A munkácsi püspökség kísérletei egy önálló görög katolikus érsekség felállítására a 19. század közepéig

A magyarországi ruszinság egyházszervezete rögös utat járt be az 1848-as forradalomig. Amikor őseik a 13. század második felében nagyobb számban kezdtek megjelenni Északkelet-Magyarország hegyvidéki részein, egyházilag még nem voltak megszervezve. (Botlik 1997a, 9. p.) Mivel görögkeleti (ortodox) vallásúak voltak, környezetük nem is tartotta őket keresztényeknek. Papjaik, a batykók, hasonlóan a ruszin jobbágyokhoz, robotoltak és adót fizettek. Kiszolgáltatott volt a helyzetük ortodox püspökeiknek is, akik kinevezésébe és tevékenységébe gyakran beavatkoztak a kegyúri jogaikra hivatkozó munkácsi várurak. (Bendász 1999, 75. p.; Gönczi 2007, 22. p.) A 14–15. század fordulóján azonban kialakultak helyi vallási központjaik, melyek közül a munkács-csernekhegyi kolostor vált a ruszin püspökök székhelyévé. (Kobály 2003, 356. p.; Magyar Katolikus Lexikon [továbbiakban: MKL] 2004, IX. kötet, 390. p.)

Az egyházi szervezet kiépítésében görög katolikussá válásuk bizonyult meghatározónak. Az unió nemcsak vallási, etnikai és kulturális „védőbástyát” jelentett, hanem egyházszervezetük további fejlesztését is lehetővé tette. (Pekar 1992, 84. p.)

Jelen tanulmányban az ungvári uniótól kezdődően az osztrák neoabszolutizmus első feléig kívánjuk nyomon követni a ruszin egyházi struktúra kiépítésében véghezvitt legjelentősebb lépéseket. Ennek során vázlatszerűen kitérünk azokra az eseményekre, melyek meghatározó szerepet játszottak a görög katolikus vallás helyzetének megszilárdításában és a munkácsi püspökség felállításához vezető eseménysorozatban. Ezt követően ismertetjük azokat az első terveket, amelyek a munkácsi egyházmegye érsekségre emelésével is foglalkoztak; megvizsgáljuk a ruszin főpapság 1848 nyarán megfogalmazott elképzeléseit. Írásunk e szakaszában a munkácsi püspökség egyházszervezeti törekvéseit párhuzamba állítjuk a román görög katolikusok hasonló céllal indított autonómiamozgalmával.

A ruszin egyházszervezet kiépülése

A magyarországi ortodox vallású ruszinság Rómához való csatlakozása az 1646. évi ungvári unióval vette kezdetét. Az egyesülés ügyét azonban nem mindenhol támogatták egyformán, ezért a vallási unió kérdése mintegy száz évig megosztotta a ruszinságot. Amíg a Szepesség, Zemplén és Ung vármegye klérusa már a 17. század közepén egyesült a római katolikus egyházzal, addig a Habsburg-ellenes erdélyi fejedelmek – tartva az ellenreformáció veszélyétől – az ortodoxia továbbélését támogatták Beregben és Máramarosban. (Hermann 1973, 271–272. p.; Ács 1996, 149. p.) A küzdelemből az uniót támogatók kerültek ki győztesen, így az összes, addig görögkeletinek maradt ruszin csatlakozott az unitus egyházhoz, utolsóként a máramarosiak 1734-ben. (Kobály 2003, 356. p.; Gönczi 2007, 26. p.)

A szakirodalomban általánosan elfogadott tény, hogy a Rómával való egyesülés a nemzeti fejlődést nem segítette, hanem hátráltatta. Érvként hozzák fel, hogy az unió elszigetelte a kisszámú, műveletlen, politikai szervezettel nem rendelkező ruszinokat. Ennek legfőbb oka, hogy a klérus számára az egyesülés műveletség- és egzisztenciabeli felemelkedést jelentett. Ezek a kedvezmények a munkácsi klérus feudális társadalomba való betagolódásához vezettek. Így az egyetlen értelmiségi rétegnek számító papság hátat fordított nemzetének, s elindult az asszimiláció útján. (Magocsi 1979, 16–17. p.; Arató 1983, 54. p.; Ács 1996, 149. p.) Hangsúlyoznunk kell azonban, hogy volt egy tényező, amely változatlan maradt az unió után is. Ez a görög rítus, azaz a keleti szertartásrend továbbélése, amely teljes egészében sértetlen maradt. (Pirigyi 1990, 11–12. p.; Pekar 1992, 84. p.; Kobály 2003, 356. p.; Romsics 2004, 81. p.) Miroslav Hroch1 szavaival ezt a „régi etnikai egység maradékának” is nevezhetjük, (Hroch, 2000, 10. p.) különösen egy olyan korban, amikor a legtöbb személy inkább azonosította magát vallási hovatartozása, mint nemzetisége alapján. (Magocsi 1979, 21. p.; Gergely 2008, 15. p.)

Az unió évszázada folyamán nem alakult meg a ruszin görög katolikus egyházszervezet. Az új egyházat ugyanis az egri püspök fennhatósága alá rendelték. A ruszin papság ezzel elégedetlen volt, és megindította a harcot az önálló munkácsi püspökség megalapításáért. Küzdelmük főleg ideológiai síkon folyt; régi történelmi jogaikra hivatkozva igyekeztek bizonyítani igazukat, mely végül az első történeti munkák megszületéséhez vezetett.#2

Az önálló munkácsi püspökség megalapításában azonban nem az ideológiai viták játszották a döntő szerepet. Sokkal inkább az aktuális politikai helyzet. Az 1740-es évek elején a megnövekedett adókkal és a romló gazdasági helyzettel elégedetlen ruszin parasztok, valamint az alsópapság egy része felkelések sorában vett részt. A szociális sérelmek hatására egyre több elégedetlenkedő kezdte elveszíteni hitét az unitus egyházban, sőt egyes helyeken – jelentős szerb és orosz közreműködéssel – az ortodoxiához való visszatérés lehetőségét is fontolgatták. A skizmatikus mozgalmak elterjedésétől és az esetleges cári intrikáktól tartva Bécsben úgy határoztak, hogy az elégedetlen ruszin lakosságot egy önálló püspökség felállításával próbálják meg kielégíteni. (Magocsi 1979, 25–26. p.) Ennek nyomán Mária Terézia királynő (1740–1780) hathatós segítségével, 1771-ben sikerült megvalósítani a Munkácsi Görög Katolikus Egy­ház­megye kánonszerű felállítását. A korábbi apostoli helynök, Bradács János (1732– 1772), püspök lett. Nemsokára bekövetkező halála azonban nem sok időt hagyott számára elkezdett munkája továbbvitelére. Bradács püspököt Bacsinszky András (1732–1809) követte a főpásztori székben, aki az egyházmegye financiális, oktatási és ideológiai alapjait rakta le. Az uralkodónő bizalmát élvező Bacsinszky 1775-ben Ungvárra helyezte át a püspökség székhelyét. A görög katolikusok megkapták a betiltott jezsuita rend egykori ingatlanait. Az egyházmegye hivatala a jezsuita kollégiumban, a papnevelő intézet a Drugeth-várban kapott helyet. A püspökség igazgatására héttagú káptalant állítottak fel (1776). (Hodinka 1909, 622–625., 759–772. p.; Magocsi 1979, 26–28., 31. p.; Pirigyi 1990, 59–60. p.; Пагиря 1996, 13–14. p.; Botlik 1997b, 80–84. p.; Kobály 2003, 356. p.; MKL 2004, IX. kötet, 390–391. p.)

Bacsinszky Andrást korának első számú vallási és nemzeti vezetőjeként tartották számon.3 A munkácsi egyházmegye kiépítése mellett különös figyelmet fordított a kultúra, az oktatás és a nyelvművelés ügyére. Jelentős mértékben „hozzájárult a magyarországi ruszinok vallási és egyben nemzeti arculatának megőrzéséhez”. (Kobály 2003, 356. p.) Tevékenységének köszönhetően a munkácsi püspökség a magyarországi ruszinok vallási és nemzeti identitásának meghatározó pillérévé vált.

Első kísérletek egy görög katolikus érsekség felállítására

A munkácsi egyházmegye megszervezésével a ruszinok biztosították Egertől való függetlenségüket, mindazonáltal az esztergomi érsek joghatósága alatt maradtak. A magyar hercegprímás ellenőrzést gyakorolt egyházi és kulturális életük felett. Ilyen körülmények között a ruszin nemzeti fejlődés előmozdítása az egyházszervezeten belüli hathatósabb érdekérvényesítéstől volt várható.

A helyzettel Bacsinszky püspök is tisztában volt. A munkácsi főpásztor már 1773-ban lépéseket tett egy önálló görög katolikus érsekség alapítására. Tervét a császári udvar kedvezően fogadta. S amikor Bécsben felvetődött a magyarországi és galíciai görög katolikusok egy érsekségben való egyesítése (1779), Bacsinszky püspököt tartották legalkalmasabbnak a közös egyház-igazgatási egység vezetésére. Az egyesülés azonban a magyarországi hatóságok és a római katolikus papság makacs ellenállása miatt nem valósulhatott meg. (Magocsi 1979, 30. p.; Pekar 1992, 84–85. p.)

Athanasius Pekar egyháztörténész különféle okokkal magyarázta a tiltakozást. Véleménye szerint a magyar főnemesség egyik érve az volt, hogy a királyság területén élő ruszin és román görög katolikusok már rendelkeznek metropolitával az esztergomi hercegprímás személyében. „Idegen” (értsd: galíciai) érsek alá rendelésük „szerencsétlen következményekkel” járhat az unió számára, s a „magyar alkotmány sérelmét” idézné elő. Ezenkívül a magyarországi ruszinok és románok kulturális és vallási élete megköveteli az esztergomi érsek „gondos felügyeletét és ellenőrzését”. (Pekar 1992, 85. p.)

Az egyesüléssel szemben foglalt álláspontot Galícia kormányzója. A lembergi káptalan pedig nem fogadta el Bacsinszky érseki jelölését. Ezért a galíciai metropólia visszaállításakor (1808), a császár egy külön rendeletben erősítette meg az esztergomi érsek főhatóságát a munkácsi püspökség felett. (Magocsi 1979, 30. p.; Pekar 1992, 85. p.)4

A magyarországi és a galíciai görög katolikus egyházmegyék egyesítésének lehetősége 1843-ban került újból előtérbe. A kezdeményező ezúttal XVI. Gergely pápa (1831–1846) volt, aki az Osztrák Birodalom unitus püspökségeit illetően három tervet készített. A pápa javaslatai között szerepelt egy görög katolikus patriarchátus alapítása, vagy legalább egy önálló hatáskörű prímás kinevezése a birodalom határain belül élő görög katolikusok számára. A magyar tiltakozás megelőzésére egy harmadik tervet is felvázolt. Eszerint két görög katolikus érsek kinevezésére került volna sor; az egyik a magyarországi, míg a másik a birodalom fennmaradó területén élő unitusok felett gyakorolt volna főhatóságot. A magyar római katolikus főpapság azonban egyik előterjesztésbe sem egyezett bele, így a királyságban élő görög katolikusok továbbra is Esztergom kötelékében maradtak. (Pekar 1992, 86. p.)5

A munkácsi püspökség 1848. évi indítványa és a román püspökök álláspontja

Az Ungváron ülésező konzisztórium úgy vélte, hogy a fennálló szervezeti struktúra nem mozdítja elő kellőképpen az anyagi források hiányával küzdő munkácsi egyházmegye gyarapodását. A megoldást továbbra is egy önálló görög katolikus hierarchia megteremtésében látták, az alkalmat pedig az 1848-as helyzet adta, amely változást hozott állam és egyház viszonyában.

1848 tavaszán a munkácsi püspökség káptalana válaszút elé érkezett, s úgy döntött, hogy az egyházi vagyon kézbentartására törekedő magyarországi katolikus egyház ellenében a szekularizáció irányába már jelentős lépéseket tett államot fogja támogatni. A magyar liberális vezetők és a munkácsi püspökség között egy kölcsönösen jó kapcsolat alakult ki, amely a magyar függetlenségi küzdelmek végéig megmaradt. (Vö. Molnár 2012, 289–298. p.)

Talán nem véletlen, hogy Popovics Vazul püspök6 és főpapsága elérkezettnek látta az időt a magyarországi katolikus egyházszervezeten belüli hathatósabb érdekérvényesítésre. Az első lépést az 1848. június 3-i káptalani ülés tette meg, amely elhatározta, hogy indítványozni fogja a munkácsi püspökség érsekségre emelését. Szorgalmazták továbbá, hogy a magyarországi görög katolikus egyházat a jövőben létrehozandó munkácsi érsekség irányítása alá kell rendelni. Kérésük „nyomós okainak” kidolgozását három szentszéki ülnökre és egy szemináriumi hittanárra bízták.7

A négy klerikus el is készítette a rá bízott munkát, melyet az 1848. július 13-i káptalani tanácskozás hagyott jóvá.8 A folyamodvány9 előadja, hogy Magyarország és Erdély uniójával a hazai görög katolikus püspökségek száma ötre nőtt, s az ezekben élő hívek száma eléri a másfél milliót. Még sincs külön görög katolikus érsekségük, holott a galíciai két püspökségéből az egyik érsekség és a magyarországi ortodoxok is rendelkeznek metropolitával. Tekintettel arra, hogy a hazai görög katolikus egyházmegyék közül lélekszámban a munkácsi a legnagyobb, s benne az unitusok számára legfontosabb „ősi orosz és oláh nyelvek használatosak”, ezért a jövőbeni a munkácsi érsekség lenne legalkalmasabb a magyarországi görög katolikusok irányítására. Indokként kerültek még szóba a latin és keleti szertartásrend, valamint az egyházi fegyelem különbözőségéből adódó problémák.10

A káptalan elküldte a folyamodványt Eötvös József vallás- és közoktatásügyi miniszternek, valamint István nádornak és V. Ferdinánd királynak. Az indítvánnyal érdemben a magyar kultuszminisztérium katolikus osztálya foglalkozott, amely a fogarasi és a nagyváradi püspök véleményét is kikérte. Leményi János fogarasi püspök11 válaszában inkább az erdélyi görög katolikus érsekség visszaállítását tartotta célszerűnek. Leményi egy külön görög katolikus püspökség alakítására is gondolt. Ezt az Erdélytől Magyarországhoz visszakapcsolt részekből kellett volna létrehozni. (Hajdu 1933, 84–85. p.; Molnár 2012, 304–305. p.) Utóbbi területekből Erdélyi Vazul nagyváradi püspök12 is külön egyházmegyét szervezett volna. Elképzeléseit a vallási és közoktatási miniszterhez írt beadványában (1848. augusztus 13.) fejtette ki részletesen. Ebben Nagybányát ajánlotta az új püspökség székhelyéül. A jövőbeni nagybányai egyházmegyéhez csatolta volna a munkácsi püspökség „oláh ajkú” egyházközségeit.13 Erdélyi Vazul kiemelte, hogy az aktuális helyzet alapján Lugoson egy újabb püspökséget kellene felállítani, a fogarasi püspökséget pedig érsekségi rangra kellene emelni. (Hajdu 1933, 84–85. p.; Meszlényi 1928, 123–124. p.) Nézete szerint a fenti intézkedésekkel szorosabbra lehetne fűzni a román nép Magyarországgal és a római szentszékkel való kapcsolatát.14

A kultuszminisztérium katolikus osztálya a munkácsi érsekség felállítását illetően elutasító álláspontra helyezkedett. Ellenben támogatta volna a román püspökök elképzeléseit, „hogy ezáltal a hitegyesülés üdvös célja – az apostoli királyok mindenkori szándéka szerint, s a haza érdekében is – mindinkább lehetségessé váljék”. (Hajdu 1933, 85. p.) Ezt az elhatározást tükrözte Eötvös József Hám János hercegprímáshoz15 írt levele is. Ebben a miniszter úgy nyilatkozott, hogy „szíves méltánylattal vettem” a munkácsi egyházmegye káptalana, illetve a nagyváradi és fogarasi püspökök feliratait. Ugyanakkor kikérte a hercegprímás véleményét egy leendő balázsfalvi érsekséggel és nagybányai püspökséggel kapcsolatban. Javasolta, hogy a kérdéssel érdemben foglalkozzanak a szeptember 24-re tervezett zsinaton. (Tamási 2011, 65. p.)

Ismeretes, hogy a háborús körülmények miatt a nemzeti zsinat elmaradt, így a görög katolikusok ügyében ekkor nem születhetett érdemi döntés.

Kitekintés a neoabszolutizmus korszakára

Az önálló görög katolikus érsekség kérdése Világos után újból felvetődött. Az igények elbírálásánál meghatározó szerepe volt az osztrák kormányzatnak, amely az egyházpolitikát az 1848–1849-es érdemek jutalmazására, illetve büntetésére is felhasználta. (Deák 2000, 227. p.) Ilyen körülmények között a szabadságharc végéig magyarbarát magatartást tanúsító munkácsi püspökség eleve hátrányos helyzetből indult, s ennek megfelelően nem is kacérkodott az önálló hierarchia gondolatával. Az ellenforradalom szolgálatába sodródott román görög katolikusok viszont úgy érezték: megnyerhetik terveiknek az udvar jóindulatát. Az Esztergomtól független egyházszervezet megteremtését az erdélyi román nemzeti mozgalom követelései közé is beemelték. Ezzel újabb érvvel támasztották alá törekvéseiket. (Deák 2000, 229. p.)

A román görög katolikusok egyik legjelentősebb vezetője Erdélyi Vazul nagyváradi püspök volt. Erdélyi püspök 1849. november 26-án beadványban fordult a nagyváradi kerületi biztoshoz, amelyben kérte: „emancipálják” „az orosz egyházi uralom” alatt élő görög katolikus románokat. Ennek nyomán a munkácsi egyházmegye délkeleti részén fekvő plébániákat helyezett volna román egyházszervezeti igazgatás alá. (Deák 2000, 230. p.)

Scitovszky János esztergomi hercegprímás16 – Bécs utasítására – a nagyváradi főpásztort nevezte ki annak a bizottságnak az élére, amely a román görög katolikus hierarchia kérdéséről értekezett. Fontos megemlíteni, hogy a testület tagjai nem kizárólag a fogarasi és nagyváradi püspökségekből kerültek ki, hanem Anderkó Péter máramarosi vikárius és Fásy János nagybányai esperes révén a munkácsi egyházmegye is képviselve volt. Az 1850. június 10-én Nagyváradon összeülő tanácskozás a fogarasi püspökség érsekségre emelésére, valamint két új püspökség17 létrehozására tett javaslatot. (Veritas 1908, 47. p.; Pirigyi 1990, 34. p.)

A nagyváradi bizottság által megfogalmazott terveket a későbbiekben csak néhány ponton változtatták meg Bécsben és Esztergomban. Mind közül talán legfontosabb, hogy az egyik püspökség székhelye Nagybánya helyett Szamosújvár lett. E változtatás kifejezetten Alexander Bach belügyminiszter kérése volt. „Ezt követően Bach 1850. december 5-én terjesztette elő javaslatát az uralkodónak, a balázsfalvi görög katolikus érsekség felállításáról s az annak alárendelt lugosi és szamosújvári püspökség létesítéséről.” (Deák 2000, 229. p.) Az előterjesztést Ferenc József 1850. december 12-én változtatás nélkül elfogadta, s megerősítés végett Rómába küldte. (Veritas 1908, 49. p.; Pirigyi 1990, 34. p.; Deák 2000, 229. p.)18

A pápai jóváhagyás azonban egy rövid ideig váratott magára. Ennek oka, hogy IX. Pius pápa kikérte az esztergomi érsek, illetve az érintett görög katolikus püspökök véleményét. Az osztrák kormány a Róma által visszaküldött iratokat Scitovszky hercegprímásnak továbbította.

Scitovszky újabb bizottságot hívott össze a felmerült kérdések tisztázására. (Veritas 1908, 49–50. p.; Pirigyi 1990, 34–35. p.) A testület 1851. szeptember 14-én újból Nagyváradon ült össze, Erdélyi Vazul vezetésével. Az egy esztendővel korábbi tanácskozás tagjain kívül megjelent az azóta rehabilitált Popovics Bazil munkácsi püspök is. A bizottság kiegészült még az időközben megválasztott Alexandru Şterca-Şuluţiu fogarasi román püspökkel19 és Mihályi Gergely zalatnai esperessel. (Veritas 1908, 49–50. p.)

A Nagyváradon tanácskozó egyházfők „beleegyeztek abba, hogy joghatósági területükről paróchiákat csatolnának át a létesítendő új egyházmegyékbe”. (Pirigyi 1990, 34. p.) S miután az esztergomi érsek sem gördített akadályokat a tőle független román egyháztartomány létrehozása elé, IX. Pius pápa 1853. november 26-án kanonizálta a gyulafehérvár-fogarasi érsekséget.20 Ez alá rendelték a már meglévő nagyváradi egyházmegyét és a két akkor alapított görög katolikus püspökséget, a szamosújvárit és a lugosit. (Veritas 1908, 50. p.; Pirigyi 1990, 35. p.; Adriányi 2009, 74–75. p.)

A munkácsi egyházmegye – a hercegprímás és a bécsi kormányzat elképzeléseinek megfelelően – továbbra is Esztergom szuffragáneus püspöksége maradt. Az egyházszervezeti változtatások annyiban érintették, hogy 94 plébániát (60 000 hívő) csatoltak át tőle a szamosújvári püspökséghez. (Veritas 1908, 84. p.; Pirigyi 1990, 55. p.)

Összegzés

A munkácsi egyházmegye érdekérvényesítési kísérletei többféle formában jelentkeztek, s gyakran ötvöződtek a ruszin etnikai tudat erősítését célzó elhatározásokkal. Az 1646. évi ungvári unió után e szándék az egri püspök befolyását kívánta csökkenteni. Az egyházmegye kanonizálásával megszűnt az Egertől való függés. A püspökség az esztergomi hercegprímás főhatósága alá került.

Bacsinszky András püspök volt az, aki elsőként vetette fel a munkácsi püspökséget magába foglaló görög katolikus érsekség felállítását. A magyar vezető körök tiltakozása azonban keresztülhúzta e terveket.

Az 1848. évi forradalom újabb reményt adott a magyar kormánnyal kölcsönösen jó kapcsolatot ápoló munkácsi egyházmegyének. 1848 nyarán Popovics Vazul püspök és káptalana kifejezte óhaját a magyarországi görög katolikus hierarchiát irányítani hivatott munkácsi érsekség megalapítására. A magyar kultuszminisztérium azonban a román püspökök kedvezőtlen véleményei miatt nem támogatta e törekvést.

A helyzet a szabadságharc leverését követően sem változott. A bécsi kormányzat az ellenforradalom oldalán jelentős érdemeket szerzett román görög katolikusok számára biztosított Esztergomtól független egyházszervezetet.

Források

A Munkácsi Görög Katolikus Egyházmegye iratanyaga a Kárpátaljai Területi Levéltár beregszászi részlegében (151. fond)

Felhasznált irodalom

Ács Zoltán 1996. Nemzetiségek a történelmi Magyarországon. Budapest, Kossuth Könyvkiadó.

Adriányi Gábor 2009. A Bach-korszak katolikus egyházpolitikája 1849–1859. H.n., Kairosz Kiadó.

Arató Endre 1983. A magyarországi nemzetiségek nemzeti ideológiája. Budapest, Akadémiai Kiadó.

Bendász István 1997. Az 1848–1849-es szabadságharc és a Munkácsi Görög Katolikus Egyházmegye. Ungvár, KMKSZ.

Bendász István 1999. Részletek a Munkácsi Görög Katolikus Egyházmegye történetéből. Ungvár, KMKSZ.

Botlik József 1997a. Hármas kereszt alatt. Görög katolikusok Kárpátalján az ungvári uniótól napjainkig (1646–1997). Budapest, Hatodik Síp Alapítvány–Új Mandátum Könyvkiadó.

Botlik József 1997b. Út a munkácsi püspökség felállításáig (1690–1771). In P. Punykó Mária (szerk.): „Hét kereszt alatt felkelek”. Kárpátaljai néprajzi és honismereti tanulmányok. Budapest–Beregszász, Hatodik Síp Alapítvány–Mandátum Kiadó, 80–95. p.

1995. Molnár István 1995. Vallási kisebbség és kisebbségi vallás. Görögkatolikusok a régi és a mai Lengyelországban. Budapest, Balassi Kiadó.

Deák Ágnes 2000. „Nemzeti egyenjogúsítás”. Kormányzati nemzetiségpolitika Magyarországon 1849–1860. Budapest, Osiris Kiadó.

Gergely Jenő 2008. Vallási és nemzeti identitás – egyházak, felekezetek és állam kapcsolata 1945 előtt. In Kovács András Sándor (szerk.): Felekezetek, egyházpolitika, identitás Magyarországon és Szlovákiában 1945 után. Budapest, Kossuth Kiadó, 15–28. p.

Gönczi Andrea 2007. Ruszin skizmatikus mozgalom a XX. század elején. Ungvár–Beregszász, PoliPrint–II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola.

Hajdu János 1933. Eötvös József báró első minisztersége. Budapest, MTA.

Hermann Egyed 1973. A katolikus egyház története Magyarországon 1914-ig. München, Aurora.

Hodinka Antal 1909. A munkácsi görög-katholikus püspökség története. Budapest, Magyar Tudományos Akadémia.

Hroch, Miroslav 2000. Social Preconditions of National Revival in Europe. A Comparative Analysis of the Social Composition of Patriotic Groups among the Smaller European Nations. New York, Columbia University Press.

Kobály József 2003. A kárpátaljai ruszinok. In Ábrahám Barna–Gereben Ferenc–Stekovics Rita (szerk.): Nemzeti és regionális identitás Közép-Európában. Piliscsaba, Pázmány Péter Katolikus Egyetem BTK, 347–360. p.

Magocsi, Paul Robert (ed.) 1979. The Shaping of a National Identity – Subcarpathian Rus’, 1848–1948. Cambridge–London, Harvard University Press.

Magocsi, Paul Robert–Pop, Ivan (eds.) 2005. Encyclopedia of Rusyn history and culture. Toronto–Buffalo–London, University of Toronto Press.

Magyar Katolikus Lexikon (MKL). IV., VII., IX., XI., XII. kötetek; 1998, 2002, 2004, 2006, 2007. Diós István (főszerk.)–Viczián János (szerk.). Budapest, Szent István Társulat.

Meszlényi Antal 1928. A magyar katholikus egyház és az állam 1848/49-ben. Budapest, Szent István Társulat.

Molnár Ferenc 2011. A Munkácsi Görög Katolikus Püspökség és az osztrák neoabszolutizmus (1849. augusztus – december 31.). Fórum Társadalomtudományi Szemle, 13. évf. 4. sz. 87–108. p.

Molnár Ferenc 2012. A Munkácsi Görög Katolikus Püspökség az 1848–1849-es események viharában. Kisebbségkutatás, 2. sz. 287–309. p.

Пагиря, Василь 1996. Світочі карпатського краю. Історичні портрети греко-католицьких священиків Мукачівської Эпархії. Мукачево, Елара.

Pálmány Béla 2002. Az 1848–1849. évi első népképviseleti országgyűlés történeti almanachja. Budapest, Magyar Országgyűlés.

Pekar, Athanasius B. 1992. The history of the church in Carpathian Rus’. New York, Columbia University Press.

Pirigyi István 1990. A magyarországi görög katolikusok története. II. kötet. Nyíregyháza, Görög Katolikus Hittudományi Főiskola.

Ring Éva 2004. Államnemzet és kultúrnemzet válaszútján. A modern nemzetek születése Kelet-Közép-Európában. Budapest, ELTE Eötvös Kiadó.

Romsics Ignác 2004. Nemzet, nemzetiség és állam Kelet-Közép- és Délkelet-Európában a 19. és 20. században. Budapest, Napvilág Kiadó.

Sarnyai Csaba Máté 1999. Források a szekularizációs törekvések 1848 végi püspökkari értékeléséhez. In Fazekas Csaba (szerk.): Fiatal egyháztörténészek írásai. Miskolc, Miskolci Egyetem BTK Újkori Magyar Történeti Tanszék. http://mek.niif.hu/02000/02082/ html/index.htm. (Letöltés ideje: 2013. január 10.)

Solymosi József 2009. Forradalom és szabadságharc Északkelet-Magyarországon 1848–49-ben (Az Ung, Bereg, Máramaros és Ugocsa vármegyék területén történt események). Doktori (PhD) értekezés. Budapest, Eötvös Lóránd Tudományegyetem. http://doktori.btk.elte.hu/hist/solymosijozsef/diss.pdf. (Letöltés ideje: 2013. február 5.)

Tamási Zsolt 2011. Erdélyi katolikus rítusok autonómiája 1848-ban. Egyháztörténeti Szemle, 2. sz. 54–76. p.

Veritas [Gagyi Jenő] 1908. A magyarországi románok egyházi, iskolai, közművelődési, közgazdasági intézményeinek és mozgalmainak ismertetése. Budapest, Uránia Könyvnyomda.