Michal Štefanský: A szlovákiai magyar kisebbség 1945–1949 közötti helyzetének külpolitikai összefüggései

A má­so­dik vi­lág­há­bo­rú fo­lya­mán kü­lön­fé­le el­kép­ze­lé­sek szü­let­tek a jö­vő­be­ni Eu­ró­pa és a vi­lág el­ren­de­zé­sé­ről. A há­bo­rú utá­ni Kö­zép-Eu­ró­pá­val kap­cso­la­tos el­gon­do­lá­sok kö­zös ve­le­já­rói vol­tak a nem­ze­ti, te­hát a nem­ze­ti­sé­gi ki­sebb­sé­gek nél­kü­li ál­la­mok lét­re­ho­zá­sá­ra vo­nat­ko­zó né­ze­tek és kon­cep­ci­ók. Ezek a né­met ki­sebb­ség­nek Cseh­szlo­vá­ki­á­val és Len­gyel­or­szág­gal szem­be­ni il­lo­já­lis ma­ga­tar­tá­sá­ra re­a­gál­va kris­tá­lyo­sod­tak ki. A né­met ki­sebb­ség cseh­szlo­vá­ki­ai hely­ze­té­nek a mün­che­ni egyez­mény sze­rin­ti ren­de­zé­sé­re irá­nyu­ló tö­rek­vés ku­dar­ca és Len­gyel­or­szág meg­tá­ma­dá­sa nem­csak a két vi­lág­há­bo­rú kö­zöt­ti kü­lön­fé­le nem­zet­kö­zi meg­ál­la­po­dá­sok­ban rög­zí­tett ki­sebb­ség­vé­de­lem el­uta­sí­tá­sá­hoz ve­ze­tett, ha­nem olyan né­ze­tek meg­fo­gal­ma­zá­sá­hoz is, ame­lyek a kö­zép-eu­ró­pai ál­la­mok sta­bi­li­tá­sá­nak biz­to­sí­tá­sát nem­ze­ti, nem­ze­ti­sé­gi ki­sebb­ség nél­kü­li ál­la­mok ré­vén szor­gal­maz­ták. Nem cse­kély sze­re­pet ját­szott eb­ben az a tény, hogy a cseh­szlo­vá­ki­ai és a len­gyel­or­szá­gi né­met ki­sebb­ség be­hó­dolt a ná­ci pro­pa­gan­dá­nak, és ré­sze lett a ná­ci Né­met­or­szág ter­ve­i­nek meg­va­ló­sí­tá­sá­ban. Ma­gyar­or­szág a ma­gyar­lak­ta te­rü­le­tek vis­­sza­szer­zé­sé­re tö­re­ked­ve Né­met­or­szág csat­ló­sá­vá vált, és kikénysz­erítette a ha­tár­re­ví­zi­ót.
A nem­ze­ti ál­la­mok lét­re­ho­zá­sá­nak gon­do­la­ta 1939 vé­gén a brit kül­ügy­mi­nisz­té­ri­um­ban fo­gant. Ezt Edvard Beneš a brit mi­nisz­té­ri­um­ban 1940 már­ci­u­sá­ban tar­tott ta­nács­ko­zá­son, amely­re őt is meg­hív­ták, utó­pi­á­nak ne­vez­te, de 1942-től kez­dő­dő­en már tel­jes len­dü­let­tel szor­gal­maz­ta a ki­te­le­pí­tést. A nem­ze­ti ál­la­mok lét­re­ho­zá­sá­nak brit kon­cep­ci­ó­ját ma­gá­é­vá tet­te az USA és a Szov­jet­unió is. A ha­zai el­len­ál­lá­si moz­ga­lom­ban a kom­mu­nis­ták utol­só­ként azo­no­sul­tak a né­me­tek ki­te­le­pí­té­sé­re és a nem­zet­ál­lam ki­ala­kí­tá­sá­ra vo­nat­ko­zó né­ze­tek­kel.
A la­kos­ság­cse­re ge­ne­zi­sé­nek a szá­lai is Nagy-Bri­tan­ni­á­hoz kö­tőd­nek. A Gö­rög­or­szág és Tö­rök­or­szág kö­zött 1923-ban tör­tént la­kos­ság­cse­rét Nagy-Bri­tan­nia po­zi­tí­van ér­té­kel­te. A kény­szer­te­le­pí­té­se­ket ked­ve­ző­en fo­gad­ták, a nem­ze­ti­sé­gi­leg ve­gyes te­rü­le­tek ho­mo­ge­ni­zá­lá­sát szol­gá­ló mód­szert lát­va ben­ne, amely a ré­gi­ók sta­bi­li­zá­lá­sá­nak pon­to­san de­fi­ni­ált és kö­rül­ha­tá­rolt or­szá­gok lét­re­ho­zá­sá­val fel­tá­ru­ló út­ját egyen­ge­ti. A gö­rög–tö­rök la­kos­ság­cse­re el­vei be­ke­rül­tek az 1924-ben kö­tött lau­san­ne-i szer­ző­dés­be. Ezek Nagy-Bri­tan­nia és az Egye­sült Ál­la­mok szá­má­ra bi­zo­nyos min­ta­ként szol­gál­tak a má­so­dik vi­lág­há­bo­rú utá­ni ál­lam­kö­zi, nem­ze­ti­sé­gi vi­szo­nyok ren­de­zé­sé­hez. A brit mi­nisz­ter­el­nök, Win­ston Chur­chill a len­gyel­kér­dés­sel kap­cso­lat­ban a la­kos­ság­cse­rét és az or­szá­gon be­lü­li át­te­le­pí­té­se­ket a kö­zép-eu­ró­pai ál­la­mok meg­erő­sí­té­sé­re, sta­bi­li­zált vi­szo­nyok meg­te­rem­té­sé­re szol­gá­ló, be­vált és egye­dü­li esz­köz­nek mi­nő­sí­tet­te.
Hoz­zá kell ten­ni, hogy a né­me­tek kö­zép-eu­ró­pai or­szá­gok­ból va­ló ki­to­lon­co­lá­sá­nak gon­do­la­ta a brit la­kos­ság tá­mo­ga­tá­sá­val ta­lál­ko­zott, fő­leg az ang­li­ai lé­gi csa­ta ide­jén. Ké­sőbb, ami­kor a há­bo­rú vé­get ért, az ál­lás­pont­ok vál­toz­tak, s meg­vál­to­zott – ahogy el­len­zé­ki po­li­ti­kus lett – ma­ga Chur­chill is. A ki­te­le­pí­tés 1945–1947 kö­zött szá­mos ne­héz­ség­be üt­kö­zött, és prob­lé­má­kat oko­zott a több mil­lió ki­te­le­pí­tett né­met élel­me­zé­se s a ró­luk va­ló gon­dos­ko­dás is.
A Szov­jet­unió a má­so­dik vi­lág­há­bo­rú ide­jén kény­szer­te­le­pí­té­se­ket haj­tott vég­re a Vol­ga men­tén, az Észak-Ka­u­ká­zus­ban és a Krím­ben, bel­biz­ton­sá­gi ér­vek­re hi­vat­koz­va. Moszk­va hi­va­ta­los ál­lás­pont­ja a kö­zép-eu­ró­pai ál­la­mok kö­zöt­ti la­kos­ság­cse­rét il­le­tő­en a Len­gyel­or­szág és a szov­jet tag­köz­tár­sa­ság­ok (Uk­raj­na, Be­lo­rus­­szia, Lit­vá­nia) kö­zött tör­tént la­kos­ság­cse­re pél­dá­ján ala­pult. A cse­re a Lublin­ban szé­ke­lő Len­gyel Nem­ze­ti Fel­sza­ba­dí­tó Bi­zott­ság (PKÜN) és az Uk­rán, a Be­lo­rusz és a Lit­ván Szov­jet Köz­tár­sa­ság ál­tal 1944 ok­tó­be­ré­ben alá­írt szer­ző­dés sze­rint ment vég­be. 1945–1946-ban 787 ezer len­gyelt te­le­pí­tet­tek át a szov­jet köz­tár­sa­ság­ok­ból és 48 ezer uk­ránt a len­gyel vaj­dasá­gok­ból.1 A ki­te­le­pí­tés nem ará­nyo­san tör­tént. Joszif Vis­szar­i­onovics Sztá­lin a cseh­szlo­vák és a ma­gyar po­li­ti­ku­sok­kal tár­gyal­va gyak­ran meg­em­lí­tet­te, hogy e két or­szág kö­zöt­ti la­kos­ság­cse­re so­rán is eh­hez az elv­hez kel­le­ne ra­gasz­kod­ni. Va­gyis Cseh­szlo­vá­ki­á­tól és Ma­gyar­or­szág­tól is a len­gyel–szov­jet la­kos­ság­cse­ré­vel ana­lóg meg­ol­dást kö­ve­telt. Itt meg kell em­lí­te­ni a len­gyel–szov­jet la­kos­ság­cse­re el­té­rő kö­rül­mé­nye­it a ma­gyar–szlo­vák la­kos­ság­cse­ré­hez ké­pest. A Szov­jet­unió a mig­rá­ci­ós vál­to­zá­so­kat a len­gye­lek rop­pant szen­ve­dé­sek­kel já­ró át­te­le­pí­té­sé­vel haj­tot­ta vég­re, ahogy er­ről a leg­újabb ku­ta­tá­si ered­mé­nyek ta­nús­kod­nak. Azon­ban az em­ber­ál­do­zat­ok szá­mát fi­gye­lem­be vé­ve a len­gyel–szov­jet ol­da­lon vi­szony­lag na­gyobb volt a vesz­te­ség, mint a né­me­tek ki­to­lon­co­lá­sa so­rán, an­nak el­le­né­re, hogy ke­ve­sebb la­kost érin­tett.
Fi­gye­lem­be kell ven­ni azt a tényt, hogy Cseh­szlo­vá­kia a ma­ga sú­lyá­nál fog­va, a nagy­ha­tal­mak se­gít­sé­ge, ki­vált­képp a Szov­jet­unió tá­mo­ga­tá­sa nél­kül a la­kos­ság­cse­rét Ma­gyar­or­szág­gal nem va­ló­sít­hat­ta vol­na meg. Mind­két or­szág kép­vi­se­lői se­gít­ség­ké­rés­sel for­dul­tak Sztá­lin­hoz, Vjac­ses­zlav Miha­jlovics Molo­tovhoz, Andrej Ja­n­u­­ar­je­vics Visin­szk­i­jhez és a töb­bi szov­jet ve­ze­tő­höz, an­nak el­le­né­re, hogy Cseh­szlo­vá­kia és Ma­gyar­or­szág kül­po­li­ti­kai hely­ze­te a má­so­dik vi­lág­há­bo­rú be­fe­je­zé­se előtt el­té­rő volt. A cseh­szlo­vák emig­ráns kor­mányt a há­bo­rú fo­lya­mán hi­va­ta­lo­san el­is­mer­te Nagy-Bri­tan­nia, a Szov­jet­unió és az Egye­sült Ál­la­mok. Az an­ti­fa­sisz­ta ko­a­lí­ci­ó­ban va­ló, a szlo­vák nem­ze­ti fel­ke­lés ál­tal meg­hat­vá­nyo­zott rész­vé­tel ré­vén Cseh­szlo­vá­kia a győz­tes ál­la­mok so­rá­ba ke­rült. Ma­gyar­or­szág az utol­só pil­la­na­tig ki­tart­va a ná­ci Né­met­or­szág ol­da­lán, a vesz­tes or­szá­gok kö­zé ju­tott. A fegy­ver­szü­net 1945. feb­ru­ár 20-án tör­tént alá­írá­sá­tól 1947. szep­tem­ber 15-ig Ma­gyar­or­szág a Szö­vet­sé­ges El­len­őr­ző Bi­zott­ság ál­tal gya­ko­rolt nem­zet­kö­zi kont­roll alatt állt. A bi­zott­ság jog­kö­rei tel­jes mér­ték­ben ér­vé­nye­sül­tek a né­met és a ma­gyar had­erő ma­gyar­or­szá­gi, 1945 áp­ri­li­sá­ban be­kö­vet­ke­zett ve­re­sé­gét kö­ve­tő­en. A Szö­vet­sé­ges El­len­őr­ző Bi­zott­sá­gon be­lül a szov­jet kép­vi­se­let­nek volt meg­ha­tá­ro­zó sze­re­pe, Kli­ment Jefre­movics Vorosilov mar­sal­lal az élen. A bi­zott­ság ha­tás­kö­ré­be tar­to­zott a bel- és kül­po­li­ti­ka el­len­őr­zé­se, fő­ként a fegy­ver­szü­ne­ti szer­ző­dés tel­je­sí­té­se. A la­kos­ság moz­gá­sá­ban sem­mi­ne­mű je­len­tő­sebb vál­to­zás nem tör­tén­he­tett a bi­zott­ság egyet­ér­té­se nél­kül.
A fegy­ver­szü­ne­ti szer­ző­dés­sel Ma­gyar­or­szág kö­te­le­zett­sé­get vál­lalt a Szov­jet­unió és szö­vet­sé­ge­sei (Cseh­szlo­vá­kia és Ju­go­szlá­via) el­le­ni had­vi­se­lés be­szün­te­té­sé­re, ka­to­nai egy­sé­ge­i­nek és ál­lam­igaz­ga­tá­si szer­ve­i­nek ma­gyar fenn­ha­tó­ság alá ke­rült te­rü­le­te­i­ről va­ló vis­­sza­vo­ná­sá­ra. Az 1938. no­vem­ber 2-án ho­zott bé­csi dön­tés ér­vé­nyét vesz­tet­te. A fegy­ver­szü­ne­ti szer­ző­dés kü­lön cik­kelyt tar­tal­ma­zott a kár­té­rí­tés­ről, me­lyet Ma­gyar­or­szág­nak 1951-ig kell ren­dez­nie.
A lon­do­ni cseh­szlo­vák emig­ráns kor­mány még a fegy­ver­szü­ne­ti szer­ző­dés alá­írá­sa előtt meg­pró­bál­ta be­le­fog­lal­tat­ni azt a cik­kelyt, mely­nek ér­tel­mé­ben 400 ezer ma­gyar nem­ze­ti­sé­gű sze­mélyt te­le­pí­tet­tek vol­na át Ma­gyar­or­szág­ra. A ja­va­solt cik­kely­ben sze­re­pelt az a kö­ve­te­lés, hogy „azok a ma­gya­rok, akik az­előtt cseh­szlo­vák ál­lam­pol­gár­ok vol­tak, el­vesz­tik ál­lam­pol­gár­sá­gu­kat, és Ma­gyar­or­szág te­rü­le­té­re át­te­le­pí­tett ma­gyar ál­lam­pol­gár­ok­ká vál­nak. Ma­gyar­or­szág­nak gon­dos­kod­nia kell ró­luk at­tól kezd­ve, ahogy te­rü­le­té­re ér­kez­nek”. 2 A Szov­jet­unió a ja­va­solt cik­kel­­lyel nem ér­tett egyet, mi­vel a Ro­má­ni­á­val, Bul­gá­ri­á­val és Finn­or­szág­gal kö­tött fegy­ver­szü­ne­ti szer­ző­dés sem tar­tal­ma­zott a la­kos­ság­cse­ré­re vo­nat­ko­zó ki­té­te­le­ket, így eh­hez ha­son­ló­an a Ma­gyar­or­szág­gal kö­tött szer­ző­dés­ben sem sze­re­pel­het­nek. A ma­gyar ki­sebb­ség hely­ze­té­nek Ma­gyar­or­szág­ra tör­té­nő át­te­le­pí­tés­sel szor­gal­ma­zott meg­ol­dását ké­sőbb, a Ma­gyar­or­szág­gal kö­tött bé­ke­szer­ző­dés kap­csán ja­va­sol­ta. Beneš köz­tár­sa­sá­gi el­nök a fegy­ver­szü­ne­ti szer­ző­dést kö­ve­tő­en is igye­ke­zett meg­sze­rez­ni a szov­jet tá­mo­ga­tást a ma­gyar ki­sebb­ség ki­te­le­pí­té­sé­nek ügyé­ben. Vjac­ses­zlav Molo­tov szov­jet kül­ügy­mi­nisz­ter­rel 1945. már­ci­us 21-én foly­ta­tott tár­gya­lá­sok so­rán meg­is­mé­tel­te az eb­ben a kér­dés­ben tá­masz­tott cseh­szlo­vák követelést.3
A Szlo­vá­kia fel­sza­ba­dí­tott te­rü­le­te­in ál­lam­ha­tal­mi és ál­lam­igaz­ga­tá­si jog­kört gya­kor­ló Szlo­vák Nem­ze­ti Ta­nács az emig­ráns kor­mán­­nyal azo­nos ál­lás­pont­ra he­lyez­ke­dett. Ilyen ér­te­lem­ben tá­jé­koz­tat­ta a cseh­szlo­vák kor­mány mi­nisz­ter­el­nö­ke, Zdeòek Fier­linger 1945 áp­ri­li­sá­ban a Szov­jet­uni­ót kép­vi­se­lő Valer­ian Alekszan­drovics Zorin­t. Az er­re vo­nat­ko­zó for­rás sze­rint a Szlo­vák Nem­ze­ti Ta­nács és a kor­mány a ma­gyar ki­sebb­ség hely­ze­té­vel fog­lal­koz­va ar­ra a kö­vet­kez­te­tés­re ju­tott, hogy a ki­te­le­pí­tést há­rom hó­na­pon be­lül vég­re kell haj­ta­ni. Az ér­te­sü­lés nyil­ván az 1945. áp­ri­lis 5-én el­fo­ga­dott kas­sai kor­mány­prog­ram tar­tal­má­ból adó­dott, amely­ben ki­fe­je­zés­re ju­tott a Nem­ze­ti Front párt­ja­i­nak az a meg­ál­la­po­dá­sa, hogy a meg­úju­ló cseh­szlo­vák ál­lam a cse­hek és szlo­vá­kok nem­zet­ál­la­ma lesz, né­met és ma­gyar ki­sebb­ség nél­kül. Az ér­te­sü­lés­ből azon­ban nem vi­lá­gos, hogy mi mó­don akar­ták meg­va­ló­sí­ta­ni a ki­te­le­pí­tést. A há­rom nagy­ha­ta­lom a pots­da­mi kon­fe­ren­ci­án jó­vá­hagy­ta a né­met ki­sebb­ség ki­te­le­pí­té­sét Cseh­szlo­vá­ki­á­ból, Len­gyel­or­szág­ból és Ma­gyar­or­szág­ról. A kon­fe­ren­cia jegy­ző­köny­ve nem tar­tal­ma­zott a ma­gyar ki­sebb­ség­gel kap­cso­la­tos ren­del­ke­zést. A meg­ol­dá­si mó­dot az il­le­tő ál­la­mok a Ma­gyar­or­szág­gal va­ló meg­ál­la­po­dás­ra tes­tál­ták. Ju­go­szlá­via csak azok­nak a ma­gya­rok­nak a ki­te­le­pí­té­sét szor­gal­maz­ta, akik a Vaj­da­ság meg­szál­lá­sa so­rán ke­rül­tek er­re a te­rü­let­re. Ha­son­ló ál­lás­pon­tot fog­lalt el az er­dé­lyi ma­gya­rok­kal kap­cso­lat­ban Ro­má­nia is, bár Ro­má­nia e te­rü­le­tén ki­éle­ző­dött a hely­zet, szá­mos túl­ka­pás­sal ter­hel­ve.
A pots­da­mi kon­fe­ren­cia ala­pot adott Beneš köz­tár­sa­sá­gi el­nök több dek­ré­tu­má­nak a ki­adá­sá­hoz. A ma­gyar ki­sebb­ség hely­ze­tét il­le­tő­en kü­lön je­len­tő­sé­ge lett az au­gusz­tus 2-án ki­bo­csá­tott 1945/33-as, a né­met és a ma­gyar nem­ze­ti­sé­gű sze­mé­lyek ál­lam­pol­gár­sá­gá­nak ren­de­zé­sé­ről szó­ló dek­ré­tum­nak, va­la­mint a szep­tem­ber 19-én ér­vény­be lé­pett 1945/71-es dek­ré­tum­nak, mely azok­nak a sze­mé­lyek­nek a mun­ka­kö­te­le­zett­sé­gé­ről szólt, akik el­vesz­tet­ték cseh­szlo­vák ál­lam­pol­gár­sá­gu­kat. Az el­len­sé­ges sze­mé­lyek va­gyo­ná­nak el­kob­zá­sá­ról szó­ló dek­ré­tu­mok­kal egye­tem­ben a ma­gyar ki­sebb­ség szá­má­ra bo­nyo­lult hely­zet állt elő. A Ma­gyar­or­szág­ra tör­té­nő ki­te­le­pí­tés nem jö­he­tett szá­mí­tás­ba, mert a nagy­ha­tal­mak eh­hez nem ad­ták hoz­zá­já­ru­lá­su­kat. Cseh­szlo­vá­kia eb­ben a hely­zet­ben a la­kos­ság­cse­rét szor­gal­maz­va ke­re­sett ki­utat. A pa­ri­tá­sos ala­pú la­kos­ság­cse­ré­ről szó­ló meg­ál­la­po­dást 1946. feb­ru­ár 27-én ír­ták alá. A cse­re ke­re­te­in fe­lü­li sze­mé­lyek ki­te­le­pí­té­sét il­le­tő­en Cseh­szlo­vá­kia a pá­ri­zsi bé­ke­kon­fe­ren­cia dön­té­sé­ben, s fő­ként a Szov­jet­uni­ó­tól e kér­dés­ben várt tá­mo­ga­tás­ban bí­zott. A cseh­szlo­vák fél op­ti­miz­mu­sa egyes szov­jet ve­ze­tők ré­szé­ről né­hány, Kle­ment Gottwald 1946. jú­li­u­si moszk­vai lá­to­ga­tá­sa ide­jén el­hang­zott ki­je­len­té­sén ala­pult.
A Ma­gyar­or­szág­gal kö­ten­dő bé­ke­szer­ző­dés elő­ké­szí­té­se so­rán, amely­nek ré­sze volt a leg­ma­ga­sabb szin­tű szov­jet–ma­gyar tár­gya­lá­sok le­bo­nyo­lí­tá­sa is, meg­mu­tat­ko­zott, hogy a cseh­szlo­vák ol­da­lon je­lent­ke­ző op­ti­miz­mus és re­mény­ke­dés ko­rai volt. A tár­gya­lá­sok 1946. áp­ri­lis 10-én zaj­lot­tak le Moszk­vá­ban. A ma­gyar kül­dött­ség tag­jai (Nagy Fe­renc mi­nisz­ter­el­nök, Sza­ka­sics Ár­pád mi­nisz­ter­el­nök-he­lyet­tes, Gyön­gyö­si Já­nos kül­ügy­mi­nisz­ter) a töb­bi­ek­kel egye­tem­ben a Sztá­lin­nal és Molo­tov­val foly­ta­tott tár­gya­lás so­rán el­ve­tet­ték a ma­gyar ki­sebb­ség Szlo­vá­kia te­rü­le­té­ről va­ló ki­uta­sí­tá­sát. Nagy Fe­renc két le­het­sé­ges mó­dot em­lí­tett a ma­gya­rok szlo­vá­ki­ai hely­ze­té­nek meg­ol­dá­sá­val kap­cso­lat­ban: a szlo­vá­ki­ai ma­gyar­ság egyen­jo­gú­sá­gá­nak biz­to­sí­tá­sát, te­hát ál­lam­pol­gá­ri jo­ga­ik el­is­me­ré­sét, il­let­ve a ma­gyar ki­sebb­ség ál­tal la­kott kom­pakt te­rü­le­tek Ma­gyar­or­szág­hoz csa­to­lá­sát. Ar­ról, hogy mi­lyen nagy­sá­gú te­rü­let jön­ne szá­mí­tás­ba, nem tett em­lí­tést. E má­so­dik meg­ol­dá­si mó­dot, va­gyis a ha­tár­mó­do­sí­tást Nagy Fe­renc az­zal in­do­kol­ta, hogy a cseh­szlo­vák fél a ma­gyar ki­sebb­ség erő­sza­kos ki­te­le­pí­tés­sel tör­té­nő fel­szá­mo­lá­sá­ra tö­rek­szik. Sztá­lin Nagy Fe­renc ja­vas­la­ta­i­ra az­zal a kér­dés­sel re­a­gált, hogy „a ma­gya­rok nem akar­nák-e a kér­dést la­kos­ság­cse­re út­ján ren­dezni”.4 To­váb­bá hang­sú­lyoz­ta, hogy a cse­re nem je­lent szám­be­li egyen­lő­sé­get, és meg­em­lí­tet­te a pa­ri­tás nél­kü­li cse­rét Len­gyel­or­szág­gal, Uk­raj­ná­val és Lit­vá­ni­á­val. Sztá­lin a kér­dés meg­ol­dá­sá­nak meg­ha­tá­ro­zó mód­ja­ként azt az el­vet jut­tat­ta ki­fe­je­zés­re, hogy a cse­re so­rán le­he­tő­sé­get kap­ja­nak a ha­zá­juk­ba va­ló vis­­sza­té­rés­re azok, akik el akar­nak köl­töz­ni, azok­nak vi­szont, akik itt ma­rad­nak, biz­to­sí­ta­ni kell az egyen­jo­gú­sá­got és va­la­men­­nyi ál­lam­pol­gá­ri jo­got. A Sztá­lin ál­tal hang­sú­lyo­zott meg­ol­dás­ra re­a­gált Gyön­gyö­si Já­nos kül­ügy­mi­nisz­ter. Be­szélt a feb­ru­ár 27-i meg­ál­la­po­dás alap­ján meg­in­dult la­kos­ság­cse­re fo­lya­mán fel­me­rü­lő ne­héz­sé­gek­ről. Fel­hoz­ta, hogy a szlo­vá­kok nagy re­mé­nye­ket táp­lál­nak 150-200 ezer sze­mély ön­kén­tes át­te­le­pü­lé­se irán­t, de ilyen szán­dé­kot csak 50-60 ezer sze­mély mu­tat. A töb­bi ma­gyar­or­szá­gi szlo­vák­nál nem ta­pasz­tal­ha­tó ilyen irá­nyú ér­dek­lő­dés, mert job­ban ra­gasz­kod­nak a föld­höz, mint amen­­nyi­re kö­tőd­nek az anya­nyelv­hez és Szlo­vá­ki­á­hoz. Gyön­gyö­si Já­nos sze­rint Cseh­szlo­vá­ki­á­ban még a la­kos­ság­cse­re után is ma­rad 600 ezer (?) kö­rü­li ma­gyar, de Cseh­szlo­vá­kia csak 200 ezer sze­mély­nek haj­lan­dó meg­ad­ni az ál­lam­pol­gár­sá­got, az­zal a fel­té­tel­lel, hogy res­zlo­vak­izál­nak. Még ezek után is ma­rad 200 ezer ma­gyar nem­ze­ti­sé­gű sze­mély, aki­ket Cseh­szlo­vá­kia át akar te­le­pí­te­ni Ma­gyar­or­szág­ra. Ez eset­ben ha­tár­re­ví­zi­ót kell vég­re­haj­ta­ni Ma­gyar­or­szág ja­vá­ra, és anya­gi kár­pót­lás­ban ré­sze­sí­te­ni az át­te­le­pül­te­ket. A ma­gyar kül­dött­ség azt kér­te Sztá­lin­tól, hogy a ma­gyar ki­sebb­ség hely­ze­té­ről a pá­ri­zsi bé­ke­kon­fe­ren­cia dönt­sön, nyil­ván az elő­a­dott ma­gyar ja­vas­la­tok sze­rint. A tár­gya­lá­sok be­fe­je­zé­se­ként Sztá­lin a ma­gyar kül­dött­ség­gel kö­zöl­te: az egyen­jo­gú­sí­tást, te­hát az ál­lam­pol­gá­ri jo­gok meg­adá­sát a ma­gyar ki­sebb­ség szá­má­ra he­lyes­nek tart­ja, mert Cseh­szlo­vá­kia nem fog be­le­egyez­ni ab­ba, hogy te­rü­le­te­ket kell­jen át­ad­nia Ma­gyar­or­szág­nak. Ugyan­ak­kor ar­ra is utalt, hogy a szov­jet kor­mány tö­re­ked­ni fog a köz­re­mű­kö­dés­re e kér­dés meg­ol­dá­sa so­rán, mi­vel­hogy a cseh­szlo­vák–ma­gyar el­len­tét ki­éle­ző­dé­se an­nak tud­ha­tó be, hogy a „cse­hek fél­nek a szlo­vá­kok­tól, és min­den kér­dés­ben meg­hát­rál­nak előt­tük, a ma­gyar ki­sebb­ség kér­dé­sét is beleértve”.5
A Szlo­vá­ki­á­val va­ló, vis­­sza­ál­lí­tott ha­tár te­rü­le­ti re­ví­zi­ó­ja nem volt a ma­gyar kül­dött­ség egye­dü­li kö­ve­te­lé­se a Sztá­lin­nal foly­ta­tott tár­gya­lá­son. Gyön­gyö­si kül­ügy­mi­nisz­ter Sztá­lin elé tár­ta Ro­má­ni­á­nak az új ma­gyar el­kép­ze­lé­sek sze­rin­ti ha­tá­rok­kal meg­raj­zolt tér­kép­ét. Sztá­lin er­re is ha­son­ló­an vá­la­szolt, mint a szlo­vá­ki­ai ha­tár­sza­kasz re­ví­zi­ó­já­nak kö­ve­te­lé­sé­re. La­kos­ság­cse­rét aján­lott meg­ol­dás­ként, úgy, ahogy azt a szov­jet köz­tár­sa­ság­ok tet­ték Len­gyel­or­szág vi­szony­la­tá­ban. A ma­gyar kül­dött­ség igé­nyei sze­rin­ti ha­tár­mó­do­sí­tást Sztá­lin el­uta­sí­tot­ta, az­zal ér­vel­ve, hogy Cseh­szlo­vá­kia ese­té­ben a re­ví­zió egyet je­len­te­ne az 1943-ban kö­tött cseh­szlo­vák–szov­jet szer­ző­dés sem­mis­sé té­te­lé­vel, amely sze­rint a Szov­jet­unió el­is­mer­te a Mün­chen előt­ti Cseh­szlo­vá­kia határait.6
A cseh­szlo­vák ál­lás­pont tá­mo­ga­tá­sá­val, te­hát 200 ezer ma­gyar át­te­le­pí­té­sé­vel kap­cso­lat­ban mu­tat­ko­zó tak­ti­ká­zás­ba né­mi­leg be­le­játsz­hat­tak a Cseh­szlo­vá­ki­á­val szem­be­ni pa­na­szok. Ezek 1945 nya­ra óta meg­sza­po­rod­tak, és min­den va­ló­szí­nű­ség sze­rint szlo­vá­ki­ai ma­gyar kom­mu­nis­ták­tól szár­maz­tak. Az egyik ilyen le­vél a Vö­rös Had­se­reg po­li­ti­kai fő­cso­port­ja VI. osz­tá­lyá­nak pa­rancs­no­ká­tól ér­ke­zett Geor­gi Di­mit­rov cí­mé­re, aki a Ko­min­tern meg­szű­né­se után a Szov­jet­unió Kom­mu­nis­ta Párt­já­nak Köz­pon­ti Bi­zott­sá­ga mel­lett lét­re­ho­zott Nem­zet­kö­zi Tá­jé­koz­ta­tá­si Osz­tályt ve­zet­te, és eb­ben a mi­nő­ség­ben köz­ve­tí­tő sze­re­pe volt az egyes kom­mu­nis­ta pár­tok­nak a Sztá­lin­nal és Molo­tov­val va­ló kap­cso­lat­tar­tá­sá­ban és tá­jé­koz­ta­tá­sá­ban. A le­vél­ben a 2. Uk­rán Front po­li­ti­kai osz­tá­lya 1945. jú­ni­u­si kel­te­zés­sel ar­ra hív­ta fel a fi­gyel­met, hogy a cseh­szlo­vák szer­vek hely­te­len mód­sze­re­ket al­kal­maz­nak a szlo­vá­ki­ai ma­gyar ál­lam­pol­gár­ok­kal szem­ben, ami­vel se­gít­sé­get nyúj­ta­nak a re­ak­ci­ós erőknek.7
A ma­gyar ki­sebb­ség­gel szem­be­ni cseh­szlo­vák po­li­ti­kát bí­rá­ló meg­nyi­lat­ko­zá­sok más for­má­ban is je­lent­kez­tek. A ma­gyar kor­mány­za­ti kép­vi­se­lők a szov­jet ve­ze­tők­kel foly­ta­tott be­szél­ge­té­sek so­rán min­den al­ka­lom­mal hang­sú­lyoz­ták, hogy Cseh­szlo­vá­kia a ma­gyar ki­sebb­ség­gel szem­be­ni po­li­ti­ká­já­val éle­zi a kö­zép-eu­ró­pai hely­ze­tet. A szlo­vá­ki­ai ma­gyar ki­sebb­ség vé­del­mét nem­csak Ma­gyar­or­szág jo­gá­nak, ha­nem kö­te­les­sé­gé­nek is tar­tot­ták. A ma­gyar kül­ügy­mi­nisz­ter, Gyön­gyö­si Já­nos a szov­jet ve­ze­tők előtt 1946-ban azt bi­zony­gat­ta, a ma­gyar ki­sebb­ség hely­ze­te nem bel­ügy, ha­nem nem­zet­kö­zi em­ber­jo­gi kér­dés. Sze­rin­te a ma­gyar­or­szá­gi szlo­vák ki­sebb­ség elé­ge­dett a hely­ze­té­vel, ami­ről az a tény is ta­nús­ko­dik, hogy nem mu­tat ér­dek­lő­dést a Szlo­vá­ki­á­ba tör­té­nő át­te­le­pü­lés irán­t. Ér­ve­lé­sét az­zal tá­masz­tot­ta alá, hogy a 103 ezer Ma­gyar­or­szá­gon élő szlo­vák­nak 1946-ban még a fe­le sem je­lent­ke­zett az át­te­le­pül­ni szán­dé­ko­zók kö­zé. Pél­da­ként ér­ve­i­nek va­ló­di­sá­gá­ra azt hoz­ta fel, hogy a bé­kés­csa­bai szov­jet pa­rancs­nok is­me­ri a szlo­vá­kok­nak az át­te­le­pí­tés­sel kap­cso­la­tos ma­ga­tar­tá­sát, amit ki­fe­je­zés­re jut­tat­tak több nép­gyű­lé­sen és a Sztá­lin­nak, Gyön­gyö­si­nek és va­ló­szí­nű­leg Molo­tov­nak kül­dött táv­irat­ban is. Az ér­dek­te­len­ség­re hi­vat­ko­zó ér­ve­ket a ma­gyar ve­ze­tők fel­hasz­nál­ták a la­kos­ság­cse­re kö­rü­li hu­za­vo­ná­hoz. A ha­tár­re­ví­zi­ó­ra vo­nat­ko­zó né­ze­tek ki­pu­ha­to­lá­sa bi­zo­nyos for­má­ja volt a szov­jet ve­ze­tők­re gya­ko­rolt nyo­más­nak, él­ve a szov­jet be­fo­lyá­si szfé­rán be­lü­li fe­szült­ség és krí­zis­hely­zet ki­ala­ku­lá­sá­nak le­het­sé­ges ve­szé­lyé­vel. Ter­mé­sze­te­sen nem ma­rad­tak el a sú­lyos gaz­da­sá­gi és szo­ci­á­lis hely­zet­re, a ha­tal­mas inf­lá­ci­ó­ra, va­la­mint a bé­kés ál­la­po­tok­ra va­ló át­té­rés ne­héz­sé­ge­i­re apel­lá­ló ér­vek sem.
Cseh­szlo­vá­kia a 200 ezer ma­gyar nem­ze­ti­sé­gű sze­mély Szlo­vá­ki­á­ból tör­té­nő ki­te­le­pí­té­sé­nek ke­resz­tül­vi­tel­ében – a Szov­jet­unió ré­szé­ről jö­vő tá­mo­ga­tás­ban re­mény­ked­ve – bi­zo­nyos re­mé­nye­ket táp­lált a pá­ri­zsi bé­ke­kon­fe­ren­cia dön­tés­ho­za­ta­la irán­t. A cseh­szlo­vák kö­ve­te­lé­sek azok­ból az in­for­má­ci­ók­ból in­dul­tak ki, ame­lyek a Szov­jet­unió kül­ügy­mi­nisz­te­re, Visin­szk­ij sze­mé­lyé­hez kap­cso­lód­tak. Visin­szk­ij és a moszk­vai cseh­szlo­vák nagy­kö­vet, Horák kö­zött a szov­jet fő­vá­ros­ban le­zaj­lott be­szél­ge­tés olyan ér­tel­me­zést ka­pott, mi­sze­rint a Szov­jet­unió tá­mo­gat­ja Cseh­szlo­vá­ki­át, hogy vég­ér­vé­nyes meg­ol­dást nyer­jen a ma­gyar ki­sebb­ség kér­dé­se. A bé­ke­kon­fe­ren­ci­án részt­ve­vő cseh­szlo­vák kül­dött­ség tag­jai, Vavro Hajdu és Václav Nosek 1946. áp­ri­lis 30-án a Molo­tov­val foly­ta­tott be­szél­ge­tés so­rán er­re az in­for­má­ci­ó­ra hi­vat­koz­tak. Molo­tov a tá­mo­ga­tá­si ígé­ret­tel kap­cso­la­tos in­for­má­ci­ót két­ség­be von­ta, és a cseh­szlo­vák dip­lo­ma­ták­nak meg­is­mé­tel­te a la­kos­ság­cse­re tár­gyá­ban el­fog­lalt szov­jet ál­lás­pon­tot, a szov­jet köz­tár­sa­ság­ok és Len­gyel­or­szág kö­zöt­ti la­kos­ság­cse­ré­re utal­va. Hang­sú­lyoz­ta, hogy a Szov­jet­unió tar­tós ál­lás­pont­ra he­lyez­ke­dik, amely ar­ra az elv­re épül, hogy a cse­re so­rán nem kö­te­le­ző a pa­ri­tás be­tar­tá­sa. Molo­tov fel­rót­ta a cseh­szlo­vák ve­ze­tők­nek, hogy eb­ben a kér­dés­ben ra­di­ká­li­sab­ban kel­lett vol­na el­jár­ni­uk rög­tön a há­bo­rú vé­gén, mert a bé­ke­kon­fe­ren­ci­án ko­moly prob­lé­mát je­lent majd en­nek a kér­dés­nek a cseh­szlo­vá­ki­ai el­kép­ze­lé­sek sze­rin­ti ren­de­zé­se.
A Molo­tov­nak elő­a­dott cseh­szlo­vák ér­vek há­rom kér­dés­kört érin­tet­tek: a ma­gyar ki­sebb­ség kép­vi­se­lő­i­nek il­lo­já­lis ma­ga­tar­tá­sát a cseh­szlo­vák ál­lam fe­nye­ge­tett­sé­ge ide­jén, e ki­sebb­ség sze­re­pét – a né­me­tek­kel együtt – a Cseh­szlo­vák Köz­tár­sa­ság szét­ve­ré­sé­ben, va­la­mint azt a kö­rül­ményt, hogy a szá­mot­te­vő ma­gyar ki­sebb­ség je­len­lé­te Cseh­szlo­vá­ki­á­ban ma­gá­ban rej­ti majd a ha­tár­re­ví­zió kö­ve­te­lé­sé­nek ve­szé­lyét, s ez­ál­tal a cseh­szlo­vák fél­nek a la­kos­ság­cse­rét szor­gal­ma­zó va­la­men­­nyi kí­sér­le­te aka­dály­ba üt­kö­zik és meg­hi­ú­sul­hat a ma­gyar­or­szá­gi kész­ség hi­á­nya mi­att. A cseh­szlo­vák fél a la­kos­ság­cse­rét csu­pán a prob­lé­ma meg­ol­dá­sá­ra irá­nyu­ló tö­rek­vés el­ső sza­ka­szá­nak te­kin­tet­te. Az 1946 feb­ru­ár­já­ban alá­írt cseh­szlo­vák–ma­gyar meg­ál­la­po­dást kö­ve­tő­en a cseh­szlo­vák kül­ügy­mi­nisz­té­ri­um ál­lam­tit­ká­ra, Vla­di­mír Cle­men­tis azt ja­va­sol­ta a ma­gyar fél­nek, hogy tár­gyal­ja­nak a kö­vet­ke­ző sza­kasz­ról, va­gy­is to­váb­bi ma­gya­rok ki­te­le­pí­té­sé­ről (a res­zlo­vak­izál­takat ki­vé­ve) a cseh­szlo­vák rész­ről biz­to­sí­tott anya­gi kár­pót­lás fe­jé­ben. Ezt a ja­vas­la­tot Ma­gyar­or­szág el­uta­sí­tot­ta. Ezért Cseh­szlo­vá­kia kö­ve­tel­te, hogy a pá­ri­zsi bé­ke­kon­fe­ren­cia tá­mo­gas­sa az ál­ta­la tá­masz­tott kö­ve­te­lé­se­ket.
A Cseh­szlo­vá­kia tá­mo­ga­tá­sá­nak ügyé­ben ta­nú­sí­tott szov­jet tar­tóz­ko­dás­nak min­den bi­zon­­nyal volt egyéb hát­te­re is. A nagy há­bo­rús szö­vet­sé­ge­sek – az Egye­sült Ál­la­mok és Nagy-Bri­tan­nia – nem re­a­gál­tak a cseh­szlo­vák kor­mány e kér­dés­ben be­nyúj­tott me­mo­ran­du­ma­i­ra. Ál­lás­pont­juk­ból ele­in­te nem volt vi­lá­gos, me­lyik ol­dal­hoz húz­nak. A pá­ri­zsi bé­ke­kon­fe­ren­ci­án, 1946 szep­tem­be­ré­ben a cseh­szlo­vák de­le­gá­ció szá­má­ra már nyil­ván­va­ló­vá vált: Nagy-Bri­tan­nia az Egye­sült Ál­la­mok fe­lé haj­lik, és nem kí­ván­ja tá­mo­gat­ni azt a cseh­szlo­vák kö­ve­te­lést, hogy a Ma­gyar­or­szág­gal kö­ten­dő bé­ke­szer­ző­dés­be fog­lal­ják be­le 200 ezer ma­gyar nem­ze­ti­sé­gű sze­mély ki­te­le­pí­té­sét Szlo­vá­ki­á­ból. Az ame­ri­kai dip­lo­ma­ták az­zal ér­vel­tek, hogy az em­be­ri jo­gok meg­sér­té­se mi­att nem tud­nák ke­resz­tül­vin­ni a bé­ke­szer­ző­dés ra­ti­fi­ká­lá­sát a par­la­ment­ben. Sztá­lin­nak és Molo­tov­nak a pa­ri­tá­sos elv be­tar­tá­sa nél­kü­li la­kos­ság­cse­ré­vel kap­cso­la­tos né­ze­te­it a pá­ri­zsi bé­ke­kon­fe­ren­cia al­bi­zott­sá­gá­ban az Uk­rán és a Be­lo­rusz Szov­jet Köz­tár­sa­ság kül­döt­tei is tá­mo­gat­ták. Ja­va­sol­ták, hogy ér­vé­nye­sít­sék ta­pasz­ta­la­ta­i­kat a szlo­vák–ma­gyar la­kos­ság­cse­re so­rán. A cseh­szlo­vák de­le­gá­ció azt kö­ve­tő­en, hogy a győz­tes ha­tal­mak nem tá­mo­gat­ták 200 ezer ma­gyar nem­ze­ti­sé­gű sze­mély Szlo­vá­ki­á­ból Ma­gyar­or­szág­ra tör­té­nő át­te­le­pí­té­sét, vis­­sza­von­ta az al­bi­zott­ság elé ter­jesz­tett ja­vas­la­tát. Úgy dön­tött, hogy tár­gya­lá­sok­ba bo­csát­ko­zik a cse­ré­ről Ma­gyar­or­szág­gal.
Az­zal kap­cso­la­to­san, hogy a cseh­szlo­vák de­le­gá­ció nem győz­te meg a nagy­ha­tal­ma­kat, a ma­ga­tar­tá­su­kat be­fo­lyá­so­ló egyéb té­nye­zők­re is utal­ni kell. A ma­gyar kor­mány 1946. má­jus 8-án jegy­zé­ket jut­ta­tott el a bé­ke­kon­fe­ren­ci­á­nak, amely 13 pont­ban is­mer­tet­te a ver­sailles­-i bé­ke­szer­ző­dés és a Nép­szö­vet­ség a két vi­lág­há­bo­rú kö­zöt­ti cseh­szlo­vák jog­rend­be be­ik­ta­tott ki­sebb­ség­vé­del­mi cik­ke­lye­it. A ma­gyar kor­mány jegy­zék­ben ja­va­sol­ta, hogy a bé­ke­szer­ző­dés­ben rög­zít­sék a Du­na-tá­ji ki­sebb­ség­vé­del­mi ren­del­ke­zé­se­ket. To­váb­bá a jegy­zék­ben az is kö­ve­te­lés­ként sze­re­pelt, hogy a ki­sebb­sé­gi jo­go­kat sza­va­tol­ja az ENSZ, amely­nek jog­kör­ét a gaz­da­sá­gi és szo­ci­á­lis ta­nács gya­ko­rol­ta.
A ma­gyar kor­mány jegy­zé­ké­re a cseh­szlo­vák kor­mány 1946. au­gusz­tus 16-án re­a­gált. Vá­la­szá­ban nem ta­gad­ta, hogy lé­tez­tek ki­sebb­ség­vé­del­mi nor­mák. Ugyan­ak­kor em­lé­kez­te­tett ar­ra, hogy ele­ve­nen él­nek azok a ke­se­rű ta­pasz­ta­la­tok, ami­kor is az el­ső vi­lág­há­bo­rú után vál­lalt nem­zet­kö­zi kö­te­le­zett­sé­ge­ket be­tart­va a né­me­tek és a ma­gya­rok a ki­sebb­ség­vé­del­met esz­kö­zül hasz­nál­ták fel a Cseh­szlo­vák Köz­tár­sa­ság meg­gyen­gí­té­sé­re, kö­zép-eu­ró­pai bé­két­len­ség kel­té­sé­re, s vé­gül köz­re­mű­köd­tek a cseh­szlo­vák ál­lam szét­ve­ré­sé­ben. A né­met és a ma­gyar ki­sebb­ség kép­vi­se­lői a két vi­lág­há­bo­rú kö­zöt­ti idő­szak­ban Cseh­szlo­vá­ki­á­ra nyo­mást gya­kor­ló pe­tí­ci­ók­kal for­dul­tak a Nép­szö­vet­ség­hez. Eb­ben a te­kin­tet­ben Ma­gyar­or­szág a má­so­dik vi­lág­há­bo­rú után sem vál­toz­tat­ta meg szán­dé­ka­it, ta­nú­sá­got té­ve ró­la az­zal, hogy ki­sebb­sé­gi ügyek­kel kap­cso­la­tos kö­te­le­zett­sé­ge­ket tar­tal­ma­zó jegy­zé­ket in­té­zett a bé­ke­kon­fe­ren­ci­á­hoz. A ha­son­ló nyo­más­gya­kor­lás meg­is­mét­lő­dé­sé­nek meg­aka­dá­lyo­zá­sa ér­de­ké­ben, az ilyes­faj­ta kí­sér­le­tek meg­hi­ú­sí­tá­sá­ra a cseh­szlo­vák kor­mány a ma­gya­rok Cseh­szlo­vá­ki­á­ból va­ló el­tá­vo­lí­tá­sá­nak kö­ve­te­lé­sé­vel állt elő. A cseh­szlo­vák kor­mány­nak ag­gá­lyai tá­mad­tak a ma­gya­rok tri­a­no­ni szer­ző­dés mi­at­ti tra­u­má­ja mi­att, mi­vel­hogy az an­nak nyo­mán meg­vont ha­tá­rok Ma­gyar­or­szág szá­má­ra Szlo­vá­kia el­vesz­té­sé­vel jár­tak, és egyéb, az egy­ko­ri tör­té­nel­mi Ma­gyar­or­szág­hoz tar­to­zó te­rü­le­tek nél­kü­li Ma­gyar­or­szág jött lét­re. A ha­tá­rok re­ví­zi­ó­já­ra irá­nyu­ló kí­sér­le­tek a jö­vő­ben sem szűn­nek meg, mert a ma­gyar ki­sebb­sé­gek lé­te a szom­széd ál­la­mok­ban nem zár­ja ki a re­vi­zi­o­niz­must és az irre­den­tiz­must.8
Vla­di­mír Clemen­tis, a cseh­szlo­vák kül­ügy­mi­nisz­té­ri­um ál­lam­tit­ká­ra a Nem­zet­gyű­lés­ben (a cseh­szlo­vák par­la­ment­ben) tar­tott ex­po­zé­já­ban 1947-ben ér­té­kel­te a pá­ri­zsi bé­ke­kon­fe­ren­cia ered­mé­nye­it. Be­szé­dé­nek ja­va ré­sze azok­kal a prob­lé­mák­kal fog­lal­ko­zott, ame­lyek a Cseh­szlo­vá­kia és Ma­gyar­or­szág kö­zöt­ti la­kos­ság­cse­re kap­csán áll­tak elő. Rá­mu­ta­tott, hogy a la­kos­ság­cse­ré­ről szó­ló 1946. feb­ru­ár 27-én alá­írt meg­ál­la­po­dást kö­ve­tő­en a ma­gyar saj­tó és rá­dió a po­li­ti­ku­sok­kal egye­tem­ben szün­te­le­nül a meg­ál­la­po­dás el­le­ni hang­ne­met ütött meg. A ma­gyar ha­tó­sá­gok nyo­mást gya­ko­rol­tak az ot­ta­ni szlo­vá­kok­ra, hogy ne je­lent­kez­ze­nek az át­te­le­pü­lők lis­tá­já­ra. Ül­döz­te­tés­sel, el­bo­csá­tá­sok­kal, föld­tu­laj­don­tól va­ló meg­fosz­tás­sal, élel­mi­szer-ki­uta­lá­sok meg­ta­ga­dá­sá­val, ki­köl­töz­te­té­sek­kel, tes­ti sé­rel­mek oko­zá­sá­val, sőt gyil­kos­sá­gok­kal járt együtt a fel­irat­ko­zás. A ma­gyar kor­mány 1947 áp­ri­li­sá­ban le­vál­tot­ta az át­te­le­pí­té­si kor­mány­biz­tost, és a la­kos­ság­cse­re in­té­zé­se a cseh­szlo­vák–ma­gyar ve­gyes bi­zott­ság ha­tás­kö­ré­be ke­rült át. Ez után a vál­toz­ta­tás után sem a várt ütem­ben folyt a la­kos­ság­cse­re, mert a ma­gyar kor­mány újabb aka­dá­lyok­kal ne­he­zí­tet­te a le­bo­nyo­lí­tá­sát, pél­dá­ul a cse­re­ak­ci­ó­ra ki­je­lölt csa­lá­dok kvó­tá­já­nak csök­ken­té­sé­vel. Clemen­tis ex­po­zé­já­ban em­lí­tést tett a ma­gyar kor­mán­­nyal és a Nem­ze­ti Front tag­ja­i­val Bu­da­pes­ten foly­ta­tott tár­gya­lá­sok­ról, hogy Ma­gyar­or­szág cse­rén felül még vál­lal­ja 200 ezer ma­gyar Szlo­vá­ki­á­ból va­ló át­te­le­pí­té­sét, az itt ha­gyott va­gyo­nért já­ró kár­té­rí­tés fe­jé­ben. Amint er­ről még em­lí­tés tör­té­nik, a ma­gyar fél ezt a ja­vas­la­tot el­uta­sí­tot­ta.
A Ma­gyar­or­szág­gal 1947. feb­ru­ár 10-én meg­kö­tött bé­ke­szer­ző­dés 5. cik­ke­lye meg­szab­ta Ma­gyar­or­szág­nak a szlo­vá­ki­ai ma­gyar ki­sebb­sé­gek­kel kap­cso­la­tos tár­gya­lá­sok foly­ta­tá­sát. Ab­ban az eset­ben, ha nem szü­le­tik meg­egye­zés, Cseh­szlo­vá­ki­á­nak jo­gá­ban áll ezt a kér­dést a Kül­ügy­mi­nisz­te­rek Ta­ná­csa elé ter­jesz­te­ni. Az an­ti­fa­sisz­ta ko­a­lí­ció szét­esé­se és a két szem­ben­ál­ló tömb for­má­ló­dá­sa meg­gyen­gí­tet­te a nagy­ha­tal­mak e prob­lé­ma irán­ti ér­dek­lő­dé­sét. A né­met­or­szá­gi meg­szál­ló ha­tal­mak­nak már vol­tak bi­zo­nyos ta­pasz­ta­la­ta­ik a te­kin­tet­ben, hogy mi­lyen bo­nyo­lult prob­lé­má­kat kell meg­ol­da­ni a meg­szállt öve­ze­tek­ben, hogy meg­bir­kóz­za­nak 8-10 mil­lió sze­mély há­rom or­szág­ból tör­té­nő ki­te­le­pí­té­sé­vel. Eb­ből ki­fo­lyó­lag mó­do­sult a nagy mig­rá­ci­ós moz­gá­sok­kal kap­cso­la­tos ál­lás­pont­juk is. Nagy-Bri­tan­nia és az Egye­sült Ál­la­mok ma­ga­tar­tá­sá­ban „lel­ki­is­me­ret-fur­da­lás” kez­dett je­lent­kez­ni a sa­ját zó­ná­juk­ba tör­té­nő ki­te­le­pí­té­sek és az oda­ke­rü­lők el­he­lye­zé­se so­rán el­szen­ve­dett meg­pró­bál­ta­tá­sok és em­ber­ál­do­zat­ok mi­att.
A pots­da­mi kon­fe­ren­cia dön­té­se ér­tel­mé­ben Ma­gyar­or­szág­ról ki­te­le­pí­tet­ték a né­met ki­sebb­sé­get. A 170 ezer né­me­tet érin­tő ki­te­le­pí­tés 1947–1948-ban zaj­lott le, te­hát né­mi el­to­ló­dás­sal Len­gyel­or­szág­hoz és Cseh­szlo­vá­ki­á­hoz ké­pest. Nyil­ván ez a moz­za­nat is bi­zo­nyos sze­re­pet ját­szott ab­ban, hogy a ma­gyar ál­lam szem­be­sze­gült to­váb­bi 200 ezer szlo­vá­ki­ai ma­gyar be­fo­ga­dá­sá­nak kö­ve­te­lé­sé­vel.
A ma­gyar­or­szá­gi bel­ső hely­zet 1947. au­gusz­tus vé­gén meg­vál­to­zott. A par­la­men­ti vá­lasz­tá­sok a kom­mu­nis­ták győ­zel­mé­vel vég­ződ­tek, akik ha­tal­mi mo­no­pó­li­um­ra tet­tek szert. Ma­gyar­or­szág a szov­jet tömb szi­lárd lánc­sze­me lett. A ma­gyar ki­sebb­ség el­le­ni cseh­szlo­vák po­li­ti­ka sta­fé­tá­ját a kor­mány­zó pol­gá­ri pár­tok­tól át­vet­ték a kom­mu­nis­ták. A ré­szük­ről jö­vő kri­ti­ka gyak­ran a cseh­szlo­vák ve­ze­tő­ket ma­gyar­el­le­nes na­ci­o­na­liz­mus­sal és so­vi­niz­mus­sal vád­ló tá­ma­dá­sok­ba tor­kol­lott.
A ma­gyar kom­mu­nis­ták kez­de­mé­nye­zé­sé­re a szlo­vá­ki­ai ma­gyar ki­sebb­ség kér­dé­sé­vel a Kom­mu­nis­ta Pár­tok Tá­jé­koz­ta­tó Iro­dá­já­nak 1947 szep­tem­be­ré­ben meg­tar­tott ta­nács­ko­zá­sa is fog­lal­ko­zott. Éles vi­ta kez­dő­dött a cseh­szlo­vák kül­dött­ség tag­jai (Ru­dolf Slán­ský és Šte­fan Bašo­van­ský) és a ma­gyar kül­dött­ség ve­ze­tő­je, Ré­vai Jó­zsef kö­zött. A ma­gyar kül­dött fel­szó­la­lá­sát – Andrej Alekszan­drovics Zsdanov re­fe­rá­tu­má­hoz iga­zod­va – a vi­lág osz­tály­meg­osz­tott­sá­gá­ról szó­ló té­zi­sé­nek kon­tex­tu­sá­ba ágyaz­ta. Rá­mu­ta­tott, hogy Ma­gyar­or­szág­nak az an­ti­im­pe­ri­a­lis­ta front­ba tör­té­nő be­ta­go­zó­dá­sát egyet­len moz­za­nat, a szlo­vá­ki­ai ma­gya­rok hely­ze­te aka­dá­lyoz­za. Ki­je­len­tet­te, hogy nem elé­ge­det­tek az­zal, hogy több száz­ezer ma­gyar Szlo­vá­ki­á­ban nem ren­del­ke­zik sem­mi­ne­mű ál­lam­pol­gá­ri jog­gal, is­ko­lá­val, saj­tó­val, nincs jo­guk har­col­ni sa­ját ma­gyar fa­sisz­tá­ik és re­ak­ci­ó­sa­ik el­len. A cseh­szlo­vák ve­ze­tők­nek meg­em­lí­tet­ték, hogy a Ma­gyar­or­szág­gal kö­tött bé­ke­szer­ző­dés alá­írá­sa óta a hely­zet meg­vál­to­zott a de­mok­ra­ti­kus erők ja­vá­ra, ezért e kér­dés meg­ol­dá­sa so­rán el­ke­rül­he­tet­len en­nek a tény­nek a fi­gye­lem­be­vé­te­le. Va­gyis a ha­tal­mi mo­no­pó­li­um a kom­mu­nis­ták ke­zé­ben a par­la­men­ti vá­lasz­tá­so­kat kö­ve­tő­en ha­tal­mas ütő­kár­tya lett ab­ban az igye­ke­zet­ben, hogy a kom­mu­nis­ta pár­tok je­len­le­vő kép­vi­se­lői előtt de­monst­rál­ják el­kép­ze­lé­se­ik ke­resz­tül­vi­tel­ét. Ru­dolf Slán­ský és Šte­fan Bašo­van­ský ér­ve­lé­se a bé­ke­szer­ző­dés­re hi­vat­koz­va, amely kö­te­lez­te Ma­gyar­or­szá­got a la­kos­ság­cse­re vég­re­haj­tá­sá­ra, nem ka­pott sem­mi­ne­mű tá­mo­ga­tást. Cseh­szlo­vá­kia Kom­mu­nis­ta Párt­já­nak, az 1946. má­ju­si vá­lasz­tá­sok utá­ni leg­erő­sebb cseh­szlo­vá­ki­ai, a szov­jet kom­mu­nis­ták­kal ös­­sze­fo­nó­dott párt­nak, nem si­ke­rült meg­sze­rez­nie a test­vér­párt­ok tá­mo­ga­tá­sát ah­hoz, hogy meg­va­ló­sít­sa a kas­sai kor­mány­prog­ra­mot, s an­nak azt a pas­­szu­sát, amely ki­nyil­vá­ní­tot­ta a cse­hek és szlo­vá­kok nem­ze­ti ál­la­má­nak lét­re­ho­zá­sát. El­len­ke­ző­leg, vé­de­kez­ni­ük kel­lett a ma­gyar kom­mu­nis­ták, fő­ként Rá­ko­si Má­tyás és Ré­vai Jó­zsef ré­szé­ről jö­vő ér­ve­lés­sel szem­ben.9
A ma­gyar kom­mu­nis­ták a tá­jé­koz­ta­tó iro­da el­ső ülé­sén nem sze­re­pel­tek túl si­ke­re­sen, mert a ro­mán kül­döt­tön, An­na Pauk­eren kí­vül a töb­bi részt­ve­vő a ma­gyar ki­sebb­ség hely­ze­tét Cseh­szlo­vá­kia és Ma­gyar­or­szág prob­lé­má­já­nak te­kin­tet­te. A ma­gyar kom­mu­nis­ták vi­szont nem mond­tak le a ma­gyar ki­sebb­ség kér­dé­sé­nek nem­zet­kö­zi­vé té­te­lé­ről. Rá­ko­si Má­tyás 1948 feb­ru­ár­já­ban a Szov­jet­unió Kom­mu­nis­ta Párt­ja Ide­o­ló­gi­ai Osz­tá­lya ve­ze­tő­jé­nek, Mi­ha­il Szus­zlov­nak azt ja­va­sol­ta, hogy a ma­gyar–cseh­szlo­vák vi­szony kér­dé­se ke­rül­jön a tá­jé­koz­ta­tó iro­da 1948-ban ös­­sze­ülő ta­nács­ko­zá­sá­nak prog­ram­já­ba.
Szus­zlov a ja­vas­la­tot el­uta­sí­tot­ta az­zal az in­dok­lás­sal, hogy nem tart­ja cél­ra­ve­ze­tő­nek a kér­dés 1948 jú­ni­u­sa, a par­la­men­ti vá­lasz­tá­sok meg­tar­tá­sa előt­ti fel­ve­té­sét, és két­ol­da­lú tár­gya­lá­so­kat ja­va­solt. A ma­gyar ki­sebb­ség hely­ze­té­vel kap­cso­la­tos még meg­le­vő to­váb­bi prob­lé­mák meg­ol­dá­sát kö­ve­tel­ve a cseh­szlo­vák kom­mu­nis­ták el­le­ni ki­fo­gá­sok osz­tály­ala­pon foly­ta­tód­tak. Rá­ko­si vi­szont ugyan­ak­kor cél­tu­da­to­san kel­tett bi­zal­mat­lan­sá­got a cseh­szlo­vák párt- és ál­la­mi ve­ze­tők el­len. Töb­bek­kel szem­ben azok kö­zül, akik 1945–1948-ban va­la­mi­lyen mó­don részt vet­tek a ma­gyar­el­le­nes in­téz­ke­dé­sek vég­re­haj­tá­sá­ban, eb­bé­li sze­re­pü­ket – ami­kor is e po­li­ti­ká­val azo­no­su­ló leg­fel­sőbb kom­mu­nis­ta ve­ze­tők (Gottwald, Široký) uta­sí­tá­sa­it kö­vet­ték – ké­sőbb az ál­ta­luk fo­ga­na­to­sí­tott, ko­holt po­li­ti­kai pe­rek ke­re­té­ben já­ru­lé­kos érv­ként vet­ték be.
Cseh­szlo­vá­ki­á­ban az 1948 feb­ru­ár­já­ban be­kö­vet­ke­zett po­li­ti­kai for­du­lat nyo­mán nem állt be azon­na­li gyö­ke­res vál­to­zás a ma­gyar ki­sebb­ség hely­ze­té­ben. Cseh­szlo­vá­kia Kom­mu­nis­ta Párt­já­nak ve­ze­tő sze­mé­lyi­sé­gei, akik fon­tos ál­la­mi tiszt­sé­ge­ket is be­töl­töt­tek, csak fo­ko­za­to­san azo­no­sul­tak az­zal a né­zet­tel, hogy a ma­gyar ki­sebb­ség hely­ze­té­nek meg­ol­dá­sá­hoz az ál­lam­pol­gá­ri egyen­jo­gú­sí­tá­son ke­resz­tül ve­zet az út. Prob­lé­má­kat oko­zott a res­zlo­vak­izá­ció, ame­lyet a több mint 40 ezer ma­gyar nem­ze­ti­sé­gű sze­mély a cseh ha­tár­vi­dék­re mun­ka­szol­gá­lat­ra tör­tént ki­te­le­pí­té­sé­vel egye­tem­ben éle­sen bí­rált a ma­gyar kom­mu­nis­ta párt. A kér­dés meg­ol­dá­sá­ban ha­tá­ro­zott elő­re­lé­pés­re az 1948. jú­ni­u­si par­la­men­ti vá­lasz­tá­so­kat kö­ve­tő­en ke­rült sor. Bu­da­pes­ten és Po­zsony­ban tár­gya­lá­so­kat foly­tat­tak a két or­szág kép­vi­se­lői, és 1948. jú­li­us 28-án meg­ál­la­po­dás­ra ju­tot­tak. A cseh­szlo­vák fél kö­te­le­zett­sé­get vál­lalt az ál­lam­pol­gá­ri jo­gok el­is­me­ré­sé­re és a cseh­szlo­vák ál­lam­pol­gár­ság meg­adá­sá­ra. A cseh ha­tár­vi­dék­re ki­te­le­pí­tett ma­gya­rok 1949. má­jus el­se­jé­vel kez­dő­dő­en visz­­sza­tér­het­tek ott­ho­na­ik­ba. A ma­gyar párt kö­te­le­zett­sé­get vál­lalt a ma­gyar­or­szá­gi is­ko­la­ügy or­vos­lá­sá­ra és bő­ví­té­sé­re. Kö­ve­tel­te, hogy azok szá­ma, akik nem kap­ják meg a cseh­szlo­vák ál­lam­pol­gár­sá­got, nem ha­lad­hat­ja meg a 20 ez­ret. Mind­két fél ki­fe­je­zés­re jut­tat­ta haj­lan­dó­sá­gát a la­kos­ság­cse­re foly­tatására.10
A la­kos­ság­cse­re nem hoz­ta meg a Cseh­szlo­vá­kia ál­tal el­várt ered­mé­nye­ket. Az 1948. jú­li­us 28-án szü­le­tett meg­ál­la­po­dás az el­kö­vet­ke­ző hó­na­pok­ban a cseh­szlo­vák ál­la­mi szer­vek és a par­la­ment ál­tal ho­zott dön­té­sek­ben öl­tött tes­tet.
Az 1989-ben el­in­dult rend­szer­vál­tás óta szá­mos, a ma­gyar ki­sebb­ség 1945–1948 kö­zöt­ti hely­ze­tét érin­tő kér­dés me­rült fel. Ezek több­nyi­re Beneš köz­tár­sa­sá­gi el­nök dek­ré­tu­ma­i­nak és a Szlo­vák Nem­ze­ti Ta­nács ál­tal ho­zott ko­ra­be­li ren­de­le­tek­nek az ér­vény­te­le­ní­té­sét szor­gal­ma­zó kí­sér­le­tek­hez kap­cso­lód­nak.
A rend­szer­vál­tás után vál­tak hoz­zá­fér­he­tő­vé az e prob­lé­ma­kör­ben a szov­jet le­vél­tá­rak­ban őr­zött egyes for­rá­sok is. Ezek két­sé­get ki­zá­ró­an plasz­ti­ku­sab­bá te­szik azt a ké­pet, amely a meg­elő­ző kor­lá­to­zott ke­re­tek kö­zött foly­ta­tott ku­ta­tá­sok so­rán csu­pán ha­zai do­ku­men­tu­mok­ból bon­ta­koz­tak ki.

(For­dí­tot­ta Kiss Jó­zsef)