de­zett fel a fes­tő.”28
Az élet­mű­vet szem­lél­ve tel­je­sen egy­ér­tel­mű­vé vá­lik, hogy a bi­ka, a pász­tor, az ál­lat szim­bó­lu­ma nem csu­pán egy idea meg­tes­te­sí­tő­je, ha­nem uni­ver­zá­lis szim­bó­lum Pór szá­má­ra, mint ahogy ezt a fes­tő ba­rát­ja, Bölöni Györ­gy ír­ta már 1930-ban: „Pór ké­pe­i­nek se­re­ge: pász­to­rok és ál­la­tok, mes­­sze a na­tu­ra­lisz­ti­kus áb­rá­zo­lás­tól. Ere­dő gyö­ke­rük egy­részt a hos­­szú, ma­gá­nyos esz­ten­dők fa­lu­si idill­je, er­dő, me­ző, leg­elé­sző jó­szág és őr­ző pász­tor mint aka­rat­la­nul is lá­tott, re­á­lis, va­ló fa­lu­si je­le­ne­tek után, más­rész­ről, mint­ha tu­dat alatt az egy akol, egy pász­tor hal­lu­ci­ná­ci­ó­ja ve­zet­né: A re­a­li­tás­ban pe­dig nem portrész­erűleg, de a szfinx, a bál­vány szim­bo­li­kus ere­jé­vel ke­rül­nek a ké­pek­re ezek a szag­ga­tott té­mák, mint egy sű­rű­sö­dő ví­zió kény­sze­rű­en ki­do­bott gyer­me­kei. És tu­laj­don­kép­pen az tör­té­nik, hogy mint Cézan­ne-­nak az al­mák, szal­vé­ták, cit­ro­mok, Toulouse-Lautrec-nek a music-hall né­pe, Rouault-­nak a cir­kusz vagy Paál Lász­ló­nak a bar­bi­zoni fák kel­let­tek a mon­da­ni­va­ló ki­su­gá­roz­ta­tá­sá­ra: Pór fur­csán ha­tó te­he­ne­ken, pász­to­rok­nak jel­zett em­ber­for­má­kon fes­ti meg mon­dani­valóit.”29
Pór Ber­ta­lan al­ko­tá­sai a 20. szá­zad hú­szas, har­min­cas és negy­ve­nes éve­i­ben te­hát egy­ér­tel­mű­en szim­bo­li­kus áb­rá­zo­lá­sok­nak mond­ha­tók, me­lyek for­rá­sai egy­részt gyer­mek­ko­rá­nak va­lós em­lé­kei, más­részt a pász­tor­idill­re em­lé­kez­te­tő (táj)képek. Az áb­rá­zo­lá­sok a mű­vész lel­ki­ál­la­po­tá­nak és a kor han­gu­la­tá­nak jel­ké­pes meg­fo­gal­ma­zá­sai, Pór eze­ken az em­ber- és ál­lat­fi­gu­rá­kon ke­resz­tül ér­zé­kel­tet­te az em­ber vá­gya­it, a vi­lág­gal va­ló kap­cso­la­tát, a kor zak­la­tott­sá­gát.
Pór Ber­ta­lan Kom­po­zí­ció című mű­ve a Po­zso­nyi Vá­ro­si Ga­lé­ria gyűj­te­mé­nyé­ben iga­zi re­mek­mű, mely hos­­szú, több mint két év­ti­ze­des al­ko­tói kor­sza­ká­nak egyik ki­emel­ke­dő fest­mé­nye.