A nyelvváltozatok bemutatása a szlovákiai magyar tannyelvű iskolák anyanyelvtankönyveiben

0. Bevezetés

Az utódállamokban élő magyar beszélőközösségek számára az anyanyelvhasználat egyik legfontosabb színtere a magyar tannyelvű iskola. Szlovákiában a magyar oktatási intézményeket látogató tanulóknak általában lehetőségük nyílik arra, hogy a társadalom- és a természettudományok alapszókincsét anyanyelvükön sajátítsák el, a magyar középiskolákban érettségiző fiatalok egy része azonban már többségi nyelvű főiskolán vagy egyetemen folytatja a tanulmányait, a másik része pedig munkába áll. Akár az egyik, akár a másik lehetőséget választják, anyanyelvük használatára a továbbiakban már csak korlátozott mértékben lesz módjuk. A fentiek ismeretében nem meglepő tehát, hogy a kisebbségi helyzetben folyó anyanyelvoktatás céljai között – iskolatípustól függetlenül – elsődleges helyen az anyanyelvi dominancia elérése és megőrzése, ezzel párhuzamosan pedig a standard nyelvváltozat elsajátíttatása szerepel. (vö. Szabómihály 2010, 308. p.; Misad 2011, 175–176. p., 2014, 117. p., 2016). De vajon figyelembe veszik-e az útmutatóként szolgáló oktatási dokumentumok – az állami oktatási program, a kerettanterv, az anyanyelvi tanmenetek – és a hozzájuk igazodó anyanyelvtankönyvek, hogy a kisebbségi magyar iskolákban tanuló diákok többsége nem birtokolja és nem használja aktívan anyanyelve köznyelvi változatát? S tudatában vannak-e a tankönyvszerzők annak, hogy ezeknek a fiataloknak a nagy része nyelvjárási közegben szocializálódott, ráadásul kétnyelvű beszélőközösségben él, ahol anyanyelvként egy, a többségi nyelv hatása alatt álló nyelvváltozatot sajátított el?
Írásomban annak feltérképezésére vállalkozom, hogyan, milyen elméleteket követve dolgozzák fel a szlovákiai magyar tannyelvű alap- és középiskolák számára készült anyanyelvtankönyvek a nyelvi változatosság kérdését. A dolgozat alapvetően a nyelvjárások és az anyanyelvként elsajátított kontaktusváltozatok bemutatásának szempontjait és módozatait érinti.

1. Oktatási dokumentumok és tankönyvek a szlovák közoktatási törvény tükrében

Szlovákiában kilenc évvel ezelőtt szinte követhetetlen iramban, néhány hónap alatt lezajlott a közoktatás reformja. Az akkori oktatási miniszter, aki a Szlovák Nemzeti Párt jelöltjeként került a minisztérium élére, hangsúlyozta, hogy a 2008. szeptember 1-jétől hatályos közoktatási törvény (Zákon z 22. mája 2008 o výchove a vzdelávaní [školský zákon] a o zmene a doplnení niektorých zákonov) különös figyelmet fordít az egyes tantárgyak tartalmi megújítására. Mivel a kisebbségi nyelvű oktatás Szlovákiában a többségi oktatás integráns része, amely tartalmában nem, csak a tanítás nyelvében különbözik a szlovák tannyelvű oktatástól, a megbízott szakembereknek a Magyar nyelv és irodalom tantárgy tartalmi és kimeneti követelményrendszerének kidolgozásakor figyelembe kellett venniük a többségi tannyelvű iskolák anyanyelvoktatási programjának szempontjait. A tantárgyi követelményeket rögzítő dokumentum bevezető részében azonban nyelvészeti kutatásokkal alátámasztott tényként utalnak arra, hogy a magyar nyelvű oktatásban részesülő tanulók anyanyelve kisebbségi nyelvváltozatnak minősül, melyet a magyarországi köznyelvi nyelvváltozathoz képest egyrészt nagyobb mértékű nyelvjárásiasság, másrészt a többségi nyelv elemeinek előfordulása jellemez. Megállapítják továbbá, hogy a magyar tannyelvű iskolák tanulói anyanyelvük standard változatával többnyire csak az iskolába lépéskor találkoznak, így annak használata a mindennapi kommunikációs helyzetekben számukra nem magától értetődő. A bevezetés záró részében éppen ezért tantárgyi célként tüntetik fel a standard nyelvváltozat elsajátítását, melyet meggyőződésük szerint speciális nyelvi neveléssel lehet elérni (l. Štátny vzdelávací program. Maďarský jazyk a literatúra. ISCED 2 [magyarul: Állami oktatási program. Magyar nyelv és irodalom. ISCED 2], Štátny vzdelávací program. Maďar­ský jazyk a literatúra. ISCED 3A [magyarul: Állami oktatási program. Magyar nyelv és irodalom. ISCED 3A]).
A fenti dokumentumok vonatkozásában a magyar tannyelvű alap- és középiskolák számára új anyanyelvtankönyvek készültek. Ezek azonban – kevés kivétellel – nem foglalkoznak a szlovákiai magyar nyelvi valósággal és annak sajátos jelenségeivel, vagyis egyszerűen nem veszik figyelembe azt a tényt, hogy a kisebbségben élő tanulók nyelvhasználata eltér az egynyelvű anyaországi tanulókétól. Ennek legmeghatározóbb okaira már a bevezető részben is utaltunk: a kisebbségi magyar gyermekek jelentős része nem a magyarországi köznyelvet, hanem egy nyelvjárásváltozatot beszélve kerül az iskolába, mégpedig olyan nyelvi környezetből, ahol beszélt és/vagy írott formában napi szinten kapcsolatba kerül a többségi nyelvvel. A kisebbségi anyanyelvtankönyveknek tehát – a kontrasztív szemléletre építve – egyrészt az anyanyelvjárás, illetve a standard nyelvváltozat használatából adódó kettősnyelvűség, másrészt az anyanyelvként elsajátított kontaktusváltozat(ok) és a standard közötti eltérések nyelvi-nyelvhasználati vonatkozásait kellene megismertetniük a tanulókkal, hogy egyértelművé váljon számukra az a tény, miszerint anyanyelvüknek több változata van, s hogy mikor használják az egyik vagy a másik nyelvváltozat elemeit, kódjait, regisztereit, az az éppen aktuális beszédhelyzettől függ (vö. Lanstyák 1996, 12. p.; Kiss 1999, 397. p.; Kožík 2004, 103. p.; Misad 2009, 151–54. p., 2014, 154. p., 2016; Simon 2010, 93. p.).

2. A nyelvjárások megjelenítése az anyanyelvtankönyvekben

A nyelvjárások témakörét az alapiskolában a 9. osztály, a középiskolában a 2. osztály számára készült tankönyv tárgyalja. A vizsgált segédletek csak részben igazodnak az oktatási programban megfogalmazott tantárgyi követelményekhez, melyek az alapiskolák számára a tájszavak, a középiskolák számára pedig a szókészlet nyelvjárási elemei témakört jelölik meg elsajátítandó kívánalomként. Mind az alap-, mind a középiskolai tankönyv definícióval indítja a nyelvjárási tananyagrészt, miközben az előbbi egy mára elavulttá vált középiskolai segédletből kölcsönzi a nyelvjárások meghatározását: „A szókészlet csoportosításának egyik szempontja az is lehet, hogy a nyelvet beszélők az ország mely részén élnek – vagyis földrajzi elhelyezkedésük szerint. Az egy-egy földrajzi területre jellemző nyelvváltozatot nyelvjárásnak nevezzük. A szavakat az egyes területeken a köznyelvitől eltérő módon használják. Ez a különbözőség lehet csupán kiejtésbeli módosulat, de lehet egy teljesen különböző, más területeken teljesen ismeretlen szó is.” A középiskolai tankönyv ezzel szemben a szerzőpáros magyarországi tagjának az anyaországban megjelent segédletéből emeli át a kérdéses fogalom definícióját, amely azonban bizonyíthatóan követi a legújabb dialektológiai forrásmunkákban található meghatározásokat: „Nyelvjárásnak az adott nyelv azon változata tekinthető, amely a nyelvterület csak egy részén használatos.”
Mindkét vizsgált tankönyv foglalkozik a nyelvjárások felosztásával, ám az alapiskolai ezúttal is egy régebbi forrásból származó csoportosítást tesz közzé. Az egyes dialektusok jellemző jegyeire nem tér ki, mindössze a palóc nyelvjárásról közöl egy mondatnyi adalékot: „A magyar nyelv legnagyobb nyelvjárási területei a következők: a nyugat-magyarországi, a dunántúli, a dél-magyarországi, a mezőségi, a palóc, a tiszai és a székely (Románia bizonyos területén élő magyarok nyelvjárása). A palóc nyelvjárás Magyarország északi részén használt nyelvjárás, mely átnyúlik a határon Szlovákia déli területeinek nagy részére.” A középiskolai tankönyv ismételten a legújabb dialektológiai munkákhoz igazodva, de nem a törzsanyagban, hanem csak kiegészítő adalékként sorolja fel a magyar nyelvjárási régiókat: „A magyar nyelvterületen a mai szakirodalomban tíz nagy nyelvjárási régiót különítenek el: a nyugat-dunántúli, a közép-dunántúli–kisalföldi, a dél-dunántúli, a dél-alföldi, a palóc, a Tisza–Körös-vidéki, az északkeleti, a mezőségi, a székely és a moldvai nyelvjárási régiót.”
A tankönyvszerzők mind a két iskolatípus segédletében megnevezik a Szlovákia területén beszélt magyar nyelvjárásokat is. Az alapiskolai tankönyv ezúttal is egy korábbi felosztást közöl, melyet az alkotók saját zárójeles megjegyzésekkel egészítenek ki: „Szlovákia területén három magyar nyelvjárás ismert: dunántúli (ez a csallóköziek nyelvjárása), palóc (a Vág/Váh folyótól a Hernád/Hornád folyóig), északkeleti (Szlovákia legkeletibb része).” A középiskolai segédlet ugyan ez esetben is a legújabb rendszerezést teszi közzé (ismét csak kiegészítő adalékként), de a közép-dunántúli–kisalföldi nyelvjárástípusba tartozó nyelvjáráscsoportokat illetően egy régebbi felosztást követ: „A közép-dunántúli–kisalföldi nyelvjárás további csoportokra oszlik, ezek a csallóközi, a mátyusföldi és a szigetközi nyelvjárás vagy aldialektus”.
Konkrét nyelvjárási jelenségekkel csak a középiskolai tankönyv foglalkozik. A szerzők először a nyelvjárások és a köznyelvi nyelvváltozat közötti hangtani eltérésekre hívják fel a tanulók figyelmét: „A hangtani jelenségek között a magánhangzók körében előforduló eltérések a jelentősebbek. A hangok színe eltérhet a köznyelvitől. A palócban az á hangot ajakkerekítésesen, az a hangot ajakrésesen ejtik: kåtonå, hårom, åpam (sic!). […] A magánhangzók számában is mutatkozhat eltérés az egyes nyelvjárásokban. A csallóközi nyelvjárás például két e hangot ismer. Megkülönbözteti a nyílt e hangot és a zárt ë-t, de nem a zárt, hanem a nyílt változat tér el a köznyelvi kiejtéstől: a nyílt e-t a röviden ejtett á-hoz közelíti. Pl.: âmber (ember), âlmegy (elmegy).” (sic!) A jelentésbeli eltéréseket a következőképpen mutatja be a tankönyv: „Jelentés szerinti tájszavakról akkor beszélünk, ha ugyanazon a szón vidékenként mást értenek. Pl.: cseléd (Biharban családhoz tartozó gyermek), harisnya (Székelyföldön a férfiak fehér gyapjúnadrágja), torzsa (Kalotaszegen ádámcsutka).” A tankönyvből idézett szövegrészekből kitűnik, hogy míg a szerzők a hangtani eltéréseket a szlovákiai magyar, addig a jelentésbelieket az erdélyi magyar nyelvjárásokra jellemző példákkal szemléltették. A nyelvjárási jelenségek feltárása a segédletben a tulajdonképpeni tájszavak leírásával zárul: „Tulajdonképpeni tájszavakról akkor beszélünk, ha egészen más hangsor jelöl egy fogalmat, mint a nyelvterület többi részén. A köznyelvi kukorica egyes vidékeken tengeri, máshol törökbúza; a metélttésztát nevezhetik csikmáknak; a döntésképtelen emberre Csallóközben a tapitnya, a mosatlan edényre a rékas szót használják.”
A vizsgálat során tanulmányoztuk a nyelvjárásokhoz kapcsolódó gyakorlatok számát és típusát is. Az alapiskolai tankönyvben egyetlen, jellege szerint inkább a kontaktusváltozatokhoz kötődő, egynyelvű szemléletet tükröző feladatot találtunk, amely így hangzik: „Keressetek hasonló szavakat, melyeket a környezetetekben helytelenül használnak, majd írjátok le helyes magyar megfelelőjüket!” A középiskolai tankönyv szerzői két hasonnemű gyakorlatot rendelnek a nyelvjárások témaköréhez: az egyik szerint azt kell megállapítaniuk a tanulóknak, hogy a felsorolt tájszók miben térnek el köznyelvi megfelelőjüktől; a másik arra buzdítja őket, hogy gyűjtsenek a saját nyelvjárásterületükre jellemző kifejezéseket, majd adják meg ezek köznyelvi megfelelőit.

3. Az anyanyelvként elsajátított kontaktusváltozatok szemléltetése a tankönyvekben

Az a tény, hogy a magyar tannyelvű oktatási intézményt látogató tanulók kétnyelvű környezetben élnek, aminek következtében többé-kevésbé kétnyelvűnek tekinthetők, valamint hogy ez a kétnyelvű állapot akaratlanul is hatással van az általuk beszélt nyelvváltozat(ok)ra, a vizsgált anyanyelvtankönyvekben inkább csak kivételesen tükröződik. Igaz, az alapiskolákban folyó anyanyelvi nevelés tartalmi követelményei között sem találtunk egyetlen olyan kulcsfogalmat sem, amely a kétnyelvűség témakörébe illeszkedne; a középiskolák tantárgyi követelményrendszerében pedig csupán egyetlen vonatkozó fogalomra bukkantunk: a magyar–szlovák kétnyelvűségre.
A gimnáziumok és szakközépiskolák 1. osztálya számára készült tankönyvben a szlovákiai magyar anyanyelvtankönyvek történetében először esik szó a kétnyelvűség mibenlétéről, illetve a jelenséghez kapcsolódó alapfogalmakról, mint pl.: egyéni és közösségi kétnyelvűség, kiegyenlített és egyenlőtlen kétnyelvűség, hozzáadó és felcserélő kétnyelvűségi helyzet stb. A szerzők a szlovákiai magyar beszélők számára ismerős szituációk segítségével dolgozzák fel a tananyagot, az egyéni kétnyelvűség fogalmát például a következőképpen magyarázzák: „Egy Bodrogközben élő mérnök ismeri a helyi magyar nyelvjárást, de a szlováknak nagy valószínűséggel csak a köznyelvi változatát sajátította el. Otthon a családban magyarul beszél, viszont szlovák egyetemet végzett, ezért a munkájával kapcsolatos szakkifejezéseket elsősorban szlovákul ismeri. Mérnökünk mind a két nyelvet használva kiválóan elboldogul az életben, bár olykor a szlovákban ragozási hibát vét, a magyarországi kollégákkal beszélve pedig esetleg megértési problémái vannak.” Az idézett szövegrész valós tényként mutatja be, hogy a bodrogközi mérnök anyanyelvének nem a köznyelvi, hanem az egyik nyelvjárásváltozatát beszéli, vagyis felhívja a tanulók figyelmét arra, hogy a nyelvek – beleértve a magyar nyelvet is – változatokban léteznek, miközben arra is ügyel, hogy lehetőség szerint ne sérüljön az általában valamely nyelvjárásváltozatot beszélő tanulók nyelvi otthonosság­érzete (vö. Beregszászi–Csernicskó 1996, 35. p.; Lanstyák 1996, 12. p.; Kiss 1999, 400. p.). A szóban forgó tankönyv a kétnyelvűség típusait ismertetve a bemutatott oppozíciók azon válfajára helyezi a hangsúlyt, amely a kisebbségi beszélőközösségek szempontjából kívánatos lenne. A nyelvek ismeretének szintje alapján megkülönbözteti az egyenlőtlen (domináns) és a kiegyenlített (balansz) kétnyelvűséget: „Az első azt jelenti, hogy a beszélő az egyik nyelvét sokkal jobban, kompetensebben beszéli, mint a másikat; a második esetben a nyelvtudása mindkét nyelven megközelítőleg azonos.” Az egyéni és a közösségi kétnyelvűség szempontjából a következőképpen szemlélteti a hozzáadó és a felcserélő kétnyelvűségi helyzetet: „Az utóbbi esetben a másodnyelv az anyanyelv helyébe lép. A hozzáadó kétnyelvűségi helyzetben az anyanyelvhez mintegy hozzáadódik a második nyelv, de nem szorítja ki azt a használatból. Kedvező esetben a hozzáadó helyzet kiegyenlített kétnyelvűséget eredményez.”
A kétnyelvűség nyelvi következményeire, ezen belül a szlovákiai magyarság által beszélt nyelvváltozat(ok) jellemző, illetve kevésbé feltűnő sajátosságaira szintén a középiskolák 1. osztálya számára készült tankönyvben találunk utalásokat, miközben a szerzők ügyelnek arra, hogy a tanulókban kellőképpen tudatosuljanak a kontaktusváltozat(ok) és a standard nyelvváltozat eltérései. A kódváltás fogalmát például a következő módon magyarázza a segédlet.: „A magyar nyelv korlátozott használatának egyik legjellemzőbb következménye, hogy a beszélők bizonyos dolgok, fogalmak magyar nevét nem ismerik. Ezért előfordul, hogy a többségi nyelvből átveszik azt az elemet, amelynek a magyar megfelelője nem jut az eszükbe. […] Az alábbi példában a beszélő el is mondja, hogy azért használja a výkaz szót, mert nem ismeri a magyar megfelelőjét (vagyis a kimutatás szót).” A továbbiakban szó esik a közvetlen kölcsönszók (pl.: szl. párky → szm. párki, Mo.: ’virsli’ stb.); a szlovák mintára keletkezett tükörszók és -kifejezések (pl.: szl. náplň práce → szm. munkatöltet, Mo.: ’munkaköri leírás’ stb.); a jelentéskölcsönzéssel keletkezett szavak (pl.: szl. diéty → szm. diéta – Mo.: ’napidíj’ stb.); ill. a szlovákos nyelvtani szerkezetek (pl.: szl. členský príspevok → szm. tagsági díj, Mo.: ’tagdíj’ stb.) fogalmáról is, miközben a szerzők ezek mindegyikét gazdag példasorral szemléltetik.
A szlovákiai magyar beszélők nyelvhasználatára jellemző jelenségek némelyikét a középiskolák 2. osztálya számára készült tankönyv is tárgyalja, de az előzőtől eltérő felfogásban. Pl.: „Kölcsönszavak – kisebbségi (nemzetiségi) csoportok körében használatosak. Anyanyelvünkbe belekeverednek az államnyelv, esetünkben a szlovák nyelv egyes kifejezései. Ennek főleg két fajtáját ismerjük: 1. direkt kölcsönszavak – botaszki, tyepláki, horcsica, párki, spekacski, hranolki, bandaszka, nanuk stb.; 2. tükörfordítások – rosszul lefordított kifejezések: műszaki igazolvány – forgalmi engedély; autóiskola – autós iskola (sic!); természetiskola – erdei iskola; naftakályha – olajkályha stb.”
A kétnyelvűség témaköréhez kapcsolódó gyakorlatok csak az első osztályos tankönyvben találhatók. Az egyik felhívja a tanulók figyelmét a Termini Kutatóhálózat honlapjára, melyen tájékozódhatnak a kisebbségi magyarok nyelvhasználatát érintő kutatásokról, majd arra ösztönzi őket, hogy a Ht szótár rovatban keressenek rá néhány, a Kárpát-medencei kisebbségi magyarok által használt szóra (l. skopka, konyhalinka, tunel, blokk, poliklinika), s állapítsák meg, melyik régió(k)ra jellemzőek. A másik gyakorlat szerint a diákoknak a Magyar értelmező kéziszótárban, ill. az Értelmező szótár+-ban kell a kétnyelvű magyar közösségek nyelvhasználatában előforduló szavakat, kifejezéseket keresniük.

4. Összefoglalás

Írásomban azt vizsgáltam, miképpen jelenik meg a nyelvi változatosság témaköre a szlovákiai magyar tannyelvű alap- és középiskolák számára készült anyanyelvtankönyvekben. A kutatás tapasztalatait összegezve megállapíthatjuk, hogy a nyelvjárások tekintetében a vizsgált alap- és középiskolai tankönyvek szinte kizárólagosan csak elméleti tudnivalókat közölnek, miközben azt sugallják a tanulóknak, hogy a dialektusok anyanyelvük tartozékai ugyan, de különösebb közük nincs hozzájuk, ezért a meghatározásukon és a felosztásukon kívül felesleges többet tudni róluk. Az anyanyelvként elsajátított kontaktusváltozatokról a segédletek egy része negatív sztereotípiákat közvetít. A kétnyelvűség hatásai közül csak az „anyanyelvünkbe keveredett kölcsönszavakat” említik, melyeket „rosszul fordított kifejezés”-nek, „nyelvhelyességi hibá”-nak minősítenek. Kizárólagosan a gimnáziumok és szakközépiskolák 1. osztálya számára készült szociolingvisztikai szemléletű tankönyv tartalmaz olyan kétnyelvűséggel kapcsolatos ismereteket, melyek segítségével – természetesen a köznyelvi nyelvváltozat elsajátításának szükségességét előtérbe helyezve – a tanulók tudatosíthatják a szlovákiai magyar nyelvhasználat jellemző jegyeit, valamint az anyanyelvként elsajátított kontaktusváltozat(ok) és a standard nyelvváltozat közötti különbségeket.

Irodalom

Beregszászi Anikó–Csernicskó István 1996. A magyar nyelv változatai és stílusrétegei a kárpátaljai magyarnyelv-tankönyvekben. In Csernicskó István–Váradi Tamás (szerk.): Kisebbségi magyar iskolai nyelvhasználat. A 8. Élőnyelvi Konferencia előadásai. Budapest, Tinta Könyvkiadó és Kiadványszerkesztő Bt., 29–38. p.
Kiss Jenő 1999. Nyelvhasználat, szociolingvisztika, iskola. In V. Raisz Rózsa–H. Varga Gyula (szerk.): Nyelvi és kommunikációs kultúra az iskolában. II. kötet. Budapest, Magyar Nyelvtudományi Társaság, 395–400. p.
Kožík Diana 2004. A határon túli magyar anyanyelvoktatás helyzete és problémái. A szlovákiai magyar anyanyelvoktatás középiskolai magyarnyelv-tankönyvekben megjelenő nyelvváltozatok tükrében. In Szabó Géza–Molnár Zoltán–Guttmann Miklós (szerk.): „Emberközpontúság a magyar nyelv oktatásában és kutatásában”. A Berzsenyi Dániel Főiskola Magyar Nyelvészeti Tanszékének Kiadványai VI. Szombathely, Berzsenyi Dániel Főiskola, 100–105. p.
Lanstyák István 1996. Anyanyelvi nevelés a határon innen és túl. In Csernicskó István–Váradi Tamás (szerk.): Kisebbségi magyar iskolai nyelvhasználat. A 8. Élőnyelvi Konferencia előadásai. Budapest, Tinta Könyvkiadó és Kiadványszerkesztő Bt., 11–15. p.
Misad Katalin 2009. Nyelvi kontaktusok. Szlovákiai magyar vonatkozású alkalmazott nyelvészeti tanulmányok. Dunaszerdahely, Lilium Aurum.
Misad Katalin 2011. Az anyanyelvi nevelés problémái a szlovákiai magyar tannyelvű oktatási intézményekben. Alkalmazott Nyelvészeti Közlemények, VI. évf., 1. sz. Miskolc, Egyetemi Kiadó, 175–184. p.
Misad Katalin 2014. A kétnyelvűség aspektusának vizsgálata a szlovákiai magyar tannyelvű középiskolák anyanyelvtankönyveiben. In Lőrincz Julianna–Simon Szabolcs–Török Tamás (szerk.): Odbornosť a metodické otázky učebníc – Zborník z medzinárodného sympózia o výskume učebníc. Az anyanyelvoktatás dokumentumainak szakmai, módszertani vizsgálata. A Selye János Egyetem TKK Mai Magyar Nyelvi Tanszékén működő Varialógiai Kutatócsoport 2013–2014-es nemzetközi szimpóziumokon elhangzott előadásainak gyűjteményes kötete. Komárom, Selye János Egyetem, 117–128. p.
Misad Katalin 2016. A nyelvi változatosság szemléltetése szlovákiai magyar anyanyelvtankönyvekben. Szombathely, Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ. (Megjelenés alatt.)
Misad Katalin–Simon Szabolcs 2009. Nyelvi ideológiák és nyelvhelyességi babonák egy szlovákiai magyarnyelv-tankönyvben. In Borbély Anna–Vančoné Kremmer Ildikó– Hattyár Helga (szerk.): Nyelvideológiák, attitűdök és sztereotípiák. 15. Élőnyelvi konferencia, Párkány, 2008. szeptember 4–6. Tinta Könyvkiadó, Budapest. 255–262. p.
Simon Szabolcs 2010. Nyelvi szondázások. Alkalmazott nyelvészeti tanulmányok a szlovákiai magyar nyelvhasználat köréből. Dunaszerdahely, Lilium Aurum.
Štátny vzdelávací program. Maďarský jazyk a literatúra. (Vzdelávacia oblasť: jazyk a komunikácia). ISCED 2. http://www.statpedu.sk/wp-content/uploads/documents/svp/2stzs/isced2/vzdelavacie_oblasti/madarsky_jazyk_literatura_isced2.pdf (2017. január 17.)
Štátny vzdelávací program. Maďarský jazyk a literatúra. (Vzdelávacia oblasť: jazyk a komunikácia). ISCED 3A. http://www.statpedu.sk/wp-content/uploads/documents/svp/gymnazia/vzdelavacie_oblasti/madarsky_jazyk_literatura_isced3a_titul.pdf (2017. január 17.)
Szabómihály Gizella 2010. A magyar nyelvű oktatás Szlovákiában a rendszerváltozás után. Bartha Csilla–Nádor Orsolya–Péntek János (szerk.): Nyelv és oktatás kisebbségben. Kárpát-medencei körkép. Segédkönyvek a nyelvészet tanulmányozásához 135. Budapest, Tinta Könyvkiadó, 279–316. p.
Zákon z 22. mája 2008 o výchove a vzdelávaní [školský zákon] o zmene a doplnení niektorých zákonov. http://www.uips.sk/sub/uips.sk/images/PKvs/z245_2008.pdf (2017. január 18.)

Vonatkozó tankönyvek

Bolgár Katalin–Bukorné Danis Erzsébet 2012. Magyar nyelv az alapiskola 9. osztálya és a nyolcosztályos gimnázium 4. osztálya számára. Maďarský jazyk pre 9. ročník základnej školy a 4. ročník gymnázia s osemročným štúdiom s vyučovacím jazykom maďarským. Bratislava, Slovenské pedagogické nakladateľstvo.
Misad Katalin–Simon Szabolcs–Szabómihály Gizella 2009. Magyar nyelv a gimnázium és a szakközépiskolák 1. osztálya számára. Maďarský jazyk pre 1. ročník gymnázií a stredných odborných škôl s vyučovacím jazykom maďarským. Bratislava, Slovenské pedagogické nakladateľstvo.
Uzonyi Kiss Judit–Csicsay Károly 2012. Magyar nyelv. Tankönyv a gimnáziumok és a szakközépiskolák II. osztálya számára. Maďarský jazyk. Učebnica pre II. ročník gymnázií a pre II. ročník stredných odborných škôl. Bratislava, Vydavateľstvo TERRA.