Bevezetés

Az igekötők „helyes” használata, a „fölösleges”, a „felcserélt” vagy a „hiányzó” igekötők gyakran megjelennek a nyelvi témájú beszélgetésekben. Dolgozatomban két ritkábban tárgyalt nyelvhelyességi kérdést, a logikátlannak nevezett igekötős igéket és az első személyre vonatkozó oda igekötő használatát, valamint az ezekre vonatkozó nyelvművelői és laikusi vélekedéseket mutatom be. A nyelvművelők véleményét a nyelvművelői kiadványok és újságcikkek alapján, a laikusokét pedig internetes hozzászólásokon keresztül ismertetem.

 1. A „logikátlan” igekötős igék

A NyKk. az igekötők használatának nyelvhelyességi kérdésein belül megkülönbözteti a logikátlanul kapcsolódó igekötők esetét (NyKk. I. 1980–1985, 985. p.). A leírás szerint olyan igék tartoznak ebbe a csoportba, amelyek jelentését az „igekötő ellentétesre változtatja”. A kézikönyv példaként a felolt, kicsuk, kizár, szétragad igéket sorolja fel, de az egyes igekötők szócikkeiben további példákat is megemlítenek, pl.: kiköt ’kiold’. A NymKsz.2 szintén elkülöníti a logikátlanul használt igekötők kategóriáját és ugyanazokat a példákat közli, mint a NyKk. (NymKsz.2 2005, 316. p.).

A grammatikák a vizsgált igékkel az igekötők szóképző szerepe kapcsán foglalkoznak. Szili Katalin szerint akkor beszélhetünk képzett igekötős igékről, amikor „az igekötő az adott jelentésben nélkülözhetetlen kelléke a szónak, és a származékszó jelentése nem vezethető le az alapszóéból, illetve az alapszó nem létezik” (Szili 2000, 61. p.). A leírás alapján a képzett igék közé sorolhatók a felolt, kicsuk stb. alakok is. Az igekötők ilyen jellegű használata a fosztóképzők funkciójához áll a legközelebb, mivel az igék alapjelentést ellentétesre fordítják. Pl. lebecsül, elhasonul, kigöngyöl (Laczkó 2006, 299. p.). Simonyi Zsigmond számos olyan igét sorol fel, amelyek az igekötőkkel ellentétes jelentést vettek fel, pl. kikapcsol, leakaszt, kibújik, fölfed, lefegyverez, kibogoz. Közülük kiemeli a bogoz igét, mivel az alapige az igekötő nélküli használatában is megtartotta a ’csomót kiold’ jelentését. Simonyi szerint a felsorolt igék egy része német és latin igék mintájára alakult ki (Simonyi 1916). Hasonló szóalkotás az angol nyelvben is létezik. Különböző prefixumokkal számos ige antonimáját létre lehet hozni, pl. pack–unpack. Az angol uncompress hatására keletkezhetett az informatika nyelvében használt kitömörít ige. Pl.

 

A letöltött programot kitömöríted egy mappába, majd a setup.exe fájlt elindítva kezdheted meg a telepítést.

 

A nyelvészeti tanulmányok közül a gyerekek nyelvi fejlődését bemutató munkák is tárgyalják a „logikátlan” igekötős igéket. Pléh Csaba két írásából kiderül, hogy a Csukd ki az ajtót!, Beássa a gödröt., Öltöztessél le!, Hunyd ki a szemed! szerkezetek a gyermeknyelvben a magyar nyelv ún. szatellita jellegének a túláltalánosításával jönnek létre. A szatellita jelleg azt jelenti, hogy a magyar az irányokat többnyire igekötőkkel, ragokkal, névutókkal fejezi ki, viszont néhány ritka esetben az igék is hordozhatnak irányjelentést. A gyerekek néha ellentétes irányú igekötőt kapcsolnak ezekhez az igékhez, ami hibás alakokat eredményezhet (Pléh 2007, Pléh 2006). A tárgyas kihuny és a beás ’betakar’ a mai nyelvhasználatban valóban hibának számít, de az internetes találatok azt mutatják, a leöltöztet és a kicsuk igealakok léteznek. Pl.

 

Egy óvodáskorú gyermek már képes fel- és leöltözni, persze ehhez sok türelem és motiváció szükséges.[1]

a zár be és kicsukása a kód beadásával történik (a kód hossza 3–10 számjegy), a kicsukás után a zár készen áll egy másik felhasználó részére, aki becsukja a zárat másik tetszőleges kóddal

 

Úgy tűnik tehát, igény van arra, hogy az igék antonimáját az igetőből meg lehessen alkotni, ezért az igék és igekötők ellentétes irányjelentése nem mindig zárja ki a kapcsolódásuk lehetőségét.

 

A „logikátlan” igekötős igék nyelvművelői megítélése

A tárgyalt igealakokat a nyelvművelők régóta elítélik, de a logikátlan jelzőt a korábbi írásokban még nem használták. Például a kizár, kidug igékről 1920-ban azt írják, hogy „az ajtót csak bezárni (és kinyitni), az üveget pedig csak bedugni (és a dugót belőle kihúzni) lehet”.[2] A logikátlannak nevezett szóalakok ma sem elfogadottak a köznyelvben: a kicsuk, szétragad nem szerepel az Éksz.2-ban, a felolt, a kiköt és a kizár igét pedig a pongyola nyelvhasználat elemeként tartja számon az Éksz.2.

A mai nyelvművelői tanácsokban használt logikátlan minősítés a nyelvi logicizmus működésére vezethető vissza. Ennek az ideológiának a követői a logikusságot fontos nyelvi értéknek tartják, nem veszik figyelembe, hogy a természetes emberi nyelveket nem tudatosan hozták létre, és elvárják, hogy minden nyelvi forma megfeleljen a grammatikákban leírt szabályoknak (Nádasdy 2001). A „logikátlanság” okán ezeket az igéket „pongyolának”, „helytelennek” tartják. A NyKk. egy másik szócikkét megvizsgálva viszont rájöhetünk arra, hogy nem a „logikátlanság” a helytelenítésüknek legfőbb oka.

Az igekötők funkcióinak ismertetésekor a NyKk. leírja, hogy az igekötő képes az ige jelentését a visszájára fordítani, például az elszokik, visszafejlődik, félresikerül, kiszeret igék esetében (NyKk. I. 1980–1985, 982. p.). Vagyis az igekötőknek azt a tulajdonságát, amely alapján a „logikátlan” igekős igéket elmarasztalják, ebben a szócikkben természetesnek tekintik. Mivel a helytelennek bélyegzett igék nyelvi és logikai szempontból sem különböznek az elszokik, visszafejlődik stb. igéktől, ezért azt kell feltételeznünk, hogy kirekesztésükben a logicizmus mellett más okok is szerepet játszanak.

A NyKk. szerzői a vitás nyelvi jelenségek megítélésekor hét szempontot vesznek figyelembe. Az egyik közülük a szükségesség szempontja, vagyis az, hogy a kérdéses szó új fogalmat, új jelentésárnyalatot fejez-e ki (NyKk. I. 1980–1985, 18. p.). A nyelvi necesszizmus szempontjából a felolt csoportjába sorolt igék „feleslegesnek” mondhatók. Denotatív jelentésük megegyezik a szinonimáik (felkapcsol, kinyit stb.) jelentésével. Egy újságcikk éppen erre alapozza az ítéletét:

 

A pongyolább nyelvhasználatban még ma is gyakori (…) kicsuk, kizár (kinyit jelentésben), kiszabályoz, kirészletez, stb. visszaszorítását is elő kell segítenünk, mert sem jelentésbeli, sem stílusárnyalati többleteit nem jelentenek számunkra.[3]

 

A visszafejlődik, a félresikerül stb. igék viszont olyan fogalmakat jelölnek, amelyeket egyébként csak körülírással lehet megnevezni, ezért hiánypótlónak tekinthetők. Bizonyára ez a tény is hozzájárult ahhoz, hogy ezeket a „logikátlanságuk” ellenére sem helytelenítik, vagyis a necesszizmus nagyon erősen hat a nyelvvédők és a laikusok gondolkodására is. A képzett igék Dési szerint is a tömörítés céljával jönnek létre. Dési példái közül a legújabb a kiilleszkedik, amelynek a tartalma valóban csak körülírással adható vissza, pl. kiszorul a társadalomból, a társadalom peremére kerül (Dési 2003). Emellett azt is láthatjuk, hogy a képzett igekötős igék nem mindig fejeznek ki új tartalmakat (pl. felolt, felhajol, kitemet, kifagy ’kiolvad’), viszont növelik a nyelvi változatosságot.

Ahhoz, hogy jobban megérthessem a „logikátlan” igekötő-használat megbélyegzése mögötti okokat, megvizsgáltam, hogyan vélekedik a két nyelvművelői kiadvány a szintén logikátlannak nevezhető felmerül, kiköt és kitakar igék „helyességéről”.

A felmerül esetében a NyKk. elismeri, hogy „valóban van a szóban némi logikátlanság” de azt is elmondja, hogy „a nyelv nem mindig logikus”. A kézikönyv szerint bátran használhatjuk, már csak azért is, mert „íróink, költőink is élnek vele” (NyKk. I. 1980–1985, 611. p.). Az, hogy a szépirodalmi nyelvszokás felülírja a „logikátlanság” problémáját, azt bizonyítja, hogy a felmerül esetében a logikusságot nem veszik figyelembe. Ennek az lehet az oka, hogy a társadalom művelt rétegébe tartozó írók, költők által használt formákat az elitizmus és a belletrizmus jegyében eredendően helyesnek tartják (Lanstyák 2017). Egy másik szócikkben szintén a védelmükbe veszik a felmerül igét, de itt már racionálisabban próbálják magyarázni az elfogadását. Azt írják: „nyilvánvaló, hogy a felmerülés-t a logika ellenére szemléletesnek érezzük: aki vizet mer, annak az edényt először meg kell merítenie a vízben, majd – fölfelé irányuló mozgással – ki kell onnan emelnie” (NyKk. I. 1980–1985, 606. p.).

A kiköt igéről egymásnak ellentmondó megállapításokat közöl a NyKk. A ki igekötőről szóló szócikkében azt írja, hogy a „kiköt olyan logikátlanság, amelyet a nyelvhasználat már régen szentesített”, a „kiköt” szócikkében viszont azt állítja, hogy logikátlan és helytelen (NyKk. I. 1980–1985, 1198., 1205. p.). A NymKsz.2 szerint a kiköt ’kiold’ jelentésben való használata pongyola (NymKsz.2 2005, 376. p.). Ezek az eltérő ítéletek azt támasztják alá, hogy a nyelvhelyességi szabályokat nagyon következetlenül alkalmazzák, és egy-egy szó helytelenítése mögött több rejtett ok is állhat. Az első idézet azt érzékelteti, hogy a „logikátlanság” csak az új nyelvi fejleményeknél feltétele az elfogadásnak, tehát a kiköt esetében a logicizmus a konzervativizmus ideológiájával párosul. A „szentesített” alakokra, vagyis a nyelvszokásra való hivatkozásban pedig a nyelvi elitizmus húzódhat meg, mivelhogy nyelvszokáson a nyelvművelők többnyire a művelt réteg nyelvhasználatát értik (Lanstyák 2011).

A kitakar ’leveszi a takarót’ jelentésű ige jó példa arra, hogy az igekötővel képzett igék annyira rögzülhetnek a szókészletben, hogy az igető és az igekötő jelentése közti ellentétet a beszélők egyes esetekben nem is észlelik. A NyKk. még fontosnak tartotta elmondani, hogy a kitakar igét elfogadják, mert a nyelvhasználat szentesítette (NyKk. I. 1980–1985, 1198. p.), de a NymKsz.2-ban már nincs ilyen utalás a szó eredeti jelentésére. Az új ’eltakar’ jelentésről viszont a következőket írják:

 

feltehetőleg az eltakar, letakar és a kitöröl, kihúz igék keveredésével alakult ki. Mivel azonban nem jelent mást, mint fenti szinonimái, igényes stílusú szövegben, pl. újságcikkben lehetőleg ne éljünk vele, ne terjesszük! (NymKsz.2 2005, 380. p.)

 

A mai beszélők szintén a ’leveszi a takarót’ jelentést fogadják el természetesnek, és ezzel szemben az újat szabálytalannak, logikátlannak érzik. Pl.

 

Nagyon zavarja a fülemet és logikai érzékemet az egyre inkább elterjedő „kitakar” kifejezés.

 

Ha a beszélők és a nyelvművelők következetesen ragaszkodnának a „logikai helyességhez”, a két jelentés közül az újabbat támogatnák, mivel az a takar alapige jelentésével is nagyobb összhangban van. Az új jelentéssel szembeni reakciók és az eredeti jelentés teljes elfogadása viszont azt mutatják, hogy ezek megítélésében leginkább a keletkezésük sorrendje számít. Így a kitakar új jelentésének a megítélése is csak bizonyos idő elteltével változhat meg. Jelenleg a helytelenítésében az originalizmus, a konzervativizmus és a purizmus dominál.

Kiderült tehát, hogy a logikátlanság vádja csak addig akadályozza egyes igék elfogadást, amíg azok újszerűen hatnak, amíg nem terjednek el a műveltebb réteg nyelvhasználatában, és amíg nem kerülnek be az irodalmi alkotásokba. Éppen ezért a logikátlan igekötő-használat megkülönböztetése teljesen indokolatlannak tűnik.

 

A felolt ige nyelvművelői megítélése

Az internetezők körében a „logikátlan” igekötős igék közül a felolt a legvitatottabb, ezért ennek a használatát és megítélését vizsgáltam meg alaposabban.

A felolt kialakulásáról és elterjedéséről nincsenek biztos adataim. Kontra szerint már a 1980-as években kellőképpen gyakori volt ahhoz, hogy bekerülhessen a szótárba, mégis kimaradt az Éksz. első kiadásából. Ennek Kontra szerint csak nyelvhelyességi okai lehettek (Kontra 1982). A Történeti korpusz nem ad rá találatot, bizonyára korábban sem volt az írott norma része, viszont feltételezem, hogy a felolt régóta élő igealak. Ugyanis megfigyeltem, hogy az igekötő hatására kezd megváltozni az alapige jelentése. A Google kereső találatai azt mutatják, hogy a beszélők a ’felkapcsol’ értelmet már nem csak az igekötős igének tulajdonítják, hanem az alapige egy önálló jelentésének tartják. Ebben az új jelentésében nemcsak a fel, hanem akár a vissza igekötő is járulhat az igéhez. Pl.

 

Esetleg egy cerkaelemmel működő led lámpás? … Nincs sok fénye de párna alá jó lehet ha éjjel valamit megnéznél és nem szeretnél villanyt oltani…[4]

Hajnali negyed három. Halkan becsukom magam mögött a hálószoba ajtaját. Lámpát sem oltok.[5]

Semmi pánik biztosan kiment az áram vissza akartam oltani a villanyt már a kapcsolón volt a kezem amikor egy hideg kéz rátette a kezét az enyémre.[6]

 

A Simonyi által bemutatott bogoz ige bizonyítja, hogy ilyen jelentésmódosulásra már korábban is volt példa a nyelvben. Ha a jelentésváltozás a felolt esetében is végbemegy, nem lesz logikai akadálya a szó elfogadásának.

A jelentésváltozásról és a felolt jelenlegi használatáról nem tájékoztat sem a NymKsz.2, sem a NyKk., minden helyzetben inkább a szinonimáit javasolják. Hasonlóan jár el a nyelvi tanácsadással foglalkozó e-nyelv.hu oldal is.[7] Jobbnak látják a felgyújt, meggyújt, felkapcsol szinonimák használatát.

A NyKk. szerint a logikátlanság mellett a felolt ellen szól az is, hogy a felgyújt és az elolt keveredésével alakult ki. Mivel „az igék ellentétes jelentése zavart okoz”, ezért a használatát helytelennek, pongyolának minősíti (NyKk. I. 1980–1985, 606., 985. p.). A NymKsz.2 is hasonlóan jellemzi a felolt igét. Szerinte is a felgyújt és a leolt egymásra hatásával jött létre, azonkívül értelemzavaró és ezért kerülendő (NymKsz.2 2005, 218. p.). Mindkét nyelvművelői kiadvány egyetért abban, hogy a szó értelmezése gondot okozhat a beszélők számára. Simonyi példáiból látható, hogy a szókészletben nem elhanyagolható az ellentétező igekötőkkel képzett igék száma. Ezek nem okoznak kommunikációs nehézséget, sőt többségükben a mai beszélő számára már fel sem tűnik az ellentét. Ezért úgy gondolom, téves az az állítás, hogy a felolt ige félreérthető, hiszen ha valóban az volna, egy beszélőközösségben sem használnák. Ráadásul az értelemzavaró vádat minden olyan szóval szemben fel lehetne hozni, amelyek jelentése nem következtethető ki az egyes morfémák ismerete alapján (pl. becsap valakit).

A NyKk. és NymKsz.2 leírása is a szó feltételezett kialakulásának a módjával magyarázza a felolt helytelenségét. A keveredés szó a legtöbb nyelvhelyességi ítéletben negatív színezetű, és a felolt esetében is azt sugallják vele, hogy az adott szóalak egy hibás folyamat eredményeképpen jött létre. A feloltnak az ilyen alapú elmarasztalása a nyelvi homogenizmusra és a nyelvi lapszizmusra vezethető vissza. A homogenizmus képviselői elítélik a különböző nyelvből származó alakok vegyülését (beinvesztál) és a nyelven belüli formák egymásra hatását is (leáraz). A lapszizmus a tévesztések által keletkezett formákat helyteleníti a többi szóalkotási móddal szemben (Lanstyák 2017). Az azonban kérdéses, hogy valóban keveredés hozza-e létre ezeket az igéket. Az igekötők ellentétező funkcióját figyelembe véve a felolt nem keveredés, hanem szabályos szóalkotási mód eredménye.

A NymKsz.2 készítői azt is fontosnak tarják közölni, hogy a felolt az alacsonyabb szintű beszélt nyelvben alakult ki. Ezzel a megállapításukkal is valószínűleg arra szeretnék ösztönözni a nyelvhasználókat, hogy kerüljék ezt a formát. Grétsy ugyanezt sokkal nyíltabban fogalmazza meg, szerinte a felolt „az alacsonyabb szintű beszédben, a pongyola nyelvhasználatban nemegyszer hallható, de a csak kicsit is igényes nyelvhasználatba nem illik bele”.[8]

Összefoglalva: a nyelvművelői álláspont szerint a felolt mindenképpen helytelen és kifogásolható igealak, és ezt leginkább logicista és homogenista érvekkel próbálják igazolni.

 

A felolt ige az internetezők metanyelvi szövegeiben

A laikusok véleményét internetes fórumok metanyelvi hozzászólásain keresztül térképeztem fel. A felolt „helyességén” több nyelvi és nem nyelvi kérdésekre irányuló fórumon is vitatkoznak.[9] A fórumozók egy része csupán tudomásul veszi az eltérést az általa ismert formák és a felolt között, de nem fogalmaz meg ítéletet a szóval kapcsolatban. Az ilyen toleráns véleménynyilvánításokból nagyon keveset találtam az interneten.

 

a barátnőm lezárja a tvt, én kikapcsolom, én feloltom a villanyt, ő felkapcsolja

 

A legtöbben értékelik is a felolt formát, és gyakran annak használóit is. A szó „helyességének” megítélésekor a laikus nyelvhasználók is hasonló szempontokat vesznek figyelembe, mint a nyelvművelők. Ítéleteiket a szó eredetére, logikusságára és szabályosságára vonatkozó véleményeik befolyásolják. Az igekötők szóképző szerepére egyáltalán nem találnunk utalást a laikusok szövegeiben. Nem derül ki, hogy milyen tudással rendelkeznek az igekötők funkcióit illetően. Az viszont látható, hogy a feloltot nyelvtanilag is hibás képződménynek tartják.

A felolt eredetével kapcsolatban kétfajta elképzelés él a beszélők között. Többen is megneveznek különböző tájegységeket, ahol használatos ez a forma, vagyis a nyelvjárásokban keresik a felolt gyökerét. Ezekben a hozzászólásokban jelennek meg leginkább a laikusok érzései és személyes tapasztalatai. Azok, akikben a felolt a nagyszüleiket és azok nyelvhasználatát idézi fel, elfogadóbbak ezzel a formával szemben.

 

Én meg kiskoromban borsodi voltam, na ott is más tájszavak voltak. Például itt meg azért röhögnek ki, ha azt mondom, h feloltom a lámpát, mert én meg így szoktam meg, még nagyim is így mondja… Aki hibának tartja ezeket az a saját tudatlanságáról ad képet…

Szia, az „oltsd fel” nem hiba, hanem tájnyelvi/nyelvjárási változat is, a szüleim — Tolna megyeiek — ezt használják nagyjából mindig.

 

Akadnak, akik úgy gondolják, hogy a nyelvjárási jellege miatt nem minden közléshelyzetben megfelelő a felolt használata. Érdekes például az, ahogyan az Így érzem Magam – Mikor aludnék, és feloltják a villanyt szövegű képre reagálnak a hozzászólók.[10] Szerintük még egy ilyen informális felületen sem megengedett a nyelvjárásiasnak tartott forma használata. Az erre vonatkozó hozzászólások:

 

Attól, hogy tájegységenként egy-egy igét másképp használunk, még nem írja felül a köznapi, elfogadott nyelvet.

Nekem nincs bajom a tájszólással, de azért az echte magyarban kéne posztolgatni…

Szombathelyen ” beteszem ” az ajtót, de egy postban még is csak hülyén nézne ki…

 

A fenti idézetek egyébként kivételnek számítanak az általam összegyűjtött szövegek között. Ugyanis a hozzászólások többsége beszédhelyzettől függetlenül ítéli el a felolt használatát. A helyesség viszonylagosságát csak kevesen ismerik vagy tudják megfogalmazni.

Egy tanulságos esetben megmutatkozik a nyelvművelői tevékenység ártalmas hatása is. Az egyik hozzászóló a saját anyanyelvváltozata helyességét kérdőjelezi meg. Szerinte a felolt használata nemcsak kerülendő, hanem szégyellni való viselkedés is. A szerző platonista és standardista gondolkodásról árulkodik, hogy nem ismeri el a nem standard formák létezését.

 

Sajnos én is tanultam pár értelmetlen kifejezést as szüleimtől, majd később jöttem rá hogy nem léteznek ilyen szavak, mondatok! Pl. olcsd fel a vilanyt, ne hazudgálj, kirafinált, ruhástúl, türűlkőző stb. Szóval ultra gáz a mai világban ilyen szavakat használni, főleg munkahelyen!

 

A szerző valószínűleg egy másik nyelvi közösségbe (munkahelyre, iskolába) kerülve jött rá, hogy addig „helytelenül” beszélt. Ez a reakció visszavezethető arra, hogy gyerekként nem tanulta meg elkülöníteni a saját nyelvváltozatának és a köznyelvnek a használati lehetőségeit.

A szó eredetét illetően nem mindenki köti a felolt alakot a területi nyelvváltozatokhoz. Sokak szerint a szó forrása a műveletlenek „helytelen” nyelvhasználata. Két kommentelő ezt így fogalmazza meg:

 

A feloltják a villanyt meg nem tájszólás hanem tirpákság.

Na de ne mondjatok, hogy egy ponton tul nem hangzik valami tul suttyonak. Mar olyan igenytelen ertelemben. Szerintem van kulonbseg egy jopofa nyelvi lelemeny es pl. a „feloltani” a lampat kozott.

 

A felolt eredete mellett a szó érthetősége, logikája is foglalkoztatja a beszélőket. A fórumbejegyzések arról árulkodnak, hogy a beszélőkben van egyfajta igyekezet a szabályok követésre, ezért kifogásolják a felolt formát. Úgy gondolják, hogy a felolt megsért valamilyen nyelvtani vagy logikai szabályt. Ezt az aggodalmukat erősíti a nyelvművelői álláspont is, így nem meglepő, hogy az ilyen logicista hozzászólásból van a legtöbb. Pl.

 

nyugaton fordítva van a villanykapcsoló billenése, ott simán van értelme feloltani a lámpát.

A dolgokat eloltani, kioltani lehet, de a feloltást egyszerűen nem tudom értelmezni

Oltani mindig azt jelenti, „elzárni, megszüntetni” (lásd tüzet olt). Tehát a FELoltani a villanyt gyakorlatilag értelmezhetetlen 🙂

 

Az esetleges jelentésváltozás csak nagyon kevés esetben fogalmazódik meg. Pl.

 

„Itt nem az „olt” eredeti jelentése számít. Feloltom a lámpát. Teljesen helyes. Azt jelenti, hogy felkapcsolom.”

 

A logikusságot hiányoló megnyilatkozások gyakran hivatkoznak a gyújt igére. Szerintük a felolt ige azért sem nem lehet helyes, mivel a gyújt igéhez sem kapcsolódhat a le igekötő.

 

Feloltják a villanyt? Ez olyan mintha azt mondanád, hogy a tűzoltók legyújtották a tüzet…

Engem jobban zavar ha a lámpát feloltják. Ilyen alapon lehetne legyújtani is. de a józan paraszti ész azt mondatja velünk, hogy dolgokat eloltani, esetleg leoltani lehet, feloltani nem…

 

A legyújt hiánya viszont nem zárja ki a felolt létezését, mivel olt alapjelentésének a változása nincs összefüggésben a gyújt ige használatával. Persze a legyújt alak létrejöttének a lehetősége megvan a nyelvben, és az sem zárható ki, hogy kialakul egyszer az ’elolt’ jelentése.

Az összegyűjtött véleménynyilvánításokból az is kiderül, hogy a laikusok nyelvfelfogása nagyon különbözik a nyelvészekétől. A nyelvészek azt vallják, hogy az egyes beszélőközösségekben elterjedt formákat az adott közösségben feltétel nélkül el kell fogadni. A beszélők viszont ezt még gyakran nem tekintik megfelelő indoknak ahhoz, hogy a felolt formát helyeseljék, sőt szerintük egy elterjedt nyelvi alak is lehet „helytelen”.

 

Amit sokan használnak, az még nem biztos, hogy jó is. A feloltom nem az.

A „feloltom a villanyt” olyan, mintha vízzel szítanánk a tüzet. És mennyien mondják így! Belegondolt bármelyikük is? És ez szerintem nem kekeckedés részemről, hanem egy rossz berögződés sokak részéről. Nem?

2. Az ide–oda igekötők váltakozása

Bizonyos igékhez kapcsolódva a nyelvművelők megkülönböztetik az oda „helyes” és „helytelen” használatát. A leginkább vitatott az ad ige és az oda igekötő kapcsolódása. A nyelvművelők szerint az idead csak első személyre vonatkozhat: idead nekem/nekünk, az odaad pedig csak a második és a harmadik személyre: odaad neked/neki/nektek/nekik. A gyakorlatban azonban az odaad használata az első személyre is kiterjed, és váltakozva fordul elő az ide igekötős alakokkal. Pl.

 

Csak egy autó maradhat nálad, a többit légyszíves add ide, délután, ha jövök érted, elhozom őket.

Szegény ember ne add oda nekem, hiszen neked sincs és tudom, hogy te is éhes vagy!

 

Az ide–oda igekötők ilyen váltakozását más igéken is megfigyelhetjük. Pl. ideítél–odaítél, ideajándékoz–odaajándékoz.

 

Nagyon-nagyon jól esett, hogy püspök atya gondolt rám és odaítélték nekem ezt a nagyon szép kitüntetést.

Én nagyon-nagyon nagyra értékelem ezt a mai napot, nagyra értékelem persze 1999-et, amikor ezt már ideítélték

HA esetleg tudnátok egyet odaajándékozni nekünk, akkor kérünk Titeket, hogy jelezzétek ezt nekünk.

az emberek többsége pedig nemhogy pénzt kért volna a hulladékért, inkább szívesen ideajándékozta nekem, örülve, hogy megszabadulhat tőle.

 

A váltakozás valószínűleg nyelvjárási eredetű, dunántúli jelenségként már 1887-ben regisztrálták, mátyusföldi használatát pedig 1891-ben írták le, ekkor még értékítélet nélkül (Csapodi 1887, Zolnai 1891). Annak, hogy miért választják a beszélők az oda igekötőt az ide helyett, több oka is lehet. A pragmatika azzal magyarázza, hogy az ide–oda igekötők mutató névmási határozószókból jöttek létre, ezért deiktikus elemekként viselkednek. A deiktikus elemeket nem mindig a beszélő szempontjából értelmezzük. Használhatjuk őket úgy is „hogy a deiktikus centrumot a beszédszituáció más résztvevőjére” visszük át (Tátrai 2000). A beszélők az add oda nekem utasítás megfogalmazásakor is valószínűleg a címzett szerepébe helyezkednek. Ezt a jelenséget deiktikus kivetítésnek nevezik. Tátrai megállapítja, hogy az add oda olyan deiktikus kivetítés, amely „a magyar nyelv bizonyos területi változataiban, főleg a nyugati országrészben meglehetősen konvencionális megoldásnak számít” (Tátrai 2010, 17. p.).

A nyelvjárási hatás mellett az igekötő-használatot az oda igekötő nagyobb gyakorisága is befolyásolhatja. Az Éksz.2-ban 125 oda igekötős és csak 22 ide igekötős szóalak szerepel. Ez annak köszönhető, hogy az oda igekötőnek nem csak távolodást jelölő szerepe van, pl. odavan valakiért. Elképzelhető, hogy az idead–odaad igékben a nyelvhasználók már nem tartják fontosnak feltüntetni az átadás irányát, ezért az igekötő feladata már csak a befejezettség megjelölése. Erre pedig a nyelvhasználók az igekötőpár produktívabb tagját választják.

Az oda igekötő mellett szólhat az is, hogy általa a beszélő nem önmagára irányítja a figyelmet, hanem arra a személyre, aki a cselekvést végrehajtja. Ennek fontos szerepe lehet akkor, ha a beszélő udvariasnak, alázatosnak szeretne tűnni. Szembetűnő például az odaajándékoz nekünk gyakorisága vallási témájú szövegekben, amelyekben szintén ilyen céllal szerepelhet. Pl.

 

Jézus Krisztusban Isten emberré lett, hogy önmagát odaajándékozza nekünk.

és valódi böjt az, amikor van bátorságunk önmagunkat odaadni az Úrnak, hogy azután Ő odaajándékozza önmagét nekünk

Az ifivezetőm 20 éves, házas, és rengeteg fiatalra volt hatással köztük rám is, ha Isten odaajándékozza a feleséget nekünk minek vessük el?

 

Az első személyre vonatkozó oda igekötő használatának nyelvművelői megítélése

A nyelvművelői írások közül a kérdéses igealakra tett legkorábbi utalást a Vasárnapi Új Szó Nyelvművelés című rovatában találtam, 1970-ből.[11] Csáky Károly, a cikk írója arra az általános nyelvtani szabályra hivatkozik, miszerint „a magas hangrendű mutató jellegű határozószók közelre, a mély hangrendűek pedig távolra mutatnak”. A NyKk. és minden későbbi előíró célzatú írás is erre alapozza az intelmeit.

 

Az ide határozószó, ill. igekötő a beszélőkhöz, a beszélés helyéhez való közeledést, közelítést, ill. velük való szoros kapcsolatot fejez ki. (…) Szemléletkeveredés, ill. a gyakoribb használat folytán némely ige mellett pongyola beszédben – részben táji hatásra is – az oda igekötő váltja fel: már rég odaígérte a könyvet, mégsem kaptam meg tőle; Add már oda azt kést! (helyesebbek ide igekötővel) (NyKk. I. 1980–1985, 963. p.).

 

A NyKk. elismeri annak a három fő tényezőnek a meglétét, amelyek előidézhetik ennek a szabálynak a megsértését, és ezek ellenére minősíti pongyolának az odaad használatát. A „szemléletkeveredés” szóval feltehetőleg a pragmatikából ismert deiktikus kivetítésre utalnak, a szócikkből viszont hiányzik ennek a jelenségnek a bemutatása. A NyKk. által használt megnevezés negatív töltete azt a benyomást kelti a beszélőben, hogy a nézőpont-áthelyezés elítélendő jelenség.

A NyKk. egy másik helyen, az „oda–ide” igekötők szócikkében is foglalkozik az odaad igével:

 

Az oda határozószó, ill. igekötő (…) tágabb körű jelentéshasználata folytán jóval több kapcsolatot alkot igékkel, mint ellenpárja, az ide. Ezért gyakran ennek a helyébe telepszik, például az odaad, odaígér igének a beszélő személyére vonatkozó hibás használatában. (NyKk. II. 1980–1985: 415)

 

A „helyébe telepszik” megfogalmazással azt közlik az olvasóval, hogy az oda igekötő teljesen indokolatlanul jelenik meg a kifogásolt szerkezetekben. Az ilyen leírások ellenszenvet és félelmet ébreszthetnek a beszélőkben, akik aztán úgy gondolhatják, hogy az oda használatával veszélyeztetik az ide igekötő megmaradását. Erről tanúskodnak azok a hozzászólók is, akik szerint az ide igekötő egyre ritkábban fordul elő a nyelvhasználatban:

 

Nagyon zavaró – legalábbis engem zavar – az ide- és az oda- igekötők helytelen használata. Jobban mondva az „ide” teljes kiszorulása sokak beszédében.

Az „add ide” szóösszetétel szinte eltűnt, pedig szükség lenne rá, mert az irányt határozza meg.

 

Az ide igekötő eltűnésével kapcsolatos aggodalmak teljesen alaptalanok. Az oda ugyanis nem minden esetben veheti át az ide szerepét. Azokban az igékben, amelyekben fontos a cselekvés irányának a jelölése, továbbra is elkülönül a kettő használata: idelép–odalép, idenéz–odanéz stb.

A NymKsz.2 külön szócikkben tárgyalja az idead–odaad igéket. Az odaad nekem szerkezet használatát úgy mutatja be, mint ha az elsősorban gyereknyelvi sajátosság lenne, tudomást sem véve a kérdéses forma elterjedtségéről. Ez a leírás azért félrevezető, mert a jelenség már régóta nem csupán a gyerekek nyelvében jelenik meg. A megfogalmazás ellenére a nyelvművelők biztosan tudják, hogy az add oda a felnőttek körében is használatos, mivel gyereknyelvi tévesztésekkel kapcsolatban nem szoktak nyelvhelyességi tanácsokat adni.

 

A beszélő felé irányuló mozgást az ide igekötős igével fejezzük ki: add ide az újságot! Ha viszont 3. személy felé irányul a cselekvés, az add oda! forma a helyes: add oda (neki v. nekik) az újságot! Gyermekek beszédében gyakori, hogy – a gyakran hallott add oda! felszólítás hatására – akkor is ezt az alakot használják, amikor saját maguknak kérnek vmit: add oda a labdát, a mackót! Helyesen: add ide (nekem) a labdát, a mackót! (NymKsz.2 2005, 307. p.)

 

A NymKsz.2 szerzőinek az az elmélete sem tűnik megalapozottnak, miszerint a gyerekek többször találkoznak az add oda alakkal, és ezért használják ezt a formát. Ha a szülők hagyományos módon használják az igekötőket, akkor az ide igekötős kifejezések ugyanúgy a szókészletük részévé válnak.

A két nyelvhelyességi kiadvány egyik legnagyobb hibája, hogy azt feltételezik, az ide–oda határozószókra érvényes szabályok az ezekből származó igekötőkre is vonatkoznak. Az igekötőknek viszont az irányjelölésen túl más funkcióik is vannak, amelyek befolyásolják a használatukat.

A Magyar nyelvhasználati szótár megítélése sem sokban különbözik a korábbi kiadványokétól. Előrelépés, hogy elkülöníti a gyermeknyelvi előfordulásokat a felnőttek nyelvhasználatától. Ugyanakkor a beszélt nyelvi add oda nekem szerintük is logikátlan és helytelen (MNySz. 2007, 101. p.).

A hivatalos nyelvművelői kiadványok mellett más folyóiratokban, helyi újságokban is találtam az odaad használatára vonatkozó cikkeket. Az Édes Anyanyelvünk egyik írása a NyKk.-höz hasonlóan azt érzékelteti, hogy az oda használata teljesen céltalan, sőt általa gyengül a kifejezésmód pontossága is.[12]

 

Az ide és az oda határozószó változatlan formában igekötőként is működik. Ha az itt és az ott határozószót senki sem téveszti össze, vajon miért tévesztik össze az ide és az oda igekötőt? (…) Bármennyire elterjedt is ez a tévesztés, nem hagyhatjuk jóvá, mert rendszerhiba. Nem mondhatunk le a pontosságról, a megkülönböztetés lehetőségéről!

 

Azzal, hogy a szerző azt állítja, a beszélők összetévesztik az igekötőket, a beszélők anyanyelvtudását vonja kétségbe. Az elképzelés hátterében a nyelvi kompetencionizmus állhat, miszerint „közvetlen kapcsolat van a helytelennek bélyegzett nyelvi formák használata és a beszélők nyelvtudása között” (Lanstyák 2017). A beszélők nyelvtudását megkérdőjelező vélemények a laikusok körében is elterjedtek.

 

Itt Pécsen, minden alkalommal „add oda nekem” Nem értik az ide és oda szavak távolságot jelző szerepét.

miért használják még a TV-ben is úgy, hogy ADD ODA NEKEM,ez olyan számomra mintha a magyarok nem tudnák értelmezni a magyar szót vagy nincs igazam?

 

A cikkben használt „elterjedt tévesztés” szókapcsolat nyelvészeti értelemben ellentmondást hordoz. A tévesztés szó ugyanis egyszeri botlást jelöl. Az a szerkezet, amelyik már elterjedt, nem nevezhető tévesztésnek. Úgy tűnik, az odaad „helyességének” a megállapításakor a nyelvi rendszernek való megfelelés fontosabb szempont, mint az elterjedtség.

A cikk szerzője nem pusztán a véleményét mondja el az ideoda „helyes” alkalmazásáról, az olvasókat is arra bátorítja, hogy utasítsák el a kifogásolt használatot. Bizonyára hisz abban, hogy hatást gyakorolhat a beszélők attitűdjére és általa az igekötő-használatukra is. A közeledés–távolodás megkülönbözetése viszont csak azért szűnhet meg néhány ige esetében, mert a beszélők nem igényelik ezeknek a jelentésmozzanatoknak az elkülönítését. Ezért nincs is értelme erőltetni az ide igekötő használatát.

A cikkben a nyelvtani helyesség mellett megjelenik a kommunikáció pontosságát hangsúlyozó indoklás is. A szerző a pontos kifejezésmód feletti aggodalmai az egzaktizmus ideológiájára vezethetők vissza. Ennek a képviselői úgy gondolják, hogy „a denotáció szempontjából pontosabb, egyértelműbb, félreérthetetlen nyelvi forma eredendően helyesebb, mint az, amely kevésbé pontosan, elnagyoltan, homályosan, félreérthetően utal a denotátumra” (Lanstyák 2017). A pontosság a beszélők szerint is érték, csakhogy a pontosság nem objektíven meghatározható tulajdonság. Akik ismerik és használják a kifogásolt alakokat, azok nem találják őket pontatlannak vagy félreérthetőnek. Pl.

 

Így Vas megyében használják, használjuk ezt a kifejezést, nálunk az „add oda” nem furcsa, és nem okoz félreértést.

Én is baranyai vagyok. Nekünk az idead is logikus, de az odaad is. És ez nem azért van, mert nem értjük az ide-oda mutatószót

 

Az első személyre vonatkozó oda igekötő az internetezők metanyelvi szövegeiben

Az internetes hozzászólások gyűjtése során kiderült, hogy az odaad nekem azok közé a nyelvi jelenségek közé tartozik, amelyeket széles körben helytelenítenek. Több mint hatvan különböző oldalon találtam metanyelvi reakciókat a kérdéses igealakokra vonatkozóan. Ezek megbélyegzése az iskolai oktatásnak köszönhetően terjedt el és folyamatosan terjed ma is. Szerepel iskolásoknak készült nyelvhelyességi versenyek feladatlapjain és felvételi feladatok között is.[13] Ezekben a gyerekeknek a szövegkörnyezet figyelembe vétele nélkül kell kijavítaniuk az add oda nekem szerkezet igekötőjét. Az iskolai oktatás ezzel azt az elképzelést közvetíti, hogy az említett nyelvi forma minden esetben javításra szorul. Szabó Tamás Péter interjújából kiderül, hogy a gyerekek már kilencévesen is tudják, hogy „úgy kéne mondani, hogy add ide” (Szabó–Mátyus 2014, 220. p.). A gyerekek által így elsajátított helyes–helytelen kategorizáció a legtöbb ember későbbi gondolkodásában is jelen van. A fórumozók megnyilvánulásai is azt mutatják, hogy a beszélők felnőttként is követik a preskriptív szabályokat. Hozzászólásaikban többnyire ugyanazokat az ideológiákat lehet felfedezni, mint a nyelvművelők szövegeiben. Néhányukban viszont a nyelvi ismeretterjesztés pozitív hatásait is megfigyelhetjük. Nádasdy Ádám 2003-ban írt egy cikket a jövök–megyek igék használatáról. Az add oda példáját ugyan nem említi meg, de a cikknek köszönhetően a deiktikus kivetítés fogalma bekerült a laikusok metanyelvi diskurzusaiba. A beszélők egy része éppen ezért fogadja el az add oda változó létezését is.

 

Amikor azt mondod valakinek, hogy „add oda”, az ő nézőpontjába helyezkedsz. Éppen olyan, mint amikor csengetnek nálad, és te kikiabálsz, hogy „Jövök!” Pedig nem jössz, hanem mész, ugye.

 

A beszélőkben kialakult ellenszenvet azonban sokszor még a tudományos érvelés sem tudja megingatni.

 

Az add ide a helyes és ennyi. Az ilyen értelmetlen magyarázatokat, hogy a másik szemszögéből beszélek, azok adják, akik nem tudnak helyesen magyarul.

Meg lehet magyarázni, de szerintem is helytelen. Ez olyan, mint ha azt mondanánk valakinek, hogy gyere oda (hozzám).

 

Egy-egy ilyen hozzászólás nem a beszélők véleményét, hanem az előítéleteiket tükrözi, amelyeket nem ők alkottak meg, hanem valószínűleg készen vettek át a környezetüktől. Az ilyen reakciók a nyelvoktatás jellegére is visszavezethetők. A tanulók többnyire leíró jellegű szabályokkal ismerkednek meg, viszont keveset tanulnak a nyelv gyakorlati működéséről. Ezért könnyebben azonosulnak azzal a leegyszerűsített szabállyal, hogy az ide a közeledést, az oda a távolodást jelöli, mint azzal, hogy a beszédhelyzetben nézőpont-áthelyeződés történhet, vagy azzal, hogy megváltozhat az igekötők funkciója.

Az idead mellett érvelők nem csak a szabályosságára, hanem a logikusságára is hivatkoznak. Az add oda nekem létezése is a bizonyítéka, hogy a szavak jelentése nem mindig következik logikusan a szóelemek jelentéséből, ezért ezt nem is lehet a „helyesség” kritériuma.

 

Mivel te eléggé közel vagy magadhoz ezért logikusan úgy a helyes, hogy ide (nekem). Ha viszont magadtól elmutatsz (távolra), akkor logikusan úgy következik, hogy oda (neki).

 

A beszélői reakciók további jellemző vonása, hogy az odaad–idead igéket a jön–megy, hoz–visz igékkel állítják párhuzamba.

 

Másik gyönyörűség: „add oda (mármint nekem) a ceruzát!” Kíváncsi vagyok, aki így mondja, a kutyáját hogyan hívja magához: gyere oda?

 

Az ilyen összehasonlítások téves megállapításokhoz vezethetnek. Ezek az igék ugyanis olyan mozgást jelölnek, amelyeknél hangsúlyosak az irányok.

Bár a nyelvművelői írások erre kimondottan nem utalnak, a laikusok mégis az add oda nekem formát nemcsak nyelvhelyességi hibának, hanem műveltségi kérdésnek is tartják. A nyelvi doktizmus szellemében azt gondolják, hogy az add oda nekem használata az iskolázatlanság, műveletlenség biztos jele.

 

Aki ilyeneket mond, az igenis bunkó! Nincs ezen mit szépíteni!

ezt én primitív szóhasználatnak tartom

Nem kell „tájnyelviséggel” mentegetni a nyelvi bunkóságot!

 

A szerkezet helyességét lényegében csak azok nem ítélik el, akik megtapasztalták a nyelvjárási használatát. A hozzászólók elmondása szerint viszont már nemcsak a nyelvjárásokban fordul elő a beszélő személyére vonatkoztatott odaad ige. Nagyon sokan állítják, hogy a pesti nyelvben is használják és a hozzászólók beszámolói alapján már ellenőrzöttebb szövegekben: szépirodalomban, dalszövegben, filmszinkronban is megjelenik. Azt, hogy az odaad így terjed, az internetezők egyáltalán nem helyeslik. Pl.

 

Pesten sokan használják az „oda” szót az „ide” helyett. De az elég gáz, hogy a filmekben is nagyon gyakran „add oda”-t mondannak ill. szinkronizálnak. Vagy gondoljunk csak Auth Csilla egyik számára, amikor a refrénben folyamatosan ezt énekli:”Add oda nekem”.

Nem nevetséges?Nem igaz, hogy valakik megírják a dalszöveget, sokan elolvassák megzenésítik stb. és nem veszik észre, hogy itt valami nem stimmel?

 

Összegzés

Dolgozatomban két nyelvi jelenségre vonatkozó metanyelvi megjegyzéseket elemeztem. A két elemben az a közös, hogy mindegyikhez kapcsolódnak nyelvhelyességi intelmek, és helyességüket a laikusok is vitatják. A laikusok és a nyelvművelők szövegei alapján leírtam a helytelenítésük okait és az azok mögött álló nyelvi ideológiákat. A nyelvhelyességi ítéleteket minden esetben összevetettem a meglévő tudományos eredményekkel és az általam gyűjtött adatokkal, hogy bizonyítsam a helytelenítésük mellett szóló érvek megalapozatlanságát.

A szakirodalom segítségével rámutattam, hogy a logikátlannak bélyegzett igék valójában a magyar nyelvben működő egyfajta szóalkotási mód megnyilvánulásai, és a tömör kifejezésmódhoz járulnak hozzá. A nyelvhelyességi írások elemzésével kiderítettem, hogy a nyelvművelők a logikátlan minősítést nagyon következetlenül használják. Az igék megítélését számos más ideológia is befolyásolja, ezért a „logikátlan” igék megkülönböztetése teljesen indokolatlan. A nyelvművelőktől eltérően a laikusok nem ismerik az igekötők ellentétező funkcióját, ami lehetővé teszi a felolt ige elmarasztalását a beszélők körében is. Ugyanakkor néhány példamondat látatóvá tette, hogy az általános helytelenítéssel szemben zajlik az olt ige jelentésváltozása, ami feltehetőleg elősegíti majd a szó elfogadását.

Az első személyre vonatkozó odaad ige helytelenítésének az alapja az a téves elgondolás, miszerint az ide–oda igekötőket csak úgy lehet használni, mint az ezeknek megfelelő határozószókat. A laikusok hozzászólásai elárulták, hogy az első személyre utaló odaad igét nyelvtanilag hibásnak tartják, ezért megkérdőjelezik az add oda nekem használóinak a nyelvtudását is. Internetes szövegekből vett példamondatokkal rámutattam arra, hogy az ide–oda igekötők váltakozása több igekötős ige (odaítél, odaajándékoz) használatában is megfigyelhető. Bár a jelenség nagyon régi, a rá vonatkozó véleményekben nem tapasztalható változás. Részben az iskolai oktatásnak köszönhetően az első személyre vonatkozó odaad megbélyegzése állandóan öröklődik. A kitartó elutasítás helyett fontos lenne megismerni a használatának területi, társadalmi eloszlását, mivel csak így lehetne praktikus tanácsokat adni a használatával kapcsolatban.

 

Irodalom

Csapodi István 1887. Tájszók. Dunántúliak. Magyar Nyelvőr, 16/5, 239–240. p. [http://real-j.mtak.hu/5958/1/MagyarNyelvor_1887.pdf] – 2017. április 10.

Dési Edit 2003. A szóképzés képtelenségei. In Abonyi Réka‒Janurik Szabolcs‒Zoltán András (szerk.): Miscellanea Corviniana. Köszöntő könyv Hollós Attila 70. születésnapjára. Budapest, ELTE BTK Keleti Szláv és Balti Filológiai Tanszék, 47–54. p. [https://www.academia.edu/20359560/Miscellanea_Corviniana_K%C3%B6sz%C3%B6nt%C5%91_k%C3%B6nyv_Holl%C3%B3s_Attila_70._sz%C3%BClet%C3%A9snapj%C3%A1ra] – 2017. január 30.

ÉKSz.2 2003. Pusztai Ferenc (főszerk.) 2003. Magyar értelmező kéziszótár. (2., átdolgozott kiadás.) Budapest, Akadémiai Kiadó.

Fabó Kinga 1984. A nyelvhelyességi szabályok jellege. In Fülei-Szántó Endre (szerk.): Norma–átlag–eltérés. Pécsi Akadémiai Bizottság, 23–33.

Kiss Jenő 1995. Társadalom és nyelvhasználat. Budapest, Nemzeti Tankönyvkiadó.

Kontra Miklós 1982. Amerikai magyar újságok nyelve a sztenderd magyarral összevetve. Magyar Nyelv, 78, 76–93. p.

Laczkó Krisztina 2006. Az újmagyar- és az újabb magyar kor. In Kiefer Ferenc (szerk.): Magyar nyelv. Budapest, Akadémia Kiadó, 283–306. p.

Lanstyák István 2011. Az elitizmus mint nyelvhelyességi ideológia. In Kozmács István–Vančoné Kremmer Ildikó (szerk.): A csitári hegyek alatt. Nyitra, Arany A. László Polgári Társulás–Konstantin Filozófus Egyetem Közép-európai Tanulmányok Kara, 145–154. p.

Lanstyák István 2017. Nyelvideológiai fogalomtár. Kézirat.

MNySz. 2007. Balázs Géza–Zimányi Árpád (szerk.): Magyar nyelvhasználati szótár. Celldömölk, Pauz–Westermann Kiadó.

Nádasdy Ádám 2003. Jövés–Menés. Magyar Narancs, 15/10 [http://seas3.elte.hu/delg/publications/modern_talking/39.html]2017. április 10.

NyKk. I–II. 1980–1985. Grétsy László–Kovalovszky Miklós (szerk.): Nyelvművelő kézikönyv I–II. Budapest, Akadémiai kiadó.

NymKsz.2 2005. Grétsy László–Kemény Gábor (szerk.): Nyelvművelő kéziszótár. Második, javított és bővített kiadás. Budapest, Tinta könyvkiadó.

Pléh Csaba 2006. Az alaktani és mondattani fejlődés. Kiefer Ferenc (szerk.): Magyar nyelv. Budapest, Akadémiai Kiadó, 54–79. p.

Pléh Csaba 2007. A tér és a nyelv világa. Magyar Pszichológiai Szemle, 62/3, 279–312. p. [https://www.researchgate.net/publication/235798547_A_TER_ES_A_NYELV_VILAGA_—_PLEH_CSABA] – 2017. január 10.

Simonyi Zsigmond 1916. Egy szónak két ellentétes jelentése Magyar Nyelvőr, 45/ 5–6, 215–220. p. [http://real-j.mtak.hu/6017/1/MagyarNyelvor_1916.pdf] – 2017. április 9.

Szabó Tamás Péter 2012. „Kirakunk táblákat, hogy csúnyán beszélni tilos”. A javítás mint gyakorlat és mint téma diákok és tanáraik metanyelvében. Dunaszerdahely, Gramma.

Szabó Tamás Péter–Mátyus Kinga 2014. Óvodások és kisiskolások nyelvi ideológiái. Ladányi Mária, Vladár Zsuzsa, Hrenek Éva (szerk.): Nyelv–társadalom–kultúra. Interkulturális és multikulturális perspektívák I–II. Budapest, Tinta Könyvkiadó. [http://real.mtak.hu/20198/1/manyeXXIII_CD_u_102102.131214.pdf] 2017. április 10.

Szili Katalin 2000. Lehet-e ezt megtanítni? Intézeti Szemle, 22/1, 60–70. p. [http://epa.oszk.hu/02400/02431/00005/pdf/EPA02431_IntezetiSzemle_2000_1_60-70.pdf ] – 2017. január 30.

Tátrai Szilárd 2000. Az elbeszélő „én” nyelvi jelöltsége. Kísérlet a perszonális narráció szövegtani megközelítésére. Magyar Nyelvőr, 124/2, 226238. p. [http://epa.oszk.hu/00100/00188/00018/124208.htm] – 2017. április 10.

Tátrai Szilárd 2010. Áttekintés a deixisről (funkcionális kognitív kiindulópontból) Magyar Nyelvőr, 134/2, 211232. p. [http://www.c3.hu/~nyelvor/period/1342/134206.pdf] – 2017. április 10.

Zolnai Gyula 1891. Mátyusföld nyelvjárása. Magyar Nyelvőr, 20, 209–223. p. [http://real-j.mtak.hu/5963/1/MagyarNyelvor_1891.pdf] – 2017. április 10.