Ortvay Tivadar – A tudósok köztársaságának képviselője – 2.
Párhuzamos dimenziók: Ortvay Pozsony-témái és további munkássága
Ortvay mindjárt Pozsonyba való kerülésekor szorgalmas munkatársa lett a városi lapoknak és sorra jelentette meg magyar és német cikkeit (Nyugatmagyarországi Hiradó, Pozsonymegyei Közlöny, Pozsonyvidéki Lapok, Pressburger Zeitung). A nagyszámú újságbeli cikk a régészet, történelem (főleg ókor- és középkortörténet, történeti földrajz, gazdaság- és művelődéstörténet, várostörténet) kategóriáiba sorolható. Ezenkívül közéleti témákkal (műemlékvédelem, múzeumügy, köztisztaság, városfejlesztés) foglalkozott. Úti beszámolókat és könyvismertetéseket is közölt. (Ortvay 1906a, 9–27. p.) Történészi képzettségét és erudícióját a város kultúrpolitikai törekvéseinek a védelmében is felhasználta.1
A jogakadémia vezetése 1884-ben őt bízta meg a nagy múltú oktatási intézmény történetének megírásával. A százéves évfordulóra készült mű gazdagon adatolt és máig fontos alapmű. Különlegessé teszi a koncepciója, hiszen ennek a fontos egyetemnek az alapítását és fejlődését „szélesebb történeti keretbe” ágyazva vizsgálja és az „egyetemes hazai tanügy” fejlődésével kapcsolja össze. A forráshasználat módja a másik lényeges elem. Az iskolai, városi és káptalani levéltár irataira támaszkodott, de az intézmény- és adatközpontú leíró részt követően – és a tanári pantheont megörökítve – 1784-től datálható érdekes művelődéstörténeti adatokat vonultatott fel a jogakadémia diákságának életéből, csínytevéseiről, kocsmai dorbézolásokról és a világi hatalommal való összeütközésekről. (Ortvay 1884.)
A városi értelmiség elitklubjának a Pozsonyi Orvos- és Természettudományi Egyesületnek a tevékenységébe Ortvay előadóként 1896-tól kapcsolódott be. Az egyesület hatósugara túlterjedt nemcsak Pozsony, hanem a megye határain is. A pozsonyiak már 1857-ben 36 európai tudományos egyesülettel álltak kapcsolatban. Múzeumot és könyvtárat tartottak fenn. Az egyesület előadóinak repertoárja nem maradt meg szűkebben a természettudományok mezsgyéin belül, hanem az ember- és társadalomtudományok irányába is nyitottak. A referátumok németül, majd az 1860-as évektől szórványosan, az 1890-es évektől „erőteljesebben” magyarul is elhangzottak. Az egyesület annalese szerint tehát Ortvay elég későn vállalt előadásokat. Az 1896–1902 közötti időszakban összesen hétszer szerepelt, a szakmai profiljába illeszkedő régészeti, geológiai és művelődéstörténeti témákkal. Előadásait nagy műgonddal szerkesztette, magyarul vagy német nyelven tartotta.
Legelső előadását 1896-ban a magyarországi bronzkornak szentelte. (Fischer 1907, 58. p.) Két év múlva a lösz eredetével foglalkozott és annak régészeti jelentőségét ismertette. Szentkláray szerint első magyar íróként a löszt nem a tengerből származtatta, hanem külföldi kutatások eredményeire támaszkodva „a szerves zoológiai élet tüneményének” tekintette. (Fischer 1907, 61. p.; Szentkláray 1922, 23. p.) A pozsonyi haltenyésztés történetével, nemzetgazdasági jelentőségével és fellendítésének módjaival is többször foglalkozott.2 Figyelmet szentelt a város és a megye középkori fatenyésztés-történetének, melyen keresztül érdekes művelődés- és gazdaságtörténeti adalékokat közvetített (védművek építése, szénégetés, tűzifa, a tímármunka nyersanyagigénye). A szokatlan témaválasztás – de felettébb érdekes cikk – műfajilag adatközlésnek és nem tanulmánynak tekinthető. Ezt egyébként korrekt módon a címben is jelölte. A középkori számadáskönyvekre támaszkodva a Duna-szabályozás előtti természeti környezetet rekonstruálta. Azonosította a városi erdőt (Herrenlust) és a polgárok erdőrészeit (Bürgerlust). Pozsony kereskedelmi kapcsolataival is foglalkozott, melyekben a fellépő súlyos fahiány miatt a stájer- és bajorországi, illetve az alsó-ausztriai faszállítmányok játszottak fontos szerepet. (Ortvay 1899. Eredetileg megjelent Ortvay 1900, 30–37. p.) Az 1899. január 21-i közgyűlésen tartott német nyelvű előadást a kőkorszakbeli szerszámokról, melyek véleménye szerint a délről északnyugat felé zajló őskori migráció tanúi, egyben eredeti európai készítmények. Az előadása az 1886-ban Pulszky Ferenccel folytatott vita ismétlésének tekinthető. (Ortvay 1900, 69–70. p.)
A város és a megye művelődéstörténetének alig számba vett területéről, a vadászatok történetéről, a vadászterületekről, a királyi és földesúri vadaskertekről és a vadak megoszlásáról 1902-ben tartott előadást. A felületes olvasó számára adathalmaznak tűnő kivonat valójában az Ortvayra jellemző „katedrális”. A pozitivista történészi koncepció egyik újabb látlelete, melyben a jogtörténeti és szociális fonál is fellelhető. A középkori pozsonyi vadászati jogok oknyomozó történetét vázolja – a forestis venatio jog átalakulása –, és a leggyakoribb vadászatok helyszíneit azonosítja (Burgerau, Sellendorf, Kotzeberg). A vadászatok fajtáit (solymászat, kutyák használata) is bemutatja. A városi, illetve megyei vadászatokat hazai és külföldi példákkal hasonlítja össze. Emellett az arisztokrácia vadászati szokásaira is rávilágít. Érdekes módon felhívja a figyelmet az állatvédelmi intézkedések fontosságára, egyáltalán a természet védelmére: „Ideje volna, hogy a szégyenletes régi hagyománnyal, a félreértésen alapuló ócska vadászati gyakorlattal szakítva, okulásunkra fordítsuk a haladó természettudomány józan intéseit, s védelemben részesítsük azokat az állatfajokat, melyek gazdaközönségünknek, földműveseinknek, erdészeinknek, kertészeinknek és állattenyésztőinknek leghasznosabb segítői.”3
Ortvay az egyesület jubileumi kötetében vállalta a város fél évszázados kulturális haladásának, szellemi és anyagi műveltségének a megrajzolását. A címben jelzetthez képest azonban ez a terjedelmes munka inkább honismereti ihletettségű. Arról a városról szól, amely a dualizmus felhajtóerőit hatékonyan kihasználta, melynek arculata alapvetően megváltozott és a társadalmi, kulturális és gazdasági fejlettség magasabb fokára lépett. „A régi Pozsony helyett egy ifjú erőtől duzzadó Új-Pozsony” vizsgálódásának a tárgya. A városkép átalakulásával, az utca- és térhasználat megújításával, köz- és magánépítkezésekkel, parkosítással, csatornázással, a városszépítészeti elképzelések eredményeivel, valamint a Duna-szabályozás és partbiztosítás hatásaival is foglalkozik. Az új, dinamikusan fejlődő városrészeket, ipari, kulturális, oktatási, közegészségügyi és szociális intézményeket, pihenőhelyeket külön-külön jellemzi. A város egyházi, tudományos, művészeti, egyesületi életének és sajtójának, még ha kivonatolva is, de figyelmet szentel. Gondolatmenetét „a magyar Pozsony” tézisével zárja. Szerinte a város fél évszázad alatt magyar érzelművé és nyelvűvé vált vagy legalábbis a döntő etnikai metamorfózis küszöbén áll. (Ortvay 1907a, 1–44. p.)
A város, melynek „eredete messze visszanyúlik az idők ki nem fürkészhető régiségébe” és a megye természetföldrajzi viszonyairól, állat- és növényvilágáról, nyersanyaglelőhelyeiről, gazdasági ágazatairól, újabb kori történetéről és fejlődésének mozgatórugóiról, nemzetiségi viszonyairól, műemlékeiről és településszerkezetéről terjedelmes tanulmányt közölt az Osztrák–Magyar Monarchia etnikai sokszínűségét bemutató, egyben a patriotizmust népszerűsítő történeti-néprajzi könyvsorozatban. (Ortvay 1898b.)
Ortvay úttörő módon az élő természet történetének legkorábbi művelői közé tartozott. (Ortvay 1902a.) Az új ismereteket közvetítő és a szélesebb közvélemény érdeklődését is felkeltő diszciplína „tudományosítását”, illetve a gazdaságtörténeten belüli elismerését tűzte ki céljául: „Fő törekvésem a megyei forma anyagát ez idő szerint lehetőleg összegyűjteni, mert csakis az anyag elérhető teljessége képezheti a zoológiai tudomány szilárd alapját. Ám az adatgyűjtés nem csupán az egyes fajok előfordulására szorítkozik, hanem kihat az egyes fajok történeti szereplésére és gazdasági jelentőségére is, mert hiszen a minket környező állatfajok úgy a múltban, mint a jelenben sokszorosan irányítják nemzetgazdasági tevékenységünket. Az állatok története egy fejezete nemzetgazdasági történetünknek.” (Ortvay 1902a, VII. p.)
A kultúrtörténetbe joggal besorolható, háromkötetesre tervezett monográfiája, melyhez húsz éven keresztül gyűjtötte az anyagot, befejezetlen maradt. A gazdaságtörténeti rész nem készült el.4 A mű a növény- és állatvilág tekintetében határterületnek számító megye kihalt és élő állataival, azok természet- és gazdaságtörténeti ismertetésével foglalkozik. A kötet két részre tagolódik: ősi állatvilág és lelőhelyeinek összehasonlítása, élő állatvilág. A gazdagon adatolt és jegyzetelt munka a kortársakat is megszólaltatja, illetve az uradalmak vadászati eredményeire támaszkodik. A kultúrtényezőnek tekintett állatok múltjának és jelenének ilyen jellegű megközelítése – állítása szerint – segít a mezőgazdasági törvények megalkotásánál. A hasznos és káros fajok feltérképezésének adatai pedig a gazdasági intézkedések meghozatalánál állnak rendelkezésre.
A megyetörténetbe írt természetrajzi áttekintése aprólékosan adatolt és nemcsak a földtani jellemzőkkel, a földrajzi megoszlással, a vízhálózattal, a szárazföldi és vízi fauna, flóra jellegzetességeivel, hanem az állat- és növényvilág legkisebb képviselőivel is foglalkozik. Ortvay kedvenc témájához, az őskorhoz nyúlt vissza, mikor a kőkorszaktól a római korig terjedő időszak pozsonyi és Pozsony megyei régészeti vonatkozásait szedte lajstromba. (Ortvay 1904, 1–22. p. Uo. Pozsony vármegye őstörténete, 497–502. p.)
A méltán maradandó értékű Pozsony-történet előzményeit is érdemes vázolni. A város legrégebbi pénzintézete, a város gazdasági, szociális és kulturális fejlődését folyamatosan támogató Pozsonyi I. Takarékpénztár 1892-ben ünnepelte alapításának félszázados évfordulóját. A monográfia ötlete az intézet elnökéhez, Gervay Nándorhoz5 fűződik. Az eszme élénk támogatásra talált a részvényesek és a városi polgárság körében. A bank részvényesei 1891-ben, a jubileum miatt, nem gondoltak osztalékemelésre, hanem a nyereségnek ezt a részét az évfordulóra tették félre. Ortvay Tivadart bízták meg egy reprezentatív várostörténet megírásával. Pozsony történetének első kötete 1892-ben jelent meg, és a pénzintézet a városmonográfia későbbi munkálatait is segítette. 1893-ban erről így írtak: „Tekintettel a tudós szerző által nagy buzgósággal és fáradsággal összegyűjtött forrásanyagának gazdagságára, legalábbis még két kötetnek a megírására lesz szükség, hogy a város büszkeségét képezendő munka kezdetéhez méltóan befejeztessék.”6 A sorozat újabb kötetei a pénzintézet jelentős anyagi támogatásával láttak napvilágot. A szerzői honorárium, szerkesztési munkák és kiadási költségek 1894 és 1905 között több mint 25 ezer koronát tettek ki. A folytatást is tervezték, amit a szerző 1916-os elhunyta akadályozott meg.7
A szerző olvasmányosságra, ugyanakkor szintézisre és a fellelhető források világos bemutatására törekedett. A helyi eseményeket országos viszonyokba ágyazta, társadalom, politika, gazdaság és művelődés erőtereiben vizsgálta. A közvélemény érdeklődését voltak hivatottak felkelteni a gazdag és minőségileg elkészített képek, térképek, táblák és rajzok. Az igényes, magyarul és – „tekintettel városunk német nyelvű polgárságára” – németül megjelentetett könyvsorozatot tanáccsal, forrásokkal a korabeli városi, világi és egyházi értelmiség legjelesebb képviselői (többek között Batka János,8 Könyöki József, Rakovszky István,9 Enea Lanfranconi,10 Dankó József), de a városi kulturális és közművelődési intézmények is hathatósan segítették. Ortvay érdeme a városi, a káptalani levéltár az idáig legszisztematikusabb kutatása és számos eredeti, fontos adalékokat szolgáltató dokumentum közzététele. Ezenkívül Budapesten az Országos Levéltárban, valamint a Batthyány és Esterházy család levéltáraiban kutatott.
Az első kötet a locus tájtörténetével indult. (A korabeli kritikai ismertetésre Acsády 1900, 422–427. p.; 1904, 64–67. p.) Ortvay a természettörténet, az őskori régészet és őskor szakavatott mestereként mutatta be a pozsonyi medence geológiai múltját, a növény- és állatvilág változásait, valamint az ember vándorlásait. Az ó- és középkort hadtörténeti, állam- és egyházszervezési, illetve településtörténeti optikákon keresztül elemezte. A város történetét az 1291-ig, a királyi privilégium kiadásáig tárgyalta. Az oknyomozó történetfelfogás szellemében közölte a pozsonyi főispánok, prépostok, kanonokok névsorát és a pozsonyi káptalan okleveleit. (Ortvay 1892.)
A második kötet négy részből szerveződik és Márki Sándor11 szerint „a középkor végének egyik legbecsesebb művelődéstörténeti adaléka”. (Márki 1923, 15. p.)
Az első rész a város helyrajzával foglalkozik. Ennek a résznek a forrásanyagát, melyet még Rakovszky István alapozott meg, kiegészítette a polgárok végrendeleteivel. Erre a kiaknázatlan forráscsoportra Batka János hívta fel a figyelmét. A könyv a város épített örökségének múltjával, az erődítések, köz- és magánépületek építészettörténetével foglalkozik. A város helyrajzát szélesebb kultúrtörténeti keretekben tárgyalja és a forrásközlés ma már szokatlan módját alkalmazva közöl parciális adalékokat (így Pór Antal12 általa fontosnak ítélt levelét a városháza kapualjának záróköveiről és „pótlékként” egy vázlatot a vár díszkapujának építési idejéről). (Ortvay 1895.)
A második részben, amely tartalmilag talán a legegységesebb, történeti szempontból a város középkori jogszervezetét tárgyalja. Kiemeli Király János13 művét, mely a városi jogok bemutatásánál alapmunkának számít. (Király 1894.) A kötet megszületését Batka mellett Fraknói Vilmos14 és Michaelis Vilmos15 is támogatta. Az utóbbi a német fordítást végezte és a szöveggondozásban is segített. (Ortvay 1898a.)
A kötet a városi önkormányzatisággal, közigazgatással és a városi jogokkal foglalkozik. Részletesen bemutatja a település szervezeti egységeit, tisztviselőit és elemzi feladataikat, társadalmi helyzetüket. A városi autonómia egyik legfontosabb jegyét, a bíróválasztást tanulmányozza. A jogi kereteket és a bíró hatáskörét a magán- és a közjog terén vizsgálja. A városi igazságszolgáltatás szervezetének, az ítélőbíróságnak, a peres eljárásoknak és a büntetőjogi formáknak is kellő figyelmet szentel. A szerző a város kiváltságos jogainak (vásártartás, rév- és vámjog, haszonvételi jogok) a kialakulására és érvényesítésükre fókuszál. A városba település módjait és etnikai megoszlását elemzi, miközben a középkori Pozsony nemzetiségi viszonyait szemrevételezi a személyneveken keresztül. A német dominanciát nem kérdőjelezi meg, a magyar jelenlétet túlhangsúlyozza, a szlávot alábecsüli, eltűntnek véli: „De lettek legyen a nemzetiségi viszonyok Pozsonyban bármilyenek is, annyi kétségtelen, hogy az uralkodó nemzetiség itt a középkorban a német volt, de mellette érvényesült a magyar is, anélkül azonban, hogy a magyar nemzetiség politikailag is érvényre emelkedhetett volna. Ami itt nemzetiségi képviselet volt, az mind egy és ugyanazon jogkönyv uralma alatt állott, valamennyi felett a városi tanács more theutonico intézkedett.” (Ortvay 1898a, 275. p.) Ortvay szerint Pozsony Zsigmond uralkodása alatt 1405-ben, annak várostámogató politikájának köszönhetően kapott országosan is nagyobb súlyt (országgyűléseken és koronázásokon való részvétel).
A harmadik rész – újabb kori képanyaggal illusztrálva – szintén kompakt egészet alkot, gazdaságtörténeti ihletettségű. Munkáját többen támogatták. Főleg Fraknói Vilmost, Batkát, Kornhubert és a korábban a város adóügyeiről alapmunkát közlő Kováts Ferencet16 szükséges kiemelni. (Kováts 1901.) A kötet a város gazdálkodását, vagyonának megoszlását, befolyt jövedelmeit, kiadásait és adóügyeit mutatja be. A pénzügyi terheknek, így egyebek között a hadügyi, közigazgatási és közbiztonsági kiadásoknak külön figyelmet szentelt. Ezeken kívül a hitelkérdést és a pénzforgalmat is vizsgálta. A mellékletekben, szokásához híven, forrásokat közölt. (Ortvay 1900.)
A negyedik, művelődéstörténeti részben a lakosság családi életét tárgyalja, „úgy anyagi, mint szellemi vonatkozásaiban”. Ez a kötet le is zárja Pozsony középkori történetét. A családi jogról, a családi élet anyagi alapjairól (céhek, kézművesipar, mezőgazdaság, szőlőtermelés), a szellemi, vallási, művelődési keretekről, egyházi intézményi hálózatról (prépostság, káptalan, plébániák, szerzetesrendek) közöl pótolhatatlan adatokat. Stílusa olvasmányos, okfejtése világos. A középkori városi világ mindennapjainak plasztikus képét nyújtja. Az apologetikus zárszóban Pozsony a középkori magyarországi város követendő modelljeként jelenik meg, melyet a viharos évszázadok nem kezdhettek ki. Ez egyben a haladás szellemében fogant üzenet a modern Pozsony polgárainak: „A város egy a természet előnyei által kijelölt nagy folyammenti positióban a folytonvaló fejlődésre századokon át alkalmasnak bizonyúl. Lakósai hivatottaknak mutatják magukat a magasb társadalmi, közgazdasági és politikai életfeltételeknek megfelelni. Nagy vidékre nézve e város a maga lakóinak értelmességével, mezőgazdasági és ipari eredményeivel, művészeti és irodalmi sikereivel valóságos góczpont, mely úgy a keleti országrészekkel, mint a nyugati határországokkal egészséges vérkeringési összeköttetésben áll. E fontos szabadalmakkal és kiváltságokkal dicsekvő város a nyugati civilisatió áldásait nemcsak a maga számára foglalja le, hanem szerencsésen közvetíti keleti irányban is. Méltán képviseli a külföld szemében a continensnek Lajtán s Kis-Kárpátokon túl eső keleti részeinek culturképességét. Polgári autonomiájának friss és egészséges életszerve a legelőkelőbb nyugati mintahelyhatóságokkal versenyezik, s tekintve a családban és társadalomban érvényesülő közszellemet, lakóinak a korona iránt tanúsított loyalitását, a politikai életben játszott kiváló szereplését és a vallásos életben kifejezésre juttatott őszinte és igaz érzelmeit: mondhatni, hogy a városi élet képe vonzó szépségén kívül megható is. De mondhatjuk: megnyugtató is.” (Ortvay 1903b, 515–516. p.)
A sorozat harmadik, szépen illusztrált kötete egyszerre adatgyűjtemény, kronológia és archontológia, mely a második kötethez tartozik. Oklevelekre, végrendeletekre, számadás- és jegyzőkönyvekre, okmánytárakra, illetve a városi levéltárban őrzött Rakovszky-féle publikálatlan gyűjteményre támaszkodva tette közzé a városban tartózkodó „előkelő személyek” (királyok, királynék), a városi és megyei tisztviselők, a káptalan tagjainak, bíráknak, polgármestereknek, tanácsosoknak, jegyzőknek stb. a névsorait. Időrendi sorrendben közölte a városban megvalósult egyházi zsinatokat, nádori gyűléseket, béke- és szerződéskötéseket. Mindezek a város rangját és politikai szerepét emelték. (Ortvay 1894a.)
A nagy sikerű vállalkozás utolsó, félbemaradt könyve 1912-ben jelent meg.17 Ortvay a 16. századi vallási mozgalmakat külön kötetben tárgyalta volna. Erre azonban már halála miatt nem kerülhetett sor.
A mohácsi csatától számított majd négy évtized a város számára a legnagyobb jelentőséggel bírt, hiszen ezekben a zaklatott időkben vált regionális központból 1536-ban koronázóvárossá és a Magyar Királyság egyik fővárosának számított. Horribile dictu: átvette Buda egyes funkcióit (országgyűlések, pénzügyigazgatás, belpolitikai és szellemi központ), de nem mindegyiket. A szerepkörökön Béccsel osztozott, de gyorsan nyilvánvalóvá vált, hogy az új Habsburg-központtal nem versenyezhet. (Pozsony fővárosi szerepkörét újabban tárgyalja Pálffy 2013, 3–76. p.) A maradék magyar középkori államterület sorsa szempontjából ugyan negatív folyamatok kezdődtek, tetőződtek, ellenben Pozsony ebből a kényszerhelyzetből profitált. Kedvező földrajzi fekvésénél fogva „a közép-európai politikának szálai” itt futottak össze. A várostörténetet országos összefüggésrendszerbe helyezte. Művét kísérletnek tartotta, melyet további kutatások egészíthetnek majd ki.
A város történelme iránt érdeklődő szélesebb közvélemény számára a Pozsony utcái és terei című, az esszéstílus felé hajló „bedekkere” a legismertebb műve. A nem véletlenül Dankó József arcképét tartalmazó – és Vaszary Kolos hercegprímásnak ajánlott – honismereti városkalauz, valójában formailag különlenyomat, eredetileg 53 közleményben jelent meg a Nyugatmagyarországi Hiradó hasábjain.18
Ortvay 1904 kezdetén tette közzé indítványát egy a város gazdag múltját bemutató népszerűsítő jellegű könyv megjelentetéséről. A város ezt a tervet támogatta.
A bevezetőben röviden összefoglalta a könyv és a maga ars poeticáját: a nemzeti múlt, a szülőföld történelmének, jeles személyiségeinek, sorsfordító eseményeinek ismerete képezi az igazi haza- és szülőváros-szeretet alapját, zálogát. A tudomány-népszerűsítés és a történelem (helytörténet) oktatása sine qua nonja a nemzeti identitás erősítésének és a lokálpatriotizmusnak. Szerinte ennek szellemében a felhalmozott tudást „minél bőségesebben csepegtessük” az ifjúságnak és a dolgozó embereknek.19
Ortvay pozsonyi korszakának azonban van egy párhuzamos dimenziója is, melyet egyháztörténeti, földrajzi, történeti földrajzi, régészeti, helytörténeti tematikák gondos művelése és a szívéhez közelálló délvidéki-bánáti témák következetes továbbvitele jellemez. Mindazonáltal fontos és hangsúlyozandó tény, hogy Ortvay Pozsonyból továbbra is bekapcsolódott a budapesti és országos tudományos életbe, annak tevékeny szereplője volt és maradt.20
Ortvay munkásságára jellemző, hogy ahol tehette, meglátogatta a helyszíneket és azokat gondosan tanulmányozta. Nemcsak a szűkebb régészeti, hanem a földrajzi témák tekintetében is így volt. A Dunát 1875-ben és 1877-ben járta be a Passautól a torkolatig terjedő szakaszon, és erre az empirikus tapasztalatra támaszkodva írta meg a Duna-szigetekről szóló – Fraknói szerint periferikus és csak erőt fecsérlő – tanulmányát, amit térképekkel egészített ki.21
Tanulmányútjai és fenti munkája előkészület volt a kétkötetes, a szakmai berkekben korábban beharangozott, Magyarország vízrajzával foglalkozó nagyszabású vállalkozásához.22 A könyv primer adatgyűjtésre támaszkodott. A kedvező fogadtatás mellett bírálat is érte. Tagányi Károly szerint inkább szótár volt, mint tudományos áttekintés és lexikális jellege miatt is sokat veszített értékéből. A legélesebb vádja pedig az volt, mikor a módszertani hiányosságok mellett Ortvay szemére vetette a földrajzi nevek téves magyarázatát.23
Ortvay hosszú távú kutatási programokat is megvalósított. A magyarországi egyháztörténet-írás egyik legjelentősebb vállalkozása, a pápai tizedjegyzékek feldolgozása és a középkori magyar egyházszervezet térképeken való bemutatása az ő nevéhez kapcsolódik. (Ortvay 1891–1892.)
Fraknói Vilmos 1881-ben XIII. Leó24 előtt pápai audiencián ismertette egy magyar okmánytárra vonatkozó tervét, mely a Vatikáni Titkos Levéltár magyarországi okleveleit dolgozta volna fel. A Monumenta Vaticana Hungariae sorozat végül Fraknói szervező munkájának köszönhetően 1887-ben indult, és számos alapvető fontosságú forrásgyűjteménnyel gazdagította a magyar történettudományt. (Szabó 2009, 113. p.) Ortvay ebbe a munkába kapcsolódott be. A Vatikáni Bizottság, a forráskiadás irányító testülete, őt bízta meg a könyv megírásával. Fraknói a következőképpen indokolta a döntést: „Hivatottabbat a munka megírására, képességeinél és önfeláldozó buzgalmánál fogva egyaránt nem találhatnék. Ha netán másra gondoltam volna, vagy szóltam volna, ez csak azon föltevésből történt, hogy Kegyed nem lesz hajlandó vállalkozni.” (Idézi Koltai 2013.) Korábbi egyház-topográfiai munkássága is segíthette a megbízás elnyerésében. (Ortvay 1890, 3–85. p.)
A könyv az egyes magyarországi egyházmegyéket ismerteti, feltünteti korabeli helyzetüket, határváltozásaikat. Főesperességenként felsorolja a plébániákat és azok neveit magyarázza.
Ortvay vállára nehezedett a szerkesztői munka tetemes része és a szerzői gárda összehangolása. A kötetben bemutatott 11 egyházmegye közül ötöt ő írt és a koncepció megvalósításáért viselte a felelősséget. Az elhúzódó, fárasztó munka, a kéziratírás és a térképek készítése kimerítette. Később barátjának, Szentkláraynak írt levelében felpanaszolta a csekély honorálással kapcsolatos sérelmét: „A hét évi munka, melyet a földrajzra fordítottam, egész életem legsötétebb emlékét idézi.” Ez a kifakadása talán a tudományos hierarchiában való megrekedésével és a kitörési lehetőségek beszűkülésével is kapcsolatban állt. (Szentkláray 1922, 21. p.)
A párhuzamos munkavállalás egyik jellemzője ennek a korszakának, mert a pozsonyi téma mellett a bánátit is továbbvitte.
Eredetileg Pesty Frigyes dolgozott Temesvár és Temes megye történetén, de munkáját 1889-es halála szakította félbe. Az akadémia történeti bizottsága ezután Ortvayt kérte fel a monográfia elkészítésére. Ortvay egyrészt a Pesty iránti kegyeletből, másrészt a Délvidék történelme iránti érdeklődéstől hajtva vállalta el a megbízást. A tervezett négy kötetből három jelent meg. Ortavy halála után azonban a sorozat sem folytatódott. (Szentkláray 1922, 21–26. p.; Ortvay 1896a; 1896b; 1914a; NyH, 1893. április 6. 2. p.)
Az utolsó alkotói korszak
Budapestre költözve az alkotói munka új szakaszának, egyfajta kiteljesedésének, nem utolsósorban akadémiai munkásságának a kibontakozását látta: „Napról-napra mind erősebbé válik bennem a meggyőződés, hogy az élet zivatara után már csak egy lehet boldogító: a minél nagyobb függetlenség és az önmagunknak való élhetés. Ebbe a révbe irányítom hajóm roncsait.” (Szentkláray 1922, 41. p.)
Szakmai egyesületek üléseire járt és az akadémiai élet vérkeringésébe immár jobban bekapcsolódhatott. Régészeti, történelmi és klasszika-filológiai bizottságok tagjaként tevékenykedett. Pályázatokat bírált el, elhunyt akadémiai tagok pályafutását értékelte. Az akadémiát anyagilag is támogatta. 1906-ban 50 ezer korona alaptőkéjű alapítványt hozott létre, melynek kamatait irodalmi célokra fordították.25
Számos jeles művet alkotott 1907 és 1916 között. Ezek közé sorolható akadémiai székfoglalóként elhangzott értekezése, Az ősember táplálkozása. Arra keresett választ, hogy az ősember mivel táplálkozott. Gazdag külföldi (német, francia) irodalomra támaszkodva elemezte a bibliai és a természettudományi magyarázatokat. A növény-, illetve húsfogyasztás anatómiai és fizikai jellegzetességeit municiózusan vette sorra. Az elméleti eszmefuttatásokat az őskorrégészet Európán kívüli, európai, és nem utolsósorban felső-magyarországi eredményeivel szembesítette. A dolgozata valójában egy enciklopédikus felsorolás, mely a táplálkozási szokásokra, valamint a táplálkozásra használt növények és állatok felsorolására terjed ki.
Ortvay ezzel a tényanyaggal a természeti körülményeihez és az erőforrásokat hatékonyan alkalmazó, nem primitív, őskori embert rajzolta meg: „Íme, a közölt adatok egyértelműen bizonyítják, hogy a mindenevőül organizált ember, a homo omnivorus, tényleg a helyi viszonyokhoz képest, klímától és talajtól feltételezetten táplálkozott, s hogy amint ma nincsen ősnép, mely életfenntartásában teljesen egyoldalú táplálkozásra szorítkoznék, úgy nem volt az az eset a legrégibb kimutatható ősidőben sem.” A mű zárszavában a nyugati típusú állam- és kultúraszervezés történelemalakító szerepét hangsúlyozta. (Ortvay 1907b, 154., 160. p.)
Egy előadás erejéig 1907-ben visszatért Pozsonyba. Az őstörténelem kutatásának legújabb eredményeit mutatta be a Magyar Orvosok és Természetvizsgálók 34. nagygyűlésén (a rendezvény keretén belül a résztvevők megkoszorúzták Rómer Flóris szobrát).26 Ortvay 2 ezer koronás alapítványt is tett az egyesület támogatására, melynek kezelésével a várost bízta meg. (NyH, 1907. augusztus 27. 4. p.)
A hadtörténet mezejére is elkalandozott. A mohácsi csata okai és következményei című munkáját 1910-ben olvasta fel az Akadémián. A „nagy nemzetcsapás” okaival és következményeivel foglalkozott. Latin, német és török forrásokat használt, és a csata előzményeivel, illetve lefolyásával kapcsolatos addigi véleményeket ütköztette.27
A korszak történelemszemléletének tükrében jellemezte a Magyar Királyság bel- és katonapolitikai helyzetét, gazdasági erőforrásait és nem csekély moralizáló hajlammal jellemezte a belviszonyokat (romlott közszellem, erkölcsi züllés, a politikai elit felelőtlensége) és II. Lajost (ugyan jó tulajdonságai vannak, de érzékiségre hajlamos és mértéktelenül mulatozik). Rámutatott „a mérkőző erők” nagy aránytalanságára, mely az egyik döntő oka volt a vereségnek. Szerinte a magyar hadvezetés hibás stratégiát követett, mert rögtönzött. A seregből pedig a hazaszeretet „ideális emelkedettsége” hiányzott. Szapolyai János szerepéről kortársaihoz hasonlóan negatívan nyilatkozott. Ezt a tanulmányát a korszak Mohács-historiográfiájának és a közvélemény Mohács-recepciójának a tükrében szükséges értelmezni. A „keresztény és nemzeti történeti narratíva” meghaladását rajta utólagosan számon kérni, téves kiindulási pont. Az emlékjelállítás és emlékápolás felvetéséért pedig – melyet a kulturális emlékezet modern újraalkotásának a tükrében kellene elemezni – hibáztatni, helytelen értelmezés. (Ortvay Mohács-tanulmányáról B. Szabó 2013.)
Korábbi pozsonyi levéltári kutatásaira, belgiumi gyűjtésre támaszkodva, valamint párizsi, müncheni, bécsi könyv- és képtári gyűjtemények tanulmányozásával írta meg 1912-ben Mária, II. Lajos magyar király neje című életrajzát, mely az Akadémia történeti életrajzsorozatában látott napvilágot. A kötet a töredezett Mária-életrajzok végett született és egyfajta jellemábrázolásra tesz kísérletet. Ortvay összekapcsolja Mária magyarországi királynői pályafutását és németalföldi helytartói tevékenységét. A könyv nemcsak életével, hanem a kor politikai viszonyaival, a Jagellók hanyatlásával és a Habsburgok felemelkedésével is foglalkozik, emellett gazdag képanyaggal rendelkezik.28 Az Akadémia ezért a munkáért Ortvayt 1916. május 3-án Marczibányi-díjban részesítette.29
Budapesten először a József körúton bérelt lakást. 1908-tól a Várban lakott a Dísz téren, ahonnan 1912-ben a Várfok utcai házba költözött. Mind többet betegeskedett. (NyH, 1913. december 16. 4. p.) 1916. június 25-én jobboldali szélütést kapott. Állapota nem javult, kórházba került. 1916. július 8-án hunyt el hajnali négy órakor, pappá szentelésének és tudományos működésének 50. évfordulóján.30
Érckoporsóját július 10-én szentelték fel a Kerepesi úti temetőben. A rokonokon kívül a magyar tudományos élet és szakmai szervezetek képviselői búcsúztatták. A Magyar Tudományos Akadémia nevében Fejérpataky László,31 a Szent István Akadémia részéről Lupsich József vett részt a szertartáson. (NyH, 1916. július 12. 4. p.; Szentkláray 1922, 52. p.) Ortvay Tivadar végrendelete szerint édesanyja mellett kívánt nyugodni Pozsonyban.
Ortvayt a Nyugati pályaudvarról szeretett városába szállították és a Szent András temetőben 1916. július 11-én délután helyezték örök nyugalomra. Az engesztelő szentmisét július 12-én Pozsonyban, az Orsolya-rendi apácák templomában mutatták be. A temetése azonban nem tekinthető nagyszabásúnak, mert július 10-én, Budapesten délután és este még nem lehetett tudni, hogy mikor lesz Pozsonyban a temetés. Egyszerűen a hír időben nem kerülhetett be a pozsonyi lapokba. (NyH, 1916. július 11. 4. p.) A Nyugatmagyarországi Hiradó csak a július 12-i számában számolhatott be részletesebben a temetésről, nem csekély sajnálkozását kifejezve: „Ez oknál fogva a temetés aránylag csekély részvét mellett folyt csak le, holott annál a nagy népszerűségnél és általános tiszteletnél fogva, melynek az elhunyt városunkban örvendett, kétségtelenül impozáns végtisztességtétele lett volna Ortvay Tivadarnak, ha a város lakossága idejében értesült volna a temetés idejéről. Így azonban csak nagyon kevesen szereztek tudomást a temetésről, s tisztelőinek nagy része nem is jutott abba a helyzetbe, hogy a kiváló férfiúval szemben, aki egész életében maga volt a megtestesült figyelem, szerénység és előzékenység, leróhassák az utolsó tisztességet.” (NyH, 1916. július 12. 4. p.)
Ortvay temetését a város rendezte. A beszentelést Gaibl Sándor32 végezte a temető kápolnájában. A rokonság részéről testvérei, Ortvay Miksa, Orthmayr Béla, unokaöccse, Ortvay Rudolf, Jendrassik Kornél33 és (talán nevelt lánya) Balázsovits Irma jelentek meg. A városi önkormányzatot Brolly Tivadar34 polgármester és mások, az Erzsébet Tudományegyetemet Polner Ödön35 és a tanári kar tagjai, a Pozsonyi Orvos- és Természettudományi Egyesületet Pantocsek József,36 a Városi Polgáregyesületet Bäumler J. András,37 a Nyugatmagyarországi Hiradó szerkesztőségét Arkauer István38 és a Szent István Akadémiát Sziklay János39 képviselte. A városi elit további meghatározó tagjai is részt vettek a temetésen. Ortvayt édesanyja mellé – a ma már nem létező – családi sírboltba helyezték. (NyH, 1916. július 12. 4. p.; Szentkláray 1922, 53–54. p.)
Zárszó: Pozsony monográfusa kontextusban
Ortvay Tivadar a katolikus egyházi eliten belül a tudományos elit tagja volt. Minderre akadémiai tagsága, doktori fokozata, tudományos-kutatói teljesítménye, széles körű nyelvtudása predesztinálta. (Gergely 2010, 198., 203. p.) Országos, városi és regionális tudományos, közművelődési és kulturális egyesületek tagjaként részt vett a magyarországi társadalmi életben, habitusával azt alakította.40 Munkássága terjedelmes, tematikában sokrétű, forráskezelése alapos – méltán pozitivista történésznek tekinthetjük. Történelemmel, művészettörténettel, régészettel, éremtannal, paleontológiával, történeti földrajzzal, gazdaságtörténettel és a kultúrtörténet számos alfajával, így egyebek között műgyűjteményekkel, az éghajlat, a halászat és vízgazdálkodás történetével is foglalkozott. Politikai és közjogi értekezéseket, akadémiai életrajzokat és útleírásokat írt.
Megjelent dolgozatainak száma majdnem eléri a 350-et. Pozsony és Pozsony megye város-, illetve helytörténetéről állítólag 111 közleménye jelent meg. Hazai és külföldi folyóiratokban magyarul és németül publikált. Szentkláray Jenő hét monográfiáját tekinti a magyar tudományos irodalomban hézagpótlónak és úttörő jellegűnek. (Szentkláray 1922, 17–18. p.) Hozzáfűzhetjük, hogy többségük máig maradandó, hivatkozott könyv, köztük a Pozsony-történet három kötete is.
Külföldi tanulmányutakra, a nyári szünetek alatt, 1881-től szinte évenként vállalkozott. A pihenést és az egészségügyi szempontból is szükséges regenerálódást, hiszen történészként és tanárként mindig következetes munkát végzett, műgyűjtemények, múzeumok és történelmi, kulturális nevezetességek megtekintésével kötötte össze. Hegyvidéki és tengerparti üdülőhelyeket, fürdőhelyeket is felkeresett (Semmering, Porto Rose, Abbázia, Lovran). A skandináv országoktól kezdve Görög- és Oroszországig, Londontól Konstantinápolyig bejárta egész Európát. Meglátogatta Egyiptomot és a Szentföldet. Úti élményeiről tárcákat írt és a Toldy Körben, illetve más helyeken felolvasásokat tartott.41 1903-ban a törökországi magyar emlékhelyeket (II. Rákóczi Ferenc, Thököly Imre és Guyon Richárd sírja) kereste fel. (NyH, 1903. október 8. 2. p.; 1903. november 22. 1–2. p.)
A híradásokat az ismeretszerzés és tudásgyarapítás fontos forrásainak tekintette: „Igaz oly dolgokat mondtam el, melyek már százszor és ezerszer is el voltak mondva, de ne feledkezzünk meg arról, hogy ugyanazon tárgyat száz és ezer szem száz és ezerféleképen látja. Az Ítélet is ugyanannyiféle, s azért minden útleírásnak megvan a maga létjogosultsága.” (Ortvay 1888, 91. p.)
Ortvay Tivadar szellemi teljesítményét bel- és külföldön a kortársak számon tartották42 és a társadalomtudományok most is jegyzik. Tudományos teljesítménye mind a magyar, mind a szlovák historiográfiába beágyazódott. Bár az utóbbiban főképpen pozsonyi várostörténete a leghivatkozottabb műve.43 Ellenben érdekes – bár a töredékes vagy éppen kallódó források miatt nem meglepő –, hogy még nem született meg alapkutatásokra támaszkodó biográfiája és tudományos munkásságának összefoglaló felmérése, mely életművét a magyarországi társadalomtudományok fejlődésének a kontextusában vizsgálná.44 Angyal Dávid45 búcsúztató írásában erre már elég régen, 1916-ban a Történeti Szemle hasábjain megjelent búcsúztatójában felhívta a figyelmet: „Sokoldalú és rendkívül terjedelmes munkásságának méltatása külön életrajzi tanulmány keretében volna a helyén.” (Angyal 1916, 540. p.) Életművének máig utolsó megalapozott értékelései, egyben emlékezések, tudós barátainak és munkatársainak tollából, Szentkláray Jenőtől és Márki Sándortól származnak. (Szentkláray 1922; Márki 1923.)
Pozsonyi közéleti és tudományos szerepvállalásainak lajstromba szedésére, történetírói munkásságának részletesebb, forrásközpontú feldolgozására nem került még sor. Műveinek első és utolsó, pozsonyi kötődésű összefoglalása – melyet ő maga állított össze – majd száztíz évvel ezelőtt keletkezett és Ortvay nyugdíjaztatásakor, Pozsonyból való távozásakor készült. Egyszerre emlékdokumentum, most is haszonnal forgatható könyvészeti forrás és pótolhatatlan bibliográfiai összegzés, hiszen 261 tételt tartalmaz. (Ortvay 1906a; NyH, 1906. február 8. 3. p.) Első életrajzírója, Szentkláray Jenő szerint „harmadfélszáz darabra szaporodott nyomtatásban megjelent dolgozatainak száma” és Pozsony, illetve Pozsony vármegye történetével 111 közleményben foglalkozott. Az Egyetemes Magyar Encyclopaedia 12. kötetében46 pedig 99 változatos témájú, történeti, régészeti, földrajzi, családtörténeti szócikke jelent meg. (Ortvay 1906a, 6. p.; Szentkláray 1922, 14., 15. p.)
Egy-egy könyvének az elmúlt években való újraközlése dicséretes tény, ezt nem vitatom. (Ortvay 1991; 2003; 2004; 2005; 2009.) Bizonyos szempontból neve és kizárólag néhány pozsonyi vonatkozású könyve magyarul és szlovák fordításban az utolsó évtizedben került a köztudatba, nem titkoltan a polgári identitás erősítése végett. Ezek között szelektív újraközlések is találhatók, melyek természetszerűleg nem vihettek közelebb bennünket Ortvay rétegzett személyiségének az alaposabb megismeréséhez és korabeli tudományos, akadémiai beágyazottságához. Ezek a kötetek egy újraalkotott, idillikus multikulturális Pozsony-kép megrajzolásának az eszközeivé is váltak, nem pedig egy tudós alkat megismerésének az útjelző oszlopaivá. Ez a hiány, pontosabban mulasztás csakis az utókort terheli.
Külön kiemelendő egy fontos és pozitív dolog. A legújabb és számos tekintetben úttörő jellegű pozsonyi várostörténet első kötetében végre Ortvay vázlatos életrajza is helyet kapott. A koronázóvárosban kifejtett tudományos tevékenységét azonban kizárólag Pozsony várostörténetére, valamint a helyi régészeti és muzeális szervező tevékenységére szűkítik. (Šedivý–Štefanovičová 2012, 525–526. p.) A szerkesztők mindezek mellett várostörténetét az első „szeriózus” és „jelentős”, ugyanakkor nem a nemzeti historiográfiák kliséit újraíró várostörténetnek tekintik.47
Az Ortvay-féle történészi habitus és szemléletmód a jelen számára követendő példa lehet, hiszen ha kicsit elvonatkoztatunk: jelenünkben a történészi koncepciót gyakran az értékítélet hatja át, és a szellemi katedrálisnak épülő szerkezet prekoncepcióvá válik. Gondoljunk csak az akadémiai kereteken belül folyó kommercializált projekt- és kézirattermelésre, ami az alkotó történész számára komoly dilemmákat vet fel. Nem is szólva a pályázati rendszerekben fel-felbukkanó autoritatív feltételekről, amelyek gyakran felemás helyzeteket és kényszermegoldásokat szülnek, ezenkívül az alkotómunka kiteljesedését is akadályozzák. Éppen Ortvay utal az egyik 1875-ben közölt kritikai megjegyzésében a mértéktartásra és józan tervezésre: „Úttörő, nehéz munkákban jó óvakodni a könnyű és hirtelen ítélettől; aztán ne szorítkozzunk csak írott művekre, hanem legyen mindenben az autopsia [tehát a saját szemmel megfigyelés vagy tárgyvizsgálat] az irányadó és végre, hogy nem tanácsos szerfelett serénykedni a publikációval.”48
Életműve a különböző társadalomtudományi szakmák képviselőit párbeszédre serkentheti és a Pozsony múltja iránt érdeklődőket is megszólíthatja. Új kutatási irányvonalként merülhet fel Ortvay gazdag tematikájú munkásságának újraértelmezése a magyarországi pozitivista historiográfián belül: Milyen volt Ortvay történetszemlélete? Történészi attitűdje hogyan ágyazódott be a pozitivista hagyományba? Milyen külföldi példákból táplálkozott? Hogyan alakította, finomította történészi módszereit és szellemi építményét? Melyek önképzésének az útjai? Milyen a kötődése a német pozitivizmushoz, a rankei forráskritikához vagy éppen a Mommsen nevével fémjelzett historizmushoz? Melyek a jellemzői történészi identitásának és autonómiájának – hiszen fiatal korától tudatosan építkező hivatásos történetíróval van dolgunk. És még hányféle kérdés merülhet fel témáival, forráshasználatával, koncepcióival kapcsolatban!49 A másik oldalon az is megfontolandó kérdés, hogy Ortvay mennyire sorolható be kizárólagosan historicista vagy pozitivista kategóriákba, túllép-e azokon, illetve a magyar történettudományban melyik vonalban foglal helyet (igényes másodvonal?). A magyar történetírás melyik irányzatához tartozott? (Habsburg-barát és/vagy 67-es?) (Romsics 2011, 8–9. p.)
Szétszórt hagyatékának részletes feltérképezése, legjelentősebb publikációinak és folyóiratbeli cikkeinek feldolgozása és közzététele új feladatokat jelent. Az oktatásban (pozsonyi jogakadémia, tanítónőképző) és a tudományos közéletben (levelezése a tudóstársakkal) betöltött szerepére vonatkozó dokumentumok felkutatása pedig új kihívás lehet a fiatal történész nemzedékek számára is.
Végezetül, egyben gyorsan elhatárolódok az emlékezetkonjunktúra lovagjának címétől – csupán az Ortvay Tivadar iránti tiszteletadás céljából –, megkockáztatom a következő kijelentést (óhajt): jeles historikusunk emlékét Pozsonyban egy Ortvay-kultusz és emléktábla, netalántán utcanév tarthatná fenn.50
Irodalom
A Békésvármegyei Régészeti és Művelődéstörténelmi Társulat Évkönyve 1892/93. 17. kötet. Gyula, A társulat kiadása, 1893.
Acsády Ignác 1900. Ismertetés. Ortvay Tivadar: Pozsony város története. Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle, 7. évf., 422–427. p.
Acsády Ignác 1904. Ismertetés. Ortvay Tivadar: Pozsony város története. Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle, 11. évf., 64–67. p.
Angyal Dávid 1916. Ortvay Tivadar. Történelmi Szemle, 5. évf., 540–541. p.
Archeovest I. In Memoriam Liviu Măruia. Interdiscipliniritate ĭn Archeologie şi Istorie, Timişoara 7. decembrie 2013. Szeged, JATEPress, 2013.
Belovai József 2012. Szentkláray Jenő és Dél-Magyarország historizmusa a XIX. sz. második felében és a XX. sz. kezdetén. In Szalma József (szerk.): A Magyar Tudomány Napja a Délvidéken 2011. Újvidék, Vajdasági Magyar Tudományos Társaság.
Berkeszi István 1908. Délmagyarországi Történelmi és Régészeti Múzeum Temesvárott. Múzeumi és Könyvtári Értesítő, 4. füzet, 198–199. p.
Bernath, Mathias (szerk.) 1980. Historische Bücherkunde Südosteuropa. Bd. 1. Teil 1. Mittelalter, Oldenbourg–München.
Biographisches Lexikon zur Geschichte Südeuropas. Bd. III. L–P. Oldenbourg–München, 1979.
Bodor András 1996. Erdély ókori történetének kutatása a XIX. század közepétől az első világháború végéig. In Emlékkönyv Jakó Zsigmond születésének nyolcvanadik születésnapjára. Kolozsvár, Az Erdélyi Múzeum-Egyesület kiadása, 66–84. p.
Bognár Szabina 2010. „Mivé lesz a styl?” Tagányi Károly történetírói pályakezdése. In Balogh Margit (szerk.): „Alattad a föld, fölötted az ég…” Források, módszerek és útkeresések a történetírásban. Budapest, ELTE BTK Történelemtudományok Doktori Iskola, 214–216. p.
Boros László 2006. A Bánát szőlő- és borgazdasága 1790–1920. In Kókai Sándor (szerk.): A Délvidék történeti földrajza. A Nyíregyházán 2006. november 17-én megtartott konferencia előadásai. /Történeti Földrajzi Tanulmányok 9./ Nyíregyháza, Nyíregyházi Főiskola Földrajz Tanszéke.
Borovszky Samu (szerk.) 1904. Pozsony vármegye. Pozsony sz. kir. város, Nagyszombat, Bazin, Modor és Szentgyörgy r. t. városok. Budapest, Apollo Irodalmi Társaság.
Borovszky Samu (szerk.) 1914. Temes vármegye. Budapest, Országos Monográfia Társaság.
Breisach, Ernst 1994. Historiography: Ancient, Medieval and Modern. Chicago & London, The University of Chicago Press.
Buday, Peter 2012. K stavebným dejinám františkánskeho kostola v Bratislave. Zborník Múzea mesta Bratislavy, 24, 29–52. p.
Buzinkay Péter 2008. Főpapi műgyűjtők a modern kor hajnalán (1895–1924). Magyar Egyháztörténeti Vázlatok, 20. évf., 1–2. szám, 49–51. p.
Cevins de, Marie-Madeleine 1998. Les Confreries de Bratislava a la Fin du Moyen Age d’Apres les Sources Testamentaires. Confraternitas, 9. évf., 2. szám, 3–22. p.
Csorba Csaba 2009. Pesty Frigyes emlékezete. Honismeret, 37. évf., 6. szám, 15–16. p.
Csukovits Enikő 1992. Órahasználat a középkori Magyarországon. Történelmi Szemle, 3–4. kötet, 153–172. p.
Debreceni-Droppán Béla 2015. A Rómer Flóris emlékére készült szobrok és emléktáblák. Arrabona, 2013, 51. évf., 291–310. p.
Dinnyés István (szerk.) 1993. Pest megye régészeti topográfiája. A szobi és a váci járás, 9. kötet, Magyar Tudományos Akadémia Régészeti Intézetének kiadványai. Budapest, Akadémiai Kiadó.
Erdősi Károly (szerk.) 1923. A hetvenötéves Szent István Társulat. Budapest, Szent István Társulat az Apostoli Szentszék könyvkiadója.
Erős Vilmos: Falak és határok a historiográfiában (avagy omnis determinatio…). www.nyf-tfi.hu/konf/falak-es-valasztovonalak-a-kotet.
Fischer Jakab 1907. A Pozsonyi Orvos- és Természettudományi Egyesület története 1856–1906. In Fischer Jakab–Ortvay Tivadar–Polikeit Károly (szerk.): 1856–1906. Emlékmű a Pozsonyi Orvos- és Természettudományi Egyesület fennállásának ötvenedik évfordulója alkalmából. Pozsony, Az egyesület kiadása.
Förster, Horst–Fassel, Horst (szerk.) 1999. Kulturdialog und akzeptierte Vierfalt? Rumänian und rumänische Sprachgebiete nach 1918. Stuttgart, Thorbecke.
Füstöss László 1984. Ortvay Rudolf. Budapest.
Gaucsík István 2014. A Pozsonyi I. Takarékpénztár közhasznú és jótékonysági tevékenysége a 19. században. Fórum Társadalomtudományi Szemle, 16. évf., 3. szám, 59–79. p.
Gergely Jenő 2010. A katolikus egyházi elit a századfordulón. In Háda Béla–Ligeti Dávid–Majoros István–Maruzsa Zoltán–Merényi Krisztina (szerk.): Nemzetek és birodalmak. Diószegi István 80 éves. Budapest, ELTE, Új- és Jelenkori Egyetemes Történeti Tanszék.
Hlavačková, Miriam 2008. Kapitula pri dóme sv. Martina. Intelektuálne centrum Bratislavy v 15. storočí. Bratislava, Slovenská akadémia vied Historický ústav.
Horváth István–Kelemen H. Márta–Torma István (szerk.) 1979. Komárom megye régészeti topográfiája. Esztergom és a dorogi járás, 5. kötet. Magyar Tudományos Akadémia Régészeti Intézetének kiadványai. Budapest, Akadémiai Kiadó.
Ilieşiu, Nicolae 2011. Monografia istorică a Banatului. Bucureşti, Editura Mica Valahie.
Ipolyi Arnold 1874. Beszterczebánya városa műveltségtörténeti vázlata. Előadva a magy. történelmi társulatnak Beszterczebányán 1874. aug. 20-án tartott nagygyűlésén. Budapest, Nyomatott az Atenaeum nyomdájában.
Jenkins, David 2000. The Identifikation of Harward Law School Ms 189. Law Library Journal, 92. évf., 1. szám, 27–51. p.
Kalapis Zoltán 1987. Régi bácskai és bánáti utazók. Újvidék, Forum Könyvkiadó.
Keve, Tom 2009. Ferenczi és Ortvay – „két miskolci fiú”. Thalassa, 20. évf., 1. szám, 70. p.
Király János 1894. Pozsony város joga a középkorban. Budapest, A Magyar Tud. Akadémia kiadása.
Kiss Lajos 2006. Helynévmagyarázatok. Magyar Nyelv, 102. évf., 4. szám, 499. p.
Kőhegyi Mihály 1970. Rómer Flóris levelei az Országos Széchényi Könyvtárban. In Arrabona, 12. kötet, 245–261. p.
Kókai Sándor 2006. A Bánát szerepe és jelentősége a történelmi Magyarország gazdaságában. In Kókai Sándor (szerk.): A Délvidék történeti földrajza. A Nyíregyházán 2006. november 17-én megtartott konferencia előadásai. /Történeti Földrajzi Tanulmányok 9./ Nyíregyháza, Nyíregyházi Főiskola Földrajz Tanszéke, 135–150. p.
Kókai Sándor 2010. A Bánság történeti földrajza (1718–1918). A Bánság helye és szerepe a Kárpát-medence földrajzi munkamegosztásában. Nyíregyháza, Nyíregyházi Főiskola Turizmus és Földrajztudományi Intézete.
Koltai András 2013. Ortvay Tivadar, az egyháztörténész. www.agenturapacisposonium.sk/web/ eloadasok.htm
Kováts Ferenc 1901. Városi adózás a középkorban. Pozsony szab. kir. város levéltárának anyaga nyomán. Pozsony, Angermayer Károly.
Krischan, Alexander 1993. Deutsche Beiträge zur Banater Historiographie 1860–1980. Freiburg.
Kristó Gyula 1973. Csák Máté tartományúri hatalma. Budapest, Akadémiai Kiadó.
Lázár Béla 1923. Fadrusz János élete és művészete. Budapest, Athenaeum, 1923.
Lehotská, Darina 1956. Bratislavská mincovňa v stredoveku (1430–1527). Historické štúdie, 2. évf., 216–241. p.
Magyar Tudományos Akadémiai Almanach polgári és csillagászati naptárral MCMXVI-ra. Budapest, Kiadja a Magyar Tud. Akadémia, 1916.
Márki Sándor 1923. Emlékbeszéd Ortvay Tivadarról. Felolvastatott az 1918. évi február 22-én tartott együtt-ülésen. /A Szent István Akadémia emlékbeszédei/ I. kötet, 6. szám, Stephaneum Nyomda és Könyvkiadó Rt.
Maurus, Hartwig 1925. Die Geschichte der Wallfahrtskirche von Tschiklowa. Orawitza, Verlag Kaden.
Miklós Péter 2012. 200 éve született Bonnaz Sándor, csanádi püspök. Honismeret, 40. évf., 4. szám, 5–7. p.
Moenich Károly–Vutkovich Sándor (szerk.) 1876. Magyar írók névtára (Életrajzi és könyvészeti adatok gyűjteménye). Pozsony, Nitzschy Ferenc könyvnyomdája.
Mokó Árpád–Pálffy Géza 2002. A pozsonyi Szent Márton-templom késő reneszánsz és korai barokk síremlékei. Művészettörténeti Értesítő, 3–4. szám, 107–172. p.
Ortvay Tivadar 1868. Bél Mátyás »De servitute Hungarica« czimű kiadatlan kézirata a prímási könyvtárban. Kivonatilag és ítészetileg ismertetve. Pest, Nyomatott Emich Gusztáv m. akad. nyomdásznál.
Ortvay Tivadar 1869. Itészet és vitiligatismus. Böhm Lénárt »Délmagyarország vagy az úgynevezett Bánság külön történelme« cz. munkájának igazolásaul és kiegészítéseül. Temesvár.
Ortvay Tivadar 1871. A horvát-szlavón-magyar határőrvidék logikája, területi s szervezeti alakulatának története, múlt és jelen fennállásának jogalapja és a magyar constitutionalismus, mint polgárosítandó végvidék politikai és társadalmi jövőjének biztosítéka. Temesvár, Diemer Nyomda.
Ortvay Tivadar 1872. A megalakítandó délmagyarországi történeti és régészeti társulat eszméjéhez. Történelmi Adattár.
Ortvay Tivadar 1874b. Dáczia feliratos emlékei és térképe Mommsen kiadásában. Budapest, Athenaeum Ny.
Ortvay Tivadar 1875a. A Magyar Nemzeti Múzeum érem- és régiség-gyűjteménye 1874-ben. Az osztály évi gyarapodásának, rendezésének, személyzeti működésének és az évi leletek kimutatása. /Különlenyomat az Archaeológiai Közlemények IX. köt. III-ik füzetéből/, Budapest, Nyomatott az Athenaeum R. Társ. Nyomdájában.
Ortvay Tivadar 1875b. A Kund-kapitányság. Temesvár, Csanád-Egyházm. Ny.
Ortvay Tivadar 1875c. Irodalmi tanulmányok a hazai és külföldi történelem, műtörténelem és régészet terén. Budapest, Nyomatott az Athenaeum nyomdájában.
Ortvay Tivadar 1877a. Margum és Contra-Margum (Castra Augusto Flaviensia vagy Constantia) helyfekvése. Topográfiai helyesbítés, fogalommagyarázata a Dél-Magyarországon, a Maros, Tisza, Duna és Erdély közti területen egy római település Margum létezett. Források és közvetlen helybúvárlat alapján. In Értekezések a Történelmi Tudományok Köréből, 6. kötet, 3–74. p.
Ortvay Tivadar 1877b. Kritikai adalékok Margum történetéhez. In Értekezések a Történelmi Tudományok Köréből, 6. kötet, 3–53. p.
Ortvay Tivadar 1877c. A magyarországi Dunaszigetek alakja, iránya, nagysága és partmagassági viszonyai. Budapest, Akadémia.
Ortvay Tivadar 1882. Magyarország régi vízrajza a XIII-ik század végéig. 1–2. kötet. Budapest, A M. T. Akadémia Könyvkiadó Hivatala.
Ortvay Tivadar 1883a. Észrevételek Tagányi bírálatára. Századok, 17. évf., 3. szám, 288–294. p.
Ortvay Tivadar 1883b. Zur Frage der Wasserabnahme in Ungarn. Eine hydro-historische Studie. Pressburg, Ungermayer.
Ortvay Tivadar 1884. Száz év egy hazai főiskola életéből. A Pozsonyi Kir. Akadémiának 1784-től 1884-ig való fennállása alkalmából. Budapest, Nyomatott a Magyar Kir. Egyetemi Könyvnyomdában.
Ortvay Tivadar 1886a. Észrevételek a „Zsarnokgyilkosok” néven ismert ó-görög szoborcsoport felállításához. Különlenyomat az Orsz. Rég. és Embertani Társulat 1879–85-iki évkönyvéből, Budapest.
Ortvay Tivadar 1886b. A praehistorikus kőeszközök régiségi jellegéről. Értekezések a Történettudományok Köréből, 12. kötet, 2. szám.
Ortvay Tivadar 1887a. A bulaki muzeum. Egyiptomi tárcza. Fővárosi Lapok.
Ortvay Tivadar 1887b. Ephesusig. Két közlemény. Fővárosi Lapok.
Ortvay Tivadar 1888. Jeruzsálemtől Názárethig. Úti emlék. Írta és a pozsonyi Toldy-körben 1888. január 22-én felolvasta Dr. Ortvay Tivadar. Pozsony, Nyomatott Lőwy és Alkalaynál.
Ortvay Tivadar 1890. A pécsi egyházmegye alapítása és első határai. Történeti-topográfiai tanulmány. In Értekezések a történettudományok köréből, 14. kötet, 8. szám, 3–85. p.
Ortvay Tivadar 1891. A Dankó-gyűjtemény Pozsonyban. Századok, 25. évf., 7. füzet, 605. p.
Ortvay Tivadar 1891. Emlékbeszéd Pesty Frigyes rendes tagról. Olvastatott az 1891. október 26-án tartott összes ülésen. Budapest, Kiadja a Magyar Tudományos Akadémia.
Ortvay Tivadar 1891–1892. Magyarország egyházi földleírása a XIV. század elején. A pápai tizedjegyzék alapján feltüntetve. Budapest, Franklin Nyomda.
Ortvay Tivadar 1892. Pozsony város története. I. kötet, A legrégibb időktől az Árpádházi királyok kihalásáig. Pozsony, Kiadja a Pozsonyi Első Takarékpénztár, Stampfel Károly cs. és kir. udvari könyvkereskedő bizománya.
Ortvay Tivadar 1894a. Pozsony város története. III. kötet, Mellékletek Pozsony 1300–1526. évi történetéhez. Pozsony, Kiadja a Pozsonyi Első Takarékpénztár, Stampfel Károly cs. és kir. udvari könyvkereskedő bizománya.
Ortvay Tivadar 1894b. Néhány hét Egyiptomban (Régészeti és történelmi tanulmányút) (Első közlemény). Katholikus Szemle, 8. évf., 1. szám, 95–109. p.
Ortvay Tivadar 1894c. Néhány hét Egyiptomban (Régészeti és történelmi tanulmányút) (Második közlemény). Katholikus Szemle, 8. évf., 2. szám, 261–274. p.
Ortvay Tivadar 1894d. Néhány hét Egyiptomban (Régészeti és történelmi tanulmányút) (Harmadik közlemény). Katholikus Szemle, 8. évf., 3. szám, 456–467. p.
Ortvay Tivadar 1894e. Néhány hét Egyiptomban (Régészeti és történelmi tanulmányút) (Negyedik közlemény). Katholikus Szemle, 8. évf., 4. szám, 623–636. p.
Ortvay Tivadar 1894f. Néhány hét Egyiptomban (Régészeti és történelmi tanulmányút) (Ötödik, befejező közlemény). Katholikus Szemle, 8. évf., 5. szám, 825–883. p.
Ortvay Tivadar 1895. Pozsony város története. II. kötet, I. rész: A város középkori topográfiája, 1300–1526. Pozsony, Kiadja a Pozsonyi Első Takarékpénztár, Stampfel Károly cs. és kir. udvari könyvkereskedő bizománya.
Ortvay Tivadar 1896. Temesvármegye és Temesvár város története I. 1. Őskor. A vidék földtani alakulásától a kelta-vaskor végéig. Pozsony, Eder I. ny.
Ortvay Tivadar 1896. Temesvármegye és Temesvár város története 4. Oklevelek Temesvármegye és Temesvár város történetéhez. Pozsony, Eder I. ny.
Ortvay Tivadar 1898a. Pozsony város története. II. kötet, II. rész: A város középkori jogszervezete, 1300–1526. Pozsony, Kiadja a Pozsonyi Első Takarékpénztár, Stampfel Károly cs. és kir. udvari könyvkereskedő bizománya.
Ortvay Tivadar 1898b. Pozsony város és Pozsony megye. In Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben, 15. kötet, Magyarország, 5. kötet. Budapest, Magyar Királyi Államnyomda.
Ortvay Tivadar 1899. Adatok a tölgy és egyéb fák tenyészete történetéhez Pozsony megyében. Különlenyomat a Pozsonyi Orvos-Természettudományi Egyesület közleményeiből. Sonder-Abdruck aus dem Verhandlungen des Vereins für Natur- und Heilkunde zu Pressburg. Pozsony–Pressburg, Wigand F. K. Könyvnyomdája.
Ortvay Tivadar 1900. Adatok a tölgy és egyéb fák tenyészete történetéhez Pozsony megyében. Verhandlungen des Vereins für Natur- und Heilkunde zu Pressburg– A Pozsonyi Orvos-Természettudományi és Orvosi Egyesület Közleményei 1889, 11. évf., 30–37. p.
Ortvay Theodor 1900. Die culturhistorische Bedeutung der in Europa gefundenen Nephrit- und Jadeit-Geräthschaften. In Verhandlungen des Vereins für Natur- und Heilkunde zu Pressburg–A Pozsonyi Orvos-Természettudományi és Orvosi Egyesület Közleményei 1889, 11. évf., 69–70. p.
Ortvay Tivadar 1900. Pozsony város története. II. kötet, III. rész: A középkori város háztartása, 1300–1526. Pozsony, Kiadja a Pozsonyi Első Takarékpénztár, Stampfel Károly cs. és kir. udvari könyvkereskedő bizománya.
Ortvay Tivadar 1902a. Pozsonyvármegye és a területén fekvő Pozsony, Nagyszombat, Bazin, Modor s Szentgyörgy városok állatvilága. Állatrajzi és állatgazdaságtörténeti monográfia. A Pozsonyban 1902. szept. 7-én megnyíló országos mezőgazdasági kiállítás alkalmából kiadja Pozsony város anyagi hozzájárulásával Pozsony vármegye közönsége. I. kötet, Állatrajzi rész. Pozsony, Stampfel Károly udvari könyvkereskedő bizományában.
Ortvay Tivadar 1902b. Mar Saba. Palaestinai úti emlék. Alkotmány.
Ortvay Tivadar 1903a. Vadászati kultúrkép Pozsonymegye hajdanából és jelenéből. In Verhandlungen des Vereins für Natur- und Heilkunde zu Pressburg–A Pozsonyi Orvos-Természettudományi és Orvosi Egyesület Közleményei 1902, 14. évf., 3–31. p.
Ortvay Tivadar 1903b. Pozsony város története. II. kötet, IV. rész: A városlakosság családi, anyagi, értelmi és valláserkölcsi élete, 1300–1526. Pozsony, Kiadja a Pozsonyi Első Takarékpénztár, Stampfel Károly cs. és kir. udvari könyvkereskedő bizománya.
Ortvay Theodor 1903c. Állatgazdaságtörténelmi adalékok. Különös tekintettel Pozsony megyére 1, Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle, 10, 49–65. p.
Ortvay Tivadar 1904a. Az európai művelődés kezdete és haladása. Írta és előadta a pozsonyi népszerűsítő főiskolai tanfolyamon 1904. febr. 20., 27., márczius 5-ik (…) és ajánlja hálás tisztelete jeléül méltóságos Porubszky Jenő, kir. it. táblai tanácselnöknek, mint a népszerű főiskolai tanfolyam pozsonyi helyi bizottsága elnökének. Pozsony. Mellékletek a Nyugatmagyarországi Hiradó 71., 82., 93., 102., 113., 128. számából.
Ortvay Theodor 1904. Állatgazdaságtörténelmi adalékok. Különös tekintettel Pozsony megyére 2, Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle, 11, 321–362. p.
Ortvay Tivadar 1904. Pozsony vármegye természetrajzi viszonyai. In Borovszky Samu (szerk.): Pozsony vármegye. Pozsony sz. kir. város, Nagyszombat, Bazin, Modor és Szentgyörgy r. t. városok. Apollo Irodalmi Társaság, 1–22. p.
Ortvay Tivadar 1904. Pozsony vármegye őstörténete. In Borovszky Samu (szerk.): Pozsony vármegye. Pozsony sz. kir. város, Nagyszombat, Bazin, Modor és Szentgyörgy r. t. városok. Apollo Irodalmi Társaság, 497–502. p.
Ortvay Tivadar 1905a. Pozsony város utcái és terei. Pozsony, Wigand F. K. könyvnyomdája.
Ortvay Tivadar 1905b. A pozsonyi béke emléktáblája. Az emléktábla szövegének igazolásául a pozsonyvárosi képviselőtestület számára. Pozsony, Eder István könyvnyomdájából.
Ortvay Tivadar 1905c. Dr. Kornhuber András. Verhandlungen des des Vereins für Natur- und Heilkunde zu Pressburg – A Pozsonyi Természettudományi és Orvosi Egylet Közleményei, 17. évf., 1–10. p.
Ortvay Tivadar 1906a. Ortvay Tivadar írói munkásságának összege. Negyvenévi közszolgálata után való nyugalomba vonulása alkalmából jóakarói és barátai számára emlékül. Pozsony, Eder István könyvnyomdájából.
Ortvay Tivadar 1907a. Pozsony városának kulturális haladása az utolsó ötven évben. In Fischer Jakab–Ortvay Tivadar–Polikeit Károly (szerk.): 1856–1906. Emlékmű a Pozsonyi Orvos- és Természettudományi Egyesület fennállásának ötvenedik évfordulója alkalmából. Az egyesület kiadása, Pozsony, 1–44. p.
Ortvay Tivadar 1907b. Az ősember táplálkozása. (Olvastatott a M. Tud. Akadémia 1907. február 11-én tartott ülésén). Budapest, A Magyar Történelmi Társulat kiadása.
Ortvay Tivadar 1907c. Természettudomány és őstörténelem vagyis az ember ősiségének és származásának kérdése a mai természettudományi vizsgálatok nyomán. In Kerekes Pál – Biró Lajos (szerk.): A Magyar Orvosok- és Természetvizsgálók 1907. augusztus 25–29-ig Pozsonyban tartott XXXIV. vándorgyűlésének történeti vázlata és munkálatai, 205–222. p.
Ortvay Tivadar 1908. Az állatvilág s gazdasági kultúra. Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle, 8, 51–61. p.
Ortvay Tivadar 1908. A vadászat haszna és jelentősége. Különös tekintettel Pozsony megyére. Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle, 8, 281–293. p.
Ortvay Tivadar 1910. A mohácsi csata, elvesztésének okai és következményei. Egykorú jelentések és okiratos közlések alapján írta Ortvay Tivadar. (Fölolvastatott a M. Tud. Akadémia 1910. május 9-én tartott ülésén). In Értekezések a történettudományi osztály köréből, 22. kötet. Budapest, Kiadja a Magyar Tudományos Akadémia.
Ortvay Tivadar 1912. Pozsony város története. IV. kötet, I. rész: A város politikai szereplése a XVI-ik század első felében, a mohácsi vésztől I. Ferdinánd király haláláig 1526–1564. Pozsony, Kiadja a Pozsonyi Első Takarékpénztár.
Ortvay Tivadar 1913a. Habsburg Mária és férje II. Lajos igazhitűségének kérdése. Budapest, Szent István Társulat.
Ortvay Tivadar 1913b. Pór Antal 1834–1911. Budapest, Franklin Nyomda.
Ortvay Tivadar 1914a. Temesvármegye és Temesvár város története I. 2. Régibb középkor. A római hódítástól a magyar királyság megalapításáig. Budapest, Akadémia támogatásával Temes vármegye és Temesvár város közönsége.
Ortvay Tivadar 1914b. Mária II. Lajos magyar király neje (1505–1558). Budapest, A Magyar Történelmi Társulat kiadása.
Ortvay Tivadar 1991. Pozsony város utcái és terei. Budapest, Püski–Regio.
Ortvay, Tivadar 2003. Ulice a námestia Bratislavy: Podhradie, Theresienstadt, Terézváros. Bratislava, Marenčin Vydavateľstvo PT.
Ortvay, Tivadar 2004. Ulice a námestia Bratislavy: Ferdinandovo mesto, Ferdinandstadt, Nándorváros. Bratislava–Pressburg, Albert Marenčin Vydavateľstvo PT.
Ortvay Tivadar 2005. Ulice a námestia Bratislavy. Mesto Františka Jozefa. Bratislava, Albert Marenčin Vydavateľstvo PT.
Ortvay Tivadar 2009. Pozsony város utcái és terei. Ferenc József város. Pozsony, Kalligram.
Pálffy Géza 2013: A Magyar Királyság új fővárosa: Pozsony a XVI. században. Fons, 20. évf., 1. szám, 3–76. p.
Pavelek, Juraj 1956. O autorstve najstaršej práce o dejinách poddanstva v Uhorsku De servitute Hungarica. Historické štúdie, 2. évf., 54–72. p.
Pokornyi Ferenc 1969. Megemlékezés Bäumler András mikológusról. Mikológiai Közlemények, 1. 31. p.
Polikeit Károly 1907. A Pozsonyi Orvos- és Természettudományi Egyesület közleményeiben 1856–1905-ig megjelent értekezéseknek ismertetése. Fischer Jakab–Ortvay Tivadar–Polikeit Károly (szerk.): 1856–1906. Emlékmű a Pozsonyi Orvos- és Természettudományi Egyesület fennállásának ötvenedik évfordulója alkalmából. Pozsony, Az egyesület kiadása, 136–180. p.
Rómer Flóris 1874. Régi falképek Magyarországon. Budapest.
Romsics Ignác 2011. A magyar történetírás évszázadai. Korunk, 22. évf., 5. szám, 3–15. p.
Sas Andor 1973. A koronázóváros. A bécsi kongresszustól a nagy márciusig 1815–1848. Bratislava, Madách.
Cs. Sebestyén Károly 1944. Krassó-Szörény megye parasztháza. Kolozsvár, Nagy Jenő Könyvnyomdája.
Šedivý, Juraj 2008. Najstarší patriciát v stredovekej Bratislave: šlachtici alebo mešťania? Forum Historiae, 2. évf., 2. szám, http://forumhistoriae.sk/FH2_2008/texty_2_2008/ sedivy.pdf
Šedivý, Juraj 2012. Jazyková a etnická pluralita v stredovekom Prešporku/Bratislave–stredoveká realita alebo moderný obraz? Forum Historiae, 6. évf., 2. szám, http://forumhistoriae.sk/FH6_2012/texty_6_2012/sedivy.pdf
Šedivý, Juraj–Štefanovičová, Tatiana (szerk.) 2012. Dejiny Bratislavy 1. Od počiatkov do prelomu 12. a 13. storočia. Brezalauspurc na križovatke kultúr. Bratislava, Slovart.
Šípošová, Katarína 2011. Strelecký spolok v Bratislave. Zborník Múzea mesta Bratislavy, 23, 63–90. p.
Sólyom Jenő 1933. Luther és Magyarország. A reformátor kapcsolata hazánkkal haláláig. /Új sorozat XII. Luther-tanulmányok II./ Budapest, Kiadja a Luther-társaság, 59–74. p.
Sturm Albert (szerk.) 1901. Országgyűlési Almanach 1901–1906. Rövid életrajzi adatok a főrendiház és a képviselőház tagjairól. Budapest, A Pesti Lloyd-társulat könyvnyomdája.
- Szabó János. Gondolatok a mohácsi csata historiográfiájáról – Ortvay Tivadar szemlélete. http://www.agenturapacisposonium.sk/web/eloadasok.html
Szabó Noémi Gyöngyvér 2009. Az egyháztörténet-írás irányai, műhelyei. Különös tekintettel a középkori magyar egyháztörténetre. Vallástudományi Szemle, 5. évf., 2. szám, 107–132. p.
Szakács Zsolt Béla (szerk.) 2001. Guide ti Visula Resources of Medieval East-Central Europe. Budapest, Central Europe University Department of Medieval Studies.
Szende László 2015. Vedecká činnosť Flórisa Rómera v numizmatickej a archeologickej zbierke Maďarského národného múzea. Bratislava, 27, 72–73. p.
Szentkláray Jenő 1922. Ortvay Tivadar r. tag emlékezete. Felolvasta a M. Tud. Akadémia 1922. április 24-én tartott összes ülésén. 18. kötet, 6. szám. Budapest, Kiadja a Magyar Tudományos Akadémia.
Szögi László 2006. Studenten aus Ungarn und Siebenbürgen an den deutschen Universitäten 1789–1919. In Peregrinatio Hungarica. Studenten aus Ungarn und Siebenbürgen an deutschen und österreichischen Hochschulen vom 16. bis zum 20. Jahrhundert. Stuttgart, Franz Steiner Verlag.
Tagányi Károly 1883a. Magyarország régi vízrajza a XIII. század végéig. Ismertetés. Századok, 17. évf., 2. szám, 169–174. p.
Tagányi Károly 1883b. Válasz. Ortvay Tivadar: Észrevételek Tagányi bírálatára című cikkére. Századok, 295. p.
Téglás Gábor 1889. Hunyadmegye barbár fémleletei. A Hunyadmegyei Történelmi és Régészeti Társulat Évkönyve az 1887-ik és 1888-ik évekről. 5. kötet. Budapest, Franklin Társulat Könyvnyomdája.
Tibenský, Ján 1991. Historické pozadie pokusu o vytvorenie celouhorského vedeckého centra na východnom Slovensku v prvej polovici 18. storočia (K vedeckej aktivite D. Fischera, J. Bohuša, J. Buchholtza ml. a J. A. Raymanna). Biografické štúdie, 18, 9–29. p.
Valter Ilona 1964. Régészeti adatok a Bodrogköz honfoglaláskori településtörténetéhez. Hermann Ottó Múzeum Évkönyve, 4. kötet, 131–141. p.
Varga E. Árpád 2002a. Krassó-Szörény megye településeinek etnikai (anyanyelvi/nemzetiségi) adatai 1880–2002, www.kia.hu/konyvtar/erdely/erd2002/csetn02.pdf.
Varga E. Árpád 2002b. Krassó-Szörény megye településeinek felekezeti adatai 1869–2002. www.kia.hu/konyvtar/erdely/erd2002/csfel02.pdf
Woth, Walter 2006. Altes und Neues aus Montan-Ciklova. Banater Berglanddeutsche, 22. évf, 2006. szeptember–október, 130. szám, 12–13. p.
István Gaucsík
Theodor Ortvay. The Representative of the Scientists´ Republic
Theodore Ortvay (1843-1916) was one the best-known personalities of the 19th-century Hungarian positivist historiography. Nonetheless, his scientific biography featuring new aspects is still missing. This study is partly an attempt to compensate for this. Although the Slovak historical science considers him as a historian specialized on the medieval history of Bratislava, Ortvay´s academic activities were of a much wider range. His works of an enduring value encompassed the uneasy areas of social, economic and cultural history. Despite the fact that he spent three decades in Bratislava, his academic research remained mainstream. The author of this study deals with Ortvay´s career and achievements, he highlights the historian´s engagements in Bratislava from the perspective of fundamental research. He examines Ortvays´s works in the context of the 19th century social sciences in Hungary, in the contemporary discourse. He devotes special attention to the analysis of the historian´s scientific and public social networks (Szentkláray, Flóris Rómer, Arnold Ipolyi). A further, not-so-hidden objective of the study is to pave the way for Ortvay´s cult in Bratislava—in a positive sense, of course.