Karol Fremal: Slovenskí sociálni demokrati 1938-1944. Sociálnodemokratická strana na Slovensku v odboji a SNP

Karol Fremal: Slovenskí sociálni demokrati 1938-1944. Sociálnodemokratická strana na Slovensku v odboji a SNP. Banská Bystrica, Múzeum Slovenského národného povstania, 2014, 200 p.

A politikai pártok történetének vagy akár csak működésük egy fejezetének a feltárása napjaink viszonylag kedvelt kutatási irányzata. Köszönhető ez többek között annak, hogy a sok szempontú, mélyfúrásokat és háttéranyagokat felvonultató, majd az ezek mentén szintetizáló tudományos munkákkal adós a szlovák2 (vagy akár a magyar) történetírás is. Egy ilyen múltbuborék felszámolását célozta meg Karol Fremal itt bemutatásra kerülő munkájában. A második világháborút közvetlen megelőző évtől indulva vizsgálja a szlovák szociáldemokraták történetét, és az ellenállásban kifejtett szerepükön át jut el a szlovák történetírásban nagy hangsúllyal megjelenő szlovák nemzeti felkelés (SZNF) előkészítésében és folyamán kifejtett tevékenységük ismertetéséig.
Karol Fremal a szlovák történészek érettebb korú (1943) generációjának aktív tagja. Egyetemi tanulmányait történelem–orosz szakon végezte Pozsonyban. Szerteágazó munkássága során foglalkozott tankönyvírással, kutatással, és egyetemen oktatott. Kuta­tásaiban behatóan vizsgálta a második világháború idején kialakuló és cselekvő szlovák ellenállási mozgalom nem kommunista történetét, de ugyanilyen elmélyült odaadással mélyült el a SZNF történetében is. Bemuta­tásra kerülő könyve e több évtizedes múltfeltárás(ok) szintézises szeletét tárja a közönség elé. Olyan múltszeleté, amivel behatóan, miként maga a szerző állítja, 1945 óta mindössze csak két történész foglalkozott.
A kemény táblás könyv szerkezetileg bevezetésre, nyolc fejezetre és rövid, pontokba szedett befejezésre tagolódik. Függelékként (a befejezés rész előtt) képes mellékletet illesztett a kötetben szereplő egyes személyekről, valamint a megjelent illegális sajtótermékek válogatott példányairól. A kötet legvégén a forrás- és irodalomjegyzéket név- és helynévmutató zárja.
Nem éppen rövidre fogott előszavában némileg túlzónak ható részletességgel ismerteti a munkája során használt levéltári anyagok hollétének ismertetését, majd ugyanitt röpke, kivonatos összefoglalóját adja könyve egyes fejezeteinek, ahogy szintén bevezetőjében hangsúlyozza könyvének a szlovák történetírásban betöltött hiánypótló szerepét is. Eszerint monografikusan elsőként foglalta össze és mutatta be önálló ellenállási irányzatként a Szociáldemokrata Párt és tagjainak korabeli szerteágazó munkáját. Mindenképp megjegyzést érdemel az a tény is, hogy a szerzőnek mindezen kutatásai nem új keletűek, hiszen már évtizedekkel korábban publikált a téma egyes aspektusairól.
Első fejezetének indításában pár sorban vázolja a szlovák szociáldemokraták és párt 1930-as években kifejtett egyik legfőbb meghatározóját: a fasizmusellenességüket. A kronológia kezdeti lépcsőjének választott 1938-as évtől haladva mutatja be lényegüket, mint a kor – Hlinka Néppártjával szembeni – elvi ellenzékét, amely az osztatlan csehszlovák állami lét feltétlen híveinek vallotta magát. Fremal megállapítása szerint ezen utóbbi szilárd álláspontjuk adta egyben gyenge befolyásukat, ráhatásukat a kor szlovák politikai-társadalmi életére.
Ausztria német bekebelezése után a szociáldemokraták, valamint a kommunista párt vezetői előtt nem maradt kérdéses, hogy a Csehszlovák Köztársaság szétzilálása következik. Fremal e felismerésüknek tudja be, hogy 1938. május 1-én közös ünnepléssel, demonstrálva a köztársaság védelmében, nyilvánították ki véleményüket.
Bár a két párt képviselői, eltekintve a fentebb vázolt közös fellépéstől, (még) nem különösebben szívlelték egymást, ugyanez a fiatal szimpatizánsaikat tömörítő diákszervezeteikre már korántsem volt jellemző. Sőt, megtörtént, hogy a szlovák diákságot tömörítő országos vezetőségbe (Zväz slovenského študentstva) egyetlen néppárti szimpatizáns sem tudott választásokkor rajtuk kívül bejutni.
A szlovák országrész október eleji autonómiájának zsolnai kihirdetésére a szociáldemokraták nem kaptak meghívót. Ekkor, minden korábbi ilyen államjogi módosítást elutasító álláspontjukat átértékelve, és felismerve a politikai légkör gyökeres változását, még október 6-án a szlovák országrész szociáldemokrata tagozata nyilatkozatban jelentette be a kialakult új helyzet – autonómia – elfogadását.
Működésüket 1938. november 23-án a szlovák belügyminiszter beszüntette, majd a következő év januárjában, más politikai pártokkal együtt, feloszlatták. Feloszlatásuk után szinte azonnal megindult a szociáldemokrata ellenállási csoportok aktív szervezése.
Ennek a nem veszélytelen szervezési munkának a nehézségeivel foglalkozik második fejezetében. A különféle titkos összejövetelek lebonyolításán túl fáradoztak és dolgoztak egy országos központ kialakításán is, ami 1939 januárjában a Szociáldemokrata Párt Köz­pon­ti Végrehajtó Bizottságának (Ústredný výkonný výbor SDS) létrejöttében öltött testet. További elért sikereik a leginkább az ország középső (az egész korszakon át ellenállásilag legfrekventáltabb) részén kialakított illegális csoportjaik voltak; ahogy e csoportoknak tudhatóan kezdett megjelenni az illegális határátkelések szervezett kialakítása, melynek keretében a politikai vagy faji üldöztetések elől távozni kívánók számára is útvonalat biztosítottak.
Fremal ebben a fejezetben ad betekintést az 1960-as években született és a SZNF-t megelőző, főleg Gustáv Husák papírra vetett emlékezete szerint elbeszélt történelem meglétéről. Ebben a elbeszélésben, amely hivatalos múltként évtizedekig tartotta magát, a szociáldemokraták jelenlétét az ellenállási mozgalom létrejöttében, alakításában egyszerűen szinte negligálták.
Könyvének harmadik fejezetében a legkiterjedtebb szociáldemokrata ellenállási csoportok plasztikus ábrázolását adja. Legrész­letesebben a zólyomi központtal, a Daniel Ertl vezetése alatt működő csoporttal foglalkozott. Választása nem véletlen, hiszen a közép-szlovákiai illegális hálózat kiépítése után az egyes sejtek és csoportok vezetői 1943-ban Beszter­cebányán találkoztak, hogy megválasszák a szociáldemokrata párt közép-szlovákiai illetékességű bizottságát. Ennek ügyvezető elnökéül választották Ertlt. Rezolúció keretében ugyanitt kijelentették, hogy nem fogadják el a müncheni döntőbírói határozatot, illetve a csehek és szlovákok egysége mellett csak a demokratikus és szociálisan igazságos Cseh­szlovák Köztársaságot ismerik el. Röviddel ezután Ertlt a Szlovák Szociáldemok­rata Párt elnökévé választották.
Két fejezetben – a 4. és a 7. – ír a korban illegálisan megjelenő, és a szociáldemokraták tevékenységéhez, szellemiségéhez szorosan kapcsolódó időszaki sajtó történetéről. A Hlas národa címen kiadott lap körül számos tényre hívja fel a figyelmet, és a történeti szakirodalomban található faktográfiai hiba kijavítását is elvégezte.
A mikor, hol, hogyan készítették és terjesztették az illegális sajtóterméket kérdéscsoportot járta alaposan körbe. Tartalmi szempontból rávilágít, hogy a lapba kerülő írások legfőbb üzenete a harc a néppártiak és a nácizmus ellen, illetve a harc az új szocialista és nemzetiségileg (csehek és szlovákok között megvalósuló) igazságos Csehszlovák Köztársaság felújításáért vívott küzdelem, valamint a szláv kölcsönösség és együttműködés gondolatának az erősítése volt. Az első illegális szám „csak” 1943 márciusában jelent meg.
A SZNF kirobbanása után a hetedik fejezetében az immáron a felkelés lapjaként megjelenő, de a korábbi címet megtartó orgánum történetével ismerteti meg az olvasót, hangsúlyozva, hogy irányvonalában és tartalmában ez a lap képviselte a teljes fasisztaellenes front arculatát, illetve a nemzet széles rétegeinek fegyveres egyesítéséért szólított harcba. Az új helyzetben a lap feletti addigi szociáldemokrata politikai-ideológia befolyást a kommunisták kívánták megszerezni, aminek eléréséért mindent elkövettek.
Az illegalitásban a politikai csoportosulásai között létrejött együttműködés az ötödik fejezet tárgya. A szociáldemokratáknak a kommunistákkal és az ellenállás polgári-demokratikus szárnyával szemben kialakított kapcsolatával összefüggésben megállapítja, hogy az előbbiek leghatékonyabban, az egész időszakon át, a kommunista párt képviselőivel működtek együtt. Ezt a jó együttműködést igazolja a tény, hogy számos esetben a szociáldemokrata tagok átléptek a kommunistákhoz, míg, jegyzi meg Fremal, fordított helyzetre nem talált precedenst.
A könyv legterjedelmesebb (6.) fejezetében boncolgatja a szociáldemokratáknak a SZNF előkészítésében betöltött szerepvállalását. A háború évei alatt felbukkanó, majd egyre erősödő kívánalom, hogy az ellenállás egyes csoportjait közös irányítás alatt egyesítsék, élő gondolat volt. Kézzelfogható eredményt ennek megvalósítására az 1943– 1944. év eseményei hoztak. Ide sorolandóak az 1943 őszén megalakult a Szlovák Nemzeti Tanács (SZNT) létrejötte, amelynek tagjai de­cemberben elfogadták a karácsonyi egyezmény3 néven ismertté váló programadó dokumentumot.
Míg legfelső szinten a SZNT, addig az alacsonyabb régiókban a szervezetileg kialakuló Forradalmi Nemzeti Bizottságok (Revolučné národné výbory) létrehívásával készítették elő az ellenállás hálózatát. Több ilyen megalakuló bizottságnak a létrejöttét, annak körülményeit és tevékenységét tárja Fremal az olvasó elé. Valamint e fejezetének utolsó bekezdésében röviden utal az 1945 és 1989 között keletkezett történeti szakirodalom idevágó pontatlanságairól, kiemelve, hogy súlyának sosem megfelelően mutatták be (ha ugyan bemutatták) a nem kommunista és katonai ellenállás tényleges jelentőségét.
Könyvének nyolcadik, egyben utolsó részében a SZNF idején a szociáldemokrata és kommunista párt között megvalósult politikai és szervezeti egyesülés folyamatát ismerteti. Mint kiderül, a szociáldemokraták egyes soraiban már korábban végbement egyfajta markánsabb eltolódás a bal irányán belül. A felkelés érintette területek szociáldemokratáinál pedig történeti tényként kezelhető, hogy többségük egyetértett a kommunistákkal való egyesüléssel. Mindehhez Fremal még hozzáadta a fúzió napját – 1944. szeptember 17. – követő napok, hetek sajtó-, illetve belföldi és külföldi támogató vagy elutasító válaszadások visszhangjait.
Értékelésében ugyan nem tagadja, hogy ez a momentum (is) a SZNF eseményeinek egyik jelentős történései, emlékei közé tartozott, mégis korainak, politikai és társadalmi szempontból vizsgálva elhibázottnak tekinti, megállapítva, hogy a munkásoldalon ezzel az aktussal a kommunisták monopolhelyzetbe hozták magukat, ami egyebek mellett a háborút követő, későbbi évek fejleményeinek alakulásában is segítségükre volt.
Karol Fremal vitathatatlan érdemeket szerzett a korszak és benne a szlovák szociáldemokraták és párt történetének kutatásában. Ugyanakkor az itt ismertetett monográfiája olykor szerkezetileg a fésületlenség benyomását kelti egyes fejezetein belül. Egészében azonban mindenképp érdeklődésre tarthat számot, hiszen az évtizedeken át politikai-ideológiai okokból torzított felfogású múltelbeszélést kirostálva a valós valóság megjelenítésére törekedett.