Sipos Szilvia (szerk.): Mikszáth Kálmán és kortársai. Regionalizmus a 19. század végén a közép-európai irodalmak kontextusában

Sipos Szilvia (szerk.): Mikszáth Kálmán és kortársai. Regionalizmus a 19. század végén a közép-európai irodalmak kontextusában. Pozsony, Szlovák Nemzeti Múzeum – A Szlo­vákiai Magyar Kultúra Múzeuma, Hagyo­má­nyok és Értékek Polgári Társulás, 2011, 192 p.

Mikszáth Kálmán napjainkban ismét divatos író lett. Mindig is olvasott volt, de az ezredforduló környékén a szakma és talán az olvasók is felismerték írásainak időtálló voltát, mondandójának aktualitását. Műveit az irodalomtudomány újraolvassa, újraértelmezi, modern megközelítésmódokat és elméleteket alkalmazva interpretálja, és Mikszáth folyamatosan jól teljesít minden megmérettetésen. Elviseli a posztmodern olvasástechnikákat, interkulturális és multiperspektív jellemzői vannak, nézhetjük erről, lapozhatjuk arról, nem veszít üdeségéből. És ha még ehhez hozzájárul valamilyen kerek évforduló, az ugyancsak fellendíti a téma kutatását.

A Szlovák Nemzeti Múzeum – A Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma Mikszáth halálának századik évfordulója alkalmából 2010 májusában nemzetközi tudományos konferenciát szervezett Pozsonyban. Ennek a konferenciának előadásait könyv alakban is megjelentette. A kötet tíz tanulmányt tartalmaz, valamennyit magyar és szlovák nyelven is, a szerzők többsége szlovákiai egyetemeken tanít, rajtuk kívül magyar, cseh és lengyel illetőségű akadémikusok írásai kaptak helyet a publikációban. A tanulmányokat Mikszáth személyén kívül a címben is feltüntetett regionalizmus köti össze, bár utóbbinak értelmezése az egyes tanulmányok szintjén meglehetősen tág, vagy inkább nem behatárolt, belefér minden Palócországtól Theodor Storm irodalmi besorolásáig. Ezt a teret azonban fedezi a kötet címében szereplő „kortársai” kifejezés.
A tanulmánykötet bevezetőjét Praznovszky Mihály, a Mikszáth Kálmán Társaság örökös díszelnöke írta. Vázolja a legújabb Mikszáth-kutatás eredményeit, valamint méltatja a Múzeum tudatos szerepvállalását a mai Szlovákia területéről származó nagy magyar alkotók életművének kutatási folyamatában. A konferencia legfőbb előremutató eredményeképp Mikszáth európai kontextusban való olvasatát hangsúlyozza, amely összhangban van a Mikszáth-társaság azon törekvésével, hogy egyfajta mikszáthi Európa-parlamentet hozzon létre. (Az európai T. Ház talán stílszerűbb lett volna.) A tanulmányok meglehetősen eklektikusak és sokszínűek, tematikailag és színvonalukat illetően is. A Mikszáth-vonatkozás néhány esetben nincs szilárdan megalapozva, ami nem lenne baj, ha a szerző nem akarná mindenáron beleilleszteni előadásába Mikszáthot. Ezekben az esetekben kissé nyakatekert Mikszáth-kötődések jönnek létre. Ezt a benyomást kelti Németh Zoltán A regionális prózairodalom variánsai a magyar irodalomban c. tanulmánya. A nagyon fontos bevezetés után, melyet a magyar irodalom és a kisebbségi irodalmak kapcsolatának témakörét tárgyalja, valamint a kortárs irodalom és Mikszáth kapcsolatát, elég hirtelen köt át a békéscsabai Bárka folyóirat három szerzőjének (Kiss Ottó, Grecsó Krisztián és Kiss László) munkásságára. Ami Mikszáthoz kapcsolja őket, nem más, mint az „anekdotikus örökség és a regionális jelentésképzés együttes jelenléte” (20. p.) A tanulmány második felében az egyes írók anekdotaszerű szöveg­építkezését mutatja be. Hasonló a helyzet Simona Kolmanová A jó palócok és a šumavai horalok c. tanulmányával is, melyben Karel Klostermann elbeszélői világát ismerteti. Az ő személyisége és munkássága az előadás alapján valóban rokon Mikszáthéval, de ennek kifejtésével Kolmanová adós maradt. Milan Žitný Theodor Storm kulturális és nemzeti hovatartozását tárgyalja. Rámutat a politikai diskurzus működésére Storm lánya által írt életrajzában, amely tagad mindenféle dán vonatkozást az író életében, hogy így megfeleljen az adott kor német elvárásainak.

Karol Wlachovskýról bízvást elmondható, hogy az interetnikus magyar–szlovák Mikszáth- kutatás egyik legmeghatározóbb alakja. Ta­nulmányában Mikszáth Palócországának és palócainak fikcióját és valóságát veti össze, reflektálva ezzel a 20. századi irodalomtudomány egyik központi kérdését, a realitás leképeződésének művészi folyamatát. Wlachovský megállapítása, miszerint a palóc népcsoport identitásának megtartásában Mikszáth irodalmi sikere is nagy szerepet játszott, az irodalom társadalomformáló erejére is rámutat. A palóc témát Alabán Ferenc viszi tovább Mikszáth Kálmán novelláinak palóc és szlovák kontextusai c. tanulmányában. Bevezetőjében Mikszáth regionalizmusának forrásaként a tájat emeli ki. Kitér a szlovákok ábrázolására is Mikszáth műveiben, több irodalomtörténészt (köztük pl. Turczelt és Krčméryt) is idéz. A szlovákok irodalmi képét így jellemzi: „Mikszáth műveinek szlovák alakjai, tót figurái a világtól elzártan élnek […], sokszor hallgatag, magányos szereplők, aki számára fontos az erkölcs megtartása, de egyoldalúságuk többször tehetetlenségbe fullad” (45. p.). Nem tér ki viszont arra, hogy Mikszáth szlovákságképe irodalmi kép, annak minden sajátosságával. Mikszáth nem valós képet fest a szlovákokról, hanem minden konkrét műben az adott kompozíció céljainak megfelelően szerepelteti őket. Alabán értekezése kaleidoszkópként, megjegyzések szintjén több kérdéskört érint: Mikszáth erkölcsiségét, stílusát, a szlovák és a tájnyelvi sárosi szlovák fordításokat és így tovább. Előnye, hogy az előadás érdekes és tele van gondolatokkal meg információkkal, hátránya viszont, hogy kicsit hektikus. A kevesebb és kidolgozottabb információ néha több mint a sok izgalmas.

Dusík Anikó a Mikszáth-recepció kérdéseivel foglalkozik tanulmányában. Releváns szerzők idézeteivel ismerteti a magyar és a szlovák Mikszáth-olvasatok koronkénti változásait, kiemelve a szlovákokról alkotott mikszáthi kép egyes értelmezéseit. Ennek illusztrálására a Beszterce ostromából hoz fel példákat, főleg a történet szlovák szálainak elmesélésével, terjedelmi okokból azok mélyebb összefüggéseinek kibontása nélkül. A tanulmány erőssége, hogy mind szlovák, mind magyar oldalról bemutatja Mikszáth befogadását; a magyar irodalomtörténet szempontjából is nagyon izgalmas látni, miként olvasták, olvassák a szlovákok Mikszáthot, mit tartanak benne értékesnek és mit vetnek el, mit értelmeznek negatívumként. Hasonló összevetések elősegíthetik, hogy ne csak magyar perspektíván keresztül olvassuk Mikszáthot. Gizińska Csilla Mikszáth lengyelségképét elemzi imagológiai (a nemzetképek irodalmi vizsgálata) módszerek segítségével is. Ismerteti a lengyelekhez kötődő irodalmi és társadalmi sztereotípiákat, azok lehetséges történelmi és irodalmi eredetével. Mikszáth műveiben a lengyel motívumokat és lengyel nevű szereplőket vizsgálja. Megállapítja, hogy Mikszáth lengyelképe dinamikus, a valós szereplők az író későbbi műveiben metaforizálódnak, és „a lengyelségen keresztül a magyarok elé állít görbe tükröt” (125. p.). Peter Káša tanulmánya a Sáros vármegyei valóság leképeződését vizsgálja Mikszáth Gavallérok c. művében. Írása első felében ismerteti Sáros kulturális és nyelvi helyzetét elsősorban kortársak feljegyzései és történeti művek alapján. A második részben elemzi a Gavallérokat a fabula, a narrátor, a szereplők és a nyelv stratégiái alapján. Felhívja a figyelmet Mikszáth sajátos irodalmi valóságalkotására, amelynek eredményeképp fiktív világokat hozott létre (a fiktív világok elmélete pedig egyike az aktuális irodalmi irányzatoknak, és Mikszáth időállásának újabb bizonyítéka).

Dana Hučková Mikszáth műveinek szlovák tematikai megfelelőit vizsgálta meg. A tanulmány jó példája a helyesen értelmezett és alkalmazott összehasonlító irodalomtudománynak. Mikszáth műveivel Ladislav Nádaši-Jégé és Janko Jesenský írásait rokonítja. A hasonló vonásokra a tematika, stilisztika és kompozíció szintjén több mű rövid elemzésével mutat rá. Így szerepel például a nemesség hanyatlásának témája, mely a szlovák irodalomban is gyakori, az élőbeszéd jelleg, az irónia és a néhány esetben jelentkező rejtett szimpátia más nemzetiségű szereplők felé. Az összehasonlítás nem erőltetett, nem mesterségesen megteremtett és nem is szájbarágó. A komparatisztika másik példája Elżbieta Sawerdo tanulmánya, amelyben Mikszáth és Prus nemességképét hasonlítja össze A Noszty fiú esete Tóth Marival és A bábu c. regények alapján. Az összevetést elsősorban a fabula és a szereplők szintjén hajtja végre. Deskriptív módon foglalja össze a hasonló vonásokat, ezáltal nagyrészt elmeséli A Noszty fiú… és A bábu történetét is. Mivel Prus regényét talán kevesebben olvasták, a tartalom nagy vonalakban való elmesélésének megvan a szerepe, hogy megértsük a hasonlóságokat és különbözőségeket. És nyilvánvalóvá válik a két író koncepciójának leglényegesebb eltérése is: Mikszáth egyik szereplőjét sem ábrázolja végletesen egypólusúnak; Nosztyt, „annak ellenére, hogy léha és parazita, Mikszáth mégis némi rokonszenvvel mutatta be”, míg Prus a negatív hősöket „érezhető ellenszenvvel ábrázolta”. (146. p.)

Összefoglalva a kötetet, elmondható, hogy helyénvaló és nagyon fontos a szlovákiai intézmények szerepvállalása is a Mikszáth-kutatásban, mert azt olyan nézőpontokkal tudják gazdagítani, amelyek fölött a magyarországi olvasat könnyen elsiklik. A régi irodalomra vonatkozó kritériumok szerint, amelyek alapján a középkori, humanista vagy reneszánsz szerzőket valamelyik nemzeti irodalom reprezentánsaként definiálják, Mikszáth Kálmán tartozhatna akár a szlovák irodalomhoz is – boldog Mór pécsi püspökkel, Bél Mátyással és Beniczky Péterrel együtt. Hiszen a mai Szlovákia területén született, művei tanúsága alapján értett és beszélt szlovákul, írásaiban gyakran foglalkozott szülőföldje lakóival és vidékeivel, csak éppen nem latinul, hanem magyarul tette ezt, és nem a középkorban, hanem a 19. század második felében élt. Mikszáth persze magyar író, annak vallotta magát, és ezt többször ki is fejezte. De ő volt a nagy palóc is, és talán soha senki – a szlovák alkotók közül sem – nem foglalkozott a szlováksággal olyan sokat, olyan szeretettel és olyan sokszínűen, mint ő, és nem alkotott róla mélyebb és rokonszenvesebb képet. Mikszáthot sehol nem olvasnak úgy, mint Szlovákiában. Itt Mikszáth kétnyelvű világa, bár megfordult erőviszonyokkal, de mindennapi realitás. Az itteni magyarok fordítás nélkül is értik a „tót atyafiak” nyelvét úgy, ahogy az író is értette. Ezért ismételten kiemelném, mennyire fontos, hogy – nemcsak a regionalizmus jegyében, de – itt, Szlovákiában is legyen kutatói tér szentelve Mikszáthnak. És ezért is nagyon értékes a Szlovák Nemzeti Múzeum – A Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma ilyen célú tevékenysége, nemkülönben ez a kötet is. Mert a maga nemében pótolhatatlan és sehol máshol nem készülhetett volna el. Mert Mikszáth világához a mi olvasói kompetenciánk áll a legközelebb.