Levelek Eperjes város patikáriusához a 17. században
Az itt idézett négy rövid levél íróiról és címzettjéről már sokan és több kötetnyi anyagot írtak a 17. századtól kezdve Magyarországon. A szerzők mind történelmi, politikai és gyógyszertudományi szempontból közelítették meg az itt szereplő három személy életútját. Nemesi származásukat tekintve a genealógia is foglalkozott mindhármójukkal, azonban néhány kapcsolódásról, adatról még nem tettek említést. Ezt szeretné ezen írás pótolni, s néhány összefüggést vagy az elszórtan megjelent eseményeket egymáshoz kapcsolni.
A címben utalt leveleket Eperjes város levéltárából szerezte meg Lasztókay László, és tette közzé a Történelmi Tár 1880. évi kötetében.1 A két-két levél írója Wesselényi Ferenc nádor, illetve felesége, Széchy Mária grófnő. Ezek közül a legértékesebb a legelső, mivel mindvégig magának a nádornénak a saját keze írása. A címzett pedig mind a négy esetben Wéber János közép-európai hírű gyógyszerész és orvos, aki több ízben a fő foglalkozása mellett Eperjes bírája (főbírája) is volt. A levelek közül három természetesen betegségekkel, azok orvoslásával és az érte járó fizetségükkel kapcsolatos kérés. Csupán egy kivétel van köztük, amelyben Wesselényi egy hangszert kér a patikustól. Mégpedig egy gitárt, ahogy ő említi: „khitára” nevű olasz instrumentumot. Ahogy leírja, ez a hangszer nem kapható Kassa városában. Azonban Eperjesen nemcsak megvásárolható, hanem van olyan mesterember is, aki tud ilyet készíteni. Mindez arra utal, hogy a nádor családja a sok betegeskedés ellenére kedvelte a zenét, s bizonyára volt olyan muzsikusuk, aki ezen játszva, énekelve szórakoztatta őket étkezéseknél, vendégeik fogadásakor, s múlatva szabad idejüket.
A négy levél írásának kelte és helye a következő volt:
1653. december 8. Szendrő,2
1658. május 12. Murány,3
1663. július 10. Rozgony4 és
1669. augusztus 21. Murány.
(Mária írta az elsőt és a negyediket, az utóbbinál már özvegy volt, mivel a férje 1667-ben elhalálozott.) A levelek mind Eperjesre (Prešov) íródtak, a Kassától 33 kilométerre északra fekvő városba. Céljuk pedig egy-egy adott betegségre tanácsok, orvosságok, gyógyfüvek kérése, illetve ezek pénzbeli honorálása. Részletesen mindezekről a későbbiekben szólunk, de elsőként ismerjük meg azt a három személyt, akikről a bevezetőben név szerint olvastunk már.
Bár az egész írásnak a középpontjában maga Széchy Mária az elsődleges szereplő, mégis kezdjük Wéber Jánossal. Hiszen nem véletlen az, hogy éppen őt kereste föl gondjaikkal a házaspár egy-egy tagja. Részletesen szólnak az életéről a különböző lexikonjaink, sőt külön tanulmányokban is megemlékeznek róla egyes szakcikkek, mégis érdemes röviden összefoglalni az olvasóknak változatos, szinte regényes életét.
Az 1612 és 1683 között élt, orvos, gyógyszerész, szakíró, s mint később látni fogjuk – sajnos – politikus is volt.5 Hogy a tanulmányait mikor és hol végezte, arról nem maradt fönn feljegyzés. 1645-ben nyitott Eperjesen gyógyszertárat, s rendkívüli tevékenységének messze híre járt.6 Műhelyében orvosi-gyógyszerészi iskolát tartott fenn. 1663-ban megkapta a magyar nemességet, címerét is ismerjük. Már ennek előtte került kapcsolatba és bizalmas viszonyba Wesselényiékkel. Több ízben volt a város főbírája, ezt a levélírók a címzésben maguk is említik. Több nyelvet beszélt, és orvosi szakkönyveket is írt, amelyek Bártfán és Lőcsén jelentek meg magyar, német, latin, sőt szlovák (tót) nyelven is. A legjelentősebb a döghalálról, azaz a pestisről szól. Politikai szereplése már közel sem volt ennyire sikeres. Részt vett a Wesselényi-féle összeesküvésben (talán épp a főúr hatására). Bár nem találtak ellene bizonyítékot, mégis 1670-ben a császári törvényszék elfogatta, s vagyona elkobzásával csak 1675-ben engedték szabadon. Érdemes megemlítenünk, hogy mindezen események után öt évig újra ő lett Eperjes város bírája. Ennek ellenére a sorsa ezek után teljesen megfordult. A rendkívüli képességekkel, szakmai tudással és műveltséggel rendelkező orvos élete végén önmagával meghasonult. (Ehhez hozzájárulhatott az a tény is, hogy életében több ízben vallásváltása volt.) Ettől kezdve szinte tragédia saját maga és családja élete. Főbírói tevékenysége ellenére teljesen elszegényedett. Felesége, kit szintén börtönbe vetettek, ott halt meg. Gyermekei közül két fiát kivégezték. Ahogy egyik méltatója, Lengyel Júlia7 megfogalmazta, nagyon ellentmondó tulajdonságokkal rendelkezett. Nagy műveltségű, tehetséges, jó udvari összeköttetésekkel bíró ember, ugyanakkor ingadozó jellemű, becsvágyó egyéniség volt.
(Csupán érdekességként érdemes megemlíteni, hogy a patikus Wéber János egyik életben maradt gyermeke révén Kossuth Lajos édesanyjának, Wéber Saroltának ő volt a szépapja.)
Épp az itt leírt pozitív tulajdonságai alapján kereshette őt fel, s bízott meg benne Wéber élete végéig a nádor és a felesége, s őszinte bizalommal fordult hozzá egészségi problémáival. A kapcsolatot a gyógyszerésszel valószínűleg elsőként Murány várának birtokosa, Mária vette föl, aki elismerte annak szakmai tudását a kezdeti segítségei, tanácsai, orvosságai sikeressége miatt.
A leírtak után térjünk át az ő személyének leírására, bemutatására és kalandos életére.
Előnevével rimaszécsi Széchy Mária (egyesek szerint Anna Mária volt a keresztneve) ősi magyar nemesi családból származott, amelynek eredetileg Gömör vármegye volt a származási helye, bár más megyékben is voltak birtokaik. Az ő élete valóban regénybe illő téma.
Apja, II. György báró,8 ő szerezte meg a családnak Murány várát. 1625-ben a saját szolgái ölték meg, ennek okáról nem írnak a család történetében. Anyja Drugeth Mária volt, aki 1643-ban hunyt el. Mindkettejüket a murányi kápolnában temették el ónkoporsóba. (Később ugyanide temették a vejüket, Wesselényi Ferencet is.) Kilenc gyermekük született, akik közül az első négy fiú és Magdolna még kis korban meghalt. Az élve maradt és felnőtt lányutódaik közt van Mária (Balogvár, 1610 – Kőszeg, 1679. július 18.),9 a híres murányi hősnő, aki a magyar irodalomban „Murányi Vénusz” néven vált ismertté.10 Három házassága volt.
Először 17 évesen Bethlen Gábor erdélyi fejedelem unokaöccséhez, iktári gróf Bethlen Istvánhoz ment férjhez 1627-ben. Tőle két gyermeke született, de mindkettő még csecsemőkorban meghalt. Fiatalon özvegyen maradt, mivel Bethlen Gábor 1632-ben, ötévi házasság után elhunyt. (Nagy Iván szerint 1633-ban.)
Második házasságát 1634-ben kötötte rozsályi Kun Istvánnal, aki ugyan szatmári főispán volt, de a grófnőhöz képest mégis csak köznemes. 1637-ben elváltak egymástól, ennek a szakításnak a történetét sokféleképpen írták le a Széchy család történetírói. Nem ismerjük a válás valódi okát, de talán a vallási különbségek is közrejátszhattak. Ugyanis a Kun család megrögzötten a reformáció híve volt. (Kun István később újra megnősült, második felesége Kálnoky Kata lett. Fiú utódok nélkül halálozott el 1659-ben.)
Mária harmadik férje Wesselényi Ferenc (1605–1667) volt. Előbb füleki várkapitány, majd 1655-től egészen a haláláig Magyarország nádora lett. Házasságuk időpontját eltérően említik, egyesek szerint 1644, ugyanakkor Nagy Iván 1645-re datálja. A Széchy Mária élettörténetét leírók legtöbbje szerint Murány várának grófnője úgy vetette el magát a későbbi nádorral, hogy csellel átjátszotta a kezére Murány várát. (Az interneten is megnézhető, fennmaradt korabeli festményen Máriát szép vonású, előkelő hölgyként örökítette meg a festője. Hogy ez menyire felel meg a valóságnak, nem tudhatjuk, hisz a jól megfizetett piktornak bizonyára az előnyös tulajdonságok kiemelése lehetett a célja.)
Életüket egy politikai esemény zavarta meg, amelynek a vezetője épp a férj volt, s a magyar történelem mind a mai napig csak úgy emlegeti, hogy a „Wesselényi-féle összeesküvés”.
A császár elleni magyar nemesi mozgalomnak esett áldozatul sok főnemes, család, maga a feleség, és a fentebb már leírt Wéber János orvos-patikus is. Miután a szervezkedés kitudódott, résztvevőit elfogták. És a mozgalom legfontosabb szereplőit, az akkori Magyarország leghíresebb családjaiból származó Nádasdy Ferenc országbírót, Zrínyi Péter horvát bánt és sógorát, Frangepán Ferenc Kristóf ogulini kapitányt 1671. április 30-án Bécsújhelyen kivégezték. Maga Wesselényi csak azért kerülte el ezt a szörnyű véget, mivel korábban a lelepleződés előtt meghalt.
Ezek után volt feleségének mint gyanúsítottnak el kellett hagynia Murány várát, száműzetésre ítélték, állítólag bizonyos ideig még börtönben is volt. (A wikipédia szerint 1671-ben Bécsbe vitték, s csak 1676 októberében engedték szabadon. Más írások azonban csak házi őrizetről szólnak.) Ezután került Kőszegre (németül: Güns; horvát nyelven: Kiseg) „száműzetésbe”. A helyszín kiválasztásában a korabeli források eléggé eltérőek. Állítólag maga az akkori kőszegi városbíró is rettegéssel és félelemmel fogadta a jövevényt, és csak Csáky László gróf közbenjárására biztosítottak neki lakást. Talán akkor járunk közel az igazsághoz, ha ebben az esetben a rokonai kapcsolatait vesszük figyelembe. Mária unokaöccse, Széchy Péter ekkor Vas megye főispánja, egyben Kőszeg várának örökös ura volt. S mint hűséges királypárti, katolikus főnemes lehetett a biztosíték arra, hogy az özvegy ezentúl nem foglalkozik a politikával. Azaz rokoni kezességvállalás révén tartózkodhatott csak a településen. 1676. október 15-től az 1679. július 18-án bekövetkezett haláláig (?) itt élt a városban, a Chernel utca 5. számú, még ma is meglévő copf stílusú műemlék házban. Az egyemeletes lakóház a 17. században épült kora barokk stílusban. Jelenlegi külső kialakítása későbbi, 18. századbeli.11 Az általánosan elfogadott életrajza szerint végakaratának megfelelően a jezsuiták egykori templomában, a Szent Jakab-templom alatti sírboltban helyezték örök nyugalomra.12 Mégpedig a halálát követően csak két hónap múlva, 1679. szeptember 15-én, külön kamarai engedéllyel. A Kőszegen leélt három életévéről és ottani tevékenységéről a későbbiekben még szólunk.
Az itt elmondottak alapján megismerve a levélírók életútját, térjünk vissza azokra a levelekre, amelyeket Eperjesre írtak Wéber patikusnak. Konkrétan két betegségükről tesznek említést, de utalnak már a korábban kért, más bajukra küldött orvosságokra is. Wesselényi szerszámoknak nevezi a kor nyelvén mindezeket, s csak egyetlen alkalommal kereken 100 forintot küld mindezekért.
Mária írja az első levelében, hogy már több mint egy esztendeje fáj és megdagad a mája, s keménységet érez a jobb oldalában. Ilyenkor a gyomra is felpuffad, annyira, hogy a szoknyáját nem tudja derékban rendesen megszorítani. Második, 1669-ben kelt írásában bágyadtságra panaszkodik, mint írja, többet fekszik, mint fenn van, pedig már mindent kipróbált, de nem használt neki semmi sem. Kéri az orvos jó tanácsát, mit tegyen, majd hálásan megszolgálja azt.
Korábban a férje betegségéről azt írja, hogy már harmadik éjjel rázza a hideglelés, s nagyon legyengült állapotban van. A hideglelés másik magyar neve a váltóláz, tehát a nádor valószínűleg maláriában szenvedhetett. A betegség ellen eredményesen a kinint csak a 17. század második felétől kezdték használni. Nem tesznek róla említést, hogy Wéber ezt az ellenszert használta volna.
Ha részletesen kigyűjtjük, hogy milyen szereket kértek Eperjesről, föltűnik, hogy valójában ezek mind természetes anyagok vagy főként gyógynövények voltak. Mindebből arra következtethetünk, hogy a patikus különböző gyógyfüvekből állította össze orvosságait, amit abban a korban teljesen természetesnek kell vennünk. Nézzük át sorban, melyekről esik szó a kéréseknél. Természetesen mindet úgy említjük e közleményben, ahogyan ők akkor leírták. Tehát ezek a gyógyszerészeti szakszavak a mai olvasónak magyarázatra szorulnak, hisz szinte mind archaizmus már.
Kérnek flastromot (tapaszt), pilulát (pirula, azaz golyó vagy henger alakú gyógyszer), egyiknél sem említik, milyen fajta betegségre. A pirulákból egy egész iskatulyával (dobozkával), amint szokta azt korábban is kapni. Kér két tallér ára kánfort (a kámfor jellegzetes szagú, csípős ízű, illékony és kristályos vegyület) – ezt épp a hidegleléskor említik. Olyan decoktomot, amelyben szalszaparilás szokott lenni, ebből külön-külön két csomóval. A decoctum szó főzetet (tea) jelent. A salsaparilla (Smilax ornata) virágzó szőlőfaj, évelő növény, örökzöld cserje. Termése gömb alakú, a bogyói ősszel érnek be, kezdetben piros, majd fekete lesz a színük. A szakkönyvek szerint vértisztító, vizelethajtó, izzasztó hatású, ezenkívül anyagcserezavaroknál szokták használni a gyógyászatban. A grófnő a májpanaszaira kéri ezt orvosától. Ugyanígy a méhfüvet (Melittis melissophyllum), amely emésztőszervi betegségek elleni gyógyfű. Ezt – mint írja – hordós borba szokták „vetni”, s belőle inni a májnak fájdalma ellen. Kéri, annyit küldjön belőle, hogy egy egész hordó borba lehessen tenni. Tudnunk kell, hogy a 17. században rengeteg, viszonylag gyenge minőségű bort fogyasztottak, mivel nem mertek a különböző járványok elkerülése miatt vizet inni. Kéréseik között szerepel a kerjék (terjék13 vagy törjék), ez egy állati méreg ellen használt szer, amely mákonyt, azaz ópiumot is tartalmaz. Valószínűleg a férjnek volt rá szüksége a már fent leírt malária ellen. Népi neve terjékfű vagy mezei macskagyökér (Valeriana officinalis). Ebből a szerből egy „köpöczével” kér. A köpőce vagy köpüce14 jelentése: kis köpü, azaz a köpühöz hasonló kis, gömbölyű vagy hengerded edényke. Így nevezték különösen a Dunántúlon azokat a gyógyszertári edénykéket, amelyben a különböző orvosságokat, elsősorban a kenőcsöket tartották. Ma talán tégelynek hívhatnánk. (Ebből a szóösszetételből eredt a köpükenőcs régi szavunk, amely különféle vegyületekből, mézből, kámforból, méhfűből, borból stb. álló kenőcsféle volt.)
A rövidke levelek alapján ezeket tudjuk meg a 17. század közepén élő házaspár betegségeiről, s hogy mely szerekkel szerették volna egészségüket védeni, betegségeiket könnyíteni.
Mint korábban említettem – és itt szeretnék visszatérni a történet folytatásához – Széchy Mária Kőszegre került élete utolsó éveiben. Épp egy olyan városkába, amely szintén híres volt patikájáról, a különféle betegségek gyógyításáról. Mindez az ott élő jezsuitáknak volt köszönhető, akik 1675-től már biztosan tevékenykedtek a kis városban. Azonban a település vezetőségével támadt ellentétek miatt a jezsuiták kénytelenek voltak elhagyni a várost, s ott maradt a mai Szent Imre-templommal szemben lévő gyógyszertáruk vezető nélkül. Ekkor lépett közbe Széchy Mária, aki önként vállalta a patikusi feladatokat. Sokat tanult egykoron Wébertől, hosszú ideig ápolta beteg férjét, s mindeközben több orvosi könyvet olvasott. Embereivel elkezdte gyűjteni a város határában lévő mezőkön, erdőkben a gyógynövényeket, és segítette a beteg rászorulókat. Patikájában volt egy Falk15 nevű segédje, aki feltehetően már a jezsuiták idejében is ott tevékenykedett.
Gyógyító munkája mellett még egy nemes, családi feladatot látott el, ő nevelte Péter nevű unokatestvérének leányait, a kis grófkisasszonyokat. Sajnos közülük csak egy érte meg a felnőttkort, Katalin Erzsébet (Nádasdy Ferencné). Miután Péternek fia nem született, a család ezen része női ágon kihalt.
A hetvenedik éve felé közeledve megírta a végrendeletét, s kérte, hogy „megalázott állapotában” majd tisztességesen temessék el itt, messze a férje nyughelyétől, Kőszeg városában. A sok zaklatásnak kitett özvegy nádorné, miután embertársainak gyógyításában, unokahúgainak nevelésében keresett és talált utolsó napjaiban vigasztalást, halála előtt minden ingóságát szétosztotta a szolgálói között.
Egy 1970-ben Kőszegről írt útikönyv a Szent Jakab-templom bemutatását azzal fejezi be, hogy: „Az 1719-ből való remek faragású padsorok közötti kisebb méretű sírboltba temették Wesselényiné Széchy Máriát.”16(Megjegyezzük, hogy a sírlapon semmilyen adat, név, évszám stb. nem szerepel.)
Mindezek után úgy vélnénk, hogy az idős grófnő élettörténete lezárult.
Az első meglepetés az volt, hogy amikor Chernel Kálmán megbontatta a sírboltot 1873-ban, abban úgyszólván semmit nem talált.17 Csak feltételezhetjük, hogy szinte értetlenül fogadhatta ezt a nem várt eredményt. (Bakay Kornél ezt utólag úgy írja le, hogy a sírhely fel volt dúlva.18)
A másik pedig, hogy a legújabb kutatások szerint Széchy Mária 1679-ben nem halt meg, csupán a pestisjárványt kihasználva, illetve egy „áltemetést” rendezve elszökött a városból. (Ilyen módon akart egérutat nyerni a bécsi hatóságok elől.) Mindezt egy közben előkerült, 1685-ben kelt levele bizonyítja. Tehát a kőszegi temetése után hat esztendővel még élt.19 Mégpedig Munkács20 várában raboskodott a kurucok fogságában. Az előbb említett levelét a Szatmáron élő sógorához írta. Egy lehetséges, a személyét érintő fogolycseréről szólt, amely nem sikerült, így nem nyerhette vissza a szabadságát. Tudnivaló, hogy a Munkácsot védő Zrínyi Ilona sohasem tudta neki megbocsátani apjának, Zrínyi Péternek a feladását és halálát.21 Tudniillik a bécsújhelyi kivégzettek családtagjai meg voltak arról győződve, hogy Széchy Máriának közvetve köze volt az áruláshoz. Ugyanis ezzel akarta elérni, hogy birtokait ne kobozza el az udvar, amit viszont nem sikerült elkerülnie. Ezen téma azonban már nem tartozik közvetlenül ehhez az íráshoz, ezért csak jelezzük, hogy mások és másutt részletesen foglalkoztak már a grófnő életével, munkácsi éveivel.
Hogy Murány várának egykori úrnője, az eperjesi patikushoz írt, segítséget kérő levelek írója több mint háromszáz évvel ezelőtt pontosan mikor és hol tért „örök nyugovóra”, számunkra titok maradt. Ugyanis az 1685-ben már 75 éves, idős nádorné sorsáról nem került elő azóta több, hitelt érdemlő adat, dokumentum.22