Kegyesné Szekeres Erika–Simigné Fenyő Sarolta (szerk.): Sokszínű nyelvészet. Alkalmazott nyelvészeti gender-kutatás (Bolemant Lilla)

Kegyesné Szekeres Erika–Simigné Fenyő Sarolta (szerk.): Sokszínű nyelvészet. Alkalmazott nyelvészeti gender-kutatás. Miskolc, 2006, 226 p.

A Miskolci Egyetem Alkalmazott Nyelvé­szeti Tanszékének kiadványa egy sorozat második kötete. Az első kötet alkalmazott nyelvészeti periodikaként még csak érintette a nyelvészeti genderkutatások területét, e másodikban azonban a szerkesztők célja az volt, hogy rendszerezzék s bemutassák a nemek társadalmi szerepeinek nyelvészeti szempontú kutatását, e kutatás nemzetközi és magyarországi eredményeit és lehetőségeit.
A kiadvány jelentősége abban áll, hogy Magyarországon az első összefoglaló jellegű kötet ebben a témában, s ennek megfelelően több irányból építkezik, célja pedig, a szerkesztők szerint, hogy „az olvasókkal megismertessék az alkalmazott nyelvészeti genderkutatások nemzetközi paradigmáit, illetve számot vessenek azzal, miként kapcsolódhatnak ezekhez a magyarországi, hasonló témájú kutatások”.
A téma aktualitását az adja, hogy 2011. január 17-én Kegyesné Szekeres Erika szervezésének és sokéves munkájának köszönhetően a Miskolci Egyetem Alkalmazott Nyelvészeti Tanszéke mellett megalakult egy nemzetközi genderkutató csoport, melynek tagjai több magyarországi és külföldi egyetem, más intézmény és több kutatási szakterület szakértői közül kerültek ki, s fő célkitűzésük éppen a genderkutatások e sokszínűségének megtartása és továbbvivése, amire a kötet címe is utal. A csoport szakmai védnöke Huszár Ágnes, aki a magyarországi gendernyelvészet elismert képviselője és művelője, a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Ka­rának és Nyelvtudományi Doktori Iskolájának oktatójaként többek között gendernyelvészeti kurzusokat is tart, s nemrég jelent meg Be­vezetés a gendernyelvészetbe című kötete a Tinta Kiadó gondozásában.
A kötet négy fejezetre tagolódik. A továbbiakban e felosztás szerint haladva fogom bemutatni az egyes részek tartalmát.
Az első fejezet tudománytörténeti és módszertani áttekintést nyújt a gendernyelvészetről. Huszár Ágnes bevezetésében a férfiak és a nők nyelvhasználatáról szóló tudományos gondolkodás történetét tekinti át röviden, a 17. századtól kezdődően, amikor is az ún. férfinyelv – női nyelv mítosza kialakult, egészen napjainkig, a biológia és társadalmi nem fogalmának különválasztásáig.
Ugyanő nyitja A társadalmi nem és nyelvhasználat című fejezetet a Hogyan (nem) érdemes kutatni a női és a férfi kommunikáció közötti különbségeket? című tanulmányában, amely széles szakirodalom alapján tárgyalja a két nem kommunikációja közti különbségeket két szempont szerint, melyek a férfiak és a nők verbalitással kapcsolatos képességeinek, valamint a férfiak és a nők kommunikációs gyakorlatának összehasonlítása.
A kutatások két kiindulási pontja a hatalmi viszonyok és a nemileg specifikus kultúra. Ezek vizsgálatának eredményeit összegezi tudományos alapossággal a nyelvi képességek, a nonverbális kommunikáció, a fonetika, fonológia, morfológia, grammatika, szintaxis, szókincs, szövegtípus szempontjából. A szókincs, a szöveg használata szempontjából feldolgozza a beszéd irányítására és kontrolljára vonatkozó kutatások eredményeivel együtt mindazokat, amelyek például a normakövetésre vonatkoznak.
A különféle irányzatok, célok, kutatási területet sorát elemző tanulmányban a szerző állást foglal bizonyos kutatási célok és módszerek mellett, másokat (az eredmények ismeretében) kevésbé relevánsnak tart.
Összefoglalja a hatalmat és a hatalomnélküliséget szembeállító, valamint a kulturális különbségeket alapul vevő kutatások indokoltságát, eredményeit. Leszögezi, hogy a hatalom birtoklása mint az egyedüli kutatási irányt követő kutatások eredménye gyakran téves következtetésekhez vezet, ha a nem európai kultúrák kutatását nézzük. Érdemes tehát meghaladni a bináris oppozíciókban való gondolkodást. Az sem tűnik azonban szerinte indokoltnak, hogy egy nyelven és kultúrán belül nemileg specifikus nyelvhasználatról beszéljünk.
A gender, a társadalmi nem mint a tudományos kutatás kiindulási pontja minden tudo­mányágban összeforr a hatalom birtoklásának fogalmával. A genderkutatás tehát minden esetben a hatalmi viszonyok kutatását is kellene, hogy jelentse, másként értelmét veszti.
Huszár Ágnes összefoglaló tanulmányának végkicsengése is ez irányba halad, kár, hogy ezt a szöveg rövid összegzésében nem érvényesíti, nem bontja ki, és csupán a politikailag korrekt nyelvhasználatot nevezi meg elérendő célként: „a demokratikus közélet egyik alapfeltétele az értéktételezés-mentes, neutrális, politikailag korrekt nyelvhasználat.” A politikailag korrekt nyelvhasználat viszont gyakran vezethet a genderszempont beolvadásához, s a gender mint fogalom kiürüléséhez, mivel az általánosításban, a több szempontú „politikai korrektség”-ben összeolvadnak az egyes szempontok, s a gender, a társadalmi nem fogalma is valamiféle általános, a (tudományos és általános) közvélemény számára elfogadható tartalommá változik, amely gyakran nagyon is távol áll az eredeti értelmétől.
Schleicher Nóra Paradigmaváltások: A társadalmi nem és nyelvhasználat kutatásának rövid története című tanulmányában tulajdonképpen ugyanezt a témát dolgozza fel, kicsit másként. Bemutatja a dominancia-, a differencia- és a dinamikus modellt, a gyakorlatközösségek modelljét, s megismerteti az olvasót a diskurzív szemlélettel, a legújabb kutatási irányokkal, amelyek megkérdőjelezik a genderkoncepció ún. ruhafogas-modelljét, „amely a társadalmi nemet egyszerűen a biológiai nemmel felruházott férfiak és nők szocializáció során elsajátított, vagy az egyenlőtlen hatalmi viszonyok által kikényszerített férfias és nőies tulajdonságaival azonosítja”. Ehhez kapcsolható az ún. queer-nyelvészet megjelenése, mely a különféle szexuális identitással rendelkező csoportok, emberek identitáskonstruáló nyelvhasználatára irányul.
E sokféleségnek, a dichotómiák feloldásának eredménye azonban a szerző szerint az lenne, hogy „a heteroszexualitást vagy a fehérséget (mint etnikumot) ugyanúgy tanulmányozásra érdemes, magyarázandó, performancia eredményeként létrejövő konstrukcióként vizsgálnák, mint az ezen új koncepció által a korábbi deviáns, marginalizált jellegétől megszabadított – homoszexualitást, vagy a nem fehér etnikai kisebbségeket”. Judith Butler hatására pedig a biológiai nemet is részben a társadalmi konstrukció szintjén kezelnék a radikálisabb kutatók.
A tanulmány szerzője egyértelműen a feminizmus eredeti céljainak ellentmondó eredményként könyvelné el az általánosítás igényéről való teljes lemondást. Véleménye szerint a női és férfi nyelvhasználatot jellemző sztereotípiákat kellene kijelölnünk kutatási területként. Így azonban – elgondolása szerint – visszatérnénk ahhoz a kérdéshez, hogyan viszonyulnak a sztereotípiák és ideológiák a valódi nyelvi identitáskonstrukciókhoz, amivel visszatérnénk a kiinduló problémához.
A tanulmány alapos áttekintést ad az egyes kutatási irányokról, s nagy erényének tartom, hogy ellent mer mondani a divatos identitásfellazító, feloszlató elméleteknek, s a feminizmus eredeti kutatási céljaihoz térne vissza, mert a túlzott sokféleség felaprózódáshoz, fellazításhoz is vezethet, s a gender fogalmának felhígításához, sőt divatteremtéshez.
A társadalmi nem a hatalmi viszonyok tükre (Joan Scott), a társadalmi nemi viszonyok kutatásának célja és módja tehát a nemi identitás konstruálódásának kutatása kell, hogy legyen. A gendernyelvészet célja tehát az lenne, hogy megállapítsa, kutassa, hogyan formálja a nyelv a férfiak és nők nemi identitását a születéstől kezdve a különféle közösségeken belül, s hogyan tükrözi mindez a hatalmi viszonyokat. A politikai és szociális egyenlőség víziója természetesen magában foglalja a nemi identitáson kívül a szociális helyzetet és a faji identitást is, de nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy minden esetben a hatalmi viszonyok egyenlőtlenségéről beszélünk, amely a világ természetes elrendezésének látszik.
Salánki Ágnes a társadalmi nem és nyelvhasználat németországi kutatásának történetét foglalja össze Senta Trömel-Plötz, Fritjof Werner és Karsta Frank munkái alapján.
Ebben az összegzésben is visszaköszönnek a nemzetközi kutatások legnagyobb témái: a nyelvi rendszerekben explicit módon megmutatkozó tényezők, a női és férfi nyelvhasználat kommunikatív helyzetből adódó különbségei, a nők és férfiak társadalmi helyzetéből adódó különbségek, sztereotípiák, a verbális erőszak megnyilvánulásai.
„Kifejeződhetnek-e a nyelvhasználatban társadalmi jelenségek, általános, nemekre jellemző magatartásformák?” – teszi fel a kérdést a szerző, s a ’80-as, ’90-es évek német nyelvű szakirodalmának tükrében vizsgálja azt.
„A nőknek a férfiakkal szembeni társadalmi alávetettsége fejeződik ki a német nyelvben lexikológiai szinten és a kommunikatív helyzetekben is” – állítja Trömel-Plötz. Werner szerint „a férfiak önbecsülése és a nők megvetése alapvetően az elnyomók és az elnyomottak közti viszonyt sugallja.” Frank a nyelvi és nyelvhasználati erőszak témakörét elemzi behatóan.
Salánki szerint a németországi kutatások eredményeit a következőképpen foglalhatjuk össze: „a kutatók arra a véleményre jutottak, hogy a nyelvhasználatban a tényleges társadalmi helyzet tükröződik. (…) A férfiak határozzák meg, mi a fontos, ők vetik fel a témákat, ők szabják meg a társalgás időtartamát, koordinálják a beszélgetés menetét. (…) A nők alárendeltsége nemük alapján tehát a nyelv és a beszéd minden területén felfedezhető. (…) A nők számára az a lehetőség marad, hogy ezt a helyzetet felismerjék, és megpróbálják megváltoztatni.”
A Társadalmi nem és nyelvhasználat: a magyar nyelvre vonatkozó kutatások rövid története című tanulmányban Kegyesné Szekeres Erika fogalja össze a magyarországi nyelvészet nemi szempontú vizsgálatainak eredményeit. Számot ad arról, hol tartott a kutatás 2006-ban és milyen kihívások elé nézett.
Tanulmányában megállapítja, hogy Ma­gyar­országon a genderkutatások a ’90-es évektől kaptak nagyobb teret, s ez összhangban van azzal, hogy éppen ebben az időben vált elfogadott tudományos diszciplínává a kutatások ezen területe. A tanulmány írásának idején úgy látja, a genderlingvisztika kialakulásának feltételei Magyarországon is adottak, és megalapozottak az addig elvégzett kutatási eredményekkel, továbbá azzal is, hogy egyre gyakrabban alkalmazzák a kutatók a nemet (gender) mint független szociolingvisztikai változót olyan kutatásokban is, amelyek nem központi kategóriaként kezelik a nem (gender) fogalmát. Az eddigi kutatások közös ismérve Kegyesné szerint az, hogy „a nem (gender) mint szociokulturális, de egyben nyelvileg is megkonstruált kategória jelenik meg, amely más nyelvi és nem nyelvi tényezőkkel kölcsönhatásban fejti ki hatását a beszélő nyelvi tevékenységére, azaz nincs nem-semleges be­szédhelyzet”.
A további kutatások célja pedig az lehetne, hogy megmutassa, hogy „egyes szituációkban milyen erősséggel fejti ki hatását a beszélő neme a beszédtevékenységre, s mikor milyen erősségű a kapcsolat a nem és más, a beszédhelyzetet befolyásoló tényezők (pl. életkor, iskolai végzettség, lakóhely stb.) között”.
A tanulmánykötet második fejezete vitaindító előadások írott változatát tartalmazza, amelyek a „Nemek és nyelvek”, a Magyar Al­kalmazott Nyelvészek és Nyelvtanárok Egye­sülete XV. Kongresszusának kerekasztalánál hangzottak el. A téma változatosságáról árulkodik az egyes előadások címe: A női nyelv kérdésköre a japán nyelvben (Székács Anna), Szexizmusok a romani nyelvben (Kolompár Hajnalka), Nyelvi szexizmus és szexista nyelvhasználat a magyar nyelvben (Kegyesné Sze­keres Erika), Az ország háziasszonyai (Sándor Klára), A gyűlöletbeszéd és a kirekesztés logikája (Barát Erzsébet). A beszélgetés hangfelvételének leirata tükrözi az élőnyelvi nyelvhasználati jelenségek sajátosságait, s véleményem szerint egy érdekes elemzés tárgya lehetne, hogy az élőbeszédben automatizálódott genderérzékenység nélküli nyelvhasználat vajon milyen mértékben fordul elő, és előfordul-e az éppen e témát kutató vitapartnerek beszédében.
A kerekasztal-beszélgetés írott változata által betekintést nyerhetünk egy igazi vitába, amely az ezzel a témakörrel foglalkozó bármilyen témát szabályszerűen jellemzi. A gender – a társadalmi nemi szerepek, a feminista szemléletmód a társadalmi vitában, s ugyanúgy a tudományos vitában – indulatokat is kiváltó téma, hiszen szinte lehetetlen elvont tudományossággal kezelni egy olyan kulturális és társadalmi alapú témát, jelenségrendszert, amely valamennyiünket személyesen érint. A szocializáció folyamán kialakult nemi szerepek természetességéről, konstruálásáról, ellentmondásairól a vélemények eltérőek lehetnek, a beszélgetés eredménye szerint azonban mindenképpen további kutatásokat, és szemléletmód-változást igényelnek.
A kötet harmadik fejezete Gender, irodalom, kultúra és nyelv: újabb kutatások az alkalmazott nyelvészet témaköréből címmel a Miskolci Egyetem Alkalmazott Nyelvészeti Tanszéke kutatóinak további munkáit mutatja, amelyek szorosan kapcsolódnak az előzőekhez a költő(nő)i nyelv, a pragmatikai kutatások, a fordításelmélet- és gyakorlat, a sztereotípiakutatás tárgykörében.
A befejező fejezetben öt recenziót olvashatunk magyar és külföldi szerzők által írt könyvekről, amelyek szorosan kapcsolódnak a kötet fő témájához (genderpedagógia, fordításelmélet, gendernyelvészet).
A sokszínűség valóban jellemzi tehát a kötetet, s a miskolciak azóta végzett és publikált kutatásai, kiadványai és a legfrissebb eredménye, egy genderkutató csoport megalapítása is a téma iránti tudományos elhivatottságukat és hozzáértésüket bizonyítja.

Bolemant Lilla