Vörös Ferenc: Mutatvány az 1720-as országos összeírás névföldrajzából (Török Tamás)
Vörös Ferenc: Mutatvány az 1720-as országos összeírás névföldrajzából. Szombathely, Savaria University Press, 2013, 217 p.
Vörös Ferenc már másfél évtizede foglalkozik a Mai magyar családnévatlasz létrehozásával. E munka egyik állomása a 2013-ban megjelent Mutatvány az 1720-as országos összeírás névföldrajzából című könyve. Ahogy a címből is kiderül, elsősorban az 1720-as országos népösszeírást vette alapul, melyet a 2009-es korpusszal vet össze. A szerző többször is hangsúlyozza, hogy nemcsak a terjedelmi korlátok miatt nem törekszik teljességre, hanem elsősorban azért, mivel a két adatbázis összehasonlításában még csak a kezdeti lépéseket tette meg. Ez alatt azt érti, hogy csak a családnevek rendszerével foglalkozik (a keresztneveket nem vonta be a vizsgálódásába, azokkal egy 2013 őszén megjelenő monográfiájában foglalkozik), azon belül is csak a leggyakoribb neveket sorolja fel és vizsgálja alakváltozataikat.
Szerkezetét tekintve a könyv hét fejezetre oszlik, melyet két nagyobb részre oszthatunk: az általános kérdésekkel foglalkozó részre (az első fejezettől a negyedik fejezet harmadik alfejezetéig) és a gyakorlati részre, mely a negyedik fejezet harmadik alfejezetétől a befejezésig tart. Az első rész olyan általános kérdésekkel foglalkozik, mint az 1720-as népösszeírás, a történeti háttér, a család- és keresztnevek fogalma és nyelvföldrajza. A második rész az egyes családnevek gyakorisági listája mellett a leggyakoribb családnevek (Kovács, Szabó, Nagy, Tót) eredetét, változatait és nyelvföldrajzát taglalja.
A szerző nagy figyelmet fordít az adatok térképeken történő ábrázolására. Egy külön fejezetben foglalkozik is az adatbázisok építésével és az adatok térbeli elrendezésével. Említést tesz a korábbi eljárásokról és az eddig használt programokról. Bár a számítógépes programok megkönnyítik a térképkészítők munkáját, Vörös tapasztalata szerint így is sok előkészítő munkára és rendszerezésre van szükség ahhoz, hogy az adatokat végül a térképeken a megfelelő módon lehessen ábrázolni.
A munka áttekinthetőségét elősegítendő a szerző az egyes fejezeteken belül pontokra, illetve alpontokra tagolja a tárgyalandó témát. A fejezeteket rövid összefoglalóval és összegzéssel zárja, melyben megmagyarázza az esetleges homályos részeket és igyekszik megkönnyíteni az adatok értelmezését.
Az anyag vizuális feldolgozását a táblázatok mellett a térképek is elősegítik, melyeken a nevek térbeli gyakorisága is jól kivehető. Az adatok térképen való ábrázolásával Vörös Ferenc is sokat foglalkozik, mivel az 1720-as adatokat nem a korabeli közigazgatási rendszernek megfelelő térképeken, hanem az 1910-es megyebeosztású térképekre vetítette rá. A leggyakoribb családnevek területi eloszlását az egész történelmi Magyarországra, valamint az 1920 után keletkező egyes utódállamokra is kivetíti. Az adatok nem teljesek, mivel a korabeli összeírás nem terjedt ki az egész népességre, csak a lakosság egy bizonyos szegmensére. Az adatok döntő többsége a mai Magyarország (38,02%) és Szlovákia területéről származik (36,86%). A többi utódállamból lényegesen kisebb mennyiségű adat áll csak rendelkezésre, ezt Vörös azzal magyarázza, hogy „a korabeli összeírás ugyan megyénként történt, de nem minden régióban. Ez részben a közigazgatási beosztás későbbi módosításával hozható összefüggésbe, részben pedig a török kiűzése utáni térségi politikai viszonyokkal” (41. p.).
A mű jelentős részét a négy leggyakoribb családnév, valamint a magyar és a szláv asszonyképzős nevek taglalása teszi ki. A leggyakoribb családnevek mindegyikénél először az etimológiai hátteret tisztázza a szerző. Megpróbálja feloldani a feszültséget az egyes nézetek és a lehetséges származtatási lehetőségek között (elsősorban a Kovács családnév esetében), majd közli a korpusz alapján előforduló alakváltozatait. A neveket megyei lebontásban ábrázolja a térképeken, és az egyes megyékre vonatkozó részarányukat is feltünteti táblázatokban.
Az asszonyképzős neveknél elsősorban a relictákat (elhagyott, elvált) vizsgálta az 1720-as korpuszban. Itt elsősorban az -ička és a -ka képzős családnevek előfordulásával foglakozik. Ahogy a munkában is olvashatjuk, nem mindig egyértelmű, hogy az említett képzők nőkre utalnak, mivel a korpuszban nagyobb számban olyan családnevek fordulnak elő, melyekben az említett képzős neveket férfiutónevek követik. Ennek okát az összeírás lebonyolításával magyarázza, miszerint az összeírók nem járták végig az egész települést, hanem bizonyos elöljárók segítségével végezték az összeírást. Ők pedig a helyi szokásoknak megfelelően az elhunyt férj nevét diktálták be, s ehhez rendelték hozzá a képzőket, valamint az összeírásban fellelhető R (relicta) rövidítést. Vörös külön kitér a korpuszban előforduló -ova birtokos képzős nevekre, melyek a szláv lakosság körében elterjedtek (mind a mai napig). A magyar nyelvre jellemző -né képzős asszonynevek a vizsgált időszakban kezdtek divatba jönni a magyar névhasználatban.
Vörös Ferenc munkáját nemcsak a névtanosoknak, hanem más szakterület kutatóinak is ajánlja (nyelvtörténészek, történészek, kontaktológusok, néprajzosok stb.). Ez a mű stílusával és nyelvezetével betekintést enged a nyelvföldrajz és a névtan világába a laikusoknak számára is, emellett egy olyan hiánypótló munka egyik állomása lehet, melynek végeredménye a Mai magyar családnévatlasz.
Török Tamás