Válogatás a prágai és a pozsonyi magyar külképviselet jelentéseiből (1948–1956)

A Fórum Kisebbségkutató Intézet kiadásában 2008-ban látott napvilágot az Iratok a csehszlovákiai magyarság 1948–1956 közötti történetéhez című dokumentumgyűjtemény első kötete, amely a csehszlovák állami és pártszervek magyar kisebbséggel kapcsolatos dokumentumaiból adott közre válogatást. Amint azt annak idején jeleztük, a kiadvány csupán az első kötete kívánt lenni egy több kötetesre tervezett gyűjteménysorozatnak, amelyet újabb kötetek követnek majd.

Többéves újabb kutatómunka eredményeként a közeljövőben jelenik meg a sorozat második kötete, amely a prágai magyar követség (1954-től nagykövetség) és a pozsonyi magyar főkonzulátus magyar kisebbséggel kapcsolatos jelentéseiből közöl válogatást. A két magyar külképviseleti szerv évente jelentések százaiban számolt be a csehszlovákiai eseményekről, a különböző belpolitikai kérdésekről, Csehszlovákia gazdasági és kulturális életéről, nemzetközi kapcsolatairól, a csehszlovák–magyar kétoldalú kapcsolatokról, s természetesen a szlovákiai magyarság helyzetéről is. A prágai és pozsonyi magyar külképviselet jelentéseinek önálló kötetben való közreadását az indokolja, hogy a tárgyalt időszak feltáratlansága miatt számos kérdésnek a mai napig ezek a jelentések az elsődleges, sokszor az egyetlen forrásai, így hasznos támpontokat nyújthatnak a további kutatómunkához és a korszak feldolgozásához.

Az alábbiakban a megjelenés előtt álló kötet irataiból adunk közre válogatást. A közzétett diplomáciai jelentéseket igyekeztünk úgy kiválogatni, hogy azok tematikailag lehetőleg kiegyensúlyozottak legyenek, ugyanakkor kiegészítsék a folyóirat A magyar diplomácia és a csehszlovákiai magyarság (1948–1956) című tanulmányában tárgyaltakat is.

 

Popély Árpád


 

Dokumentumok

 

1.

 

Prága, 1948. június 28. Bolgár Elek prágai magyar követ jelentése a cseh országrészekbe deportált magyarok helyzetéről.

 

92/pol. 1948                         Prága, 1948. június 28.

Tárgy: Helyzetjelentés a Cseh- és Morvaországba

hurcolt magyarságról.

Melléklet: csomó.

 

Fenti tárgyban tisztelettel jelentem a következőket:

Mint ismeretes, a 88/45 számú elnöki dekrétum ürügyén Cseh- és Morvaországba hurcolt magyarok többségének az említett rendeletben megszabott másfél éves maximális munkaideje lejárt. Ennek ellenére a csehszlovák hatóságok – most már minden törvényes alap nélkül – a legváltozatosabb ürügyekkel és módszerekkel – nyilvánvalóan felsőbb utasításra – mindent elkövetnek, hogy a deportált magyarok Szlovákiába való visszatérését megakadályozzák. Visszaélve a magyaroknak – elsősorban a nyelvtudás hiányából eredő – tájékozatlanságával, a fenyegetés, erőszak, hazugság minden elképzelhető módszerével vagy üres ígéretekkel igyekeznek a deportáltakat Cseh- és Morvaország területén tartani és az állampolgárság (76. és 77/48 sz. rendelet) elfogadtatásával véglegesen letelepíteni. Egyes helyeken a „výmer”-ek jogtalan meghosszabbításával operálnak (2118/1948), több helyen kijelentették, hogy a 71/45 (máshol 72/45) sz. elnöki dekrétum alapján a magyarok munkaideje bizonytalan időre meghosszabbíttatott. Másutt ismét azzal fenyegetik a magyarságot, hogy ha az állampolgársági kérvényt nem írják alá, 30 kg-os csomaggal átdobják a határon, vagy egész életükben munkatáborokban ingyen lesznek kénytelenek dolgozni (192/1948) és soha haza nem mehetnek (2057/1948).

Általánosan terjesztik cseh részéről azt a hírt, hogy a cseh és magyar kormány megegyezett a csehszlovákiai magyarok ügyére nézve (1930/1948) és a legkülönbözőbb kérdésekben ezzel igyekeznek intézkedéseik számára jogalapot teremteni és így a magyarság erkölcsi ellenállását megtörni. Ugyancsak általános intern rendelkezés alapján magyarok vagont nem kapnak és csomagot nem vesznek fel tőlük. Így ha egyes helyeken a 88/45 sz. elnöki dekrétumra való hivatkozással hazaszállításukat követelő magyarok visszatartására erőszakot nem is alkalmaznak, a deportáltak kénytelenek addigi munkahelyükön maradni, mert nem kockáztathatják meg azt, hogy Szlovákiában maradt vagyonuk elvesztése után utolsó szegényes bútorukat, apró állataikat, felszerelési tárgyaikat is elveszítsék.

Számos helyen folyik cseh részről a nemzetiségi gyűlölet szítása, a deportáltakat lépten-nyomon megsértik nemzeti érzésükben (1930/1948, 1459/1948).

Ezzel egy időben céltudatos propaganda folyik, mely csábító színekben festi a magyarság előtt a történelmi országrészekben való letelepedés előnyeit. Mellékelten felterjesztem az eredetileg ugyan csehek és szlovákok részére készült, de most már magyarok között osztogatott füzetet, mely „Utolsó alkalom a településre” (határvidéki helyek jegyzéke, ahová még át lehet települni) cím alatt új variáció az ismert dallamra.

A deportált magyarság szociális helyzete állandóan romlik, a sérelmek száma rohamosan nő. Az alsó fokú csehszlovák hatóságok magatartását látva, még az eddig emberségesebb cseh gazdák is vérszemet kapnak és a magyarság jelentős részének nem adják meg az őt illető fizetést és komenciót, a fizetett szabadságot stb., holott munkateljesítményük az átlagos cseh mezőgazdasági munkásénál jelentékenyen magasabb. A sérelmeket a gazdákkal nagyrészt jó viszonyban álló és korrupt közigazgatás túlnyomó részben nem orvosolja, a magyarságnak pedig sem ideje sem pénze nincs arra, hogy Prágába jöjjön a minisztériumba panaszra, de legtöbbször engedélyt sem kap rá. Azonkívül a deportáltak általában nem is hisznek abban, hogy ilyen természetű sérelmeiket valahol is orvosolhatják (2057/1948). Nem kell külön hangsúlyoznom, bár nagy ritkán, a szakszervezetek magyarokat is felvesznek, segítséget egyetlen egy esetben sem nyújtanak.

Sajnálatos következménye mindennek, hogy az egyébként tömegeiben józan és demokratikus beállítottságú magyarság felé a lehető leghatásosabb propagandát jelenti ez a magatartás a népi demokratikus rendszer ellen, mint ahogy erre számos deportált levelében utalás is történik.

Ezek után teljesen érthető az is, hogy ezek a levelek, de különösen a követséget naponta, sokszor 80, 100, 150-es csoportokban felkereső deportáltak hangja a lehető legélesebbé vált. Az elkeseredést a legvégsőkig fokozza a bizonytalanság érzete. Eddig tudták, hogy másfél évük van, amit ki kell tölteniük, most pedig teljesen bizonytalan jövő áll előttük. „Itt kijelentett és leírott szavakat nem állják?” – kérdezi az egyik deportált (1937/1948) és mindannyiuk előtt a vég nélküli örök cselédsors (1930/1948) képe lebeg. A nyugtalanságot növeli a téltől való félelem is. Az itteni szociális bizonytalanság mellett nem látják téli kenyerüket biztosítva, félnek, hogy nem keresnek annyit az aratásnál, amennyi télre elegendő lenne és azt követelik, hogy azonnal, még aratás előtt szállítsák őket haza Szlovákiába. Ha itt aratnak mint deportáltak és utána kerülnek esetleg haza, otthon már munkaalkalmat nem kaphatnak és a legnagyobb téli nyomornak néznek elébe (1909/1948).

A deportáltak nagy része munkabeszüntetéssel fenyegetőzik (1909/1948). A napokban követségünkön megjelent egyik csoport népszavazást óhajt, egy másik nagyobb csoport azt követelte, hogy a deportáltak képviselői is részt vehessenek a Magyarország és Csehszlovákia között meginduló tárgyalásokon.

Utolsó kétségbeesett kísérleteknek vagyunk tanúi. Maguktól a deportáltaktól vett értesülésem szerint a napokban egy 50-60 főnyi deportált csoport megjelent a szovjet konzultánson, ahol Toricin titkár fogadta őket. Mintegy 1½ óráig tartózkodtak ott, elpanaszolták sorsukat és kijelentették, hogy azért jöttek a szovjet konzulátusra, mert a magyar követségre nem érdemes jönniük, ott csak vigasztalják őket és semmit nem tudnak csinálni érdekükben. Hivatkoztak a Szovjetunióban megvalósult nemzetiségi egyenjogúságra és kérték, hogy segítsenek rajtuk. Toricin titkár erre állítólag azt felelte, hogy véleménye szerint nem helyes és nem szép, ami ezen a téren Csehszlovákiában folyik, de a Szovjetunió nem avatkozhat bele Csehszlovákia és Magyarország ügyeibe. Ennek a beszélgetésnek részleteit még más helyről is meg kívánjuk erősíttetni.

A végső elkeseredés jeleit mutatják az egyre szaporodó memorandumok (2022, 2108, 2068, 2048, 2107, 2109/1948). Ezek egyre élesebben, kétségbeesettebben és türelmetlenebbül kérik a magyar kormány erőteljes támogatását és hivatalos választ várnak.

A memorandumok is bizonyítják, hogy ha egyelőre csak közigazgatási vagy földrajzi egységeken belül is (pl. egy-egy járás vagy körzet magyarjai), de a deportáltak már felvették a kapcsolatot egymással, az egyes csoportoknak megvannak a hangadóik, vezetőik, mindenütt a szervezkedés kezdeti jelei mutatkoznak. Az egyes ilyen csoportok között a kapcsolat inkább alkalomszerű, de a sérelmek híre bámulatos gyorsasággal eljut mindenhová. Ha nem történik semmi olyan, ami őket megnyugtatná, félő, hogy a tömegek, melyeknek veszíteni valójuk nincs már, végső esetben az önsegély eszközeihez nyúlnak (ezzel most már mind sűrűbben fenyegetőznek) és az évek óta elfojtott indulatok nem kívánt fordulatokhoz, esetleg jóvátehetetlen következményekhez vezethetnek.

 

Bolgár s. k.

követ

 

 

Mellékletek:1

 

2048/1948 sz. iktatmány     m á s o l a t a .

Podbořany, 1948. VI. 15.

 

Tekintetes Magyar Köztársaság Követsége

P r á g a .

 

Az 1531/1948 sz. levelükre a legőszintébb köszönetünket fejezzük ki.

Bocsánatot kérünk azért, hogy beadványainkkal a Magyar Követség hivatalát terheljük, de kihez forduljunk máshová bizalommal helyzetünket illetőleg ahol meghallgatnak bennünket.

Tisztelettel kérjük a Magyar Köztársaság Követségét hassanak a mi érdekeinkben azon illetékes helyekre, ahol bennünket védelembe vesznek és meghallgatásra találunk.

Már egy és fél éve annak, hogy elhurcolásunk történt. Egy és fél éve élünk itt a hat hónap meghosszabbításával a 88/1945 sz. elnöki dekrétum alapján, minden emberi jog nélkül, védelem nélkül és gyűlölet között a fennhangon hirdetett demokráciában.

Ha minket rendelet alapján vettek igénybe munkaszolgálatra családostól, javainkat pedig [a] csehszlovák állam elkobozta s azt a helyünkbe telepített szlovákoknak adta át, milyen törvényeket szentesítettek erre fel. Ilyen törvények alkalmazása felelősségnélküli erkölcstelen cselekmény, mely bosszút von maga után.

Erkölcs igazságai örökké valók, minden korban egyenlően, de kivételesen a mai korban ezerszeresen időszerűek.

Ez év augusztus hóban az ún. 88/1945 sz. elnöki dekrétum érelmében munkaszolgálatunk ideje lejár. Megfeszített idegekkel várjuk mi fog velünk történni ez idő letelte után.

Látjuk azt, hogy egyelőre a származási községünkbe nem mehetünk vissza, mivel azt szlovák telepesek lakják. További sorsunkról tudtunkkal nincs rendelkezés, mint az, hogy kérhetjük a csehszlovák állampolgárságot, melynek megadása esetén javainkat honorálnák, de viszont nekünk be kellene olvadnunk a cseh nemzet egységébe.

Mi a nemzetiségünkről és jogainkról nem mondunk le semmiféle ajánlatokkal szemben.

Az időnk letelte után szállítsanak vissza a mi saját otthonainkba, adják vissza javainkat, végső esetben ha ez nem volna lehetséges, kérjük Magyarországa való áttelepítésünket a mi javainkkal együtt. Mi felkészülve állunk mindennel szemben és semmitől nem riadunk vissza. Mi az Isten által adott és elgondolt hivatásunk mellett állunk, amit a magyar nemzet egységében kell betöltenünk.

Nem kételkedünk vezetőink jellemében és bízunk abban, hogy a mai válságos időben a magyar nemzettel egységesen kebelünket kettőzött erőre lelkesítve, kiállanak velünk a nemzet és a haza élére és ennek keretében a mi kérdéses helyzetünk megoldását magukévá teszik.

Kérjük a magyar nemzet vezetőit, hogy a szeretetből fakadó felelősségük tudatában tegyenek eleget hivatásuknak, amit az Úr Isten elgondolása szerint és az ő akaratából töltenek be.

Mély hálával vagyunk a Magyar Köztársaság Követsége és a Magyar Vezetők iránt mindazokért a tettekért, amelyeket a magyar nemzet és egyben a mi javunkra eddig is tettek. Hálával áldjuk az Istent, hogy olyan vezetők állanak élünkön, kik a hivatásukat az Isten és a magyar nemzet dicsőségére töltik be. Fogadják hazafias tiszteletünket a Csehországba deportált magyarok nevében:

Szabó Árpád s. k. megbízott

 

 

2068/1948 sz. iktatmány     m á s o l a t a .

Chrudim, 1948.VI.15.

 

T.

Prágai Magyar Követségnek.

 

Kérelmünk.

Mi alulírottak Chrudim járási magyarok azon tiszteletteljes kéréssel fordulunk a fentírt Követséghez, mivel a ránk kényszerített először egy év időtartamra elhurcolt kis önellátott családok és a még fél évet újbóli ránk sózott rabszolgasorsnak is eleget tettünk, kérjük édes hazánkba, Magyarországba mielőbbi áttelepítésünket.

Indokaink.

Mi mind önellátott az elhurcoltaknak mintegy 80-90 százaléka egész életünkben minden időnket a munkának szentelve a legnagyobb erőmegfeszítéssel hoztuk össze kis ingó és ingatlan vagyonunkat és hogy családunknak és családjainkat nevelhessük és nekik életet adhassunk. Sajnos ugyanis ez most a 46. évben egy csapásra mind elveszett ugyanis a kiszolgálónk a fentírt százalék arányban, 2, 3, 4m sőt több szántóföldet lakóházzal, gazdasági felszerelésekkel és élő igavonó állatokkal rendelkezőket szolgáltak ki nyilván azért, hogy tudták, hogy ezek a kiszolgálóknak vissza maradnak és mi elhurcoltak nem érezzük magunkat ilyen súlyos ítéletre, mi ugyanis nem adtunk ilyen ítéletre okot. Legfeljebb hogy a kért reszlovakizálásuknak nem tettünk eleget, megmaradtunk és meg is fogunk maradni bármi is történjék is nemzetiségünk és édes magyar hazánk mellett.

Főleg most még annál is inkább megingatatlanul, mivel halljuk és ugyanis sajnos nem élvezhetjük, eljött a kisembereknek a demokráciája, felszabadulása, tehát mi is jogosan bátran mondhatjuk követelően. Kérjük, vegyenek fel és vigyenek haza édes hazánkba az igazi demokratikus magyar hazába, hogy az erre jogosultak élvezhessük önállóságunkat és szabadságunkat.

Kérjük Isten áldását és vezető Elvtársainkat kérésünk mielőbbi és gyors elintézésére. Le a sovinizmussal éljen demokráciánk édes hazánk köszöntése.

 

Árvay János és 94 társa sajátkezű aláírása.

 

 

2107/1948 sz. iktatmány     m á s o l a t a .

Bobnice, 1948. június 23.

 

Kérvény!

Tisztelt Külügyminiszter Úr!

A Csehországba eldeportált magyarok nevében tisztelettel és bizalommal fordulunk a Magyar Külügyminiszter Úrhoz. Bízunk a magyar kormány irántunk tanúsított jóindulatában, hogy kérésünk meghallgatásra fog találni.

Mi csehszlovákiai magyarok, akiket a deportálás szolgasorsra juttatott, mindig fájó szívvel gondolunk az elrabolt szabadságunkra. Részünkre fájó az a tudat, hogy ma a huszadik században, mikor a Demokrácia az egész világ részére biztosítja a századok óta várt szabadságot, akkor mi Csehszlovákiában élő magyarok az összes emberi jogainktól megfosztva élvezzük a szolgaság keserű kenyerét!

De a remény még él bennünk és bízunk abban, hogy a magyar kormányon keresztül mi is visszakapjuk a rég várt szabadságot.

Egyben alázattal és tisztelettel kérjük a magyar kormányt, hogy nyújtson nekünk szolgasorsra jutott magyaroknak segédkezet, hogy minél előbb mi is kikerülhessünk a szabad népek közé. És egyesült erővel dolgozhassunk a rég várt Demokráciáért.

  1. V. hó 8-án egybehívták az összes Csehországba eldeportált magyarokat a járásbeli munkaügyi hivatalok. Az egybegyűlt magyaroknak egy írásbeli rendeletet olvastak fel, amely tartalmazta, hogy minden magyar kérheti a cseh-morvaországi állampolgárságot.

De ezen állampolgárság megadása esetén sem kérheti senki a saját otthonába való visszatérést. Mindezen határozat ellenére az egész gyülekezet egyhangúlag kijelentette, hogy csehszlovák állampolgárságot hajlandó elfogadni olyformán, ha mindenkit a saját otthonába visszaszállítanak. Az otthon hagyott javakat visszaadják a kisebbségi joggal együtt. Más formában nekünk állampolgárságra szükségünk nincs!

Mély tisztelettel kérjük továbbá a magyar kormányt, hogy minket szolgasorra jutott népet szíveskedjék átsegíteni saját hazánkba. Vagy ha ezt számunka a magyar kormány biztosítani nem tudja, akkor teljes tisztelettel és bizalommal kérjük a magyar kormány csehszlovákiai ügyeket intéző osztályát, hogy segédkezzen szabadságunk visszaadásában. Hogy a másféléves szolgaság után mi is mint szabad emberek járulhassunk az „új Demokrácia” újjáépítéséhez!

Kérésünket ismételve maradunk a Nymburki járásba eldeportált magyarok százai!

 

Iván Pál és 104 társa sajátkezű aláírása.

 

Magyar Országos Levéltár, Prágai Nagykövetség – TÜK, 29. d., 92/pol.-1948.

 

 

2.

 

Pozsony, 1948. szeptember 12. Wagner Ferenc pozsonyi magyar konzul jelentése a magyar nyelvű református és evangélikus istentiszteletek betiltásáról Pozsonyban.

 

Előadó: Wagner Ferenc I. o. konzul

195/pol-1948                                   Pozsony, 1948. szeptember 21.

Tárgy: Magyar nyelvű istentiszteletek letiltása.

Melléklet: 1. drb.

 

Szabó Béla pozsonyi református esperes tárgyba vágó összefoglaló jelentését tisztelettel mellékelem. Okáli dr. belügyi povereník a magyar nyelvhasználatot tiltó csehszlovák rendelkezést azzal indokolta, hogy Pozsonyban a reszlovakizáció, a lakosságcsere végrehajtása óta csak jelentéktelen számú magyar él.

Szabó Béla ref. esperes közlése szerint presbitériuma 12 tagjából tízen reszlovakizáltak.

A fejleményeket még kezdetleges stádiumban jelentettem annak idején rövid úton Miniszter Úrnak és Bolgár követ úrnak.

 

Wagner Ferenc

  1. o. konzul

 

Összefoglaló jelentés

a pozsonyi protestánsok magyar nyelvű istentiszteletének letiltásáról

 

Amint már egyszer jelentettem, szeptember 4-re beidéztek bennünket, pozsonyi ev. és ref. magyar lelkészeket a rendőr-igazgatóságra, ahol kérdőre vontak, hogy hogyan merünk magyarul prédikálni, holott az Pozsonyban el van tiltva. Majd kategorikusan újból megtiltották azt a számunkra s felszólítottak, hogy írjunk alá egy nyilatkozatot, mely szerint további intézkedésig nem tartunk magyar nyelvű istentiszteletet és nem fogunk e betiltás ellen lázítani. Aláírtuk, mert azzal fenyegettek meg, hogy letartóztatnak és bezárják a templomot.

Hálás köszönettel vettük dr. Wagner Ferenc konzul úr közbelépését, aki még ugyanazon napon telefonon felhívta dr. Okáli belügyi povereníket, aki néhány órával később közölte vele, hogy a 3 protestáns lelkész nyugodtan megtarthatja magyar nyelven az istentiszteleteket. Az egyik ev. lelkésztestvérünk e jó hír tudomásulvétele után tanácsot kért az esperestől, aki telefonon érdeklődött a rendőrségen az ügy mikénti elintézése felől, ahonnan azonban mindnyájunk nagy meglepetésére negatív választ kapott. A rendőrség utasítása szerint továbbra is fennáll a tilalom. Szombat délután lévén a kérdést már nem lehetett elintézni. Közbejött akadályok miatt csak szept. 15-én kerülhetett sor arra, hogy dr. Wagner Ferenc konzul úr személyesen is felkereshette a belügyi povereníkot, aki élőszóval újból kijelentette, hogy szerinte semmi akadálya sincs a magyar nyelvű istentiszteletek megtartásának. Arra a megjegyzésre, hogy az elmúlt vasárnapokon is detektívek leskelődtek a templom körül, azt mondotta a povereník, hogy ez ne izgasson bennünket, hiszen ő a rendőrség feje, ő majd intézkedik, ha valami baj történne.

Ezek után elhatároztuk, hogy szept. 19-én valamennyien meg is tartjuk az istentiszteletet. Én 16-án körlevélben szólítottam fel a híveimet jelezve benne, hogy a közbejött akadály, mely miatt már kétszer nem tarthattunk összejövetelt, elhárult s vasárnap örömmel jöhetünk fel ismét az Isten házába és a bibliaórákra.

Másnap, 17-én azonban már korán reggel detektív jelent meg a lakásomon, aki bekísért a rendőrségre, ahol felmutatták előttem a saját körlevelemet, mint bűnjelt s kérdőre vontak, hogy milyen alapon adtam ezt ki s hogy mertem ez által a becsületszóra fogadott tilalmat áthágni akarni. Én hivatkoztam a povereník engedélyére, de ők írást követeltek tőlem, amit természetesen nem tudtam felmutatni, mivel Okáli azt a konzul úr egyenes kérésére se adott ki, csak megígérte, hogy szükség esetén azt is ad, de előbb ezt is, mint általában az engedély ügyét neki meg kell tárgyalnia a kormánykörökkel. Kértem a kihallgatóimat, hogy tudakozzák meg a povereníknél, hogy igazat állítok-e, vagy sem. Ezt meg is tették s ennek alapján durva hangnem kiabálva rám förmedtek, hogy nem mondtam igazat, mert a povereník nem adott ki semmiféle rendeletet, de amikor megkérdeztem őket, hogy személyesen beszéltek e a povereníkkal, bevallották csendesebb hangnem, hogy a povereníkot nem találták az irodájában, de a titkárnője semmit se tud a dologról. Erre felszólítottak, hogy írjak alá újból egy nyilatkozatot, hogy másnap nem fogom megtartani az istentiszteletet. Erre én a leghatározottabban kijelentettem, hogy ezt nem teszem, meg fogom tartani az istentiszteletet, ha egyszer a povereník nekem erre engedélyt adott. Ez sértés lenne rá nézve is, ha nem bíznék benne. Inkább vállalom a lezáratást. Ezt meg is ígérték, de hosszabb várakoztatás és újabb felszólítás után mégis úgy határoztak, hogy hazaengednek, de másnap, vasárnap délelőtt jelentkeznem kell a rendőrségen, ahol délig letartóztatásban leszek, hogy meg ne tarthassam az istentiszteletet. Ez valóban meg is történt. Dicséretükre legyen mondva, őrizet alatt tartottak, de rendesen viselkedtek velem szemben.

Végül még megjegyzem a következőket: Amikor látták, hogy nem boldogulnak velem, bár én határozottan, de igen alázatosan viselkedtem, rám förmedtek, hogy mit gondolok én, hogy a rendőrség nem tud elbánni egy pappal?! Vegyem tudomásul, hogy a národná rada sohasem fogja megengedni, hogy a fővárosban magyarul prédikáljanak. Előbb magyar istentisztelet, aztán a himnusz, végül „vissza, vissza, mindent vissza…”. Ebből már nekik elegük van. Különben is ezennel ki is vagyok utasítva. Ha 3 hónap alatt nem költözöm át önként Magyarországra, átadnak a prágai orosz követségnek s az majd visszaszállít Ukrajnába. Ha még egyszer merek magyarul prédikálni, ez lesz a sorsom. Ezzel az utasítással szabadon engedtek.

Szabó Béla

 

Magyar Országos Levéltár, Külügyminisztérium – TÜK, Csehszlovákia, 50. d., 3338/pol-1948.

 

3.

 

Prága, 1949. február 11. Bolgár Elek prágai magyar követ jelentése magyar könyvesbolt létesítésének lehetőségről Prágában.

 

63/biz.-1949                         Prága, 1949. február 11.

Tárgy: Magyar könyvesbolt létesítése Prágában.

 

A magyar kultúra és művészet iránt Csehszlovákiában mind nagyobb érdeklődés nyilvánul meg, éspedig igen érdekes módon elsősorban nem annyira vezető körökben, mint inkább a városi értelmiség soraiban. Visszatekintve a polgári demokrata Csehszlovákia idejére, természetes, hogy a két nép politikai elszigeteltsége különösen elidegenítette az egymás kulturális élete és művészete iránti érdeklődést is. Nem változtatott ezen a téren Csehszlovákiának a felszabadulás utáni kormányzata sem. A februári forradalmat közvetlenül követő idők politikai helyzete lassanként megteremtette azokat az előfeltételeket, amelyek a kulturális megismerés és együttműködés alapjául szolgálnak. A nem kispolgári nacionalista értelmiség számára Magyarország élénk érdeklődést kelt, nap, mint nap azzal keresnek meg a könyvkiadók, hogy tegyük lehetővé a magyar realista irodalom cseh nyelvre való fordítását. Hogy ez mit jelent és mit fog jelenteni későbbre, elég rámutatni arra az eredményre, amelyet Ady és József Attila egynéhány versének cseh nyelvre történt fordításával máris elért. Szembeötlő volt ez a február 1-i fogadáson is. A kulturális kapcsolatokra magyar-csehszlovák vonalon több gondot kell fordítani és a cél érdekében több anyagi áldozatot is kell vállalni. Az e téren létrejött platform a politikai együttműködés végső akadályainak elhárításául is szolgál.

Prágában nagyszámban élnek magyarul beszélő és Magyarország iránt érdeklődő csehszlovák állampolgárok. Ezek részben magyar, részben csehszlovák nemzetiségűek. Tapasztalataink alapján követségünkön felmerült az a gondolat, hogy mindenképpen hasznos lenne, ha létesítenénk az érdeklődők számára Prágában egy könyvesboltot, ahol a magyar művészet és irodalom kiadványait megvásárolhatnák. A Szovjetuniónak, a népi demokráciák közül Lengyelországnak, továbbá Jugoszláviának, de az USA-nak is Angliának is vannak ilyenfajta könyvárusító üzleteik. Elsősorban magyar, de cseh vagy szlovák fordításban megjelent műveket is lehetne itt árusítani, ugyanakkor emellett, a fentiek üzleteihez hasonlóan, információs iroda is működhetne, mely történelmi múltunkat, földrajzi és gazdasági helyzetünket és lehetőségeinket, a világban elfoglalt helyünket ismertetné kisebbfajta brosúrákban és fényképekben. Örvendetes és megnyugtató látvány, amikor a nézők ott csoportosulnak a lengyel iroda előtt és szemlélik [a] Lengyelország újjáépítéséről, a hatéves tervről készült grafikonokat és képeket, az épülő ipart, mezőgazdaságot, várost, falut. Meg kell mondani azt is, hogy pl. az angol-amerikai irodák előtt rendszerint többen állanak, mint a szovjet könyvesboltok előtt. Bizonyosra vehető, hogy a magyar könyvárusító üzlet komoly forgalmat bonyolítana le és számottevő eszköze lenne a magyar kulturális és művészeti élet ismertetésének.

A csehszlovák kormányzat a mi kérelmünk elől – a könyvesbolt és ismeretterjesztő iroda létesítését illetően – aligha térhetne ki, vagy ha igen, az arra mutatna, hogy barátságtalan magatartást akar tanúsítani és oly kívánságainktól is elüt bennünket, amelyekben az imperialista államokat is részesíti. Az engedélyezéssel viszont rést ütnénk kultúrpolitikai monopoljukban, mert a könyvesbolt működését később ki lehetne terjeszteni Bratislavára és Kassára is.

A párt napilapjait az utcai árusítóknál s a Rudé právo idegen nyelvű újságárusító üzletében is meg lehet venni, de oly kis számban érkeznek meg, hogy délfelé már egyáltalában nincsenek magyar újságok. A könyvesbolt a sajtóterjesztő vállalat szerepét is betölthetné.

Kétségkívül jelentőségteljes eredménye lenne a könyvüzletnek, ha mellette ismeretterjesztő irodát is állítanánk fel. Ez üzleti tekintetben se bizonyulna deficites vállalatnak, legfeljebb eleinte lenne szükséges némi befektetésre. Az üzlet és iroda, kultúr- és ismeretterjesztő központ lenne. Működhetne a követség felügyelete alatt és csak adminisztratíve lenne az otthoni szervekhez kapcsolva.

Tisztelettel kérem Miniszter Urat, szíveskedjék álláspontját velem közölni, hogy az illetékes csehszlovák hatóságoknál az engedély kieszközlése végett eljárhassak.

 

Bolgár s. k.

követ

 

Magyar Országos Levéltár, Külügyminisztérium – admin., Csehszlovákia, 25. d., 685/1949.

 

4.

 

Pozsony, 1949. március 14. Vándor József pozsonyi magyar konzul jelentése a Csehszlovákiai Magyar Dolgozók Kultúregyesületének alakuló közgyűléséről.

 

82/pol/49                                         Pozsony, 1949. március 14.

Vándor József I. o. konzul                             A Csehszlovákiai Magyar Dolgozók

Kultúregyesületének alakuló közgyűlése.

Melléklet: csomó2

 

Csatoltan tisztelettel felterjesztem a Csehszlovákiai Magyar Dolgozók Kultúregyesülete folyó hó 5-én tartott alakuló közgyűlésével foglalkozó újságcikkek magyar fordítását.

Az alakuló közgyűléssel kapcsolatban az alábbiakat kívánom megjegyezni:

  1. a) Amint már jelentettem, a központi vezetőségbe jelölt ismeretlen, illetve nem jelölt ismert nevű régi elvtársak miatt – főleg a vidéki delegáltak – ellenlistát szándékoztak előterjeszteni;
  2. b) a delegáltak túlnyomó többsége a régebbi – de főleg a még most rá gyakorolt diszkriminációk (magyar tanítók fizikai munkába való beosztása, iskolakérdés, nyelvhasználat stb.) miatt elkeseredve, ezen nagygyűlést kívánták felhasználni arra, hogy sérelmeiket előadják. Főleg azért, mert abban a tudatban voltak, hogy a nagygyűlésen a magyar kormánynak is lesz megfigyelője, sérelmeikre ezen az úton kívánták a magyar kormány figyelmét felhívni. Ennek megtörténte esetén – nem vitásan – az egész nagygyűlés kínos botrányba fulladt volna.
  3. c) Fábry Zoltán – akit a kultúregyesület elnökének jelöltek – csak az alakuló gyűlésen kívánta bejelenteni, hogy semmiféle tisztséget nem kíván vállalni (a delegáltak előtt főleg a vezetőség összeállításával kívánta ezt megindokolni), majd ettől eltért s előre bejelentette az előkészítő bizottságnak, hogy nem kíván tisztséget vállalni, s így ne is történjen meg jelölése.

A fentiek alatt – biztosítandó a nagygyűlés nyugodt lefolyását – kénytelen voltam összeköttetéseimet igénybe venni, hogy – egyrészt Fábryt rábírjam az elnöki tisztség elfogadására, másrészt a delegáltakat arra, hogy semmiféle sérelmet elő ne adjanak, követelésekkel ne jöjjenek elő, s végül az előkészítő bizottság által javasolt vezetőséget egyhangúlag fogadják el.

A fenti szempontok miatt – annak ellenére, hogy meghívót kaptam, helyesebbnek tartottam a nagygyűlésen nem megjelenni.

A nagygyűlés incidens nélkül folyt le. A delegáltak részéről felszólalás alig volt, a referátumokat fegyelmezetten meghallgatták, határozati javaslatot, vezetőséget egyhangúlag fogadták el.

A nagygyűlést követő kultúrelőadáson megjelentem, s a megválasztatott vezetőség társaságában azt végighallgattam.

Tekintve, hogy a delegáltak egy része azt a körülményt, hogy a nagygyűlésen sem a magyar kormány, sem a MDP nem képviseltette magát, úgy kommentálta, hogy magyar részről a kultúregyesülettel szemben bizalmatlansággal viseltetnek, illetve nem tartják azt kielégítőnek, szükségesnek láttam a most megválasztott vezetőséget – Fábry István és Lőrincz Gyulával való megbeszélés eredményeképpen – a nagygyűlést követő napra meghívni magamhoz. A meghívottak, szám szerint 17-en, mind megjelentek. Meghívtam a megválasztott központi bizottság tagjait, valamint Major István elvtársat, aki a KSS elnökségét képviselte a nagygyűlésen, Stern Jenő volt spanyolországi nemzetközi önkéntest, dr. Simait, aki a kelet-szolvenszkói, végül Dömötör Bálint elvtársat, aki a Rimaszombat környéki delegációk vezetői voltak. A meghívottak du. 4-től 8-ig maradtak együtt elég jó hangulatban. A társalgás anyaga általános politikai kérdések voltak, maga a kultúregyesület problémái nem voltak érintve.

Nem hívtam meg azokat, akikkel szemben – tudomásom szerint – a KSS részéről bizalmatlansággal viseltetnek.

Benyomásom szerint – az összejövetellel elértem a kitűzött célt: demonstráltam, hogy a szlovákiai magyarok kérdésének rendezését a szlovák elvtársak ügyének tekintjük, melybe be nem avatkozunk és hogy magyar részről teljes bizalommal fogadják a párt által megválasztott vezetőséget.

Fábry és Lőrincz elvtársak ugyanezt állapították meg.

 

Vándor József s. k.

konzul

 

Magyar Országos Levéltár, Külügyminisztérium – TÜK, Csehszlovákia, 53. d., 1978/1949.

 

5.

 

Pozsony, 1949. április 27. Vándor József pozsonyi magyar konzul összefoglaló jelentése a magyarellenes csehszlovák jogszabályokról és hatálytalanításuk szükségességéről.

 

Előadó: Vándor József I. o. konzul         Pozsony, 1949. április 27.

131/pol/49                                Tárgy: Diszkriminációs rendeletek módosítása.

Hiv. szám: 114/pol/49

125/pol/49

126/pol/49

Melléklet: 2 db.3

 

I.) alatt mellékelem az 1945. évi október hó 25. napján kiadott 108/45 számú csehszlovák elnöki rendelet és az 1949. március 23-án meghozott 84/1949 számú csehszlovák törvény magyar fordítását, valamint az utóbbi törvény módosító rendelkezéseinek magyarázatát.

Ezzel kapcsolatban utalok a 114/pol/49 számú jelentésemre, amelyben jelentést tettem az 1949. február 23-án meghozott 63/1949 számú csehszlovák törvényről.

A 245/48 sz. csehszlovák törvény rendezte a Csehszlovákiában lakó magyar nemzetiségű személyek túlnyomó többségben csehszlovák állampolgárságát. Természetes következmény lett volna, hogy ezek után a csehszlovák törvényekben és rendeletekben kifejezésre juttatott magyarellenes intézkedések vagy egy generális törvénnyel, vagy az egyes törvények és rendeletek módosításával hatálytalanítva lesznek. Ez a mai napig sem történt meg.

A magyarellenes törvények és rendelkezések hatálytalanítása helyett a csehszlovák Nemzetgyűlés 1949. február 23-án meghozta az újabb magyarellenes rendelkezést tartalmazó 63/1949 számú törvényt és 1949. március 23-án, amikor a 108/45 számú elnöki rendelet a 84/1949 számú törvénnyel módosította, nem helyezte hatályon kívül a 108/45 számú elnöki rendelet magyarellenes intézkedéseit.

Különösen ez a második intézkedés súlyos sérelem. Az 1945. október 25-én kiadott 108/1945 számú elnöki rendelet a magyar nemzetiségűek minden vagyo­nának kártalanítás nélküli elkobzását rendelte el. A csehszlovák hatóságok a magyar nemzetiségűek csehszlovák állampolgárságát rendező 245/48 számú törvény meghozatala után természetszerűleg a vagyonelkobzásokat már nem foganatosították. Most, az ezt az elnöki rendeletet módosító 84/1949 számú törvény újból felhívja a figyelmet az elnöki rendeletre és hatályban hagyja az elnöki rendelet magyarellenes intézkedését és félő, hogy a csehszlovák hatóságok újból alkalmazni fogják az elnöki rendeletet a magyar nemzetiségűekkel szemben.

Hivatkozom a Široký Viliam miniszterelnök-helyettessel, valamint Bašťovanský KSS-főtitkárral folytatott személyes megbeszélésre, amelynek során nevezettek ismételten biztosítottak arról, hogy a jövőben magyar nemzetiségű személyt magyar nemzetisége miatt joghátrány nem érheti. Erre vonatkozó jelentésemet 97/pol/49 szám alatt tettem meg.

A gyakorlat mást mutat. Hivatkozom 125 és 126/pol/49 szám alatt tett jelentéseimre.

 

II.) alatt mellékelem a Meghatalmazotti Hivatal jogásza által összeállított tájékoztatót a magyarellenes csehszlovák törvényekről és rendeletekről.

Ebben a tájékoztatóban azok a törvények és rendeletek vannak felsorolva, amelyek diszkriminációs rendelkezéseket tartalmaznak, tekintet nélkül arra, hogy az érintett magyar nemzetiségű személy csehszlovák állampolgár-e vagy sem.

Természetesen általános érvényű csehszlovák törvények és rendeletek megkülönböztető elbánásban részesítik a csehszlovák állampolgárokat és így a felsorolt rendeleteken kívül a régebben meghozott törvények vagy kiadott rendeletek egész sora is tartalmaz magyarellenes intézkedést annak következtében, hogy az 1945. augusztus 2-án kiadott 33/1945 számú csehszlovák elnöki alkotmányrendelet a magyar nemzetiségű csehszlovák állampolgárokat megfosztotta csehszlovák állampolgárságuktól.

A tájékoztatóban felsorolt törvények és rendeletek közül az alábbiak magyarellenes intézkedései lettek egészben vagy részben hatálytalanítva:

1.) A 33/1945 számú elnöki rendelet, amely a magyar nemzetiségű csehszlovák állampolgárokat csehszlovák állampolgárságuktól megfosztja; a 245/1948 számú törvénnyel lett nagyrészt hatálytalanítva, mert ez a törvény a magyar nemzetiségűek túlnyomó többségének újból megadta a csehszlovák állampolgárságot.

2.) A 297/1945 számú szlovák belügyi megbízotti rendelet, amely megtiltja a magyar nemzetiségűek részére a megbízhatóági bizonyítvány kiadását, magyarellenes vonatkozásában hatálytalanítva lett a 371/1949 számú belügyi megbízotti hirdetménnyel, amely magyar nemzetiségűek részére is megengedi a megbízhatósági igazolvány kiadását ugyanolyan feltételek mellett, mint a szlovák nemzetiségűek részére.

3.) A 28/1946 számú törvény kizárja a választói névjegyzékből a magyar nemzetiségű személyeket és ez a törvény a 266/1948 számú törvénnyel lett úgy módosítva, hogy a választói névjegyzékbe való felvételt egyedül a csehszlovák állampolgársághoz köti.

4.) A 104/1945 számú szlovák nemzeti tanácsi rendelet, amely a magyar nemzetiségűek mezőgazdasági ingatlanainak kártérítés nélkül való elkobzását mondja ki, magyarellenes vonatkozásában a 26/1948 számú megbízotti testületi rendelettel lett részben hatálytalanítva, mert ez a rendelet a vagyonelkobzás alól kiveszi a magyar nemzetiségűek elkobzott, de még nem juttatott mezőgazdasági ingatlanait bizonyos korlátok között.

A fentiek szerint szükségesnek látszik kezdeményező lépések megtétele olyan irányban, hogy a magyarellenes csehszlovák törvények és rendeletek, illetve a csehszlovák törvények magyarellenes intézkedései generális törvénnyel hatálytalaníttassanak legalább azokkal szemben, akik a 245/1948 számú csehszlovák törvény alapján csehszlovák állampolgárságukat újból megszerezték.

 

Vándor József

  1. o. konzul

 

Magyar Országos Levéltár, Külügyminisztérium – TÜK, Csehszlovákia, 52. d., 3802/1949.

 

6.

 

Pozsony, 1949. május 15. Vándor József pozsonyi magyar konzul jelentése a Petőfi-szobor megtalálásáról és esetleges átvételéről.

 

BIZALMAS

121/biz.-1949/2                              Pozsony, 1949. május 15.

Tárgy: Petőfi-szobor kiadatása.

 

Tisztelettel jelentem, hogy az egyik pozsonyi kőfaragó telepén megtaláltam Petőfi carrarai márványból faragott szobrát. A szobor Radnai Béla alkotása, 1911-ben készült, az 1921-es években mozdították el a Nemzeti Színház előtti térről; helyére állították Hviezdoslav szobrát.

A szobor talpazatát valószínűleg felhasználták, azonban úgy a Petőfi-alak, mint a Genius alakja kifogástalan állapotban megmaradt (csak a Petőfi kezében tartott kard hiányzik, illetve van letörve).

A szobor Pozsony város tulajdonát képezi, s a kormány kérésére – minden valószínűség szerint – nem zárkóznának el kiadásától.

Ez ideig – még informatív jellegű – lépéseket sem tettem a szobor kiadását illetőleg, utalok azonban a komáromi szobrok elszállításával kapcsolatos 2137/49 számú jelentésemre.

Tisztelettel kérem fenti tárgyban utasítással való ellátásomat.

Egyben tisztelettel kérek utasítást Szlovákia magyarlakta vidékein még esetleg felkutatható – magyar szempontból értékkel bíró – lebontott szobrok felkutatása, esetleg kikérése tárgyában.

Mellékelem a szoborcsoportról készült egykori fényképfelvételt.

 

Vándor József

  1. o. konzul

 

Magyar Országos Levéltár, Külügyminisztérium – admin., Csehszlovákia, 37. d., 4850/1949.

7.

 

Pozsony, 1949. május 15. Vándor József pozsonyi magyar konzul jelentése a halálra ítélt Esterházy János kiadatásáról és a megmentésére indított kezdeményezésekről.

 

SZIGORÚAN BIZALMAS

8/szig.biz.-1949                                Pozsony, 1949. május 15.

Tárgy: Esterházy János ügye.

Melléklet: 4 db.4

 

Az itteni közvéleményt erősen foglalkoztatja a halálraítélt Esterházy Jánosnak kiadatása.

Esterházy Jánost, a szlovákiai Magyar Párt elnökét 1945. április havában szovjet hatóságok a Szovjetunióba szállították. Ezt követően a Szlovák Nemzeti Bíróság – távollétében – kötél általi halálra ítélte, azért, mert – mint a Magyar Párt vezetője – részt vett a bécsi döntés előkészítésében, majd pedig a Csehszlovák Köztársaság szétbomlasztásában és tagja volt az ún. „független” szlovák állam parlamentjének.

A Szovjetunió 1949 januárjában kérte ki a csehszlovák hatóságoktól a kiadatáshoz szükséges iratokat, majd folyó évi április hó 29-én Esterházyt Prágán keresztül Pozsonyba szállították és átadták az ügyészségnek, mely azonnal meg is tette a szükséges előkészületeket az ítéletnek április 30-án való végrehajtására. Az utolsó pillanatban a prágai Igazságügy-minisztérium táviratilag felfüggesztette az ítélet végrehajtását.

Információim szerint az ítélet végrehajtásának felfüggesztése főleg a csehszlovákiai zsidó körök intervenciójának következménye volt, de erősen exponálták magukat baloldali személyiségek is (Fábry Zoltán).

Általánosan ismert ugyanis a konzervatív Esterházynak 1938 utáni szembefordulása a német fasizmussal, melyet a szlovák parlamentben is kifejezésre juttatott. (Egyetlen képviselő volt, aki a zsidók deportálását nem szavazta meg). Ismételten (újságcikkekben és parlamenti beszédében) támadta a szlovákiai Német Párt vezetőjét, Karmasint (emiatt büntető eljárás is volt folyamatban ellene), s amelyekért úgy a fasiszta szlovák újságok, mint Karmasin lapja (Grenzbote) élesen támadták. Ezen magatartásának volt következménye az, hogy amikor a pozsonyi magyar követséget 1944 októberében a nyilasok átvették, Esterházyt a párt elnökségéről elmozdították.

A népbírósági tárgyaláson a védelmet – állítólag – meg sem hallgatták, annak ellenére, hogy többek között megjelentek többen azon zsidók közül, akiket házának pincéjében hónapokon keresztül rejtegetett úgy, hogy erről még a személyzet sem tudott; éjszakánként Esterházy nővére főzött részükre (fentieket velem Prisender Emil közölte, aki szintén a rejtegetettek között volt, s aki fegyveresen vett részt a németek elleni felkelésben fivérével együtt, aki ott hősi halált halt).

Pozsonyba szállításának másnapján, amikor még tartottak az ítélet azonnali végrehajtásától, a főkonzulátust felkeresték – állítólag a pozsonyi zsidóság megbízásából – Prisender Emil és dr. Adler, a zsidó egylet titkára, akik távollétemben (Budapesten tartózkodtam) Fodor Endre beosztottat kérték fel arra, hogy legyen segítségükre abban, hogy megakadályozhassák az ítélet azonnali végrehajtását. A csatolt igazoló jelentés szerint (melyet később úgy Prisender, mint Fábry István és Kertész Kálmán elvtársak is megerősítettek), annak leszögezése után, hogy a Főkonzulátus ezen ügyben semmiféle álláspontot nem foglal el egyrészt, másrészt ő illetéktelen és nincs felhatalmazva a konzulátust képviselni, fenntervezetteket elkísérte Kertész Kálmán elvtárshoz, majd – vele együtt – felkeresték Fábry István elvtársat (ahol szintén csak mint megfigyelő vett részt).

Fábry elzárkózott az ügyben bármilyen intervenciótól.

Visszaérkezésem után külön-külön felkeresett Prisender, Fábry és Kertész, ismertették velem Esterházy ügyében elfoglalt álláspontjukat; leszögeztem, hogy Esterházy ügyét csehszlovák belügynek tekintem, melyben nem vagyok illetékes állást foglalni. Kifejtettem, hogy az illetékesek ismerik Esterházy magatartását úgy a 38 előtti, mint a későbbi időkből, s így nincs is szükség arra, hogy bárkinek véleményét meghallgassák.

Fábryt külön is kértem arra, hogy Fodor beosztott jelenlétét (a nála történt intervenció alkalmából) tekintse meg nem történtnek, melyet tudomásul is vett azzal, hogy Fodor az ügyben nem is interveniált s azt ki is hangsúlyozta; s tekintve, hogy maga sem terjesztette az ügyet tovább, erről – a jelenlévők kivételével – senki nem szerzett tudomást.

Csatolva

1)        alatt Fodor Endre konz. ig. felügyelő igazoló jelentése,

2)        alatt Fábry Zoltánnak Široký kormányelnökhöz intézett levele másolatban,

3)        alatt kivonatos fordítás Ján Podďumbiersky: Szenvedés kelyhéből című könyvéből (megjelent Pravda – Komárom – ki­adásában 1947-ben)

4)        alatt a Gardista 1942. május 17-i, 111. számában megjelent s a zsidók deportálását megszavazó parlamenti üléssel foglalkozó cikkének fordítása.

 

Vándor

  1. o. konzul

 

Mellékletek:

F e l j e g y z é s

 

  1. május hó 1-én a délelőtti órákban Prisender Emil pozsonyi lakos telefonon felhívta a Főkonzulátust azzal, hogy igen sürgősen érintkezésbe szeretne lépni Vándor konzul úrral. Amikor közöltem vele, hogy Vándor konzul úr jelenleg Budapesten tartózkodik megkért, hogy a Konzul úr távollétére való tekintettel, valamint telefonon nem közölhető halaszthatatlanul fontos ügyben fogadjam őt és egy barátját, mint a pozsonyi zsidóság képviselőit. Amikor fentnevezett és egy dr. Adler nevű úr – aki mint a pozsonyi zsidó egyesület főtitkára mutatkozott be – megjelentek, előadták, hogy azért szerettek volna Vándor konzul úrral sürgősen beszélni, mert tudomásukra jutott, hogy a soviniszta csehszlovák éra alatt halálra ítélt Esterházy Jánost, a pozsonyi magyarság volt vezetőjét az oroszok kiadták a csehszlovák hatóságoknak. Most attól tartanak, hogy a Beneš-érában hozott kötél általi halálos ítéletet a következő nap reggelén végre is hajtják, s a magyar konzul közbenjárásával azt szeretnék elérni, hogy a per a demokratikus felfogásnak megfelelően a védőtanúk meghallgatásával újra letárgyaltassék. A tárgyalás időszakában a tanúként jelentkező csehszlovákiai zsidóság küldöttségét egyáltalán nem hallgatták meg. Mostani lépéseiket azért teszik meg, mert le akarnák róni a csehszlovákiai zsidóság háláját azért, minthogy a nehéz időkben Esterházy több ezer zsidó életét mentette meg és az egész szlovák parlamentben egyedül volt, aki a deportálások ellen szavazott. Amikor fentieket előadták, közöltem velük, hogy egyrészt nekem nincs felhatalmazásom az adminisztrációs ügyeken kívül semmilyen más konzuláris cselekményekben való részvételre, másrészt nem tartom valószínűnek, hogy a magyar kormány bármely megbízottja állást foglalna ebben az ügyben, mert ez csehszlovák belügy. Erre ők azzal érveltek, hogy Esterházyra főleg a magyarsága miatt róttak ki ilyen büntetést, mert a németek kiszolgálója és a szlovákiai deportálás végrehajtója sem részesült ilyen súlyos büntetésben. Ekkor azt tanácsoltam nekik, hogy ha magyar részről az üggyel kapcsolatban támogatást szeretnének, keressék fel a csehszlovákiai magyarság jelenlegi vezetőszemélyiségeit, név szerint Fábry, Lőrincz és Kertész urakat, annál is inkább, mert nevezettek előtt az elítélés körülményei ismeretesek és Esterházy előéletéről és ténykedéseiről jobban vannak tájékoztatva, és amennyiben az ügyet magukévá teszik, közbenjárásra illetékesebbek, mint a magyar konzul. Amikor ezen véleményemet kifejtettem, megkértek, hogy mutassam be őket fentnevezetteknek. Én közöltem velük, hogy fenti vezetők közül személyesen csak Kertész urat ismerem, de nekem konzuli teendők tekintetében, amint már fentebb is kifejtettem, semminemű felhatalmazásom nincs lépéseket tenni. Miután érveiket felsorakoztatták, ezen kérésüknek eleget tettem. De mielőtt fentnevezettek előtt kérésüket előadták volna, a megkeresett Kertész és Fábry urakkal közöltem, hogy a nekik bemutatott egyének, mint a pozsonyi zsidóság képviselői a távollévő főnökömet keresték, jelenlétemmel az elhatározásukra, illetve állásfoglalásukra hatást gyakorolni nem akarok, mert csupán csak a bemutató szerepét játszom. A kérelmek előadása után Fábry úr mindennemű közbenjárástól mereven elzárkózott.

Tisztelettel kérem fentieket tudomásul venni és az esetleges szükségesnek látszó lépéseket megtenni.

 

Pozsony, 1949. május 3-án                                      Fodor Endre

konz. ig. felügyelő

 

 

Másolat.

Fábry Zoltán, Štos                                                      Štos; 1949. V. 2.

 

Kedves Vili elvtárs,

Újra hozzád fordulok, de mindig az ment, hogy másokért teszem és nem magamért. Akárhogy csodálkozol is, de intervencióm tárgya ez alkalommal Esterházy János.

Annak idején – 1946-ban a Te címedre is eljuttattam a szlovenszkói magyarság érdekében írt védiratomat, melynek címe: „A vádlott megszólal”. Ott bizonyítékokat soroltam fel arra vonatkozólag, hogy a szlovenszkói magyarságot nem lehet egy kalap alá venni a karmasini németekkel. – És a bizonyítékok között ott volt Esterházy János 39 utáni viselkedése, melyet mint relatív antifasizmust emeltem ki. Te jól tudod, hogy 38 előtt Esterházy egyik legelkeseredettebb ellenfele voltam – joggal. De a pálfordulás utáni Esterházyt nem lehet, nem szabad összetéveszteni a 38 előttivel. Nyílt és publikált németellenessége hozta magával, hogy mint egyetlenegy ember merte szavát felemelni a zsidótörvény ellen. Hogy a szlovenszkói magyarság majdnem teljes egészében németellenes maradt, az Esterházy érdeme. Amikor mégsem menekült, pedig tehette volna, de úgy hitte, nincs mitől félnie: a németek elűzői elégtételt fognak neki szolgálni. Nem így történt. Halálra ítélték. Esterházyt csak azok ítélhetik el, akiknek szeme előtt a régi 38 előtti Esterházy rossz emléke kísért. Aki azonban itt volt és látta változását, kiállását, németellenességét, az egy új Esterházyt véd, valakit, aki ezt a védelmet meg is érdemli. Én úgy érzem valahogy, hogy kötelezve vagyok érdekében szót emelni. Kötelez engem a fenti memorandum, melynek hitelét rontanám, ha most is előtted fel nem emelném szavamat. Hidd el: az az Esterházy, akit én védek, megérdemli a kegyelmet. Kegyelmezzetek neki! Ha másért nem, hát azért, hogy felesleges politikai mártírt ne gyártsunk, ami a mai helyzetben a már létrejött csehszlovák-magyar megbékélést megnehezítené.

Jól tudod, hogy én mindig csak olyan ügyért álltam ki, melynek igazságáról meg voltam győződve. Ha most egy halálra ítélt érdekében emelem fel szavamat, akkor lelkiismeretem szavára hallgatok. Kénytelen vagyok vele. Ha nem szólnék, magamat vetném meg. Szóltam. Kegyelmet kérek!!

 

Magyar Országos Levéltár, Külügyminisztérium – TÜK, Csehszlovákia, 83. d., 54/1949.

 

 

8.

 

Prága, 1949. szeptember 13. Szkladán Ágoston prágai magyar követ jelentése Zdeněk Nejedlý iskola-, tudomány- és művészetügyi miniszternél tett bemutatkozó látogatásáról, a miniszternek a kulturális egyezménnyel és a szlovákiai magyar iskolákkal kapcsolatos véleményéről.

 

490/ biz.-1949-2.                 Prága, 1949. szeptember 13.

Tárgy: Bemutatkozó látogatás Nejedlý Zdeněk

iskola-, tudomány- és művészetügyi

miniszternél.

 

A beszélgetés elején közöltem Nejedlý miniszterrel, hogy szeretnék tőle egynéhány ügyben tájékoztatást kapni. Erre kijelentette, hogy ő kb. egy hónapig nem volt itthon és szeretné, ha a miniszterhelyettes is részt venne a beszélgetésben, mert esetleg olyan kérdés merülhetne fel, amire nem tudna válaszolni. Be is hívatta helyettesét, aki azonban az egész beszélgetés folyamán szótlanul ült.

Megkérdeztem tőle, hogy milyen elképzeléseik vannak a magyar-csehszlovák kultúregyezményt illetően. A miniszter elmondotta, hogy ez a téma a legutóbbi minisztertanács ülésén heves vita tárgyát képezte. Voltak, akik mellette, mások pedig, akik ellene szóltak, de a végső megállapodás mégis az volt, hogy kultúregyezményt kell kötni. Ugyanakkor hozzáfűzte, hogy [a] kultúregyezménnyel az a tapasztalata, hogy a legtöbb esetben a kulturális kapcsolatok fejlődését inkább akadályozza, mint lehetővé teszi. Olyan államokkal, melyekkel a politikai kapcsolatok nem tisztázottak, a kulturális egyezmény még betölthet valamilyen szerepet, de magyar-csehszlovák viszonylatban, ha szigorú, merev keretek közé szorítanánk a kulturális kapcsolatokat, kevesebbet érnénk el vele, mintha egyezmény nélkül folytatjuk azt a széleskörű kulturális érintkezést, amely már eddig is kifejlődött. Ő tehát úgy látja, hogy magyar-csehszlovák viszonylatban a kultúregyezmény legyen egy keret, és az elvégzendőket ne szabjuk időhöz és a nagyságát se rögzítsük le. Beszédére megjegyeztem, hogy végső fokon a politikai kapcsolatoktól függ az, hogy a kulturális egyezményből mi is lesz realizálva, s ha csehszlovák részről megvan a jó szándék, úgy biztosak lehetnek abban, hogy mi mindent megteszünk a magyar-csehszlovák barátság elmélyülése, a két nép kölcsönös megismerése érdekében.

Második kérdésem a szlovákiai magyar iskolák ügye volt. A miniszter kijelentette, hogy a csehszlovákiai magyar iskolák ügye csehszlovák belügy s ők tudják hol, milyen és mennyi magyar iskolát kell felállítani. A további beszélgetés során kiderült, hogy e kérdésben annyira merevek, hogy a csehszlovákiai magyar iskolaügyet kulturális egyezmény keretében rendezni nem kívánják. Kormánya álláspontja akkor nyert kifejezést, amikor ezt leszögezte. Többször kihangsúlyozta, hogy az itteni magyarok iskolakérdése tisztán belügy, a kulturális egyezményben erről rendelkezni nem akarnak.

Végül is kitűnt, hogy a kulturális egyezményt illetően csupán egy általános keretet képzelnek és a többit esetenként illesztenék bele.

Megkérdeztem még a minisztertől, hogy a magyarországi szlovákok iskoláival kapcsolatban van-e valamilyen elképzelésük. A miniszter erre a kérdésemre nem válaszolt, inkább igyekezett elkenni azt.

A szlovákiai magyarok iskolaügyével kapcsolatban aggályaimnak adtam kifejezést, mire Nejedlý miniszter azt mondotta, hogy nekem ugyanazt ajánlja, amit annak­idején Olszewski lengyel nagykövetnek ajánlott. Menjek el Szlovenszkóra s a helyszínen győződjem meg a problémáról. A miniszter tanácsát megfogadtam és közöltem vele, hogy az összes anomáliákat össze fogom gyűjteni és rendelkezésére fogom bocsátani.

Az volt az érzésem, hogy a miniszter erről a kérdésről nincs kellőképpen tájékoztatva.

 

Szkladán

követ

 

Magyar Országos Levéltár, Külügyminisztérium – TÜK, Csehszlovákia, 52. d., 9968/1949.

 

 

9.

 

Pozsony, 1949. szeptember 17. Vándor József pozsonyi magyar konzul jelentése a politikailag és osztályszempontból megbízhatatlannak minősített magyarok Csehországba telepítésének tervéről.

 

SZIGORÚAN BIZALMAS

47/szig.biz.-1949/2              Pozsony, 1949. szeptember 17.

Tárgy:             A megbízhatatlanok eltávolítása a magyar

vidékről.

 

Bizalmas úton tudomást szereztem arról, hogy előkészítése folyik az ún. „megbízhatatlan elemek” eltávolításának. Főleg a népbíróságok által annak idején elítélt magyar nemzetiségű személyek, illetve azokról van, szó, akik a 245/48 sz. törvény alapján állampolgárságot nem kaptak.

Egy járási főnők és egy szlovák telepítési hivatali tisztviselő olyan értelmű kijelentéséről szereztem tudomást, hogy a Belügyi Megbízotti Hivatal járásonkint egy külön bizottságot alakított, amelynek tagjai többek között a járási főnök, a járási csendőrparancsnok, a járási büntetőbíró és – ahol van – a Telepítési Hivatal kirendeltségének főnöke.

Ezen bizottságok feladata egyrészt az, hogy megállapítsa, hogy a Csehországból visszatértek közül kit kell elhelyezni, másrészt pedig a járás lakosai bizonyos csoportja vagyoni és személyi adatainak, megállapítása. Ezen csoportba tartoznak

  1. a) akik nem kapták meg a csehszlovák állampolgárságot a 245/48 sz. törvény alapján,
  2. b) akik mint „háborús bűnösök” az Egyezmény VIII. cikke alapján áttelepítésre ki voltak ugyan jelölve, de valamilyen okból át nem települtek,
  3. c) végül, akik áttelepítésre kijelölve nem voltak ugyan, de a népbíróság elítélte őket.

Ezekénél a személyeknél az elmúlt három napban csendőrök jelentek meg, felvették a személyi és vagyoni adatokat.

A különbizottság négynaponkint köteles a járási hivatalon keresztül jelentést tenni a Belügyi Megbízotti Hivatalnak.

Ezen forrás szerint az összeírottakat Cseh- és Morvaországba fogják szállítani, nem a határvidékre, hanem az ország belsejébe. A szállítás katonai teherautókon fog történni a leghumánusabban, az összes ingóságokat elszállíthatják s ingatlanaikért természetben fognak kárpótlást kapni. Az elszállításnak október 15-ig be kell fejeződni, tehát a közeli napokban meg kell kezdeni.

E forrás szerint 5000 személyt fog érinteni ezen akció.

Egyéb körülmények is – közvetve – igazolják eme híreket. Az itteni Telepítési Hivatalban hétfő és péntek között lázas munka folyt, különleges feladatokat végeztek, névsorokat állítottak össze.

Hivatalomat többen keresték fel, s védelmet kértek az ismeretlen, de feltételezett deportálással szemben. Rémhírek terjedtek el a magyar vidéken, s információim szerint sokan elszöknek lakásukról.

A KSS Magyar Bizottságának titkárát, Fábry elvtársat figyelmeztettem ezen rémhírekre, aki azt válaszolta, hogy az akciót ismeri, az a KSS által lett előkészítve, azonban más jellegű, mint amit a rémhírek tartalmaznak.

Szerinte a reakciós elemek elszállításáról van szó s nem csak a magyarokra terjed ki, bár első lépésként tényleg – legalábbis tömegében – őket fogja érinteni. Szerinte kb. 600 család elszállítását vették tervbe, s az összeírás csak alapot fog szolgáltatni a szelekció megejtésére, mivel tudomással bírnak arról, hogy úgy az állampolgárság megvonása, mint a népbírósági eljárások során sok hiba történt.

Közölte, hogy főleg a magyar elvtársak kérésére indították el az akciót, mivel sok a panasz, hogy éppen azok, akik erre rászolgáltak volna, háborítatlanul éltek, míg az osztályharcos elemeket a sérelmek egész sora érte, s éppen ezen hibákat kívánják jóvátenni.

Baráti beszélgetés során felhívtam Fábry figyelmét – kihangsúlyozva, hogy ez egyéni véleményem, melyet ne ismertessen senkivel –, hogy a magyar vidék jelenlegi tagoltságánál fogva (melyet az elmúlt évek a normális osztályellentétek helyett nemzetiségi ellentétek alapján nem kizsákmányolt és kizsákmányoló, hanem magyar és szlovák részre bontottak, s az utolsó hónapok pozitív intézkedései még csak megindították a vidék normális osztálytagozódását, de korántsem tudatosították azt a tömegekben) félő, hogy az ismételten csak magyar reakciósokkal szemben alkalmazott eljárás újból egy tömbbé fogja kovácsolni a magyarokat, újból bizonytalanságba fogja lökni ezen intézkedés az összmagyarságot s a sovinizmus újabb hullámát fogja felidézni – úgy a magyar, mint a szlovák lakosságnál.

Fábry elvtárs azzal válaszolt, hogy a kérdést minden oldalról megfontolták, a kiválogatást a régi magyar elvtársak bevonásával eszközlik, s biztos abban, hogy az elvárt eredményt fogja adni ezen akció.

Esetleges teendőmmel kapcsolatban sürgős utasítást kérek.

 

Vándor József

  1. o. konzul

 

Magyar Országos Levéltár, Külügyminisztérium – TÜK, Csehszlovákia, 53. d., 640/1949.

 

10.

 

Prága, 1949. október 12. Szkladán Ágoston prágai magyar követ jelentése Rudolf Slánskýnál, a CSKP főtitkáránál tett bemutatkozó látogatásáról, amely során aggodalmát fejezte ki a tervbe vett Dél-akció miatt.

 

SZIGORÚAN BIZALMAS

84/szig.biz.-1949-2              Prága, 1949. október 12.

Tárgy:             Bemutatkozó látogatás Slánský

főtitkárnál.

 

A kölcsönös udvarias üdvözlés után megjegyeztem, hogy már régóta szerettem volna a személyi kapcsolatokat felvenni és nem rajtam múlott, hogy azt nem tehettem meg. Ugyanis kb. másfél hónapja hetenkint kétszer-háromszor érdeklődtem, hogy mikor beszélhetek Slánský főtitkárral és az esetek 90%-ában választ sem adtak, vagy bizonytalan időpontot jelöltek meg.

A főtitkár megkérdezte tőlem, hogy miként vagyok megelégedve a szlovákiai magyarság helyzetével. Miután röviden megjegyeztem, hogy a déli akció végrehajtását aggályosnak tekintem, főleg pedig nem osztályalapon állónak, arra kértem, hogy mondjon véleményt róla. Röviden azzal válaszolt, hogy az ügyet a Párt még nem tárgyalta meg és az akció végrehajtásához a Párt még nem járult hozzá. Voltak és vannak ugyan miniszterközi tárgyalások, pro és contra vélemények, de végleges és egységes álláspont sem a kormányban, sem a Párton belül nem alakult ki. Mintha azt akarta volna éreztetni, hogy az ő véleménye sem egyezik azokéval, akik a déli akciót helyeslik, és hogy ez az ügy a bratislavaiak ügye.

Ezután polémia kezdődött a déli akció ideológiai, elvi alapjainak helyességéről. A főtitkár előtt azt bizonyítottam, hogy ezzel az akcióval nem lehet osztálydifferenciálódást előidézni és osztálypolitikát ilyen eszközökkel folytatni, nem marxista módszer és a reakció ügyét szolgálja. Hisz a legkülönbözőbb rémhírek keringenek. A reakció már most is azt terjeszti, hogy pozsonyi tartózkodásomkor én is hozzájárultam ehhez az akcióhoz és eladtuk a szlovákiai magyarokat egy tál lencséért. Látni lehet, hogy nemcsak a szlovákiai reakció foglalkozhat az üggyel, hanem a nemzetközi reakció figyelmét is felhívhatják rá, ha a kérdés ilyetén módon való megoldásának nacionalista jelleget adnak. Pedig tudvalévő, hogy Husák megbízott előtt – mondottam Slánský főtitkárnak – az akcióhoz beleegyező nyilatkozatot nem tettem, mint ahogy nem is tehetek addig, amíg kormányom véglegesen nem foglal állást. A továbbiak során rámutattam, hogy a kulákkérdésnek ez a megoldása nem lehet szerencsés, mert egy nagyszámú nemzetiségen belüli kulákságra vonatkozik és Csehszlovákiában nemcsak magyar kulákok vannak, és csak akkor lehet sikerről beszélni, ha ez az akció kiterjed északra éppúgy, mint nyugatra. Mi a reakció és a kulákság felszámolását üdvözöljük és szükségesnek tartjuk, őket a kulákság és a reakció likvidálásában támogatjuk is, de territoriálisan egy nemzetiség kulákságára és megbízhatatlanjaira korlátozni azt fogja eredményezni, hogy a magyar szegényparasztot és nincstelent összevarrjuk a magyar kulákkal, tehát az osztályellentéteket elsimítjuk, nemhogy kiéleznénk és szembeállítjuk a magyarokat a szlovákokkal, ahol tudvalevően éppúgy van kulákság és reakció, mint a magyarokon belül.

Ismételten hangsúlyozni kívánta előttem, hogy a Párt erről a kérdésről még nem döntött. A problémával már foglalkoztak, de semmifajta beleegyezést nem adtak. Ezek után feltette a kérdést, vajon mit szólok ahhoz, ha csak a reakciósokat és megbízhatatlanokat távolítják el. Hiszen – mondja Slánský főtitkár – Csehszlovákiában ma nagyszámú letartóztatások folynak, melyek célja a reakciós, államellenes elemek felszámolása. A kérdésre kifejtettem, hogy az eljárást helyesnek és szükségesnek tartjuk, de vigyázzanak arra, nehogy ennek a leple alatt végrehajtsák azt az akciót, amely egyenlő a déli akcióval és csak a máz változik meg.

Mindenesetben hozzátettem, hogy saját véleményemet fejezem ki és saját aggályaimat nyilvánítom az akcióval kapcsolatban. Slánský főtitkár újból megjegyezte, hogy a Párt álláspontja még nem kristályosodott ki és mielőtt döntenének, még egyszer meg fogják hallgatni a követség véleményét.

Azzal búcsúztunk, hogy az a harc, amit folytatunk és amit folytatnunk kell, mindannyiunk közös harca és harcunk csak marxi-lenini szellemben folyhat és a nemzetiségi politika egyedüli helyes alapja csak a sztálini nemzetiségi politika lehet. Úgy beszélek – mondotta – mint elvtárs elvtárssal, mint kommunista kommunistával. Nyíltan, mert takargatnivalónk nincs, ha mindannyian a marxizmus ügyét szolgáljuk.

Slánský főtitkár arra kért, hogy ügyeimmel mindenkor a Párthoz fordulhatok és teljes támogatást várhatok.

 

Szkladán

követ

 

Magyar Országos Levéltár, Külügyminisztérium – TÜK, Csehszlovákia, 53. d., 764/1949.

 

11.

 

Prága, 1949. október 12. Szkladán Ágoston prágai magyar követ jelentése Viliam Široký miniszterelnök-helyettessel folytatott beszélgetéséről, aki előtt szintén aggályainak adott hangot a Dél-akció miatt.

 

86/szig.biz.-1949-2.                          Prága, 1949. október 12.

Tárgy:             Beszélgetés Široký miniszterelnök-

helyettessel.

 

Široký miniszterelnök-helyettesnek átnyújtottam a Magyarországról kiutasított jugoszláv diplomaták névjegyzékét. A miniszter láthatóan megkönnyebbült, amikor a jegyzéket átvette, mert azt gondolta, hogy más ügyben – minden bizonyára a déli akció miatt – kívánunk jegyzékben tiltakozni. Megjegyezte, hogy a jugoszláviai diplomatáikkal nehéz helyzetben vannak. A belgrádi csehszlovák követségen egy nő maradt és nem tudják, küldjenek-e követet és beosztottakat Jugoszláviába, vagy sem. Vízumot nem akarnak kérni, ezért a zágrábi csehszlovák konzult és a konzulátusi tisztviselőket Belgrádba helyezték át.

A beszéd a déli akcióra terelődött. Tudvalevő, hogy Csehszlovákiában nagyobb arányú letartóztatások folynak. A miniszterelnök-helyettes megjegyezte, hogy a tisztogatások miatt az amerikaiak tüzet okádnak rájuk és Clementis helyzete az Egyesült Nemzetek ülésén nagyon megnehezedett. Több ízben kapott tőle táviratot, amelyben arra panaszkodik, hogy az amerikaiak nem akarnak vele szóba állni és lekezelik. Csehszlovákiában viszont a legkülönbözőbb rémhírek keringenek és nagy a félelem a további tisztogatástól. A rémhírekhez kapcsolódva terelődött a szó Okáli azon kijelentésére, hogy „ez az utolsó alkalom”. Érezni lehetett, hogy Široký Okáli ezen kijelenté­séről tud. Nagyon védelmébe vette és a beszélgetés során több ízben visszatért Okálira és az idézett kijelentésre, és a legkülönbözőbb módokon kísérelte meg interpretálni. Egyúttal bemutatta Okálit mint olyat, aki a kész áttelepítési jegyzékkel jelent meg nála azzal, hogy „íme, itt van, nézzétek meg, hogy jól és igazságosan van összeállítva”. Ugyanehhez szövődött a Husák-féle hírterjesztés is; Husákot azonban nem védte, mintha nem is létezne, egyszerűen nem beszélt róla.

Široký szavaiból kitűnt, hogy az akciót mindenképpen végre akarják hajtani. Kulákokról és megbízhatatlanokról – reakciósokról és fasisztákról – beszélt, spekulánsokról, akiknél nem ismer kegyelmet. Dühtől felforrva mondotta, hogy ezeknél kegyelmet nem ismer. Csak arra nem tudott választ adni, hogy miért csak délen folyik ez az akció és hogy miért csak négy szlovák szerepel a listán, szemben az 500 magyarral. A miniszter ezelől a kérdés elől mindannyiszor kitért, valahányszor visszatértem rá. Úgy állította be, hogy kisebb-nagyobb hibák előfordulhatnak, de ilyen apró hibákon az egész akció nem bukhat meg. A megbízhatatlanok és a reakciósok likvidálását azzal támasztotta alá, hogy a termelés zavartalan folytatása végett erre feltétlenül szükség van. Elmondott egy közelmúltban megtörtént esetet, amikor a reakció az egyik gyárban sztrájkot szervezett és amikor a termelési biztost kiküldték a gyárba, a megbízhatatlan és reakciós elemek elkergették. A beszélgetés folyamán magyarokról soha nem emlékezett meg, csak fasisztákról, reakciósokról és megbízhatatlanokról, de azt lehetett érezni, mintha a déli akcióra azért lenne szükség, mert fasiszták, reakciósok és megbízhatatlanok csak Szlovákia déli részén vannak, úgyhogy bejelentette, miszerint a 600 család helyett egyelőre 1500-1600 személynek az áttelepítéséről van szó.

A kulákság likvidálását központi problémának állította be, amely Szlovákiában miden kérdést megoldana. Ez igaz, mert a kuláksággal és a megbízhatatlanok eltávolításával a reakció likvidálódna, de rámutattam arra, hogy a déli akció nem idézhet elő osztálytagozódást, mert csak egy nemzetiségen belül folyik, nem osztályalapon, a kulákság pedig nem likvidálódna osztályharc nélkül. Ha nemzetiség szerint különbséget teszünk a társadalmon belül és a főszempont nem az, hogy ki milyen osztályhoz tartozik, hanem az, hogy ki melyik nemzetiséghez, akkor a kulákság mint osztály felszámolását nem lehet az általuk elképzelt, nemzetiségi ellentétekre épülő hatalmi kérdéssel megoldani. Arról beszélt, hogy miért van szüksége egy kuláknak 8 szobára, amikor ugyanabban a házban 2-3 család is lakhat. Ez igaz, de miért van az – kérdeztem a minisztertől –, hogy szegényparasztok, nincstelen földmunkások éppúgy szerepelnek az áttelepítendők listáján, mint a nyolcszobás kulákok. Tudjuk – mondta erre –, hogy a munkásság és parasztok között is sok nyilas volt.

A miniszterelnök-helyettesnek kifejeztem aggályaimat az akciót illetően és tudomására hoztam, hogy jobb lenne, ha ezt az egész problémát másképpen próbálnák megoldani. Azonban azt vettem észre, hogy tűzön-vízen keresztül ragaszkodnak ehhez a megoldáshoz.

Široký miniszterelnök-helyettes felvetette előttem a kelet-németországi kérdést. Kelet-Németország önálló köztársaságként létezik és sor kerül de jure elismerésére éppúgy, mint a diplomáciai kapcsolatok felvételére. Felvetette a kérdést, vajon nem lenne-e jó, ha az összes népi demokráciák koordinálnák állásfoglalásukat és egy időben nyilatkoznának a kelet-német állam elismeréséről, úgyszintén a diplomáciai kapcsolatok felvételéről. Csehszlovákia nem akar külön, a többit megelőzve kezdeményezni, mert attól tart, hogy az amerikaiaknak a hajszála az égnek fog állni. (Ezt a kezével mutatta.) Ezért véleményt kért tőlem a magyar álláspontról és hogy a magyar kormány nyilatkozata után közöljem vele, vajon hajlandó-e a magyar kormány az előbbiek szerint állást foglalni a kelet-német állam elismerését és vele diplomáciai kapcsolatok felvételét illetően.

Az Egyesült Nemzetek ülése is szóba került. Kína kiesik a Biztonsági Tanácsból és helyette a Szovjetunió álláspontja szerint Csehszlovákiának kellene helyet foglalnia. Amerika Jugoszláviát támogatja, és amennyiben szavazásra kerülne sor, nem vitás – mondja Široký –, hogy Jugoszlávia többséget kapna.

 

Szkladán

követ

 

Magyar Országos Levéltár, Külügyminisztérium – TÜK, Csehszlovákia, 52. d., 11112/1949.

 

12.

 

Prága, 1949.október 29. Szkladán Ágoston prágai magyar követ jelentése a Dél-akció leállításáról, cseh és szlovák politikusoknak az akcióval kapcsolatos véleményéről.

 

Prága, 1949. október 29.

96/ szig.biz.-1949.-2.                                    Tárgy:             Beszélgetés Široký miniszterelnök-

helyettessel.

 

A „Déli” akció végrehajtását felfüggesztették. Az átköltözések leállítása a napokban történt és még nem lehetett lemérni az illetékes tényezők reagálását, akik politikai, vagy nemzeti, illetve mindkét ügynek tekintették az áttelepítést. Az akció felvetése óta több ízben tárgyaltam miniszterekkel és a párt vezetőivel, s amint jelentésemben már kitértem rá, sem a kormányban, sem a pártban egységes helyeslő, vagy helytelenítő álláspont nem uralkodott. Nem is alakulhatott ki, mert a kérdés felvetésekor Csehszlovákiában olyan belpolitikai légkör volt, amely nagymértékben lekötötte a felelősök figyelmét, másrészt a kellő politikai alap hiányában differenciák merültek fel a kormány tagjai és a párt vezetői között az áttelepítés elvi megalapozottságát illetően. Ezen túlmenően látni ugyan nem, de érezni lehetett, hogy a cseh kormány és pártférfiaknak véleménye nem azonos a szlovák Megbízotti Testület tagjainak és pártvezetőinek állásfoglalásával. Továbbmegyek és azt mondom, hogy a szlovák párt és Megbízotti Testület sem állott egységes megingathatatlan platformon. A bizonytalankodó és indifferens pozíciót Bašťovanský foglalta el, aki egyik oldalról engedett Husák és Okáli nyomásának, a másik oldalról nem látta tisztán és világosan a következményeket és a technikai végrehajtás lehetőségét. Úgy cseh, mint szlovák részen hozzájárult még a magyar kormány és Párt álláspontja ismeretének hiánya, de a külföldi negatív reagálástól is tartottak, nem kevésbé a szlovákiai magyarok ellenséges hangulatától is.

Mindezen komponens rezultánsaképpen jelentkezett a bizonytalankodás, sőt nagyfokú belső és kifelé nem mutatott hitetlenkedés a végrehajtás sikerét illetően. Hiba lenne, ha lebecsülném, vagy utólag optimista kritikával értékelném a Szlovákiában jelentkezett „kerül, amibe kerül – végrehajtjuk” elvet. (Lásd Okáli és Široký nyilatkozatait.) Sőt akadtak, akik egy kis rossz marxista logikával és félremagyarázott sztálini nemzetiségpolitikával elvi megalapozottságát bizonyították az akció helyességének, így Husák. De ott volt a tájékozatlan Šmidke, aki azontúl, hogy hiányos politikai rációval nyúlt a kérdéshez, a tényeket is csak felületesen ismerte.

A „Déli” akciót objektíven Slánský szemlélte, aki ugyan helyességéről vagy helytelenségéről nem nyilatkozott, de akit komolysága és higgadtsága és képzettsége objektív szemléletre késztetett.

A fennálló nézet- és véleménykülönbségek nagyban hozzájárultak az akció leállításához.

A probléma befejeződött, hacsak újból, más formában fel nem vetődik. Idézem Bašťovanskýt, hogy majd más lehetőséget találnak a reakció felszámolására, de bízom abban, hogy ez nem elszigetelve, nem egy országban, nem nemzetiségi alapon fog történni.

 

Szkladán

követ

 

Magyar Országos Levéltár, Külügyminisztérium – TÜK, Csehszlovákia, 53. d., 907/1949.

 

13.

 

Pozsony, 1950. január 9. Vándor József pozsonyi magyar konzul jelentése az SZLKP KB Elnökségének a magyar kisebbség helyzetének rendezésével foglalkozó 1950. január 6-i üléséről.

 

SZIGORÚAN BIZALMAS

2/szig.biz.-1950/2                            Pozsony, 1950. január 9.

Tárgy: A KSS Elnökségének ülése.

 

Jelentem, hogy folyó hó 6-án a KSS Elnöksége (kb. 6 órás ülésen) kizárólag a magyar nemzetiségűeket érintő kérdésekkel foglalkozott. Az ülésen részt vettek az Elnökség tagjain kívül azok a megbízottak is, akik reszortjait a felvetett kérdések érintették.

Az értekezlet letárgyalta azon elaborátumot, melyet Lőrincz Gyula és Fábry István elvtársak – Široký elvtárs utasítása alapján – dolgoztak ki s amely foglalkozott a magyar nemzetiségűek tényleges egyenjogúsítása, átnevelése, iskoláztatása, a közigazgatásban és pártéletben való aktív részvétele, a szocializmus építéséhez való pozitív magatartásuk elősegítése stb., stb. érdekében szükségesnek látszó konkrét intézkedésekkel. A javasolt intézkedések nagy részét az Elnökség elfogadta, s azok végrehajtására a reszortmegbízottaknak utasítást adott.

Lőrincz elvtárs bizalmas beszélgetés során elismerőleg nyilatkozott az értekezleten résztvevők túlnyomó többségének határozott, pozitív, marxista állásfoglalásáról, ki­emelte különösen Bránik (Tervhivatal elnöke), Bašťovanský, Moško, Zupka és Holdoš elvtársakat; Dr. Husák tartózkodó, míg Pavlík megbízott demagóg, nem őszinte magatartást tanúsított (Lőrincz megütközve jelentette ki, hogy bár több ízben – eredménytelenül – interveniált Pavlíknál annak a körrendeletének visszavonása érdekében, amely eltiltja a reszlovakizáltak részvételét a Csemadok munkájában, Dr. Pavlík az értekezleten „nem tudott” ilyen rendeletről). Sőt Dr. Pavlík megbízott ismételten támadta a Magyar Bizottságot, többek között azzal, hogy a magyar iskolák megnyitása érdekében a szülők által küldött tömeges kérvények sugalmazói is ők voltak. Lőrincznek erre adott válaszát, ti. hogy nem azt kell elítélni, hogy az iskolák jogos kérése az elvtársaktól indult ki, hanem ellenkezőleg azt, hogy lehetővé tették a papoknak, reakciósoknak ezen jogos kérés kezdeményezését, és ezen keresztül az igazságos ügyek, védelmezőiként való szereplést – az értekezlet helyeslően vette tudomásul, elfogadva azt a határozatot, hogy éppen az elvtársaknak kell kezdeményezőknek lenniök ott, ahol magyar iskola felállítása indokolt.

Dr. Okáli pedig demagóg módon – a magyar nemzetiségűek józan magatartásával (az állam és az egyház közötti viszály idején) érvelt annak bizonyítására, hogy a magyar vidéken rend van és nem szükségesek a javasolt intézkedések. Ennek alapján az értekezlet elvetette ama javaslatot, hogy szigorú retorziókat alkalmazzanak azokkal szemben, akik – nemzetiségi hovatartozandóságuk miatt – bárkivel szemben megkülönböztető magatartást tanúsítanak, helyette elfogadták azt, hogy ilyen visszaélések esetén – Lőrincz jelentése alapján – vizsgálatot fognak indítani.

Az elaborátum javaslatot tartalmazott az iparilag elmaradt magyar vidék iparosításával kapcsolatban is, és az értekezlet megbízást adott Bránik elvtársnak arra, hogy az ötéves terv által meghatározott lehetőségeken belül konkrét javaslatot dolgozzon ki úgy, hogy a munkálatok megkezdését a májusra tervezett KSS IX. kongresszusán be lehessen már jelenteni.

Lőrincz Gyula elvtárs kiértékelése szerint a hozott határozatok lényeges lépést jelentenek előre a magyar kérdés marx-lenini megoldása felé.

Sem az elaborátumról, sem a hozott határozatokról további részleteket nem ismerek, azok esetleges beszerzése után részletes jelentést teszek.

 

Vándor József

  1. o. konzul

 

Magyar Országos Levéltár, Külügyminisztérium – TÜK, Csehszlovákia, 54. d., 0031/1950.

 

14.

 

Pozsony, 1950. március 17. Vándor József pozsonyi magyar konzul jelentése a népszámlálásról szerzett értesüléseiről, a népszámlálás során a reszlovakizáltakra gyakorolt nyomásról.

 

SZIGORÚAN BIZALMAS

19/szig.biz.-1950-2                          Pozsony, 1950. március 17.

Tárgy:             Beszélgetés Pietrowski lengyel

főkonzullal.

Hiv. szám: 00344/szig.biz.1950.pol.

 

Tárgybani rendeletre jelentem, hogy Pietrowskinak még e téren nem voltak közvetlen tapasztalatai, de feltételezte, hogy a népszámlálás során lesznek visszaélések.

A népszámlálás kérdésével, amint elegendő adat fog rendelkezésemre állani, részletesebben fogok foglalkozni. Eddig is megállapítottam azonban, hogy a hivatalosan kimenő utasítások nem kifogásolhatók ugyan, de a végrehajtás során (ahogy az várható volt) sok visszaélés történt, főleg a reszlovakizáltak befolyásolása érdekében. Pld. elterjesztették a reszlovakizáltak között, hogy – bár mindenki szabadon írhatja magát, aminek akarja, mégis – akik mint reszlovakizáltak kapták meg a csehszlovák állampolgárságot, amennyiben magyar nemzetiségűeknek írják be magukat, kérniök kell az állampolgárságot a 245/48 sz. törvény alapján és vagy megkapják, vagy nem. Konkrét esetben tudomásom van arról, hogy iskolaköteles gyermek nemzetiségét az összeíró biztos – a szülők akarata ellenéra – magyarról szlovákra változtatta, illetve a szülők által beírt „magyar” megjelölést áthúzva önkényesen „szlovák”-ot írt az összeíró ívre, azzal az indokolással, hogy a szülő lehet olyan nemzetiségű, amilyen akar, a gyermek azonban Szlovákiában született, s így csak szlovák nemzetiségű lehet. Más esetben nyugdíjast ijesztettek meg azzal, hogy nem biztos, hogy nyugdíját folyósítani fogják, ha magyar nemzetiségűnek írja magát stb. stb.

Megállapítható azonban ugyanakkor, hogy Bašťovanský elvtárs KSS-főtitkár harcol a visszaélések ellen, a beérkező panaszok kivizsgálásával megbízta Fábry elvtársat, sőt kijelentette, hogy amennyiben megállapítást nyer, hogy bizonyos helyeken nagyobb visszaélések fordultak elő, úgy hajlandó megismételtetni az összeírást.

Nem kétséges azonban, hogy a reszlovakizáltak nagy része szlováknak írta be magát, éppen az ijesztgetések hatása alatt.

 

Vándor

  1. o. konzul

 

Magyar Országos Levéltár, Pozsonyi Főkonzulátus – TÜK, 1. d., 19/szig.biz.-1950-2.

 

15.

 

Pozsony, 1950. május 8. Vándor József I. osztályú konzul jelentése vagyonelkobzó végzések kézbesítéséről magyar nemzetiségű személyek részére.

 

BIZALMAS

169/biz.-1950-2                               Pozsony, 1950. május 8.

Tárgy:             Vagyonelkobzások a 108/45 Sb. sz. elnöki

rendelet alapján.

 

Jelentem, hogy április első napjaitól kezdődőleg a mai napig közel 30 esetben fordultak hivatalomhoz itteni magyar nemzetiségű személyek azzal, hogy illetékes járási nemzeti tanácsok minden ingó és ingatlan vagyonuk elkobzását kimondó végzéseket kézbesítettek ki részükre. A határozatok indokolása, szövegezési különbségekkel általában az, hogy „a lefolytatott vizsgálat során megállapítást nyert, hogy nevezett vétett a Csehszlovák Köztársaság és annak népi demokratikus berendezése ellen, tehát a 108/45 sz. elnöki rendelet l. § 1. bek. 3. pontjában megjelölt tevékenységet fejtette ki”. Előfordul olyan indokolás is, hogy „mivel nem tett hűségfogadalmat és ki lett zárva a csehszlovák állampolgárságból … adva vannak a 108/45 sz. elnöki rendelet 1. § 1. bek. 3. pont tényálladékai”. Másutt a beszolgáltatási kötelezettség elmulasztása, a földek nem megfelelő megművelése szerepel az indokok között.

Az érintettek általában szerepelnek a belügyminiszter által összeállított azon névjegyzéken, akik a 245/48 sz. törvény alapján nem kaphatnak csehszlovák állampolgárságot. Vannak köztük azonban olyanok is, akik a névjegyzék revíziója után állampolgárságot nyertek. Nagy részük ellen annak idején népbírósági eljárás folyt, s egyeseknél ez felmentéssel végződött, másoknál dorgálással, vagy a politikai jogok bizonyos időre való elvesztésével. Vannak olyanok is, akiknek minden ingó és ingatlanát már elkobozták, mások még birtokon belül vannak.

Az érintettek nagy része kulák, de vannak köztük vagyontalanok is.

Tekintve, hogy csak az érdekeltek által közölt adatok vannak birtokomban s csak az elkobzási határozatokba nyertem betekintést, de a közölt vagyonjogi, népbírósági s egyéb adatok leellenőrzésére lehetőségem nincs, az ügyben ez ideig más intézkedést nem tettem, minthogy magánbeszélgetés során Fábry elvtárs figyelmét felhívtam fentiekre, a kivizsgáláshoz szükséges adatokat rendelkezésére bocsájtottam.

Ő azon véleményét fejezte ki, hogy valószínűleg valamilyen „bürokratának” a kezébe került ez a névjegyzék, de kizártnak tartja, hogy az felsőbb utasításra járna el. Ígéretet tett, hogy kivizsgáltatja a kérdést, megteszi a megfelelő intézkedéseket, s azokról értesíteni fog.

 

Vándor József

  1. o. konzul

 

Magyar Országos Levéltár, Külügyminisztérium – TÜK, Csehszlovákia, 54. d., 021472/1950.

 

16.

 

Pozsony, 1950. szeptember 4. Füredi József pozsonyi magyar főkonzul jelentése a pozsonyi magyar pedagógiai gimnázium ünnepélyes megnyitásáról.

 

Szigorúan bizalmas

50/szig.biz.-1950                              Pozsony, 1950. szeptember 4.

Tárgy:             Magyar iskolák Csehszlovákiában.

Hiv. szám: 48/szig.biz.-1950.

 

Folyó hó 1-én ünnepélyes keretek között nyitották meg a harmadfokú pedagógiai gimnázium tanévét Pozsonyban. Az iskola tanulói többségükben a munkás-paraszt dolgozók gyermekei közül kerültek ki. Az ünnepségen az Iskola és Népművelési Hivatal Megbízotti Hivatala, a Párt és az ifjúsági szervezetek képviseltették magukat. A felszólalók kihangsúlyozták a magyar nyelvű tanítás jelentőségét, amely mint a Párt képviseletében felszólaló elvtársnő beszédéből kitűnt, azáltal vált lehetővé, hogy Magyarországon a kommunista párt és a munkásosztály vezető szerepe megszilárdult és ezáltal a csehszlovák kommunista Pártnak lehetősége lett ezt a kérdést megoldani. Kihangsúlyozta, hogy az 1948-as februári forradalmi változás is döntő mértékben elősegítette a kérdés megoldását, az igazgató felkérésére én is felszólaltam. Az egész ünnepély lelkes hangulatban, a csehszlovák–magyar barátság jegyében zajlott le, az ifjúság részéről különösen nagy lelkesedéssel ünnepelték Gottwald és Rákosi elvtársakat.

Értesüléseim szerint Szlovákiában általában megvan a lehetőség az általános középiskolai magyar nyelvű tanulásra, bár a szervezés körül sok hiányosságot látunk, így Pozsonyban az általános iskolai tanulóknak a szlovák iskolában kellett kezdeniük a tanulást, mert a tanítás céljára a helyiség még nem lett biztosítva. Az iskolaügyi szervekkel való érintkezésem alkalmával a magyar nyelvű tanítással kapcsolatban jóindulatot tapasztalok. Beszéltem sok szülővel, akik nagy megnyugvással fogadták a változást, hogy gyermekeik anyanyelvükön tanulhatnak az iskolákban, de a jelentkezéseknél megállapítható volt, hogy nagyon sokan tartózkodó magatartást tanúsítanak, mert attól félnek, hogy gyermekeik hátrányos helyzetbe kerülnek, ha magyar nyelvű iskolákba íratják be őket.

A magyar nyelvű iskolákról részletes jelentést fogok küldeni, amikor megkapom a számszerű adatokat és a tanítással kapcsolatos észrevételeket.

 

Füredi s. k.

főkonzul

 

 

Magyar Országos Levéltár, Pozsonyi Főkonzulátus – TÜK, 2. d., 50/szig.biz.-1950-2.

 

17.

 

Prága, 1951. november 16. Boldoczki János prágai magyar követ jelentése a magyar-csehszlovák kulturális egyezmény aláírásáról, a magyar kormányküldöttség prágai fogadtatásáról és szlovákiai útjáról.

 

Prága, 1951. november 16.

764/biz.l951.pol.                               Tárgy: A kulturális egyezmény megkötése.

Előadó: Rubin                                                2 melléklet + lapkivágatok.#5

 

A kultúregyezmény aláírása; a magyar kormánydelegáció Prágában

 

A magyar-csehszlovák kulturális egyezményt 1951. november 13-án írták alá Révai és Široký elvtársak. Előzőleg a magyar és szlovák szövegeket összeegyeztettük. Meg kell jegyeznem, hogy a szövegben jóformán vita nélkül állapodtunk meg, mivel csehszlovák részről szívesen beleegyeztek mindazokba az apró, stiláris változtatásokba, amelyeket javasoltunk. Szóba került az egyezmény kivonatos szövege közzétételének kérdése, a csehszlovák Külügyminisztérium sajtóosztályának vezetője, Slánský elvtárs a szöveget el is készítette, de Široký elvtárs javaslatára Révai elvtárs rögtön hozzájárult ahhoz, hogy az egyezményt a sajtóban ne ismertessük még kivonatosan sem.

Az egyezmény aláírására a magyar delegáció, Révai elvtárs vezetésével 12-én de. 10 órakor érkezett Prágába. A pályaudvaron Kopecký elvtárs és sokan mások várták. Kopecký rövid üdvözlő beszédére Révai is röviden válaszolt. Révai elvtárs még aznap meglátogatta Široký és Kopecký elvtársait, este pedig részt vett a Dalibor című Smetana opera előadásán. Az előadás szünetében Kopecký levitte a színpadra, ahol néhány szót szólt a színház művészeihez és személyzetéhez. Másnap a delegáció látogatást tett Zápotocký elvtársnál. Kopecký felhasználta az alkalmat, hogy éppen kezdődött volna a minisztertanács, és bemutatta Révai elvtársat az összes minisztereknek. Ezután a delegáció tagjai megnézték a KSČ 30 éve kiállítást és a Magyar Könyvet, majd részt vettek az ebéden, amelyet Kopecký adott tiszteletükre. Az ebéden előbb Kopecký, majd Révai mondott pohárköszöntőt. Az ebéd befejezése után került sor a kulturális egyezmény aláírására a Külügyminisztériumban; ezúttal Široký és Révai elvtársak mondtak beszédet. Este én adtam kb. 100 személyes fogadást a villában az egyezmény megkötésében érdekelt hivatalos személyiségek és a kulturális élet képviselői részére. A fogadáson részt vett Plojhar miniszter is, aki a kormány részéről, Kopecký mellett, ki volt „rendelve” a delegáció mellé prágai tartózkodása idejére. Este 11 órakor a delegáció velem együtt elutazott Szlovákiába.

Révai elvtársat egész idő alatt nem csak a neki kijáró hivatalos tisztelettel és udvariassággal fogadták, hanem őszinte barátsággal, elvtársi szeretettel. Ez megnyilvánult már a pályaudvaron Kopecký magatartásában is, és mindenütt: az ebéden, fogadáson, stb. A kulturális élet képviselői tényleg nagyon örültek, hogy alkalmuk van közelebbről megismerkedni azzal a Révaival, akinek beszédeit, írásait mindig is komoly figyelemmel követték. Így pl. a fogadáson megfigyeltem, hogy Majerová nemzeti művész rendkívül sajnálta, amikor Révai elvtársnak be kellett fejeznie a vele való beszélgetést. Stoll elvtárs, a politikai főiskola rektora egyébként azt javasolta Drdának, hogy gyűjtsék össze és adják ki egy kötetben Révainak azokat a cikkeit és beszédeit, amelyek a magyar kulturális élet jelenlegi kérdéseivel foglalkoznak.

A magyar delegáció prágai tartózkodása tehát, kisebb szervezési hiányosságoktól eltekintve, igen jól folyt le. E hiányosságokban részben csehszlovák barátaink, részben mi magunk voltunk ludasok. A fogadás, amit adtam, jól sikerült, bár a vendégek a delegáció távozása után szintén távoztak.

 

A magyar kormánydelegáció Szlovákiában

 

A magyar delegáció 14-én reggel érkezett Pozsonyba, ahol a Párt és povereníkekből álló küldöttség fogadta. Rövid tartózkodás után Fülekre indultunk, ahol Révai elvtárs kb. egyórás beszédet tartott a Kovosmalt gyárban. A beszédet mintegy 3.500 munkás hallgatta végig; minthogy közben a gyár üzemben volt, némi fluktuációt lehetett észrevenni a hallgatóság közt.

A fülekiek Révai elvtársat őszinte szeretettel fogadták. Megható volt, hogy az állomáson sokan sírtak. Megnyilvánult a füleki dolgozók szeretete Révai elvtárs beszéde alatt is, bár észrevehető volt az is, hogy a hallgatóság politikailag nem eléggé tájékozott, így pl. két ízben is tapsoltak, amikor nem kellett volna. Mint értesültem, a losonci és rozsnyói elvtársak kifogásolták, hogy Révai elvtárs nem ő hozzájuk látogatott el.

A delegáció füleki látogatása minden szempontból (biztonsági szempontból is) nagyon alaposan elő volt készítve, sőt az előkészületet némileg túlzásba is vitték a helyi vezetők, akik pl. kioktatták az ünnepi ebéd résztvevőit, hogyan bánjanak az evőeszközökkel, ne piszkálják a fogukat, stb. E helyi vezetők közt voltak különben olyanok is, akik féltek Révai elvtárs beszédétől; így pl. amikor a nemzetiségi kérdésről kezdett beszélni, egyesek egészen elsápadtak és csak akkor tért vissza a szín arcukba, amikor Révai áttért a következő témára. Egyébként beszédéről Klokoč povereník azt mondta: gondoskodni fog róla, hogy az ne csak a sajtó útján terjedjen és eljusson minden szlovákiai magyarhoz.

Tekintettel arra, hogy Révai elvtárs beszédei, valamint Širokýé a sajtóban már megjelentek, nem terjesztem fel őket; csak a Kopecký-féle ebéd pohárköszöntőit mellékelem.

 

A kultúregyezmény aláírásának sajtóvisszhangja

 

A kultúregyezmény aláírásának és főleg Révai elvtárs látogatásának igen nagy sajtóvisszhangja volt. A lapokat már 3 nappal a delegáció érkezése előtt figyelmeztették (a pártlapokat a Párt, a nem pártlapokat a Nemzeti Arcvonal), hogy készüljenek fel az eseményre. A követségtől még vidéki lapok szerkesztőségei is kértek telefonon anyagot. A ČTK is bőven adott ki anyagot Magyarország kulturális fejlődéséről és a csehszlovák-magyar kulturális kapcsolatokról, amit a követségtől, ill. a Tájminisztériumtól kapott. Egyes lapok már a vasárnapi számban, többségük kedden hozott nagyobb magyar vonatkozású kulturális cikket. A nagy lapok, mint a Rudé právo, Lidové noviny Magyarországon járt írók tollából ismertették a magyar kultúrforradalom eredményeit. A Lidové noviny ezenkívül Szabadság címmel vezércikket is hozott.

Magáról a delegáció érkezéséről, fogadtatásáról, programjáról, az elhangzott beszédekről bőven számoltak be a lapok a ČTK jelentései alapján. Az aláíráskor elhangzott beszédeket a Lidové noviny és még néhány lap teljes egészében, a Rudé právo elég bő kivonatban hozta, annak ellenére, hogy ugyanaz nap több oldalt foglalt el a Pártnak a kohászattal kapcsolatos határozata. A füleki ünnepségről a cseh lapok aránylag kevesebbet írtak, a beszédet nem közölték, a szlovák sajtó viszont annál bővebben számolt be róla.

Megjegyzem még, hogy a mellékletben csatolt lapkivágatok nem teljesek (főleg a szlovákiaiak hiányoznak), de mégis képet adnak az esemény sajtóvisszhangjáról.

x x x

Révai elvtársék prágai tartózkodása alatt több érdekes beszélgetést folytattunk különböző csehszlovák személyekkel. Ezeket a beszélgetéseket különböző jelentésekben fogjuk felhasználni, ezért azokról külön jelentést nem készítek.

 

Boldoczki János

követ

 

Magyar Országos Levéltár, Külügyminisztérium – admin., Csehszlovákia, 43. d., 017026/1951.

18.

 

Pozsony, 1951. november 21. Füredi József pozsonyi magyar főkonzul jelentése Révai József szlovákiai útjáról, füleki látogatásának előkészületeiről és fogadtatásáról.

 

Szigorúan Bizalmas!

Pozsony, 1951. november 21.

153/szig.biz./51.-pol.                                    Tárgy: Révai elvtárs szlovákiai útja.

Előadó: Pethő

 

  1. november 13-án a koradélutáni órákban Kocsis elvtárs, a prágai követség titkára telefonon közölte, hogy Révai elvtárs 14-én Szlovákiába érkezik és ott egy üzem dolgozóinak fog beszédet tartani. Ezért Pethő elvtársat még kedden délután Fülekre küldtem, hogy a főkonzulátus képviselője már az előkészületi munkálatoknál jelen legyen, hogy amennyiben valamiben szüksége lett volna az elvtársaknak segítségre, azt tőlünk telhetően megtegye.

Pethő elvtárs éjjel 12 órakor érkezett meg Fülekre, ahol a helyi nemzeti bizottság elnökével felvette a kapcsolatot. Az elnök röviden vázolta az előkészületi munkálatokat, majd a magyarság helyzetére tért rá. Elmondotta, hogy jóllehet van fejlődés ebben a kérdésben, de távolról sem olyan a helyzet Füleken, mint kellene. A magyarságban erősen él a revánsszellem, aminek egyik oka, hogy még most is igyekeznek megfélemlíteni és elnyomni a magyarokat. Vannak olyan elvtársak, akik már régóta tagjai a Pártnak, de még ma sincs meg a tagkönyvük. Ebben nevezett Fábry elvtárs gyengeségét is látja. Nevezett közölte még, hogy a reakció állandóan rémhíreket terjeszt s ezek között is legerősebb, hogy „Jönnek az amerikaiak, kár mindent csinálni”. A szlovákok és magyarok viszonyára jellemző, hogy a magyar gimnázium hallgatói közölték a helyi nemzeti bizottság elnökével, hogy „Ha valami van, vagy ha kell valami, akár éjjel is felkeltheti őket, számíthat rájuk”. Itt persze a szlovákok ellen gondolták. Nevezett megmagyarázta nekik, hogy ilyesmire nincs szükség és ne is ábrándozzanak ilyesmiről.

Másnap délelőtt Pethő elvtárs felkereste a járási bizottság elnökét, ahol előre megbeszélt módon a járási párttitkár, a helyi nemzeti bizottság elnöke és a kerületi nemzeti bizottság egyes referensei voltak jelen. Itt nevezettek nagy sietve – mivel későn kaptak értesítést – szerveztek fogadtatást. Először a rendőrparancsnok beszélte meg a problémákat. Nevezettnek a járási bizottság elnöke közölte, hogy nehogy feltűnő legyen, csak 2-3 egyenruhás rendőrt, de annál több nyomozót küldjön a „rend fenntartására”. Ezeknek száma kb. 30-40 lehetett. Közlése szerint rossz hatással lenne a delegációra a nagyszámú egyenruhás rendőr. Az elnök felhívta figyelmét a rendőrparancsnoknak, hogy „arra vigyázni kell, nehogy a tömeg nekirohanjon a delegációnak”. Vigyáztak is, mert tűzoltókkal kötelet húzattak ki a tömeg „féken tartására”. Később a kerületi kultúrreferens panaszkodott, hogy összesen csak 3 magyar zászlójuk van, és sehonnan nem tudnak szerezni. Az üzem egyik munkása megjegyezte, aki a dekorációs munkákban részt vett, hogy ő tud arról, hogy 5 zászló van a nemzeti bizottságon, csak valaki azt eldugta. Ezen munkás javaslatára elhatározták, hogy véganyagból gyorsan varrnak zászlókat, amit meg is tettek (természetesen címer nélkül volt).

Megjegyzem, hogy a többi népi demokráciák zászlaiból volt sok, ami persze nem baj – de jellemző, hogy csak a magyar volt az, amelyikből három darab akadt. A helyi Csemadok elnöke megkérdezte ugyanitt a járási nemz. biz. elnökét, hogy úgy hallotta, nem engedik meg a Csemadoknak, hogy ajándékot adhasson át, amit már elkészített. Nevezett elnök határozottan kijelentette, hogy nem lehet. Ez látszólag igen rossz hatást váltott ki a Csemadok elnökénél, de később az üzemben is többektől hallani lehetett, „na lám, már megint csak beszélnek, de mást cselekszenek”. „Úgy látszik, félnek a magyaroktól, hogy magyar miniszternek ajándékot adnak.” Később azonban a vonatnál egy ólomkristály kosarat mégis csak átadtak.

A dekorációnál probléma volt, hogy hogyan helyezzék el Sztálin, Gottwald és Rákosi elvtársak képeit. Eredetileg mindenütt úgy helyezték el a képeket, hogy Sztálin elvtársé középen, baloldalt Gottwald és jobboldalt Rákosi elvtársé volt. De a kerületi nemz. biz. elnöke utasítást adott, hogy középen Gottwald, baloldalt Sztálin és jobboldalt Rákosi elvtárs képe legyen, amit az utolsó percekben meg is csináltak. Ilyen előkészületek után érkezett meg fél 2-kor a különvonat. (Előtte fél perccel érkeztek meg a kerületi párt és nemz. biz. titkára illetve elnöke, mivel kerületi értekezletük volta a pártfunkcionáriusoknak. Ezen elvtársak közül voltak azok, akik üdvözölték a delegációt, ezért igen nagy volt az izgalom a helyi vezetők között.) A fogadtatáson jelen voltak a párt, a tömegszervezetek, az üzem, a Táj. Megbízotti Hivatal vezetője és sokan mások. (Lásd Pravda XI. 15.) A rövid üdvözlő beszéd alatt az egybegyűlt tömeg lelkesen éltette Sztálin, Gottwald, Rákosi elvtársakat, valamint Révai elvtársat. A tömegben több asszony sírt örömében, de a férfiakon is látszott, hogy nagyon örülnek. Nagy számban, kb. 3-400 iskolás gyerek igen lelkes hangulatban üdvözölte a vendégeket. A delegáció az állomásról az üzembe ment, ahol az üzem udvarát teljesen megtöltötték a dolgozók. A gyűlés ideje éppen a váltás idejére esett, ezért volt lehetséges, hogy kb. 3-4.000 dolgozó hallgathatta végig Révai elvtárs beszédét, amely 1 és negyed órát tartott. A dolgozók igen nagy érdeklődést tanúsítottak a beszéd iránt. A beszéd után a vendégek az üzemet látogatták meg. Itt a B. Bystrica-i kerület párttitkára megjegyezte, hogy nemrégen még igen szigorúan vették az üzembe való belépést azzal, hogy katonai titkok vannak. Itt ugyanis csajkákat gyártanak a katonaság részére.

Az üzem megtekintése után közös ebéd volt az üzem étkezdéjében. Itt Pethő elvtárs beszélgetést folytatott a B. Bystrica-i kerület vezető párttitkárával, aki többek között elmondotta, hogy a párt új szervezeti felépítése alapján a kerületi vezető párttitkároknak közvetlen csak Gottwald elvtárs és szakminiszterek adhatnak utasítást. A párt átszervezésével kapcsolatban eddig 9 kerületi párttitkárt váltattak le és még lesznek leváltások. Rendszeresen minden hónapban személyesen kell Gottwald elvtársnak jelentést tennie. Idáig már két ízben voltak fenn a kerületi párttitkárok 2-2 napra. Nevezett még elmondotta, hogy a B. Bystrica-i kerület az eredetileg kiszabott 5000 adminisztratív erő átvitelét a termelésbe már túlhaladta. Szép számban adnak erőket az OKD-ra is. Beszélgetés közben a gyár igazgatója megjegyezte, hogy amit tegnap este 11-óráig másfél órás előadásban a protokollszokásról előadtak, már csak nagyon keveset tud. Ugyanis az összes vezetőket Fülekről (üzem, nemzeti bizottság, Párt stb.) és a kerületből, akik részt vettek az ünnepségen, másfél órás előadáson oktatták a protokoll előírásaira és felhívták figyelmüket annak szigorú betartására. Ezt az előadást a delegáció érkezése alkalmából rendezték. Az elvtársak beszélgetés közben elmondták, hogy a rimaszombati magyarság nagyon bosszankodott, hogy miért nem oda ment Révai elvtárs beszélni.

Összegezve Révai elvtárs szlovákiai tartózkodását, meg lehet állapítani, hogy az a vezetőkre, de legfőképpen a Szlovákiában élő magyarságra igen mély hatást gyakorolt. A magyarságnak kétségtelenül egy nagyfokú önbizalmat adott. A szlovák elvtársaknak pedig – akik között is népszerű Révai elvtárs – segítséget a magyaroknak még fokozottabb, aktívabb bekapcsolására az építőmunkába. De ezen kívül hivatalos formát adott beszédében a magyar kormány álláspontjáról a Szlovákiában élő magyarságot illetően, nemcsak abból a szemszögből, hogy mint magyarokkal mi történik, hanem hogy a velük kapcsolatban foganatosított intézkedések mennyiben szolgálják a proletár internacionalizmus, a béke megvédése, a lenini-sztálini nemzetiségi politika helyes alkalmazásának ügyét. Ezen szempontok figyelembe vételével – az igen rövid ott-tartózkodás alatt is – megállapítható, hogy még nagyon sok teendőjük van a szlovák elvtársaknak ezen a téren amellett, hogy már vannak eredményeik is. (Vannak magyar feliratok, a Csemadok működik, magyar gimnázium van, stb.) S ha szlovákiai viszonylatban szemléljük a dolgokat, még inkább meggyőződhetünk arról, hogy ezek fejlődésben vannak s ennek legkomolyabb bizonyítéka és biztosítéka, hogy a Párt felismerte ennek a kérdésnek jelentőségét, aminek nyilvánosan is Bacílek elvtárs adott kifejezést nyitrai beszédében. Természetesen még úgy a magyar, mint a szlovák dolgozók között vannak, akik mást vártak Révai elvtárs füleki látogatásától. A jelenlévő Szabó Béla, az Új Szó munkatársa közlése szerint többen csalódottak voltak, amikor Révai elvtárs beszédében feltette a kérdést „Tudjátok-e, hogyan segítettünk a Szlovákiában élő magyarokon akkor, ….”. Itt azt várták egyesek, hogy Révai elvtárs vádbeszédet fog tartani a szlovákok ellen. Amikor látták, hogy nem ez történt, ezek az egyesek csalódottan kezdtek elszállingózni. Vagy pld. a szlovák nemzetiségű állomásfőnök – a helyi nemzeti bizottság elnökének közlése szerint – hangoztatta, hogy „miért jön ide a magyar kormánydelegáció pont Fülekre, mi keresni valója lehet itten, talán szítani akar a szlovákok ellen, vagy milyen okból kifolyóan – ő ezt nem érti”. Az ilyen megnyilvánulások ellen, amely elenyésző kis rész, a magyar és a szlovák dolgozókra látható jó hatással volt Révai elvtársék látogatása, amely erősítette a csehszlovák és magyar nép barátságát és konkrétan megjelölte az itt élő magyar dolgozók álláspontját minden kérdésben.

 

Füredi

Főkonzul

 

Magyar Országos Levéltár, Külügyminisztérium – admin., Csehszlovákia, 43. d., 002766/1951.

 

 

19.

 

Pozsony, 1953. január 19. Füredi József pozsonyi magyar főkonzul jelentése a Csemadok vezetőségében lévő ellentétekről és azok előzményeiről.

 

4 példány:

2 Központ

1 Prága

1 Irattár                                                         SZIGORÚAN BIZALMAS!

 

7/szig.biz.1953.-pol.              Pozsony, 1953. január 19.

Tárgy: CSEMADOK-kal kapcsolatos értesülések.

 

  1. hó 16-án este felkeresett hivatalomban Lőrincz elvtárs és elmondta, hogy a Nemzeti Arcvonal Közp. Akcióbizottság ülése után beszélgetett hosszabb ideig Široký elvtárssal, akit tájékoztatott a CSEMADOK-kal kapcsolatos kérdésekről, közöttük az általam 150/szig.biz.1952. sz. jelentésben közölt, a CSEMADOK vezetőségében levő ellentétekről. Amikor Široký elvtársnak megmondta, hogy Balogh-Dénest most vették fel a pártba, Široký elvtárs nagyon dühös lett, mert szerinte Balogh trockista volt, ezért ő mindig megakadályozta, hogy Balogh-Dénes a pártba bekerüljön.

Lőrincz elvtárs elmondta a közte és Balogh-Dénesék közötti ellentétek előzményeit. A CSEMADOK alakuló közgyűlése előtt Balogh-Dénes irányításával egy akció folyt, hogy a megalakítandó CSEMADOK elnöke Major István elvtárs, főtitkára pedig Balog-Dénes legyen. Ezt az elgondolást Kugler elvtárs és még sokan mások támogatták. A közgyűlés előtti napon Lőrincz elvtárs, Major István elvtárs és Fábry elvtárs a Pártban beszélt Široký elvtárssal, akivel közölték, hogy kiket akarnak megválasztani elnöknek, főtitkárnak. Široký elvtárs ezt nem tartotta helyesnek, mert véleménye szerint Major István elvtárs nem lehet a CSEMADOK elnöke, mert mint mondta, reszlovakizált, azonkívül pedig a múltban főleg politikai ténykedést fejtett ki, a CSEMADOK pedig kultúregyesület. Ezért Široký elvtárs és a Párt álláspontja szerint Lőrincz elvtársnak kellett az elnökséget vállalni. Balog-Dénes pedig nem volt párttag akkor, és Široký elvtárs rossz véleménnyel volt a személye iránt, ezért Fellegi lett a főtitkár. Már a közgyűlésen is és azóta állandóan hangoztatták többen, hogy jobb lett volna a másik megoldás, és Fellegi elvtársat állandóan támadták is.

Lőrincz elvtárs közölte, hogy másnap, f. hó 17-én lesz a CSEMADOK-nak elnöki ülése, 18-án pedig központi bizottsági ülést tartanak a CSEMADOK-nál.

A Közp. Biz. ülés után, 18-án este meglátogatott lakásomon Fábry elvtárs és Dénes elvtárs a Kassai Kerületi Nemzeti Bizottság elnökhelyettese és a CSKP Központi Bizottságának tagja. Mindketten részt vettek a CSEMADOK ülésein, és véleményük szerint még eddig nem volt ilyen egységes, magas színvonalú CSEMADOK-ülés. Varga közp. titkár jó beszámolójához sokan hozzászóltak és a hozzászólások nagyon értékesek voltak. A Közp. Biz. napirendjén két kérdés szerepelt, a népnevelő munka megjavítása és a nacionalizmus ellen folytatandó harc a szlovákiai magyar nemzetiségiek között.

Lőrincz elvtárs az elnöki megnyitójában közölte, hogy pár nappal azelőtt beszélt Široký elvtárssal, aki nagyon elítéli azokat a nacionalista megnyilvánulásokat, amelyek az utóbbi időben a CSEMADOK-nál tapasztalhatók. Lőrincz elvtárs nyilván már az előző napon megtartott elnöki ülésen is közölte Široký elvtárs véleményét és ezzel elejét vette, hogy a Közp. Biz. ülésen felvetődjenek azok a problémák, amelyek az utóbbi időben foglalkoztatták a közp. vezetőség több tagját.

Örvendetes dolog, hogy a CSEMADOK Közp. Bizottsága nagy felelősségérzettel foglalkozik az időszerű, fontos feladatokkal, azonban emellett fennáll az a valószínűség is, hogy Lőrincz elvtárs Široký elvtárs véleményének közlésével elfojtotta a bátor kritikát, amelyet a Párt új alapszabályzata kötelességévé tesz minden párttagnak. A Pártnak és a kormánynak az itt élő magyarok jogegyenlőségét biztosító bizalmas rendeletét kevés kivételtől eltekintve nem hajtották végre úgy, ahogy az elő volt írva, a megadott határidőre, ami jogosan váltotta ki több felelős CSEMADOK-funkcionárius elkeseredését és bizonyára erre akarták felhívni a Párt illetékes felső vezetőinek a figyelmét.

Dénes elvtárs elmondta, hogy az utóbbi időben mind gyakrabban kifogásolják az itt élő magyarok, hogy Zápotocký és Široký elvtárs különböző alkalmakkor mondott beszédeikben csak a csehek és a szlovákok nemzeti arcvonaláról beszél és nem említik meg a magyarokat és a többi más nemzetiségűeket. Sokan ezt úgy értelmezik, hogy a magyarokat nem számítják a nemzeti arcvonal egyenlő tagjának, ami véleményem szerint túlzás, mert az utóbbi időben többször hangsúlyozták ki az itt élő magyarok jelentős hozzájárulását a szocializmus építésében. Fábry elvtárs ezzel kapcsolatban elmondta, hogy amikor az előző szervezeti szabályzatát a pártnak magyar nyelven is ki akarták adni, ő kifogásolta, hogy abban nem voltak csak a csehek és a szlovákok mellett feltüntetve és állítólag Široký elvtárs akkor ezt a kérdést azzal indokolta, hogy a magyarok párttagságának az ügye még folyamatban lévő ügy, ezért nem időszerű a szervezeti szabályzatba[n] megemlíteni a magyarokat is.

Pár héttel ezelőtt, amikor a Priesol-ügyben David elvtárs Kassán volt, valaki felszólalásában a magyar nemzetiségi kisebbségről beszélt, amit David elvtárs erélyesen visszautasított, mondván, hogy csak addig lehetett az itt élő magyarokat kisebbségnek tekinteni, amíg el voltak nyomva, de amikor biztosítják nekik az egyenjogúságot, akkor már nem kisebbség, hanem nemzetiség.

 

Füredi

főkonzul

 

Magyar Országos Levéltár, Külügyminisztérium – TÜK, Csehszlovákia, 54. d., 00226/1953.

 

 

 

20.

 

Pozsony, 1953. február 4. Füredi József pozsonyi magyar főkonzul jelentése a komáromi Magyar Területi Színház ünnepélyes megnyitásáról.

 

4 példány:

2 Központ

1 Prága

1 Irattár                                                                     B I Z A L M A S !

45/biz.1953.-pol.                  Pozsony, 1953. február 4.

Tárgy:             Komáromi Magyar Területi Színház

megnyitása.

Melléklet: 2 drb. és 7 drb. fénykép6#

 

  1. évi jan. 31-én ünnepélyes keretek között nyitották meg Komáromban a Magyar Területi Színházat. Már a megnyitás előtti napokban több szlovák vezető elvtárs érdeklődött, hogy elmegyek-e a megnyitásra, mert ők is el fognak menni. Ezek között volt Ďuriš, Sýkora, Gosiorovský elvtárs. A kormányátszervezéssel kapcsolatban azonban Ďuriš és Sýkora elvtárs Prágába utazott, Gosiorovský elvtárs pedig egyéb közbejött elfoglaltsága miatt nem tudott eljönni.

A Párt részéről Benada elvtárs jelent meg és beszélt az ünnepségen. A Megbízottak Testülete nevében Sýkora elvtárs helyett Peter Marušiak elvtárs tartott beszédet. Kubač elvtárs magyar és szlovák nyelven mondott beszédet. A szlovák elvtársak beszédei nagy hatást gyakoroltak a jelenlévőkre, amelyek között nagyszámban voltak különböző szlovák funkcionáriusok, s legjobb ipari és mezőgazdasági dolgozók. A CSEMADOK részéről Lőrincz elvtárs beszélt magyarul és Fellegi elvtárs, a színház igazgatója magyarul és szlovákul tartotta megnyitó beszédét. A színház megnyitásán jelen volt Gíreth közlekedésügyi megbízott, Tereň elvtárs, a pozsonyi Nemzeti Színház igazgatója, a nyitrai színház igazgatója, valamint több színházi és egyéb kulturális személyiség.

Nagy jelentőséget tulajdonítottak a Magyar Területi Színház megnyitásának, ami abból is kitűnt, hogy nagy apparátussal vonult ki az Állami Film és a Rádió és úgyszólván az egész előadásról felvételeket készítettek.

Az előadásra várták Urbán Ernőt is, aki sok segítséget tudott volna nekik nyújtani a darabbal kapcsolatban, tekintve, hogy Urbán Ernő darabjával, a „Tűzkeresztség”-gel nyitották meg a színházat. Általában az előadás nagy sikert aratott, látszott, hogy lelkiismeretesen felkészültek a bemutatóra, azonban vannak még hiányosságaik, amelyeket ki fognak tudni küszöbölni.

Az előadás után nagy vacsora volt, amelyen azonban a késői időre való tekintettel nem vett részt Kubač, Benada, Marušiak és Gíreth elvtárs. Kár, hogy nyilvános vitát nem rendeztek az előadás után a darabbal kapcsolatban.

A Magyar Területi Színház megnyitásával kapcsolatban a Pravda II. 2-i és az Új Szó II. 3-i száma írt.

Füredi

főkonzul

 

Magyar Országos Levéltár, Külügyminisztérium – admin., Csehszlovákia, 36. d., 02634/1953.

 

21.

 

Pozsony, 1954. április 27. Füredi József pozsonyi magyar főkonzul jelentése a Csehszlovákiai Magyar Népművészeti Együttes bemutatkozó előadásáról.

 

Készült 5 pld.-ban

3 pld. Központnak

1   ’’   Követségnek

1   ’’   Konzulátuson                                      SZIGORÚAN TITKOS!

 

6/1/szig.titk.1954.I.                          Pozsony, 1954. április 27.

Tárgy:             A szlovákiai magyar népi együttes

bemutatkozása.

Melléklet: 1 drb.

 

A szlovákiai magyar népi tánc- és énekegyüttes f. évi április 25-én tartotta első bemutatkozó fellépését a pozsonyi Nemzeti Színházban. Az előzetes tervek szerint a magyar népi együttes pozsonyi bemutatkozása ünnepélyes keretek között kellett volna, hogy lefolyjon, azonban ez nem úgy történt. Az együttes vezetője, Béres elvtárs azt a felvilágosítást kapta a Pártban, hogy az SZLKP részéről Benčič elvtárs fog beszélni, a CSEMADOK részéről pedig Lőrincz elvtársnak kellett volna beszélni, azonban mindketten anélkül, hogy ezt lemondták volna, egyszerűen nem mentek fel a színpadra, így Béres elvtárs kénytelen volt az utolsó pillanatban készíteni egy rövid megnyitó beszédet, amelyet ő mondott el a színpadon. A közönség azt várta, hogy a műsor után fogják az illetékes szervek üdvözölni az új magyar népi együttest, azonban erre sem került sor, csak az SĽUK részéről adtak át virágot az együttesnek a színpadon üdvözlő beszéd nélkül.

Az előadáson megjelent Strechaj, Kubač, David, Púll elvtársak, egypár megbízott és a baráti államok főkonzuljai. Az előadásra meghívták a CSEMADOK Központ választmányának tagjait és a vidéki szervezetek vezetőit is, amely a közönség jelentősebb részét tette ki. Az új együttes ének- és táncszámait a közönség nagy tetszéssel fogadta, amelyhez hasonlítva kissé feltűnő volt a szlovák vezető elvtársak kimért, közömbös magatartása. Az egyes számok után láthatóan udvariasságból tapsoltak egy kicsit, az ismétléseknél pedig egyáltalában nem tapsoltak. Strechaj elvtárs pl. a szünet után kint maradt a dohányzóban, a szovjet főkonzul is eltávozott a szünetben, csak a helyettese maradt ott. Az előadás után pár szóval kifejeztem Strechaj és Kubač elvtársnak, hogy szép esemény volt a magyar népi együttes bemutatkozása, amelyet a párt és kormány gondoskodása tett lehetővé. Strechaj elvtárs igen fagyosan azt válaszolta, hogy ők a sztálini nemzetiségi politika alapján gondoskodnak az itt élő magyarság kultúrfejlődéséről.

Érthetetlen volt számomra a szlovák vezetők közömbös magatartása egy ilyen politikailag jelentős esemény alkalmával. Előzőleg többször értesültem arról, hogy a segítség helyett inkább nehézségeket támasztottak az illetékes vezető szervek a népi együttes munkájában. Ennek véleményem szerint egyik oka az, hogy a szerveknek az volt az álláspontja, hogy a szlovákiai magyar népi együttes feladata a szlovákiai magyarok népművészetének a feldolgozása és a cseh és szlovák, szovjet művek tolmácsolása, nem pedig a magyarországi énekek és táncok bemutatása, mert erre a magyarországi népi együttesek hivatottak.

Valóban helyes az az álláspont, hogy a szlovákiai magyar népi együttes fő feladata az itteni népszokások, dalok, táncok felkutatása és bemutatása, amelyre az új népi együttes törekszik is, amint a mellékelt műsorból ez ki is tűnik. A népi együttes műsorának összeállításánál azonban nagy szerepet játszott, hogy még nincsenek olyan szakembereik, akik az itteni népi táncokat és dalokat nagyobb számban feldolgozzák. Az itteni népdalok feldolgozásánál segítséget kaptak Suchoňtól és Rajter Lajostól. Az együttes műsorában magyar zeneszerzők kórusművei és táncszámai is szerepeltek, közöttük egy 1848-as verbunkos, melyet korhű magyar huszár egyenruhában táncoltak.

A magyar népi együttes tagjai Szlovákia különböző részeiről kerültek az együtteshez, képzettségük és foglalkozásuk a legkülönbözőbb, ennek dacára sikerült egy egységes lelkes kollektívát kialakítani. Első fellépésük alkalmával sikert arattak fegyelmezett magatartásukkal és alapos felkészültségükkel. A számbelileg kis énekkar olyan teljesítményt nyújtott, hogy a szakkörök nagy elismeréssel nyilatkoztak erről. A táncegyüttes tehetséges tagokból áll, különösen nagy sikere volt az üveges táncnak. A képzettebb koreográfus hiányának tudható be, hogy a különböző táncszámaikban a táncok nem elég változatosak. A kukoricafosztás c. tánckompozíciójuk itt úttörő munka a falusi népszokások feldolgozásában, eddig ilyen irányú táncjátékot a SĽUK sem vett műsorára. Helytelen volt a program összeállításában, hogy egy műsor keretében sokat akartak bemutatni, így az előadás kissé hosszú volt. Egypár gyengébb szám kihagyásával le lehetett volna rövidíteni a három órás műsort. A tehetséges együttesnek véleményem szerint szüksége lenne egy koreográfusra, aki segítséget nyújtana ahhoz, hogy feldolgozzák Szlovákia magyarlakta vidékeinek gazdag népi kincseit.

A bemutató előtt Béres elvtárs, az együttes vezetője személyesen meghívott az előadás után Hodyban rendezendő vacsorára, melyre meghívta a szlovák illetékes szervek képviselőit, a SĽUK, a Lúčnica és az ukrán népi együttes vezetőit, valamint a CSEMADOK Központ vezetőit. A CSEMADOK Elnöksége az előadás napján, de. rendkívüli elnökségi ülést tartott, amelyen Lőrincz elvtárs úgy tájékoztatta az Elnökség tagjait, hogy a népi együttes vezetése és program összeállítása politikailag nagyon helytelen és ezért a CSEMADOK vezetőségének nem szabad azonosítani magát azzal. Olyan határozatot hozott a CSEMADOK Elnökség, hogy az előadás utáni vacsorára a CSEMADOK vezetői részéről senki sem fog elmenni. A vacsorán megjelent Rusko, a Kultúrügyek Megbízotti Hivatalának képviselője, Mojzes, a SĽUK igazgatója és a SĽUK karmestere és koreográfusa, az ukrán népi együttes igazgatója és még több szlovák kulturális személy. Eljött Vajda elvtárs, a CSEMADOK Központ egyik titkára is, aki azonban kijelentette, hogy a de. hozott határozat alapján csak a saját felelősségére jött el és számít arra, hogy ennek személyére nézve súlyosabb következményei is lehetnek. Amint mondotta Vajda elvtárs, nem tudta megtenni, hogy ne jöjjön el akkor, amikor a magyar népi együttes hosszú fáradságos munka után sikerrel bemutatkozott és a szlovák elvtársak is eljönnek. Szégyellte volna, hogy a CSEMADOK-tól a vacsorán ne legyen ott senki.

Az ünnepi vacsora lelkes hangulatban folyt le, a megjelent szlovák személyek pohárköszöntőikben kihangsúlyozták a magyar népi együttes megalakulásának politikai jelentőségét és a szlovák-magyar barátság és testvéri együttélés kedvező alakulását. Az előadásra és a vacsorára már előzőleg meghívták Ferencsik János Kossuth-díjas karmestert, aki el is jött.

Az előadás után a színházban beszélgettem Kugler János elvtárssal, aki közölte velem, hogy a CSEMADOK Elnöksége azért hozta a fenti határozatát, mert nem ért egyet a magyar népi együttes vezetésével és műsorpolitikájával. Szerintük kevés orosz szám van a műsorban, azonkívül olyan a műsor összetétele, hogy az jogosan sértheti a szlovákok érzékenységét. Véleményem szerint – amint a mellékelt műsorból is kitűnik – ez az állítás teljesen alaptalan és jellemző a CSEMADOK vezetésében meglévő opportunista szellemre, mely mind nagyobb ellenszenvet vált ki a CSEMADOK-tagság körében. Kugler elvtárs közlése szerint a vacsorát azért ellenezték, mert a magyar népi együttes nincs olyan anyagi helyzetben, hogy vacsorát rendezzen. Béres elvtárs közlése szerint a vacsora rendezését már előzőleg megbeszélte a CSEMADOK Központban, ahol azt nem ellenezték. Az együttes tagjainak egyébként is kellett volna vacsorát adni és arról volt szó, hogy meghívnak még 10-15 személyt, amely indokolt egy új együttes első sikeres bemutatkozása után. Ezt a többi népi együttesnél is megtették. Béres és Vajda elvtárs közölte azt is velem, hogy Lőrincz elvtárs nagyon helytelennek tartotta azt, hogy Béres elvtárs meghívott engem is Hódiba, mert véleménye szerint ez a szlovák elvtársak előtt félremagyarázásra adhat alkalmat. Bonislavská elvtársnő pedig azt közölte velem, hogy Lőrincz elvtárs minden alkalommal lebeszéli őt arról, hogy a Magyarországról érkező kulturális személyeket kivigyék Hódiba, holott ezek a látogatások nagyon sok konkrét segítséget jelentenek a fiatal tapasztalatlan együttes számára. Lőrincz elvtárs magatartása, melyet rákényszerít a CSEMADOK többi vezetőire is, annak tudható be, hogy fél attól, hogy az itteni magyar személyekkel és szervekkel való kapcsolatunk a szlovák vezető körök előtt azt a látszatot keltheti, hogy ezzel a magyar nacionalizmust erősítjük, holott éppen ellenkezőleg, minden alkalmat megragadunk arra, hogy kihangsúlyozzuk a magyar és szlovák dolgozók közötti testvéri kapcsolatok elmélyítésének fontosságát. Az is lehet, hogy a szlovák vezetők részéről kifogásolták Lőrincz elvtárs előtt azt, hogy érintkezünk a magyar kulturális szervekkel és Lőrincz elvtárs ennek alapján tanúsít ilyen magatartást.

Vajda elvtárs közölte velem azt is, hogy f. évi április 8-án Pozsonyban megrendezett magyar irodalmi estre a CSEMADOK Központ vezetői azért nem jöttek el, mert nem értettek egyet azzal, hogy ott csak szlovák nyelvű beszéd lesz. A meghívón és az újságokban mint rendezője az irodalmi estnek a Szlovák Írószövetség és a CSEMADOK volt feltüntetve.

Béres elvtárs és Vajda elvtárs elmondták, hogy Lőrincz elvtárs állandóan kifogásolja a konzulátussal való érintkezésüket, amelyet kulturális anyag beszerzése végett tartanak fenn velünk.

Az új magyar népi együttes körül tapasztalt jelenségek azt mutatják, annak ellenére, hogy hivatalosan eldöntötték a magyar népi együttes megalakulásának szükségességét, azok a szervek, amelyeknek segíteniük kellene őket, közömbösek velük szemben, erre jellemző, hogy nagy harcot kellett folytatniuk, hogy otthont biztosítsanak az együttes számára, azért, hogy zongorát kapjanak, kifogásolták, hogy miért kell az együttes tagjainak csizma, nem biztosították számukra a ruhákhoz szükséges anyagot és megfelelő pénzösszeget. Az együttes vezetője a ruhaanyagot csak úgy tudta beszerezni, hogy felhasználta a fél évre rendelkezésükre bocsájtott pénzösszeget és a cseh elvtársak Prágában segítették őket az anyag megszerzésében. Az együttes tagjainak lelkes magatartására jellemző, hogy ha kell, lemondanak egy havi fizetésükről, csak hogy a ruhákhoz szükséges anyagot beszerezhessék. Ugyanakkor, amikor a többi népi együttesnek – így az újonnan alakult ukrán népi együttesnek is – saját autóbuszuk van, a magyar népi együttes eddig semmilyen járművet nem kapott. A vezetők kénytelenek vonaton utazgatni népdal és népi táncok gyűjtése során. A legfeltűnőbb Klokoč kultúrmegbízott rosszindulatú magatartása, aki egyszer már nyíltan kijelentette, hogy neki semmi köze a magyar népi együtteshez, holott a többi együttes hozzá tartozik. Klokoč a bemutatón sem jelent meg.

Végeredményben megállapítható, hogy a párt és kormány helyes politikája biztosítani kívánja az itt élő magyarság kulturális fejlődésének lehetőségeit, de a szlovákiai illetékes szervek, így legfőképpen a CSEMADOK Központ ahelyett, hogy a legmesszebbmenő segítséget nyújtaná a fiatal népi együttesnek, igyekszik lejáratni azt. A program előkészítésénél nem tisztázták a vitás kérdéseket és ahelyett, hogy az előadás után közösen megállapították volna az ő általuk vélt hibákat és azok kiküszöbölésének módját, tüntetően megtagadtak minden közösséget az együttessel és ezzel érdemtelenül sértették meg e lelkes, minden áldozatra kész kollektíva önérzetét. Kugler elvtárs olyan kijelentéseket is tett, mely szerint lehetséges, hogy két-három hónap múlva az együttesnek fel kell oszlani, mert eddig nincs biztosítva fenntartásuk költsége. Ettől, véleményem szerint nem kell tartani, de számolni kell azzal, hogy sok nehézséget kell leküzdeniük.

Az Új Szó április 28-i számában megjelent Egri Viktor cikke a Csehszlovákiai Magyar Népművészeti Együttes bemutatkozásáról. Egri kiértékelése minden tekintetben helytálló. E cikk azonban még élesebben rávilágít a CSEMADOK vezetőinek fentebb közölt helytelen magatartására. Feltehető, hogy végül is a helyesebb álláspont kerekedett felül és ennek alapján írta meg Egri Viktor az Új Szóban kiváló bírálatát.

 

Füredi s. k.

főkonzul

 

Magyar Országos Levéltár, Pozsonyi Főkonzulátus – TÜK, 5. d., 6/1/szig.titk.1954.I.

 

 

 

22.

 

Pozsony,1954. november 10. Mányik Pál pozsonyi magyar főkonzul jelentése Ctibor Štítnickýnek a pozsonyi Petőfi-szobor újbóli felállításának tervére vonatkozó közléseiről.

 

Készült: 5 pld.                                                T i t k o s !

3 Központnak

1 Nagykövetségnek                           Bratislava,1954. november 10.

1 Főkonzulátuson                              Tárgy: Beszélgetés Štítnický elvtárssal.

36/10/1954.titk.

Előadó: Bényi

 

Néhány nappal ezelőtt beszélgettem Ctibor Štítnický elvtárssal, a Szlovák Írók Szövetségének főtitkárával. Részletesen érdeklődött a hybbei Balassi-emlékünnepséggel kapcsolatos véleményemről. Elmondta, hogy nagyon gyorsan kellett intézkednie, mert négy nappal az ünnepség előtt kapta meg a kultúrügyi szervek és a pártközpont hozzájárulását.

Megemlítette, hogy a jövőre vonatkozóan is igen szép terveik vannak. Céljuk az, hogy lehetőségeikhez képest a legtöbbel járuljanak hozzá népeink barátságának elmélyítéséhez.

A jövő évben április 4-én van hazánk és Pozsony felszabadulásának 10. évfordulója. A felszabadulás ünnepének közös napján szeretnék Petőfi eredeti szobrát ismét ünnepélyesen visszaállítani. A szobrot a 20-as évek elején soviniszta elemek döntötték le. A szobor csak kisebb sérüléseket szenvedett és jelenleg egy pozsonyi családnál van elhelyezve. A Petőfi-szobor eredetileg a pozsonyi Duna-part egyik központi helyén, a Roosevelt téren volt. Ott a jövőben egy szlovák klasszikusnak a szobrát akarják elhelyezni, s így Petőfi szobrának helyéül a Šafáriková teret szemelték ki, amely a város főútvonala mellett fekszik. Az időpontra vonatkozóan megemlítette Štítnický elvtárs, hogy nem lehet méltóbb napot találni a világszabadság nagy harcosa szobrának visszaállítására, mint a magyar és szlovák nép felszabadulásának közös ünnepét.

Az előzetes tervek szerint Prágából kormánydelegáció érkezne Pozsonyba, amelynek tagjai a Petőfi-ünnepségen is részt vennének. Éppen ezért Magyarországról is ennek megfelelő összetételű küldöttséget fognak meghívni. Nagyon örülnének, ha ez alkalomból a legnevesebb magyar költők és írók is eljönnének Pozsonyba. Štítnický elvtársnak láthatóan igen jólesett, amikor terveikre azt válaszoltam: nagy öröm számunkra, hogy a Szlovák Írószövetség ilyen méltó ünnepségek során emlékezik meg a magyar irodalom nagyjairól (Jókai, Balassi, Petőfi), amikor pedig tudjuk, hogy még saját klasszikusaikkal szemben is sok adósságuk van.

Ezt követően egy közös magyar-szlovák ünnepi irodalmi estre akarnak meghívni fiatal költőket és írókat. Ennek napját még pontosan nem jelölték ki, de terveik szerint a jövő tavasz egyik vasárnapján lenne.

A beszélgetés során Štítnický elvtárs elmondta, hogy igen örülnének, ha Magyarországon – pl. május 9-én, Csehszlovákia felszabadulásának napján – a Magyar Írószövetség is rendezne csehszlovák irodalmi estet itteni írók és költők részvételével.

Kérem, szíveskedjék illetékes hatóságok tudomására hozni a csehszlovák elvtársak terveit. Helyes lenne, ha magyar részről szintén foglalkoznának a csehszlovák – de különösen szlovák – klasszikusok emlékünnepségeinek vagy a jelenlegi csehszlovák irodalom méltatásának szánt kultúrestek gondolatával.

 

Mányik

főkonzul

 

Magyar Országos Levéltár, Pozsonyi Főkonzulátus – TÜK, 26. d., 36/10/1954.titk.

 

23.

 

Pozsony, 1955. március 31. Mányik Pál pozsonyi magyar főkonzul jelentése a Pozsonyi Központi Nemzeti Bizottságnak a Petőfi-szobor tervezett visszaállítása ügyében a főkonzulátushoz intézett leveléről.

 

Szigorúan titkos!

Készült: 4 pld.-ban                Pozsony, 1955. március 31.

3 pld. Központnak                 Tárgy: Petőfi-szobor visszaállítása Pozsonyban.

1 Főkonzulátuson

Sz: 55/szig.titk.55

Előadó: Bényi J.

 

Korábban – múlt évben – jelentettem, hogy Štítnický elvtárs tájékoztatása szerint csehszlovák részről április 4-én szándékoznak ünnepélyesen leleplezni Petőfi Sándor visszaállított szobrát. Štítnický elvtárs egy későbbi beszélgetés alkalmával azonban közölte, hogy az időpont korai és nem találják megfelelőnek, miután magyar nemzeti ünnep és nacionalista kilengésekre adhat alkalmat.

Egri Viktor elvtárs szerint a szobor visszaállítását az gátolja, hogy igen sok szlovák klasszikusnak (Fraňo Kráľ, Janko Kráľ, stb.) még nincs szobra.

A Pozsonyi Központi Nemzeti Bizottság most egy levelet#7 intézett a főkonzulátushoz. Ebben előadja, hogy megteremtették a lehetőségeket és eszközöket Petőfi szobrának visszaállításához. Kéri a főkonzulátus tanácsát, vagy javaslatát, hogy hol állítsák fel a szobrot. Példaként hat javaslatot ismertet, Pozsony néhány terét és a Pozsonyligetfalun lévő Janko Kráľ kertet. Legmegfelelőbbnek az első helyen említett Hviezdoslav tér látszik, amely központi fekvésű és az egyik végén Hviezdoslav szobra áll. Érdemes megemlíteni, hogy a Šafárik tér – amelyről Štítnický elvtárs beszélt és amelyik Pozsony egyik legszebb tere – most a javaslatok között szóba se került.

A nemzeti bizottság két héten belül kér választ. A levél különben másolat, amelynek többi példányát nyilván más címzettekhez küldték meg.

Javaslom, hogy a központi nemzeti bizottsághoz olyan válaszlevelet küldjünk, amelyen közöljük: igen nagy megtiszteltetésnek érezzük Petőfi szobrának visszaállítását az általuk kiválasztásra kerülő helyen.

Kérem szíveskedjék állásfoglalását közölni.

 

Mányik

főkonzul

 

Magyar Országos Levéltár, Pozsonyi Főkonzulátus – TÜK, 7. d., 55/szig.titk.1955.

 

 

24.

 

Prága, 1957. január 16. Gábor József prágai magyar nagykövet jelentése, amelyben felterjeszti Bényi Józsefnek, a pozsonyi főkonzulátus ideiglenes vezetőjének beszámolóját a főkonzulátus 1956. október 23. utáni szlovákiai tapasztalatairól.

 

SZIGORÚAN TITKOS

Prága, 1957. január 16.

12/szig.titk.-1957                             Tárgy: Bényi elvtárs jelentése.

1 melléklet.

 

Mellékelten megküldöm Bényi elvtárs, a bratislavai főkonzulátusunk ideiglenes vezetőjének utasításomra megküldött jelentését. A jelentés az október 23-ai és azt követő magyarországi események szlovákiai tapasztalatairól szól, különösen a bratislavai helyzetet véve figyelembe.

A jelentés egyes kitételei nem egészen világosak, ezekről nem volt alkalmam Bényi elvtárssal beszélni. Különösen nem világos Bényi elvt. jelentésében a magyar címerre vonatkozó rész és ezzel kapcsolatban egyes vezető szlovák elvtársaknak az állásfoglalása. Ez annál inkább is meglepő, mert a címerkérdésben Široký és más vezető elvtársakkal való beszélgetésem alapján arra a meggyőződésre jutottam, hogy a csehszlovák vezető elvtársak a Kossuth-címer kérdésének nem ilyen nagy jelentőséget tulajdonítanak, mint ahogy azt Bényi elvt. leírja.

Mindezeknek a kérdéséknek a tisztázása egyik feladatom lesz, amikor a múlt év október végéről a magyar események következtében elhalasztott szlovákiai hivatalos bemutatkozó látogatásom legközelebbi alkalmával lehetőségem lesz a szlovák vezető elvtársakkal a magyarországi eseményekről is beszélgetni. Ugyanakkor Bényi elvtárssal is bővebben tudok beszélni a felmerült kérdésekről. Bényi elvtárs jelentése is azt mutatja, hogy a szlovákiai látogatásomra a legrövidebb időn belül szükség lesz, nem beszélve arról, hogy már így is bizonyos késéssel történik meg. A szlovákiai látogatást január végére vagy február elejére tervezem, attól függően, hogy mikor érkezik Prágába a magyar kormányküldöttség kereskedelmi tárgyalásokra.

 

Gábor József

nagykövet

Melléklet:

 

A főkonzulátus október 23-át követő tapasztalatairól – Gábor elvtárs felkérésére – az alábbiakban számolok be. Észrevételeinkről a minisztériumnak részletes jelentést küldök.

A budapesti felkelés után a kis létszámú külképviseletnek rendkívüli feladatokkal kellett megbirkóznia. Az egy-két napos határzár, a közlekedés megszűnése folytán naponként igen nagyszámú magyar állampolgár kért a főkonzulátustól tanácsot és anyagi segítséget. A főkonzulátus mintegy 2200 Szlovákiában tartózkodó vagy Bratislaván keresztül hazautazó magyar állampolgár (rokoni látogatáson lévők, hivatalos kiküldöttek, üzemi cserelátogatások részvevői, turisták stb.) ügyével foglalkozott. Ezek részére 18.691 Kčs összegű segélyt fizetett ki. Ez idő alatt négy hajón és egy különvonaton való utazást szerveztünk meg. Ezenkívül kisebb csoportok közös elutazását segítettük elő.

A felkelés napját követően Szlovákiában a hatóságok biztonsági intézkedéseket tettek. Bratislavában és a nagyobb városokban kettős, géppisztolyos rendőrjárőrök sétáltak az utcákon. Mindenhol nyugtalanság volt tapasztalható az emberek között, rendbontásról vagy bármilyen fegyveres akciókról nem tudunk. Egy bratislavai, nagyobb funkcióban levő jogásztól utólag azt az értesülést kaptuk, hogy vidéken letartóztatások voltak. Mindazokat őrizetbe vették, akik a magyarországi eseményekről mint példáról vagy „szabadságharcról” beszéltek. Az ÁVH tisztjei közül ebben az időben számosokat leszereltek (a Belügyi Megbízotti Hivatal egyik osztályvezetőjének közlése). Az értelmiség között mind gyakrabban szóba kerültek az autonómiára való törekvések – mondta nekem egy egyetemi tanár. Ezt igazolta bizonyos fokig Klokočnak, a SZLKP Központi Bizottsága tagjának a Gottwald-emlékünnepen elmondott beszéde is, amit – bár soha nem hallott módon éles volt és nagyrészt a magyarországi eseményekről adott értékelést – nem ismertetett részleteiben a sajtó sem. Az első napokban történt események a szlovákok körében szimpátiát ébresztettek. Ez azonban egyre fokozódó ellenszenvnek adott helyt a határozott ellenforradalmi jelleg miatt és annak folytán, hogy a szlovák sajtó magyar területi követelésekről és irredentista irányzatról adott hírt. Ekkor már magyarellenes hangulatot lehetett észlelni.

A főkonzulátus félfogadásán számos csehszlovák állampolgár – aki valamilyen ügyben érdeklődni jött el – mondta el tapasztalatait. Pl. az utcán, ha magyarul beszéltek, rájuk szóltak, a túlnyomórészt szlovákokból álló munkahelyeken kellemetlenkedtek, sértegették a magyar nemzetiségű dolgozókat. A Magyar Tudományos Akadémia egyik kutatóintézetének kb. 35 tagú csoportja arról számolt be, hogy a vendéglátó szlovák üzem vezetősége közölte velük: készüljenek fel esetleges internálásukra. Ugyanezt lehetett tapasztalni a bratislavai rendőrhatóságoknál is. Véleményem szerint nem volt helyes a szlovák hatóságoknak az a döntése sem, hogy az ő általuk rendelkezésre bocsátott hajóra beszállt kb. 450 magyar állampolgárt a hajó az ottani téli kikötőbe szállította, s ott nem engedélyezték az utasok partraszállását és nem járultak hozzá a hajó elindulásához sem. Arra hivatkozva tagadták ezt meg, hogy a felkelők több csehszlovák uszályt feltartóztattak Szobnál. Ennek persze az lett a következménye, hogy az utasok internálásról kiabáltak, harsogva követelték a főkonzulátus intézkedését és „internálásukról” írásban értesítették a bratislavai osztrák főkonzulátust.

Egy nagyobb üzem személyzeti osztályának előadója elmondta, hogy a Magyarországról visszatérő dolgozókkal beszélgetniük kell és megmondják nekik, hogy milyen értelmű tájékoztatást adjanak. A kádervéleményekben foglalkoznak azzal is, hogy az illető – ha magasabb beosztásba kerül – milyen magatartást tanúsított a lengyel- és magyarországi események idején. A főkonzulátuson megjelent egy bratislavai orvos és kérte: az Új Szó november 15-i számában vele kapcsolatosan megjelent riportot a magyarországi eseményékről tekintsük úgy, hogy az nem az újságírónőnek vele való beszélgetését adja vissza. Dekan dékán a Komenský Egyetemen tartott gyűlésén bírálta a felkelést és célját a régi horthysta, fasiszta uralom visszaállításának kísérletében jelölte meg.

Jeleň elvtárs belügyi megbízott elmondta, hogy megdöbbentette a Földvári Rudolffal való beszélgetés, aki kijelentette KV-tagsága ellenére, hogy a Szovjetunió kizsákmányolta Magyarországot.

A szlovák párt- és állami szervek vezetői okt. 23. és november 4-e között igen sok megbeszélést tartottak a dél-szlovákiai helyi vezetőkkel annak érdekében, hogy biztosítsák az ország népének nyugalmát.

Ebben az időben csehszlovák részről az Új Szó és Új Ifjúság újságok nagymennyiségű, Magyarországra szánt különkiadását juttatták a felkelők által megszállt dunántúli vidékre. Ugyancsak nagymennyiségű röplapot küldtek a magyarországi forradalmi szervezetek aláírásával.

November 4. után ezt a politikai segítséget a gazdasági téren való segítség követte. Számos esetben azonnali segítséget adtak a szomszédos megyék küldöttségeinek kérésére.

Felelősségre vonták a komárnoi és pozsonyi magyar iskolák diákjait és igazgatóját a különböző „szolidaritási akciók” miatt (fekete szalag viselése, stb.). Az Új Ifjúság szerkesztőbizottsága tagjának közlése szerint több személy leváltását készítették elő a magyarországi események értékelése miatt.

Nagy meg nem értés fogadta november közepén azt a csehszlovák intézkedést, hogy megvonták a Szlovákiában tartózkodó magyar állampolgárok tartózkodási engedélyét és felszólították őket hazatérésre. Ebben az időben ugyanis a vonatforgalom még szünetelt és az elutazás igen nagy nehézségeket okozott a gyermekes anyáknak, öregeknek és nőknek. A főkonzulátus egy ízben csupán két és fél napi haladékot kért mintegy 30 öreg és beteg számára, hogy ez idő alatt vonatot próbál biztosítani részükre. A kérést határozottan elutasították, ami nagy elkeseredést váltott ki az illetőkből.

A főkonzulátushoz kb. november 10-ig kilenc-tíz levél és lap érkezett különböző fenyegetésekkel a fasiszta, reakciós elemektől. Ezenkívül naponta egyszer-kétszer, éjjel-nappal felhívták a főkonzulátust hasonló okból.

A főkonzulátus tábláján az elmúlt időben a népköztársasági címer fekete lakkal be volt festve. November 5-én felhívott Benža elvtárs, a Megbízotti Testület Elnöki Hivatala külképviseleti osztályának vezetője és megkérdezte: mi az oka annak, hogy a címer még mindig be van festve. Néhány nappal később – amikor pedig Kádár elvtárs ismertette a forradalmi munkás-paraszt kormány állásfoglalását ebben a kérdésben – Bacílek elvtárs mondta egy találkozás alkalmával, hogy eljön, lemossa a befestett táblát, hogy kilátsszon a csillag.

Az elmúlt időben jelentős mértékű elhidegülést, barátságtalanná válást lehetett érezni a szovjet főkonzulátus dolgozóinál, akikkel pedig eddig igen szoros és nagyon jó viszonyban voltunk. Ez idő szerint is csak a főkonzulnál érezhető változás, ismét igen barátságosan beszélgetett velünk. A lengyelekkel a kapcsolat végig változatlanul nagyon jó volt. A bulgárokkal sokat beszélgettünk, sokat érdeklődtek. Véleményünkről mindig tájékoztattuk a szovjet főkonzulátus dolgozóit. Az osztrák konzullal nem találkoztam ez idő alatt. A Tito-beszéd másnapján váratlanul felkeresett Drobáć, a prágai jugoszláv nagykövetség titkára. Beszélgetésünk során – amelyről külön jelentést küldök – igen negatív módon értékelte a csehszlovák párt- és kormányszervek állásfoglalását a különböző kérdésekben. Többször hangoztatta, hogy nagy figyelmet fordítanak a lengyel-jugoszláv és magyar-jugoszláv szoros baráti kapcsolatok megteremtésére. A beszélgetés óta még egy ízben keresett személyesen Pozsonyban.

 

Bényi József s. k.

 

Magyar Országos Levéltár, Külügyminisztérium – TÜK, Csehszlovákia, 14. d., 00277/1957.