(Kommunikációs antropológiai megfontolások)
Olvasatok a bármikori kisebbség/többség viszonyról
Írásom a politikatudomány és a kommunikációelméletek határterületein, a politikai pszichológia és a narratívakutatás eredményeinek valamiképpeni belátása mentén indul el a kortárs politikai valóságértelmezések felé. Szempontrendszerem a szimbolikus politika tudományának és a politikai antropológia módszertanának elegyítésével meglehetősen „konfúznak” tetsző mixitást eredményez. Ezt nem bánom, már csak azért sem, mert a kiszemelt témakör olyannyira megmozgat minden elemzőt, közlőt és befogadót, szakpolitikust és civil mozgalmárt, moralistát és migrációkutatót, hogy valóban szemérmetlen képtelenség volna egyetlen aspektust figyelembe véve elbeszélni a kisebbség-többség viszony recens narratíváit a migránstematikában. Kiindulópontom a magyar és európai határokat mostanság elözönlő menekülők körül kialakult nyelvi-szimbolikus háború, mely kormányzati szinten megnevezett konspirációs teória részeként bánik a kultúrák közötti interakciókkal, emberi jogokkal, szolidaritással és morális felelősséggel (avagy épp a morális pánik kiépítésével), s teszi mindezt olyan jelképiség erősítésével, melynek szemiotikai elemei épp oly zavarba ejtőek, mint üzenetei, ám ezeket a magyar társadalom (politikai viselkedését illetően) kétséget nem hagyó vehemenciával igyekszik áthangolni a politikai jelképek legjavából való ellenségfogalmak alkalmazásával. Építek itt a Harmadik Birodalom nyelvi és interakciós sajátosságait drámai módon megjelenítő Victor Klemperer megfigyeléseire, Murray Edelman politikai narratívákat felvonultató (eredetileg 1964-es!) alapkönyvére, Habermas nyilvánosságtörténeti alapozottságú jelentésuniverzumaira, a magyar politikatudomány fogalomköréhez (valamiért a szaktudomány által nem sorolt, de oda) tartozó migrációkutatás közelmúlt időszakban felgyűjtött tapasztalataira, s nem utolsósorban a Reinhardt Koselleck aszimmetrikus ellenfogalmak historikus áttekintésében kimunkált „idegen”-kreatúrák normarendjére. E sokféle aspektus egyesítése elszánt szándékkal valamely olyan komplex kép megformálását szolgálná (jó esetben), mely a politikai antropológia egy lehetséges keretébe és a kommunikációs antropológia fogalomtárába is betekintést nyújt egy adott határig. Mindez leíró interpretáció, mi több: az „interpretációk interpretációja” (Habermas), melynek megértése vélekedésem szerint nem csupán a kisebbségkutatási narratívák felé vezet, hanem a jelenkori európai mozgásfolyamatok átlátása irányába is, magába rejtve a kisebbség/többség viszony tradicionális felfogásától eltérő átbeszéléseket vagy kinyilatkoztatásokat nemkülönben.
Mindebben kétségtelen bonyolultsággal, de mélyen rejlő hatásmechanizmussal van jelen a vélemény-, vagy értelmezőközösségi kisebbség és a lojális vagy szavazótábori, hívőtábori többség. Ezt ugyan nem fogom többször is hivatkozni, de igyekszem láthatóvá tenni, hogy a véleménykisebbség a kommunikációk színterén nem az örök vesztes minoritás, hanem egyike a lehetséges értelmezői körnek, róla beszélni azonban éppoly szubjektív vállalás, mint a mindenkori társadalmi tömeg „objektív” valóságáról (kellő magasságból és tudományos távolságból) értekezni.
Narratív politika, avagy a belátások másik világa
Egykori alapművében Murray Edelman kora politikai elemzéseivel és a kortárs policy-teóriákkal sok tekintetben vitatkozva viszonylag egyértelművé tette, hogy számára a politika szimbolikus valósága nem azonos a látszatpolitizálás hókuszpókuszaival és valamiféle politikai jelképek fabrikálásával, hanem minden politikai cselekvésnek és intézménynek „egyszerre van tárgyi és nyelvi/szimbolikus karaktere, ezért a politika szimbolikus vizsgálata nélkül nem lehet teljes képünk a társadalmi folyamatokról”… Megfogalmazása szerint „a politikatudomány szemiotikai hangsúlya szakítást jelent az intézményi osztályozások és jogi leírások XX. század eleje óta uralkodó hagyományával, és kevésbé nyilvánvaló, de még gyökeresebb szakítást jelent a második világháború után felvirágzott behaviorizmussal”. A politikai pártok és tömegmozgások „politológiája” mellett (avagy inkább helyett), a választáskutatások vagy a politikai alrendszer makroképleteitől eltérően – mint azt kortárs, Harold D. Lasswell értékelte – „…Edelman újrarendezte a politikai térkép szimbolikus dimenzióját, ami a tudósokat bizonyára új politikatudományi kutatásokra fogja ösztönözni…” A…