Csanda Gábor–H. Nagy Péter (szerk.), A kontextus végtelensége. Tanulmánykötet Tőzsér Árpád 80. születésnapjára. Dunaszerdahely, Szlová­kiai Magyar Írók Társasága, 2015, 160 p.

Az Opus-könyvek sorozat – mely alapvetően az ugyane címen futó folyóirat extratartományaként határozza meg magát – ötödik darabja a korábbiakhoz képest bár szűkíteni látszik vizsgálati tárgyát, annak jellegzetességei révén mégis egy olyan életműre koncentrál, melynek elemzése csakis széles és flexibilis attitűddel bíró megközelítési horizont felől lehetséges, s mely a be­emelt analógiák és jelenségek, illetve ezek árnyalatai révén a végtelenig kiterjeszthető kontextust feltételez, s abban is csak minduntalan megújulóként hajlandó szituálni önmagát. A kontextus végtelenségének minden tanulmánya Tőzsér Árpád kimagasló munkáságának egy-egy szegmensére koncentrál, a sorozatban elsőként – de az előrejelzések szerint nem utolsóként – tárgyalva egy életművet; a széria első három darabja a szlovákiai magyar irodalom történetéről, helyzetéről és alakulásáról értekezett, a negyedik pedig a líra és megannyi tudományág kapcsolatát boncolgatta. Az ötödik darab alcíme hangsúlyt kölcsönöz a kvázi apropónak, ám az előszót jegyző társszerkesztő, Csanda Gábor azt írja, hogy „a kötet minden bizonnyal akkor is létrejött volna, ha Tőzsér Árpád történetesen 64 vagy 46 éves volna”. (7. p.), amit a direkt laudációk teljes hiánya – hacsak a költő alkotásairól kivétel nélkül elismerően szóló tanulmányok nem számítanak annak, ez esetben ugyanis valóban tisztelet-könyvről van szó – tovább erősít. „[A] széria érdeklődésének és vizsgálódásainak nem valamely szerző a tárgya, hanem mindenkor a szöveg. Másfelől a szerzők illusztris névsora (az illusztris szerzők névsora) is sejteti, hogy itt műközpontú irodalomtudományi dolgozatokkal lesz dolgunk.” (7. p.) Az alábbiakban egy szubjektív válogatás szellemében mutatjuk be részletesebben a tanulmánykötet némely dolgozatát, annak reményében, hogy e töredékek révén minél szélesebb olvasóközönséget sikerül nyernünk nemcsak a tőzséri lírának, hanem az amellett ajánlottan párhuzamosan olvasandó ötös számú Opus-könyvnek is.

Csehy Zoltán Változatok Sebestyénre című munkája Szent Sebestyén alakjának metamorfózisát, illetve „funkciójának” bővülését tekinti át a művészetek széles és egyszersmind egymásra ható skáláján, beleértve a festészetet, a filmművészetet és természetesen a költészetet is. A vizsgálódás apropója, hogy a szent nemcsak a kortárs pestis, az AIDS, hanem egyben a homoszexuálisok védnökévé és mártírjává is vált. Sebestyén történetének vázlatos áttekintése után a szerző körüljárja, hogy miként öltötte magára e maszkulin idea az apollói örök ifjúság feminin, fiútest-alakját. Jukio Misima, Guido Reni, Frederick Rolfe és Dunajcsik Mátyás munkáira egyaránt hatással volt a szent eme funkció­bővülése. D’Annunzio és Debussy művei aztán Sebestyén történetét, s vele „a férfiszépséget az ellenállhatatlan homoerotikus vágykeltés szolgálatába állította[k, s alkotásaikban a szent kínzói] vágyuk betölthetetlensége miatt végeznek vágyuk tárgyával”. (13. p.) Derek Jarman Sebastiane című filmjében a másság szépsége mint a homoszexuális sors allegóriája jelenik meg, Alfred Courmes és Rafaél Caudoro alkotásaiban pedig parodisztikus önreflexióvá válik. Csehy sok más alkotó mellett elsősorban Juhász Gyula, Berda József és Tőzsér Árpád témára írt költeményeit elemzi, ugyancsak művészetközi térben. Tőzsér glosszája körsémát ír le, s a mottó fel-felidézésével a homályból a fénybe jut el a megértéshez.

40. Varga Péter „A papír partján” című írása elsősorban a teremtődés, illetve az archívum- és köztes-jelleg tapasztalata felől értelmezi Tőzsér alkotásait, melyeket egyszerre jellemez a tárgyias és hermetikus líra élménye, az önéletrajzi és irodalomtörténeti beszédmód, eredete pedig a népi avantgárd és az objektivizáló világ- és önleírás táján keresendő. A hosszú költői pályát végig jellemezte a líra változásaira való nyitottság, s egyfajta integráló jelleg is, megspékelve a folyamatos (ön)újraírással és önreflexiókkal, minduntalan táguló kontextusban helyezve el magát úgy, hogy az általa felvillantott teret és időt újratelíti a jelen tapasztalatával. „Kon­szenzus mutatkozik tehát abban, hogy a Tőzsér-líra múlthoz való viszonya nem az identikus idézhetőség horizontjában, hanem a jelenelvűség folyamatosságában és felfüggeszthetetlenségében létesül […, s] a mű által magába gyűjtött/ megalkotott világ szinekdochikusan tartalmazza a »történelmet«.” (37; 39–40. p.) A Tőzsér-líra megfigyelő „mittel”-pozícióját a múlt hozza létre, ahol az ellentétes perspektívák és többszörös bennefoglaltságon alapuló kapcsolatok egymás mellett vannak jelen, a hangsúly pedig a „lejegyző-archiváló folyamatra helyeződik, melynek a kimenetele nem kiszámítható” (43. p.), s nem is lezárt: a versarchívum folyamatosan új adatbázisokkal és tér-idő-hagyomány-ablakokkal bővül.

Németh Zoltán Párhuzamos líratörténések című tanulmánya Baka István és Tőzsér Árpád költészetének komparatív elemzését végzi el. A legnagyobb hatást mindkét alkotó korai munkáira Illyés népiessége és József Attila verseszménye gyakorolta, ám amíg a cirka tíz évvel korábban indító Tőzsér műveit még jellemzi az idill, Bakánál ennek már nyoma sincs – alkotásai fájdalmas ontológiai kérdések felől bomlanak ki. Baka művészetében a végsőkig stabil viszonyulási pont lesz az Isten-lét, míg költőtársánál ez szinte teljesen hiányzik, s ugyanez a helyzet a hazával és az országgal is. Tőzsérnél az utóbbiak helyett a szülőföld lesz a fontos, melynek a világegyetemmel alkotott összhangját hirdeti, s amíg ő a tárgyias-intellektuális versnyelv mellett tette le a voksát, szakítva a romantikus-tragizáló versfelfogással, Baka munkássága szempontjából utóbbi végig meghatározó maradt. Mind­kettejükre hat a kései modernség, a neoavantgárd szelleme azonban csak Tőzsért érinti meg. A posztmodern indentitás-átalakulása Bakánál legfeljebb a Sztyepan Pehotnij testamentuma kapcsán merülhet fel, noha a körülhatárolhatatlanság itt nem játéklehetőség, hanem mindig veszteség marad, míg Tőzsér kihasználja az abban rejlő lehetőségeket, például a Tanul­mányok költőportrékhoz címet viselő ciklusában, ahol „az imitáció, a karikatúra, a szimuláció és az interpretáció lehetőségeinek keveredése nyomán »eredeti« és »másolat« egymásra kopírozásának rendkívül gazdag technikáival szembes[ülünk.] (69. p.). Tőzsér itt tizenegy kortárs magyar költő bőrébe bújik… köztük Baka Istvánéba is.

Polgár Anikó Ovidius a polai amfiteátrumban fejlécű tanulmánya Tőzsér A polai amfieátrumban című költeményét elemzi, annak kulcsszavai – ezeket mi is kurzívval jelöljük – mentén, kimagaslóan olvasmányos, esszéisztikus nyelvezettel. A Zérus mint a történelem kezdőpontja jelenik meg Augustus uralkodása alatt, mely mint a király-kártyák lapjait kettészelő vonal, a homokóra dereka rémlik fel, aminek mentén múlt és jelen egymásra/ba hajtható, felcserélhető – az amfiteátrumban a skála mindkét oldaláról betör az idő… a jelenbe. A polai amfiteátrum – ma Horvátország – kelet és nyugat, Itália és Göröghon mezsgyéjén áll, mégis benne mindkettőben – hisz a Római Birodalom részét képezte –, akár a Homokóra nyaka, akár Kelet-Európa, akár Tőzsér-lírája, ahol bár a két oldalt képviselő gladiátor közül egy most győzelemre áll, nem tudni, melyik. Az amfiteátrum továbbá Isten szeme is, ami magába fordulva látja a múltat s jövőt, Ovidius megjelenésének mikéntje pedig a múlt variálhatóságával játszik el Polában, ahol „talán a történelem is megmásítható, visszafordítható”. (78. p.)

Benyovszky Krisztián Koktél és vignetta című, oknyomozónak is nevezhető tanulmánya az Hommage à E. A. P. című Tőzsér-költemény alkotóelemeinek ered a nyomába, értelemszerűen Edgar Allan Poe munkáiban kutakodva, nyelvében és kommentárjainak jellegében is idomulva a krimi elvárásaihoz. Benyovszky szerint „egy olyan alkotásról van szó, amelynek akadálytalan, élményszerű befogadása nem a lineáris, hanem inkább a ciklikus és spekulatív, különböző intertextusok bevonását latolgató olvasás gyakorlatához kötött”. (80. p.) A frappáns, esszéisztikus szöveg a vizuális és verbális összetevők kölcsönhatását kutatja: egy palackformára tördelt mondattörmelék-halmaz, s a flaska száján kipotyogó, SOS-t formáló s-ek és o-k azok, amit látunk. A palack mint alkoholizmus-szimbólum egyaránt felmerülhet Poe és karakterei kacsán, fontosabbak azonban a mondattöredékek, melyek éppúgy Poe szövegeiből származnak, s a tengeri hajózással és a veszélyeztetett, szenvedő emberrel kapcsolatosak. Az eredő szövegeket felkutatva Benyovszky azok motívumkutatását is elvégzi, s a palackformához rendelhető értelmezéseket – gondolatokat? – meghaladva kostatálja, hogy a vers „életrajzi, kritikatörténeti és szövegközi kontextusok bevonását követően válik csak jelentésessé”. (92. p.)

Keserű József előadása, a Szélmalom a skanzenben H. Nagy Péter Tőzsér-monográfia ötletének sarokköveit használva elemzi a Léggyökerek című kötetet, a különböző módon átírt versek változtatási irányát, azok bizonyos történetvariánsokra való visszavezethetőségét és a Tőzsér-életmű önreflexív s önértelmező retorikáját vizsgálva. A költemények folyamatos újraírásában a tökéletességre való törekvést, a végső értelmezés felfüggesztését és a kontextus kiterjesztését véli felfedezni. A léggyökerek nem a haza földjébe, de a láthatatlan hagyományba kapaszkodnak, ám „ez a hagyomány szóbeszédként, egyszerű pletykaként lepleződik le, s lényegében ez legitimálja újraértelmezését”. (105. p.) Itt az irónia önmagunkkal való kíméletlen szembesülés, a nyelv szavai mind valami lényegesre utaló metaforák, a közeg pedig egy bábeli könyvtár, ahol összezsugorodik, próbára tétetik a tudásunk. Jó filozófiai szövegként azonban „Tőzsér lírája nem kinyilatkoztatja az igazságot, de keresi. A legszebb példái ennek azok a versek, amelyek ugyanarra a kérdésre más-más válasszal szolgálnak”. (107. p.)

A kötet utolsó két dolgozata jelesen példázza, hogy milyen távlatokig juthatunk is el a Tőzsér-életmű tanulmányozása során. Vida Gergely Hogyan hamisítsunk identitást? című munkája a költő naplóinak tapasztalatát veti egybe Martin Scorsese A leleményes Hugojával, mely alkotások „a bennük működtetett identitáskonstrukciók miatt kerülhetnek egy lapra: az életrajziság bekódolásával nyíltan működtetik a hamisítás kettős dinamikáját, miközben érvényes narratívákat hoznak létre”. (136. p.) Tőzsér naplói kisesszék füzéreként is felfoghatók, melyek a költő világképének és habitusának megformálásához nyújtanak adalékokat, ám a naplóírás során történő újraélés egyszerre újraírás is. Az eredeti naplójegyzetek itt egy megszerkesztett kompozíciót alkotnak, a rendkívüli részletesség pedig látvánnyá alakítja a jelenetet. A lejegyzett töredékek részben ilyetén történő „feljavításuk” révén tesznek szert irodalmi értékre. Scorsese alkotása a szerzői és látványmozi „ideát” méltánytalan sorsra jutott úttörőjének, Georges Méliès-nek az életét meséli el… pontosabban annak egy olyan alternatíváját, mely sokkal kiérdemeltebb lett volna.

154. Nagy Péter Recepcióelemzés – neoavantgárd – történetiség fejlécű munkája a cím megannyi terminusát is felfejtve Tőzsér Juhász R. József van még szalámi! (intermediális szakácskönyv)ének elemzéséhez fűz kommentárokat, illetve gondolja tovább az abban felmerült lehetőségeket, a köztességre, a dekomponálás folyamatára, az intermediális látásmódra és még a legyekre is odafigyelve. Mint konstatálja, Juhász „kompozíció[jának] összetettségét tehát az adja, hogy a látvány a befogadói tekintetet olyan mediális közegbe helyezi, melyben eltörlődik az időbeni és a térbeli rögzítettség. Ebben a cirkulációban a szöveg- és képtöredékek felfejthetők ugyan, de identitásuk azonnal meg is kérdőjelezhető”. (154. p.)

A kontextus végtelensége Pécsi Györgyi1 és Németh Zoltán2 Tőzsér-monográfiái után kétségkívül méltó harmadikként helyezhető el a kortárs irodalom e jeles jelenségét értelmező munkáinak könyvespolcán, s elsősorban nem is (csak) azért, mert tanulmányai fontos kontextusok hozzárendelésével járulnak hozzá annak feltérképezéséhez, hanem „mert nem állnak meg annak határainál, hiszen nem is lehet: Tőzsér Árpád alkotásai ugyanis olyan tágas terekre nyílnak, melyek bejárása irodalomtörténeti és kultúratudományi szempontból a legnagyobb kihívások közé tartozik.” (fülszöveg). Az ötös számú Opus-könyv kétségkívül hű segítőtárs lesz ebben a vállalkozásban. Kellemes – és garantáltan tartalmas – olvasást kívánunk…