Vajda Barnabás: Egy szabad hang Kelet-Európában. A Szabad Európa Rádió tevékenységéről a hidegháború alatt

Vajda Barnabás: Egy szabad hang Kelet-Európában. A Szabad Európa Rádió tevékenységéről a hidegháború alatt. Dunaszerdahely, NAP Kiadó, 2011, 332 p.

„The wind of change / Blows straight into the face of time / Like a stormwind that will ring the freedom bell / For peace of mind / Let your balalaika sing / What my guitar wants to say” (Scorpions: Wind of Change)

Mondják, egy versnek – vagy épp egy dalszövegnek – nem tesz túl jót, ha konkrét célzattal keletkezik. A líra, s annak egyes válfajai már rég kinőtték a „konkrét dologról” vagy „konkrét eseményről” szólás kereteit. Mára a hangulat, a forma, s a nyelvhez fűződő viszony az, ami leginkább sajátja egy versszakokba tördelt szövegnek; ami lírává emeli a textust. A Scorpions együttes fent idézett dalának bár jócskán megvan a maga emócióvilága, keletkezésének körülményei, s az egyes – korántsem rejtett – mozzanatok mégis inkább a célzatos szövegek spektrumába terelik. Mindez persze nem változtat azon, hogy az emlegetett dal máig a valaha volt legkelendőbb sláger, amit német művész/zenekar alkotott. Bárhogy is, a világ kulturális irányvonala esetenként igen gyümölcsözően reflektál a társadalmi változásokra. Esetünkben épp ez teszi lehetővé, hogy az idézett szövegrész, s főként annak bizonyos szegmensei remek támpontokat kínáljanak Vajda Barnabás legújabb opusának megközelítéséhez.

A változás szele mint szókapcsolat, igen flexibilisen kezelhető. Képzeljünk csak el egy földterületet, amelyet egy több méter magas fal vesz körül, aztán vegyük sorra az elemeket: a földet, a tüzet, a vizet és a levegőt. Ha az a fal kellőképp tömör, a föld s vele együtt a hozzá tartozó flóra és fauna, az érzelmektől fűtött tűz s a tiszta, hullámzó folyók egyaránt távol tarthatók a bezárt világszelettől. Az elzárt terület képes megélni saját földjéből, vizéből, s tüzet is képes csiholni magának, nincs azonban az a fal, amelynek sikerülne kizárni a negyedik elemet, mindennek az alapját: a levegőt.

Amikor 1949 decemberében Robert Lang igazgatóvá történő kinevezésével megalakult a Szabad Európa Rádió (SZER), azt mondhatjuk, hogy ez az új médium képletesen épp a megfoghatatlant, kvázi a negyedik elem adta lehetőségeket kihasználva nyitott kapukat abba az elzárt világba, melyet Szovjet Uniónak neveztek. A SZER feladata nem volt más, mint hogy ne engedje, hogy a falak közé zárt emberek – minden lehetséges kommunista propaganda ellenére – elfeledjék, nem normális olyan rendszerben élni, amely leginkább ahhoz a csizmához hasonlít, „amely örökké egy emberi arcon tapos”.

Művével lényegében Vajda Barnabás is ahhoz a történészi áramlathoz csatlakozik, melynek figyelme a 2000-es évektől hatványozottan irányult ismét a SZER-re, lévén feloldásra kerültek olyan állami, intézményi és ma­gánarchívumok (köztük igen jelentősek a CIA SZER-rel kapcsolatos levéltári anyagai) forrásai, melyek révén a rádió szerepe, intézményi rendszere és kapcsolatai tovább voltak árnyalhatók, kutathatók. A bemutatni kívánt kötet alapjául szolgáló mélyreható kutatómunka a téma iránt érdeklődők számára kétségkívül megkerülhetetlenné avanzsálja az opust, lévén magyar nyelven elsőként közelíti meg a rádió és – főként, de nem kizárólagosan – Csehszlovákia viszonyát. A kutatásról és a felhasznált irodalomról az alábbiakban még szót ejtünk, előbb azonban a mű néhány blokkját kívánjuk bemutatni.

„Minden dollárral, amivel hozzájárulsz a Szabadság-hadjárathoz, egy percnyi igazságot támogatsz a Szabad Európa Rádiónál. Küldj egy dollárt most!” (20. p.) – idézi a szerző Richard Cummings Origins of the Crusade for Freedom Advertising Campaings of the 1950s című szövegét kötetének első fejezetében/ta­nulmányában. A SZER megszervezése fejlécű szövegblokk az ötlet megszületésétől, annak kivitelezésén át a rádió – s bizonyos szerkesztőségek – beindulásáig boncolja a történetet, figyelmet szentelve egyebek közt a szervezeti felépítésnek, a médium propagált és valós anyagi fenntartórendszerének, illetve a New York–München központok viszonyrendszerének is. Ebben a szövegrészben jelenik meg először a jelen dolgozat elején idézett dalszövegben is szereplő Szabadságharang, „melynek képe később logóként rákerült a SZER iratainak fejlécére, [s mely] többszörös szimbolikával bírt. Nemcsak az 1776-os amerikai függetlenségre utalt, hanem szervesen kapcsolódott hozzá egy Abraham Lincoln-idézet is: That this world under God shall have a new birth of freedom – Hogy e világban Isten hatalma alatt újjászülessen a szabadság”. (28. p.)

A továbbiakban nem kívánjuk kivonatolni az egyes fejezeteket, mint tettük azt a nyitótanulmánnyal, dolgozatunknak ugyanis korántsem a tartalomfelmondás, hanem a kötet horizontjának körülhatárolása a célja.

Mint azt fentebb már emlegettük, Vajda Barnabás nagy hangsúlyt fektet a SZER Csehszlovákiához fűződő, a politikai események által jócskán befolyásolt viszonyára, s ilyenformán arra is, hogy kik voltak azok a jelentős személyiségek, akik a rádió, s főként a csehszlovák részleg/szerkesztőség megalakulásánál nagy szerepet játszottak. Az ország jelentőségét a nyugat szemében mi sem bizonyíthatná jobban, minthogy „[a] csehszlovákok 1950. július 4-én sugároztak először adást Csehszlovákiának – s egyúttal ez volt a SZER legelső műsora is”. (43. p.) A bejelentkezés pedig – mint a későbbiekben mindig – a következőképp hangzott: „»Volá hlas svobodného Československa, rozhlasová stanice Svobodná Evropa« – Itt a szabad Csehszlo­vákia hangja, a Szabad Európa rádióállomás”. (44. p.)

Ezt követően részletes információkat kapunk azokról a ballonos kampányokról, melyek nagyban összefonódtak a rádió propagandatevékenységével, s amelyek éppúgy a láthatatlan, negyedik elem révén érhették el céljukat. A szerző árnyalt megközelítési stratégiáját mutatja, hogy a nyugat tevékenységét is megfelelő kritikával szemléli; éppúgy felhívja a figyelmet annak túlkapásaira is. „»Az egyedüli terroristák a kommunisták. Az egyetlen külföldiek az oroszok«”1 (71. p.) – olvasható a ballonok szállította propagandaanyag egyik szórólapján.

A kötet elemzi a rádió amerikai menedzs­mentjének ténykedését is. Ugyancsak az objektivitást mutatja, hogy a szerző egy pillanatra sem kísérli meg propagandamentesnek mutatni a SZER-t, hiszen az éppen a nyugati világ értékeinek mind nagyobb propagálása okán jött létre. „A hidegháború […] az ideológia és a mediális hadviselés fénykora volt, és a korabeli sajtóra mindkét oldalon erőteljesen hatottak a politikai-ideológiai elvárások.” (79. p.)

A CIA-nak a SZER-re történő ráhatása, majd annak a titkosszolgálat szárnyai alól történő kibúvása is bemutatásra jut. Ezen a ponton válik jól láthatóvá, hogy az amerikai társadalom addig tekintett a lehető legpozitívabb szemmel a SZER-re, amíg azt nem az állam által fenntartott – kvázi befolyásolt – szervezetnek hitte. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a CIA-val való kapcsolat felszínre jutása volt az a pont, amikor a legközelebb került a rádió széthullásának lehetősége. Tény, hogy bár a CIA hatása a SZER felett rég megszűnt, a bélyeg azonban még ma is kísérti a médiumot. „[T]alán ezért is hívják a Fardát [a SZER napjainkban is működő, iráni megfelelője] Iránban máig CIA-rádiónak.” (280. p.)

A kötet további részében a SZER-t mint munkahelyet is megismerhetjük. Kiderül, milyen volt az intézmény felépítése, az egyes szerkesztőségek egymáshoz s a központhoz fűződő viszonya, illetve a rádió költségvetésének alakulása, amely „az 1980-as évek végére elérte a 100 millió dollárt”. (110. p.) Megtudjuk, milyen gyárak és nagyvállalatok voltak a fő támogatói, s hogy ezek és a rádió, illetve az aktuális politikai vezetés viszonya közt fellelhető-e bármiféle összefüggés.

Rálátást nyerhetünk arra is, hogy mi tette olyan közkedveltté a SZER-t; hogy híreinek elért minősége mekkora erőfeszítéseket vett igénybe, már csak ha azt az egyetlen mozzanatot nézzük is, hogy „gyakorlatilag az összes kommunista állami rádiót és telexgépet monitorozta, vagyis lehallgatta napi 24 órában”. (114. p.) Ugyancsak a sikerhez járult hozzá, hogy „a SZER-ben tudatosan alakították az »otthoni adó érzetét« azáltal, hogy minden területen: politikai hírekben, vallásban, sportban, kultúrában stb. olyan műsorokat közvetítettek, mint amilyenek akkor készültek volna, ha a célországban nem lett volna kommunizmus”. (138. p.)

A műsorok kapcsán a szöveg újra és újra felvillantja a másik fél, tehát a vörös kelet ellenlépéseit is, s a tónust, ahogy a SZER a kommunista sajtóban és rádiózásban megjelent. Nem kétséges azonban, hogy Vajda Barnabás munkája arányait tekintve ennek elenyészően kis figyelmet szentel, ezt a jelenséget azonban két igen szilárd indok támasztja alá. Az egyik, hogy a SZER megközelítését annak anyai talajától kiindulva szemléli, tehát a rádió berkein belül keletkezett források felhasználásával tekint a témára, a másik pedig, hogy a szovjet titkosszolgálati anyagok értéke fenntartásokkal kezelendő, hisz a kommunista rendszer „ügynökei rendíthetetlenül és mindvégig abból az ideológiai prekoncepcióból indultak ki, hogy a SZER-nek a nyugati kapitalista ideológiai diverzió volt a feladata”. (9. p.) A kötet végére érve – miután jól megismerkedünk a rádió műsorainak felépítésével, s azzal a kelet által lényegében ismeretlen emberközeli hozzáállással, mellyel hallgatóihoz viszonyult – könnyen lehet, hogy egyetértünk majd a szerző azon konklúziójával, miszerint „minden korlátja (politikai és újságírói determináltsága, ideológiai befolyásoltsága stb.) ellenére a SZER mindvégig sokkal közelebb állt a szabad sajtó fogalmához, mint az ideológiailag kiherélt kommunista sajtó bármelyik terméke”. (133. p.) A magunk részéről egy nyilvánvaló tény felvillantásával foglalnák állást a SZER tevékenysége mellett. Olyat állítani, hogy melyik ideológiának, és melyik propagandának volt igaza, talán elbaltázott lépés volna, a tény azonban, hogy csupán az egyik fél tartott a másik ideológiájának saját területén történő térnyerésétől, s felforgató hatásaitól – úgy hisszük –, magáért beszél.

Vajda Barnabás kötetének vége felé haladva egyre oldottabb témákat húz elő. A hivatali struktúra és működés korábban felvillantott mozzanatain túl elér ugyanis a rádió és a hallgatók viszonyához is. Bemutatja, hogyan jutott hozzá a SZER a „fal túlsó oldaláról” jövő reakciókhoz, honnét tudták a szerkesztők, hogy mekkora hatást ér el a munkájuk. A két nagyhatalom közti feszültség mind nagyobb enyhülésével ezen visszajelzések módja is egyre nagyobb skálán mozgott, a külföldre érkezett látogatókkal készített interjúkon túl egyre szaporodtak ugyanis a hallgatói levelek, majd a telefonok. A korábban már említett emberiesség megnyilvánulása volt az is, hogy a SZER kiemelten nagy figyelmet fordított a hallgatói igények és kívánságok kielégítésére, a kérdések megválaszolására, s az üzenetek tovább­adására. A sportra vonatkozó kérdéseken túlmenően nagyban jelentek meg a napjainkra is jellemző dalkérések, melyek közt számtalanszor ott szerepelt a már többször játékba hozott Scorpions-sláger.

A rádió előszeretettel közölte a hallgatók által beküldött élcelődő vicceket is, melyek természetesen elsősorban a rendszer kritikáját adták. Az érdekesség kedvéért erre példát is hozunk: „Indiába látogat a csehszlovák köztársasági elnök, Antonín Novotný és a felesége. Az asszony azt javasolja férjének, ő is fessen a homlokára pöttyöt. Novotný tudni akarja, miért. A nő azt feleli: – A pártban egyszer hallottam, hogy rólad beszélnek. Azt mondták, hogy minden rendben van veled, csak a homlokukra mutattak, hogy innen hiányzik valami.” (251. p.) Szerintünk éppúgy egy gyöngyszem a következő bohózat is: „Tudják, mi lesz, ha a gorilla kereszteződik a bacsával? (Bacsa: hagyományos szlovák pásztor.) Gorbacsov.” (252. p.)

A szerző nem feledkezik meg a csehszlovákiai magyarság kérdéséről sem. Ezen téma kapcsán főként arra koncentrál, hogy ha megjelent a SZER anyagain belül, úgy milyen kontextusban, formában és jelentőségben. Lényegében e téma mellett bontakoztatja ki a nacionalizmus rádión belüli megközelítésének módozatait és változásait is; beletelt ugyanis egy kis időbe, míg a nemzeti kérdésektől magát igencsak távol tartani kívánó nyugat rájött, hogy a nacionalizmus fontos fegyver lehet, melynek révén sorra verhetőek az ékek a Szovjet Unió falába.

Vajda Barnabás Egy szabad hang Kelet-Európában. A Szabad Európa Rádió tevékenységéről a hidegháború alatt című munkáját dicséri a kötetben helyet kapó tanulmányok önreferens jellege, hiszen bár az egyes szövegblokkok – megfigyelésünk szerint – közegükből kiszakítva, önálló tanulmányokként is éppúgy közölhetők volnának, az előző szövegekre való vissza-visszautalás azonban – ennek majdhogynem ellentmondva – még feszesebbé és összefüggőbbé teszi a textust.

A kutatómunka mélységét mutatja a cirka kétszázhetven oldalra rúgó törzsszöveg lábjegyzeteinek igen magas száma. A hatszázkilencvennyolc jegyzet túlnyomó többsége nem kommentár, hanem hivatkozás. Talán ez az oka, hogy a kötetet mindez nem teszi szaggatottá, az olvasást ugyanis elenyésző mennyiségben törik meg a mellékszálakon kibontakozó gondolatok; maguk a hivatkozások pedig a munka által felvonultatott bőséges adatmennyiség eredeti helyének probléma nélküli meglelhetőségét adják.

A kötet Selye János Egyetemen megejtett bemutatóján jegyezte meg Simon Attila történész, hogy az opus jelentőségét növeli az annak alapjául szolgáló, elsősorban angol nyelvű forrásanyag. Ahogy fogalmazott, épp ennek köszönhető, hogy Vajda Barnabás nem esik abba a sok más történész/szakíró által ki nem került hibába, hogy témájára csupán egy adott ország/régió kínálta forrásanyag felől közelítsen rá. A szerző tehát nem tagozódik be abba a hagyományba, melynek képviselői csupán a közegünkben élők által ránk hagyott anyagokat dolgozzák fel a közegünkről, hanem egy külső értelmezési horizont felől közelít témájára, melynek középpontjában mindazonáltal továbbra is saját közege marad. Az, hogy a számtalan angolszász név, s hogy az egyes szervek, szervezetek és szekciók neve hivatalos formájukban, angolul jelennek meg, az említett nyelvet nem beszélők számára bár kissé megnehezít(het)i az olvasást, a megnevezések/rövidítések kötet elején történő s a törzsszövegben is számos esetben megejtett fordítása/feloldása azonban ezt az esetleges akadályt is kellőképp kiküszöböli.

„2011-ben a SZER huszonegy országba sugároz huszonnyolc különböző nyelven. Közülük 18 országban engedéllyel működik, háromban viszont illegálisan (Irán, Türkmenisztán, Üzbegisztán), miként egykor Kelet-Európában” (279. p.) – írja munkájának záró fejezetében a szerző. Leginkább talán ez a rész az, aminek kapcsán az immár negyedszer párhuzamba hozott dalszövegrészlet utolsó két sora játékba hozható. Hisz mint ahogy a különböző hangszerek is eltérő hangzással éneklik el ugyanazt a kottát, a zenét, úgy a Szabad Európa Rádió egykori s jelenlegi szerkesztőségei is bár más és más nyelven mondják el a nyugati demokráciák, a leginkább emberközpontú társadalmak elvrendszerét, mégis végig ugyanarról a minden embernek járó jogról beszélnek: a Szabadságról.