A Klebelsberg-féle iskolán kívüli népművelés intézményének meghonosítása Kárpátalján (1940)

Az iskolán kívüli népművelés kutatása nem új keletű. Mélyrehatóan foglalkozott a kérdéssel többek között Felkai László, Maróti Andor, T. Kiss Tamás, Németh Balázs, Filló Csilla. Valamennyien az országos szintet vizsgálták, a lokális történetek feldolgozása még adósság például Kárpátalja esetében. Ismeretes, hogy az iskolán kívüli népművelésügy 1929–1944 közötti iratai, melyeket a Magyar Országos Levéltárban őriztek, 1956-ban elpusztultak. Azonban a Kárpátaljai Területi Állami Levéltár beregszászi részlegében felfedeztem két terjedelmes fondot, amelyek alapján rekonstruálni tudom a történetet.

Állami keretek

Kárpátalja sok viszontagságot megélt régió. A történelem és a világpolitika meglehetősen bőkezűen szórta e kis területre a nagy megpróbáltatásokat. A rendszerváltozások s a velük járó ideológiák, a háborúk s az azok mellé társuló megtorlások egymásutánisága reményeket ébresztett és illúziókat rombolt az egyszerű lakosság körében. Az iskolán kívüli népművelés klebelsbergi elveinek meghonosítása a revíziós időszakban az építkezés eleme volt.
1940. május 3-án Budapesten elfogadták a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium (VKM) 1940. évi 141.200 számú rendeletét „a Magyar Szent Koronához visszatért kárpátaljai területen az iskolán kívüli népművelés megszervezéséről” (teljes szövegét l. Fedinec 2001, 576.p.). Az ezt megelőző állapotokról csak szórványos adatok állnak rendelkezésre. A levéltári anyagban fizetési kimutatások, befizetési csekkek és más ehhez hasonló iratok árulkodnak arról, hogy nem kellett üres lappal indulni.
1940-ben tehát rendelet születik Kárpátalja iskolán kívüli népművelésének megszervezésére. A Hóman Bálint vallás- és közoktatási miniszter által aláírt dokumentum 10 paragrafust magába foglaló törvényben tájékoztatott a legsürgősebb tennivalókról, a 132.243/1922. számú VKM-rendelet hatályának kiterjesztéséről, s így a régió integrálásáról az anyaországba. Az utóbbi rendelet Klebelsberg Kunó kultuszminiszter nevéhez fűződik, aki az 1920-as évek folyamán kitartó küzdelmet folytatott a népművelés intézményének meghonosításáért.

Az iskolán kívüli népművelés az első világháború után átszerveződött, új feladatokkal bővült. Egyebek között magába foglalta az írástudatlanok tanítását, népkönyvtárak építését, az ifjúsági egyesületek tevékenységének ellenőrzését. A helyi népművelési bizottságoknak az volt a feladatuk, hogy a társadalom körében érdeklődést keltsenek a különféle népművelési formák iránt. Fő célját ekkor a népművelési munkának az tette ki, hogy a tanköteles koron túl is segítse pótolni az elemi iskola esetleges hiányait, egészítse ki az iskolák által nyújtott műveltséget. Az első világháború előtt az iskolán kívüli népművelés tevékenységének fő formái az ismeretterjesztő előadások és a népművelési tanfolyamok voltak (T. Kiss 1998, 123–124. p.).

Klebelsberg már 1920-ban nyíltan kijelentette, hogy a liberális eszme megszüntetése érdekében szervezi át az iskolán kívüli népművelést. A nemzeti műveltség megtartásának és fejlesztésének két módját különböztette meg: a széles néptömeg tömegművelését, népművelését, valamint a tudományok ápolását (Kékes Szabó 1996, 254.p.). 1923-ban egy szakértekezleten két fontos irányban határozta meg az iskolán kívüli népoktatást: a nemzeti érzés erősítése1 és a széles néptömegek gazdasági kultúrájának fejlesztése. Már korábban is hangsúlyozta, hogy „minél súlyosabb lett az élet, annál inkább fel kell fegyvereznünk a magyar nemzetet azokkal a gazdasági szakismeretekkel, melyben a létért való küzdelemben szüksége van”.2 Ezen az értekezleten is kiemelte az iskolán kívüli népművelési törvény megalkotásának fontosságát. Elképzelésében az iskolán kívüli felnőttképzés legfontosabb feladatának – a gazdasági ismeretek terjesztése mellett – az analfabéta-tanfolyamok indítását tekintette. Ezek mellett fontos figyelmet szentelt a gyerekek iskolán kívüli nevelésének mesedélutánok, színjátszó körök, leventeünnepségek formájában (T. Kiss 1999, 8. p.). Az 1923-as értekezlet legfontosabb momentuma az volt, hogy kimondta: az állam és a társadalom együttes feladata az iskolán kívüli népművelés. Az anyagi korlátok azonban akadályokat gördítettek a megvalósítás útjába. A törvénybe iktatás ezért elmaradt.

1928-ban Klebelsberg Kunó újra napirendre tűzte a törvénytervezetet. A Harmadik Egyetemes Tanügyi Kongresszuson behatóbban foglalkoztak az iskolán kívüli népművelés fejlesztésének lehetőségével, törvényhozás útján mihamarabbi rendezéséről. Ezen a kongresszuson újabb fontos mérföldkőnek számító megállapításokat tettek. Például kimondták, hogy a pártok és a politikai szervezetek nem foglalkozhatnak iskolán kívüli népműveléssel; az írástudatlanok számát tanfolyamok segítségével csökkenteni kell; azokban a községekben, ahol mozik, színházak, múzeumok vannak, jobban vegyenek részt a népművelésben; ahol nincsenek ilyen intézmények, ott létre kell hozni népszínházakat, népkönyvtárakat (T. Kiss 1999, 8. p.). Mivel a kongresszus a tevékenységhez szükséges anyagi támogatást a kormányzattól várta, a törvénytervezetet egyebek között emiatt sem tárgyalta a nemzetgyűlés 1928-ban. Mégis fontos mérföldkő volt a népművelésben ez a kongresszus, mivel a felvilágosító tevékenységet kiterjesztette a társadalom szélesebb körére: színházak, népkönyvtárak stb.

Hóman Bálint 1935-ben ismételten megkísérelte az iskolán kívüli népművelési törvény megalkotását. 1935. április 16-án, a Népművelési Titkárok Országos Értekezletén azonban arról döntöttek, hogy ne legyen külön törvény, hanem kerettörvényként vezessék be. Abból indultak ki, hogy nem lehet szétválasztani „a két ikertestvért” – a népoktatást és a népművelést. Az 1930-as években viszont már a külpolitikai események, illetve ismét csak az ország rossz anyagi helyzete gátat vetett a felnőttnevelési, valamint a népművelési törvény elfogadásának (T. Kiss 1999, 8. p.).

Tartalmi keretek

A magyar kormány 1940-ben ideiglenes jelleggel, de megszervezte Kárpátalja iskolán kívüli népművelését. Ennek értelmében a kárpátaljai terület három közigazgatási kirendeltség székhelyein (Fedinec 1996, 369. p.) Kirendeltségi Iskolán Kívüli Népművelési Bizottságot (KIKNB), a kirendeltség területén levő összes településen pedig Helyi Iskolán Kívüli Népművelési Bizottságokat (HIKNB) kellett létrehozni. A KIKNB elnökének a közigazgatási terület vezetőjét nevezték ki. Az elnök mellett mint véleményező és tanácsadó testület működött a népművelési bizottság, amely a helyi viszonyoktól függően társelnököket és alelnököket is választhatott (Fedinec 2001, 576. p.).
A rendelet meghatározta azt is, kik lehetnek azok a személyek, akik részt vehetnek Kárpátalján az iskolán kívüli népművelésben. A KIKNB taglétszáma maximum öt fő lehetett.

Őket a bizottság elnökének javaslatára a vallás- és közoktatásügyi miniszter nevezte ki öt évre. A kirendeltségi bizottságok tagjai azok lehettek akik:
– a népművelésben kiváló irodalmi vagy gyakorlati eredményeket értek el;
– a bizottság elnökének meghívására a kirendeltség területén jelentős népművelési tevékenységet folytató hatósági, illetve egy állami intézmény vezetője;
– szintén a bizottság elnökének a meghívására a kirendeltség területén népműveléssel foglalkozó társadalmi szervezet vagy intézmény kiküldötte is (Fedinec 2001, 576. p.).

A bizottságok előadókat és jegyzőket is foglalkoztattak. A népművelési titkárt a tanügyi személyzet sorából nevezték ki a kirendeltség népművelési ügyvitelére. A jegyzőket is a vallás- és közoktatásügyi miniszter nevezte ki, a kárpátaljai kormányzói biztos véleményezése után.
Kárpátalján a HIKNB vezetője általában a népművelésben jártas helybeli tanító vagy más tanerő volt. A maximum tíz főből álló bizottságok tagjait a főszolgabíró nevezte ki. A helyi bizottságok tagjai lehettek: a lelkészek, a község orvosai, gyógyszerészei, nyugdíjas közalkalmazottak, tanítók, a népművelés iránt fogékony falusi emberek. A helyi bizottságok szervezeti és ügyviteli teendőit a testület vezetője látta el.

Az 1940. május 3-i 141.200 számú rendelet kimondta, hogy a kirendeltségi bizottságokat legkésőbb 1940. május 31-ig mindenhol létre kell hozni, mindössze négy hét leforgása alatt. A rendelet intézkedett a kárpátaljai kirendeltségi népművelési bizottságok költségvetéséről is (Fedinec 2001, 577. p.).
Kárpátalján tehát 1940 májusában hierarchikus rendszerben működött az iskolán kívüli népművelés. A helyi bizottságok a kirendeltségi bizottságoknak voltak alárendelve. Jól mutatja azonban a rendelet ideiglenességét, hogy az iskolán kívüli népművelés igazgatását 1940 augusztusáig a Kárpátaljai Közoktatási Tanács fennhatósága alá helyezték, abból kiindulva, hogy rövid időn belül teljes átfogó törvénnyel rendelkezni fognak a kárpátaljai iskolán kívüli népművelésről. E szervezetet a kárpátaljai tankerület székhelyén (Ungváron) hozták létre (Fedinec 1996, 370–371. p.), hogy felügyelje a népoktatást, azon belül egyebek között a különböző tanfolyamok menetét, anyagát, tantervét.3
A kárpátaljai iskolán kívüli népművelés intézményes alapokra való helyezése 1940-ben jelentős mérföldkőnek számított a szélesebb népművelésben. A helyi népművelési bizottságok hatékonyabban kezdtek működni. A központilag szigorúan felügyelt és jóváhagyott működési terveknek köszönhetően pedig munkájukban – a falusi réteg felvilágosításában – egyre inkább a célirányosság lett a legjellemzőbb.

Ahogyan sikerült megszervezni az intézményes alapokat, úgy az év folyamán kikristályosodottak a népművelési munka szervezési szabályai is. Minden előadást, tanfolyamot központilag a VKM-nek kellett jóváhagynia, bármennyire eldugott tanyáról, faluról volt is szó. A helyi népművelési bizottságok egy zöld űrlapon jelentették be a kirendeltségi bizottságoknak az adott tanfolyam típusát, a heti óraszámot, az összóraszámot, a tanfolyam hosszát, a témák címét, néha még a hallgatók névsorát (az analfabéta-tanfolyamok esetében állandóan) is. A jóváhagyás végett továbbították az űrlapokat a minisztériumnak; ennek engedélye nélkül nem lehetet előadást indítani. Ha az adott tanfolyamra jelentkezők száma nem érte el a 15 főt, akkor az előadássorozat nem indulhatott. Ahol megkapták az engedélyt, ott fontos szempont volt, hogy az előadók olyan előadást tartsanak az adott községben, amely érdekli a közönséget. A népművelési munka hatékonyabbá tételét szolgálta a népművelési bizottságok tagjainak ellenőrző céllal történő előadás-látogatása. Ez Kárpátalján 1940-től egyre nagyobb intenzitással jelentkezik a népművelési tevékenység kísérőjeként. Szintén ettől az évtől vezették be Kárpátalján a népművelési tevékenységekről szóló, kötelező jellegű beszámolójelentések készítését.4

A két világháború között a magyar kormány kiemelt feladatának tekintette az elcsatolt területeken maradt magyarság kulturális egyben tartását (T. Kiss 2002, 22. p.). Ezenkívül a gazdasági fellendítés érdekében is fontos volt számára az iskolán kívüli népművelés felkarolása, ahogy azt Németh Andor is megfogalmazta 1940 júniusában országgyűlési felszólalásában.5 A népművelési munka egy másik célkitűzése lett, hogy a radikális ideológiákra fogékony szegény falusi és tanyasi parasztságot felvilágosítsa (Romsics 2010, 177. p.). Az iskolát végzett néptömegek művelésének volt egy nagyon pozitív jellemzője, amely a népművelés sikerességét jobban elősegítette, mint az oktatás. Mégpedig hogy egy-egy tanfolyamon akár több ezer ember is megfordulhatott, résztvevőként, hallgatóként. Jó példa erre több korabeli Ung vármegyei település, Abara, ahol tizenkét ünnepségen 3653 fő vett részt, vagy például Kisgejőc, ahol tizenkilenc közműveltségi előadáson 1037 személy fordult meg, vagy Ungmogyorós község, ahol 1242-en vettek részt népművelési előadásokon.6 Nemhiába, hisz a falusi és tanyasi világ lakói fogékonyak voltak bármilyen érdekességet közlő előadásra, s az iránt nagy érdeklődést mutattak.

1940-ben Ung vármegyében a népműveltségi és közműveltségi előadások, a nemzetnevelési tanfolyamok, az alapismereteket terjesztő tanfolyamok nyertek nagyobb teret a népművelés során. Az analfabéta-tanfolyamok is rendszeressé válnak 1940 folyamán. 1940 októberében Ungvár vármegye Iskolán Kívüli Népművelési Bizottságának vezetője, Vajdai Péter népművelési titkár kijelentette, hogy hangsúlyt kíván fektetni az olvasás, írás, számolás, mérés oktatására, s ehhez a szükséges anyagi támogatást a bizottság magára vállalta.7 Az analfabéta-tanfolyamok elterjedéséhez 1940-ben hozzájárult az is – bár döntő többségében nem ezek adták az írástudatlanok nagyobb hányadát –, hogy igen nagy mértékben vettek rajtuk részt számolni, mérni nehezen tudó kisgazdák. A VKM is felhívta erre a jelenségre a figyelmet. Mivel a hatékonyabb gazdasági tevékenységet nem lehet elképzelni számolási műveletekben való jártasság nélkül, ezért a minisztérium a számtan és a méréstan fokozottabb oktatását írta elő valamennyi népművelési bizottságnak, köztük az unginak is.8 Tulajdonképpen ez is egyik fontos oka volt annak, hogy csak Ung vármegyében 1940-ben 220 óraszámban rendeztek analfabéta-tanfolyamot.9 E tanfolyamok magas óraszámát az analfabetizmus növekedése idézte elő Kárpátalján. Bár országos szinten 1920-ban a 6 évnél idősebb lakosság 15,2%-a volt analfabéta, ez az érték 1941-re 7,4%-ra csökkent, megfeleződött. Azonban Kárpátalja megyéi ebben a tekintetben különböző tendenciákat mutatnak. 1920–1930 között Ung vármegyében például 18,6%-ról 20%-ra növekedett az analfabéták száma a 6 évnél idősebb lakosság körében. Bereg vármegyében ennek az ellenkezője volt a jellemző: 1920–1930 között a 6 évnél idősebb lakosság körében az analfabéták aránya a 21,6%-ról 17,7%-ra csökkent (T. Kiss 1998, 136–139. p.).

A kárpátaljai népművelés intézményes alapokra való helyezése hozzájárult a népművelési munka hatékonyabb megszervezéséhez is. A kirendeltségi bizottságok tájékoztató jelleggel továbbították 1940-ben minden helyi bizottságnak a tanfolyamok és előadások megszervezésével kapcsolatos tudnivalókat. A tájékoztató hangsúlyozta, hogy a polgárság tömegei csak akkor lesznek erkölcsösebbek, illetve gyakorlati hasznot jelentő ismeretekre csak akkor tesznek szert, ha a nyújtandó anyagot a helyi viszonyokhoz alkalmazzák, s csak azt adják át, amire a helyi viszonyok szerint szükség van. Ung vármegye tekintetében kiemelt a tájékoztató egy fontos népművelési momentumot. Mégpedig hogy a vármegye területén „több olyan kulturális összejövetelt is rendezzenek, ahol a magyar és a rutén nép együtt legyen nem csak, mint hallgató, de mint szereplő is, hogy minden alkalommal együtt, egymásért dolgozzanak és mulassanak”.10

1940-ben Ung vármegyében a nemzetnevelési tanfolyamok kerültek a legnagyobb számban (1033 tanóra) megrendezésre.11 Ezek több formában ölthettek testet, aminek csak a helyi népművelő kreativitása szabott gátat. Tarthattak ünnepségeket jeles évfordulók kapcsán nemzetnevelési céllal, vagy például indíthattak egyes helyi bizottságok kedélyképző, magyarnóta-, vagy egyháziének-tanfolyamot. Az esetek többségében azonban Kárpátalján 1940-ben a népművelési (vagy közműveltségi) előadásokon belül foglalkoztak nemzetformálással.

A népművelési (vagy közműveltségi) tanfolyamoknak az volt a céljuk, hogy a népiskolák elvégzése által szerzett műveltséget tovább fejlesszék. A közműveltségi előadásoknak olyan anyagokat kellett felölelniük, amelyek általános érdekűek és mindenkinek szólnak, mint például a nemzeti kérdések; az itt élő népek egymásrautaltsága; a helyi ipar, mezőgazdaság és kereskedelem fejlesztése. Volt azonban egy pont, amikor a népművelési előadások sok esetben nemzetnevelési töltettel párosultak. Nevezetesen az előadások során a kirendeltségi bizottságok megkövetelték azt, hogy a helyi bizottságok fordítsanak gondot a hazafias kötelességek terjesztésére (hazaszeretet, leventeintézmény, katonai szolgálat, adófizetés).12 Emellett a tevékenységük során az erkölcsös jellemre (józanság, szeretet, becsületesség, önuralom, kötelességteljesítés), a rend (rendőrség, csendőrség, bíróság) köztiszteletére és a társadalmi és felekezeti békére kellett buzdítaniuk az előadásokon megjelenőket.13 A helyi viszonyok, műveltségi színvonalak sok esetben meghatározták, hogy mi tartozzon a népművelési vagy közműveltségi előadások témái közé. Sok esetben egészségügyi, szülőföld-, magyar történelmi, irodalmi ismeretek közlése is e tanfolyam keretei közé tartozott.

A közműveltségi tanfolyamhoz hasonló céllal volt bevezetve a népművelési munkálatokba az alapismereteket terjesztő tanfolyam. Célja az volt, hogy az elemi iskola által nyújtott, de azóta már leülepedett ismereteket, a rendetlen iskolázás következtében csak hiányosan megszerzett ismereteket (írás, olvasás, számolás, fogalmazás) pótolja. Kárpátalján 1940-ben széleskörűen alkalmazták ezt a tanfolyamtípust, amire jó példa, hogy csak Ung vármegyében 710 órában tartottak ilyen jellegű előadást.14 Azonban sok településen, ahol az írni, olvasni, számolni nem tudók aránya magas volt, külön analfabéta-tanfolyamok indítását kezdeményezték a népművelési bizottságok.
Kárpátalján 1940-ben az analfabéta-tanfolyamok két típusát vezették be: a félanalfabéták részére és a teljes analfabéták számára. Ungvár környékén egy harmadikat is indítottak A magyar írásban és olvasásban analfabéták tanfolyama címmel. Tanfolyamokat csak olyan területeken lehetett indítani, ahol a beiratkozottak száma legalább 10 fő volt. Sikerességüket kívánta növelni az a kezdeményezés, hogy a tanfolyamot eredményesen befejezőket a hallgatott órák után 10–15 filléres jutalomdíjban részesítették.15
Ezeken az előadásokon kívül jóval kisebb óraszámban, de rendeztek gazdasági ismereteket terjesztő, egészségügyi, műkedvelői előadásokat is. Ezek részaránya azonban nagyon alacsony volt, és csak néhány helyi bizottság munkatervében szerepeltek. A népművelési munkálatokban 1940-től nagyobb teret kapott az úgynevezett nemes ponyva terjesztése. Ennek fontos eleme volt a ponyvairodalom teljes felszámolása, illetve ezzel párhuzamosan a „nemes ponyva” népszerűsítése. A nemes ponyva tulajdonképpen érdekes regényeket, ismeretterjesztő könyvsorozatokat jelentett, amelyeknek a terjedelme nem haladta meg a 100 oldalt. Az esetek többségében ezek képes híradót, de döntő többségében népművelési anyagokat tartalmaztak. A kárpátaljai kirendeltségi és helyi bizottságok fontos partnerek voltak a nemes ponyva terjesztésében.16
A háborús körülmények éreztették hatásukat a magyar állam iskolán kívüli népművelésében is. 1940-ben Gosztonyi Sándor a magyar képviselőházban felhívta a figyelmet arra, hogy az iskolán kívüli népművelésben nagyobb teret kell szentelni a honvédelmi készségek, képességek fokozására. Megemlítette azt is, hogy a szélesebb néptömegek körében a legendás magyar katonai tettek a feledésbe mennek.17 Ez ellen kiterjedtebb és hathatósabb propagandatevékenységet kívántak megszervezni mind a folyóiratokban, mind az iskolán kívüli népművelésben. 1940-től Kárpátalja iskolán kívüli népművelésében egyre többször kerül sor hadi-, háborús vagy katonai jellegű téma előadásra. Ung vármegyében ilyen témákat adtak elő: a honfoglalás története; történelmi hőseink; Szent István és utódai; Mátyás, az igazságos; a tizenhárom aradi vértanú; Horthy Miklós élete.18 Ung vármegyében ezek voltak a legtöbbet ismétlődő előadások. Ugocsa vármegyében jóval később, csak 1941 végén kezdik meg a hadi jellegű előadások rendezését. Itt az aktuális hadieseményekről való beszámolás tette ki az előadások zömét. Ugocsa vármegye minden településén szinte ugyanazok a témák kerültek bemutatásra: a visszatért Délvidék; történelmünk hősei; miért harcolnak honvédőink; légvédelem; Széchenyi István élete; a tizenhárom aradi vértanú; Erdély rövid története; a tatárjárás; a honfoglalás; Kossuth és Petőfi élete; a világháború; stb.19

Az iskolán kívüli népművelési tevékenységben 1940-től Kárpátalja több településén megjelennek az egészségügyi előadások. Bár ezek óraszámát össze sem lehet hasonlítani a nemzetnevelési vagy a közműveltségi tanfolyamokéival, az egyszerű falusi lakosság körében legalább olyan fontos jelentőségük volt. A terület orvoshiánnyal küzdött, miközben 1940 elején egy nagyobb tuberkulózisjárvány ütötte fel a fejét a területen. A tuberkulózis elleni harcba a maga módján bekapcsolódott az iskolán kívüli népművelés is. A körorvosok bevonásával olyan egészségügyi tanfolyamokat rendeztek, amelyeken a következő előadástémákat vázolták fel leggyakrabban a hallgatóságnak: anya- és csecsemővédelmi szabályok, házi betegápolás stb.20 Ezeken kívül 1940 során a legtöbb előadást a fertőző betegségekről tartották, amelyekkel a szegény falusi lakosság egészségügyi állapotát kívánták némiképp javítani.21

Már Klebelsberg Kunó idejében is szervesen összefonódott az iskolán kívüli népművelési tevékenységben az állam és az egyház.22 Így történt Kárpátalján is 1940 után, hisz előfordult, hogy a népművelési tanfolyamok során egyházi témákat adtak elő.23 Sok esetben rendeztek az iskolán kívüli népművelés keretei között ünnepségeket (szentesteit, Mikulás-napit stb.), egyháziének-tanfolyamokat. Ezek többségét a helyi református lelkész, a görög katolikus pap, esperes, a római katolikus pap tartotta. Az ünnepségeknek, egyházi ének tanfolyamoknak a népszerűségét mi sem bizonyítja jobban, mint a résztvevők magas aránya.24

Finanszírozási keretek

1940-ben változás történt a helyi bizottságok finanszírozásával kapcsolatban. Ekkortól nem a községi, hanem a vármegyei költségvetésből kerültek ki az anyagi támogatások iskolán kívüli népművelési célokra.25
A kárpátaljai iskolán kívüli népművelés finanszírozásáról nagyon nehéz pontos képet kapni. Sajnos nem áll rendelkezésre megfelelő levéltári forrás. Ebben a kérdésben pusztán csak az Ung vármegyei költségvetési iratok bírnak tájékoztató jelleggel, mivel e közigazgatási területnek maradt ránk bővebb iratanyaga.

1. táblázat. Az Ung vármegyei Kirendeltségi Iskolán Kívüli Népművelési Bizottság 1940-es költségvetésének bevételi oldala26

2. táblázat. Az Ung vármegyei Kirendeltségi Iskolán Kívüli Népművelési Bizottság 1940-es költségvetésének a kiadási oldala27

Az ungi népművelési bizottság 1940-ben nem használta fel teljes mértékben a bevételekből származó pénzösszegeit, s maradt 3122 pengő tartaléka. Láthatjuk azt, hogy nem a legnagyobb óraszámban rendezett tanfolyamok kapták a legnagyobb anyagi támogatást, mint például a nemzetnevelési vagy az analfabéta-tanfolyamok. Ezek helyett inkább a szélesebb néptömegeket érintő s szerteágazóbb ismeretanyagot közvetítő alapismereteket terjesztő tanfolyamok kaptak nagyobb pénzbeli támogatást. Láthatjuk azt is, hogy jelentős összeget szenteltek a népművelésben a technikai újítások bevezetésére, mint például vetítőgépek beszerzésére.

Szintén a pénzügyekhez kapcsolódik az a gyűjtési akció, amit 1940-ben kezdeményezett az Országos Gyűjtőbizottság Erdélyért címmel. A hivatalos költségvetési kimutatásokban ezt nem lehet megtalálni. A gyűjtőakció két módon zajlott. A hivatalnokokat felszólították, hogy fizetésük egy bizonyos százalékát ajánlják fel a visszatért Erdélyben élő magyarok megsegítésére. A másik formája pedig a házról házra való megkereséses gyűjtés volt. Hogy milyen összeget sikerült így összegyűjteni, arról a források nem szólnak, s ahogy említettem már, a hivatalos költségvetési kimutatásokban sincs rá utalás.28

1940 tehát sorsfordító Kárpátalja iskolán kívüli népművelésében. Legfontosabb eseménye, hogy intézményes alapokra helyezték a Klebelsberg Kunó által az 1920-as évek során meghatározott népművelési szempontok szerint. Ezek közül a népművelési tevékenység során megvalósult a nemzeti érzés erősítése, a szélesebb néptömegek gazdasági ismereteinek gyarapítása, az analfabetizmus elleni harc, valamint a népkönyvtárak és színházak bevonása az iskolán kívüli népművelésbe. Szervezettebbé vált a népművelés azáltal, hogy 1940-ben kialakult annak tanfolyam-szervezési, illetve ellenőrző jellegű gyakorlata is. A pénzügyek hozzáigazodtak az iskolán kívüli népművelés igényeihez, sőt, nagyobb támogatásban is részesült.

Az iskolán kívüli népművelés feladata 1940-ben csakúgy, mint a későbbiekben is, különösen nehéz volt. Többnemzetiségű, szegény, elmaradott területen kellett műveltséget terjesztenie a lehető leghatékonyabban. Sikerességéhez nagymértékben hozzájárult Kárpátalja népességének spontán érdeklődése az érdekesebb előadások iránt. Fontos hatás volt a helyi magyar és a ruszin lakosság békés egymás mellett élésének értékként való megőrzése. Az iskolán kívüli népművelés legfőbb célja a terület gazdasági fellendítése volt, amit nem lehetett megvalósítani széthúzó társadalmi viszonyok között.

Források

Felsőházi napló, 1939, I. kötet. 1939. június 13. – 1940. október 17. 1939-20 (1939-I)
Képviselőházi Napló, 1939, VI. kötet. 1940. május 30. – 1940. július 23. 1939-121 (1939-VI)
Képviselőházi Napló, 1939, VII. kötet. 1940. szeptember 4. – 1940. november 19. 1939-152 (1939-VII)
KTÁL. Fond 1096., op. 1., od. zb. 4. – Az iskolán kívüli népművelési bizottságok megszervezése, vezetőinek képzése
KTÁL. Fond 1096., op. 1., od. zb. 5. – Az Ung vármegye Helyi Iskolán kívüli Népművelési Bizottságainak 1939–1940 között megtartott tanfolyamai
KTÁL. Fond 1096., op. 1., od. zb. 13. – A Magyar Kir. Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium iratai Ung vármegye Iskolán kívüli Népművelési Bizottságának 1938–1944 közötti költségvetésével kapcsolatban
KTÁL. Fond 1096., op. 1., od. zb. 16. – Az 1940–41-es Iskolán kívüli Népművelési tanév népművelési tevékenységének megszervezése, Ung vármegye
KTÁL. Fond 1096., op. 1., od. zb. 19. – Az Ung vármegyei Iskolán kívüli Népművelési Bizottság által készített beszámolók 1940–1942 között a Magyar Kir. Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumnak
KTÁL. Fond 1096., op. 1., od. zb. 34. – Vajdai Péter a Körzeti Iskolán kívüli Népművelési Bizottság népművelési titkárának 1939–1940-es pénzügyi elszámolásai
KTÁL. Fond 1096., op. 1., ob. zb. 49. – Minisztériumi tájékoztatók az Ung vármegyei Iskolánkivüli Népművelési Bizottság előadóinak továbbképző tanfolyamairól
KTÁL. Fond 1096., op. 1., od. zb. 52. – A Magyar Kir. Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium értesítő tájékoztatója az 1943 májusi balatonkenesei iskolánkívüli népművelőknek szóló továbbképző kongresszusról
KTÁL. Fond 1097., op. 1., od. zb. 9. – A Helyi Iskolán Kívüli Népművelési Bizottságok munkaterve 1941–1942 között Batár, Verbőc falvakban
KTÁL. Fond 1097., op. 1., od. zb. 15. – A Helyi Iskolán Kívüli Népművelési Bizottságok munkaterve 1941–1942 között Szőlősegres, Szőlősgyula, Szőlősvégardó falvakban
Magyar Országos Levéltár K 27. Minisztertanácsi jegyzőkönyvek. 1940.07.19.

Felhasznált irodalom

Fedinec Csilla 1996. Kárpátalja közigazgatása és tanügyigazgatása 1938–1944 között. Magyar Pedagógia, 4. sz.
Fedinec Csilla 2001. Iratok a Kárpátaljai Magyarság Történetéhez 1918–1944. Dunaszerdahely, Fórum Intézet–Lilium Aurum.
Kékes Szabó Mihály 1996. Klebelsberg Kunó egyetempolitikai törekvéseinek főbb jellemzői. Magyar Pedagógia, 3. sz.
Gróf Klebelsberg Kunó beszédei, cikkei és törvényjavaslatai 1916–1926. Budapest, Athenaeum, 1927.
Klebelsberg Kunó 1929. Küzdelmek könyve. Budapest, Athenaeum.
Néptanítók Lapja. 1922, 25–27. sz.
Romsics Ignác 1998. Magyarország története a XX. században. Budapest, Osiris Kiadó.
T. Kiss Tamás 1998. Állami művelődéspolitika az 1920-as években. Vác, MMI-Mikszáth Kiadó.
T. Kiss Tamás 1991. Felnőttoktatás-történet Magyarországon. Educatio, 1. sz.
T. Kiss Tamás 2002. Fordulatok, folyamatok. Fejezetek a magyarországi kormányok kultúrpolitikáiról 1867–2000. Budapest, Új Mandátum Könyvkiadó.

Gyula Kosztyó
The establishment of the institution of the Klebelsberg´s out-of-school popular education in Transcarpathia (1940)

In 1940, the institutionalization of the out-of-school popular education was achieved by a governmental resolution in Transcarpathia. On part of masses of people there was a need for launching the popular education activities as soon as possible. Transcarpathia after Trianon, separated from Hungary, went through a completely different economic and cultural development until 1938. In the result of the first Vienna Arbitral Award, it became part of the Hungarian state again, and the Hungarian government started developing the region. The implementation of this intention was strongly moved ahead also by the diverse activities of the out-of-school popular education committees set up in 1940. Although the popular education committees carried out their work in Transcarpathia under extremely difficult conditions (poverty, undeveloped and underdeveloped territory), they were able to move and inform huge masses by their courses. And, more importantly, these committees took up and supported with their work also persons belonging to other national minorities, thus promoting their prosperity in Transcarpathia being returned back to Hungary.

Gyula Kosztyó 374(=511.141)(477.87)”1940”
The establishment of the institution of the Klebelsberg´s out-of-school 94(439)”1940”:37
popular education in Transcarpathia (1940)

Keywords: Out-of-school popular education in Transcarpathia. Branch and local out-of-school popular education committees. Péter Vajdai. Courses of national education and literacy. Propaganda work. Financing.