Ötéves a Szemle (Öllős László)

Öt esz­ten­dőt nem szo­kás hos­­szú idő­nek tar­ta­ni egy lap éle­té­ben. Az hi­szem, ne­künk még­is van okunk az ün­nep­lés­re. La­punk a Fó­rum Tár­sa­da­lom­tu­do­má­nyi Szem­le ugyan­is a szlo­vá­ki­ai ma­gyar­ság el­ső tár­sa­da­lom­tu­do­má­nyi fo­lyó­ira­ta 1945 óta, s 2004-ben el­mond­hat­juk, hogy nem­csak meg­ért hat év­fo­lya­mot, ha­nem ígé­re­tes fej­lő­dés je­le­it mu­tat­ja.
Ami­kor 1999-ben meg­je­len­tet­tük az el­ső szá­mot, erős volt az el­szánt­ság ben­nünk, hogy vég­re út­já­ra in­dít­sunk egy szlo­vá­ki­ai ma­gyar tu­do­má­nyos fo­lyó­ira­tot. De a félsz is moz­gott ben­nünk, hi­szen tud­tuk, a lap sor­sa csak rész­ben van a szer­kesz­tő­bi­zott­ság ke­zé­ben. Ez a lap ugyan­is olyan lesz, ami­lyen­né a pub­li­ká­ló szlo­vá­ki­ai ma­gyar ér­tel­mi­ség te­szi. Nos, óva­tos­ság­ból, fél­ve, hogy csak cse­kély szá­mú szín­vo­na­las, tu­do­má­nyos igé­ny­es­ségű írás ke­rül szer­kesz­tő­sé­günk­be, az el­ső év­ben csak két szá­mot je­len­tet­tünk meg. De már a kö­vet­ke­ző év­ben há­rom­szor je­lent meg a fo­lyó­irat, most pe­dig már ne­gyed­éven­te ke­rül az ol­va­sók­hoz.

Min­de­nek­előtt a szlo­vá­ki­ai ma­gyar tár­sa­da­lom­ku­ta­tó­kat il­le­ti ezért a kö­szö­net. Az a nem várt al­ko­tó­kedv, amely­nek ered­mé­nye­kép­pen szín­vo­na­la­sabb­nál szín­vo­na­la­sabb ta­nul­má­nyok, ér­te­ke­zé­sek, kon­fe­ren­ci­á­kon el­hang­zott elő­adá­sok tu­cat­jai töl­tik meg a lap ha­sáb­ja­it, sze­rin­tem, je­lez va­la­mit. Ne­ve­ze­te­sen egy olyan el­mé­lyült ku­ta­tó­mun­ká­ra épü­lő szel­le­mi pezs­gést, amit oly­an­­nyi­ra hi­á­nyol­tunk nem­ze­ti ki­sebb­sé­günk kul­túr­tör­té­ne­té­ből. E fo­lya­ma­tot szem­lél­ve kü­lön öröm, hogy az is­mert sze­mé­lyi­sé­gek mel­lett, egy fi­a­tal és am­bi­ci­ó­zus ku­ta­tó­ge­ne­rá­ció meg­je­le­né­sé­nek le­he­tünk ta­núi. Ne­kik is kö­szön­he­tő, hogy most már alig van olyan tár­sa­dal­mi prob­lé­má­ja a szlo­vá­ki­ai ma­gyar­ság­nak, amely­ről ne je­len­né­nek meg ta­nul­má­nyok, el­mé­lyült ér­te­ke­zé­sek. Meg­tisz­te­lő, hogy a Fó­rum Tár­sa­da­lom­tu­do­má­nyi Szem­le ad­hat­ja köz­zé e mun­kál­ko­dás ered­mé­nyé­nek je­len­tős ré­szét.
Szer­ző­in­ken kí­vül meg kell kö­szön­nöm a szer­kesz­tő­bi­zott­ság min­den ed­di­gi tag­já­nak ál­do­za­tos mun­ká­ját. Kü­lön kö­szö­net il­le­ti a fo­lyó­irat két ed­di­gi fe­le­lős szer­kesz­tő­jét, Fa­ze­kas Jó­zse­fet és Tö­rök Ta­mást. Nél­kü­lük a Fó­rum Tár­sa­da­lom­tu­do­má­nyi Szem­le sem tar­tal­má­ban, sem pe­dig for­má­já­ban nem vál­ha­tott vol­na im­már az egész ma­gyar nyelv­te­rü­le­ten is­mert és el­is­mert fo­lyó­irat­tá.
To­váb­bá meg­be­csü­lés il­le­ti a Fó­rum Ki­sebb­ség­ku­ta­tó In­té­zet, va­la­mint a Lili­um Aurum Ki­adó azon mun­ka­tár­sa­it, Tóth Ká­rolyt és Hodos­sy Gyu­lát, akik a fo­lyó­irat kö­rü­li nem ke­vés egyéb mun­kát és in­téz­ni­va­lót vál­lal­ják.

Kö­szö­nöm min­den tá­mo­ga­tónk­nak azt a se­gít­sé­get, amely nél­kül egy anya­gi­lag rá­fi­ze­té­ses tu­do­má­nyos fo­lyó­irat alig­ha tart­hat­ná ma­gát a fel­szí­nen. A leg­na­gyobb kö­szö­net ol­va­só­in­kat il­le­ti. Bí­zunk ben­ne, hogy la­punk szel­le­mi él­ményt nyújt szá­muk­ra.
Még az ed­di­gi­nél is na­gyobb el­ha­tá­ro­zás­sal vá­gunk be­le együtt a kö­vet­ke­ző öt esz­ten­dő­be, hogy an­nak el­tel­té­vel, a Fó­rum Tár­sa­da­lom­tu­do­má­nyi Szem­le ti­ze­dik év­fo­lya­má­nak meg­je­le­né­sét kö­ve­tő­en, még több okunk le­gyen az öröm­re.

Tár­sa­da­lom­tu­do­má­nyos­ság nél­kül egyet­len mo­dern tár­sa­da­lom, s így nem­ze­ti ki­sebb­ség sem lé­tez­het, a tár­sa­da­lom­tu­do­mány­ok pe­dig nem le­het­nek meg fó­ru­mok nél­kül. A mi Fó­ru­munk ezen túl is te­ret ad min­den ki­mun­kált gon­do­lat­nak, vizs­gá­ló­dás­nak, a mély­ből elő­ásott fon­tos adat­nak, hi­szen ver­sen­gő, ala­ku­ló vi­lá­gunk­ban ezek mu­tat­ják kö­zös­sé­günk fo­lya­ma­tos meg­úju­lá­sá­nak le­he­tő­sé­ge­it.

Öllős Lász­ló

Izsák Lajos: A felvidéki magyarság jogfosztása és szülőföldjéről való eltávolítása 1944–1949

Tör­té­nel­mi tény, hogy a fel­vi­dé­ki ma­gyar­ság már a XI. szá­zad­tól kezd­ve lak­ta, bir­to­kol­ta és mű­vel­te azt a föl­det, ame­lyet a má­so­dik vi­lág­há­bo­rú után el kel­lett hagy­nia, il­let­ve „hi­va­ta­lo­san” el­tá­vo­lí­tot­ták on­nan. Elő­de­ink­nek, a fel­vi­dé­ki ma­gyar­ság­nak az et­ni­kai és nyelv­ha­tá­ra a XI. szá­zad­ban már a Pozsony–Nagyszombat–Nyitra– Galgóc–Bars–Hont vo­nal­ra ter­jedt. Így pl. szü­lő­fa­lum­ról Ne­gyed­ről az el­ső írá­sos em­lék 1113-ból va­ló, a zobor­he­gyi apát­ság ok­le­ve­lé­ben már e né­ven em­lí­tik. Ko­má­rom az Ár­pád-há­zi ki­rá­lyok ural­ko­dá­sa ide­jén már ki­sebb vár­is­pán­ság.

A ma­gyar­ság a Fel­vi­dé­ken is a sík vi­dé­ki és domb­sá­gi te­rü­le­tet ré­sze­sí­tet­te előny­ben, majd a föld­mű­ve­lés ter­je­dé­sé­vel együtt észak fe­lé ha­lad­tak, fő­ként a fo­lyó­völ­gyek­ben. Így ala­kult ki a sok év­szá­za­don ke­resz­tül fenn­ál­ló ma­gyar–szlo­vák nyelv­ha­tár: Léva–Losonc–Rimaszombat–Rozsnyó. Má­ria Te­ré­zia ural­ko­dá­sa ide­jén az 1773-ban ké­szí­tett el­ső or­szá­gos ös­­sze­írás a ma­gyar te­le­pü­lés­te­rü­let ha­tá­rát a Nyitra–Léva–Losonc–Rimaszombat–Rozsnyó–Jászó vo­nal­ban je­löl­te meg. 1880 vé­gén a mai szlo­vák ál­lam­te­rü­le­ten kö­zel 600 ezer ma­gyar élt, s ez a lét­szám az 1910-es nép­szám­lá­lás ide­jé­re már kö­zel 900 ezer fő­re emel­ke­dett, ami a ko­ra­be­li la­kos­ság 30,62%-át tet­te ki. Az az­óta el­telt év­ti­ze­dek azon­ban óri­á­si et­ni­kai és nyel­vi el­to­ló­dá­so­kat ered­mé­nyez­tek.

Erő­sza­kos szlo­vá­ko­sí­tó kam­pá­nyok egész so­ra zaj­lott a két vi­lág­há­bo­rú kö­zött is, de kü­lö­nö­sen 1944 után. Ez a fo­lya­mat már az 1918/19-es for­du­lat után kez­de­tét vet­te, ami­kor a be­ren­dez­ke­dő új cseh­szlo­vák ál­lam­ha­ta­lom rög­tön több mint 100 ezer fel­vi­dé­ki ma­gyart ül­dö­zött el ott­ho­ná­ból. Az 1920-as tri­a­no­ni szer­ző­dés kö­vet­kez­té­ben Ma­gyar­or­szág új hely­zet­be és kör­nye­zet­be ke­rült. Az or­szág ko­ráb­bi 325 400 km2-es te­rü­le­te 92 900 km2-re, la­kos­sá­ga 20,8 mil­li­ó­ról 7,6 mil­li­ó­ra csök­kent. Tri­a­non a ma­gyar­ság tör­té­ne­té­nek leg­na­gyobb tra­gé­di­á­ját je­len­tet­te, hi­szen több mil­lió ma­gyar – jó­részt egy tömb­ben – ke­rült a szom­szé­dos or­szá­gok­hoz. Ro­má­ni­á­hoz csa­tol­tak 1 660 000 főt, Cseh­szlo­vá­ki­á­hoz 896 000 főt, Ju­go­szlá­vi­á­hoz 577 000 főt, meg­kér­de­zé­sük, az­az nép­sza­va­zás nél­kül. Ha­zán­kat új szom­szé­dai vesz­tes­ként ke­zel­ték, s a hoz­zá­juk ke­rült ma­gyar kö­zös­sé­gek a he­lyi na­ci­o­na­liz­mu­sok­kal szem­ben véd­te­len­né vál­tak. „Az 1921, de mégin­kább az 1930. évi nép­szám­lá­lás­ok ere­de­mé­ny­ei ar­ról ta­nús­kod­tak, hogy a szlo­vák és ru­tén több­sé­gű te­rü­le­tek szór­vány­ma­gyar­sá­ga, a ve­gyes la­kos­sá­gú vá­ro­sok ma­gyar pol­gár­sá­ga és a nyelv­ha­tá­ron élő ma­gyar­ság el­sor­vadt” – ál­la­pít­ja meg a je­les fel­vi­dé­ki tör­té­nész, a po­zso­nyi Popé­ly Gyu­la (Popély 1991). „Kü­lö­nö­sen fel­tű­nő a ma­gyar elem tér­vesz­té­se a Nyit­ra kör­nyé­ki, a Vere­bé­ly és Lé­va kö­zöt­ti, a Kas­sa kör­nyé­ki, va­la­mint a Tőke­te­re­bes alat­ti ve­gyes la­kos­sá­gú és ke­ve­rék né­pes­sé­gű te­rü­le­te­ken. A ve­gyes la­kos­sá­gú te­rü­le­tek szlo­vák­ká vá­lá­sá­val két he­lyen is meg­sza­kadt az ad­dig ös­­sze­füg­gő egé­szet al­ko­tó ma­gyar et­ni­kai sáv: Nóg­rád me­gyé­ben Nagy­kür­tös alatt, va­la­mint Aba­új­ban Kas­sá­tól dél­ke­let­re” (u.o.). Va­gyis Szlo­vá­ki­á­ban már a két vi­lág­há­bo­rú kö­zöt­ti év­ti­ze­dek­ben is tu­da­to­san folyt a ma­gyar­ság so­ra­i­nak rit­kí­tá­sa. Ez a fo­lya­mat 1938-ban azon­ban rö­vid idő­re meg­sza­kadt.

Az el­ső bé­csi dön­tés ér­tel­mé­ben 1938. no­vem­ber 2-án 11 927 km2 te­rü­let, Kormárom, Ér­sek­új­vár, Dunaszerdahely, Somorja, Be­reg­szász, Lo­sonc, Ipoly­ság, Lé­va, Rozs­nyó, Kas­sa, Ung­vár és Mun­kács vá­ro­sa ke­rült vis­­sza Ma­gyar­or­szá­goz. A vissza­tért te­rü­le­tek 1 050 000 la­ko­sá­nak 86,5%-a ma­gyar volt. Po­zsony azon­ban Cseh­szlo­vá­ki­á­ban ma­radt. Alig­ha fér­het hoz­zá két­ség, hogy ez a dön­tés fed­te az et­ni­kai ha­tá­ro­kat, és alig­ha ered­mé­nye­zett vol­na mást vagy töb­bet egy nem­zet­kö­zi el­len­őr­zés mel­lett tar­tott nép­sza­va­zás. E dön­tést kö­ve­tő­en Cham­ber­lain an­gol mi­nisz­ter­el­nök úgy nyi­lat­ko­zott a brit par­la­ment­ben, hogy Cseh­szlo­vá­kia és Ma­gyar­or­szág kö­zöt­ti ha­tá­rok­ra vo­nat­ko­zó­an nem szük­sé­ge­sek to­váb­bi nem­zet­kö­zi lé­pé­sek. Sőt a lon­do­ni ma­gyar kö­vet ér­dek­lő­dé­sé­re az an­gol kül­ügy­mi­nisz­té­ri­um azt is meg­erő­sí­tet­te, hogy mind­ez az el­ső bé­csi dön­tés „de jure”, va­gyis jo­gi el­is­me­ré­sét is je­len­ti.

A Fel­vi­dék ma­gyar­lak­ta te­rü­le­te­i­nek vis­­sza­té­ré­se után né­hány hó­nap­pal, 1939. már­ci­us 15-től a mün­che­ni egyez­ményt alá­író nagy­ha­tal­mak – Ang­lia, Fran­cia­or­szág, Né­met­or­szág, Olasz­or­szág – dön­té­se kö­vet­kez­té­ben az el­ső vi­lág­há­bo­rú után kre­ált Cses­zlo­vá­kia meg­szűnt lé­tez­ni. A né­met csa­pa­tok prá­gai be­vo­nu­lá­sá­val egy idő­ben lét­re­jött a Tiso ve­zet­te szlo­vák báb­ál­lam, amely Hit­ler szö­vet­sé­ge­se­ként vett részt a má­so­dik vi­lág­há­bo­rú­ban. Így Ma­gyar­or­szág „Cseh­szlo­vá­kia el­len” há­bo­rú­ba so­ha­sem lé­pett. Még­is a Cseh­szlo­vák Köz­tár­sa­ság 1938/39. évi szét­ve­ré­sé­ben mond­ták ki a ma­gyar­sá­got – és a né­me­te­ket – bű­nös­nek. „A szlo­vá­ki­ai ma­gyar ki­sebb­ség túl­nyo­mó több­sé­ge üd­vö­zöl­te a de­mok­ra­ti­kus Cseh­szlo­vák Köz­tár­sa­ság szét­tö­ré­sét, a de­mok­ra­ti­ku­san igaz­ga­tott dél­szlo­vá­ki­ai te­rü­le­tek­nek a fa­sisz­ta Ma­gyar­or­szág ré­szé­ről tör­tént meg­szál­lá­sát, és ér­de­me­ket sze­rez­tek a Cseh­szlo­vák Köz­tár­sa­ság szét­tö­ré­sé­ben” – mon­dot­ta Gus­tav Husák 1945. feb­ru­ár 28-án Kas­sán. Majd így foly­tat­ta: „A ma­gyar la­kos­ság több­sé­gé­nek örö­met oko­zott az, hogy a de­mok­ra­ti­kus Cseh­szlo­vá­ki­á­tól a fa­sisz­ta és fe­u­dá­lis Ma­gyar­or­szág­hoz ke­rült” (Polányi 1992:8). Ez utób­bit te­kint­ve tel­jes egé­szé­ben iga­za volt, alig­ha akadt vol­na ugyan­is olyan ma­gyar kor­mány­zat, amely ki­tért vol­na a tör­té­nel­mi al­ka­lom meg­ra­ga­dá­sa elől. A má­so­dik vi­lág­há­bo­rú után győz­tes­nek nyil­vá­ní­tott Cseh­szlo­vá­kia vi­szont már a há­bo­rú ide­jén a ma­gya­rok és né­me­tek nél­kü­li szláv ál­lam ki­ala­kí­tá­sát, meg­te­rem­té­sét tűz­te ki cé­lul.

A cseh­szlo­vák nem­ze­ti ál­lam meg­te­rem­té­sé­nek prog­ram­ját – az ak­kor­ra már nem­zet­kö­zi­leg is el­is­mert jog­foly­to­nos­ság ta­la­ján áll­va – Edvard Beneš köz­tár­sa­sá­gi el­nök és a lon­do­ni cseh­szlo­vák emig­ráns kor­mány 1942 vé­gén, 1943 ele­jén a ma­gyar nem­ze­ti­sé­gű la­kos­ság ki­te­le­pí­té­sé­nek kö­ve­te­lé­sé­vel egé­szí­tet­te ki. Beneš 1943 őszén Moszk­vá­ban ta­lál­ko­zott a cseh­szlo­vák kom­mu­nis­ta ve­ze­tők­kel is. Ér­de­mes idéz­ni a tár­gya­lá­sok jegy­ző­köny­vé­ből: „Beneš hang­sú­lyoz­ta, hogy meg­kap­ta a Szov­jet­unió hoz­zá­já­ru­lá­sát a né­me­tek ki­te­le­pí­té­sé­ről a Köz­tár­sa­ság te­rü­le­té­ről, és már ré­geb­ben si­ke­rült meg­sze­rez­nie Ang­li­á­nak és Roose­velt­nek írás­be­li hoz­zá­já­ru­lá­sát. Ugyan­ezt a mód­szert, amit a né­me­tek el­len fo­gunk al­kal­maz­ni, a ma­gya­rok­kal szem­ben is ér­vé­nye­sít­jük, mi­kor is ezt az el­já­rást meg­kön­­nyí­ti a szlo­vá­ki­ai ma­gyar la­kos­ság ki­cse­ré­lé­se a ma­gyar­or­szá­gi szlo­vá­ko­kért” (Lász­ló 2003:13). A moszk­vai cseh­szlo­vák kom­mu­nis­ta emig­rá­ció 1944 ta­va­szán – a szov­jet kor­mány­­nyal együtt –, a Szlo­vák Nem­ze­ti Ta­nács pe­dig 1944 őszén szin­tén el­fo­gad­ta ezt. Beneš el­nök így ér­zé­kel­tet­te or­szá­ga ma­gyar­el­le­nes han­gu­la­tát: „Sok em­be­rünk azt mond­ja: meg kell őket sem­mi­sí­te­ni. Ma­gam nem va­gyok ilyen ra­di­ká­lis. Egy nagy­ha­ta­lom be­szél­het ilyen mó­don, de mi nem tu­dunk ilyes­fé­lét meg­va­ló­sí­ta­ni” (Ger­gely–Izsák 2000:164).
A Szlo­vák Nem­ze­ti Ta­nács ülé­sén Fal­ton így fo­gal­ma­zott: „A leg­na­gyobb ha­tá­ro­zott­ság­gal kell meg­kez­de­nünk a tisz­to­ga­tá­si mun­kát. /…/ Meg kell fosz­ta­ni őket va­gyo­nuk­tól, gyűj­tő­tá­bor­ok­ba kell őket el­he­lyez­ni, és ki kell őket te­le­pí­te­ni Ma­gyar­or­szág­ba, ad­dig pe­dig Cseh­or­szág­ba kell őket mun­ká­ra vin­ni és bir­to­ka­ik­ra szlo­vák föld­mű­ves csa­lá­do­kat kell te­le­pí­te­ni. Ha­la­dék­ta­la­nul hoz­zá kell fog­ni a ma­gyar egy­há­zi bir­to­kok el­kob­zá­sá­hoz is” (Lász­ló 2003:16). 1944 vé­gén a fo­ko­zó­dó szlo­vák na­ci­o­na­lis­ta in­du­la­tok kö­vet­kez­té­ben az egész or­szá­got el­árasz­tot­ta a ma­gya­rok el­le­ni gyű­lö­let­kel­tés hul­lá­ma. Jól pél­dáz­za ezt a fo­lya­ma­tot an­nak a cikk­nek a hang­vé­te­le, amely­re Janics Kál­mán buk­kant a ko­ra­be­li cseh­szlo­vák saj­tó­ban: „Sen­ki­re nem sza­bad te­kin­tet­tel len­ni. Ma nem kell a Cseh­szlo­vák Köz­tár­sa­ság­nak egyet­len ma­gyar sem, akár szo­ci­a­lis­ta, akár de­mok­ra­ta gon­dol­ko­dá­sú. Ne­künk már ez is elég, hogy ezek az em­be­rek a ma­gya­rok, szét­ver­ték az ál­la­mun­kat, és ma is bom­laszt­ják a köz­tár­sa­sá­got. Ma­gunk­nak, nem­ze­tünk­nek és köz­tár­sa­sá­gunk­nak ár­tunk, ha fe­dez­zük és véd­jük őket. Sza­ba­dít­suk meg tel­ke­in­ket az ege­rek­től és po­los­kák­tól. /…/ Men­je­nek ön­ként és örök­re Ma­gyar­or­szág­ra, amely »úri embereket« csi­nál be­lő­lük, a ha­mis­ság és az ázsi­ai ci­gány­ság iga­zi pél­dá­nya­it /…/ ki­se­per­ni a ma­gya­ro­kat min­de­nütt, ak­kor is, ha kom­mu­nis­ták vagy de­mok­ra­ták” (Janics 1989:82). Az új cseh­szlo­vák ál­lam, il­let­ve de­mok­rá­cia fun­da­men­tu­má­ba saj­nos be­épült a gyű­lö­let.
A Szlo­vák Kom­mu­nis­ta Párt 1945. feb­ru­á­ri kon­fe­ren­ci­á­ján „új hon­fog­la­lás­ra” szó­lí­tot­ta fel a szlo­vák­sá­got: „A szlo­vák pa­raszt­nak és mun­kás­nak, aki­ket ki­szo­rí­tot­tak a gaz­dag dé­li te­rü­le­tek­ről és szá­za­do­kon ke­resz­tül a he­gyek kö­zött el­nyom­tak, meg kell is­mét kap­nia eze­ket a ré­gi szlo­vák te­rü­le­te­ket és le­he­tő­sé­get a ren­des em­be­ri élet­hez” (Ger­gely–Izsák 2000:264). Majd 1945. már­ci­us ele­jén azért emelt szót, hogy „a múlt­ban vagy az el­múlt hat év­ben erő­szak­kal el­ma­gya­ro­sí­tott dé­li ha­tár­vi­dé­ket terv­sze­rű­en és fo­ko­za­to­san vis­­sza­szlo­vá­ko­sít­suk. Dél-Szlo­vá­kia gaz­dag és ter­mé­keny föld­jét, amely­ről a ma­gyar gró­fok és fe­u­dá­lis urak a he­gyek kö­zé szo­rí­tot­ták a szlo­vák pa­rasz­tot, is­mét vis­­sza kell ad­ni a szlo­vák pa­raszt­ság­nak. Kö­ve­tel­jük, hogy a ma­gyar több­sé­gű köz­sé­gek­be és vá­ro­sok­ba gyor­sí­tott ütem­ben küld­je­nek köz­igaz­ga­tá­si bi­zott­sá­got” (Ger­gely–Izsák 2000:264).

Ezen el­kép­ze­lé­sek, il­le­tő­leg ter­vek je­gyé­ben fo­gant az 1945. áp­ri­lis 5-én Kas­sán meg­hir­de­tett kor­mány­prog­ram, amely a ma­gyar nem­ze­ti­sé­get egé­szé­ben tet­te fe­le­lős­sé Cseh­szlo­vá­kia fel­bom­lá­sá­ért. E prog­ram VIII. fe­je­ze­te a kö­vet­ke­ző­ket he­lyez­te ki­lá­tás­ba a ma­gyar nem­ze­ti­ség­gel kap­cso­lat­ban: „1. a cseh­szlo­vák ál­lam­pol­gár­sá­got csak azok­nak a ma­gyar nem­ze­ti­sé­gű la­ko­sok­nak hagy­ják meg, akik an­ti­fa­sisz­ták vol­tak, részt vet­tek a Cseh­szlo­vá­kia fel­újí­tá­sá­ért foly­ta­tott el­len­ál­lá­si moz­ga­lom­ban, vagy pe­dig ül­döz­ték őket köz­tár­sa­ság­hoz va­ló hű­sé­gü­kért. 2. a töb­bi ma­gyar nem­ze­ti­sé­gű la­kos cseh­szlo­vák ál­lam­pol­gár­sá­ga meg­szű­nik, de le­he­tő­vé te­szik ne­kik az op­tá­lást /két ál­lam­pol­gár­ság kö­zül az egyi­ket vá­laszt­ja – I.L./; min­den ilyen irá­nyú ké­rel­met kü­lön vizs­gál­nak meg. 3. azok a ma­gyar nem­ze­ti­sé­gű sze­mé­lyek, akik bűn­tényt kö­vet­tek el a köz­tár­sa­ság­gal vagy más nem­ze­tek­kel szem­ben, fő­képp a Szov­jet­unió el­len, bí­ró­ság elé ke­rül­nek, meg­foszt­ják őket cseh­szlo­vák ál­lam­pol­gár­sá­guk­tól és örök­re ki­tilt­ják őket a köz­tár­sa­ság te­rü­le­té­ről” (Polányi 1992:17–18). A kor­mány­prog­ram konk­rét ja­vas­la­ta­it a kol­lek­tív fe­le­lős­ség szel­le­me ha­tot­ta át, mi­vel a ma­gyar nem­ze­ti­sé­gű la­kos­ság túl­nyo­mó több­sé­gét hon­ta­lan­ság­ra ítél­te, s ez­zel együtt a jog sán­ca­in kí­vül­re he­lyez­te. Szá­mos ma­gyar­el­le­nes – s te­gyük hoz­zá né­met­el­le­nes – in­téz­ke­dés már a kor­mány­prog­ram – va­gyis 1945. áp­ri­lis 5. – meg­szü­le­té­se előtt nap­vi­lá­got lá­tott. Kö­zü­lük em­lí­tés­re mél­tó a SZNT 1944. szep­tem­ber 6-án el­fo­ga­dott ren­de­le­te, amel­­lyel meg­szün­te­tett Szlo­vá­ki­á­ban min­den ma­gyar és né­met ta­ní­tá­si nyel­vű is­ko­lát. Egyi­de­jű­leg meg­til­tot­ta, hogy az ál­la­mi­lag el­is­mert egy­há­zak né­met és ma­gyar nyel­ven tart­sák is­ten­tisz­te­le­te­i­ket mind­azo­kon a he­lye­ken, ahol azo­kat az el­ső bé­csi dön­tés /1938. nov. 2./ után ve­zet­ték be.

Egy 1945. feb­ru­ár 21-én ki­adott ren­de­let sze­rint a föld­re­form cél­já­ra azon­na­li ha­tál­­lyal és té­rí­tés nél­kül el­ko­boz­tak min­den me­ző­gaz­da­sá­gi in­gat­lant, amely olyan ma­gyar nem­ze­ti­sé­gű sze­mé­lyek tu­laj­do­nát ké­pez­te, akik 1938. no­vem­ber 1-jén nem vol­tak cseh­szlo­vák ál­lam­pol­gár­ok. Ha­son­ló sors várt a ma­gyar nem­ze­ti­sé­gű sze­mé­lyek 50 hek­tárt meg­ha­la­dó me­ző­gaz­da­sá­gi in­gat­la­na­i­ra is. „Ter­mé­sze­te­sen so­ha töb­bé nem en­ged­he­tő meg, hogy ál­la­mun­kat il­lo­já­lis po­li­ti­ká­val olyan ide­gen, nem szláv nem­ze­ti­sé­gű ki­sebb­sé­gek gyen­gít­sék, ame­lyek nagy­részt a ná­ci Né­met­or­szág, va­la­mint a re­ak­ci­ós Hor­thy­-Ma­gyar­or­szág en­ge­del­mes esz­kö­zé­vé vál­tak a köz­tár­sa­sá­gunk­kal szem­be­ni hó­dí­tá­si vágy­nak – szö­gez­te le az 1945. áp­ri­lis 5-i kor­mány­nyi­lat­ko­zat, s azt is rög­tön hoz­zá­tet­te – ál­la­munk­nak /…/ meg kell sza­ba­dul­nia a né­met és ma­gyar nem­ze­ti­sé­gi ki­sebb­ség min­den ele­mé­től” (Polányi 1992:26).

A kor­mány­prog­ram meg­hir­de­té­sét kö­ve­tő­en 1945. áp­ri­lis 7-én je­lent meg a SZNT bel­ügyi meg­bí­zott­já­nak ren­de­le­te, amely sze­rint a ma­gya­rok ál­tal la­kott te­le­pü­lé­se­ken nem le­he­tett nem­ze­ti bi­zott­sá­gokat ala­kí­ta­ni, s ha ne­tán ilye­nek még­is lét­re­jöt­tek, fel kel­lett osz­lat­ni azo­kat. A ma­gya­rok nem le­het­tek sem po­li­ti­kai párt­nak, sem tö­meg­szer­ve­ze­tek­nek tag­jai. Áp­ri­lis–má­jus fo­lya­mán el­bo­csá­tot­ták ál­lá­suk­ból a ma­gyar nem­ze­ti­sé­gű köz­al­kal­ma­zot­ta­kat, majd nem sok­kal ké­sőbb a ma­gán­al­kal­ma­zot­tak me­nesz­té­se kö­vet­ke­zett. A ma­gyar nem­ze­ti­sé­gű­ek tu­laj­do­ná­ban lé­vő kis- és kö­zép­üze­mek, a kis­ipa­ros­ok mű­he­lye­it is be­le­ért­ve nem­ze­ti gond­nok­ság alá ke­rül­tek. A na­gyobb vá­ro­sok­ban, kü­lö­nö­sen Po­zsony­ban, tö­me­ges mé­re­te­ket öl­tött a ma­gyar nem­ze­ti­sé­gű la­kos­ság la­ká­sa­i­nak igény­be­vé­te­le, gyak­ran az érin­tet­tek in­ter­ná­lá­sá­val egy­be­köt­ve. In­ter­ná­ló tá­bo­rok mű­köd­tek – töb­bek kö­zött – Pozsonyliget­fa­lun, Kas­sán, Lo­son­con, Lé­ván, Nagyidán, Nyitrán, Rozs­nyón, Sze­re­den s má­sutt, ahol több mint 20 000 ma­gyart őriz­tek, s csak ke­vés szó esik ar­ról, hogy egye­di ki­vég­zé­sek és tö­meg­gyil­kos­sá­gok is tör­tén­tek. Ezek ha­tá­sá­ra már 1945 ta­va­szán meg­in­dult a me­ne­kült­ára­dat Ma­gyar­or­szág­ra, s né­hány hó­nap alatt mint­egy 40 ez­ren me­ne­kül­tek a ha­tár túl­ol­dal­ára. A kor­mány­prog­ram ren­del­ke­zé­se alap­ján kö­zel 800 ma­gyar ta­ní­tá­si nyel­vű is­ko­lát és egyéb ok­ta­tá­si in­téz­ményt zár­tak be – az ok­ta­tás nyel­ve csak a szlo­vák le­he­tett – így azon ta­nu­lók szá­ma, akik nem ta­nul­hat­tak anya­nyelv­ükön meg­ha­lad­ta a 100 ez­ret. A ve­gyes la­kos­sá­gú te­le­pü­lé­se­ken és a vá­ro­sok­ban a ma­gyar nem­ze­ti­sé­gű la­kos­ság – csa­lá­di ott­ho­na­in kí­vül – se­hol sem be­szél­he­tett az anya­nyel­vén, ha­csak nem akar­ta ma­gát ki­ten­ni kü­lön­bö­ző sér­té­sek­nek és at­ro­ci­tá­sok­nak.
A má­so­dik vi­lág­há­bo­rú­ban győz­tes nagy­ha­tal­mak pots­da­mi ér­te­kez­le­te /1945. jú­li­us 17–augusztus 2./ el­uta­sí­tot­ta a ma­gyar nem­ze­ti­ség ki­te­le­pí­té­sé­re vo­nat­ko­zó cseh­szlo­vák ké­rést. Ez az ál­lás­fog­la­lás elé­ge­det­len­ség­gel töl­töt­te el a cseh­szlo­vák hi­va­ta­los kö­rö­ket és a köz­vé­le­ményt. Ez min­de­nek­előtt a ma­gyar nem­ze­ti­ség­gel szem­be­ni tü­rel­met­len­ség fo­ko­zó­dá­sá­ban, il­le­tő­leg a ma­gyar nem­ze­ti­sé­gű la­kos­ság jog­fosz­tá­sá­ban és szü­lő­föld­jé­ről va­ló el­űzé­sé­ben, ül­dö­zé­sé­ben fe­je­ző­dött ki.

A fel­vi­dé­ki ma­gyar­ság to­váb­bi sor­sa szem­pont­já­ból dön­tő je­len­tő­sé­ge volt a 33/1945. sz. el­nö­ki dek­ré­tum­nak, amely au­gusz­tus 2-án je­lent meg.
„Azok a né­met vagy ma­gyar nem­ze­ti­sé­gű cseh­szlo­vák ál­lam­pol­gár­ok, akik az ide­gen meg­szál­ló ha­ta­lom jog­sza­bá­lyai ér­tel­mé­ben né­met vagy ma­gyar ál­lam­pol­gár­sá­got sze­rez­tek, az ilyen ál­lam­pol­gár­ság meg­szer­zé­sé­nek nap­ján el­ve­szí­tet­ték cseh­szlo­vák ál­lam­pol­gár­sá­gu­kat – szólt a dek­ré­tum 1.§-a. – A töb­bi né­met vagy ma­gyar nem­ze­ti­sé­gű cseh­szlo­vák ál­lam­pol­gár e dek­ré­tum ha­tály­ba lé­pé­sé­nek nap­ján el­vesz­ti cseh­szlo­vák ál­lam­pol­gár­sá­gát” (Polányi 1992:33). Ha­tály­ba lé­pé­sé­vel a ma­gyar nem­ze­ti­ség lé­nye­gé­ben el­esett az egész­ség­ügyi el­lá­tás­tól, a nyug­díj­tól, va­la­mint azok­tól a szo­ci­á­lis jut­ta­tá­sok­tól, ame­lye­ket nem nél­kü­löz­he­tett, ha él­ni akart. Az in­téz­ke­dés csak­nem há­rom­ne­gyed mil­lió ma­gyart érin­tett. 1945. szep­tem­ber–de­cem­ber kö­zött a 88/1945. sz. el­nö­ki dek­ré­tum alap­ján – a fér­fi­ak 16–55 év kö­zött, a nők 18–45 éves ko­rig bár­mi­kor be­oszt­ha­tók vol­tak az or­szág leg­tá­vo­lab­bi ré­szén is mun­ka­szol­gá­lat­ra – kö­zel 10 ezer fel­vi­dé­ki ma­gyart vit­tek köz­mun­ká­ra Cseh­or­szág­ba. A né­me­tek ki­to­lon­co­lá­sa kö­vet­kez­té­ben ugyan­is a cseh or­szág­ré­szek­ben egy­re na­gyobb lett a mun­ka­erő­hi­ány, amit pó­tol­ni kel­lett.
Ma­gyar­or­szág kor­má­nya több íz­ben is a szö­vet­sé­ges nagy­ha­tal­mak­hoz for­dult, hogy vé­del­met kér­jen a cseh­szlo­vá­ki­ai ma­gya­rok szá­má­ra, de ott nem ta­lált meg­ér­tés­re, ki­té­rő vagy el­uta­sí­tó vá­laszt ka­pott. Nem ma­radt más hát­ra, mint az, hogy két­ol­da­lú tár­gya­lá­so­kon kí­sé­rel­je meg a vi­tás kér­dé­sek tisz­tá­zá­sát a cseh­szlo­vák kor­mán­­nyal.

1946. feb­ru­ár 27-én Ma­gyar­or­szág Bu­da­pes­ten la­kos­ság­cse­re-egyez­ményt írt alá, il­let­ve kö­tött Cseh­szlo­vá­ki­á­val, amely­nek az volt a lé­nye­ge, hogy ahány ma­gyar­or­szá­gi szlo­vák ön­kén­te­sen je­lent­ke­zik át­te­le­pü­lés­re, a cseh­szlo­vák ha­tó­sá­gok ugyan­an­­nyi ma­gyart tá­vo­lí­ta­nak el az ál­lam te­rü­le­té­ről. Cseh­szlo­vá­kia nyil­ván­va­ló­an azért ra­gasz­ko­dott an­­nyi­ra a „ki­vá­lo­ga­tás” jo­gá­hoz, mert csak így vél­te el­ér­he­tő­nek, hogy köz­vet­le­nül a két ál­lam ha­tá­ra men­tén el­he­lyez­ke­dő la­kos­ság – ahol lé­nye­gé­ben csak ma­gya­rok él­tek – et­ni­kai ar­cu­la­tát meg­vál­toz­tat­has­sa. Ez az egyez­mény egyéb­ként egész tar­tal­má­ból ki­tű­nő­en nem két egyen­jo­gú ál­lam, ha­nem a győz­tes­nek nyil­vá­ní­tott Cseh­szlo­vá­kia és a le­győ­zött Ma­gyar­or­szág meg­ál­la­po­dá­sa volt. Ha­zánk hoz­zá­já­ru­lá­sát leg­fel­jebb az­zal le­het ma­gya­ráz­ni, hogy a mű­kö­dé­sé­ben nem­zet­kö­zi­leg erő­sen kor­lá­to­zott és tel­je­sen ma­gá­ra ha­gyott Nagy Fe­renc-kor­mány – más le­he­tő­sé­get nem lát­ván – így pró­bált az egy­ol­da­lú ki­uta­sí­tá­sok­nak és a ma­gyar et­ni­kum szem­pont­já­ból rend­kí­vül sú­lyos és sé­rel­mes rend­sza­bály al­kal­ma­zá­sá­nak gá­tat vet­ni. Még az egyez­mény alá­írá­sa­kor Vla­di­mír Cle­men­tis kez­de­mé­nye­zé­sé­re ta­lál­koz­tak a cseh­szlo­vák kor­mány­kül­dött­ség tag­jai a ko­a­lí­ci­ós pár­tok ve­ze­tő­i­vel. A ta­lál­ko­zón a cseh­szlo­vák kül­ügyi ál­lam­tit­kár – ő volt a cseh­szlo­vák de­le­gá­ció ve­ze­tő­je – meg­is­mé­tel­te azt a cseh­szlo­vák ál­lás­pon­tot, hogy Cseh­szlo­vá­kai nem­ze­ti ál­lam­má akar vál­ni és meg akar sza­ba­dul­ni a te­rü­le­tén élő né­met és ma­gyar la­kos­ság­tól. En­nek meg­ol­dá­sát ab­ban lát­ta, hogy a két ál­lam újabb egyez­ményt köt, amely­nek ér­tel­mé­ben Ma­gyar­or­szág egy­ol­da­lú­an mint­egy 200 000 fő­nyi fel­vi­dé­ki ma­gyart fo­gad be. Cle­men­tis a na­gyobb nyo­ma­ték ked­vé­ért egyút­tal azt is le­szö­gez­te, hogy a Cseh­szlo­vá­ki­á­ban ma­ra­dó ma­gya­rok sem­mi­fé­le ki­sebb­sé­gi vé­de­lem­re nem szá­mít­hat­nak, s a Ma­gyar­or­szág ja­vá­ra tör­té­nő te­rü­le­ti mó­do­sí­tás­ról sem le­het szó. „Ez az egyez­mény ar­cul­csa­pá­sa volt a ma­gyar nem­zet ön­ér­ze­té­nek – ír­ta Su­lyok De­zső a ha­zai el­len­zék egyik ve­zé­re em­lék­ira­tá­ban – tel­je­sen alá­ren­del­te an­nak nem­ze­ti ér­de­ke­it a kommunista–cseh–szláv im­pe­ri­a­liz­mus­nak, tör­vé­nyes for­má­­ban má­sod­ren­dű nép­pé a ma­gyart tet­te a szlá­vok­kal szem­ben: tör­té­nel­mük egyik leg­na­gyobb vét­ke volt né­pünk meg­ma­ra­dá­sa el­len” (Ger­gely–Izsák 2000:266).

Az egyez­mény ér­tel­mé­ben a ma­gyar kor­mány hoz­zá­já­rult ah­hoz, hogy Cseh­szlo­vá­kia a szlo­vá­kok át­te­le­pü­lé­sé­nek elő­ké­szí­té­sé­re, a je­lent­ke­zés­re vo­nat­ko­zó nyi­lat­ko­za­tok át­vé­te­lé­re, agi­tá­ci­ó­ra és az egész ak­ció le­bo­nyo­lí­tá­sá­ra kor­mány­bi­zott­sá­got küld­jön Ma­gyar­or­szág­ra.
A Cseh­szlo­vák Át­te­le­pí­té­si Bi­zott­ság 1946. már­ci­us 4-én kezd­te meg te­vé­keny­sé­gét Ma­gyar­or­szá­gon. A bi­zott­ság tag­jai és szak­ér­tői sor­ra jár­ták mind­azo­kat a ma­gyar­or­szá­gi te­le­pü­lé­se­ket, ahol szlo­vák nem­ze­ti­sé­gű la­kos­ság élt. Gyű­lé­se­ket és elő­adá­so­kat ren­dez­tek, cso­por­tos és egyé­ni be­szél­ge­té­se­ket foly­tat­tak, va­la­mint írá­sos pro­pa­gan­da­anya­got osz­tot­tak szét, ter­jesz­tet­tek a szlo­vák­ság kö­ré­ben. Emel­lett ki­ad­ták a he­tente há­rom­szor meg­je­le­nő Slo­bo­da cí­mű la­pot, to­váb­bá több mint más­fél hó­na­pon ke­resz­tül – na­pi 30 per­ces adás­ban – a CSÁB ren­del­ke­zé­sé­re állt a bu­da­pes­ti rá­dió is. A CSÁB 157 köz­ség­ben fej­tett ki pro­pa­gan­dát.
De a CSÁB mű­kö­dé­sé­nek már az el­ső nap­ja­i­ban, he­te­i­ben ki­de­rült, hogy an­nak tag­jai igen „ru­gal­ma­san” ér­tel­me­zik és ke­ze­lik a la­kos­ság­cse­re-egyez­ményt, a szlo­vák nem­ze­ti­sé­gű la­kos­ság ha­za­te­le­pü­lé­sé­nek elő­ké­szí­té­sét. Kü­lö­nö­sen az en­ge­dély nél­kül ér­ke­ző „szak­ér­tők­kel” volt sok prob­lé­ma. Írók, szí­né­szek, új­ság­írók, pa­pok és a szlo­vák tár­sa­dal­mi élet kü­lön­bö­ző po­li­ti­kai be­ál­lí­tott­sá­gú kép­vi­se­lői úgy­szól­ván min­den el­len­őr­zés nél­kül fej­tet­ték ki te­vé­keny­sé­gü­ket. Azt is szé­les kör­ben ter­jesz­tet­ték, hogy azo­kat a szlo­vá­ko­kat, akik most ön­ként nem men­nek el, ké­sőbb erő­szak­kal te­le­pí­tik át Cseh­szlo­vá­ki­á­ba, de ak­kor már nem kap­nak föl­det. Sőt, az itt ma­ra­dó­kat a ma­gyar ha­tó­sá­gok a Du­nán­tú­lon te­le­pí­tik szét, il­le­tő­leg Cseh­szlo­vá­ki­á­ból ki­te­le­pí­tett ma­gya­ro­kat köl­töz­tet­nek a szlo­vák csa­lá­dok­hoz.
A CSÁB la­kos­ság­cse­re-egyez­ményt sér­tő te­vé­keny­sé­gé­vel és pro­pa­gan­dá­já­nak túl­zá­sa­i­val kap­cso­lat­ban a Nagy Fe­renc-kor­mány már­ci­us 21-én hi­va­ta­los nyi­lat­ko­za­tot adott ki, amely a kö­vet­ke­ző­ket tar­tal­maz­ta: „A ma­gyar kor­mány­nak min­dig az volt az ál­lás­pont­ja, hogy sza­ba­don tá­voz­hat az, aki az or­szá­got el akar­ja hagy­ni. Tel­jes és hi­ány­ta­lan jog­vé­de­lem­ben ré­sze­sül azon­ban az, aki Ma­gyar­or­szá­gon akar meg­ma­rad­ni. A ma­gyar kor­mány po­li­ti­ká­já­nak ve­ze­tő gon­do­la­ta az, hogy a ki­te­le­pü­lés so­ha­sem kény­szer, ha­nem min­dig ön­kén­tes el­ha­tá­ro­zás alap­ján tör­tén­jen, és a ki­te­le­pü­lők va­gyo­nuk­ban sé­rel­met ne szen­ved­je­nek. Át­te­le­pü­lés­ről csak­is eb­ben a ke­ret­ben van szó. Ma­gyar ál­lam­pol­gárt sem most, sem utóbb nem fog­nak erő­szak­kal az or­szág el­ha­gyá­sá­ra kény­sze­rí­te­ni, vagy pe­dig a ki­te­le­pí­tés al­kal­má­val va­gyo­ná­tól meg­fosz­ta­ni. Ma­gyar­or­szág te­rü­le­tén min­den ma­gyar ál­lam­pol­gár tör­vé­nye­ink vé­del­me alatt áll és áll­ni fog a jö­vő­ben is” (Ba­logh 1988:122–123).
A cseh­szlo­vák kor­mány el­ké­szí­tet­te a ki­te­le­pí­tés­re ki­je­lölt fel­vi­dé­ki ma­gya­rok lis­tá­ját já­rá­son­kén­ti bon­tás­ban. Így pl. a Dunas­zer­da­he­lyi já­rás­ban a ma­gyar la­kos­ság 43,1%, az Ér­sek­új­vá­ri­ban 22,6%, a Galán­ta­i­ban 25,1%, a Kas­sa­i­ban 34,8%, a Ko­má­ro­mi­ban 54,1%, az Ipoly­sá­gi­ban 38,4%, a Lé­va­i­ban 32,4%, az Ógy­al­la­i­ban 44,5% , a Pár­ká­nyi­ban 36,4%, a Somor­ja­i­ban 31,1%, a Vág­sel­ly­e­i­ben 29,9%, a Zse­li­zi­ben 40,5%-a sze­re­pelt. A lis­tán ös­­sze­sen 183 692 át­te­le­pí­tés­re ki­je­lölt fel­vi­dé­ki ne­ve sze­re­pel. A la­kos­ság­cse­ré­re ki­je­löl­tek lis­tá­já­ra fel­ke­rült fel­vi­dé­ki ma­gya­rok „Iga­zol­vány”-t és „Fe­hér­lap”-ot kap­tak. Ez­zel sor­suk meg­pe­csé­te­lő­dött.

A ma­gyar–cseh­szlo­vák vi­szony az egyez­mény alá­írá­sa után sem ja­vult, sőt in­kább ros­­szab­bo­dott. Ez az­zal füg­gött ös­­sze, hogy a cseh­szlo­vák kor­mány a la­kos­ság­cse­re-egyez­ményt va­ló­já­ban csak az el­ső lé­pés­nek te­kin­tet­te a ma­gya­rok el­tá­vo­lí­tá­sa szem­pont­já­ból. Nem füg­gesz­tet­ték fel a ko­ráb­bi jog­fosz­tó in­téz­ke­dé­se­ket, sőt újab­bak­kal te­téz­ték azo­kat. „Nyel­vem, mely az em­be­ri hang egyik leg­cso­dá­sabb hang­sze­re volt, ki­há­gá­si ob­jek­tum­má szür­kült. Új­ság a bű­nös nyel­vén nem je­len­het meg, rá­di­ót ti­los hall­gat­ni. Le­ko­nyult fej­jel já­rok, és né­mán és ha le­het ki sem moz­du­lok em­be­rek kö­zé. Vak, sü­ket és moz­du­lat­lan get­tó­élet ez min­den­kép­pen: a jog­fosz­tott em­be­rek szé­gyen- és fé­le­lem­ter­hes éle­te – szólt Fábry Zol­tán 1946 má­ju­sá­ban a cseh és szlo­vák ér­tel­mi­ség­hez, majd így foly­tat­ta – és az ok? Egyet­len­egy tény, vá­dak vád­ja: ma­gyar­sá­gom. Ma­gyar va­gyok, te­hát bű­nös va­gyok. A fa­ji ki­zá­ró­la­gos­ság bar­ba­riz­mu­sá­nak an­­nyi mil­lió em­ber­élet­be ke­rült le­tö­ré­se után egy újabb ke­le­tű fa­ji kí­mé­let­len­ség bün­tet som­má­san, te­hát igaz­ság­ta­la­nul. /…/ Győ­zők van­nak és le­győ­zöt­tek! Örök tör­vény. Há­bo­rús tör­vény: em­ber­te­len tör­vény. Vae victis! A le­győ­zöt­tek cso­port­já­ba tar­to­zom új­ra: ma­gyar va­gyok. A leg­mé­lyebb meg­alá­zott­ság fo­ká­ról, nyelv fosz­tot­tan, szó­bé­ní­tot­tan ki­ál­tok hoz­zá­tok, sza­bad em­be­rek, írók és írás­tu­dók, kik­nek né­ma­sá­ga már fel­ol­dó­dott. /…/ A fa­siz­mus pe­ré­ben csak az an­ti­fa­siz­mus le­het per­dön­tő mér­ték. /…/ Ami­kor a vád­lott most szót kér, a leg­szi­go­rúbb és e per­ben egye­dül il­le­té­kes mér­ték al­kal­ma­zá­sát ké­ri. Sem­mi töb­bet. An­ti­fa­siz­must. Igaz­sá­got!” (Fábry 1968:372–373).
A „stó­szi re­me­te” a pusz­tá­ba ki­ál­tott! A szlo­vák bel­ügyi meg­bí­zott 1946. jú­ni­us 17-i ren­de­le­te alap­ján ugyan­is meg­kezd­ték a ma­gyar nem­ze­ti­sé­gű la­kos­ság kö­ré­ben az ún. reszlovakizációt vagy más ki­fe­je­zés­sel vis­szas­zlo­vá­ko­sí­tá­si kam­pányt. A ma­gya­ro­kat vá­lasz­tás elé ál­lí­tot­ták: ha szlo­vák­nak vall­ják ma­gu­kat, vis­­sza­kap­ják ál­lam­pol­gár­sá­gu­kat, ha nem, el kell hagy­ni­ok szü­lő­föld­jü­ket, ki­uta­sít­ják őket Cseh­szlo­vá­ki­á­ból. Ez az ön­kén­tes­nek hir­de­tett kam­pány a gya­kor­lat­ban az erő­szak lep­le­zett és nyílt esz­kö­ze­i­vel igye­ke­zett el­ér­ni, hogy a szlo­vá­kul nem is ér­tő ma­gya­rok tö­me­ge­sen vall­ják ma­gu­kat szlo­vák nem­ze­ti­sé­gű­nek. A lét­fel­tét­ele­ik­ben erő­sen meg­in­gott és már hos­­szú hó­na­pok óta zak­la­tás­nak ki­tett fel­vi­dé­ki ma­gya­rok egy ré­sze – kü­lö­nö­sen azok után, hogy se­gít­sé­get se­hon­nan nem kap­tak és nem is re­mél­het­tek – ele­get tett a ha­tó­sá­gok kí­ván­sá­gá­nak, s kö­zel 400 ez­ren „nyil­vá­ní­tot­ták ma­gu­kat” szlo­vák­nak, de még így is több já­rás­ban /a Ko­má­ro­mi­ban, a Pár­ká­nyi­ban, a Felediben, a Sel­­lye­i­ben stb./ a ma­gya­rok több­sé­ge el­len­állt a nyo­más­nak.

A ma­gyar kor­mány ter­mé­sze­te­sen nem néz­het­te tét­le­nül a cseh­szlo­vák ha­tó­sá­gok­nak sem az egy­ol­da­lú kitel­pí­tés­re vo­nat­ko­zó ter­ve­it, sem a res­zlo­va­ki­zá­ci­ós kam­pányt. Gyön­gyö­si Já­nos kül­ügy­mi­nisz­ter 1946. jú­ni­us 28-án a Kül­ügy­mi­nisz­te­rek Ta­ná­csá­hoz in­té­zett táv­ira­tá­ban tár­ta fel a ma­gyar nem­ze­ti­sé­gű la­kos­sá­got ért újabb, sú­lyos sé­rel­met a szö­vet­sé­ges nagy­ha­tal­mak előtt, de ott nem ta­lált „vissz­hang­ra”, vá­lasz­ra sem mél­tat­ták. Eb­ben az idő­ben /1946. jú­ni­us 8. és 28. között/ tett lá­to­ga­tást a Nagy Fe­renc mi­nisz­ter­el­nök ve­zet­te ma­gyar kor­mány­kül­dött­ség – tag­ja volt Rá­ko­si Má­tyás is – az USA-ban és Ang­li­á­ban. Ang­li­á­ból ha­za­té­rő­ben fel­ke­res­ték Pá­rizst is. Az út­ról Rá­ko­si ter­mé­sze­te­sen be­szá­molt fő­nö­ké­nek Sztá­lin­nak, s le­ve­lé­ben a kö­vet­ke­ző­ket ír­ta: „Po­li­ti­ka­i­lag az uta­zás a bé­ke­cé­lok és a ma­gyar­ság prob­lé­má­i­nak is­mer­te­té­sén kí­vül sem­mi né­ven ne­ve­zen­dő ered­ményt nem adott. Az ame­ri­ka­i­ak lé­nye­gé­ben ki­té­rő vá­laszt ad­tak, s rend­kí­vül óva­to­san cé­loz­gat­tak ar­ra, hogy eb­ben a kér­dés­ben az oro­szo­ké a dön­tő szó. /…/ Ez­zel szem­ben Ang­li­á­ban a Mun­kás­párt po­li­ti­ku­sai azon­kí­vül, hogy ki­fe­je­zet­ten cseh­ba­rá­tok vol­tak, és pl. hal­la­ni sem akar­tak a szlo­vá­ki­ai ma­gyar ki­sebb­ség vé­del­mé­nek a bé­ke­szer­ző­dés­be va­ló ik­ta­tá­sá­ról – ele­gen­dő­nek tart­ják a nem­ze­tek szö­vet­sé­gé­nek el­vi dek­la­rá­ci­ó­ját” (Izsák–Kun 1994:95).
Mind­ezen ese­mé­nyek­kel egy­id­őben 1946. jú­li­us 29.–október 15. kö­zött zaj­lott le Pá­rizs­ban a má­so­dik vi­lág­há­bo­rú 21 győz­tes ál­la­má­nak bé­ke­kon­fe­ren­ci­á­ja. Gyön­gyö­si Já­nos kül­ügy­mi­nisz­ter au­gusz­tus 14-én is­mer­tet­te a bé­ke­szer­ző­dés-ter­ve­zet­tel kap­cso­la­tos ma­gyar ál­lás­pon­tot. Cseh­szlo­vá­ki­á­val kap­cso­lat­ban fel­hív­ta a fi­gyel­met ar­ra, hogy a la­kos­ság­cse­re után még min­dig kb. fél­mil­lió ma­gyar ma­rad Cseh­szlo­vá­ki­á­ban, ezek ki­te­le­pí­té­se nem old­hat­ja meg a prob­lé­má­kat. „Bár­mi­lyen sú­lyos és bár­mi­lyen két­ség­beej­tő le­gyen is hely­ze­tük, le­he­tet­len meg­ta­gad­ni a le­győ­zöt­től azt a jo­got, hogy ezt a kö­ve­te­lést az er­kölc­­csel és az em­be­ri­es­ség­gel el­len­té­tes­nek ne ta­lál­ja – mond­ta a ma­gyar kül­ügy­mi­nisz­ter. – De ha akad­na is ma­gyar kor­mány, amely kül­ső kény­szer foly­tán e dön­tést el­fo­gad­ná, ön­ma­ga és a ma­gyar de­mok­rá­cia sír­ját ás­ná meg ve­le. A föld és a nép, amely azt év­szá­zad­okon ke­resz­tül mű­vel­te és az em­be­ri ci­vi­li­zá­ci­ó­ba be­kap­csol­ta el­vá­laszt­ha­tat­la­nul ös­­sze­tar­to­zik. Ezt a kap­cso­la­tot erő­szak­kal meg­bon­ta­ni csak az em­be­ri élet alap­tör­vé­nye­i­nek meg­sér­té­sé­vel le­het. Ha Cseh­szlo­vá­kia meg akar­ja tar­ta­ni azt a te­rü­le­tet, ame­lyen ma­gya­rok él­nek, ak­kor tart­sa meg az ott élő ma­gya­ro­kat is, meg­ad­ván ne­kik em­be­ri és ál­lam­pol­gá­ri jo­ga­ik tel­jes­sé­gét. Ha azon­ban ezt Cseh­szlo­vá­kia bár­mely ok­ból nem vál­lal­ná és min­den­kép­pen meg akar­na sza­ba­dul­ni a ma­gyar ki­sebb­ség­től, ak­kor a ma­gyar kor­mány­nak ra­gasz­kod­nia kell ah­hoz az elv­hez, hogy a nép­nek jo­ga van a föld­höz me­lyen él” (Ba­logh 1988:230). Majd – ha­son­ló­an a Ro­má­ni­á­val kap­cso­la­tos prob­lé­mák­hoz – eb­ben az ügy­ben is nem­zet­kö­zi szak­ér­tői bi­zott­ság ki­kül­dé­sét kér­te. To­váb­bá el­uta­sí­tot­ta a po­zso­nyi híd­fő ki­szé­le­sí­té­sé­re vo­nat­ko­zó cseh­szlo­vák kö­ve­te­lést, amely öt ma­gyar köz­ség /Bezenye, Raj­ka, Dunacsúny, Orosz­vár és Horvátjárfalu/ át­en­ge­dé­sé­re irá­nyult, il­let­ve vo­nat­ko­zott.

A bé­ke­kon­fe­ren­cia il­le­té­kes szer­vei és bi­zott­sá­gai – Ro­má­nia kép­vi­se­lő­jé­nek meg­hall­ga­tá­sa után – szin­te per­cek alatt el­dön­töt­ték Er­dély sor­sát, mi­vel a ma­gyar ja­vas­lat­nak egyet­len tá­mo­ga­tó­ja sem akadt. Így el­uta­sí­tot­ták a Szé­kely­föld te­rü­le­ti ön­kor­mány­zat­ára vo­nat­ko­zó in­dít­ványt és vis­­sza­ál­lí­tot­ták a má­so­dik bé­csi dön­tés előt­ti ma­gyar–ro­mán ha­tárt. Rész­le­ge­sen helyt ad­va a cseh­szlo­vák te­rü­le­ti igé­nyek­nek is, el­fo­gad­ták Dunacsúny, Hor­vát­jár­fa­lu és Orosz­vár át­csa­to­lá­sát, így a Tri­a­non­ban meg­cson­kí­tott or­szág te­rü­le­te to­vább csök­kent. A bé­ke­kon­fe­ren­cia a la­kos­ság­cse­re-egyez­mén­­nyel nem fog­lal­ko­zott, mi­vel a győz­tes nagy­ha­tal­mak azt már ko­ráb­ban tu­do­má­sul vet­ték és lé­nye­gé­ben a két ér­de­kelt fél ügyé­nek te­kin­tet­ték. A 200 000 ma­gyar to­váb­bi sor­sát il­le­tő­en pe­dig – mi­u­tán az újabb ma­gyar–cseh­szlo­vák két­ol­da­lú tár­gya­lá­sok sem ve­zet­tek ered­mény­re – a nagy­ha­tal­mak kép­vi­se­lői a kö­vet­ke­ző szö­veg fel­vé­tel­ét ja­va­sol­ták a ma­gyar bé­ke­szer­ző­dés­be: „Ma­gyar­or­szág két­ol­da­lú tár­gya­lá­so­kat foly­tat Cseh­szlo­vá­ki­á­val, hogy meg­old­ja a Cseh­szlo­vá­kia te­rü­le­tén élő azon ma­gyar ere­de­tű la­ko­sok kér­dé­sét, akik nem ke­rül­nek át Ma­gyar­or­szág­ra az 1946. feb­ru­ár 27-én kö­tött nép­cse­re­e­gy­ez­mé­ny ér­tel­mé­ben. Ab­ban az eset­ben, ha nem jön­ne lét­re meg­egye­zés, je­len szer­ző­dés ha­tály­ba lé­pé­se után szá­mí­tott 6 hó­na­pi ha­tár­időn be­lül, Cseh­szlo­vá­ki­á­nak jo­ga lesz a kér­dést a Kül­ügy­mi­nisz­te­rek Ta­ná­csa elé ter­jesz­te­ni és a Ta­nács­nál se­gít­sé­get kér­ni egy vég­le­ges meg­ol­dás meg­ho­za­ta­lá­hoz” (Ba­logh 1988:234–235).
A bé­ke­kon­fe­ren­cia dön­té­sei után Min­dszen­ty Jó­zsef bí­bo­ros is meg­szó­lalt: „Ez a má­so­dik meg­cson­kí­tás sok­kal sú­lyo­sabb az el­ső­nél. Újabb te­rü­le­tet vet­tek el. Nyo­masz­tó, meg­ros­kasz­tó fi­ze­té­se­ket rak­tak ránk /300 mil­lió dol­lár jó­vá­té­tel fi­ze­té­se: 200 mil­lió a Szov­jet­uni­ó­nak, 70 mil­lió Ju­go­szlá­vi­á­nak, 30 mil­lió Cseh­szlo­vá­ki­á­nak 6 év alatt ter­mé­szet­be­ni­ek­ben fi­zet­ni – I.L./. Most még pa­pí­ron sin­cse­nek ki­sebb­sé­gi jo­gok az el­ha­sí­tott ma­gya­rok szá­má­ra. Tör­vé­nyen kí­vül áll­nak, mint­ha ma­gyar­nak len­ni már ma­gá­ban is bűn és nem em­be­ri lét vol­na. A Du­na, Ga­ram men­tén ke­gyet­le­nül bont­ják már nagy vi­lág­rész­vét­len­ség kö­ze­pet­te az ősi ma­gyar töm­böt. Ki tud­ja, mit tar­to­gat még szá­munk­ra az em­be­ri el­va­du­lás? Is­ten óv­ja több csa­pás­tól mi ma­gyar ha­zán­kat!” (Mindszenty 1989:192). A ha­zai po­li­ti­kai pár­tok kény­te­le­nek vol­tak a pá­ri­zsi dön­té­se­ket tu­do­má­sul ven­ni. Vé­le­mé­nyem sze­rint Su­lyok De­zső­nek – a már ko­ráb­ban is idé­zett po­li­ti­kus­nak – volt iga­za, ami­kor a bé­ke­szer­ző­dés be­cik­ke­lye­zé­sé­nek vi­tá­já­ban a győz­tes nagy­ha­tal­ma­kat tet­te fe­le­lős­sé, hogy „igaz­sá­gos bé­ke he­lyett olyan bé­két ad­tak ne­künk, amely­től rész­le­te­i­ben vagy egy­ál­ta­lán nem, vagy csak ne­he­zen le­het el­vo­nat­koz­tat­ni a bün­te­tés és meg­tor­lás gon­do­la­tát. Egyet­len ha­ta­lom ügye sem a mi ügyünk, ezért Ma­gyar­or­szág ez­után so­ha sem ori­en­tá­lód­hat egy­ol­da­lú­an kül­po­li­ti­ka­i­lag és so­ha nem vál­hat bár­mely ha­ta­lom vagy ha­tal­mi cso­port »vazallusává«.”

1946 őszén – a ko­ráb­ban em­lí­tett 1945-ös köz­mun­ká­ról szó­ló ren­de­let­re hi­vat­koz­va – a ma­gyar la­kos­ság tí­zez­re­it, kb. 50 ezer sze­mélyt de­por­tál­tak erő­szak­kal Cseh­or­szág­ba, dön­tő­en a ko­ráb­ban né­me­tek ál­tal la­kott vi­dék­re. „A ma­gya­rok el­szál­lí­tá­sát olyan követ­kez­te­sen és pon­to­san kell vég­re­haj­ta­ni, mint a had­se­reg­ben a na­pi­pa­ran­csot. Tu­da­to­sít­sák, tör­té­nel­mi fel­ada­tot tel­je­sí­te­nek” – ol­vas­ha­tó a Szlo­vák Ki­te­le­pí­té­si Hi­va­tal ko­ra­be­li uta­sí­tá­sá­ban (Vadkerty 1999:29). Az ak­ci­ót hi­va­ta­lo­san mun­ka­erő-to­bor­zás­nak ne­vez­ték, de en­nek meg­va­ló­sí­tá­sa a fegy­ve­res erők be­ve­té­sé­vel tör­tént: ka­to­nai te­her­au­tók se­gít­sé­gé­vel több­nyi­re fű­tet­len mar­ha­va­gon­ok­ban, te­her­au­tó­kon hur­col­ták el az em­be­re­ket, csa­lá­do­kat, mi­köz­ben mint há­bo­rús bű­nö­sök­től el­ko­boz­ták min­den in­gó és in­gat­lan va­gyo­nu­kat. Az ak­ció 1947 feb­ru­ár vé­gé­ig tarottt, a kény­szer­mun­ka kö­zel 400 köz­sé­get érin­tett. A de­por­tá­lá­sok fő­kép­pen a Galántai, Pár­ká­nyi, Lé­vai, Ér­sek­új­vá­ri és Zse­li­zi já­rás­ból tör­tén­tek.

A ma­gyar nem­ze­ti­sé­gű la­kos­ság Cseh­or­szág­ba tör­té­nő de­por­tá­lá­sa mi­att az anya­or­szá­gi pár­tok és a kor­mány kép­vi­se­lői szá­mos til­ta­ko­zó jegy­zé­ket jut­tat­tak el a győz­tes nagy­ha­tal­mak ve­ze­tő­i­hez. A Nem­zet­gyű­lés 1946. no­vem­ber 28-i ülé­sén Berecz­ky Al­bert – a ké­sőb­bi re­for­má­tus püs­pök – emel­te fel til­ta­ko­zó sza­vát. „Az a vád nem ér­het ben­nün­ket – hang­sú­lyoz­ta – hogy ami­kor eze­ket az em­ber­te­len­sé­ge­ket ko­moly for­má­ban szó­vá tes­­szük, új­ra mi va­gyunk a bé­ke­bon­tók. /…/ Nem re­vi­zi­o­niz­mus az, ha mi a ha­tá­ra­in­kon túl élő ma­gyar­ság sor­sá­ért, éle­té­ért, sza­bad­sá­gá­ért, em­be­ri jo­ga­i­ért fel­emel­jük sza­vun­kat. Nem len­nénk mél­tó­ak ar­ra, hogy a nem­zet bi­zal­má­ból az ő kép­vi­sel­té­ben itt le­gyünk, ha nem fe­jez­nénk ki mély és tel­jes együtt­ér­zé­sün­ket a mi szen­ve­dő, meg­hur­colt és sár­ba ti­port vé­re­ink­kel” (Ger­gely–Izsák 2000:268). Tildy Zol­tán köz­tár­sa­sá­gi el­nök 1947 ja­nu­ár­já­ban sze­mé­lye­sen kér­te Clementistől, hogy kí­mél­jék meg a köz­mun­kák­tól, il­let­ve a de­por­tá­lás­tól Fel­vi­dé­ken élő ro­ko­na­it s húz­zák ki a transz­port­lis­ták­ból a Tildy, Demény, Fekets, Bo­dor és Zon­gor csa­lá­dot. Min­dszen­ty Jó­zsef bí­bo­ros 1947 feb­ru­ár ele­jén VI. Gyö­rgy an­gol ki­rály­hoz és Tru­man ame­ri­kai el­nök­höz for­dult se­gít­sé­gért. „Mély hó­do­lat­tal, bi­za­ko­dó esen­gés­sel ter­jesz­tem elő a Cseh­szlo­vá­kia ál­tal /…/ kö­zel 625 ezer ma­gyar­nak ke­gyet­le­nül bor­zal­mas ül­döz­te­té­sét – szólt a rá­dió­gram. – Köz­mun­ka ürü­gyé­vel fegy­ve­res kar­ha­ta­lom­mal de­por­tál­ják a cse­cse­mő­ket, ágy­ban fek­vő sú­lyos be­te­ge­ket, szü­lő nő­ket /…/ az ezer­éves szü­lő­föld­től 500–600 km-es tá­vol­ság­ra, mar­ha­szál­lí­tó va­go­nok­ban, bé­res szol­gák­nak. /…/ Az em­be­ri­ség ne­vé­ben kérem /…/ mél­tóz­tas­sék az Is­ten örök tör­vé­nye­i­be és az em­ber­ség­be üt­kö­ző de­por­tá­lá­sok el­len til­ta­ko­zó sza­vát fel­emel­ni, a szá­zez­rek ég­be­ki­ál­tó gyöt­rel­mét meg­szün­tet­ni” (Ger­gely–Izsák 2000:269). A pol­gá­ri ra­di­ká­lis Zsolt Bé­la, Beneš el­nök sze­mé­lyes is­me­rő­se ke­se­rű­en ál­la­pí­tot­ta meg, hogy az el­nök nem­ze­ti­sé­gi po­li­ti­ká­ja nem­csak hogy nem egyen­ge­ti a vég­le­ges meg­nyug­vás­hoz ve­ze­tő fo­lya­ma­tot, de olyan mód­sze­re­ket al­kal­maz a ma­gyar­ság­gal szem­ben, me­lyek a fa­siz­mus előt­ti Eu­ró­pá­ban is is­me­ret­le­nek vol­tak. „El­űzik ott­ho­nuk­ból a zárt ma­gyar et­ni­kai te­rü­le­ten élő ma­gya­ro­kat, kény­szer­mun­ká­ra fog­ják őket – ír­ta Zsolt Bé­la – ez a cseh­szlo­vák nem­ze­ti­sé­gi po­li­ti­ka nem­csak esz­kö­ze­i­ben fasisztikus, de vég­cél­já­ban is az” (Ger­gely–Izsák 2000:269).

E te­kin­tet­ben is iga­za van és mes­­sze­me­nő­en egyet­ér­tünk a ne­ves fek­vi­dé­ki ma­gyar író Do­bos Lász­ló Vád­irat c. írá­sá­nak min­den so­rá­val. „A szlo­vá­ki­ai ma­gyar­sá­got 1945 és 49 kö­zött szer­ve­zett, prog­ra­mo­zott nép­ir­tás­sal pusz­tí­tot­ták. Szlo­vá­ki­ai ma­gyar ho­lo­ca­us­tot ér­tünk meg. Ez csak a zsi­dók tra­gé­di­á­já­hoz ha­son­lít­ha­tó. Pró­bál­ták ezt év­ti­ze­de­kig el­hall­gat­ni, át­lép­ni, tom­pí­ta­ni, ös­­sze­füg­gés­be hoz­ni a csi­nált ma­gyar bű­nök­kel. Nem cson­kít­hat­ja a fen­ti ké­pet sem az elér­zé­ke­nyü­lő, sem a fel­ol­dó em­lé­ke­zet. Kö­zel nyolc­van esz­ten­dő ki­sebb­sé­gi sors. Ez alatt a több­sé­gi erő­szak száz­fé­le for­má­ban sar­col­ta a szlo­vá­ki­ai ma­gyar­sá­got /…/, de a leg­na­gyobb pusz­tí­tást még­is az 1945 és 49 kö­zöt­ti idő vé­gez­te. Er­re nincs pél­da a Kár­pát-me­den­cé­ben” (Ma­gyar Nem­zet 1997. jú­ni­us 28.).
A két ál­lam kö­zöt­ti né­zet­el­té­ré­sek s ezen be­lül a la­kos­ság­cse­re vég­re­haj­tá­sá­val kap­cso­la­tos vi­ták el­hú­zó­dá­sa mi­att csak 1947 áp­ri­li­sá­ban kez­dőd­he­tett meg a ma­gyar­or­szá­gi szlo­vá­kok ön­kén­tes át­te­le­pí­té­se és a cseh­szlo­vá­ki­ai ma­gya­rok ki­te­le­pí­té­se, pon­to­sab­ban szól­va a fel­vi­dé­ki­ek szü­lő­föld­jük­ről va­ló hi­va­ta­los el­tá­vo­lí­tá­sa, el­űzé­se.
A Ma­gyar­or­szág­ra ér­ke­ző ki­te­le­pí­tett fel­vi­dé­ki­e­ket 16 ki­ren­delt­ség – Mis­kolc, Nyír­egy­há­za, Bé­kés­csa­ba, Tót­kom­lós, Kecs­ke­mét, Gyön­gyös, Ba­las­sa­gyar­mat, Bu­da­pest, Ba­ja, Szek­szárd, Szé­kes­fe­hér­vár, Kormárom, Győr, Sop­ron, Ka­pos­vár és Pécs – fo­gad­ta. Egy-egy fo­ga­dó­ál­lo­más ha­tás­kö­re több me­gyé­re is ki­ter­jedt, az el­he­lye­zé­si kö­te­le­zett­ség így min­den vár­me­gyét és Bu­da­pes­tet is érin­tet­te. Más­kép­pen szól­va az or­szág egész te­rü­le­tén „szór­ták szét” a fel­vi­dé­ki ma­gyar­sá­got. A la­kos­ság­cse­ré­ben érin­tett fel­vi­dé­ki / több mint 200/ és ma­gyar­or­szá­gi /több mint 400/ te­le­pü­lé­sek lis­tá­ja – hon­nan ho­vá – még nem tel­jes, to­váb­bi ku­ta­tá­so­kat igé­nyel, de pl. Alsós­ze­liből 21, Ko­má­rom­ból 43, De­á­ki­ból 33, Fel­sősze­liből 25, szü­lő­fa­lum­ból Ne­gyed­ről 28, Po­zsony­ból 44, Som­or­já­ról 31, Vág­far­kas­dról 16, Zse­lizről 17 stb. ma­gyar­or­szá­gi hely­ség­be te­le­pí­tet­tek, a csa­lá­dok szá­ma 1 és 242 kö­zött moz­gott. Ez utób­bi adat ép­pen Ko­má­ro­mot érin­tet­te, in­nen te­le­pí­tet­tek Bé­kés­csa­bá­ra 242 csa­lá­dot. Ez a lis­ta jól mu­tat­ja, hogy egy-egy fel­vi­dé­ki te­le­pü­lés­ről hány ma­gyar­or­szá­gi hely­re te­le­pí­tet­tek. Azt vi­szont nem mu­tat­ja ho­gyan szed­ték szét a csa­lá­do­kat, ba­rá­to­kat, fe­le­ke­ze­te­ket, s mi­lyen tra­gé­di­á­kat okoz­tak.

A ki­te­le­pí­tés a cseh­szlo­vák ha­tó­sá­gok dön­té­se alap­ján a galán­tai és a lé­vai kör­zet­ből in­dult, de az el­ső ütem a ko­má­ro­mi, ér­sek­új­vá­ri és a ri­ma­szom­ba­ti kör­ze­tet is érin­tet­te. A dió­sze­gi ál­lo­más­ra 55, Lé­vá­ra 50 va­gon ér­ke­zett. A te­le­pí­tés el­in­dí­tá­sa konf­lik­tu­sok­kal kez­dő­dött, mert a cseh­szlo­vák ka­to­na­ság fél­re­ér­tés­ből há­rom nap­pal ko­ráb­ban kezd­te el a nagyfödémesi, nagy­ván­csé­di és a dió­sze­gi ma­gya­rok be­va­go­ní­ro­zá­sát. A ma­gyar­or­szá­gi szlo­vá­kok el­ső cso­port­já­nak el­in­dí­tá­sa sem volt men­tes a konf­lik­tus­tól, de egé­szen más okok mi­att. Ki­de­rült, hogy a ki­kül­dött va­go­no­kat ezért nem tud­ták út­nak in­dí­ta­ni, mert nem tud­ták meg­töl­te­ni. A név­sor­ban sze­rep­lő, ki­je­lölt szlo­vá­kok kö­zül ugyan­is so­kan csak egy bő­rönd­del ér­kez­tek, s száll­tak fel a sze­rel­vény­re.
A ki­te­le­pí­tés meg­kez­dé­se után sem szűnt meg azon­ban a Fel­vi­dé­ken ma­ra­dó ma­gya­rok zak­la­tá­sa, de­por­tá­lá­sa. Hi­á­ba járt le a 88/1945-ös – ko­ráb­ban már em­lí­tett – dek­ré­tum ha­tá­lya, mely sze­rint csak egy, il­let­ve ma­xi­mum más­fél évig le­he­tett vol­na mun­ka­szol­gá­lat­ra ki­te­le­pí­te­ni a ma­gya­ro­kat, a cseh­szlo­vák kor­mány nem fog­lal­ko­zott a kér­dés­sel. Nem is szól­va ar­ról, hogy a de­por­tált va­gyo­nuk­tól meg­fosz­tott ma­gya­rok­nak már nem volt ho­va vis­­sza­tér­ni. Ma­gyar pa­pok, ta­ní­tók, egye­te­mis­ták jár­ták Cseh­or­szág és Szlo­vá­kia tá­ja­it, hogy a mun­ka­szol­gá­lat­ra el­hur­col­tak kö­rül­mé­nye­i­ről tá­jé­koz­tas­sák a köz­vé­le­ményt. A völgy­zá­ró­gá­ta­kat, uta­kat épí­tők két­ség­beej­tő kö­rül­mé­nye­i­ről és az őrök bru­ta­li­tá­sá­ról ren­ge­teg be­szá­mo­ló ké­szült, több kö­tet­nyi irat­anyag gyűlt ös­­sze. Ar­ra kér­ték a ma­gyar kor­mányt, hogy ha nem tud­ja mega­ka­dá­ly­oz­ni a cseh­szlo­vák kor­mány ön­ké­nyes­ke­dé­sét, ak­kor a de­por­tált ma­gya­ro­kat hoz­za ha­za Ma­gyar­or­szág­ra.
A fen­ti ese­mé­nyek­kel egy­id­őben – 1947 nya­rán – zaj­lot­tak a ma­gyar­or­szá­gi rend­szer­vál­tást meg­elő­ző utol­só több­pár­ti vá­lasz­tá­sok. A pár­tok kül­po­li­ti­kai cél­ki­tű­zé­se­ik­ben fo­gal­maz­ták meg szom­szé­da­ink­kal, így Cseh­szlo­vá­ki­á­val kap­cso­la­tos tö­rek­vé­se­i­ket, ál­lás­pont­ju­kat. Kö­zü­lük ér­de­mes né­há­nyat idéz­ni. Az MKP és az SZDP, a két mun­kás­párt kö­zös nyi­lat­ko­zo­at­ban kö­ve­tel­te a tár­gya­lá­sok meg­in­dí­tá­sát Cseh­szlo­vá­ki­á­val „a szlo­vá­ki­ai ma­gyar­ság de­mok­ra­ti­kus jo­ga­i­nak biz­to­sí­tá­sá­ra.” A NPP prog­ram­já­ban le­szö­gez­te: „Mi a ma­gunk ré­szé­ről min­dent meg­te­szünk a meg­ér­tés, a ba­rát­ság, az együtt­mű­kö­dés el­mé­lyí­té­sé­re. De ez csak a köl­csö­nös­ség je­gyé­ben, az egyen­ran­gú­ság alap­ján le­het­sé­ges. Mi tel­jes né­pi sza­bad­sá­got adunk a ha­tá­ra­in­kon élő nem­ze­ti­sé­gek­nek, a de­mok­rá­cia szel­le­mé­ben. Ugyan­ezt akar­juk a ha­tá­ra­in­kon túl élő ma­gyar­ság szá­má­ra is” (Ba­logh–Izsák 1977:217). „A Füg­get­len Kis­gaz­da Párt a ma­ga köz­éle­ti sú­lyá­val /ebben az idő­ben a leg­na­gyobb lét­szá­mú párt volt Ma­gyar­or­szá­gon – I.L./ szol­gál­ni kí­ván­ja a Du­na-völ­gyi bé­két, és ar­ra tö­rek­szik – szólt a prog­ram –, hogy a po­li­ti­kai ha­tá­rok itt va­ló­ban mi­e­lőbb lé­gi­es­sé vál­ja­nak, s az egy­más szom­széd­sá­gá­ban, egy­más­sal ke­ve­red­ve le­te­le­pe­dett Du­na-völ­gyi né­pek érint­ke­zé­sét sem ál­lam­igaz­ga­tá­si, sem ér­zel­mi aka­dá­lyok ne kor­lá­toz­zák fe­les­le­ges mér­ték­ben. A meg­bé­ké­lés ér­de­ké­ben re­mé­nyét fe­je­zi ki a párt, hogy a ha­tá­ron kí­vül re­kedt ma­gya­rok sor­sát ké­tol­da­li meg­egye­zé­sek se­gít­sé­gé­vel si­ke­rül meg­nyug­ta­tó­an ren­dez­ni” (Ba­logh–Izsák 1977:297). A De­mok­ra­ta Nép­párt pe­dig azt hang­sú­lyoz­ta: „Föld­raj­zi hely­ze­tünk kö­ve­te­li meg, hogy jó vi­szony­ban él­jünk szom­szé­da­ink­kal. A mi ré­szünk­ről nem le­het sem­mi aka­dá­lya an­nak, hogy a vi­szo­nos­ság el­ve alap­ján a jó szom­szé­di vi­szonyt ki­épít­sük és fenn­tart­suk. So­ha­sem sza­bad azon­ban meg­fe­led­kez­nünk ar­ról, hogy ma­gya­rok a ha­tá­ron túl is él­nek, akik­nek em­be­ri jo­gai fe­lett – nem­ze­ti­ség jo­ga is ezek kö­zé tar­to­zik – őr­köd­ni nem­csak er­köl­csi, ha­nem né­pi és nem­ze­ti kö­te­les­sé­günk is, amely­nek tel­je­sí­té­sé­ről so­ha le nem mond­ha­tunk. /…/ Mi nem aka­runk ural­kod­ni sen­kin /…/ s nincs más igé­nyünk, mint hogy raj­tunk se ural­kod­jék sen­ki” (Ba­logh–Izsák 1977:361).
A ma­gyar kor­mány 1947. jú­ni­us 14-én a Szö­vet­sé­ges El­len­őr­ző Bi­zott­ság­hoz for­dult, hogy vagy ál­lít­sák le a Cseh­szlo­vá­ki­á­ból ér­ke­ző sze­rel­vé­nye­ket, vagy en­ge­dé­lyez­zék a né­met la­kos­ság to­váb­bi ki­te­le­pí­té­sét Ma­gyar­or­szág­ról. A SZEB dön­té­se után 1947 szep­tem­be­ré­től Né­met­or­szág szov­jet meg­szál­lá­si öve­ze­te fo­gad­ta a ki­te­le­pü­lő ma­gyar­or­szá­gi né­me­tek sze­rel­vé­nye­it. Ez­zel egy­id­őben 1947 őszé­től foly­ta­tó­dott a fel­vi­dé­ki ma­gyar­ság ki­te­le­pí­té­se. 1947 vé­gé­ig 7608 fel­vi­dé­ki csa­lád, ösz­­sze­sen 31 184 fő te­le­pült át Ma­gyar­or­szág­ra. Az át­te­le­pí­tés a té­li hó­na­pok­ba szü­ne­telt, csak 1948. már­ci­us 4-én in­dult új­ra, s eről­te­tett ütem­ben jöt­tek-men­tek a szál­lít­má­nyok, majd no­vem­ber­ben meg­kez­dőd­tek a tár­gya­lá­sok az át­te­le­pí­tés be­fe­je­zé­sé­ről. A ma­gyar fél az azon­na­li le­ál­lí­tást kér­te, de a Fel­vi­dék­ről még az év vé­gé­ig jöt­tek a sze­rel­vé­nyek. Ami­kor de­cem­ber 31-én az át­te­le­pí­tést le­zárt­nak mond­ták ki, a cseh­szlo­vák fél még min­dig azt kér­te, hogy 1949. ja­nu­ár 31-ig a ma­gyar kor­mány ve­gyen át to­váb­bi 5000 há­bo­rús bű­nös­nek mi­nő­sí­tett ma­gyart. A ma­gyar kor­mány azon­ban min­den to­váb­bi tár­gya­lás­tól el­zár­kó­zott, csak az­zal ér­tett egyet, hogy a fel­me­rü­lő, in­do­kolt­nak lát­szó csa­lád­egye­sí­té­si ké­rel­me­ket 1949 el­ső fe­lé­ben még le­bo­nyo­lít­sák.

Ös­­sze­fog­la­lás

1948. de­cem­ber vé­gé­ig 73 273 /más ada­tok sze­rint 71 215/ szlo­vák hagy­ta el ön­kén­te­sen Ma­gyar­or­szá­got, il­let­ve 89 600 /más ada­tok sze­rint 85 436/ ma­gyart te­le­pí­tet­tek ki Cseh­szlo­vá­ki­á­ból. Hoz­zá­juk csat­la­ko­zott még 6000 sze­mély, akik hi­va­ta­lo­san „ön­ként” tá­voz­tak Cseh­szlo­vá­ki­á­ból Ma­gyar­or­szág­ra. Tény­le­ge­sen en­nél jó­val na­gyobb volt a ha­zánk­ba ér­ke­zők szá­ma. Nem eb­be a ka­te­gó­ri­á­ba tar­to­zott ugyan az a 20–30 ezer em­ber, aki­ket azért uta­sí­tot­tak ki – a fegy­ver­szü­ne­ti szer­ző­dés meg­sze­gé­sé­vel – Cseh­szlo­vá­ki­á­ból, mert 1938. no­vem­ber 2. után köl­töz­tek a Fel­vi­dék­re, még­is új ott­ho­nuk meg­te­rem­té­se szem­pont­já­ból az el­he­lye­zen­dők szá­mát nö­vel­ték. Nem ke­ve­sen vol­tak azok sem – köz­tük kö­zép­is­ko­lai, egye­te­mi és fő­is­ko­lai hall­ga­tók –, akik el­ső­sor­ban ta­nul­má­nya­ik foly­ta­tá­sa ér­de­ké­ben vet­tek át­me­ne­ti­leg ván­dor­bo­tot a ke­zük­be, s azu­tán több­sé­gük­ben vég­le­ge­sen Ma­gyar­or­szá­gon te­le­ped­tek le. A ki­te­le­pí­tés 1949. jú­ni­us 5-én fe­je­ző­dött be: ezen a na­pon lép­te át Pár­kány és Szob kö­zött a cseh­szlo­vák–ma­gyar ha­tárt az utol­só csa­lád.
Más ké­pet mu­tat a la­kos­ság­cse­re gaz­da­sá­gi ol­da­la: a ki­te­le­pí­tett ma­gya­rok a Fel­vi­dé­ken hát­ra­hagy­tak 160 ezer kat. hold föl­det és 15 700 há­zat. A szlo­vá­kok Ma­gyar­or­szá­gon hagy­tak 38 000 kat. hold föl­det és 4400 há­zat. Az egyen­lőt­len fel­té­te­le­ket tük­rö­ző té­nyek – úgy gon­do­lom – ön­ma­guk­ért be­szél­nek. Kár­té­rí­tést a fel­vi­dé­ki­ek nem kap­tak! Rész­le­ges kár­pót­lást az 1992. évi XXXII. tc. alap­ján egyes le­szár­ma­zot­tak igé­nyel­het­tek, s kap­tak.
A ma­gyar ál­lam 1949 áp­ri­li­sá­ban a ma­gyar–cseh­szlo­vák ba­rát­sá­gi szer­ző­dés­ben és leg­fő­kép­pen Rá­ko­si az 1949. jú­li­us vé­gén alá­írt csor­ba-tói egyez­mény­ben nyil­vá­ní­tot­ta ma­gát ér­dek­te­len­nek a Cseh­szlo­vá­kia el­len irá­nyu­ló „a ma­gyar ál­lam­pol­gár­sá­gú sze­mé­lyek jo­gi kö­ve­te­lé­sei és igé­nyei te­kin­te­té­ben.” Va­gyis a jó­vá­té­tel fe­jé­ben le­mond­tak a fel­vi­dé­ki ma­gyar­ság kár­pót­lá­sá­ról.
Az 1945 után ki­adott bene­ši dek­ré­tu­mok és vég­re­haj­tá­suk ki­me­rí­tik az em­be­ri­ség el­le­ni bűn­tett tényét. Szel­le­mük saj­nos még ma is él és ne­ga­tív irány­ba mun­kál. Vis­­sza­vo­ná­su­kat Cseh­szlo­vá­kia ko­ráb­bi, s utód­ál­la­ma­i­nak je­len­le­gi ve­ze­tői sem kez­de­mé­nyez­ték. El­ma­radt a bo­csá­nat­ké­rés, eset­leg egy szo­líd fő­haj­tás a ma­gyar nem­zet, il­let­ve a fel­vi­dé­ki ma­gyar­ság előtt. En­nek az er­köl­csi jó­vá­té­tel­nek pe­dig, már ré­gen el­ér­ke­zett vol­na az ide­je.

Fel­hasz­nált iro­da­lom

A ma­gyar­or­szá­gi Szö­vet­sé­ges El­len­őr­ző Bi­zott­ság jegy­ző­köny­vei 1945–1947. Szerk.: Feitl Ist­ván. Bu­da­pest, Nap­vi­lág Ki­adó, 2003.
Ba­logh Sán­dor: Ma­gyar­or­szág kül­po­li­ti­ká­ja 1945–1950. Bu­da­pest, Kos­suth Ki­adó, 1988.
Ba­logh Sándor–Izsák La­jos: Pár­tok és párt­prog­ram­ok Ma­gyar­or­szá­gon 1944–1948. Bu­da­pest, Tan­könyv­ki­adó, 1977.
Ba­logh Sándor–Földesi Mar­git: A ma­gyar jó­vá­té­tel és ami mö­göt­te van… 1945–1949. Bu­da­pest, Nap­vi­lág Ki­adó, 1998.
Csáky Pál: Ma­gya­rok Szlo­vá­ki­á­ban. Po­zsony, Ma­gyar Ko­a­lí­ció In­for­má­ci­ós Köz­pont­ja, 1997.
Edvard Benes el­nö­ki dek­ré­tu­mai, avagy a ma­gya­rok és a né­me­tek jog­fosz­tá­sa. Szerk.: Köves­di Já­nos. Bratislava–Pressburg, Pannonia, 1996.
Es­ter­házy Já­nos Em­lék­könyv. Szerk.: Esterházy-Malfatti Alice és Tö­rök Bá­lint. Bu­da­pest, Szá­zad­vég, 2001.
Fábry Zol­tán: Stó­szi dél­előt­tök. Bratislava, Ma­dách Ki­adó, 1968.
Fábry Zol­tán: Vi­gyá­zó szem­mel. Fél év­szá­zad ki­sebb­ség­ben. Bratislava, Ma­dách Ki­adó, 1971.
Ger­gely Jenő–Izsák La­jos: A hu­sza­dik szá­zad tör­té­ne­te. Ma­gyar Szá­za­dok so­ro­zat. Bu­da­pest, Pannonica, 2000.
Gyö­nyör Jó­zsef: Ál­lam­al­ko­tó nem­ze­ti­sé­gek. Té­nyek és ad­tok a cseh­szlo­vá­ki­ai nem­ze­ti­sé­gek­ről. Po­zsony, Ma­dách Ki­adó, 1989.
Izsák Lajos–Kun Mik­lós: Moszk­vá­nak jelentjük… Tit­kos do­ku­men­tu­mok 1944–1948. Bu­da­pest, Szá­zad­vég, 1994.
Janics Kál­mán: A hon­ta­lan­ság évei. Bu­da­pest, Hun­nia Ki­adó 1989.
Kug­ler Ist­ván: La­kos­ság­cse­re a Délkelet-Alföldön 1944–1948. Bu­da­pest, Osiris–MTA Ki­sebb­ség­ku­ta­tó Mű­hely, 2000.
Lász­ló Pé­ter: Fe­hér­la­po­sok. Ada­lé­kok a ma­gyar-cseh­szlo­vák la­kos­ság­cse­re-egyez­mény­hez. Bony­hád, 2003.
Ma­gyar Nem­zet, 1997. jú­ni­us 28.
Min­dszen­ty Jó­zsef: Em­lék­ira­ta­im. Bu­da­pest, Szent Ist­ván Tár­su­lat, 1989.
Mol­nár Imre–Tóth Lász­ló: Mint fész­ké­ről ki­za­vart madár… Budapest, 1990.
Mol­nár Imre–Varga Kál­mán: Ha­za­hú­zott a szülőföld… Bu­da­pest, Püski, 1992.
Ölve­di Já­nos: Nap­fo­gyat­ko­zás. Ma­gya­rok Szlo­vá­ki­á­ban. New York, Püski, 1985.
Polá­nyi Im­re: A szlo­vá­ki­ai ma­gya­rok hely­ze­te. Do­ku­men­tu­mok. 1944–1948. Spe­ci­mi­na No­va Sup­ple­men­tum III., Pécs, Janus Pan­no­ni­us Tu­do­mány­egye­tem.
Popé­ly Gyu­la: Nép­fo­gyat­ko­zás. A fel­vi­dé­ki ma­gyar­ság a nép­szám­lá­lás­ok tük­ré­ben 1918–1945. Bu­da­pest, Ré­gió köny­vek, 1991.
Sza­bó Károly–E. Sző­ke Ist­ván: Ada­lé­kok a magyar–csehszlovák la­kos­ság­cse­re tör­té­ne­té­hez. Va­ló­ság, 1982, 10. sz.
Tóth Ág­nes: Te­le­pí­té­sek Ma­gyar­or­szá­gon 1945–1948 kö­zött. Kecs­ke­mét, Bács-Kis­kun Me­gyei Ön­kor­mány­zat Le­vél­tá­ra, 1993.
Vad­ker­ty Ka­ta­lin: A bel­ső te­le­pí­té­sek és a la­kos­ság­cse­re. Po­zsony, Kalligram, 1999.
Vígh Kár­oly: A szlo­vá­ki­ai ma­gyar­ság kál­vá­ri­á­ja 1945–1948. Bu­da­pest, Püski, 1998.

Lelkes Gábor: A európai parlamenti választások Szlovákiában 2004-ben

Tör­té­nel­mi pil­la­nat

2004. jú­ni­us 10. és 13-a közt im­már ha­to­dik al­ka­lom­mal szü­le­tett dön­tés az Eu­ró­pai Par­la­ment (a to­váb­bi­ak­ban EP) ös­­sze­té­te­lé­ről, mely az Eu­ró­pai Unió egyet­len, az uni­ós ál­lam­pol­gár­ok ál­tal köz­vet­le­nül vá­lasz­tott in­téz­mé­nye. Ez al­ka­lom­mal, a má­jus­ban 25 tag­ra nőtt Eu­ró­pai Uni­ó­ban, kö­zel 338 mil­lió vá­lasz­tó­pol­gár szá­má­ra nyílt le­he­tő­ség ar­ra, hogy sza­va­za­tá­val dönt­sön ar­ról, hogy az el­kö­vet­ke­ző 4 év so­rán mely po­li­ti­kai pár­tok kép­vi­se­lői kép­vi­sel­jék az ál­la­mát a brüs­­sze­li szék­he­lyű in­téz­mény­ben.
A tag­ál­lam­ok több­sé­gé­ben 13-án, va­sár­nap tar­tot­ták a vok­so­lást, ez alól mind­ös­­sze 7 or­szág volt ki­vé­tel: Hol­lan­di­á­ban és Nagy-Bri­tan­ni­á­ban jú­ni­us 10-re, Ír­or­szág­ban 11-re, Cseh­or­szág­ban 11–12-re, Lett­or­szág­ban és Mál­tán 12-re, Olasz­or­szág­ban 12–13-ra tűz­ték ki az EP-választások nap­ját.
A 2004. évi EP-voksolás Szlo­vá­ki­á­ban és a to­váb­bi 9 új eu­ró­pai uni­ós tag­ál­lam­ban tör­té­nel­mi je­len­tő­ség­gel bírt, hi­szen ezen ál­la­mok­ban elő­ször ke­rül­tek meg­ren­de­zés­re e vá­lasz­tá­sok. Szlo­vá­ki­á­ban az ed­dig meg­szo­kott vok­so­lá­sok­tól az EP-vá­lasz­tá­sok több új ele­met tar­tal­maz­tak, me­lyek közt a leg­je­len­tő­sebb­nek az aláb­bi­ak szá­mí­tot­tak:
– az EP-választáson in­du­ló párt­nak 50 ezer ko­ro­nát kel­lett le­tét­be he­lyez­nie „ne­ve­zé­si dí­j”-­ként, amen­­nyi­ben a párt meg­szer­zi a sza­va­za­tok­nak leg­alább a 2%-át, vis­­sza­kap­ja a pénzt, el­len­ke­ző eset­ben az ös­­szeg az ál­la­mi költ­ség­ve­tés­be ván­do­rol,
– az EP-voksolás Szlo­vá­ki­á­ban a szlo­vá­ki­ai par­la­men­ti vá­lasz­tá­sok­tól el­té­rő­en csak egy­na­pos, reg­gel hét­től es­te tí­zig já­rul­hat­tak az ur­nák­hoz a vá­lasz­tó­pol­gár­ok,
– a párt je­lölt­jei kö­zül csak egyet­len sze­mély volt kü­lön tá­mo­gat­ha­tó (az ún. pre­fe­ren­cia­sza­va­zat­tal), va­gyis csak egy je­löl­tet le­he­tett be­ka­ri­káz­nia a je­lölt­lis­tán (szem­ben az or­szá­gos par­la­men­ti vá­lasz­tá­so­kon le­het­sé­ges négy név­vel), és ezen pre­fe­ren­cia­sza­va­zat ak­kor jut­tat­ta előbb­re a lis­tán a je­löl­tet, ha az adott sze­mély a párt­ra le­adott vok­sok­nak leg­alább a 10%-át meg­sze­rez­te,
– a ko­ráb­bi szlo­vá­ki­ai par­la­men­ti vá­lasz­tá­sok­tól el­té­rő­en a je­löl­tek és a pár­tok a ke­res­ke­del­mi elekt­ro­ni­kus mé­di­á­ban is kampányolhattak,
– a szlo­vá­ki­ai EP-választásokon nem­csak a szlo­vá­ki­ai ál­lam­pol­gár­ok, ha­nem az Eu­ró­pai Unió tag­ál­la­ma­i­nak más pol­gá­rai is részt ve­het­tek, ha ál­lan­dó lak­hely­ük Szlo­vá­ki­á­ban van (vi­szont csak a szlo­vá­ki­ai pár­tok­ra és je­lölt­je­ik­re ad­hat­ták le sza­va­za­ta­i­kat),
– a szlo­vá­ki­ai EP-választások me­ne­té­nek meg­fi­gye­lé­sét sem kül­föl­di, sem ha­zai szer­ve­ze­tek/in­téz­mé­nyek nem je­lez­ték, mi­vel Szlo­vá­kia az Eu­ró­pai Unió tag­ja­ként már fej­lett, de­mok­ra­ti­kus or­szá­g­nak szá­mít (ha eset­leg va­la­ki még­is meg­fi­gye­lő akart len­ni, nyu­god­tan szem­lé­lőd­he­tett a sza­va­zó­he­lyi­ség­ben, és a vok­sok ös­­sze­szám­lá­lá­sá­nál is je­len le­he­tett, nem kel­lett a Köz­pon­ti Vá­lasz­tá­si Bi­zott­ság en­ge­dé­lyét kér­ni).
Szlo­vá­kia az Eu­ró­pai Uni­ón be­lül 14 man­dá­tu­mos vá­lasz­tá­si kör­zet­nek szá­mít, te­hát a 732 tag­ból ál­ló Eu­ró­pai Par­la­ment­ben 14 kép­vi­se­lői hely il­le­ti meg az or­szá­got.
Az el­ső al­ka­lom­mal meg­ren­de­zett szlo­vá­ki­ai eu­ró­pai par­la­men­ti vok­so­lá­son 17 szlo­vá­ki­ai po­li­ti­kai tö­mö­rü­lés mé­re­tet­te meg ma­gát, me­lyek ös­­sze­sen 188 je­löl­tet in­dí­tot­tak: Ma­gyar Ko­a­lí­ció Párt­ja1 (a párt vá­lasz­tá­si szá­ma az 1, lis­ta­ve­ze­tő­je pe­dig Bauer Edit volt, a kép­vi­se­lő­je­löl­tek szá­ma 11 volt), Új Pol­gá­ri Szövet­sé­g2 (2, Jozef Heriban, 14), Szlo­vák De­mok­ra­ti­kus és Ke­resz­tény Uni­ó­3 (3, Peter Šastný, 14), Ma­gyar Fö­de­ra­lis­ta Pár­t4 (4, B. Taj­nay Nagy Má­ria, 12), Kis­ipa­ros­ok Pár­tja5 (5, Vla­di­mír Sirotka, 14), Szlo­vá­kia De­mok­ra­ta Uni­ó­ja (6, Šte­fan Šlachta, 1), Szlo­vá­kia Kom­mu­nis­ta Pár­tja­6 (7, Ka­rol Fajnor, 14), Sza­bad Fó­rum (8, Ivan Šimko, 14), Szlo­vák Nem­ze­ti Párt–Valódi Szlo­vák Nem­ze­ti Pár­t7 (9, Peter Súlovský, 14), Szlo­vák Nép­pár­t8(10, Andrej Trnovec, 14), Ak­tív Nők9 (11, Eva Bartošová, 8), SMER (12, Moni­ka Beòová, 14), De­mok­ra­ti­kus Szlo­vá­ki­á­ért Moz­ga­lom10 (13, Ser­gej Kozlík, 14), Ke­resz­tény­de­mok­ra­ta Moz­ga­lom­11 (14, An­na Záborská, 14), De­mok­rá­ci­á­ért Moz­ga­lom–Né­pi Uni­ó­12 (15, Ru­dolf Žiak, 14), Pol­gá­ri Kon­zer­va­tív Pár­t13 (16, Peter Osuský, 1), Ro­ma Ke­resz­tény­de­mok­ra­ta Moz­ga­lom­14 (17, Šte­fan Mi¾o, 1).

A vá­lasz­tá­sok előt­ti elő­re­jel­zé­sek

A szlo­vá­ki­ai EP-választások előt­ti vá­lasz­tói han­gu­la­tot az ál­ta­lá­nos fá­sult­ság jel­le­mez­te, ha­son­ló­an az egész EU-ban ta­pasz­tal­ha­tó trend­hez. A szlo­vá­ki­ai vá­lasz­tó­pol­gár­ok vá­lasz­tá­si fá­radt­sá­gát azon­ban még te­tőz­ték az EP-választásokat köz­vet­le­nül meg­elő­ző több­szö­ri ál­lam­fői vá­lasz­tá­sok is. E ked­ve­zőt­len szlo­vá­ki­ai vá­lasz­tá­si lég­kör­ben to­vább csök­ken­tet­te a vá­lasz­tá­si ked­vet az, hogy tu­laj­don­kép­pen hi­ány­zott az Eu­ró­pai Par­la­men­tet be­mu­ta­tó fel­vi­lá­go­sí­tó kam­pány an­nak ér­de­ké­ben, hogy a szlo­vá­ki­ai pol­gá­rok meg­tud­ják, hogy mi­re is szol­gál az Eu­ró­pai Par­la­ment, hogy mi­képp be­fo­lyá­sol­hat­ja az ő éle­tü­ket a több ezer ki­lo­mé­ter­re le­vő in­téz­mény (az el­kö­vet­ke­ző évek­ben ugyan­is az EP ha­tás­kö­re­i­nek erő­sö­dé­se és bő­vü­lé­se vár­ha­tó). A szlo­vá­ki­ai EP-választásokon va­ló rész­vé­te­li ked­vet az is je­len­tő­sen be­fo­lyá­sol­ta (ne­ga­tív mó­don), hogy a vá­lasz­tá­so­kon in­du­ló pár­tok kam­pá­nya rend­kí­vül gyen­ge volt, nél­kü­löz­te a fel­vi­lá­go­sí­tó ele­me­ket, in­kább az ér­zel­mek­re ha­tott, a po­li­ti­ku­sok túl­sá­go­san le­egy­sze­rű­sí­tett jel­sza­va­kat hasz­nál­tak, és ja­va­részt bel­po­li­ti­kai té­má­kat húz­tak elő.

1. táb­lá­zat. Az EP-választásoktól va­ló tá­vol­ma­ra­dás in­do­kai. (Egy, a vá­lasz­tá­so­kat meg­elő­ző hó­nap vé­gén ké­szült köz­vé­le­mény-ku­ta­tás ered­mé­nyei alapján.15)

For­rás: Sme, 2004. jú­ni­us 9.

A Focus Köz­vé­le­mény-ku­ta­tó In­té­zet fel­mé­ré­se sze­rint, me­lyet a vá­lasz­tá­so­kat meg­elő­ző hé­ten ké­szí­tett, a szlo­vá­ki­ai sza­va­zók­nak csak mind­ös­­sze 20%-a je­lez­te a biz­tos rész­vé­tel­ét az EP-választásokon (to­váb­bi 19% pe­dig azt mond­ta, hogy ta­lán el­megy). Egy má­sik fel­mé­rés, a Szlo­vák Rá­dió Mé­dia­ku­ta­tó In­té­ze­te ál­tal vég­zet köz­vé­le­mény-ku­ta­tás, az EP-választásokon va­ló rész­vé­tel kap­csán kis­sé ked­ve­zőbb vá­lasz­tás előt­ti ké­pet mu­ta­tott: a vá­lasz­adók 26,3%-a je­lez­te ha­tá­ro­zott rész­vé­te­li szán­dé­kát a vá­lasz­tá­son (az In­té­zet egy ko­ráb­bi, feb­ru­ár vé­gi fel­mé­ré­se még 31,6%-os rész­vé­te­li szán­dé­kot mu­ta­tott). A fel­mé­ré­sek sze­rint a biz­to­san tá­vol­ma­ra­dók rész­ará­nya mind­két eset­ben meg­ha­lad­ta az 50%-ot. Az EP-választásokat ig­no­rá­lók több­sé­ge a szlo­vá­ki­ai po­li­ti­kai élet­ből va­ló ki­áb­rán­dult­sá­gá­val ma­gya­ráz­ta az ur­nák­tól va­ló tá­vol­ma­ra­dá­sát.
Má­jus má­so­dik fe­lé­ben a Mar­kant Köz­vé­le­mény-ku­ta­tó In­té­zet az EP-választásokon in­du­ló 17 po­li­ti­kai párt tá­mo­ga­tott­sá­gát mér­te fel. A fel­mé­rés nyolc párt­nak Eu­ró­pai Par­la­ment­be va­ló be­ju­tá­sát je­lez­te elő­re. A vá­lasz­tá­sok győz­te­sé­nek a SMER-t je­lez­ték (a sza­va­za­tok 18,6%-ával, s 3 EP-mandátumhoz jut­na), míg a má­so­dik az SDKÚ len­ne a vok­sok 13,6%-ával (2 EP-képviselővel). Az SDKÚ-hoz ha­son­ló­an a HZDS (12,3%), a KDH (10,2%) és az ANO (9,4%) is két EP-képviselői man­dá­tum vá­ro­má­nyo­sa volt. A Sza­bad Fó­rum a vok­sok 8,6%-át sze­rez­te vol­na meg, míg az MKP-ra a meg­kér­de­zet­tek 7,9%-a ad­ta vol­na le a sza­va­za­tát (ami 1-1 EP-képviselői he­lyet je­len­tett vol­na). A fel­mé­rés alap­ján 8. párt­ként, a szlo­vá­ki­ai par­la­men­ten kí­vü­li na­ci­o­na­lis­ta SNS – PSNS is 1 EP-man­dá­tu­mot szer­zett vol­na (6,18%).
A vá­lasz­tá­sok

A szlo­vá­ki­ai EP-választásokon a rész­vé­tel rend­kí­vül ala­csony volt, a vá­lasz­tó­pol­gár­ok 16,96%-a já­rult az ur­nák­hoz, szem­ben az uni­ós 45,7%-os át­lag­gal, ami szin­tén ne­ga­tív re­kord­nak szá­mít az EU tör­té­nel­mé­ben (más­kü­lön­ben az EP-választásokon va­ló rész­vé­te­li arány fo­lya­ma­to­san csök­ken, 1999-ben mind­ös­­sze 49,8% volt). Szlo­vá­kia a fent em­lí­tett rész­vé­te­li arán­­nyal az uni­ón be­lü­li utol­só he­lyet mond­hat­ta a ma­gá­é­nak (de egyéb­ként a má­jus­ban uni­ós tag­gá vált tí­zek­nél át­lag 15%-kal volt ala­cso­nyabb a sza­va­zó­kedv, mint a ré­gi tag­ál­lam­ok­ban).
Az ur­nák­hoz ös­­sze­sen 714 508 vá­lasz­tó­pol­gár já­rult, akik kö­zül 713 308-an ad­ták le a sza­va­za­tu­kat. Az ér­vé­nyes sza­va­za­tok szá­ma 701 595 volt, ami a le­adott sza­va­za­tok 98,35%-ának fe­lelt meg. Az ér­vény­te­len sza­va­za­tok rész­ará­nya a leg­ma­ga­sabb a pár­ká­nyi kör­zet­ben volt, ott a le­adott sza­va­zatok mind­ös­­sze 97,81%-a volt ér­vé­nyes.
A ke­rü­le­tek szint­jén a leg­ma­ga­sabb rész­vé­te­li arány a Po­zso­nyi ke­rü­let­ben volt (20,23%), a leg­ki­sebb pe­dig a Nagy­szom­ba­ti­ban és a Kas­sa­i­ban (mind­ket­tő­ben 16% alatt ma­radt a rész­vé­te­li rész­arány).

2. táb­lá­zat. A rész­vé­te­li arány ala­ku­lá­sa az EP-választásokon az egyes ke­rü­le­tek­ben

For­rás: A Szlo­vák Köz­tár­sa­ság Sta­tisz­ti­kai Hi­va­ta­la, 2004.

A vá­lasz­tó­kör­ze­tek kö­zül a Pár­ká­nyi­ban já­rul­tak a leg­töb­ben az ur­nák­hoz (23,70%), amit az Alsó­ku­bi­ni és a Po­zso­nyi kör­ze­tek kö­vet­tek (22,65%, il­let­ve 21,87%).
A leg­na­gyobb szám­ban a leg­erő­sebb kor­mány­párt, az SDKÚ tá­bo­ra ment el sza­vaz­ni, 119 954 sza­va­za­tot ka­pott, ami az ér­vé­nyes sza­va­za­tok 17,09%-át je­len­tet­te, s ez­zel egyút­tal a párt meg­nyer­te a vá­lasz­tá­so­kat. A má­so­dik he­lyen a HZDS vég­zett, 119 582 sza­va­zat­tal, majd utá­na kö­vet­ke­zett a SMER 118 535 voks­sal. A ne­gye­dik leg­több sza­va­za­tot a KDH kap­ta, rá­juk az ur­ná­hoz já­ru­ló sza­va­zó­pol­gá­rok 16,19%-a ad­ta a vok­sát (113 655 sza­va­zat). A vá­lasz­tá­so­kon az ötö­dik leg­si­ke­re­seb­ben sze­rep­lő párt az MKP volt, amely­re 92 927 fő sza­va­zott (a sza­va­zók 13,24%-a). Az EP-be a fen­ti öt párt je­lölt­jei ju­tot­tak be, a vá­lasz­tá­so­kon in­du­ló töb­bi 12 párt nem ka­pott elég sza­va­za­tot az 5%-os vá­lasz­tá­si kü­szöb át­lé­pé­sé­hez.
Az EP-választásokon si­ker­te­le­nül pró­bál­ko­zó 12 párt kö­zül a leg­na­gyobb vesz­tes­nek az ANO te­kint­he­tő, mi­vel az Eu­ró­pai Par­la­ment­be tör­té­nő be­ju­tá­sá­hoz 0,35%, az­az mint­egy 2100 voks hi­ány­zott. A 2002. évi par­la­men­ti vá­lasz­tá­so­kon si­ke­re­sen sze­rep­lő kom­mu­nis­ták ez al­ka­lom­mal nem ju­tot­tak át az 5%-os kü­szö­bön (bár csak mint­egy 4000 voks­sal ma­rad­tak alul). A vá­lasz­tá­so­kon in­du­ló to­váb­bi szlo­vá­ki­ai ma­gyar párt, a Ma­gyar Fö­de­ra­lis­ta Párt, csak 1598 sza­va­za­tot szer­zett, ami a sza­va­za­tok 0,22%-át je­len­tet­te.

A EP-be be­ju­tott pár­tok re­gi­o­ná­lis sze­rep­lé­se

A pár­tok tá­mo­ga­tott­sá­ga re­gi­o­ná­lis szin­ten je­len­tős szó­ró­dást mu­tat. Az EP-válasz­tások nyer­te­sé­nek, az SDKÚ-nak, a kör­ze­tek 1/5-ében si­ke­rült a leg­több sza­va­za­tot be­gyűj­te­nie: Ma­lac­ka (itt ér­te el a leg­na­gyobb ará­nyú győ­zel­met, a sza­va­za­tok 25,80%-át kap­ta), Liptószentmiklós, Po­zsony, Besz­ter­ce­bá­nya, Pop­rád, Igló, Bazin, Kas­sa, Ólub­ló és Pöstyén. A nyolc ke­rü­let­ből csak egy­ben, a Po­zso­nyi­ban győ­zött. A sza­va­za­tok rész­ará­nyát te­kint­ve kör­ze­ti szin­ten a Pár­ká­nyi kör­zet­ben sze­re­pelt a leg­gyen­géb­ben (1,84%).
A HZDS az SDKÚ-hoz ha­son­ló­an 10 kör­zet­ben ke­rült ki győz­tes­ként, a leg­na­gyobb ará­nyú győ­zel­mét a Csa­cai kör­zet­ben arat­ta, ahol a vá­lasz­tók 31,71%-a e párt­ra vok­solt (a to­váb­bi 9 kör­zet: Vágbeszterce, Nagytapolcsány, Trencsén, Garamszentkereszt, Bán, Vágújhely, Privigye, Zsol­na, Nyitra). Ke­rü­le­ti el­ső­sé­get a HZDS a már ha­gyo­má­nyos si­ker­te­ré­nek szá­mí­tó Tren­csé­ni ke­rü­let­ben köny­vel­he­tett el. A kör­ze­tek szint­jén a leg­ala­cso­nyabb tá­mo­ga­tott­sá­ga a Dunas­zer­da­he­lyi kör­zet­ben volt (1,84%).
Az EP-választások fel­té­te­le­zett fa­vo­rit­ja, de vé­gül csak a har­ma­dik leg­több sza­va­za­tot ka­pott SMER, mind­ös­­sze 4 kör­zet­ben tu­dott nyer­ni (Zó­lyom, Breznóbánya, Turócszentmárton, Nagymihály). A kör­ze­tek szint­jén a leg­na­gyobb ará­nyú győ­zel­mét a Zó­lyo­mi kör­zet­ben ér­te el (a sza­va­za­tok 29,58%-át sze­rez­te meg), míg ke­rü­le­ti szin­ten a Besz­ter­ce­bá­nya­i­ban lett az el­ső. A kör­ze­tek szint­jén a leg­ala­cso­nyabb tá­mo­ga­tott­sá­ga a HZDS-hez ha­son­ló­an a Dunas­zer­da­he­lyi kör­zet­ben volt (2,43%).
A nyer­tes kör­ze­tek szá­mát te­kint­ve az MKP után a KDH sze­re­pelt a leg­si­ke­re­seb­ben a vá­lasz­tá­so­kon, 11 kör­zet­ben lett el­ső: Námes­ztó (44,56%), Alsókubin, Ró­zsa­hegy, Varannó, Kés­márk, Eper­jes, Bártfa, Szenice, Nagy­szom­bat, Homonna, Sztropkó. A KDH a ke­rü­le­tek szint­jén is jól sze­re­pelt, az Eper­je­si és a Zsol­nai ke­rü­le­t­ben meg­nyer­te a vá­lasz­tá­so­kat. A kör­ze­tek szint­jén a leg­ala­cso­nyabb tá­mo­ga­tott­sá­ga az SDKÚ-hoz ha­son­ló­an a Pár­ká­nyi kör­zet­ben volt (0,94%).
Az EP-be ötö­dik­ként be­ke­rü­lő MKP ha­gyo­má­nyo­san a ma­gyar ki­sebb­ség ál­tal la­kott dél-szlo­vá­ki­ai kör­ze­tek­ben nyer­te meg a vá­lasz­tá­so­kat. A leg­na­gyobb ará­nyú győ­zel­mét tra­di­ci­o­ná­li­san a ma­gyar ki­sebb­ség ál­tal leg­na­gyobb arány­ban la­kott kör­zet­ben sze­rez­te meg, a Dunas­zer­da­he­lyi kör­zet­ben (a sza­va­za­tok 86,22%-val). Az EP-választásokon e párt sze­rez­te meg a leg­több kör­ze­ti el­ső­sé­get, szám­sze­rint 14-et (az em­lí­tett Dunas­zer­da­he­lyi kör­ze­ten kí­vül még a Pár­ká­nyi­ban, a Ko­má­ro­mi­ban, a Rozs­nyó­i­ban, a Galántaiban, a Vágsellyeiben, a Ri­ma­szom­ba­ti­ban, a Nagykür­tösiben, az Ér­sek­új­vá­ri­ban, a Lé­va­i­ban, a Tőketerebesiben, a Szenciben, a Kas­sa-kör­nyé­ki­ben és a Lo­son­ci­ban vég­zett az el­ső he­lyen). A ke­rü­le­ti el­ső­sé­gek szá­mát te­kint­ve is az MKP sze­re­pelt a leg­job­ban e vá­lasz­tá­sok al­kal­má­val, a Nyitrai, a Nagy­szom­ba­ti és a Kas­sai ke­rü­le­tek­ben egy­aránt meg­nyer­te a vá­lasz­tá­so­kat. A kör­ze­tek szint­jén a leg­ala­cso­nyabb tá­mo­ga­tott­sá­ga a Csa­cai kör­zet­ben volt (0,39%).
KSS az EP-be va­ló be­ke­rü­lés­hez szük­sé­ges 5-os vá­lasz­tá­si kü­szö­böt ugyan nem ér­te el, vi­szont egy kör­zet­ben, a Felsővízköziben, el­ső­sé­get köny­vel­he­tett el, 0,3%-al meg­előz­te a SMER-t (a kom­mu­nis­ták­ra a sza­va­zók 18,28%-a vok­solt).

3. táb­lá­zat. A 2004. évi szlo­vá­ki­ai EP-választások vég­ered­mé­nye

For­rás: Szlo­vák Köz­tár­sa­ság Sta­tisz­ti­kai Hi­va­ta­la, 2004.

Az EP-be be­ju­tott kép­vi­se­lők

A pár­tok­ra le­adott vok­sok szá­ma alap­ján az SDKÚ, a HZDS, a SMER és a KDH 3-3 EP képviselői man­dá­tum­hoz ju­tot­tak, míg az MKP 2 kép­vi­se­lői he­lyet szer­zett.
A kép­vi­se­lői he­lyek a lis­tán elő­re fel­ál­lí­tott sor­rend­ben let­tek szét­oszt­va, a pre­fe­ren­cia­sza­va­za­tok egye­dül az MKP ese­té­ben vál­toz­tat­ták meg a sor­ren­det (a je­lölt­lis­tán 3. he­lyen sze­rep­lő Duka Zó­lyo­mi Ár­pád 12 700 pre­fe­ren­cia­sza­va­zat­tal meg­előz­te a je­lölt­lis­ta 2. he­lyén sze­rep­lő Beré­nyi Jó­zse­fet). Egyéb­ként az MKP sza­va­zó­tá­bo­rá­nak 66,74%-a élt a pre­fe­ren­cia­sza­va­zás ad­ta le­he­tő­ség­gel, az­az 62 021-en ka­ri­káz­tak egy kép­vi­se­lő­je­löl­tet. Az MKP kép­vi­se­lő­je­lölt­je­i­nek lis­tá­ján más­kü­lön­ben a leg­több pre­fe­ren­cia­sza­va­za­tot a lis­ta­ve­ze­tő Bauer Edit kap­ta.
EP-mandátumhoz az aláb­bi po­li­ti­ku­sok ju­tot­tak: Ser­gej Koz­lík (HZDS, 74 938 pre­fe­ren­cia­sza­va­zat­tal), Peter Šast­ný (SDKÚ, 74 447), Moni­ka Beòo­vá (SMER, 64 250), Bauer Edit (MKP, 35 892), An­na Zábor­ská (KDH, 25 936), Miro­slav Miko­lá­šik (KDH, 21 052), Duka Zó­lyo­mi Ár­pád (MKP, 12 743), Ján Hudac­ký (KDH, 10 363), Irena Belo­hor­ská (HZDS, 9738), Vla­di­mír Maòka (SMER, 8376), Peter Baco (HZDS, 7813), Milan Ga¾a (SDKÚ, 2466), Zi­ta Pleš­tin­ská (SDKÚ, 1521), Miloš Kote­rec (SMER, 879).

A szlo­vá­ki­ai EP-választások a ko­ráb­bi szlo­vá­ki­ai vá­lasz­tá­sok és re­fe­ren­du­mok tük­ré­ben

A szlo­vá­ki­ai EP-választásokon a vá­lasz­tó­pol­gár­ok több mint 80%-a nem vett részt, ami­re még a leg­pes­­szi­mis­tább elő­re­jel­zé­sek sem utal­tak. A meg­döb­ben­tő­en ala­csony rész­vé­tel min­de­nek­előtt a po­li­ti­ku­sok irán­ti bi­za­lom­vesz­tés és a na­gyon gyen­ge kam­pány ered­mé­nye. A 16,96%-os EP választási rész­vé­tel a ko­ráb­bi szlo­vá­ki­ai par­la­men­ti vá­lasz­tá­sok és az or­szág EU csat­la­ko­zá­sól szó­ló nép­sza­va­zás rész­vé­te­li mu­ta­tó­i­val ös­­sze­ha­son­lít­va tör­té­nel­mi mély­pont­nak te­kint­he­tő.

4. táb­lá­zat. Az MKP EP-választási je­lö­lő­lis­tá­já­ra le­adott pre­fe­ren­cia­sza­va­za­tok meg­osz­lá­sa

For­rás: A Szlo­vák Köz­tár­sa­ság Sta­tisz­ti­kai Hi­va­ta­la, 2004.

A leg­utób­bi, 2002. évi par­la­men­ti vá­lasz­tá­sok rész­vé­te­li ará­nyá­tól az EP-választásokon 53,1% pont­tal volt ala­cso­nyabb a rész­vé­tel. A rész­vé­te­li arány­ban be­állt csök­ke­nés az or­szág va­la­men­­nyi ré­gi­ó­ját azo­nos mér­ték­ben érin­tet­te. A la­kos­ság rész­ará­nyá­ban szá­mot­te­vő ma­gyar ki­sebb­ség­gel ren­del­ke­ző 16 dél-szlo­vá­ki­ai járás­ban­16 az em­lí­tett par­la­men­ti vá­lasz­tá­sok al­kal­má­val 10 já­rás­ban volt a rész­vé­te­li szint az or­szá­gos át­lag alatt, míg az EP-választásokon 7 já­rás­ban já­rul­tak az ur­nák­hoz ke­ve­seb­ben mint az or­szá­gos át­lag.
A fent em­lí­tett já­rá­sok közt a 2002. évi par­la­men­ti vá­lasz­tá­sok al­kal­má­val a leg­na­gyobb rész­vé­te­li arány a Dunas­zer­da­he­lyi já­rás­ban (74,31%), a leg­ala­cso­nyabb pe­dig Nagy­mi­há­ly­i­ban (63,15%) volt. Ugyan­ezen já­rá­sok közt az EP-választások al­kal­má­val a leg­ma­ga­sabb rész­vé­te­li ará­nyt a Szen­ci já­rás (19,18%), a leg­ala­cso­nyab­bat a Nagyr­őcei já­rás (13,03%) mu­tat­ta ki.
Az ered­mé­nyek alap­ján nem von­ha­tók le mes­­sze­me­nő kö­vet­kez­te­té­sek az egyes pár­tok tu­laj­don­kép­pe­ni nép­sze­rű­ség­ét il­le­tő­en, mi­vel az még az EP-választások győz­te­sé­re, az SDKÚ-ra is csu­pán a szlo­vá­ki­ai vá­lasz­tó­pol­gár­ok nem egész 3%-a sza­va­zott (119 954 sza­va­za­tot ka­pott, míg a nyil­ván­tar­tott vá­lasz­tó­pol­gár­ok lé­lek­szá­ma 4 210 463).
Az EP-választások to­váb­bi ér­de­kes szín­folt­ja, hogy a pár­tok kö­zül egyik sem volt ké­pes meg­szó­lí­ta­ni an­­nyi vá­lasz­tót, mint 2002-ben (ez még a fe­gyel­me­zett vá­lasz­tói tá­bo­rá­ról hí­res MKP-nak sem si­ke­rült). Tény azon­ban az, hogy a kor­mány­párt­ok jobb ered­ményt ér­tek el, mint az el­len­zék (te­hát Szlo­vá­ki­á­ban nem a kor­mány el­le­ni til­ta­ko­zó vok­so­lás­ról volt szó), ami a leg­több EU-államban más­képp tör­tént (ezt rész­ben az is ma­gya­ráz­za, hogy Miku­láš Dzu­rin­da kor­má­nyá­nak – a mos­ta­ni és az elő­ző kor­mány élén is ő állt – ér­de­me az or­szág EU tag­sá­gá­nak ki­ví­vá­sa).

5. táb­lá­zat. A rész­vé­te­li arány ala­ku­lá­sa az EP-választásokon és a 2002. évi par­la­men­ti vá­lasz­tá­so­kon a ma­gyar ki­sebb­ség ál­tal la­kott dél-szlo­vá­ki­ai já­rá­sok­ban

For­rás: A Szlo­vák Köz­tár­sa­ság Sta­tisz­ti­kai Hi­va­ta­la, 2004.

1. áb­ra. Az el­múlt 14 év par­la­men­ti vá­lasz­tá­sa­in, az or­szág EU csat­la­ko­zá­sa kap­csán ki­írt nép­sza­va­zá­son és az el­ső szlo­vá­ki­ai EP-választáson va­ló rész­vé­tel ala­ku­lá­sa

For­rás: Sme, 2004. jú­ni­us 15.

6. táb­lá­zat. A 2002. évi szlo­vá­ki­ai par­la­men­ti vá­lasz­tá­so­kon és a 2004. évi EP-választásokon ka­pott sza­va­za­tok ala­ku­lá­sa a leg­erő­sebb pár­to­kat il­le­tő­en

For­rás: Sme, 2004. jú­ni­us 15.

2. áb­ra. A 2002. évi szlo­vá­ki­ai par­la­men­ti vá­lasz­tá­so­kon és a 2004. évi szlo­vá­ki­ai EP-választásokon leg­si­ke­re­seb­ben sze­rep­lő pár­tok sza­va­zat­vesz­té­se

For­rás: Sme, 2004. jú­ni­us 15.

A szlo­vá­ki­ai EP-választások vissz­hang­ja

Az EP-be be­ju­tott szlo­vá­ki­ai pár­tok ki­vé­tel nél­kül si­ker­ként köny­vel­ték el a vá­lasz­tá­si ered­mé­nye­i­ket, nem sok fi­gyel­met szen­tel­tek an­nak a tény­nek, hogy a vá­lasz­tók több mint 80%-a a tá­vol­ma­ra­dá­sá­val üzen­te szá­muk­ra, hogy meg­csö­mör­löt­tek a ha­zai po­li­ti­kai élet kép­vi­se­lő­i­től.
A po­li­ti­kai elem­zők sze­rint mind az EP-választások vesz­tes, mind pe­dig a nyer­tes párt­ja­i­nak na­gyon gyor­san ér­tel­mez­nie ké­ne a már-már apá­tia ha­tá­rán ál­ló vá­lasz­tó­pol­gár fi­gyel­mez­te­té­sét, azt, hogy min­den ötö­dik szlo­vá­ki­ai csa­lád a sze­gény­sé­gi kü­szöb kö­rü­li jö­ve­de­lem­ből él, s ezen szo­ci­á­lis prob­lé­má­ra kel­le­ne in­kább a pár­tok­nak össz­pon­to­sí­ta­ni a bel­ső és kül­ső csa­tá­ro­zá­sa­ik he­lyett.

Mel­lék­let

1. tér­kép. Az EP-választásokon va­ló rész­vé­te­li arány meg­osz­lá­sa a kör­ze­tek szint­jén

For­rás: Szlo­vák Köz­tár­sa­ság Sta­tisz­ti­kai Hi­va­ta­la, 2004.

2. tér­kép. Az EP-választások nyer­te­sei a kör­ze­tek szint­jén

For­rás: Szlo­vák Köz­tár­sa­ság Sta­tisz­ti­kai Hi­va­ta­la, 2004.

3. tér­kép. Az EP-választások al­kal­má­val az MKP-ra le­adott ér­vé­nyes sza­va­za­tok rész­ará­nyá­nak meg­osz­lá­sa kör­ze­ten­ként

For­rás: Szlo­vák Köz­tár­sa­ság Sta­tisz­ti­kai Hi­va­ta­la, 2004.

Fel­hasz­nált iro­da­lom

Sme, 2004. jú­ni­us 12.
Sme, 2004. jú­ni­us 14.
Sme, 2004. jú­ni­us 15.
Új Szó, 2004. jú­ni­us 7.
Új Szó, 2004. jú­ni­us 11.
Új Szó, 2004. jú­ni­us 12.
Új Szó, 2004. jú­ni­us 14.
Új Szó, 2004. jú­ni­us 15.
www.statistics.sk

Rácz Kálmán: Esztergomi érsekség kontra csehszlovák állam – egyházi birtokperek a hágai bíróság elõtt (1. rész)

Be­ve­ze­tő

1923 vé­gén az esz­ter­go­mi ér­sek, a székesfőkáptalan, az esz­ter­go­mi és bu­da­pes­ti sze­mi­ná­ri­u­mok, il­let­ve ve­lük együtt öt má­sik ma­gyar­or­szá­gi ka­to­li­kus egy­há­zi in­téz­mény ke­re­se­tet nyúj­tott be a cseh­szlo­vák ál­lam el­len a há­gai szék­he­lyű, ún. Magyar–Csehszlovák Ve­gyes Dön­tő­bí­ró­ság előtt. A per­lés oka, a most már kül­föl­di­nek szá­mí­tó in­téz­mé­nyek fel­vi­dé­ki bir­to­ka­in 1919-ben fo­ga­na­to­sí­tott zár­lat volt, mely­nek so­rán a bir­to­ko­kon ál­la­mi kény­szer­ke­ze­lést ve­zet­tek be, és így meg­fosz­tot­ták az ere­de­ti tu­laj­do­no­so­kat a ke­ze­lés és ha­szon­él­ve­zet jo­gá­tól.
A mai köz­vé­le­mény előtt meg­le­he­tő­sen is­me­ret­len­nek szá­mí­tó ma­gyar–cseh­szlo­vák jog­vi­ta, há­gai per kez­dő­dött meg ez­zel, mely­nek jog­tör­té­ne­ti vo­nat­ko­zá­sai mel­lett a po­li­ti­ka­tör­té­ne­ti jel­lem­zők – eze­ken van e mun­ka hang­sú­lya is – szin­tén fi­gyel­met ér­de­mel­nek. A ma­gyar kül­po­li­ti­ká­ban ját­szott sze­re­pe mel­lett pél­dá­ul az, hogy a nem­zet­kö­zi bí­ró­ság elé a ka­to­li­kus egy­ház­zal kap­cso­la­tos ügy ke­rült, ami po­li­ti­kai pi­kan­té­ri­át adott a kér­dés­nek, és Há­ga, Esz­ter­gom, il­let­ve a prá­gai és bu­da­pes­ti dip­lo­má­cia mel­lett a Va­ti­kánt is fő­sze­rep­lő­vé tet­te. A két vi­lág­há­bo­rú kö­zött tör­tén­tek to­váb­bá azért is ér­de­ke­sek le­het­nek szá­munk­ra, mi­vel olyan ügy­nek, prob­lé­má­nak je­len­tet­ték az el­ső fel­vo­ná­sát, mely­nek bi­zo­nyos vo­nat­ko­zá­sai a kér­dés több év­ti­zed­re szó­ló ki­kap­cso­lá­sa és a szlo­vá­ki­ai föld­kér­dés ren­de­zet­len­sé­ge okán má­ig ak­tu­á­li­sak.
Az el­ső vi­lág­há­bo­rú után az esz­ter­go­mi ér­sek­ség ja­va­dal­ma­sai és a töb­bi egy­há­zi bir­to­kos az új szom­szé­dok­kal szem­be­ni va­gyon­sé­rel­mé­vel nem volt egye­dül. A ma­gyar ál­lam­pol­gár­ok utód­ál­lam­ok­hoz ke­rült in­gat­lan­va­gyo­nát il­le­tő ha­son­ló el­já­rás­ra ren­ge­teg pél­da akadt Cseh­szlo­vá­kia mel­lett Ro­má­ni­á­ban és Ju­go­szlá­vi­á­ban is, a ká­ro­sul­tak szá­má­ra re­ményt szin­te csak az a per­lé­si le­he­tő­ség je­len­tett, me­lyet a tri­a­no­ni bé­ke­szer­ző­dés 250. pa­ra­gra­fu­sa nyúj­tott. Az utód­ál­lam­ok kü­lön­bö­ző, el­ső­sor­ban a föld­re­form­ok­ból fa­ka­dó ren­del­ke­zé­se­i­vel szem­ben a tu­laj­do­nuk­ról ter­mé­sze­te­sen le­mon­da­ni nem aka­ró ma­gyar ál­lam­pol­gár­ok ez­rei él­tek a fel­kí­nált le­he­tő­ség­gel, és at­tól füg­gő­en, hogy hol szen­ved­ték el a kárt, a ro­mán, cseh­szlo­vák vagy ju­go­szláv vi­szony­lat­ban lét­re­ho­zott há­gai dön­tő­bí­ró­ság­hoz for­dul­tak pa­na­szuk­kal.
A dön­tő­bí­ró­ság­ok elé ke­rült ma­gyar ér­de­kelt­sé­gű jog­vi­tá­kat azok jel­leg­ze­tes vo­ná­sai alap­ján több cso­port­ba so­rol­hat­juk. Sa­já­tos jel­lem­zői vol­tak az ún. ag­rár­pe­rek­nek, va­gyis azok­nak a pa­na­szok­nak, me­lyek­nél a ke­re­set tár­gya­ként ma­gyar ál­lam­pol­gár­ok va­la­me­lyik utód­ál­lam te­rü­le­tén fek­vő bir­to­ká­nak ag­rár­re­form cí­mén tör­tént le­fog­la­lá­sa, il­let­ve az ezért fi­ze­ten­dő kár­té­rí­tés sze­re­pelt. Az ag­rár­pe­rek ká­ro­sult­ja­i­nak több­sé­ge op­táns volt, te­hát olya­nok, akik a ma­gyar ál­lam­pol­gár­sá­guk fenn­tar­tá­sa ér­de­ké­ben a vi­lág­há­bo­rú után „op­tál­tak”, s így nem let­tek cseh­szlo­vák, ro­mán vagy ju­go­szláv ál­lam­pol­gár­ok. Az op­tán­sok túl­nyo­mó ré­sze a ro­mán vi­szony­lat­ban fel­ál­lí­tott ve­gyes dön­tő­bí­ró­ság elé nyúj­tot­ta be ke­re­se­tét. Több mint öt­száz ag­rár­per volt fo­lya­mat­ban a két vi­lág­há­bo­rú köz­ti idő­szak so­rán, me­lyek­nél a le­fog­lalt föld­te­rü­let kö­rül­be­lül 1,2 mil­lió kat. hol­dat tett ki, hoz­zá­ve­tő­leg egy­mil­li­árd arany­ko­ro­na ér­ték­kel.
Az egy­há­zi pe­rek, me­lyek kö­zé a té­mán­kat je­len­tő jog­vi­ták is tar­toz­tak, tu­laj­don­kép­pen szin­tén ag­rár­pe­rek vol­tak, hi­szen több­nyi­re itt is a föld­re­form­ok mi­att tör­tént a per­lés, de a ká­ro­sul­tak egy­há­zi mi­vol­tá­ból fa­ka­dó egyéb jel­lem­zők, bo­nyo­dal­mak, töb­bek kö­zött a Va­ti­kán ér­de­kelt­sé­ge e pe­re­ket jel­le­gük­ben a töb­bi ag­rár­per­től el­té­rő­vé tet­ték.
A há­gai bí­ró­sá­gok előtt ezen­kí­vül olyan pe­rek is foly­tak, me­lye­ket ala­pít­vá­nyi ja­vak, bá­nyák, ipa­ri vál­la­la­tok, vas­utak, a Habs­burg-csa­lád tu­laj­do­nát ké­pe­ző va­gyo­nok, to­váb­bá in­gó­sá­gok el­vé­te­le vagy meg­ron­gá­lá­sa mi­at­ti vis­­sza­adás, kár­té­rí­tés cí­mén in­dí­tot­tak. Az át­csa­tolt te­rü­le­tek­ről el­me­ne­kült tiszt­vi­se­lők­nek az el­ma­radt fi­ze­tés vagy nyug­díj fo­lyó­sí­tá­sa vé­gett kö­rül­be­lül há­rom­ezer pe­re volt tár­gya­lás alatt.
A ma­gyar po­li­ti­ka és köz­vé­le­mény ré­szé­ről nagy ér­dek­lő­dést vál­tott ki a ma­gyar–cseh­szlo­vák fó­rum elé tar­to­zó Páz­mány Pé­ter Tu­do­mány­egye­tem ügye is. Ez a jog­vi­ta, ta­lán ép­pen a per­bé­li ma­gyar győ­ze­lem mi­att vi­szony­lag gaz­dag szak­iro­da­lom­mal ren­del­ke­zik, ami a töb­bi per­ről már ke­vés­bé mond­ha­tó el (Kiss 1991; Váli 1934a, 1934b; An­gyal 1934). Meg­le­pő mó­don a köz­is­mert­nek szá­mí­tó op­táns pe­rek­ről is in­kább csak a két vi­lág­há­bo­rú kö­zött szü­let­tek jo­gi vagy tör­té­ne­ti mun­kák (Markó 1927; Alkér 1927; Szla­dits 1920; Luk­ács 1928; Mat­he­o­vits 1929; Geő­cze 1927; Rut­tkay 1930; Magy­a­ry 1927). Ezek szer­zői azon­ban ak­kor még – ért­he­tő­en – kí­sér­le­tet sem tet­tek a hát­tér­ese­mé­nyek meg­vi­lá­gí­tá­sá­ra. A kö­zel­múlt és nap­ja­ink tör­té­net­írá­sá­ból a kér­dés­ről in­kább csak a kor­sza­kot ös­­sze­fog­la­ló szin­té­zi­sek egy-egy be­kez­dé­sé­ből ér­te­sü­lünk.
A tör­té­net­írás adós­sá­gá­ra a ma­gya­rá­za­tot el­ső­sor­ban a for­rá­sok hi­á­nyos volta,1 és nem a kér­dés je­len­tő­sé­gé­nek alá­be­csü­lé­se je­len­ti. A há­gai pe­rek pénz­be­li tét­jét Beth­len mi­nisz­ter­el­nök 1930-as kép­vi­se­lő­há­zi be­szé­dé­ben ele­mez­te ér­zék­le­te­sen, mely sze­rint a 4500 ma­gyar ér­de­kelt­sé­gű per­ben az összköve­te­lés ér­té­ke meg­ha­lad­ta a két­mil­li­árd arany­ko­ro­nát, és ez a nem­ze­ti va­gyon egy­ki­len­ced ré­szét je­len­tet­te, mely­nek ha csak az el­ma­radt adó­ját ve­szik fi­gye­lem­be, ak­kor is sú­lyos mil­li­ók­tól esett el az or­szág. Er­ről pe­dig Beth­len sze­rint óri­á­si hi­ba len­ne ön­ként le­mon­da­ni (Beth­len 1930). Kép­vi­se­lő­tár­sai kö­zül nem min­den­ki ér­tett egyet a kor­mány pe­rek­hez va­ló ra­gasz­ko­dá­sá­val, és az el­len­zék so­rai kö­zül ar­ra hív­ták fel a fi­gyel­met, hogy a mi­nisz­ter­el­nök és más ve­ze­tő po­zí­ci­ót el­fog­la­ló sze­mé­lyi­sé­gek – töb­bek kö­zött Te­le­ki Pál, vagy az 1921–22 so­rán kül­ügy­mi­nisz­ter Bán­ffy Mik­lós – sze­mé­lye­sen ér­de­kel­tek az ügy­ben er­dé­lyi bir­to­ka­ik mi­att, és szá­muk­ra ez a sze­mé­lyes, il­let­ve egy szűk tár­sa­dal­mi cso­port­ra vo­nat­ko­zó érin­tett­ség je­len­ti a fő mo­ti­vá­ci­ót, nem an­­nyi­ra az or­szág ér­de­ke. A kor­mány ezért egy har­mad­ran­gú kér­dés mi­att hos­­szú éve­ken át fe­les­le­ge­sen ha­da­ko­zik, sőt pri­vát ér­de­ke­ket véd­ve komp­ro­mit­tál­ja a ma­gyar dip­lo­má­ci­át (Beth­len 1930).
A va­gyon­kér­dés és a ma­gyar kül­po­li­ti­ka ös­­sze­füg­gé­sé­nek e meg­le­he­tő­sen sar­kí­tott jel­lem­zé­sé­vel szem­ben meg­ál­la­pít­ha­tó, hogy a kor­mány szá­má­ra ép­pen a há­gai in­gat­lan­pe­rek kül­po­li­ti­kai sú­lyá­ban rej­lett a kér­dés iga­zi je­len­tő­sé­ge. A kül­po­li­ti­kai pri­o­ri­tá­sok­ba il­lesz­ke­dő­en a „ma­gyar ügy” egy olyan nem­zet­kö­zi fó­ru­mot ka­pott ugyan­is, ahol az eu­ró­pai po­li­ti­ka és köz­vé­le­mény ér­dek­lő­dé­se mel­lett a tri­a­no­ni jog­ta­lan­sá­gok de­monst­rá­lá­sá­ra nyílt fo­lya­ma­tos le­he­tő­ség. Kü­lö­nö­sen igaz volt ez az esz­ter­go­mi ér­sek­ség va­gyon­pe­ré­re, mel­­lyel szo­ro­san ös­­sze­füg­gött a fő­egy­ház­me­gye kor­mány­za­ti in­teg­ri­tá­sá­nak a tri­a­no­ni ha­tá­rok el­le­né­re tör­té­nő fenn­tar­tá­sá­ért – ter­mé­sze­te­sen nem a kom­pe­ten­ci­á­val e té­ren nem ren­del­ke­ző há­gai bí­ró­ság előtt – ví­vott po­li­ti­kai harc is. A ré­gi egy­ház­szer­ve­ze­ti ha­tá­rok­nak az új ál­lam­ha­tár­ok el­le­né­re tör­té­nő meg­őr­zé­sé­re irá­nyu­ló tö­rek­vés így Tri­a­non min­den­re ki­ter­je­dő ér­vé­nyé­nek kés­lel­te­té­sé­re is al­kal­mas­nak bi­zo­nyult.
Je­len dol­go­zat a nagy­részt Cseh­szlo­vá­ki­á­hoz ke­rült esz­ter­go­mi ér­sek­ség el­ső vi­lág­há­bo­rú utá­ni kor­mány­zá­si prob­lé­má­i­nak a bir­tok­pe­rek­kel va­ló ös­­sze­füg­gé­se­it is meg­kí­sér­li is­mer­tet­ni, a fő­egy­ház­me­gyei bir­to­kok vis­­sza­szer­zé­sé­ért foly­ta­tott küz­de­lem be­mu­ta­tá­sá­nak ke­re­té­ben.

Az esz­ter­go­mi fő­egy­ház­me­gye ja­va­dal­ma­sai és a tri­a­no­ni ál­lam­ha­tár

Az or­szág el­ső vi­lág­há­bo­rú utá­ni te­rü­let­vesz­te­sé­ge­i­vel együtt a ma­gyar ka­to­li­kus egy­ház bir­tok­va­gyo­na is je­len­tős mér­ték­ben meg­csap­pant. A Tri­a­non előt­ti Ma­gyar­or­szág ka­to­li­kus egy­há­zi ja­va­dal­ma­i­nak összter­je­del­me kö­zel járt a két­mil­lió kat. hold­hoz, ami 1920-ra egy­mil­lió hold alá csök­kent. A ma­gyar egy­ház el­ve­szí­tet­te te­hát bir­to­ka­i­nak kö­rül­be­lül a felét2.
Mi­vel jo­gi ér­te­lem­ben nem az ál­ta­lá­ban vett ma­gyar ka­to­li­kus egy­ház szá­mí­tott a va­gyon tu­laj­do­no­sá­nak, ha­nem an­nak egyes in­téz­mé­nyei, így föld­raj­zi el­he­lyez­ke­dé­sük­ből és bir­to­ka­ik te­rü­le­ti struk­tú­rá­já­ból adó­dó­an a vesz­te­ség kü­lön­bö­ző mér­ték­ben súj­tot­ta a ja­va­dal­mas püs­pök­sé­ge­ket, ér­sek­sé­ge­ket, székeskáptalanokat, társaskáptalanokat, re­á­lis apát­sá­go­kat, sze­mi­ná­ri­u­mo­kat, szer­ze­tes­ren­de­ket, ok­ta­tó-ne­ve­lő in­téz­mé­nye­ket és egyéb egy­há­zi jo­gi sze­mé­lye­ket.

1. táb­lá­zat. Az egyes ja­va­dal­mas egy­há­zi in­téz­mé­nyek föld­bir­to­ka­i­nak ha­tár­vál­to­zás utá­ni el­he­lyez­ke­dé­se

For­rás: Esz­ter­go­mi Prí­má­si Le­vél­tár Cat. D/c. Fel­vi­dé­ki bir­tok­ügyek, 2. do­boz

A tri­a­no­ni ha­tá­rok cseh­szlo­vák vi­szony­lat­ban az esz­ter­go­mi ér­se­ki, va­la­mint a kas­sai, rozs­nyói, szat­má­ri ró­mai ka­to­li­kus és a mun­ká­csi, eper­je­si gö­rög ka­to­li­kus püs­pö­ki egy­ház­me­gyé­ket szel­ték. Kö­zü­lük az esz­ter­go­mi egy­ház­me­gye igen sa­já­tos hely­zet­be ju­tott, hi­szen a fel­so­rol­tak kö­zül egyet­len­ként ne­ki ma­radt csak a szék­he­lye Ma­gyar­or­szá­gon, még­pe­dig úgy, hogy te­rü­le­té­nek túl­nyo­mó több­sé­ge Cseh­szlo­vá­ki­á­ban fe­küdt. Eb­ből kö­vet­ke­ző­en a fő­egy­ház­me­gye ma­gyar­or­szá­gi ré­szén szé­ke­lő ordi­ná­ri­ust az ál­lam­ha­tár vág­ta el fel­vi­dé­ki plé­bá­ni­á­i­tól, a köz­pont­ban szé­ke­lő ja­va­dal­mas in­téz­mé­nye­ket pe­dig az egyik leg­fon­to­sabb be­vé­te­li for­rá­su­kat je­len­tő bir­to­ka­ik leg­na­gyobb és leg­jobb mi­nő­sé­gű ré­szé­től. A to­váb­bi­ak­ban elő­ször a va­gyo­ni hely­zet­ben be­kö­vet­ke­zett vál­to­zást mu­tat­juk be, va­gyis ho­gyan érin­tet­te az új ha­tár az ér­sek­ség, székesfőkáptalan, esz­ter­go­mi sze­mi­ná­ri­um és a Köz­pon­ti Pap­ne­vel­de bir­tok­va­gyo­nát.

Az esz­ter­go­mi ér­sek­ség mint ja­va­dal­mas in­téz­mény tá­mo­ga­tá­sá­ról az ural­ko­dók Szent Ist­ván óta bő­ke­zű­en gon­dos­kod­tak, el­ső­sor­ban bir­tok­ado­má­nyo­zás for­má­já­ban. Az ér­se­ki bir­tok egy­részt a ko­rai ala­pí­tás okán – a ké­sőb­bi ala­pí­tá­sú egy­ház­me­gyék­nek, fő­leg a XVIII. szá­za­di­ak­nak már nem ju­tott ilyen bő­sé­ges ja­va­da­lom –, más­részt a prí­má­si mél­tó­ság­hoz kö­tő­dő meg­kü­lön­böz­te­tett ural­ko­dói kegy­ből adó­dó­an az or­szág leg­na­gyobb­jai kö­zé emel­ke­dett. Az év­szá­zad­ok so­rán nem­csak az ural­ko­dók hal­moz­ták el bir­to­kok­kal és jö­ve­del­me­ző ki­vált­sá­gok­kal az ér­se­ki szék

1. áb­ra. Egy­ház­me­gyék és -tartományok a tör­té­ne­ti Ma­gyar­or­szá­gon

be­töl­tő­it, ha­nem az in­gat­lan­va­gyon for­rá­sai a te­he­tős csa­lá­dok ma­gán­ado­má­nyo­zá­sai és az ér­se­kek vá­sár­lá­sai, szer­ze­mé­nyei is voltak3. Az el­ső vi­lág­há­bo­rú vé­gén az ér­se­ki bir­tok­va­gyon összter­je­del­me így már 88 803 kat. hol­dat tett ki, me­lyek Bars, Esz­ter­gom, Hont, Ko­má­rom, Nóg­rád, Nyitra, Po­zsony és Tren­csén me­gyé­ben he­lyez­ked­tek el, és az esz­ter­go­mi, ér­sek­új­vá­ri, gútai, nagysallói, dré­ge­lyi, verebélyi, va­la­mint a po­zso­nyi ura­dal­mi ke­rü­le­te­ket szer­vez­ték meg raj­tuk. A dré­ge­lyi ura­dal­mat és az esz­ter­go­mi né­hány te­le­pü­lé­sét le­szá­mít­va va­la­men­­nyi Cseh­szlo­vá­ki­á­hoz ke­rült. A Tri­a­non ál­ta­li vesz­te­ség így az ér­sek­ség va­gyo­ná­ból 51 315 kat. hold­ra rú­gott, amely vár­me­gyén­ként a kö­vet­ke­ző te­le­pü­lé­sek ha­tá­rá­ba tar­to­zó föl­de­ket je­len­tet­te:
1. Esz­ter­gom vár­me­gye – Bart (ma: Bruty) 728 kh, Búcs (Búè) 1587 kh, Duna­mocs (Moèa) 898 kh, Érsek­ké­ty (Kvetná) 726 kh, Far­nad (Farná) 1307 kh, Kéménd (Kamenín) 1086 kh, Kural (Kura¾any) 423 kh, Magy­ar­szőgy­én (Svodín) 1135 kh, Muzs­la (Mužla) 3367 kh, Nagyö­lved (Ve¾ké Ludnice) 1979 kh, Német­szőgy­én (Svodín) 316 kh, Pár­kány (Štúrovo) 212 kh;
2. Ko­má­rom vár­me­gye – Bajcs (Bajè) 6257 kh, Heté­ny (Chotín) 2523 kh, Imely (Ime¾) 449 kh, Kürt (Strekov) 1863 kh, Mar­tos (Martovce) 903 kh, Naszvad (Nesvady) 3651 kh, Per­be­te (Pribeta) 1372 kh, Udvard (Dvory n. Žitavou) 998 kh, Gúta (Kolárovo) 3138 kh, Ke­szeg­fal­va (Kamenièná) 3138 kh, Szímő (Zemné) 316 kh;
3. Hont vár­me­gye – Ipo­ly­hid­vég (Ipe¾ské Predmostie) 631 kh, Hon­tfüzes­gy­ar­mat (Hontianska Vrbica) 466 kh, Szete (Kubáòovo) 772 kh, Bajta (Baj­ta­va) 667 kh, Garam­kövesd (Kamenica n. Hr.) 1146 kh, Leléd (Lelá) 593 kh, Ipo­lys­zal­ka (Salka) 705 kh;
4. Bars vár­me­gye – Bar­slé­dec (Ladice) 470 kh, Garam­szen­tgyö­rgy (Jur n. Hronom) 661 kh, Hölvé­ny (Hulvinky) 448 kh, Nagy­sal­ló (Tekovské Lužany) 714 kh, Aha (Horný Ohaj) 173 kh, Bar­scse­ke (Èaka) 397 kh, Vere­bé­ly (Vráble) 250 kh;
5. Nyit­ra vár­me­gye – Nagy­cé­té­ny (Ve¾ký Cet­ín) 381 kh, Nyit­ra­e­ger­szeg (Jelšovce) 54 kh, Nyit­ra­na­gy­kér (Ve¾ký Kýr) 6 kh, Üz­bég (Zbehy) 579 kh, Ér­sek­új­vár (Nové Zámky) 992 kh, Tar­dos­kedd (Tvrdošovce) 1472 kh, Kino­rá­ny (Chynorany) 78 kh;
6. Po­zsony vár­me­gye – Alsós­zer­da­he­ly (Dolná Streda) 65 kh, Vága (Váhovce) 319 kh, Zsi­gárd (Žiharec) 604 kh, Nagy­szom­bat (Trnava) 63 kh;
7. Tren­csén vár­me­gye – Ribé­ny (Rybany) 46 kh.
Az el­sza­kadt bir­to­kok a jö­ve­del­me­ző­ség szem­pont­já­ból leg­ér­té­ke­sebb ré­sze­ket is tar­tal­maz­ták, me­lyek a Du­na bal part­ján Esz­ter­gom és Ko­má­rom me­gyé­ben, va­la­mint ki­sebb rész­ben Bars me­gyé­ben hú­zód­tak. Itt vol­tak azok a szé­les pusz­ták is me­lye­ket az ér­se­kek je­len­tős anya­gi rá­for­dí­tás­sal a Tri­a­non előt­ti év­ti­ze­dek­ben min­ta­gaz­da­ság­ok­ká fej­lesz­tet­tek. Az in­ten­zív gaz­dál­ko­dá­si for­mák al­kal­ma­zá­sá­ban el­ső­sor­ban Bajcs, Far­kasd (ma Bajcs ré­sze), Any­a­la, Bál­vány­sza­kál­las (Ke­szeg­fal­va ré­sze), Lán­dor (Ko­má­rom ré­sze) és Kaval­hát (Ke­szeg­fal­va ré­sze) je­les­ke­dett (Dó­ka 1997:135). Az észa­kibb te­rü­le­te­ken a más adott­sá­gok­ból fa­ka­dó­an már nem a me­ző­gaz­da­sá­gi ter­me­lés ha­nem az er­dő­gaz­dál­ko­dás do­mi­nált. A pozso­nyp­üspöki és a nagy­sal­lói er­dő­gaz­da­ság is Cseh­szlo­vá­ki­á­hoz ke­rült, mind­ket­tő egy­aránt majd 3000 kh er­dő­te­rü­le­tet igaz­gat­va.
Az esz­ter­go­mi szé­kes­főkáp­ta­lant Szent Ist­ván a ha­gyo­mány sze­rint az ér­sek­ség­gel egy­id­őben ala­pí­tot­ta. Kez­det­ben nem volt va­gyon­jo­gi­lag önál­ló, ha­nem az ér­sek­től kap­ta az el­lá­tá­sá­hoz szük­sé­ges ja­va­kat, s csak a XII. szá­zad­ban ju­tott önál­ló bir­tok­jog­hoz. A káp­ta­lan az idők fo­lya­mán szin­tén te­kin­té­lyes va­gyon­ra tett szert, mely­nek for­rá­sai az ér­se­ki bir­to­kok­hoz ha­son­ló­an ki­rá­lyi ado­má­nyo­zás, ma­gán­ado­má­nyo­zás és önál­ló va­gyon­szer­zés egy­aránt vol­tak. Az esz­ter­go­mi ér­se­ki szék ki­vált­sá­gos hely­ze­te a káp­ta­lan ré­szé­re tör­té­nő ki­rá­lyi ado­má­nyo­zá­sok­ban is meg­mu­tat­ko­zott, mi­vel több­ször elő­for­dult, hogy nem­csak a ko­ro­ná­zó ér­sek, ha­nem an­nak ta­nács­adó és ki­se­gí­tő tes­tü­le­te a káp­ta­lan is ré­sze­sült ko­ro­ná­zá­si aján­dék­ban, va­gyis új bir­tok­ado­mány­ban. A fő­káp­ta­lan ja­va­dal­má­nak még a két vi­lág­há­bo­rú kö­zött is a stal­lu­mok szá­ma sze­rint kü­lön va­gyon­sá­gai vol­tak, te­hát kü­lön va­gyo­na volt a nagy­pré­post­nak és min­den ka­no­nok­nak. Esze­rint hu­szon­két ka­no­no­ki ja­va­da­lom, pra­e­ben­da lé­te­zett, ezen­kí­vül a Lábathlani-féle és a Bak­ács-Ká­pol­na ala­pít­vá­nyi bir­to­ka­i­ból ki­ala­kí­tott két praebenda, il­let­ve az egész káp­ta­lan­nak mint tes­tü­let­nek kü­lön praebendája, ös­­sze­sen te­hát hu­szon­öt. A bir­to­ko­kat egy­ség­ben ke­zel­ték, me­lyek jö­ve­del­mét az egyes ka­no­no­kok­nak éven­te ki­osz­tot­ták meg­ha­tá­ro­zott kulcs sze­rint. Na­gyobb jö­ve­de­lem­rész az elő­ke­lőbb mél­tó­sá­gok­nak, ki­sebb az ala­cso­nyabb ran­gú­ak­nak járt. Ezt a fel­osz­tá­si kul­csot Seré­di prí­más 1932 ja­nu­ár­já­tól ha­tá­lyon kí­vül he­lyez­te, mi­vel a tri­a­no­ni bir­tok­vesz­te­ség mi­att olyan cse­kély jö­ve­de­lem állt ren­del­ke­zés­re, hogy a kulcs be­tar­tá­sa mel­lett a leg­ala­cso­nyabb ran­gú­ak, a mes­ter­ka­no­nok már nem kap­hat­tak an­­nyit, ami a fenn­tar­tá­suk­hoz szük­sé­ges volt, így et­től kezd­ve az ös­­szes ka­no­nok egyen­lő­en ré­sze­se­dett a jö­ve­de­lem­ből. Eb­ben az idő­szak­ban egyéb­ként, ép­pen a jö­ve­del­mek csök­ke­né­se mi­att a hu­szon­két ka­no­no­ki stal­lum­ból már csak ti­zen­ket­tő volt betöltve4.
Az el­ső vi­lág­há­bo­rú vé­gén a káp­ta­lan 53 169 kat. hold föld­bi­rok­kal ren­del­ke­zett, mely­ből 30 987 hold ke­rült cseh­szlo­vák te­rü­let­re. A hu­szon­két igaz­ga­tá­si ke­rü­let bir­to­kai hét me­gyé­ben – Esz­ter­gom, Bars, Hont, Ko­má­rom, Nóg­rád, Nyitra, So­mogy – fe­küd­tek, me­lyek kö­zül So­mogy ki­vé­te­lé­vel min­den­hol ér­ték vesz­te­sé­gek a káp­ta­lant. Esz­ter­gom me­gyé­ben a Du­na bal part­ján volt meg­szer­vez­ve a nánai és a kő­híd­gyar­ma­ti ke­rü­let, me­lyek­hez Nána (Pár­kány ré­sze), Ebed (Obid), Kic­sind (Malá), Kis­ta­ta (Kő­híd­gyar­mat/Kamenný Most ré­sze), Li­bád (¼ubá) és Bars me­gyé­ből Garam­da­másd (Damáša) tar­to­zott. Ko­má­rom me­gyé­ben a Du­na bal part­ján, sík te­rü­le­ten Szen­tmik­ló­son (Udvard/Dvory nad Žitavou ré­sze), Izsán (Iža), Agya­go­son (Mar­tos/Martovce ré­sze) vol­tak a fő­káp­ta­lan gaz­da­sá­gi köz­pont­jai, s hoz­zá­juk tar­to­zott még Csúz (Dubník), Kopán­kút (Csúz ré­sze) és őrs (mai őrsújfalu/Nová Stráž) is. Hont me­gyé­ben a Cseh­szlo­vá­ki­á­hoz ke­rült ré­szen Kis­kes­zi (Malé Kosihy), Páld (Pavlice), Helem­ba (Ch¾aba), Sze­bel­léb (Sebechleby), Né­me­ti (Hontianske Nemce) és Gyerk (Hrkovce) ura­dal­mai vol­tak há­rom ke­rü­let­be szer­vez­ve. Bars me­gyé­ben Be­se­nyő (Bešeòov), Tas­zár (Tasáre), Ko­vá­csi (Kozarovce), Nemcsé­ny (Nemèiòany), Kis­apá­ti (Opatová) ke­rü­let­köz­pon­tok­hoz szer­vez­ték Mikó­fal­va (Slepèany), Fakó­ve­ze­ké­ny (Plavé Vozokany), Zsem­lér (Žemliare), Apá­ti, Szlan­ce (Slance), Luko­va (Volkovce), Garam­szen­tbe­ne­dek (Hronský Beòa­dik), Pes­zér (Psiare), Kor­lát (Garamszent­be­ne­dek/Hronský Beòadik ré­sze), Szelc (Selce), Kis­val­kóc (Lukova ré­sze), Ebedec (Obyce), Már­ton­tag (Ebedec ré­sze), ura­dal­ma­it. Nyit­ra me­gyé­ben Cse­hi (Èechynce), Pográ­ny (Po­hra­nice), Ge­ren­csér (Nitrianske Hrnèiarovce) köz­pon­tú bir­tok­tes­tek vol­tak, me­lye­ket vi­szont ha­szon­bér­be ad­tak (Dó­ka 1997:79). A fő­káp­ta­la­ni bir­to­kok­ról meg­ál­la­pít­ha­tó, hogy itt az er­dők az ér­se­ki gaz­da­sá­gok­hoz ké­pest jó­val na­gyobb te­rü­le­tet fog­lal­tak el, de ér­té­kes fe­ke­te ön­tés­ta­la­jú föl­dek­kel is ren­del­kez­tek, me­lyek el­ső­sor­ban Esz­ter­gom, Ko­má­rom és Hont me­gyé­ben, Kiskeszi, Ebed, Izsa, Kis­ta­ta ha­tá­rá­ban vol­tak (Dó­ka 1997:76).
Az Oláh Mik­lós ér­sek ál­tal 1566-ban Nagy­szom­bat­ban ala­pí­tott Esz­ter­go­mi Sze­mi­ná­ri­um bir­to­kai a töb­bi pap­ne­vel­dé­hez ha­son­ló­an ki­mon­dot­tan cél­va­gyon­ok vol­tak, va­gyis be­vé­te­le­it az in­téz­mény fenn­tar­tá­sá­ra for­dí­tot­ták. A ja­vak ke­ze­lé­sét a fő­káp­ta­lan irá­nyí­tot­ta a kez­de­tek­től fog­va, és eb­ből kö­vet­ke­ző­en a há­gai bí­ró­ság előtt is a káp­ta­lan kép­vi­sel­te a sze­mi­ná­ri­u­mot. A pap­ne­ve­lő bir­tok­te­rü­le­te érin­tet­le­nül 6822 kat. hold volt, mely­ből 5112 kat. hold ke­rült Cseh­szlo­vá­ki­á­hoz. E te­rü­le­ten az er­dők és me­ző­gaz­da­sá­gi bir­to­kok kö­rül­be­lül fe­le-fe­le arány­ban osz­lot­tak meg. A fel­vi­dé­ki bir­to­kok kö­zül a szép­la­ka­pá­ti (Krásna nad Hornádom) ren­del­ke­ző­ség köz­sé­gei Abaúj me­gyé­ben vol­tak, ide tar­to­zott Gar­bóc (Bohdanovce), Fel­sőol­csvár (Ko­šic­ké Olšany), Alsó­hut­ka (Nižná Hutka), Bes­zter (Byster), Szil­vás­apá­ti (Vyšné Opatské) va­la­mint Le­be­nye (Alsóhutka ré­sze) és Te­le­ki (Szil­vás­apá­ti ré­sze) pusz­ták. A csif­fá­ri (Èifáre) ke­rü­let Bars me­gyé­ben fe­küdt aho­vá köz­pon­ton kí­vül Mel­lek (Me¾ek) és Al­só­ra­kon­ca (Rykynèice) tar­to­zott. A kic­sin­di ke­rü­let is el­sza­kadt, míg Ma­gyar­or­szá­gon a toko­di és tá­ti kör­zet ma­radt (Dó­ka 1997:80).
A bu­da­pes­ti Köz­pon­ti Pap­ne­vel­de bir­to­ka­it I. Fe­renc 1802-es ren­de­le­te óta szin­tén a fő­káp­ta­lan ke­zel­te, így a há­gai bí­ró­ság előtt ezt az in­téz­ményt is a káp­ta­lan kép­vi­sel­te. Bir­to­ka­i­nak túl­nyo­mó ré­sze a tri­a­no­ni Ma­gyar­or­szág te­rü­le­tén ma­radt – 9455 kat. hold­ból 8889 kat. hold – így mind­ös­­sze az 566 kat. hold nagy­sá­gú nyit­ra­pe­res­zlé­nyi (Prese¾any) bir­tok­ra vo­nat­ko­zott a cseh­szlo­vák ál­lam el­le­ni ke­re­se­te.

Zár­lat az egy­há­zi bir­to­ko­kon

A há­bo­rú el­vesz­té­se után, 1918 no­vem­be­ré­től cseh fegy­ve­res ala­ku­la­tok nyo­mul­tak be Ma­gyar­or­szág észa­ki ré­szé­re és fo­ko­za­to­san meg­száll­ták azt. 1919. ja­nu­ár 6-án ju­tot­tak az Esz­ter­gom­mal szem­ben fek­vő Pár­kány bir­to­ká­ba, s et­től kezd­ve szá­mít­hat­juk a fel­vi­dé­ki egy­há­zi ja­va­dal­mak tény­le­ges el­fog­la­lá­sát. Mi­vel a cseh csa­pa­tok a Du­na vo­na­lá­nak át­lé­pé­sét aka­dá­lyoz­va az érint­ke­zést rend­kí­vül meg­ne­he­zí­tet­ték, meg­sza­kadt a rend­sze­res kap­cso­lat az ot­ta­ni bir­to­kok igaz­ga­tá­si szer­vei és az esz­ter­go­mi jó­szág­kor­mány­zó­ság, va­la­mint ez­zel együtt az ordi­ná­ri­us és a fel­vi­dé­ki plé­bá­ni­ák kö­zött. A tu­da­tos el­zá­rás kö­vet­kez­té­ben a fő­egy­ház­me­gyei bir­to­kok, il­let­ve az ös­­szes ma­gyar­or­szá­gi köz­pon­tú egy­há­zi ja­va­da­lom ed­di­gi igaz­ga­tá­si mód­já­nak fenn­tar­tá­sa le­he­tet­len­né vált.
A gaz­dál­ko­dás fo­lya­ma­tos­sá­gá­nak fenn­tar­tá­sá­ra a meg­szál­ló ha­tó­sá­gok tar­tot­tak igényt, és hoz­zá is lát­tak egy új, egy­elő­re ide­ig­le­nes­nek szánt bir­tok­igaz­ga­tá­si szer­ve­zet ki­épí­té­sé­hez. Az új szer­ve­zet érin­tet­te a pil­la­nat­nyi­lag fő­pász­tor nél­kü­li fel­vi­dé­ki egy­ház­me­gyé­ket is, így azon püs­pök­sé­gek ese­té­ben, ahol a fő­pász­tor a meg­szál­lás so­rán el­tá­vo­zott, el­tá­vo­lít­ta­tott vagy ele­ve nem a cseh­szlo­vák ál­lam te­rü­le­tén szé­kelt, a bir­to­kok irá­nyí­tá­sá­ra gond­no­ko­kat bíz­tak meg. A Vavro Šro­bár ve­zet­te szlo­vák telj­ha­tal­mú mi­nisz­té­ri­um a sze­pe­si, besz­ter­ce­bá­nyai, nyit­rai püs­pök­sé­gek, a pan­non­hal­mi ben­cés rend és az esz­ter­go­mi ér­sek­ség va­gyo­ná­ra is ilyen gond­no­kot ne­ve­zett ki. Ezen­kí­vül el­len­őr­ző szerv­ként egy köz­pon­ti gond­nok­sá­got, ku­ra­tó­ri­u­mot ál­lí­tot­tak fel Po­zsony szék­hel­­lyel, Ka­rol Medvecky, a telj­ha­tal­mú mi­nisz­ter ka­to­li­kus egy­ház­ügyi re­fe­ren­sé­nek elnökletével.5 A ku­ra­tó­ri­um és a gond­no­kok a ja­va­dal­ma­so­kat figy­el­men ­kívül hagy­va tel­je­sen ön­ha­tal­mú­lag in­téz­ked­tek, gaz­da­tisz­te­ket he­lyez­tek át, ál­lat­ál­lo­mányt cse­re­be­rél­tek az ura­dal­mak kö­zött, al­kal­ma­zot­ta­kat vet­tek fel vagy csap­tak el.6 A prí­má­si és káp­ta­la­ni jó­szág­igaz­ga­tó­ság­nak et­től kezd­ve sem­mi­fé­le ren­del­ke­zé­si jo­ga nem volt. Ez az irá­nyí­tá­si rend­szer azon­ban még nem je­len­tett zár­la­tot, és csu­pán né­hány hó­na­pig állt fenn, mi­vel a Ta­nács­köz­tár­sa­ság alat­ti ma­gyar tér­fog­la­lás kö­vet­kez­té­ben meg­szűnt a ku­ra­tó­ri­um és a gond­no­kok te­vé­keny­sé­ge, amit a cseh­szlo­vák fenn­ha­tó­ság fel­újí­tá­sa után már nem is ál­lí­tot­tak vis­­sza. Hi­va­ta­lo­san a telj­ha­tal­mú mi­nisz­ter 1919. au­gusz­tus 11-i ren­de­le­te szűn­tet­te meg ezen in­téz­mé­nye­ket, amely egyút­tal az ál­la­mi zár­la­tot is el­ren­del­te az em­lí­tett ka­te­gó­ri­ák­ba tar­to­zó egy­há­zi bir­to­ko­kon, és lét­re­hoz­ta azok irá­nyí­tá­sá­nak új szer­ve­ze­tét.
Šro­bár au­gusz­tu­si ren­de­le­te a cseh­szlo­vák föld­bir­tok­re­form fo­lya­ma­tá­ba il­lesz­ke­dett, mely­nek alap­ve­tő tör­vé­nyi in­téz­ke­dé­sei 1918 és 1920 kö­zött lát­tak nap­vi­lá­got. A föld­re­form alap­tör­vény­ének az 1919. áp­ri­lis 16-án kelt 215/1919 sz. tör­vény szá­mít, amely a nagy­bir­tok­ok le­fog­la­lá­sá­ról in­téz­ke­dett. A tör­vény ér­tel­mé­ben le­fog­la­lás­ra ke­rül­tek a 150 hek­tárt meg­ha­la­dó me­ző­gaz­da­sá­gi, il­let­ve a 250 hek­tárt meg­ha­la­dó ve­gyes jel­le­gű (szán­tó, er­dő, le­ge­lő) bir­to­kok (Sbírka… 1919:289–290). Mint­hogy a nagy­bir­tok­ok az egész or­szág te­rü­le­tén szá­mo­sak és nagy ki­ter­je­dé­sű­ek vol­tak, a föld­re­form gya­kor­la­ti vég­re­haj­tá­sá­hoz évek hos­­szú so­rá­ra ki­ter­je­dő el­já­rás­ra volt szük­ség, ami mi­att az ere­de­ti tu­laj­do­nos az eset­leg sok év múl­va be­kö­vet­ke­ző tény­le­ges ál­la­mi ki­sa­já­tí­tá­sig vagy az el­ren­delt ál­la­mi kény­szer­ke­ze­lé­sig to­vább gaz­dál­kod­ha­tott bir­to­kán. A ma­gyar­or­szá­gi szék­he­lyű egy­há­zi bir­to­kok ese­té­ben azon­ban a ha­tó­sá­gi aka­dá­lyoz­ta­tás mi­att a tu­laj­do­no­si ke­ze­lés­re nem volt mód, ezért az ál­la­mi kény­szer­ke­ze­lést – ezt ren­de­li el az au­gusz­tu­si jog­sza­bály – szin­te azon­nal al­kal­maz­ták. A zár­la­ti kény­szer­ke­ze­lés jo­gi ér­te­lem­ben tu­laj­do­nos­vál­tást nem je­len­tett, az ere­de­ti bir­to­kos tu­laj­don­jo­ga az eset­le­ges ál­la­mi ki­sa­já­tí­tá­sig, il­let­ve a föld­osz­tó ak­ció cél­ja­i­ra va­ló fel­hasz­ná­lá­sig to­vább­ra is fenn­állt. A zár­lat a tu­laj­do­no­sok ren­del­ke­zé­si le­he­tő­sé­gé­nek meg­szűn­tét je­len­tet­te a bir­to­ka­ik fe­lett.
Mit tar­tal­ma­zott pon­to­san a Šrobár-féle ren­de­let? A 6525/19. szám alatt kelt jog­sza­bály a ma­gyar­or­szá­gi szék­he­lyű egy­há­zi ja­va­dal­ma­sok – esz­ter­go­mi ér­sek­ség, esz­ter­go­mi székesfőkáptalan, vá­ci káp­ta­lan, val­lás és ta­nul­má­nyi alap, esz­ter­go­mi és pes­ti pap­ne­vel­de, pan­non­hal­mi ben­cés rend, a le­ké­ri, jás­zói és zir­ci apát­ság – va­la­mint a nyitrai, besz­ter­ce­bá­nyai és sze­pe­si püs­pök­sé­gek Szlo­vá­kia te­rü­le­tén fek­vő min­den in­gó és in­gat­lan va­gyo­nát zár alá he­lyez­te, és gaz­da­sá­ga­ik igaz­ga­tá­sát a po­zso­nyi szék­hel­­lyel fel­ál­lí­tott Ró­mai Ka­to­li­kus Egy­há­zi Ja­vak Köz­pon­ti Bi­zott­sá­gá­ra (Centrálna sprá­va kato­lic­kych cirk. ve¾kostatkov) bíz­ta (Pálesch é.n.). 1921-ig újabb ren­del­ke­zé­sek kö­vet­kez­té­ben a Páz­mány Pé­ter Tu­do­mány­egye­tem, a csor­nai pre­mont­rei rend és a győ­ri káp­ta­lan va­gyo­na is zár­lat alá, ez­zel együtt a köz­pon­ti igaz­ga­tó­ság ke­ze­lé­sé­be ke­rült (Pálesch é.n.).
A ren­de­let­ben sze­rep­lő szlo­vá­ki­ai püs­pök­sé­gek bir­to­kai a fő­pász­to­ra­i­kat érin­tő fej­le­mé­nyek mi­att ju­tot­tak a ma­gyar­or­szá­gi egy­há­zi in­téz­mé­nyek bir­to­ka­i­hoz ha­son­ló sors­ra. Bat­thyá­ny Vil­mos nyit­rai és Rad­nai Far­kas besz­ter­ce­bá­nyai püs­pö­köt ugyan­is 1919 ele­jén ki­uta­sí­tot­ták Szlo­vá­kia te­rü­le­té­ről, míg Párvy Sán­dor sze­pe­si püs­pök ez év már­ci­u­sá­ban Bu­da­pes­ten el­hunyt. Ké­sőbb a rozs­nyói és kas­sai püs­pö­ki ja­vak­ra is ki­ter­jesz­tet­ték a zár­la­tot, Balás La­jos 1920-as és Fischer-Colbrie Ágos­ton 1925-ös ha­lá­la után. Mi­kor azon­ban 1920 vé­gén a nyitrai, besz­ter­ce­bá­nyai és sze­pe­si püs­pök­sé­ge­ket a Szent­szék szlo­vák fő­pász­tor­ok­kal töl­töt­te be Ka­rol Kmeko, Marián Blaha és Ján Voj­taš­šák sze­mé­lyé­ben, az új ja­va­dal­ma­sok­nak az őket meg­il­le­tő le­fog­lalt bir­to­ko­kat át­ad­ták. Rozs­nyó és Kas­sa ese­té­ben vi­szont er­re nem ke­rült sor, mi­vel fő­pász­to­ra­ik ha­lá­la után a Szent­szék és Cseh­szlo­vá­kia nem tu­dott az utó­dok sze­mé­lyé­ben meg­egyez­ni, ezért Ró­ma csu­pán apos­to­li ad­mi­niszt­rá­to­ro­kat ne­ve­zett ki e he­lyek­re. A kor­mány vá­lasz­kép­pen úgy mu­tat­ta ki ne­hez­te­lé­sét, hogy a püs­pök­sé­gi bir­to­ko­kat a ki­ne­ve­zett ad­mi­niszt­rá­to­rok­nak nem ad­ta át, fenn­tar­tot­ta raj­tuk a zár­la­ti ke­ze­lést, és Kas­sa va­la­mint Rozs­nyó a ke­ze­lő bi­zott­ság­tól a ja­vak jö­ve­del­mé­ből csu­pán éves tá­mo­ga­tást ka­pott. A bi­zott­ság sza­bály­za­ta ér­tel­mé­ben egyéb­ként a Ma­gyar­or­szá­gon szé­ke­lő ja­va­dal­ma­sok va­gyo­nát „ke­zel­te”, míg a Szlo­vá­ki­á­ban szé­ke­lő apos­to­li ad­mi­niszt­rá­to­rok egy­ház­me­gyei va­gyo­nát „csak fel­ügyel­te”. E két fo­ga­lom kö­zött a gya­kor­lat­ban – a tá­mo­ga­tást le­szá­mít­va – nem le­he­tett sem­mi­lyen kü­lönb­sé­get észlelni.7
A zár­la­ti in­téz­ke­dés jog­sze­rű­sé­gé­nek bi­zo­nyí­tá­sát szol­gál­va a ren­de­let in­dok­lá­sa há­rom jog­for­rás­ra hi­vat­ko­zott. Az el­ső a cseh­szlo­vák ál­lam 1918. évi de­cem­ber 10-én ki­adott 64. sz. tör­vé­nye, a má­so­dik az 1723: LXX. tc., a har­ma­dik a ma­gyar kul­tusz­mi­nisz­ter­nek 1867. szep­tem­ber 27-én 10 165 szám alatt kelt ren­de­le­té­nek 11. pont­ja. Az utób­bi két ma­gyar jog­sza­bály­ra a hi­vat­ko­zás azért volt le­het­sé­ges, mi­vel az 1918. ok­tó­be­ri 11. szá­mú tör­vény ér­tel­mé­ben a Cseh­szlo­vá­kia meg­ala­ku­lá­sa előt­ti tör­vé­nyek az új or­szág te­rü­le­tén ér­vény­ben ma­rad­tak.
A 64. sz. cseh­szlo­vák tör­vény­nél – amely fel­ha­tal­ma­zást ad a szlo­vák telj­ha­tal­mú mi­nisz­ter­nek ren­de­le­tek ki­bo­csá­tá­sá­ra – ér­de­ke­sebb a má­sik két jog­sza­bály. Az 1723: LXX. tc., amel­­lyel a zár­la­ti ren­de­let­ben a ma­gyar­or­szá­gi szék­he­lyű ja­va­dal­mak zá­ro­lá­sát in­do­kol­ták, ki­mond­ta, hogy ha az egy­há­zi ja­va­dal­mas a temp­lo­mok, ja­va­dal­mi épü­le­tek és fel­sze­re­lé­sek kar­ban­tar­tá­sát el­ha­nya­gol­ja, ak­kor a ki­rály mint leg­főbb kegy­úr a bir­to­kok­ból szár­ma­zó jö­ve­del­met zár­lat alá he­lyez­he­ti és a hi­á­nyok pót­lá­sá­ra for­dít­hat­ja. Azt nem kö­zöl­te a ren­de­let és ké­sőbb sem hoz­ták nyil­vá­nos­ság­ra, hogy me­lyek azok a hi­á­nyok, ami­nek pót­lá­sá­ra szük­sé­ges volt az in­téz­ke­dés.
A per fo­lya­mán Esz­ter­gom jo­gá­szai igye­kez­tek cá­fol­ni e tör­vények al­kal­ma­zá­sá­nak jog­sze­rű­sé­gét. Egy­részt rá­mu­tat­tak, hogy a ki­rá­lyi fő­kegy­úri jo­gok nem száll­tak át a cseh­szlo­vák ál­lam­ra – ahogy a ma­gyar ál­lam­ra sem – más­részt ál­lí­tot­ták, hogy a gaz­dál­ko­dás­sal, kar­ban­tar­tás­sal kap­cso­lat­ban nem a ha­nyag­ság, ha­nem el­len­ke­ző­leg a pél­dás gon­dos­ság volt a bir­to­kok ál­ta­lá­nos jel­lem­ző­je. Fel­hív­ták a há­gai bí­ró­ság fi­gyel­mét, hogy a gaz­dál­ko­dás ügye­it köz­is­mer­ten szí­vén vi­se­lő Cser­noch prí­más nem­hogy mu­lasz­tást nem kö­ve­tett el, de min­den ere­jé­vel azon volt, hogy az előd­je ide­jé­ből szár­ma­zó ki­sebb hi­á­nyos­sá­go­kat jó­vá­te­gye, s e cél­ból még köl­csö­nök árán is biz­to­sí­tot­ta az épü­le­tek, fel­sze­re­lé­sek kar­ban­tar­tá­sát. Sőt nagy­sza­bá­sú prog­ra­mot in­dí­tott a prí­má­si ura­dal­mak gaz­da­sá­gi re­konst­ruk­ci­ó­já­ra, s e mo­der­ni­zá­ló mun­ká­ban ép­pen ott ér­te el a leg­na­gyobb ered­mé­nye­ket, me­lyek ha­tá­ron túl­ra ke­rül­tek. A leg­lát­vá­nyo­sabb fej­lesz­tést a baj­csi nagy komp­le­xu­mon haj­tot­ta vég­re. Az ér­sek gon­dos gaz­da mi­vol­tát a har­min­cas évek­ből vis­­sza­te­kint­ve a Szlo­vák Nép­párt egyik po­li­ti­ku­sá­nak zár­la­tot bí­rá­ló par­la­men­ti in­ter­pel­lá­ci­ó­ja is alá­tá­masz­tot­ta, mely sze­rint Cser­noch Já­nos a há­bo­rú fo­lya­mán a prí­má­si bir­to­kok­ba 1 132 241 arany­ko­ro­nát invesztált.8
Esz­ter­gom sze­rint a káp­ta­lan bir­to­ka­in is a min­ta­gaz­da­ság­ok túl­sú­lya volt a jel­lem­ző, s ezen­kí­vül ar­ra is utalt, hogy a III. Kár­oly-fé­le tör­vény­cikk azt ír­ja elő, hogy csak a jö­ve­del­me­ket le­het zá­rol­ni, s azo­kat ki­zá­ró­lag a hi­á­nyok pót­lá­sá­ra le­het fel­hasz­nál­ni. A be­vé­te­lek ho­va­for­dí­tá­sá­nak út­jai azon­ban a kény­szer­ke­ze­lés so­rán na­gyon szer­te­ága­zó­ak és a leg­több eset­ben nem­hogy fej­lesz­té­si, de egy­há­zi cé­lok­ra sem fordították.9
Az 1867. szep­tem­be­ri ren­de­let­tel a szlo­vák püs­pök­sé­gek va­gyo­ná­nak zá­ro­lá­sát in­do­kol­ták, mely­nek 11. pont­ja a szék­üre­se­dés ese­tén kö­ve­ten­dő el­já­rást sza­bá­lyoz­ta. Bár a szlo­vák püs­pök­sé­gek va­gyo­ná­nak kér­dé­se nem volt a há­gai pe­rek tár­gya, az esz­ter­go­mi per­irat­ok en­nek al­kal­ma­zá­sá­nak jog­ta­lan­sá­gá­ra is rá­mu­tat­tak. Fi­gyel­mez­tet­ték a bí­ró­sá­got, hogy a ren­de­let ki­bo­csá­tá­sá­nak ide­jén csak egy fel­vi­dé­ki egy­ház­me­gye volt üre­se­dés­ben, Párvy ha­lá­la mi­att a sze­pe­si. A besz­ter­ce­bá­nyai és nyit­rai püs­pök el­űzé­se az or­szág­ból olyan erő­sza­kos és ká­non­jog­el­le­nes ak­tus volt, ami nem tet­te jo­gi­lag be­töl­tet­len­né a ja­va­dal­ma­kat. Zá­ro­lá­suk te­hát a ma­gyar­or­szá­gi bir­to­ko­sok va­gyo­ná­hoz ha­son­ló­an in­do­ko­lat­lan volt. E jog­sza­bály­ban egyéb­ként a szék­üre­se­dés­sel kap­cso­lat­ban nem is volt szó zár­lat­ról, a tör­vé­nyes el­já­rás ugyan­is a ren­de­let ér­tel­mé­ben az volt, hogy a kor­mány mi­nisz­te­ri biz­tost ne­vez ki, aki a káp­ta­lan­nal együtt ke­ze­li a bir­to­ko­kat a püs­pö­ki szék be­töl­té­sé­ig.

Ál­lam­kö­zi tár­gya­lá­sok és az egy­há­zi bir­tok­ügy

A cseh­szlo­vák kor­mány a zár­la­ti ren­de­let­tel pró­bál­ta leg­ali­zál­ni a már 1919. ja­nu­ár ele­je óta fenn­ál­ló ál­la­po­tot, mi­kor­tól a gaz­da­sá­ga­ik­ból a ma­gyar­or­szá­gi egy­há­zi in­téz­mé­nyek sem jö­ve­del­met, sem ter­ményt nem kap­tak. Az esz­ter­go­mi ér­sek­nek és káp­ta­lan­nak csu­pán né­hány bér­lő fi­ze­tett még va­la­me­lyes rész­le­te­ket a meg­szál­lás kez­de­ti sza­ka­szá­ban. A her­ceg­prí­mást mind­ez anya­gi­lag rend­kí­vül ér­zé­ke­nyen érin­tet­te, hi­szen leg­je­len­tő­sebb jö­ve­del­mi bá­zi­sá­nak ki­esé­sé­vel a for­rá­sok elő­te­rem­té­se a kü­lön­fé­le egy­há­zi szer­ve­ze­tek, a bu­da­pes­ti és esz­ter­go­mi nagy köz­pon­ti in­téz­mé­nyek, a prí­má­si mél­tó­ság­ból fa­ka­dó költ­sé­gek fe­de­zé­sé­re na­gyon meg­ne­he­zült. Az igaz, hogy te­rü­le­ti­leg jó­val ki­sebb rész ma­radt Ma­gyar­or­szá­gon az ér­sek­ség­ből és a plé­bá­ni­ák szá­ma is sok­kal ke­ve­sebb volt – a szlo­vá­ki­ai 404-el szem­ben 83 –, de Bu­da­pest mi­att kö­zel an­­nyi hí­vő élt itt, mint a fel­vi­dé­ki ré­szen, ami je­len­tős anya­gi ter­hek­kel járt. A jog­ta­lan­nak tar­tott hely­zet meg­vál­toz­ta­tá­sa, va­la­mi­fé­le mél­tá­nyos va­gyo­ni ren­de­zés el­éré­se így szin­te lét­kér­dés­nek szá­mí­tott.
Cser­noch prí­más el­szán­tan igye­ke­zett is min­den tő­le tel­he­tőt meg­ten­ni, és ez az igye­ke­zet nem­csak az anya­gi­ak men­té­sé­re, ha­nem a fő­egy­ház­me­gye új ál­lam­ha­tár­ok el­le­né­re tör­té­nő kor­mány­za­ti in­teg­ri­tá­sá­nak fenn­tar­tá­sá­ra, te­hát a fel­vi­dé­ki ér­se­ki jog­ha­tó­ság va­la­mi­lyen for­má­ban – pél­dá­ul vi­ká­ri­us út­ján – va­ló meg­őr­zé­sé­re is irá­nyult. E tö­rek­vés­re azért nyíl­ha­tott mód, mi­vel a tri­a­no­ni bé­ke­szer­ző­dés az egy­há­zak igaz­ga­tá­si rend­sze­rét nem érin­tet­te, nem érint­het­te, az egy­ház­me­gyék meg­osz­tá­sa, fel­da­ra­bo­lá­sa ki­zá­ró­lag szent­szé­ki kom­pe­ten­ci­á­ba tar­to­zott. A ré­gi Ma­gyar­or­szág és ben­ne az esz­ter­go­mi ér­sek­ség egy­ház­kor­mány­za­ti rend­sze­ré­nek to­váb­bi sor­sa egy­elő­re nyi­tott kér­dés ma­radt, az ál­lam­ha­tár ál­tal szelt fő­egy­ház­me­gye jo­gi egy­sé­ge Ró­ma eset­le­ges dis­zmem­brá­ci­ós in­téz­ke­dé­sé­ig to­vább­ra is fenn­állt. Cseh­szlo­vá­kia azon­ban a ma­gyar egy­há­zi jog­ha­tó­sá­got a va­gyon­ke­ze­lés­hez ha­son­ló­an nem volt haj­lan­dó te­rü­le­tén el­is­mer­ni, és min­dent meg­tett, hogy el­ér­je Ró­má­nál an­nak nem csu­pán gya­kor­la­ti, de egy­ház­jo­gi meg­szűn­te­té­sét is, va­gyis az ér­sek­ség ket­té­vá­gá­sá­val az egy­ház­kor­mány­za­ti ha­tá­rok po­li­ti­kai ha­tá­rok­hoz va­ló iga­zí­tá­sát. Meg­jegy­zen­dő, hogy volt pél­da a kor­szak­ban a ha­tá­ro­kon át­nyú­ló egy­ház­me­gyék­re, ép­pen ma­gá­ban Cseh­szlo­vá­ki­á­ban is. Ne­ve­ze­te­sen a prá­gai és olmützi ér­se­kek jog­ha­tó­sá­ga ki­ter­jedt a múlt­ban és ek­kor is Né­met­or­szág ré­sze­i­re, il­let­ve a bor­osz­lói ér­sek, egy­ház­me­gyé­jé­nek cseh­or­szá­gi te­rü­le­te­in gya­ko­rol­hat­ta jog­ha­tó­sá­gát, sőt va­gyo­ná­val is ren­del­kez­he­tett. Bor­osz­ló­hoz és Esz­ter­gom­hoz, te­hát Né­met­or­szág­hoz és Ma­gyar­or­szág­hoz el­té­rő volt Prá­ga vi­szo­nyu­lá­sa, amit ez az ös­­sze­ha­son­lí­tás is alá­tá­maszt. Egyéb­ként a ma­gyar kor­mány sem aka­dá­lyoz­ta a cseh­szlo­vák te­rü­le­ten szé­ke­lő püs­pö­kök jog­ha­tó­sá­gá­nak gya­kor­lá­sát ma­gyar te­rü­le­ten, a kas­sai és rozs­nyói ad­mi­niszt­rá­to­rok hely­nö­kei 1937–ig, a ma­gyar­or­szá­gi egy­ház­me­gye­ré­szek apos­to­li kor­mány­zó­ság­gá ala­kí­tá­sá­ig in­téz­ték e te­rü­let ügye­it.
Az ál­lam­for­du­lat ide­jén Esz­ter­gom­ban az ér­se­ki au­la nem­ze­ti­sé­gi ös­­sze­té­te­le mi­att is táp­lál­tak még bi­zo­nyos egy­ház­kor­mány­za­ti reményeket,10 a be­kö­vet­ke­zett ese­mé­nyek azon­ban nem fe­lel­tek meg a vá­ra­ko­zá­sok­nak. A szlo­vák több­sé­gű püs­pök­sé­gek ma­gyar fő­pász­to­ra­i­nak ki­uta­sí­tá­sát meg­előz­ve már 1918 no­vem­be­ré­ben a fel­vi­dé­ki ér­se­ki hely­tar­tót Báthy Lász­lót le­tar­tóz­tat­ták. Ek­kor még – ta­lán Cser­noch ér­sek nun­ci­us­nál va­ló köz­ben­já­rá­sá­nak kö­szön­he­tő­en – si­ke­rült ki­sza­ba­dul­nia a the­re­si­en­stad­ti fog­ház­ból, azon­ban ha­ma­ro­san kö­vet­ke­zett az újabb le­tar­tóz­ta­tás és a spi­el­ber­gi bör­tön­ben, majd egy ba­rakk­ban ra­bos­ko­dott 1919 már­ci­u­sá­ig. Ek­kor ki­uta­sí­tot­ták a cseh­szlo­vák kéz­ben lé­vő te­rü­let­ről (Salacz 1975:19). Ar­ra még mód­ja volt a prí­más­nak, hogy Báthy utód­já­ul 1919 ta­va­szán ki­ne­vez­ze Oswald Ri­chárd nagy­szom­ba­ti ka­no­no­kot, ab­ban a hiszemben, hogy szlo­vák mi­vol­ta és ko­ráb­ban is lé­te­ző nem­ze­ti el­kö­te­le­zett­sé­ge mi­att az ő sze­mé­lyét ta­lán cseh­szlo­vák rész­ről is elfogadják.11 Eb­ben hi­á­ba bí­zott, hi­szen a cseh­szlo­vák kor­mány és egy­ház a füg­get­len egy­ház­szer­ve­zet ki­épí­té­sén fá­ra­do­zott, és Ró­má­tól a dis­zmem­brá­ció fe­lé ve­ze­tő el­ső lé­pés­ként egy ér­sek­től füg­get­len apos­to­li ad­mi­niszt­rá­tor ki­ne­ve­zé­sét kér­ték a fő­egy­ház­me­gye fel­vi­dé­ki területére.12 Prá­ga vég­le­ges ál­lás­pont­ja a szlo­vák egy­ház­szer­ve­zet ren­de­zé­sé­re vo­nat­ko­zó­an a hú­szas évek kö­ze­pé­re ala­kult ki. Ar­ra tö­re­ked­tek, hogy a fő­egy­ház­me­gye dis­zmem­brá­lá­sá­val együtt, an­nak szlo­vá­ki­ai te­rü­le­tén ala­kul­jon meg egy új szlo­vák egy­ház­me­gye, le­he­tő­leg ér­se­ki rang­gal és Po­zsony köz­pont­tal. Ez nem ter­jed­ne ki az egész ér­sek­sé­gi rész­re, an­nak nyu­ga­ti ha­tá­rá­tól csak a Vágig hú­zód­na. A töb­bi részt fel­osz­ta­nák a szom­szé­dos püs­pök­sé­gek kö­zött, így a Vág és Ga­ram köz­ti te­rü­le­tet a nyitrai, a Ga­ram­tól ke­let­re esőt pe­dig a besz­ter­ce­bá­nyai püs­pök­ség kap­ta vol­na meg. Ter­vük sze­rint a rozs­nyói püs­pök­ség, amely több­sé­gé­ben ma­gyar la­kos­sá­gú volt, tel­jes fel­osz­tás­ra ke­rül­ne a ve­le ha­tá­ros egy­ház­me­gyék kö­zött, te­hát megszűnne.13 A tér­kép­re te­kint­ve rög­tön fel­tű­nik, hogy a fő­egy­ház­me­gye ilye­tén ver­ti­ká­lis ala­pú fel­osz­tá­sa és Rozs­nyó meg­szűn­te­té­se a ma­gyar hí­vők egy­ház­me­gyén­kén­ti tel­jes szét­szó­ra­tá­sát ered­mé­nyez­te vol­na. Az önál­ló fel­vi­dé­ki ma­gyar püs­pök­ség el­éré­sé­re irá­nyu­ló, 1920 óta tar­tó küz­de­lem­re ez a ve­szély is ösz­tön­ző­leg ha­tott.
A cseh­szlo­vák el­kép­ze­lé­sek­kel szem­ben ter­mé­sze­te­sen nem­csak a ma­gyar egy­ház, de a ma­gyar kor­mány sőt a szlo­vá­ki­ai ma­gya­rok ér­de­ke is azt dik­tál­ta, hogy a Nagy-Ma­gyar­or­szág­hoz iga­zo­dó egy­há­zi szer­ve­zet mi­nél to­vább fenn­ma­rad­jon, a fő­egy­ház­me­gye és a töb­bi szelt püs­pök­ség dis­zmem­brá­ci­ó­ját a le­he­tő leg­tá­vo­lab­bi idők­re si­ke­rül­jön ki­tol­ni. A kor­mányt eb­ből kö­vet­ke­ző­en vé­gig a kor­szak so­rán ott ta­lál­juk se­gí­tő szö­vet­sé­ges­ként a ma­gyar egy­ház mel­lett e kér­dés­ben is.

A ma­gyar kor­mány és egy­ház köz­ti össz­hang ér­vé­nye­sült azo­kon a hú­szas évek ele­jén zaj­ló ma­gyar–cseh­szlo­vák ál­lam­kö­zi tár­gya­lá­so­kon, gaz­da­ság­po­li­ti­kai meg­be­szé­lé­se­ken me­lye­ken – a per­in­dí­tást meg­előz­ve – az egy­há­zi ügyek szin­tén szó­ba ke­rül­tek. E tár­gya­lá­sok alap­ja­it az 1921. már­ci­u­si bruc­ki ta­lál­ko­zón fek­tet­ték le, mi­kor meg­egye­zés szü­le­tett, hogy a két or­szág kap­cso­la­ta­i­nak – el­ső­sor­ban gaz­da­sá­gi – rész­le­te­it négy bi­zott­ság – jo­gi, pénz­ügyi, köz­le­ke­dé­si, gaz­da­sá­gi – ke­re­tei kö­zött be­szé­lik meg. Az el­ső ki­rály­puccs mi­att meg­sza­kadt tár­gya­lá­sok új­ra­fel­vé­te­lé­re az 1921. jú­ni­u­si mari­en­ba­di ta­lál­ko­zón ke­rült sor, mi­kor az egyes bi­zott­sá­gok­hoz tar­to­zó té­ma­kö­rö­ket is meg­ha­tá­roz­ták (Romportlová 1986). A ka­to­li­kus egy­há­zi ügyek a jog­ügyi bi­zott­ság­ba nyer­tek be­so­ro­lást, ahol min­de­nek­előtt azt kel­lett tisz­táz­ni, hogy az egy­há­zi kér­dé­sek ké­pez­he­tik e egy­ál­ta­lán ál­lam­kö­zi meg­ál­la­po­dás tár­gyát. E té­ren a ma­gyar és cseh­szlo­vák fel­fo­gás kü­lön­bö­zött egy­más­tól. A ma­gyar kor­mány a bi­zott­ság tag­ja­ként de­le­gál­ta Cser­noch ér­sek meg­bí­zott­ját, Lepold An­tal ka­no­no­kot, aki az 1922. ok­tó­ber 16-i prá­gai bi­zott­sá­gi ülé­sen a her­ceg­prí­má­sé­val meg­egye­ző kor­mány­fel­fo­gást kép­vi­sel­te. Esze­rint a ma­gyar kor­mány – a cseh­szlo­vák­kal el­len­tét­ben – az egy­há­zi kér­dé­se­ket nem óhaj­tot­ta az eset­le­ges meg­egye­zés pont­jai kö­zé fel­ven­ni, mert né­ze­te sze­rint eze­ket a tri­a­no­ni bé­ke­szer­ző­dés nem érin­tet­te, s el­ren­de­zé­sük ki­zá­ró­lag a Szent­szék il­le­té­kes­sé­gé­be tar­to­zik. Lepold az irány­adó­nak szánt ká­non­jo­gi elő­írá­sok­ra hi­vat­ko­zott, ame­lyek sze­rint az egy­há­zi szer­ve­ze­ten vál­toz­tat­ni csak Ró­ma jo­go­sult (215. ká­non), és dis­zmem­brá­ció ese­tén szin­tén ő oszt­ja el a va­gyont a ré­gi és a be­lő­le újon­nan lé­te­sí­tett egy­ház­me­gye kö­zött (1500. ká­non). Eb­ből kö­vet­ke­ző­en a szin­tén vi­ta tár­gyát ké­pe­ző vi­lá­gi bir­to­kok­kal kap­cso­lat­ban meg le­het egyez­ni az ál­la­mok­nak, de az egy­há­zi­a­kat il­le­tő­en a Szent­szék ki­ha­gyá­sá­val nem. „Ma­gyar­or­szág egy­há­zi be­osz­tá­sa – ér­velt a pre­lá­tus – a bé­ke­szer­ző­dés után is az ma­rad, ami az­előtt volt, amíg a Szent­szék más­ként nem in­téz­ke­dik. Ugyan­azok ma­rad­nak a ja­va­dal­ma­sok is, amíg ja­va­dal­muk­tól Ró­ma ré­szé­ről meg nem fosz­tat­nak. A bé­ke­szer­ző­dés alap­ján nem le­het az egy­há­zi be­osz­tás meg­vál­toz­ta­tá­sát és a va­gyon el­osz­tá­sát kö­ve­tel­ni, sőt a bir­tok­lá­si jog nem­csak egy­há­zi, de ál­lam­pol­gá­ri ma­gán­jog is, amit véd a bé­ke­szer­ző­dés 250. cikkelye.”14 A ha­tá­ron túl­ra ke­rült bir­to­kok egé­szé­hez va­ló ra­gasz­ko­dás ha­tá­ro­zott ál­lás­pont­ja el­vi alap­ál­lás­ként vé­gig jel­lem­ző ma­radt, de az évek mú­lá­sá­val a gya­kor­la­tot il­le­tő­en szük­ség­sze­rű­en ol­dód­ni kez­dett. A ha­tá­rok meg­szi­lár­du­lá­sa és az eb­ből adó­dó kény­sze­rí­tő kö­rül­mé­nyek fo­ko­za­to­san a komp­ro­mis­­szu­mos meg­ol­dá­sok ke­re­sé­se fe­lé moz­dí­tot­ták el a ma­gyar ma­ga­tar­tást.

Egy­elő­re azon­ban a her­ceg­prí­más is ha­son­ló szel­lem­ben nyi­lat­ko­zott. Hang­sú­lyoz­ta, hogy a ma­gyar kor­mány szó­ba áll­hat ugyan Cseh­szlo­vá­ki­val az ügy­ben, de ezt csak a Szent­szék jo­gá­nak fenn­tar­tá­sá­val te­he­ti. Bir­to­ka­i­val kap­cso­lat­ban így fo­gal­ma­zott: „Az esz­ter­go­mi ér­sek­ség ne­vé­ben ki­je­len­tem, hogy a bir­to­kok utol­só da­rab­já­hoz tel­jes tu­laj­don­jog­gal, tel­jes ren­del­ke­zé­si jog­gal ra­gasz­ko­dom, a bi­zott­ság ide­gen hi­va­tal­no­ka­it nem is­me­rem el, min­den sze­mé­lyi és üze­mi vál­toz­ta­tást, ami hoz­zá­já­ru­lá­som nél­kül tör­tént jog­ta­lan­nak tar­tok, és kö­ve­te­lem, hogy a bir­to­kok ke­ze­lé­se új­ból vis­­sza­száll­jon a javadalmasokra.”15 Cser­noch gond­ja­i­nak or­vos­lá­sát el­ső­sor­ban Ró­má­tól vár­ta, és a két­ol­da­lú ma­gyar–cseh­szlo­vák tár­gya­lá­sok­tól, le­gye­nek azok egy­há­zi­ak vagy ál­la­mi­ak, túl sok ered­ményt nem re­mélt. Vé­le­mé­nye az volt, hogy amíg a cse­hek el nem ér­ték az egy­ház­me­gye el­vá­lasz­tá­sát, ad­dig ér­dem­le­ges va­gyo­ni en­ged­mé­nye­ket nem fog­nak tenni.16
A tár­gya­ló ma­gyar bi­zott­ság vé­gül az­zal a ja­vas­lat­tal állt elő, hogy elő­ször az érin­tett egy­há­zi fő­mél­tó­ság­ok, va­gyis a ma­gyar és szlo­vák püs­pö­kök egy­más­sal tár­gyal­ja­nak, majd ja­vas­la­ta­i­kat meg­be­szél­nék sa­ját kor­má­nya­ik­kal, me­lyek ez­után a Szent­szék­kel foly­tat­ná­nak az ügy­ben pár­be­szé­det. Az eset­le­ges meg­egye­zés után ke­rül­het­ne sor ar­ra, hogy a kér­dést ál­lam­kö­zi meg­ál­la­po­dás­sal is sza­bá­lyoz­zák. A cseh­szlo­vák bi­zott­ság tu­do­má­sul vet­te a ma­gyar kor­mány ál­lás­pont­ját, és Ró­ma il­le­té­kes­sé­gét nem vi­tat­va kö­zöl­te, hogy ez­után a prob­lé­mát il­le­tő­en mind­két fél ma­ga in­téz­ze ügye­it a Szentszékkel.17 Az 1923 no­vem­be­ré­ben Bu­da­pes­ten a Nem­ze­ti Mú­ze­um­ban foly­ta­tó­dó bi­zott­sá­gi tár­gya­lá­so­kon így már csak az or­szá­gos jel­le­gű ala­pok, ala­pít­vá­nyok kér­dé­sé­ről esett szó, és a szó­ban for­gó egy­há­zi ügyek ké­sőbb sem ké­pez­ték köz­vet­len kor­mány­kö­zi meg­be­szé­lé­sek tár­gyát.

Fel­hasz­nált iro­da­lom

Alkér Kál­mán: A Magyar–Román Ve­gyes Dön­tő­bí­ró­ság­nak a föld­bir­tok­pe­rek­ben va­ló ha­tás­kör kér­dé­sé­ben ho­zott ha­tá­ro­za­ta és an­nak kö­vet­kez­mé­nyei. Ma­gyar Jo­gi Szem­le, 1927. áp­ri­lis.
An­gyal Pál: Az egye­te­mi per ka­to­li­kus vo­nat­ko­zá­sai. Bu­da­pest, 1934.
Beth­len Ist­ván be­szé­de. Kép­vi­se­lő­há­zi Nap­ló, 393. szám 1930. má­jus 16.
Dó­ka Klá­ra: Egy­há­zi bir­to­kok Ma­gyar­or­szá­gon a 18.–19. szá­zad­ban. Bu­da­pest, Ma­gyar Egy­ház­tör­té­ne­ti En­cik­lo­pé­dia Munkaközösség, 1997.
Geő­cze Ber­ta­lan: Nem­zet­kö­zi ma­gán­jo­gi kér­dé­sek a ve­gyes dön­tő­bí­ró­ság­ok judikatúrájában. Ma­gyar Jo­gász­egy­le­ti Ér­te­ke­zé­sek, 1927.
Kar­ner Kár­oly: A fe­le­ke­ze­tek Ma­gyar­or­szá­gon a sta­tisz­ti­ka meg­vi­lá­gí­tá­sá­ban. Deb­re­cen, 1931.
Kiss Jó­zsef Mi­hály: A Páz­mány Pé­ter Tu­do­mány­egye­tem fel­vi­dé­ki bir­to­kai vis­­sza­szer­zé­sé­ért in­dí­tott pe­rek. Le­vél­tá­ri Szem­le, 1991/3 .
Luk­ács György: A ma­gyar–ro­mán ag­rár­pe­rek kér­dé­se. Bu­da­pest, 1928.
Magy­a­ry Zol­tán: A ne­mez­kö­zi bí­rás­ko­dás vál­sá­ga. Ma­gyar Szem­le, 1927. ok­tó­ber.
Markó Je­nő: Az op­tán­sok pe­re Ro­má­nia el­len. Ma­gyar Szem­le, 1927. no­vem­ber.
Mat­he­o­vits Fe­renc: A ma­gyar–ro­mán bir­tok­per. Bu­da­pest, 1929.
Pálesch Er­vin (szerk.): Cseh­szlo­vák tör­vé­nyek és ren­de­le­tek gyűj­te­mé­nye. Prešov, é. n
Romportlová, M.: ÈSR a Maïar­sko 1918–1938. Brno, 1986.
Rut­tkay Lász­ló: Az op­táns­ügy mai ké­pe. Ma­gyar Szem­le, 1930. jú­li­us.
Salacz Gá­bor: A ma­gyar ka­to­li­kus egy­ház a szom­szé­dos ál­la­mok ural­ma alatt. Mün­chen, 1975.
Salacz Gá­bor: Egy­ház és ál­lam Ma­gyar­or­szá­gon a du­a­liz­mus ko­rá­ban. Mün­chen 1974.
Sbír­ka záko­nu a naží­ze­ní státu Èeskoslovenského. Roè­ník 1919. Èást­ka XLIII. 289–290. p.
Szla­dits Kár­oly: A ve­gyes dön­tő­bí­ró­ság­ok ítél­ke­zé­se. Bé­ke­jog, I. évfolyam. 1920.
Váli Fe­renc: A Magyar–Csehszlovák Ve­gyes Dön­tő Bí­ró­ság és az ál­lan­dó Nem­zet­kö­zi Bí­ró­ság íté­le­te a Páz­mány Pé­ter Egye­tem pe­ré­ben. Bu­da­pest, 1934. a.
Váli Fe­renc: Az Ál­lan­dó Nem­zet­kö­zi Bí­ró­ság íté­le­te a Páz­mány Pé­ter Tu­do­mány­egye­tem pe­ré­ben. Bu­da­pest, 1934. b.

(A ta­nul­mány be­fe­je­ző ré­szét kö­vet­ke­ző szá­munk­ban kö­zöl­jük.)

Simon Attila: „Helyzet van.” Vázlat a szlovákiai magyar iskolákban folyó történelemtanítás állapotáról egy kérdőíves felmérés alapján

Köz­is­mert tény, hogy az anya­nyel­vű ok­ta­tás hely­ze­te és mi­nő­sé­ge meg­ha­tá­ro­zó je­len­tő­sé­gű a szlo­vá­ki­ai ma­gyar ki­sebb­ség je­le­ne és jö­vő­je szem­pont­já­ból. Olyan té­ma ez, amely a szlo­vá­ki­ai ma­gyar köz­be­széd­ben is ál­lan­dó­an je­len van, bár sok­szor csu­pán kam­pány­sze­rű­en: a beiratások, a pe­da­gó­gus­nap, a bi­zo­nyít­vány­osz­tás kap­csán. Az utób­bi idők­ben ok­ta­tás­po­li­ti­kánk szin­te tel­jes po­ten­ci­ál­ja a ma­gyar egye­tem meg­te­rem­té­sé­re irá­nyult. Tel­jes jog­gal, hi­szen az egye­tem lét­re­ho­zá­sa (s re­mél­he­tő­leg ered­mé­nyes mű­kö­dé­se) az egész szlo­vá­ki­ai ma­gyar köz­ok­ta­tás­ra (te­hát a kö­zép- és al­só fo­kú ok­ta­tás­ra is) ki­ha­tó je­len­tő­ség­gel bír. Az ok­ta­tá­si fel­épít­mény szük­sé­ges fej­lesz­té­se mel­lett azon­ban mint­ha meg­fe­led­kez­nénk a köz­ok­ta­tás tar­tal­mi és mi­nő­sé­gi prob­lé­má­i­ról. Már­pe­dig is­ko­lá­ink ver­seny­ké­pes­sé té­te­le je­len­tős mér­ték­ben az ott fo­lyó szak­mai mun­ka mi­nő­sé­gé­től függ.

A prob­lé­mák ke­ze­lé­sé­nek el­ma­ra­dá­sa alap­ve­tő­en a szlo­vá­ki­ai ma­gyar ok­ta­tás­ügy hos­­szú tá­vú fej­lesz­té­si kon­cep­ci­ó­já­nak a hi­á­nyá­ra ve­zet­he­tő vis­­sza, amely­nek ki­dol­go­zá­sa csak a szak­mai szer­ve­ze­tek (lásd Szlo­vá­ki­ai Ma­gyar Pe­da­gó­gu­sok Szö­vet­sé­ge – to­váb­bi­ak­ban SZMPSZ, Ka­ted­ra Tár­sa­ság stb.) és a po­li­ti­ka együtt­mű­kö­dé­se ál­tal va­ló­sul­hat­na meg. Az utób­bi évek ta­pasz­ta­la­tai azon­ban az ilyen irá­nyú pár­be­széd hi­á­nyá­ra mu­tat­nak. A szak­mai szer­ve­ze­tek kö­zött sem a leg­op­ti­má­li­sab­bak a kap­cso­la­tok (lásd pél­dá­ul az SZMPSZ és a Ka­ted­ra Tár­sa­ság vi­szo­nyát), a po­li­ti­ka vi­szont sok­szor csak ad­dig ér­zi fe­le­lő­sé­gét (leg­alább­is ez kí­vül­ről így tű­nik), amíg a ne­ki tet­sző csi­nov­nyi­kot az is­ko­lai igaz­ga­tói szék­be ül­te­ti. Egy ilyen fej­lesz­té­si kon­cep­ció el­ké­szí­té­sé­nek elo­dá­zá­sa azon­ban hos­­szú tá­von tart­ha­tat­lan, mi­képp so­ká­ig már azt a kér­dést sem le­het meg­ke­rül­ni, va­jon meg­old­ha­tók-e prob­lé­má­ink ok­ta­tá­si ön­igaz­ga­tá­sunk meg­te­rem­té­se nél­kül. A ha­son­ló­an fon­tos és má­ig meg­vá­la­szo­lat­lan kér­dé­sek kö­zül csu­pán ket­tőt em­lít­sünk: a szlo­vá­ki­ai ma­gyar is­ko­lák és a ro­ma gye­re­kek; is­ko­lá­ink az in­teg­rá­ció után, avagy ami­kor már nem­csak a szlo­vák is­ko­la je­len­ti a kon­ku­ren­ci­át, ha­nem a ma­gyar­or­szá­gi is­ko­lák is.

A ha­zai ok­ta­tás­ügyün­ket súj­tó prob­lé­mák ter­mé­sze­te­sen csak rész­ben ok­ta­tás­po­li­ti­kai jel­le­gű­ek, s leg­alább ilyen sú­lyú­ak azok a szak­mai kér­dé­sek, ame­lyek meg­ol­dá­sa nem a po­li­ti­ka, ha­nem a szak­em­be­rek be­avat­ko­zá­sát igény­lik. Kü­lö­nö­sen sok a ke­ze­let­len prob­lé­ma az egyes tan­tár­gyak ese­té­ben, így a tör­té­ne­lem ta­ní­tá­sa kap­csán is.
A szlo­vá­ki­ai ma­gyar is­ko­lák­ban fo­lyó tör­té­ne­lem­ok­ta­tás, mint egy ál­lat­or­vo­si ló vi­se­li ma­gán ha­zai ok­ta­tás­ügyünk mi­den be­teg­sé­gét. A szlo­vá­ki­ai (szlo­vák és ma­gyar nyel­vű) tör­té­ne­lem­ok­ta­tás vál­sá­ga már a rend­szer­vál­tás előtt meg­kez­dő­dött. A szo­ci­a­liz­mus alat­ti évek­ben ezt a tan­tár­gyat a rend­szer egyik ki­szol­gá­ló­já­vá kí­ván­ták vál­toz­tat­ni. A tör­té­ne­lem­ta­ná­rok fe­lé su­gal­ma­zott cél nem a tu­do­mány­ág ered­mé­nye­i­nek mi­nél tel­je­sebb pre­zen­tá­ci­ó­ja volt, ha­nem az, hogy a di­á­ko­kat a párt ál­tal meg­ha­tá­ro­zott ér­té­kek­kel és tra­dí­ci­ók­kal va­ló azo­no­su­lás­ra ne­vel­jék. No­ha a pe­da­gó­gu­sok je­len­tős ré­sze ez alól ki­bújt, és meg­pró­bált va­lós ér­té­ke­ket köz­ve­tí­te­ni a di­á­kok fe­lé, akad­tak (s nem is ke­ve­sen), akik be­áll­tak a sor­ba. A tör­té­ne­lem ide­o­ló­gi­ai tan­tárg­­gyá vált, ér­té­ke de­val­vá­ló­dott.
A (Cseh)szlovákiában 1989-től kez­dő­dő­en le­zaj­lott rend­szer­vál­tás, az ad­di­gi, a ha­tal­mat hol kész­sé­ge­sen, hol pe­dig csak a lát­szat ked­vé­ért ki­szol­gá­ló tör­té­ne­lem­ta­ní­tást me­rő­ben új hely­zet elé ál­lí­tot­ta. A kér­dés, mint más rend­szer­vál­tó or­szág­ban itt is az volt, si­ke­rül-e a Szlo­vá­ki­á­ban fo­lyó tör­té­ne­lem­ok­ta­tást meg­sza­ba­dí­ta­ni az ide­o­ló­gi­ai kö­tött­sé­gek­től és az ál­la­mi paternalizmustól, s egy­ben mo­dern mód­szer­ta­ni ala­pok­ra is he­lyez­ni. Több mint egy év­ti­zed­del a bár­so­nyos for­ra­da­lom után és Szlo­vá­kia Eu­ró­pai Uni­ó­ba va­ló be­lé­pé­sé­nek idő­sza­ká­ban el­mond­ha­tó, hogy a fen­ti­ek­ben fel­so­rolt cé­lo­kat csak fé­lig si­ke­rült meg­va­ló­sí­ta­ni. A szlo­vá­ki­ai tör­té­ne­lem­ta­ní­tás tar­tal­mi meg­úju­lá­sa vi­szony­lag gyor­san és zök­ke­nő­men­te­sen le­zaj­lott, s az 1989 előt­ti erő­sen át­ide­o­lo­gi­zált és a tör­té­nel­mi fo­lya­ma­tok súly­pont­ja­ként az osz­tály­har­cot be­ál­lí­tó és suly­ko­ló ok­ta­tás már a múl­té. To­vább­ra is meg­ma­radt azon­ban az ál­lam ér­dek­lő­dé­se a tör­té­ne­lem ok­ta­tá­sa iránt, hi­szen az új po­li­ti­kai ve­ze­tés is­mét csak sa­ját le­gi­ti­má­ci­ó­já­ra akar­ta fel­hasz­nál­ni azt. Igaz, az ide­o­ló­gi­ai töl­te­tet köz­ben fel­vál­tot­ták a nem­ze­ti cél­ki­tű­zé­sek. A lé­nyeg azon­ban ugyan­az ma­radt: még min­dig nem tet­tek le ar­ról az ide­jét­múlt né­zet­ről, amely­re E. B. Wes­ley is fel­hív­ja a fi­gyel­met, s mely sze­rint „a tár­sa­da­lom­nak azért van szük­sé­ge a tör­té­ne­lem­ok­ta­tás­ra, hogy an­nak se­gít­sé­gé­vel en­ge­del­mes­sé­get, mű­velt­sé­get, alá­za­tot, ha­za­fi­as­sá­got, pol­gá­ri ön­tu­da­tot és egyéb kí­vá­na­tos ered­mé­nye­ket tölt­sön a fe­jek­be” (Kratochvíl 2000).
A „múlt el­len­őr­zé­sé­ről” szó­ló vi­ták így el­te­rel­ték és to­vább­ra is el­te­re­lik a fi­gyel­met a tör­té­ne­lem­ta­ní­tás iga­zi szak­mai-mód­szer­ta­ni meg­újí­tá­sá­ról, ami a mai na­pig nem kö­vet­ke­zett be. Ezért a szlo­vá­ki­ai tör­té­ne­lem­ok­ta­tás to­vább­ra is a ha­gyo­má­nyos kö­zép-eu­ró­pai utat jár­ja: a le­xi­ká­lis ele­mek suly­ko­lá­sá­ra, mi­nél több tény, adat, év­szám meg­ta­ní­tá­sá­ra tö­rek­szik. Mi­köz­ben a tör­té­nel­mi ese­mé­nyek ér­té­ke­lé­sé­re, a múlt és a je­len kö­zöt­ti ös­­sze­füg­gé­sek fel­fe­de­zé­sé­re, önál­ló vé­le­mény­al­ko­tás­ra vi­szont nem ké­szí­ti fel a di­á­ko­kat. Knausz Im­re, ki­vá­ló ma­gyar­or­szá­gi szak­em­ber ta­lá­ló meg­ál­la­pí­tá­sa sze­rint „a kro­no­ló­gi­ai ada­tok épp­oly lé­nye­ges csont­vá­zát al­kot­ják a tör­té­ne­lem­nek, mint a kép­le­tek a fi­zi­ká­nak, de ami­kor csak a csont­vá­zat lát­juk, ak­kor már nem az élet­tel, ha­nem a ha­lál­lal van dol­gunk” (Knausz 2001:9).

No­ha a rend­szer­vál­tás kap­csán so­kan azt vár­ták, hogy a tör­té­ne­lem­ta­ní­tás új­ból vis­­sza­kap­ja ré­gi rang­ját és fel­ér­té­ke­lő­dik je­len­tő­sé­ge, ez nem kö­vet­ke­zett be, sőt el­len­té­tes fo­lya­ma­tok in­dul­tak meg. Az ide­o­ló­gi­ai kény­szer alól fel­sza­ba­dult tör­té­net­írás és tör­té­ne­lem­ta­ní­tás a köz­vé­le­mény és a mé­dia az ed­di­gi­nél is ki­szá­mít­ha­tat­la­nabb ha­tá­sa alá ke­rült. „Ezek a szán­dé­kok az elő­ző tör­té­nel­mi kor­szak­ok ne­gá­lá­sá­ban, a rég­múlt és kö­zel­múlt tör­té­nel­mi cso­mó­pont­ja­i­nak át­ér­té­ke­lé­sé­ben, a fej­lő­dés új al­ter­na­tí­vá­i­nak fel­mu­ta­tá­sá­ban, az ún. fe­hér fol­tok­ra va­ló rá­mu­ta­tás­ban és a min­den­ki szá­má­ra el­fo­gad­ha­tó vég­le­ges és ab­szo­lút igaz­sá­gok ki­nyil­vá­ní­tá­sá­ban je­lent­kez­tek” – je­gyez­te meg ez­zel kap­cso­lat­ban egyik dol­go­za­tá­ban Vili­am Kratochvíl, a po­zso­nyi Comé­ni­us Egye­tem Tör­té­ne­lem Tan­szék­ének mód­szer­ta­ni szak­em­be­re (Kratochvíl 2000). Ter­mé­sze­tes, hogy mind­ez a tör­té­nel­met ok­ta­tó pe­da­gó­gu­sok el­bi­zony­ta­la­no­dá­sát, bi­zo­nyos mér­té­kig kom­pe­ten­ci­á­juk meg­kér­dő­je­le­zé­sét von­ta ma­gá­val. Te­hát nem­csak a tör­té­net­írás ed­di­gi evi­den­ci­ái kér­dője­le­ződtek meg, ha­nem ál­ta­luk a tör­té­ne­lem­ta­ní­tás sza­va­hi­he­tő­sé­ge, szak­ma­i­sá­ga is, ami má­ig érez­te­ti ha­tá­sát. Mi­vel ki­de­rült, hogy „min­den más­ként volt” a tör­té­ne­lem egy­re in­kább el­ve­szí­tet­te tu­do­má­nyos rang­ját, „ple­be­jus tu­do­mán­­nyá” vált, amit min­den­ki ér­te­ni és tud­ni vélt. A tár­sa­da­lom­nak meg­nőtt az igé­nye a múlt is­me­re­tei iránt, eze­ket az is­me­re­te­ket azon­ban el­ső­sor­ban nem az is­ko­la ál­tal akar­ta biz­to­sí­ta­ni. A tör­té­ne­lem­nek mint tan­tárgy­nak az ér­ték­vesz­té­se pe­dig az is­ko­lán be­lül is foly­ta­tó­dott. A rend­szer­vál­tást kö­ve­tő meg­vál­to­zott tár­sa­dal­mi igé­nyek és ér­ték­rend más tan­tár­gya­kat ér­té­kel­tek fel, s az is­ko­lá­kon be­lül a tan­tár­gyak kö­zött ki­ala­kult ha­mis, de az ok­ta­tás min­de­nap­ja­it még­is meg­ha­tá­ro­zó sor­rend­jé­ben a tör­té­ne­lem egy­re hát­rább ke­rült. Ha eh­hez még hoz­zá­ves­­szük azt, hogy a tör­té­ne­lem azok kö­zé a tan­tár­gyak kö­zé tar­to­zik, ame­lyek ese­té­ben a tan­köny­vi el­lá­tás a mai na­pig meg­ol­dat­lan (kü­lö­nö­sen a gim­ná­zi­u­mok ese­té­ben), ak­kor nem kell cso­dál­koz­nunk a tan­tárgy ál­ta­lá­nos meg­íté­lé­sén és ál­la­po­tán.
A szlo­vá­ki­ai ma­gyar is­ko­lák­ban fo­lyó tör­té­ne­lem­ok­ta­tás­nak ta­lán még a szlo­vá­ki­ai át­lag­nál is na­gyobb prob­lé­mák­kal kell meg­küz­de­nie. Ezt el­ső­sor­ban a meg­fe­le­lő­en kép­zett pe­da­gó­gu­sok hi­á­nya, a már kri­ti­kus­sá vá­ló tan­könyv­hi­ány, a tan­anyag tar­tal­mi elő­írá­sai és a di­á­kok va­lós igé­nyei kö­zött fe­szü­lő el­len­té­tek okoz­zák. A fel­so­rolt prob­lé­mák gyúj­tó­pont­ját a nem­ze­ti tör­té­ne­lem ok­ta­tá­sa je­len­ti, amely min­dig is meg­ol­dat­lan kér­dés­ként ne­he­ze­dett a pe­da­gó­gu­sok vál­lá­ra. Eb­ben a te­kin­tet­ben a rend­szer­vál­tás sem ho­zott na­gyobb vál­to­zást. Előt­te ugyan­is a ko­ra­be­li szlo­vák tör­té­ne­lem­szem­lé­let je­gyé­ben va­la­mi­fé­le kvá­zi cseh­szlo­vák tör­té­ne­lem meg­konst­ru­á­lá­sa je­len­tet­te a szlo­vá­ki­ai tör­té­ne­lem­ok­ta­tás valóságát.1 A rend­szer­vál­tást kö­ve­tő­en ezt a szlo­vák nem­ze­ti múlt­nak a tan­anyag­ba va­ló erő­tel­jes beeme­lé­se vál­tot­ta fel, amely­nek a ke­re­tei kö­zött a ma­gyar nem­ze­ti tör­té­ne­lem­nek és fő­leg a szlo­vá­ki­ai ma­gyar ki­sebb­ség tör­té­nel­mé­nek nem jut­ha­tott hely. Ezt a hely­ze­tet még az utób­bi idők­ben a szlo­vák his­to­ri­og­rá­fi­á­ban be­kö­vet­ke­zett szem­lé­let­vál­to­zás sem tud­ta ér­dem­le­ge­sen meg­vál­toz­tat­ni. Ezt a vál­to­zást leg­job­ban a kö­zös tör­té­ne­lem (a ma­gya­rok és szlo­vá­kok kö­zös tör­té­nel­mé­nek – S.A.) bir­tok­ba­vé­tel­ének szán­dé­ka fe­je­zi ki, amely mar­kán­san kü­lön­bö­zik at­tól a ko­ráb­bi szem­lé­let­től, amely ki­zá­ró­lag Nagy-Moráviára, majd az XVIII. szá­zad vé­gé­től meg­in­du­ló szlo­vák nem­ze­ti moz­gal­mak­ra szű­kí­tet­te le a szlo­vák nem­ze­ti történelmet.2
A szlo­vá­ki­ai ma­gyar tár­sa­da­lom­nak mint ki­sebb­sé­gi kö­zös­ség­nek a több­sé­gi nem­zet­től el­té­rő­ek a tör­té­ne­lem­ta­ní­tás tar­tal­má­val szem­ben tá­masz­tott kö­ve­tel­mé­nyei. Azt is el­vár­ja az is­ko­lá­in­kon fo­lyó tör­té­ne­lem­ok­ta­tás­tól, hogy az egye­te­mes tör­té­ne­lem is­me­ret­anya­ga mel­lett a ma­gyar nem­ze­ti tör­té­nel­met is meg­is­mer­tes­se a di­á­kok­kal, sőt nem­ze­ti ön­tu­dat­ra ne­vel­je őket. Ez a cél­ki­tű­zés azon­ban egy­ál­ta­lán nem áll össz­hang­ban a je­len­le­gi tan­ter­vi elő­írá­sok­kal, tan­köny­vek­kel és a Szlo­vá­ki­á­ban fo­lyó ta­nár­kép­zés­sel sem, ame­lyek szin­te ki­zá­ró­lag a több­sé­gi nem­zet szem­pont­rend­sze­rét tük­rö­zik vis­­sza.

A szlo­vá­ki­ai ma­gyar is­ko­lá­kban fo­lyó tör­té­ne­lem­ok­ta­tás ál­la­po­ta egy kér­dő­íves fel­mé­rés alap­ján

A fen­ti prob­lé­mák tu­da­to­sí­tá­sa ve­ze­tett ah­hoz az el­ha­tá­ro­zás­hoz, hogy fel­mér­jük tör­té­ne­lem­ok­ta­tá­sunk ál­la­po­tát, s ja­vas­la­to­kat te­gyünk a szük­sé­ges lé­pé­sek­re. Az aláb­bi­ak­ban egy 2003 ta­va­szán le­zaj­lott kér­dő­íves fel­mé­rés ta­pasz­ta­la­ta­it kí­ván­juk köz­zé­ten­ni. A dol­go­zat­ban tár­gyalt kér­dő­íves fel­mé­rés öt­le­te a Tör­té­ne­lem­ta­ná­rok Tár­su­lá­sá­tól szár­ma­zik. A Tár­su­lás eb­ben a tö­rek­vé­sé­ben ki­vá­ló part­ner­re ta­lált a Fó­rum Ki­sebb­ség­ku­ta­tó In­té­zet­ben, amely nem­csak inf­rast­ruk­tú­rá­ját és anya­gi se­gít­sé­gét aján­lot­ta fel, ha­nem a kér­dő­íves fel­mé­ré­sek mód­szer­ta­ná­ban ed­dig fel­hal­mo­zott ta­pasz­ta­la­ta­it is. A kér­dő­íve­ket kö­zel 200 szlo­vá­ki­ai ma­gyar is­ko­lá­ba (tel­jes szer­ve­zé­sű alap­is­ko­lák­ba, ill. kö­zép­is­ko­lák­ba) jut­tat­tuk el. A fel­mé­rés el­ső si­ke­re­ként köny­vel­he­tő el, hogy 123 is­ko­lá­ból ér­kez­tek vis­­sza ki­töl­tött kér­dő­ívek. A leg­több is­ko­lá­ban csu­pán egyet­len ta­nár töl­töt­te ki őket, volt azon­ban né­hány olyan in­téz­mény is, ahol min­den tör­té­nel­met ok­ta­tó pe­da­gó­gus kü­lön kér­dő­ívet töl­tött ki, így ös­­szes­sé­gé­ben 148 kér­dő­ív ér­ke­zett vis­­sza. Né­hány is­ko­la – fő­leg gim­ná­zi­u­mok­ról van szó – meg­kés­ve küld­te vis­­sza a kér­dő­ívet, saj­nos eze­ket a szá­mí­tó­gé­pes fel­dol­go­zás mi­att már nem vet­tük fi­gye­lem­be az ered­mé­nyek ki­ér­té­ke­lé­se­kor.
A kér­dő­íve­ket egy­aránt ki­küld­tük ma­gyar igaz­ga­tá­sú és ve­gyes tan­nyel­vű is­ko­lák­ba is. Az 1. áb­ra ada­tai azt mu­tat­ják, hogy hány kér­dő­ívet küld­tek vis­­sza a ma­gyar tan­nyel­vű és há­nyat a ve­gyes tan­nyel­vű is­ko­lá­ból. Az alap­is­ko­lák ese­tén jól lát­ha­tó kü­lönb­ség­nek fel­te­he­tő­en szub­jek­tív okai is le­het­nek. Mi­vel a kér­dő­ívek az is­ko­la cí­mé­re men­tek ki, azok elő­ször az igaz­ga­tó vagy he­lyet­te­se ke­zé­be ke­rül­tek, s a kö­zös igaz­ga­tá­sú is­ko­lák­ban, ahol több­nyi­re szlo­vák az igaz­ga­tó vagy a he­lyet­te­se, sok­kal ke­vés­bé tart­hat­ták fon­tos­nak, hogy a pe­da­gó­gust a kér­dő­ív ki­töl­té­sé­re és vis­­sza­kül­dé­sé­re biz­tas­sák, mint a ma­gyar igaz­ga­tá­sú is­ko­lák ese­tén. A gim­ná­zi­u­mok­ból vi­szont fel­tű­nő­en ke­vés kér­dő­ív ér­ke­zett vis­­sza.

1. áb­ra. A vis­­sza­ér­ke­zett kér­dő­ívek is­ko­lák sze­rin­ti meg­osz­lá­sa

Kö­zép­pont­ban a pe­da­gó­gus

Bár mo­dern vi­lá­gunk egy­re in­kább az el­sze­mély­te­le­ne­dés fe­lé ha­lad, s az ok­ta­tás­ban is meg­je­len­nek a pe­da­gó­gust ki­küsz­öbö­lő for­mák (pl. e-learning), a ta­nár sze­re­pe még­is egy­re fon­to­sab­bá vá­lik. Nem­csak szak­mai fel­ké­szült­sé­ge, ha­nem a sze­mé­lyes pél­da ré­vén is. A tör­té­ne­lem ta­ní­tá­sa so­rán, hi­szen az utób­bi évek­ben bi­zo­nyos mér­té­kig „relativizálódott” a tör­té­nel­mi igaz­ság fo­gal­ma, kü­lö­nö­sen fon­tos, hogy a di­á­kok hi­te­les sze­mély­nek fo­gad­ják el a pe­da­gó­gust. Eh­hez vi­szont jól fel­ké­szült pe­da­gó­gu­sok­ra van szük­ség, ami a ha­zai ma­gyar is­ko­lá­in­kon fo­lyó tör­té­ne­lem­ok­ta­tás ta­lán leg­na­gyobb gond­ja. Olyan prob­lé­ma, amely kap­csán hat­vá­nyo­zot­tan meg­je­le­nik ha­zai ok­ta­tás­ügyünk min­den gond­ja: a ma­gyar nyel­vű és szel­le­mi­sé­gű pe­da­gó­gus­kép­zés meg­ol­dat­lan­sá­ga, az ok­ta­tás­ügy egy­re in­kább ké­ső re­form­ja, a kul­tu­rá­lis és ok­ta­tá­si ön­kor­mány­za­ti­sá­gunk fá­jó hi­á­nya.
A 148 meg­kér­de­zett­ből 85 volt nő, 58 fér­fi, 5 sze­mély nem val­lot­ta be ne­mét. A nők 60%-os ará­nya más tan­tár­gya­ké­hoz ha­son­ló, mi­vel azon­ban szak­tan­tárgy­ról van szó, jól pél­dáz­za a pe­da­gó­gus szak­ma el­nő­i­e­se­dé­sét. Az élet­kor alap­ján a meg­kér­de­zet­tek 56,8%-a 40 év alat­ti, 41,9%-uk pe­dig 40 év fö­löt­ti volt. A ma­ra­dék 1,3% nem vá­la­szolt er­re a kér­dés­re. A vá­lasz­adó élet­ko­rá­nak és ne­mé­nek össze­ve­té­se egyik té­nye­ző szem­pont­já­ból sem je­len­tett kü­lö­nö­sebb vál­to­zást.
A fel­mé­rés egyik leg­fon­to­sabb fel­ada­ta a pe­da­gó­gu­sok szak­kép­zett­sé­gé­nek meg­ál­la­pí­tá­sa volt. Szak­ké­pe­sí­tett­nek a va­la­mely egye­te­men vagy fő­is­ko­lán tör­té­ne­lem sza­kot vég­zett vagy utó­la­go­san ilyen irá­nyú szak­ké­pe­sí­tést szer­ző pe­da­gó­gu­so­kat szá­mí­tot­tuk. A fel­mé­rés eb­ből a szem­pont­ból meg­le­he­tő­sen el­szo­mo­rí­tó, no­ha nem meg­le­pő ered­ményt ho­zott, mi­sze­rint csu­pán a meg­kér­de­zet­tek 52%-a mond­ta ma­gát szak­ké­pe­sí­tett­nek. Ha eh­hez az adat­hoz hoz­zá­ves­­szük azt, hogy az is­ko­lán­ként vis­­sza­kül­dött kér­dő­ívet több ott tör­té­nel­met ok­ta­tó pe­da­gó­gus ese­tén fel­te­he­tő­en a na­gyobb óra­szám­ban a tan­tár­gyat ok­ta­tó és szak­ké­pe­sí­tés­sel ren­del­ke­ző, va­gyis az is­ko­la meg­íté­lé­se sze­rint az „el­ső szá­mú sza­kos­nak” ne­vez­he­tő pe­da­gó­gus töl­töt­te ki, ak­kor el­mond­ha­tó, hogy az is­ko­lá­ink­ban tör­té­nel­met ok­ta­tó pe­da­gó­gu­sok­nak kb. a fe­le szak­kép­zet­len. Va­ló­szí­nű­sít­he­tő azon­ban, hogy a tör­té­ne­lem­órák na­gyobb ré­szét a szak­kép­zett pe­da­gó­gu­sok ok­tat­ják, mi­vel a szak­ké­pe­sí­tés­sel nem ren­del­ke­zők sok est­ben csak né­hány órá­ban ta­nít­ják a tan­tár­gyat.
Ér­de­kes ké­pet mu­tat az is­ko­la jel­le­gé­nek és a szak­kép­zett­ség­nek az ös­­sze­ve­té­se, amely­ből az de­rül ki, hogy mi­köz­ben a gim­ná­zi­u­mok­ban tel­jes a tör­té­nel­met ok­ta­tó pe­da­gó­gu­sok szak­kép­zett­sé­ge, a szak- és szak­kö­zép­is­ko­lák­ban alig ha­lad­ja meg az 50%-ot, az alap­is­ko­lák­ban pe­dig el sem éri.
Ha a szak­ké­pe­sí­tést a pe­da­gó­gu­sok élet­ko­rá­val és ne­mé­vel vet­jük ös­­sze, ki­de­rül, hogy míg a 40 év alat­ti tör­té­ne­lem­ta­ná­rok­nak csu­pán az 50%-a szak­ké­pe­sí­tett, ad­dig ez a negy­ven éven fe­lü­li­ek­nél 56,5%-ot tesz ki. A nők és fér­fi­ak kö­zött is el­té­rés mu­tat­ha­tó ki, hi­szen míg a höly­gek­nél a szak­kép­zett­ség csak 50%-os, ad­dig a fér­fi­ak­nál el­éri a 60%-ot. A fel­mé­rés­ből az is ki­de­rült, hogy a szak­ké­pe­sí­tés­sel nem ren­del­ke­zők dön­tő több­sé­ge ter­mé­sze­te­sen ren­del­ke­zik va­la­mi­lyen fel­ső­fo­kú ké­pe­sí­tés­sel, gya­ko­ri pl. kö­zöt­tük a ma­gyar sza­kos, s leg­több­jük Nyit­rán szer­zett ta­ná­ri ok­le­ve­let. Több mint egy tu­cat­ra te­he­tő vi­szont azok szá­ma, akik csu­pán érett­sé­gi­vel ren­del­kez­nek, fel­ső­fo­kú vég­zett­ség­gel nem.

2. áb­ra. A pe­da­gó­gu­sok szak­kép­zett­sé­ge az egyes is­ko­la­tí­pu­sok­ban

3. áb­ra. A pe­da­gó­gu­sok szak­kép­zett­sé­ge nem és kor sze­rint

A szak­kép­zett­ség­nek a pe­da­gó­gi­ai mun­ká­ra gya­ko­rolt ha­tá­sá­ról a ta­nul­mány to­váb­bi fe­je­ze­te­i­ben kí­vá­nunk szót ej­te­ni, azon vi­szont ér­de­mes el­gon­dol­kod­ni, hogy mi­ért ez a hely­zet. Az egyik ma­gya­rá­zat a tan­tárgy két­ség­kí­vül ala­csony presz­tí­zsé­ből fa­kad. Is­ko­lá­ink egy ré­szé­ben ugyan­is fe­lül­ke­re­ke­dett egy olyan fel­fo­gás, amely sze­rint van­nak fon­tos és ke­vés­bé fon­tos tan­tár­gyak, más szó­val tu­do­má­nyok és ál­tu­do­mány­ok. A tör­té­ne­lem pe­dig két­ség­kí­vül az utób­bi cso­port­ba ke­rült. Eh­hez hoz­zá­já­rult az, hogy a rend­szer­vál­tás előt­ti év­ti­ze­dek­ben ta­ní­tott „hi­va­ta­los ha­zug­sá­gok”, majd a rend­szer­vál­tás ál­tal fel­szín­re ho­zott „min­den más­képp volt” jel­szó az egész tan­tár­gyat és az érin­tett pe­da­gó­gu­so­kat is el­le­he­tet­le­ní­tet­te. Ezért hal­la­ni annyi­szor, „hogy ez csak me­se”, ame­lyet bár­ki el tud mon­da­ni. Ezért is egy­sze­rűbb az igaz­ga­tók szá­má­ra a fö­lös­le­ges tör­té­ne­lem­órá­kat más sza­kot vég­zet­tek (ma­gya­ro­sok, föld­raj­zo­sok, ne­tán ma­te­ma­ti­ku­sok) kö­zött fel­osz­ta­ni, mint egy újabb szak­ké­pe­sí­tett tan­erőt fel­ven­ni (amely­ből amúgy sincs nagy kí­ná­lat). Va­jon a for­dí­tott­já­ra van-e pél­da? Ta­ní­ta­nak-e is­ko­lá­ink­ban ma­gyar iro­dal­mat, ma­te­ma­ti­kát vagy föld­raj­zot tör­té­ne­lem sza­ko­sok? Ta­lán ez utób­bit né­hány he­lyen igen, de az ilyen gya­kor­lat sze­ren­csé­re rit­ka. Mert a mai kö­ve­tel­mé­nyek kö­ze­pet­te ez nem meg­ol­dás. S hogy a fen­ti­e­ket alá­tá­mas­­szuk, né­hány a kér­dő­i­ek­ből ki­ma­zso­lá­zott ext­rém pél­dát is fel­so­ro­lunk ar­ra, hogy mi­lyen szak­pá­ro­sí­tá­sok­ban is ta­nít­ják is­ko­lá­in­kon a tör­té­nel­met. Elő­re­bo­csát­juk azon­ban, hogy ezért leg­ke­vés­bé az érin­tett pe­da­gó­gus a fe­le­lős. Van te­hát olyan is­ko­la, ahol az andra­ló­gus vég­zett­sé­gű pe­da­gó­gus pél­dá­ul né­met nyelv, föld­rajz, tánc és test­ne­ve­lés mel­lett ta­nít tör­té­nel­met; a fi­zi­ka-ké­mia sza­kos ta­nár pol­gá­ri ne­ve­lést, ter­mé­szet­raj­zot, hon­is­me­re­tet és tör­té­nel­met ta­nít; a csu­pán gim­ná­zi­u­mi vég­zett­ség­gel ren­del­ke­ző kol­lé­ga a föld­rajz, test­ne­ve­lés, tech­ni­kai ne­ve­lés és pol­gá­ri ne­ve­lés mel­lett ta­nít tör­té­nel­met stb.
Az ok­ta­tás mi­nő­sé­ge szem­pont­já­ból az sem mel­lé­kes, hogy a szak­kép­zett pe­da­gó­gu­sok hol, me­lyik egye­te­men sze­rez­ték ta­ná­ri ok­le­ve­lü­ket. A szlo­vá­ki­ai ma­gyar pe­da­gó­gu­sok nagy ré­sze szá­má­ra hos­­szú év­ti­ze­de­ken ke­resz­tül a nyit­rai fő­is­ko­la, újab­ban Kon­stan­tín Egye­tem, ill. a po­zso­nyi Come­ni­us Egye­tem biz­to­sí­tott er­re le­he­tő­sé­get. A tör­té­ne­lem sza­ko­sok vi­szony­lag kis há­nya­da sze­rez­te dip­lo­má­ját más szlo­vá­ki­ai egye­te­men, eset­leg Ma­gyar­or­szá­gon. A fel­mé­rés szem­pont­já­ból fő­ként ez utób­bi ka­te­gó­ria bi­zo­nyult ér­de­kes­nek, hi­szen vá­la­sza­ik sok szem­pont­ból más ér­ték­ren­det tük­röz­nek, mint a Szlo­vá­ki­á­ban vég­zet­te­ké. A fel­mé­rés alap­ján el­mond­ha­tó, hogy a tör­té­nel­met ok­ta­tó pe­da­gó­gu­sok va­la­mi­vel több mint fe­le a nyit­rai Kon­s­tan­tín Egye­te­men, kö­zel 20%-uk a po­zso­nyi Come­ni­us Egye­te­men, egy ti­ze­dük pe­dig Ma­gyar­or­szá­gon sze­rez­te dip­lo­má­ját.

4. áb­ra. Hol sze­rez­te tör­té­ne­lem­ta­ná­ri dip­lo­má­ját?

Egy olyan szi­tu­á­ci­ó­ban, ami­kor a szak­tan­tár­gyat ok­ta­tók fe­le nem ren­del­ke­zik szak­ké­pe­sí­tés­sel kü­lö­nö­sen nagy sze­re­pet kap­hat­nak a kü­lön­fé­le to­vább­kép­zé­sek, mód­szer­ta­ni jel­le­gű prog­ra­mok, nyá­ri egye­te­mek. Ám az ilyen ren­dez­vé­nyek nem­csak a szak­ké­pe­sí­tés­sel nem ren­del­ke­ző ta­ná­rok szá­má­ra je­len­te­nek le­he­tő­sé­get az „utántanulásra”, ha­nem a több­nyi­re szlo­vá­ki­ai egye­te­met vég­zett és ezért a ma­gyar nem­ze­ti tör­té­nel­met ott nem ta­nu­ló kol­lé­gák ré­szé­re is. A fel­mé­rés­ből azon­ban még­is az de­rül ki, hogy mi­ni­má­lis az ér­dek­lő­dés a to­vább­kép­zé­sek iránt. A 148 meg­kér­de­zett­ből ugyan­is csu­pán 51-en vá­la­szol­tak igen­nel ar­ra a kér­dés­re, hogy az utób­bi évek­ben részt vet­tek-e ha­son­ló ren­dez­vé­nyen.

5. áb­ra. Részt vett-e az utób­bi évek­ben va­la­mi­lyen to­vább­kép­zé­sen, nyá­ri egye­te­men?

No­ha azt hi­het­nénk, hogy el­ső­sor­ban a szak­ké­pe­sí­tés­sel nem ren­del­ke­zők­ről van szó, akik így akar­ják pó­tol­ni hi­á­nyos­sá­ga­i­kat, a fel­mé­rés még­is en­nek el­len­ke­ző­jét mu­tat­ja. Míg a szak­ké­pe­sí­tés­sel ren­del­ke­zők­nek 44,2%-a vett részt to­vább­kép­zé­sen, ad­dig a szak­ké­pe­sí­tés­sel nem ren­del­ke­zők, mind­ös­­sze 25%-a, va­gyis min­den ne­gye­dik szak­ké­pe­sí­tés nél­kü­li pe­da­gó­gus. Va­gyis leg­in­kább a szak­mát hi­va­tá­suk­nak te­kin­tő szak­kép­zett pe­da­gó­gu­sok ér­zik szük­sé­gét a to­vább­kép­zé­sek­nek, akik szá­má­ra az ilyen ren­dez­vé­nye­ken va­ló rész­vé­tel szak­mai ön­be­csü­lés kér­dé­se. Bi­zo­nyos el­té­rés mu­tat­ha­tó ki a ta­ná­rok ne­me alap­ján is, hi­szen míg a fér­fi­ak 43%-a vett részt to­vább­kép­zé­sen, ad­dig a nők csu­pán 29%-a. Szin­tén fel­tű­nő az, hogy míg a szlo­vá­ki­ai fő­is­ko­lá­kon és egye­te­me­ken vég­zet­tek­nek csu­pán egy­har­ma­da, ad­dig a Ma­gyar­or­szá­gon dip­lo­mát szer­zők­nek kö­zel a fe­le vett részt to­vább­kép­zé­sen.

6. áb­ra. Részt vett-e az utób­bi évek­ben va­la­mi­lyen szak­mai to­vább­kép­zé­sen, mód­szer­ta­ni prog­ra­mon, nyá­ri egye­te­men?

Azok kö­zül, akik részt vet­tek va­la­mi­lyen to­vább­kép­zé­sen vagy mód­szer­ta­ni jel­le­gű ren­dez­vé­nyen leg­töb­ben Ma­gyar­or­szá­gon szer­ve­zett nyá­ri egye­te­men jár­tak, az érin­tet­tek egy ne­gye­de a szlo­vák tan­ügyi szer­vek ál­tal szer­ve­zett mód­szer­ta­ni ren­dez­vé­nyen vett részt, míg a töb­bi­ek azo­nos arány­ban vet­tek részt a SZMPSZ és a Tör­té­ne­lem­ta­ná­rok Tár­su­lá­sa (a to­váb­bi­ak­ban TT) ren­dez­vé­nye­in.

7. áb­ra. Mi­lyen to­vább­kép­zé­sen vett részt?

A to­vább­kép­zé­se­ken va­ló rész­vé­tel alap­ján ki­raj­zo­ló­dó kép per­sze nem csu­pán a vizs­gált tan­tárgy spe­ci­fi­ku­ma, ha­nem ál­ta­lá­nos je­len­ség­ről van szó. Más or­szá­gok­kal el­len­tét­ben Szlo­vá­ki­á­ban ugyan­is a pe­da­gó­gu­sok to­vább­kép­zé­sé­nek rend­sze­re gya­kor­la­ti­lag nem lé­te­zik. A je­len­leg ha­tá­lyos gya­kor­lat sze­rint sem a pe­da­gó­gus bé­re­zé­sé­ben, sem is­ko­lán be­lü­li meg­be­csü­lé­sé­ben nem je­lent előnyt az, ha az il­le­tő szak­mai fej­lő­dé­sét szem előtt tart­va sza­bad­ide­jé­nek egy ré­szét, sőt pén­zét is tu­dá­sá­nak bő­ví­té­sé­re hasz­nál­ja. Ezért tör­tén­het meg, hogy pe­da­gó­gu­sok tu­cat­jai men­nek úgy nyug­díj­ba, hogy pá­lya­fu­tá­suk év­ti­ze­dei alatt sem­mi­fé­le to­vább­kép­zé­sen nem vet­tek részt.

A tör­té­ne­lem­tan­köny­vek

A fel­mé­rés kö­vet­ke­ző kér­dés­cso­port­ja ha­zai ma­gyar tör­té­ne­lem­ta­ní­tá­sunk­nak az egyik leg­töb­bet em­le­ge­tett prob­lé­má­já­ra, a tör­té­ne­lem­ta­ní­tás so­rán hasz­ná­la­tos tan­köny­vek­re vo­nat­ko­zott. Az utób­bi egy-két év­ben a szlo­vá­ki­ai ma­gyar saj­tó­ban már meg­je­lent né­hány olyan pub­li­cisz­ti­kai jel­le­gű írás, amely­nek szer­zői éles han­gon bí­rál­ták a ma­gyar is­ko­lá­kon hasz­ná­la­tos tör­té­ne­lem­tan­köny­vek tartalmát.3 Ezen írá­sok szer­zői sze­rint a szlo­vák ere­de­ti­ből ma­gyar­ra for­dí­tott tan­köny­vek ha­mis ké­pet nyúj­ta­nak nem­ze­ti tör­té­nel­münk­ről, s ezért nem fe­lel­nek meg a ma­gyar is­ko­lák kö­ve­tel­mé­nye­i­nek. No­ha ez­zel a vég­kö­vet­kez­te­tés­sel egyet­ért­he­tünk, a szer­zők ál­tal hasz­nált érv­rend­szer, a fel­ho­zott pél­dák és hi­vat­ko­zá­sok nem min­dig áll­ják meg a he­lyü­ket. Írá­sa­ik azon­ban – min­den hi­á­nyos­sá­guk el­le­né­re is – egy va­lós prob­lé­má­ra hív­ták fel a fi­gyel­met, amely prob­lé­mát mi­nél előbb or­vo­sol­ni kell.
Is­ko­lá­ink tan­könyv­el­lá­tott­sá­gát alap­ve­tő­en meg­ha­tá­roz­za a pi­a­ci vi­szo­nyok hi­á­nya. Ez a hely­zet me­rő­ben el­tér a szom­szé­dos or­szá­gok gya­kor­la­tá­tól – lásd a cseh vagy a ma­gyar pél­dát –, ahol li­be­rá­lis el­vek sze­rint mű­kö­dik a tan­könyv­pi­ac, no­ha az ál­lam a tan­köny­vek tar­tal­mi fel­ügye­let­ét to­vább­ra is el­lát­ja. Így Szlo­vá­ki­á­ban to­vább­ra is ér­vé­nyes az egy tan­tárgy egy tan­könyv el­ve, amely az ál­lam­szo­ci­a­liz­mus gya­kor­la­tát idé­zi, no­ha azok­ban az idők­ben ez el­ső­sor­ban ide­o­ló­gi­ai okok­ra volt visz­­sza­ve­zet­he­tő, míg je­len­leg in­kább pénz­ügyi okai van­nak. A di­á­kok az is­ko­lák tu­laj­do­ná­ban lé­vő tan­köny­vek­hez in­gyen jut­nak hoz­zá. Ez vi­szont óri­á­si ter­he­ket ró az ál­lam­ra, amely ezért nem tud és nem is akar ver­seny­hely­ze­tet te­rem­te­ni, hi­szen ál­la­mi for­rá­sok­ból tan­tár­gyan­ként több mint egy tan­könyv tá­mo­ga­tá­sát nem tud­ja fel­vál­lal­ni. Kü­lö­nö­sen rossz a hely­zet a tör­té­ne­lem­tan­köny­vek ese­té­ben. A fi­a­tal szlo­vák ál­lam­ban ez a tan­tárgy nem­ze­ti szem­pont­ból ké­nyes­nek szá­mít, ezért az ál­lam az ál­ta­lá­nos­tól is job­ban őr­kö­dik a tör­té­ne­lem­tan­köny­vek fö­löt­ti mo­no­pó­li­u­mán. Mi­vel ez a fel­fo­gás to­vább­ra is meg­ha­tá­ro­zó, ezért egy-egy új tör­té­ne­lem­tan­könyv ki­adá­sa nem­csak szak­mai-mód­szer­ta­ni prob­lé­ma, ha­nem po­li­ti­ka is, ami rend­kí­vü­li mó­don le­las­sít­ja a fo­lya­ma­tot. Ezért áll­ha­tott elő olyan hely­zet, hogy a szlo­vá­ki­ai gim­ná­zi­u­mok­ban még ma, 15 év­vel a rend­szer­vál­tás után sincs egyet­len tel­jes és hasz­nál­ha­tó tör­té­ne­lem­tan­könyv-so­ro­zat sem. Egé­szen nap­ja­in­kig az ál­lam­szo­ci­a­liz­mus ide­jén ki­adott tan­köny­vek vol­tak hasz­ná­la­to­sak, csu­pán a XX. szá­za­di tör­té­ne­lem­re je­lent meg 1990-ben egy ide­ig­le­nes­nek ne­ve­zett – de az­óta is hasz­ná­la­tos – tan­könyv (Kováè – Lip­ták 1990). Ez azon­ban me­to­di­kai szem­pont­ból tu­laj­don­kép­pen nem is te­kint­he­tő tan­könyv­nek, hi­szen csu­pán ta­ná­ri szö­ve­ge­ket tar­tal­maz, a tan­köny­vek egyéb nél­kü­löz­he­tet­len al­ko­tó­ele­mei, ké­pek, fel­ada­tok, fo­gal­mak ma­gya­rá­za­ta stb. hi­á­nyoz­nak be­lő­le. A nap­ja­ink­ban épp meg­je­le­nés alatt ál­ló új tan­könyv­so­ro­zat vi­szont még nem tel­jes, már meg­je­le­né­se előtt vi­ták ke­reszt­tü­zé­be ke­rült, s a pe­da­gó­gu­sok je­len­tős ré­sze nem te­kin­ti meg­fe­le­lő szín­vo­na­lú­nak (Bartl – Kame­nic­ký – Vala­cho­viè 2000; Bartl – Kaí­rek – Otèe­náš 2002). A szak­kö­zép­is­ko­lá­kon és szak­is­ko­lá­kon egy szin­tén az utób­bi évek­ben meg­je­lent tan­könyv­so­ro­zat hasz­ná­la­tos (Fremal – Chro­me­ko­vá – Mar­tu­li­ak – Chy­lo­vá 1997; Fre­mal – Chro­me­ko­vá – Mar­tu­li­ak – Matej­ke­in – Chy­lo­vá 1997).
Az alap­is­ko­lá­kon jobb a hely­zet, ott a 90-es évek­ben már meg­je­lent egy olyan tan­könyv­so­ro­zat, amely szer­ke­ze­ti fel­épí­té­sé­ben, al­kal­ma­zott mód­szer­ta­ni esz­köz­tá­rá­ban (tar­tal­mi­lag saj­nos nem min­dig) eu­ró­pai szín­vo­na­lú­nak mi­nő­sít­he­tő, s eb­ből a szem­pont­ból min­den bi­zon­­nyal áll­ja a ver­senyt a kör­nye­ző ál­la­mok ha­son­ló tan­köny­ve­i­vel (Miroslav – Kra­to­chvíl 1999; Dvo­øák – Vala­cho­viè – Kra­to­chvíl 1997; Vala­cho­viè – Kra­to­chvíl – Muc­ska 2001; Dvo­øák – Mrva – Kra­to­chvíl 1998; Tkad­leè­ko­vá – Skla­da­ný – Kra­to­chvíl 1995; Kováè – Kop­èan – Kra­to­chvíl 1995; Tkad­leè­ko­vá – Skla­da­ný – Kra­to­chvíl 1996; Kováè – Kame­nec – Kratochvíl1998).
A szlo­vá­ki­ai ma­gyar is­ko­lá­kon a fel­so­rolt tan­köny­vek tü­kör­for­dí­tá­sai hasz­ná­la­to­sak, no­ha az új gim­ná­zi­u­mi tan­köny­vek for­dí­tá­sai má­ig nem ké­szül­tek el. Új elem­ként je­lent vi­szont meg a ma­gyar alap­is­ko­lák egy ré­szé­ben egy, a szlo­vá­ki­ai ma­gyar is­ko­lák szá­má­ra írt tan­könyv­so­ro­zat, ame­lyet utó­la­go­san a Szlo­vák Köz­tár­sa­ság Ok­ta­tá­si Mi­nisz­té­ri­u­ma is el­is­mert, s amely ál­tal biz­to­sí­tott­nak lát­szik a ma­gyar nem­ze­ti tör­té­ne­lem ok­ta­tá­sa a ma­gyar is­ko­lá­kon (Ko­vács–Si­mon 1997; Ko­vács–Si­mon 1998; Ko­vács–Si­mon 2000). Ez azon­ban má­ig nem ke­rült fel a hi­va­ta­los tan­könyv­lis­tá­ra, így az is­ko­lá­nak vagy a di­á­kok­nak kell meg­vá­sá­rol­ni­uk.
Je­len ta­nul­mány­nak nem cél­ja a fel­so­rolt tan­köny­vek tar­tal­mi, ill. mód­szer­ta­ni elem­zé­se, a kö­vet­ke­zők­ben „csu­pán” ezen tan­köny­vek hasz­ná­la­tá­val kap­cso­la­tos a kér­dő­íves fel­mé­rés­ből le­von­ha­tó ta­pasz­ta­la­to­kat kí­ván­juk is­mer­tet­ni.

Az alap­is­ko­lás tan­köny­vek

Az alap­is­ko­lás tan­köny­vek, me­lyek mód­szer­ta­ni esz­kö­ze­i­vel kap­cso­lat­ban már el­is­me­rő­en szól­tunk, ál­ta­lá­nos el­fo­ga­dott­ság­nak ör­ven­de­nek a pe­da­gó­gu­sok kö­ré­ben. A vi­lág­tör­té­ne­lem­mel fog­lal­ko­zó kö­te­tek ese­té­ben – az érin­tett tan­könyv­so­ro­zat kü­lön kö­te­tek­ben tár­gyal­ja az egye­te­mes és a nem­ze­ti tör­té­nel­met – év­fo­lyam­tól füg­gő­en pél­dá­ul a meg­kér­de­zet­tek 87–91%-a nyi­lat­ko­zott úgy, hogy hasz­nál­ja eze­ket, s csu­pán 3% hasz­nál rend­sze­re­sen más – fel­te­he­tő­en ma­gyar­or­szá­gi – tan­köny­vet. Egy olyan tan­könyv ese­té­ben, amely­nek nincs kon­ku­ren­ci­á­ja, ez ter­mé­sze­te­sen nem meg­le­pő ered­mény. A kér­dő­ívek­hez fű­ző­dő meg­jegy­zé­sek­ből azon­ban a pe­da­gó­gu­sok fenn­tar­tá­sai is ki­de­rül­nek, ame­lyek el­ső­sor­ban a tan­anyag men­­nyi­sé­gé­re és el­ren­de­zé­sé­re irá­nyul­nak.
A nem­ze­ti tör­té­ne­lem­mel fog­lal­ko­zó kö­te­tek ese­té­ben ki­csit más a hely­zet, hi­szen a Lili­um Aurum ál­tal ki­adott tan­köny­vek – no­ha eze­ket a di­á­kok­nak kell meg­ven­ni­ük – va­lós kon­ku­ren­ci­át je­len­te­nek a „hi­va­ta­los tan­köny­vek” szá­má­ra. Ezt tá­maszt­ja alá, hogy míg ez utób­bi­a­kat a tör­té­nel­met ta­ní­tó pe­da­gó­gu­sok 66–68%-a hasz­nál­ja rend­sze­re­sen, ad­dig a Kovács–Simon-féle tan­köny­vek­kel kap­cso­lat­ban a kol­lé­gák 42–52%-a ál­lí­tot­ta ezt. Azok ará­nya, akik az egyes év­fo­lyam­ok­ban a nem­ze­ti tör­té­ne­lem ta­ní­tá­sá­hoz va­la­mi­lyen más (fel­té­te­lez­he­tő­en ma­gyar­or­szá­gi) tan­köny­vet hasz­nál­nak rend­sze­re­sen 10–15%-ra te­he­tő. Mint az a fen­ti ada­tok­ból is ki­de­rül, a pe­da­gó­gu­sok egy ré­sze több tan­köny­vet pár­hu­za­mo­san is hasz­nál a nem­ze­ti tör­té­ne­lem ta­ní­tá­sá­hoz.

8. áb­ra. Az Orbis Pis­ctus ál­tal ki­adott Szlo­vá­kia tör­té­ne­te cí­mű tan­könyv­so­ro­zat és a Lili­um Aurum ki­adó Ma­gyar nép tör­té­ne­te cí­mű tan­könyv­so­ro­zat is­ko­lai hasz­nált­sá­gá­nak mu­ta­tói

sz. I. – Dvoøák, P. – Mrva, I. – Kratochvíl, V.: Szlo­vá­ki­ai a kö­zép­kor­ban és az új­kor kez­de­tén
m. I. – Ko­vács, L.–Si­mon, A.: A ma­gyar nép tör­té­ne­te I. A hon­fog­la­lás­tól a szat­má­ri bé­ké­ig
sz. II. – Kováè, D. – Kopèan, V. – Kratochvíl, V.: Szlo­vá­kia az új­kor kü­szö­bén
m. II. – Ko­vács, L.–Si­mon, A.: A ma­gyar nép tör­té­ne­te II. 1711-től 1918-ig
sz. III. – Kováè, D. – Kamenec, I. – Kratochvíl, V.: Szlo­vá­kia az új év­szá­zad­ban
m. III. – Ko­vács, L.–Si­mon, A.: A ma­gyar nép tör­té­ne­te III. A XX. szá­zad

Mint a fen­ti di­ag­ram­ból is ki­de­rül a Kovács–Simon-féle tan­köny­vek ese­té­ben ki­ug­ró­an ma­gas a vá­lasz­adást meg­ke­rü­lők szá­ma. Ezt az­zal le­het ma­gya­ráz­ni, hogy sok is­ko­lá­ba még nem ju­tot­tak el ezek a tan­köny­vek, a pe­da­gó­gu­sok nem is is­me­rik őket. Ezt a fel­té­te­le­zést a fel­mé­rés a tan­köny­vek­kel kap­cso­la­tos meg­jegy­zés ro­va­ta is alá­tá­maszt­ja. Az alap­is­ko­lák­ból vis­­sza­kül­dött 124 kér­dő­ív­ből 88 pe­da­gó­gus hasz­nál­ta ki a le­he­tő­sé­get, és fű­zött meg­jegy­zést az egyes év­fo­lyam­ok­ban hasz­ná­la­tos tan­köny­vek­hez. Ezek az oly­kor erő­sen ér­zel­mi töl­té­sű vé­le­mé­nyek nem­csak ár­nyal­tab­bá te­szik a 8. áb­ra ada­ta­it, de bi­zo­nyos szem­pont­ból töb­bet el­árul­nak azok­nál. Ki­de­rül be­lő­lük pél­dá­ul az, hogy a pe­da­gó­gu­sok nagy ré­sze kri­ti­ku­san szem­lé­li az ál­ta­la hasz­nált tan­köny­ve­ket: ki­fo­gá­sol­ja azok eset­le­ges mód­szer­ta­ni hi­bá­it (ez csak el­vét­ve for­dult elő), a túl sok el­sa­já­tí­tan­dó ada­tot, fő­leg azon­ban a szlo­vák tan­köny­vek szem­lé­le­tét. A vá­lasz­adók egy ne­gye­de ugyan­is a nem­ze­ti tör­té­nel­met tar­tal­ma­zó szlo­vák tan­köny­vek tü­kör­for­dí­tá­sa­it al­kal­mat­lan­nak tar­tot­ta a ma­gyar is­ko­lá­kon va­ló hasz­ná­lat­ra. „Mi kö­ze en­nek a tör­té­ne­lem­tu­do­mány­hoz! Az üres pa­pír min­dent el­tűr, re­mé­lem, mi pe­da­gó­gu­sok nem!”– je­gyez­te meg egyi­kük, s ko­ránt­sem volt egye­dül az ilyen meg­jegy­zé­sé­vel. Kb. ugyan­ilyen arány­ban (ha­bár nem fel­tét­le­nül ugyan­azon adat­köz­lők­ről van szó) emel­ték ki a Kovács–Simon-féle tan­köny­vek po­zi­tí­vu­ma­it, s je­gyez­ték meg, hogy min­den ma­gyar is­ko­lá­ban eze­ket kel­le­ne hasz­nál­ni. A di­ag­ram­ból még­is az de­rül ki, hogy a szlo­vák­ból for­dí­tott tan­köny­ve­ket töb­ben hasz­nál­ják. En­nek oka ta­lán az le­het, mint aho­gyan ezt so­kan meg is je­gyez­ték, hogy sok is­ko­lá­ban csu­pán ezek­kel a tan­köny­vek­kel ren­del­kez­nek, no­ha eset­leg jobb­nak tart­ják a Lili­um Aurum köny­ve­it. Mi­vel azon­ban azo­kat a di­á­kok­nak kell meg­fi­zet­ni­ük, nem meg­old­ha­tó hasz­ná­la­tuk. Per­sze az anya­gi jel­le­gű aka­dá­lyok mel­lett a pe­da­gó­gu­sok egy ré­szé­nek kö­zöm­bös­sé­ge és ru­gal­mat­lan­sá­ga is köz­re­ját­szik, hi­szen a vá­lasz­adók sok est­ben „ez van az is­ko­lán”, „ez van elő­ír­va” tí­pu­sú vá­las­­szal in­do­kol­ták egyik vagy má­sik könyv hasz­ná­la­tát.
Az egyes év­fo­lyam­ok tan­köny­ve­i­nek a meg­íté­lé­sét vizs­gál­va nagy kü­lönb­sé­get nem ész­le­lünk, no­ha a Szlo­vá­kia az új­kor kü­szö­bén cí­mű nyol­ca­di­ko­sok­nak ké­szült tan­köny­vet az át­lag­nál is több bí­rá­lat ér­te, amit a tan­könyv fel­té­te­lez­he­tő­en az 1848/49-es for­ra­da­lom és sza­bad­ság­harc, va­la­mint a du­a­liz­mus ko­rá­nak egy­ol­da­lú szlo­vák szem­pon­tú ér­té­ke­lé­sé­vel vált­ha­tott ki.
A szlo­vák­ból le­for­dí­tott tan­köny­vek és a Lili­um Aurum Ki­adó A ma­gyar nép tör­té­ne­te cí­mű tan­könyv­so­ro­za­tá­nak hasz­ná­la­tát kü­lön­fé­le vál­to­zók­kal ös­­sze­vet­ve ér­de­kes meg­ál­la­pí­tá­so­kat fo­gal­maz­ha­tunk meg. Amint a 9. áb­rá­ból is ki­ve­he­tő, a vizs­gált pe­da­gó­gus­cso­por­tok több­sé­ge ese­té­ben a „szlo­vák tan­köny­vek” hasz­ná­la­ta mu­tat ma­ga­sabb ér­té­ket. Kü­lö­nö­sen a szak­ké­pe­sí­tés­sel nem ren­del­ke­zők, a negy­ven év­nél idő­sebb és – ta­lán meg­le­pő mó­don – a fér­fi­ak ese­té­ben meg­ha­tá­ro­zó ez a kü­lönb­ség. A Lili­um Aurum tan­köny­vei vi­szont csak két pe­da­gó­gus­cso­port ese­té­ben előz­ték meg a hi­va­ta­los tan­köny­ve­ket: a Ma­gyar­or­szá­gon dip­lo­mát szer­ző pe­da­gó­gu­sok kö­ré­ben és a to­vább­kép­zé­se­ket lá­to­ga­tó ta­ná­rok ese­té­ben. A nők, a fi­a­ta­labb pe­da­gó­gu­sok és a szak­ké­pe­sí­tés­sel ren­del­ke­zők vi­szont nagy­já­ból azo­nos arány­ban hasz­nál­ják mind­két tan­köny­vet. Ezek az ered­mé­nyek is azt bi­zo­nyít­ják, hogy a ta­nár­kép­zés­nek óri­á­si sze­re­pe van a pe­da­gó­gus ké­sőb­bi mun­ká­já­ra, hi­szen a Ma­gyar­or­szá­gon ma­gyar szel­le­mi­sé­gű kép­zést ka­pók szá­má­ra sok­kal ter­mé­sze­te­sebb, hogy a ma­gyar szem­pon­tú tan­köny­ve­ket hasz­nál­ják, mint a szlo­vá­ki­ai egye­te­me­ken vég­zet­tek szá­má­ra, akik fel­te­he­tő­leg a „szlo­vák tör­té­ne­lem­mel” kap­cso­lat­ban hoz­tak az egye­tem­ről mé­lyebb is­me­re­te­ket.

9. áb­ra. A Szlo­vá­ki­ai a kö­zép­kor­ban és az új­kor kez­de­tén és A ma­gyar nép tör­té­ne­te c. tan­köny­vek rend­sze­res hasz­ná­la­ta az egyes pe­da­gó­gus­cso­por­tok ese­té­ben.

A kö­zép­is­ko­lák

A szlo­vá­ki­ai ma­gyar gim­ná­zi­u­mok­ban hasz­ná­la­tos tör­té­ne­lem­tan­köny­vek kér­dés­kö­re a rend­szer­vál­tás utá­ni ok­ta­tás­ügyünk to­tá­lis csőd­jé­nek pél­dá­ja. Az itt ta­ní­tó pe­da­gó­gu­sok nagy ré­sze ugyan­is már évek óta gya­kor­la­ti­lag tan­köny­vek nél­kül kény­te­len ok­tat­ni, hi­szen – mint már utal­tunk rá – hasz­nál­ha­tó tan­könyv­so­ro­zat a mai na­pig nem ké­szült. A je­len­leg épp ki­adás alatt ál­ló tan­köny­vek pe­dig tar­tal­mi­lag egy­ál­ta­lán nem fe­lel­nek meg a jö­ven­dő szlo­vá­ki­ai ma­gyar ér­tel­mi­ség igé­nye­i­nek. Ezért ta­lán sze­ren­csés­nek mond­ha­tó az, hogy eze­ket a köny­ve­ket még nem is for­dí­tot­ták le ma­gyar nyelv­re. Ez a hely­zet vi­szont a pe­da­gó­gu­so­kat kü­lön­fé­le szük­ség­meg­ol­dás­ok be­ve­ze­té­sé­re kény­sze­rí­ti. So­kan sa­ját jegy­ze­te­ik­ből ta­ní­ta­nak, de van olyan is, aki eze­ket sok­szo­ro­sít­va, va­la­mi­fé­le kvá­zi tan­köny­vet ál­lí­tott ös­­sze a di­á­kok szá­má­ra. Má­sok a ma­gyar­or­szá­gi tan­könyv­pi­ac­ról hoz­zák át azt, ame­lyik leg­job­ban meg­fe­lel szá­muk­ra. ők is ér­zik vi­szont, hogy ez sem meg­ol­dás, hi­szen a tan­tárgy el­té­rő stá­tu­szá­ból adó­dó­an (Ma­gyar­or­szá­gon kö­te­le­ző érett­sé­gi tan­tárgy a tör­té­ne­lem) a két or­szág­ban tel­je­sen má­sok az óra­ke­re­tek és a tan­anyag év­fo­lya­mon­kén­ti el­osz­tá­sa. Emel­lett ezek a tan­köny­vek ko­ránt­sem tar­tal­maz­zák azo­kat az in­for­má­ci­ó­kat, ame­lyek­re a szlo­vá­ki­ai ma­gyar is­ko­lák di­ák­ja­i­nak a szlo­vák tör­té­ne­lem­ből szük­sé­gük van. A meg­ol­dást te­hát más­hol kell ke­res­nünk. A kö­zép­is­ko­lán ta­ní­tó pe­da­gó­gu­sok­nak fel­tett kér­dés is er­re irá­nyult, mi­vel azt kér­dez­tük meg, va­jon mi­lyen könyv­ből ta­ní­ta­ná­nak leg­szí­ve­seb­ben. Az ered­mény egy­ér­tel­mű volt, no­ha egy­ál­ta­lán nem meg­le­pő. A szlo­vák tan­köny­vek tü­kör­for­dí­tá­sa­i­nak hasz­ná­la­tát csu­pán egyet­len vá­lasz­adó tar­tot­ta el­fo­gad­ha­tó meg­ol­dás­nak. Hár­man a ma­gyar­or­szá­gi tan­köny­vek át­ho­zá­sát tart­ják jó meg­ol­dás­nak, 21 vá­lasz sze­rint vi­szont a szlo­vá­ki­ai ma­gyar kö­zép­is­ko­lák szá­má­ra kü­lön tan­köny­ve­ket kell ké­szí­te­ni. Ez az ered­mény ön­ma­gá­ért be­szél, s ki­vált­képp ak­tu­á­lis­sá te­szi azt a kez­de­mé­nye­zést, amely a Tör­té­ne­lem­ta­ná­rok Tár­su­lá­sá­nak ré­szé­ről in­dult, s amely­nek ered­mé­nye­ként már meg­in­dul­tak az elő­ké­szí­tő mun­ká­la­tok egy ilyen tan­könyv­so­ro­zat meg­al­ko­tá­sá­hoz.

10. áb­ra. Mi­lyen tan­könyv­ből ta­ní­ta­ná­nak leg­szí­ve­seb­ben a kö­zép­is­ko­lai ta­ná­rok?

A fen­ti­e­ket ös­­sze­gez­ve el­mond­ha­tó te­hát, hogy a tan­köny­vek te­rén ko­ránt­sem ró­zsás a hely­zet. Az alap­is­ko­lák ese­té­ben ugyan vol­na a több­ség szá­má­ra meg­fe­le­lő tan­könyv­so­ro­zat (A ma­gyar nép tör­té­ne­te), ez azon­ban sok is­ko­la szá­má­ra még nem el­ér­he­tő. A kö­zép­is­ko­lás, fő­leg gim­ná­zi­u­mi ta­ná­rok vi­szont ad hoc meg­ol­dá­sok­ra van­nak kár­hoz­tat­va. Ez a hely­zet pe­dig nem vá­lik az ok­ta­tás mi­nő­sé­gé­nek ja­vá­ra.

A tan­esz­kö­zök hasz­ná­la­ta a tör­té­ne­lem­órá­kon

A tör­té­ne­lem­ta­ní­tás mi­nő­sé­gét a pe­da­gó­gu­sok szak­mai fel­ké­szült­sé­ge és a meg­fe­le­lő tan­köny­vek mel­lett az ok­ta­tá­si fo­lya­mat­ban fel­hasz­nál­ha­tó és fel­hasz­nált tan­esz­kö­zök is meg­ha­tá­roz­zák. A tan­esz­kö­zök egy­részt a pe­da­gó­gus és a di­á­kok kö­zös mun­ká­ját más­részt a ta­nár­nak a ta­ní­tás­ra va­ló fel­ké­szü­lé­sét se­gí­tik elő. A leg­gyak­rab­ban hasz­nált tan­esz­kö­zök kö­zé a szö­ve­ges tan­esz­kö­zök (pl. köny­vek, fo­lyó­irat­ok), a tér­ké­pek, az au­di­o­vi­zu­á­lis esz­kö­zök (vi­deó, dia­ve­tí­tő) és újab­ban a szá­mí­tó­gép és az Inter­net tar­toz­nak. Az aláb­bi­ak­ban ezek hasz­ná­la­tát vizs­gál­juk meg.
A tör­té­ne­lem ok­ta­tá­sa so­rán, ahol nem­csak idő­ben, ha­nem tér­ben is meg­ha­tá­ro­zott ese­mé­nyek fel­dol­go­zá­sa fo­lyik, pó­tol­ha­tat­lan je­len­tő­sé­ge van a meg­fe­le­lő at­la­szok­nak és tér­ké­pek­nek. Ezek hasz­ná­la­ta nél­kül ugyan­is nem le­het va­lós is­me­re­te­ket át­ad­ni. Ezért is ke­rült a fel­mé­rés­be négy olyan kér­dés is, amely ezek­kel kap­cso­la­tos. Az el­ső­ben ar­ra kér­dez­tünk rá, va­jon a meg­kér­de­zett pe­da­gó­gu­sok ál­tal ta­ní­tott osz­tá­lyok­ban van-e a ta­nu­lók­nak tör­té­nel­mi at­la­szuk, amely se­gít­sé­gé­vel az is­ko­lá­ban és ott­hon a tér­ben is kö­vet­he­tik a múlt ese­mé­nye­it.
A vá­la­szok alap­ján az osz­tá­lyok kb. egy­har­ma­dá­ban min­den­ki ren­del­ke­zik at­la­szok­kal, má­sik egy­har­ma­dá­ban pe­dig sen­ki sem. Az osz­tá­lyok kö­zel fe­lé­ben ve­gyes a hely­zet: van­nak at­la­szok­kal ren­del­ke­ző di­á­kok, de min­den­ki­nek nincs.
Ezek­ből a szá­mok­ból az el­ső pil­lan­tás­ra azt a kö­vet­kez­te­tést von­hat­nánk le, hogy mind­ös­­sze a pe­da­gó­gu­sok ne­gye­de tart­ja fon­tos­nak a tör­té­nel­mi at­la­szok hasz­ná­la­tát. Ez azon­ban csak rész­ben igaz, hi­szen sok he­lyen az anya­gi le­he­tő­sé­gek szab­nak kor­lá­to­kat. Nem le­het azon­ban min­dent a pénz­hi­ány­ra fog­ni, annak

11. áb­ra. Van-e az ön ál­tal ta­ní­tott osz­tá­lyok­ban a ta­nu­lók­nak tör­té­nel­mi at­la­szuk?

ellenére, hogy amai vi­szo­nyok kö­ze­pet­te a ta­nu­ló­kat tény­leg ne­héz ar­ra kény­sze­rí­te­ni, hogy ma­guk vá­sá­rol­ják meg a tör­té­nel­mi at­la­szo­kat, az is­ko­lák pe­dig szin­tén nem akar­ják en­nek költ­sé­ge­it fel­vál­lal­ni. Az azon­ban ta­lán még­is el­vár­ha­tó len­ne, hogy a pe­da­gó­gus meg­ke­res­se azo­kat a le­he­tő­sé­ge­ket (pá­lyá­zás, szpon­zo­rok), ame­lyek ál­tal eze­ket a rend­kí­vül fon­tos tan­esz­kö­zök el­ér­he­tő­vé vál­ná­nak a ta­nu­lók szá­má­ra. Ha ugyan­is a pe­da­gó­gus meg­fe­le­lő­en mo­ti­vál­ja di­ák­ja­it, ak­kor egy négy évig hasz­nál­ha­tó tör­té­nel­mi at­lasz egy­sze­ri meg­vá­sár­lá­sa ta­lán nem is an­­nyi­ra a pénz kér­dé­se. A fel­mé­rés­ből ugyan­is az is ki­de­rül, hogy a szak­ké­pe­sí­tés­sel ren­del­ke­zők, a Ma­gyar­or­szá­gon dip­lo­mát szer­ző pe­da­gó­gu­sok, va­la­mint azok, akik lá­to­gat­ják a to­vább­kép­zé­se­ket és a nyá­ri egye­te­me­ket, in­kább súlyt he­lyez­nek a tör­té­nel­mi at­la­szok be­szer­zé­sé­re, mint a töb­bi pe­da­gó­gus. Azon osz­tá­lyok ará­nya, ahol min­den­ki­nek van at­lasza, vi­szont csak a Ma­gyar­or­szá­gon vég­zett ta­ná­rok kö­ré­ben ért el re­la­tív több­sé­get.

„Hasz­nál-e a ta­ní­tá­si órá­kon fa­li­tér­ké­pet?” – hang­zott a kö­vet­ke­ző kér­dés. A vá­la­szok alap­ján ki­de­rült, hogy a pe­da­gó­gu­sok há­rom­ne­gye­de rend­sze­re­sen hasz­nál fa­li­tér­ké­pet, 20%-uk rit­kán, s ele­nyé­sző azok szá­ma, akik egy­ál­ta­lán nem hasz­nál­ják ezt a fon­tos se­géd­esz­közt. Va­ló­szí­nű, hogy az ő ese­tük­ben ar­ról le­het szó, hogy is­ko­lá­ju­kon nincs is ilyen se­géd­esz­köz, hi­szen a vá­lasz­adók 1,4%-a így nyi­lat­ko­zott. A rend­sze­re­sen fa­li­tér­ké­pet hasz­ná­ló ta­ná­rok kö­zött ki­ma­gas­ló arány­ban ta­lál­ha­tók a fér­fi­ak, a szak­ké­pe­sí­tés­sel ren­del­ke­zők, a to­vább­kép­zé­se­ket lá­to­ga­tók, a Ma­gyar­or­szá­gon vég­zet­tek, va­la­mint a 40 év­nél idő­sebb pe­da­gó­gu­sok. Fel­tű­nő és el­szo­mo­rí­tó tény vi­szont az, hogy a fi­a­ta­labb ge­ne­rá­ció vi­szony­lag nagy arány­ban mel­lő­zi ezt a fon­tos tan­esz­közt. A nők­kel kap­cso­la­tos szte­re­o­tí­pi­ák­kal (mi­sze­rint ros­­szab­bul tá­jé­ko­zód­nak a tér­ben és a tér­ké­pen, s ezért nem szí­ve­sen hasz­nál­ják) vi­szont egy­be­esik a di­ag­ram ál­tal mu­ta­tott kép, hi­szen az egyes pe­da­gó­gus­cso­por­tok kö­zül pon­to­san a nők azok, akik­nél a leg­ala­cso­nyabb ér­té­ket mu­tat a rend­sze­res tér­kép­hasz­ná­lat.

12. áb­ra. Van-e az ön ál­tal ta­ní­tott osz­tá­lyok­ban a ta­nu­lók­nak tör­té­nel­mi at­la­szuk?

13. áb­ra. A fa­li­tér­ké­pet rend­sze­re­sen hasz­ná­lók ará­nya az egyes cél­cso­por­tok­ban

A fa­li­tér­ké­pek­kel kap­cso­la­tos to­váb­bi kér­dé­sek nem a pe­da­gó­gu­sok hoz­zá­ál­lá­sát, ha­nem az is­ko­lák le­he­tő­sé­ge­it vizs­gál­ják, s az ered­mé­nyek meg­erő­sí­tik azo­kat a gyak­ran pa­nasz­ként fel­ho­zott ér­ve­ket, hogy is­ko­lá­ink több­sé­gé­ben nin­cse­nek meg a szük­sé­ges tár­gyi fel­té­te­lek az ered­mé­nyes és kor­sze­rű ok­ta­tás­hoz. Az is­ko­lák csu­pán 33,8%-ában van ugyan­is csak meg­fe­le­lő szá­mú fa­li­tér­kép. Ezek azon­ban több mint 90%-ban szlo­vák nyel­vű­ek, míg is­ko­lá­ink kö­zel 40%-ában egyet­len, a tör­té­nel­mi Ma­gyar­or­szá­got – te­hát a tan­anyag törzs­anya­gá­nak ge­rin­cét ki­te­vő ál­lam­ala­ku­la­tot – áb­rá­zo­ló fa­li­tér­kép sin­csen. Az ilyen tér­ké­pek hi­á­nya pe­dig a meg­fe­le­lő tan­köny­vek hi­á­nyá­ból fa­ka­dó gon­do­kat erő­sí­ti, hi­szen a ta­nu­lók nagy ré­sze va­ló­szí­nű­leg el sem tud­ja a tér­ben kép­zel­ni a tör­té­nel­mi Ma­gyar­or­szá­got vagy an­nak va­la­mely ré­szét, eset­leg azt a vár­me­gyét, amely­ben az ő lak­he­lye ta­lál­ha­tó. A szlo­vák nyel­vű fa­li­tér­ké­pek pe­dig to­vább erő­sí­tik a tá­jé­ko­zó­dá­si ne­héz­sé­ge­i­ket, hi­szen eze­ken még ne­he­zeb­ben tud­ják azo­no­sí­ta­ni a ta­ní­tás so­rán ma­gya­rul el­hang­zó föld­raj­zi ne­ve­ket.

14. áb­ra. Van-e az is­ko­lá­ju­kon a tör­té­nel­mi Ma­gyar­or­szá­got áb­rá­zo­ló fa­li­tér­kép?

A tér­ké­pek mel­lett a jó szak­köny­vek is hi­ány­cikk­nek szá­mí­ta­nak, hi­szen a meg­kér­de­zet­tek 8,1%-a nyi­lat­ko­zott úgy, hogy is­ko­lá­ju­kon egy­ál­ta­lán nin­cse­nek szak­köny­vek, 62,2%-uk sze­rint pe­dig csak ke­vés ilyen­nel ren­del­kez­nek. Az is­ko­lák­ban ta­lál­ha­tó szak­köny­vek va­la­mi­vel több mint fe­le ma­gyar nyel­vű, a töb­bi, a ki­seb­bik ré­sze pe­dig szlo­vák nyel­vű.
A kor­sze­rű tör­té­ne­lem­ok­ta­tás­hoz már a vi­deó és az Inter­net hasz­ná­la­ta is hoz­zá­tar­to­zik. A fel­mé­rés sze­rint is­ko­lá­ink dön­tő több­sé­ge ren­del­ke­zik vi­de­ó­val, s a tör­té­nel­met ta­ní­tó pe­da­gó­gu­sok több mint 80%-a – rend­sze­re­sen 21,6%, csu­pán el­vét­ve 62,2% – hasz­nál­ja is az ok­ta­tás so­rán. A vi­deó hasz­ná­la­ta kap­csán az egyes pe­da­gó­gus­cso­por­tok kö­zött meg­ha­tá­ro­zó kü­lönb­sé­get nem mu­ta­tott ki a fel­mé­rés, s nagy­já­ból ha­son­ló arány­ban hasz­nál­ják nők és fér­fi­ak, fi­a­ta­lab­bak és idő­seb­bek, sőt szak­ké­pe­sí­tés­sel ren­del­ke­zők és szak­ké­pe­sí­tést nem szer­zet­tek.
Az Inter­net­hez va­ló hoz­zá­fé­rés és hasz­ná­la­ta vi­szont már ár­nyal­tabb ké­pet mu­tat, hi­szen a vá­la­szok alap­ján az is­ko­lák 37,8%-ában még nincs hoz­zá­fé­rés a vi­lág­há­ló­hoz (lásd 13. áb­ra). Az Inter­net ad­ta le­he­tő­sé­get a pe­da­gó­gu­sok leg­in­kább a szak­iro­da­lom ke­re­sé­sé­re (33,1%) és a ta­ní­tá­si órá­ra va­ló fel­ké­szü­lés­hez (26,4%) hasz­nál­ják, no­ha nyil­ván­va­ló, hogy ez a két te­vé­keny­ség ös­­sze­függ. A pe­da­gó­gu­sok egy ti­ze­de pe­dig a szak­kö­ri mun­ka so­rán, ill. a ren­des ta­ní­tá­si órá­kon is ki­hasz­nál­ja az Inter­net nyúj­tot­ta le­he­tő­sé­ge­ket. Az Inter­net hasz­ná­la­tá­val kap­cso­lat­ban – ez fel­té­te­lez­he­tő is volt – a 40 év­nél fi­a­ta­lab­bak­nál mu­tat­ha­tó ki az át­la­gos­nál na­gyobb arány, va­la­mint fér­fi­ak is gyak­rab­ban hasz­nál­ják a vi­lág­há­lót, mint a nők.

15. áb­ra. Van-e is­ko­lá­ju­kon le­he­tő­ség az Inter­net hasz­ná­la­tá­ra?

16. áb­ra. A tör­té­ne­lem­ta­ní­tás so­rán mi­re hasz­nál­ja a pe­da­gó­gus az Internetet?

A pe­da­gó­gu­sok szak­mai hoz­zá­ál­lá­sá­nak egyik fon­tos fok­mé­rő­je a szak­fo­lyó­irat­ok kö­ve­té­se le­het. A szak­fo­lyó­irat­ok azon­ban nem­csak a pe­da­gó­gus szak­mai fej­lő­dé­sét biz­to­sít­ják, ha­nem olyan se­gít­sé­get nyúj­ta­nak az ok­ta­tás fo­lya­ma­tá­ban, ame­lyet nem len­ne sza­bad ki­hagy­ni. Fel­hasz­ná­lá­suk kü­lö­nö­sen a szak­kö­rök­ben, fa­kul­ta­tív órá­kon le­het szé­les­kö­rű, mi­köz­ben a nép­sze­rű­sí­tő jel­le­gű fo­lyó­ira­to­kat szí­ve­sen for­gat­ják a di­á­kok is. En­nek el­le­né­re azon­ban a pe­da­gó­gu­sok be­val­lá­sa sze­rint kö­zel egy ötö­dük egy­ál­ta­lán nem ol­vas-hasz­nál szak­fo­lyó­ira­to­kat. Az át­la­gos­nál is na­gyobb arány­ban ta­lál­ha­tók kö­zöt­tük szak­ké­pe­sí­tés­sel nem ren­del­ke­zők, s ta­lán meg­le­pő, de a fi­a­ta­lab­bak sok­kal ke­vés­bé ol­vas­sák a szak­fo­lyó­ira­to­kat, mint az idő­sebb pe­da­gó­gu­sok.
A leg­nép­sze­rűbb fo­lyó­irat­nak a ma­gyar­or­szá­gi His­tó­ria cí­mű fo­lyó­irat bi­zo­nyult, ame­lyet a vá­lasz­adók 55,4%-a kö­vet. Ezt a po­zso­nyi His­to­ric­ká revue kö­ve­ti (38,5%), a har­ma­dik hely­re pe­dig a Bu­da­pes­ten meg­je­le­nő Rubi­con ke­rült (29,7%-al). A két ma­gyar­or­szá­gi fo­lyó­irat kö­zül a His­tó­ri­át in­kább az idő­sebb ge­ne­rá­ció, a Rubi­cont pe­dig a fi­a­ta­labb pe­da­gó­gu­sok je­löl­ték be na­gyobb arány­ban.

17. áb­ra. A szak­fo­lyó­ira­tot nem ol­va­sók-hasz­ná­lók ará­nya az egyes cél­cso­por­to­kon be­lül

A tör­té­ne­lem­ta­ní­tás tar­tal­mi kér­dé­sei

A mi­lyen tan­könyv­ből és mi­lyen tan­esz­kö­zök fel­hasz­ná­lá­sá­val kér­dé­sé­től is fon­to­sabb a mit ta­ní­tunk kér­dés. A fel­mé­rés utol­só té­ma­kö­re ép­pen ezért a tör­té­ne­lem­ta­ní­tás tar­tal­mi kér­dé­se­i­re össz­pon­to­sí­tott, mi­köz­ben a fel­tett kér­dé­sek el­ső­sor­ban a ma­gyar nem­ze­ti tör­té­ne­lem ta­ní­tá­sá­nak le­he­tő­sé­ge­it vizs­gál­ták.
A tör­té­ne­lem­ta­ní­tás tar­tal­má­nak szem­pont­já­ból alap­ve­tő do­ku­men­tum­nak az ér­vé­nyes tan­ter­vek szá­mí­ta­nak. A je­len­le­gi sza­bá­lyo­zás mel­lett a szlo­vá­ki­ai ma­gyar is­ko­lák­ban ugyan­azok a tan­ter­vek ér­vé­nye­sek, mint az or­szág más iskoláiban.4 Ezek az erő­sen szlo­vák szem­pon­tú tan­ter­vek, ame­lyek nem ad­nak elég­sé­ges te­ret a ma­gyar nem­ze­ti tör­té­ne­lem ok­ta­tá­sá­hoz, ál­lan­dó vi­ták tár­gyai a ma­gyar pe­da­gó­gu­sok kö­ré­ben. Ép­pen ezért a pe­da­gó­gu­sok­tól azt kér­dez­tük meg, va­jon men­­nyi­re elé­ge­det­tek a tan­ter­vek­kel. Amint a 16. áb­rá­ból ki­de­rül, mind­ös­­sze 1 sze­mély, va­gyis a meg­kér­de­zet­tek 0,7%-a tart­ja tel­jes mér­ték­ben jó­nak a tan­ter­ve­ket, míg 6,8%-uk tel­je­sen al­kal­mat­lan­nak tart­ja azo­kat. A nagy több­ség ár­nyal­tab­ban íté­li meg a kér­dést, 48%-uk in­kább jó­nak, 35,1%-uk pe­dig in­kább rossz­nak tar­ja a je­len­le­gi tan­ter­ve­ket. En­nek fé­nyé­ben el­mond­ha­tó, hogy az elé­ge­det­le­nek­től csu­pán ke­vés­sel van­nak töb­ben azok, akik el­fo­gad­ják a tan­ter­ve­ket, vi­szont csu­pán ab­szo­lút több­sé­get al­kot­nak. A vá­la­szok­hoz fű­ző­dő meg­jegy­zé­sek alap­ján ki­de­rül, hogy a szlo­vá­ki­ai ma­gyar pe­da­gó­gu­sok a tan­ter­vek leg­na­gyobb hi­á­nyos­sá­gá­nak azt tart­ják, hogy a ma­gyar is­ko­lák szá­má­ra nin­cse­nek kü­lön tan­ter­vek, a meg­lé­vők­ben pe­dig nem je­le­nik meg a szük­sé­ges mér­ték­ben a ma­gyar nem­zet tör­té­nel­me.
A tan­ter­ve­ket leg­na­gyobb arány­ban az idő­sebb pe­da­gó­gu­sok, a to­vább­kép­zé­sek­re nem já­rók, il­let­ve a nők fo­gad­ják el, de in­kább el­fo­ga­dó­ak, mint el­uta­sí­tó­ak a szak­kép­zet­le­nek és a Szlo­vá­ki­á­ban egye­te­met vég­zet­tek is. A fér­fi­ak, a fi­a­ta­labb kor­osz­tály­ok­hoz tar­to­zók, a ma­gyar­or­szá­gi vég­zett­ség­gel ren­del­ke­zők és a to­vább­kép­zé­sek­re já­ró pe­da­gó­gu­sok kö­zött vi­szont töb­ben van­nak azok, akik tel­je­sen el­uta­sít­ják vagy in­kább rossz­nak tart­ják a tan­ter­ve­ket, mint azok, akik po­zi­tí­van íté­lik meg azo­kat.

18. áb­ra. Ho­gyan íté­li meg a je­len­le­gi tör­té­ne­lem­tan­ter­ve­ket?

19. áb­ra. Ho­gyan íté­lik meg a tan­ter­ve­ket az egyes cél­cso­por­tok

No­ha, mint a fen­ti­ek­ből lát­ni, a je­len­le­gi tan­ter­vek meg­íté­lé­sé­ben meg­osz­tott a meg­kér­de­zet­tek kö­re, ab­ban vi­szont nagy­já­ból egy­be­hang­zó a vé­le­mé­nyük, hogy mi­lyen tan­ter­vek alap­ján sze­ret­né­nek ta­ní­ta­ni. A meg­kér­de­zet­tek 81,8%-a sze­rint ugyan­is a szlo­vá­ki­ai ma­gyar is­ko­lák a szlo­vák is­ko­lá­ké­tól el­té­rő spe­ci­á­lis tan­ter­ve­ket igé­nyel­nek. Csu­pán 4,7%-uk vé­le­mé­nye az, hogy a ma­gyar is­ko­lák­ban a szlo­vák tan­ter­vek sze­rint kell ta­ní­ta­ni, 7,4%-uk pe­dig amel­lett tet­te le vok­sát, hogy a ma­gyar­or­szá­gi tan­ter­ve­ket kell át­ven­ni. Ez utób­bi meg­ol­dást a Ma­gyar­or­szá­gon egye­te­met vég­zet­tek egy­ne­gye­de tá­mo­gat­ta, a fi­a­ta­labb kor­osz­tály­ba tar­to­zó pe­da­gó­gu­sok­nak és a fér­fi­ak­nak pe­dig 10%-a. A ma­gyar­or­szá­gi tan­ter­vek át­vé­tel­ét leg­ke­vés­bé az idő­seb­bek vá­lasz­tot­ták, mind­ös­­sze 3,2%-uk je­löl­te be ezt a meg­ol­dást, vi­szont ők áll­tak leg­in­kább a szlo­vák kö­ve­tel­mé­nyek át­vé­te­le mel­lé (6,5%). A spe­ci­á­lis, a szlo­vá­ki­ai ma­gyar is­ko­lák szá­má­ra ké­szí­tett tan­ter­vek öt­le­tét va­la­men­­nyi vizs­gált cso­port meg­kö­ze­lí­tő­leg ha­son­ló mér­ték­ben, te­hát 75% fö­löt­ti arány­ban tá­mo­gat­ta. Ki­vé­telt csu­pán a Ma­gyar­or­szá­gon vég­zet­tek ké­pez­tek, akik­nek csak a 68,8%-a ja­va­sol­ta ezt.

20. áb­ra. Mi­lyen tan­ter­vek alap­ján kel­le­ne ta­ní­ta­ni a tör­té­nel­met a szlo­vá­ki­ai ma­gyar is­ko­lák­ban

A szlo­vá­ki­ai ma­gyar tör­té­ne­lem­ok­ta­tás egyik alap­kér­dé­se már évek óta az, mi­lyen mér­ték­ben le­het és kell ta­ní­ta­ni a ma­gyar nem­zet tör­té­nel­mét. No­ha en­nek ta­ní­tá­sá­hoz sem a tan­ter­vi, sem a tan­köny­vi hát­tér nem adott úgy lát­szik, hogy a pe­da­gó­gu­sok egy­re in­kább ter­mé­sze­tes­nek tart­ják azt, hogy a ma­gyar di­á­kok­nak az elő­írt men­­nyi­sé­get meg­ha­la­dó is­me­re­tet ad­ja­nak át nem­ze­ti múl­tunk­ról. Er­ről a fel­mé­rés ered­mé­nye is ta­nús­ko­dik, amely alap­ján el­mond­ha­tó, hogy a szlo­vá­ki­ai ma­gyar is­ko­lá­kon tör­té­nel­met ok­ta­tó pe­da­gó­gu­sok több mint 80%-a a tan­ter­vi ke­re­te­ket meg­ha­la­dó mér­ték­ben ta­nít­ja a ma­gyar nem­ze­ti tör­té­nel­met, s csu­pán 12%-uk elég­szik meg az elő­ír­tak­kal.
Az egyes pe­da­gó­gus­cso­por­to­kat meg­vizs­gál­va ki­de­rült, hogy a tan­ter­vi kö­ve­tel­mé­nyek­hez va­ló leg­na­gyobb fo­kú iga­zo­dás, va­gyis a nem­ze­ti tör­té­ne­lem hang­sú­lyo­zat­lan sze­re­pe leg­in­kább a nők, a szak­kép­zet­len pe­da­gó­gu­sok, il­let­ve a to­vább­kép­zé­sek­re nem já­ró pe­da­gó­gu­sok ka­te­gó­ri­á­já­ra a leg­in­kább jel­lem­ző, míg a nem­ze­ti tör­té­ne­lem hang­sú­lyos sze­re­pe a szak­ké­pe­sí­tés­sel ren­del­ke­zők és a to­vább­kép­zé­se­ken részt­ve­vő pe­da­gó­gu­sok ese­té­ben mu­tat­ha­tó ki. Az egyes cso­por­tok ese­té­ben nagy­já­ból azo­nos volt a két „szél­ső­ség” ará­nya, va­gyis azo­ké, akik csak a tan­ter­vi elő­írá­sok mér­té­ké­ben, il­let­ve azo­ké, akik ma­xi­má­lis ter­je­de­lem­ben ok­tat­ják a nem­ze­ti tör­té­nel­met. Csu­pán a Ma­gyar­or­szá­gon vég­zet­tek ese­té­ben bil­lent a mér­leg ez utób­bi le­he­tő­ség fe­lé, ame­lyet két­szer an­­nyi­an vá­lasz­tot­tak, mint az el­ső vá­laszt.

21. áb­ra. Mi­lyen mér­ték­ben ta­nít­ja a ma­gyar nem­ze­ti tör­té­nel­met?

22. áb­ra. Mi­lyen mér­ték­ben ta­nít­ja a ma­gyar nem­ze­ti tör­té­nel­met?

A nem­ze­ti tör­té­ne­lem ta­ní­tá­sa mel­lett alap­kér­dés még a szlo­vá­ki­ai ma­gyar nem­ze­ti ki­sebb­ség tör­té­ne­té­nek ta­ní­tá­sa, ame­lyet nem­csak az ne­he­zít, hogy e té­ma nem sze­re­pel az ér­vé­nyes tan­ter­vek­ben, ha­nem az, hogy még nem­ze­ti ki­sebb­sé­günk tör­té­ne­té­nek ala­pos és szisz­te­ma­ti­kus fel­tá­rá­sa sem fe­je­ző­dött be. A Kovács–Simon-féle tan­köny­vek­nek kö­szön­he­tő­en a szlo­vá­ki­ai ma­gyar­ság tör­té­ne­té­nek alap­ve­tő in­for­má­ci­ói vi­szont már be­ke­rül­tek az ok­ta­tá­si fo­lya­mat­ba. Ta­lán en­nek is kö­szön­he­tő, hogy a meg­kér­de­zet­tek kö­zel há­rom­ne­gye­de, ha érin­tő­le­ge­sen is, de ta­nít­ja nem­ze­ti ki­sebb­sé­günk tör­té­ne­tét, s csak a meg­kér­de­zet­tek 6,1%-a vá­la­szol­ta azt, hogy nem fog­lal­ko­zik ve­le. Kü­lö­nö­sen ma­gas vi­szont a vá­laszt meg­ke­rü­lők ará­nya, ami fel­te­he­tő­en ab­ból fa­kad, hogy sok pe­da­gó­gus nem ta­nít olyan év­fo­lyam­ban, ahol ez a té­ma te­rí­ték­re ke­rül­het. Ér­de­kes mó­don a nem­le­ges vá­laszt adók leg­na­gyobb ará­nya a Ma­gyar­or­szá­gon szak­ké­pe­sí­tést szer­zők kö­zött for­dul elő, amit fel­té­te­lez­he­tő­en az ál­ta­luk hasz­nált ma­gyar­or­szá­gi tan­köny­vek szám­lá­já­ra le­het ír­ni, hi­szen ezek ugyan­úgy

23. áb­ra. Ta­nít­ja-e a szlo­vá­ki­ai ma­gyar nem­ze­ti ki­sebb­ség tör­té­ne­tét?

mel­lő­zik a nem­ze­ti ki­sebb­sé­gek tör­té­ne­tét, mint a szlo­vák tan­köny­vek. Kö­zöt­tük ta­lál­ni azon­ban a leg­na­gyobb ará­nyát azok­nak is, akik bő ter­je­de­lem­ben ta­nít­ják ezt a té­mát. Ér­de­kes el­té­rés fi­gyel­he­tő meg a nők és fér­fi­ak ese­té­ben is, hi­szen ez utób­bi­ak kö­zött azok ará­nya na­gyobb, akik bő ter­je­de­lem­ben ta­nít­ják ki­sebb­sé­günk tör­té­ne­tét, míg a nők kö­zött töb­ben van­nak azok, akik nem ta­nít­ják a té­mát.

24. áb­ra. Az egyes pe­da­gó­gus­cso­por­tok vi­szo­nya a szlo­vá­ki­ai ma­gyar ki­sebb­ség tör­té­ne­té­nek ta­ní­tá­sá­hoz. (A ké­rés­re nem vá­la­szo­lók cso­port­ját fi­gyel­men kí­vül hagy­va)

A ta­nul­sá­gok le­vo­ná­sa

Az ed­dig is­mer­te­tett ered­mé­nyek két­ség­te­len­né te­szik, hogy a szlo­vá­ki­ai ma­gyar is­ko­lá­kban fo­lyó tör­té­ne­lem­ok­ta­tás ko­moly prob­lé­mák­kal küsz­kö­dik. Mi­e­lőtt azon­ban meg­pró­bál­nánk eze­ket szám­ba ven­ni, lás­suk, hogy mit gon­dol­nak er­ről ma­guk az érin­tett pe­da­gó­gu­sok, akik 6 meg­adott le­he­tő­ség kö­zül je­löl­het­ték be azt a hár­mat, ame­lyet a szlo­vá­ki­ai ma­gyar is­ko­lá­kban fo­lyó tör­té­ne­lem­ok­ta­tás leg­na­gyobb gond­já­nak tar­ta­nak. A meg­kér­de­zet­tek kö­zül leg­töb­ben a meg­fe­le­lő tan­köny­vek hi­á­nyát je­löl­ték meg prob­lé­ma­ként. Ezt a le­he­tő­sé­get a vá­lasz­adók több mint két­har­ma­da vá­lasz­tot­ta. A má­so­dik leg­gyak­rab­ban be­je­lölt gond­nak a ma­gyar szel­le­mi­sé­gű tör­té­ne­lem­ta­nár-kép­zés hi­á­nya bi­zo­nyult, ame­lyet a vá­lasz­adók több mint fe­le je­löl­t be. Szin­te azo­nos szá­mú pe­da­gó­gus je­löl­te be a meg­fe­le­lő tan­esz­kö­zök és a szak­kép­zett pe­da­gó­gu­sok hi­á­nyát, va­la­mi­vel ke­ve­seb­ben pe­dig a tan­ter­ve­ket tart­ják a gon­dok egyik oká­nak. A meg­adott le­he­tő­sé­gek kö­zül a leg­ke­ve­seb­ben a meg­fe­le­lő to­vább­kép­zé­si rend­szer hi­á­nyát je­löl­ték be, ha­bár az ő ará­nyuk is meg­ha­lad­ta a vá­lasz­adók egy har­ma­dát.

25. áb­ra. Mi tart a szlo­vá­ki­ai ma­gyar tör­té­ne­lem­ok­ta­tás leg­na­gyobb gond­já­nak?

A prob­lé­ma­ka­ta­ló­gus mel­lett a meg­kér­de­zet­tek ja­vas­la­to­kat is te­het­tek ar­ra, mi­ben lát­ják a gon­dok meg­ol­dá­sá­nak leg­főbb esz­kö­zét. Az ed­di­gi­ek is­me­re­té­ben ta­lán nem meg­le­pő­en a tan­köny­vek és tan­esz­kö­zök prob­lé­má­já­nak meg­ol­dá­sát tar­tot­ták a leg­ége­tőbb fel­adat­nak. Má­so­dik hely­re a ta­nár­kép­zés meg­ol­dá­sa, har­ma­dik hely­re pe­dig a tan­ter­vek át­dol­go­zá­sa ke­rült. Szá­mot­te­vő je­lö­lést ka­pott még a szlo­vá­ki­ai ok­ta­tás­po­li­ti­ka át­ala­kí­tá­sa és a tör­té­nel­met ta­ní­tó pe­da­gó­gu­sok szak­mai ös­­sze­jö­ve­te­le­i­nek sű­rűb­bé té­te­le is.

26. áb­ra. Mi szük­sé­ges a szlo­vá­ki­ai ma­gyar tör­té­ne­lem­ok­ta­tás hely­ze­té­nek ja­ví­tá­sá­hoz? (A leg­gya­ko­ribb vá­la­szok)

No­ha a fel­mé­rés nem ter­jedt ki min­den­re, s ki­ér­té­ke­lé­se so­rán fény de­rült a kér­dő­ívek hi­á­nyos­sá­ga­i­ra is, még­is át­fo­gó ké­pet kap­hat­tunk be­lő­le tör­té­ne­lem­ok­ta­tá­sunk je­len hely­ze­té­ről. Rá­vi­lá­gít hi­á­nyos­sá­ga­i­ra, s fel­mu­tat­ja ér­té­ke­it is. Azok szá­má­ra, akik ben­ne él­nek a szak­má­ban a fel­mé­rés ered­mé­nyei nem je­len­te­nek meg­le­pe­tést, csu­pán meg­erő­sí­tik ed­di­gi ta­pasz­ta­la­ta­i­kat.
Az össz­kép akár le­han­go­ló­nak is ne­vez­he­tő, hi­szen is­ko­lá­in­kon ke­vés a meg­fe­le­lő­en kép­zett tör­té­ne­lem­ta­nár, nin­cse­nek ki­épül­ve a to­vább­kép­zés fó­ru­mai, nin­cse­nek meg­fe­le­lő tan­köny­vek, nincs ele­gen­dő tan­esz­köz, a tan­ter­vek pe­dig nem fe­lel­nek meg a szlo­vá­ki­ai ma­gyar is­ko­lák el­vá­rá­sa­i­nak. A sok ne­ga­tí­vum mel­lett azon­ban még­is biz­ta­tó az, hogy a tör­té­nel­met ok­ta­tó pe­da­gó­gu­sok je­len­tős ré­sze ko­mo­lyan ve­szi szak­má­ját (en­nek egyik je­le a kér­dő­ív ki­töl­té­se), mi­köz­ben tisz­tá­ban van a hi­á­nyos­sá­gok­kal is. Tör­té­ne­lem­ok­ta­tá­sunk ta­lán leg­in­kább de­rű­re okot adó fe­je­ze­te a te­het­ség­gon­do­zás, azon be­lül is a ta­nul­má­nyi ver­se­nyek rend­sze­re, ame­lyek meg­szer­ve­zé­sét szin­te tel­jes mér­ték­ben a ci­vil szer­ve­ző­dé­sek vál­lal­ták ma­guk­ra. Az alap­is­ko­lás kor­osz­tály szá­má­ra a tan­év ki­emel­ke­dő ese­mé­nyé­nek szá­mít a Ka­ted­ra fo­lyó­irat ál­tal szer­ve­zett le­ve­le­ző ver­seny és or­szá­gos dön­tő. Az éven­te kö­zel fél­ezer ta­nu­lót és több tu­cat pe­da­gó­gust meg­moz­ga­tó Ka­ted­ra Tör­té­ne­lem­ver­seny­nek szlo­vák (szlo­vá­ki­ai) szin­ten sincs kon­ku­ren­se. A kö­zép­is­ko­lás­ok kor­cso­port­ját az im­már egy év­ti­ze­de rend­sze­re­sen meg­szer­ve­zett Múlt­idé­ző ne­vű tan­tár­gyi ver­seny szó­lít­ja meg. A Tör­té­ne­lem­ta­ná­rok Tár­su­lá­sa ál­tal szer­ve­zett ve­tél­ke­dés ko­moly ran­got ví­vott ki ma­gá­nak a pe­da­gó­gu­sok és a részt­ve­vő di­á­kok kö­ré­ben. A két or­szá­gos ver­seny mel­lett – el­ső­sor­ban az alap­is­ko­lá­sok ré­szé­re – szá­mos he­lyi és re­gi­o­ná­lis tör­té­nel­mi ver­seny moz­gat­ja meg az is­ko­lai egy­han­gú­ság ál­ló­vi­zét. Ezek a ver­se­nyek, ame­lyek ál­ta­lá­ban a ma­gyar nem­ze­ti tör­té­ne­lem egyes kor­sza­ka­it öle­lik fel, nem­csak a di­á­kok, ha­nem a pe­da­gó­gu­sok fel­ké­szült­sé­gét is pró­bá­ra te­szik. A ver­se­nyek­hez ha­son­ló sze­re­pet tölt be a TT ál­tal nya­ran­ta a kö­zép­is­ko­lás ge­ne­rá­ció szá­má­ra rend­sze­re­sen meg­szer­ve­zett nyá­ri tör­té­nel­mi-hon­is­me­re­ti tá­bor. A sel­mec­bá­nyai tá­bor­ban az ed­di­gi évek so­rán már kö­zel fél­száz fi­a­tal for­dult meg, akik kö­zül so­kan – ta­lán ép­pen a tá­bor­ban át­él­tek ha­tá­sá­ra – olyan egye­te­mi ta­nul­má­nyo­kat foly­tatnak vagy foly­ta­ttak, amelyek kö­tő­dnek a tör­té­ne­lem­hez.

Szin­tén a szlo­vá­ki­ai ma­gyar tör­té­ne­lem­ok­ta­tás po­zi­tí­vu­mai kö­zé tar­to­zik az, hogy ha las­san is, de ki­épül­nek azok a szak­mai szer­ve­ze­tek és fó­ru­mok, ame­lyek el­en­ged­he­tet­le­nül szük­sé­ge­sek a meg­fe­le­lő szin­tű mun­ká­hoz. Nem csu­pán a sze­mé­lyes érin­tett­ség­től és a rész­re­haj­lás­tól ve­zet­ve szó­lunk elő­ször a Tör­té­ne­lem­ta­ná­rok Tár­su­lá­sá­nak te­vé­keny­sé­gé­ről. Ez az 1997-ben, a ma­gyar nyel­vű tör­té­ne­lem­ok­ta­tás el­le­ni kor­mány­za­ti tá­ma­dá­sok ide­jén lét­re­jött, majd 1999-től pol­gá­ri tár­su­lás­ként mű­kö­dő szak­mai szer­ve­zet, ha sze­rény esz­kö­zök­kel is, de min­den­képp hoz­zá­já­rult ho­ni tör­té­ne­lem­ok­ta­tá­sunk ered­mé­nye­i­hez. S nem­csak az ál­ta­la szer­ve­zett ver­se­nyek és tá­bo­rok, va­la­mint a szak­mai-mód­szer­ta­ni to­vább­kép­zé­sek szer­ve­zé­se ál­tal. A TT ugyan­is élénk kap­cso­la­to­kat épí­tett ki a ha­son­ló szlo­vák és ma­gyar­or­szá­gi szer­ve­ze­tek­kel, s már több a ha­tá­ro­kon át­nyú­ló prog­ram­ban is részt vett. A TT mel­lett tör­té­ne­lem­ta­ní­tá­sunk má­sik fon­tos szer­ve­ze­te az SZMPSZ, il­let­ve az ál­ta­la mű­köd­te­tett Come­ni­us Pe­da­gó­gi­ai In­té­zet, amely jól ki­épí­tett inf­rast­ruk­tú­rá­ja és egy­re job­ban me­ne­dzselt szak­em­be­rei ál­tal pó­tol­ha­tat­lan sze­re­pet tölt be.
A hi­á­nyos­sá­gok fel­mé­ré­sé­től ta­lán még fon­to­sabb azok­nak a cél­ki­tű­zé­sek­nek a meg­je­lö­lé­se, ame­lyek ezek ki­küsz­öbö­lé­sé­hez ve­zet­het­nek. Ter­mé­sze­te­sen csu­pán a gon­dok egy ré­szét le­het kül­ső se­gít­ség­gel meg­ol­da­ni. A szak­mai ön­be­csü­lés s az eb­ből fa­ka­dó szak­mai igé­nyes­ség a pe­da­gó­gus sze­mé­lyi­sé­gé­től függ. Szám­ta­lan olyan tör­té­ne­lem­ta­nár (s van­nak kö­zöt­tük szak­ké­pe­sí­tés­sel nem ren­del­ke­zők is) te­vé­keny­ke­dik kö­rünk­ben, aki a mos­to­ha kö­rül­mé­nyek (a tan­tárgy meg­be­csü­lé­se, a tan­köny­vek, a tan­ter­vek, a tan­esz­kö­zök hi­á­nyos­sá­gai stb.) el­le­né­re is ki­emel­ke­dő szak­mai te­vé­keny­sé­get foly­tat. Nem­csak a ta­ní­tá­si órá­kon vég­zi el ma­ra­dék­ta­la­nul fel­ada­tát, ha­nem ver­se­nyek­re ké­szí­ti fel di­ák­ja­it, szak­kö­rö­ket ve­zet, pub­li­kál, köz­éle­ti te­vé­keny­sé­get foly­tat. Ezt a faj­ta pe­da­gó­gu­si ma­ga­tar­tást nem le­het a kül­ső kö­rül­mé­nyek ál­tal meg­te­rem­te­ni. A te­en­dők leg­in­kább a meg­fe­le­lő kö­rül­mé­nyek meg­te­rem­té­sé­re kell hogy irá­nyul­ja­nak. Ezek kö­zül a to­váb­bi­ak­ban a két leg­fon­to­sab­bat, a pe­da­gó­gu­sok és a tan­köny­vek kér­dé­sét sze­ret­nénk ki­emel­ni.
a/ a ma­gyar nyel­vű és szel­le­mi­sé­gű tör­té­ne­lem­ta­nár-kép­zés

To­vább­ra is az a meg­győ­ző­dé­sünk, hogy a köz­ok­ta­tás al­fá­ja és ome­gá­ja a pe­da­gó­gus: a meg­fe­le­lő em­be­ri kva­li­tá­sok­kal ren­del­ke­ző és szak­ma­i­lag is fel­ké­szült ta­nár. Az, hogy az is­ko­lá­in­kon je­len­leg tör­té­nel­met ok­ta­tók­nak kö­zel a fe­le (lásd 2. áb­ra) szak­kép­zet­len sú­lyos de­for­má­ci­ók­hoz ve­zet, hos­­szú tá­von pe­dig tel­jes­ség­gel tart­ha­tat­lan. Az eu­ró­pai uni­ós nor­mák mel­lett sa­ját igé­nyes­sé­günk ál­tal dik­tált mi­nő­sé­gi ok­ta­tás ugyan­is tel­je­sen más fel­té­te­le­ket kí­ván meg. A szak­kép­zet és szak­kép­zet­len pe­da­gó­gu­sok kö­zöt­ti kü­lönb­ség nem csu­pán a le­xi­ká­lis tu­dás­ról szól, ha­nem mint a fel­mé­rés­ből ki­de­rült a szak­mai hoz­zá­ál­lás­ról is. A tör­té­ne­lem­ből ta­ná­ri ok­le­ve­let szer­zett pe­da­gó­gu­sok ugyan­is ki­vé­tel nél­kül va­la­men­­nyi vizs­gált kér­dés­kör­ben jobb ered­ményt mu­tat­tak fel: job­ban tö­rőd­nek szak­mai fej­lő­dé­sük­kel, job­ban ki­hasz­nál­ják a tan­esz­kö­zök nyúj­tot­ta le­he­tő­sé­ge­ket, s ami a ki­sebb­sé­gi szem­pont­rend­sze­rünk alap­ján kü­lö­nö­sen fon­tos, na­gyobb sze­re­pet tu­laj­do­ní­ta­nak nem­ze­ti tör­té­nel­münk ok­ta­tá­sá­nak. Ez utób­bi fő­leg a ma­gyar­or­szá­gi fel­ső­ok­ta­tás­ban ok­le­ve­let szer­ző­ket jel­lem­zi, akik az ot­ta­ni – vél­he­tő­en szín­vo­na­la­sabb – egye­te­mi kép­zés so­rán a nem­ze­ti tör­té­ne­lem­ből szer­zett erős tár­gyi tu­dás mel­lett nem­zet­tu­da­tuk­ban is erő­seb­bé vál­tak. Ezt a fel­ada­tot a je­len­le­gi hely­zet­ben sem a po­zso­nyi sem pe­dig a nyit­rai tör­té­ne­lem­ta­nár-kép­zés nem tud­ja be­töl­te­ni (re­mél­he­tő­en a Kö­zép-eu­ró­pai Ta­nul­má­nyok Ka­rá­nak ki­épü­lé­se vál­toz­tat a hely­ze­ten), hi­szen az ot­ta­ni tan­szé­ke­ken még a ma­gyar nyel­vű ok­ta­tás sem meg­ol­dott, a ma­gyar nem­ze­ti tör­té­ne­lem ma­gyar szel­le­mi­sé­gű ok­ta­tá­sa pe­dig ir­re­á­lis­nak lát­szik. Er­re csak egy olyan in­téz­mény le­het ké­pes, ami­lyen­né re­mél­he­tő­leg a ko­má­ro­mi Selye Já­nos Egye­tem vá­lik majd. Ezért is sür­ge­tő, hogy a ki­épü­lő egye­tem ke­re­tén be­lül mi­nél ha­ma­rabb meg­in­dul­jon egy komp­lex tár­sa­da­lom­tu­do­má­nyi, s ezen be­lül egy tör­té­net­tu­do­má­nyi kép­zés is, ame­lyen a szak­mai fel­ké­szült­ség egy­faj­ta egész­sé­ges nem­ze­ti el­kö­te­le­zett­ség­gel pá­ro­sul.
A ta­nár­kép­zés­sel szo­ro­san ös­­sze­függ a pe­da­gó­gu­sok szak­mai to­vább­kép­zé­se, amely a szlo­vá­ki­ai ok­ta­tá­si rend­szer­ben nem biz­to­sí­tott. Egye­dü­li le­he­tő­sé­get a ma­gyar­or­szá­gi nyá­ri egy­e­te­mek5 és a már em­lí­tett szlo­vá­ki­ai ma­gyar szer­ve­ze­tek (SZMPSZ és TT) ál­tal szer­ve­zett ren­dez­vé­nyek nyúj­ta­nak le­he­tő­sé­get. Az iga­zi meg­ol­dást azon­ban a ma­gyar­or­szá­gi rend­szer­hez ha­son­ló­an az je­len­te­né, ha a pe­da­gó­gu­sok szak­mai to­vább­kép­zé­se az ok­ta­tá­si rend­szer szer­ves ré­szét ké­pez­né. A je­len­le­gi rend­szer­ben ugyan­is a pe­da­gó­gus nem mo­ti­vált (a már em­lí­tett szak­mai ön­be­csü­lés­től haj­tot­tak a ki­vé­te­lek) ab­ban, hogy eze­ken a ren­dez­vé­nye­ken részt ve­gyen. Ezért tör­tén­het meg, hogy az SZMPSZ ál­tal szer­ve­zett nyá­ri egye­tem prog­ram­já­ból kel­lő ér­dek­lő­dés hí­ján ta­valy is ki­ma­radt a tör­té­nel­mi kép­zés, idén pe­dig a Ma­gyar­or­szá­gon meg­hir­de­tett prog­ram ma­radt el a gyér ér­dek­lő­dés mi­att. Van azon­ban egy ré­teg, amely mind­ezek el­le­né­re rend­sze­res részt­ve­vő­je a to­vább­kép­zé­sek­nek és nyá­ri egye­te­mek­nek. A fel­mé­rés ta­pasz­ta­la­tai alap­ján azt is mond­hat­nánk, hogy ők a tör­té­ne­lem­ta­ná­ri tár­sa­da­lom krém­je, hi­szen a Ma­gyar­or­szá­gon vég­zet­tek­kel együtt szin­te va­la­men­­nyi vizs­gált kér­dés­ben ők mu­tat­ták fel a leg­prog­res­­szí­vebb ál­lás­pon­tot. Az ő vá­la­sza­ik­ból ki­de­rül, olyan pe­da­gó­gu­sok­ról van szó, akik ko­mo­lyan ve­szik hi­va­tá­su­kat, s tu­da­to­san igye­kez­nek nö­vel­ni szak­mai fel­ké­szült­sé­gü­ket.
Pe­da­gó­gus­tár­sa­dal­munk má­sik ko­moly gond­ja a szak­ma el­nő­i­e­se­dé­se. No­ha is­ko­lá­in­kon szá­mos ki­vá­ló mun­kát vég­ző tör­té­ne­lem-ta­nár­nő te­vé­keny­ke­dik, a vá­la­szok alap­ján még­is több ne­ga­tí­vum mond­ha­tó el ró­luk, mint a fér­fi ta­ná­rok­ról: rit­ká­ban jár­nak to­vább­kép­zés­re, rit­káb­ban hasz­nál­nak fa­li­tér­ké­pet a ta­ní­tá­si órá­kon, a fér­fi­ak­nál na­gyobb mér­ték­ben fo­gad­ják el a ma­gyar is­ko­lák szá­má­ra al­kal­mat­lan tan­ter­ve­ket, s nem for­dí­ta­nak kel­lő fi­gyel­met a ma­gyar nem­ze­ti tör­té­ne­lem­re, va­la­mint a szlo­vá­ki­ai ma­gyar­ság tör­té­nel­mé­nek ta­ní­tá­sá­ra. Igaz, ugyan hogy ez rész­ben an­nak kö­szön­he­tő, hogy a nők kö­zött na­gyobb arány­ban ta­lál­ha­tók szak­kép­zet­le­nek, mint a fér­fi­ak kö­zött. Ezek az ered­mé­nyek azon­ban így is so­kat­mon­dó­ak, s ar­ra mu­tat­nak, hogy is­ko­lá­ink­ból sok­szor hi­á­nyoz­nak az ál­ta­lá­ban na­gyobb kez­de­mé­nye­ző­kés­zség­gel ren­del­ke­ző, az elő­írá­sok­tól ma­gu­kat job­ban füg­get­le­ní­te­ni tu­dó, a csa­lá­di kö­te­le­zett­sé­ge­ik mi­att job­ban le­ter­helt nők­től a szak­mai fej­lő­dé­sük­re na­gyobb időt sza­kí­tó fér­fi ta­ná­rok.
Is­ko­lá­ink­ban nagy­já­ból azo­nos arány­ban ta­ní­ta­nak tör­té­nel­met a negy­ven év alat­ti, ill. fö­löt­ti pe­da­gó­gu­sok. Sok azon­ban az olyan pe­da­gó­gus, aki köz­vet­le­nül a nyug­díj­kor előtt áll, s nem tud­ni, lesz-e fi­a­tal, aki a he­lyé­re lép­jen. Szak­kép­zett fi­a­ta­lok­ból ugyan­is nagy hi­ányt szen­ved­nek is­ko­lá­ink. A 40 év­nél fi­a­ta­lab­bak kö­ré­ben na­gyobb a szak­kép­zet­le­nek ará­nya, mint az idő­seb­bek­nél. S ez­zel is­mét a ta­nár­kép­zés meg­ol­dat­lan­sá­gá­hoz, más­részt vi­szont a pe­da­gó­gu­si pá­lya ala­csony anya­gi és er­köl­csi meg­be­csü­lé­sé­hez ju­tot­tunk vis­­sza. Po­zsony­ban és Nyit­rán éven­te több mint egy tu­cat tör­té­ne­lem sza­kos vé­gez. Nagy ré­szük­ből azon­ban nem lesz tör­té­ne­lem­ta­nár.
Hogy mi­lye­nek is je­len­leg az is­ko­lá­in­kon tör­té­nel­met ok­ta­tók, azt ne­héz né­hány szó­ban ki­fe­jez­ni. A fel­mé­rés ered­mé­nyei bi­zo­nyos ké­pet azért ad­nak ró­luk. A kép azon­ban ve­gyes, van­nak köz­tük ilye­nek és olya­nok. Mint an­­nyi más szak­ma ese­té­ben. A kü­lönb­ség ta­lán az, hogy más szak­mák­kal szem­ben a pe­da­gó­gus­tár­sa­da­lom­ban még min­dig nem ke­rült elő­tér­be a tel­je­sít­mény sze­rin­ti el­bí­rá­lás, s ez az át­la­gon alul tel­je­sí­tők­nek ked­vez. Azok­nak, aki­ket a kel­lő szak­mai ön­be­csü­lés hí­ján sem­mi sem kész­tet jobb mun­ká­ra. Ezért len­ne na­gyon fon­tos el­ér­ni, hogy a töb­bet tel­je­sí­tők, akik időt és ener­gi­át nem saj­nál­va sza­bad­ide­jü­ket sa­ját szak­mai to­vább­kép­zé­sük­re for­dít­ják, ver­se­nyek­re ké­szí­tik fel di­ák­ja­i­kat stb. meg­fe­le­lő er­köl­csi és anya­gi meg­be­csü­lés­ben ré­sze­sül­je­nek. Amíg ez nem tör­té­nik meg, a kö­zép­szer fog di­a­dal­mas­kod­ni.
b) a tan­köny­vek kér­dé­se
A má­so­dik nagy gon­dot a meg­ol­dat­lan tan­könyv­kér­dés je­len­ti. Az a fel­mé­rés­ből is ki­de­rült, hogy a je­len­leg ér­vé­nyes tan­köny­vek nem je­len­te­nek meg­ol­dást a szlo­vá­ki­ai ma­gyar is­ko­lák szá­má­ra. A pe­da­gó­gu­sok és min­de­nek­előtt a di­á­kok mód­szer­ta­ni szem­pont­ból mo­dern, át­te­kint­he­tő, a ta­nu­lók élet­ko­ri sa­já­tos­sá­ga­i­nak meg­fe­le­lő, mind­ezek mel­lett azon­ban eu­ró­pai, s egy­ben ma­gyar szel­le­mi­sé­gű tan­köny­ve­ket vár­nak el. Ezek meg­te­rem­té­se ta­lán még hos­­sza­dal­ma­sabb fo­lya­mat, mint az egye­tem­ala­pí­tás. Elő­ször ugyan­is az egész is­ko­lai ok­ta­tá­sunk alap­szem­lé­le­tét kel­le­ne át­for­mál­ni, majd er­re ala­poz­va új, a ké­pes­ség­fej­lesz­tés­re és ér­ték­köz­ve­tí­tés­re ala­pu­ló tan­ter­ve­ket ki­dol­goz­ni. Olyan tan­ter­ve­ket, ame­lyek tar­tal­mi­lag a szlo­vá­ki­ai ma­gyar is­ko­lák­nak is meg­fe­le­lő­ek. Ezek­re ala­poz­va le­het az­tán meg­fe­le­lő szak­em­be­rek ál­tal tan­könyv­írás­ba fog­ni. Az ok­ta­tá­si rend­szer át­ala­kí­tá­sá­ról és tel­je­sen új tan­ter­vek ki­dol­go­zá­sá­ról je­len­leg is foly­nak a vi­ták, s bi­zo­nyá­ra meg is fog tör­tén­ni. A je­len­le­gi di­á­kok­nak és szü­le­ik­nek vi­szont nem mond­hat­juk azt, hogy a mos­ta­ni tan­köny­vek ugyan hasz­nál­ha­tat­la­nok, de se­baj, mert 10 év múl­va már jobb lesz a hely­zet. Ne­künk azon­na­li lé­pé­sek­re van szük­sé­günk. En­nek je­gyé­ben for­dult 2003 őszén a Tör­té­ne­lem­ta­ná­rok Tár­su­lá­sa az Or­szá­gos Pe­da­gó­gi­ai In­té­zet­hez, s ter­jesz­tett elő egy a szlo­vá­ki­ai ma­gyar gim­ná­zi­u­mok szá­má­ra ké­szí­tett tan­ter­vet. Az ok­ta­tá­si mi­nisz­té­ri­um a je­len dol­go­zat el­ké­szí­té­sé­nek ide­jén ad­ta ál­dá­sát er­re a tan­terv­re, így min­den re­mény megvan ar­ra, hogy a 2004/2005-ös tan­év­ben már ez alap­ján ta­nít­sa­nak gim­ná­zi­u­ma­ink­ban. Ezek a tan­ter­vek ugyan még min­dig a ha­gyo­má­nyos tör­té­ne­lem­ta­ní­tás mód­sze­re­i­re épül­nek, tar­tal­mi­lag azon­ban újak, hi­szen ge­rin­cü­ket a ma­gyar nem­ze­ti tör­té­ne­lem al­kot­ja. Per­sze a ki­sebb­sé­gi ta­pasz­ta­la­to­kon át­szűr­ve, va­gyis elő­tér­be he­lyez­ve olyan ér­té­ke­ket, mint a mul­ti­kul­tu­ra­li­tás vagy a to­le­ran­cia. Az új tan­ter­vek alap­ján vég­re kü­lön tör­té­ne­lem­tan­köny­ve­ket kap­hat­nak gim­ná­zi­u­ma­ink, ame­lyek re­mél­he­tő­leg a 2005/2006-os tan­év­től már hasz­nál­ha­tók lesz­nek.
Az alap­is­ko­lák ese­té­ben ta­lán et­től is egy­sze­rűbb meg­ol­dás kí­nál­ko­zik a már meg­lé­vő és a pe­da­gó­gu­sok, sőt a di­á­kok ál­tal is po­zi­tí­van fo­ga­dott Ma­gyar nép tör­té­ne­te cí­mű tan­könyv­so­ro­zat hasz­ná­la­ta ál­tal. Eh­hez csu­pán a ta­ná­rok egy ré­szé­nek kel­le­ne az­zal a ré­gi be­ideg­ző­dés­sel sza­kí­ta­ni, hogy csu­pán azt és ab­ból ta­nít, ami elő van ír­va; más­részt pe­dig meg kel­le­ne te­rem­te­ni an­nak az anya­gi hát­te­rét, hogy ezek a köny­vek min­den ma­gyar is­ko­lás ke­zé­be el­jus­sa­nak. Az ide­á­lis per­sze az len­ne, ha a mi­nisz­té­ri­um fe­dez­né en­nek a költ­sé­ge­it, s így fel­szá­mol­ná azt a rej­tett diszk­ri­mi­ná­ci­ót, amely ezt a tan­könyv­so­ro­za­tot sújt­ja.
A tan­könyv­kér­dés té­ma­kör­ét ös­­sze­gez­ve a leg­fon­to­sabb­nak a tan­könyv­vá­lasz­tás le­he­tő­sé­gé­nek meg­te­rem­té­se tű­nik. El kell vég­re ér­ni, hogy a pe­da­gó­gus és az is­ko­la az ál­ta­la kép­vi­selt pe­da­gó­gi­ai prog­ram­mal össz­hang­ban ma­ga vá­las­­sza meg a hasz­ná­lan­dó tan­köny­ve­ket, és ter­mé­sze­te­sen le­gyen mi­ből vá­lasz­ta­ni. Hi­szen úgy, ahogy a po­li­ti­ká­ban ter­mé­sze­tes­nek tart­juk a plu­ra­liz­must, en­nek az ok­ta­tás­ban is tük­rö­ződ­nie kell. A tan­könyv­pi­ac li­be­ra­li­zá­lá­sa mel­lett azon­ban fon­tos an­nak szak­mai el­len­őr­zé­se is, hogy csu­pán szem­lé­le­tük­ben eu­ró­pai, a to­le­ran­ci­át, a min­den­fé­le más­ság (nem­ze­ti, val­lá­si stb.) el­fo­ga­dá­sát és meg­be­csü­lé­sét tük­rö­ző tan­köny­ve­kek ke­rül­hes­sen gye­re­ke­ink ke­zé­be.
A tör­té­ne­lem­ta­ní­tás alap­ve­tő gond­ja­i­nak fel­so­ro­lá­sát to­vább le­het­ne foly­tat­ni, a tan­tárgy meg­be­csü­lé­sé­nek, az is­ko­lák tan­esz­kö­zök­kel va­ló el­lá­tá­sá­nak és más prob­lé­mák fel­ve­té­sé­vel. Ezek azon­ban már meg­ha­lad­ják a je­len ta­nul­mány le­he­tő­sé­ge­it, s meg­ol­dá­suk is komp­le­xebb in­téz­ke­dé­se­ket kö­ve­tel. A pe­da­gó­gus­kép­zés és a tan­köny­vek prob­lé­má­ja azon­ban meg­old­ha­tó, s ta­lán meg is ol­dó­dik a kö­zel­jö­vő­ben. S ha ez így lesz, ak­kor a kö­vet­ke­ző kér­dő­íves fel­mé­rés ta­lán ke­vés­bé lesz ilyen iz­gal­mas, de min­den­kép­pen meg­nyug­ta­tóbb ered­mé­nyek­hez fog ve­zet­ni.

Kü­lön kö­szö­net Hor­váth An­ná­nak a kér­dő­ívek szá­mí­tó­gé­pes ki­ér­té­ke­lé­sé­ben nyúj­tott se­gít­sé­gé­ért.

Fel­hasz­nált iro­da­lom

Bartl, J. – Kaírek, ¼. – Otèenáš, M.: Dejepis. Národ­né dejiny. Pre 2. roè­ník gymnázií. Bratislava, SPN, 2002.
Bartl, J. – Kamenický, M. – Valachoviè, P.: Deje­pis pre 1. roè­ník gymnázií. Bratislava, SPN, 2000.
Dvoøák, P. – Mrva, I. – Kratochvíl, V.: Szlo­vá­ki­ai a kö­zép­kor­ban és az új­kor kez­de­tén. Bratislava, Orbis Pic­tus Istropolitana, 1998.
Dvoøák, P. – Valachoviè, P. – Kratochvíl, V.: Az ős­kor­tól az óko­rig. Bratislava, Orbis Pic­tus Istropolitana, 1997.
Fremal, K. – Chromeková, V. – Martuliak, P. – Chylová, E.: Od pra­ve­ku k novoveku. Deje­pis pre stred­né odbor­né školy a stred­né odbor­né uèilištia. Bratislava, Orbis Pic­tus Istropolitana, 1997.
Fremal, K. – Chromeková, V. – Martuliak, P. – Matejkein, S. – Chylová, E.: Deji­ny novo­ve­ku do revo­luè­ných rokov 1848-1849. Deje­pis pre stred­né odbor­né školy a stred­né odbor­né uèilištia. Bratislava, Orbis Pic­tus Istropolitana, 1997.
Knausz Im­re (szerk.): Az év­szám­okon in­nen és túl… Meg­úju­ló tör­té­ne­lem­ta­ní­tás. Bu­da­pest, Mű­sza­ki Könyv­ki­adó, 2001.
Kováè, D. – Kamenec, I. – Kratochvíl, V.: Szlo­vá­kia az új évszázadban. Bratislava, Orbis Pic­tus Istropolitana, 1998.
Kováè, D. – Kopèan, V. – Kratochvíl, V.: Szlo­vá­kia az új­kor kü­szö­bén. Bratislava, Orbis Pic­tus Istropolitana, 1995.
Kováè, D. – Lipták, ¼.: Fe­je­ze­tek a tör­té­ne­lem­ből. Bratislava, SPN, 1990.
Ko­vács, L. – Si­mon, A.: A ma­gyar nép tör­té­ne­te I. A hon­fog­la­lás­tól a szat­má­ri bé­ké­ig. Dunaszerdahely, Lili­um Aurum, 1997.
Ko­vács, L. – Si­mon, A.: A ma­gyar nép tör­té­ne­te II. 1711-től 1918-ig. Dunaszerdahely, Lili­um Aurum, 1998.
Ko­vács, L. – Si­mon, A.: A ma­gyar nép tör­té­ne­te III. A XX. szá­zad. Dunaszerdahely, Lili­um Aurum, 2000.
Kratochvíl, Viliam: Prob­lé­my tvor­by prog­ra­mo­vé­ho pro­jek­tu výuè­by deje­pi­su v trans­for­mu­jú­cej sa spoloènost. 2000, kéz­irat
Miro­slav D. – Kratochvíl, V.: Ta­lál­ko­zás a múlt­tal. Bratislava, Orbis Pic­tus Istropolitana, 1999.
Nie­der­hau­ser Emil: A szlo­vák tör­té­net­írás a két há­bo­rú kö­zött. Ré­gió, I. évf., 2. szám, 1990, 181–206. p.
Szar­ka L.–Sallai G.: Ön­kép és kon­tex­tus (Ma­gyar­or­szág és a ma­gyar­ság tör­té­nel­me a szlo­vák tör­té­net­írás­ban a hu­sza­dik szá­zad vé­gén). Ré­gió, XI. évf., 2. szám, 2000, 71–107. p.
Tkadleèková, H. – Skladaný, V. – Kratochvíl, V.: A mo­dern vi­lág kü­szö­bén. Bratislava, Orbis Pic­tus Istropolitana, 1995.
Tkadleèková, H. – Skladaný, V. – Kratochvíl, V.: A vi­lág az új év­szá­zad­ban. Bratislava, Orbis Pic­tus Istropolitana, 1996.
Valachoviè, P. – Kratochvíl, V. – Mucska, V.: Az ókor­tól a kö­zép­ko­rig. Bratislava, Orbis Pic­tus Istropolitana, 2001;

Kiss József: Szlovákia helye és szerepe Milan Hodža geopolitikai koncepciójában (2. rész)

Kö­zép-Eu­ró­pa egy­sé­ges geo­po­li­ti­kai egész­ként tör­té­nő kö­rül­ha­tá­ro­lá­sá­nak szer­ves ré­sze volt Kö­zép-Eu­ró­pa ci­vi­li­zá­ci­ós és geo­grá­fi­ai el­ha­tá­ro­lá­sa Né­met­or­szág­tól. Hodžá­nak eme kon­cep­ci­o­ná­lis mű­ve­le­te szo­ro­san ös­­sze­füg­gött az in­teg­rá­ció és ko­ope­rá­ció ér­tel­me­zé­sé­hez szük­sé­ges bi­zo­nyos el­mé­le­ti ala­pok el­sa­já­tí­tá­sá­val, ami Hodžá­nak a hú­szas évek ele­jé­ről szár­ma­zó tár­sa­da­lom­po­li­ti­kai és po­li­to­ló­gi­ai el­gon­do­lá­sa­i­ra tá­masz­ko­dott. Nyil­ván­va­ló, hogy az egy­ol­da­lú li­be­ra­liz­mus­sal ös­­sze­fo­nó­dó in­di­vi­du­a­liz­must az ag­rár­de­mok­rá­cia kon­cep­ci­ó­já­nak ki­kris­tá­lyo­so­dá­sa so­rán el­uta­sít­va lelt táp­ta­laj­ra fel­fo­gá­sá­ban a nem­zet­kö­zi in­teg­rá­ció szük­sé­ges­sé­gé­nek és le­he­tő­sé­gé­nek fel­is­me­ré­se. „Amint a tár­sa­da­lom­ban és az ál­lam­ha­tár­okon be­lül nem teng­het túl az in­di­vi­du­a­liz­mus, épp­úgy nem­kí­vá­na­tos ez a nem­zet­kö­zi kap­cso­la­tok­ban sem. Ahogy a tár­sa­dal­mi cso­por­tok­ban és ma­gá­ban az ál­lam­ban meg kell te­rem­te­ni – köl­csö­nös en­ged­mé­nyek árán is – a ko­ope­rá­ció lé­lek­ta­ni és szo­ci­á­lis elő­fel­té­te­le­it, ugyan­úgy a nem­zet­kö­zi kap­cso­la­tok­ban még a leg­erő­sebb ál­lam is via facti le­mond szu­ve­re­ni­tá­sá­nak egy ré­szé­ről avé­gett, hogy ko­ope­rá­ció­ké­pes­sé vál­jék” (Hodža 1931/IV.:371–372). Eb­ben a gon­do­lat­me­net­ben ka­pott hang­súlyt Hodžá­nak a konst­ruk­tív na­ci­o­na­liz­mus­ról szó­ló té­zi­se, ami­kor azt hang­sú­lyoz­ta, hogy sem a nem­ze­ti szu­ve­re­ni­tás, sem a na­ci­o­na­liz­mus nem je­lent el­szi­ge­te­lő­dést. „Mi itt Kö­zép-Eu­ró­pá­ban a mega­lo­ál­la­mi­ság­ból – a nagy­ál­la­mi rend­szer­ből – a mik­ro­ál­la­mi­ság ál­la­po­tá­ba, va­gyis a kis­ál­la­mok rend­sze­ré­be ju­tot­tunk. A kis­ál­la­mok­nak nyo­mós és nem csak ke­res­ke­del­mi-po­li­ti­kai okai van­nak a kö­ze­le­dés­re” (Hodža 1931/IV.:371–372). En­nek a kont­ra­dik­ci­ó­nak az át­hi­da­lá­sát a hú­szas évek má­so­dik fe­lé­hez ké­pest úgy igye­ke­zett pon­to­sab­bá ten­ni, hogy ke­res­te az in­teg­rá­ci­ós tö­rek­vé­sek­nek a szláv ös­­sze­fo­gás ke­re­te­it meg­ha­la­dó mé­lyebb oka­it és elő­fel­té­te­le­it. „Egy­sze­rű­en: ha már szö­vet­kez­nünk kell, ak­kor ke­res­sük a ve­lünk tár­sa­dal­mi­lag, szo­ci­á­li­san vagy gaz­da­sá­gi­lag ro­kon, ben­nün­ket ki­egé­szí­tő ál­la­mok­kal ös­­sze­fű­ző kö­te­lé­ke­ket. Szö­vet­kez­zünk azok­kal az ál­la­mok­kal, ame­lyek­kel nagy in­teg­rá­ci­ós és ci­vi­li­zá­ci­ós ala­ku­la­tot tu­dunk lét­re­hoz­ni: itt nem a ré­gi ér­te­lem­ben vett ál­lam­szö­vet­ség­re gon­do­lok, ha­nem az együtt­mű­kö­dés­re, ami a pro­duk­ti­vi­tás újabb és újabb le­he­tő­sé­ge­it tár­ja fel, lett lé­gyen az szel­le­mi avagy gaz­da­sá­gi ter­mé­sze­tű. Ez hát a nem­zet­kö­zi regionalizmus” (Hodža 1931/IV.:373).
Igaz, hogy Né­met­or­szág el­kü­lö­ní­té­sé­hez Kö­zép-Eu­ró­pá­tól köz­vet­len sür­ge­tő ösz­tön­zést a gaz­da­sá­gi szfé­ra szol­gál­ta­tott. Hodža ab­ból in­dult ki, hogy Né­met­or­szág nem ké­pes a kö­zép-eu­ró­pai bú­za­fe­les­leg fel­vá­sár­lá­sá­ra, mert ipa­ri ter­mé­ke­i­nek az óce­á­non túl­ra irá­nyu­ló ki­vi­te­le foly­tán az ot­ta­ni ag­rár­fe­les­le­get kény­te­len át­ven­ni. Ugyan­ak­kor ar­ra a meg­ál­la­pí­tás­ra ju­tott, hogy „Né­met­or­szág nem­csak po­li­ti­ka­i­lag, ha­nem kul­tu­rá­lis te­kin­tet­ben is tel­jes mér­té­kű ci­vi­li­zá­ci­ós össz­hang­ban van Nyu­gat-Eu­ró­pá­val” (Hodža 1931/IV.:402–409). Egyéb­ként Né­met­or­szág civi­li­zá­ci­os ala­pú el­kü­lö­ní­té­se Kö­zép-Eu­ró­pá­tól Hodža szá­má­ra ko­moly kon­cep­ci­o­ni­á­lis tám­pon­tot je­len­tett a geo­po­li­ti­ka tu­do­má­nyos mű­ve­lő­i­vel szem­ben, akik Hodža fej­te­ge­té­se­i­re ki­fe­je­zet­ten po­li­ti­kai in­dí­té­kok­ból re­a­gál­tak. Ezek­nek a tu­dó­sok­nak ar­ra irá­nyu­ló tö­rek­vé­se­i­vel kap­cso­lat­ban, hogy a nyu­ga­ti ha­tárt az Oos­ten­de–Genf vo­na­lon húz­zák meg – te­hát Né­met­or­szá­got Kö­zép-Eu­ró­pá­ba tol­ják ki –, Hodža fel­tet­te a kér­dést: „mi ma­rad ak­kor Nyu­gat-Eu­ró­pa szá­má­ra?” (Hodža 1931/IV.:404). Bár te­le­pü­lé­si-né­pes­sé­gi is­mér­vek­re hi­vat­ko­zott, ami­kor a Visztula–Vardar kor­ri­dort Kö­zép-Eu­ró­pa föld­raj­zi ten­ge­lyé­nek ne­vez­te, azon­ban e kor­ri­dor ci­vi­li­zá­ci­ós-szer­ve­ző sze­re­pé­nek tisz­tá­zá­sa nél­kül – amit úgy aposzt­ro­fált, hogy „örül­jünk, ami­ért ez a kor­ri­dor egye­ne­sen ke­let­re ve­zet” – a csu­pán geo­grá­fi­ai ér­ve­lés­nek meg­le­he­tő­sen ala­csony lett vol­na a validitása. „Amit egy­kor Kö­zép-Eu­ró­pa a Nyu­gat szá­má­ra je­len­tett, va­gyis esz­mék és áruk fo­gyasz­tó­ját, az most je­len­tős mér­ték­ben az ori­en­tá­lis Ke­let lesz az új Kö­zép-Eu­ró­pa szá­má­ra” – ál­lí­tot­ta (Hodža 1931/IV.:383).
A né­met–oszt­rák kö­ze­le­dés­re Hodža ha­tal­mi-po­li­ti­kai szem­pont­ból is re­a­gált. El­fo­gad­ta azt, mi­köz­ben fel­hív­ta a fi­gyel­met a tár­sa­dal­mi és po­li­ti­kai szer­ke­zet­ben vég­be­me­nő uni­fi­ká­ció ér­de­ké­ben tett ko­ráb­bi elő­ké­szü­le­tek­re, mint „az el­ső ar­ra irá­nyu­ló ko­moly kí­sér­let­re, hogy Eu­ró­pá­ban új, a bé­ke­szer­ző­dé­sek­től alap­ve­tő­en és lé­nye­ge­sen el­té­rő nem­zet­kö­zi-po­li­ti­kai hely­zet ala­kul­jon ki” (Hodža 1931/IV.:396). Az er­re adan­dó vá­laszt ab­ban lát­ta, hogy – amint azt a Národ­ní listy ha­sáb­ja­in foly­ta­tott vi­tá­ban hang­sú­lyoz­ta – ki kell bon­ta­koz­tat­ni „a kö­ze­le­dést és a kö­zép-eu­ró­pai új ál­la­mok leg­szo­ro­sabb együtt­mű­kö­dé­sét elő­moz­dí­tó ten­den­ci­á­kat és kez­de­mé­nye­zé­se­ket. Az új Kö­zép-Eu­ró­pá­nak Len­gyel­or­szág­gal és a kis­an­tant­tal együtt, s va­la­mi­kor ké­sőbb ta­lán Ma­gyar­or­szág be­vo­ná­sá­val is a Né­met­or­szág­gal va­ló kap­cso­la­ta­it olyan re­gi­o­ná­lis szer­ve­ző­dés­ként kell ki­ala­kí­ta­nia, amely ré­vén az nem vesz­tes, ha­nem nyer­tes lesz” (Hodža 1931/IV.:400). A ko­ope­rá­ci­ó­ra he­lye­zett hang­súly Hodža né­ze­te­i­nek szu­ve­re­ni­tá­sá­ról ta­nús­ko­dott, a ha­tal­mi-po­li­ti­kai ten­den­ci­ák és a ci­vi­li­zá­ci­ós kör­nye­zet ál­tal mo­ti­vált ér­de­kek di­na­mi­ká­ja kö­zöt­ti kap­cso­la­tot il­le­tő­en. A már em­lí­tett brnói elő­adá­sá­ban az el­ső vi­lág­há­bo­rú ide­jé­ből szár­ma­zó né­met Mitteleurópa-terv jel­lem­zé­se kap­csán – ki­fe­je­zet­ten ha­tal­mi-po­li­ti­kai tö­rek­vés­nek te­kint­ve azt – fel­hív­ta a fi­gyel­met a szo­ci­o­ló­gi­ai in­dí­té­kok­ra és di­men­zi­ók­ra, ame­lyek együtt jár­tak „az egyik ci­vi­li­zá­ci­ó­nak a má­sik­kal, az össze­tet­teb­nek és ré­geb­bi­nek az új­jal” foly­ta­tott küz­del­mé­vel (Hodža 1931/IV.:374). Hodžá­nak a ci­vi­li­zá­ció szül­te konf­lik­tu­sok­ra ki­he­gye­zett szem­lé­le­te ön­nön szo­ci­o­ló­gi­ai kon­cep­ci­ó­já­ra épült, mely sze­rint a tár­sa­dal­mi cso­por­tok és kö­zös­sé­gek ös­­sze­fo­gá­sá­nak gyö­ke­rei az el­té­rő kör­nye­ze­tek egy­más­sal va­ló szem­be­ke­rü­lé­sé­nek és meg­üt­kö­zé­sé­nek tu­laj­do­nít­ha­tók (Kol­lár 1995:722–723). Min­den bi­zon­­nyal eb­ből eredt szá­má­ra a vál­to­zá­sok di­na­mi­ká­ja, a geo­po­li­ti­kai vi­szo­nyok jel­lem­ző vo­ná­sá­nak tart­va azt: „Az egy­más mel­lett élő tár­sa­dal­mi cso­por­tok és ál­lam­cso­por­to­su­lá­sok nem moz­du­lat­la­nok, ha­nem ál­lan­dó moz­gás­ban van­nak” (Hodža 1931/IV.:374). E moz­gás­te­ret és ér­dek­ki­egyen­lí­tő­dé­si mó­do­za­tot épp az el­té­rő ci­vi­li­zá­ci­ós és geo­po­li­ti­kai ala­ku­la­tok sok­ol­da­lú együtt­mű­kö­dé­sé­ben lát­ta, ami a geo­po­li­ti­kai fo­gan­ta­tá­sú együtt­mű­kö­dés­nek konst­ruk­tív tár­sa­dal­mi-po­li­ti­kai kom­bi­ná­ci­ók irá­nyá­ba mu­ta­tó ha­tást köl­csö­nöz­het. Elő­adá­sa vé­ge fe­lé Hodža ki­je­len­tet­te: „A Franciaország–Németország–új Kö­zép-Eu­ró­pa kö­zöt­ti kap­cso­lat ala­ku­lá­sán nyug­szik az eu­ró­pai béke”(Hodža 1931/IV.:393).
Bi­zo­nyá­ra Hodža ez irá­nyú geo­po­li­ti­kai kon­cep­ci­ó­já­nak ke­re­te­in be­lül moz­gó el­gon­do­lá­sa­i­ban – ame­lyek a ci­vi­li­zá­ci­ós és a ha­tal­mi-po­li­ti­kai té­nye­zők po­zi­tív össz­hang­ba ho­zá­sá­nak irá­nyá­ba ha­lad­tak – kell ke­res­ni Hodža ké­sőb­bi, mé­lyen be­rög­ző­dött meg­győ­ző­dé­sé­nek in­dí­té­kát, mi­sze­rint Kö­zép-Eu­ró­pa két el­len­té­tes tömb­je kö­zöt­ti el­len­té­tek fel­old­ha­tók. Geo­po­li­ti­kai kon­cep­ci­ó­já­nak ki­tel­je­se­dé­se so­rán nyer re­le­van­ci­át Hodžá­nak már a hú­szas évek ele­jén han­goz­ta­tott né­ze­te, hogy szük­ség van a kö­zép-eu­ró­pai kö­ze­le­dés mag­vát ké­pe­ző kis­an­tant sze­re­pé­nek ki­tá­gí­tá­sá­ra. „A kis­an­tant­nak már rég­óta po­zi­tív és konst­ruk­tív prog­ram­ra van szük­sé­ge és ezt csak az új Kö­zép-Eu­ró­pa je­lent­he­ti” – ál­la­pí­tot­ta meg Hodža (Hodža 1931/IV.:390).
A kö­zös kö­zép-eu­ró­pai ér­de­ke­ket és prob­lé­má­kat jel­le­mez­ve kü­lön hang­súlyt he­lye­zett a szláv–né­met együtt­mű­kö­dés ala­kí­tá­sá­ra. Az ál­ta­la val­lott fel­fo­gás­ban konst­ruk­tív ci­vi­li­zá­ci­ós fel­haj­tó­erő­nek szá­mí­tó na­ci­o­na­liz­mus szel­le­mé­ben szor­gal­maz­ta a szláv ál­la­mok együ­vé tar­to­zá­sát a kö­zép-eu­ró­pai együtt­mű­kö­dés ke­re­tei kö­zött lé­te­ző nem­ze­ti szu­ve­re­ni­tá­sok ta­la­ján. Ez­zel a szláv együtt­mű­kö­dés­ben Hodža a múlt­hoz, a pán­szláv­iz­mus­hoz ké­pest úgy­szin­tén nem­zet­kö­zi de­mok­ra­ti­kus ho­za­dé­kot vélt fel­fe­dez­ni. A né­met–szláv kap­cso­la­tok ren­de­zé­sé­nek lé­nye­gét az új Kö­zép-Eu­ró­pa for­má­ló­dá­sá­ban fenn­tart­ha­tó egyen­súly­ban lát­ta, mely a köl­csö­nö­sen hasz­nos együtt­mű­kö­dé­sen ala­pul. Eb­ben a te­kin­tet­ben tu­laj­do­ní­tott je­len­tő­sé­get az ar­ra irá­nyu­ló tö­rek­vé­sek­nek, hogy az ak­ti­viz­mus (te­hát kor­mány­pár­ti ma­ga­tar­tás) erő­re kap­jon a cseh­szlo­vá­ki­ai né­met nem­ze­ti­ség so­ra­i­ban (Hodža 1931/IV.:390).
Ko­moly nem­zet­kö­zi prob­lé­má­nak te­kin­tet­te Hodža a nem­zet­tes­tek új­ra­egye­sü­lé­sét, úgy­ne­ve­zett reunióját. Ha­son­ló­an mint a cseh–szlo­vák vi­szony ese­té­ben, ab­ból a té­zis­ből in­dult ki, hogy az új ke­le­tű ál­la­mok nem­ze­tei ere­de­ti­leg egy­sé­ge­sek vol­tak, s csak el­té­rő ál­lam­ala­ku­la­tok ke­re­tei kö­zé ke­rül­ve ala­kul­tak ki a lé­lek­ta­ni sa­já­tos­sá­gok­kal ren­del­ke­ző nem­zet­tö­re­dé­kek. Hodža eköz­ben azo­nos­nak te­kin­tet­te az egyes nem­zet­tes­te­ken be­lü­li, re­gi­o­ná­lis sa­já­tos­sá­gok­ból fa­ka­dó el­té­ré­se­ket – mint pél­dá­ul Len­gyel­or­szág ke­le­ti és nyu­ga­ti ré­sze, il­let­ve Ro­má­ni­á­ban a Ro­mán Ki­rály­ság és az er­dé­lyi ro­má­nok kö­zött – azok­kal a kü­lönb­sé­gek­kel, ame­lyek már a tel­jes nem­ze­ti önál­ló­ság jel­le­gé­vel bír­tak, amint ez a cseh–szlo­vák és a szerb–hor­vát vi­szony­ra volt ér­vé­nyes. A lel­ki-szel­le­mi el­té­ré­sek fel­ol­dá­sá­ban lát­ta a nem­ze­ti új­ra­egye­sü­lés út­ját, amit úgy ér­tel­me­zett mint az egy­sé­ges po­li­ti­kai nem­zet ki­ala­ku­lá­sá­hoz ve­ze­tő fo­lya­ma­tot (Hodža 1931/IV.:385).
Fi­gyel­met ér­de­mel, hogy Hodža az em­lí­tett, 1931 már­ci­u­sá­ból szár­ma­zó Cseh­szlo­vá­kia és Kö­zép-Eu­ró­pa cí­mű cik­ké­ben Cseh­szlo­vá­ki­á­nak ki­vált­képp ér­té­kes té­nye­ző sze­re­pét tu­laj­do­ní­tot­ta „Kö­zép-Eu­ró­pa meg­szer­ve­zé­sé­ben”. Cseh­szlo­vá­ki­át olyan or­szág­nak ne­vez­te, amely a ma­ga ál­la­mi-po­li­ti­kai prob­lé­má­i­val „mint­egy óhaj­tott Kö­zép-Eu­ró­pa ki­csi­ben”. Ugyan­ak­kor meg­ál­la­pí­tot­ta: Cseh­szlo­vá­ki­át a kö­zép-eu­ró­pai együtt­mű­kö­dés el­mé­lyí­té­sé­ben rá­há­ru­ló kez­de­mé­nye­ző sze­rep­re az jo­go­sít­ja fel, hogy „prob­lé­má­in­kat, ame­lyek egy­ben kö­zép-eu­ró­pai prob­lé­mák is, vi­szony­lag a leg­si­ke­re­seb­ben old­juk meg” (Hodža 1931/IV.:391). Ilyen szem­pont­ból az­tán Szlo­vá­ki­á­nak a Du­na kö­zép­ső fo­lyá­sa ki­hasz­ná­lá­sá­ban – a ten­ger­hez ve­ze­tő ki­já­rat biz­to­sí­tá­sát is be­le­szá­mít­va – él­ve­zett sze­re­pét ki­emel­ve az glo­bá­li­sabb kö­zép-eu­ró­pai, sőt eu­ró­pai ér­dek­ként je­le­ní­tő­dött meg. Eb­ben a gon­do­lat­me­net­ben már egyút­tal ki­fe­je­zés­re ju­tott Szlo­vá­kia be­vo­ná­sa a kö­zép-eu­ró­pai kor­ri­dor nem­zet­kö­zi ré­gió­kép­ző ha­tó­ere­jé­be. Ugyan­ak­kor a du­nai víziútnak, te­hát Szlo­vá­ki­á­nak Cseh­szlo­vá­kia kü­lön­le­ges kö­zép-eu­ró­pai kül­de­té­sé­ben ját­szott sze­re­pét hang­sú­lyoz­va Hodža szá­má­ra mind­ez ugyan­csak jól jött, hogy óv­has­son at­tól: amen­­nyi­ben Cseh­szlo­vá­kia esé­lyei a kö­zép-eu­ró­pai ös­­sze­fo­gás meg­te­rem­té­sé­ben ki­hasz­ná­lat­la­nul ma­rad­nak, „kap raj­ta Ma­gyar­or­szág a ma­ga pro­tek­to­ra­i­val. Nem kö­zöm­bös, hogy Kö­zép-Eu­ró­pát a mi ipa­ri és me­ző­gaz­da­sá­gi de­mok­rá­ci­ánk vagy a ma­gyar arisz­tok­ra­tiz­mus te­rem­ti e meg” (Hodža 1931/IV.:391). Tény, hogy ez idő tájt – már 1930 vé­gé­től – kö­ze­le­dett egy­más­hoz Ma­gyar­or­szág és Né­met­or­szág, mely im­már fon­tos gaz­da­sá­gi té­nye­ző­vé vált, mi­köz­ben a ma­gyar–oszt­rák kö­ze­le­dés egyút­tal ked­ve­ző volt az olasz tö­rek­vé­sek szá­má­ra. Hodžá­nak az az­zal kap­cso­la­tos fenn­tar­tá­sai, hogy Ma­gyar­or­szág az új Kö­zép-Eu­ró­pá­hoz taratozik-e, volt meg­ala­po­zott­sá­ga. Hodža azon­ban Ma­gyar­or­szág­ra ri­go­ró­zus priz­mán ke­resz­tül olyan rend­szer meg­tes­te­sí­tő­je­ként te­kin­tett, amely ott a hú­szas évek­ben szi­lár­dult meg, míg vi­szont Ju­go­szlá­vi­át és Len­gyel­or­szág au­tok­ra­tiz­mu­sát sok­kal el­né­zőb­ben ítél­te meg, ele­ve elő­le­gez­ve szá­muk­ra a po­zi­tív irá­nyú vál­to­zá­so­kat.
Hodžá­nak az irány­ban ki­fej­tett fo­ko­zott te­vé­keny­sé­ge, hogy a Kö­zép-Eu­ró­pát geo­po­li­ti­kai egy­ség­gé avat­ni igyek­vő kon­cep­ci­ó­ját ke­rek egés­­szé for­mál­ja, nem csak a ke­res­ke­de­lem és az agrá­re­gyü­ttműködés fó­ru­ma­in je­lent­ke­zett. Szor­gal­maz­ta a kul­tu­rá­lis in­téz­mé­nyek, a tör­vény­ho­zó tes­tü­le­tek és az igaz­ga­tá­si nor­mák egy­más­hoz kö­ze­lí­té­sét. A brnói Kö­zép-Eu­ró­pa In­té­zet­nek azt aján­lot­ta, hogy a kö­zös kö­zép-eu­ró­pai ér­de­kek­ről és prob­lé­mák­ról ren­dez­ze­nek nem­zet­kö­zi vi­tá­kat, és mé­lyít­sék el a szel­lem em­be­rei, a ter­me­lé­si szfé­ra kép­vi­se­lői és a tár­sa­dal­mi in­téz­mé­nyek kö­zöt­ti kap­cso­la­to­kat (Hodža 1931/IV.:392–393).
A nagy gaz­da­sá­gi vál­ság éve­i­ben Milan Hodža geo­po­li­ti­kai kon­cep­ci­ó­ja ki­tel­je­se­dé­sé­nek kül­po­li­ti­kai, a német–oszrák Ansch­lusst cél­zó kí­sér­le­tek­kel kap­cso­la­tos in­dí­té­ka­i­val pár­hu­za­mo­san a cseh­szlo­vák bel­po­li­ti­ka szín­te­rén is olyan vál­to­zá­sok­ra ke­rült sor, ame­lyek le­he­tő­sé­get nyúj­tot­tak szá­má­ra, hogy fo­koz­za geo­po­li­ti­kai ér­ve­lé­sé­nek át­ü­tő ere­jét, Szlo­vá­ki­á­nak a cseh–szlo­vák vi­szony szem­pont­já­ból be­töl­tött sze­re­pé­re tá­masz­kod­va. Ek­kor azon­ban Szlo­vá­kia je­len­tő­sé­gé­nek ki­eme­lé­sét már a kö­zép-eu­ró­pai geo­po­li­ti­kai kon­cep­ció át­gon­dolt, gaz­da­sá­gi, tár­sa­dal­mi, kul­tu­rá­lis, po­li­ti­kai és ci­vi­li­zá­ci­ós szö­ve­dé­ké­nek bir­to­ká­ban te­het­te meg.
A gaz­da­sá­gi vál­ság sú­lyos kö­vet­kez­mé­nyei, ame­lyek ki­élez­ték a Szlo­vá­kia egyen­lőt­len hely­ze­té­ből fa­ka­dó gaz­da­sá­gi-szo­ci­á­lis el­len­té­te­ket, nem­csak a Hlinka-féle Szlo­vák Nép­párt ál­tal kép­vi­selt auto­no­mis­ta tö­rek­vé­se­ket élén­kí­tet­ték fel, ha­nem Szlo­vá­ki­á­ban a kor­mány­zó ag­rár­pár­ton be­lül is elé­ge­det­len­sé­get vál­tot­tak ki. Hodža a nö­vek­vő tár­sa­dal­mi-po­li­ti­kai fe­szült­ség­re Szlo­vá­kia sa­já­tos és kü­lö­nös vo­ná­sai iránt ta­nú­sí­tott fo­ko­zott fi­gye­lem­mel re­a­gált. Ál­la­mi-po­li­ti­kai be­ál­lí­tott­sá­gá­nak szel­le­mé­ben „Szlo­vá­kia egyen­ran­gú kor­mány­za­ti rész­vé­tel­ét” szor­gal­maz­va az or­szá­gos szer­vek­be va­ló fo­ko­za­tos be­ha­to­lás és az ál­lam­ap­pa­rá­tus­ban szer­zett po­zí­ci­ók ré­vén olyan in­téz­ke­dé­sek ki­kény­sze­rí­té­sé­ért és fo­ga­na­to­sí­tá­sá­ért szá­llt sík­ra, ame­lyek Szlo­vá­ki­át fel­emel­nék Cseh- és Mor­va­or­szág szín­vo­nal­ára. Hodža az ag­rár­pár­ton be­lü­li szlo­vá­ki­ai fi­a­tal köz­gaz­dász­ok­kal kar­ölt­ve kez­de­mé­nyez­te a szlo­vák regi­o­na­liz­mus kon­cep­ci­ó­já­nak po­li­ti­kai szin­tre vi­te­lét. A Slo­ven­ský den­ník új­évi kö­szön­tő­jé­ben le­ír­ta, hogy a gaz­da­sá­gi vál­ság „át­ha­tó fé­nyé­ben, min­den­ki ér­zé­ke­li a mo­dern Szlo­vá­kia fel­épí­té­sé­ben mu­tat­ko­zó hi­á­nyos­sá­go­kat. Lát­juk a köz­le­ke­dés va­la­men­­nyi ága­za­tá­ban meg­le­vő fo­gya­té­kos­sá­go­kat. Lát­juk, hogy mi­lyen az arány­ta­lan­ság akö­zött, amit a péz­ügy­i­gaz­ga­tó­ság meg­kö­ve­tel tő­lünk és amit jut­tat ne­künk, lát­juk a ter­me­lés­zer­ve­zés­ben és a szlo­vák em­ber­ről va­ló gon­dos­ko­dás­ban ke­let­ke­zett hé­za­go­kat, lett lé­gyen szó föld­mű­ve­lő­ről, ipa­ros­ról, gyá­ri mun­kás­ról vagy iro­dai tiszt­vi­se­lő­ről” (Hodža 1934/VII.:396). Hodža te­hát Szlo­vá­kia gaz­da­sá­gi prob­lé­má­i­nak ere­den­dő oka­it nem az ál­lam­jo­gi egyen­lőt­len hely­zet­ben lát­ta, ha­nem csak ma­gá­ban a gaz­da­sá­gi-po­li­ti­kai szfé­rá­ban, az ál­lam­nak a jobb fej­lő­dé­si és vál­lal­ko­zá­si le­he­tő­sé­gek meg­te­rem­té­se irán­ti nem ki­elé­gí­tő igye­ke­ze­té­ben, Szlo­vá­kia jobb ver­seny­hely­zet­be ho­zá­sa irán­ti kö­zöm­bös­ség­ben. Ugyan­ak­kor az is vi­lá­gos volt szá­má­ra, hogy a gaz­da­sá­gi fej­lett­ség szín­vo­na­lá­ban a két or­szág­rész kö­zött meg­le­vő kü­lönb­sé­gek az el­té­rő tör­té­nel­mi fej­lő­dés­ből is adód­nak, ami az egyes ré­gi­ók sa­já­tos gaz­da­sá­gi kö­rül­mé­nye­i­ben és szük­ség­le­te­i­ben jut ki­fe­je­zés­re. Ezért a meg­ol­dá­si le­he­tő­sé­ge­ket nem­csak po­li­ti­kai kér­dés­ként, ha­nem tu­do­má­nyos prob­lé­ma­ként is ke­zel­te és szlo­vá­ki­ai re­gi­o­ná­lis in­té­zet lét­re­ho­zá­sát szor­gal­maz­ta, amely Szlo­vá­kia fej­lő­dé­si elő­fel­té­te­le­i­nek, trend­je­i­nek és szük­ség­le­te­i­nek a tu­do­má­nyos vizs­gá­la­tát te­kin­tet­te vol­na fel­ada­tá­nak. Lát­ni kell vi­szont, hogy a Hodža-féle szlo­vák regi­o­na­liz­mus­ra jel­lem­ző volt: bi­zo­nyos mér­té­kig olyan att­ri­bú­tu­mo­kat is tu­laj­do­ní­tot­tak ne­ki, ame­lyek már ob­jek­tí­ve meg­ha­lad­ták a regi­o­na­liz­mus ke­re­te­it, le­he­tő­sé­ge­it és a szlo­vá­ki­ai gaz­da­sá­gi prob­lé­mák meg­ol­dá­sá­ra gya­ko­rolt ha­tá­sát. Ezek tu­laj­don­kép­pen az ob­jek­tí­ve adott szlo­vák nem­ze­ti önál­ló­ság tu­do­má­sul­vé­tel­ének el­uta­sí­tá­sá­ból, a szlo­vák nem­ze­ti-po­li­ti­kai kö­zeg tény­le­ges meg­lé­té­ből adód­tak. An­nak el­le­né­re, hogy Hodžá­nak meg­volt a szlo­vák nem­ze­ti lét irán­ti em­pá­ti­á­ja – igaz an­nak is­mér­ve­it lé­lek­ta­ni sa­já­tos­sá­gok­ra szű­kít­ve –, a szlo­vák regi­o­na­liz­mus­nak még­is csu­pán a Dél- és Kelet-Csehország, il­let­ve Mor­va­or­szág kö­zöt­ti kü­lönb­sé­gek­hez ha­son­ló jel­lem­je­gye­ket tu­laj­do­ní­tott. Szlo­vá­ki­át il­le­tő­en a kü­lönb­sé­ge­ket csu­pán azok mély­sé­gé­ben lát­ta. A szlo­vák regi­o­na­liz­mus prog­ram­má öt­vö­zé­se ma­gá­ban fog­lal­ta a vas­úti díj­sza­bás re­form­ját, az adók és az ál­la­mi meg­ren­de­lé­sek dif­fe­ren­ci­ált meg­sza­bá­sát, a szlo­vák fa­fel­dol­go­zó ipar ren­ta­bi­li­tá­sá­nak vis­­sza­ál­lí­tá­sát, az ál­lam­igaz­ga­tás­ban mu­tat­ko­zó cent­ra­lis­ta-bü­rok­ra­ti­kus mód­sze­rek fel­szá­mo­lá­sát, te­hát a hú­szas évek­ből szár­ma­zó, de ek­ko­ra már éle­seb­ben körvo­na­la­zó­dó prog­ram­bá­zis­ra épül­ve. A szlo­vák regi­o­na­liz­mus Hodža fel­fo­gá­sá­ban bi­zo­nyos elő­re­lé­pés ki­in­du­ló­pont­já­vá vált azon az ál­ta­la kép­vi­selt ál­la­mi-nem­ze­ti egy­ség­re épü­lő prog­ra­mon be­lül, mely Szlo­vá­kia már em­lí­tett egyen­jo­gú kor­mány­za­ti rész­vé­tel­ét kö­ve­tel­te a szlo­vák ak­ti­viz­mus kön­tö­sé­ben. Mind­ez egyet je­len­tett Szlo­vá­kia szük­ség­le­te­i­nek ki­fe­je­zés­re jut­ta­tá­sá­val, a kor­mány­ha­tal­mon be­lü­li szlo­vák be­fo­lyás és rész­vé­tel fo­ko­zá­sa út­ján. Ez irány­ban kí­sér­le­tet tett a ¾udá­kok ér­de­kelt­té té­te­lé­re is a „szlo­vák kor­mány­zó­ké­pes­ség” ér­vé­nye­sí­té­sé­ben (Hodža 1934/VII.:254–262; Zube­rec 1979).
Míg a hú­szas évek­ben Szlo­vá­kia geo­po­li­ti­kai je­len­tő­sé­gét hang­sú­lyo­zó fej­te­ge­té­sek­nek a bel­po­li­ti­kai in­dí­té­kai Hodžá­nál jó­részt pub­li­cisz­ti­kai-ver­bá­lis jel­le­get kap­tak, a szlo­vák regi­o­na­liz­mus és ak­ti­viz­mus kap­csán a cseh­szlo­vák egy­más­ra utalt­sá­gon nyug­vó „szlo­vák kor­mány­za­ti egyen­jo­gú­ság” kö­ve­te­lé­sé­ben már a po­li­ti­kai té­nye­zők ját­szot­tak meg­ha­tá­ro­zó sze­re­pet. Mi­köz­ben a nem­zet­kö­zi ös­­sze­füg­gé­sek köz­vet­len bel­po­li­ti­kai ki­ha­tá­suk ré­vén ve­tőd­tek fel. Mind­ez már Hodža ke­rek, át­fo­gó geo­po­li­ti­kai kon­cep­ci­ó­já­nak pub­li­ká­lá­sa után ki­fe­je­zés­re ju­tott, ami­kor is 1931 jú­ni­u­sá­ban be­kap­cso­ló­dott a Nový svet cí­mű fo­lyó­irat an­két­já­ba. Cik­ké­ben, mely a Szlo­vá­kia nem csak hogy nem lesz, de nem is le­het és nem is lesz a köz­tár­sa­ság ha­mu­pi­pő­ké­je (Hodža 1934/VII.:226–230) cím­mel je­lent meg, Hodža rend­kí­vül éles hang­vé­tel­lel szá­llt sík­ra an­nak a fel­is­me­rés­nek a tu­da­ti ha­tó­erő­vé vá­lá­sá­ért hogy: „Ha Szlo­vá­ki­át bár­ki kel­lő ki­te­kin­tés vagy tá­jé­ko­zott­ság hi­á­nyá­ban bár­mi­képp meg­rö­vi­dí­ti, olyan nél­kü­löz­he­tet­len pil­lé­re­ket rom­bol­na le ve­le, ame­lye­ken az ál­lam és an­nak füg­get­len­sé­ge nyug­szik” (Hodža 1934/VII.:230). Hodža po­li­ti­kai he­vü­le­te az oszt­rák–né­met vám­unió elő­ké­szü­le­te­i­ből le­vont kö­vet­kez­te­té­sek­ből táp­lál­ko­zott, mint­hogy azt az Ansch­luss­hoz ve­ze­tő lép­cső­fok­nak te­kin­tet­te. En­nek kap­csán lá­tott al­kal­mat an­nak le­szö­ge­zé­sé­re, hogy „Szlo­vá­kia a Mor­va fo­lyó­tól a Fel­ső-Ti­szá­ig ál­la­munk­nak min­den bi­zon­­nyal arány­ta­la­nul ked­ve­zőbb po­zí­ci­ót biz­to­sít az Anschlus­sal szem­ben, ah­hoz ké­pest, amit ön­ma­guk­ban a tör­té­nel­mi or­szág­ré­szek nyújt­hat­ná­nak” (Hodža 1934/VII.:228–229). Fel­fo­gá­sá­ban a Du­ná­nak mint Cseh­szlo­vá­kia geo­po­li­ti­kai bá­zi­sá­nak je­len­tő­sé­ge már konk­ré­tab­ban körvonalozódott, ab­ból adó­dó­an, hogy a fo­lyam kö­zép­ső sza­ka­szát be­ta­goz­ta ama kö­zép-eu­ró­pai kor­ri­dor köz­vet­len al­ko­tó­ré­szei kö­zé. Ily mó­don a Du­na a ma­ga hát­te­ré­vel olyan té­nye­ző sze­rep­kö­ré­be ke­rült, mely­nek gra­vi­tá­ci­ós ere­je egyen­le­te­sen ér­vé­nye­sül min­den irány­ban, meg­sza­ba­dít­va a füg­gő hely­ze­tet te­rem­tő né­met be­fo­lyás­tól. „A tör­té­nel­mi or­szág­ré­szek fo­lyó­ik fo­lyás­irá­nya kö­vet­kez­té­ben Né­met­or­szág­gal szem­be­ni or­ga­ni­kus föld­raj­zi és köz­le­ke­dé­si füg­gő hely­zet­re len­né­nek utal­va” – hang­sú­lyoz­ta Hodža. A Du­na be­ta­go­zá­sa a kö­zép-eu­ró­pai kor­ri­dor­ba meg­hat­vá­nyoz­ta an­nak az ér­ve­lés­nek a ha­tó­ere­jét, mi­sze­rint Szlo­vá­kia föld­raj­zi hely­ze­te ala­poz­za meg Cseh­szlo­vá­ki­á­nak „az egész új Kö­zép-Eu­ró­pá­val” va­ló együ­vé tar­to­zá­sát, kö­tő­dé­sét és ös­­sze­fo­gá­sát.
A kö­zép-eu­ró­pai geo­po­li­ti­kai tér­ség funk­ci­o­ná­lis ér­vé­nyé­nek a né­met be­fo­lyás el­len­sú­lyo­zá­sá­ra tör­té­nő össz­pon­to­sí­tá­sa és Szlo­vá­kia je­len­tő­sé­gé­nek a cseh­szlo­vák po­zí­ci­ók szem­pont­já­ból ki­in­du­ló hang­sú­lyo­zá­sa Hodža po­li­ti­kai-pub­li­cisz­ti­kai te­vé­keny­sé­gé­ben Hit­ler né­met­or­szá­gi ha­ta­lom­ra ju­tá­sa után kez­dett erő­tel­jes­sé vál­ni. Edvard Beneš ré­szé­ről 1933 vé­gén olyan ki­je­len­tés hang­zott el, mely ön­ma­gá­ban is rend­kí­vü­li ösz­tön­zést adott Hodža szá­má­ra ér­ve­lé­se ro­ha­mos, Szlo­vá­kia geo­po­li­ti­kai je­len­tő­sé­gé­vel át­ha­tott po­li­ti­kai ha­tó­anyag­gal va­ló te­lí­tő­dé­sé­hez, ami egyút­tal le­he­tő­sé­get nyúj­tott a po­li­ti­kai ké­szen­lét és a kon­cep­ci­o­ná­lis gon­dol­ko­dás öt­vö­zé­sé­re ké­pes rá­ter­mett­sé­gé­nek de­monst­rá­lá­sá­ra is.

A nem­zet­kö­zi és a bel­po­li­ti­kai fej­le­mé­nyek ha­tá­sá­ra Beneš 1933. de­cem­ber 8-án Besz­ter­ce­bá­nyán ki­emel­te Szlo­vá­kia kü­lön­le­ges, élő híd­hoz ha­son­lí­tott nem­zet­kö­zi sze­re­pét, mely az egész or­szág szá­má­ra fel­be­csül­he­tet­len kul­tu­rá­lis és gaz­da­sá­gi le­he­tő­sé­ge­ket biz­to­sít. To­váb­bá le­szö­gez­te, hogy Szlo­vá­kia és Kár­pát­al­ja (az ak­ko­ri Pod­kar­pat­ská Rus) nél­kül „nem lé­tez­het­ne a kis­an­tant és an­nak kö­zép-eu­ró­pai po­li­ti­ká­ja” (Hodža 1934/VII.:270). Milan Hodža két nap­pal ké­sőbb Besz­ter­ce­bá­nya vá­ro­sá­nak és a Mati­ca slo­ven­ská vá­ro­si bi­zott­sá­gá­nak meg­hí­vá­sá­ra úgy­szin­tén be­szé­det tar­tott, amely­ben – lá­to­ga­tá­sá­nak jel­le­gé­re va­ló te­kin­tet­tel – a cseh–szlo­vák kap­cso­la­tok kul­tu­rá­lis szfé­rá­já­ban igye­ke­zett ka­pasz­ko­dót és el­ru­gasz­ko­dá­si le­he­tő­sé­get te­rem­te­ni kon­cep­ci­ó­já­nak ki­fej­té­sé­hez. A cseh és szlo­vák nem­ze­ti al­kat kö­zöt­ti, tör­té­nel­mi­leg de­ter­mi­nált el­té­ré­sek­re, a cseh és szlo­vák kö­zös­ség sa­já­tos er­köl­csi egy­sé­gé­re, az egy­sé­ges cseh­szlo­vák nem­ze­ten be­lü­li két (ál­ta­la sa­já­to­san értelmeztett) na­ci­o­na­liz­mus­ra irá­nyí­tot­ta a fi­gyel­met. Be­szé­dé­ben a cseh ra­ci­o­na­liz­must meg a szlo­vák ro­man­ti­kus és emo­ci­o­ná­lis be­ál­lí­tott­sá­got in­teg­rá­ló szel­le­mi ki­egye­zés mel­lett fog­lalt ál­lást. En­nek a fo­lya­mat­nak az ér­vé­nyét, ame­lyet per­sze a nem­zet és a na­ci­o­na­liz­mus ál­ta­la kép­vi­selt, konst­ru­ált ele­mek je­gye­it ma­gán vi­se­lő kon­cep­ci­ó­ból ere­dez­te­tett, az­zal tá­masz­tot­ta alá, hogy ös­­sze­ha­son­lí­tást tett az olasz és fran­cia nem­ze­ti kö­zös­sé­gen be­lü­li tör­té­ne­ti­leg ki­ala­kult kul­tu­rá­lis-szel­le­mi ré­teg­ző­dés­sel. A va­ló­ság­ban itt azon­ban már olyan fe­no­mén­ről volt szó, je­le­sül az önál­ló nem­ze­tek, te­hát a cse­hek és szlo­vá­kok kö­ze­le­dé­sé­ről, ami re­á­lis lé­tük­ben, nem pe­dig a Hodža ál­ta­li ide­o­ló­gi­ai le­ké­pe­zés­ben ment vég­be. Ugyan­ak­kor Hodža a cseh­szlo­vák szin­té­zis­nek – eme kul­tu­rá­lis-szel­le­mi tar­to­mány ke­re­tei kö­zöt­ti – szor­gal­ma­zá­sá­ban is ta­lált ka­pasz­ko­dó­kat a cseh–szlo­vák kap­cso­la­tok egyen­ér­té­kű köl­csö­nös­sé­gé­nek hang­sú­lyo­zá­sá­hoz, ami­kor óva in­tett: a cseh em­ber nem gon­dol­kod­hat oly mó­don, hogy „a cseh­szlo­vák ci­vi­li­zá­ció és kul­tú­ra, amely­nek le­he­tő­sé­gei a há­bo­rú után ke­rül­tek hoz­zánk kö­zel, egyet je­lent a cseh kul­túr­vi­lág­nak a Po­zsony és Ung­vár kö­zöt­ti tér­ség­re tör­té­nő ki­ter­jesz­té­sé­vel. Ez té­ve­dés, mert Szlo­vá­ki­á­ban van ha­zai kul­tú­ra is”. Te­hát fel­lé­pett a kul­tú­ra cent­ra­li­zá­lá­sa el­len, Szlo­vá­kia kul­tu­rá­lis le­he­tő­sé­ge­i­nek olyan szint­re jut­ta­tá­sá­ért, hogy „a cseh­szlo­vák kö­zös ház­tar­tás egyen­ér­té­kű és ér­té­kes ele­me le­hes­sen” (Hodža1934/VII.:278).
Ez a gon­do­lat­me­net olyan ér­te­lem­ben ér­de­mel fi­gyel­met, mint an­nak a ké­pes­ség­nek az is­mer­te­tő­je­gye, amely le­he­tő­vé te­szi Hodža szá­má­ra ön­nön mind ki­ér­le­lő­dőbb na­ci­o­na­liz­mus fel­fo­gá­sá­nak egyes meg­nyil­vá­nu­lá­sai kö­zöt­ti szu­ve­rén, a gaz­da­sá­gi vál­ság éve­i­nek fel­tét­ele­i­hez iga­zo­dó köz­le­ke­dést. Hodža kü­lön cseh és szlo­vák na­ci­o­na­liz­mus meg­lét­ét csak a kul­tu­rá­lis, ide­o­ló­gi­ai, gaz­da­sá­gi és szo­ci­á­lis szfé­rá­ban is­merte el, s meg­kü­lön­böz­tet­te, po­li­ti­kai sí­kon a kö­zös cseh­szlo­vák na­ci­o­na­liz­mus­tól. Fej­te­ge­té­sei ab­ba a posz­tu­lá­tum­ba tor­kol­lot­tak, hogy a na­ci­o­na­liz­mus nem le­het „po­li­ti­kai jel­le­gű ab­ban az ér­te­lem­ben, hogy va­la­ki is kö­zü­lünk a mi Szlo­vá­ki­ánk­ból kü­lön­ál­ló önál­ló nem­ze­tet kí­ván­na te­rem­te­ni /…/ önál­ló szlo­vák po­li­ti­kai nem­ze­tet akar­na lét­re­hoz­ni, te­hát önál­ló szlo­vák ál­la­mot ki­ala­kí­ta­ni. /…/ Ne­künk a cseh­szlo­vák ál­lam­mal adott tör­té­nel­mi va­ló­ság­ként kell és így is fo­gunk szá­mol­ni” (Hodža 1934/VII.:283). Hodža a szlo­vák szu­ve­re­ni­tás­ra és az önál­ló ál­la­mi­ság­ra úgy te­kin­tett, hogy az „já­ték a tűz­zel”, ami elő­hív­ja az el­ért cseh­szlo­vák ál­la­mi­ság el­vesz­té­sé­nek ré­mét. A cseh­szlo­vák ál­la­mi­ság biz­to­sí­té­kát a köl­csö­nös, mind cseh, mind szlo­vák rész­ről meg­nyil­vá­nu­ló, az uni­tá­ri­us ál­lam fenn­tar­tá­sa és a nem­ze­ti-po­li­ti­kai egy­ség el­mé­lyí­té­se irán­ti ér­dek­ben lát­ta. Ez­alatt az ál­la­mi-po­li­ti­kai egy­ség­ben ki­fe­je­zés­re ju­tó szin­té­zis ki­ala­ku­lá­sa fe­lé ve­ze­tő fo­lya­ma­tot ér­tett, mi­köz­ben az egy­sé­ges cseh­szlo­vák po­li­ti­kai nem­zet fel­tét­elei kö­zé so­rol­ta az olyan ér­te­lem­ben vett cseh–szlo­vák ki­egye­zést, hogy az ma­gá­ban fog­lal­ja az em­lí­tett gaz­da­sá­gi és pszihológiai-kulturális kü­lönb­sé­gek­nek a regi­o­na­liz­mus és a szlo­vák ak­ti­viz­mus ré­vén meg­va­ló­su­ló ki­küsz­öbö­lé­sét.
Beneš be­szé­dé­ben, il­let­ve an­nak po­li­ti­kai han­golt­sá­gá­ban Hodža hát­sze­let ér­zett ah­hoz, hogy for­du­lat­ként hir­des­se a cseh­szlo­vák egy­más­ra­utalt­ság er­köl­csi-ér­zel­mi alap­ja­i­nak túl­lé­pé­sét, va­la­mint a po­li­ti­kai nem­zet­egy­ség „be­te­tő­zé­se” irán­ti, mind­két ol­dal­ról je­lent­ke­ző aka­rat alá­tá­masz­tá­sá­nak fon­tos­sá­gát. Sze­rin­te ez egyet je­len­tett va­ló­sá­gos, te­hát kéz­zel­fog­ha­tó, és nem va­la­mi abszt­rakt kö­ve­te­lé­sek tel­je­sí­té­sé­vel, ar­ra össz­pon­to­sít­va azo­kat, hogy elő­se­gít­sék az em­lí­tett ér­dek­kö­zös­ség­nek és szim­bi­ó­zis­nak az óhaj­tott tár­sa­dal­mi ha­tó­erő­vé vál­tá­sát. Épp eb­ben az ös­­sze­füg­gés­ben nyert új, im­már tár­sa­dal­mi­lag is szá­mot­te­vő hang­sú­lyo­kat Hodžá­nak Szlo­vá­kia geo­po­li­ti­kai je­len­tő­sé­gé­vel kap­cso­la­tos, a cseh­szlo­vák ál­lam élet­ké­pes­sé­gé­nek bi­zo­nyí­tá­sá­ra ki­éle­zett té­zi­se. Fel­hív­ta a fi­gyel­met ar­ra, hogy „új ve­szély je­lent­ke­zik. Nem há­bo­rús, ha­nem a cseh elem gaz­da­sá­gi, kul­tu­rá­lis és mo­rá­lis füg­gés­be ke­rü­lé­sé­nek a ve­szé­lye, ame­lyet a né­met­or­szá­gi fej­le­mé­nyek hoz­hat­nak ma­guk­kal. Most már azok is, akik mind­ed­dig Szlo­vá­ki­á­ra egy­faj­ta kö­zö­nyös­ség­gel te­kin­tet­tek, rá­éb­red­nek, hogy ugyan­csak hasz­nos a Du­nát és egész Szlo­vá­ki­át ma­gá­ban fog­la­ló te­rü­le­ti egy­ség” (Hodža 1934/VII.:284–285). Hodža a kül­ügy­mi­nisz­ter be­szé­dét eme sa­ját né­ze­té­nek iga­zo­lá­sa­ként mi­nő­sí­tet­te. Ugyan­ak­kor je­lez­te a cseh–szlo­vák vi­szony­ban ural­ko­dó bel­ső ál­la­po­tok és a cseh­szlo­vák ál­lam kö­zép-eu­ró­pai po­zí­ci­ói kö­zöt­ti ös­­sze­füg­gé­se­ket, ami­re már a hú­szas évek ele­jén fel­hív­ta a fi­gyel­met. „Ab­ban a pil­la­nat­ban, amint nyil­ván­va­ló­vá vá­lik, hogy Cseh­or­szág­nak is szük­sé­ge van Szlo­vá­ki­á­ra, már egy sí­nen és együtt va­gyunk az egész Kö­zép-Eu­ró­pá­ban, és ilyen alap­ál­lás­ból Szlo­vá­kia az egész Cseh­szlo­vák Köz­tár­sa­ság gyám­kö­ve” (Hodža 1934/VII.:285). En­nek a „cre­dó”-nak a szel­le­mé­ben szó­lí­tot­ta fel a szlo­vá­ko­kat, hogy le­gye­nek tu­da­tá­ban sa­ját, az ál­lam szem­pot­já­ból be­töl­tött fon­tos­sá­guk­nak, és eb­ben a szel­lem­ben fo­koz­zák a cseh or­szág­ré­szek kul­tu­rá­lis szín­vo­na­lá­nak el­éré­sé­re irá­nyu­ló igye­ke­ze­tü­ket. Te­hát vé­gül is Hodža geo­po­li­ti­kai ér­ve­lé­se a szlo­vák ak­ti­viz­mus szor­gal­ma­zá­sát szol­gál­ta.
A bel- és kül­po­li­ti­kai as­pek­tu­sok­nak Szlo­vá­kia geo­po­li­ti­kai je­len­tő­sé­gét ki­tá­gí­tó és el­mé­lyí­tő öt­vö­zé­sét Hodža két, 1934 má­ju­sá­ban a Prí­tom­nos klub­já­ban és a Po­li­ti­kai Tu­do­má­nyok Sza­bad­egye­te­mén (Svobodna škola nauk politických) tar­tott elő­adá­sá­ban ös­­sze­gez­te.
A klub­be­li elő­adá­sá­ban a té­zi­sét ér­ve­lő-ok­fej­tő, a szlo­vá­ki­ai auto­no­miz­mus el­len irá­nyu­ló kö­zeg­be ágyaz­ta (Hodža 1997:183–188). Nyil­ván nem volt vé­let­len, hogy a ké­sőbb pub­li­ká­lás­ra is ke­rült elő­adá­sá­nak be­ve­ze­tő­jé­ben meg­le­pő nyílt­ság­gal is­mer­te be: a cseh­szlo­vák egy­ség gon­do­la­ta – a sa­ját inno­vált kon­cep­ci­ó­ját, te­hát a cseh­szlo­vák nem­ze­ti-po­li­ti­kai egy­sé­get ért­ve alat­ta – szel­le­mi konst­ruk­ció, mely ap­ri­o­risz­ti­kus elő­fel­té­te­le­zés­ből in­dul ki. Mind­ez nyil­ván­va­ló­an ar­ra szol­gált, hogy az au­to­nó­mia­kö­ve­tel­mény ge­ne­zi­sét ál­lam­jo­gi sík­ról el­te­rel­ve ide­o­ló­giai kép­ződ­mény­ként ál­lít­has­sa be. Eköz­ben Hodža gon­do­lat­me­ne­te ar­ra irá­nyult, hogy a cseh–szlo­vák ki­egyen­lí­tő­dés­nek a szlo­vák regi­o­na­liz­mus és ak­ti­viz­mus ré­vén szor­gal­ma­zott mód­sze­re­it és esz­kö­ze­it bi­zo­nyos fo­kig ar­ra a szint­re vi­gye, ahol azok, mint az ál­la­mi-po­li­ti­kai nem­zet­egy­ség att­ri­bú­tu­mai szin­te azo­nos­nak tűn­je­nek az au­to­nó­mia­tö­rek­vé­sek­ből fa­ka­dó egyes szo­ci­á­lis-po­li­ti­kai in­téz­ke­dé­sek­kel és lé­pé­sek­kel. „Ma­ga az auto­no­miz­mus nem re­ked­het meg sem a ta­ga­dó el­len­zé­ki­ség­ben, sem a tár­sa­dal­mi élet­ből va­ló ki­re­kesz­tett­ség­ben: ami ben­ne szín­tisz­ta és re­á­lis, hadd ér­vé­nye­sül­jön po­zi­tív po­li­ti­ka­ként a kö­zös ál­lam egé­szé­ben, mert Cseh­szlo­vá­kia és a cseh­szlo­vák po­li­ti­kai egy­ség nél­kül Szlo­vá­kia sem lé­tez­ne” (Hodža 1997:188).
Az auto­no­mis­ta ten­den­ci­á­kat az „ina­dek­vát” el­mé­le­ti-gno­sze­o­ló­gi­ai gyö­ke­rek­ből ere­dez­tet­te, ame­lyek szá­má­ra táp­ta­lajt te­rem­tett a cseh és szlo­vák nem­zet­tu­dat ki­ala­ku­lá­sá­nak pszi­cho­ló­gi­ai sa­já­tos­sá­ga­it le­be­csü­lő szem­lé­let. Ez irány­ban tu­laj­don­kép­pen kö­tő­dött a Cseh­szlo­vák Köz­tár­sa­ság lét­re­jöt­té­től meg­sza­kí­tás nél­kül han­goz­ta­tott kon­cep­ci­ó­já­hoz, a Cseh­szlo­vák szét­vá­lás cí­mű köny­vé­nek szel­le­mé­ben. A meg­ha­tá­ro­zó gon­do­la­ti tá­maszt azon­ban a há­bo­rú előt­ti nacio­na­liz­mus­fel­fo­gás ál­ta­la esz­kö­zölt át­ala­ku­lá­sá­ból ki­in­du­ló kon­cep­ció je­len­tet­te, amely alatt a na­ci­o­na­liz­mus át­vál­to­zá­sát, il­let­ve konst­ruk­tív fe­no­mén­ba tör­té­nő át­lé­nye­gí­té­sé­nek bo­nyo­lult­sá­gát kel­lett ér­te­ni. Az auto­no­miz­mus ge­ne­zi­sé­re vo­nat­ko­zó szem­lé­let ak­tu­a­li­zá­ló át­ü­tő ere­je ugyan­ak­kor ab­ban a konf­ron­tá­ci­ó­ban rej­lett, ahogy a cseh­szlo­vák ál­la­mi-po­li­ti­kai nem­zet­tel azo­no­sí­tott ál­la­mi szu­ve­re­ni­tást éle­sen szem­be­ál­lí­tot­ta az auto­no­mis­ta ten­den­ci­ák ál­ta­la ér­tel­me­zett ál­lam­jo­gi ös­­sze­füg­gé­se­i­vel és kö­vet­kez­mé­nye­i­vel.
Hodža az auto­no­miz­must ka­te­go­ri­zál­ta: két ra­di­ká­lis „el­mé­let”-et (ezt a meg­je­lö­lést hasz­nál­ta elő­adá­sá­ban) különböztet­tett meg, s el­kü­lö­ní­tet­te azo­kat „az egy­sé­ges cseh­szlo­vák ál­la­mi szu­ve­re­ni­tás” égi­sze alatt és je­gyé­ben je­lent­ke­ző au­to­nó­mia­kö­ve­te­lés­től. A leg­ra­di­ká­li­sabb­nak a szlo­vák szu­ve­re­ni­tás hir­de­té­sét tar­tot­ta, a má­so­di­kat vi­szont „tabula rasá”-nak te­kin­tet­te, amely­nek hí­vei – aki­ket új­szlo­vá­kok­nak ne­ve­zett – sze­rin­te el­ve­tik a foly­to­nos­sá­got a for­du­lat előt­ti szlo­vák tör­té­ne­lem­mel. En­nek az osz­tá­lyo­zás­nak a hát­te­ré­ben Hodžá­nak az a fel­fo­gá­sa hú­zó­dott meg, hogy a tár­sa­dal­mi cso­por­tok, te­hát a nem­ze­ti kö­zös­sé­gek ös­­sze­tar­tá­sa a körny­ező tár­sa­dal­mi kö­zeg nyo­má­sá­ra jön lét­re. Eb­ből adó­dott a na­ci­o­na­liz­mus fej­lő­dé­si fá­zi­sai kö­zöt­ti, va­gyis a nem­zet­tu­dat for­má­ló­dá­sán be­lü­li kü­lönb­ség­té­tel. Eme hi­po­te­ti­kus fej­te­ge­tés ér­tel­mé­ben a cse­hek már a há­bo­rú előtt el­ju­tot­tak a nem­zet­fej­lő­dés be­te­tő­zé­sé­hez, az oszt­rák cent­ra­liz­mus­sal foly­ta­tott küz­de­lem­ben, és így a cseh nem­ze­ti ön­tu­dat ké­pes­sé vált ar­ra, hogy egye­te­mes nem­ze­ti mé­re­tek­ben be­tölt­se a konst­ruk­tív na­ci­o­na­liz­mus sze­re­pét. A szlo­vák na­ci­o­na­lis­ta el­len­ál­lás vi­szont Hodža sze­rint nem ér­te el a te­tő­fo­kát ma­ra­dék­ta­la­nul. „Mint­hogy a ma­gyar ál­lam már meg­szűnt a szlo­vák nem­ze­ti ön­tu­dat köz­ve­tett ösz­tön­ző­je­ként hat­ni, s az új­szlo­vá­kok nem­ze­ti tu­da­tá­nak – akik­nél ez még kol­lek­tí­ve nem ju­tott el a kel­lő szint­re – más kö­zös­ség­re kel­lett rá­vet­nie ma­gát, amel­­lyel szem­ben nem ala­kít­ha­tott ki rög­vest po­zi­tív vi­szonyt, s amely­től tar­tott ta­lán kon­ku­ren­ci­a­o­kok mi­att is. A nem­ze­ti ön­tu­dat az új­szlo­vá­kok ma­ga­tar­tá­sá­ban nem ol­vadt egy­be, tel­jes össz­han­got te­remt­ve. En­nek a szo­ci­o­ló­gi­ai tör­vény­nek a ha­tó­ere­je ha­tá­roz­ta meg az új­szlo­vá­kok egy ré­szé­nek a cse­hek­hez va­ló vi­szo­nyát” – ál­lí­tot­ta elő­adá­sá­ban Hodža (Chme¾ 1997). Cseh ol­da­lon vi­szont eme fej­lő­dé­si fo­ko­zat­el­té­rés kö­vet­kez­mé­nyé­nek te­kin­tet­te a szlo­vá­ki­ai kul­tu­rá­lis és pszi­cho­ló­gi­ai sa­já­tos­sá­gok irán­ti ér­zé­keny­ség hi­á­nyát. „Már ma­ga ez a mód­szer a meg­ne­mér­tés ele­me­it vit­te be a gaz­da­ság és a po­li­ti­ka ber­ke­i­be és az újszlo­vák lel­ki­al­kat­ba. A gaz­da­sá­gi és szo­ci­ál­po­li­ti­ká­ban mu­tat­ko­zó fo­gya­té­kos­sá­gok és be­avat­ko­zá­sok foly­tán ez az egyet nem ér­tés fo­ko­zó­dott és gyak­ran bi­zal­mat­lan­ság­ba csa­pott át. „Így fo­gant az auto­no­miz­mus és an­nak el­mé­le­te” – bi­zony­gat­ta vé­gül Hodža (Hodža 1997:189). Az ily mó­don meg­vi­lá­gí­tott hely­zet­ből nem ke­vés­bé le­egy­sze­rű­sí­tő és konst­ru­ált ki­utat je­lölt meg: „A szlo­vá­kok­nak is vé­gig kell jár­ni­uk a konst­ruk­tív al­ko­tó­erő ki­bon­ta­koz­ta­tá­sá­nak min­den fej­lő­dé­si sza­ka­szát.” Eh­hez hoz­zá­tet­te: „Ar­ról van szó, hogy ez ne po­li­ti­ka­i­lag fo­gal­ma­zód­jék meg, mert ek­kép­pen va­ló­ban po­li­ti­kai sze­pa­rá­ló­dás­hoz és a szlo­vák nem­ze­ti füg­get­len­ség fe­sze­ge­té­sé­hez ve­zet­ne, ami egy­sze­rű­en kön­­nyel­mű já­ték Szlo­vá­kia fenn­ál­lá­sá­val” (Hodža 1997:186).
Hodža ar­ra irá­nyu­ló igye­ke­ze­te, hogy a szlo­vák au­to­nó­mi­át „át­me­ne­ti” je­len­ség­nek tün­tes­se fel, vé­gül is ah­hoz az ál­lí­tás­hoz ve­ze­tett, hogy az au­to­nó­mia ki­kü­szöböl­he­tő a szlo­vák ér­de­kek „teljeskörű ér­vé­nye­sí­té­sé­vel” az egy­sé­ges cseh­szlo­vák ál­lam és po­li­ti­kai nem­zet ke­re­té­ben. Eb­ben a gon­do­la­ti beá­gy­zot­tság­ban Szlo­vá­kia geo­po­li­ti­kai je­len­tő­sé­gé­nek a kül­po­li­ti­ka geo­po­li­ti­kai alap­ja­ként tör­té­nő hang­sú­lyo­zá­sa – az au­to­nó­mia el­uta­sí­tá­sá­hoz ér­ve­ket szol­gál­tat­va – az ere­den­dő, men­te­ge­tő szán­dé­kot il­le­tő­en ma­gá­nak Szlo­vá­ki­á­nak az ér­de­ké­ben tör­tént.
A má­sik elő­adá­sá­ban az ér­ve­lés irá­nyai és hang­sú­lyai meg­vál­toz­tak. Hodža a „cseh­szlo­vák ház­tar­tás­”-ba vitt szlo­vák ho­za­dék át­fo­gó ki­fej­té­sé­re tö­re­ke­dett, mi­vel – amint le­szö­gez­te – az már csak tör­té­ne­ti okok­nál fog­va is „rész­ben kü­lön­bö­zik és kü­lön­böz­nie is kell mind mi­nő­sé­gi­leg, mind men­­nyi­sé­gi­leg a cseh ho­za­dék­tól” (Hodža 1997:189–201). Hodža lé­nye­gé­ben egy­be­gyűj­töt­te azo­kat az ér­ve­ket, ame­lyek­kel az egész meg­elő­ző idő­szak­ban elő­állt, most vi­szont a nyil­ván­va­ló tel­jes­ség és bel­ső ös­­sze­fo­nó­dás de­monst­rá­lá­sá­ra volt szük­sé­ge, nem­csak a po­li­ti­kai ha­tás ked­vé­ért, ha­nem azok kon­cep­ci­ó­ról ta­nús­ko­dó és bi­zo­nyí­tó ere­jű be­ve­té­se ér­de­ké­ben is. Ami­kor Szlo­vá­kia el­té­rő gaz­da­sá­gi-szo­ci­á­lis szer­ke­ze­té­re, a me­ző­gaz­da­sá­gi la­kos­ság túl­súly­ára mu­ta­tott rá, Szlo­vá­ki­á­nak ipa­ri-me­ző­gaz­da­sá­gi egyen­súly­sze­re­pet tu­laj­do­ní­tott, s az ag­rár­de­mok­rá­ci­á­ról szó­ló kon­cep­ci­ó­já­ból in­dult ki – a nyu­ga­ti, úgy­ne­ve­zett hipe­rin­dus­ztri­a­liz­mus el­len­sú­lyá­nak tart­va azt. Hodža ezt a té­zi­sét gyak­ran elő­hoz­ta már a hú­szas évek­ben. Most vi­szont kü­lön hang­súlyt he­lye­zett ar­ra az ál­lí­tás­ra, hogy ez a szlo­vák ho­za­dék sze­rin­te meg­men­ti Cseh­or­szá­got a nyu­gat-eu­ró­pai „szuperindusztrializmus rák­fe­néi”-től, ama tér­ség „vív­má­nyai”-nak te­kint­ve azo­kat, aho­vá Cseh­or­szág sze­rin­te a ma­ga ci­vi­li­zá­ci­ós fej­lő­dé­sé­vel sok­kal in­kább gra­vi­tál, mint Közép-Európába. Úgy­szin­tén foly­to­nos­ság mu­tat­ko­zott itt Hodža leg­in­kább szo­ci­o­ló­gi­ai-po­li­to­ló­gi­ai és tár­sa­da­lom­lé­lek­ta­ni in­dít­ta­tá­sú gon­do­lat­me­ne­té­vel, ami­kor a cseh men­ta­li­tás­nak és po­li­ti­kai al­kat­nak a cseh ur­ba­niz­mus­ból ki­in­du­ló ra­di­ka­liz­must, Szlo­vá­ki­á­nak pe­dig a rura­liz­mus­sal ös­­sze­fo­nó­dott kon­zer­va­ti­viz­must tu­laj­do­ní­tott. Ezek köl­csö­nös, egy­mást ki­egé­szí­tő mi­vol­tá­ban lát­ta a cseh és szlo­vák együ­vé tar­to­zás bi­zo­nyí­té­kát, oly mér­ték­ben, hogy ha­tá­ro­zott hang­vé­tel­lel jut­tat­ta ki­fe­je­zés­re a té­zi­se vé­del­me­zé­sé­re fel­ké­szült el­tö­kélt­sé­gét: „Hogy az­tán Szlo­vá­kia mint kon­zer­va­tív té­nye­ző előnyt avagy hát­rányt je­lent-e az egész or­szág szá­má­ra, vi­tat­ha­tó, s én ezt a vi­tát vál­la­lom” (Hodža 1997:191). Hodža le­szö­gez­te: a cseh és szlo­vák al­kat egy­mást har­mo­ni­ku­san ki­egé­szí­tő mi­vol­tá­nak elő­fel­té­te­le mind­két al­ko­tó­elem sza­bad szel­le­mi és er­köl­csi gya­ra­po­dá­sa, s eb­ben a te­kin­tet­ben el­osz­lat­ta a szlo­vák kul­túr­na­ci­o­na­liz­mus ve­szé­lye mi­at­ti ag­gá­lyo­kat. Sík­ra­szállt vi­szont e na­ci­o­na­liz­mus ál­lam ál­ta­li gaz­da­sá­gi és po­li­ti­kai sza­bá­lyo­zá­sá­ért. Mind­ezt a már em­lí­tett, a na­ci­o­na­liz­mus több­fá­zi­sú fej­lő­dé­sé­ről szó­ló szo­ci­o­lo­gi­zá­ló kon­cep­ci­ó­já­val in­do­kol­ta, amely sze­rint va­la­men­­nyi „új nép­cso­port­nak vagy nem­zet­tö­re­dék­nek túl kell jut­nia a tá­ma­dó na­ci­o­na­liz­mus, te­hát a par­ti­ku­lá­ris fej­lő­dés fá­zi­sán”. Hodža azt a né­ze­tet val­lot­ta, hogy Szlo­vá­kia a par­ti­ku­lá­ris fej­lő­dés fá­zi­sá­ban le­le­dzik. Eb­ből szár­maz­tat­ta az ilyen ter­mé­sze­tű na­ci­o­na­liz­mus – te­hát az auto­no­miz­mus – fej­lő­dé­sé­ben rej­tőz­kö­dő ama le­he­tő­sé­get, amely ve­szély­be so­dor­hat­ja az ál­lam­egy­sé­get. A cent­ra­liz­mus­tól men­tes gaz­da­sá­gi és kul­tu­rá­lis po­li­ti­ká­ban – a regi­o­na­liz­mus és a szlo­vák ak­ti­viz­mus ré­vén – lát­ta a szlo­vák kul­túr­na­ci­o­na­liz­mus olyan irá­nyú me­der­be te­re­lé­sé­nek az esz­kö­zét, amely az ál­la­mi-po­li­ti­kai egy­ség meg­erő­sí­té­sét szol­gál­ja.
Az egy­ház­po­li­ti­ka te­rén a konszenzuális, ra­ci­o­ná­li­san „irá­nyí­tott” po­li­ti­ka kö­ve­tel­mé­nyét Hodža ös­­sze­kap­csol­hat­ta sze­mé­lyes rész­vé­te­lé­vel ab­ban a szlo­vá­ki­ai in­dít­ta­tá­sú tö­rek­vés­ben, mely a hú­szas évek kö­ze­pén az egy­ház és az ál­lam szét­vá­lasz­tá­sá­ra irá­nyult. Sze­rin­te ez je­len­tős mér­ték­ben hoz­zá­já­rult „a cseh­szlo­vá­ki­ai kul­túr­po­li­ti­kai igé­nyek ki­elé­gí­té­sé­hez”, mint­hogy tör­té­nel­mi okok­nál fog­va a kle­ri­ka­liz­mus­nak mé­lyek vol­tak a gyö­ke­rei Szlo­vá­ki­á­ban.
A na­ci­o­na­liz­mus prob­le­ma­ti­ká­ja Hodža elő­adá­sá­ban szo­ro­san ös­­sze­füg­gött a hú­szas évek kö­ze­pé­re vis­­sza­te­kin­tő gondolatfelépítéssel, mert úgy érez­te, hogy kezd lany­hul­ni, fő­leg a cseh or­szág­ré­szek­ben a na­ci­o­na­liz­mus, a nem­ze­ti-ál­la­mi ér­té­kek­kel szem­be­ni fe­le­lős­ség­tu­da­tot és fe­le­lős­ség­ér­ze­tet ért­ve alat­ta. Sze­rin­te a hú­szas évek kö­ze­pén el­ural­ko­dó pa­ci­fis­ta han­gu­lat, me­lyet a Locar­no utá­ni ál­lam­kö­zi szer­ző­dé­sek egész so­ro­za­ta kö­ve­tett és a Briand–Kellog-paktum 1928 au­gusz­tu­sá­ban tör­tént alá­írá­sá­ban csú­cso­so­dott ki, Cseh­or­szág­ban bi­zo­nyos, a cseh­szlo­vák had­se­reg­gel szem­be­ni kö­zöm­bös­sé­get vál­tott ki. Fel­em­lí­tet­te a „pa­ci­fis­ta ro­man­ti­ka” el­le­ni, a cseh­szlo­vák ál­lam meg­ala­kí­tá­sá­nak 10. év­for­du­ló­já­val kap­cso­la­tos szlo­vá­ki­ai meg­nyil­vá­nu­lá­so­kat, mi­köz­ben érin­tet­te azok kez­de­mé­nye­zé­sé­ben ját­szott sze­mé­lyes sze­re­pét is. Hodža eze­ket az ál­lam vé­del­mét szol­gá­ló, fegy­ve­res fel­ké­szült­sé­get il­le­tő, úgy­mond a dol­gok elé­be­vá­gó szlo­vá­ki­ai re­a­gá­lá­sok­ként mi­nő­sí­tet­te, ami­ko­ris e kér­dés­ben Hit­ler ha­ta­lom­ra ju­tá­sa után a cseh kö­zeg­ben már vál­to­zás je­lei mutakoztak. Úgy­szin­tén a cseh­szlo­vák ál­la­mi-po­li­ti­kai na­ci­o­na­liz­mus szor­gal­ma­zá­sá­ban vál­lalt „orosz­lán­rész­”-ként ér­té­kel­te az ir­re­den­ta ve­szél­­lyel szem­be­ni szlo­vá­ki­ai meg­nyi­lat­ko­zá­so­kat is.

A hon­vé­de­lem kér­dé­sé­nek be­so­ro­lá­sa a szlo­vák ho­za­dék komp­le­xu­má­ba be­le­ve­tült Szlo­vá­kia je­len­tő­sé­gé­nek geo­po­li­ti­kai szem­pon­tú ér­tel­me­zé­sé­be is. Ma­gá­nak a geo­po­li­ti­ká­nak a fo­gal­ma Hodža fel­fo­gá­sá­ban tá­gabb di­men­zi­ó­kat nyert, ame­lyek elő­adá­sá­nak összef­üggés­szá­lai kö­zött meg­ha­lad­ták a föld­raj­zi adott­sá­gok gaz­da­sá­gi-köz­le­ke­dé­si ha­tó­ere­jé­nek po­li­ti­kai ki­su­gár­zá­sát. Hodža fej­te­ge­té­se éle­sebb fény­be ál­lí­tot­ta Cseh­or­szág­nak a Szlo­vá­kia ál­tal biz­to­sí­tott kö­tő­dé­sét Kö­zép-Eu­ró­pá­hoz, érzék­le­te­te­seb­bé té­ve ezt az ös­­sze­füg­gést, mint meg­elő­ző tag­la­lá­sa­i­ban. Meg­je­lent a Szlo­vá­kia geo­po­li­ti­kai sze­re­pé­nek ki­fe­je­zet­ten biz­ton­ság­po­li­ti­kai vo­nat­ko­zá­sa­i­ra he­lye­zett köz­vet­len hang­súly: „csak Szlo­vá­kia ré­vén ada­tik meg a cseh nem­zet­nek a köz­vet­len te­rü­le­ti kap­cso­ló­dás a ma­gá­tól ér­te­tő­dő és ter­mé­sze­tes po­li­ti­kai ka­to­nai von­zal­mak­hoz és szö­vet­sé­ge­sek­hez”. Eb­ben a meg­fo­gal­ma­zás­ban már ott ér­ző­dött bi­zo­nyos ser­ken­tés az em­lí­tett geo­po­li­ti­kai té­nye­zők­kel va­ló cél­tu­da­tos biz­ton­ság­po­li­ti­kai kal­ku­lá­lás­ra. A meg­elő­ző évek­ben ugyan­is Hodža a kis­an­tant­tal mint a kö­zép-eu­ró­pai tár­sa­dal­mi-ci­vi­li­zá­ci­ós kö­ze­le­dés mag­vá­val kap­cso­la­tos el­gon­do­lá­sa­i­ban a kis­an­tant po­li­ti­kai-ka­to­nai funk­ci­ó­ját szi­lárd adott­ság­nak te­kin­tet­te, és a hang­súlyt az e tér­sé­gen be­lü­li in­teg­rá­ci­ós fo­lya­mat egyéb té­nye­ző­i­nek ki­bon­ta­koz­ta­tá­sá­ra he­lyez­te. Hodža pub­li­ká­lást is meg­ért elő­adá­sa al­fe­je­zet­ének nem vé­let­le­nül ad­ta a kö­vet­ke­ző cí­met: Szlo­vá­kia az or­szág geo­po­li­ti­ká­já­ban. Szlo­vá­kia geo­po­li­ti­kai sze­re­pé­nek ilyen irá­nyú ki­ter­jesz­té­se azon­ban nem nél­kü­löz­te a kö­zép-eu­ró­pai tér­ség­nek a ma­ga egé­szé­ben és át­gon­dolt­sá­gá­ban vá­zolt kö­rül­ha­tá­ro­lá­sát. Eb­ben a te­kin­tet­ben kü­lö­nö­sebb uta­lá­sok nél­kül is el­tért Beneš szem­lé­le­té­től, aki szá­má­ra Szlo­vá­kia je­len­tő­sé­ge in­kább csak kül­po­li­ti­kai as­pek­tust és ös­­sze­te­vőt je­len­tett. Hodža vi­szont, ami­kor az em­lí­tett von­zó­kör­ből nem zár­ta ki Len­gyel­or­szá­got sem, hoz­zá­tet­te: „nem a po­li­ti­ká­ról be­szé­lek, ha­nem Kö­zép-Eu­ró­pá­ról a jö­vő­be­ni ha­tal­mas fej­lő­dés plat­form­ján áll­va. Amen­­nyi­ben azon­ban a jö­vő­be­ni Kö­zép-Eu­ró­pá­ról van szó, amely­nek a kisan­tan­ból ok­vet­le­nül lét­re kell jön­nie, és ha ki­vált­képp a cseh­szlo­vák ál­lam kö­zép-eu­ró­pai ori­en­tá­ci­ó­ja a tét, en­nek elő­fel­té­te­le ép­pen Szlo­vá­kia. Ilyen ér­te­lem­ben lé­pek fel már évek óta” (Hodža 1997:199). Te­hát nem­csak a már lé­te­ző po­li­ti­kai tömb ki­szé­le­sí­té­sé­re gon­dolt, ha­nem a bel­ső­leg sok­ré­tű­en össze­füg­gő kö­zép-eu­ró­pai kép­ződ­mény­re – a már kik­ris­tá­ly­o­sodott geo­po­li­ti­kai kon­cep­ci­ó­já­nak szel­le­mé­ben.
Milan Hodža geo­po­li­ti­kai ér­ve­lé­sé­ben Szlo­vá­kia he­lyé­nek és sze­re­pé­nek hang­sú­lyo­zá­sa azu­tán, hogy 1935 de­cem­be­ré­ben a mi­nisz­ter­el­nö­ki poszt­ra ke­rült, el­vesz­tet­te köz­vet­len bel­po­li­ti­kai in­dí­té­ka­it, ame­lyek a cseh–szlo­vák kap­cso­la­tok­ban meg­le­vő konf­lik­tu­sok­nak és el­len­té­tek­nek, il­let­ve a cseh­szlo­vák ál­lam ér­tel­me­zé­sé­nek be­fo­lyá­so­lá­sát cé­loz­ták. Nem azért mint­ha nem lett vol­na szük­sé­ge to­vább­ra is er­re az esz­köz­re a prá­gai cent­ra­liz­mus­sal szem­ben, de geo­po­li­ti­kai gon­dol­ko­dá­sa köz­vet­len kül­po­li­ti­kai cse­lek­vő­erő­vé lé­pett elő, amely az or­szá­gos ér­de­kek­nek és a kö­zép-eu­ró­pai tér­ség in­teg­rá­ci­ó­ját szor­gal­ma­zó am­bí­ci­ók­nak ren­de­lő­dött alá. Hodža tö­rek­vé­sé­nek konk­rét ez irá­nyú igye­ke­ze­tét, kül­po­li­ti­kai szín­re lé­pé­sét az a pro­jek­tum je­lez­te, mely a tör­té­ne­lem­be sa­ját ne­vét vi­sel­ve vo­nult be. Az emig­rá­ci­ó­ban ki­adott köny­vé­ben ő ma­ga „Du­na-terv”-nek ne­vez­te (Hodža 2004:155, 186).
Hodža ter­ve­ze­te mint prog­ram és kon­cep­ció, jel­le­gét te­kint­ve kül­po­li­ti­kai kez­de­mé­nye­ző erő­ről ta­nús­ko­dott, mi­köz­ben a be­lő­le adó­dó dip­lo­má­ci­ai-prag­ma­ti­kus lé­pé­sek a nem­zet­kö­zi hely­zet ala­ku­lá­sa sze­rint, ah­hoz al­kal­maz­kod­va mó­do­sul­tak. A ter­ve­zet­ben meg­tes­te­sü­lő prog­ram­sze­rű el­kép­ze­lé­sek és tö­rek­vé­sek azon­ban nem­csak a dip­lo­má­ci­ai te­vé­keny­ség szá­má­ra szol­gál­tak ki­in­du­ló­pon­tul, de olyan sík­ba is he­lye­ződ­tek, amely­ben tet­ten ér­he­tő a har­min­cas évek ele­jén pre­zen­tált komp­lex geo­po­li­ti­kai kon­cep­ci­ó­val va­ló foly­to­nos­ság. Ilyen lá­tó­szög­ből Hodža ter­ve­ze­te ér­zé­kel­te­ti geo­po­li­ti­kai kon­cep­ci­ó­ja egyes ös­­sze­te­vő­i­nek a hang­sú­lyo­zá­sá­val, új­ra­fel­ele­ve­ní­té­sé­vel és elő­tér­be he­lye­zé­sé­vel kap­cso­la­tos ama moz­za­na­to­kat, ame­lyek 1936–37-ben a nem­zet­kö­zi hely­zet­ből adód­tak. Mind­azo­nál­tal tük­röz­ték meg­elő­ző geo­po­li­ti­kai té­zi­se­i­nek a to­vább­élé­sé­ben meg­le­vő kö­vet­ke­ze­tes­sé­get is.
Ép­pen ilyen szem­pont­ból ér­de­mel fi­gyel­met Szlo­vá­kia sze­re­pel­te­té­se ab­ban az elő­adá­sá­ban, ame­lyet 1936-ban a Cseh­szlo­vák Me­ző­gaz­da­sá­gi Aka­dé­mia prá­gai ün­ne­pi ülé­sén Kö­zép-eu­ró­pai gon­do­lat cím­mel tar­tott (Vìstnik… 1936:433–437). Nyil­ván nem csak szó­no­ki for­du­lat­nak szán­ta, ami­kor a részt­ve­vő­ket kö­zép-eu­ró­pai „szel­le­mi sé­tá­ra hív­ta a ci­vi­li­zá­ció de­mar­ká­ci­ós vo­na­lá­ra”. Ar­ra az észak- és ke­let-szlo­vá­ki­ai hegy­ség­re gon­dolt, ahol „meg­ej­tő szim­bi­ó­zis”-ban áll­nak egy­más kö­ze­lé­ben a ró­mai ka­to­li­kus és gö­rög ka­to­li­kus temp­lo­mok. To­váb­bá utalt Sá­ros vi­dé­ké­re, ahol min­den hely­ség bi­zony­ság­gal szol­gál mind­két egy­ház­po­li­ti­kai irány­zat af­fi­ni­tá­sá­ról. Em­lí­tést tett Kár­pát­al­já­ról is, ahol a ke­le­ti kul­tú­ra ha­gyo­má­nya­it gö­rög­ke­le­ti temp­lo­mok is gaz­da­gít­ják. Mind­ez is­mert, Hodža ál­tal gyak­ran em­le­ge­tet­tet ele­me volt az ép­pen Cseh­szlo­vá­kia te­rü­le­tén – nyugatról ke­let fe­lé – hú­zó­dó kul­tu­rá­lis-ci­vi­li­zá­ci­ós áram­la­tok ta­lál­ko­zá­sá­val és ös­­sze­ol­va­dá­sá­val ér­ve­lő re­to­ri­ká­nak. Ez­út­tal is szük­sé­gét érez­te, hogy kü­lön is fel­hív­ja a fi­gyel­met rá: ilyen ha­tár­vo­na­lak Len­gyel­or­szág te­rü­le­tén, dé­len Ju­go­szlá­vi­á­ban, Szer­bia és Hor­vát­or­szág kö­zött is ta­lál­ha­tók.
A ci­vi­li­zá­ci­ós ha­gyo­má­nyok kö­zöt­ti ha­tár­meg­vo­nás­ra, ugyan­ak­kor a szim­bi­ó­zis­ra he­lye­zett el­ső­ren­dű hang­súly je­len­tő­sé­ge min­den bi­zon­­nyal Hodža elő­adá­sá­nak egész gon­do­lat­me­ne­té­ből eredt, ame­lyen vé­gig­hú­zó­dott az a szán­dék, hogy geo­po­li­ti­kai kon­cep­ci­ó­ját össz­hang­ba hoz­za kül­po­li­ti­kai ter­ve­ze­té­vel és az an­nak szor­gal­ma­zá­sa so­rán szer­zett kez­de­ti ta­pasz­ta­la­tok­kal. Hodža ter­ve­ze­té­nek prog­ram­cél­ja a kis­an­tant és a ró­mai egyez­mé­nyek­hez tar­to­zó or­szá­gok kö­zöt­ti kö­ze­le­dés­nek a gaz­da­sá­gi együtt­mű­kö­dés szor­gal­ma­zá­sá­val tör­té­nő elő­moz­dí­tá­sa volt. Eb­ben ki­fe­je­zés­re ju­tott a Né­met­or­szág és Orosz­or­szág kö­zöt­ti tér­ség in­teg­rá­ci­ó­já­nak meg­ha­tá­ro­zó gaz­da­sá­gi-po­li­ti­kai ele­me­i­re és po­ten­ci­ál­já­ra rá­ta­pin­tó elem­ző­kész­ség. Ugyan­ak­kor ez le­szá­mo­lás is volt Hodža ko­ráb­bi il­lú­zi­ó­i­val, me­lyek sze­rint a két nagy­ha­ta­lom kö­zöt­ti kö­zép-eu­ró­pai tér­ség ál­la­ma­i­nak ös­­sze­fo­gá­sát a kis­an­tant nö­vek­vő sú­lyá­nál fog­va si­ke­rül el­ér­ni – a tag­ál­la­mai kö­zöt­ti gaz­da­sá­gi együtt­mű­kö­dés el­mé­lyü­lé­sé­vel pár­hu­za­mo­san –, va­la­mint a szláv kö­te­lé­kek foly­tán. Amen­­nyi­ben Hodža tar­ta­ni akar­ta ma­gát a Né­met­or­szág és Orosz­or­szág kö­zöt­ti tér­ség kon­zisz­ten­ci­á­já­hoz, a leg­tá­gabb di­men­zi­ók­ban – ke­res­ve a két po­li­ti­kai tö­mö­rü­lés ál­la­mai kö­zöt­ti ös­­sze­kö­tő szá­la­kat és az il­le­tő or­szá­gok ér­de­kelt­té té­te­lé­nek le­he­tő­sé­ge­it a kö­zöt­tük le­vő el­len­té­tek mér­sék­lé­sé­ben, ame­lyek a kö­zép-eu­ró­pai konf­lik­tu­sok fő for­rá­sá­nak szá­mí­tot­tak – vis­­sza kel­lett tér­nie geo­po­li­ti­kai ki­in­du­ló­pont­ja­i­hoz és konst­ruk­ci­ó­i­hoz. Nyil­ván ezért volt szük­sé­ge Var­só­tól Kas­sán át a Bal­ká­nig hú­zó­dó – ahogy ír­ta – ci­vi­li­zá­ci­ós-de­mar­ká­ci­ós vo­nal meg­vo­ná­sá­ra. A ha­tár­vo­nal ilyen ru­gal­mas, át­me­ne­ti zó­na­ként tör­té­nő meg­sza­bá­sa már ma­gá­ban fog­lal­ta – ha­son­ló­an mint 1931-ben – a két, el­té­rő ci­vi­li­zá­ci­ós egy­sé­get meg­tes­te­sí­tő nagy­ha­ta­lom kö­zöt­ti köz­ve­tí­tői sze­rep­re va­ló úgy­mond ele­ve el­ren­delt­sé­get. Ez a sze­rep azon­ban cse­lek­vő­kész­sé­get és ön­azo­nos­sá­gi ér­ték­te­rem­tést fel­té­te­lez. Az ilyes­faj­ta „ci­vi­li­zá­ci­ós új­haj­tás” gyö­ke­re­it Hodža – a ke­rek kon­cep­ci­ó­já­val össz­hang­ban – a Visz­tu­lá­tól a Mor­va fo­lyón át Tes­sza­lo­ni­ki­ig hú­zó­dó geo­po­li­ti­kai ten­gely kö­rü­li ér­té­kek ki­kris­tá­lyo­so­dá­sá­ban lát­ta. Nem fér­he­tett két­ség hoz­zá, hogy olyan ál­la­mok és né­pek al­kot­ta ci­vi­li­zá­ci­ós tér­ről volt itt szó, ame­lyek szu­ve­re­ni­tá­su­kat az el­ső vi­lág­há­bo­rú után nyer­ték el. Ugyan­ak­kor Hodža a meg­elő­ző, túl éles vo­na­lak­kal kö­rül­ha­tá­rolt, az ag­rár­de­mok­rá­cia pers­pek­tí­vá­i­val ge­ne­ti­ku­san ösze­fo­nó­dott ci­vi­li­zá­ció lét­re­ho­zá­sá­ra ké­pes ál­la­mok­hoz vi­szo­nyít­va lé­nye­ge­sen na­gyobb hang­súlyt he­lye­zett egy má­sik as­pek­tus­ra. A Né­met­or­szág és Orosz­or­szág kö­zöt­ti tér­ség va­la­men­­nyi or­szá­ga ab­ban va­ló ön­nön ob­jek­tív ér­de­kelt­sé­gé­ből in­dult ki, hogy el­len­súlyt ké­pez­ze­nek a két nagy­ha­ta­lom gra­vi­tá­ci­ós ere­jé­vel szem­ben, ame­lyek ré­szé­ről kul­tu­rá­lis, gaz­da­sá­gi, s vé­gül tel­jes alá­ren­delt­ség fe­nye­ge­tett. Ez a meg­kö­ze­lí­tés már ma­gá­ban fog­lal­ta a köz­ve­tí­tői sze­rep ki­ter­jesz­té­sét azok­ra az ál­la­mok­ra is, ame­lyek nem tar­toz­tak az el­ső vi­lág­há­bo­rú győz­te­sei kö­zé. Egy­éb­ként óhaj és bi­zo­nyos ví­zió szint­jén Hodžá­nak ez az el­kép­ze­lé­se már a meg­elő­ző fej­te­ge­té­se­i­ben is fel­me­rült. Most vi­szont a kis­an­tant és a ró­mai egyez­mé­nyek­hez tar­to­zó or­szá­gok kö­ze­le­dé­se ér­de­ké­ben ki­fej­tett igye­ke­ze­te köz­vet­len lép­cső­fo­ka lett a kor­ri­dor je­len­tő­sé­gé­re tá­masz­ko­dó geo­po­li­ti­kai té­zi­se va­ló­ság­erő­vel tör­té­nő te­lí­tő­dé­sé­nek. Ez irány­ban Hodža a bal­ká­ni egyez­mény lét­re­jöt­té­nek és a bal­ti ál­la­mok ös­­sze­fo­gá­sá­ra irá­nyu­ló kí­sér­let­nek a lég­kör­é­ben ké­pes­nek mu­tat­ko­zott ar­ra, hogy tá­gabb re­gi­o­ná­lis-ös­­sze­tar­tó és in­teg­rá­ci­ós kész­sé­ge­ket tu­laj­do­nít­son a Né­met­or­szág és Orosz­or­szág kö­zöt­ti tér­ség po­li­ti­kai meg­osz­tott­sá­gá­nak.
Ezek a gon­do­la­ti kom­bi­ná­ci­ók, ame­lyek meg­őriz­ték a kö­tő­dést és struk­tú­rá­ju­kat Hodža erede­ti geo­po­li­ti­kai kon­cep­ci­ó­já­val, már csak szór­vá­nyos meg­nyil­vá­nu­lá­sai vol­tak a geo­po­li­ti­kai ki­in­du­ló­pont­jai szel­le­mé­ben fo­gant cél­tu­da­tos el­gon­do­lá­sa­i­nak. Mind­ez pár hét­tel azu­tán tör­tént, hogy Hodža mint mi­nisz­ter­el­nök át­ad­ta a kül­ügyi tár­ca köz­vet­len irá­nyí­tá­sát Kamil Kroftának, s en­nek nyo­mán meg­ha­tá­ro­zó be­fo­lyást szer­zett Edvard Beneš.
Hodža geo­po­li­ti­kai szem­lé­le­té­nek a kül­po­li­ti­kai lé­pé­sek­re al­kal­ma­zott ér­vé­nye­sí­té­se min­den bi­zon­­nyal a kül­po­li­ti­ka bo­nyo­lul­tab­bá vá­lá­sá­nak, a kis­an­tan­ton be­lü­li el­té­rő ér­de­kek­nek és el­len­té­tek­nek a kö­vet­kez­mé­nye­ként ve­szett ki te­vé­keny­sé­gé­ből. Hodža már idő­be­li táv­lat­ból és a kö­zép-eu­ró­pai tér­ség ná­ci ura­lom alá ke­rü­lé­sé­nek ta­pasz­ta­la­tai nyo­mán a kö­zép-eu­ró­pai fö­de­rá­ci­ó­ról szó­ló köny­vé­ben meg­ál­la­pí­tot­ta: az újsü­te­tű kö­zép-eu­ró­pai meg­élén­kü­lés olyan ambí­ci­ó­zus cél el­éré­sé­hez, mint ami­lyen a Du­na men­ti tel­jes egyet­ér­tés ki­ala­kí­tá­sa volt, csak ak­kor ve­zet­het, ha mind­ez gyor­san megy vég­be, el­len­ben si­ker­te­len­ség­re volt ítél­ve (Hodža 2004:195). Csak­hogy épp ab­ban a hely­zet­ben, ami­kor Hodža ter­ve­ze­té­re várt az a sze­rep, hogy a Du­na men­ti együtt­mű­kö­dés­nek és az el­len­té­tek át­hi­da­lá­sá­nak ténye­z­őjé­vé vál­jék, s a Du­na men­ti tér­ség hely­ze­te „a nagy­ha­tal­mak se­gít­sé­gé­vel, de ve­lük szem­ben” (Ádám 1981:191) nyer­jen meg­ol­dást, a gaz­da­sá­gi és po­li­ti­kai aka­dá­lyok már ele­ve szá­mot­te­vőb­bek vol­tak, mint a Hodža ál­tal kí­nált és szor­gal­ma­zott, köl­csö­nö­sen elő­nyös gaz­da­sá­gi red­szer – az előny­vá­mok ki­ter­jesz­té­se az egész Du­na-me­den­cé­re –, amely­től a fo­ko­za­tos kö­ze­le­dést vár­ta. A di­na­mi­kus né­met po­li­ti­ka erős és szi­lárd po­zí­ci­ók­ra tett szert a Du­na men­ti ál­la­mok­ban, ami le­he­tő­vé tet­te szá­má­ra, hogy ma­guk az ot­ta­ni ál­la­mok, füg­get­le­nül at­tól, hogy az el­ső vi­lág­há­bo­rú győz­te­sei vagy vesz­te­sei köz­zé tar­toz­tak-e ke­res­sék a ke­gye­it. Eb­ben a hely­zet­ben a Né­met­or­szág­gal va­ló gaz­da­sá­gi kap­cso­la­tok ad­ta elő­nyök el­vesz­té­sé­nek veszé­lye a „divide et impera” zsa­ro­ló mód­sze­rét al­kal­ma­zó po­li­ti­ka esz­kö­zé­vé vált. Te­hát a kis Du­na men­ti ál­la­mok vagy füg­gő vi­szony­ba, vagy kény­szer­pá­lyá­ra ke­rül­tek. A nyu­ga­ti ha­tal­mak ek­kor­ra már fel­ad­ták a Kö­zép-Eu­ró­pa in­teg­rá­lá­sát cél­zó ko­ráb­bi ter­ve­ket. Hodža ter­ve­ze­tét Ang­lia és Fran­cia­or­szág meg­ér­tés­sel fo­gad­ta, de nem mu­tat­tak haj­lan­dó­sá­got an­nak ér­dem­le­ges tá­mo­ga­tás­ara, amely fo­koz­ta vol­na át­ü­tő ere­jét Né­met­or­szág kö­zép-eu­ró­pai be­ha­to­lá­sá­val szem­ben.
Min­den bi­zon­­nyal itt kell ke­res­ni a Hodža ter­ve­ze­té­nek sor­sát meg­ha­tá­ro­zó mé­lyebb oko­kat. Az ed­di­gi tör­té­ne­ti, ki­fe­je­zet­ten kül­po­li­ti­kai in­dít­ta­tá­sú mun­kák­ban ezek csu­pán a kis­an­tant és a ró­mai egyez­mé­nyek­hez tar­to­zó or­szá­gok kö­zöt­ti el­len­té­tek Hodža ál­ta­li le­be­csü­lé­sé­re, s azok­nak a tényz­őknek a túl­ér­té­ke­lé­sé­re kor­lá­to­zód­nak, ame­lyek az előny­vá­mok rend­sze­ré­ben rej­lő ösz­tön­ző ha­tás­ban, a vám­té­te­lek csök­ken­té­sé­ben, a me­ző­gaz­da­sá­gi ter­mé­kek nyu­ga­ti pi­a­co­kon va­ló elhe­ly­zé­sét le­he­tő­vé te­vő pi­a­ci vi­szo­nyok­nak a ko­or­di­ná­lá­sá­ban rej­let­tek (De­ák 1986:130). Tény, hogy Hodža szá­má­ra ezek­nek az el­kép­ze­lé­sek­nek, szán­dé­kok­nak és le­he­tő­sé­gek­nek a po­zi­tív ha­tá­sá­hoz fű­zött el­vá­rá­sok – ko­ra­be­li el­szánt igye­ke­ze­té­nek kö­rül­mé­nyei kö­zött – nem­csak meg­győ­ző­dés­sé és po­li­ti­kai cre­dó­vá, ha­nem szin­te transz­cen­dens­sé fel­fo­ko­zott hit­val­lás­sá vált. Így tör­tén­he­tett meg, hogy Schus­nigg oszt­rák kan­cel­lár­ral – aki a ró­mai egyez­mé­nyek tag­ál­la­má­nak kép­vi­se­lő­je­ként haj­lan­dó­nak mu­tat­ko­zott a két tömb kö­zöt­ti köz­ve­tí­tés­re – foly­ta­tott ta­nács­ko­zá­sa­i­ról Pá­rizs­ban ki­je­len­tet­te: Auszt­ria egy hó­na­pon be­lül csat­la­ko­zik a kis­an­tant­hoz, mi­köz­ben Auszt­ria épp ez idő tájt erő­sí­tet­te meg, Mus­so­li­ni és Göm­bös nyo­má­sá­ra a ró­mai part­ne­rek­hez va­ló kö­tő­dést (Ádám 1981:196).
A Hodža ön­nön ter­ve­ze­te buz­gó szor­gal­ma­zá­sá­val kap­cso­la­tos prob­le­ma­ti­ká­nak van egy má­sik as­pek­tu­sa is, ami­nek nem szen­tel­nek kel­lő fi­gyel­met. Ar­ról van szó, hogy Hodža ko­ra­be­li tö­rek­vé­sei mi­lyen mér­ték­ben tük­röz­ték a kö­zép-eu­ró­pai gaz­da­sá­gok ös­­sze­fo­nó­dá­sá­nak adott szint­jé­re vo­nat­ko­zó is­me­re­te­ket, in­teg­rá­ló­dá­suk alap­ve­tő fel­tét­ele­i­nek mély­re ha­tó tisz­tá­zá­sát, mi­lyen je­len­tő­sé­get tu­laj­do­ní­tot­tak azok ös­­sze­han­go­lá­sá­nak a nem­zet­kö­zi gaz­da­sá­gi-po­li­ti­kai és ha­tal­mi-po­li­ti­kai ösz­­sze­füg­gé­sek­kel, kü­lö­nös te­kin­tet­tel a kö­zép-eu­ró­pai tér­ség­ben ural­ko­dó vi­szo­nyok­nak az ere­den­dő geo­po­li­ti­kai kon­cep­ció szel­le­mé­ben tör­té­nő ren­de­zé­sé­re. Ép­pen eb­ből a szem­pont­ból ér­de­mel fi­gyel­met Hodža ál­lás­pont­ja a „Du­na-terv” meg­va­ló­sí­tá­sá­hoz szük­sé­ges nyu­ga­ti se­gít­ség meg­íté­lé­sét il­le­tő­en.
Hodža már a har­min­cas évek el­ső fe­lé­ben fel­fog­ta a nem­zet­kö­zi regi­o­na­liz­mus vi­lág­gaz­da­sá­gi fo­lya­ma­tok­kal va­ló ös­­sze­füg­gé­sét. Ész­re­vet­te a me­ző­gaz­da­sá­gi vál­ság, il­let­ve a pa­raszt­ság, de egy­ál­ta­lán a kö­zép-eu­ró­pai agrá­ror­szá­gok – kü­lö­nös­kép­pen a leg­ipa­ro­so­dot­tabb gaz­da­ság­gal (economie mixte) ren­del­ke­ző Cseh­szlo­vá­kia – csök­ke­nő vá­sár­ló­ere­jé­nek ha­tá­sát az an­gol gép­ipar vál­sá­gá­ra. Fel­hív­ta a fi­gyel­met ar­ra, hogy az ag­rár­vál­ság kö­vet­kez­té­ben el­vesz­tet­ték az Ang­li­á­ból cseh­szlo­vá­ki­ai fel­dol­go­zás­ra be­ho­zott, majd Ro­má­ni­á­ba és a bal­ká­ni ki­vi­tel­re szánt tex­til­ter­mé­kek ér­té­ke­sí­té­si le­he­tő­sé­ge­it, a gé­pi­pa­ri im­port­tal egye­tem­ben. Bi­zony­gat­ni kezd­te, hogy a Du­na men­ti ag­rár­ter­mé­kek el­he­lye­zé­se a nyu­ga­ti pi­a­co­kon fo­koz­ná a kö­zép-eu­ró­pai la­kos­ság vá­sár­ló­ké­pes­ség­ét és fel­élén­kí­te­né az ang­li­ai ter­mé­kek irán­ti ke­res­le­tet (Hodža 1933/V.:490–491). Ezt a kö­rül­ményt tar­tot­ta szem előtt Hodža, ami­kor – még a szom­szé­dok­kal va­ló tár­gya­lá­so­kat meg­elő­ző­en – az 1935 de­cem­be­ré­ben tar­tott lon­do­ni kon­fe­ren­ci­án igye­ke­zett tá­mo­ga­tást sze­rez­ni a „Du­na-terv”-hez. A brit kül­ügy­mi­nisz­té­ri­um mun­ka­tár­sa a ma­gyar dip­lo­má­ci­ai ügy­vi­vő előtt ki­je­len­tet­te, hogy Kö­zép-Eu­ró­pa és a bal­ká­ni or­szá­gok mi­ni­má­lis le­he­tő­sé­get biz­to­sí­ta­nak a brit gaz­da­sá­gi élet szá­má­ra. Te­hát a bu­da­pes­ti Ma­gyar Szem­le cseh­szlo­vá­ki­ai mun­ka­tár­sa ro­man­ti­kus­nak mi­nő­sít­het­te Hodža ar­ra irá­nyu­ló igye­ke­ze­tét, hogy a kö­zép-eu­ró­pai or­szá­gok a du­nai ag­rár­ter­mé­kek el­he­lye­zé­sé­nek ér­de­ké­ben tett nyu­ga­ti kap­cso­lat­ke­re­sés ré­vén meg­erő­söd­je­nek, mint­hogy a brit gaz­da­ság szá­má­ra Kö­zép-Eu­ró­pa nem pó­tol­hat­ta a né­met pi­a­cot és a né­met ter­mé­ke­ket (Fa­ra­gó 1971:25).
En­nek a va­lós hely­zet­nek Hodža min­den bi­zon­­nyal tu­da­tá­ban volt, ami azt a meg­rög­zött meg­győ­ző­dést erő­sí­tet­te ben­ne, hogy a kö­zép-eu­ró­pai or­szá­gok egy­más­ra utalt­sá­gá­nak tu­da­to­sí­tá­sá­ban, együtt­mű­kö­dé­sük je­len­tő­sé­gé­nek a fel­is­me­ré­sé­ben mu­tat­ko­zó leg­cse­ké­lyebb po­zi­tív irá­nyú el­moz­du­lás még­is­csak vál­to­zást idéz­het elő a nyu­ga­ti or­szá­gok ma­ga­tar­tá­sá­ban, és így az együtt­mű­kö­dő Kö­zép-Eu­ró­pa önér­ték­tu­da­tá­nak bi­zo­nyos fo­kú fel­éb­resz­té­sé­ben. En­nek az ori­en­tá­ci­ó­nak a hát­te­ré­ben lát­ni kell, hogy köz­ben tar­tot­ta ma­gát sa­ját kon­cep­ci­ó­ja re­gi­o­ná­lis-geo­po­li­ti­kai té­te­le­i­hez, ame­lye­ket a Cseh­szlo­vák Me­ző­gaz­da­sá­gi Aka­dé­mi­án tar­tott elő­adá­sá­ban is hang­sú­lyo­zott: a kö­zép-eu­ró­pai geo­po­li­ti­kai sa­já­tos­sá­gok­nak a tér­ség in­teg­rá­ci­ó­já­hoz va­ló ki­hasz­ná­lá­sá­ban az oda tar­to­zó or­szá­gok ér­de­ke­i­nek és kez­de­mé­nye­zé­se­i­nek kell tük­rö­ződ­nie, nem pe­dig a kí­vül­ről, az eu­ró­pai cent­ru­mok­tól tá­vo­li he­lyek­ről ér­ke­ző nyo­má­sok­nak. Te­hát Hodža sze­rint a kí­vül­ről szár­ma­zó se­gít­ség­nek kell meg­hat­vá­nyoz­nia az eu­ró­pai ös­­sze­fo­gást a nagy­ha­tal­mak­kal va­ló part­ne­ri vi­szony ki­ala­kí­tá­sa ér­de­ké­ben. Ezért hang­sú­lyoz­ta, hogy már ma­gá­nak a kö­zép-eu­ró­pai tö­mö­rü­lé­sek­nek a kö­ze­le­dé­se ér­de­ké­ben ki­fej­tett igye­ke­zet ko­moly sze­re­pet játsz­hat, ha „el­ér­ke­zik az erő­pró­ba ide­je”.
Kér­dé­ses azon­ban, hogy men­­nyi­re volt tuda­tában Hodža a kö­zép-eu­ró­pai gaz­da­sá­gi in­teg­rá­ció mély­sé­gé­nek és korlátainak, az­zal az es­he­tő­ség­gel is szá­mol­va, hogy a nyu­ga­ti ha­tal­mak haj­lan­dó­nak mu­tat­koz­tak vol­na se­gít­sé­get nyúj­ta­ni az ag­rár­ter­mé­kek ki­vi­tel­éhez. A kö­zép-eu­ró­pai gaz­da­sá­gok ál­la­po­ta és fej­lő­dé­si szint­je alig­ha volt ki­elé­gí­tő ah­hoz, hogy szá­mot­te­vő elő­re­lé­pés tör­tén­hes­sen – Hodža szán­dé­ka­i­nak meg­fe­le­lő­en – a ter­me­lés sza­bá­lyo­zá­sá­ban és a pi­a­ci fel­té­te­lek ko­or­di­ná­lá­sá­ban, ame­lyek már ele­ve meg­kí­ván­ták eme ál­la­mok ma­ga­sabb fo­kú in­teg­rált­sá­gát, in­teg­rá­ci­ós szer­vek és in­téz­mé­nyek mű­kö­dé­sét is beleértve.51 Hodža ter­ve­ze­té­nek si­ker­te­len­sé­ge mö­gött te­hát ott mun­kált az in­teg­rá­ci­ós fo­lya­ma­tok ob­jek­tív fel­tét­ele­i­vel kap­cso­lat­ban el­iga­zo­dást nyúj­tó gno­sze­o­ló­gi­ai fel­ké­szült­ség adott szint­je is. S ez a prob­lé­ma meg­ha­lad­ta a tu­do­má­nyos meg­is­me­rés egyé­ni adott­sá­ga­i­nak és a kon­cep­ci­o­ná­lis kész­sé­gek­nek a ke­re­te­it, mind­amel­lett, hogy Hodža fi­gye­lem­re mél­tó em­pá­ti­á­val ren­del­ke­zett a geo­po­li­ti­kai ös­­sze­füg­gé­sek és tren­dek, va­la­mint a cseh­szlo­vá­ki­ai kül­po­li­ti­kai szük­ség­le­tek feis­me­ré­sét il­le­tő­en.
Hodža ter­ve­ze­te rá­irá­nyít­ja a fi­gyel­met a geo­po­li­ti­kai el­kép­ze­lé­sei és a kül­po­li­ti­kai irány­vé­tel kö­zöt­ti ös­­sze­füg­gé­sek­re, de el­gon­do­lá­sa­i­nak am­bi­va­lens vol­tá­ra is. Azok­ról a ne­héz­sé­gek­ről ta­nús­ko­dik, ame­lyek együtt jár­tak a komp­le­xen ér­tel­me­zett, ere­de­ti­nek szá­mí­tó – a gaz­da­sá­gi-tár­sa­dal­mi, kul­tu­rá­lis-ci­vi­li­zá­ci­ós szfé­rá­ra is ki­ter­jedt, a ha­tal­mi meg­ha­tá­ro­zók­tól el­vá­laszt­ha­tat­lan – geo­po­li­ti­kai kon­cep­ci­ó­nak a kül­po­li­ti­kai vo­nal­ve­ze­tés­be va­ló át­ül­te­té­sé­vel. Hodža a „Du­na-terv” szor­gal­ma­zá­sa so­rán, azt re­á­lis ke­re­tek kö­zé hoz­ni aka­ró igye­ke­ze­té­ben, s a dip­lo­má­ci­ai tak­ti­ká­zás köz­ben sem té­vesz­tet­te szem elől az ös­­sze­fo­gás szük­sé­ges­sé­gé­nek és funk­ci­ó­já­nak a Né­met­or­szág kö­zép-eu­ró­pai as­pi­rá­ci­ó­i­ból fa­ka­dó – ame­lyek az adott hely­zet­ben már fe­nye­ge­tés­sé fa­jul­tak –, va­la­mint az Orosz­or­szág­gal kap­cso­la­tos in­dí­té­ka­it. Hodža Beneštől el­té­rő­en igye­ke­zett le­szál­lí­ta­ni a cseh­szlo­vák–szov­jet együtt­mű­kö­dé­si szer­ző­dés je­len­tő­sé­gét, s meg­őriz­ni a Né­met­or­szág ag­res­­szív tö­rek­vé­sei ál­tal ve­szé­lyez­te­tett Kö­zép-Eu­ró­pa önál­ló­sá­gát és tá­vol­ság­tar­tá­sát a Szov­jet­unió ak­ti­vi­tá­sá­val szem­ben, mi­köz­ben komp­ro­mis­­szu­mok­ra tö­re­ke­dett Né­met­or­szág irá­nyá­ban. Hodžá­nak nyil­ván nem vol­tak il­lú­zi­ói Né­met­or­szág ag­res­­szív szán­dé­ka­it il­le­tő­en, azon­ban a kö­zép-eu­ró­pai ál­la­mok kö­ze­le­dé­sé­vel szem­be­ni né­met el­len­ál­lás gyen­gí­té­sé­re tö­re­ked­ve dip­lo­má­ci­ai lé­pé­sei nem pusz­tán kül­po­li­ti­kai uti­li­ta­riz­mus­ból fa­kad­tak. Tük­rö­ző­dött ben­nük a né­met geo­po­li­ti­kai po­ten­ci­ál eu­ró­pai ös­­sze­füg­gé­sek­ben ját­szott sze­re­pé­nek, sú­lyá­nak és tar­tós je­len­tő­sé­gé­nek tu­da­to­sí­tá­sa (Lukáè 2004:15–38).
Hodžá­nak eb­ben a ma­ga­tar­tá­sá­ban je­len volt azok­nak a geo­po­li­ti­kai adott­sá­gok­nak a fi­gye­lem­be­vé­te­le, ame­lyek foly­tán né­ze­tei nem vesz­tet­ték el idő­sze­rű­sé­gü­ket az össz­eu­ró­pai egy­sé­ge­sü­lé­si fo­lya­mat mai fel­tét­elei kö­ze­pet­te sem.
Szlo­vá­kia el­he­lye­zé­se Hodža geo­po­li­ti­kai kon­cep­ci­ó­já­nak ko­or­di­ná­tái kö­zé ar­ról a tö­rek­vés­ről ta­nús­ko­dik, hogy szin­kre­ti­kus ki­egyen­lí­tő­dést te­remt­sen a tá­gabb ösz­­sze­füg­gé­sek meg­ra­ga­dá­sa és a po­li­ti­kai cél­sze­rű­ség, az aprio­riz­mus és a tar­tós cél­tu­da­tos­ság je­gyé­ben mű­kö­dő di­na­miz­mus kö­zött, ös­­sze­kap­csol­va a fo­gé­kony­sá­got, a fel­fe­de­ző­kész­sé­get az imaginációval, a ra­ci­o­na­liz­must az el­vont­ság­gal. Hodža ke­rek egés­­szé ki­kris­tá­lyo­so­dott geo­po­li­ti­kai kon­cep­ci­ó­ja azt a cél­tu­da­tos igye­ke­ze­tet szol­gál­ta, hogy Szlo­vá­ki­át be­vi­gye a nem­zet­kö­zi köz­gon­dol­ko­dás­ba, amint azt az emig­rá­ci­ó­ban szü­le­tett köny­vé­ben im­már bi­zo­nyos idő múl­tán meg­ál­la­pí­tot­ta: „Szlo­vá­ki­át so­ká­ig nem te­kin­tet­ték Kö­zép-Eu­ró­pa fon­tos po­li­ti­kai vagy föld­raj­zi té­nye­ző­jé­nek. Leg­in­kább a köz­tár­sa­ság egyik »problémájának« tar­tot­ták, amely­nek nem­zet­kö­zi vo­nat­ko­zá­sai el­ha­nya­gol­ha­tók” (Hodža 2004:131).

Fel­hasz­nált iro­da­lom

Ádám Mag­da: A Kis­an­tant 1920–1938. Bu­da­pest, Kos­suth Ki­adó, 1981.
De­ák, Ladislav: Zápas o stred­nú Euro­pu 1918–1938. Bratislava, Veda, 1986.
Fa­ra­gó Ta­más: A két vi­lág­há­bo­rú kö­zöt­ti ke­let-eu­ró­pai in­teg­rá­ci­ós tö­rek­vé­sek tör­té­ne­té­nek ku­ta­tá­sá­hoz. In.: Ta­nul­má­nyok az in­teg­rá­ció kö­ré­ből. Bu­da­pest, 1971.
Hodža, Milan: Èes­ko­slo­ven­ské zeme­del­stvo speje k sebes­taè­nos­ti a preto treba základ­òu hos­po­dár­skej Malej doho­dy pres­tro­ji a rozšíri. In.: Hodža, Milan: Èlánky, reèi, štú­die V. Praha, 1933.
Hodža, Milan: Èes­ko­slo­ven­sko a støed­ní Evropa. In.: Hodža, Milan: Èlánky, reèi, štú­die IV. Praha, 1931.
Hodža, Milan: Èo Èechov a Slo­vá­kov deli­lo a èo ich spája. In.: Hodža, Milan: Èlánky, reèi, štú­die VII. Praha, 1934.
Hodža, Milan: Nie cent­ra­liz­mus, ale regi­o­na­liz­mus v jed­nom poli­tic­kom národe. In.: Slo­ven­ská otáz­ka v 20. storoèí. Ed.: R. Chme¾. Bratislava, 1997.
Hodža, Milan: Nová støed­ní Evropa. In.: Hodža, Milan: Èlánky, reèi, štú­die IV. Praha, 1931.
Hodža, Milan: O novou støed­ní Evropu. In.: Hodža, Milan: Èlánky, reèi, štú­die IV. Praha, 1931.
Hodža, Milan: Slo­ven­ská po­li­ti­ka vyža­du­je slo­ven­skú vládyschopnos. In.: Hodža, Milan: Èlánky, reèi, štú­die VII. Praha, 1934.
Hodža, Milan: Slo­ven­ský regionalizm. In.: Hodža, Milan: Èlánky, reèi, štú­die VII. Praha, 1934.
Hodža, Milan: Slo­ven­ské prí­no­sy do slo­ven­skej domácnosti. In.: Slo­ven­ská otáz­ka v 20. storoèí. Ed.: R. Chme¾. Bratislava, 1997, 189–201. p.
Hodža, Milan: Szö­vet­ség Kö­zép-Eu­ró­pá­ban. Po­zsony, Kal­li­gram 2004. (Ere­de­ti mű: Milan Hodža: Fede­ra­ti­on in Cen­tral Europe. Ref­lec­ti­ons an reminiscences. Jar­rolds Pub­lis­hers Li­mi­ted, Lon­don–New York–Mel­bourne, 1942.)
Kol­lár, Ka­rol: Meta­mor­fó­zy chá­pa­nia nacio­na­liz­mu v diele Mila­na Hodžu (predvojnové a povoj­no­vé obdobie). Filozofia, 12. sz., 1995, 722–723. p.
Lukáè Pavol: Milan Hodža kö­zép-eu­ró­pa­i­sá­ga. In.: Hodža, Milan: Szö­vet­ség Kö­zép-Eu­ró­pá­ban. Kalligram, Po­zsony, 2004, 15–38. p.
Vìst­nik Èes­ko­slo­ven­ské aka­de­mie zemìdelské, 6–7. sz., 1936, 433–437. p.
Zube­rec Vla­di­mír: Èecho­slo­va­kiz­mus agrár­nej stra­ny na Slo­ven­sku v rokoch 1919–1938. His­to­ric­ký èasopis, 4. sz., 1979.

Davide Torsello: Bizalom, bizalmatlanság és társadalmi kapcsolatok egy dél-szlovákiai faluban

„A bi­zal­mat va­la­mi do­log­ba, em­ber­be »veti«, mint a ma­got a föld­be, hogy te­rem­jen, mint a hor­got a hal­nak, hogy meg­fog­ja. A bi­za­lom hit, hogy va­la­ki­ben vagy va­la­mi­ben nem csa­ló­dunk, a bi­zo­nyos­ság elő­le­ge­zé­se vé­let­len kö­rül­mé­nyek­kel s a jö­vő­vel szem­ben. In­kább ér­zel­men alap­szik, mint pusz­tán ér­tel­mi oko­kon” (A Pal­las Nagy Le­xi­ko­na 1893: 336).

Be­ve­ze­tés

A bi­zal­mi vi­szo­nyok vál­to­zá­sá­nak a prob­le­ma­ti­ká­ja egy­re na­gyobb fi­gyel­met vonz ma a tár­sa­da­lom­tu­do­mány­ok te­rü­le­tén. Szám­ta­lan ta­nul­mány eme­li ki, hogy Kö­zép-Ke­let-Eu­ró­pa or­szá­ga­i­ban az ál­ta­lá­nos bi­za­lom az in­téz­mé­nyek­ben és em­ber­köz­ti vi­szo­nyok­ban ala­csony szin­tet ér el (Marsh 2000; Raiser et al 2001; Lovell 2001). Ezt a je­len­sé­get ál­ta­lá­ban azok­kal a vál­to­zá­sok­kal ma­gya­ráz­zák, ame­lyek az 1989-es ese­mé­nye­ket kö­vet­ték: a posztszocialista transz­for­má­ci­ó­val és az ál­ta­lá­nos bi­zony­ta­lan­ság­gal.
Azon el­mé­le­ti mo­del­lek kö­zül, ame­lye­ket a kö­zép-ke­let-eu­ró­pai hely­zet le­írá­sá­ra al­kal­maz­nak egy az amo­rá­lisl fami­liz­mus pa­ra­dig­má­ja. Ezt a mo­dellt Ban­fi­eld hasz­nál­ta egy má­so­dik vi­lág­há­bo­rú utá­ni dél-olasz­or­szá­gi hegy­vi­dé­ki kö­zös­ség le­írá­sá­ra (Sztompka 1999; Mis­ztal 2001; Rose-Ackerman 2001). E szem­lé­let alap­ján, mi­vel a kö­zép-ke­let-eu­ró­pai or­szá­gok­ban a bi­za­lom ala­csony szin­tet ér el, a pol­gá­ri kö­zös­sé­gi rész­vé­tel is ala­csony fej­lett­sé­gi szin­ten van, ugyan­ak­kor ál­ta­lá­nos ten­den­cia pri­vi­le­gi­zál­ni a csa­lád és az egyén ér­de­ke­it a kö­zös­sé­gi ér­de­kek­kel szem­ben. Mind­ezt a ku­ta­tók a szo­ci­a­lis­ta múlt örök­sé­ge­ként ma­gya­ráz­zák. A szo­ci­a­lis­ta rend­szer alatt a bi­zal­mat­lan­ság, a gya­nú mint­egy in­téz­mé­nyi szint­re emelkedett. Az em­be­rek hoz­zá­szok­tak ah­hoz, hogy a bi­zal­mat­lan­ság lég­kör­ében él­je­nek. Ez a ta­nul­mány vi­szont vi­tat­ja a fen­ti­ek­ben le­írt mo­dell ál­ta­lá­no­sí­tá­sa­it, és azt pró­bál­ja be­bi­zo­nyí­ta­ni, hogy a bi­za­lom az egy sok­kal ös­­sze­tet­tebb fo­lya­ma­ton alap­szik, amely ma­gá­ba fog­lal­ja úgy a gaz­da­sá­gi stra­té­gi­á­kat, tár­sa­dal­mi in­ter­ak­ci­ó­kat és ér­zel­me­ket, mint a kog­ni­tív fo­lya­ma­to­kat.
A bi­za­lom köl­csö­nös­sé­gen ala­pu­ló vi­szonyt ha­tá­roz meg, és a bi­zal­mat él­ve­ző sze­mélyt el­kö­te­le­zett­ség­re kész­te­ti. Ugyan­ak­kor a bi­zal­mat­lan­ság a má­sik fél fo­lya­ma­tos el­len­őr­zé­sét von­ja ma­ga után, amely a bi­za­lom meg­vo­ná­sá­val súj­tott egyént, an­nak sze­mé­lyes cél­ja­i­nak el­éré­se so­rán, az er­köl­csi­leg és ér­zel­mi­leg meg­ala­po­zott tár­sa­dal­mi nor­mák be­tar­tá­sá­ra ösz­tön­zi.
Ban­fi­eld Mon­teg­ra­no (ki­ta­lált név) fa­lu­já­ban ural­ko­dó kö­rül­mé­nye­ket a jól is­mert le­írás so­rán „el­ma­ra­dott­”-nak mu­tat­ja be, ame­lye­ket a gaz­da­sá­gi pan­gás, a po­li­ti­kai és pol­gá­ri tény­ke­dés hi­á­nya és a min­dent át­ha­tó bi­zal­mat­lan­ság jel­le­mez. A szer­ző e kö­rül­mé­nye­ket az amo­rá­lis fami­liz­mus fo­gal­má­val pró­bál­ja meg­ra­gad­ni, mely sze­rint az egyé­nek kép­te­le­nek kö­zös­sé­gi szin­tű te­vé­keny­ség meg­va­ló­sí­tá­sá­ra, mi­vel csak­is egyé­ni és csa­lá­di ér­de­ke­ik ér­vé­nye­sí­té­sé­re tö­re­ked­nek. Ban­fi­eld sza­va­i­val él­ve Mon­teg­ra­no la­ko­sai csak­is azon dol­goz­nak, hogy „szűk csa­lád­juk mi­nél több rö­vid­tá­vú anya­gi előny­höz jus­son, fel­té­te­lez­ve, hogy má­sok is ugyan­ezt te­szik” (Banfield 1958:85).
Ban­fi­eld amo­rá­lis fami­lis­zti­kus étos­zá­nak leg­jel­lem­zőbb vo­ná­sai a kö­vet­ke­zők: 1. az amo­rá­lis fami­liz­mus aka­dá­lyoz­za a kö­zös­sé­gi szin­tű te­vé­keny­ség és szer­ve­zett­ség meg­va­ló­sí­tá­sát; 2. az amo­rá­lis fami­liz­mus je­gyé­ben ál­ló tár­sa­dal­mi és gaz­da­sá­gi kö­rül­mé­nyek „egy olyan kor­mány­za­ti rend­szer­nek ked­vez­nek, amely a tár­sa­dal­mi ren­det ke­mény kéz­zel tart­ja fenn”; 3. az el­vont po­li­ti­kai alap­el­vek és a va­lós gya­kor­lat kö­zött nincs kap­cso­lat; 4. a hi­e­rar­chi­kus irá­nyí­tás el­uta­sí­tá­sa és az irán­ta táp­lált bi­zal­mat­lan­ság azt ered­mé­nye­zi, hogy sen­ki sem vál­lal­ko­zik a dol­gok fo­lyá­sá­nak meg­ha­tá­ro­zá­sá­ra, és má­so­kat sem ösz­tö­nöz­nek ilyen irá­nyú te­vé­keny­ség el­vég­zé­sé­re; 5. a ja­vak kö­zö­sen va­ló meg­szer­zé­se csak ak­kor el­fo­ga­dott, ha ab­ból az egyé­nek­nek is konk­rét hasz­na szár­ma­zik; 6. a ha­tal­mon lé­vő cso­port min­den eset­ben kor­rupt, és csak­is a sa­ját ér­de­ke­it kö­ve­ti (Banfield 1958:85–104).
Ban­fi­eld el­mé­le­te egy fon­tos ki­in­du­lópont le­het a posztszo­ci­a­lis­ta tár­sa­dal­mak­ban je­len­le­vő bi­za­lom prob­le­ma­ti­ká­já­nak meg­ér­té­sé­hez. A to­váb­bi­ak­ban egy dél­nyu­gat-szlo­vá­ki­ai eset­ta­nul­mányt sze­ret­nék be­mu­tat­ni, ame­lyet Vágkirályfán1 vé­gez­tem (a to­váb­bi­ak­ban Ki­rály­fa). Vizs­gá­la­tom­mal meg­pró­bá­lok vá­laszt ta­lál­ni né­hány kér­dés­re: Mi­lyen sze­re­pet ját­szik a bi­za­lom a fa­lu­si­ak min­den­na­pi te­vé­keny­sé­gé­ben? Az ál­ta­lá­nos bi­za­lom ala­csony szint­je mi­lyen mér­ték­ben fe­je­zi ki a pol­gá­ri kez­de­mé­nye­zés hi­á­nyát a kö­zös­sé­gi és kol­lek­tív szfé­rá­ban? A csa­lád és a ro­kon­ság az egye­dü­li for­rá­sa-e az ab­szo­lút bi­za­lom­nak? Me­lyek azok a tár­sa­dal­mi és kog­ni­tív té­nye­zők, ame­lye­ken a bi­zal­mat­lan­ság alap­szik?

Mód­szer­tan

E ta­nul­mány két rész­ből áll. Az el­ső rész azt vizs­gál­ja, hogy a fa­lu­si kö­zös­sé­gen be­lül és azon kí­vül az em­be­rek mi­lyen mér­ték­ben bíz­nak meg az egyes in­téz­mé­nyek­ben és egyéb tár­sa­dal­mi cso­por­to­su­lá­sok­ban. A bi­za­lom kér­dé­sé­nek ál­ta­lá­no­sí­tott ké­pét kvan­ti­ta­tív ada­tok­kal tá­masz­tom alá. A má­so­dik rész a gya­kor­la­tok és szo­ká­sok meg­fi­gye­lé­sé­vel fog­lal­ko­zik. A meg­fi­gye­lés tár­gya a csa­lá­don és a fa­lun be­lü­li kö­zös­ség – a két szfé­ra, ahol a min­den­na­pos tár­sa­dal­mi kap­cso­la­tok ki­fe­je­zés­re jut­nak.
A ta­nul­mány alap­já­ul szol­gá­ló te­rep­mun­ka Ki­rály­fán ké­szült 2000 má­ju­sa és 2001 szep­tem­be­re kö­zött. Ki­rály­fa 1531 lel­ket szám­lá­ló fa­lu, 83%-a ma­gyar és 15%-a szlo­vák nem­ze­ti­sé­gű (Szlo­vák Köz­tár­sa­ság Sta­tisz­ti­kai Hi­va­ta­la 2001). A Vág fo­lyó jobb part­ján he­lyez­ke­dik el, Dél­nyu­gat-Szlo­vá­kia egyik leg­ter­mé­ke­nyebb vi­dé­kén.
A kö­zös­ség­ben 12 hó­na­pot töl­töt­tem. 12 hó­nap el­tel­té­vel ku­ta­tá­sa­i­mat ki­egé­szí­tet­tem még né­hány lá­to­ga­tás­sal. Az ada­tok több­sé­gét sze­mé­lyes be­szél­ge­té­sek köz­ben, meg­fi­gye­lés és a he­lyi me­ző­gaz­da­sá­gi, kö­zös­sé­gi és kul­tu­rá­lis ese­mé­nye­ken va­ló rész­vé­tel alkalmával gyűj­töt­tem. Tör­té­nel­mi hát­tér-in­for­má­ci­ók­hoz le­vél­tá­ri és ka­tasz­te­ri do­ku­men­tu­mok ta­nul­má­nyo­zá­sá­val ju­tot­tam. Egy fon­tos ré­sze a ta­nul­má­nyom­nak az a kér­dő­íves fel­mé­rés, ame­lyet 100 ház­tar­tás­ban vé­gez­tem el (vé­let­len­sze­rű ki­vá­lasz­tás­sal). A kér­dő­ív kér­dé­sei négy té­má­hoz kap­cso­lód­tak: de­mog­rá­fia, tu­laj­don­vi­szony­ok, bi­za­lom és tár­sa­dal­mi kap­cso­la­tok. A kér­dé­sek kér­dő­ív­ben va­ló meg­for­má­lá­sa hasz­nos esz­köz­nek bi­zo­nyult ah­hoz, hogy ki­nyil­vá­nít­sam ér­dek­lő­dé­se­met a fa­lu kö­zös­sé­ge és la­ko­sa­i­nak gon­dol­ko­dás­mód­ja iránt. Más­részt az­zal, hogy a kér­dő­ívek ki­töl­té­sé­nek in­do­ká­val be­te­kin­tést nyer­het­tem az egyes csa­lá­dok ott­ho­ná­ba és be­szél­get­het­tem sze­mé­lye­sen az en­gem és a meg­kér­de­zett sze­mélyt ér­dek­lő té­mák­ról, gyak­ran egy ku­pi­ca há­zi pá­lin­ká­val „meg­éde­sít­ve” a be­szél­ge­tést, egy lé­pés­sel kö­ze­lebb ke­rül­tem ah­hoz, hogy a bi­zal­mu­kat el­nyer­hes­sem.

A tár­sa­dal­mi in­téz­mé­nyek­be ve­tett hit – kvan­ti­ta­tív meg­kö­ze­lí­tés

Mi­u­tán több mint egy éve tar­tóz­kod­tam Ki­rály­fán, és ta­pasz­tal­tam, hogy az em­be­rek cse­le­ke­de­tei rit­kán kö­ve­tik az azo­kat ala­kí­tó gon­do­la­ti kri­té­ri­u­mo­kat, eszem­be ju­tott egy olasz köz­mon­dás: Tra il dire e il fare c’e` di mezzo il mare (A szót és a tet­tet egy ten­ger vá­laszt­ja el egy­más­tól.). Ez­zel kap­cso­lat­ban pe­dig az a gon­do­la­tom tá­madt, hogy egy kö­zös­ség tár­sa­dal­mi jel­lem­ző­i­nek meg­is­me­ré­sé­hez egy sok­kal mély­re­ha­tóbb fo­lya­mat szük­sé­ges, mint az em­be­rek min­den­na­pos va­ló­sá­gá­ról szó­ló tör­té­ne­te­i­nek és vé­le­mé­nyé­nek meg­hall­ga­tá­sa.
Pél­dá­ul a föld­mű­ves szö­vet­ke­zet­tel szem­ben ki­nyil­vá­ní­tott bi­zal­mat­lan­ság nem vág ös­­sze a tény­le­ges kap­cso­lat­tal, amel­­lyel az egyé­nek a szö­vet­ke­zet­hez vi­szo­nyul­nak. Az em­be­rek min­den­nap­ja­ik so­rán a szö­vet­ke­zet­hez for­dul­nak, még ak­kor is, ha lé­te­zik más meg­ol­dás is. E vá­lasz­tá­suk in­dí­té­kok so­ro­za­tán ala­pul, ame­lyek vé­gül is ah­hoz a fel­is­me­rés­hez ve­zet­nek, hogy a szö­vet­ke­zet szük­sé­ges ré­sze hét­köz­na­pi éle­tük­nek. E fel­is­me­rés ugyan­ak­kor nem aka­dá­lyoz­za őket ab­ban, hogy a szö­vet­ke­ze­tet – ha az szó­ba ke­rül – becs­mér­lik. Mi áll­hat egy ilyen faj­ta hoz­zá­ál­lás hát­te­ré­ben? Egy­sze­rű­en csak a mai kor bi­zony­ta­lan­sá­gá­nak ki­fe­je­ző­dé­sét ta­pasz­tal­juk vagy a posztszo­ci­a­lis­ta vál­to­zá­sok­kal va­ló mély­sé­ges egyet nem ér­tést, vagy ez nem más, mint a szo­ci­a­lis­ta múlt örök­sé­ge?
A fa­lu­si­ak sze­rint a posztszo­ci­a­lis­ta át­ala­ku­lás azt ered­mé­nyez­te, hogy egy­re ne­he­zebb meg­bíz­ni má­sok­ban. Még azok is, akik el­íté­lő hang­nem­ben nyi­lat­koz­nak az elő­ző rend­szer élet­kö­rül­mé­nye­i­vel kap­cso­lat­ban, haj­la­mo­sak be­is­mer­ni, hogy ma­nap­ság ne­he­zebb bi­za­lom­mal len­ni má­sok iránt, ahogy azt az egyik adat­köz­lő el­mond­ta: „A szo­ci­a­liz­mus után az em­be­rek egy­más el­len kezd­tek for­dul­ni. Azt hi­szem, fél­tek a vál­to­zá­sok­tól. De ez még­sem ele­gen­dő ma­gya­rá­zat ar­ra, mi­ért let­tek olya­nok egy­más iránt, mint a far­ka­sok. Ta­lán az­zal is ma­gya­ráz­ha­tó ez a fo­lya­mat, hogy min­den­ki egy­re job­ban csak a pénz­ke­re­sé­si le­he­tő­sé­gek­re gon­dol, ar­ra, ho­gyan le­het­ne mi­nél si­ke­re­sebb. Az­előtt sen­ki sem tö­rő­dött az ilyen dol­gok­kal. Nem aka­rom azt mon­da­ni, hogy jobb lett vol­na az­előtt. De az biz­tos, hogy em­be­ribb volt a lég­kör a múlt­ban. Ezt bár­hol meg­fi­gyel­he­ted a nap­ja­ink­ban. El tu­dod kép­zel­ni, mi min­den tűnt el az utób­bi évek­ben a fa­lu­ban? Az, ami nincs le­lán­col­va, azt el­lop­ják. Ez egy új je­len­ség a fa­lu­ban, a szo­ci­a­liz­mus alatt nem volt ilyen. Hát cso­dál­ko­zol, hogy sen­ki sem bí­zik a má­sik­ban, még a sa­ját csa­lád­tag­ja­i­ban sem?” (Gá­bor, sz. 1952).
A fen­ti idé­zet­ben ki­fe­je­zés­re ju­tó pes­­szi­miz­must meg­erő­sí­te­ni lát­szik a fel­mé­rés ered­mé­nye is. A „Gon­dol­ja, hogy 1989 után: 1) job­ban meg le­het bíz­ni má­sok­ban, 2) ugyan­olyan mér­ték­ben le­het meg­bíz­ni má­sok­ban, 3) ke­vés­bé le­het meg­bíz­ni má­sok­ban” kér­dés­re 100-ból csak 2 vá­lasz­adó vá­lasz­tot­ta az egyes vá­laszt, 22 a ket­test és 76-an azt ál­lí­tot­ták, hogy az em­be­rek ma ke­vés­bé meg­bíz­ha­tó­ak, mint 1989 előtt.
A nyílt bi­zal­mat­lan­ság je­len­lét­ének egy le­het­sé­ges ma­gya­rá­za­tát a fa­lu la­ko­sa­i­nak meg­rom­ló gaz­da­sá­gi kö­rül­mé­nyei nyújt­hat­ják. A fa­lu­be­li­ek kö­zül né­há­nyan va­ló­ban az anya­gi hely­ze­tük 1989 utá­ni meg­rom­lá­sá­ról szá­mol­tak be, so­kan vi­szont a hely­zet ja­vu­lá­sá­ról, a jö­vő­be ve­tett op­ti­miz­mus­sal be­szél­tek. A ház­tar­tá­sok­ban vég­zett fel­mé­rés ada­tai tük­rö­zik, mi­ként vi­szo­nyul­nak az adat­köz­lők sa­ját anya­gi kö­rül­mé­nye­ik­hez, il­let­ve azt, hogy mi­lyen mér­ték­ben elé­ge­det­tek csa­lád­juk je­len­le­gi anya­gi kö­rül­mé­nye­i­vel. Az el­ső kér­dés­re, amely így hang­zott: „Meg­íté­lé­se sze­rint az ön 1989 utá­ni anya­gi kö­rül­mé­nyei ja­vul­tak vagy rom­lot­tak?”, csak 10% fe­lelt ab­ban az ér­te­lem­ben, hogy eny­he ja­vu­lás je­leit ta­pasz­tal­ták, a vá­lasz­adók 22%-a eny­he rom­lás­ról szá­molt be, 40%-uk sze­rint a vis­­sza­esés je­len­tős volt, 27%-uk sze­rint pe­dig a hely­zet nem vál­to­zott. Ugyan­ak­kor a má­so­dik kér­dés­re – „Elé­ge­dett csa­lád­ja je­len­le­gi anya­gi kö­rül­mé­nye­i­vel?” – a vá­lasz­adók 55%-a igen­nel (4%-uk na­gyon elé­ge­dett volt, 51%-uk töb­bé-ke­vés­bé volt elé­ge­dett), 43%-uk nem­mel vá­la­szolt (32%-uk nem volt elé­ge­dett, 11%-uk pe­dig na­gyon elé­ge­det­len volt).
A fen­ti ada­tok nem jel­zik pon­to­san, mi le­het az oka az egyé­nek gon­do­la­ti és gya­kor­la­ti sík­jai köz­ti el­lent­mon­dás­nak, azt vi­szont sej­te­ni en­ge­dik, hogy a meg­rom­lott gaz­da­sá­gi kö­rül­mé­nyek nem okol­ha­tók az ál­ta­lá­nos bi­zal­mat­lan­ság el­ter­je­dé­sé­ért, hi­szen a kér­de­zet­tek na­gyob­bik há­nya­da arány­lag elé­ge­dett csa­lád­ja anya­gi kö­rül­mé­nye­i­vel. A két­faj­ta vá­lasz köz­ti kü­lönb­ség azt jel­zi, hogy ami elv­ben az át­ala­ku­lás ne­ga­tí­vu­ma­ként je­le­nik meg, azt az egyé­nek, a csa­lá­dok tény­le­ges kö­rül­mé­nye­i­nek fé­nyé­ben ke­vés­bé ne­ga­tív va­ló­ság­ként élik meg. Né­hány adat­köz­lő a két kér­dés­hez fű­zött meg­jegy­zé­sé­ben el­mond­ta, hogy: „Hát, nem ké­ne na­gyon pa­nasz­kod­nunk, hi­szen még­is­csak sza­ba­dak va­gyunk ma. És az, hogy mi­lyen lesz a jö­vő, az is fő­kép­pen tő­lünk függ.” Még azok, akik sze­rint a mai bi­zony­ta­lan­ság és gaz­da­sá­gi ne­héz­sé­gek a szo­ci­a­liz­mus bu­ká­sá­nak a szám­lá­já­ra ír­ha­tók, sem nyi­lat­koz­tak olyan ér­te­lem­ben, hogy a posztszo­ci­a­lis­ta kor­szak ne ho­zott vol­na szá­muk­ra sem­mi po­zi­tí­vu­mot. Mind­an­­nyi­an kész­ség­gel el­fo­gad­ták azt a né­ze­tet, hogy a sze­mé­lyes sza­bad­ság és a „jö­vő­ért va­ló dol­go­zás” le­he­tő­sé­ge két­ség­te­le­nül az át­ala­ku­lás egyik leg­na­gyobb vív­má­nya. A jö­vő­vel kap­cso­la­tos op­ti­mis­ta hoz­zá­ál­lás el­le­né­re a kö­zé­le­tet még­is a bi­zal­mat­lan­ság és a gya­nak­vás ural­ja, és e tény ab­ban a pil­la­nat­ban, amint az egyén a kö­zös­ség ré­sze­ként kezd tény­ked­ni, ér­zé­kel­he­tő­vé vá­lik. Még mi­e­lőtt azt kez­de­nénk vizs­gál­ni, hogy a bi­zal­mat­lan­ság mi­ként be­fo­lyá­sol­ja a min­den­nap­ok tár­sa­dal­mi kap­cso­la­ta­it, sze­ret­ném né­hány kvan­ti­ta­tív adat se­gít­sé­gé­vel meg­ra­gad­ni, mi­képp vá­lik a bi­za­lom az egyé­nek tár­sa­dal­mi in­téz­mé­nyek­kel va­ló in­ter­ak­ci­ó­já­nak esz­kö­zé­vé.
A fa­lu­si­ak min­den­na­pos éle­té­ben a hi­va­ta­los in­téz­mé­nyek és in­for­má­lis cso­por­to­su­lá­sok (pl. szom­szé­dok, kö­ze­li és tá­vo­li ro­ko­nok, mun­ka­tár­sak és ba­rá­tok) szem­ben ér­zett bi­za­lom mé­ré­sé­re egy 0-tól (a bi­za­lom tel­jes hi­á­nya) 5-ig (a leg­na­gyobb mér­té­kű bi­za­lom) ter­je­dő ská­lát hasz­nál­tam.
Az 1. áb­ra 100 vé­let­len­sze­rű­en ki­vá­lasz­tott sze­mély (64 fér­fi és 36 nő) 14 cso­port­tal szem­be­ni bi­za­lom­szint­jét áb­rá­zol­ja. A cso­por­tok a kö­vet­ke­zők: csa­lád, kö­ze­li ro­ko­nok, tá­vo­li ro­ko­nok, szom­szé­dok, ba­rá­tok, fa­lu­be­li­ek, mun­ka­tár­sak, az egy­ház, he­lyi hivatalnokok2, po­li­ti­ku­sok, föld­mű­ves szö­vet­ke­zet, he­lyi tár­sa­dal­mi és kul­tu­rá­lis szer­ve­ze­tek, az ál­lam és az EU. A leg­ma­ga­sabb át­la­gos bi­za­lom­szin­tet a család3 ér­te el 4,56-os ér­ték­kel, ezt kö­ve­ti a kö­ze­li ro­ko­nok (3,86), majd a ba­rá­tok (3,54) cso­port­ja. A föld­mű­ves szö­vet­ke­zet (1,87), az ál­lam (1,35) és a po­li­ti­ku­sok (1,19) a ská­la el­len­ke­ző ol­da­lán he­lyez­ked­nek el. Kö­ze­pes bi­za­lom­szin­tet el­érő cso­por­tok a mun­ka­tár­sak cso­port­ja (2,98) és a he­lyi tár­sa­dal­mi és kul­tu­rá­lis szer­ve­ze­tek, ugyan­ak­kor a fa­lu­be­li­ek cso­port­ja 2,42-vel meg­le­he­tő­sen ala­csony ér­té­ket ért el. Vé­gül a he­lyi hi­va­tal­no­kok 2,7-es ér­té­ke sok­kal ma­ga­sabb volt, mint a szö­vet­ke­zet­tel szem­ben ki­nyil­vá­ní­tott bi­za­lom szint­je.

1. áb­ra. Bi­za­lom­szint

For­rás: A ház­tar­tá­sok­ban vég­zett kér­dő­íves fel­mé­rés

A fen­ti ada­tok­ból két­fé­le kö­vet­kez­te­tés von­ha­tó le. Elő­ször is, a bi­za­lom­mal kap­cso­la­tos vé­le­ke­dés nagy­ban függ az egyé­nek­kel, il­let­ve az in­téz­mé­nyek­kel fenn­tar­tott in­ter­ak­ció gya­ko­ri­sá­gá­tól: ál­ta­lá­nos­ság­ban el­mond­ha­tó, hogy az in­ter­ak­ció gya­ko­ri­sá­gá­val a bi­za­lom mér­té­ke is nö­vek­szik. A bi­za­lom kér­dé­sé­ben a kér­de­zet­tek vá­la­szai alap­ján há­rom kü­lön­bö­ző ka­te­gó­ri­át kü­lön­böz­tet­he­tünk meg. Az el­ső ka­te­gó­ri­á­ba tar­to­zó cso­por­tok, az­az a csa­lád, ro­ko­nok, ba­rá­tok, szom­szé­dok és tá­vo­li ro­ko­nok (mind­an­­nyi­an 3 fe­let­ti át­lag­ér­ték­kel) áll­nak a leg­kö­ze­lebb az egyén­hez. Ez az a ka­te­gó­ria, amely irá­nyá­ba a bi­za­lom mint a min­den­na­pi tár­sa­dal­mi kap­cso­la­tok lét­fon­tos­sá­gú ele­me nyil­vá­nul meg. Az egyé­nek e ka­te­gó­ria tag­ja­i­val va­ló kap­cso­la­ta a gya­ko­ri in­ter­ak­ci­ó­kon edző­dik, az irá­nyuk­ba ta­nú­sí­tott bi­za­lom ez ál­tal kap fo­lya­ma­tos meg­erő­sí­tést. A má­so­dik ka­te­gó­ria (2 és 3 köz­ti bi­za­lom­szint) töb­bé-ke­vés­bé ne­ut­rá­lis ele­me­ket tar­tal­maz, ma­gá­ba fog­lal­ja a fa­lu­be­li­e­ket és a he­lyi hi­va­tal­no­ko­kat, nem tar­tal­maz­za vi­szont a föl­mű­ves szö­vet­ke­ze­tet. Az egyé­nek ke­vés­bé gya­ko­ri ta­lál­ko­zá­sa a he­lyi hi­va­tal­no­kok­kal egy ala­cso­nyabb bi­za­lom­szin­tet ered­mé­nyez. A fa­lu­be­li­ek cso­port­ja vi­szont prob­le­ma­ti­ku­sabb kér­dés. Ahogy azt az egyik adat­köz­lő meg­je­gyez­te: „Ha ál­ta­lá­nos­ság­ban kell vé­le­ményt mon­da­nom, anél­kül, hogy ne­vet vagy ar­cot ad­nék az egyé­nek­nek, ak­kor nem bí­zom bennük.” (An­tal, sz. 1926). A „fa­lu­be­li­ek” irá­nyá­ba – ha e cso­port nem tar­tal­maz­za a ro­ko­no­kat és ba­rá­to­kat – ér­zett bi­za­lom szint­je meg­le­he­tő­sen ala­csony. Az utol­só ka­te­gó­ria (po­li­ti­ku­sok, az ál­lam és az EU) kép­vi­se­li a fa­lu­si­ak­tól leg­tá­vo­labb ál­ló, leg­el­von­tabb cso­por­to­kat. Az ál­ta­lá­nos bi­za­lom­szint leg­ala­cso­nyabb ér­té­kei azt mu­tat­ják, hogy a fa­lu­si­ak szá­má­ra ezen meg­fog­ha­tat­lan en­ti­tá­sok, ame­lyek­kel csak na­gyon ke­vés konk­rét in­ter­ak­ci­ó­ra ke­rül sor, sok­kal ke­vés­bé meg­bíz­ha­tók. E ten­den­cia leg­so­kat­mon­dóbb pél­dá­ja az ál­lam­mal szem­be­ni bi­zal­mat­lan­ság, mi­vel ez­ál­tal a vá­lasz­adók nyil­ván az ál­lam­ha­tal­mat gya­kor­ló in­téz­mé­nyek­hez (po­li­ti­kai pár­tok, jo­gi in­téz­mé­nyek) fű­ző­dő ne­ga­tív vi­szo­nyu­kat is kifejezték.4
Az 1989 utá­ni idő­szak­ra vo­nat­ko­zó, bi­za­lom­mal kap­cso­la­tos kér­dé­sek­re adott vá­la­szok alap­ján le­von­ha­tó má­so­dik fon­tos kö­vet­kez­te­tés sze­rint a bi­zal­mat­lan­ság ál­ta­lá­nos ten­den­ci­á­nak te­kint­he­tő. Ezt a fel­mé­rés azon ered­mé­nye is alá­tá­maszt­ja, hogy ha a 3-as ér­té­ket te­kint­jük a 0-tól 5-ig ter­je­dő ská­la kö­ze­pé­nek, a 14 ka­te­gó­ri­á­ból 9 e kö­zép­ér­ték alat­ti bi­za­lom­szin­tet mu­tat.
Har­ma­dik kö­vet­kez­te­tés­ként el­mond­hat­juk, hogy az egyes in­téz­mé­nyek kö­zül az a cso­port él­ve­zi a na­gyobb bi­zal­mat, amel­­lyel a fa­lu job­ban tud azo­no­sul­ni. Ha ösz­­sze­ha­son­lít­juk a szö­vet­ke­zet és a he­lyi hi­va­tal­no­kok ér­té­ke­it az egy­ház és a tár­sa­dal­mi és kul­tu­rá­lis szer­ve­ze­tek ér­té­ke­i­vel, in­do­kolt­nak tű­nik a két cso­port meg­kü­lön­böz­te­té­se. A fa­lu­si­ak az elő­ző két in­téz­mény­hez nem fűz­tek túl sok bi­zal­mat, mi­vel a szö­vet­ke­zet meg­szűnt fa­lu­si in­téz­mény­ként mű­köd­ni és a he­lyi hi­va­tal­no­kok­kal szem­ben a fa­lu­si­ak azok po­li­ti­kai ma­ga­tar­tá­sa mi­att gyak­ran el­uta­sí­tó­an vi­szo­nyul­nak. Ez­zel szem­ben az egy­ház és a tár­sa­dal­mi és kul­tu­rá­lis szer­ve­ze­tek (lásd a ké­sőb­bi­ek­ben) a kö­zös­sé­gi élet fel­vi­rá­goz­ta­tá­sát tart­ják szem előtt, így a ve­lük va­ló azo­no­su­lást te­szik le­he­tő­vé.
To­váb­bi kér­dés, hogy mi az alap­ja az egyé­nek ál­ta­lá­nos bi­zal­mat­lan­sá­gá­nak és az egyes in­téz­mé­nyek­kel szem­be­ni bi­zal­mat­lan­ság­nak. A kö­vet­ke­ző rész a csa­lád­tag­ok köz­ti sze­mé­lyes kap­cso­la­to­kat vizs­gál­ja.

Kö­zös­sé­gi szin­tű te­vé­keny­ség

Azon el­mé­le­tek, ame­lyek a posztszo­ci­a­lis­ta je­len­sé­gek le­írá­sá­ra irá­nyul­nak, azt han­goz­tat­ják, hogy a Kö­zép-Ke­let-Eu­ró­pá­ban meg­fi­gyel­he­tő ál­ta­lá­nos bi­zal­mat­lan­ság a „pol­gá­ri tár­sa­da­lom” és a kö­zös­sé­gi szin­tű te­vé­keny­ség ala­csony fej­lett­sé­gé­re utal­nak. Bjor­nskow há­rom or­szá­got (Észt­or­szág, Szlo­vé­nia és Dá­nia) ala­pul ve­vő ös­­sze­ha­son­lí­tó ta­nul­má­nyá­ban ar­ra a kö­vet­kez­te­tés­re ju­tott, hogy a kö­zös­sé­gi szin­tű rész­vé­tel szo­ro­san ös­­sze­függ az egyé­ni be­vé­tel nagy­sá­gá­val. Ada­tai azt mu­tat­ják, hogy Észt­or­szág­ban a pol­gá­ri kö­zös­sé­gi rész­vé­tel szint­je meg­kö­ze­lí­ti Szlo­vé­ni­át, de Dá­ni­á­val ös­­sze­vet­ve mind­két or­szág ada­tai an­nak csak a fe­lét érik el (Bjornskow 2002:13). A Bjor­nskow ál­tal meg­adott irá­nyt kö­ve­ti több ku­ta­tó is (Raiser,–Haerpfer–Noworthy–Wallace 2001; Bou­ga­rel 2002). ők ta­nul­má­nya­ik­ban azt jel­zik, hogy Kö­zép-Ke­let-Eu­ró­pa or­szá­ga­i­nak ah­hoz, hogy meg­erő­sít­sék a de­mok­rá­cia és a gaz­da­ság fej­lő­dé­sét, el­ső­sor­ban tá­mo­gat­ni­uk ké­ne a kö­zös­sé­gi szin­tű tény­ke­dést és az azt se­gí­tő tár­sa­dal­mi csoportulásokat.
A fen­ti el­mé­let sze­rint ar­ra a kö­vet­kez­te­tés­re jut­hat­nák, hogy mi­vel Ki­rály­fán a tár­sa­dal­mi kap­cso­la­tok te­rén ál­ta­lá­nos bi­zal­mat­lan­ság és pes­­szi­miz­mus ta­pasz­tal­ha­tó, a fa­lu kö­zös­sé­ge sem ér­het el ma­gas fej­lett­sé­gi szin­tet, ami a kol­lek­tív rész­vé­telt il­le­ti a kü­lön­bö­ző kö­zös­sé­gi ese­mé­nye­ken. Ez a szem­lé­let, amely a bi­za­lom ala­csony szint­jé­nél a pol­gá­ri rész­vé­tel ala­csony szint­jét is fel­té­te­le­zi, Ki­rály­fa ese­té­ben nem fe­lel meg a va­ló­ság­nak. Igaz, a fa­lu la­ko­sai gya­kor­ta pa­nasz­kod­nak ar­ra, hogy ke­ve­sebb az al­ka­lom a tár­sa­dal­mi in­ter­ak­ci­ó­ra, a kap­cso­la­tok ápo­lá­sá­ra a fa­lun be­lül. De ez in­kább a múlt­ra va­ló nosz­tal­gi­kus vis­­sza­em­lé­ke­zést tük­rö­zi. Va­ló­ban, a szo­ci­a­lis­ta re­zsim re­la­tív jó­lé­tet biz­to­sí­tott min­den­ki­nek, és így ki­sebb hang­súly he­lye­ző­dött a ház­tar­tá­sok gaz­da­sá­gi stra­té­gi­á­i­ra.
Ma a fa­lu­ban a kü­lön­bö­ző ak­tív tár­sa­dal­mi és kul­tu­rá­lis egye­sü­le­tek­nek a szá­ma 14 kö­rül van. Ezek te­vé­keny­sé­ge kü­lön­bö­zik az egyes klu­bok jel­le­ge sze­rint, de ál­ta­lá­ban he­ten­te két­szer ki­sebb vagy na­gyobb ren­dez­vény ke­rül meg­szer­ve­zés­re a fa­lu­ban, ha­von­ta egy nagyobbra.5 A ma­gyar kul­tu­rá­lis szer­ve­zet, a Cse­ma­dok, ame­lyet két rész­leg, a fel­nőtt és a fi­a­ta­lok rész­le­ge al­kot, kü­lö­nö­sen ak­tív a kö­zös­sé­gi ren­dez­vé­nyek meg­szer­ve­zé­se és tá­mo­ga­tá­sa te­rén.
Az úr­na­pi kör­me­net ün­ne­pé­lye egy a leg­je­len­tő­sebb kö­zös­sé­gi ak­ci­ók kö­zül. Az aláb­bi­ak­ban az ün­ne­pély rész­le­tes le­írá­sa kö­vet­ke­zik, úgy, ahogy azt 2001-ben meg­fi­gyel­tem.
Az úr­na­pi szer­tar­tás reg­gel kez­dő­dik. Fél órá­val a kez­dés előtt a temp­lom már te­le van6. A fa­lu­si­ak kü­lön­bö­ző cso­por­tok­ra osz­tód­va vá­ra­koz­nak: a plé­bá­nos, a mi­nist­rán­sok, az idő­sebb fér­fi­ak cso­port­ja, a fi­a­tal lá­nyok, az idő­sebb as­­szo­nyok cso­port­ja és a töb­bi fa­lu­be­li. Min­den cso­port­nak kü­lön sze­re­pe van. Az el­ső rí­tus­ra a temp­lom­be­já­rat előtt ke­rül sor, ahol a plé­bá­nos, a mi­nist­rán­sok és az idő­sebb fér­fi­ak egy fe­hér-pi­ros szí­nű gyer­tya kö­rül áll­va kör­be­ad­ják a ke­resz­tet. Ezt he­lye­zik majd az ol­tár­ra, és időn­ként hasz­nál­ják az el­kö­vet­ke­ző év fo­lya­mán. Ez­után a gyer­tya meg­ál­dá­sa kö­vet­ke­zik, majd töm­jén­füst­tel va­ló meg­tisz­tí­tá­sa. A mi­se után in­dul a kör­me­net. A me­net ele­jén fe­hér ru­hás lá­nyok men­nek, szí­nes ró­zsa­szir­mo­kat szór­nak az út­ra. őket kö­ve­ti a plé­bá­nos és a mi­nist­rán­sok. A mi­nist­rán­sok egy zöld és arany­ szí­nű bal­da­chint visz­nek, alat­ta a pap tart egy arany­ szí­nű fe­szü­le­tet. Utá­nuk az idő­sebb fér­fi­ak cso­port­ja há­rom kel­lék­kel, ame­lyek a fa­lu vé­dő­szent­jét és szim­bó­lu­mát – Szent Er­zsé­be­tet – és kü­lön­bö­ző mes­ter­sé­gek szim­bó­lu­ma­it áb­rá­zol­ják. őket kö­ve­tik a cser­ké­szek sa­ját szim­bó­lu­ma­ik­kal, ame­lyek kö­zül az egyik a ma­gyar zász­ló, a töb­bi a fa­lu cí­me­re és cser­kész­szö­vet­ség emb­lé­má­ja. Az idő­sebb asz­­szo­nyok nem visz­nek szim­bó­lu­mo­kat, éne­kel­nek és imád­koz­nak a kör­me­net töb­bi részt­ve­vő­jé­vel együtt. A részt­ve­vők kö­zül az el­ső sor­ban a pol­gár­mes­ter (aki csat­la­ko­zott a kör­me­net­hez, de nem vett részt a mi­sén), a nyug­dí­jas­klub tit­ká­ra és tag­jai men­nek. A szo­kás azt mond­ja, hogy az idő­sebb részt­ve­vők men­nek elöl, őket kö­ve­tik a fi­a­ta­lab­bak, de eh­hez a sza­bály­hoz nem ra­gasz­kod­nak szi­go­rú­an.
A me­net elő­ször meg­ke­rü­li a temp­lo­mot, majd ke­resz­tül­megy a fa­lun, egy elő­re meg­ha­tá­ro­zott út­vo­na­lat kö­vet­ve. A gyü­le­ke­zet négy he­lyen áll meg, eze­ken a he­lye­ken ol­tá­ro­kat emel­tek a négy ég­táj szim­bó­lu­ma­ként. Mind­egyik ol­tár Jé­zus Krisz­tus és a Ma­don­na fel­szen­telt ké­pét őr­zi, az ol­tár­hoz vö­rös sző­nyeg ve­zet, ahol négy ol­tár­gyer­tya áll. Az ol­tá­rok el­he­lye­zé­se nem tel­je­sen ál­lan­dó, év­ről év­re mé­te­rek­kel odébb ke­rül­nek, de ál­ta­lá­ban min­dig ugyan­ab­ban az ut­cá­ban áll­nak. A fel­épí­té­sü­ket és fel­dí­szí­té­sü­ket a fa­lu­si­ak fel­vált­va vég­zik. A fel­épí­tést a nyug­dí­jas­klub tag­jai és a pol­gár­mes­ter-he­lyet­tes ve­ze­té­sé­vel né­hány he­lyi mun­ka­nél­kü­li vég­zi, a dí­szí­tés az as­­szo­nyok fel­ada­ta. Az a ház, amely előtt az ol­tár áll, biz­to­sít­ja a vi­rá­go­kat és a szent­ké­pet. A gyer­tyá­kat és a kül­ső dí­szí­tés anya­gát a szom­szé­dok ad­ják. Ahogy az ol­tár az évek so­rán az ut­cán be­lül egyik ház­tól a má­si­kig ván­do­rol, a vi­rá­gok és a bel­ső ké­pek biz­to­sí­tá­sa min­dig más csa­lád fe­le­lős­sé­ge lesz.
A fen­ti­ek­ben le­írt szer­tar­tás évé­ben (2001) kö­rül­be­lül 200-an vet­tek részt a mi­sén, en­nél sok­kal töb­ben csat­la­koz­tak a kör­me­net­hez, eset­leg há­za­ik­ból néz­ve kö­vet­ték azt. Azok a csa­lá­dok tag­jai vi­szont, akik­nek há­za­ik a fel­ál­lí­tott ol­tá­rok kö­ze­lé­ben he­lyez­ked­tek el, nem vet­ték a bá­tor­sá­got, hogy a ka­pu­juk­ból le­sel­ked­je­nek, ők csak az ab­la­kon ke­resz­tül néz­ték a kör­me­ne­tet és vár­ták, hogy az is­mét ki­men­jen a fő­út­ra, és foly­tas­sa út­ját. Négy sze­mély öl­töny­ben, nyak­ken­dő­ben a fa­lu­ba ve­ze­tő út szé­lén állt, és el­te­rel­ték az au­tó­kat a fa­lu fő­út­já­ról.
A kör­me­net tár­sa­dal­mi je­len­tő­sé­gét két té­nye­ző de­monst­rál­ja: a tár­sa­dal­mi in­ter­ak­ció mér­té­ke és az azo­no­su­lás fo­lya­ma­ta. A szer­tar­tás­ban részt­ve­vő cso­por­tok hos­­szas és gon­dos elő­ké­szü­le­te­ket foly­tat­nak. A cser­ké­szek­től az idő­sebb as­­szo­nyo­kig min­den cso­port ta­lál­ko­zik az ese­mény előtt, ter­ve­zik, majd elő­ké­szí­tik azt. Az ol­tá­rok fel­épí­té­se is egy idő­igé­nyes fel­adat, a kör­me­net nap­ját meg­elő­ző­en két na­pot vesz igény­be, a szom­széd­ság as­­szo­nya­i­nak és az épí­té­sért, va­la­mint az ágak be­szer­zé­sé­ért fe­le­lős fér­fi­ak­nak az együtt­mű­kö­dé­sét igény­li. Ilyen mó­don az ese­mény ren­ge­teg al­kal­mat nyújt a fa­lu­si­ak köz­ti in­ter­ak­ci­ó­ra, amely so­rán a mun­ka­meg­osz­tás és a köl­csö­nös se­gít­ség meg­szer­ve­zé­sé­vel kap­cso­la­tos fel­ada­to­kat kell el­vé­gez­ni­ük.
Ezen kí­vül az ese­mény a kö­zös­ség ön­azo­no­su­lá­sát is elő­se­gí­ti. A fa­lu­si­ak büsz­kén ál­lít­ják, hogy a szá­mos tör­té­nel­mi vál­to­zás el­le­né­re a fa­lu min­dig is meg­őriz­te sa­ját „kol­lek­tív ar­cu­la­tát”. Ezt az egyik adat­köz­lő a kö­vet­ke­ző sza­vak­kal fe­jez­te ki: „Tu­dom, sok min­den ros­­szat le­het hal­la­ni ma a fa­lu­ban az em­be­rek egy­más köz­ti kap­cso­la­tá­ról. Ez rész­ben a mi hi­bánk, rész­ben a tör­té­ne­lem­nek tud­ha­tó be. Nem ta­gad­hat­juk, hogy volt né­hány sö­tét pil­la­nat a kö­zös­ség éle­té­ben, ami mi­att egye­sek még ma is ke­rü­lik egy­más tár­sa­sá­gát. De ami­kor va­la­mi­lyen ak­ció meg­szer­ve­zé­sé­ről van szó, ar­ról, hogy ös­­sze­fog­junk, az em­be­rek még­is ös­­sze­jön­nek és együtt­mű­köd­nek. Er­re büsz­ke va­gyok. Elég, ha va­la­me­lyik Cse­ma­dok vagy más val­lá­sos ünnepélyünkre7 el­jössz, meg­lát­ha­tod, hogy men­­nyi nép gyűl ös­­sze. Min­dig van al­ka­lom ar­ra, hogy a ré­gi sér­tő­dé­sek fél­re le­gye­nek té­ve” (And­rás, sz. 1930).
Az úr­nap­jai szer­tar­tás egy olyan al­ka­lom a kö­zös­ség szá­má­ra, amely so­rán a kö­zö­sen el­vég­zett fel­ada­tok a vág­ki­rá­ly­fa­i­ak szá­má­ra mint az ön­azo­no­su­lá­suk leg­fon­to­sabb ki­fe­je­ző­dé­se je­le­nik meg. Ban­fi­eld el­mé­le­te sze­rint egy nyil­vá­nos ak­ció, mint pél­dá­ul a vág­ki­rá­ly­fai kör­me­net, nem va­ló­sul­hat meg olyan kör­nye­zet­ben, ahol az em­be­ri kap­cso­la­to­kat a köl­csö­nös bi­zal­mat­lan­ság ural­ja. Az ese­mény gon­dos elő­ké­szí­té­sé­be és meg­va­ló­sí­tá­sá­ba fek­te­tett ener­gia a kö­zös­ség szel­le­mi tő­ké­jé­nek gya­ra­po­dá­sá­ban je­le­nik meg, ame­lyet a részt­ve­vők sa­ját ma­guk fe­lé szá­mol­nak el (a fa­lu­ba kí­vül­ről nem ér­ke­zik se­gít­ség). Az ün­ne­pély, val­lá­sos je­len­té­sén túl, il­let­ve azon túl, hogy az em­be­re­ket tény­le­ge­sen a kö­zö­sen vég­zett te­vé­keny­ség­re ösz­tön­zi, a kö­zös­sé­gi iden­ti­tás ki­ala­ku­lá­sá­nak pil­la­na­tát is kép­vi­se­li, amely nem a „fa­lu­be­li” kont­ra „ide­gen” konf­ron­tá­ci­ó­já­ból táp­lál­ko­zik, ha­nem a kö­zös­ség sa­ját ér­té­ke­i­ből. A kör­me­net és az Ist­ván-na­pi vi­lá­gi ren­dez­vény köz­ti kü­lönb­ség ab­ban áll, hogy a kör­me­net so­rán nem ta­pasz­tal­ha­tó­k egy­ér­tel­mű­en a csa­lá­dok cso­por­tok­ba szer­ve­ző­dé­sé­nek je­lei, az­az az ese­mény elő­ké­szí­té­sét és meg­va­ló­sí­tá­sát az egyé­nek nem a csa­lád­juk zárt kö­rén be­lül vég­zik. A te­vé­keny­sé­gek meg­szer­ve­zé­se in­kább a fa­lu­si szer­ve­ze­tek­ben lé­vő tag­sá­gu­kon és az élet­kor sze­rint szer­ve­ző­dő cso­por­to­kon ala­pul. A csa­lá­dok stá­tu­szá­ból ere­dő tá­vol­ság­tar­tás meg­szű­nik egy val­lá­sos ala­po­kon nyug­vó ese­mény kap­csán, amely a kol­lek­tív vi­sel­ke­dé­si min­ták meg­erő­sí­té­sét szol­gál­ja, és amel­­lyel a kö­zös­ség ar­ra ke­res bi­zo­nyos­sá­got, hogy e min­ták a meg­lé­vő ne­héz­sé­gek el­le­né­re is tény­le­ge­sek és mű­kö­dő­ké­pe­sek.

Bi­zal­mat­lan­ság és el­vá­rá­sok: a ro­ko­nok köz­ti in­ter­ak­ció min­tái

A posztszo­ci­a­lis­ta tár­sa­dal­mak elem­zői egyet­ér­te­nek ab­ban, amit a fen­ti fel­mé­rés ered­mé­nyei is alá­tá­masz­ta­nak, hogy az in­téz­mé­nyek irá­nyá­ba ér­zett bi­zal­mat­lan­ság a szűk csa­lá­di, ba­rá­ti és ro­ko­ni kö­zös­ség­be ve­tett bi­za­lom pri­vi­le­gi­zá­lá­sá­val el­len­sú­lyo­zó­dik (Sztompka 1999; Mis­ztal 2001). E je­len­ség a szo­ci­a­lis­ta idő­szak­ra jel­lem­ző, nyil­vá­nos és pri­vát szfé­ra köz­ti óri­á­si sza­ka­dék foly­ta­tá­sá­nak te­kint­he­tő. Ilyen kö­rül­mé­nyek közt az egyén cse­le­ke­de­tei va­la­mi­fé­le két, egy­más­tól tel­je­sen kü­lön­bö­ző szin­ten zaj­ló szín­já­ték­ká deg­ra­dá­lód­tak (performative act): a nyil­vá­nos­ság szint­jén, több­nyi­re ha­mis és fél­re­ve­ze­tő ma­ga­ta­rás­sal, és a pri­vát szfé­ra szint­jén, ahol az egyén már ön­ma­gát ad­hat­ja. Eb­ből ki­fo­lyó­lag a csa­lád­tag­ok­kal szem­be­ni el­vá­rá­sok és kö­te­le­zett­sé­gek óri­á­si ter­het ró­hat­nak a tár­sa­dal­mi te­vé­keny­ség sze­rep­lő­i­re, azon egy­sze­rű ok­nál fog­va, hogy nincs vagy leg­alább­is na­gyon ke­vés az a te­rü­let, ahol a bi­za­lom ki­fe­je­zés­re jut­hat.
A fen­ti kva­ni­ta­tív ada­tok jól mu­tat­ják, hogy ma­nap­ság a sze­mé­lyes bi­za­lom ki­nyil­vá­ní­tá­sá­nak egyet­len szfé­rá­ja a csa­lád és a ro­kon­ság. Mi­ó­ta az ál­lam el­vesz­tet­te a szo­ci­a­lis­ta idő­szak­ra jel­lem­ző, min­dent át­ha­tó jel­le­gét, a fa­lu­si­ak szá­má­ra a csa­lád a se­gít­ség, a meg­bíz­ha­tó­ság és a biz­ton­ság „egyet­len for­rá­sa”. Ugyan­ak­kor mi­vel a bi­za­lom ki­ala­kí­tá­sá­ban és fenn­tar­tá­sá­ban a csa­lád oly nagy sze­rep­pel bír, egy szer­te­ága­zó ro­ko­ni kap­cso­la­to­kon ala­pu­ló cso­port tag­jai ezen ál­la­pot szá­mos hát­rá­nyát is meg­ta­pasz­tal­hat­ják. Az egyik adat­köz­lő a kö­vet­ke­ző­képp ír­ta le a ro­ko­ni kap­cso­la­tok sze­re­pét: „A csa­lád egy két­élű fegy­ver: ha nagy, sok előn­­nyel jár­hat. Van ki­re szá­mí­ta­ni, ami­kor szük­ség van. Hi­szen ugyan­az a vér fo­lyik az ere­ik­ben. A má­sik ol­da­lon vi­szont ren­ge­teg kö­te­le­zett­ség­gel jár az ilyen, és ezek né­ha na­gyob­bak, mint az elő­nyök. So­ha nem tud­ha­tod biz­to­san, mit gon­dol ró­lad ez vagy az a ro­kon. Amit te­hetsz, az csu­pán az, hogy re­mény­kedsz, he­lye­sen cse­le­ked­tél vagy be­szél­tél az adott pil­la­nat­ban” (Dá­ni­el, sz.1968).
Dá­ni­el egy jó hí­rű fa­lu­si csa­lád tag­ja, fér­je­zett nő­vé­re szin­tén a fa­lu­ban la­kik, báty­ja a vá­ros­ban. Dá­ni­el fe­le­sé­gé­nek csa­lád­ja szin­tén fa­lu­be­li. Ami­kor a fen­ti sza­vak el­hang­zot­tak, Dá­ni­el meg­hí­vá­sá­ra egy po­hár ital mel­lett ül­tünk ve­le és né­hány fér­fiba­rát­já­val. A kul­túr­ház má­so­dik eme­le­tén vol­tunk, ahol egy, a Cse­ma­dok ál­tal szer­ve­zett de­cem­be­ri mu­latt­ság folyt. A nagy­te­rem­ben mu­la­tós-ün­nep­lős han­gu­lat ural­ko­dott, bár az asz­ta­lok­tól nem le­he­tett túl sok zajt vagy ne­ve­tést hal­la­ni. Dá­ni­el el­mond­ta, hogy az ilyen ren­dez­vé­nye­ken, mi­vel a csa­lád­ja kö­ré­ben il­le­ne ül­nie, gyak­ran ér­zi ma­gát kí­no­san. Ezért jött jól, hogy el­ugor­ha­tott a ba­rá­ta­i­val egy po­hár ital­ra, ahol la­zább lég­kör­ben be­szél­get­he­tett. Meg­kér­dez­tem tő­le, hogy a csa­lá­di kap­cso­la­tok túl­zot­tan for­má­lis vol­ta nem csak a ren­dez­vény ked­vé­ért, il­let­ve a töb­bi­ek előtt va­ló sze­rep­lés mi­att tör­té­nik-e. „Tu­dod – mond­ta – ez min­dig így van. Vi­sel­ked­ned kell a nyil­vá­nos­sá­gon és ott­hon is, ahogy az el van tő­led vár­va. Gon­do­lod, hogy oda­me­he­tek a nagy­bá­csim­hoz és meg­mond­ha­tom ne­ki nyíl­tan, mit is gon­do­lok ró­la? Sem­mi eset­re sem! Mind­egy hol vagy, a dol­gok ha­son­ló­an mű­köd­nek. A csa­lád az min­dig csa­lád, és azt tisz­tel­ni kell.”
A ro­ko­ni kap­cso­la­to­kat sza­bá­lyo­zó eti­kett szi­go­rú­sá­gá­ban két té­nye­ző játsz­hat sze­re­pet. Az egyik a plety­ká­tól va­ló fé­le­lem, amely az egyé­nek kö­zöt­ti kap­cso­la­tot ala­kít­ja az­ál­tal, hogy meg­ha­tá­roz­za, mi „he­lyes” és mi nem az a kö­zös­ség sza­bá­lya­i­hoz ké­pest. A má­sik ol­da­lon a csa­lád­tag­ok egy­más­sal szem­be­ni kö­te­le­zett­sé­gei és vi­sel­ke­dés­be­li el­vá­rá­sai úgy emo­ci­o­ná­li­san, mint instru­men­tá­li­san strukturálódnak.8 A ro­ko­nok po­ten­ci­á­lis se­gí­tők, te­hát a ve­lük va­ló jó kap­cso­lat fenn­tar­tá­sa fon­tos az egyén szá­má­ra. Ez a ro­ko­nok köz­ti bi­za­lom meg­lét­ének egyik alap­pil­lé­re, bár az emo­ci­o­ná­lis kö­tő­dés is fon­tos sze­re­pet ját­szik. Ne­héz el­kép­zel­ni, hogy va­la­ki se­gít­sé­get re­mél egy ro­ko­ná­tól, aki­vel év­ti­ze­de­kig tar­tó vi­szály­ko­dást foly­tat­nak, nem csu­pán azért, mert a köz­tük lé­vő in­ter­ak­ci­ók meg­sza­kad­tak, ha­nem a vis­­sza­vá­gás­tól va­ló fo­lya­ma­tos fé­le­lem mi­att is, amely a bi­za­lom ki­nyil­vá­ní­tá­sá­nak ak­tu­sát te­szi fö­lös­le­ges­sé, ha­csak egy má­sik kap­cso­lat (több­nyi­re ba­rá­ti), köz­ve­tí­tő­ként át nem hi­dal­ja a két fél kö­zöt­ti tá­vol­sá­got. A bi­za­lom szá­mos té­nye­ző alap­ján ala­kít­ja a ro­ko­nok kö­zöt­ti sze­mé­lyes kap­cso­la­to­kat. Ezek kö­zé tar­to­zik az egy­más­sal va­ló sze­mé­lyes ta­lál­ko­zá­sok gya­ko­ri­sá­ga, egy­más­tól va­ló tér­be­li tá­vol­sá­guk, vé­le­mény­kü­lönb­sé­gek meg­lé­te vagy hi­á­nya, egy­más­hoz vi­szo­nyí­tott ha­tal­mi, tár­sa­dal­mi és gaz­da­sá­gi po­zí­ci­ó­juk. E té­nye­zők sok­sze­rű­sé­ge mi­att, és ami­att a fo­lya­ma­tos igye­ke­zet mi­att, hogy az ér­dek­ből tör­té­nő és az ér­zel­mek ál­tal be­fo­lyá­solt vi­sel­ke­dés közt az egyé­nek meg­ta­lál­ják a kö­zép­utat, a bi­za­lom nem szük­ség­sze­rű­en a ro­ko­ni kap­cso­la­tok egyet­len meg­ha­tá­ro­zó ele­me.

Csa­lá­don és fa­lun be­lü­li kap­cso­la­tok

Ant­ro­po­ló­gi­ai ta­nul­má­nyok so­ra bi­zo­nyít­ja, hogy az ál­la­mi szo­ci­a­liz­mus meg­szű­né­se gyak­ran a szo­li­da­ri­tás és a tár­sa­dal­mi együtt­mű­kö­dés meg­sza­kí­tá­sát és a kö­zös­sé­gi in­ter­ak­ció csök­ke­né­sét von­ta ma­ga után (Kaneff 1996; Pine 1996; Hann 2002).
Pine egy dél-len­gyel­or­szá­gi hegy­vi­dé­ki kö­zös­ség­ről szó­ló ta­nul­má­nyá­ban ki­hang­sú­lyoz­za, hogy 1989 után a fa­lu­si­ak (kü­lö­nö­sen a nők) vis­­sza­hú­zód­tak az ott­ho­na­ik­ba (Pine 2002:104). Ezt a je­len­sé­get a ter­me­lés szo­ci­a­lis­ta vi­szo­nya­i­nak a meg­szű­né­sé­vel hoz­za a ku­ta­tó kap­cso­lat­ba. A múlt­ban a nők hely­ze­te mint gaz­da­sá­gi és rep­ro­duk­ci­ós ter­me­lő­ké meg­erő­sö­dött a tár­sa­da­lom­ban. Ma vi­szont, ami­kor a ház­tar­tás a min­den­na­pi túl­élé­si stra­té­gi­ák szín­hely­évé vált, a csa­lád je­len­tő­sé­ge nőtt meg, és ez egy­ben a csa­lád­tag­ok kö­zöt­ti szo­li­da­ri­tás és ös­­sze­fo­gás kon­szo­li­dá­lá­sá­hoz is ve­ze­tett.
Ki­rály­fa ese­te kis­sé el­tér a fen­ti pél­dá­tól. Ki­rály­fa la­kói is pa­na­szol­ják, hogy 1989 után ke­ve­sebb lett az al­ka­lom a min­den­na­pi tár­sa­dal­mi in­ter­ak­ci­ó­ra, és a csa­lád, a ro­kon­sá­gon be­lü­li kap­cso­lat­rend­szer új­ra na­gyobb te­ret ka­pott. Azon­ban ez a „vis­­sza­hú­zó­dás” nem von­ta ma­ga után a kol­lek­tív élet meg­szű­né­sét. Az 1989-es vál­to­zá­sok nem je­len­tet­ték azt, hogy a csa­lád vált vol­na az egye­dü­li for­rá­sá­vá a tár­sa­dal­mi bi­za­lom­nak egyéb tár­sa­dal­mi in­téz­mé­nyek­kel szem­ben. A sze­rep­lők­nek al­kal­maz­kod­ni­uk kel­lett a meg­vál­to­zott kö­rül­mé­nyek­hez, és ez azok­nak az ér­té­kek­nek, kog­ni­tív ori­en­tá­ci­ók­nak és stra­té­gi­ák­nak a meg­kér­dő­je­le­zé­sét je­len­tet­te, ame­lyek az elő­ző po­li­ti­kai rend­szer­nek a jel­lem­zői vol­tak (Hann 2002). Ezért, ami­kor a ház­tar­tás gaz­da­sá­gi túl­élé­se van koc­kán, mind­azon kö­te­le­zett­sé­gek, emó­ci­ók és ra­ci­o­ná­lis szá­mí­tá­sok­nak a rend­sze­re, ame­lye­ken a bi­za­lom alap­szik, je­len­tős mér­ték­ben ki­hang­sú­lyo­zód­hat.
El­mond­hat­juk, hogy a bi­za­lom há­rom szin­ten épít­ke­zik: emo­ci­o­ná­lis, mo­rá­lis és instru­men­tá­li­san ra­ci­o­ná­lis szin­ten. Ez azt je­len­ti, hogy a min­den­na­pi te­vé­keny­sé­ge­ik fo­lya­mán az em­be­rek a vá­lasz­tás és a stra­té­gia­al­ko­tás komp­lex fo­lya­ma­tát kö­ve­tik. Az emo­ci­o­ná­li­san re­a­gá­lók mé­lyen gyö­ke­re­ző bi­zal­mat­lan­sá­gu­kat, ame­lyet a posztszo­ci­a­lis­ta transz­for­má­ci­ó­val szem­ben érez­nek, ki­ve­tít­he­tik a min­den­na­pi em­ber­kö­zi kap­cso­la­ta­ik­ra. Ez kész­te­ti a fa­lu­si­a­kat ar­ra, hogy ál­ta­lá­nos ag­gó­dá­su­kat a je­len­nel kap­cso­lat­ban és a bi­zal­mat­lan­sá­gu­kat a töb­bi fa­lu­be­li iránt nyil­vá­no­san ki­fe­je­zés­re jut­tas­sák.
A má­sik ol­da­lon ugyan­ez az ag­go­da­lom a posztszo­ci­a­lis­ta át­ala­ku­lás­sal kap­cso­lat­ban erő­sí­ti meg a csa­lá­don be­lü­li kap­cso­la­tok fon­tos­sá­gát, ez­zel is ki­emel­ve azt a gon­do­la­tot, hogy a csa­lád ér­de­ke­it előny­be kell ré­sze­sí­te­ni ah­hoz, hogy a csa­lád és a ro­kon­ság túl­élé­se (és hasz­na) biz­to­sít­va le­gyen. A fami­li­a­riz­mus azon­ban nem he­lyet­te­sí­ti a min­den­nap­ok kö­zös­sé­gi bi­zal­mát a fa­lu­be­li­ek kö­zött. A fami­li­a­riz­mus itt a fa­lu la­kó­i­nak az em­ber­köz­ti kap­cso­lat­rend­szer ér­té­ké­nek stra­té­gi­ai meg­fon­to­lá­sá­nak a ki­fe­je­zé­se (Torsello 2003).
Ami a fa­lu­si­ak gaz­da­sá­gi tu­laj­do­na­ik­nak (föld, gé­pek, mun­ka­erő vagy me­ző­gaz­da­sá­gi ter­mé­kek) a hasz­ná­la­tát il­le­ti, az is új­ra di­men­zi­o­nál­va le­het an­nak szem­pont­já­ból, mi­lyen tár­sa­dal­mi kap­cso­la­tok­ba szük­sé­ges be­fek­tet­ni az adott pil­la­nat­ban (Torsello 2003). A csa­lá­di föld meg­mű­ve­lé­sét pél­dá­ul gyak­ran sok­kal in­kább olyan tár­sa­dal­mi mint csu­pán gaz­da­sá­gi te­vé­keny­ség­nek le­het te­kin­te­ni, amely a ro­kon­sá­gon be­lü­li köl­csö­nös­ség­nek, re­cip­ro­ci­tás­nak, mun­ka­erő és ter­mék­cse­ré­nek komp­lex rend­sze­rét is ma­gá­ba fog­lal­ja. A hos­­szú tá­vú ra­ci­o­na­li­tás, amely ezek­nek a dön­té­sek­nek a hát­te­ré­ben hú­zó­dik, az a gon­do­lat, amely sze­rint a ro­kon­sá­gi kap­cso­la­tok és bi­za­lom a köl­csö­nös se­gít­ség ál­tal szi­lár­dul­nak. A nyúj­tott se­gít­sé­gért ha­son­ló vi­szon­zást le­het el­vár­ni. Csu­pán gaz­da­sá­gi, rö­vid tá­vú ér­de­kek szem­pont­já­ból ez az in­kább tár­sa­dal­mi mint gaz­da­sá­gi tu­laj­don­ba va­ló be­fek­te­tés hát­rá­nyok­kal is jár: a mun­ka­erő túl­sá­gos hasz­ná­la­ta, aján­dé­ko­zás, gya­ko­ri mun­ka­erő és gép­köl­csön­zés ve­szély­be so­dor­hat­ja a ház­tar­tás ter­me­lé­si fo­lya­ma­tát. A fa­lu­si­ak azon­ban úgy tű­nik, ké­szek ezek­re a koc­ká­za­tok­ra an­nak a hos­­szabb tá­vú ha­szon­nak a re­mé­nyé­ben, amely a ro­kon­sá­gon be­lü­li kap­cso­la­tok „ak­tív” fenn­tar­tá­sá­ból ered­het.
A bi­za­lom­nak a kü­lön­bö­ző mó­don va­ló hasz­ná­la­ta a tár­sa­dal­mi be­fek­te­tés hosz­­szú vagy rö­vid tá­vú jel­le­ge sze­rint jel­zi a ki­nyil­vá­ní­tott bi­zal­mat­lan­ság funk­ci­ó­ját a fa­lu­si tár­sa­da­lom­ban. Az em­be­rek han­goz­tat­ják: az, hogy nem tud­nak bíz­ni a fa­lu­be­li tár­sa­ik­ban az 1989 utá­ni vál­to­zá­sok­nak tud­ha­tó be. Az 1531 lel­ket szám­lá­ló kö­zös­ség­ben azon­ban nincs olyan csa­lád, aki­nek ne len­ne ro­ko­ni kap­cso­la­ta a fa­lun be­lül. Ez azt is je­lent­het­né, hogy a fa­lu­be­li­ek­kel szem­ben ér­zett bi­zal­mat­lan­ság té­nyét egyen­lő­nek te­kint­het­nénk a csa­lád­dal szem­ben ér­zett bi­zal­mat­lan­ság­gal. Ha ki­tá­gít­juk a „ro­ko­nok” ka­te­gó­ri­á­ját, ak­kor ez ma­gá­ba fog­lal­hat­na sok más fa­lu­be­lit is az ott­ho­ni szfé­rán kí­vül. 9
A fa­lu la­kói ún. kog­ni­tív tér­ké­pe­ket „szer­kesz­te­nek”, ame­lyek alap­ján az­tán vá­lasz­ta­nak úgy a biz­ton­sá­gos és a bi­zony­ta­lan bi­za­lom kö­zött, mint a rö­vid és a hosz­­szú tá­vú ér­de­kek kö­zött. Az­zal, hogy az em­be­rek szó­ban is ki­fe­je­zik a bi­zal­mat­lan­sá­gu­kat a töb­bi fa­lu­be­li­vel szem­ben, a fa­lu la­kói ké­pe­sek va­la­men­­nyi­re vé­del­met te­rem­te­ni ma­guk ré­szé­re a min­den­nap­ok elő­re­lát­ha­tat­lan­sá­ga­i­val szem­ben.

Be­fe­je­zés

A bi­za­lom és bi­zal­mat­lan­ság hasz­nos fo­gal­mak­nak bi­zo­nyul­nak, ami­kor azt ír­juk le, hogy az egyé­nek mi­lyen mó­don struk­tu­rál­ják cse­le­ke­de­te­i­ket, il­let­ve mi­lyen mó­don oszt­ják meg má­sok­kal a tár­sa­dal­mi va­ló­ság­ról szó­ló el­kép­ze­lé­se­i­ket. A bi­za­lom, amely egy­más­ra utalt­sá­gon ala­pu­ló kap­cso­la­tot lé­te­sít a kö­zös cé­lon osz­to­zó fe­lek kö­zött, az ér­de­kek­re és instru­men­ta­li­tás­ra fek­te­tett hang­súlyt von­ja ma­ga után, és egy sor köl­csö­nös el­vá­rást va­la­mint kö­te­le­zett­sé­get éb­reszt mind­két fél ol­da­lá­ról. Ezek a kö­zös­ség alap­el­vei és sza­bá­lyai alap­ján de­fi­ni­á­lód­nak. Ez az a pont, ami mi­att Ban­fi­eld meg­kö­ze­lí­té­se hát­rá­nyai el­le­né­re meg­őriz­te hasz­nál­ha­tó­sá­gát (Banfield 1958). Az az étosz, amely Mon­teg­ra­no la­ko­sa­it Ban­fi­eld el­mon­dá­sa sze­rint a min­den­nap­ja­ik túl­élé­sé­re ösz­tö­nöz­te, il­let­ve ar­ra in­dít­tat­ta, hogy „el­ma­ra­dott­sá­guk”-­ból a le­he­tő leg­job­bat hoz­zák ki, a tár­sa­dal­mi in­ter­ak­ci­ók – a cse­lek­vő egyé­nek ál­tal fel­is­mert – fon­tos­sá­gán nyug­szik. Az egyé­nek és in­téz­mé­nyek irá­nyá­ba ta­nú­sí­tott mély­sé­ges bi­zal­mat­lan­ság egyi­ke az egyé­nek ál­tal pro­du­kált re­ak­ci­ók­nak, ame­lyek­kel a fa­lu­si­ak min­den­na­pos éle­tük so­rán a sze­gény­ség és gaz­da­sá­gi ín­ség kö­rül­mé­nye­i­re vá­la­szol­nak. Az egyé­nek tár­sa­dal­mi éle­té­nek min­den egyes rész­le­té­ben a bi­za­lom fo­rog koc­kán, mi­vel a gaz­da­sá­gi for­rá­sok szű­kös­sé­ge mi­att az egyé­nek a tár­sa­dal­mi in­ter­ak­ci­ó­ban lát­ják csa­lád­juk túl­élé­sé­nek le­he­tő­sé­gét. Ilyen kö­rül­mé­nyek kö­zött nincs le­he­tő­ség a „vak” és ab­szo­lút bi­za­lom gya­kor­lá­sá­ra, mi­vel a (tár­sa­dal­mi és gaz­da­sá­gi) ja­vak hi­á­nyoz­nak az egyé­nek éle­té­ből. Ugyan­ak­kor a bi­zal­mat­lan­ság kö­te­le­zett­sé­get éb­reszt az in­ter­ak­ció sze­rep­lő­i­ben, amely nem apá­ti­á­ban vagy pas­­szi­vi­tás­ban nyil­vá­nul meg, ha­nem a bi­zony­ta­lan­ság és hi­ány ál­ta­lá­nos kö­rül­mé­nyei kö­zött va­ló bol­do­gu­lás egy ak­tív mód­já­ban.
Ki­rály­fa la­kói a tár­sa­dal­mi kap­cso­la­tok fon­tos­sá­gá­ra úgy te­kin­te­nek, mint a nagy tör­té­nel­mi vál­to­zá­sok­hoz va­ló al­kal­maz­ko­dás stra­té­gi­á­já­ra. Mily mó­don le­het­ne te­hát ér­tel­mez­ni a ki­nyil­vá­ní­tott bi­zal­mat­lan­ság do­mi­náns je­len­lét­ét a kö­zös­ség­ben? Inst­ru­men­tá­lis ér­te­lem­ben a csa­lád­tag­ok szük­ség ese­tén po­ten­ci­á­li­san a leg­jö­ve­del­me­zőbb for­rá­sai a se­gít­ség­nek. Hi­szen a ro­ko­ni kap­cso­lat az min­dig „vér­kap­cso­lat”. Más­fe­lől vi­szont a csa­lá­di kap­cso­la­to­kon va­ló túl­sá­gos hang­súly­nak lé­tez­nek hát­rá­nyai is. A vi­sel­ke­dés meg­kö­ve­se­dett eti­kett­je és a fá­rad­sá­gos tár­sa­dal­mi kap­cso­la­tok fenn­tar­tá­sa ne­ga­tív emó­ci­ók fel­hal­mo­zá­sá­hoz ve­zet­het, amely az­tán ve­szély­be so­dor­hat­ja a ro­ko­ni kap­cso­la­tok ér­zé­keny rend­sze­rét.
A ro­kon­sá­gon kí­vü­li, fa­lun be­lü­li kap­cso­la­to­kat más­faj­ta tár­sa­dal­mi mo­men­tum jel­lem­zi: ezek nem olyan hos­­szú tá­vú­ak, mint a ro­kon­sá­gon be­lü­li kap­cso­la­tok. Az em­be­rek kü­lön­bö­ző szin­ten hasz­nál­hat­ják az inst­ru­men­tá­lis bi­zal­mat an­nak függ­vé­nyé­ben, men­­nyi időt (és fá­rad­sá­got) in­vesz­tál­tak a tár­sa­dal­mi kap­cso­la­tok­ba. A má­sik ol­da­lon azon­ban, még ha az emo­ci­o­ná­lis súly ki­sebb is a ro­kon­sá­gon kí­vü­li kap­cso­la­tok­ban, mint ami­lyen a csa­lá­don be­lü­li kap­cso­la­tok­ban, a ro­kon­sá­gon kí­vü­li kap­cso­la­tok ki­szá­mít­ha­tat­lan­sá­ga is meg­nö­vek­szik. Ily mó­don az egyé­nek kö­zöt­ti tá­vol­ság nö­ve­ke­dé­sé­vel a meg­bíz­ha­tó­ság kog­ni­tív (és mo­rá­lis) tér­ké­pe is ös­­sze­tet­teb­bé vá­lik. Ezen a pon­ton a bi­zal­mat­lan­ság hasz­ná­la­ta stra­té­gi­ai fon­tos­sá­gú­vá vál­hat, és a ki­nyil­vá­ní­tott bi­zal­mat­lan­ság a fa­lu la­ko­sai kö­zött nem az egye­sü­le­tek vagy kol­lek­tív ak­ci­ók pol­gá­ri for­má­i­nak a hi­á­nyát tük­rö­zi, ahogy azt né­hány el­mé­let alá tű­nik tá­masz­ta­ni.
A bi­zal­mat­lan­ság hasz­ná­la­ta an­nak a kü­lön­bö­ző szin­tek kö­zött ta­lál­ha­tó fe­szült­sé­gek ki­fe­je­zés­re jut­ta­tá­sa, ame­lye­ken a bi­za­lom alap­szik, és ame­lyek se­gít­sé­gé­vel az fenn­tart­va van. A bi­zal­mat­lan­ság cél­irá­nyos hasz­ná­la­tá­val a fa­lu­si­ak ké­pe­sek egyen­súlyt te­rem­te­ni a sze­mé­lyes ér­de­kek kö­ve­té­se és a bi­za­lom tár­sa­dal­mi-kog­ni­tív konst­ruk­ci­ó­ja kö­zött. Így a bi­zal­mat­lan­ság a bi­za­lom­nak a ki­egé­szí­tő­jé­vé vá­lik, és egy­ben az em­be­rek egy­más­hoz va­ló kö­tő­dé­sé­nek a meg­te­rem­té­sé­nek az esz­kö­zé­vé a bi­zony­ta­lan idők­ben.

Fel­hasz­nált iro­da­lom

Banfield, E. C.: The Moral Basis of a Bac­kward Society. Glencoe, Free Press, 1958.
Bjornskow, Christian: Poli­cy impli­ca­ti­ons of social capi­tal in post-communist Europe. Is Slo­ve­nia dif­fe­rent from the rest? www.sigov.si/zmar/conference2002/pdf/njornskov.pdf
Bougarel, Xavi­er et al. : Local level insti­tu­ti­ons and social capi­tal study. Fin­dings and recommendations. World Bank Report. Vol.II, June 2002.
Cen­zus 2001. Sèí­ta­nie obyvate¾ov, domov a bytov. Bratislava, Šta­tis­tic­ký Úrad Slo­ven­skej Republiky, 2001.
Fare­well to the Socia­list ‘Other’. In.: Postsocialism. Ideals, Ideo­lo­gi­es and Prac­ti­ces in Eurasia. Ed.: C. M. Hann, Lon­don, Routledge, 2002, 1–11. p.
Hann, Chris M.: Introduction. In.: Ci­vil society. Chal­len­ging wes­tern models. Eds.: Hann, C. M. and Dunn, E., Lon­don, Routledge, 1996, 1–47. p.
Kaneff, D.: Respons­es to ‘democratic’ land reforms in a Bul­ga­ri­an village. In.: Sur­vi­ving Postsocialism: Local Stra­te­gi­es and Regi­o­nal Respons­es in Eas­tern Euro­pe and the For­mer Sovi­et Union. Lon­don, Routledge, 1996, 85–114. p.
Lovell, David W.: Trust and the poli­tics of postcommunism. Com­mu­nist and Postcom­mu­nist Studies. Vol. 34, 2001, 27–38. p.
Marsh, Christopher: Making Rus­si­an democ­ra­cy work. Social capital, eco­no­mic deve­lop­ment and democratization. Stu­di­es in Rus­si­an History. Vol. 4, Lewiston, The Edwin Mel­len Press, 2000.
Misztal, B.: Informality. Social The­o­ry and Con­tem­po­ra­ry Practice. Lon­don, Routledge, 2001.
Pine, Frances: Re-defining Women’s Work in Rural Poland. In .: After Socialism. Land Re­form and Social Chan­ge in Eas­tern Europe. Ed.: Abrahams, Ox­ford, Ber­ghahn Books, 1996, 133–155. p.
Raiser, M.–Hearpfer, Ch.–Noworthym, T.–Wallace, C.: Social capi­tal in transition: a first look at the evidence. Wor­king paper 61., Euro­pe­an Bank for Recon­struc­ti­on and Development, 2001.
Ret­re­at to the Household? Gen­de­red Doma­in in Postso­ci­a­list Poland. In.: Postsocialism. Ideals, Ideo­lo­gi­es and Prac­ti­ces in Eurasia. Ed.: C. M. Hann, Lon­don, Routledge. 2002, 95–113. p.
Rose-Ackernan, S.: Trust and Hones­ty in Post-Socialist Societies. Kyklos. 54. 2001, 415–44. p.
Sztompka, P.: Trust: A Socio­lo­gi­cal Theory. Camb­rid­ge, Camb­rid­ge Uni­ver­si­ty Press, 1999.
Torsello, D.: Trust, pro­per­ty and social chan­ge in a sout­hern Slo­va­ki­an village. Münster, LIT, 2003.

Veres Valér: Jövotervek a kisebbségi magyar és a többségi fiatalok körében a társadalmi-származási háttér kontextusában

A fi­a­ta­lok hely­ze­té­nek vizs­gá­la­tá­ban igen fon­tos kér­dés a jö­vő­ter­ve­zés, az élet­út­juk el­kö­vet­ke­ző sza­ka­szá­nak vizs­gá­la­ta. Eb­ben a ta­nul­mány­ban a Ma­gyar­or­szág­gal ha­tá­ros or­szá­gok ma­gyar­lak­ta ré­gi­ó­i­nak 15–29 éves né­pes­sé­gét vizs­gál­tuk, a Mo­za­ik 2001 ku­ta­tás ma­gyar és több­sé­gi almin­tái alap­ján. Elem­zé­se­ink so­rán a fi­a­ta­lok tár­sa­dal­mi-szár­ma­zá­si hát­te­ré­nek sa­já­tos­sá­ga­it fi­gye­lem­be vé­ve a kö­vet­ke­ző­ket sze­ret­nénk fel­tár­ni:
• Mely fi­a­ta­lok­nak van el­gon­dolt jö­vő­ter­ve, jö­vő­ter­ve­zé­sük mi­lyen pri­o­ri­tá­so­kat tar­tal­maz, mi­lyen­nek lát­ják a ki­lá­tá­sa­i­kat?
• Men­­nyi­re tük­rö­ző­dik az if­jú­sá­gi kor­szak­vál­tás a fi­a­ta­lok élet­ese­mé­nye­i­nek ter­ve­zé­sé­ben, az is­ko­lai if­jú­sá­gi élet­sza­kasz ki­to­ló­dá­sá­ban, a csa­lád­ala­pí­tás és az az­zal já­ró ese­mé­nyek ki­to­ló­dá­sá­ban?
• Te­rü­le­ti­leg hol, szü­lő­föld­ön vagy Ma­gyar­or­szá­gon, eset­leg más or­szá­gok­ban kép­ze­lik el a jö­vő­jü­ket?
A szo­ci­o­ló­gi­ai szak­iro­da­lom igen gaz­dag és sok­ré­tű tám­pon­tot kí­nál ar­ra vo­nat­ko­zó­lag, hogy mi­lyen té­nye­zők be­fo­lyá­sol­ják a fi­a­ta­lok jö­vő­ter­ve­zé­sét. Mint ál­ta­lá­nos ke­re­tet J. Zin­nec­ker el­mé­le­tét hasz­nál­juk fel, szem­lé­le­té­ben a fi­a­ta­lok if­jú­sá­gi élet­sza­ka­sza je­len­tős mér­ték­ben osztá­lys­pe­ci­fi­ku­san meg­ha­tá­ro­zott. A to­vább­ta­nu­lá­si idő, te­hát az is­ko­lai if­jú­sá­gi kor­szak hos­­sza és tar­tal­ma, a fi­a­ta­lok ér­dek­lő­dé­si kö­re je­len­tő­sen be­ha­tá­ro­ló­dik a szü­lői csa­lád anya­gi hely­ze­té­ből és tár­sa­dal­mi po­zí­ci­ó­já­ból adó­dó élet­szem­lé­let és ki­lá­tá­sok ál­tal (Zinnecker 1993). Ter­mé­sze­te­sen en­nek el­len­fo­lya­ma­ta az inter­ge­ne­rá­ci­ós tár­sa­dal­mi mo­bi­li­tás, ami­kor is a fi­a­ta­lok ép­pen hogy ki­lép­nek a szü­lők tár­sa­dal­mi ré­teg­hely­ze­té­ből. E két je­len­ség egy­szer­re ar­ti­ku­lál­ja a fi­a­ta­lok élet­pá­lyá­ját. Egy má­sik ál­ta­lá­nos ke­ret, ami a ke­let-kö­zép-eu­ró­pai tár­sa­dal­mak if­jú­sá­gát kü­lön be­fo­lyá­sol­ja a tár­sa­dal­mi-gaz­da­sá­gi át­me­net a terv­gaz­da­ság­ra épü­lő állam­szo­ci­a­lis­ta dik­ta­tú­rák­ról a pi­ac­gaz­da­ság­ra épü­lő de­mok­rá­ci­ák­ra. Eb­ben a fo­lya­mat­ban az if­jú­ság sa­já­tos sze­re­pet kap, egy­részt, mert a rend­szer­vál­tás si­ke­res­sé­gé­nek van­nak ge­ne­rá­ció­vál­tás­sal kap­cso­la­tot ös­­sze­füg­gé­sei, más­részt pe­dig a kü­lön­bö­ző or­szá­gok kö­zöt­ti gaz­da­sá­gi-tár­sa­dal­mi el­té­ré­sek is sze­re­pet ját­sza­nak (Eyal–Szelényi–Townsley 2001). Vé­gül, de nem utol­só sor­ban a fi­a­ta­lok jö­vő­ter­ve­i­nek meg­ha­tá­ro­zó té­nye­ző­je a he­lyi tár­sa­da­lom gaz­da­sá­gi ál­la­po­ta, a ma­gyar ok­ta­tás és kul­tú­ra in­téz­mé­nye­sült­sé­ge, a glo­ba­li­zá­ció be­ha­to­lá­sá­nak szint­je és a he­lyi re­ak­ci­ók, a ma­gyar fi­a­ta­lok­nak a több­ség­hez va­ló vi­szo­nya, és hogy ezen be­lül ho­gyan ar­ti­ku­lá­lód­nak az if­jú­sá­gi élet­pá­lyák. A ma­gyar fi­a­ta­lok szá­má­ra to­váb­bi ki­hí­vást je­lent Ma­gyar­or­szág kö­zel­sé­ge és azok a dön­té­sek, ame­lyek a szo­ci­á­lis ös­­sze­ha­son­lí­tá­sok rend­sze­ré­ben (a he­lyi cent­ru­mok és pe­ri­fé­ri­ák, va­la­mint a ma­gyar­or­szá­gi cent­rum, Bu­da­pest) hoz­nak meg.

A fi­a­ta­lok tár­sa­dal­mi-szár­ma­zá­si hely­ze­te ré­gi­ón­ként

A tár­sa­dal­mi-szár­ma­zá­si hát­te­ret mint a tág ér­te­lem­ben vett tár­sa­dal­mi struk­tú­rát fog­juk meg­ra­gad­ni. Be­le­tar­to­zik eb­be a ré­gió, ahol él, az et­ni­kai kö­zös­ség, ami mind­vé­gig ar­ti­ku­lál­ni fog­ja elem­zé­sün­ket, a te­le­pü­lés tí­pu­sa, a szü­lők és a fi­a­ta­lok mun­ka­er­őpi­a­ci po­zí­ci­ó­ja és is­ko­lá­zott­sá­gi szint­je, a csa­lád anya­gi hely­ze­te, ame­lyet a jobb ös­­sze­ha­son­lí­tás ér­de­ké­ben a csa­lád, il­let­ve a fi­a­tal ál­tal bir­to­kolt tar­tós hasz­ná­la­ti cik­kek­kel és va­gyon­tár­gyak­kal operacionalizáltunk. Az anya­gi hely­zet szub­jek­tív meg­íté­lé­sét, va­la­mint az elé­ge­dett­sé­gi szin­tet is fi­gye­lem­be fog­juk ven­ni, hi­szen ezek igen fon­to­sak a jö­vő­ter­vek ala­kí­tá­sá­ban, mi­vel tük­rö­zik a tár­sa­dal­mi, anya­gi hely­zet és az igény­szint kö­zöt­ti vi­szonyt is.
Az er­dé­lyi vi­szo­nyok­ból ki­in­dul­va, ahol a Kár­pát-me­den­cé­ben élő ha­tá­ron tú­li ma­gyar fi­a­ta­lok mint­egy 60–65%-a él, tud­juk, hogy a ma­gyar­ság az el­ső vi­lág­há­bo­rú előtt elő­nyö­sebb tár­sa­dal­mi ré­teg­ző­dé­si struk­tú­rá­val ren­del­ke­zett, mint a he­lyi több­ség, míg ez az ál­la­pot a kom­mu­niz­mus vé­gé­re meg­for­dult. A rend­szer­vál­tás fo­lya­ma­tá­ban a ma­gyar­ság pozi­ci­o­ná­lis hát­rá­nyát fo­lya­ma­to­san csök­ken­ti, ám egyes fog­lal­ko­zá­si stá­tusz­cso­por­tok­ban ez igen hos­­szas és nem fe­szült­ség­men­tes fo­lya­mat (Ve­res 2003b). Ez az ál­la­pot­le­írás alig­ha­nem a töb­bi ha­tá­ron tú­li ré­gi­ó­ban is ha­son­ló­an tör­tént, hi­szen a több­sé­gi ál­lam­nem­zet­hez tar­to­zás­ból a tri­a­no­ni vál­to­zá­sok kö­vet­kez­té­ben min­den­hol nem­ze­ti ki­sebb­ség­gé vál­tak, és sem a két vi­lág­há­bo­rú kö­zöt­ti, sem pe­dig az azt kö­ve­tő kom­mu­nis­ta dik­ta­tú­rák­ban nem volt lé­nye­ge­sen jobb sor­suk a tár­sa­dal­mi mo­bi­li­tás te­rén, mint az er­dé­lyi ma­gya­rok­nak. Az 1989–90-es vál­to­zá­so­kat kö­ve­tő­en pe­dig mind­egyik or­szág­ban ja­vult a ma­gya­rok ki­sebb­sé­gi és pozi­ci­o­ná­lis hely­ze­te, ha nem is egy­id­őben és ugyan­olyan ütem­ben. Mind­egyik or­szág­ban ki­épül­tek a de­mok­ra­ti­kus in­téz­mé­nyek, ame­lyek töb­bé-ke­vés­bé mű­köd­tek jól, vi­szont a sza­bad vá­lasz­tá­sok gya­kor­la­ta ered­mé­nye­ként a ma­gya­rok szám­ará­nyuk­nak meg­fe­le­lő­en be­ke­rül­tek a he­lyi és or­szá­gos dön­tés­ho­zó és vég­re­haj­tó tes­tü­le­tek­be, po­zí­ci­ók­ba, ez­ál­tal a ma­gya­rok tár­sa­dal­mi po­zí­ci­ói át­lag­ban ja­vul­tak, s nem csu­pán köz­vet­le­nül, ha­nem ezen tes­tü­le­tek mun­ká­já­nak ered­mé­nye­ként is.
Te­le­pü­lés­mé­ret sze­rint – amely a te­le­pü­lés­tí­pu­sok­nak is egy meg­ra­gad­ha­tó for­má­ja – a kár­pát­al­jai, a fel­vi­dé­ki és a szé­kely­föl­di ma­gyar fi­a­ta­lok több mint 90%-a 5000 fő alat­ti, több­nyi­re fa­lu­si te­le­pü­lé­se­ken vagy 50 000 fő alat­ti kis­vá­ros­ok­ban él. Eh­hez ha­son­ló el­osz­lás­ban él­nek a kár­pát­uk­rán­ok is. A vaj­da­sá­gi ma­gya­rok 70%-a él 50 000 fő alat­ti te­le­pü­lé­se­ken, a töb­bi kö­ze­pes mé­re­tű, 200 000 fő alat­ti vá­ro­sok­ban. A vaj­da­sá­gi szlá­vok (na­gyobb­részt szer­bek) fe­le él kis­vá­ros­ok­ban és fal­vak­ban, a töb­bi kö­ze­pes vá­ro­sok­ban. Nagy­vá­ros­ok­ban je­len­tős arány­ban a dé­li szlo­vá­kok él­nek, a po­zso­nyi és kas­sai szlo­vák­ság­nak kö­szön­he­tő­en, va­la­mint a bel­ső-er­dé­lyi ma­gya­rok és ro­má­nok.

1. áb­ra. A vá­la­szo­lók el­osz­lá­sa almin­tán­ként a te­le­pü­lé­sek la­kos­ság­szá­ma alap­ján

A min­tá­ba be­ke­rült fi­a­ta­lok szü­lei is­ko­lá­zott­ság sze­rint nem ké­pez­nek fel­tét­le­nül rep­re­zen­ta­tív min­tát a ré­gió fel­nőtt la­kos­sá­gá­nak is­ko­lá­zott­sá­gá­ra vo­nat­ko­zó­an. Min­den­eset­re meg­ál­la­pít­hat­juk, hogy a ro­má­ni­ai, a vaj­da­sá­gi ma­gyar és a szlo­vá­ki­ai ma­gyar apák szá­mot­te­vő ré­szé­nek nincs sem­mi­lyen szak­ké­pe­sí­té­si vég­zett­sé­ge. A fel­ső­fo­kú vég­zett­ség­gel ren­del­ke­zők ará­nya kü­lö­nö­sen ott ala­csony, ahol kü­lön­ben is rurá­lis jel­le­gű vagy kis­vá­ro­si te­le­pü­lé­se­ken él a né­pes­ség zö­me, így a szé­kely­föl­di, a kár­pát­al­jai és a fel­vi­dé­ki ma­gya­rok kö­ré­ben. Az anyák is­ko­lai vég­zett­sé­ge ál­ta­lá­ban ala­cso­nyabb a fér­fi­a­ké­nál, a szak­kép­zett­ség nél­kü­li­ek ará­nya át­lag­ban 10%-kal töb­ben van­nak, a fel­ső­fo­kú vég­zett­ség­gel ren­del­ke­zők ará­nya pe­dig 4–5%-kal ala­cso­nyabb.

1. táb­lá­zat. Apa is­ko­lá­zott­sá­ga almin­tán­ként

A gaz­da­sá­gi­lag aktiv apák kö­ré­ben Er­dély­ben a leg­na­gyobb a mun­ka­nél­kü­li­ség, 12% kö­rü­li min­den almin­ta ese­té­ben, en­nél né­mi­képp ki­sebb, de je­len­tős, 10% kö­rü­li a mun­ka­nél­kü­li­ség a fel­vi­dé­ki ma­gyar apák kö­ré­ben. Más­hol ez ala­cso­nyabb. Ma­gas vi­szont az al­kal­mi mun­kák­ból vagy fe­ke­te­mun­ká­ból élők ará­nya (15–17%) Kár­pát­al­ján, de ezek ará­nya je­len­tős, 8%-ot tesz ki a szé­kely­föl­di apák kö­ré­ben is. A vál­lal­ko­zók cso­port­já­ba azok is be­le­tar­toz­nak, akik csa­lád­tag­ként dol­goz­nak, és nem ők a köz­vet­len tu­laj­do­no­sok, il­let­ve a jö­ve­del­me­i­ből (osz­ta­lék­ból, ban­ki ka­ma­tok­ból) élők is. Itt a nagy több­sé­get kis­vál­lal­ko­zók és önál­ló ipa­ro­sok al­kot­ják. Az apák igen kis arány­ban dol­goz­nak me­ző­gaz­da­sá­gi önál­ló­ként, a Szé­kely­föld ki­vé­te­lé­vel 1–6% kö­zött mo­zog­nak. Ez is jól mu­tat­ja, hogy az apák fog­lal­ko­zá­si meg­osz­lá­sa nem tük­rö­zi a fel­nőtt né­pes­ség fog­lal­ko­zá­si struk­tú­rá­ját, hi­szen a gaz­dál­ko­dók ará­nya több ré­gi­ó­ban is a 20%-ot is meg­ha­lad­ja. A ma­gya­rá­zat az le­het, hogy a me­ző­gaz­da­ság­ban dol­go­zók zö­me az apák­nál idő­sebb ge­ne­rá­ci­ók kö­ré­ben iga­zán je­len­tős, kü­lö­nö­sen az 50 éven fe­letti­ek kö­ré­ben, akik­nek egy kis ré­szét kép­vi­se­li a min­ta (a 27–29 éve­sek szü­lei).

2. táb­lá­zat. A né­pes­ség el­osz­lá­sa almin­tán­kén a gaz­da­sá­gi­lag aktiv apák fog­lal­ko­zá­si stá­tu­sza sze­rint

2. áb­ra. A meg­kér­de­zett fi­a­ta­lok mun­ka­er­őpi­a­ci hely­ze­te almin­tán­ként

Ál­ta­lá­ban vé­ve a több­sé­gi fi­a­ta­lok na­gyobb arány­ban ta­nul­nak, mint a ma­gyar fi­a­ta­lok ugyan­ab­ban a ré­gi­ó­ban. Meg­lá­tá­som sze­rint az urba­ni­zál­tsá­gi szint az egyik leg­erő­sebb hát­tér­szem­pont a to­vább­ta­nu­lás­ban: az erő­seb­ben ur­ba­ni­zált kö­zös­sé­gek­ben, te­hát ott, ahol je­len­tős mér­ték­ben kö­ze­pes és nagy­vá­ros­ok­ban él­nek a fi­a­ta­lok, a ta­nu­lók ará­nya is ma­ga­sabb. En­nek egyik oka az esély­egyen­lőt­len­ség, ame­lyet a te­le­pü­lés­mé­re­tek hal­mo­zot­tan köz­ve­tí­te­nek: a kis te­le­pü­lé­se­ken gyen­ge szín­vo­na­lú az ok­ta­tás, a szü­lő­ket il­le­tő­en ki­sebb arány­ban van­nak a ma­ga­sabb isko­lá­zot­tsá­gú­ak és tár­sa­dal­mi stá­tu­szú­ak. Így a fi­a­ta­lok esé­lye a to­vább­ta­nu­lás­ra ki­sebb, mint a na­gyobb vá­ro­sok­ban. A két er­dé­lyi ma­gyar almin­ta ér­té­ke­it együtt kell ér­té­kel­ni, ugyan­is a nagy egye­te­mi köz­pon­tok mind Bel­ső-Er­dély te­rü­le­tén van­nak, így a szé­kely­föl­di egye­te­mis­ta ta­nu­ló fi­a­ta­lok je­len­tős ré­sze nem a szü­lő­föld­je, ha­nem a vá­lasz­tott lak­he­lye ré­gi­ó­já­ban je­le­nik meg.
Azok, akik be­fe­jez­ték a ta­nul­má­nya­i­kat a kö­vet­ke­ző is­ko­lai vég­zett­ség­gel ren­del­kez­nek:

3. táb­lá­zat. A ta­nul­má­nya­i­kat be­fe­je­zett fi­a­ta­lok is­ko­lá­zott­sá­ga

Szem­be­tű­nő­en ala­csony a fel­vi­dé­ki és a szé­kely­föl­di ma­gyar fi­a­ta­lok kö­ré­ben a fel­ső­fo­kú vég­zett­ség­gel ren­del­ke­zők ará­nya. Míg a szé­kely­föl­di­ek­nél ez a nagy­vá­ros­ok­ba és kül­föld­re va­ló re­gi­o­ná­lis el­ván­dor­lás ered­mé­nye, a fel­vi­dé­ki hely­zet­nek komp­le­xebb okai le­het­nek, me­lye­ket e ta­nul­mány­ban nem áll mó­dunk­ban fel­tár­ni.
A csa­lád anya­gi hely­ze­té­nek fel­tá­rá­sá­ra a tar­tós hasz­ná­la­ti cik­kek szá­mát vet­tük ala­pul. A vá­lasz­adók­tól meg­kér­dez­tük, hogy 15 tar­tós hasz­ná­la­ti cikk kö­zül me­lyek­kel ren­del­kez­nek, majd a sze­mély­gép­ko­csi­juk ko­rát és gyár­tá­si or­szá­gát kér­dez­tük meg. Fel­épí­tet­tünk egy súly­zott mu­ta­tót is, amely a sze­mély­gép­ko­csi jel­lem­ző­it fi­gye­lem­be vé­ve a cik­kek szá­má­nak in­de­xét nö­vel­het­te: ha­zai vagy volt szo­ci­a­lis­ta or­szág­be­li au­tó 1, nyu­ga­ti vagy más kon­ti­nen­sen gyár­tott már­kák 2 pon­tot ér­tek, eze­ket szo­roz­tuk 1–3 kö­zöt­ti ér­ték­kel az au­tó élet­ko­ra sze­rint: 10 év alat­ti au­tók ese­té­ben 3, 10–20 év kö­zöt­ti­ek­nél 2, en­nél ré­geb­bi­ek­nél 1 volt a szor­zó, így ma­xi­mum 6 pont­tal nö­vel­het­te az egyéb­ként 15-ös ma­xi­má­lis ér­té­ket.

4. táb­lá­zat. Tar­tós hasz­ná­la­ti cik­kek át­la­gos szá­ma almin­tán­ként

Az anya­gi hely­zet jól tük­rö­zi az or­szá­gok kö­zöt­ti ál­ta­lá­nos élet­szín­vo­nal­be­li el­té­ré­se­ket. A fel­vi­dé­ki (értsd dél-szlo­vá­ki­ai) szlo­vá­kok és a fel­vi­dé­ki ma­gya­rok ál­l­nak a leg­job­ban a csa­lád anya­gi hely­ze­te alap­ján, őket kö­ve­tik a vaj­da­sá­gi­ak és az er­dé­lyi­ek, majd a kár­pát­al­ja­i­ak zár­ják a sort. A sa­ját hasz­ná­la­tú 5 cikk­ből leg­több 2 van át­lag­ban a vaj­da­sá­gi több­sé­gi fi­a­ta­lok kö­ré­ben, meg­előz­ve ez­zel a szlo­vá­ko­kat is. Meg­jegy­zen­dő, hogy ezek a mu­ta­tók hos­­szabb idő alatt fel­hal­moz­ha­tó ter­mé­ke­ket tük­rö­zik, ezért nem tű­nik ki be­lő­lük a vaj­da­sá­gi­ak je­len­le­gi, va­ló­szí­nű­leg a fen­ti­nél hát­rá­nyo­sabb hely­ze­te. A jö­ve­del­mi vi­szo­nyok len­né­nek er­re al­kal­ma­sak, ám adat­fel­vé­te­li és ér­té­ke­lé­si szem­pont­ból igen sok prob­lé­mát vet fel a jö­ve­del­mek rög­zí­té­se, így csu­pán Ro­má­ni­á­ban rög­zí­tet­tük eze­ket, és nem áll mó­dunk­ban or­szá­gok kö­zöt­ti ös­­sze­ha­son­lí­tá­so­kat ten­ni.
Az anya­gi hely­zet szub­jek­tív meg­íté­lé­se nem tük­rö­zi szo­ro­san az „ob­jek­tív” kü­lönb­sé­ge­ket, ezek el­osz­lá­sát a Mo­za­ik 2001 gyors­je­len­té­sé­ből is­mer­he­tik meg (Mo­za­ik 2001).

Van-e jö­vő­ter­ve­zés és mi­re irá­nyul?

Zin­nec­ker ki­in­dul­va Bour­di­eu osz­tály­mo­dell­jé­ből a gaz­da­sá­gi és kul­tu­rá­lis tő­ke­vo­lu­men alap­ján al­só, kö­zép és fel­ső osz­tá­lyok, il­let­ve ezek kul­tu­rá­lis és gaz­da­sá­gi osz­tály­frak­ci­ói sze­rint a nyu­gat-eu­ró­pai jó­lé­ti tár­sa­dal­mak­ban há­rom jól el­kü­lö­ní­tett if­jú­sá­gi ha­bi­tust kü­lön­böz­te­tett meg, amely a csa­lá­di erő­for­rás­ok függ­vé­nyé­ben gaz­da­sá­gi és kul­tu­rá­lis osz­tály­frak­ci­ók sze­rint to­vább bont­ha­tó (Zinecker 1993a). Egy má­sik ta­nul­má­nyá­ban az 1980-as évek vé­gén J. Zin­nec­ker a tár­sa­dal­mi-szár­ma­zá­si hát­tér függ­vé­nyé­ben a fi­a­ta­lok jö­vő­jét il­le­tő­en az if­jú­sá­gi élet­sza­kasz ala­kí­tá­sá­ban az aláb­bi pers­pek­tí­vá­kat tar­tot­ta va­ló­szí­nű­nek, né­mi­képp mó­do­sít­va az ere­de­ti, me­re­vebb mo­dellt (Zinnecker 1993b: 39):
• Az if­jú­ság mint kul­tu­rá­lis újí­tó, a nagy­pol­gá­ri ér­tel­mi­ség „if­jú­ság­mí­to­sza” új, prog­res­­szív kön­tös­ben.
• Az if­jú­ság mint is­ko­lai és kép­zé­si pá­lya va­la­men­­nyi tár­sa­dal­mi ré­teg kö­ré­ben el­ter­jed, ám a kö­zép­osz­tá­lyi fi­a­ta­lok in­kább esz­köz­nek te­kin­tik a mun­ka­erő­pi­ac­ra va­ló be­ke­rü­lést il­le­tő­en, a fel­ső ré­te­gek if­jú­sá­ga pe­dig élet­for­ma­ként éli meg, mi­nél hos­­szab­bá ala­kít­va a ta­nu­ló if­jú­sá­gi élet­sza­kaszt.
• Az if­jú­ság mint sza­bad­idő- és fo­gyasz­tói kul­tú­ra, az if­jú­sá­gi élet­sza­kasz hedo­nisz­ti­kus ki­élé­se mint if­jú­ság­fo­ga­lom ki­szé­le­se­dik. A fo­gyasz­tói kul­tú­rák­kal va­ló azo­no­su­lás leg­na­gyobb sze­re­pet az al­sóbb ré­te­gek if­jú­sá­ga kö­ré­ben kap, akik egy ré­sze az át­lag­hoz ké­pest ko­ráb­ban ki­ma­rad az is­ko­lá­ból és így alap­ve­tőn az el­ső két pers­pek­tí­va le­zá­ró­dik szá­muk­ra.
Mint az előb­bi al­fe­je­zet­ben lát­hat­tuk, a ta­nul­má­nya­i­kat be­fe­je­zett fi­a­ta­lok je­len­tős ré­sze – egyes ré­gi­ók­ban több mint fe­le – még kö­zép­fo­kú vég­zett­sé­get sem szer­zett, így a Zin­nec­ker-fé­le má­so­dik jö­vő­pers­pek­tí­va a Kár­pát-me­den­ce je­len­tős ré­szén még 2000-re sem ala­kult ki.
A fi­a­ta­lok jö­vő­kép­ét több kér­dés se­gít­sé­gé­vel vizs­gál­tuk. Rá­kér­dez­ve ar­ra, hogy a kö­vet­ke­ző öt év­re van­nak-e sze­mé­lyes el­kép­ze­lé­sei, a fi­a­ta­lok leg­na­gyobb ré­sze min­den ré­gi­ó­ban igen­nel vá­la­szolt. Meg­le­pő, hogy a ma­gyar fi­a­ta­lok na­gyobb arány­ban ren­del­kez­nek ilyen ter­vek­kel, mint a több­sé­gi­ek, ez az el­té­rés csu­pán Er­dély­ben és a Vaj­da­ság­ban szig­ni­fi­káns. Ész­re­ve­he­tő, hogy a jobb élet­kö­rül­mé­nyek kö­zött élő cso­por­tok fi­a­tal­jai va­la­mi­vel ki­sebb arány­ban ter­ve­zik meg jö­vő­jü­ket. A rosz­­szabb vi­szo­nyok­ból va­ló ki­tö­rés an­nál in­kább sar­kall­ja a fi­a­ta­lo­kat a jö­vő­ter­vek meg­fo­gal­ma­zá­sá­ra.

3. áb­ra. Van­nak-e olyan sze­mé­lyes el­kép­ze­lé­sei, ame­lye­ket a kö­vet­ke­ző öt év­ben sze­ret­ne meg­va­ló­sí­ta­ni?

Az apa is­ko­lá­zott­sá­ga sze­rint is szig­ni­fi­káns ös­­sze­füg­gé­sek fi­gyel­he­tők meg a jö­vő­ter­ve­zés­sel kap­cso­lat­ban a ré­gi­ók egy ré­szé­ben, je­le­sen a ro­má­ni­ai és a szlo­vá­ki­ai alminták, va­la­mint a kár­pát­al­jai ma­gya­rok kö­ré­ben. A töb­bi almin­tá­ban el­ső­sor­ban azért nem fi­gyel­he­tő meg ös­­sze­füg­gés, mert az egyet­ér­tők ará­nya meg­ha­lad­ja a 90%-ot, így az el­té­ré­sek sta­tisz­ti­ka­i­lag nem elég szá­mot­te­vő­ek.
Te­le­pü­lés­tí­pu­sok sze­rint szig­ni­fi­káns el­té­ré­sek van­nak Bel­ső-Er­dély­ben, a szlo­vá­kok és a vaj­da­sá­gi­ak kö­ré­ben ott, ahol az el­té­ré­sek va­ló­ban lé­nye­ge­sek a te­le­pü­lés­tí­pu­sok kö­zött, az­az a né­pes­ség szá­mot­te­vő ré­sze él nagy­vá­ros­ok­ban és ugyan­ak­kor kis­te­le­pü­lé­se­ken is. A nagy­vá­ros­ok­ban élők na­gyobb arány­ban ter­ve­zik elő­re a jö­vő­jü­ket, mint a kis­te­le­pü­lé­se­ken élők. A leg­lát­vá­nyo­sabb a szlo­vá­kok kö­zöt­ti el­té­ré­sek: a po­zso­nyi és kas­sai fi­a­ta­lok 94%-a, a fa­lu­si szlo­vák fi­a­ta­lok csu­pán 78%-a ren­del­ke­zik jö­vő­ter­vek­kel.
A tar­tós hasz­ná­la­ti cik­kek súly­zott szá­má­nak át­la­gai se­gít­sé­gé­vel meg­vizs­gál­tuk (Anova-teszttel), hogy van-e a csa­lád anya­gi hely­ze­té­nek ha­tá­sa a jö­vő­ter­vek­re.
A sú­lyo­zott anya­gi in­dex át­la­gai ta­lán a leg­szem­lé­le­te­seb­ben mu­tat­ják meg szá­munk­ra, hogy a jobb anya­gi hely­zet­ben le­vő fi­a­ta­lok – mind­egyik ré­gi­ó­ban – in­kább ter­ve­zik a jö­vő­jü­ket, mint a ros­­szabb hely­zet­ben le­vők. Lát­ha­tó, hogy az el­té­ré­sek a kár­pát­al­jai ma­gya­rok ki­vé­te­lé­vel min­den­hol szig­ni­fi­kán­sak, és a kü­lönb­sé­gek 1 pont­tal vagy an­nál is töb­bel kü­lön­böz­nek. En­nek kö­vet­kez­té­ben a ren­de­zet­le­nebb anya­gi hát­tér­rel ren­del­ke­ző csa­lá­dok­ból szár­ma­zók ki­sebb esél­­lyel tud­nak ki­tör­ni a szár­ma­zá­si hát­tér ad­ta vi­szo­nyok­ból, mi­vel in­kább hagy­ják so­dor­ni ma­gu­kat a „sors ár­já”-­val, és nem tesz­nek kel­lő erő­fe­szí­té­se­ket ar­ra, hogy egy jö­vő­stra­té­gi­át ki­épít­ve hely­ze­tü­kön vál­toz­tas­sa­nak.

5. táb­lá­zat. A tar­tós hasz­ná­la­ti cik­kek súly­zott szá­má­nak át­lag­ér­té­kei a jö­vő­ter­vek meg­lé­te vagy hi­á­nya sze­rint (min. 0, max. 21)

A kü­lönb­sé­gek szig­ni­fi­kán­sak a kö­vet­ke­ző szin­te­ken:
* 0,05
** 0,01
*** 0,001

Azok­nak, akik­nek vol­tak kö­zép­tá­von, az el­kö­vet­ke­ző öt év­re vo­nat­ko­zó el­kép­ze­lé­se­ik, egy lis­tá­ból ki kel­lett vá­lasz­ta­ni­uk a szám­uk­ra leg­fon­to­sab­bat (de sza­ba­don is vá­la­szol­ha­tott a fi­a­tal, ha nem tud­ta vol­na be­so­rol­ni az el­kép­ze­lé­se­it a lis­tán). A vá­la­szok elég­gé szó­ród­tak, ám még a re­gi­o­ná­lis el­té­ré­sek el­le­né­re is ha­son­ló struk­tú­rá­ja van a jö­vő­ter­vek­re vo­nat­ko­zó vá­la­szok­nak. A leg­gyak­rab­ban meg­je­lölt ter­vek sor­rend­ben: to­vább­ta­nu­lás, la­kás­vá­sár­lás- és fel­újí­tás, csa­lád­ala­pí­tás, önál­ló élet­vi­tel, meg­fe­le­lő mun­ka­hely meg­szer­zé­se. A vá­la­szok igen kü­lön­böz­nek a tár­sa­dal­mi-szár­ma­zá­si hát­tér kü­lön­bö­ző vál­to­zói függ­vé­nyé­ben, ame­lye­ket az elő­ző fe­je­zet­ben is­mer­tet­tünk. Az egyik lé­nye­ges vál­to­zó az élet­ter­ve­zést erő­sen meg­ha­tá­ro­zó szel­le­mi kör­nye­zet, amit az apa is­ko­lá­zott­sá­gi szint­jé­vel mér­tünk. Az aláb­bi táb­lá­zat­ból ki­ol­vas­ha­tó, hogy je­len­tős sze­re­pe van min­den ré­gi­ó­ban a szár­ma­zá­si kul­tu­rá­lis tő­ké­nek.
A táb­lá­zat­ban ki­vá­lasz­tott há­rom almin­ta vá­la­szai a há­rom leg­na­gyobb ha­tá­ron tú­li ma­gyar kö­zös­sé­get kép­vi­se­lik, ám a meg­ál­la­pí­tá­sa­ink az ös­­szes vizs­gált né­pes­ség­re vo­nat­koz­nak. Az elő­ször szem­be­tű­nő té­nye­ző a to­vább­ta­nul­ni szán­dé­ko­zók több­szö­rö­sen na­gyobb ará­nya az ér­tel­mi­sé­gi szár­ma­zá­sú fi­a­ta­lok ese­té­ben. A leg­lát­vá­nyo­sabb az el­té­rés a Fel­vi­dé­ken, ahol a dip­lo­más apák gyer­me­keinek több, mint 40%-a, az alap­szin­tű vég­zett­sé­gű­ek gyer­me­ke­i­nek pe­dig alig egy­ti­ze­de akar to­vább­ta­nul­ni. Igen jól mu­tat­ják a vá­la­szok a Bour­di­eu ál­tal jel­zett tár­sa­dal­mi rep­ro­duk­ci­ó­nak a men­ta­li­tás ál­ta­li meg­ha­tá­ro­zott­sá­gát: az as­pi­rá­ci­ók az ala­csony tár­sa­dal­mi szár­ma­zá­sú fi­a­ta­lok kötré­ben nem ösz­tön­zik kel­lő­kép­pen a ma­ga­sabb tár­sa­dal­mi po­zí­ci­ók be­töl­té­sé­hez szük­sé­ges ma­ga­sabb is­ko­lá­zott­ság meg­szer­zé­sét (Bourdieu 1978). Az ala­csony is­ko­lai vég­zett­sé­gű szü­lők gyer­me­kei el­ső­sor­ban a ház­tar­tás­sal és a csa­lád­dal kap­cso­la­tos cé­lo­kat pre­fe­rál­ták, ám a bel­ső-er­dé­lyi­ek kö­ré­ben jó­val töb­ben gon­dol­nak a ma­gyar­or­szá­gi mun­ka­vál­la­lás­ra, mint a ma­ga­sabb is­ko­lai hát­tér­rel ren­del­ke­zők. A jö­vő­ter­ve­ket azon­ban nem csu­pán a szü­lői csa­lád kul­tu­rá­lis tő­ké­je, ha­nem te­le­pü­lé­si, anya­gi-gaz­da­sá­gi és kor­osz­tá­lyi té­nye­zők is be­fo­lyá­sol­ják. Ezen ha­tá­sok fel­tér­ké­pe­zé­sét több vál­to­zó elem­zé­se se­gít­sé­gé­vel tud­juk meg­ten­ni.

6. táb­lá­zat. A ma­gyar fi­a­ta­lok jö­vő­ter­ve­i­nek el­osz­lá­sa az apa is­ko­lá­zott­sá­ga sze­rint há­rom ha­tá­ron tú­li ré­gi­ó­ban

El­ső lé­pés­ben kü­lön­vá­lasz­tot­tuk a ta­nu­ló fi­a­ta­lo­kat azok­tól, akik be­fe­jez­ték ta­nul­má­nya­i­kat. Min­két almintában, ré­gi­ón­ként és nem­ze­ti­sé­gen­ként is szét­vá­laszt­va a men­­nyi­sé­gi tí­pu­sú hát­tér­vál­to­zók se­gít­sé­gé­vel Anova-eljárással ele­mez­tük a kü­lön­bö­ző jö­vő­ter­ve­ket vá­lasz­tó fi­a­ta­lok cso­port­ja­i­nak tár­sa­dal­mi szár­ma­zá­si pro­fil­ját.
A tár­sa­dal­mi szár­ma­zá­si hát­te­ret a kö­vet­ke­ző men­­nyi­sé­gi vál­to­zók­kal mér­tük:
• élet­kor,
• a lak­hely ál­lan­dó né­pes­sé­ge,
• a ma­gyar­ság szá­za­lé­kos ará­nya a te­le­pü­lé­sen,
• el­vég­zett is­ko­lai évek (osz­tá­lyok) szá­ma (be­fe­je­zett is­ko­lai vég­zett­ség évek­ben),
• az apa el­vég­zett osz­tá­lya­i­nak szá­ma (az apa be­fe­je­zett is­ko­lai vég­zett­sé­ge évek­ben),
• az anya el­vég­zett osz­tá­lya­i­nak szá­ma (az anya be­fe­je­zett is­ko­lai vég­zett­sé­ge évek­ben),
• a csa­lád tar­tós hasz­ná­la­ti cik­ke­i­nek szá­ma az au­tó mi­nő­sé­gé­vel sú­lyoz­va (1–21 ér­té­kű ská­la).
A fen­ti­ek mel­lett Khí-négyzet pró­bá­val a jö­vő­ter­vek to­váb­bi mi­nő­sé­gi vál­to­zók­kal va­ló ös­­sze­füg­gé­sét is meg­vizs­gál­tuk, mint a fi­a­ta­lok ne­mi ho­va­tar­to­zá­sa vagy szub­jek­tív anya­gi hely­ze­te.
A jö­vő­ter­vek­re vo­nat­ko­zó vá­lasz­le­he­tő­sé­ge­ket cso­por­to­sí­tot­tuk, és nyolc jól el­kü­lö­nít­he­tő jö­vő­ter­vet ha­tá­roz­tunk meg. A jö­vő­ter­vek sze­rin­ti pro­fi­lok a hát­tér­vál­to­zók mint ma­gya­rá­zó té­nye­zők át­lag­ér­té­ke­i­nek el­té­ré­se­i­re épül­nek, ter­mé­szet­sze­rű­en az el­té­ré­sek szig­ni­fi­káns jel­le­gé­ből ki­in­dul­va.

A ta­nul­má­nya­i­kat be­fe­je­zett fi­a­ta­lok jö­vő­ter­vei

A pro­fi­lok alap­vál­to­za­ta­it a bel­ső-er­dé­lyi ma­gyar fi­a­ta­lok almin­tá­ja alap­ján ké­szí­tet­tük el. Eh­hez vi­szo­nyít­va fo­gal­maz­zuk meg a más ré­gi­ók ma­gyar fi­a­tal­ja­i­nak sa­já­tos­sá­ga­it. A több­sé­gi fi­a­ta­lok jö­vő­ter­vek sze­rin­ti pro­fil­ja­it a vi­szony­lag kis eset­szá­mok mi­att nem tar­tot­tuk ér­de­mes­nek kü­lön ele­mez­ni. Az elem­zés ered­mé­nye­ként a kö­vet­ke­ző tár­sa­dal­mi-szár­ma­zá­si pro­fi­lo­kat le­het el­kü­lö­ní­te­ni jö­vő­ter­ven­ként a bel­ső-er­dé­lyi ma­gyar fi­a­ta­lok­nál. A te­le­pü­lés lé­lek­szá­ma sze­rint nin­cse­nek szig­ni­fi­káns el­té­ré­sek.

La­kás (vá­sár­lás, épí­tés, cse­re, fel­újí­tás, mo­der­ni­zá­lás stb):
Az át­la­gos­nál né­mi­képp idő­sebb ko­rú, sze­gé­nyebb, az át­lag­nál ke­ve­sebb ta­nul­má­nyi év­vel ren­del­ke­zők, akik­nek szü­lei ala­csony is­ko­lai vég­zett­sé­gű­ek.

Vál­lal­ko­zás:
Több­nyi­re az át­lag­nál idő­sebb fi­úk (80%, Szé­kely­föl­dön 90%), akik át­la­go­san a leg­jobb anya­gi hely­zet­ben van­nak, is­ko­lai vég­zett­sé­gük kis­sé át­lag fe­let­ti, akár­csak a szü­le­ik ese­té­ben. Zin­nec­ker­nél ez a gaz­da­sá­gi pol­gár­ság if­jú­sá­gá­nak jö­vő­stra­té­gi­á­ja, akik az is­ko­lai élet­sza­kasz be­fe­je­zé­se után tág ér­te­lem­ben vé­ve a szü­le­ik mo­dell­jét kö­vet­ve ugyan­csak a vál­lal­ko­zói szfé­rá­ba kap­cso­lód­nak be.

Csa­lád­ala­pí­tás, gyer­mek vál­la­lá­sa, ne­ve­lé­se, is­ko­láz­ta­tá­sa:
Több­ség­ben lá­nyok (60%), át­la­gos ko­rú­ak, az át­lag­nál kis­sé jobb anya­gi hely­zet­ben él­nek, is­ko­lá­zott­sá­guk az át­lag­nál jobb, de a szü­le­ik is­ko­lai vég­zett­sé­ge in­kább ala­cso­nyabb az át­lag­nál. Ez a cso­port a ha­gyo­má­nyos csa­lá­di ér­té­ke­ket rész­ben a szü­lők­től örö­köl­ve meg­őr­zi, bár az is­ko­lai mo­bi­li­tá­si pá­lyán fel­fe­le moz­dult el a szü­le­i­hez ké­pest.

To­vább­ta­nu­lás (kis ré­szük a kül­föl­di to­vább­ta­nu­lást is vá­lasz­tot­ta):
Az át­lag­nál fi­a­ta­lab­bak, úgy 21 év kö­rü­li­ek, át­la­gos és an­nál kis­sé jobb anya­gi hely­zet­ben élők, át­la­gos iskolázottságúak, ám szü­le­ik, kü­lö­nö­sen az apa az át­lag­nál ma­ga­sabb is­ko­lai vég­zett­sé­gű. E cso­port fi­a­tal­ja­i­nak tár­sa­dal­mi hát­te­re tö­ké­le­te­sen ki­me­rí­ti a Zinnecker-féle kö­zép­osz­tály kul­tu­rá­lis osz­tály­frak­ci­ó­já­nak a le­írá­sát, akik a leg­fon­to­sabb­nak a to­vább­ta­nu­lást tart­ják, mint az is­ko­lai bi­zo­nyít­vá­nyok, te­hát az in­téz­mé­nye­sí­tett kul­tu­rá­lis tő­ke meg­szer­zé­sé­nek jö­vő­stra­té­gi­á­ját, amely se­gít­sé­gé­vel szü­le­ik tár­sa­dal­mi ré­te­gé­be be tud­nak in­teg­rá­lód­ni.

Mun­ka­hely, el­he­lyez­ke­dés, meg­fe­le­lő (jó, jobb) mun­ka­hely, szak­mai si­ke­rek:
Az át­lag­nál kis­sé fi­a­ta­labb, 23 és fél év kö­rü­li­ek, ma­gya­rok ál­tal ki­sebb arány­ban la­kott (át­lag­ban 35%-ban ma­gyar­lak­ta) te­le­pü­lé­se­ken él­nek, gyen­ge anya­gi hely­ze­tű, át­la­gos is­ko­lai vég­zett­sé­gű fi­a­ta­lok, akik­nek szü­lei az át­lag­nál ala­cso­nyabb is­ko­lai vég­zett­sé­gű­ek. Az al­só ré­te­gek if­jú­sá­gá­nak az 1980-as évek­ben Nyu­ga­ton is meg­fi­gyelt, ti­pi­kus stra­té­gi­á­ja, ami az is­ko­lai if­jú­sá­gi kor­szak az át­lag­hoz ké­pest ko­ráb­bi le­zá­rá­sa után a mun­ka­erő­pi­ac­ra va­ló be­ke­rü­lést tű­zik ki cél­nak (lásd Zin­ne­ker 1993a:11–12).

Kül­föl­di mun­ka­vál­la­lás (be­le­ért­ve a ma­gyar­or­szá­git is):
Az át­lag­nál kis­sé fi­a­ta­labb, 23 és fél év kö­rü­li in­kább fi­úk (60%), át­la­go­san a leg­gyen­gébb anya­gi hely­ze­tűek, az át­lag­nál ala­cso­nyabb is­ko­lai vég­zett­sé­gű­ek, akik­nek a szü­lei a leg­ala­cso­nyabb szin­tű is­ko­lai vég­zett­ség­gel ren­del­kez­nek az ös­­szes pro­fil kö­zül.

Önál­ló élet­vi­tel:
Át­la­gos ko­rú, át­la­go­san az egyik leg­jobb anya­gi hely­ze­tű, a leg­ma­ga­sabb iskolázottságú, az át­la­gos­nál kis­sé ma­ga­sabb is­ko­lai vég­zett­sé­gű szü­lők. Az elit egyik cso­port­já­nak a gyer­me­ke­i­nek stra­té­gi­á­ját je­lö­li, akik az „önál­ló élet­vi­tel” ál­tal olyan jö­ve­del­met sze­ret­né­nek meg­va­ló­sí­ta­ni, amel­­lyel a szü­lői hát­tér­től füg­get­le­ned­ni tud­nak, be­le­ért­ve, a la­kást, au­tót, uta­zá­si, szó­ra­ko­zá­si le­he­tő­sé­ge­ket is.

Au­tó, új au­tó, uta­zás:
Az át­lag­nál va­la­mi­vel fi­a­ta­labb és jobb anya­gi hely­zet­tel ren­del­ke­ző csa­lád­ból szár­ma­zó, át­la­gos isko­lá­zot­tsá­gú és szü­lői isko­lá­zot­tsá­gú fi­a­ta­lok.
A töb­bi ma­gyar­lak­ta ré­gió sa­já­tos­sá­gai, a fen­ti jö­vő­ter­ve­ket vá­lasz­tó pro­fi­lok­tól va­ló el­té­ré­sei a kö­vet­ke­zők:
A Szé­kely­föl­dön ér­te­lem­sze­rű­en a ma­gya­rok ará­nya sze­rint nin­cse­nek szig­ni­fi­káns el­té­ré­sek, hi­szen a ré­gi­ó­ban a ma­gya­rok ará­nya 80–90% kö­zött mo­zog. A mun­ka­hely, jobb mun­ka­hely meg­szer­zé­sé­re fi­a­ta­labb kor­ban gon­dol­nak, mint Bel­ső-Er­dély­ben. A kül­föl­di mun­ka­vál­la­lást vá­lasz­tók át­la­gos is­ko­lai vég­zett­sé­gű­ek, és a szü­le­ik is azok, de ab­szo­lút mér­cé­vel mér­ve ugyan­olyan vég­zett­sé­gű­ek, mint a bel­ső-er­dé­lyi­ek, csu­pán­csak Szé­kely­föl­dön az át­la­gos is­ko­lá­zott­sá­gi szint ala­cso­nyabb az Er­dély töb­bi ré­szén élő ma­gyar fi­a­ta­lo­ké­nál. Az önál­ló élet­vi­telt nem csu­pán a leg­jobb anya­gi hely­ze­tű és isko­lá­zot­tsá­gú fi­a­ta­lok vá­laszt­ják, ám ha­tá­ro­zot­tan a vá­ro­sok­ban élő fi­a­ta­lok op­ci­ó­ja ez. Az au­tót, uta­zást a leg­ala­cso­nyabb is­ko­lai vég­zett­sé­gű szü­lők gyer­me­kei vá­lasz­tot­ták.
A Fel­vi­dé­ken a ma­gyar fi­a­ta­lok kö­ré­ben a te­le­pü­lés la­kos­sá­gá­nak lé­lek­szá­ma nem szig­ni­fi­káns a jö­vő­ter­vek vá­lasz­tá­sát il­le­tő­en. A vál­lal­ko­zást ter­ve­zők az ál­tag­nál fi­a­ta­lab­bak, és bár in­kább fi­úk, ará­nyuk 65%, te­hát ki­egyen­sú­lyo­zot­tabb, mint Er­dély­ben. A csa­lád­ala­pí­tást, gyer­mek­vál­la­lást meg­je­lö­lők 70%-ban nők, át­la­gos vagy annál ros­­szabb anya­gi hely­ze­tű­ek. To­vább­ta­nul­ni az át­la­go­san leg­jobb anya­gi hely­zet­ben le­vő fi­a­ta­lok sze­ret­né­nek, kül­föl­di mun­ka­vál­la­lás­ra pe­dig az át­lag­nál kis­sé ma­ga­sabb isko­lá­zot­tsá­gú és át­la­gos anya­gi hely­ze­tű fi­a­ta­lok sze­ret­né­nek. A ki­ván­dor­lás in­kább a kö­zép­osz­tá­lyi fi­a­ta­lok jö­vő­stra­té­gi­á­já­nak ré­sze, és nem a leg­hát­rá­nyo­sabb hely­ze­tű­ek me­ne­kü­lé­si stra­té­gi­á­ja, mint Er­dély­ben meg­fi­gyel­het­tük. Az önál­ló élet­vi­tel nem an­­nyi­ra az elit, ha­nem az át­lag­nál csak kis­sé jobb anya­gi hely­ze­tű fi­a­ta­lok jö­vő­ter­ve. Au­tó­vá­sár­lás­ra, uta­zás­ra az át­lag­nál idő­sebb ko­rú, ám sze­gé­nyebb fi­a­tal fi­úk gon­dol­nak.
A vaj­da­sá­gi ma­gyar fi­a­ta­lok jö­vő­ter­ve­i­nek meg­vá­lasz­tá­sá­ban a te­le­pü­lés mé­re­te és a ma­gya­rok ará­nya a te­le­pü­lé­sen nem szig­ni­fi­káns. Az anya­gi hely­zet a sze­mély­gép­ko­csi ko­rá­val és már­ká­já­val súly­zott ér­té­kei sze­rint mért kü­lönb­sé­gek csak eny­hén szig­ni­fi­kán­sak (95%-os szig­ni­fi­kan­cia szin­ten), vé­le­mé­nyünk sze­rint azért, mert az utób­bi évek Szer­bi­á­já­ban meg­rom­lott élet­szín­vo­nal és gaz­da­sá­gi hely­zet fel­tét­elei kö­zött má­ra ki­ala­kult anya­gi és jö­ve­del­mi kü­lönb­sé­gek nem tük­rö­ződ­nek meg­fe­le­lő­en a hos­­szabb ide­je fel­hal­moz­ha­tó tar­tós hasz­ná­la­ti cik­kek és va­gyon­tár­gyak szá­má­ban, te­hát nem an­­nyi­ra a mai, ha­nem egy ré­geb­bi ré­teg­ző­dést tük­röz­nek. A vál­lal­koz­ni szán­dé­ko­zó fi­a­ta­lok át­la­gos is­ko­lai vég­zett­sé­gű­ek, ezt a célt Bel­ső-Er­dély­ben át­la­go­san va­la­mi­vel ma­ga­sabb is­ko­lá­zott­ság­gal ren­del­ke­zők vá­lasz­tot­ták. To­vább­ta­nul­ni az át­la­gos és an­nál né­mi­képp ala­cso­nyabb anya­gi hely­zet­ben élők sze­ret­né­nek, ám e csa­lá­dok mai jö­ve­del­mi vi­szo­nyai le­het­nek át­lag fe­let­ti­ek is. A töb­bi sa­já­tos­sá­gok is az anya­gi hely­zet­tel kap­cso­la­to­sak, ám mi­vel ez Szer­bia ese­té­ben, mint je­lez­tük, ez­zel a mé­ré­si mód­dal nem tel­je­sen a mai ál­la­po­to­kat mu­tat­ják, nincs ér­tel­me to­vább rész­le­tez­ni.

A ta­nu­ló fi­a­ta­lok jö­vő­ter­vei és a tár­sa­dal­mi hát­tér

A ta­nu­ló fi­a­ta­lok jö­vő­ter­ve­i­ket te­kint­ve vi­szony­lag ho­mo­gé­nebb­nek tűn­nek a tár­sa­dal­mi hát­tér­vál­to­zók sze­rint. Az el­té­ré­sek alap­ve­tő­en az élet­kor­tól és az is­ko­lá­zott­ság­tól függ­nek, ki­sebb mér­ték­ben az anya­gi hely­zet­től. A fi­a­ta­lab­bak (20 év alat­ti­ak) kö­ré­ben a jobb anya­gi hely­zet­ben le­vők in­kább a to­vább­ta­nu­lást, a sze­gé­nyeb­bek pe­dig in­kább a kül­föl­di mun­ka­vál­la­lást vá­lasz­ta­nák a bel­ső-er­dé­lyi­ek kö­ré­ben. Más ré­gi­ók­ban van­nak né­mi el­té­ré­sek, ám a jö­vő­ter­vek rész­le­tes tár­gya­lá­sát in­kább a ta­nul­má­nya­i­kat be­fe­je­zet­tek kö­ré­ben tar­tot­tuk ér­de­mes­nek, mi­vel ná­luk a tár­sa­dal­mi ha­tá­sok komp­le­xeb­ben ér­vé­nye­sül­nek.
Ho­gyan íté­lik meg a fi­a­ta­lok a sze­mé­lyes élet­ter­vek meg­va­ló­su­lá­si esé­lyét? Bel­ső-Er­dély­ben a leg­na­gyobb esé­lyt a csa­lád­ala­pí­tás­ra, gyer­mek­vál­la­lás­ra vo­nat­ko­zó ter­vek­nek tu­laj­do­ní­tot­tak, sor­rend­ben a vál­lal­ko­zás in­dí­tá­sát ter­ve­zők kö­vet­kez­nek, leg­in­kább pes­­szi­mis­ták pe­dig a la­kás­vá­sár­lást, a mun­ka­hely­szer­zést és az önál­ló élet­vi­telt ter­ve­zők. Ám az el­té­ré­sek, bár szig­ni­fi­kán­sak, nem na­gyok. A szé­kely­föl­di, a fel­vi­dé­ki, a vaj­da­sá­gi és a kár­pát­al­jai ma­gyar fi­a­ta­lok is ha­son­ló­an lát­ják jö­vő­ter­ve­ik meg­va­ló­su­lá­si esé­lyét, ám az­zal a kü­lönb­ség­gel, hogy a to­vább­ta­nul­ni ter­ve­zők is az op­ti­mis­táb­bak él­vo­na­lá­hoz tar­toz­nak. Az er­dé­lyi ro­mán, a fel­vi­dé­ki mind­két nem­ze­ti­ség­hez tar­to­zó, va­la­mint a kár­pát­al­jai ma­gyar fi­a­ta­lok kö­ré­ben a kül­föld­ön mun­kát vál­lal­ni szán­dé­ko­zók is a bi­za­ko­dók él­vo­na­lá­hoz tar­toz­nak. A kár­pát­uk­rán fi­a­ta­lok vi­szont ép­pen hogy a pes­­szi­mis­ta jö­vő­ter­vek kö­zé so­rol­ják a kül­föl­di mun­ka­vál­la­lást, ami ért­he­tő az EU 2001. évi Uk­raj­nát érin­tő bő­ví­té­si és ví­zum­pers­pek­tí­vái kon­tex­tu­sá­ban.

7. táb­lá­zat. Ho­gyan íté­li meg ál­ta­lá­ban sze­mé­lyes élet­ter­ve­i­nek meg­va­ló­su­lá­si esé­lyét? (Ma­gyar almin­ták vá­la­sza­i­nak át­lag­ér­té­kei)

8. táb­lá­zat. Ho­gyan íté­li meg ál­ta­lá­ban sze­mé­lyes élet­ter­ve­i­nek meg­va­ló­su­lá­si esé­lyét? (Több­sé­gi almin­ták vá­la­sza­i­nak át­lag­ér­té­kei)

Élet­ese­mé­nyek be­kö­vet­ke­zé­se és az if­jú­sá­gi élet­sza­kasz

A jö­vő­ter­ve­zés pri­o­ri­tá­sa­i­nak fel­tér­ké­pe­zé­se után rá­té­rünk a fi­a­ta­lok élet­ese­mé­nye­i­nek ta­nul­má­nyo­zá­sá­ra. A gyer­mek­kor­ból a fel­nőtt­kor­ba va­ló át­me­ne­tet több élet­ese­mény meg­élé­se töl­ti ki. Ezek az élet­ese­mé­nyek a fi­a­ta­lok önál­ló­so­dá­sá­nak fá­zi­sa­i­hoz, a de­mog­rá­fi­ai élet­ese­mé­nyek be­kö­vet­ke­zé­sé­hez kap­cso­lód­nak tág ér­te­lem­ben, mint a pár­kap­cso­la­tok lé­te­sí­té­se, az el­ső sze­re­lem, az el­ső sze­xu­á­lis ta­pasz­ta­lat, az (el­ső) há­zas­ság­kö­tés vagy az együtt­élés el­kez­dé­se egy sta­bil part­ner­rel, az el­ső gyer­mek vál­la­lá­sa stb.
Mind­ezek az élet­ese­mé­nyek a 15–29 éves élet­sza­kasz ide­jén kö­vet­kez­nek be a leg­több eset­ben. Azt, hogy a fi­a­ta­lok hány éves ko­ruk­ban élik meg eze­ket az ese­mé­nye­ket az if­jú­sá­gi kor­szak­vál­tás komp­le­xebb té­ma­kö­ré­be il­leszt­het­jük. Az if­jú­sá­gi élet­sza­kasz Nyugat-Euróbában az utób­bi ne­gyed­szá­zad­ban lé­nye­ge­sen meg­hosz­­szab­bo­dott, amely­nek több ös­­sze­te­vő­je van, ezek kö­zül az elem­zők ki­eme­lik az is­ko­lai if­jú­sá­gi kor­szak meg­hos­­szab­bo­dá­sát, a tár­sa­dal­mi rep­ro­duk­ció meg­vál­to­zá­sát, il­let­ve az is­ko­lai tu­dás fel­ér­té­ke­lő­dé­sét. A fi­a­ta­lo­kat köz­vet­le­nül el­len­őr­ző in­téz­mé­nye­ket (csa­lád, mun­ka­hely) a köz­ve­tett el­len­őr­ző in­téz­mé­nyek vált­ják fel, mint a mé­di­a, a fo­gyasz­tói ipar vagy leg­alább is a hang­súly­ok át­te­vőd­nek. (lásd Gá­bor 1996:13).
Egy má­sik fon­tos ös­­sze­te­vő­je a kor­szak­vál­tás­nak az el­ső há­zas­ság­kö­té­si élet­kor meg­hos­­szab­bo­dá­sa és a szü­lők élet­ko­ra az el­ső gyer­mek vál­la­lá­sa­kor. A né­pes­ség­tu­do­má­nyi szak­iro­da­lom­ban D. J. van de Kaa ne­vé­hez fű­ző­dő má­so­dik de­mog­rá­fi­ai át­me­net név­en fog­lal­ják ös­­sze eze­ket a vál­to­zá­so­kat, ame­lyek­nek a lé­nye­ge a kö­vet­ke­ző: 1. a há­zas­ság „arany­ko­rát” az „együtt­élés haj­na­la” vált­ja fel; 2. a gyer­mek­köz­pon­tú csa­lád­mo­dell át­ala­kul, és a köz­pont­ba ma­ga a pár­kap­cso­lat ke­rül; 3. a meg­elő­ző fo­gam­zás­gát­lás he­lyét az ön­meg­va­ló­sí­tó fo­gam­zás­gát­lás ve­szi át; 4. az egy­sé­ges csa­lád­mo­dell plu­ra­li­zá­ló­dik, több csa­lád­mo­dell él együtt el­fo­ga­dot­tan a tár­sa­da­lom­ban. Az át­ala­ku­lá­si fo­lya­mat kez­de­tét Nyu­gat-Eu­ró­pá­ban át­la­go­san 1965-re te­het­jük (Van de Kaa, 1987).
Ezek a vál­to­zá­sok ki­hat­nak a há­zas­ság­kö­tés­sel, gyer­mek­vál­la­lás­sal és a sze­xu­á­lis élet­tel kap­cso­la­tos ér­té­kek át­ala­ku­lá­sá­ra. Van de Kaa ös­­sze­füg­gés­be hoz­za az át­ala­ku­lást az Ingle­hardt ál­tal meg­ha­tá­ro­zott ma­te­ri­á­lis ér­té­kek­ről a posztma­te­ri­á­lis ér­té­kek­re va­ló át­té­rés­sel is. A ter­mé­keny­sé­gi rá­ták a he­lyet­te­sí­té­si ér­ték alá sülyednek, a fi­a­ta­lok (el­ső) há­zas­ság­kö­té­si élet­ko­ra ké­sőbb­re te­vő­dik, a sze­xu­á­lis kap­cso­la­tok el­fo­ga­dott mó­don nem el­ső­sor­ban a gyer­mek­nem­zés­re kor­lá­to­zód­nak, ha­nem in­kább az ön­meg­va­ló­sí­tás, a pár­köz­pon­tú­ság meg­élé­sét szol­gál­ják. Az el­ső sze­xu­á­lis él­mé­nyek vi­szont egy­re fi­a­ta­labb kor­ra te­vőd­nek át, mi­köz­ben az el­ső gyer­mek vál­la­lá­sá­nak élet­ko­ra mind­két nem ese­té­ben ké­sőbb­re, a 30 éves kor irá­nyá­ba to­lód­nak ki (a két nem kö­zöt­ti el­té­rés fenn­ma­rad). Meg­nö­ve­ke­dik a há­zas­sá­gon kí­vü­li gyer­mek­vál­la­lás, és az együtt­élé­sek a há­zas­ság­kö­tés he­lyet­te­sí­tő in­téz­mé­nye­i­vé vál­nak. Ám ezek a fo­lya­ma­tok a kü­lön­bö­ző eu­ró­pai or­szá­gok­ban nem egy­szer­re és kü­lön­bö­ző in­ten­zi­tás­sal men­tek vég­be. Ke­let-Kö­zép-Eu­ró­pá­ban pe­dig a kom­mu­nis­ta dik­ta­tú­rák kor­sze­rűt­len szem­lé­le­tű né­pes­ség­po­li­ti­ká­ja nem tá­mo­gat­ta ezek­nek a fo­lya­ma­tok­nak a ki­bon­ta­ko­zá­sát. Emel­lett a csa­lád­ter­ve­zés hát­te­ré­ben olyan tár­sa­dal­mi vál­to­zá­sok áll­nak, ame­lyek túl­nyo­mó­an a ke­le­ti blokk or­szá­ga­i­ban csak 1990 után ér­vé­nye­sül­tek erő­tel­jes­eb­ben, mint az ok­ta­tás tö­me­ge­se­dé­se, a kor­sze­rű csa­lád­ter­ve­zé­si kul­tú­ra meg­is­me­ré­se és in­te­ri­o­ri­zá­lá­sa, a posztma­te­ri­á­lis ér­ték­rend do­mi­náns­sá vá­lá­sa stb. 1990-től kezd­ve a leg­több ke­let-kö­zép-eu­ró­pai or­szág­ban a csa­lád­hoz kap­cso­ló­dó de­mog­rá­fi­ai ese­mé­nyek gyor­san kezd­tek vál­toz­ni. Kü­lö­nö­sen a ter­mé­keny­ség kez­dett el csök­ken­ni, és ez gyor­sab­ban tör­tént, mint az 1970-es évek Nyu­gat-Eu­ró­pá­já­ban. Emel­lett az el­ső há­zas­ság­kö­té­si kor és az el­ső gyer­mek vál­la­lá­sa is ké­sőbb­re to­ló­dott: 1970 és 1984 kö­zött a nők élet­ko­ra az el­ső há­zas­ság­kö­tés­kor Svéd­or­szág­ban 27,3, NSZK-ban 24,4, Fran­cia­or­szág­ban 23,9 év, míg Cseh­szlo­vá­ki­á­ban 21,1, és a töb­bi ke­le­ti or­szág­ban is 21–22 év kö­zött moz­gott. Ha­son­ló el­té­ré­sek vol­tak a nők át­lag­élet­ko­rá­ban az el­ső gyer­mek szü­le­té­se­kor. J. Rych­ta­ri­ko­va ele­mez­te, hogy a má­so­dik de­mog­rá­fi­ai át­me­net el­mé­le­te meny­­nyi­re te­kint­he­tő uni­ver­zá­lis­nak, il­let­ve hol le­het meg­húz­ni a vo­na­lat az át­me­net és a vál­ság kö­zött az 1990-es évek kö­zép-eu­ró­pai poszt­kom­mu­nis­ta or­szá­ga­i­ban. Kö­vet­kez­te­té­se sze­rint a vál­to­zá­sok in­kább utal­nak krí­zis­ma­ga­tar­tás­ra, mint tu­da­tos (érték)választásra (Rychtarikova 2001). Az ed­di­gi ku­ta­tá­sa­im alap­ján csak rész­ben ér­tek egyet e kö­vet­kez­te­tés­sel, mi­sze­rint a vál­to­zás­ban az ér­ték­vá­lasz­tá­sok na­gyobb sze­re­pet ját­sza­nak ös­­szes­sé­gé­ben, mint a gaz­da­sá­gi át­me­net költ­sé­gei okoz­ta vál­ság (Ve­res 2003a).
A Mo­za­ik 2001 ku­ta­tás if­jú­sá­gi almin­tái jó al­kal­mat ad­nak ar­ra, hogy a fen­ti élet­ese­mé­nyek be­kö­vet­ke­zé­sé­nek át­la­gos ko­rát meg­vizs­gál­juk több or­szág ma­gyar és több­sé­gi fi­a­tal­jai kö­ré­ben. Az élet­ese­mé­nyek ter­ve­zé­sé­nek idő­pont­ja és sor­rend­je a mö­göt­tük meg­hú­zó­dó ér­té­kek fel­tá­rá­sá­ra is le­he­tő­sé­get ad. Ám a fi­a­ta­lok kü­lön­bö­ző kor­évek­hez tar­toz­nak, ezért egye­sek kö­ré­ben az ese­mé­nyek jó ré­sze be­kö­vet­ke­zett, má­sok kö­ré­ben ez­után kö­vet­ke­zik. Ezért a min­tá­in­kat kü­lön kel­lett vá­lasz­ta­nunk asze­rint, hogy az egyes élet­ese­mé­nyek be­kö­vet­kez­tek-e vagy sem. A fi­a­ta­lok egy ré­sze azt vá­la­szol­ta, hogy ve­le „so­ha” nem fog meg­tör­tén­ni egy élet­ese­mény. Sze­xu­á­lis ta­pasz­ta­la­tok­kal leg­na­gyobb arány­ban a fel­vi­dé­ki ma­gya­rok ren­del­kez­nek (90%), a kár­pát­al­ja­i­ak kö­ré­ben a ré­gi­ók kö­zül a leg­ke­ve­seb­ben van­nak (76–77%). Az ál­lan­dó part­ner­rel va­ló együtt­élés le­he­tő­sé­gét ugyan­csak leg­töb­ben a kár­pát­al­ja­i­ak kö­zül uta­sít­ják vis­­sza (13, il­let­ve 8 %-ban), a vaj­da­sá­gi­ak kö­ré­ben pe­dig a leg­ke­vés­bé (1–2%). A há­zas­ság­kö­tés el­vi el­uta­sí­tá­sá­ban a ré­gi­ók kö­zött, bár ki­csik a kü­lönb­sé­gek, ugyan­csak a kár­pát­al­ja­i­ak van­nak a leg­ke­ve­seb­ben, 1 % kö­rül, míg a Fel­vi­dé­ken ezek ará­nya 5%, a töb­bi ma­gyar fi­a­ta­lok kö­ré­ben 2–3%, a több­sé­gi ro­mán és szerb fi­a­ta­lok­nál 1–2% kö­rül mo­zog.
A már há­zas­sá­got kö­töt­tek, il­let­ve gyer­mek­kel ren­del­ke­zők ará­nya ugyan­csak Kár­pát­al­ján a leg­na­gyobb (45, il­let­ve 39%) de a fel­vi­dé­ki­ek is elég kö­zel ál­la­nak hoz­zá­juk. Eb­ből a szem­pont­ból a vaj­da­sá­gi­ak kö­ré­ben kö­töt­tek a leg­ke­ve­seb­ben há­zas­sá­got (31%), il­let­ve vál­lal­tak gyer­me­ket (26%). Mind­ezek a kü­lönb­sé­gek két ten­den­cia ér­vé­nye­sü­lé­sét mu­tat­ják: egy­részt az if­jú­sá­gi kor­szak­vál­tás, il­let­ve a má­so­dik de­mog­rá­fi­ai át­me­nettel já­ró át­ala­ku­lá­sok kö­zöt­ti nem túl nagy, de azért ér­zé­kel­he­tő kü­lönb­sé­gek van­nak az egyes or­szá­gok kö­zött. A leg­elő­re­ha­la­dot­tab­bak az át­ala­ku­lás­ban a fel­vi­dé­ki­ek, őket kö­ve­tik a vaj­da­sá­gi­ak és az er­dé­lyi­ek. A szé­kely­föl­di ma­gya­rok jól el­kü­lö­nül­nek a bel­ső-er­dé­lyi ma­gya­rok­tól, de még az er­dé­lyi ro­má­nok­tól is, és a kár­pát­al­ja­i­ak­hoz kö­ze­led­nek a csa­lád­ter­ve­zés­hez kap­cso­ló­dó élet­ese­mé­nye­ket il­le­tő­en. Ki­vé­tel a sze­xu­á­lis élet­hez va­ló vi­szo­nyu­lás, amely­ben in­kább a töb­bi er­dé­lyi­hez, és nem an­­nyi­ra a kár­pát­al­ja­i­ak­hoz ha­son­lít­ha­tók. A kér­dés­fel­ve­tés­re pon­to­sabb vá­laszt ad­ha­tunk, ha meg­vizs­gál­juk, hogy ezek az élet­ese­mé­nyek hány éves kor­ban kö­vet­kez­tek be, il­let­ve mi­kor­ra ter­ve­zik őket.
Azok kö­ré­ben, akik már át­es­tek a fen­ti élet­ese­mé­nye­ken, ré­gi­ón­ként leg­több egy éves el­té­ré­sek fi­gyel­he­tők meg át­la­go­san az ese­tek több­sé­gé­ben. Az önál­ló szó­ra­ko­zás 15 éves kor­tól (vaj­da­sá­gi szláv) 16,3 éves át­lag­élet­kor (uk­rán) kö­rül kez­dő­dik el. Elő­ször na­gyon sze­rel­me­sek át­lag­ban 16 éves ko­ruk után lesz­nek a fi­a­ta­lok, a ré­gi­ók kö­zöt­ti kü­lönb­sé­gek bár szig­ni­fi­kán­sak, igen ki­csik, egy éven alu­li­ak át­lag­ban. Az el­ső sze­xu­á­lis ta­pasz­ta­la­tok­ban leg­ko­ráb­ban a vaj­da­sá­gi (16,8) és a fel­vi­dé­ki ma­gyar fi­a­ta­lok (17) ré­sze­sül­tek, leg­ké­sőbb, kö­zel egy év­vel ké­sőbb az er­dé­lyi ma­gyar fi­a­ta­lok (17,8). A nem­ze­ti­sé­gi kü­lönb­sé­gek ré­gi­ó­kon be­lül nem szig­ni­fi­kán­sak. Elő­ször ko­moly pár­kap­cso­la­tot (barátot/ ba­rát­nőt) a vaj­da­sá­gi szerb (szláv) fi­a­ta­lok lé­te­sí­tet­tek a leg­ko­ráb­ban, át­lag­ban 14 és fél éves kor­ban, ám ez mes­­sze meg­elő­zi az ös­­szes töb­bi ré­gió fi­a­tal­ja­it, ezért azt te­kint­jük irány­adó­nak, hogy ez az élet­ese­mény a Kár­pát-me­den­ce Ma­gyar­or­szá­gon kí­vü­li ré­sze­in in­kább 17 éves kor után kö­vet­ke­zik be, leg­ko­ráb­ban a Dél­vi­dé­ken, leg­ké­sőbb a Fel­vi­dé­ken és Er­dély­ben. Ál­lan­dó part­ner­rel va­ló együtt­élés 20,5–22 éves kor kö­zött kez­dő­dik át­la­go­san mind­egyik ré­gi­ó­ban, a kis, de szig­ni­fi­káns ré­gi­ón­kén­ti el­té­ré­se­ket az aláb­bi táb­lá­zat­ból ol­vas­hat­juk ki. Az el­ső há­zas­ság­kö­té­si kor Kár­pát­al­ján 21 év kö­rül, a Vaj­da­ság­ban, a bel­ső-er­dé­lyi ma­gyar és a fel­vi­dé­ki szlo­vák fi­a­ta­lok­nál 22 év kö­rül van át­lag­ban, más­hol 21–22 év kö­zött mo­zog. A ré­gi­ók kö­zöt­ti el­té­ré­sek nyil­ván­va­ló­vá te­szik azo­kat a ré­gi­ók kö­zöt­ti kü­lönb­sé­ge­ket a tár­sa­dal­mi és ér­ték­rend­be­li vál­to­zá­sok fá­zi­sa­i­ban, ame­lye­ket már az előbb je­lez­tünk: a kár­pát­al­jai fi­a­ta­lok kö­ré­ben a tra­di­ci­o­ná­lis élet­vi­tel és csa­lád­mo­dell in­kább jel­lem­ző, mint a fel­vi­dé­ken vagy a vaj­da­ság­ban, míg az er­dé­lyi almin­ták fi­a­tal­jai a ket­tő kö­zött he­lyez­ked­nek el, ese­ten­ként a tra­di­ci­o­ná­li­sabb, más­kor a poszt­mo­der­nebb fel­fo­gás­ból le­ve­zet­he­tő ma­ga­tar­tá­sok­hoz áll­nak kö­ze­lebb, ez utób­bi­hoz kü­lö­nö­sen a bel­ső-er­dé­lyi ma­gya­rok, aki je­len­tős rész­ben nagy és kö­ze­pes vá­ro­sok­ban él­nek és ma­ga­sabb isko­lá­zot­tsá­gú szü­lői hát­tér­rel ren­del­kez­nek.

9. táb­lá­zat. A pár­kap­cso­la­tok fej­lő­dé­sé­hez kap­cso­ló­dó­an be­kö­vet­ke­zett élet­ese­mé­nyek átal­gos élet­ko­ra (Hány éves kor­ban tör­tént meg?)

N – ér­vé­nyes vá­la­szok szá­ma az almin­tá­ban
Az el­té­ré­sek mind leg­alább p=0,0001 szin­ten szig­ni­fi­kán­sak.
A to­váb­bi­ak­ban meg­vizs­gál­juk, hogy azo­kat az élet­ese­mé­nye­ket, ame­lyek még a fi­a­ta­lok több­sé­ge kö­ré­ben nem kö­vet­kez­tek be, mi­lyen élet­kor­ra ter­ve­zik.

10. táb­lá­zat. A fi­a­ta­lok önál­ló­so­dá­sá­nak, élet­pá­ly­á­já­nak ter­ve­zé­se. (Hány éves ko­rá­ban fog meg­tör­tén­ni?)

Ta­lán az is­ko­lá­ból va­ló ki­ke­rü­lés ter­ve­zett át­la­gos élet­ko­ra mint is­ko­lai if­jú­sá­gi élet­sza­kasz hos­­sza igen lé­nye­ges mu­ta­tó­ja, s leg­in­kább az mu­tat­ja if­jú­sá­gi kor­szak­vál­tás fo­lya­ma­tá­nak fá­zi­sát az egyes ré­gi­ók­ban: a kár­pát­al­jai uk­rán fi­a­ta­lok 19,2, az ot­ta­ni ma­gyar fi­a­ta­lok 21,7 éves kor­ban, a szé­ke­lyek 22 éves, a fel­vi­dé­ki­ek 22,5, míg a bel­ső-er­dé­lyi és a vaj­da­sá­gi fi­a­ta­lok 23 éves kor kö­rül vagy a fö­lött lép­nek ki át­lag­ban az is­ko­lai if­jú­sá­gi kor­szak­ból. A kü­lönb­ség a két szél­ső cso­port kö­zött igen nagy, több mint négy év, ami egy fő­is­ko­la el­vég­zé­sé­re is ele­gen­dő. A ma­gyar fi­a­ta­lok kö­zött ke­ve­sebb, két év a kü­lönb­ség. Azt mond­hat­juk, hogy az ok­ta­tás ex­pan­zi­ó­ja az if­jú­sá­gi élet­for­ma át­ala­kí­tá­sá­ban a Vaj­da­ság­ban és Er­dély­ben a leg­je­len­tő­sebb, Kár­pát­al­ján pe­dig a leg­gyen­gébb, ám az ot­ta­ni ma­gyar fi­a­ta­lok a kul­tu­rá­lis ha­tá­sok kö­vet­kez­té­ben jó két év­vel to­vább ter­vez­nek ta­nul­ni át­la­go­san a több­sé­gi tár­sa­ik­nál, ami kö­zép­tá­von jobb mun­ka­er­őpi­a­ci po­zí­ci­ó­kat je­lent­het szá­muk­ra (ám nem min­den eset­ben a szü­lő­föld­jü­kön). Az el­ső szak­mai vég­zett­sé­get mind­egyik ré­gi­ó­ban 22–23 éves kor kö­zött sze­ret­nék meg­sze­rez­ni a fi­a­ta­lok. A szü­lői csa­lád­tól va­ló anya­gi önál­ló­so­dás, il­let­ve a tel­jes ál­lás­ban va­ló mun­ka­vég­zés idő­zí­té­se ugyan­csak elég ha­son­ló mind­egyik ré­gi­ó­ban, ezt át­lag­ban a 24 éves kor kö­rül ter­ve­zik.
A fi­a­ta­lok csa­lád­ter­ve­zés­re vo­nat­ko­zó el­kép­ze­lé­sei ne­men­ként szig­ni­fi­kán­san kü­lön­böz­nek.

Ál­ta­lá­ban a fi­úk több mint egy év­vel ké­sőbb vál­lal­koz­ná­nak ál­lan­dó part­ner­rel va­ló együtt­élés­re, há­zas­ság­kö­tés­re vagy gye­rek­vál­la­lás­ra, mint a lá­nyok. Az együtt­élés el­kez­dé­sé­re vár­ha­tó­an a kár­pát­al­jai lá­nyok vál­lal­koz­nak a leg­ko­ráb­ban, át­la­go­san 22,9 éve­sen az uk­rán, il­let­ve 23,4 éve­sen a ma­gyar lá­nyok. Er­dély­ben 24 éves kor kö­rül, a Vaj­da­ság­ban 25 éves kor kö­rül kez­de­nék el az együtt­élést a lá­nyok, a fi­úk min­den­hol egy, egy és fél év­vel ké­sőbb vál­lal­koz­ná­nak er­re. A há­zas­ság­kö­tés­re át­la­go­san még ké­sőbb vál­lal­koz­ná­nak a fi­a­ta­lok, ám a kár­pát­al­jai ma­gyar lá­nyok 23,4 éves kor­ban már vál­lal­koz­ná­nak, a töb­bi ré­gi­ó­ban ez 25 éves kor után­ra ter­ve­zett, a szlo­vák lá­nyok azok, akik a leg­ké­sőbb­re, 27 év után­ra ki­tol­nák a férj­hez­me­ne­telt. A fi­úk min­den­hol 27 éves kor kö­rül vagy az után ter­ve­zik a há­zas­ság­kö­tést, ki­vé­ve az uk­rán fi­ú­kat, akik át­lag­ban már 25,4 éves kor­ban haj­lan­dók. A tra­di­ci­o­ná­li­sabb ré­gi­ók­ban, mint Kár­pát­al­ja, még há­rom év is le­het a fi­úk és a lá­nyok kö­zöt­ti ál­ta­gos el­té­rés a há­zas­ság­kö­tés vár­ha­tó élet­ko­ra kö­zött, míg a „mo­der­nebb” gon­dol­ko­zá­sú, nagy arány­ban a fő­vá­ros­ban (Po­zsony­ban) élő szlo­vák fi­a­ta­lok kö­zött még fél éves el­té­rés sincs. Az el­ső gyer­mek vál­la­lá­sa a lá­nyok kö­ré­ben 26, a fi­úk­nál 27 éves kor után vár­ha­tó, min­den ré­gi­ó­ban az át­lag­ér­té­kek a vár­ha­tó há­zas­ság­kö­té­si élet­kort kö­ve­tik, an­nál né­hány hó­nap­pal ké­sőbb­re te­he­tők.

11. táb­lá­zat. A csa­lád­ter­ve­zés élet­ese­mé­nyei, át­la­gos élet­kor­ok. (Hány éves ko­rá­ban fog meg­tör­tén­ni?)

A to­váb­bi­ak­ban meg­vizs­gál­tuk, hogy a fi­a­ta­lok csa­lá­di-szár­ma­zá­si hát­te­re ho­gyan be­fo­lyá­sol­ja a há­zas­ság­kö­tés és az el­ső gyer­mek vál­la­lá­sá­nak vár­ha­tó élet­ko­rát. A két vál­to­zó kö­zül csu­pán a há­zas­ság­kö­té­si kor va­ri­á­ci­ó­it vizs­gál­tuk meg a tár­sa­dal­mi hát­tér­vál­to­zók alap­ján, mert igen ha­son­ló­an vi­sel­ked­nek, erős kor­re­lá­ció van kö­zöt­tük (r=0,82). Az elem­zés ered­mé­nye­ként az aláb­bi reg­res­­szi­ós együtt­ha­tók­hoz ju­tot­tunk:
A fi­úk­kal vég­zett reg­res­­szi­ós mo­del­lek­ben ke­ve­sebb vál­to­zó ját­szik sze­re­pet, mint a lá­nyok ese­té­ben, így ered­mé­nye­i­ket nem is­mer­tet­jük kü­lön-kü­lön.
A lá­nyok ese­té­ben leg­erő­sebb ha­tá­sa az élet­kor­nak van, ez a vál­to­zó min­den ré­gi­ó­ban 0,6-nál na­gyobb Beta-együtt­ha­tó­val sze­re­pel, és po­zi­tív ér­té­kek­kel, ami ar­ra utal, hogy mi­nél idő­seb­bek a vá­la­szo­lók, an­nál ma­ga­sabb élet­kort je­löl­tek meg az el­ső há­zas­ság­kö­tés cél­já­ból. Eb­ben a for­má­ban az élet­ko­ri ha­tás mint egyé­ni té­nye­ző je­le­nik meg, hi­szen ért­he­tő­en a je­len­le­gi élet­ko­ruk­nál ala­cso­nyabb kort nem je­löl­het­nek meg a há­zas­ság­kö­tés éve­ként. Ám a vá­la­szok azt is mu­tat­ják, hogy a leg­fi­a­ta­lab­bak, a 15–19 éve­sek át­lag­ban a leg­ki­sebb el­ső há­zas­ság­kö­té­si kort je­lö­lik meg. Ám a dél-szlo­vá­ki­ai szlo­vá­kok kö­ré­ben, akik­ről tud­juk, hogy a te­le­pü­lés­szer­ke­zet­ből adó­dó­an a leg­in­kább ur­bá­nus, jó tár­sa­dal­mi hát­te­rű, ma­gas isko­lá­zot­tsá­gú cso­port, ott már ér­vé­nye­sül a 15–19 éves ko­rú­ak kö­ré­ben az if­jú­sá­gi élet­sza­kasz meg­hos­­szab­bo­dá­sá­nak a ha­tá­sa a jö­vő­ter­ve­zés­ben is: az el­ső há­zas­ság­kö­té­si kor ké­sőbb­re, 27 éves kor kö­rü­li­re va­ló ter­ve­zé­se át­la­go­san, ami a 20–24 éve­sek ter­vé­hez is kö­zel áll. Az el­ső gyer­mek vál­la­lá­sá­nak át­la­gos ter­ve­zett élet­ko­ra pe­dig csu­pán a szlo­vá­kok­nál egye­zik meg a két fi­a­ta­labb kor­osz­tály kö­ré­ben (27,3 év), ami ma­ga­sabb, mint a töb­bi almintában. Leg­kö­ze­lebb a ro­má­nok és a fel­vi­dé­ki ma­gya­rok áll­nak a szlo­vá­kok­hoz, a 15–19 éve­sek kö­ré­ben vár­ha­tó­an 26,4 éves át­lag­élet­kor­ral az el­ső gyer­mek szü­le­té­se­kor. Az is­ko­lá­zott­ság ha­tá­sa az előb­bi­nél jó­val gyen­gébb, an­nak, hogy még ta­nul­nak vagy sem igen je­len­tős a ha­tá­sa, kü­lö­nö­sen Szé­kely­föl­dön (B=0,409). A Vaj­da­ság­ban a te­le­pü­lés lé­lek­szá­ma, il­let­ve Kár­pát­al­ján a ma­gya­rok ará­nya a te­le­pü­lé­sen fejt ki né­mi ha­tást. Bel­ső-Er­dély­ben és a Fel­vi­dé­ken pe­dig az anya­gi hely­zet­nek is van ha­tá­sa a há­zas­ság­kö­té­si élet­kor­ra, va­ló­szí­nű­leg azért, mert itt a leg­na­gyobb az anya­gi-gaz­da­sá­gi dif­fe­ren­ci­á­ló­dás mér­té­ke a tár­sa­dal­mi tér­ben.

12. táb­lá­zat. Li­ne­á­ris reg­res­­szi­ós mo­dell 15–29 éves nők­re (ma­gyar alminták)

Füg­gő vál­to­zó: hány éves ko­rá­ban ter­ve­zi há­zas­sá­got köt­ni;
Füg­get­len vál­to­zók: élet­kor, el­vég­zett is­ko­lai osz­tá­lyok szá­ma, apa*/ anya** el­vég­zett is­ko­lai éve­i­nek szá­ma, ta­nul (1 – igen, 0 – nem), a lak­hely te­le­pü­lé­sé­nek lé­lek­szá­ma, ma­gya­rok ará­nya, anya­gi hely­zet (hasz­ná­la­ti cik­kek szá­ma sú­lyoz­va);
p – a Beta-együtt­ha­tók szig­ni­fi­kan­cia szint­je

Lát­hat­juk, hogy a tár­sa­dal­mi-szár­ma­zá­si té­nye­zők je­len­tős mér­ték­ben meg­ha­tá­roz­zák a csa­lád­ter­ve­zés idő­zí­té­sét. Az élet­kor ha­tá­sa mö­gött is fel­fe­dez­het­jük a tár­sa­dal­mi hát­tér­ha­tást, ami azon­ban nem a ré­gi­ó­kon be­lül, ha­nem a ré­gi­ók kö­zött fi­gyel­he­tő meg. Az el­ső há­zas­ság­kö­tés, il­let­ve az el­ső gyer­mek­vál­la­lás ko­ra te­kin­te­té­ben, bár lát­szó­lag ugyan­azon ré­gió et­ni­ku­mai kö­zött is el­té­ré­sek van­nak, va­ló­já­ban a 15–19 éve­sek kö­ré­ben csak a Fel­vi­dé­ken szig­ni­fi­káns a kü­lönb­ség (T-pró­bá­val p=0,001), de itt az adott ré­gió fi­a­tal­ja­i­nak te­le­pü­lé­si szer­ke­zet­be­li el­té­ré­se­i­re ve­zet­he­tők vis­­sza. Ám a több­sé­gi fi­a­ta­lok szá­má­ra ezek a ré­gi­ók az or­szág fej­let­tebb ré­szét al­kot­ják, a tel­jes or­szá­gos több­sé­gi min­ták és a ki­sebb­ség tár­sa­da­lom­szer­ke­ze­te kö­zött már ki­seb­bek len­né­nek vagy ese­ten­ként el­tűn­né­nek a kü­lönb­sé­gek. Szlo­vá­ki­á­ban Po­zsonyt a dél-szlo­vá­ki­ai szlo­vá­kok­kal kö­zö­sen vizs­gál­va el­mond­hat­juk, hogy jobb tár­sa­dal­mi hát­tér­rel ren­del­kez­nek az itt élő szlo­vák fi­a­ta­lok, mint a tel­jes Szlo­vá­kia fi­a­tal­sá­ga, a sze­gé­nyebb ke­le­ti és észa­ki vi­dé­kek­kel együtt. A tár­sa­dal­mi kon­ku­ren­cia­harc­ban azon­ban Dél- és Észak-Szlo­vá­kia nem kü­lö­nül el, hi­szen Po­zsony az egész or­szág fő­vá­ro­sa, és vi­szony­lag kis or­szág­ról van szó, kü­lö­nö­sen észa­ki-dé­li irány­ban. Ha Ma­gyar­or­szá­gon ki­vá­lasz­ta­nánk Bu­da­pes­tet egy hoz­zá kap­cso­ló­dó ki­sebb ré­gi­ó­val (Észak-Ma­gyar­or­szág vagy ilyes­mi), ak­kor eb­ben a ré­gi­ó­ban a fő­vá­ros if­jú­sá­ga akár 50%-os ará­nyt ké­pez­ne a min­tán be­lül, így az at­ti­tű­dök te­kin­te­té­ben is „mo­der­neb­bek” vagy „poszt­mo­der­neb­bek” len­né­nek a fi­a­ta­lok a csa­lád­ter­ve­zés te­kin­te­té­ben is, mint az or­szá­gos át­lag fi­a­tal­jai.

A ki­ván­dor­lás mint jö­vő­stra­té­gia

A jö­vő­ter­vek egy sa­já­tos vo­nat­ko­zá­sa, hogy a fi­a­ta­lok jö­vő­jü­ket szü­lő­föld­jü­kön vagy más­hol kép­ze­lik el. A jö­vő­ter­vek kö­zött sze­re­pelt ugyan az előb­bi rész­ben a kül­föl­di mun­ka­vál­la­lás, még­is, az ott fel­so­rolt al­ter­na­tí­vák kon­tex­tu­sá­ban, vi­szony­lag ke­ve­sen vá­lasz­tot­ták a ki­ván­dor­lást mint célt. A kül­föl­di mun­ka­vál­la­lást in­kább mint esz­közt té­te­lez­het­jük a to­váb­bi cé­lok el­éré­sé­hez, és mint kény­szer­pá­lyát azon fi­a­ta­lok szá­má­ra, akik or­szá­guk­ban nem tud­ják élet­cél­ja­i­kat meg­va­ló­sí­ta­ni az el­vá­rá­sa­ik szint­jén.
Ar­ra a kér­dés­re, hogy ter­vez-e kül­föld­ön mun­kát vál­lal­ni, a kü­lön­bö­ző ré­gi­ók­ban az aláb­bi vá­la­szo­kat ad­ták:

4. áb­ra. Ter­ve­zi-e, hogy a jö­vő­ben kül­föld­ön vál­lal mun­kát?

A leg­erő­sebb a kül­föl­di mun­ka­vál­la­lá­si szán­dék Er­dély­ben, és azon be­lül is az er­dé­lyi ro­má­nok, il­let­ve a bel­ső-er­dé­lyi ma­gyar fi­a­ta­lok kö­ré­ben, akik több­sé­ge ter­vez kül­föld­ön dol­goz­ni, ami el­gon­dol­kod­ta­tó. Bár a ro­má­nok­nak még erő­sebb a ki­ván­dor­lá­si szán­dé­kuk, ezek meg­va­ló­sí­tá­sá­nak le­he­tő­sé­ge na­gyobb a ma­gya­rok szá­má­ra, így a tény­le­ges ki­ván­dor­lást il­le­tő­en a mér­leg a ma­gya­rok „ja­vá­ra” bil­len el. Szé­kely­föl­dön Er­dély töb­bi ré­szé­hez vi­szo­nyít­va mér­sé­kel­tebb a kül­föl­di mun­ka­vál­la­lá­si kedv, 33%-os, ám ez az arány is ma­gas­nak szá­mít. A Fel­vi­dé­ken mind a ma­gya­rok, mind pe­dig a szlo­vá­kok kö­ré­ben a kül­föl­di mun­ka­vál­la­lá­si szán­dék ha­son­ló mér­té­kű, 35% kö­rü­li. Kár­pát­al­ján pe­dig mind­két et­ni­kum ese­té­ben 40%-os. A Vaj­da­ság­ban a leg­ki­sebb a ki­ván­dor­lá­si szán­dék, és kü­lö­nö­sen ala­csony a szer­bek kö­ré­ben, fel­te­he­tő­en mert nincs nagy re­a­li­tá­sa el­jut­ni más or­szá­gok­ba, hi­szen ők ma­gya­rul nem be­szél­nek, az EU-országokba pe­dig ví­zum­ra van szük­sé­gük.
A fi­a­ta­lok mun­ka­er­őpi­a­ci po­zí­ci­ó­ja igen je­len­tős sze­re­pet ját­szik a ki­ván­dor­lá­si szán­dé­kok ar­ti­ku­lá­lá­sá­ban. Mind­egyik ré­gi­ó­ban rend­sze­rint a ta­nu­ló fi­a­ta­lok sze­ret­né­nek na­gyobb arány­ban mun­kát vál­lal­ni kül­föld­ön.
A ki­ván­do­rol­ni szán­dé­ko­zók tár­sa­dal­mi-szár­ma­zá­si hát­te­rét Anova-teszttel ele­mez­tük, a már is­mer­te­tett men­­nyi­sé­gi vál­to­zók­kal szá­molt át­lag­ér­té­kek alap­ján.

13. táb­lá­zat. A tár­sa­dal­mi hát­tér­vál­to­zók át­lag­ér­té­kei a kül­föl­di mun­ka­vál­la­lás ter­ve­zé­se sze­rint

Az el­té­ré­sek szig­ni­fi­kán­sak: * p=0,05–0,01, **p=0,001, ***p=0,0001. A *-gal nem je­lölt el­té­ré­sek a ki­ván­do­rol­ni ter­ve­zők és nem ter­ve­zők át­lag­ér­té­kei kö­zött nem szig­ni­fi­kán­sak.

A ki­ván­do­rol­ni szán­dé­ko­zók tár­sa­dal­mi pro­fil­ját ré­gi­ón­ként az aláb­bi mó­don jel­le­mez­het­jük.
A ki­ván­do­rol­ni szán­dé­ko­zó bel­ső er­dé­lyi ma­gya­rok az át­lag­nál kis­sé jobb anyag hely­ze­tű, kö­ze­pes és nagy­vá­ros­ok­ban élő fi­a­ta­lok, eze­ken a te­le­pü­lé­se­ken ki­sebb arány­ban él­nek a ma­gya­rok, mint át­la­go­san (a sa­já­tos bel­ső-er­dé­lyi te­le­pü­lés­szer­ke­zet kö­vet­kez­té­ben).

Az er­dé­lyi ro­má­nok kö­ré­ben a ki­ván­do­rol­ni szán­dé­ko­zók in­kább az át­lag­nál ala­cso­nyabb is­ko­lai vég­zett­sé­gű­ek, és in­kább a ma­gya­rok ál­tal ki­sebb arány­ban la­kott te­le­pü­lé­sek­ről ván­do­rol­nak ki, akár­csak a ma­gya­rok.
Szé­kely­föld­ről azok a fi­a­ta­lok ter­vez­nek kül­föld­ön dol­goz­ni, akik ma­ga­sabb is­ko­lá­zott­sá­gi hát­te­rű csa­lád­ból jön­nek (apa el­vég­zett osz­tá­lya­i­nak át­la­ga a tel­jes át­lag­nál 0,6 év­vel ma­ga­sabb), na­gyobb arány­ban a vá­ro­sok­ból, ahol át­la­go­san va­la­mi­vel na­gyobb a ro­má­nok ará­nya, mint a fal­vak­ban (ám eb­ben a ré­gi­ó­ban e té­nye­ző­nek nincs je­len­tő­sé­ge, hi­szen a ma­gya­rok ará­nya a vá­ro­sok­ban is át­la­go­san 91%).
A Fel­vi­dék­ről azok a ma­gyar fi­a­ta­lok sze­ret­né­nek kül­föld­ön dol­goz­ni, akik­nek az ap­ja az át­la­gos­nál ma­ga­sabb is­ko­lai vég­zett­ség­gel ren­del­ke­zik, az át­lag­nál jobb anya­gi hely­ze­tű csa­lád­ból szár­maz­nak és in­kább a na­gyobb lé­lek­szá­mú te­le­pü­lé­se­ken, az­az vá­ro­sok­ban él­nek.
A szlo­vá­kok kö­zül a ma­gya­rok­hoz ha­son­ló­an azok ván­do­rol­ná­nak el in­kább, akik­nek jó csa­lá­di hát­te­re van és vá­ro­sok­ban él­nek.
A kár­pát­al­ja­i­ak kö­ré­ben min­den ré­te­get érint a ki­ván­dor­lá­si szán­dék, csu­pán az uk­rá­nok ese­té­ben szig­ni­fi­káns a te­le­pü­lés lé­lek­szá­ma sze­rin­ti el­té­rés, a na­gyobb te­le­pü­lé­sek­ről men­né­nek in­kább el. A Vaj­da­ság­ban is a ma­ga­sabb kul­tu­rá­lis hát­tér­rel ren­del­ke­ző ma­gya­rok men­né­nek el, de a töb­bi vál­to­zó sze­rin­ti el­té­ré­sek nem szig­ni­fi­kán­sak.
A vá­la­szok a ré­gi­ó­kat két cso­port­ra oszt­ják. Az egyik cso­por­tot a kár­pát­al­ja­i­ak ké­pe­zik, ahol a po­ten­ci­á­lis kül­föl­di mun­ka­vál­la­lók kö­rét nem le­het jól el­kü­lö­ní­te­ni a tár­sa­dal­mi hát­tér függ­vé­nyé­ben. A töb­bi ré­gi­ók­ban, a vaj­da­sá­gi szer­be­ket le­szá­mít­va – akik kö­zül ke­vés men­ne el – a jobb tár­sa­dal­mi hát­tér­rel ren­del­ke­zők kö­zül az át­lag­nál na­gyobb arány­ban ter­vez­nek kül­föld­ön mun­kát vál­lal­ni. En­nek az a fő oka, hogy ők azok, akik­nek az elvá­rás­szintjük ma­ga­sabb, és az ott­ho­ni élet­kö­rül­mé­nyek ezt rö­vid­tá­von nem tud­ják szá­muk­ra biz­to­sí­ta­ni.
A kül­föl­di mun­ka­vál­la­lás célor­szá­gai kö­zött a ha­tá­ron tú­li ma­gya­rok kö­ré­ben Ma­gyar­or­szág ért­he­tő okok­ból ki­emelt he­lyen van. A több­sé­gi fi­a­ta­lok kö­zül csu­pán a kár­pát­uk­rán­ok ese­té­ben ke­rül el­ső hely­re Ma­gyar­or­szág, fel­te­he­tő­en mert más or­szág­ba nem sok esé­lyük van el­jut­ni, a töb­bi or­szág­ban 10%-nál ke­ve­seb­ben sze­ret­né­nek Ma­gyar­or­szá­gon dol­goz­ni a több­sá­gi fi­a­ta­lok. A kár­pát­al­jai ma­gya­rok szin­te ki­zá­ró­lag Ma­gyar­or­szá­got je­löl­ték meg célországként, őket kö­ve­tik a szé­kely­föl­di fi­a­ta­lok, akik majd­nem 80%-ban Ma­gyar­or­szá­gon sze­ret­né­nek dol­goz­ni. őket kö­ve­tik a bel­ső-er­dé­lyi ma­gyar fi­a­ta­lok 63%-kal, a vaj­da­sá­gi ma­gya­rok 58%-kal. A fel­vi­dé­ki ma­gya­rok­nak még 30%-a sem akar Ma­gyar­or­szág­ra jön­ni. A célor­szá­gok meg­vá­lasz­tá­sa jól tük­rö­zi a kü­lön­bö­ző ré­gi­ók élet­szín­vo­na­lát: mi­nél kö­ze­lebb áll a ma­gyar­or­szá­gi­hoz, an­nál ki­sebb arány­ban sze­ret­né­nek Ma­gyar­or­szá­gon dol­goz­ni, és an­nál töb­ben je­lö­lik meg az Eu­ró­pai Uni­ót vagy más kon­ti­nenst.
A célor­szá­gok meg­vá­lasz­tá­sa nem csu­pán az ott­ho­ni élet­szín­vo­na­lat, ha­nem az ál­ta­lá­nos ver­seny­ké­pes szak­tu­dás szín­vo­na­lát is mu­tat­ja. A tár­sa­dal­mi-szár­ma­zá­si hát­tér­vál­to­zók se­gít­sé­gé­vel ki­mu­tat­ha­tó, hogy a ré­gi­ó­kon be­lül, a Vaj­da­sá­got le­szá­mít­va azok je­löl­ték meg Ma­gyar­or­szá­got mint po­ten­ci­á­lis célországot, akik az át­lag­hoz ké­pest ala­cso­nyabb isko­lá­zot­tsá­gú és sze­ré­nyebb anya­gi hely­ze­tű csa­lá­di hát­tér­rel ren­del­kez­nek. Ter­mé­sze­te­sen ezek a hát­tér­té­nye­zők ös­­sze­kap­cso­lód­nak a te­le­pü­lés­tí­pus­sal is, ugyan­is a hát­rá­nyo­sabb hely­ze­tű fi­a­ta­lok na­gyobb arány­ban él­nek a rurá­lis tér­sé­gek­ben, ahol a ma­gya­rok ará­nya na­gyobb, mint a kö­ze­pes és na­gyobb vá­ro­sok­ban. Ezek a té­nye­zők pe­dig köz­vet­ve azt is jel­zik, hogy az ide­gen­nyelv-is­me­ret hi­á­nya is hoz­zá­já­rul, hogy Ma­gyar­or­szá­got je­löl­jék meg po­ten­ci­á­lis or­szág­ként.

14. táb­lá­zat. Mely or­szág­ban ter­ve­zi (el­ső­sor­ban), hogy mun­kát vál­lal? (A ki­ván­dor­lá­si szán­dék­kal ren­del­ke­zők vá­la­szai szá­za­lék­ban)

Asze­rint, hogy ta­nul­nak-e még a fi­a­ta­lok nin­cse­nek szig­ni­fi­káns el­té­ré­sek a célor­szág meg­vá­lasz­tá­sá­ban. Eh­hez ha­son­ló­an az élet­mód­dal va­ló elé­ge­dett­ség­nek sincs sze­re­pe az országválasztásban.

5. áb­ra. Men­­nyi idő­re vál­lal­na mun­kát Ma­gyar­or­szá­gon?

Ar­ra a kér­dés­re, hogy men­­nyi idő­re sze­ret­ne mun­kát vál­lal­ni Ma­gyar­or­szá­gon, a több­sé­gük több mint egy év­re vagy hos­­szabb idő­re men­ne el a szü­lő­föld­jé­ről. A kár­pát­al­ja­i­ak és a fel­vi­dé­ki ma­gya­rok kö­zel 30%-a min­dig Ma­gyar­or­szá­gon sze­ret­ne dol­goz­ni, ám a fel­vi­dé­ki­ek ki­sebb ré­sze jön­ne Ma­gyar­or­szág­ra dol­goz­ni, így ese­tük­ben ez a tel­jes po­ten­ci­á­lis kül­föl­di mun­ka­vál­la­lók kö­rén be­lül nem je­len­tős arány. A rö­vid, fél éves vagy ke­ve­sebb idő­re mun­kát vál­la­lók ará­nya Er­dély­ben és Kár­pát­al­ján szá­mot­te­vő, ezek a sze­zon­mun­kás­ok kö­ré­ből ke­rül­nek ki.
Kö­vet­kez­te­té­sek

A Kár­pát-me­den­ce ma­gyar ki­sebb­sé­gi fi­a­tal­ja­i­nak, va­la­mint a ve­lük egy ré­gi­ó­ban élő több­sé­gi fi­a­ta­lok jö­vő­ter­ve­zé­sét egy­részt a ré­gió ál­ta­lá­nos tár­sa­dal­mi-gaz­da­sá­gi ál­la­po­ta, más­részt pe­dig a ré­gi­ón be­lü­li tár­sa­dal­mi ré­teg­hely­zet ha­tá­roz­za meg. A jobb hely­zet­ben le­vő ré­gi­ók fi­a­tal­jai kö­ré­ben – le­gye­nek azok ma­gya­rok vagy több­sé­gi­ek – meg­fi­gyel­het­jük az if­jú­sá­gi élet­sza­kasz meg­hos­­szab­bo­dá­sá­nak je­le­it, az is­ko­lai if­jú­sá­gi élet­sza­kasz meg­hos­­szab­bo­dá­sát és az ok­ta­tás ex­pan­zi­ó­ját. E vál­to­zá­sok a Van de Kaa-féle má­so­dik de­mog­rá­fi­ai át­me­net hát­te­rét ké­pe­ző posztma­te­ri­á­lis ér­ték­rend el­ter­je­dé­sét is elő­se­gí­tik. Ezek az ered­mé­nyek meg­erő­sí­tik azt a meg­ál­la­pí­tást, hogy a ke­let-kö­zép-eu­ró­pai vál­to­zá­sok a gyer­mek­vál­la­lás­ban és a csa­lád­ter­ve­zés, a há­zas­ság­kö­té­si élet­kor ki­to­ló­dá­sá­ban nem el­ső­sor­ban a rend­szer­vál­tás vesz­te­sé­ges ré­gi­ó­i­ban, ha­nem ép­pen a fej­let­tebb, nye­re­sé­ge­sebb ré­gi­ók­ban fi­gyel­he­tők meg (almintáink kö­zül leg­in­kább a dél-szlo­vá­ki­ai több­sé­gi fi­a­ta­lok­nál, akik­nek nagy ré­sze a pros­pe­rá­ló Po­zsony­ban és kör­nyé­kén él).
A ré­gi­ó­kon be­lü­li tár­sa­dal­mi-szár­ma­zá­si hát­tér is igen je­len­tő­sen ar­ti­ku­lál­ja a jö­vő­stra­té­gi­á­kat. Kü­lö­nö­sen az ur­ba­ni­zál­tabb ré­gi­ók­ban – mint Bel­ső-Er­dély, Fel­vi­dék és Vaj­da­ság – fi­gyel­he­tő je­len­tő­sebb dif­fe­ren­ci­á­ló­dás a tár­sa­dal­mi hát­tér sze­rint. A jö­vő­ter­vek­hez sa­já­tos tár­sa­dal­mi pro­fil­lal ren­del­ke­ző if­jú­sá­gi cso­por­to­kat so­rol­tunk, ame­lyek bi­zo­nyos mér­té­kig ös­­sze­csen­ge­nek a Zinnecker-féle osztá­ly­pe­ci­fi­kus ha­bi­tu­sok­kal és if­jú­sá­gi ide­o­ló­gi­ák­kal. A leg­jobb gaz­da­sá­gi és kul­tu­rá­lis hát­tér­rel ren­del­ke­ző, „elit” fi­a­ta­lok a gaz­da­sá­gi osz­tály­frak­ci­ók­ra jel­lem­ző vál­lal­ko­zói, a kul­tu­rá­lis osz­tály­frak­ci­ók, a to­vább­ta­nu­lást vagy az el­von­tabb önál­ló élet­vi­telt vá­lasz­tot­ták, ami az if­jú­sá­gi élet­sza­kasz önál­ló­so­dá­sá­nak egy ki­fe­je­ző­dé­se, és mint ilyen az if­jú­sá­gi kor­szak­vál­tás fo­lya­ma­tá­nak a ki­fe­je­ző­dé­se. Szé­kely­föl­dön és Kár­pát­al­ján e vál­to­zá­sok még gyen­géb­ben mu­tat­koz­nak, de a vá­ro­si fi­a­ta­lok kö­ré­ben meg­fi­gyel­he­tők en­nek je­lei.
A kül­föl­di mun­ka­vál­la­lá­si szán­dé­kok Er­dély­ben ki­emel­ke­dő­en ma­ga­sak, ami­nek egyik fő oka, hogy a fi­a­ta­lok je­len­tős ré­sze az ok­ta­tás ex­pan­zi­ó­ja és a csa­lád­ter­ve­zés­sel kap­cso­la­tos at­ti­tű­dök át­ala­ku­lá­sa mel­lett a kor­lá­to­zott gaz­da­sá­gi ki­lá­tá­sok kö­zött ar­ra kény­sze­rül, hogy más­hol va­ló­sít­sa meg a le­he­tő­sé­gek­hez ké­pest „ígényes” jö­vő­ter­ve­it. Ez a kény­sze­rí­tő erő min­den ré­gi­ó­ban meg­fi­gyel­he­tő, de el­té­rő mér­ték­ben, és a több­sé­gi fi­a­ta­lo­kat is a he­lyi ma­gyar fi­a­ta­lok­hoz ha­son­ló mér­ték­ben sar­kall­ja a ki­ván­dor­lás­ra. Ám a kül­föl­di mun­ka­vál­la­lá­si le­he­tő­sé­gek a szom­szé­dos Ma­gyar­or­szá­gon a ma­gyar fi­a­ta­lok szá­má­ra kön­­nyeb­ben meg­va­ló­sít­ha­tók, így az ed­di­gi tren­dek­nek meg­fe­le­lő­en a ma­gya­rok kö­zül töb­ben ki­ván­do­rol­nak.
Jegy­ze­tek

1. A szlo­vák almin­tá­ban ilyen vá­lasz­le­he­tő­ség kü­lön nem sze­re­pelt, mi­vel szá­muk­ra Ma­gyar­or­szág nem ki­emelt célország.
2. A – jel ar­ra utal, hogy az il­le­tő ka­te­gó­ri­á­ban a meg­fe­le­lő okci­ót nem vá­lasz­tot­ták.

Felhasznált ­iro­da­lom

Bourdieu, P.: A tár­sa­dal­mi egyen­lőt­len­sé­gek új­ra­ter­me­lő­dé­se. Bu­da­pest, Gon­do­lat, 1978.
Eyal–Szelényi–Townsley: Making Capi­ta­lism wit­hout Capitalists. London–New York, Verso Books, 2001.
Gá­bor K.: Tár­sa­dal­mi át­ala­ku­lás és if­jú­sá­gi kor­szak­vál­tás. In.: If­jú­ság­ku­ta­tás. Edu­ca­tio fü­ze­tek, Bu­da­pest, OKI, 1996, 13–34. p.
Mo­za­ik 2001. Szerk.: Sza­bó A.–Bauer B.–Laki L.–Nemeskéri I. Bu­da­pest, Nem­ze­ti If­jú­ság­ku­ta­tó In­té­zet, 2002.
Rychtarikova, J.: Má­so­dik de­mog­rá­fi­ai át­me­net zaj­lik Ke­let-Eu­ró­pá­ban? Ré­gió, 2001/1. (El­ső ki­adás: Is Eas­tern Euro­pe Expe­ri­en­cing a Sec­ond Demog­rap­hic Transition? Acta Uni­ver­si­ta­tis Carolinae, No. 1, 19–44. p.)
Van de Kaa, D. J.: The 2nd Demog­rap­hic Tran­si­tion in Europe. Popu­la­ti­on Bul­le­tin, vol. 42, No. 1, March, Hol­lan­dia, Popu­la­ti­on Refe­ren­ce Bureau, 1987.
Ve­res V.: Er­dély ter­mé­sze­tes sza­po­ro­dá­si fo­lya­ma­tai Eu­ró­pai kon­tex­tus­ban az ez­red­for­du­lón. Ko­runk, 1. szám, 2003a.
Ve­res V.: A tár­sa­dal­mi struk­tú­ra et­ni­kai sa­já­tos­sá­gai a posztszo­ci­a­lis­ta Er­dély­ben. Er­dé­lyi Tár­sa­da­lom, 1. szám, 2003b, Ko­lozs­vár.
Zinneker, J.: A fi­a­ta­lok a tár­sa­dal­mi osz­tá­lyok te­ré­ben. In.: Gá­bor Kál­mán (szerk.): Ci­vi­li­zá­ci­ós kor­szak­vál­tás és if­jú­ság. Sze­ged, Szo­ci­o­ló­gi­ai műhely, 1993a.
Zinnecker, J.: Gyer­mek­kor, if­jú­ság és szo­ci­o­kul­tu­rá­lis vál­to­zá­sok az NSZK-ban. In.: Gá­bor Kál­mán (szerk): Ci­vi­li­zá­ci­ós kor­szak­vál­tás és if­jú­ság. Sze­ged, Szo­ci­o­ló­gi­ai mű­hely, 1993b.

Kontra Miklós: A társadalomtudományi kutatások néhány etikai vonatkozása

Zsu­zsa ki­ko­sa­ra­zott

Egy vi­lág­hí­rû ma­gyar szár­ma­zá­sú ame­ri­kai nyel­vész, aki­hez már év­ti­ze­des ba­rát­ság fû­zött, és aki­vel tõ­lünk tel­he­tõ­en se­gí­tet­tük is egy­más ku­ta­tá­sa­it Ame­ri­ká­ban, il­let­ve Ma­gyar­or­szá­gon, Gál Zsu­zsa (Susan Gal) en­gem 1995-ben vá­rat­la­nul ki­ko­sa­ra­zott. Zsu­zsát a bur­gen­lan­di Fel­sõ­õr­ben vég­zett ku­ta­tá­sai tet­ték vi­lág­hí­rû­vé, 1979-ben meg­je­lent Lan­gu­a­ge Shift cí­mû köny­ve má­ig a nyelv­cse­re klas­­szi­kus le­írá­sá­nak szá­mít, amit min­den va­la­mi­re va­ló nyel­vé­szet­be be­ve­ze­tõ tan­könyv­ben idéz­nek a­zóta is. Tör­tént, hogy épp an­nak a ku­ta­tás­nak a meg­szer­ve­zé­sé­vel fog­la­la­tos­kod­tam, ami­nek ered­mé­nye­it A ma­gyar nyelv a Kár­pát-me­den­cé­ben a XX. szá­zad vé­gén cí­mû könyv­so­ro­zat­ban kö­zöl­jük (ed­dig Cser­nic­skó 1998, Göncz 1999 és Lan­sty­ák 2000 je­len­tek meg), s ké­zen­fek­võ­nek tar­tot­tam, hogy Fel­sõ­õr­ben foly­tas­sunk egy utó­vizs­gá­la­tot, néz­zük meg, mi vál­to­zott Gál 1974-es te­rep­vizs­gá­la­ta után 20 év­vel, mi­ben vál­tak be jós­la­tai s mi­ben nem, úgy foly­ta­tó­dott/ala­kult-e a fel­sõ­õri nyelv­cse­re, ahogy õ meg­jó­sol­ta. Meg­kér­tem hát Zsu­zsát, ad­ja meg né­hány 1974-es adat­köz­lõ­je ne­vét s lak­cím­ét, hadd ke­res­sük fel õket 20 év után.
Zsu­zsa ke­rek pe­rec el­uta­sí­tot­ta ké­ré­se­met, mond­hat­ni ki­ko­sa­ra­zott, ami en­gem na­gyon meg­le­pett. Ar­ra hi­vat­ko­zott, hogy az adat­köz­lõ­i­nek tett ígé­re­te meg az ame­ri­kai ku­ta­tá­si eti­kai sza­bá­lyok ké­ré­sem tel­je­sí­té­sét le­he­tet­len­né te­szik. Én úgy gon­dol­tam, hogy bõ­ven va­gyok már Gál Zsu­zsá­val olyan jó­ban, hogy er­re a ki­csiny­ség­re nyu­god­tan meg­kér­he­tem, s õ nyil­ván se­gít is ne­kem, ta­lán még fan­tá­zi­át is lát majd az utó­vizs­gá­lat­ban. 1995-ben már je­len­tõs ame­ri­kai ta­pasz­ta­la­ta­im vol­tak, két rész­let­ben már több mint négy évet töl­töt­tem ta­nár­ként s ku­ta­tó­ként az USÁ-ban, de Gál Zsu­zsa el­uta­sí­tá­sa ab­szo­lút vá­rat­la­nul ért. Nem is­mer­tem azo­kat a Ke­let-Eu­ró­pá­ban hi­he­tet­len, Nyu­gat-Eu­ró­pá­ban is fur­csa ku­ta­tás­eti­kai sza­bá­lyo­kat, ame­lyek a Berke­ley­ben nyel­vé­sze­ti ant­ro­po­ló­gi­á­ból dok­to­rált és már a Uni­ver­si­ty of Chicago-n pro­fes­­szor Gál Zsu­zsát kö­töt­ték. Ki­ko­sa­ra­zá­som rész­le­tes oka­it már nem kér­dez­tem meg Zsu­zsá­tól, de nyil­ván az le­he­tett a hely­zet, hogy õ meg­ígér­te min­den adat­köz­lõ­jé­nek a tel­jes ti­tok­tar­tást, hogy sze­mély­azo­nos­sá­gu­kat so­ha sen­ki­nek nem fe­di fel, s ez rám is vo­nat­ko­zott, mint min­den­ki más­ra is.
Éva büsz­ke adat­köz­lõi

Gál Zsu­zsá­é­val el­len­té­tes Dar­vas Éva tör­té­ne­te, aki szin­tén az USÁ-ban élõ ma­gyar ant­ro­po­ló­gus, s aki­nek a Michi­gan ál­lam­ban élõ ma­gya­rok­ról szó­ló köny­vé­ben, az Allen Park-i re­for­má­tus temp­lom­ban szer­dán­ként csi­ga­tész­tát gyú­ró as­­szo­nyok­ról szó­ló le­írá­sá­ban a kö­vet­ke­zõt le­het ol­vas­ni: „Az ant­ro­po­ló­gi­á­ban be­vett gya­kor­lat­tól el­té­rõ­en nem ál­ne­ve­ket hasz­ná­lok, ha­nem a részt­ve­võk va­ló­di ne­ve­it köz­löm. Ezek az as­­szo­nyok na­gyon büsz­kék ar­ra, hogy részt vesz­nek a csi­ga­ké­szí­tés­ben, ezt éle­tük ré­szé­nek, né­me­lyek pe­dig éle­tük ér­tel­mé­nek te­kin­tik. Né­hány as­­szony a csi­ga­ké­szí­tést éle­te egyet­len fon­tos te­vé­keny­sé­gé­nek tart­ja, olyas­mi­nek, ami­nek min­dig nagy vá­ra­ko­zás­sal te­kint elébe”1 (Huseby-Darvas 2003:91, sa­ját for­dí­tá­som K. M.). S va­ló­ban, a le­írás­ból meg­tud­juk, hogy a fény­ké­pen is lát­ha­tó as­­szo­nyok egyi­két Mrs. Ju­lis­ka Biró­nak hív­ják, a má­si­kat Ma­ris­ka Leleszinek, és így to­vább (Huseby-Darvas 2003:39–41).
Ki­nek van iga­za – kér­dez­het­né az ámu­ló somorjai, pes­ti vagy csík­sze­re­dai ma­gyar tár­sa­da­lom­ku­ta­tó – Gál­nak vagy Dar­vas­nak? Azt hi­szem, mind­ket­tõ­jük­nek, de mind­ket­tõ­nek más­képp. A nor­má­lis Du­na-me­den­cei és­­szel fel­fog­ha­tat­la­nul me­rev USA-be­li ku­ta­tás­eti­kai sza­bá­lyo­kat a leg­több ame­ri­kai ku­ta­tó sa­ját leg­job­ban fel­fo­gott ér­de­ké­ben be­tart­ja: ha pél­dá­ul egy egye­te­men egy gyógy­szer­ku­ta­tó meg­sér­ti a fö­de­rá­lis ku­ta­tás­eti­kai sza­bá­lyo­kat, ak­kor az egye­tem min­den más ku­ta­tó­ját (be­le­ért­ve az esz­té­tá­kat, ze­ne­tör­té­né­sze­ket és atom­fi­zi­ku­so­kat) ki­zár­hat­ják a fö­de­rá­lis ku­ta­tá­si tá­mo­ga­tá­sok­ból (Milroy–Gordon 2003:79). Gál Zsu­zsá­nak te­hát a ma­ga ame­ri­kai szem­pont­já­ból ab­szo­lút iga­za volt. De iga­za volt Dar­vas Évá­nak is, ho­lott – a csi­ga­tész­tát gyú­ró as­­szo­nyok ese­té­ben – hom­lo­ke­gye­nest el­len­ke­zõ utat vá­lasz­tott, mint Gál Zsu­zsa. Pon­to­sab­ban: Dar­vas sem sér­tett sza­bályt. Az Ame­ri­kai Nyelv­tu­do­má­nyi Tár­sa­ság 1992. évi, az em­be­rek­kel kap­cso­la­tos ku­ta­tá­sok­ról szó­ló eti­kai út­mu­ta­tó­ja ugyan­is töb­bek közt ezt mond­ja: „Bi­zo­nyos szem­pont­ból a nyel­vé­sze­ti ku­ta­tá­sok el­tér­nek a ter­mé­szet­tu­do­má­nyi és tár­sa­da­lom­tu­do­má­nyi ku­ta­tá­sok je­len­tõs ré­szé­tõl. A nyel­vi je­len­sé­gek fel­fe­de­zé­se köz­ben a ku­ta­tó sok olyan kér­dést tesz fel, ame­lye­ket az adat­köz­lõ vár, elõ­re fel­té­te­lez. Ezek a kér­dé­sek rit­kán za­va­ró­ak vagy sér­tõ­ek. To­váb­bá, a si­ke­res ku­ta­tás azon is múl­hat, hogy a nyel­vész meg­ta­nul­ja-e s meg­fi­gye­li-e azo­kat az ud­va­ri­as­sá­gi és ba­rát­ság­gal kap­cso­la­tos nor­má­kat, ame­lyek be­tar­tá­sát adat­köz­lõi el­vár­ják. Az adat­köz­lõk gyak­ran büsz­kék nyelv­tu­dá­suk­ra s meg is kí­ván­ják, hogy a ku­ta­tás­hoz va­ló hoz­zá­já­ru­lá­suk okán ne­vük is­mert­té vál­jon. Ne­vük el­hall­ga­tá­sa szá­muk­ra nem­kí­vá­na­tos len­ne. Az ame­ri­kai in­di­á­nok né­ha jo­go­san kri­ti­zál­ják a ko­ráb­bi nyel­vé­sze­ti ku­ta­tó­kat azért, mert el­hall­gat­ták az in­di­á­nok hoz­zá­já­ru­lá­sát nyel­ve­ik le­írá­sá­hoz. Egy nyelv be­szé­lõi irán­ti mél­tá­nyos ma­ga­tar­tás nagy­részt a be­szé­lõk szem­pont­ja­i­nak meg­ér­té­sén mú­lik, s ami az egyik hely­zet­ben he­lyén­va­ló, a má­sik­ban nem fel­tét­le­nül az”2 (http://www.lsadc.org, sa­ját for­dí­tá­som K. M.)

Mi­ért len­ne jó tit­kos hang­fel­vé­te­le­ket ké­szí­te­ni?

A ké­zi­köny­vek (pl. Bab­bie 1998:526–547 és Milroy–Gordon 2003:79–87) ál­ta­lá­ban egyet­ér­te­nek ab­ban, hogy a ku­ta­tás­ban va­ló rész­vé­tel­nek ön­kén­tes­nek kell len­nie, a ku­ta­tók­nak az adat­köz­lõk­re vo­nat­ko­zó in­for­má­ci­ó­kat tit­ko­san kell ke­zel­ni­ük, és a részt­ve­võ­ket nem sza­bad meg­té­vesz­te­ni, va­gyis az adat­köz­lõk­nek min­den a ku­ta­tás­sal kap­cso­la­tos in­for­má­ci­ót elõ­re meg kell is­mer­ni­ük, ké­pe­sek kell le­gye­nek mér­le­gel­ni rész­vé­tel­ük eset­le­ges kö­vet­kez­mé­nye­it. Ez a tá­jé­ko­zott be­le­egye­zés el­ve (an­go­lul: infor­med consent). Az USÁ-ban az adat­köz­lõk­kel gyak­ran alá­írat­nak egy nyi­lat­ko­za­tot, amely:
a) is­mer­te­ti a ku­ta­tás me­ne­tét és cél­ját,
b) fel­so­rol­ja a rész­vé­tel­bõl fa­ka­dó eset­le­ges koc­ká­za­to­kat,
c) ga­ran­tál­ja, hogy az adat­köz­lõ név­te­len ma­rad és a tõ­le nyert in­for­má­ci­ó­kat tit­ko­san ke­ze­lik,
d) köz­li, hogy az adat­köz­lõ rész­vé­te­le ön­kén­tes, a ku­ta­tó pe­dig ga­ran­tál­ja, hogy az adat­köz­lõ bár­mi­kor meg­sza­kít­hat­ja rész­vé­tel­ét, és
e) tar­tal­maz­za a ku­ta­tás­ve­ze­tõ és a ku­ta­tá­si in­té­zet/egye­tem ku­ta­tá­si ter­ve­kért fe­le­lõs bi­zott­sá­gá­nak el­ér­he­tõ­sé­ge­it.
Ná­lunk ez még nincs így, de efe­lé ha­la­dunk mi is.
A nyel­vész azon­ban leg­szí­ve­seb­ben meg­té­vesz­te­né adat­köz­lõ­it, va­gyis tit­ko­san ké­szí­te­ne vi­deó- vagy mag­ne­to­fon-fel­vé­te­le­ket elem­zés cél­já­ra, mi­vel tud­ja, hogy az em­be­rek be­szé­dét lé­nye­ge­sen be­fo­lyá­sol­ja az, hogy ki­vel s hol be­szél­get­nek ép­pen. Ha tud­ja va­la­ki, hogy fi­gye­lik a be­szé­dét, meg­pró­bál meg­fe­lel­ni egy vélt tár­sa­dal­mi el­vá­rás­nak („he­lye­sen” kezd be­szél­ni), te­hát nem úgy be­szél, ahogy ál­ta­lá­ban, nor­má­li­san szo­kott. Ha egy új is­me­rõ­söm meg­kér­di, hogy mi a fog­lal­ko­zá­som, s er­re azt mon­dom: nyel­vész va­gyok, tíz­bõl nyol­can sza­bad­koz­ni kez­de­nek, hogy saj­nos õk nem be­szél­nek elég he­lye­sen ma­gya­rul. Ami­kor az 1980-as évek má­so­dik fe­lé­ben el­kezd­tem ada­to­kat gyûj­te­ni egy mon­dat­ta­ni vál­to­zás­hoz, ad­dig a pil­la­na­tig, amíg nem tar­tot­tam er­rõl elõ­adást az MTA Nyelv­tu­do­má­nyi In­té­ze­té­ben, kol­lé­gá­im spon­tán nyelv­hasz­ná­la­tá­ban elõ­for­du­ló pél­dá­kat is gyûjt­het­tem szá­mo­sat. De mi­kor ki­de­rült szá­muk­ra, hogy vizs­gá­lom a ter­mé­sze­te­sen, hogy esik az esõ-tí­pu­sú szer­ke­ze­te­ket (ez a ter­mé­sze­tes, hogy esik az esõ és a ter­mé­sze­te­sen esik az esõ „ke­ve­re­dé­se”, a nyelv­mû­ve­lõk hely­te­le­ní­tik, de Ma­gyar­or­szág la­kó­i­nak fe­le nyelv­ta­ni­lag he­lyes­nek íté­li), nyel­vész kol­lé­gá­im egyik nap­ról a má­sik­ra ki­ik­tat­ták be­szé­dük­bõl az ilyen mon­da­to­kat. A nyel­vész azt a be­szé­det sze­ret­né meg­fi­gyel­ni, rög­zí­te­ni és ele­mez­ni, amit ak­kor pro­du­kál­nak az em­be­rek, ami­kor nem fi­gye­lik õket. Ez a meg­fi­gye­lõi pa­ra­do­xon, ami­nek fel­ol­dá­sá­ra szá­mos trük­köt dol­goz­tak ki a szo­ci­o­lin­gvis­ták (lásd pl. Labov 1988, Kont­ra 1991/1999).
Az em­be­re­ket meg­té­vesz­te­ni nem eti­kus do­log, te­hát tit­kos fel­vé­te­le­ket ké­szí­te­ni sem az, tu­do­má­nyos cél­ból sem. Hogy mi szá­mít meg­té­vesz­tés­nek, s mi nem, azt per­sze nem le­het egy­ér­tel­mû­en el­dön­te­ni, ezért a ku­ta­tás­eti­kai sza­bá­lyok nem min­den­hol egy­for­mák. Az ame­ri­kai Wil­li­am Labov azok kö­zé tar­to­zik, akik a tit­kos fel­vé­te­lek ké­szí­té­sét ha­tá­ro­zot­tan el­len­zik, õ azt sem tart­ja meg­en­ged­he­tõ­nek, hogy a ku­ta­tó, ha tit­kos fel­vé­telt ké­szít, utó­lag en­ge­dé­lyez­tes­se a fel­vé­tel ku­ta­tá­si cé­lú fel­hasz­ná­lá­sát (az en­ge­dély meg­ta­ga­dá­sa ese­tén vi­szont sem­mi­sít­se meg a fel­vé­telt). Labov­nak az a ta­ná­csa min­den­eset­re meg­szív­le­len­dõ, hogy „nem sza­bad olyat ten­ni, amit az­tán a nyil­vá­nos­ság elõtt ne­héz len­ne meg­ma­gya­ráz­ni” (1988:46).

A ki­sa­já­tí­tás két faj­tá­ja: gyar­ma­to­sí­tás és plá­gi­um

Gyar­ma­to­sí­tás

A ke­let-eu­ró­pai tár­sa­da­lom­tu­do­mány nyu­ga­ti gyar­ma­to­sí­tá­sá­ról ta­nul­sá­gos vi­ta zaj­lott a Rep­li­ka cí­mû fo­lyó­irat­ban Cse­pe­li, Ör­kény, Schep­pe­le (1996) cik­ké­nek meg­je­le­né­sét kö­ve­tõ­en. A gyar­ma­to­sí­tás (eti­kát­lan ki­sa­já­tí­tás­nak is ne­vez­het­ném) azon­ban nem­csak Nyugat–Kelet vi­szony­lat­ban mû­köd­het, ha­nem ma­gyar–ma­gyar vi­szony­lat­ban is, ami­kor ma­gyar­or­szá­gi ku­ta­tók és/vagy ku­ta­tás­szer­ve­zõk él­nek visz­­sza erõ­fö­lé­nyük­kel, s kény­sze­rí­te­nek rá ha­tá­ron tú­li ma­gyar ku­ta­tók­ra olyas­mit, amit õk ma­guk­tól nem ten­né­nek. Hun­èík Pé­ter a ma­gyar–ma­gyar kap­cso­la­tok­ról töb­bek közt ezt ír­ta nem­rég: „A ki­sebb­sé­gi kö­rül­mé­nyek kö­zött dol­go­zó ér­tel­mi­sé­gi­ek szá­má­ra olyan in­téz­mény­rend­szer­re van szük­ség, amely­ben az adott mun­ka­fo­lya­mat­ok, ku­ta­tá­sok tel­jes egé­szé­ben el­vé­gez­he­tõk. Te­hát sza­kí­ta­ni kell az­zal a gya­kor­lat­tal (tá­mo­ga­tá­si rend­szer­rel), amely be­dol­go­zó­ként fog­lal­koz­tat­ta a ma­gyar szak­ér­tel­mi­ség tag­ja­it, va­gyis úgy volt szer­vez­ve, hogy a ki­sebb­sé­gi ku­ta­tók csak rész­fel­ada­to­kat tud­tak el­vé­gez­ni, az anyag vég­sõ fel­dol­go­zá­sa, a ku­ta­tás ös­­szeg­zé­se Bu­da­pes­ten tör­tént” (Hunèík 2003:167). Ha­son­ló vé­le­ményt fo­gal­ma­zott meg Tóth Kár­oly is, aki a kö­vet­ke­zõt nyi­lat­koz­ta er­rõl: „azt mond­ja a part­ner /…/ hogy van egy Kár­pát-me­den­cei ku­ta­tás, és ti fog­já­tok csi­nál­ni a szlo­vá­ki­ai ré­szét. Er­re vo­nat­ko­zó­lag meg­kap­já­tok a tel­jes ku­ta­tá­si anya­got, és azt csi­nál­tok ve­le, amit akar­tok, úgy dol­goz­zá­tok föl, részt ve­het­tek az ös­­szeg­zés­ben. Ezt tel­je­sen kor­rekt vi­szony­nak ér­té­ke­lik Bu­da­pes­ten. Szá­munk­ra azon­ban nem tel­je­sen az. A kö­vet­ke­zõk mi­att. A ku­ta­tás­nak a ko­or­di­ná­ci­ó­ja Bu­da­pes­ten tör­té­nik. Ál­ta­lá­ban egy Kár­pát-me­den­cei ku­ta­tás 5–6 part­nert je­lent, de fõ­leg a bu­da­pes­ti part­ner­nek a szán­dé­ka­it tük­rö­zi. Kö­vet­ke­zés­kép­pen mi hi­á­ba kér­dez­zük le Szlo­vá­ki­át, hi­á­ba kap­juk meg a szlo­vá­ki­ai ada­to­kat, azt a kér­dõ­ívet nem mi ál­lí­tot­tuk ös­­sze, nem a mi szán­dé­ka­in­kat, nem a mi ér­té­ke­in­ket, nem a mi ku­ta­tá­si cél­ja­in­kat tük­rö­zi. Kö­vet­ke­zés­kép­pen na­gyon ke­ve­set tu­dunk be­lõ­le hasz­no­sí­ta­ni” (Bárdi–Papp 2003:262).
En­nek a Bu­da­pest­tõl va­ló füg­gõ­ség­nek, pon­to­sab­ban a ma­gyar­or­szá­gi tu­do­mány­szer­ve­zõk­nek va­ló ki­szol­gál­ta­tott­ság­nak né­ha olyan pél­dá­ját is lát­ni le­het, ami­kor X tu­do­mány ma­gyar­or­szá­gi mû­ve­lõ­je Y tu­do­mány ha­tá­ron tú­li mû­ve­lõ­i­re erõl­tet rá egy ku­ta­tá­si prog­ra­mot, s te­szi ezt úgy, hogy Y tu­do­mány­hoz nem ért, s a hoz­zá­ér­tõ ki­sebb­sé­gi tu­dó­sok el­len­vé­le­mény­ét ig­no­rál­ja. Te­he­ti, mert õ ad­ja a pénzt…

Plá­gi­um

A plá­gi­um, va­gyis ami­kor egy ku­ta­tó egy má­sik ku­ta­tó szel­le­mi ter­mé­két el­tu­laj­do­nít­ja, idõn­ként elõ­for­dul, s ál­ta­lá­ban le is lep­le­zõ­dik. De a plá­gi­um kö­vet­kez­mé­nyei nem min­den­hol egy­for­mák. Bécs­tõl ke­let­re sok­kal eny­héb­bek, mint on­nan nyu­gat­ra. Tá­ja­in­kon a plá­gi­u­mot so­kan olyan kí­nos ügy­nek te­kin­tik, amit – ha már ki­de­rült – jobb el­tus­sol­ni, mint­sem bün­tet­ni. Az ár­tat­lan ol­va­só eset­leg úgy vé­li, túl­zá­sok­ra ra­gad­tat­tam ma­gam. Saj­nos nem. El­mon­dok két tör­té­ne­tet. Az el­sõ ve­lem tör­tént.
1990-ben a Ma­gyar Tu­do­má­nyos Aka­dé­mi­án egy kan­di­dá­tu­si vi­ta bí­rá­ló bi­zott­sá­gá­ban ül­tem, s be­mu­tat­tam, hogy a je­lölt dis­­szer­tá­ci­ó­já­nak egy ré­sze plá­gi­um: más szer­zõ már nyom­ta­tás­ban meg­je­lent szö­ve­gé­nek szó sze­rin­ti át­vé­te­le, for­rás meg­je­lö­lé­se nél­kül. A bi­zott­ság a dis­­szer­tá­ci­ót ma­gas pont­szám­mal el­fo­gad­ta, s én más­nap le­vél­ben kö­zöl­tem a Tu­do­má­nyos Mi­nõ­sí­tõ Bi­zott­ság Nyel­vé­sze­ti Szak­bi­zott­sá­gá­val, hogy a jö­võ­ben nem fo­gok sem­mi­lyen fel­ké­ré­sük­nek ele­get ten­ni, nem fo­gok dis­­szer­tá­ci­ó­kat bí­rál­ni vagy op­po­nál­ni. A ma­gas szak­bi­zott­ság igen meg­le­põ­dött, ma­ga elé idé­zett, jól ki­fag­ga­tott, hogy mit is ér­tek én plá­gi­u­mon, el­nö­ke meg­fe­nye­ge­tett, hogy ha so­kat aka­dé­kos­ko­dok, meg­von­hat­ják kan­di­dá­tu­si fokozatomat.3 Több mint egy­órás épü­le­tes „vi­ta” után a bi­zott­ság a kan­di­dá­tu­si fo­ko­za­tot a je­lölt­nek meg­ad­ta. Ér­tem én, hogy mi­ért: ha ne­kem ad­nak iga­zat (va­gyis ha el­is­me­rik, hogy egy tíz­so­ros szö­veg szó sze­rin­ti át­vé­te­le for­rás­meg­je­lö­lés nél­kül plá­gi­um), az egy­ben an­nak is el­is­me­ré­se lett vol­na, hogy az egész kan­di­dá­tu­si el­já­rás (a disz­­szer­tá­ció be­nyúj­tá­sá­tól kezd­ve az ered­mény ki­hir­de­té­sé­ig) al­kal­mat­lan ar­ra, ami­re va­ló, a tu­do­má­nyos tel­je­sít­mény­nek az el­is­me­ré­sé­re, a sa­ját ku­ta­tá­si ered­mé­nyek­nek a má­sok­tól lo­pot­tak­tól va­ló meg­kü­lön­böz­te­té­sé­re.
Ha va­la­ki azt hin­né, hogy ilyes­mi csak a szo­ci­a­liz­mus­ban for­dul­ha­tott elõ (vagy rög­tön meg­szû­né­se után, ami­kor a len­dü­let még to­vább­vitt ré­gi rossz szo­ká­so­kat), ki kell áb­rán­dí­ta­nom. Elõ­for­dul ez mai is, Ma­gyar­or­szá­gon biz­to­san. Én nem cso­dál­ko­zom raj­ta, mert a po­li­ti­kai ha­ta­lom szer­ke­ze­te meg­vál­to­zott ugyan, de az em­be­rek, mi, akik Ma­gyar­or­szá­gon élünk, ugyan­azok va­gyunk. Nem­rég, va­gyis 2004 má­ju­sá­ban, Bu­da­pes­ten az egyik mi­nisz­té­ri­um ki­hir­det­te a ma­gyar nyelv fel­vi­rá­goz­ta­tá­sá­ra (meg­men­té­sé­re?) lét­re­ho­zott 100 mil­lió fo­rin­tos össz­költ­sé­gû pá­lyá­za­ta­i­nak ered­mé­nyét. Tu­dó­sí­tott er­rõl az Élet és Iro­da­lom is, a má­jus 21-i szá­má­nak 14. ol­da­lán. A pá­lya­mun­kák jel­igé­sek vol­tak, s va­la­ki­nek ki­osz­tot­tak egy olyan meg­osz­tott el­sõ dí­jat is (egy­mil­lió-két­száz­öt­ven­ezer fo­rint­tal egye­tem­ben), aki nem tíz sort lo­pott egy már nyom­ta­tás­ban meg­je­lent könyv­bõl, ha­nem több­ször tíz ol­dalt. Ami­kor a bot­rány el­kez­dett ki­pat­tan­ni, va­la­ki azt ja­va­sol­ta a kár­val­lott­nak, hogy a bo­nyo­dal­mak el­ke­rü­lé­se vé­gett leg­job­ban ten­nék, ha meg­osz­ta­nák egy­más kö­zött az 1 250 000 fo­rin­tot az­zal, aki­nek ün­ne­pé­lye­sen ki­osz­tot­ták az el­sõ dí­jat. Ért­sük meg jól: a bo­nyo­dal­mak el­ke­rü­lé­se vé­gett. En­nek az em­ber­nek a plá­gi­um bo­nyo­da­lom, amit el kell ke­rül­ni. Õ úgy ke­rül­né el, hogy föl­biz­tat­ja a kár­val­lot­tat, hogy lép­jen be a kor­rup­tak klub­já­ba, félpénzért. Amit itt el­mond­tam, az Ma­gyar­or­szá­gon ma elég ter­mé­sze­tes. Ké­rem a fi­a­ta­lo­kat, ért­sék meg, pró­bál­ják meg­ér­te­ni, mi­rõl be­szé­lek. Nem az én ér­de­kem, hogy meg­ért­se­nek, ha­nem az övék.

Tár­sa­dal­mi fe­le­lõs­sé­günk­rõl

A tár­sa­da­lom­tu­do­má­nyi ku­ta­tás te­hát ak­kor eti­kus, ha a ku­ta­tó nem okoz kárt azok­nak, aki­ket vizs­gál, s más ku­ta­tó­kat sem rö­vi­dít meg. Came­ron és mun­ka­tár­sai (1992) meg­kü­lön­böz­te­tik az eti­kus ku­ta­tást a párt­fo­gó ku­ta­tás­tól (an­go­lul: advo­ca­cy research). Ez utób­bi­ban nem­csak az adat­köz­lõ­ket ku­tat­ják, ha­nem az adat­köz­lõ­kért is fo­lyik a tu­do­má­nyos mun­ka. Az alap­elv az, hogy a ku­ta­tás ne csak a ku­ta­tó­nak hajt­son hasz­not, ha­nem azok­nak is, aki­ket ku­tat­nak. Wil­li­am Labov egyi­ke an­nak a szá­mos nyel­vész­nek, akik so­kat tet­tek adat­köz­lõ­i­kért. 1982-ben meg­fo­gal­ma­zott két fon­tos el­vet:
„A té­ve­dé­sek kor­ri­gá­lá­sá­nak el­ve
Ha egy tu­dós­nak olyan szé­les kör­ben el­ter­jedt el­kép­ze­lés vagy tár­sa­dal­mi gya­kor­lat jut tu­do­má­sá­ra, ame­lyek­nek fon­tos kö­vet­kez­mé­nye­ik van­nak, s ame­lyek hely­te­len­sé­gét ku­ta­tá­sai ki­mu­tat­ták, kö­te­les­sé­ge ezt a le­he­tõ leg­több em­ber­nek tu­do­má­sá­ra hoz­ni” (Labov 1982:172, sa­ját for­dí­tá­som K. M.).
„Az adós­ság el­ve
Aki nyel­vi ada­to­kat gyûj­tött egy be­szé­lõ­kö­zös­ség tag­ja­i­tól, an­nak kö­te­les­sé­ge azt a tu­dást, amely­re így tett szert, a kö­zös­ség ja­vá­ra ka­ma­toz­tat­ni, ami­kor an­nak er­re szük­sé­ge van” (Labov 1982:173, sa­ját for­dí­tá­som K. M.)

A té­ve­dé­sek kor­ri­gá­lá­sá­nak el­ve in­dí­tot­ta Lan­sty­ák Ist­vánt (2003/2004) ar­ra, hogy mér­leg­re te­gyen 75 olyan idé­ze­tet, me­lye­ket egy ma­gyar­or­szá­gi nyelv­mû­ve­lõ lap kö­zölt, meg­ál­la­pí­tan­dó, hogy nyel­vi mû­velt­sé­get vagy ba­bo­ná­kat ter­jesz­te­nek-e. A 75 idé­zet­ben a „moz­gal­mi” (la­i­kus) nyelv­mû­ve­lõk, de a céh­be­li nyel­vé­szek is, ba­bo­ná­kat ter­jesz­te­nek, ami ön­ma­gá­ban is vis­­szás, de még elgon­dol­koz­ta­tóbb az a kö­rül­mény, hogy azt a la­pot, amely ba­bo­na­sá­go­kat ter­jeszt, te­kin­té­lyes tu­do­má­nyos és ál­lam­igaz­ga­tá­si in­téz­mé­nyek tá­mo­gat­ják.
A té­ve­dé­sek kor­ri­gá­lá­sá­nak el­ve mo­ti­vál­ta azo­kat a ma­gyar­or­szá­gi nyel­vé­sze­ket is, akik A gaz­da­sá­gi rek­lá­mok és üz­let­fel­irat­ok, to­váb­bá egyes köz­ér­de­kû köz­le­mé­nyek ma­gyar nyel­vû köz­zé­té­te­lé­rõl szó­ló tör­vény­ja­vas­la­tot kri­ti­zál­ták, még mi­e­lõtt az Or­szág­gyû­lés azt meg­sza­vaz­ta 2001. no­vem­ber 27-én. Ezt a tör­vényt ugyan­is a po­li­ti­ku­sok és az õket se­gí­tõ nyelv­mû­ve­lõk egy tév­hit­re ala­poz­ták, ne­ve­ze­te­sen ar­ra, hogy meg le­het ob­jek­tí­ven ál­la­pí­ta­ni egy szó­ról, hogy a ma­gyar­ban „meg­ho­no­so­dott ide­gen nyel­vû ki­fe­je­zés”-e vagy nem. Ha ugyan­is az, a rek­lá­mok­ban s má­sutt nem kell ma­gya­rul is fel­tün­tet­ni a szót (hisz már meg­ho­no­so­dott a ma­gyar­ban), de ha nem az, fel kell tün­tet­ni. Pél­dá­ul a shop, amit min­den MOL-kút­nál is lá­tunk, ha meg­ho­no­so­dott szó­nak mi­nõ­sül, ma­rad­hat, ha nem, ak­kor bolt nél­kül bün­te­ten­dõ. A tör­vény­ter­ve­ze­tet kri­ti­zá­ló nyel­vé­szek em­lé­kez­tet­tek Bár­czi Gé­za egye­te­mi tan­köny­vé­re, ami­bõl min­den­ki tud­hat­ja, aki ol­vas­ta, hogy: „A jö­ve­vény­sza­vak és az ide­gen sza­vak kö­zött a ha­tárt nem le­het meg­von­ni” (Bárczi 1958:45). Te­hát tu­do­má­nyos ob­jek­ti­vi­tás­sal azt sem le­het meg­ál­la­pí­ta­ni, hogy egy szó meg­ho­no­so­dott ide­gen ere­de­tû ki­fe­je­zés-e a ma­gyar­ban. Kö­vet­ke­zés­kép­pen a ma­gyar Or­szág­gyû­lés­ben meg­sza­va­zott s ma ha­tá­lyos tör­vényt nem le­het ob­jek­tí­ven al­kal­maz­ni, mi­vel an­nak kulcs­fo­gal­ma ar­ra, ami­re szán­ták, al­kal­mat­lan. A tör­vény­ter­ve­ze­tet kri­ti­zá­ló nyel­vé­szek er­re hív­ták fel a Ma­gyar Na­rancs, a Nép­sza­bad­ság és a He­ti Vi­lág­gaz­da­ság ol­va­só­i­nak fi­gyel­mét (lásd Nádas­dy 2001, Daniss 2001 és Kis 2001). A tör­vény kö­rül bá­bás­ko­dó nyelv­mû­ve­lõk pe­dig vagy el­fe­lej­tet­ték már a Bár­czi tan­köny­vé­bõl is bõ négy év­ti­ze­de tud­ha­tó alap­té­telt, vagy el­hall­gat­ták azt. Az elõb­bi eset­ben eti­kai fe­le­lõs­sé­gük ki­sebb, mint az utób­bi­ban, de ak­kor sem el­ha­nya­gol­ha­tó. Ez a tör­vény ugyan­is nem kor­ri­gál egy szé­les kör­ben el­ter­jedt tév­esz­mét, ha­nem meg­erõ­sí­ti azt, s te­ret nyit a tel­je­sen ön­ké­nyes al­kal­ma­zá­sok­nak és bün­te­té­sek­nek. Tár­sa­dal­mi­lag ká­ros ez a tör­vény. Azok a nyelv­tu­dós­ok, akik el­le­nez­ték, a tu­do­má­nyos is­me­re­tek­re apel­lál­tak, a té­ve­dé­sek kor­ri­gá­lá­sá­nak el­vét al­kal­maz­va. Azok a nyelv­mû­ve­lõk, akik pár­tol­ták a tör­vényt, a la­i­ku­sok tév­hi­te­i­re épí­tet­tek – si­ker­rel. Nem szük­ség­sze­rû, hogy a jö­võ­ben is si­ke­re­sek le­gye­nek.

Iro­da­lom

Bab­bie Earl: A tár­sa­da­lom­tu­do­má­nyi ku­ta­tás gya­kor­la­ta. Bu­da­pest, Ba­las­si Ki­adó, 1998.
Bár­czi Gé­za: A ma­gyar szó­kincs ere­de­te. Má­so­dik, bõ­ví­tett ki­adás. Bu­da­pest, Tan­könyv­ki­adó, 1958.
Bár­di Nándor–Papp Z. At­ti­la: „… to­vább­ra is el­sõ­sor­ban szak­szer­kesz­tõ va­gyok” Be­szél­ge­tés Tóth Ká­rol­­lyal, a somor­jai Fó­rum Ki­sebb­ség­ku­ta­tó In­té­zet ve­ze­tõ­jé­vel. Regio, 2003/3. 246–265. p.
Cameron, D.–Frazer, E.–Harvey, P.–Rampton, M. B. H.–Richardson, K.: Rese­ar­ching Language: Issu­es of Power and Method. Lon­don, Routledge, 1992.
Cse­pe­li, György–Ör­kény, Antal–Scheppele, K. L.: Acqu­i­red Immu­ne Defi­ci­en­cy Syn­dro­me in Social Sci­en­ce in Eas­tern Europe. The Colo­ni­za­ti­on of East Euro­pe­an Social Science. Rep­li­ka, Spe­cial issue, 1996, 111–123. p.
Cser­nic­skó Ist­ván: A ma­gyar nyelv Uk­raj­ná­ban (Kár­pát­al­ján). Bu­da­pest, Osi­ris Ki­adó–MTA Ki­sebb­ség­ku­ta­tó Mû­hely, 1998.
Daniss Gyõ­zõ: Két­fron­tos nyelv­vé­de­lem. Az Or­szág­gyû­lés fog dön­te­ni a T/4899. szá­mú tör­vény­ja­vas­lat­ról. Nép­sza­bad­ság, 2001. ok­tó­ber 6., 26–27. p.
Édes anya­nyel­vünk pá­lyá­zat – ered­mény­hir­de­tés. Élet és Iro­da­lom, 2004. má­jus 21., 14. p.
Gal, Susan: Lan­gu­a­ge Shift: Social Deter­mi­nants of Lin­gu­is­tic Chan­ge in Bilin­gu­al Austria. New York, Aca­dem­ic Press, 1979.
Göncz La­jos: A ma­gyar nyelv Ju­go­szlá­vi­á­ban (Vaj­da­ság­ban). Budapest–Újvidék, Osi­ris Ki­adó–Fo­rum Könyv­ki­adó–MTA Ki­sebb­ség­ku­ta­tó Mû­hely, 1999.
Hun­èík Pé­ter: Et­ni­kai im­mun­de­fi­ci­tes szindró­ma. Fó­rum Tár­sa­da­lom­tu­do­má­nyi Szem­le 2003/1, 159–170. p.
Huseby-Darvas, Éva V.: Hungarians in Michigan. East Lansing, Michi­gan State Uni­ver­si­ty Press, 2003.
Kis Ta­más: Ki­nek kell nyelv­tör­vény? He­ti Vi­lág­gaz­da­ság, 2001. no­vem­ber 17., 61. p.
Kont­ra Mik­lós: A te­rep­mun­kás di­lem­mái. In.: Köz­ér­de­kû nyel­vé­szet. Bu­da­pest, Osi­ris Ki­adó, 1991/1999, 132–142. p.
Labov, William: Objec­ti­vi­ty and com­mit­ment in lin­gu­is­tic science: The case of the Black Eng­lish trial in Ann Arbor. Lan­gu­a­ge in Society, 11., 1982, 165–201. p.
Labov, William: „A nyel­vi vál­to­zás és vál­to­za­tok”: Egy ku­ta­tá­si prog­ram te­rep­mun­ka-mód­sze­rei. Szo­ci­o­ló­gi­ai Fi­gye­lõ 1988/4, 22–48. p.
Lan­sty­ák Ist­ván: A ma­gyar nyelv Szlo­vá­ki­á­ban. Bu­da­pest–Po­zsony, Osi­ris Kiadó–Kalligram Könyv­ki­adó–MTA Ki­sebb­ség­ku­ta­tó Mû­hely, 2000.
Lan­sty­ák Ist­ván: He­lyi „ér­té­kes” nyelv­vál­to­za­tok, „tisz­tes” ide­gen sza­vak, „vis­­szás” je­len­té­sek, „ag­res­­szív” rö­vi­dí­té­sek, „kevercs” nyelv és tár­sa­ik. Vá­lo­ga­tás a nyelv­mû­ve­lõi csacs­ka­sá­gok gaz­dag tár­há­zá­ból, I–II. Fó­rum Tár­sa­da­lom­tu­do­má­nyi Szem­le, 2003/4, 69–98. p., 2004/1, 51–76. p.
Milroy, Lesley–Gordon, Matthew: Sociolinguistics: Met­hod and Interpretation. Ox­ford, Blackwell, 2003.
Nádas­dy Ádám: Rech­tsre per­dül. Gon­do­la­tok a rek­lám­nyelv-tör­vény ter­ve­ze­té­rõl. Ma­gyar Na­rancs, 2001. szep­tem­ber 27., 42–43. p.

Liszka József: Szlovákiai magyar néprajz és/vagy európai etnológia? II.

Egy meg­jegy­zés­sel kell kez­de­nem mon­dan­dó­mat: a vájtfülű és fi­gyel­mes hall­ga­tó­nak/ol­va­só­nak fel­tűn­het, hogy ha­son­ló cí­men, ha­son­ló gon­do­la­to­kat fej­te­get­tem már ugyan­itt szűk négy esz­ten­de­je, az (ak­kor még) Fó­rum Tár­sa­da­lom­tu­do­má­nyi In­té­zet ál­tal ren­de­zett Ez­red­for­du­ló c. kon­fe­ren­ci­án (a szö­veg a hason­című kö­tet­ben ké­sőbb meg is je­lent: Lisz­ka 2001). Ak­kor (mint, ahogy most is) idő­hi­ány mi­att a le­het­sé­ges kér­dé­sek­nek csak egy kis tö­re­dé­két tud­tam leg­alább érin­te­ni. Most megint a tel­jes­ség igé­nye nél­kül, a meg­sza­bott idő­ke­ret­ben a prob­le­ma­ti­ká­hoz kap­cso­ló­dó más szem­pon­to­kat ve­tek föl. Mon­dan­dó­mat két kér­dés­kör kö­ré cso­por­to­sí­tom: 1. Mi a sze­re­pe a nép­rajz­nak a 21. szá­zad­ban és Európában?, 2. Mi­lyen he­lye és sze­re­pe le­het a ma­gyar né­pi kul­tú­rá­nak eu­ró­pai kon­tex­tus­ban?

Ve­gyük hát sor­já­ban: mi is te­hát a sze­re­pe a nép­rajz­tu­do­mány­nak a 21. szá­zad­ban és Eu­ró­pá­ban? Több mint száz esz­ten­de­je, még a 19. szá­zad vé­gén Her­man Ot­tó egy nagy­ha­tá­sú par­la­men­ti be­szé­dé­ben azt dö­rög­te, hogy a né­pi kul­tú­ra ér­té­ke­i­nek meg­men­té­se te­rén a ti­zen­ket­te­dik órá­ban va­gyunk. Ha nem cse­lek­szünk gyor­san, ak­kor kin­csek tűn­het­nek el vég­ér­vé­nye­sen. Iga­za volt per­sze (de ugyan­ilyen iga­za lett vol­na száz esz­ten­dő­vel ko­ráb­ban, il­let­ve ugyan­en­­nyi­vel ké­sőbb is), jaj­ki­ál­tá­sá­val még­is zsák­ut­cá­ba ve­zet­te a ma­gyar nép­rajz­tu­do­mányt (csak zá­ró­jel­ben jegy­zem meg, nem volt ez per­sze ma­gyar je­len­ség, az ak­ko­ri Eu­ró­pa ös­­szes né­pe szor­go­san ver­te fél­re a ha­ran­got). Mi­ért mon­dom mind­ezt? Azért, mi­vel Her­man (majd to­váb­bi tár­sai egé­szen nap­ja­in­kig!) fi­gyel­mez­te­té­sé­vel azt érez­tet­te, mint­ha a nép­rajz­tu­do­mány ku­ta­tá­si tár­gya va­la­mi ve­szen­dő do­log len­ne, ami ter­mé­sze­té­ből adó­dó­an egy­szer el is fog vesz­ni, s ak­kor mi­hez kezd majd a tu­do­mány? Új­ság­írók, pub­li­cis­ták jól meg is ta­nul­ták a lec­két, s meg is kap­juk lép­ten-nyo­mon a kér­dést: mi­hez kezd a nép­rajz ak­kor, ami­kor már vol­ta­kép­pen nincs is pa­raszt­ság? A kér­dés­re két tí­pu­sú, egy­aránt igaz vá­lasz ad­ha­tó. Ho­mé­ro­szi epo­szok már rég nem szü­let­nek, s klas­­szi­ka fi­lo­ló­gia azért van; Le­o­nar­do da Vin­ci már ré­ges-rég nem al­kot, de a re­ne­száns­­szal fog­lal­ko­zó mű­vé­szet­tör­té­net él és vi­rul. A nép­rajz is fel­hal­mo­zott ed­di­gi mű­kö­dé­se so­rán an­­nyi nyers­anya­got, hogy ezek elem­zé­sé­ből, ér­tel­me­zé­sé­ből még jó ide­ig meg­él­het. Más­részt, s ez a fon­to­sabb, a nép­rajz – a Her­man Ot­tók ál­tal for­mált köz­hi­e­de­lem­mel el­len­tét­ben – nem (leg­alább is nem csak­) ar­cha­iz­mu­so­kat, ré­gi­sé­ge­ket ke­re­ső tu­do­mány, ha­nem mű­ve­lő­dé­si, tár­sa­dal­mi fo­lya­ma­to­kat, je­len­ség­cso­por­to­kat vizs­gál, ele­mez, ér­tel­mez. S te­szi ezt a múlt­ba vis­­sza­te­kint­ve, s a je­len­ben tá­jé­ko­zód­va egy­aránt, mi­köz­ben ku­ta­tá­si te­rü­le­te tár­sa­dal­mi ré­te­gek­től füg­get­len. Köz­tu­do­má­sú, hogy a nép­rajz ki­ala­ku­lá­sa so­rán (te­hát nagy­já­ból a 18. szá­zad leg­vé­gén, de még in­kább a 19. szá­zad el­ső fe­lé­ben) a pa­rasz­ti kul­tú­rát von­ta be ér­dek­lő­dé­si kö­ré­be, azt te­kint­ve né­pi kul­tú­rá­nak. Nos, idő­köz­ben ki­de­rült, hogy azok a je­len­sé­gek (száj­ha­gyo­má­nyo­zó­dás, a je­len­sé­gek va­ri­á­ló­dá­sa stb.), ame­lye­ket a pa­rasz­ti kul­tú­ra sa­ját­já­nak gon­dol­tunk, vol­ta­kép­pen mind­egyik tár­sa­dal­mi ré­teg­ben, osz­tály­ban (per­sze más-más arány­ban) meg­ta­lál­ha­tó­k. Ezért az­tán fö­lös­le­ge­sek az ag­go­dal­mak: min­dig lesz­nek olyan je­len­sé­gek, olyan fo­lya­ma­tok, ame­lyek­nek vizs­gá­la­tá­val, a ma­ga spe­ci­á­lis ku­ta­tá­si mód­sze­re­i­vel a nép­rajz­tu­do­mány fog­lal­ko­zik majd.
A ro­man­ti­ka so­rán ki­bon­ta­ko­zott nem­ze­ti nép­rajz­tu­do­má­nyok sa­já­to­san nem­ze­ti­nek gon­dol­ták sa­ját né­pük né­pi kul­tú­rá­ját, s nem­ze­ti kul­tú­rá­juk meg­újí­tá­si le­he­tő­sé­ge­it lát­ták a né­pi kul­tú­ra (el­ső­sor­ban a folk­lór) egyes je­len­sé­ge­i­nek az ún. „ma­gas kul­tú­rá­ba” va­ló beeme­lé­sé­vel (zá­ró­jel­ben jegy­zem meg, hogy – még ha az alap­ál­lás ha­mis is volt, s az egyes folk­lór­je­len­sé­gek ko­ránt­sem csak egy nép­re jel­lem­ző­ek – a „ma­gas kul­tú­rá­ba” va­ló új­ra­fel­hasz­ná­lá­suk va­ló­ban fris­sí­tet­te az adott nem­ze­ti kul­tú­rát). Idő­köz­ben azon­ban az is nyil­ván­va­ló­vá vált, hogy az egyes nép­raj­zi je­len­sé­gek nem a nyel­vi ha­tá­rok sze­rint ren­de­ződ­nek (vö. Kili­á­no­vá 1994; Kili­á­no­vá 1998). Más­ként szól­va: a leg­több kul­tu­rá­lis je­len­ség, nyel­vi és et­ni­kai ha­tá­ro­kon át­ível­ve, is­mert más-más nyel­vű né­pek kö­ré­ben is. Meg­szám­lál­ha­tat­lan meny­­nyi­sé­gű pél­dá­val iga­zol­hat­nám ál­lí­tá­so­mat. Most le­gyen itt elég két ada­lék­kal elő­ho­za­kod­ni: az egyik ta­lán még köz­is­mert­nek is mond­ha­tó, s az Arany Já­nos ál­tal Vad­ró­zsa-pör­nek el­ke­resz­telt po­lé­mi­á­ra gon­do­lok. Mi­u­tán Kri­za Já­nos 1863-ban köz­re­ad­ta a Vad­ró­zsák cí­mű szé­kely nép­köl­té­si gyűj­te­mé­nyét, egy ro­mán iro­dal­már, Juli­an Gro­zes­cu plá­gi­um­mal vá­dol­ta őt meg. Azt ve­tet­te tud­ni­il­lik Kri­za sze­mé­re, hogy né­hány szé­kely­ként kö­zölt nép­bal­la­dát (köz­tük a Fal­ba­é­pí­tett fe­le­ség, il­let­ve nép­sze­rű ma­gyar cí­mén a Kő­mű­ves Ke­le­men bal­la­dá­ját is) ro­mán ere­de­ti­ből for­dí­tot­ta vol­na ma­gyar­ra. Az élénk vi­ta ar­ra ösz­tö­nöz­te mind­két nem­zet folk­lo­ris­tá­it (sőt, ké­sőbb má­sok is be­kap­cso­lód­tak), hogy szor­gos gyűj­tő­mun­ká­ba kezd­je­nek. Eb­ből az­tán ki­de­rült, hogy Kri­za nem pla­gi­zált, s a Fal­ba­é­pí­tett fe­le­ség bal­la­dá­já­nak alap­tör­té­ne­te is­mert gya­kor­la­ti­lag min­den bal­ká­ni nép­nél. Var­gy­as La­jos 1976-ban a bal­la­da pár­hu­za­ma­it, va­ri­án­sa­it a ma­gya­rok és ro­má­nok mel­lett a gö­rö­gök­nél, bol­gá­rok­nál, szer­bek­nél, hor­vá­tok­nál, al­bá­nok­nál, sőt a grú­zok­nál is ki­mu­tat­ta (Vargyas 1976/II.: 27–28).
A má­sik pél­dám magyar–szlovák–cseh kap­cso­la­tok­ra vo­nat­ko­zik: Ru­dolf Pokorný, cseh író, új­ság­író, a szlo­vák nép oda­adó ba­rát­ja, ahogy ké­sőb­bi ki­adói ne­ve­zik, az „arany­szí­vű em­ber”, két hos­­szabb fel­ső-ma­gyar­or­szá­gi (vagy ahogy ő már ak­kor ne­vez­te: „szlo­vá­ki­ai”) uta­zá­sá­ról, ame­lye­ket fő­ként Jozef Milo­slav Hur­ban meg­hí­vá­sá­ra, a „ma­gya­rok szlo­vá­kok­kal szem­be­ni el­nyo­mó po­li­ti­ká­ját” szem­re­vé­te­le­zen­dő elő­ször 1879-ben re­a­li­zált (s ezt még két „szlo­vá­ki­ai út­ja” kö­vet­te), Ván­dor­lá­sok Szlo­vá­ki­á­ban cí­mű, két kö­tet­be ren­de­zett úti­raj­za­i­ban szá­molt be (Pokorný 1884). Ezek so­rán a ko­ra­be­li Ma­gyar­or­szág lé­nye­gé­ben va­ló­ban csak a szlo­vá­kok lak­ta me­gyé­it, il­let­ve a ve­gyes la­kos­sá­gú me­gyék fő­leg szlo­vá­kok lak­ta te­le­pü­lé­se­it lá­to­gat­ta vé­gig. Ma­gyar szem­nek, szív­nek nem ked­ves ol­vas­mány Pokor­ný mun­ká­ja, hi­szen egy­részt óri­á­si (ne­ga­tív) elő­í­té­let­tel vi­sel­te­tik a ma­gya­rok­kal szem­ben, más­részt hely­zet­je­len­té­sei sok eset­ben úgy tű­nik, hogy (saj­nos) helyt­ál­ló­ak. Mind­ezek el­le­né­re, il­let­ve mind­ezek mel­lett (a szlo­vák nemzet­té­vá­lás fo­lya­ma­tá­ban vég­zett te­vé­keny­sé­gét, mű­ve­i­nek ily­szem­pon­tú hi­te­les­sé­gét, ha­tá­sát ele­mez­zék és dönt­sék el a po­li­ti­ka­tör­té­né­szek), szó­val mind­emel­lett mun­ká­ja kin­cses­bá­nyá­ja a ma­gyar (és kö­zép-eu­ró­pai) nép­raj­zi ku­ta­tás­nak. Úti­raj­za­i­ban pél­dá­ul vi­szony­lag ter­je­del­mes, ma­gyar vo­nat­ko­zá­sok­ban is gaz­dag ci­gány anek­do­ta­gyűj­te­ményt is köz­re­ad. Pokor­ný sa­ját be­val­lá­sa sze­rint az anek­do­tá­kat szlo­vá­ki­ai uta­zá­sai so­rán sa­ját ma­ga gyűj­töt­te, il­let­ve né­mely szlo­vák ba­rát­ja is kül­dött ne­ki ilye­ne­ket, to­váb­bá né­hány anek­do­tát egy 1880-ban meg­je­lent szlo­vák anek­do­ta­gyűj­te­mény­ből vett át. A Pokor­ný ál­tal kö­zölt tré­fák­nak, anek­do­ták­nak leg­alább két­har­ma­da azo­nos a He­ge­dűs La­jos ál­tal ös­­sze­ál­lí­tott és há­rom ki­adást (1857, 1867, 1870) meg­ért Ere­de­ti tré­fák, ado­mák s mon­dák a czi­gá­ny élet­ből cí­mű gyűj­te­mény da­rab­ja­i­val (He­ge­dűs 1870).
Ta­nul­ság, hogy az ép­pen nem ma­gyar­ba­rát­sá­gá­ról is­mert Pokor­ný va­ló­szí­nű­leg a szin­tén ma­gyar­el­le­nes Hur­ban­tól és tár­sa­i­tól hall­ha­tott a He­ge­dűs La­jos ál­tal ki­adott, ak­ko­ri­ban har­ma­dik ki­adá­sát meg­ért ci­gány­anek­do­ta-gyűj­te­mény­ből tör­té­ne­te­ket. Az is el­kép­zel­he­tő, hogy szlo­vák ba­rá­tai nem is em­lí­tet­ték ne­ki a for­rást (sőt, ta­lán ők is el­fe­lej­tet­ték ak­kor­ra). Pokor­ný eze­ket a tör­té­ne­te­ket – té­te­lez­zük fel: jó­hi­sze­mű­en – kö­zöl­te, még­pe­dig (mi­vel sem­mi más uta­lás nin­csen rá) mint a szlo­vák szó­be­li­ség­ből le­jegy­zett anya­got. Hogy ré­sze volt-e, ré­sze lett-e a szlo­vák né­pi szó­be­li­ség­nek is ez a ci­gány anek­do­ta-anyag, nem tu­dom, min­den­eset­re (He­ge­dűs gyűj­te­mé­nyé­nek nem is­me­re­té­ben) egy szlo­vák folk­lo­ris­ta ma jog­gal fel­té­te­lez­het­né, hogy a Pokor­ný ál­tal 1884-ben kö­zölt gyűj­te­mény a szlo­vák anek­do­ta­kincs egy fon­tos és ko­rai for­rá­sa.

Mind­ezek­ből kö­vet­ke­zik, hogy egy adott nép né­pi kul­tú­rá­ját, nép­raj­zi je­len­sé­ge­it egy­sze­rű­en nem ért­het­jük meg leg­alább a szom­szé­dos né­pek kul­tú­rá­já­nak be­ha­tó is­me­re­te, ös­­sze­ha­son­lí­tó vizs­gá­la­tok nél­kül. Töb­bek kö­zött ezt a célt hi­va­tott be­töl­te­ni az eu­ró­pai et­no­ló­gia.
De mit is ért­sünk eu­ró­pai et­no­ló­gi­án? A fo­gal­mat a ne­ves svéd nép­rajz­ku­ta­tó Sigurd Eri­xon ve­zet­te be a har­min­cas évek vé­gén, ám iga­zi, si­ke­res pá­lya­fu­tá­sát csak az utób­bi év­ti­ze­dek­ben kez­di be­fut­ni. Az­óta töb­ben meg­fo­gal­maz­ták már cél­ki­tű­zé­se­it, kö­ve­ten­dő mun­ka­mód­sze­re­it (el­ső­sor­ban a skan­di­náv or­szá­gok szak­em­be­rei, de né­met és ma­gyar pél­dá­kat is hoz­hat­nék), s per­sze – a do­log ter­mé­sze­té­ből adó­dó­an – ahá­nyan, szin­te an­­nyi­fé­le­kép­pen (a kér­dés­nek könyv­tár­nyi az iro­dal­ma, így csak tá­jé­koz­ta­tá­sul vö. Eri­xon 1937; Eri­xon 1944; Meli­cher­èík 1945; Hofer 1984; Roth 1995; Voigt 1997; Kas­chu­ba 1999; Paládi-Kovács 2002:109–156). Ezért most csak ar­ról be­szél­he­tek, hogy én mit ér­tek eu­ró­pai et­no­ló­gi­án. Vol­ta­kép­pen az Eu­ró­pá­ban ko­ráb­ban ha­gyo­má­nyos, a sa­ját nép kul­tú­rá­ja vizs­gá­la­tá­ra irá­nyu­ló nép­raj­zi mód­szert he­lyet­te­sí­ti, il­let­ve egé­szí­ti ki az­zal, hogy más eu­ró­pai né­pek kul­tu­rá­lis meg­nyil­vá­nu­lá­sa­it (is) vizs­gál­ja. Ez­zel lé­nye­gé­ben a nép­rajz­tu­do­mány ösz­­sze­ha­son­lí­tó irány­za­ta­it eme­li ma­ga­sabb rang­ra. Emel­lett a ko­ráb­bi eu­ró­pai nép­rajz­tu­do­má­nyok­ban (és fő­leg a ke­let-kö­zép-eu­ró­pai né­pek nép­raj­zá­ban) ugyan­csak ha­gyo­má­nyos­nak mi­nő­sít­he­tő ar­cha­iz­mus­ku­ta­tás­sal szem­ben bi­zo­nyos fo­kú „je­len­ku­ta­tá­si” ele­me­ket is bee­mel az et­no­ló­gi­ai gya­kor­lat­ba. Még to­vább men­ve, fő­leg a kul­tu­rá­lis és szo­ci­á­lis ant­ro­po­ló­gia mun­ka­mód­sze­re­i­nek szen­tel na­gyobb je­len­tő­sé­get, mint azt a ha­gyo­má­nyos nép­rajz ko­ráb­ban tet­te, il­let­ve a „más­ság” ku­ta­tá­sá­nak el­vét hang­sú­lyoz­za. Egy adott tár­sa­da­lom­ban per­sze min­den­ki „más”, hi­szen az em­be­rek kü­lön­bö­ző szem­pont­ok (nyelv, val­lás, nem, élet­kor, fog­lal­ko­zás, sza­bad­idős te­vé­keny­ség, tár­sa­dal­mi hely­zet stb.) sze­rint kü­lön­bö­ző cso­por­tok­ba tö­mö­rül­nek, il­let­ve so­rol­ha­tók. Ily mó­don az egyén egy idő­ben több cso­port­nak is a tag­ja le­het, mi­köz­ben ezek­ben a cso­por­tok­ban akár más­hogy is vi­sel­ke­dik. Az ef­fé­le prob­lé­mák­kal a ha­gyo­má­nyos nép­rajz nem (vagy csak rend­kí­vül rit­kán és in­kább csak érin­tő­le­ge­sen) fog­lal­ko­zott.
Hang­sú­lyoz­ni sze­ret­ném vi­szont, hogy az eu­ró­pai et­no­ló­gi­á­nak, ha nem is ilyen név alatt, szép ma­gyar ha­gyo­má­nyai van­nak. Gon­dol­junk csak a ma­gyar nép­rajz egyik elő­fu­tá­ra­ként is szá­mon tar­tott Ján Èap­lo­viè (Csaplovics Já­nos) hí­res, 1822-ben le­írt mon­da­tá­ra: „Ma­gyar Or­szág Eu­ró­pa kitsinyben” (Csaplovics 1990:13). A szer­ző ar­ra utal e mon­da­tá­val, hogy a Kár­pát-me­den­ce ter­més­zet­földraj­zi­lag is oly sok­szí­nű, et­ni­ka­i­lag is oly sok­ré­tű, hogy az eu­ró­pai kul­tu­rá­lis fo­lya­ma­tok e tér­sé­gen be­lül is nyo­mon kö­vet­he­tők. Az ös­­sze­ha­son­lí­tó nép­raj­zi-folk­lo­risz­ti­kai vizs­gá­la­tok­nak ily mó­don igen ko­rai ma­gyar do­ku­men­tu­mai van­nak: le­gyen elég itt a Bras­sai Sá­mu­el és Meltzl Hu­gó ál­tal ki­adott Ös­­sze­ha­son­lí­tó Iro­da­lom­tör­té­ne­ti La­pok­ra, vagy a Herr­mann An­tal szer­kesz­tet­te Ethno­lo­gis­che Mit­te­i­lun­gen aus Ungarn c. pe­ri­o­di­ká­ra utal­ni. Mind­ket­tő még a 19. szá­zad vé­gén je­lent meg. Az ugyan­eb­ben az idő­szak­ban lét­re­ho­zott Ma­gyar­or­szá­gi Nép­raj­zi Tár­sa­ság ne­vé­vel is de­monst­rál­ni óhaj­tot­ta, hogy a sok­nem­ze­ti­sé­gű Ma­gyar­or­szág ös­­szes et­ni­ku­ma nép­raj­zi ku­ta­tá­sa­i­nak ös­­sze­fo­gó or­gá­nu­ma kí­ván len­ni, s lét­re is hoz­tak hu­szon­ket­tő nem­ze­ti­sé­gi szak­osz­tályt, ame­lyek az ak­ko­ri Ma­gyar­or­szág min­den nép­fa­ját kép­vi­sel­ték (Kósa 1989:18). Né­hány év múl­va azon­ban (saj­nos) a tár­sa­ság ne­vét Ma­gyar Nép­raj­zi Tár­sa­ság­ra vál­toz­tat­ták (csak zá­ró­jel­ben jegy­zem meg, hogy a má­so­dik vi­lág­há­bo­rú után lét­re­ho­zott Szlo­vák Nép­raj­zi Tár­sa­ság ne­vét né­hány esz­ten­de­je Szlo­vá­ki­ai Nép­raj­zi Tár­sa­ság­ra vál­toz­tat­ta). Van te­hát sa­ját ha­gyo­mány az eu­ró­pai et­no­ló­gia mű­ve­lé­se te­rén is.

Tér­jünk át azon­ban a be­ve­ze­tő­ben ígért má­so­dik kér­dés­cso­port­ra: Mi­lyen he­lye és sze­re­pe le­het a ma­gyar né­pi kul­tú­rá­nak eu­ró­pai kon­tex­tus­ban?
Újab­ban is­mét di­va­tos egy­re töb­bet idéz­ni Gyö­rffy Ist­vánt, aki hí­res, több ki­adást is meg­ért 1939-es röp­ira­tá­ban, A nép­ha­gyo­mány és a nem­ze­ti mű­ve­lő­dés cí­mű­ben ír­ta le az omi­nó­zus mon­da­tot: „Eu­ró­pa nem ar­ra kí­ván­csi, hogy át­vet­tünk-e min­dent, amit az eu­ró­pai mű­ve­lő­dés nyújt­hat, ha­nem ar­ra, hogy a ma­gun­ké­ból mi­vel gya­ra­pí­tot­tuk az eu­ró­pai mű­ve­lő­dést” (Györffy 1939:8). Ez így nyil­ván igaz (és jó­nak tű­nik a Gyö­rffy ál­tal föl­ho­zott finn és ja­pán pél­da is), még ha csak rész­ben is. Mert ha mi, ma­gya­rok kí­ván­csi­ak va­gyunk ar­ra (és mi­ért is ne ér­de­kel­ne ben­nün­ket?!), hogy kul­tú­ránk bi­zo­nyos je­len­sé­gei (gu­lyás, csár­dás, il­let­ve az imént pél­da­ként fel­ho­zott ci­gány anek­do­ták és egye­bek) mi­ként épül­tek be más eu­ró­pai né­pek min­den­na­pi kul­tú­rá­já­ba, ak­kor bi­zony jog­gal fel­té­te­lez­het­jük, hogy pél­dá­ul a né­me­te­ket is ér­dek­li, mi­ként for­mál­ták sa­ját ké­pük­re más eu­ró­pai né­pek (köz­tük a ma­gya­rok is) né­mely ho­za­dé­ku­kat (pl. a bá­nyá­szat­tal ide ke­rült je­len­sé­ge­ket stb.). S az, hogy „mi ér­dek­li Eu­ró­pát”, le­gyen Eu­ró­pa gond­ja. Mi­ért kel­le­ne eb­ben is ki­szol­gál­nunk őket és szál­lí­ta­ni szá­muk­ra a ro­vás­írást, szé­kely­ka­put, gu­lyást, csi­kóst, csár­dást? Azt sem hin­ném, hogy a meg­ol­dás bi­zo­nyos (ősi­nek, ga­ran­tál­tan ma­gyar­nak tű­nő) nép­raj­zi je­len­sé­gek kon­zer­vá­lá­sá­ban, pél­dá­ul, ahogy Gyö­rffy is ja­va­sol­ja, a székely–magyar ro­vás­írás is­mé­telt /?/ be­ve­ze­té­sé­ben len­ne (ak­kor in­kább, a né­hai An­tall Jó­zse­fet parafrazálva: „tet­szet­tek vol­na an­nak ide­jén Ist­ván­nal szem­ben Kop­pány mel­lé áll­ni”). Hogy men­­nyi­re in­go­vá­nyos ta­laj ez, hogy men­­nyi­re bi­zony­ta­lan, il­let­ve sok eset­ben má­sod­la­gos egy-egy je­len­ség et­ni­kum­hoz köt­he­tő­sé­ge, hadd hoz­zak föl ar­ra né­hány to­váb­bi pél­dát. De előt­te még egy meg­jegy­zés: Úgy tű­nik, van egy ab­szo­lút, eg­zakt né­pi kul­tú­ra és van egy re­la­tív, mi­ti­kus né­pi kul­tú­ra. Az előb­bit a nép­rajz­ku­ta­tók raj­zol­ják meg, pon­to­sab­ban kí­sér­lik meg meg­raj­zol­ni ku­ta­tá­si ered­mé­nye­ik tük­ré­ben, míg az utób­bi a köz­vé­le­mény kép­ze­le­té­ben raj­zo­ló­dik meg. A ket­tő ál­ta­lá­ban nem esik egy­be, mi­köz­ben be­fo­lyá­sol­hat­ják egy­mást.
A nép­rajz­ku­ta­tók tud­ják (?), hogy a szé­ke­ly­ka­pu­hoz na­gyon ha­son­la­tos ka­pu­for­mák töb­bek kö­zött a né­met­or­szá­gi Hes­sen­ben is ta­lál­ha­tók, s mind­ket­tő gyö­ke­rei az egy­ko­ri lo­vag­vá­rak ka­pu­szer­ke­ze­te­i­ben ke­re­sen­dők. In­nen ke­rült az egy­sze­rű nép hasz­ná­la­tá­ba mind a Szé­kely­föl­dön, mind Hessenben. Ez­zel szem­ben a köz­vé­le­mény a szé­kely­ka­put, nem kis mér­ték­ben Husz­ka Jó­zsef, Szin­te Gá­bor, il­let­ve Malo­ny­ay De­zső és kö­re tény­ke­dé­se ha­tá­sá­ra „ősmagyar“ kép­ződ­mény­nek tart­ja, s ma­nap­ság az egyik leg­fon­to­sabb „népi“ ere­de­tű nem­ze­ti jel­ké­pünk­ké vált (vö. Husz­ka 1895; Viski 1929).

Ha le­het, még mar­kán­sab­ban jel­zi ezt az utat egy sír­jel, a szé­kely „kop­ja­fa” nem­ze­ti jel­kép­pé tör­té­nő ala­ku­lá­sa az utób­bi év­ti­ze­dek­ben. Ma­ga a „kop­ja­fa” ki­fe­je­zés a nép kö­ré­ben se­hol nem volt is­me­re­tes, egy­ér­tel­mű­en ér­tel­mi­sé­gi ta­lál­mány­ról van szó. A dí­szes­re fa­ra­gott, csil­la­gos, tu­li­pá­nos re­for­má­tus (s te­gyük hoz­zá: uni­tá­ri­us és evan­gé­li­kus) sír­jel­for­ma sem is­me­re­tes az egész ma­gyar nyelv­te­rü­le­ten. Szé­kely­föl­dön a leg­ka­rak­te­risz­ti­ku­sabb, de elő­for­dul a Duna–Tisza kö­zén is (töb­bek kö­zött evan­gé­li­kus szlo­vák te­le­pü­lé­sek te­me­tő­i­ben is!), va­la­mint az észa­ki ma­gyar nyelv­te­rü­le­ten, ma­gya­rok és szlo­vá­kok kö­ré­ben egy­aránt. Még­is ma­gyar nem­ze­ti szim­bó­lum lett az utób­bi év­ti­ze­dek­ben (vö. L. Ju­hász 2002; L. Ju­hász 2003; Lisz­ka 2000b).
A szlo­vák né­pi táp­lál­ko­zás ku­ta­tói tud­ják, hogy a jel­leg­ze­tes szlo­vák nem­ze­ti ele­del­nek tar­tott brin­dzás vagy juh­tú­rós ga­lus­ka a 16. szá­za­di vlach ko­lo­ni­zá­ció se­ge­del­mé­vel ke­rült az Észa­ki-Kár­pá­tok­ba, s a 19. szá­zad­ban, a nem­zet­té vá­lás fo­lya­ma­tá­ban, nem kis mér­ték­ben szép­iro­dal­mi ha­tá­sok­ra, va­la­mint a sza­kács­köny­vek kul­tú­ra­for­má­ló sze­re­pé­nek kö­szön­he­tő­en vált ti­pi­kus szlo­vák ele­del­lé. Ha­son­ló fo­lya­mat ját­szó­dott le mel­les­leg a gu­lyás mint ma­gyar nem­ze­ti ele­del vagy a knédli-hús-káposzta, mint cseh nem­ze­ti étel ki­ala­ku­lá­sa so­rán is (vö. Kis­bán 1989; Sto­liè­ná 2001).
A ma­gyar köz­vé­le­mény ré­gi szép szo­kás­nak tart­ja az ara­tó­ün­ne­pet és a szü­re­ti fel­vo­nu­lást is, mi­köz­ben pon­to­san le­het tud­ni, hogy Da­rá­nyi Ig­nác, föld­mű­ve­lés­ügyi mi­nisz­ter szor­gal­maz­ta egy le­ira­tá­ban a 19. szá­zad vé­gén ezek egy­sé­ge­sí­tett, or­szá­gos meg­tar­tá­sát, még­pe­dig tel­je­sen pro­fán cél­ból: az ak­ko­ri szo­ci­á­lis fe­szült­sé­gek eny­hí­té­sé­re, a föl­des­úr és az ara­tók kö­zöt­ti „pat­ri­ar­chá­lis jó vi­szony” hely­re­ál­lí­tá­sa ér­de­ké­ben, te­hát amo­lyan sze­lep­funk­ci­ó­nak szán­va őket… (Az ara­tó­ün­nep pá­lya­fu­tá­sá­nak szép do­ku­men­tá­ci­ó­ját lát­hat­tuk 2003-ban a bu­da­pes­ti Nép­raj­zi Mú­ze­um, A ki­ta­lált ha­gyo­mány c. ki­ál­lí­tá­sán, ame­lyet Ko­vács Ákos ren­de­zett).
A ma­gyar folk­lo­ris­ták pon­to­san tud­ják ho­gyan és mi­kor ke­rült a ka­rá­csony­fa-ál­lí­tás szo­ká­sa a ma­gyar nép­ha­gyo­mány­ba (a 19. szá­zad ele­jén né­met ha­tás­ra a ma­gyar fő­ne­mes­ség és nagy­pol­gár­ság, majd a pol­gá­ri kö­zép­ré­teg és a pap­ság köz­ve­tí­té­sé­vel) és ép­pen ezért nem tart­ják más fo­lya­mat­nak a kö­zel­múlt­ban el­ter­jedt ad­ven­ti ko­szo­rú tér­hó­dí­tá­sát (vö. Lisz­ka 2000a) vagy a most ter­je­dő fél­ben lé­vő Bá­lint-na­pi szo­ká­so­kat, vagy – hor­ri­bi­le dictu! – a Hal­lo­we­ent sem. A köz­vé­le­mény ez­zel szem­ben a ka­rá­csony­fát (vagy ép­pen­ség­gel a hús­vé­ti nyu­szi hoz­ta to­jást) a ma­gyar né­pi kul­tú­ra szer­ves ré­szé­nek te­kin­ti, míg az utób­bi­a­kat nem. Ezek el­len, mint gyö­kér­te­len, ide­gen je­len­sé­gek el­len har­col­ni kell – han­goz­tat­ják a „ha­gyo­má­nyos” ma­gyar né­pi kul­tú­ra vé­del­me­zői. A sort foly­tat­hat­nám, de föl­te­he­tő (és föl­te­en­dő!) a kér­dés: mi eb­ből a ta­nul­ság?
Ké­zen­fek­vő, hogy né­pek­nek, nem­ze­tek­nek szük­sé­gük van szim­bó­lu­mok­ra, mí­to­szok­ra. Ezek nagy ré­szét nép­rajz­ku­ta­tók vagy még in­kább ma­gu­kat an­nak ki­ki­ál­tó „szak­em­be­rek” se­ge­del­mé­vel az ún. né­pi kul­tú­rák­ban vé­lik meg­ta­lál­ni. En­nek hosz­­szú, a 18. szá­zad vé­gé­ig nyú­ló, köz­is­mert tu­do­mány­tör­té­ne­ti gyö­ke­rei van­nak, így er­re nem té­rek ki. A lé­nyeg az, hogy a köz­tu­dat­ban él egy mi­ti­kus, töb­bé-ke­vés­bé idil­li­kus né­pikul­tú­ra-kép, mint­egy a haj­da­ni „arany­kor” le­nyo­ma­ta, ame­lyet a 20. szá­zad már ala­po­san meg­té­pá­zott, s most rá­adá­sul a glo­ba­li­zá­ció és az EU rém­ké­pe fe­nye­get.
Nem azt aka­rom ez­zel mon­da­ni, hogy ok­vet­len meg kell kér­dez­ni a nép­rajz­ku­ta­tót eb­ben az ügy­ben: a nem­ze­ti szim­bó­lu­mok jó­részt „spontán“ ala­kul­nak ki, tu­do­má­nyos alá­tá­masz­tást ál­ta­lá­ban nem igé­nyel­nek. Baj­ban is len­nénk, ha va­la­ki meg­kér­dez­né tő­lünk, hogy mond­junk egyet­len egy olyan je­len­sé­get, amely a ma­gyar né­pi kul­tú­rá­ban, az egész ma­gyar nyelv­te­rü­le­ten meg­van, de csak­is ott van meg, te­hát szom­szé­da­ink már nem is­me­rik. A ma­gyar nyel­ven kí­vül nem tud­nék ilyen je­len­sé­get aján­la­ni. Egy­szer egy kis­vá­ro­sunk vá­ro­si kép­vi­se­lő­je meg­kér­dez­te tő­lem, hogy: „Ugye a ber­ke­nye az ős­ma­gyar fa? ” Mert­hogy pi­ros a ter­mé­se, a kö­rü­löt­te le­vő le­ve­gő, ha úgy tet­szik: fe­hér, a le­ve­le meg zöld. Hát, va­la­hogy – né­mi­leg ki­élez­ve – így mű­kö­dik a szim­bó­lum­te­rem­tés.
Mind­amel­lett a tu­do­mány el­ide­ge­nít­he­tet­len jo­ga, sőt kö­te­les­sé­ge, hogy az egyes je­len­sé­gek gyö­ke­re­it föl­tár­ja, tisz­táz­za. Te­hát, vis­­sza­tér­ve Gyö­rffy idé­zett mon­da­tá­ra, ha Eu­ró­pa nem is len­ne kí­ván­csi ar­ra, hogy mit ta­nul­tunk meg, mit vet­tünk át más eu­ró­pai (és nem­csak eu­ró­pai) né­pek mű­velt­sé­gé­ből, ne­künk azon­ban csak kí­ván­csi­nak kel­le­ne len­nünk ar­ra, hogy kul­tú­ránk egyes ele­mei hon­nan, mi­lyen úton-mó­don vál­tak an­nak szer­ves ré­szé­vé! Hi­szen ez is az ön­is­me­ret szer­ves ré­sze!
A ma­gyar (né­pi) kul­tú­ra az el­múlt ezer­száz esz­ten­dő alatt fo­lya­ma­tos köl­csön­ha­tás­ban ál­lott az „eu­ró­pai” kul­tú­rák­kal, s épp ez­ál­tal ma­ga is eu­ró­pa­i­vá vált. Han­goz­tat­juk is sok­szor ön­elé­gül­ten: nem kell ne­künk eu­ró­pai pél­da, hi­szen a ma­gyar (né­pi) kul­tú­ra ele­ve eu­ró­pai kul­tú­ra. Ez igaz is, csak­hogy ef­fé­le ki­je­len­té­se­ket ép­pen azok tesz­nek a leg­gyak­rab­ban, akik a ma­gyar kul­tú­ra hon­fog­la­lás előt­ti ele­me­it hang­sú­lyoz­zák, s ab­ban is azt ta­lál­nak, ami nem az. Már­pe­dig a hon­fog­la­lás so­rán ma­gunk­kal ho­zott kul­tú­ra, meg­en­ge­dem, le­he­tett na­gyon szép és jó, ám sem­mi­kép­pen nem volt eu­ró­pai! Má­ra vi­szont va­ló­ban eu­ró­pa­i­vá vált az­ál­tal, hogy amit a ma­gyar­ság át­vett, si­ker­rel dol­goz­ta föl, ol­vasz­tot­ta be­le sa­ját kul­tú­rá­já­ba és tet­te ez­ál­tal ma­gá­é­vá. Meg­győ­ző­dé­sem, hogy nem lesz ez más­ként a jö­vő­ben sem. Ugyan­is nem a kon­zer­vá­ló, ha­nem az adap­tá­ló kész­ség tesz egy nem­ze­tet élet­re­va­ló­vá.
Ös­­sze­fog­lal­va te­hát, hogy mit is gon­do­lok az elő­adás cí­mé­ben fel­tett kér­dés­ről, te­hát ar­ról, hogy tu­do­mány­sza­kunk meg­ne­ve­zé­se, il­let­ve az ez­zel szo­ro­san ös­­sze­füg­gő mun­ka­te­rü­le­te és -módszere a szlo­vá­ki­ai ma­gyar nép­rajz vagy az eu­ró­pai et­no­ló­gia le­gyen-e? Amen­­nyi­ben a „szlo­vá­ki­ai ma­gyar nép­rajz” alatt egy tisz­tes­sé­ges le­író tu­do­mányt ér­tünk, ak­kor igen, ám az­zal a ki­egé­szí­tés­sel, hogy ezt a le­író el­vet min­den­kép­pen ki kell egé­szí­te­ni az eu­ró­pai et­no­ló­gia prob­lé­ma­szem­lé­le­té­vel. És ha már ki­egé­szí­tet­tük, ak­kor mi­ért ne hív­nánk tu­do­mány­sza­kun­kat itt is eu­ró­pai et­no­ló­gi­á­nak, úgy, ahogy azt Eu­ró­pa szá­mos or­szá­gá­ban te­szik, amely ér­te­lem­ben a szlo­vák és a cseh nép­raj­zi gya­kor­lat­ban is hasz­nál­ják újab­ban az et­no­ló­gi­át (te­hát eu­ró­pai et­no­ló­gia ér­te­lem­ben), s amely ér­te­lem­ben a Fó­rum Tár­sa­da­lom­tu­do­má­nyi In­té­zet Et­no­ló­gi­ai Köz­pont­já­nak a ne­vé­ben is sze­re­pel?

Fel­hasz­nált iro­da­lom

Csap­lo­vics Já­nos: Ethnog­rap­hi­ai Ér­te­ke­zés Ma­gyar Or­szág­ról. Az MTA Nép­raj­zi Ku­ta­tó Cso­port­já­nak rep­rint ki­ad­vá­nya. Az utó­szót ír­ta Paládi-Kovács At­ti­la. Bu­da­pest, 1990.
Erixon, S.: Eu­ró­pai ethnológia. Ethnog­rap­hia 55., 1944, 1–17. p.
Erixon, S.: Regi­o­nal Euro­pe­an Ethnology. Folk­liv I. Stock­holm, 1937, 89–108. p.
Gyö­rffy Ist­ván: A nép­ha­gyo­mány és a nem­ze­ti mű­ve­lő­dés. Bu­da­pest, 1939.
He­ge­dűs La­jos: Ere­de­ti tré­fák, ado­mák s mon­dák a czi­gá­ny élet­ből. 3. bőv. ki­adás. Pest, 1870.
Hofer Ta­más: Tör­té­ne­ti for­du­lat az eu­ró­pai et­no­ló­gi­á­ban. In.: Tör­té­ne­ti ant­ro­po­ló­gia. Az 1983. áp­ri­lis 18–19-én tar­tott tu­do­má­nyos ülés­szak elő­adá­sai. Szerk. Hofer Ta­más. Bu­da­pest, 1984, 61–72. p.
Husz­ka Jó­zsef: A szé­kely ház. Bu­da­pest, 1895.
Ju­hász Ilo­na, L.: A sír­jel­től a nem­ze­ti szim­bó­lu­mig. Az em­lék­osz­lop­ok-kop­ja­fák, mint a nem­ze­ti iden­ti­tás ki­fe­je­zői. Ethni­ca 5., 1. szám, 2003, 16–20. p.
Ju­hász Ilo­na, L.: Vom Grab­mal zum Nationalsymbol. Geden­ksäu­len und Spe­er­hölzer als Zei­chen nati­o­na­ler Identität. Acta Ethno­lo­gi­ca Danu­bi­a­na 4. Az Et­no­ló­gi­ai Köz­pont Év­köny­ve 2002. Komárom–Dunaszerdahely, 2002, 67–74. p.
Kaschuba, W.: Ein­führung in die Europ­äis­che Ethnologie. Mün­chen, 1999.
Kiliánová, G.: Deter­mi­nan­ty etnic­kej identity. Na prík­la­de etnic­kých spo­lo­èen­sti­ev na hranici. Nie­ko¾­ko úvod­ných poz­ná­mok do diskusie. Etno­lo­gic­ké roz­pra­vy 2., 1998, 9–15. p.
Kiliánová, G.: Etnicita, kul­tú­ra a hranice. Prí­pad Stred­nej Európy. Etno­lo­gic­ké roz­pra­vy 2. Bratislava, 1994, 45–56. p.
Kis­bán Esz­ter: Né­pi kul­tú­ra, köz­kul­tú­ra, jel­kép: a gu­lyás, pör­költ, pap­ri­kás. Élet­mód és Tra­dí­ció 4., Bu­da­pest. 1989
Kósa Lász­ló: A ma­gyar nép­rajz tu­do­mány­tör­té­ne­te. Má­so­dik, ja­ví­tott, bő­ví­tett ki­adás. Bu­da­pest, 2001.
Kósa Lász­ló: A Ma­gyar Nép­raj­zi Tár­sa­ság száz­éves tör­té­ne­te: 1889–1989. Bu­da­pest, 1989.
Lisz­ka Jó­zsef: A (cseh)szlovákiai ma­gyar­ság ön­meg­ha­tá­ro­zá­sá­nak jel­kép­rend­sze­ré­hez. In.: Je­les jo­gok – jo­gos je­lek. Nyel­vi jo­gok – tár­sa­dal­mi konf­lik­tu­sok. Szerk. Ba­lázs Géza–Voigt Vil­mos. Bu­da­pest, 2000b, 149–158. p.
Lisz­ka Jó­zsef: Az ad­ven­ti ko­szo­rú. Egy fel­mé­rés elő­ze­tes ered­mé­nyei. Fó­rum Tár­sa­da­lom­tu­do­má­nyi Szem­le, 1. szám, 2000a, 147–156. p.
Lisz­ka Jó­zsef: Szlo­vá­ki­ai ma­gyar nép­rajz és/vagy eu­ró­pai et­no­ló­gia? In.: Ez­red­for­du­ló. A tu­do­mány je­le­ne és jö­vő­je a ki­sebb­ség­ben élő kö­zös­sé­gek éle­té­ben c. kon­fe­ren­cia elő­adá­sai. Nos­tra Tem­po­ra 3., szerk.: Tóth Kár­oly. Dunaszerdahely, 2001, 38–44. p.
Melicherèík, Andrej: Te­ó­ria národopisu. Lip­tov­ský Sv. Mikuláš. 1945.
Paládi-Kovács At­ti­la: Tár­gyunk az idő­ben. Nép­raj­zi ki­hí­vá­sok és vá­la­szok. Deb­re­cen, 2002.
Pokorný, Ru­dolf: Z potu­lek po Slovensku. Díl I. Praha, 1884.
Roth, Klaus: Europ­äis­che Ethno­lo­gie und Inter­kul­tu­rel­le Kommunikation. Schwe­i­ze­ris­ches Archiv für Vol­kskun­de 91., 1995, 163–181. p.
Stolièná, Rastislava: Stra­va ako etno­i­den­ti­fi­kaè­ný znak. Èeský lid 88., 2001, 1–13. p. (A dol­go­zat ma­gyar for­dí­tá­sa A táp­lál­ko­zás mint etno­i­den­ti­fi­ká­ci­ós jegy cí­men az Acta Ethno­lo­gi­ca Danu­bi­a­na 5–6. ös­­sze­vont szá­má­ban je­le­nik meg 2004-ben.).
Var­gy­as La­jos: A ma­gyar nép­bal­la­da és Eu­ró­pa I–II. Bu­da­pest, 1976.
Viski Kár­oly: Ada­tok a szé­ke­ly­ka­pu tör­té­ne­té­hez. Nép­raj­zi Ér­te­sí­tő 21., 1929, 65–88. p.
Voigt Vil­mos: Nép­rajz Eu­ró­pá­nak. In.: Eu­ró­pá­ból Eu­ró­pá­ba. Ta­nul­má­nyok a 80 esz­ten­dős Balas­sa Iván tisz­te­le­té­re. Nép­raj­zi Lá­tó­ha­tár 1–4., szerk.: Csoma Zsigmond–Viga Gyu­la. Bu­da­pest–Deb­re­cen, 1997, 24–32. p.

Konferencia a szlovák és a cseh levéltárügy idoszeru kérdéseirol (Gaucsík István)

A Szlo­vák Le­vél­tá­ros­ok Egye­sü­le­té­nek (a to­váb­bi­ak­ban SZLE, hi­va­ta­los szlo­vák meg­ne­ve­zé­se Spo­loè­nos slo­ven­ských archivárov) szer­ve­zé­sé­ben – több társ­ren­de­ző in­téz­mény, le­vél­tá­ri, ill. mú­ze­u­mi szer­ve­zet tá­mo­ga­tá­sá­val – 2004. jú­ni­us 9–11. kö­zött Tren­csén­ben ke­rült meg­ren­de­zés­re az im­már ha­gyo­má­nyos­sá vált Le­vél­tá­ri Na­pok nyol­ca­dik kon­fe­ren­ci­á­ja. A ren­dez­vény ak­tu­a­li­tá­sát az 1954-ben nap­vi­lá­got lá­tott le­vél­tá­ri tör­vény ke­rek, öt­ve­ne­dik év­for­du­ló­ja szol­gál­tat­ta. A kon­fe­ren­cia té­má­ja öt év­ti­zed le­vél­tá­ri tör­vé­nye­it, a vég­re­haj­tó ren­del­ke­zé­se­ket, a cseh­szlo­vák, ill. a cseh és szlo­vák le­vél­tár­ügy hely­ze­tét, szer­ve­ze­ti ke­re­te­it és a mód­szer­ta­ni-el­mé­le­ti kér­dé­se­ket ölelt fel. Emel­lett le­he­tő­ség nyílt a le­vél­tá­ros szak­ma prob­lé­má­i­nak meg­vi­ta­tá­sá­ra és esz­me­cse­ré­re.
Az el­ső na­pon el­hang­zott elő­adá­sok ös­­sze­fog­la­lás­ra tö­re­ked­tek. Peter Kartous, a bel­ügy­mi­nisz­té­ri­um mel­lett mű­kö­dő Le­vél­tá­ri és Irat­ke­ze­lé­si Rész­leg igaz­ga­tó­ja, a szlo­vák le­vél­tár­ügy múlt­be­li fej­lő­dé­si ívét és je­len­le­gi ál­la­po­tát, va­la­mint a jö­vő­be­li cé­lo­kat vá­zol­ta. Az egy­ko­ri szo­ci­a­lis­ta le­vél­tár­ügy fej­lő­dé­sét tör­té­ne­ti meg­kö­ze­lí­tés­ben, tár­sa­dal­mi és köz­igaz­ga­tá­si kon­tex­tus­ban mu­tat­ta be. A le­vél­tá­rak hely­ze­tét az önál­ló Szlo­vá­kia lét­re­jöt­té­től szá­mít­ha­tó idő­szak­ban az újabb ki­hí­vá­sok­kal va­ló szem­be­sü­lés­ként jel­le­mez­te. Meg­ál­la­pí­tá­sa sze­rint a saj­nos nap­ja­in­kig tar­tó hal­mo­zot­tan de­fi­ci­tes ál­la­po­tot (a le­vél­tá­rak sze­mé­lyi el­lá­tott­sá­gá­nak kér­dé­se, az irat­anya­gok tér­be­li el­he­lye­zé­sé­nek aka­dá­lyai, épü­le­tek fel­újí­tá­sa) a szfé­ra alul­fi­nan­szí­ro­zott­sá­ga, az ál­la­mi sze­rep­vál­la­lás elég­te­len vol­ta okoz­za. „Konf­lik­tus­ke­rü­lő” be­szá­mo­ló­já­ban, mely a szak­ma 2005–2015 kö­zöt­ti idő­szak­ra vo­nat­ko­zó kon­cep­ci­ó­já­ra is ki­tért, az ál­la­mi pénz­for­rás­ok fon­tos­sá­gát és a szer­ve­zet­tá­mo­ga­tás ér­de­ké­ben le­bo­nyo­lí­tan­dó hát­tér-dip­lo­má­cia kor­lá­ta­it hang­sú­lyoz­ta, a tu­do­má­nyos-ku­ta­tói fel­ve­té­sek el­ma­rad­tak.
Vác­lav Babiè­ka a cseh le­vél­tár­ügyet a ké­szü­lő tör­vény és a szer­ve­ze­ti fel­épí­tés (sza­ko­so­dott le­vél­tá­rak) szem­pont­já­ból vizs­gál­ta. Ki­tért a ki­fe­je­zé­sek és fo­gal­mak pon­to­sí­tá­sá­ra, a le­vél­tá­ri anya­gok köz­zé­té­te­lé­re, az in­for­má­ció­nyúj­tás kö­rü­li fe­szült­sé­gek­re (a ma­gán­ada­tok vé­del­me).

A le­vél­tá­ros egye­sü­let el­nö­ke, a vág­sel­ly­ei le­vél­tár igaz­ga­tó­ja Novák Ve­ro­ni­ka az el­múlt majd­nem más­fél év­ti­zed tör­té­né­se­it vizs­gál­ta. Kri­ti­kus hoz­zá­szó­lá­sá­ban a le­vél­tá­ros szak­ma hely­ze­té­nek, ál­la­mi és tár­sa­dal­mi el­is­mert­sé­gé­nek ros­­szab­bo­dá­sát ál­la­pí­tot­ta meg (a szak­mai au­to­nó­mia és az ál­la­mi fel­ügye­let köz­ti fe­szült­sé­gek­re is gon­dolt). A SZLE az 1989/1990-es évek­től szak­mai ér­dek­kép­vi­se­le­ti szer­ve­ző­dés­ként de­cent­ra­li­zá­ci­ót kö­ve­telt és egyen­ran­gú part­ne­ri együtt­mű­kö­dés ki­ala­kí­tá­sá­ra tö­re­ke­dett az ál­la­mi szer­vek­kel. A 2003. évi 395. sz. szlo­vák le­vél­tá­ri tör­vény elő­ké­szí­té­si fo­lya­ma­tá­ba ak­tí­van be­kap­cso­ló­dó egye­sü­let el­kép­ze­lé­sei, szak­mai ér­vei csak rész­ben ke­rül­tek meg­hall­ga­tás­ra. Az elő­adó az új le­vél­tá­ri tör­vény­ben a két leg­főbb gond­ként a le­vél­tár­tan el­mé­le­té­nek nem meg­fe­le­lő in­terp­re­tá­ci­ó­ját és a köz­pon­to­sí­tott szer­ve­ze­ti hi­e­rar­chi­át em­lí­tet­te, amely­nek kö­vet­kez­té­ben az im­már „ki­ren­delt­sé­gi”, „fi­ók­le­vél­tá­ri” stá­tus­ba ke­rült re­gi­o­ná­lis le­vél­tá­rak hát­rá­nyos ad­mi­niszt­ra­tív és pénz­ügyi hely­zet­be ke­rül­tek (eh­hez kap­cso­ló­dó­an csak azt ten­ném hoz­zá, hogy a po­li­ti­kai komp­ro­mis­­szu­mok mint­ha ki­kez­de­nék a szak­mai ter­ve­ket). Elő­adá­sá­nak má­so­dik fe­lé­ben az egye­sü­let ed­di­gi te­vé­keny­sé­gét ér­té­kel­te (az 1997-től da­tál­ha­tó Le­vél­tá­ri Na­pok ha­gyo­má­nya, a Fó­rum archi­vá­rov meg­je­len­te­té­se, szak­mai to­vább­kép­zé­sek, ta­nul­mány­utak szer­ve­zé­se, kap­cso­lat­épí­tés a kör­nye­ző or­szá­gok le­vél­tá­ros egye­sü­le­te­i­vel). A le­vél­tá­ri mun­ka presz­tí­zsé­nek fon­tos­sá­gát és a kol­le­gi­a­li­tás el­mé­lyí­té­sét emel­te ki, az egye­sü­let te­vé­keny­sé­gé­nek to­váb­bi erő­sí­té­sét ja­va­sol­ta (a pá­lyá­za­ti le­he­tő­sé­gek ki­hasz­ná­lá­sa, a „szak­mai lá­tó­ha­tár” ki­ter­jesz­té­se).

Dani­el Doležal, a cseh le­vél­tá­ros egye­sü­let ve­ze­tő­je na­gyon sok ha­son­ló fej­lő­dé­si ten­den­ci­át és prob­lé­mát em­lí­tett. Cseh­or­szág­ban szin­tén 1990-ben, eu­fó­ri­kus han­gu­lat­ban szer­ve­ző­dött új­ra az egye­sü­let (gyö­ke­rei 1921-ig nyúl­nak vis­­sza). A kez­de­ti évek­ben re­gi­o­ná­lis jel­le­gű, szak­mai-te­ma­ti­kai szek­ci­ók (in­for­ma­ti­kai, gaz­da­sá­gi-le­vél­tá­ri) lét­re­ho­zá­sá­val kí­sér­le­tez­tek. Az ál­la­mi köz­pon­to­sí­tás fo­lya­ma­ta a le­vél­tár­ügyet itt is el­ér­te, an­nak ös­­szes po­zi­tív és ne­ga­tív kö­vet­kez­mé­nye­i­vel (az ál­la­mi al­kal­ma­zot­ti stá­tus ve­szé­lyez­te­tett­sé­ge, a bürok­ra­ti­zá­ció el­mé­lyü­lé­se). A kö­zel­jö­vő ter­vei kö­zül a ter­mi­no­ló­gia egy­sé­ge­sí­té­se kö­rü­li mun­ká­la­to­kat, az elekt­ro­ni­kus adat­köz­ve­tí­tés el­mé­lyí­té­sét és a szom­szé­dos or­szá­gok le­vél­tá­ros egye­sü­le­te­i­vel va­ló szo­ro­sabb együtt­mű­kö­dést emel­te ki.
Az elő­adá­so­kat le­vél­tá­ri tech­ni­ká­val, se­géd­esz­kö­zök­kel (do­bo­zok, pa­pír­men­tés, elekt­ro­ni­kus adat­bá­zis­ok lét­re­ho­zá­sa) fog­lal­ko­zó ma­gán­cé­gek ter­mék­be­mu­ta­tó­ja zár­ta.
A má­so­dik nap elő­adá­sai to­vább bon­col­ták egy­részt a cseh–szlo­vák le­vél­tá­ri kap­cso­la­tok té­ma­kör­ét, más­részt az irat­ke­ze­lés mód­sze­re­it, va­la­mint a meg­óvás és fel­hasz­ná­lás szem­pont­ja­it. Bohu­mír Brom el­ső­sor­ban a tár­sa­dal­mi és po­li­ti­kai vál­to­zá­sok ke­reszt­met­szet­ében (pri­va­ti­zá­ció, restitúció) mu­tat­ta be a cseh tör­vé­nyi és szer­ve­ze­ti vál­to­zá­so­kat. Meg­fo­gal­ma­zá­sa sze­rint 1989 után a le­vél­tá­rak­nak a ré­gi gaz­da­sá­gi, pénz­ügyi ala­po­kon kel­lett meg­fe­lel­ni­ük az új ki­hí­vá­sok­nak. Rész­le­te­sen ki­tért a ren­de­le­tek tar­tal­má­ra, cél­ki­tű­zé­se­i­re és ha­tá­sa­i­ra, az 1954-es tör­vény bi­zo­nyos ele­me­i­nek to­vább­élé­sé­re (pl. a le­vél­tá­rak kul­tu­rá­lis és tu­do­má­nyos-ku­ta­tó in­téz­mé­nyek­ként is, nem csak az ál­lam­igaz­ga­tás szer­ve­i­ként funk­ci­o­nál­nak) és fo­lya­ma­tos­sá­gá­ra az 1974-es tör­vény­ben. A köz­igaz­ga­tá­si re­form so­rán meg­je­le­nő új fel­ada­tok­nak (az ál­la­mi in­téz­mé­nyek és az ön­kor­mány­zat­ok szer­ve­ze­te­i­nek irat­anya­gai) szin­tén te­ret szen­telt. Elő­adá­sá­nak be­fe­je­ző ré­szé­ben az elekt­ro­ni­kus do­ku­men­tu­mok prob­lé­má­já­val (hos­­szabb tá­vú el­men­té­sük, mód­szer­tan ki­dol­go­zá­sa), az EU-csatlakozás vár­ha­tó ha­tá­sa­i­val (élén­kü­lő le­vél­tá­ros-ko­ope­rá­ció) és az al­kal­ma­zot­ti vi­szony hi­á­nyos­sá­ga­i­val fog­lal­ko­zott.

Jana Kubí­ko­vá és Má­ria Kaè­ko­vi­èo­vá kor­re­fe­rá­tu­mai az irat­át­vé­tel és a fon­dkép­zés szem­szö­gé­ből, gya­kor­la­ti ta­pasz­ta­la­tok­ra tá­masz­kod­va az 1992–1994 kö­zöt­ti idő­szak cseh és szlo­vák irat­ál­lo­má­nya­i­nak a szét­vá­lasz­tá­sát mu­tat­ták be. Az egy­ko­ri szö­vet­sé­gi ál­lam Nem­zet­gyű­lés­ének fon­djá­ból a Szlo­vá­ki­á­ra vo­nat­ko­zó vagy az on­nan kül­dött ira­to­kat, a szlo­vák ál­lam­igaz­ga­tá­si szer­vek anya­ga­it Kubí­ko­vá vá­lo­gat­ta. Fon­tos­sá­gi sor­rend­ben, (idő­rend­ben 1918-tól) má­so­la­to­kat ké­szí­tet­tek, se­géd­le­te­ket és mu­ta­tó­kat vet­tek át. Az elő­adó a pre­ce­dens­ér­té­kű cseh–szlo­vák le­vél­tá­ri együtt­mű­kö­dést emel­te ki. Kaè­ko­vi­èo­vá az El­nö­ki Kan­cel­lá­ria Le­vél­tá­rá­ból és a Cseh­szlo­vák Nem­ze­ti Bank Le­vél­tá­rá­ból ki­vá­lasz­tott szlo­vá­ki­ai vo­nat­ko­zá­sú ira­to­kat is­mer­tet­te. A bank­le­vél­tá­ri anyag­át­vé­tel­lel rész­le­te­seb­ben fog­lal­ko­zott. A köz­pon­ti jegy­bank­ok for­rá­sa­in kí­vül a pénz­ügyi po­li­ti­ká­ra és a leg­na­gyobb pénz­in­té­ze­tek (Živnostenská ban­ka, Legiobanka) és pénz­ügyi ala­pok (Likvidaèný fond menový) mű­kö­dé­sé­re vo­nat­ko­zó jegy­ző­köny­vek és egyéb ira­tok má­so­la­tai ke­rül­tek át. Ezek ren­de­zé­se még fo­lya­mat­ban van, fel­dol­go­zá­suk és a le­vél­tá­ri se­géd­le­tek el­ké­szí­té­se még hos­­szú mun­kát igé­nyel.
An­na Dunaj­ská a nagy­szom­ba­ti és a miku­lo­vi le­vél­tár kap­cso­lat­tör­té­ne­tét, és az 1993 után át­ala­ku­ló kap­cso­la­to­kat vá­zol­ta. Ér­de­kes, és tá­ja­in­kon is az egyik leg­ége­tőbb kér­dés­ként je­lent­ke­ző egy­há­zi jel­le­gű le­vél­tá­ri anya­gok sor­sá­val fog­lal­ko­zott Marek Ïurèo. Elő­adá­sa elő­ször a Nyit­rai Püs­pö­ki Le­vél­tár fondjaival, azok ki­ala­ku­lá­sá­val, fel­épí­té­sé­vel (a püs­pök­ség és ura­dal­ma­i­nak fondjai, a nyit­rai káp­ta­lan ira­tai) fog­lal­ko­zott. A to­váb­bi­ak­ban az egy­há­zi le­vél­tá­ri és köny­vé­sze­ti em­lé­kek múlt­be­li és je­len­ko­ri há­nya­tott sor­sát mu­tat­ta be (kal­ló­dó, pusz­tu­ló ira­tok és köny­vek a plé­bá­ni­á­kon, szak­sze­rűt­len el­he­lye­zé­sük, a he­lyi szin­ten gyak­ran je­lent­ke­ző ér­dek­te­len­ség). Rá­mu­ta­tott az egy­há­zi le­vél­tá­ros­ok cse­kély szá­má­ra és be­szű­kült le­he­tő­sé­ge­ik­re. Meg­ol­dás­ként az egy­ház és az ál­lam szo­ro­sabb együtt­mű­kö­dé­sét, az irat­anya­gok ku­tat­ha­tó­vá té­te­lét, re­gi­o­ná­lis szin­ten, pe­dig az ál­la­mi le­vél­tá­rak kez­de­mé­nye­ző ma­ga­tar­tá­sát ja­va­sol­ta.
A Nyílt Tár­sa­da­lom Ar­chí­vu­má­ról, amely a Kö­zép-Eu­ró­pa Egye­tem ke­re­tén be­lül mű­kö­dik, Pavol Šala­mon adott elő. A le­vél­tár anya­ga a mün­che­ni Sza­bad Eu­ró­pa Rá­dió ar­chí­vu­má­ra tá­masz­ko­dik, gya­kor­la­ti­lag azt bő­ví­ti to­vább. A szlo­vák adás bel­ső do­ku­men­tu­mai (új­ság­cik­kek, sze­mé­lyi ira­tok) te­ma­ti­kus és élet­raj­zi egy­sé­gek­be van­nak ren­dez­ve. Gaz­dag anya­ga kö­zött meg­ta­lál­ha­tók pl. a Cseh­szlo­vák Rá­dió adá­sa­i­nak át­írá­sai, az 1951–1972 kö­zött emig­rán­sok­kal ké­szí­tett (túl­nyo­mó­részt mik­ro­fil­men) ta­lál­ha­tó in­ter­júk. Könyv­tá­rá­ban szlo­vák la­pok má­so­la­tai is hoz­zá­fér­he­tők.
Az üze­mi le­vél­tá­rak cseh­or­szá­gi hely­ze­té­ről Rút Macu­ro­vá adott elő. A szo­ci­a­liz­mus ko­rá­nak gaz­da­sá­gi le­vél­tár­ügyé­nek váz­la­tos fej­lő­dé­sét mu­tat­ta be. A vi­rág­kor sze­rin­te az 1960 és 1990 kö­zöt­ti idő­szak­ra te­he­tő, ami­kor az (ál­lam ál­tal je­len­tő­sen tá­mo­ga­tott) ipa­ri és me­ző­gaz­da­sá­gi üze­mek jól mű­kö­dő, ked­ve­ző anya­gi alap­pal (fi­nan­szí­ro­zás, épü­le­tek) és sze­mély­zet­tel ren­del­ke­ző le­vél­tá­ra­i­kat ki­ala­kí­tot­ták. 1990 után ez a (mond­hat­juk) pri­vi­le­gi­zált hely­zet gyö­ke­re­sen meg­vál­to­zott. A jo­gi kör­nye­zet át­ala­kult, a tör­vé­nyi ga­ran­cia és a le­vél­tá­ri tör­vény ren­del­ke­zé­se­i­nek be­tar­tá­sa (be­tar­ta­tá­sa) meg­szűnt, az üze­mek ma­gán­tu­laj­don­ba ke­rül­tek. Az ál­la­mi le­vél­tá­rak ugyan át­vet­ték a meg­szűnt vál­la­la­tok anya­ga­it, de az új tu­laj­do­no­sok nem tö­re­ked­tek az együtt­mű­kö­dés­re, az ira­to­kat sa­ját tu­laj­do­nuk­nak te­kin­tet­ték. A je­len­le­gi hely­ze­tet nem vé­let­le­nül jel­le­mez­te ka­taszt­ro­fá­lis­nak és át­te­kint­he­tet­len­nek, mert egy­részt az ál­la­mi le­vél­tá­rak nem tud­nak ezek­ről a fon­dok­ról kel­lő­kép­pen gon­dos­kod­ni (anya­gi­ak hi­á­nya mi­att, rak­tá­ro­zá­si gon­dok, nagy ál­lo­má­nyok­ról van szó), más­részt a csőd­el­já­rás­ok so­rán az ira­to­kat az új tu­laj­do­no­sok csak a pénz­be­li ha­szon szem­pont­já­ból mér­le­ge­lik, így gyak­ran vagy el­ad­ják, vagy pe­dig meg­sem­mi­sí­tik őket. Po­zi­tív pél­da­ként em­lí­tet­te a be­te­le­pü­lő né­met cé­ge­ket, és a je­len­tős múlt­tal ren­del­ke­ző vál­la­la­to­kat (Škoda Mű­vek, Plzeò­ský Prazdroj).

Ján Šula­vík az irat­ke­ze­lés mar­ke­ting­köz­pon­tú (lé­nye­gé­ben de­fi­ni­á­lat­lan) mód­sze­re­it tár­gyal­ta. A ha­té­kony­ság­nö­ve­lés, a fi­lo­zó­fia­vál­tás és a mi­nő­sé­gi szol­gál­ta­tás ki­fe­je­zé­sek­kel jel­le­mez­he­tő el­já­rá­so­kat azon­ban elég­gé ál­ta­lá­no­sí­tot­ta, üz­let­köz­pon­tú al­kal­ma­zá­sát túl­hang­sú­lyoz­ta. Az in­téz­mény­mű­köd­te­tés szem­pont­já­ból min­den bi­zon­­nyal egyes rész­ele­mek át­emel­he­tők vol­ná­nak (ha­té­ko­nyabb kom­mu­ni­ká­ció, szer­ve­zet­épí­tés stb.) a le­vél­tár­ügy­be is.
A har­ma­dik nap dél­előtt­jén a SZLE köz­gyű­lé­se zaj­lott, ame­lyen a tag­ság meg­hall­gat­ta az egye­sü­let el­múlt két évi te­vé­keny­sé­gé­nek ér­té­ke­lé­sét, az igaz­ga­tó és a fel­ügye­lő bi­zott­ság be­szá­mo­ló­ját, va­la­mint a gaz­dál­ko­dás­ról szó­ló je­len­tést. Vé­gül el­fo­ga­dás­ra ke­rült a jö­vő évi ren­dez­vé­nyek ütem­ter­ve.
A kon­fe­ren­ci­án el­hang­zott elő­adá­sok a Fó­rum archi­vá­rov c. köz­löny 2004. évi 1. szá­má­ban je­len­nek meg.

Gauc­sík Ist­ván

„Megidézett reneszánsz.” A magyar filozófia történetével foglalkozó kutatók negyedik nemzetközi konferenciája (Mészáros András)

Ez­zel az el­ne­ve­zés­sel ke­rült meg­ren­de­zés­re 2004. szep­tem­ber 9–11. kö­zött Mis­kol­con a ma­gyar fi­lo­zó­fia tör­té­ne­té­vel fog­lal­ko­zó ku­ta­tók im­már ne­gye­dik nem­zet­kö­zi kon­fe­ren­ci­á­ja. A ta­lál­ko­zó té­má­ját és cí­mét Hanák Ti­bor, az Auszt­ri­á­ban élt és el­hunyt fi­lo­zó­fia­tör­té­nész szü­le­té­sé­nek 75. év­for­du­ló­ja ad­ta. Hanák volt az, aki Az el­fe­lej­tett re­ne­szánsz (Bern, 1981) és Az el­ma­radt re­ne­szánsz (Bern–Mün­chen, 1979) c. mű­ve­i­ben, il­let­ve a Ges­chich­te der Phi­lo­sop­hie in Ungarn (Mün­chen, 1990) c. né­met nyel­vű ös­­sze­fog­la­ló­já­ban új­ra rá­te­rel­te a fi­gyel­met a ma­gyar­or­szá­gi fi­lo­zó­fia tör­té­ne­té­nek prob­lé­má­i­ra. A fent em­lí­tett el­ső könyv a két vi­lág­há­bo­rú kö­zöt­ti ma­gyar pol­gá­ri böl­cse­let­tel, a má­so­dik a ma­gyar mar­xis­ta fi­lo­zó­fi­á­val fog­lal­ko­zott, a né­met nyel­vű kö­tet pe­dig va­ló­já­ban a ma­gyar­or­szá­gi fi­lo­zó­fia tör­té­ne­té­nek el­ső mo­dern át­te­kin­té­sét nyúj­tot­ta. Ab­ban a kor­ban pub­li­kált, ami­kor az il­le­tő té­ma­kö­rök­kel „nem il­lett” vagy nem volt aján­la­tos fog­lal­koz­ni, és azok szá­ma, akik tu­do­má­nyos ér­dek­lő­dé­sük­kel eb­be az irány­ba for­dul­tak, egy ké­zen meg­szá­mol­ha­tó volt. Ez a hely­zet azóta meg­vál­to­zott, de Hanák mun­kás­sá­ga ki­ke­rül­he­tet­len ma­radt. Már csak azért is, mert az ál­ta­la fel­dol­go­zott fi­lo­zó­fu­si élet­mű­vek be­mu­ta­tá­sa mel­lett olyan mód­szer­ta­ni jel­le­gű prob­lé­má­kat is érin­tett, ame­lyek meg­vi­ta­tá­sá­ra is meg­érett az idő.

A kon­fe­ren­ci­át De­ák Er­nő bé­csi tör­té­nész (a Bé­csi Nap­ló fő­szer­kesz­tő­je) elő­adá­sa nyi­tot­ta meg, aki Hanák éle­té­nek is­me­ret­len moz­za­na­ta­it ele­ve­ní­tet­te meg, fő­ként az emig­rá­ci­ó­ban élő önál­ló gon­dol­ko­dá­sú fi­lo­zó­fus szem­szö­gé­ből. Perecz Lász­ló (Bu­da­pest) Hanák fi­lo­zó­fia­tör­té­né­szi tel­je­sít­mé­nyét egy­részt a ká­non­kép­zés, más­részt az áb­rá­zo­lás mód­já­nak ol­da­lá­ról ele­mez­te. Ki­mu­tat­ta, hogy Hanák fő­ként Sán­dor Pál 1973-as két­kö­te­tes ös­­sze­fog­la­ló­já­nak kri­ti­ká­já­ra épí­tet­te fel­fo­gá­sát (és eb­ből bi­zo­nyos arány­ta­lan­sá­gok is adód­tak). Ve­res Il­di­kó (Mis­kolc) Az el­ma­radt re­ne­szánsz­hoz fű­zött kom­men­tá­ro­kat, ki­egé­szí­té­se­ket, ar­ról szól­va, hogy a mar­xiz­mu­son be­lül a kri­ti­ka le­he­tő­sé­ge az eti­kán, az esz­té­ti­kán és a fi­lo­zó­fia­tör­té­ne­ten be­lül volt le­het­sé­ges mind Ma­gyar­or­szá­gon, mind pe­dig a ro­má­ni­ai ma­gyar fi­lo­zó­fi­á­ban. Kiss End­re (Bu­da­pest) elő­adá­sa Hanák fi­lo­zó­fia­kri­ti­kai hoz­zá­ál­lá­sá­nak azt a mo­men­tu­mát ele­mez­te, amely az ún. ide­o­ló­gi­ai tel­jes­ség­igény szem­pont­já­ból ér­tel­me­zi a fi­lo­zó­fi­ai te­vé­keny­sé­get. Fő­ként ar­ra a prob­lé­má­ra tért ki, amely az ide­o­ló­gi­ai frag­men­tál­tság ese­té­ben az ér­té­ke­lés­sel szem­ben fel­lép. So­mos Ró­bert (Pécs) azt, a Hanák ál­tal kü­lö­nö­sen ki­emelt kér­dést tár­gyal­ta, amely ar­ra irá­nyult, hogy a ma­gyar fi­lo­zó­fu­sok nem vagy alig utal­nak más ma­gyar fi­lo­zó­fus­ra, ha­nem in­kább a „nagy” ne­vek­re hi­vat­koz­nak, és pél­dá­kon bi­zo­nyí­tot­ta, hogy ez a té­tel nem ab­szo­lu­ti­zál­ha­tó. Thiel Ka­ta­lin (Eger) a Keré­nyi Kár­oly és Ham­vas Bé­la szel­le­mi­sé­gé­ben ta­pasz­tal­ha­tó kap­cso­ló­dá­si pon­tok­ról ér­te­ke­zett, és ket­te­jük sza­kí­tá­sá­nak szö­veg­szin­ten ki­mu­tat­ha­tó for­rá­sa­it tag­lal­ta. Ma­ris­ka Zol­tán (Mis­kolc) Hanák köny­vé­nek Bar­tók György­ről szó­ló fe­je­ze­tét ele­mez­te és gon­dol­ta to­vább az ún. is­me­ret­el­mé­le­ti me­ta­fi­zi­ka szem­pont­já­ból. Ju­hász Kor­né­lia (Győr) a XIX. szá­zad vé­gi és a XX. szá­za­di ma­gyar neos­ko­las­zti­kus fi­lo­zó­fu­so­kat vet­te sor­ba. Ve­ress Kár­oly (Ko­lozs­vár) a fi­lo­zó­fia­tör­té­net-írás mód­szer­ta­ni vo­nat­ko­zá­sa­it ele­mez­te egy­részt a fi­lo­zó­fia és a kul­tú­ra kap­cso­la­tá­nak, más­részt a fi­lo­zó­fia és a fi­lo­zó­fia­tör­té­net el­té­rő filo­zó­fi­a­fel­fo­gá­sá­nak szem­pont­já­ból. Mé­szá­ros And­rás (Po­zsony) Hanák­nak azt ér­tel­me­zé­sét bon­col­gat­ta, mi­sze­rint a ma­gyar fi­lo­zó­fia azo­nos a ma­gyar­or­szá­gi fi­lo­zó­fia fo­gal­má­val, és e két ka­te­gó­ria vi­szony­rend­sze­rét a ma­gyar fi­lo­zó­fia tör­té­ne­ti fej­le­mé­nye­in ke­resz­tül pró­bál­ta pon­to­sí­ta­ni. Ung­vá­ri Zrí­nyi Im­re (Ko­lozs­vár) az ide­o­ló­gia­kri­ti­ka mint fi­lo­zó­fia­tör­té­ne­ti alap­elv funk­ci­ó­ját, más mód­sze­rek kö­zött el­fog­lalt he­lyét és eset­le­ges re­duk­ci­ós kö­vet­kez­mé­nye­it mu­tat­ta be. Mes­ter Bé­la (Bu­da­pest) az is­ko­lai fi­lo­zó­fia és a „nyilvánosult fi­lo­zó­fia” vi­szo­nya­in be­lül a fi­lo­zó­fia­tör­té­net-írás né­hány rög­zült vé­le­ke­dé­sét kér­dő­je­lez­te meg, töb­bek kö­zött az­zal a tén­­nyel is, hogy a ma­gyar fi­lo­zó­fi­á­nak a XIX. szá­zad vé­gé­re vég­be­ment in­téz­mé­nye­sü­lé­se nem min­dig ho­zott mi­nő­sé­gi vál­to­zást. Egyed Pé­ter (Ko­lozs­vár) Bret­ter Gyö­rgy gon­dol­ko­dá­sá­nak, nyelv­fi­lo­zó­fi­á­já­nak ide­o­ló­gia­kri­ti­kai vo­nat­ko­zá­sa­it mu­tat­ta be a kor ide­o­ló­gi­ai vi­szo­nyai kö­zött, nem ke­vés sze­mé­lyes em­lék kap­csán is. Ignácz Lil­la (Mis­kolc) a szim­bo­li­kus lo­gi­ka ma­gyar­or­szá­gi fo­gad­ta­tá­sá­ról és el­ter­je­dé­sé­ről tar­tott elő­adást. Nagy Edit (Sze­ged) Palá­gyi Meny­hért és Bod­nár Zsig­mond gon­dol­ko­dá­sát fő­ként az is­mét­lő­dés­nek és a vis­­sza­té­rés­nek a fi­lo­zó­fia tör­té­ne­té­ben má­ig tisz­tá­zat­lan prob­lé­má­ján ke­resz­tül kap­csol­ta ös­­sze. Hor­váth La­jos (Deb­re­cen) ugyan­csak Palá­gyi „áram­ló vi­lág­tér” fo­gal­má­val fog­lal­ko­zott, még­pe­dig an­nak a re­la­ti­vi­tás el­mé­le­té­vel va­ló ös­­sze­füg­gé­se­in ke­resz­tül, és a két el­mé­let kö­zött kor­re­lá­ci­ós vi­szonyt mu­ta­tott ki. Bodó Pál (Mis­kolc) Bibó Ist­ván­ról adott elő, és ar­ra a kö­vet­kez­te­tés­re ju­tott, hogy Bibó mű­ve­i­ből ne csak mód­szer­ta­ni ta­nul­sá­go­kat von­junk le, mert azok­ban konk­rét meg­ol­dás­ja­vas­la­tok­kal is ta­lál­koz­ha­tunk. Sze­pe­si Pé­ter (Mis­kolc) Né­meth Lász­ló li­be­ra­liz­mus­kri­ti­ká­já­ról és a „har­ma­dik út” kon­cep­ci­ó­já­ról ér­te­ke­zett. Fre­nyó Zol­tán (Bu­da­pest) Mihe­lics Vid ke­resz­tény tár­sa­da­lom­fi­lo­zó­fi­á­ját mu­tat­ta be, Loson­czi Pé­ter (Bu­da­pest) pe­dig a val­lás­fi­lo­zó­fia és a „rend­szer­fi­lo­zó­fia” kap­csán a posztsze­ku­lá­ris fi­lo­zó­fi­á­hoz va­ló ma­gyar hoz­zá­já­ru­lás­ról be­szélt.

Az elő­adá­so­kat szin­te szo­kat­la­nul gaz­dag és az adott té­má­kat szo­ro­san érin­tő vi­ta kö­vet­te min­den eset­ben. Ez az­zal is ma­gya­ráz­ha­tó, hogy a ma­gyar fi­lo­zó­fia tör­té­ne­tét mű­ve­lő ku­ta­tók tár­sa­sá­ga kezd kö­zös­ség­gé ér­ni, ame­lyen be­lül ter­mé­sze­tes­sé vált a prob­le­ma­ti­kus kér­dé­sek­re va­ló oda­fi­gye­lés. Ez a kon­fe­ren­cia te­hát ab­ban is kü­lön­bö­zött a meg­elő­zők­től, hogy – ha­bár ki­sebb lét­szám­mal – te­ma­ti­ká­ját te­kint­ve ös­­sze­fo­got­tab­bá vált, és ezért a tu­do­mány­ág bel­ső, mód­szer­ta­ni kér­dé­se­i­vel is fog­lal­koz­ni kez­dett. Ezt per­sze elő­se­gí­tet­te az is, hogy a ma­gyar­or­szá­gi fi­lo­zó­fia tör­té­net­írá­sá­nak egyik klas­­szi­ku­sá­vá vált Hanák Ti­bor élet­mű­ve ki­pro­vo­kál­ta a vi­tá­kat. Ami­ből akár az a ta­nul­ság is le­von­ha­tó, hogy nem­csak a fi­lo­zó­fia tör­té­ne­té­nek, ha­nem a fi­lo­zó­fia­tör­té­net-írás­nak a je­len­tős sze­mé­lyi­sé­gei is tár­gyá­vá vál­hat­nak egy-egy kon­fe­ren­ci­á­nak.
Vé­ge­ze­tül egy sze­mé­lyes meg­jegy­zés: a kon­fe­ren­ci­án részt­ve­vő fi­lo­zó­fia­tör­té­né­szek nem ha­nya­gol­ták el a fi­lo­zo­fá­lás egyik leg­szebb – pe­ri­pa­te­ti­kus – ha­gyo­má­nyát sem, hi­szen a kon­fe­ren­cia má­so­dik nap­já­nak dél­után­ját (te­gyük hoz­zá, hogy egy íny­csik­lan­do­zó vad­disz­nó­pör­költ el­fo­gyasz­tá­sa után) a Bükk­ben tett ki­sebb tú­rá­val és a tú­ra fo­lya­mán foly­ta­tott kü­lön­bö­ző té­má­jú esz­me­cse­rék­kel fű­sze­rez­ték.

Mészáros András

Az MTA „Magyar Tudományosság Külföldön” Elnöki Bizottság kihelyezett ülése (Lelkes Gábor)

Az MTA „Ma­gyar Tu­do­má­nyos­ság Kül­föld­ön” El­nö­ki Bi­zott­sá­ga, mely 1996-ban jött lét­re a ha­tá­ron tú­li ma­gyar tu­do­má­nyos­ság ügyé­nek a fel­ka­ro­lá­sa cél­já­ból, 2004. jú­ni­us 7–8-án Szlo­vá­ki­á­ban – Somorja, Dunas­zer­da­he­ly és Ko­má­rom hely­szí­nek­kel – tar­tot­ta meg ha­gyo­má­nyos ta­va­szi ülé­sét, mely im­már a ne­gye­dik al­ka­lom­mal ke­rült meg­ren­de­zés­re Ma­gyar­or­szág ha­tá­ra­in túl (a ko­ráb­bi hely­szí­nek Nagy­vá­rad, Csík­sze­re­da és Al­só­őr vol­tak). Ezen ki­he­lye­zett ülé­sek cél­ja az, hogy a hely­bé­li­ek mi­nél pon­to­sabb ké­pet kap­ja­nak a bi­zott­ság mun­ká­já­ról, az aka­dé­mia ha­tá­ron tú­li ma­gyar tu­do­má­nyos­ság­gal kap­cso­la­tos tö­rek­vé­se­i­ről, ak­tu­á­lis prog­ram­ja­i­ról, a bi­zott­ság tag­jai pe­dig a hely­szí­nen tá­jé­ko­zód­has­sa­nak a ré­gió hely­ze­té­ről, prob­lé­má­i­ról, az ott fo­lyó ku­ta­tá­sok­ról, s köz­vet­len esz­me­cse­re ala­kul­has­son ki a ma­gyar­or­szá­gi és kül­ho­ni tu­dó­sok kö­zött.
A ki­he­lye­zett ülés el­ső mun­ka­nap­ján (mely Som­or­ján, a Fó­rum Ki­sebb­ség­ku­ta­tó In­té­zet­ben ke­rült meg­ren­de­zés­re) előbb a bi­zott­ság tá­jé­koz­ta­tást nyúj­tott a Ma­gyar Tu­do­má­nyos Aka­dé­mia ha­tá­ron tú­li ma­gyar tu­do­má­nyos­ság­gal kap­cso­la­tos tö­rek­vé­se­i­ről, ak­tu­á­lis prog­ram­ja­i­ról, majd a to­váb­bi­ak­ban az aláb­bi szlo­vá­ki­ai ma­gyar tu­do­má­nyos mű­he­lyek mu­tat­ták be az ál­ta­luk foly­ta­tott mun­kát, ku­ta­tá­sa­i­kat: Fó­rum Ki­sebb­ség­ku­ta­tó In­té­zet, Szlo­vá­ki­ai Ma­gyar Pro­fes­­szo­rok Klub­ja, Gram­ma Nyel­vi Iro­da, Selye Egye­te­mi Köz­pont, Kon­stan­tín Egye­tem Kö­zép-eu­ró­pai Ta­nul­má­nyok Ka­ra, Selye Já­nos Egye­tem, Com­me­ni­us Egye­tem Ma­gyar Nyelv és Iro­da­lom Tan­szék, Kons­tan­tín Egye­tem Ma­gyar Nyelv és Iro­da­lom Tan­szék, Mer­cu­ri­us Tár­sa­da­lom­tu­do­má­nyi Ku­ta­tó­cso­port, Máty­us­földi Muze­o­ló­gi­ai Tár­sa­ság, Szlo­vá­ki­ai Ma­gyar Kul­tú­ra Mú­ze­u­ma, Ka­ted­ra Tár­sa­ság, Pont Ku­ta­tó­in­té­zet, MTA RKK Nyu­gat-ma­gyar­or­szá­gi Tu­do­má­nyos In­té­ze­te. Az el­ső mun­ka­nap zá­ró­ese­mé­nye­ként a Dunas­zer­da­he­lyi Vá­ro­si Hi­va­tal lát­ta ven­dé­gül a kon­fe­ren­cia részt­ve­vő­it.
A ki­he­lye­zett ülés má­so­dik mun­ka­nap­ja Ko­má­rom­ban foly­ta­tó­dott a Selye Já­nos Egye­te­mi Köz­pont­ban, ahol Az EU és a ma­gyar tu­do­má­nyos­ság c. kon­fe­ren­cia ke­rült meg­ren­de­zés­re. A kon­fe­ren­ci­á­ra a Kár­pát-me­den­ce va­la­men­­nyi ma­gyar­lak­ta ré­gi­ó­já­ból ér­kez­tek elő­adók, az aláb­bi elő­adá­sok hang­zot­tak el: A tu­do­mány az EU-ban és ré­gi­ónk­ban (Berényi Dé­nes), Bécs–Pozsony–Győr, mint tu­dás ré­gió (Rechnitzer Já­nos), A bo­lo­gnai fo­lya­mat ro­má­ni­ai al­kal­ma­zá­sá­nak prob­lé­mái (Szil­ágyi Pál), A ma­gyar ki­sebb­sé­gek és az anya­or­szág vi­szo­nya a Kár­pát-me­den­cé­ben a XXI. sz. ele­jén (Hunèík Pé­ter), A tár­sa­da­lom­tu­do­má­nyi ku­ta­tá­sok né­hány eti­kai vo­nat­ko­zá­sa (Kont­ra Mik­lós), Szlo­vá­ki­ai ma­gyar nép­rajz vagy eu­ró­pai et­no­ló­gia? (Liszka Jó­zsef), Ki­sebb­sé­gek tu­do­má­nya az EU-n kí­vül (Bá­nyai Já­nos), Az EU-s pá­lyá­za­ti rend­sze­rek­ről (Lelovics And­rea), Alap­ve­tő em­be­ri jo­gok és sza­bad­sá­gok Szlo­vá­ki­á­ban és az EU-ban (Hodosy Sza­bolcs), A fel­vi­dé­ki ma­gyar egye­te­mi ok­ta­tás és tu­do­má­nyos­ság az EU-ba tör­té­nő be­lé­pé­sünk után (Ba­lázs Bar­na­bás).
A két­na­pos ülés va­la­men­­nyi fel­szó­la­ló­ja hang­sú­lyoz­ta, hogy a ma­gyar tu­do­má­nyos­ság há­ló­za­tá­nak ki­épí­té­se az el­kö­vet­ke­ző évek ta­lán egyik leg­fon­to­sabb fel­ada­ta lesz a ma­gyar tu­do­má­nyos élet­ben sze­rep­lők szá­má­ra, mint ahogy az egye­te­mi és ku­ta­tói há­ló­za­tok épí­té­se alap­pri­o­ri­tás­ként sze­re­pel az Eu­ró­pai Unió fel­ső­ok­ta­tá­si és ku­ta­tá­si po­li­ti­ká­já­ban is. A jö­vő nem az el­szi­ge­te­lő­dött in­téz­mé­nye­ké, ha­nem a part­ner­ség­ben ál­ló ku­ta­tá­si há­ló­za­to­ké, ame­lyek köl­csö­nö­sen ki­egé­szí­tik egy­mást.
A ma­gyar tu­do­má­nyos élet kép­vi­se­lő­i­nek ha­son­ló ta­lál­ko­zó­já­ra jö­vő­re Kár­pát­al­ján ke­rül sor.

Lel­kes Gá­bor

Munka Jenőné, szül. Dobossy Ilona öccséhez írt levelei

Ki­lenc ma­gán­le­ve­let ol­vas­hat az aláb­bi­ak­ban az ol­va­só. Még­sem csu­pán egyet­len csa­lád éle­té­be nyer be­pil­lan­tást, hi­szen ezek a le­ve­lek, ame­lye­ket a nõ­vér írt tá­vol lé­võ öc­­csé­hez, a szlo­vá­ki­ai ma­gyar­ság egé­szé­nek a má­so­dik vi­lág­há­bo­rú utá­ni meg­pró­bál­ta­tá­sa­i­ról szól­nak. A le­ve­lek író­ja Mun­ka Jenõné, szü­le­tett Dobos­sy Ilo­na, igaz­ga­tó-ta­ní­tó­nõ, aki öc­­csé­hez Dobos­sy Lász­ló­hoz, az ak­kor Fran­cia­or­szág­ban tar­tóz­ko­dó ki­vá­ló fi­lo­ló­gus­hoz és eu­ro­pé­er sze­mé­lyi­ség­hez cí­mez­te azo­kat az Ér­sek­új­vár­hoz kö­ze­li Zsigárdról. Az 1999-ben 89 éves ko­rá­ban el­hunyt Dobos­sy Lász­ló élet­pá­lyá­ja a kö­zép-eu­ró­pai em­ber út­ke­re­sé­sé­nek szim­bó­lu­ma. A Vág­far­kas­dról el­in­du­ló Dobos­sy Prá­gá­ban a cseh, Pá­rizs­ban a fran­cia kul­tú­ra sze­re­te­tét szív­ta ma­gá­ba, hogy vé­gül Bu­dán le­te­le­ped­ve ta­lál­ja meg ott­ho­nát. Csa­lád­ja sem át­la­gos csa­lád, ha­nem olyan, amely­bõl ta­ní­tók, mér­nö­kök és a szel­le­mi élet más sze­rep­lõ­i­nek egész so­ra szár­ma­zott. A le­ve­lek író­ja Dobos­sy Ilo­na is egyi­ke azok­nak a le­gen­dás fa­lu­si ta­ní­tó­nõk­nek, akik nem­csak ta­ní­tot­ták a di­á­ko­kat, ha­nem ne­vel­ték is õket, s aki még pél­da­ké­pe és szel­le­mi ve­ze­tõ­je tu­dott len­ni a falunak. Aktivitására legyen példa, hogy Tóth László a magyar mûkedvelõ színjátszás két világháború közötti történetérõl írt tanulmányából idézi a Prágai Magyar Hírlap 1935-ben megjelent kom­men­tár­ját, amely sze­rint „hat­van élet­re­va­ló zsi­gár­di ele­mis­tá­ból olyan pa­rá­dés szín­há­zat csi­nált Mun­ka ta­ní­tó né­ni, hogy a na­gyok is cso­dá­já­ra jár­nak”.
A kö­zölt le­ve­lek ta­lán ak­kor is ér­de­ke­sek len­né­nek, ha nem a má­so­dik vi­lág­há­bo­rút kö­ve­tõ meg­pró­bál­ta­tá­sok­kal te­li évek­ben ír­ták vol­na õket. De ak­kor szü­let­tek, így túl­mu­tat­va csa­lá­di vo­nat­ko­zá­sa­i­kon a hon­ta­lan­ság éve­i­nek fon­tos és az egyik leg­sza­ba­to­sab­ban meg­fo­gal­ma­zott kor­do­ku­men­tu­mai. Az el­sõ le­vél 1945. no­vem­ber 21-ei kel­te­zé­sû, a ki­len­ce­dik pe­dig 1947. ok­tó­ber 12-ei. E nem egész két év alatt nem­ze­ti ki­sebb­sé­günk tör­té­ne­té­nek sors­for­dí­tó ese­mé­nyei zaj­lot­tak le. Az el­sõ le­vél Ér­sek­új­vár elõ­zõ évi le­bom­bá­zá­sát örö­kí­ti meg, ám a le­írt ször­nyû­sé­gek el­le­né­re is a bi­za­ko­dás üt át raj­ta. A le­vél el­sõ mon­da­ta­i­nak egyi­ké­ben – „Már ré­gen ké­szül­tem ne­ked ír­ni, de úgy vol­tunk ér­te­sül­ve, hogy csak ide­gen nyel­ven le­het kül­föld­re ír­ni, így hát nem mer­tem hoz­zá­fog­ni, mert azt a sok min­dent, amit ír­ni aka­rok, ami a csa­lád­dal az­óta tör­tént, azt csak ma­gya­rul tu­dom le­ír­ni” – Beneš el­nök ren­de­le­tei már érez­te­tik ha­tá­su­kat, azon­ban már mint­egy meg­elõ­le­ge­zi mind­azt, ami a to­váb­bi le­ve­lek fõ té­má­ja lesz: a szlo­vá­ki­ai ma­gyar­ság ül­döz­te­té­sét. A cseh­szlo­vák nem­zet­ál­lam ki­épí­té­sé­nek ér­dek­ben be­zár­ták a ma­gyar is­ko­lá­kat, be­til­tot­ták a ma­gyar szót, 1946 no­vem­be­ré­tõl pe­dig 4 hó­na­pon ke­resz­tül 220 te­le­pü­lés­rõl ös­­sze­sen 44 129 ma­gyart hur­col­tak el cseh­or­szá­gi kény­szer­köz­mun­ká­ra. Köz­ben 1946. feb­ru­ár 27-én Bu­da­pes­ten alá­ír­ták a ké­sõb­bi­ek­ben több mint 80 ezer ma­gyar át­te­le­pí­té­sét le­he­tõ­vé te­võ cseh­szlo­vák–ma­gyar la­kos­ság­cse­re-egyez­ményt, ugyan­ezen év má­ju­sá­ban pe­dig meg­hir­det­ték a ki­te­le­pí­té­sek­tõl és de­por­tá­lá­sok­tól ret­te­gõ ma­gyar la­kos­ság leg­al­ja­sabb zsa­ro­lá­sát le­he­tõ­vé te­võ res­zlo­va­ki­zá­ci­ós ak­ci­ót. Ezek az ese­mé­nyek Mun­ka Jenõ­né öc­­csé­hez írt le­ve­le­i­ben azon­ban nem­csak hát­te­ret ké­pez­nek a csa­lá­di élet ese­mé­nye­i­nek fel­ele­ve­ní­té­sé­hez, ha­nem fõ­sze­re­pet kap­nak, s a csa­lád ügyes-ba­jos dol­gai el­tör­pül­nek mel­let­tük. De hogy is le­het­ne fon­tos, hogy az öcsi meg­bu­kott a vizs­gán vagy hogy Je­nõ­nek és a gye­re­kek­nek csak az a ru­há­juk ma­radt a há­bo­rú után, ami raj­tuk volt, ami­kor az em­be­rek at­tól fél­nek, hogy te­her­au­tó­ra rak­va el­hur­col­ják õket szü­lõ­föld­jük­rõl. A le­ve­lek min­den so­rán át­süt ugyan­is, hogy író­ju­kat nem csu­pán a csa­lád, ha­nem az egész Máty­usföld sõt az egész fel­vi­dé­ki ma­gyar­ság irán­ti fe­le­lõs­ség hajt­ja. Le­írá­sai azon­ban még­sem el­fo­gul­tak vagy in­du­la­to­sak. A le­vél­író nem ítél­kez­ni akar, ha­nem csu­pán tu­dó­sí­ta­ni mind­ar­ról, amit át­él és lát, s ami­rõl Pá­rizs­ban élõ öc­­cse csak az õ le­ve­le­i­bõl ér­te­sül­het. A lát­szó­lag szenv­te­len mo­dor mö­gött azon­ban fel-fel sej­lik az ér­zel­mek fe­szült­sé­ge. „Egész nap hang­zik a lá­dák szö­ge­lé­se, mint­ha ko­por­só­kat szö­gel­né­nek” – ír­ja a la­kos­ság­cse­ré­re ké­szü­lõ­dõ Zsi­gár­di­ak­kal kap­cso­lat­ban, s nem is kell töb­bet mon­da­nia, hi­szen ez a mon­dat min­dent ki­fe­jez.
Mun­ka Jenõné, Dobos­sy Ilo­na öc­­csé­hez írt le­ve­lei nem­csak egy­sze­rû kor­do­ku­men­tu­mok, ha­nem fon­tos ada­lé­kok a szlo­vá­ki­ai ma­gyar ki­sebb­ség egy ne­ves sze­mé­lyi­sé­gé­nek, Dodo­ssy Lász­ló­nak az élet­pá­lyá­já­hoz.
Si­mon At­ti­la

1. sz. le­vél

Zsigárd, 1945. nov. 21.

Ked­ves La­cink!

Nov. 11-én írott le­ve­le­det ma meg­kap­tuk. Már ré­gen ké­szül­tem ne­ked ír­ni, de úgy vol­tunk ér­te­sül­ve, hogy csak ide­gen nyel­ven le­het kül­föld­re ír­ni, így hát nem mer­tem hoz­zá­fog­ni, mert azt a sok min­dent amit ír­ni aka­rok, ami a csa­lád­dal az­óta tör­tént azt csak ma­gya­rul tu­dom le­ír­ni. Már Ani­kó­hoz írott le­ve­led­bõl ér­te­sül­tünk, hogy meg­nõ­sül­tél, és így a csa­lád egy ked­ves új tag­gal sza­po­ro­dott, Ju­li­ká­val. Így is­me­ret­le­nül is na­gyon sze­ret­jük, csak az a kár, hogy még sok idõ el­mú­lik majd amíg sze­mé­lye­sen is meg­is­mer­het­jük. Ha le­het kül­de­ni, küld­jél ró­luk fény­ké­pet Ju­li­ká­ról meg a kis Ma­ris­ká­ról. A kis Ma­ris­ká­nak itt­hon is lesz egy kor­tár­sa. Imru­sék­nak szept. 27-én szü­le­tett egy kis­lá­nyuk: Ág­nes, Ju­dit­nak ke­resz­tel­tük. Ép­pen okt. 7-én ke­resz­tel­tük a kis Dé­nes­ke ha­lá­lá­nak ér­for­du­ló­ján. Imru­sék na­gyob­bik lány­ká­ja Il­di­kó szép nagy lány, már is­ko­lá­ba jár, az­az fog majd jár­ni, ha majd lesz ta­ní­tás.
Most pe­dig be­szá­mo­lok rész­le­te­sen a mult év ese­mé­nye­i­rõl. A leg­szo­mo­rúbb dol­go­kat azt hi­szem már Ani­kó is meg­ír­ta. A mult ta­vasz­tól kezd­ve so­kat iz­gul­tunk a re­pü­lõ­gé­pek mi­att, amik ez­ré­vel jár­tak fe­let­tünk majd­nem min­den nap. Mami­ká­ék­nak én min­dig mond­tam, hogy jöj­je­nek ki Zsi­gár­dra lak­ni, de csak nem tud­tak meg­vál­ni a ré­gi ház­tól, no meg sen­ki nem gon­dolt ar­ra ko­mo­lyan, hogy Ujvár is sor­ra ke­rül­jön. Szep­tem­ber­ben még az is­ko­lák is meg­kez­dõd­tek. A mi gye­re­ke­ink is el­men­tek. Ok­tó­ber ele­jén ha­za­jöt­tek szü­net­re. Más­nap ren­ge­teg re­pü­lõ­gép ment el fe­let­tünk, egy­szer­re csak ször­nyû dü­bör­gés hal­lat­szott, azt hit­tük, hogy ná­lunk is ösz­­sze­dõl­nek a há­zak. Mind­járt tud­tuk, hogy ez csak Ujvár lehet.1 Na­gyon rossz ér­zé­sünk volt. Te­le­fo­nál­ni akar­tam, de nem le­he­tett. Vo­nat nem ment. Igy az­tán Dönci bi­cik­li­re ült és el­ment Ujvárba. Egye­ne­sen a ház­hoz. Ott nem ta­lált sen­kit csak rom­hal­mazt. Ak­kor el­ment Imru­sék­hoz meg­tud­ni, hogy mi tör­tént, ott sem ta­lált mást csak ro­mo­kat. Úgy tén­fer­gett azu­tán a vá­ros­ban, kér­de­zõs­kö­dött jobb­ra, bal­ra és úgy tud­ta meg, hogy ma­mi­ka és api kór­ház­ban van­nak. Imru­sék meg va­la­mi is­me­rõ­sük­nél. A kis Dé­nes­ke holt­test­ét is egyik is­me­rõ­sük­höz vit­ték be, mert a há­zuk­ból sem­mi nem ma­radt. Köz­ben mi is ko­csit ke­rí­tet­tünk és mi is be­men­tünk Ujvárba. Azt a na­pot so­ha el nem fe­lej­tem. Az egész vá­ros por­ban és füst­ben úszott, a sok két­ség­beesett em­ber min­den­fe­lé, akik hoz­zá­tar­to­zó­i­kat si­rat­ták, má­sok akik va­gyo­nuk ron­csa­it néz­ték el­ke­se­red­ve. Ak­kor ás­ták ki a ro­mok alól a hol­ta­kat. Em­lék­szel azok­ra a nagy vas­utas há­zak­ra, amik elõt­tünk vol­tak? Mind a ket­tõ összedölt. Egyik­nek a pin­cé­jé­bõl 70 ha­lot­tat ás­tak ki. Mami­ká­ék né­gyen vol­tak a pin­cé­ben. A há­ló­szo­ba kap­ta a ta­lá­la­tot, a kö­zép­sõ rész meg a lég­nyo­más­tól ös­­sze­dõlt és mami­ká­é­kat be­te­met­te. A kony­há­ból min­den le­zu­hant a pin­cé­be. Sze­ren­csé­re mind­járt jöt­tek em­be­rek, akik ki­húz­ták õket. Api­nak el­tö­rött a fel­sõ láb­szár­csont­ja. Ma­mi­ka sze­ren­csé­seb­ben úsz­ta meg a dol­got, mert csak zú­zó­dá­so­kat szen­ve­dett. Az volt a baj, hogy Ujvár­ban min­den szer­ve­zet­len volt és mami­ká­ék szom­ba­ton dél­tõl csak va­sár­nap dél­után ré­sze­sül­tek el­sõ se­gély­ben. Sem szál­lí­tó­esz­köz­höz sem or­vos­hoz nem le­he­tett hoz­zá­jut­ni. A vá­ros­ban min­den a fe­je­te­te­jén állt. Min­den­ki fej nél­kül kap­ko­dott és sza­lad­gált. Ma­mi­kát ma­gunk­kal hoz­tuk Zsigárdra, de sze­gény apit ott kel­lett hagy­ni a kór­ház­ban, mert nem le­he­tett szál­lí­ta­ni. Ott né­hány nap múl­va tü­dõ­gyul­la­dást ka­pott és egy hét mulva szé­pen csen­de­sen el­aludt. Sem­mit nem szen­ve­dett, még ha­lá­la elõtt nehá­ny órá­val jó­ízû­en evett és el­szí­vott egy szívart. Ma­mi­ka nem is tu­dott a szo­mo­rú eset­rõl, mert õ meg ná­lunk fe­küdt. Nem mer­tük ne­ki meg­mon­da­ni mind­járt, csak ké­sõbb, mi­kor már egy ki­csit meg­erõ­sö­dött. Kép­zeld el sze­gény ma­mi­ká­nak a sor­sát. Egész éle­tük­ben dol­goz­tak, ta­ka­ré­kos­kod­tak és most öreg­sé­gé­re sem­mi­je nincs. Meg­szok­ta, hogy min­dig õ ad­jon a gye­re­ke­i­nek és most ne­ki kell el­fo­gad­ni. Je­len­leg nyug­dí­ja sincs. Az­óta ma­mi­ka ná­lunk élt. Las­san a csa­pá­sok­ból is fel­épült és az élet­ked­ve is meg­jött. Most szep­tem­ber­ben be­köl­tö­zött Ujvárba, ott ki­bé­relt egy szo­ba-kony­hát és ott la­kik a mi gye­re­ke­ink­kel. Azok be­irat­koz­tak az ujvá­ri szlo­vák gim­ná­zi­um­ba és most azt lá­to­gat­ják. Ma­mi­ká­nak igen jót tesz ez az élet, hogy megint sa­ját ház­tar­tá­sa van, ahol te­vé­keny­ked­het. In­nen szál­lí­tunk ne­kik élel­met.
Ta­valy a bom­bá­zás után Imru­sék is hoz­zánk köl­töz­tek és a szo­mo­rú idõ­ket így együtt kön­­nyeb­ben el­vi­sel­tük. Mi­kor azu­tán a front ide ke­rült hoz­zánk, ak­kor is sok iz­gal­mas órát él­tünk át együtt. Most már Ujvár­ban lak­nak. Egész he­lye­sen be­ren­dez­ked­tek új­ra, de Im­rus még most is sok­szor van ná­lunk, mert itt jobb a le­ve­gõ. Ide­je meg van, mert iro­dá­ja most nin­csen.
Még va­la­mi­rõl be kell szá­mol­nom, ami té­ged érint. Ma­mi­ka még a bom­bá­zás elõtt ki­ho­zott egy cso­mó hol­mi­dat. Sok szép do­log volt, mind uj. In­gek, há­ló­in­gek, tö­rül­kö­zõk, al­só­nad­rág­ok, ru­ha­szö­vet stb. Ma­mi­ka eze­ket a ha­za­kül­dött fi­ze­té­sed­bõl vá­sá­rol­ta szá­mod­ra és azt gon­dol­ta, hogy itt na­gyobb biz­ton­ság­ban lesz. Saj­nos azon­ban a had­mû­ve­le­tek so­rán a mi ru­ha­ne­mûnk­kel és élel­mi­szer­kész­le­tünk­kel együtt ez is meg­sem­mi­sült. Vé­let­len foly­tán meg­ma­radt há­rom öl­tö­nyöd, meg a sí­nad­rá­god. De ezek­bõl egy bar­na ru­há­dat utó­la­gos jó­vá­ha­gyá­sod re­mé­nyé­ben köl­csön­vet­tünk Je­nõ ré­szé­re, a sí­nad­rá­go­dat meg Döncinek, mert Je­nõ­nek és a gye­re­kek­nek csak az a ru­há­ja ma­radt, ami ép­pen raj­tuk volt. Ne ha­ra­gudj ér­te, re­mél­jük, ke­rü­lünk még olyan hely­zet­be, hogy meg­ve­hes­sük. Je­len­leg nem tud­nánk meg­ven­ni, mert még nem ka­punk fi­ze­tést. Azért éle­lem­ben nem szen­ve­dünk hi­ányt, mert a fa­lu­be­li­ek na­gyon ra­gasz­kod­nak hoz­zánk, és sok min­den­nel el­lát­nak ben­nün­ket. Azt mond­ják, hogy õk nem fe­lej­tik el, amit a fa­lu­ért tet­tünk. Akár­mit ve­szünk, min­dig azt mond­ják, hogy nem kell fi­zet­ni, csak majd ha lesz pén­zünk. Igy hát csak él­de­gé­lünk, csak rossz ez a tét­len­ség. Szi­ve­seb­ben dol­goz­nánk. Ma­mi­ka sem szen­ved sem­mi­ben hi­ányt, mert né­hány fon­to­sabb ru­hát si­ke­rült a ro­mok alól ki­ás­ni. A gye­re­kek már na­gyok. Ok­tó­ber­ben vizs­gáz­tak a mult évi anyag­ból, így a mult évet nem ve­szí­tet­ték el. Öcsi most ha­to­dik­ba ment, Dönci nyol­ca­dik­ba. Szor­gal­ma­san ta­nul­nak fran­ci­á­ul. Dönci min­dig azt em­le­get­te, hogy majd le­érett­sé­gi­zik és el­megy Pá­rizs­ba. Igen nagy ked­ve van a ve­gyé­szet­hez. Volt egy egész he­lyes kis labo­ra­to­ri­u­ma is, de az is tönk­re ment. Most már nem tu­dom mi lesz sze­gény gye­rek­kel, mert egy osz­tály­tár­sa könnyel­mû­sé­gé­bõl sa­ját hi­bá­ján kí­vül po­li­ti­kai ügy­be ke­ve­re­dett és most vizs­gá­la­ti fog­ság­ban ül Po­zsony­ban már 3 he­te. Ez most a leg­na­gyobb gon­dunk a töb­bi mel­lett. Pe­dig ta­valy is ki­ju­tott ne­ki, mert mi­kor a nyi­la­sok Né­met­or­szág­ba akar­ták vin­ni, meg­szö­kött és 3 hó­na­pig buj­do­sott. Öcsi meg úgy me­ne­kült meg a ki­hur­co­lás­tól, hogy ép­pen ak­kor dif­té­ri­á­ban fe­küdt. Ezért jó ha lá­nya van va­la­ki­nek, mert az­zal nem jár­nak ilyen gon­dok. De re­mél­jük, hogy majd csak min­den el­in­té­zõ­dik és jó­ra for­dul. Feri­ék na­gyon jól van­nak. Min­de­nük meg­van és na­gyon meg­elé­ge­det­tek.
Most már ma­mi­ka is meg­nyu­go­dott, csak olyan­kor sirdogál, ha a ré­gi idõ­ket meg a ré­gi há­zat em­le­get­jük. Ké­sõb­bi bom­bá­zá­sok so­rán még ujabb ta­lá­la­to­kat ka­pott a ház, úgy hogy most már nincs be­lõ­le sem­mi csak 3 óri­á­si gö­dör. Ki­re­pült tö­ves­tül az öreg cse­resz­nye­fa, el­tûn­tek a töb­bi gyü­mölcs­fák is, még a ke­rí­tés is. Sem­mi nem ma­radt, csak az egyik bom­ba­gö­dör szé­lén kiny­ilt a ré­gi kert egy ma­ra­dé­ka, egy ár­va mály­va­ró­zsa. De el­tûnt az egész Piri­tó ut­ca, úgy hogy nem is tud­nál tá­jé­ko­zód­ni, hogy mi hol volt. Még sok min­den­rõl le­het­ne ír­ni, de majd leg­kö­ze­lebb. Most már azt sze­ret­nénk, ha ti ír­ná­tok rész­le­te­sen ma­ga­tok­ról min­dent. Irjál rész­le­te­sen Ju­li­ká­ról meg Ma­ris­ká­ról, irjá­tok meg ho­gyan él­tek, mit csi­nál­tok, mik a ter­ve­i­tek, min­ket min­den ér­de­kel. Leg­jobb len­ne ha egy­szer majd ha­za­jö­het­né­tek és össze­gyü­lve az egész csa­lád úgy mint a ré­gi ka­rá­cso­nyok­kor és ad­dig­ra elmul­na min­den baj és ke­se­rû­ség ami most még fáj és úgy örül­het­nénk egy­más­nak. Ta­lán ez is el­jön még. Vár­juk le­ve­le­te­ket. Sok sze­re­tet­tel csó­ko­lunk mind­nyá­ja­to­kat.
Ilon­ka és Je­nõ

2. sz. le­vél

1946. VII. 18.

Ked­ves La­ci!

Le­ve­le­det, a köny­vet s a két ujság­külde­mé­nyt kö­szö­net­tel meg­kap­tuk. Az el­sõ cik­ked is nagy örö­met je­len­tett, hát még a má­so­dik. Tar­tal­mi­lag is „ül” min­den mon­da­ta, de ami a majd­nem kön­­nye­kig ha­tott meg az a ní­vó volt, az em­be­ri hang, ame­lyen már olyan rég nem hal­lot­tunk ezen a tá­jon; és a stí­lus­ér­zék. Amint el­ol­vas­tam rög­tön le is gé­pel­tem az egé­szet, hogy mi­nél gyor­sabb tem­pó­ban jár­ja kö­rül a kö­rün­ket al­ko­tó em­be­re­ket. Mind­nyá­jan osz­tat­lan lel­ke­se­dés­sel és meg­ha­tó­dott­ság­gal ol­vas­ták. – Mi­e­lõtt to­vább men­nék, be kell je­len­te­nem egy ször­nyû kel­le­met­len sze­mé­lyi hírt, vi­ta­min­hi­ány­ból ki­fo­lyó­lag iny­gy­ul­la­dá­som van, s az olyan po­ko­li kí­nok­kal jár, hogy szin­te sze­ret­ném össze­zuz­ni a fe­je­met min­de­nes­tõl, kb. há­rom he­te tart, olyan ve­he­mens és nem csök­ke­nõ, hogy az or­vos min­den biz­ta­tá­sa el­le­né­re is kez­dek két­ség­be­es­ni. Ren­ge­teg cit­ro­mot fo­gyasz­tok, ez álli­tó­lag az or­vos­sá­ga, de egy­elõ­re ez nem érez­te­ti ha­tá­sát. Ezért is kés­tem olyan so­ká a le­vél­lel, s en­nek tudd be a sok hi­bát is, ami­vel le­ve­lem valós­zin­üleg te­le lesz. – Pe­dig be­szá­mol­ni va­ló van iga­zán elég. Le­zaj­lott a reszlovakizáció,2 iga­zán csá­bi­tó fal­ra­gasz­ok­kal szó­li­tot­ták fel a né­pet, pl. az egyik ilyen volt: Obèania! V najbliž­šich dòoch opy­tu­jú sa Vás sèi­ta­ci komisári: Si slo­vák alebo maïar? – Keï citiš v se­be len iski­er­ku slo­ven­skej alebo slo­van­skej rodo­vos­ti hlas sa za slováka, lebo len slo­vák je èes­ko­slo­ven­ským štát­nym obèanom, a len èes­ko­slo­ven­ský štát­ny obèan nemu­sí sa obá­va èo mu pri­ne­sie zajtrajšok. Volte rozum­ne a len v pro­spech seba!3 Ezt meg­ta­nul­tam könyv nél­kül, hogy meg tud­jam ne­ked ír­ni, mert tu­dom, hogy ér­de­kel­nek az itt­ho­ni dol­gok. Szó­val a ma­gya­rok, meg­kap­ták az utol­só le­he­tõ­sé­get, de a hü­lyék,! nem tud­ták fel­fog­ni mit kiván az ér­de­kük s nem na­gyon reszlovakizáltak. Fõ­leg a fa­lun vi­sel­ked­tek egy­sé­ge­sen, itt Ujvár­ban pl. a ta­ná­ri kar, gon­dol­ván azt, hogy ha már min­de­nün­ket el­vesz­tet­tük, leg­alább sze­men ne kell­jen köp­ni ön­ma­gun­kat ilyen ará­nyu kö­pe­nyeg­for­ga­tá­sért, s ab­ban a re­mény­ben, hogy töb­bet ér majd idõ­vel a cseh­szlo­vák köz­tár­sa­ság­nak is egy be­csü­le­tes ma­gyar em­ber, mint egy kétszinü. Ezt per­sze ki kell vár­ni. S vol­tak tü­rel­met­le­nek is, pld. Szilassyék, Szirmákék, az õ res­zlo­va­ki­zá­lá­su­kat pe­dig nem fo­gad­ták el. Kép­zeld el mos­ta­ni lel­ki­ál­la­po­tu­kat. A fa­lu­kon egy­né­hány he­lyen té­ve­sen fog­ták fel a dol­got, és vis­­sza­élé­sek­re ke­rült sor. Pl. le­fog­tak em­be­re­ket, azon a cimen, hogy iz­gat­nak a res­zlo­va­ki­zá­ció el­len. Ezen vád el­len ter­mé­sze­te­sen a leg­jobb cá­fo­lat, ha az il­le­tõ reszlovakizál. – Egye­se­ket Z.-ról 8 csa­lá­dot kiutasitottak, de mi­u­tán az ilyen vis­­sza­élé­sek­rõl a fel­sõbb ha­tó­sá­gok ér­te­sül­tek, rög­tön be­szün­tet­ték azo­kat. – A bei­ra­tá­sok is meg­vol­tak. Alda má­so­dik­ba fog jár­ni, per­sze szlo­vák­ba, mi­vel más nincs. Jobb sze­ret­tem vol­na ugyan, ha leg­alább az ele­mit az anya­nyel­vén vég­zi, mert Komén­sky­vel egyet­ér­tek, hogy csak az anya­nyel­ven va­ló ta­nu­lás hat­hat ter­mé­ke­nyen a gyer­mek lel­ké­re, de hát er­re nincs le­he­tõ­ség. Már nyug­ta­lan­kod­tam juni­us vé­gén, hogy eset­leg Alda még egy évet elveszit, mi­kor sze­ren­csé­re meg­je­len­tek a plakátok:, amely sze­rint Doda­toè­ny zápis v sep­tem­bre nebude, a do slo­ven­skej školy treba zapísa: 1/. slo­ven­ské deti, 2/. deti ktoré v minu­lom roku cho­di­ly do slo­ven­skej školy, 3/. deti kto­rých rodi­èia súh­la­si­li s res­lo­va­ki­zá­ci­ou 4/. tie deti ktoré do vyme­na oby­va­tel­stva chcú cho­dit do slo­ven­skej školy. Vše­tky ostat­né deti maju sa prih­la­sit na súpis.4 – A súpis­ra hár­man je­lent­kez­tek: A két Kram­mer és a Kuc­se­ra Lajkó egy kis­fia. – Alda jú­ni­us­ban Ró­zsa­he­gyen volt há­rom hé­tig egész hi­he­tet­le­nül sok ra­gadt rá ezen rö­vid idõ alatt, s most itt­hon is csak szlo­vá­kul be­szé­lek ve­le, ugy, hogy azt hi­szem nem lesz­nek tul­sá­gos ne­héz­sé­gei az is­ko­lá­ban. – A mi át­vé­te­lünk­rõl még min­dig csak kó­sza hirek ter­jeng­nek, az ál­lam­pol­gár­sá­got el­len­ben két kis­ko­ru gye­re­kem­mel együtt meg­kap­tam, mint ki­vé­te­le­zett ma­gyar. Ez ta­lán az el­sõ biz­tos pont az éle­tünk­ben. Bá­tyád egy­elõ­re még min­dig üdül, s ugy be­le­jött a len­dü­let­be az utol­só idõ­ben, hogy kö­rül­be­lül a száz ki­ló kö­rül jár sulyban. Nem tu­dom meg­ér­te­ni, hogy birja el­vi­sel­ni ezt az élet­for­mát. Õ az egyet­len aki eb­be a tel­jes pas­­szi­vi­tás­ba sül­­lyedt, a töb­bi­ek még­is mind csi­nál­nak va­la­mit. Igaz ugyan, hogy jól meg­ta­nult oro­szul, s jó pi­hent az ideg­ze­te, s ta­lán ez is jó lesz va­la­mi­re.
A gye­re­kek na­gyon jól van­nak. Ág­nes ugyan még nem jár, még nem is áll, de má­szik, ha­son csus­zkál elõ­re, hát­ra, s né­ha ugy hason­lit Dé­nes­ké­re, hogy majd meg­sza­kad be­lé a szivem. Az utób­bi idõ­ben jól meg­nõtt és suly­ban is gya­ra­po­dott, s fõ­leg na­gyon jó nyu­godt já­té­kos jókedvü ba­ba. Hú­son kí­vül már min­dent eszik, fõ­ze­lé­ke­ket és már ki­fõtt tész­tá­val is pró­bál­koz­tunk. Most a pa­ra­di­csom a fõ­att­rak­ció azt maj­szol­ja jó ét­vág­­gyal, min­den­nap egyet. – Il­di­kó is ara­nyos, most volt egy hé­tig Zsigárdon, ott min­dig nagys­zer­üen ér­zi ma­gát, Ilon­ka tér­ben és idõ­ben tel­jes sza­bad­sá­got ad ne­ki, el­len­tét­ben a nagy­anyai szi­gor­ral, s idõn­ként ezt én is he­lyes­lem. t.i. a tel­jes sza­bad­já­ra en­ge­dést. – A hõ­ség egy­két nap óta ill. meg­sza­ki­tá­sok­kal he­tek óta szin­te po­ko­li, bár la­ká­sunk jó szel­lõs, még­is so­kat szen­ve­dünk.
Szép le­het most es­tén­ként vi­dé­ki há­za­tok­ban. Es­tén­ként a bal­ko­non ül­ve so­kat gon­do­lok rá­tok egyedülségemben. Ju­lis­kát és Ma­ris­kát sok sze­re­tet­tel csó­ko­lom Té­ged sok sze­re­tet­tel üd­vö­zöl­lek.

Ani­kó
Ui.
Jö­võ hét ele­jén jön Zahradník, a cik­ket oda­ad­juk ne­ki, meg­kér­jük for­dít­sa le és jut­tas­sa el a cím­zett­hez … kü­lön­ben a bá­tyád is írt.
Ma­ris­kát csó­ko­lom. Alda

3. sz. le­vél

1946. XI. 26.

Ked­ves La­cink!

Már ré­gen nem kap­tunk hírt ró­la­tok. Hal­lot­tuk, hogy mult szom­ba­ton elõ­ad­tál a rá­di­ó­ban, de saj­nos csak ké­sõn mond­ták meg és így nem hall­gat­hat­tuk. Pe­dig iga­zán ránk fér­ne egy kis vi­gasz­ta­lás, erõ­sí­tés. Most igen le­vert han­gu­lat­ba va­gyunk, mert a kö­böl­kú­ti, muz­slai meg a kisuj­fa­lu­si események5 igen le­han­gol­tak ben­nün­ket meg az egész kör­nyé­ket. Biz­to­san hal­lot­ta­tok már a dol­gok­ról. Az em­lí­tett he­lye­ken erõs kar­ha­ta­lom je­lent meg, ki­do­bol­ták, hogy sen­ki­nek a há­zát el­hagy­ni nem sza­bad. Ak­kor azu­tán ki­je­lölt csa­lá­dok­hoz be­men­tek és kénys­ze­rí­tet­ték õket ar­ra, hogy há­za­i­kat el­hagy­va a seb­té­ben ös­­sze­cso­ma­golt hol­mi­juk­kal va­gon­ba ra­kod­ja­nak és el­szál­lí­tot­ták õket is­me­ret­len hely­re. Leg­in­kább bé­kés 10 hold kö­rü­li kis­gaz­dák vol­tak az ál­do­za­tok, olya­nok, akik nem sze­re­pel­nek a Ma­gyar­or­szág­ra te­le­pí­ten­dõk lis­tá­ján. Ál­la­ta­i­kat per­sze ott kel­lett hagy­ni­uk. Egy kisuj­fa­lu­si szem­ta­nu a kö­vet­ke­zõ­ket me­sél­te: a fa­lu 3 na­pig el­len­állt a kar­ha­ta­lom­nak. Mi­vel más­kép nem bol­do­gul­tak, ös­­sze­szed­ték a nõ­ket és gye­re­ke­ket, be­rak­ták a va­gon­ba vé­gül a fér­fi­a­kat meg­bi­lin­csel­ték és úgy tud­ták csak be­rak­ni. De olyan sí­rás és jaj­ve­szé­ke­lés volt, hogy a kar­ha­ta­lom jobb ér­zé­sû tag­jai le­ve­tet­ték az egyen­ru­hát és nem vol­tak haj­lan­dók to­vább köz­re­mû­köd­ni. Az el­hur­colt csa­lá­dok sen­ki­vel nem be­szél­het­tek, sen­ki­tõl el nem bucsúzhattak. Köbölku­ton pél­dá­ul be­rak­tak egy as­­szonyt, aki két nap­pal az­elõtt or­vo­si be­avat­ko­zás­sal szült. Ál­lí­tó­lag még Po­zso­nyig sem ér­tek, meg­halt. Le­het így bán­ni de­mok­ra­ti­kus kor­szak­ban ár­tat­lan em­be­rek­kel? Most fa­lu­szer­te ezt tár­gyal­ja min­den­ki, kön­­nyes sze­mek­kel. Na­gyon lesuj­tó do­log ez. Mit le­het egy or­szág­tól vár­ni, ahol ilyes­mi meg­tör­tén­het? Le­het itt de­mok­rá­ci­á­ról, em­be­ri jo­gok­ról stb.-rõl be­szél­ni? Az el­sõ hí­re­ket, amit hoz­tak nem hit­tük el. Ugy hang­zott mint egy rém­re­gény a leg­sö­té­tebb kö­zép­kor­ból. De azu­tán sza­va­hi­he­tõ szem­ta­núk is meg­erõ­sí­tet­ték a hí­re­ket. Ál­lí­tó­lag foly­ta­tó­dik az ak­ció Pár­kány vi­dé­kén. Az el­hur­colt csa­lá­dok to­váb­bi sor­sá­ról nem hal­lot­tunk. Mi­ó­ta ezt hal­lot­tam, na­gyon fel va­gyok há­bo­rod­va. Leg­szí­ve­seb­ben már hol­nap fel­szed­ném a sá­tor­fát, mert sem­mi ked­vem nincs ilyen de­mok­rá­ci­á­ban él­ni. Saj­nos nem va­gyunk raj­ta a ki­te­le­pí­té­si lis­tán. Egyéb­ként meg­va­gyunk. Ta­ní­tunk a ka­ta­kom­bák­ban. A gye­re­kek ta­nu­lá­si ked­ve és ra­gasz­ko­dá­sa kár­pó­tol né­mi­leg a töb­bi dol­go­kért. Ma­mi­ka jól van, õ most nagy­ra van, mert mint ki­te­le­pí­tett egyén, a ma­gyar ál­lam vé­del­me alatt áll. Irja­tok va­la­mi biz­ta­tót, hogy leg­alább re­mé­nye­ink le­gye­nek. Juli­á­val és Ma­ris­ká­val együtt mind­nyá­jan sze­re­tet­tel csó­ko­lunk:
Ilon­ka
4. sz. le­vél

1947. I. 14.

Ked­ves Jú­lia és La­ci!

Ka­rá­cso­nyi le­ve­le­tek­nek igen meg­örül­tünk. So­kat em­le­get­tünk ben­ne­te­ket az ün­ne­pek alatt. Még mi­e­lõtt le­ve­le­tek meg­ér­ke­zett vol­na, be­szél­get­tünk ar­ról, hogy va­jon szo­kás-e ott is a ka­rá­csony­fa, hogy lesz-e ná­la­tok. Le­ve­le­tek­bõl azu­tán meg­tud­tuk a vá­laszt, hogy ti is ép­pen úgy ün­ne­pel­té­tek a ka­rá­csonyt, mint itt szo­kás. Ma­ris­ka már na­gyon ara­nyos le­het, sze­ret­nénk már lát­ni.
A kö­rül­mé­nyek­hez ké­pest mi is kel­le­me­sen töl­töt­tük el az ün­ne­pe­ket. Ha­za­jöt­tek a gye­re­kek, Dönci is. Egy hó­na­pos szü­ne­tet kap­tak, és hogy Feri­é­ket né­mi­leg te­her­men­te­sít­se, hát ha­za­jött. Hasz­nált ne­ki az új­he­lyi tar­tóz­ko­dás, mert sa­ját be­val­lá­sa sze­rin­te hét év alatt ös­­sze­sen nem ta­nult an­­nyit, mint ez alatt a né­hány hó­nap alatt. Meg­jött a volt cse­lé­dünk is Cseh­or­szág­ból, ahol most dol­go­zik. Tud­ni­il­lik sen­ki­je sincs, és hoz­zánk jön „ha­za”. Igy hát meg­élén­kült egyéb­ként csen­des há­zunk. Most már szét­men­tek és ujra csak hár­man va­gyunk. Foly­tat­juk to­vább a ta­ní­tást és vár­juk, hogy mit hoz a jö­võ. Las­san már el­fogy­nak a kör­nyék­rõl a ré­gi is­me­rõ­sök. Már alig van itt ma­gyar ta­ní­tó. Mi is fog­lal­ko­zunk a gon­do­lat­tal, hogy ha el tu­dunk he­lyez­ked­ni, ta­vas­­szal át­me­gyünk. Igy ha vég­re­hajt­ják a la­kos­ság­cse­rét, ma­mi­ká­val együtt men­nénk. Csak még egy­elõ­re be­le kell ma­gun­kat él­ni eb­be a gon­do­lat­ba. Ha a la­kos­ság­cse­rét vég­re­hajt­ják, nincs ér­tel­me itt ma­rad­ni, mert a köz­ség­nek kb. fe­le a lis­tán van, má­sik fe­lét meg bel­sõ ko­lo­ni­zá­ci­ó­val in­té­zik el. Ez az utób­bi most a leg­na­gyobb ré­me a la­kos­ság­nak. Idõ­köz­ön­ként jön­nek a rém­hí­rek hol in­nen, hol on­nan. A mi köz­sé­günk­re egye­sek sze­rint 15-e után, má­sok sze­rint feb­ru­ár­ban ke­rül a sor. Az em­be­rek emi­att ál­lan­dó iz­ga­lom­ban él­nek. Már töb­ben kér­vényt ad­tak be, hogy ve­gyék fel õket a ki­cse­ré­len­dõk lis­tá­já­ra. Hogy mi­lyen lel­ki­ál­la­pot­ban él­nek az em­be­rek, ar­ra jel­lem­zõ, amit egy is­me­rõ­sünk me­sélt. Az il­le­tõ egyik ház­nál volt, ami­kor te­her­au­tó állt meg a ház elõtt és két ka­to­na ment be va­la­mit kér­dez­ni. A ház­be­li­ek az ijedt­ség­tõl nem tud­tak meg­moz­dul­ni, és nem tud­tak szól­ni, mert azt hit­ték, hogy ér­tük jöt­tek. A leg­utol­só hí­rek sze­rint Kamoc­sá­ról vit­tek el 60 csa­lá­dot. A Szu­dé­ta-vi­dék­re vi­szik õket bé­res­nek az új föl­des­urak­hoz. Aki­nek a Kis­al­föld­ön 4-5 hold föld­je volt és még bé­relt hoz­zá 5-6 hol­dat, an­nak igen ne­héz ab­ba be­le­nyu­god­ni, hogy más szol­gá­ja le­gyen. A ro­kon­ság­ban is elég baj van. Nem tu­dom em­lék­szel-e Buri­án Tónira, a szen­ci pa­ti­kus­ra. Két évi kény­szer­mun­kát és va­gyon­el­kob­zást ka­pott. Tal­ló­son Bihercz Pis­ta, Gödölle Bé­la szin­tén va­gyon­el­kob­zást kap­tak. Lan­gban Sany­i­ék a cse­re­lis­tán van­nak és így to­vább. Még sze­ren­cse, hogy ne­künk a va­gyon­el­kob­zás­tól nem kell fél­ni.
Je­len­leg azért nincs rossz dol­gunk. Min­den­fe­lé a fa­lu­ban ölik a disz­nó­kat. Még so­ha éle­tünk­ben an­­nyi hur­kát meg egyéb disz­nó­sá­got nem et­tünk, mint most. Aki 2 disz­nót vá­gott, az nem evett an­­nyi kol­bászt, mint mi. Csak saj­nos már nem­so­ká­ra vé­ge lesz a sze­zon­nak.
Ma­mi­ka jól van, egész­sé­ges. Igen jó, hogy ve­ze­ti a ház­tar­tást, mert így tu­dok a ma­gán­ta­nu­ló­im­mal fog­lal­koz­ni. Igen sze­ret ma­mi­ka sü­rög­ni-fo­rog­ni, még pö­röl is né­ha. Eb­bõl is lát­szik, hogy mi­lyen jól ér­zi ma­gát.
Irja­tok ma­ga­tok­ról, Ma­ris­ká­ról. Tud-e már jár­ni, be­szél­ni. Irja­tok va­la­mi jó hírt. Mind­nyá­ja­to­kat sok sze­re­tet­tel csó­ko­lunk:
Ilon­ka
Én is sze­re­tet­tel csó­kol­lak mindannyiotokat: Ma­ma
5. sz. le­vél

1947. ja­nu­ár 20.
…
Már ré­geb­ben meg­ír­tam a le­ve­let, de nem volt al­kal­mam fel­ad­ni, így most már hoz­zá­írom az utób­bi na­pok szo­mo­rú szen­zá­ci­ó­ját. Teg­nap el­hur­col­tak 100 csa­lá­dot in­nen. Dol­gos, bé­kés ma­gyar pa­rasz­to­kat, több­nyi­re 5, 10, 15 sõt 20 hol­das kis­gaz­dá­kat. Kö­zöt­tük van sok jó em­be­rünk és sok ked­ves ta­nít­vá­nyunk. Ezért az utol­só 3 nap lel­ki­leg na­gyon meg­vi­selt ben­nün­ket. Né­hány nap elõtt ar­ra éb­red­tünk, hogy a fa­lu meg van száll­va, kö­rül van zár­va kar­ha­ta­lom­mal. Azu­tán ki­do­bol­ták, hogy min­den­ki ott­hon tar­tóz­kod­jék és „Is­ten­be ve­tett bi­za­lom­mal” vár­ja a kö­vet­kez­mé­nye­ket. A ki­sze­melt csa­lá­dok­hoz cé­du­lát vit­tek, ame­lyi­ken raj­ta volt a mun­ká­ra kö­te­le­zet­tek ne­ve, alul meg azok ne­ve, akik kö­te­le­sek ve­lük men­ni. (A lé­nyeg az, hogy az egész csa­lád men­jen és a ház üres ma­rad­jon). Raj­ta volt to­váb­bá an­nak a cseh gaz­dá­nak a ne­ve, akik­hez az il­le­tõ be van oszt­va szol­gá­lat­ra. Azu­tán ki­do­bol­ták, hogy mit le­het vin­ni. Egy szo­ba és kony­ha­bú­tort, élel­met, edényt. Ál­la­tok, gaz­da­sá­gi fel­sze­re­lés, ga­bo­na mind itt ma­rad. Elõ­ször az em­be­rek sza­lad­gál­tak fû­höz-fá­hoz, még a szal­ma­szál­hoz is ka­pasz­kod­tak, hát­ha le­het­ne va­la­mit se­gí­te­ni. Mi­kor rá­jöt­tek, hogy min­den hi­á­ba, két­ség­be­es­tek, sír­tak, jaj­ve­szé­kel­tek. Fel­nõtt em­be­rek úgy sír­tak, mint a kis­gye­re­kek. De meg le­het ér­te­ni an­nak a be­csü­le­tes pa­raszt­em­ber­nek a lel­ki­ál­la­po­tát, aki egész éle­té­ben nem csi­nált mást csak ko­ra reg­gel­tõl ké­sõ es­tig dol­go­zott, akit a vi­lág­po­li­ti­ka nem ér­de­kelt és aki­nek a vé­le­mé­nyét nem kér­dez­ték az aki most egyik órá­ról a má­sik­ra ott­hon­ta­lan­ná, va­gyon­ta­lan­ná vált és me­het ide­gen­be más szol­gá­já­nak. Leg­si­ral­ma­sab­bak vol­tak azok a sze­gény 60-70 éves öreg em­be­rek és as­­szo­nyok, akik egész éle­tük­ben itt él­tek a fa­lu­ban és most meg­hal­ni vi­szik õket ide­gen­be. Kö­vet­ke­zõ nap­ra már a két­ség­beesés­be be­le­fá­rad­tak és csen­des apá­ti­á­val tûr­ték, hogy a ka­to­nák te­her­au­tók­ra rak­ják a ba­tyu­kat, õket a te­te­jé­re, és a vas­út­ra szál­lít­sák õket. Az au­tó te­te­jé­rõl in­te­get­tek bú­san az itt mar­a­dot­tak­nak és se­hogy sem ér­tet­ték, hogy mi­ért kell most ne­kik min­dent itt hagy­va el­men­ni. Mit is vé­tet­tek õk tu­laj­don­kép­pen. Dél­után ket­tõ­re fel­rak­ták a vo­nat­ra mind a száz csa­lá­dot. Sok kis­gye­re­ket is a pár­he­tes cse­cse­mõ­tõl kezd­ve. Es­te 6-kor in­dult el a vo­nat. Ak­kor még egy­szer ki­tört be­lõ­lük a sí­rás és jaj­ve­szé­ke­lés, de azu­tán a vo­nat­tal együtt ez is el­tûnt a sö­tét­ben. Most már min­den csen­des, az élet megy to­vább, de olyan a fa­lu, mint a te­me­tõ. És ez tör­té­nik sor­ban min­den fa­lu­ban. Az itt mar­adot­tak fél­nek, hogy mi­kor ke­rül rá­juk a sor. (Ál­lí­tó­lag a kö­vet­ke­zõ transz­port febr. kö­ze­pén in­dul Ke­let-Szlo­vá­ki­á­ba). Ha ez to­vább foly­ta­tó­dik és sen­ki nem segit, ak­kor itt rö­vi­de­sen nem ma­rad más csak egy cso­mó el­so­dort fa­lu. Ezek az ese­mé­nyek ve­lünk is be­lát­tat­ták az it­te­ni élet re­mény­te­len­sé­gét és meg­erõ­sí­tett ben­nün­ket ab­ban, hogy az egyet­len meg­ol­dás át­men­ni. Sze­ret­tük vol­na utol­só­nak el­hagy­ni a ha­jót, de at­tól fé­lünk, hogy ké­sõbb már nem le­het el­he­lyez­ked­ni. Irja­tok mi­nél elõbb. Mind­nyá­jan csó­ko­lunk: Ilon­ka

6. sz. le­vél

1947. I. 31.

Ked­ves Ju­lis­ka és La­ci!

Kiván­csi va­gyok meg­kap­tá­tok-e jan. 20.-án írt le­ve­le­met, mely­ben be­szá­mol­tam az it­te­ni ese­mé­nyek­rõl. Ezt ír­já­tok meg, ha ír­ni fog­tok. Most leg­in­kább azért írok, mert a na­pok­ban járt ná­lunk Sza­lag Gyõ­zõ. (Az a fi­a­tal­em­ber, aki­vel a mult év­ben ott ta­lál­koz­tál) Cí­me­det kér­te, mert ír­ni akar ne­ked. Va­la­mi­lyen irat­ra vol­na szük­sé­ge, hogy Fran­cia­or­szág­ba me­hes­sen. Ar­ra akar­lak én is kér­ni, hogy ha te­he­ted légy se­gít­sé­gé­re. Az õ csa­lád­ja is a sze­ren­csét­len ma­gya­rok kö­zül va­ló. El­hur­col­ták 62 éves ap­ját, két báty­ját, nõ­vé­rét, só­gor­nõ­jét 5 he­tes cse­cse­mõ­vel be­te­gen. Õ út­köz­ben meg­szö­kött, de itt már nincs mit ke­res­nie, mert a há­zuk­ban már správca6 ül. Itt hagy­tak 18 hold föl­det, 12 db mar­hát, szép há­zat és most bé­re­sek. A fiu járt már a fran­cia kon­zu­lá­tu­son és ott elõ­zé­ke­nyen tá­mo­gat­ták ter­vé­ben. Azt hi­szem már írt is ne­ked köz­ben.
Az el­vitt csa­lá­dok már ír­tak. Azt ír­ták, hogy nem ah­hoz a gaz­dá­hoz men­tek, aki­hez irá­nyít­va vol­tak, ha­nem a vo­nat elõtt sor­ba áll­tak és ott az igény­lõk vá­lo­gat­ták õket, mint vá­sá­ron. Elõ­ször el­kel­tek azok a csa­lá­dok ahol nem volt kis­gye­rek. Azu­tán a ke­vés gye­re­ke­sek és így fo­ko­za­to­san. Egy-két ap­ró gyer­me­kes csa­lád sen­ki­nek sem kel­lett. Ami­kor ír­tak, azok még a va­gon­ban fa­gyos­kod­tak.
Az itt­hon mar­adot­tak ál­lan­dó iz­ga­lom­ban van­nak. Foly­ton ter­jeng­nek a rém­hí­rek, hogy ujabb transz­por­tot fog­nak in­dí­ta­ni. Olyan­kor már min­den­ki ész nél­kül sza­lad­gál, hogy ho­va fus­son, ho­va búj­jon. Sen­ki nem dol­go­zik, min­den­ki ad­ja el az ál­la­ta­it, (per­sze sen­ki nem vesz, csak egy bi­zo­nyos er­re te­rem­tõ­dött nép­faj) sze­dik szét a csû­rö­ket és a desz­kák­ból lá­dá­kat csi­nál­nak, hogy ha cso­ma­gol­ni kell, hát le­gyen. Nem tu­dom ho­va fog ez az ál­la­pot ve­zet­ni. Az el­ha­gyott ja­vak­ra már meg­je­len­tek az igény­lõk. A kör­nyé­ket már el­in­téz­ték, ide írom az ered­ményt: N. 220, F. 240, P. 210, D. 120 család.7 Feb­ru­ár­ra újabb hul­lá­mot ígér­nek.
Min­dig job­ban erõ­sö­dik ben­nünk az az el­ha­tá­ro­zás, hogy át­men­jünk. Írd meg majd er­rõl a vé­le­mé­nye­det.
Dönci­nek si­ke­rült a ka­rá­csony utá­ni át­ke­lés és már új­ra Feri­ék­nél van. Öcsi egy­bõl bu­kott a fél­év­ben. Ani­kó sze­rint ál­ta­lá­nos vi­szony­lat­ban ez jó ered­mény. Ma­mi­ka jól van. Irja­tok majd a kis Ma­ris­ká­ról. Most eszem­be jut egy be­szél­ge­tés, amit még a mul­tko­ri­ban hall­gat­tam, ami­bõl kitünik, hogy er­re­fe­lé még a gye­re­kek­nek is gond­ja­ik van­nak.
Két hat­éves kis­lány be­szél­ge­tett. Ime:
– Anyám mond­ta, hogy ka­to­nák gyünnek, te­le­pí­te­ni fog­nak.
– Min­ket nem visz­nek el, mert ne­künk fe­hér cé­du­lánk van. (akik a cse­re­lis­tán van­nak)
– Ne­künk is van, de mink há­bo­rús bû­nö­sök va­gyunk.
– Nem vagy­tok há­bo­rús bû­nö­sök, mert azok­nak ró­zsa­szín cé­du­lá­juk van.
– Hi­á­ba is mon­dod, mert há­bo­rús bû­nö­sök va­gyunk.
Min­den­eset­re jel­lem­zõ a hely­zet­re. Most még egy­szer vis­­sza­té­rek a le­ve­lem ele­jén em­lí­tett fi­a­tal­em­ber­re és kér­lek, ha le­het va­la­mit ten­ni sze­gény hon­ta­lan­nak az ér­de­ké­ben, tedd meg. Fel­té­te­le­zem, hogy õ le­ve­lé­ben meg­ír­ta, hogy mi­rõl van szó. Mind­nyá­ja­to­kat sok sze­re­tet­tel csó­ko­lunk: Ilon­ka, Je­nõ, Ma­mi­ka

7. sz. le­vél

Ked­ves La­ci és Julia!

Le­ve­le­te­ket mind a ket­tõt meg­kap­tuk és a fény­ké­pet is. Ma­ris­ka igen he­lyes raj­ta, olyan, mint egy nagy… Ne­he­zen tu­dom õt el­kép­zel­ni, mert Ani­kó Ág­nes­ké­je még na­gyon csöppecske. Jár és be­szél õ is, de igen ki­csi. Ma­ris­ka olyan­nak lát­szik, mint­ha már há­rom vagy négy éves vol­na. Ez a ta­va­szi ki­rán­du­lás biz­to­san jó ha­tás­sal volt rá.
Most már ré­gen nem ír­tam nek­tek, mert köz­ben vál­ság­ban vol­tunk. Nem tud­tuk, hogy ho­gyan ha­tá­roz­zunk jö­ven­dõ sor­sunk­ról. Most még­is több min­dent fi­gye­lem­be vé­ve úgy ha­tá­roz­tunk, hogy egy­elõ­re itt ma­ra­dunk. Je­nõt ugyan­is idõ­köz­ben ki­ne­vez­ték Vöröskõre ál­la­mi ta­ní­tó­nak. (Trencsénteplic kö­ze­lé­ben van) Õ egye­dül el­megy oda, mi meg to­vább­ra is itt ma­ra­dunk és meg­vár­juk az ese­mé­nyek to­váb­bi ala­ku­lá­sát. Meg­vár­juk, hogy mi lesz az it­te­ni la­kos­ság to­váb­bi sor­sa. Hát­ha még szük­ség lesz itt ma­gyar ta­ní­tó­ra. Ugyis már na­gyon ke­vés van be­lõ­lük. Jel­lem­zõ az it­te­ni hely­zet­re, hogy ugyan­azon a hé­ten, ami­kor Je­nõ a ki­ne­ve­zést kap­ta, mint ki­vé­te­le­zett (ami­nek elõ­fel­té­te­le a de­mok­ra­ti­kus gon­dol­ko­dás és an­ti­fa­sisz­ta ma­ga­tar­tás) ugyan­azon a hé­ten ka­pott idé­zést a nép­bí­ró­ság­hoz, mint kolaborant.8 A nép­bí­ró­sá­gi tár­gya­lás már le is zaj­lott, az volt a vád, hogy a há­bo­rú utol­só ide­jé­ben a köz­ség ka­to­nai pa­rancs­no­ka volt. Fel­men­tet­ték, mert a ta­núk iga­zol­ták, hogy eb­ben a mi­nõ­ség­ben is csak a la­kos­ság ér­de­ke­it tar­tot­ta szem elott. Ál­ta­lá­ban sok­szor ta­pasz­tal­ha­tó, hogy a job­bkéz nem tud­ja mit csi­nál a bal. Igy van Ma­mi­ka is. Mert míg egy­részt a cse­re­lis­tán sze­re­pel, más­részt meg „spolahlivos”-ot ka­pott és en­nek alap­ján kap­ja a nyug­dí­ját. Mi­ó­ta a de­por­tá­lá­so­kat meg­szûn­tet­ték, az­óta a han­gu­lat nyu­god­tabb. A la­kos­ság­cse­re nem iz­gat­ja na­gyon a ke­dé­lye­ket. Úgy tud­juk, hogy 15.000 em­bert, mint­egy 3000 csa­lá­dot akar­nak a ta­vaszt fo­lya­mán ki­cse­rél­ni. Egyen­lõ­re a lé­vai és galán­tai já­rá­sok­ról van szó, de se­hol nem vált ki a do­log na­gyobb iz­gal­mat. Leg­in­kább az ér­de­kel­né az em­be­re­ket, hogy mi lesz azok­kal, akik itt ma­rad­nak. Im­rus ír­ta, meg már itt is hal­lot­tuk, hogy az elboc­sáj­tott tiszt­vi­se­lõk ré­szé­re 1946. máj. 15-tõl szo­ci­á­lis se­gélyt fog­nak ki­utal­ni. En­nek nagy­sá­ga a szol­gá­la­ti évek szá­má­tól függ. Ket­tõnk ré­szé­re elég te­kin­té­lyes ös­­szeg len­ne. Ezért Im­rus is azt ta­ná­csol­ta, hogy egyen­lõ­re ma­rad­junk. Feb­ru­ár hó holy­a­mán még volt né­hány iz­gal­mas nap a fa­lu­ban. Ujra kö­rül­fog­ta a kar­ha­ta­lom és megint 86 csa­lá­dot akar­tak el­hur­col­ni. Min­den ép­pen úgy folyt le, mint az el­sõ eset­ben, csak most már aki te­het­te el­bújt. Ná­lunk is jó bú­jó­he­lyek van­nak, itt is so­kan vol­tak elbujva. A har­ma­dik na­pon a ka­to­na­ság hir­te­len pa­ran­csot ka­pott és egy órán be­lül el­hagy­ták a fa­lut. Sen­ki sem tud­ta, hogy mi tör­tént. Az em­be­rek nem hit­tek a sze­mük­nek, csak las­san mer­tek elõ­búj­ni. De a ki­sze­melt 86 csa­lád he­te­kig nem aludt ott­hon, mert fél­tek, hogy éj­jel hir­te­len meg­je­len­nek és fel­rak­ják õket a te­her­au­tók­ra. Ná­lunk is két csa­lád aludt két hé­tig. Most már meg­nyu­god­tak. Nem tud­juk med­dig ma­rad így és mi­kor kez­dik új­ra. Az el­hur­col­tak igen szo­mo­rú le­ve­le­ket ír­nak. Most ta­vas­­szal már na­gyon kí­noz­za õket a hon­vágy, húz­za a föld. Pa­nasz­kod­nak, hogy van­nak akik még egy fil­lér fi­ze­tést sem kap­tak. Az it­te­ni­ek kö­zül már két fér­fi meg­halt ott. Tal­lós­ról Bélá­é­kat is el akar­ták vin­ni Cseh­or­szág­ba, de meg­szök­tek. So­ká­ig nem me­het­tek be la­ká­suk­ba, de most már úgy hall­juk, hogy ott­hon lak­nak. Nem tud­juk, ho­gyan fog és mi­kor az it­te­ni hely­zet meg­ol­dód­ni. Ál­ta­lá­ban az a vé­le­mény, hogy csak egy há­bo­rú tud­ja a hely­ze­tet ki­bo­goz­ni.
A hús­vé­tot bé­ké­sen töl­töt­tük. Öcsi itt­hon volt, de Dönci nem jött ha­za, mert már nem­so­ká­ra lesz az érett­sé­gi írás­be­li­je. Sa­ját be­val­lá­sa sze­rint so­kat ta­nul. Ani­kó még Ujvár­ban van és ta­nít, mert oda­át­ról olyan ér­tel­mû üze­ne­te­ket kap, hogy amíg le­het ma­rad­ni, ma­rad­jon. Im­rus is ír­ta, hogy ha­za­jön és min­ket is meg­lá­to­gat, de ed­dig még nem je­lent­ke­zett. Ti biz­to­san, mint ahogy je­lez­ted, Niz­zá­ban töl­töt­té­tek a husvétot. Mind­ket­tõ­tö­ket a kis Ma­ris­ká­val együtt sok sze­re­tet­tel csó­ko­lunk: Ilon­ka, Je­nõ, Ma­ma.
1947. IV. 7-én
8. sz. le­vél

Zsigárd, 1947. VI. 19.

Ked­ves Ju­lis­ka és La­ci!

Már iga­zán ré­gen nem ír­tam nek­tek, de azért sok­szor, na­pon­ta em­le­ge­tünk ben­ne­te­ket. Hogy nem ír­tam az utób­bi idõ­ben an­nak az volt az oka, hogy mi­ó­ta Je­nõ el­ment, én vet­tem át az õ ma­gán­ta­nu­ló­inak a ta­ní­tá­sát is és kü­lö­nö­sen most a vizs­gák elõtt úgy el vol­tam fog­lal­va, hogy az utol­só ta­nít­vá­nyom min­den nap es­te ½ 10-kor ment el. Nem akar­tam, hogy a gye­re­kek ta­nu­lá­sá­ban fenn­aka­dás le­gyen, azért a meg­kez­dett anya­got be akar­tam fe­jez­ni. Most 15.-én már be­fe­jez­tem az is­ko­lai évet 40 ele­mis­tá­val és 5 pol­gá­ris­tá­val. Igy most már va­ká­ci­ó­zom. Most kö­szö­nöm meg a he­lyes fény­ké­pe­ket, ami­ket küld­te­tek Ma­ris­ká­ról. Igen he­lyes a ké­pe­ken. Már úgy örül­tünk, hogy a nyá­ron meg­lát­juk õt és Ju­lis­kát is meg­is­mer­jük. Ugyan­is Im­rus mond­ta, hogy ké­szül­tök ha­za a nyá­ron. Már egész vo­na­lon lá­zas iz­ga­lom­ban volt a ro­kon­ság a hír­re. Most azu­tán jött La­ci utol­só le­ve­le, amely­ben ír­ja, hogy már bi­zony­ta­lan a do­log. Igen saj­nál­nánk, ha el­ma­rad­na, bár az ok­nak, ami mi­att el­ma­rad, szin­tén örü­lünk. Olyan si­ke­rült gye­rek­bõl, mint ami­lyen a Ma­ris­ka is, kár len­ne csak 1 pél­dány. Leg­kö­ze­leb­bi le­ve­le­tek­ben ír­já­tok meg, hogy mit ha­tá­roz­ta­tok az út­ról.
Mi most már kön­­nyeb­ben va­gyunk, mert meg­kap­tuk a so­kat em­le­ge­tett lét­mi­ni­mu­mot és Je­nõ is meg­kap­ta a fi­ze­té­sét 1947. IV. 1-tõl. Igy most pil­la­nat­nyi­lag anya­gi gond­ja­ink nin­cse­nek és ki tud­tuk fi­zet­ni a leg­fon­to­sabb adós­sá­ga­in­kat. Ugyan még va­la­men­­nyit nem, mert még nek­tek is adó­sok va­gyunk. Ugyan­is Dönci vizs­gá­i­ra, tan­díj­ára és egyéb ki­adá­sa­i­ra Feri­ék ab­ból a pénz­bõl hasz­nál­tak el, amit te Új­hely­be utal­tat­tál. Mi­vel fo­rin­tot sze­rez­ni és azt át­kül­de­ni igen ne­héz, azért úgy le­ve­lez­tük meg Feriékkel, hogy ha ha­za­jöt­tök, úgy­is szük­sé­ge­tek lesz it­te­ni pénz­re és majd ak­kor el­szá­mol­juk ve­le­tek.
Je­nõ most már két hó­nap­ja nincs itt­hon. Igen ne­héz szív­vel ment el, de azu­tán kel­le­me­sen csa­lód­tunk, mert na­gyon ba­rát­sá­go­san fo­gad­ták és az egy­sze­rû fa­lu­si szlo­vák nép kö­zött nyo­ma sincs an­nak a gyülölködõ so­vi­nisz­ta szel­lem­nek, ami az ural­ko­dó irány­za­tot jel­lem­zi. Egy hét mulva már itt­hon lesz Je­nõ. Né­pe­se­dik a csa­lád. Dönci már itt­hon van. Le­érett­sé­gi­zett. Azt mond­ja, hogy igen so­kat ta­nult, mi­vel az Ica né­ni igen szi­go­rú volt. De azért saj­nos a ré­gi bû­nök fi­gye­lem­be­vé­tel csak „elég­sé­ges” ren­dû lett. Most azu­tán nagy a gon­dunk, hogy to­vább mi tör­tén­jen ve­le. Fe­ri aján­lot­ta, hogy ad­juk be itt gyógy­sze­rész­gya­kor­nok­nak, köz­ben meg­ta­nul­ja a nyel­vet, noszt­ri­fi­kál­tat­ják az érett­sé­gi bi­zo­nyít­vá­nyát, és itt ta­nul­jon to­vább. En­nek hát­rá­nya, hogy nincs ked­ve a gyógy­sze­ré­szi pá­lyá­ra, más­részt még fenn­áll a ré­gi el­in­té­zet­len ügye. Ha eli­té­lik és azt le­üli, ak­kor már nem kap ál­lam­pol­gár­sá­got és ak­kor nem is ta­nul­hat itt. Õ a mû­egye­tem­re sze­ret­ne men­ni, mert ve­gyész­mér­nök sze­ret­ne len­ni. Csak kér­dés, si­ke­rül-e be­jut­nia, gyõz­zük-e majd anya­gi­lag. No meg a ha­tá­ron va­ló át­ju­tá­sok, pénz­kül­dés mind sok ne­héz­sé­get je­lent. Dehát re­mél­jük, hogy mint min­den, ez is el­in­té­zõ­dik va­la­ho­gyan.
Öcsi­rõl sem ír­ha­tok va­la­mi jót. Saj­nos meg­bu­kott és osz­tályt kell is­mé­tel­nie. Igen el van ke­se­red­ve, mert na­gyon so­kat ta­nult.
Ma­mi­ka jól van. Egész­sé­ges és ne­ve­li a ba­rom­fi­a­kat, ka­csá­kat meg a csi­bé­ket. Tal­ló­son Bélá­ék­nak si­ke­rült vég­re az ott­ho­nuk­ba vis­­sza­ke­rül­ni. Még nem tud­ják, hogy mi lesz ve­lük, mert ki­te­le­pí­té­si lap­juk nincs. Sanyiék, azt hi­szem, ha­ma­ro­san sor­ra ke­rül­nek, mert az ujság­ban volt, hogy Csal­ló­köz ki­cse­ré­lé­se kö­vet­ke­zik. A vág­sel­ly­ei já­rás­ból ki­cse­ré­lés­re ke­rül 1240 csa­lád. Tõ­lünk el fog men­ni 310 csa­lád. A köz­ség­nek ke­ve­sebb mint 1/3-a ma­rad csak itt, mert 100 csa­lá­dot már a té­len el­vit­tek Cseh­or­szág­ba. Az el­sõ transz­port tõ­lünk jul. 16-án in­dul. Igen szo­mo­rú nyár lesz ez. Nem tu­dunk be­le­tö­rõd­ni ezek­nek a sze­gény pa­rasz­tok­nak a tra­gé­di­á­já­ba. Bár tel­jes nyu­ga­lom­mal ve­szik tu­do­má­sul a dol­got, de azért na­gyon ke­se­rû­ek. Nagy do­log azért meg­vál­ni az õsi föld­tõl és a ház­tól. Bár oda­át igye­kez­nek min­den­ben se­gít­sé­gük­re len­ni, de az el­vesz­tett szü­lõ­föl­det nem tud­ják pó­tol­ni. Ilyen õrült do­log még a vi­lág kez­de­te óta nem volt, hogy földmí­ve­se­ket a leg­na­gyobb nyá­ri mun­ka ide­jén cserebérelni. Olyan a ha­tá­runk, hogy az si­ra­lom. Egy ré­sze azért si­lány, mert hoz­zá nem ér­tõ em­be­rek ke­zé­ben van, a má­sik ré­sze meg azért nem te­rem, mert azok, akik az el­sõ transz­por­tok­ba van­nak be­oszt­va már nem dol­goz­nak, mert tud­ják, hogy õk már arat­ni itt nem fog­nak. És így van ez az egész kör­nyé­ken. Men­­nyi költ­ség­gel jár ez az egész do­log mind a két or­szág ré­szé­rõl. Ezen­kí­vül az ara­tás elõtt át­vitt em­be­re­ket a jö­võ ara­tá­sig ott élel­mez­ni kell. Hogy mi lesz en­nek a vé­ge? Azt hi­szem tel­jes gaz­da­sá­gi csõd min­den ol­da­lon. És vé­gén sen­ki sincs meg­elé­ged­ve. Még azok sem, akik ön­ként jöt­tek ide túl­ról, mert nem kap­ták meg azt, amit a pro­pa­gan­da ígért. El­fog­lal­nak olyan gaz­da­sá­go­kat, ahol sem ál­lat, sem fel­sze­re­lés nincs. Mert azt az it­te­ni ma­gya­rok el­vit­ték, az ide­jö­võk­nek meg nem volt, mert so­ha­sem vol­tak földmívesek. Min­den gaz­da­sá­got az ál­lam­nak kell be­ren­dez­ni. Hogy mi­ért kell az em­be­rek éle­tét mes­ter­sé­ge­sen nagy költ­ség­gel el­ron­ta­ni? Ha ezt a sok költ­sé­get és ener­gi­át más­ra for­dí­ta­nák, men­­nyi min­den hasz­no­sat le­het­ne csi­nál­ni. Az át­jö­võk nagy ré­sze nem is szlo­vák. Az ot­ta­ni „há­bo­rús bû­nö­sök” így ipar­kod­nak me­ne­dé­ket ta­lál­ni. Sok fo­nák hely­zet adó­dik elõ ez­zel kap­cso­lat­ban. Pl. Lé­vá­ról ki­te­le­pí­tet­tek egy Hor­­nyák ne­vû csa­lá­dot, akik mind jól be­szél­tek szlo­vá­kul. A he­lyük­be jött egy Min­dszen­ty ne­vû csa­lád, akik egy szót sem tud­nak. Gútán meg az egyik re­pat­ri­ált csa­lád gye­re­ke ki­ment az ut­cá­ra és ott egy gu­tai ma­gyar gye­rek meg­ver­te. Er­re or­dít­va sza­lad be hogy: „édes­anyám az a bü­dös tót meg­vert”, mi­re az any­ja sut­tog­va csi­tít­ja, hogy „ne mondj ilye­ne­ket, mert te vagy a tót”. És szám­ta­lan ilyen eset van. Az el­sõ transz­por­tok kö­zött ma­mi­ka ne­ve nem sze­re­pel. De mi Im­rus­sal meg­be­szél­tük, hogy ha ar­ra ke­rül­ne a sor, nem en­ged­nénk el Ma­mi­kát, leg­fel­jebb csak ak­kor, ha mi is men­nénk. Más baj nem tör­tén­het, mint hogy nem kap nyug­dí­jat, meg élel­mi­szer­je­gye­ket. De ha mi meg­élünk, ak­kor ne­ki is jut. Most már itt meg­szo­kott, ez is ne­he­zen ment, most megint öreg­sé­gé­re men­jen új hely­re, új ott­hon­ba?
Igy áll­nak ná­lunk a dol­gok. Irja­tok majd Ma­ris­ká­ról meg a nyá­ri uta­zás­ról is. Mind­nyá­ja­to­kat sok sze­re­tet­tel csó­ko­lunk: Ilon­ka.

9. sz. le­vél

Zsigárd, 1947. X. 12.

Ked­ves Ju­lis­ka és La­ci!

Már na­gyon ré­gen nem ír­tam nek­tek, pe­dig ál­lan­dó­an em­le­ge­tünk ben­ne­te­ket és so­kat gon­do­lunk rá­tok. Csak nehá­ny hó­nap­ja megint olyan nyug­ta­lan és ide­ges az em­ber, hogy sem az írás­hoz, sem más do­log­hoz nincs sem ked­ve, sem tü­rel­me. Pe­dig a kül­dött ara­nyos fény­ké­pek­nek na­gyon örül­tünk, most meg­kö­szö­nöm õket. Sze­ret­nénk már a kis Ma­ris­kát ere­de­ti­ben is lát­ni, a fény­ké­pek után itél­ve na­gyon ön­tu­da­tos kis hölgy le­het. Biz­to­san be­szél­get­ni is tud már. Mi­lyen nyel­ven be­szél? Ág­nes­ka is so­kat ko­tyog már. Ha en­gem meg­lát, mind­járt mond­ja, hogy: „ke­reszt­anyu kalác­skát ké­rek”. Ma­ris­ká­nak is van­nak már biz­to­san ere­de­ti mon­dá­sai. Küld­je­tek majd be­lõ­le szem­lél­te­tõt. Ilyen­kor min­den nap szol­gál­nak meg­le­pe­tés­sel az ilyen ki­csi­kék, ami a szü­lõk­nek min­dig újabb és újabb örö­möt okoz.
Be­szá­mo­ló­mat elõ­ször a csa­lá­di fron­ton kez­dem. Mi ket­ten ma­mi­ká­val Zsi­gár­don va­gyunk. Je­nõ nem szi­ve­sen bár, de vis­­sza­ment Èer­ve­ný Kameòra. Öcsi Ujvár­ban van, is­mé­te­li a VII. o.-t. Dönci Pes­ten van. Va­la­mi cso­dás vé­let­len foly­tán fel­vet­ték az egye­tem­re, az or­vo­si­ra. Maj­nem 3000 je­lent­ke­zõ kö­zül csak 300-t vet­tek fel és õ is kö­zöt­tük volt. Ugy­lát­szik a fel­vé­te­li vizs­gá­ja na­gyon jól si­ke­rült. De igen nagy gond ez így ta­nít­tat­ni, pénzt, élel­met jut­tat­ni ne­ki. Ál­ta­lá­ban igen nagy gond az, hogy a csa­lád min­den tag­ja má­sutt van. Nem gyõ­zünk cso­ma­got kül­de­ni hol ide, hol oda. Sok­szor saj­ná­lom, hogy ta­vas­­szal nem men­tünk át, ak­kor még kön­­nyeb­ben le­he­tett vol­na. Mi­ó­ta meg­kez­dõ­dött a ki­te­le­pí­tés, már nem le­het be­uta­zá­si en­ge­délyt kap­ni. Ha át­men­tünk vol­na, ak­kor leg­alább együtt le­het­ne a csa­lád.
Au­gusz­tus fo­lya­mán el­ment a fa­lu­ból 130 csa­lád. So­mogy­ba és Ba­ra­nyá­ba mentek.9 Ele­in­te igen pa­nasz­kod­tak, hogy nem tud­nak meg­szok­ni a he­gyes, dom­bos vi­dé­ken. Most már azt ír­ják, hogy kez­de­nek ös­­sze­men­ni a he­gyek, már nem lát­ják õket olyan nagy­nak. Az el­men­tek he­lyé­be meg­ér­kez­tek az új te­le­pe­sek. Olyan a fa­lu, mint­ha ki­cse­rél­ték vol­na. Min­de­nütt ide­gen em­be­rek és ide­gen be­széd. Akik még itt ma­rad­tak a ré­gi­ek kö­zül, azok is út­ra ké­szül­nek. Egész nap hang­zik a lá­dák szö­ge­lé­se, mint­ha ko­por­só­kat szö­gel­né­nek. Leg­nyug­ta­la­nab­bak azok, akik­nek neven nem sze­re­pel a ki­te­le­pí­té­si jegy­zé­ken, mert azok nem tud­ják mi fog ve­lük tör­tén­ni. Szep­tem­ber el­se­je óta ál­lan­dó­an Farkasd, Ne­gye­det szál­lít­ják. Far­kas­dnak már két­har­mad ré­sze el­ment. Im­po­ná­ló az a nyu­ga­lom, aho­gyan ezek a ma­gyar gaz­dák ittha­gy­ják õsi föld­jü­ket, há­zu­kat. Olyan­kor szok­ta csak a sze­mét né­me­lyik meg­tö­röl­ni, ami­kor a ka­to­na le­zár­ja a la­kást és ne­ki már nem sza­bad töb­bet be­men­ni. Ilyen­kor még kö­te­let köt a ku­tya nya­ká­ra és ve­ze­ti ki az ál­lo­más­ra. Õk az utol­sók, akik el­hagy­ják a há­zat, a gaz­da meg a ku­tya.
A ro­kon­ság is szét­szó­ró­dik már. Sany­i­ék Lan­gból e hé­ten men­nek el, még nem tud­ják ho­va. Koz­má­ék Dió­szeg­rõl jö­võ hé­ten men­nek Vas­kút­ra, Ba­ja mel­lé. Buri­á­nék sok há­nyó­dás után Tót­kom­ló­son kö­töt­tek ki. Olyan bor­zasz­tó ez, hogy min­den­ki­vel el­sza­kad az em­ber éle­té­bõl egy da­rab. Tal­ló­si­ak ok­tó­ber vé­gén men­nek. Ki­te­le­pí­tet­ték azt az öreg né­nit is, aki­nek a há­zá­ban lak­tunk. A há­zat le­fog­lal­ták a csend­õrök sa­ját ré­szük­re és ne­künk is ki kel­lett jön­nünk a la­kás­ból. Most egy elég egy­sze­rû la­kás­ban la­kunk, ahol ne­he­zen tu­dunk meg­szok­ni. Sok­szor olyan nyug­ta­lan­ság fog el, hogy leg­job­ban sze­ret­nénk cso­ma­gol­ni és men­ni va­la­ho­va.
Ani­kót Zsol­ná­ra he­lyez­ték a le­ány­gim­ná­zi­um­ba. Azt ír­ja, hogy nincs rossz he­lye. Irja­tok va­la­mi de­rû­sebb do­log­ról, mint ami­ket én ír­tam.
Va­la­men­­nyi­te­ket sok sze­re­tet­tel csó­ko­lunk: Ilon­ka és Ma­mi­ka

Szarka László: Kisebbségi léthelyzetek – közösségi alternatívák. Az etnikai csoportok helye a kelet-közép-európai nemzetállamokban (Simon Attila)

Szar­ka Lász­ló: Ki­sebb­sé­gi lét­hely­ze­tek – kö­zös­sé­gi al­ter­na­tí­vák. Az et­ni­kai cso­por­tok he­lye a ke­let-kö­zép-eu­ró­pai nem­zet­ál­la­mok­ban. Bu­da­pest, Luci­dus Ki­adó, 2004, 342 p.

Hogy a Tri­a­non­ról és a ki­sebb­sé­gi ma­gyar lét­ről szó­ló dis­kur­zu­sok­ban a sír­va­vi­ga­dás ko­ra he­lyett a meg­fon­tolt tu­do­má­nyos elem­zé­sek ide­je jött el, azt már rég­óta sej­tet­tük. A Luci­dus Ki­adó Ki­sebb­ség­ku­ta­tás köny­vek so­ro­za­tá­ban a Szar­ka Lász­ló tol­lá­ból meg­je­lent Ki­sebb­sé­gi lét­hely­ze­tek – kö­zös­sé­gi al­ter­na­tí­vák cí­mű mun­ka azon­ban kéz­zel­fog­ha­tó­an bi­zo­nyít­ja is ezt a té­telt. Azt, hogy a szer­ző a je­len mun­ká­já­val ne­héz fá­ba vág­ta fej­szé­jét mi sem bi­zo­nyít­ja job­ban, hogy a ma­gyar szak­iro­da­lom va­ló­já­ban még az anya­or­szág ha­tá­ra­in kí­vül élő ma­gya­rok meg­ne­ve­zé­sé­ben sem tu­dott meg­egyez­ni. Mint a kö­tet­ben sze­rep­lő egyik ta­nul­mány láb­jegy­zet­ében a szer­ző ma­ga is em­lí­ti egy­más mel­lett él­nek a nem­ze­ti ki­sebb­ség, a nem­zet­rész, a nem­ze­ti kö­zös­ség, az au­to­nóm nem­ze­ti kö­zös­ség és más ha­son­ló fo­gal­mak, mi­köz­ben a több­sé­gi nem­ze­tek (szlo­vák, ro­mán, szerb stb.) egyi­ket sem fo­gad­ják el, s meg­pró­bál­ják sa­ját ter­mi­nu­sa­ik­kal (nem­ze­ti­sé­gi ki­sebb­ség, nem­ze­ti­sé­gi kö­zös­ség stb.) meg­ne­vez­ni a ma­gyar ki­sebb­sé­ge­ket, s ez­zel egy­ben le­szű­kí­te­ni azok moz­gás­te­rét.
A mátyusföldi-pozsonyi ki­sebb­sé­gi lét­ből el­szár­ma­zott, de az itt ha­gyott sors­tár­sak irán­ti fe­le­lős­ség sú­lyát to­vább­ra is vi­se­lő szer­zőt el­ső­sor­ban tör­té­nész­ként is­mer­tük meg. Je­len köny­ve azon­ban im­már azt a sze­rep­vál­tást pre­zen­tál­ja, amely az MTA Ki­sebb­ség­ku­ta­tó In­té­ze­té­nek igaz­ga­tó­já­nak tiszt­sé­gét be­töl­tő Szar­ka Lász­ló pá­lyá­ját jel­lem­zi. A szer­ző ér­dek­lő­dé­sé­nek kö­zép­pont­já­ba im­már el­ső­sor­ban a ki­sebb­sé­gi lét­hely­zet prob­lé­mái ke­rül­tek, s a kö­tet­ben he­lyet ka­pó tör­té­ne­ti té­mák fel­dol­go­zá­sát is az a szán­dék ve­zér­li, hogy azok ál­tal a je­len prob­lé­má­it job­ban meg­ért­sük. A kö­tet­ből te­hát nem a tör­té­nész Szar­ka lép elénk, ha­nem a köz­éle­ti sze­rep­lő, akit el­ső­sor­ban a ki­sebb­ség­ben élő ma­gyar­ság jö­vő­je irán­ti fe­le­lős­ség ve­zé­rel.
A kö­tet­be so­rolt ta­nul­má­nyo­kat a szer­ző há­rom kü­lön­ál­ló szer­ke­ze­ti részt al­ko­tó fe­je­zet­be so­rol­ta, ame­lyek kö­zül a re­cen­zens szá­má­ra a tör­té­ne­ti jel­le­gű ta­nul­má­nyo­kat tar­tal­ma­zó Etnicitás, iden­ti­tás, tör­té­ne­lem cí­mű rész tűnt a leg­ér­de­ke­sebb­nek. A fe­je­zet el­ső há­rom ta­nul­má­nya tu­laj­don­kép­pen ösz­­sze­füg­gő­en is ol­vas­ha­tó, no­ha meg­írá­suk kö­zött évek tel­tek el. Ezt a fo­lya­ma­tos ol­va­sást a kö­tet egyéb szem­pont­ból nem túl sze­ren­csés tör­de­lé­se is elő­se­gí­ti, mi­vel az egyes ta­nul­má­nyok cí­me­i­nek túl­sá­go­san ha­tá­ro­zat­lan meg­je­le­ní­té­se mi­att az ol­va­só szin­te ész­re sem ve­szi, hogy új ta­nul­mány ol­va­sá­sá­ba kez­dett. Az idő­rend­ben utol­já­ra el­ké­szült Több­ség és ki­sebb­ség a 20. szá­za­di ke­let-kö­zép-eu­ró­pai nem­zet­ál­la­mok­ban cí­mű ta­nul­mány mint­egy elő­ké­szít­ve a rá kö­vet­ke­ző két írást, tá­gabb ér­tel­me­zé­si le­he­tő­sé­get nyújt azok szá­má­ra. Eb­ben az egész kö­te­tet be­ve­ze­tő ta­nul­mány­ban Szar­ka Lász­ló a kö­zép-ke­let-eu­ró­pai nem­ze­ti ki­sebb­sé­gek sor­sa szem­pont­já­ból dön­tő je­len­tő­sé­gű tör­té­nel­mi sors­for­du­ló­kat te­kin­ti át, fel­vil­lant­va köz­ben azo­kat a szem­pon­to­kat, ame­lyek elem­zé­se nél­kül a ki­sebb­sé­gek tör­té­ne­té­nek ér­tel­me­zé­se le­he­tet­len. A szer­ző ál­tal fel­vá­zolt szi­tu­á­ci­ók ta­nul­sá­ga, hogy a ki­sebb­sé­gi kér­dés ren­de­zé­sé­re tér­sé­günk­ben ed­dig al­kal­ma­zott meg­ol­dá­sok mind­egyi­ke elég­te­len­nek bi­zo­nyult: a Ver­sailles­-ban meg­ál­mo­dott kis­ál­la­mi rend­szer, a párt­ál­la­mi ke­re­tek kö­zé szo­rí­tott ju­go­szláv in­ter­na­ci­o­na­liz­mus, majd a leg­utób­bi év­ti­ze­dek újabb nem­zet­ál­la­mi kí­sér­le­tei mind cső­döt mond­tak. En­nek okát Szar­ka – tel­je­sen meg­ala­po­zot­tan – ab­ban lát­ja, hogy min­den eset­ben hi­ány­zott az érin­tett nem­ze­tek és nem­ze­ti­sé­gek kö­zöt­ti kon­szen­zus al­kot­má­nyos rög­zí­té­se és ál­lam­jo­gi sza­va­to­lá­sa. Már­pe­dig e nél­kül ré­gi­ónk­ban a ki­sebb­sé­gi kér­dést nem le­het meg­nyug­ta­tó­an ren­dez­ni.
A Tri­a­non: a kény­szer­ki­sebb­sé­gek lét­re­jöt­te cí­mű ta­nul­mány egy ma­gyar szem­pont­ból meg­ke­rül­he­tet­len té­ma új­sze­rű meg­kö­ze­lí­té­sét vá­zol­ja fel. Eb­ben a ki­vá­ló és rend­kí­vül ta­nul­sá­gos es­­szé­ben a szer­ző nem va­la­mi­fé­le meg­cá­fol­ha­tat­lan igaz­sá­gok ki­mon­dá­sá­ra tö­rek­szik, ha­nem olyan kér­dé­se­ket tesz fel, ame­lyek meg­vá­la­szo­lá­sa új szem­pont­ok­kal bő­vít­he­ti a té­ma meg­le­he­tő­sen gaz­dag és vál­to­zó szín­vo­na­lú szak­iro­dal­mát. Szar­ka Lász­ló si­ker­rel pró­bál­ja el­ke­rül­ni azt, amit a ta­nul­má­nyá­ban is em­lít, hogy a tri­a­no­ni pa­ra­dig­mát gyak­ran egyet­len té­nye­ző­re szű­kít­ve pró­bál­ják ér­tel­mez­ni. Ma­gunk a szer­ző­vel ér­tünk egyet ab­ban, mi­sze­rint Tri­a­non prob­lé­má­ját még ak­kor sem le­het el­vá­lasz­ta­ni a tör­té­nel­mi Ma­gyar­or­szág nem­ze­ti­ség­po­li­ti­ká­já­nak kér­dés­kö­ré­től, ha tud­juk, hogy a bé­ke­szer­ző­dé­sek tar­tal­mát meg­ha­tá­ro­zó nagy­ha­tal­mak el­ső­sor­ban más mo­tí­vu­mok alap­ján dön­töt­tek. A ma­gyar­or­szá­gi Tri­a­non-iro­da­lom két­ség­kí­vül nagy adó­sá­ga az, hogy mind­ed­dig meg­le­he­tő­sen ke­vés fi­gyel­met szen­telt an­nak, mi­lyen sze­re­pet ját­szot­tak a szom­szé­dos né­pek ál­lam­al­ko­tó tö­rek­vé­sei a tör­té­nel­mi ma­gyar ha­za fel­bom­lá­sá­ban, s mi mo­ti­vál­ta – a szer­ző sza­va­i­val él­ve – a nem­ze­ti­sé­gi szem­be­for­du­lás, le­sza­ka­dás tö­meg­lé­lek­ta­nát. A ta­nul­mány­ban Tri­a­non kap­csán meg­fo­gal­ma­zott kér­dé­sek és vá­la­szok nem­csak a ha­mis ön­ál­ta­tás­tól men­te­sek, de egy el­len­ség­kép­től és tra­u­mák­tól men­tes Tri­a­non-kép ki­ala­kí­tá­sát is le­he­tő­vé te­he­tik. Szar­ka ugyan­is min­den ha­mis ön­kri­ti­ka nél­kül mond­ja ki a ma­gyar kor­mány­po­li­ti­ka vég­ze­tes té­ve­dé­se­it, de nem ab­szo­lu­ti­zál­ja azo­kat.
Az öt ta­nul­mányt fel­vo­nul­ta­tó el­ső fe­je­zet ak­tu­á­lis és ben­nün­ket, szlo­vá­ki­ai ma­gya­ro­kat ki­vált­képp érin­tő dol­go­za­ta az ere­de­ti­leg Sza­bó Re­zső: A Cse­ma­dok és a prá­gai ta­vasz cí­mű köny­vé­nek utó­sza­va­ként meg­je­lent Nem­ze­ti­sé­gi egyen­jo­gú­ság és ön­igaz­ga­tás cí­mű írás. Eb­ben Szar­ka – el­ső­sor­ban Sza­bó Re­zső sze­mé­lyé­hez köt­ve – a Cse­ma­dok ál­tal az 1968-ban ki­dol­go­zott ön­kor­mány­za­ti el­kép­ze­lé­sek hát­te­rét vá­zol­ja fel. Az, aho­gyan a Cse­ma­dok ak­ko­ri ve­ze­té­se a le­he­tő­sé­gek ha­tá­ra­it fel­mér­ve azon­nal re­a­gál­ni tu­dott az új vi­szo­nyok­ra és egy át­gon­dolt nem­ze­ti­ség­po­li­ti­kai prog­ra­mot tett le az asz­tal­ra im­po­ná­ló­nak tű­nik, s ta­lán je­len­le­gi po­li­ti­ku­sa­ink szá­má­ra is pél­da­ér­té­kű le­het.
A könyv Ki­sebb­sé­gi lét­hely­ze­tek, jo­gi stá­tu­sok cí­mű má­so­dik, il­let­ve a Ki­sebb­sé­gek hely­ze­te a nem­zet­ál­la­mok­ban és az Uni­ó­ban cí­mű fe­je­ze­té­ben a tör­té­nész Szar­ka Lász­ló he­lyett már sok­kal in­kább a nem­zet­stra­té­ga Szar­ka lép elénk. Szi­go­rú elem­zés alá ve­szi a kö­zép-ke­let-eu­ró­pai ma­gyar nem­ze­ti ki­sebb­sé­gek hely­ze­tét, az ál­ta­luk gya­ko­rolt ki­sebb­sé­gi jo­go­kat, nyelv­hasz­ná­la­ti hely­ze­tü­ket, a több­sé­gi nem­ze­tek hoz­zá­juk fű­ző­dő vi­szo­nyát, s eb­ből az elem­zés­ből ki­in­dul­va pró­bál­ja fel­vá­zol­ni azo­kat a mo­del­le­ket, ame­lyek egy ki­dol­go­zan­dó ma­gyar jö­vő­kép és nem­zet­stra­té­gia alap­jai le­het­nek. Mind­ezt azon­ban a meg­szo­kot­tól el­té­rő­en nem a ma­gyar ki­sebb­sé­gi kér­dés és tri­a­no­ni pa­ra­dig­ma get­tó­já­ba zár­va te­szi, ha­nem össz­eu­ró­pai vi­szo­nyí­tá­si pon­to­kat és pár­hu­za­mo­kat fel­hasz­nál­va. Az eb­be a két fe­je­zet­be tar­to­zó ta­nul­má­nyok a szer­ző ér­dek­lő­dé­sé­nek szé­les ská­lá­ját bi­zo­nyít­ják, hi­szen a ki­sebb­sé­gek­kel fog­lal­ko­zó tu­do­má­nyos ku­ta­tá­sok és ku­ta­tó­mű­he­lyek ered­mé­nye­it fel­vá­zo­ló ta­nul­mány épp­úgy helyt ka­pott ben­nük, mint a ma­gyar­or­szá­gi ki­sebb­sé­gek as­­szi­mi­lá­ci­ó­já­ról szó­ló vagy az ön­kor­mány­za­ti­ság kér­dés­kö­rét kö­rül­já­ró dol­go­zat. Ta­lán a ma­gyar–ma­gyar pár­be­széd le­he­tő­sé­ge­i­nek és ered­mé­nye­i­nek fel­vá­zo­lá­sa te­het­te vol­na még tel­je­seb­bé a kö­tet ál­tal ben­nünk ki­ala­kult ké­pet. Szar­ka sem ke­rül­het­te meg vi­szont, hogy a ked­vez­mény­tör­vény­ről ki­fejt­se vé­le­mé­nyét. Saj­nos ezt a té­mát a na­pi saj­tó olyan mér­ték­ben szét­rág­ta, hogy ne­héz ve­le kap­cso­lat­ban anél­kül meg­szó­lal­ni, hogy rög­tön po­li­ti­kai fel­han­go­kat ne ke­res­né­nek mö­göt­te. Szar­ka Lász­ló­nak azon­ban si­ke­rült el­ke­rül­nie ezt a buk­ta­tót, s ha csak a té­ma egyik szeg­men­sé­re is kor­lá­toz­za vizs­gá­la­tát, de ér­té­kes meg­ál­la­pí­tá­sok­kal gaz­da­gít­ja a ked­vez­mény­tör­vény szak­iro­dal­mát. A ked­vez­mény­tör­vényt Szar­ka a rend­szer­vál­tást kö­ve­tő „nem­zet­stra­té­gi­ai dis­kur­zus” leg­fon­to­sabb ered­mé­nyé­nek tart­ja, ame­lyet az „ed­dig gya­kor­la­ti­lag bár­mi­fé­le el­len­súly nél­kül zaj­ló as­­szi­mi­lá­ció” el­ső ko­moly el­len­lé­pé­se­ként ér­té­kel. A tör­vény el­le­ni meg-meg­úju­ló szlo­vák és ro­mán tá­ma­dá­sok okát is ép­pen ab­ban lát­ja, hogy a még min­dig nem­zet­ál­la­mi mo­del­lek­ben gon­dol­ko­dó po­li­ti­ku­sok is fel­is­mer­ték, hogy a ki­sebb­sé­gi ma­gyar ok­ta­tás és kul­tú­ra tör­vé­nyi­leg biz­to­sí­tott és rend­sze­res ma­gyar­or­szá­gi tá­mo­ga­tá­sa akár ko­moly ered­mé­nye­ket is hoz­hat. No­ha en­gem sze­mély sze­rint ér­de­kelt vol­na a szer­ző­nek a ked­vez­mény­tör­vény kö­rül ki­ala­kult po­li­ti­kai harc­cal kap­cso­la­tos vé­le­mé­nye is, ezt ő gon­do­san el­hall­gat­ja, ami ugyan két­ség­kí­vül hasz­ná­ra vá­lik az írás­nak, bi­zo­nyos ér­te­lem­ben azon­ban még­is le­szű­kí­ti az elem­zés le­he­tő­sé­ge­it.
A ki­vált­kép­pen ér­de­kes írá­sok kö­zé tar­to­zik még A ki­sebb­sé­gi ön­kor­mány­za­ti­ság je­le­ne és jö­vő­je Ke­let-Kö­zép-Eu­ró­pá­ban cí­mű, amely a kö­tet mél­tó le­zá­rá­sa. Eb­ben a szer­ző a ki­sebb­sé­gi kér­dés­nek egy olyan meg­ol­dá­si le­he­tő­sé­gét vá­zol­ja fel, amely­re már je­len­leg is ta­lál­ni pél­dát az EU-ban, s amely a ma­gyar ki­sebb­sé­gek szá­má­ra is ki­utat je­lent­het. Szar­ka Lász­ló a kö­tet egyik ko­ráb­bi ta­nul­má­nyá­ban (A ki­sebb­sé­gi ma­gyar kö­zös­sé­gek hely­ze­te és fej­lő­dé­si ten­den­ci­ái a ku­ta­tá­sok tük­ré­ben) is fog­lal­ko­zik az au­to­nó­mia és ön­kor­mány­za­ti­ság kér­dés­kö­ré­vel. Jó­ma­gam an­nak ol­va­sá­sa­kor úgy érez­tem, a szer­ző túl rö­vid­re fog­ta mon­da­ni­va­ló­ját, s le­zá­rat­la­nul hagy­ta a prob­lé­mát. A kö­tet utol­só ta­nul­má­nya azon­ban pó­tol­ta ezt a hi­ány­ér­ze­tet, hi­szen a dol­go­zat komp­lex mó­don a ki­sebb­sé­gi au­to­nó­mi­ák eu­ró­pai kon­tex­tu­sá­ból ki­in­dul­va, a szlo­vé­ni­ai po­zi­tív pél­dán ke­resz­tül jut el a meg­va­ló­su­lat­lan er­dé­lyi és fel­vi­dé­ki ma­gyar au­to­nó­mia­ter­ve­ze­te­kig. A dol­go­zat zá­ró ré­szé­ben pe­dig az au­to­nó­mi­á­val kap­cso­lat­ban vár­ha­tó al­ter­na­tí­vá­kat vá­zol­ja fel.
A kö­tet gyen­gé­jét ma­gá­nak a könyv­nek a ki­vi­te­le je­len­ti, hi­szen a kö­tet né­hány lap­ja már az el­ső hasz­ná­lat ide­jén ki­hul­lott. Szá­mom­ra nem szim­pa­ti­kus meg­ol­dás az sem, hogy az ol­da­lak fel­ső ré­szén meg­ta­lál­ha­tó ak­tu­á­lis fe­je­zet­cím nem egye­zik pon­to­san a tar­ta­lom­jegy­zék­ben fel­tün­te­tett fe­je­zet­cí­mek­kel. Ez bi­zo­nyos ese­tek­ben za­va­ró és az ol­va­só tá­jé­ko­zó­dá­sát meg­ne­he­zí­tő le­het. Mi­ként fél­re­ve­ze­tő az is, hogy a har­ma­dik fe­je­zet cí­me más vál­to­zat­ban je­le­nik meg a tar­ta­lom­jegy­zék­ben (Ki­sebb­sé­gek hely­ze­te a nem­zet­ál­la­mok­ban és az Uni­ó­ban) és más­ként a fe­je­zet­hez tar­to­zó la­pok te­te­jén (Ki­sebb­sé­gek hely­ze­te az Ál­la­mok­ban és az Uni­ó­ban), ami fél­re­ér­tés­re ad­hat okot, hi­szen az Ál­la­mok ki­fe­je­zés alatt nem az Eu­ró­pai Unió ál­la­ma­it, ha­nem sok­kal in­kább az Egye­sült Ál­la­mo­kat ért­jük.
No­ha a kö­tet­ben ta­lál­ha­tó ta­nul­má­nyok egy ré­sze ko­ráb­ban már meg­je­lent, ez egy­ál­ta­lán nem csök­ken­ti ér­té­kü­ket, sőt az át­gon­dolt szer­kesz­tő­mun­ká­nak kö­szön­he­tő­en a könyv­ben új ér­tel­me­zé­sek­kel gaz­da­god­va egy­sé­ges egés­­szé áll­nak ös­­sze. Ta­lán csak a ma­gyar­or­szá­gi nem­ze­ti­sé­gek­kel fog­lal­ko­zó dol­go­za­tok lóg­nak ki a sor­ból, hi­szen ki­mond­va-kimondatlanul az egész kö­tet el­ső­sor­ban a ma­gyar ki­sebb­ség je­len­le­gi hely­ze­té­nek és a ve­le kap­cso­la­tos nem­zet­stra­té­gi­á­nak a fel­vá­zo­lá­sá­ra tesz kí­sér­le­tet. A szer­ző­nek mint az MTA Ki­sebb­ség­ku­ta­tó In­té­ze­té­nek igaz­ga­tó­já­nak azon­ban ugyan­úgy fog­lal­koz­nia kell a ma­gyar­or­szá­gi ki­sebb­sé­gek­kel (né­met, szlo­vák, ro­ma stb.), mint a ha­tá­ron tú­li ma­gya­rok­kal. Eb­ből a szem­pont­ból vi­szont ért­he­tő az érin­tett ta­nul­má­nyok be­vá­lo­ga­tá­sa.
A kö­tet iga­zi ér­té­két az a szer­zői ma­ga­tar­tás – va­gyis a több­szem­pon­tú­ság és az elem­zett té­mák irán­ti őszin­te ér­dek­lő­dés – ad­ja, amely vé­gig­kí­sé­ri az ös­­szes be­vá­lo­ga­tott ta­nul­mányt. Szar­ka nem azért nyúl az egyes té­mák­hoz, hogy kö­te­les­ség­sze­rű­en le­tud­jon egy-egy újabb té­mát, őt a prob­lé­mák fel­ol­dá­sá­nak szán­dé­ka ve­ze­ti, amely­hez a leg­jobb esz­köz a meg­fe­le­lő kér­dé­sek meg­fo­gal­ma­zá­sa. En­nek pe­dig Szar­ka Lász­ló, mint a je­len kö­tet­ben is bi­zo­nyít­ja, iga­zi mes­te­re.

Si­mon At­ti­la

Vörös Ferenc: Családnévkutatások Szlovákiában (Bauko János)

Vö­rös Fe­renc: Csa­lád­név­ku­ta­tá­sok Szlo­vá­ki­á­ban. Po­zsony, Kalligram, 2004, 592 p.

Az el­múlt hó­na­pok­ban egy új könyv lá­tott nap­vi­lá­got a Csal­ló­kö­zi Kis­könyv­tár so­ro­zat­ban. Szlo­vá­ki­ai vi­szony­lat­ban az el­ső olyan pub­li­ká­ci­ó­ról van szó, amely a csa­lád­ne­vek „éle­tét” az el­múlt év­szá­zad tük­ré­ben a tár­sa­dal­mi vál­to­zá­sok fi­gye­lem­be­vé­te­lé­vel kí­sé­ri vé­gig, fel­hasz­nál­va a név­tan­ban be­vett mód­sze­re­ket. Vö­rös Fe­renc a név­tu­do­mány is­mert mű­ve­lő­je, je­len­leg ven­dég­ta­nár­ként dol­go­zik a nyit­rai Kon­stan­tín Egye­te­men.
A név­tu­do­mány­ban a csa­lád­ne­vek ku­ta­tá­sá­nak gaz­dag ha­gyo­má­nyai van­nak, de a szlo­vá­ki­ai ma­gyar nyelv­te­rü­let név­anya­gá­val csak ke­ve­sen fog­lal­koz­tak be­ha­tó­an. A fel­vi­dé­ki csa­lád­ne­ve­ket el­ső­ként Kni­ez­sa Ist­ván elem­zi a nyelv­tu­do­mány szem­pont­jai sze­rint. A Fel­vi­dé­ki csa­lád­ne­vek c. dol­go­za­tát 1934-ben ír­ta, de nyom­ta­tás­ban csak a 2003-as év­ben je­lent meg a mű négy ré­geb­bi ta­nul­má­nyá­val együtt (Kniezsa Ist­ván: A ma­gyar és szlo­vák csa­lád­ne­vek rend­sze­re. In: Hely­név- és csa­lád­név­vizs­gá­la­tok. Szerk.: Kiss La­jos, Luci­dus Ki­adó, Bu­da­pest, 2003, 255–349. p.). A szer­ző a XVI–XVIII. szá­za­di gömöri, honti és ugoc­sai ös­­sze­írá­sok alap­ján vizs­gál­ta a ma­gyar, szlo­vák és kár­pát­uk­rán csa­lád­ne­vek rend­sze­rét. A név­anya­got ala­pos mor­fo­ló­gi­ai (alak­ta­ni) és eti­mo­ló­gi­ai (ere­det sze­rin­ti) elem­zés alá ve­ti. Több mint fél év­szá­za­dos „űr” után je­le­nik meg te­hát Vö­rös Fe­renc Csa­lád­név­ku­ta­tá­sok Szlo­vá­ki­á­ban c. mo­nog­rá­fi­á­ja, amely­ben négy fel­vi­dé­ki te­le­pü­lés csa­lád­ne­ve­i­nek szo­ci­o­lin­gvis­zti­kai vizs­gá­la­tát vég­zi el. A két csal­ló­kö­zi (Balony, Diósförgepatony) és két Nyitra-vidéki (Kiscétény, Nagycétény) te­le­pü­lés száz­éves név­anya­gát föld­raj­zi, et­ni­kai, di­a­lek­to­ló­gi­ai, tár­sa­dal­mi, val­lá­si, eti­mo­ló­gi­ai, név­élet­ta­ni, név­gya­ko­ri­sá­gi, je­len­tés­ta­ni, szó­faj­ta­ni, mor­fo­ló­gi­ai szem­pont­ok sze­rint tár­gyal­ja. A ne­vek rend­sze­re­zé­sé­nél el­ső­sor­ban Haj­dú Mi­hály elem­zé­si szem­pont­ja­it kö­ve­ti, aki ki­tű­nő mo­nog­rá­fi­á­já­ban töb­bek kö­zött a ma­gyar csa­lád­név­ku­ta­tás ered­mé­nye­it is ös­­sze­fog­lal­ja (Haj­dú Mi­hály: Ál­ta­lá­nos és ma­gyar név­tan. Bu­da­pest, Osi­ris Ki­adó, 2003, 732–875. p.).
A Csa­lád­név­ku­ta­tá­sok Szlo­vá­ki­á­ban c. mű szer­ke­ze­te át­te­kint­he­tő, ti­zen­egy na­gyobb fe­je­zet­re osz­lik, me­lyek szer­ve­sen kap­cso­lód­nak egy­más­hoz.
A szer­ző a Be­ve­ze­tés­ben fel­hív­ja az ol­va­só fi­gyel­mét ar­ra, hogy dol­go­za­ta hi­ány­pót­ló mun­ká­nak ké­szült, hi­szen ha­son­ló szem­lé­let­mó­dú vál­lal­ko­zás­sal nem ta­lál­koz­ha­tunk a szak­iro­da­lom­ban. A fe­je­zet vé­gén mint­egy elő­re­ve­tí­ti vizs­gá­la­tai ered­mé­nyét: „Az elem­zé­sek so­rán ar­ra a vég­ső kö­vet­kez­te­tés­re ju­tok, hogy a szlo­vák és a ma­gyar nyelv­kö­zös­ség, bár két kü­lön­bö­ző nyel­vet hasz­nál, bi­zo­nyos mér­té­kig még­is azo­nos név­kö­zös­sé­get al­kot” (10. o.).
Az Ál­ta­lá­nos kér­dé­sek c. fe­je­zet­ben (11–48. o.) a név­tu­do­mány el­mé­le­ti kér­dé­sei ke­rül­nek a kö­zép­pont­ba. Az egyes al­fe­je­ze­tek­ben a sze­mély­név­ku­ta­tás­ról, a név­szó­tá­rak­ról, a név­tan meg­szü­le­té­sé­ről és önál­ló­su­lá­sá­ról, a név­ku­ta­tás főbb mű­he­lye­i­ről, a név­vál­toz­ta­tás­ról, a név­vi­se­lés­ről és név­hasz­ná­lat­ról ol­vas­ha­tunk. A szer­ző át­te­kin­ti és ér­té­ke­li a név­ta­ni iro­da­lom­ban el­ért leg­fon­to­sabb ered­mé­nye­ket. Ki­eme­li, hogy a név­szó­tá­rak fon­tos sze­re­pet ját­szot­tak a ne­vek mind tel­je­sebb igé­nyű ös­­sze­gyűj­té­sé­ben. Vö­rös Fe­renc is gyak­ran idé­zi mun­ká­já­ban a szó­tá­ra­kat, leg­in­kább Káz­mér Mik­lós Ré­gi ma­gyar csa­lád­ne­vek szó­tá­ra. XIV–XVII. szá­zad (1993) és Milo­sa­va Knap­po­vá Pøí­jme­ní v sou­èas­né èeš­ti­nì (1992) c. mű­vét. Ap­ró­lé­ko­sab­ban tár­gyal­ja a név­vál­toz­ta­tás kér­dés­kö­rét. A ku­ta­tás so­rán a csa­lád­ne­vek­nek gyak­ran el­té­rő írás­kép­vál­to­za­tá­val ta­lál­ko­zott, me­lyek toll­hi­bá­ra vagy a ne­vek le­jegy­ző­i­nek el­té­rő is­ko­lá­zott­sá­gá­ra, nyelv­is­me­re­té­re utal­nak. Kü­lön fi­gyel­met szen­tel a név­át­írás he­lyes­írá­si sza­bá­lyo­zá­sá­nak mind a ma­gyar, mind a szlo­vák nyelv­ben, és a kér­dés­sel kap­cso­la­tos szlo­vák–ma­gyar vi­tá­nak, amely a tör­té­nel­mi csa­lád­ne­vek át­írá­sát érin­tet­te.
A Tör­té­nel­mi és szo­ci­o­lin­gvis­zti­kai hát­tér­té­nye­zők c. rész­ben (49–75. o.) a XX. szá­zad­ban vég­be­me­nő tör­té­nel­mi sors­for­du­lók­ról, po­li­ti­kai kor­szak­ok­ról ír, me­lyek be­fo­lyá­sol­ták a (Cseh)szlovákiában élő ma­gyar­ság éle­tét és név­hasz­ná­la­tát. Át­te­kin­ti a ki­sebb­sé­ge­ket érin­tő jog­sza­bá­lyo­kat, név­tör­vé­nye­ket. A tár­sa­dal­mi vál­to­zá­sok a ne­vek le­jegy­zé­sé­ben is nyo­mot hagy­tak. Az anya­köny­ve­ket egé­szen 1921 vé­gé­ig ma­gya­rul ve­zet­ték. Ezek után meg­vál­to­zott a név­sor­rend és szlo­vák­ra for­dí­tot­ták a ke­reszt­ne­ve­ket. Az el­ső vi­lág­há­bo­rút kö­ve­tő évek­ben „a cseh hi­va­tal­no­ki in­vá­zió tény­éről az anya­köny­vek­be be­pil­lant­va is meg­győ­ződ­he­tünk, hi­szen a Cseh­szlo­vák Köz­tár­sa­ság meg­szer­ve­ző­dé­sét kö­ve­tő­en a szlo­vák or­szág­rész­ben is a ke­reszt­ne­vek gya­kor­ta nem a szlo­vá­kos, ha­nem a cse­hes vál­to­za­tát jegy­zik be” (53. o.). A ko­ráb­ban ma­gya­rul be­jegy­zett csa­lád­ne­vek gyak­ran el­té­rő írás­mód­dal let­tek fel­tün­tet­ve. A ma­gyar csa­lád­ne­vek mel­lék­je­les írá­sa a jog­fosz­tott­ság éve­i­ben (1945–1948) tel­je­se­dett ki. A szo­ci­a­liz­mus idő­sza­ká­ban a bel­ügy­mi­nisz­té­ri­um 1959. évi hir­det­mé­nye „a szü­lők ké­ré­sé­re le­he­tő­vé tet­te az anya­nyelv sza­bá­lya­i­nak meg­fe­le­lő név­ala­kok be­jegy­zé­sét, de az -ová név­kép­ző hasz­ná­la­tá­nak szi­go­ra to­vább­ra is élet­ben ma­radt. A szó­ban for­gó tör­vényt azon­ban nem hir­det­ték ki, így csak né­há­nyan – és azok is csak év­ti­ze­dek­kel ké­sőbb – tud­tak él­ni az ab­ban fel­kí­nált le­he­tő­sé­gek­kel” (61. o.). Az 1989-es bár­so­nyos for­ra­dal­mat kö­ve­tő­en a szü­lők egy­re több ma­gya­ros ala­kú ne­vet je­gyez­tet­tek be. Az 1994-es anya­köny­vek­ről szó­ló tör­vé­nyek sze­rint le­he­tő­vé vá­lik „a ko­ráb­ban kény­sze­rű­en szlo­vá­kul anya­köny­ve­zett ne­vek il­le­ték­men­tes hely­re­ál­lí­tá­sa, s a női ne­vek anya­köny­vi be­jegy­zé­sét -ová nél­kül is en­ge­dé­lyez­ték” (64. o.). A név­tör­vé­nyek szám­ba­vé­te­le után a szer­ző meg­ha­tá­roz­za a ki­sebb­sé­gi hely­zet és két­nyel­vű­ség tí­pu­sát, tár­gyal­ja a szlo­vá­ki­ai ma­gyar­ság nyelv­hasz­ná­la­tát be­fo­lyá­so­ló té­nye­ző­ket. A két­nyel­vű­ség „je­len­tős ha­tás­sal van/le­het a név­vá­lasz­tás­ra, s így köz­ve­tet­ten az adott te­le­pü­lés név­anya­gá­nak ala­ku­lá­sá­ra is” (75. o.).
A ku­ta­tó­pont­ok c. ne­gye­dik fe­je­zet­ben (76–105. o.) meg­is­mer­jük a gyűj­tő­he­lyek ki­vá­lasz­tá­sá­nak el­vi szem­pont­ja­it. Balo­ny és Diós­förge­pa­to­ny a kom­pakt ma­gyar nyelv­te­rü­le­ten ta­lál­ha­tó, Kis- és Nagy­cé­té­ny a magya–szlovák nyelv­ha­tá­ron. Balonyban, Diósförgepatonyban, Nagy­cé­té­ny­ben a la­kos­ság dön­tő több­sé­ge ma­gyar nem­ze­ti­sé­gű, Kis­cé­té­ny­ben a la­kos­ság na­gyobb ré­sze Tri­a­nont meg­elő­ző­en ma­gyar kö­tő­dé­sű volt, de az idők so­rán nyel­vet és iden­ti­tást vál­tott, el­szlo­vá­ko­so­dott. Ezek után a ku­ta­tó­pont­ok rö­vid tör­té­ne­té­vel, név­vál­to­za­ta­i­val, név­eti­mo­ló­gi­á­já­val és de­mog­rá­fi­ai ada­ta­i­val is­mer­ked­he­tünk meg. Az egyes fal­vak né­pes­sé­gi, et­ni­kai és fe­le­ke­ze­ti meg­osz­lá­sát di­ag­ra­mo­kon áb­rá­zol­ja a szer­ző. Egyéb­ként az egész dol­go­zat­ra jel­lem­ző az ada­tok, ered­mé­nyek szem­lé­le­tes for­má­ban (táb­lá­za­tok, di­ag­ra­mok, gra­fi­ko­nok) va­ló ös­­sze­fog­la­lá­sa.
Az anyag­gyűj­tés mód­ja és for­rá­sai c. rész­ben (106–107. o.) Vö­rös Fe­renc rö­vi­den fel­vá­zol­ja a ku­ta­tás so­rán fel­me­rü­lő prob­lé­má­kat. A csa­lád­ne­ve­ket az ál­la­mi anya­köny­ve­zés kez­de­té­től (1896-tól) 1999 vé­gé­ig vizs­gál­ta. A név­anya­got az anya­köny­vek­ből me­rí­tet­te. El­ső­sor­ban az új­szü­löt­tek csa­lád­ne­vét vizs­gál­ta, de né­hány fe­je­zet­ben az anyák csa­lád­ne­vé­vel és a ke­reszt­ne­vek­kel is fog­lal­ko­zott.
A ha­to­dik fe­je­zet (108–118. o.) Az anya­köny­ve­zés cí­met vi­se­li. Eb­ben az egy­há­zi és pol­gá­ri anya­köny­ve­zés kez­de­te­i­ről, az anya­köny­vek ro­va­ta­i­nak nyel­vé­ről ol­vas­ha­tunk. A tár­sa­dal­mi vál­to­zá­sok, a tör­té­nel­mi sors­for­du­lók ter­mé­sze­te­sen itt is jól kö­vet­he­tők. „Az anya­köny­ve­zés so­rán a ha­ta­lom a szlo­va­ki­zált név­ala­kot ré­sze­sí­ti előny­ben, míg a ma­gyar aj­kú kö­zös­ség tag­jai a ma­gya­ros név­vi­se­lés­ben és név­hasz­ná­lat­ban sok egyéb té­nye­ző mel­lett iden­ti­tá­suk ki­fe­je­zé­sét is lát­ják, ezért ra­gasz­kod­nak a csa­lá­di és kö­zös­sé­gi tra­dí­ci­ók­hoz” (582. o.).
Az al­kal­ma­zott ti­po­ló­gia főbb alap­ve­té­sei c. he­te­dik fe­je­zet­ben (119–148. o.) is­mer­te­ti a szer­ző azt a ti­zen­négy szem­pon­tot (idő­be­li, föld­raj­zi, et­ni­kai, di­a­lek­to­ló­gi­ai, tár­sa­dal­mi, val­lá­si és fe­le­ke­ze­ti, eti­mo­ló­gi­ai, név­élet­ta­ni, név­gya­ko­ri­sá­gi, a név­adás in­dí­té­ka, je­len­tés­ta­ni, szó­faj­ta­ni, mor­fo­ló­gi­ai, a nyel­vi ki­fe­je­ző­esz­köz), ame­lyek alap­ján rend­sze­re­zi a to­váb­bi­ak­ban az ös­­sze­gyűj­tött csa­lád­név­anya­got. Az ed­di­gi csa­lád­név-ti­po­ló­gi­á­kat kri­ti­ku­san ke­ze­li, a leg­el­fo­gad­ha­tóbb­nak Haj­dú Mi­há­lyét tart­ja, s ki­sebb fi­no­mí­tá­sok­kal át­ve­szi ka­te­gó­ri­á­it.
A csa­lád­ne­vek c. fe­je­zet (149–437. o.) al­kot­ja a mun­ka köz­pon­ti és leg­ter­je­del­me­sebb ré­szét. Vö­rös Fe­renc az elő­ző rész­ben em­lí­tett vizs­gá­la­ti szem­pont­ok alap­ján ti­zen­négy al­fe­je­zet­re bont­ja e fe­je­ze­tet és ap­ró­lé­ko­san elem­zi a kor­puszt. Rep­re­zen­ta­tív mennyi­sé­gű név ké­pe­zi az em­pi­ri­kus vizs­gá­lat alap­ját, a négy köz­ség­ből meg­kö­ze­lí­tő­leg húsz­ezer csa­lád­név ke­rül fel­dol­go­zás­ra. „A csa­lád­ne­vek rend­sze­re­zé­se­kor a sok­fé­le le­het­sé­ges szem­pont kö­zül a fő hang­súlyt a név eti­mo­ló­gi­á­já­ra, a név­adás le­het­sé­ges in­dí­té­ká­ra és a név­ben fel­is­mer­he­tő ele­mek – fő­ként a tö­vek, ki­sebb súl­­lyal a kép­zők – je­len­té­sé­re, a ne­vet al­ko­tó ele­mek mor­fo­ló­gi­ai vizs­gá­la­tá­ra és a ne­vek meg­ter­helt­sé­gé­re, gya­ko­ri­sá­gá­ra he­lye­zem” (149. o.) – ír­ja a szer­ző. Az idő­be­li­ség szem­pont­jai c. al­fe­je­zet­ben ös­­sze­ha­son­lít­ja a XVI–XVII. szá­za­di for­rá­sok­ból szár­ma­zó csa­lád­ne­ve­ket a mai név­anyag­gal. A Föld­raj­zi szem­pont­ok c. rész­ben a ne­vek tér­sé­gi meg­osz­lá­sá­nak jel­lem­ző­it te­kin­ti át. Meg­ál­la­pít­ja köz­sé­gen­ként a tíz leg­gya­ko­ribb csa­lád­ne­vet, elő­for­du­lá­su­kat az egész idő­szak egyes alkor­sza­ka­i­ra ki­ve­tít­ve. Rá­mu­tat ar­ra, hogy 1945 előtt, il­let­ve azt kö­ve­tő­en mi­lyen vál­to­zá­sok fi­gyel­he­tők meg az egyes fal­vak név­ál­lo­má­nyá­ban: me­lyek nem buk­kan­nak fel a há­bo­rú utá­ni idő­szak­ban, s me­lyek­kel gaz­da­go­dik a te­le­pü­lés csa­lád­név­anya­ga. Az Et­ni­kai szem­pont­ok c. rész­ben az iz­ra­e­li­ta új­szü­löt­tek csa­lád­ne­ve­it elem­zi. A Di­a­lek­to­ló­gi­ai szem­pont­ok c. fe­je­zet­ben a ne­vek­ben fel­le­he­tő nyelv­já­rá­si sa­já­tos­sá­go­kat mu­tat­ja be. A Tár­sa­dal­mi szem­pont­ok c. rész­ben a kö­vet­ke­ző­kép­pen fo­gal­maz­za meg a szer­ző cél­ki­tű­zés­ét: „Eb­ben a fe­je­zet­ben ar­ra he­lye­zem a fő hang­súlyt, mi­lyen tár­sa­dal­mi ve­tü­le­tei van­nak a csa­lád- és ke­reszt­ne­vek be­jegy­zé­si mód­ja és az anya­köny­vek­ben fel­lel­he­tő au­tog­ráf alá­írá­sok egye­zé­sé­nek és kü­lön­bö­ző­sé­ge­i­nek” (225. o.). Az ál­lam­vál­tá­sok kö­vet­kez­té­ben gyak­ran meg­bom­lott az össz­hang a név­írás és név­hasz­ná­lat te­kin­te­té­ben. Az anya­köny­vek­be hi­va­ta­lo­san szlo­vá­kul be­jegy­zett név sok­szor el­tért az új­szü­löt­tet be­je­len­tő ro­vat­ban sze­rep­lő szü­lő, kö­ze­li hoz­zá­tar­to­zó alá­írá­sá­tól. A ma­gyar nem­ze­ti­sé­gű­ek több­nyi­re ma­gya­ros for­má­ban ír­ták alá sa­ját ke­zük­kel az anya­köny­vet. „A la­kos­ság több­sé­ge – kü­lö­nö­sen a föld­mű­ve­lés­ből élő ha­gyo­má­nyos pa­rasz­ti ré­teg – a név ma­gya­ros alá­írá­sá­val is vál­lal­ja nem­ze­ti ho­va­tar­to­zá­sát” (235. o.). A Val­lá­si, fe­le­ke­ze­ti szem­pont­ok c. fe­je­zet­ben egy köz­ség (Diós­för­ge­patony) név­anya­gát ve­ti elem­zés alá, mi­vel csak itt ta­lál­ha­tó a négy köz­ség kö­zül a ró­mai ka­to­li­ku­so­kon kí­vül je­len­té­ke­nyebb szám­ban más fe­le­ke­ze­tű (el­ső­sor­ban re­for­má­tus) la­kos­ság. Itt je­len­tés­ta­ni cso­por­tok sze­rint is tár­gyal­ja az egyes fe­le­ke­ze­tek­hez tar­to­zó la­ko­sok csa­lád­ne­ve­it. Az Eti­mo­ló­gi­ai (a név ere­de­té­vel kap­cso­la­tos) szem­pont­ok c. rész­ben ezt ol­vas­hat­juk: „a csa­lád­név­anyag ere­det sze­rin­ti meg­osz­lá­sa ös­­sze­füg­gés­be hoz­ha­tó a né­pes­ség haj­da­ni el­he­lyez­ke­dé­sé­vel, a le­te­le­pe­dé­sek­kel és az egyes nép­cso­port­ok egy­más­ra te­le­pe­dé­sé­vel, ke­ve­re­dé­sé­vel, a ké­sőb­bi nép­moz­gá­sok­kal, a kül­ső és bel­ső mig­rá­ci­ó­val, hogy csak a leg­fon­to­sabb oko­kat em­lít­sük” (280. o.). Vö­rös Fe­renc ki­je­lö­li az eti­mo­ló­gi­ai be­so­ro­lás főbb kri­té­ri­u­ma­it, s négy na­gyobb cso­por­tot kü­lö­nít el: ma­gyar, szláv/szlo­vák, né­met és egyéb ere­de­tű csa­lád­ne­ve­ket. Balo­ny­ban és Diós­förge­pa­to­ny­ban a ma­gyar ere­de­tű ne­vek ará­nya jó­val ma­ga­sabb, mint Kis- és Nagycétényben, de az utób­bi két fa­lu­ban is meg­elő­zi va­la­mi­vel a szláv/szlo­vák ere­de­tű ne­vek szá­mát. A Név­élet­ta­ni szem­pont­ok c. fe­je­zet­ben a szer­ző a ne­vek át­írá­sát elem­zi az egyes tör­té­nel­mi kor­szak­ok sze­rint és meg­ál­la­pít­ja, hogy „a ne­vek anya­köny­ve­zé­se gyak­ran nem állt össz­hang­ban a be­je­gyez­te­tő szán­dé­ká­val és et­ni­kai ho­va­tar­to­zá­sá­val” (308. o.). Ap­ró­lé­ko­san fog­lal­ko­zik a ne­vek írás­ké­pé­vel, alak­vál­to­za­ta­i­val, az -ová női név­kép­ző be­jegy­zé­sé­vel. Ugyan­azon csa­lád­ne­vek­nél a ma­gya­ros, il­let­ve szlo­vá­kos be­jegy­zés is meg­fi­gyel­he­tő, in­ga­do­zik az írás­kép­ük. A Név­gya­ko­ri­sá­gi szem­pont­ok c. rész­ben köz­sé­gen­ként csak a tíz leg­frek­ven­tál­tabb csa­lád­ne­vet tün­te­ti fel, mi­vel a mel­lék­let (465–579. o.) tar­tal­maz­za az ös­­szes csa­lád­név gya­ko­ri­sá­gi mu­ta­tó­it. A Je­len­tés­ta­ni szem­pont­ok c. fe­je­zet­ben ere­det sze­rint is vizs­gál­ja a ne­vek je­len­tés sze­rin­ti meg­osz­lá­sát. Az ered­mé­nyek­ből ki­de­rül, hogy a név­anyag­ban a ke­reszt- és hely­név­ből szár­ma­zó csa­lád­ne­vek al­kot­ják a leg­na­gyobb cso­por­tot. A név­adás in­dí­té­ka­i­nak szem­pont­jai c. rész szo­ro­san ös­­sze­függ az elő­ző­vel, a je­len­tés­ta­ni és mo­ti­vá­ci­ós vizs­gá­la­tok nagy­részt fe­dik egy­mást. A név­adás ere­de­ti in­dí­té­kát ma már ne­héz fel­de­rí­te­ni, gyak­ran csak fel­té­te­le­zé­sek­be bo­csát­koz­ha­tunk. Egyes ne­vek egy­szer­re több mo­ti­vá­ci­ót rejt­het­nek ma­guk­ban, te­hát a meg­fe­le­lő cso­port­ba va­ló be­so­ro­lá­suk is prob­lé­mát okoz­hat. A Szó­faj­ta­ni szem­pont­ok vizs­gá­la­tá­nál a két leg­gya­ko­ribb szó­faj­nak mind a négy köz­ség­ben a fő­név és mel­lék­név bi­zo­nyult. A Mor­fo­ló­gi­ai szem­pont­ok c. fe­je­zet­ben a csa­lád­ne­vek alak­ját ve­ti vizs­gá­lat alá a szer­ző. A név­al­ko­tá­si mó­do­kat rend­sze­re­zi és jel­zi a fel­me­rü­lő prob­lé­má­kat. „A bi­zony­ta­lan­ság ter­mé­sze­te­sen min­den eset­ben ab­ból adó­dik, hogy nem is­mer­jük az adott csa­lád­név konk­rét tör­té­ne­tét, s a ki­ala­ku­lás mód­ját utó­lag már kép­te­len­ség re­konst­ru­ál­ni” (404. o.). A nyel­vi ki­fe­je­ző­esz­köz szem­pont­jai c. rész­ben a me­ta­fo­ri­kus (ha­son­ló­sá­gon ala­pu­ló név­át­vi­tel) és me­to­ni­mi­kus (érint­ke­zé­sen ala­pu­ló név­át­vi­tel) je­len­tés­vál­to­zás­sal lét­re­jött csa­lád­ne­ve­ket rend­sze­re­zi a szer­ző, aki több­ször hang­sú­lyoz­za, hogy a fent em­lí­tett szem­pont­ok gyak­ran át­fe­dés­ben, szo­ros ös­­sze­füg­gés­ben van­nak egy­más­sal.
A ki­len­ce­dik fe­je­zet­ben az Ös­­szeg­zés-t (438–441. o.) ol­vas­hat­juk. „A dol­go­zat leg­főbb új­don­sá­ga /…/, hogy név­ta­ni meg­kö­ze­lí­tés­ben át­te­kin­tést ad a fel­vi­dé­ki ma­gyar­ság­ról” (439. o.). A záró­so­rok utal­nak a mű meg­szü­le­té­sé­nek egyik oká­ra: „Dol­go­za­tom tá­gabb ér­te­lem­ben ada­lék kí­ván len­ni a hun­ga­ro­ló­gi­ai ku­ta­tá­sok­hoz is, és se­gí­tő­je an­nak, hogy a ha­tá­ra­in­kon élő nyelv­kö­zös­ség prob­lé­má­it job­ban ért­sük /…/. Le­gyen ösz­­sze­ha­son­lí­tá­si ala­punk: mi az, ami el­té­rés; mi az, ami ös­­sze­köt ben­nün­ket ha­tá­ron in­nen és túl” (441. o.).
Vö­rös Fe­renc­nek a név­tan­ban va­ló jár­tas­sá­gát bi­zo­nyít­ja a mo­nog­rá­fi­á­ban ta­lál­ha­tó hi­vat­ko­zá­sok nagy szá­ma és a fel­hasz­nált szak­iro­da­lom jegy­zé­ke (442–464. o., 389 té­tel), amely jó for­rás­anya­gul szol­gál­hat a jö­vő­ben a té­ma iránt ér­dek­lő­dő ku­ta­tók szá­má­ra.
A té­ma fel­dol­go­zás­mód­ja szak­sze­rű, rész­le­tek­be me­nő, az ada­tok pon­tos sta­tisz­ti­kai ki­mu­ta­tá­sa és az ered­mé­nyek ös­­sze­fog­la­lá­sa so­ha sem ma­rad el. A dol­go­zat új­sze­rű elem­zé­si szem­pon­to­kat is tar­tal­maz, út­mu­ta­tó­ként szol­gál­hat to­váb­bi név­ta­ni mun­kák meg­szü­le­té­sé­hez.
A köny­vet mind­azok szá­má­ra ajánl­juk, akik ér­dek­lőd­nek a ne­vek vi­lá­ga iránt. Ha­szon­nal for­gat­hat­ják a név- és nyelv­tu­do­mány ked­ve­lői, a ki­sebb­ség­ben élő ma­gyar­sággal fog­lal­ko­zó ku­ta­tók és mind­azok, akik kí­ván­csi­ak a tár­sa­dal­mi vál­to­zá­sok név­hasz­ná­lat­ra gya­ko­rolt ha­tá­sá­ra. Szí­ves fi­gyel­mük­be ajánl­juk a mű­vet Balony, Diósförgepatony, Kiscétény, Nagy­cé­té­ny la­ko­sa­i­nak is, akik­nek csa­lád­ne­ve­it örö­kí­ti meg a könyv.

Bauko Já­nos

Kontra Miklós (szerk.): Nyelv és társadalom a rendszerváltozás kori Magyarországon (Szabómihály Gizella)

Kont­ra Mik­lós (szerk.): Nyelv és tár­sa­da­lom a ren­dszer­vál­to­zás­ko­ri Ma­gyar­or­szá­gon. Bu­da­pest, Osi­ris Ki­adó, 2003.

A re­cen­zen­sek gyak­ran utal­nak ar­ra, hogy az adott mun­ka ér­de­mi mél­ta­tá­sa meg­ha­lad­ná a re­cen­zió vagy is­mer­te­tés ke­re­te­it. Az ilyen meg­fo­gal­ma­zás oly­kor csak va­lós tar­ta­lom nél­kü­li „ud­va­ri­as­sá­gi for­mu­la”, más­kor a szer­ző ez­zel lep­le­zi azt a tényt, hogy fe­lü­le­te­sen fog­lal­ko­zott a ki­ad­ván­­nyal. Szá­mos eset­ben vi­szont – mint most is – az is­mer­te­tés író­ja a va­lós hely­ze­tet rög­zí­ti: mit le­het ír­ni a szer­kesz­tő ál­tal meg­sza­bott rö­vid ter­je­de­lem­ben egy té­ma- és adatgazdag, csak­nem 400 ol­da­las könyv­ről, mely ren­ge­teg új meg­ál­la­pí­tást kö­zöl? Lé­nye­gé­ben csak tar­tal­mi át­te­kin­tést nyújt­ha­tunk, il­let­ve né­hány gon­do­la­tot fo­gal­maz­ha­tunk meg.
Az is­mer­te­tett könyv az MTA Nyelv­tu­do­má­nyi In­té­ze­te és a Tö­meg­kom­mu­ni­ká­ci­ós Ku­ta­tó­in­té­zet ál­tal 1988-ban 832 fős, a ma­gyar­or­szá­gi la­kos­sá­got élet­kor, nem, is­ko­lá­zott­ság és te­le­pü­lés­tí­pus sze­rint rep­re­zen­tá­ló, az­az rep­re­zen­ta­tív min­tán vég­zett kö­zös ku­ta­tá­sá­nak el­ső­sor­ban nyel­vé­sze­ti ered­mé­nye­it fog­lal­ja ös­­sze. A vizs­gá­lat rész­ered­mé­nye­it a ku­ta­tók már több he­lyen is pub­li­kál­ták, sőt az ak­ko­ri, ún. Ma­gyar Nem­ze­ti Szo­ci­o­lin­gvis­zti­kai Vizs­gá­lat (MNSZV) kér­dő­ív­ének mó­do­sí­tott vál­to­za­ta fel­hasz­ná­lá­sá­val az utób­bi több mint egy év­ti­zed­ben szá­mos rész­ku­ta­tás zaj­lott Ma­gyar­or­szá­gon és a ha­tá­ro­kon túl is, de az 1988-as vizs­gá­lat tel­jes fel­dol­go­zá­sa – tud­tom­mal – most je­le­nik meg tel­jes egé­szé­ben. A kö­te­tet szer­kesz­tő­ként is jegy­ző Kont­ra Mik­lós a könyv ki­lenc fe­je­ze­té­ből nyolc­nak a szer­ző­je is egy­ben, a nyol­ca­dik fe­je­zet (Nyelv és tár­sa­da­lom a rend­szer­vál­to­zás­kor) négy (arány­lag) rö­vi­debb ta­nul­má­nya Pléh Csa­ba, Ange­lusz Ró­bert, Tar­dos Ró­bert és Te­res­tyé­ni Ta­más mun­ká­ja.

Bár a ma­gyar szo­ci­o­lin­gvis­zti­ka a múlt szá­zad het­ve­nes éve­i­ben in­dult (a szo­ci­o­ling­vis­zti­kai ku­ta­tá­sok tör­té­ne­té­ről rö­vid át­te­kin­tést nyújt Kiss Je­nő Tár­sa­da­lom és nyelv­hasz­ná­lat cí­mű köny­vé­ben, Nem­ze­ti Tan­könyv­ki­adó, Bu­da­pest, 1995) az el­ső, va­ló­ban je­len­tő­sebb ered­mé­nyek ak­kor je­lent­kez­tek, ami­kor a nyolc­va­nas évek kö­ze­pén a Nyelv­tu­do­má­nyi In­té­zet­ben Kont­ra Mik­lós ve­ze­té­sé­vel lét­re­jött az élő­nyel­vi ku­ta­tó­cso­port, mely­hez nem­csak az em­lí­tett nem­ze­ti szo­ci­o­lin­gvis­zti­kai vizs­gá­lat, ha­nem a kor má­sik nagy vál­lal­ko­zá­sa, a Bu­da­pes­ti Szo­ci­o­lin­gvis­zti­kai In­ter­jú is kap­cso­ló­dik. E ku­ta­tá­sok­nak alap­ve­tő je­len­tő­sé­ge van és volt a ma­gyar nyelv(használat) meg­is­me­ré­se szem­pont­já­ból. A ma­gyar le­író nyel­vé­szet – akár a ha­gyo­má­nyos, pres­krip­tív irá­nyult­ság­út, akár az újabb, for­má­lis-ge­ne­ra­tív le­írást al­kal­ma­zót néz­zük is – ugyan­is alig vet­te és ve­szi fi­gye­lem­be a va­lós, élő nyelv­hasz­ná­la­tot. Amint ar­ra a szer­kesz­tő, Kont­ra Mik­lós több he­lyütt is rá­mu­tat, vagy a kí­vá­na­tos, vagy a le­het­sé­ges nyelv­hasz­ná­lat­tal fog­lal­koz­nak. Az MNSZV ese­té­ben vi­szont a cél a be­szé­lők va­lós nyelv­hasz­ná­la­tá­nak le­írá­sa, a nyelv­hasz­ná­lat tár­sa­dal­mi ré­teg­zett­sé­gé­nek vizs­gá­la­ta volt. Az is­mer­te­tett könyv is el­ső­sor­ban ar­ról szól, ami van (vö. 41. o.) – il­let­ve, ami az adat­fel­vé­tel ide­jén volt –, te­hát el­ső­sor­ban ada­to­kat és ös­­sze­füg­gé­se­ket kö­zöl.
A ki­ad­vány az Osi­ris tan­köny­vek so­ro­zat­ban je­lent meg, egy tel­jes fe­je­zet (A vizs­gá­lat ke­re­tei) lé­nye­gé­ben a mód­szer­ta­ni kér­dé­se­ket (min­ta­vé­tel, te­rep­mun­ká­sok ki­vá­lasz­tá­sa, kér­dő­ív, füg­get­len és füg­gő vál­to­zók le­írá­sa) tag­lal­ja. E rész nem­csak a vizs­gá­lat ve­ri­fi­kál­ha­tó­sá­ga szem­pont­já­ból fon­tos, ha­nem azért is, hogy a hall­ga­tók (eset­le­ge­sen jö­ven­dő nyel­vé­szek) meg­is­mer­ked­je­nek a kér­dő­íves adat­fel­vé­tel és -adatfeldolgozás alap­ve­tő kér­dé­se­i­vel, eset­le­ges buk­ta­tó­i­val. Ezek kö­zül né­hány ala­po­sabb be­mu­ta­tást igé­nyel­ne, most azon­ban csak a té­ma szem­pont­já­ból köz­pon­ti kér­dést, a vizs­gált nyel­vi vál­to­zó­kat érint­jük. A vizs­gá­lat­ba olyan nyel­vi je­len­sé­ge­ket, az­az vál­to­zó­kat von­tak be a ku­ta­tók, ame­lyek rég­óta fog­lal­koz­tat­ják a szak­mai (és rész­ben a la­i­kus) köz­vé­le­ményt, ám el­ter­jedt­sé­gük­ről, hasz­ná­la­tuk hát­te­ré­ről ko­ráb­ban nem áll­tak ren­del­ke­zés­re em­pi­ri­kus ada­tok, va­gyis az íté­le­tek csak­is szub­jek­tí­vek le­het­tek, eset­leg az adott je­len­ség írás­be­li – fő­ként szép­iro­dal­mi – elő­for­du­lá­sán ala­pul­tak. (Egyéb­ként igen ta­nul­sá­gos az, aho­gyan Kont­ra Mik­lós a kö­tet­ben rend­sze­re­sen ös­­sze­ve­ti a sok­szor egy­más­nak is el­lent­mon­dó nyel­vész- és nyelv­mű­ve­lői vé­le­mé­nye­ket a ku­ta­tá­si ered­mé­nyek­kel.) A vizs­gált vál­to­zók egyes vál­to­za­tai stigmatizáltak, hasz­ná­la­tu­kat a nyelv­mű­ve­lők – és a nyelv­kö­zös­ség egyes tag­jai – hely­te­le­ní­tik. A stig­ma­ti­zá­ció kö­vet­kez­mé­nye szá­mos eset­ben a hiperkorrekció, az­az a túl­he­lyes­bí­tés: a be­szé­lő olyan hely­zet­ben is el­ke­rü­li egy-egy stig­ma­ti­zált for­ma hasz­ná­la­tát, amely ott va­ló­já­ban he­lyes vol­na. Így pél­dá­ul a -t vé­gű igék fel­szó­lí­tó mó­dú alak­já­nak hasz­ná­la­ta a ki­je­len­tő mó­dú alak he­lyett stigmatizált, ez az ún. suksüközés, pl. „Ha idő­ben ér­kez­nek, még ők is lát­has­sák a fil­met”. Ezért elő­for­dul, hogy a be­szé­lők a fel­szó­lí­tó mó­dú for­ma he­lyett is ki­je­len­tő mó­dú ala­kot vá­lasz­ta­nak, pl. „Azt aka­rom, hogy ő nyit­ja ki az aj­tót” (a pél­dák a könyv­ből szár­maz­nak). Egyéb­ként a túl­he­lyes­bí­tést ugyan­csak bí­rál­ja a nyelv­mű­ve­lő szak­iro­da­lom. Az el­mon­dot­tak­ból adó­dó­an a vál­to­zók­nak két vál­to­za­ta van: az egyik az adott kon­tex­tus­ban a stan­dard, a má­sik pe­dig a nemstandard, mely le­het stig­ma­ti­zált vagy hiperkorrekt, eset­leg vá­lasz­té­kos (a szö­veg­ben egyéb­ként a stan­dard és a szten­derd for­ma vál­ta­ko­zik). A ku­ta­tás so­rán kü­lön­bö­ző tí­pu­sú kér­dé­sek al­kal­ma­zá­sá­val 10 vál­to­zó hasz­ná­la­tá­ról kap­tak ké­pet a ku­ta­tók: 1. ines­si­vu­si és illa­ti­vu­si -ba/-be és -ban/-ben; 2. az ikes igék egyes alak­jai; 3. az ami és az amely; 4. ki­je­len­tő mód egyes szám el­ső sze­mély­ben a -nák és a -nék rag; 5. a -t vé­gű igék ki­je­len­tő, il­let­ve fel­szó­lí­tó mód­ja; 6. a ter­mé­sze­tes, hogy és a ter­mé­sze­te­sen, hogy; 7. az -e kér­dő­szócs­ka he­lye; 8. a mi­att és az mi­att; 9. mi­att és vé­gett; 10. né­hány he­lyes­írá­si kér­dés.
A 4–8. fe­je­zet­ben a vizs­gá­lat ered­mé­nye­i­vel is­mer­ked­het meg az ol­va­só. Kont­ra Mik­lós el­ső­ként azt mu­tat­ja be, ho­gyan be­fo­lyá­sol­ják a füg­get­len vál­to­zók (va­gyis pl. az adat­köz­lő is­ko­lá­zott­sá­ga, ne­me, élet­ko­ra, fog­lal­ko­zá­sa, la­kó­he­lye) a vizs­gált nyel­vi vál­to­zók egyes vál­to­za­ta­i­nak vá­lasz­tá­sát, majd pe­dig az egyes füg­get­len vál­to­zók szem­pont­já­ból ös­­szeg­zi az ered­mé­nye­ket. Egyes ered­mé­nyek meg­fe­lel­nek a vá­ra­ko­zá­sok­nak (pl. egy­be­csen­ge­nek ko­ráb­bi kül­föl­di vizs­gá­la­tok ered­mé­nye­i­vel), így a ke­vés­bé is­ko­lá­zott adat­köz­lők na­gyobb arány­ban íté­lik he­lyes­nek, il­let­ve hasz­nál­ják a nemszten­derd (stigmatizált vagy hiperkorrekt) vál­to­za­to­kat, mint az is­ko­lá­zot­tak, Bu­da­pes­ten (és a vá­ro­sok­ban) re­la­tí­ve töb­ben pre­fe­rál­ják a ko­di­fi­kált stan­dar­dot, mint vi­dé­ken, a nők és az in­gá­zók kis­sé standardabbak, mint a fér­fi­ak és a nem in­gá­zók stb. Kont­ra Mik­lós a vizs­gá­lat ered­mé­nye­it szá­mos eset­ben egyes köz­ke­le­tű vé­le­mé­nyek­kel is konf­ron­tál­ja, pél­dá­ul az­zal a vé­le­mén­­nyel, hogy egyes em­be­rek még min­dig azért nákol­nak és suksükölnek, mert az is­ko­lai ma­gyar­ok­ta­tás nem elég­gé ha­té­kony. Az ered­mé­nyek vi­szont azt mu­tat­ják, hogy bi­zo­nyos ese­tek­ben a szü­lők (az apa) vég­zett­sé­gé­nek na­gyobb a ha­tá­sa, mint az is­ko­lai vég­zett­ség­nek. Ugyan­csak ta­nul­sá­gos ol­vas­mány a nyelv­mű­ve­lés ha­tá­sát elem­ző al­fe­je­zet. Eb­ből ki­de­rül, hogy „a nyelv­mű­ve­lő ja­vak fo­gyasz­tá­sa és a szten­derd és nemszten­derd vál­to­za­tok meg­íté­lé­se, il­let­ve szó­be­li pro­duk­ci­ó­ja kö­zött szá­mos eset­ben sta­tisz­ti­ka­i­lag je­len­tős kor­re­lá­ció van. A min­ta szá­mot­te­vő há­nya­da tar­to­zik a szten­derd nyelv­hasz­ná­lók és ugyan­ak­kor a nyelv­mű­ve­lő mű­so­ro­kat hall­ga­tók cso­port­já­ba, de azt nem le­het iga­zol­ni, hogy itt ok-oko­za­ti ös­­sze­füg­gés áll­na fenn, mi­vel so­kan van­nak azok is, akik hall­gat­ják a mű­so­ro­kat, ugyan­ak­kor nemszten­derd (meg­bé­lyeg­zett és hiperkorrekt) vál­to­za­to­kat ítél­nek he­lyes­nek és hasz­nál­nak. Je­len­tős azok szá­ma is, akik sztenderdek, de nem hall­gat­nak nyelv­mű­ve­lő mű­so­ro­kat” (225. o.). Az idé­zet­tek fé­nyé­ben meg­kér­dő­je­le­ződ­nek a ha­gyo­má­nyos nyelv­mű­ve­lés­nek mind a cél­jai (a la­kos­ság nyel­vi mű­velt­sé­gé­nek eme­lé­se), mind pe­dig a mód­sze­rei (nyelv­mű­ve­lő cik­kek és elő­adá­sok).

A to­váb­bi fe­je­ze­tek­ben ol­vas­ha­tunk még ar­ról, mi­lyen ha­tá­sa volt a kü­lön­bö­ző tí­pu­sú fel­ada­tok­nak (szó­be­li pro­duk­ció, gram­ma­ti­ka­li­tá­si íté­let, írás­be­li hi­ba­ja­ví­tás) a ka­pott vá­la­szok­ra (ti. men­­nyi­re vol­tak kö­vet­ke­ze­te­sek az adat­köz­lők), hol be­szél­nek szé­pen és csú­nyán ma­gya­rul, az adat­köz­lők vé­le­mé­nye sze­rint mi­lyen a szép ma­gyar be­széd, mi­lye­nek vol­tak a meg­szó­lí­tá­si és kö­szö­nés­for­mák a rend­szer­vál­to­zás­kor. Az em­pi­ri­kus vizs­gá­lat ered­mé­nye­it ma­gya­ráz­za és ár­nyal­ja Pléh Csa­ba Stig­ma­ti­zá­ció és nyel­vi tu­dat cí­mű ta­nul­má­nyá­ban. A kö­tet zá­ró ta­nul­má­nyá­ban Kont­ra Mik­lós né­hány, szo­ci­o­lin­gvis­z­ti­kai szem­pont­ból fon­tos kér­dést vizs­gál, milyen a nyelv és po­li­ti­ka, a nyelv és em­be­ri jo­gok, a nyelv és az is­ko­la kap­cso­la­ta.
Az is­mer­te­tett könyv egyik recen­ze­se így zár­ja is­mer­te­tő­jét: „A nyelv és tár­sa­da­lom a ren­dszer­vál­to­zás­ko­ri Ma­gyar­or­szá­gon cí­mű könyv meg­je­le­né­se után már nem le­het úgy ír­ni a ma­gyar nyelv­ről, mint an­nak előt­te”. Eh­hez csak an­­nyit ten­nék hoz­zá: re­mél­jük, a ma­gyar szo­ci­o­lin­gvis­zti­ká­ról sem, amint aho­gyan a ha­gyo­má­nyos nyelv­le­írás (nyelv­mű­ve­lés) egyes nagy te­kin­té­lyű kép­vi­se­lői saj­nos még nap­ja­ink­ban is te­szik.

Sza­bó­mi­há­ly Gi­zel­la

Mészáros András: „Magyar filozófia = Magyarországon muvelt filozófia” (Nyílt kérdések Hanák Tibor kapcsán)

Elő­adá­som­ban Hanák Ti­bor ér­tel­me­zé­sé­ből ki­in­dul­va, ugyan­ak­kor egy lá­ten­sen lé­te­ző, de a je­len­le­gi ma­gyar fi­lo­zó­fia­tör­té­net-írás­ban nem tema­ti­zált kér­dés­kört sze­ret­nék kör­be­jár­ni. Ez a kér­dés­kör pe­dig a „nem­ze­ti fi­lo­zó­fia”, „ma­gyar fi­lo­zó­fia” fel­té­te­le­zé­se.

Té­ma­vá­lasz­tá­som nem vé­let­len. Há­rom okot is fel tu­dok hoz­ni mel­let­te. Az el­ső az­zal kap­cso­la­tos, hogy bár a XIX. szá­zad el­ső har­ma­dá­tól je­len van a ma­gyar­or­szá­gi fi­lo­zó­fi­ai és pub­li­cisz­ti­kai vi­ták­ban a „ma­gyar fi­lo­zó­fia” fo­gal­ma (lásd Almá­si Ba­logh Pál, Szon­tagh Gusz­táv, Szi­la­sy Já­nos stb.), és ez a fo­ga­lom a XIX. és XX. szá­zad fo­lya­mán gya­ko­ri és egy­más­nak el­len­té­tes ér­tel­me­zé­se­ket ka­pott, má­ig nincs de­fi­ni­ál­va a je­len­té­se. In­tu­i­tí­ve hasz­nál­juk ezt a ki­fe­je­zést, gon­dol­va, hogy tud­juk, mit je­lent. De úgy va­gyunk ve­le, mint Szent Ágos­ton az idő­vel: ha nem kér­de­zik, tud­juk, de ha rá­kér­dez­nek, nem is­mer­jük a vá­laszt. A má­so­dik ok ma­ga Hanák Ti­bor, aki mind né­met nyel­vű szin­té­zi­sé­ben, mind pe­dig a XX. szá­zad el­ső fe­lé­nek ma­gyar fi­lo­zó­fi­ai gon­dol­ko­dá­sát tag­la­ló mű­vé­ben a „ma­gyar­or­szá­gi fi­lo­zó­fia” ki­fe­je­zést hasz­nál­ja. Te­gyük hoz­zá: tu­da­to­san. A har­ma­dik (és nem vég­ső) ok pe­dig sze­mé­lyes. Egy­részt A fi­lo­zó­fia Ma­gyar­or­szá­gon, va­la­mint A fel­ső-ma­gyar­or­szá­gi is­ko­lai fi­lo­zó­fia le­xi­ko­na c. köny­ve­im­ben is bi­zo­nyos ér­te­lem­ben ál­lást fog­lal­tam eb­ben a kér­dés­ben, más­részt oda­ha­za né­hány szlo­vák kol­lé­gá­val vi­tá­ba ke­ve­red­ve, vé­gig kel­lett gon­dol­nom ezt a prob­lé­mát. Már csak azért is, mert – fur­csa­mód, de szimp­to­ma­ti­ku­san – a „ma­gyar fi­lo­zó­fia” el­ne­ve­zést kö­ve­tő ma­gyar­or­szá­gi fel­fo­gás ér­vei kí­sér­te­ti­e­sen azo­no­sak a „szlo­vák fi­lo­zó­fia” el­ne­ve­zést vé­del­me­ző szlo­vá­ki­ai ál­lás­pont­tal. Ami azok­ban az ese­tek­ben vá­lik rop­pan­tul ér­de­kes­sé, ami­kor egy-egy tár­gyalt kor­szak vagy gon­dol­ko­dó eset­leg ide is, oda is be­so­ro­ló­dik.
De azért, hogy ne csu­pán sa­ját meg­gon­do­lá­sa­i­mat so­rol­jam fel, en­ged­tes­sék meg utal­nom két nem ma­gyar fi­lo­zó­fus­ra is. Az el­sőt min­den­ki is­me­ri: He­gel­ről van szó. Fi­lo­zó­fia­tör­té­ne­ti mű­vé­ben ő azt mond­ja, hogy: „egy tárgy tör­té­ne­te szük­ség­képp a leg­szo­ro­sab­ban ös­­sze­függ az­zal, mi­lyen kép­ze­tet al­ko­tunk ma­gunk­nak ar­ról a tárgy­ról” (He­gel 1977/I.:18). Ami per­sze azt is je­len­ti, hogy kép­ze­tünk­be hall­ga­tó­la­gos alap­el­vek­ként és elő­í­té­le­tek­ként be­le­táp­lá­lód­nak a múlt fel­fo­gá­sai is. Ha eze­ket nem vet­jük alá kri­ti­kai elem­zés­nek, ak­kor hi­á­ba a for­rás­ku­ta­tás és a kur­rens tör­té­net­írás tel­jes me­to­do­ló­gi­ai esz­köz­tá­rá­nak a fel­hasz­ná­lá­sa, szem­lé­le­tünk­ben vis­­sza­es­he­tünk ro­man­ti­kus elő­de­ink­hez. Jó len­ne te­hát szem­re ven­nünk ma­gát a tár­gyat, hogy az ne vál­has­son „a vágy ti­tok­za­tos tár­gyá­vá”.

A má­sik gon­dol­ko­dó J. L. Abellán, spa­nyol fi­lo­zó­fus. Rá azért uta­lok, mert gya­ko­ri az a fel­té­te­le­zés, hogy csu­pán az ún. kis nem­ze­tek­nek van szük­sé­gük – sa­ját ön­ér­ze­tük eme­lé­se mi­att – ar­ra, hogy sa­ját nem­ze­ti fi­lo­zó­fi­át mu­tas­sa­nak fel. Nos, még a nagy kul­tu­rá­lis múlt­ra vis­­sza­te­kin­tő spa­nyo­lok is vi­táz­nak ar­ról, hogy lé­te­zik-e sa­ját­sá­gos spa­nyol fi­lo­zó­fia vagy sem. Na­gyon ér­de­kes ös­­sze­füg­gés, hogy azok, akik Spa­nyol­or­szág­ban ta­gad­ják a nem­ze­ti fi­lo­zó­fia meg­lét­ét, nem spa­nyo­lok, ha­nem ka­ta­lá­nok vagy basz­kok. ők – mint pl. Fran­ces­co Arro­yo – azt ál­lít­ják, hogy va­la­mi­fé­le spa­nyol gon­dol­ko­dás­mód szem­pont­já­ból mű­vel­ni a fi­lo­zó­fi­át de­ge­ne­rált cse­lek­vést és a na­ci­o­na­lis­ta ér­ve­lés el­fe­dé­sét je­len­ti (Šišmišová 1996:118). Abel­lán vi­szont úgy vé­li, hogy a fi­lo­zó­fia a min­den­ko­ri és konk­rét nem­ze­ti kul­tú­ra ré­sze, és ezért ben­ne ki­fe­je­ződ­nek a kul­tu­rá­lis sa­já­tos­sá­gok. El­uta­sít­ja a mo­nis­ta fi­lo­zó­fia­tör­té­ne­tet, és a fi­lo­zó­fi­át fi­lo­zó­fi­ák­kal cse­ré­li fel. (Ta­lán nem ér­dek­te­len meg­je­gyez­ni, hogy 1853-ban Heté­nyi Já­nos A ma­gyar Par­the­non elő­csar­no­ka­i­ban szin­tén úgy vél­te, hogy ún. vi­lág­fi­lo­zó­fia nem lé­te­zik, ha­nem hogy min­den fi­lo­zó­fia tisz­tán nem­ze­ti.) Ezek alap­ján a „nem­ze­ti” fi­lo­zó­fia­tör­té­net az egye­dül le­gi­tim fi­lo­zó­fia­tör­té­net. Abel­lán ilyen ala­pon meg is ha­tá­roz­za a spa­nyol fi­lo­zó­fia sa­ját­sá­gos vo­ná­sa­it: a mí­tosz sze­re­pét, a ka­to­li­ciz­mus ha­tá­sát és a spa­nyol fi­lo­zó­fi­á­nak az iro­da­lom­mal va­ló ös­­sze­fo­nó­dá­sát (vö. Abel­lán 1995:211–222). Ha­son­ló ti­po­ló­gi­á­val már Ale­xan­der Ber­nát is élt. Per­sze ő nem fog­lal­ko­zott a spa­nyo­lok­kal, csu­pán az an­go­lok­kal, fran­ci­ák­kal és né­me­tek­kel, és a ma­gyar fi­lo­zó­fi­át va­la­hol a né­met és a fran­cia szel­lem kö­zött kép­zel­te el.
No de tér­jünk vis­­sza a mi té­mánk­hoz. A kö­vet­ke­zők­ben azt sze­ret­ném be­mu­tat­ni, mi­lyen prob­lé­mák adód­hat­nak Hanák Ti­bor ér­tel­me­zé­sé­ből, vé­ge­ze­tül pe­dig bi­zo­nyos meg­ol­dást is ja­va­so­lok. Eset­le­ges sar­kí­tott meg­fo­gal­ma­zá­sa­im csu­pán azt a célt szol­gál­ják, hogy erő­sebb fény­be ál­lít­sam a prob­lé­mát.
Az el­fe­lej­tett re­ne­szánsz­ban Hanák is­mé­tel­ten fel­hoz­za a XIX. szá­zad ele­jé­től köz­ké­zen for­gó prob­lé­mát az el­ha­nya­golt és le­ke­zelt ma­gyar fi­lo­zó­fi­á­ról, és ér­ve­lést el­hagy­va fo­gal­maz­za meg, hogy a ma­gyar fi­lo­zó­fia egyen­lő a Ma­gyar­or­szá­gon mű­velt fi­lo­zó­fi­á­val (Hanák 1993:16). Ta­lán ép­pen az alap­el­vek tisz­tá­zat­lan­sá­ga te­szi, hogy en­nek az ál­lí­tás­nak a da­cá­ra a könyv­ben sze­re­pel Szi­la­si Vil­mos, Mann­heim Kár­oly és Ar­nold Hau­ser is. Mann­heim ese­té­ben per­sze is­mer­te­ti azt az el­fo­ga­dott tényt, hogy Mann­heim gon­dol­ko­dá­sá­ra meg­ha­tá­ro­zó erő­vel ha­tott a szá­zad­elő ma­gyar­or­szá­gi szel­le­mi éle­te, te­hát, hogy kül­föl­di tény­ke­dé­se is csak en­nek fé­nyé­ben ért­he­tő meg tel­jes egé­szé­ben. Még­is meg­ma­rad a di­lem­ma: ki is a ma­gyar fi­lo­zó­fus? Mert­hogy ma­gyar fi­lo­zó­fia ma­gyar fi­lo­zó­fust fel­té­te­lez. Csak azt nem tud­juk, mit ta­kar a „ma­gyar” jel­ző. Et­ni­kai meg­ha­tá­ro­zott­sá­got? Az­az: anya­köny­vi ada­tok­ból szár­maz­tat­nánk a ma­gyar fi­lo­zó­fi­át? Aho­gyan ezt – el­len­ke­ző elő­jel­lel – meg­tet­te, te­szem azt, né­hány szlo­vák kol­lé­gám a nagy­szom­ba­ti egye­tem je­zsu­i­ta ta­ná­ra­i­val kap­cso­lat­ban, a szlo­vák ala­po­kat ki­mu­ta­tan­dó? És amely ala­pon pél­dá­ul Szen­ti­vá­nyi Már­ton szlo­vák fi­lo­zó­fus­sá avan­zsá­lód­na? És amely ala­pon ne­künk is szám­ta­lan gon­dol­ko­dót kel­le­ne ex­kom­mu­ni­kál­nunk a ma­gyar fi­lo­zó­fia tör­té­ne­té­ből. Eset­leg kul­tu­rá­lis beá­gy­a­zó­dot­tsá­got je­len­te­ne? És ak­kor ma­gyar fi­lo­zó­fus len­ne min­den­ki, és ma­gyar fi­lo­zó­fia len­ne min­den, aki és ami ese­té­ben ki­mu­tat­ha­tó a ma­gyar kul­tú­ra ha­tá­sa? (Fel sem me­rem ten­ni a kér­dést: mit ne­ve­zünk ma­gyar kul­tú­rá­nak?) Ak­kor vi­szont hol ma­rad a fel­vá­zolt egyen­let: ma­gyar fi­lo­zó­fia = ma­gyar­or­szá­gi fi­lo­zó­fia? (Csak a pél­da mi­att, nem pe­dig sze­rény­te­len­ség­ből: én, szlo­vá­ki­ai ma­gyar­ként, va­la­mint ma­gya­rul és szlo­vá­kul is pub­li­ká­ló­ként, mind a ma­gyar, mind pe­dig a szlo­vák fi­lo­zó­fi­ai tár­sa­ság tag­ja­ként ho­va tar­to­zom?) A kér­dé­sek so­rát le­het­ne foly­tat­ni.
A Ges­chich­te der Phi­lo­sop­hie in Ungarn be­ve­ze­tő­jé­ben már meg­ma­gya­ráz­za Hanák, mi­ért hasz­nál­ja a „fi­lo­zó­fia Ma­gyar­or­szá­gon” el­ne­ve­zést a „ma­gyar fi­lo­zó­fia” he­lyett (Geschichte… 1990:9). Azért, mert nem akar va­la­mi­fé­le nem­ze­ti fi­lo­zó­fi­át su­gall­ni. Va­gyis a ma­gyar­or­szá­gi fi­lo­zó­fia kö­ré­be tar­toz­nak más nem­ze­ti­sé­gű gon­dol­ko­dók is, akik ép­pen nem­ze­ti­sé­gi ho­va­tar­to­zá­suk ré­vén egyéb kul­túr­tör­té­ne­tek­be is besorolód(hat)nak. Itt a fi­lo­zó­fia ma­gyar nyel­ven va­ló mű­ve­lé­sét tart­ja Hanák a meg­ha­tá­ro­zó­nak. Amely ki­té­tel per­sze fő­ként a XIX. szá­zad egy ré­szé­re va­la­mint a XX. szá­zad ele­jé­re vo­nat­ko­zik. Hi­szen a la­tin nyelv szup­re­má­ci­ó­ja ide­jén a prob­lé­ma is más­ként je­lent­ke­zett. Most is­mét hagy­juk fi­gyel­men kí­vül azt a fi­lo­zó­fia­tör­té­ne­ti tényt, hogy pl. Heté­nyi Já­nos a né­met spe­ku­la­tív fi­lo­zó­fi­át ne­vez­te is­ko­lai fi­lo­zó­fi­á­nak, ami­vel el­len­tét­ben lé­tez­het csak az ún. élet­fi­lo­zó­fia, va­gyis a Szon­tagh ál­tal élet­re­va­ló­nak, nem­ze­ti jel­le­gű­nek és jó­zan­nak meg­ha­tá­ro­zott egyez­mé­nyes böl­cse­let. Ami fel­vet­he­ti azt a di­lem­mát, hogy men­­nyi­re kor­szel­lem ál­tal meg­ha­tá­ro­zott az is, hogy mit tar­tunk egy­ál­ta­lán fi­lo­zó­fi­á­nak egy meg­adott nem­ze­ti kul­tú­rán be­lül. És azt sem ele­mez­zük, ho­gyan áll a hely­zet egy va­dul nyelv­újí­tó gon­dol­ko­dó­val, aki ugyan­ak­kor más mű­ve­it la­ti­nul ír­ja, mint pl. Im­re Já­nos. Még ak­kor sem, ha az ő ese­té­ben a la­tin mű­vek idő­ben meg­elő­zik a ma­gyar nyel­vű­e­ket, te­hát fel­té­te­lez­he­tünk va­la­mi­fé­le szel­le­mi át­ala­ku­lást a ma­gyar fi­lo­zó­fia irá­nyá­ban.
Ugyan­ak­kor el kell is­mer­ni, hogy a Hanák-féle ér­tel­me­zés bi­zo­nyos ér­te­lem­ben a XIX. szá­zad­ból örö­költ és meg­ol­dat­lan té­mát ad acta te­szi, és meg­pró­bál­ko­zik egy lát­szó­lag sem­le­ges meg­ol­dás­sal. Az­zal, hogy tör­té­nel­mi-geo­grá­fi­ai fo­gal­mat hasz­nál, az et­ni­kai meg­kö­ze­lí­tést hát­tér­be szo­rít­ja, és az ún. nem­ze­ti fi­lo­zó­fia kér­dé­sét a mű­ve­lő­dés­tör­té­net­hez kap­csol­ja. Ab­ban az eset­ben pe­dig túl kell lép­nünk az ún. tisz­ta fi­lo­zó­fia­tör­té­ne­ten, és is­ko­la­tör­té­net­tel, egy­ház­tör­té­net­tel, iro­da­lom­tör­té­net­tel egy­be­fűz­ve kell meg­ra­gad­nunk a fi­lo­zó­fia ha­zai meg­je­le­né­si for­má­it. Min­den­eset­re azon­ban tisz­táz­nunk kell azt is – még ha túl­haj­tott­nak is tű­nik ez a kö­ve­tel­mény –, hogy mit ér­tünk Ma­gyar­or­szág fo­gal­ma alatt. Gon­do­lok itt ar­ra, hogy egy eset­le­ges nem­zet­kö­zi (magyar–német–osztrák–szlovák–horvát stb.) együtt­mű­kö­dés­ben meg­va­ló­su­ló fi­lo­zó­fia­tör­té­ne­ti szin­té­zis­kí­sér­let biz­to­san nem ke­rül­né meg az 1918 előt­ti és az 1918 utá­ni Ma­gyar­or­szág kü­lönb­sé­ge­it. Mi ma­gya­rok evi­den­ci­a­ként hasz­nál­juk a Ma­gyar­or­szág el­ne­ve­zést, más nem­ze­tek azon­ban vagy va­la­mi­lyen sem­le­ge­sebb (az etni­ci­tás­tól tá­vo­labb eső) je­lö­lőt hasz­nál­nak (pl. Hun­ga­ry, Ungarn), vagy pe­dig a tör­té­nel­mi el­té­ré­se­ket leg­alább rész­ben tük­rö­ző fo­ga­lom­mal ope­rál­nak (Uhorsko – Maïarsko). Szük­ség van er­re a tisz­tá­zás­ra azért is, mert egy eset­le­ges kon­fron­ta­tív vizs­gá­lat kön­­nyen ki­mu­tat­ná a je­len po­li­ti­kai-föld­raj­zi és nyel­vi ál­la­po­ta­i­nak gya­ko­ri vis­­sza­ve­tí­té­sét a múlt­ba. Ma­gyar ol­da­lon ez egy ho­mo­gén nem­zet­ké­pet su­gall, ame­lyen be­lül a po­li­ti­kai túl­súly ha­son­ló kul­tu­rá­lis és mű­ve­lő­dé­si egy­ön­te­tű­ség­gel pá­ro­sul. A má­sik ol­da­lon, pél­dá­ul a szlo­vá­kok­nál, ez az­zal jár, hogy a tör­té­nel­mi Ma­gyar­or­szág­nak (Uhorsko) a je­len­le­gi Szlo­vá­ki­á­val azo­nos te­rü­le­tét kö­vet­ke­ze­te­sen vis­­sza­me­nő­leg is Szlo­vá­ki­á­nak (Slovensko) ne­ve­zik. Ezt a pél­dát csu­pán azért em­lí­tem, mert az 1987-es ös­­sze­fog­la­ló szán­dék­kal írt szlo­vák fi­lo­zó­fia­tör­té­net, amely a fi­lo­zó­fia ese­té­ben azt a sze­man­ti­kai vál­toz­ta­tást, hogy a „szlo­vák” jel­zőt el­hagy­va „szlo­vá­ki­ai fi­lo­zó­fi­á­val” fog­lal­ko­zik, ha­son­ló­kép­pen in­do­kol­ta meg, mint Hanák (Dejiny… 1987). Va­gyis egy azo­nos­nak tű­nő mód­szer­ta­ni meg­ol­dás je­len­tő­sen más ered­mény­re ve­zet­het. És itt most hadd ne fog­lal­koz­zam fi­lo­ló­gi­ai kér­dé­sek­kel, ame­lyek az ilyen jel­le­gű fel­dol­go­zá­sok kor­rekt­sé­gét vagy in­kor­rekt­sé­gét ha­tá­roz­zák meg.
Mond­hat­nánk azt is, hogy az aj­tón ki­tes­sé­kelt prob­lé­ma az ab­la­kon ke­resz­tül is­mét meg­je­lent előt­tünk. A „nem­ze­ti fi­lo­zó­fia” fo­gal­ma, két­ség­te­len ro­man­ti­ka­ko­ri jel­le­ge el­le­né­re – ta­lán azért is, mert az egyez­mé­nye­sek ál­ta­li lét­re­ho­za­ta­la és Er­dé­lyi Já­nos ál­ta­li el­pa­ren­tá­lá­sa után Ale­xan­der Ber­nát és a szel­lem­tör­té­né­szek új­ból fel­élesz­tet­ték po­ra­i­ból – ál­lan­dó­an itt kí­sért kö­zöt­tünk. Ha pe­dig en­­nyi­re meg­idéz­he­tő, ak­kor alig­ha­nem élet­ké­pes is, és ak­kor csak azt te­het­jük, hogy le­hánt­juk ró­la a misz­ti­kus lep­let, és meg­pró­bál­juk konk­re­ti­zál­ni a tar­tal­mát. A kö­vet­ke­zők­ben ez­zel pró­bál­ko­zom meg.
A kö­vet­ke­ző elő­fel­té­te­lek­ből in­du­lok ki: 1. Van ér­tel­me mind a „ma­gyar fi­lo­zó­fia”, mind pe­dig a „ma­gyar­or­szá­gi fi­lo­zó­fia” meg­ha­tá­ro­zá­sok­nak, ame­lyek tör­té­nel­mi­leg vál­toz­tak és for­má­lód­tak. 2. Mi­vel ma­gyar­or­szá­gi meg­je­le­né­se­kor a fi­lo­zó­fia nem ma­gyar, ha­nem el­ső­sor­ban la­tin nyel­vű, és a ma­gyar nyel­vű­ség egy ké­sőb­bi fej­le­mény ered­mé­nye, bi­zo­nyos kor­szak­ok te­kin­te­té­ben meg­en­ged­he­tő – és ta­lán aján­la­tos is – a „ma­gyar” jel­ző el­ha­gyá­sa. 3. A konk­re­ti­zá­lás kö­ve­tel­mé­nyé­nek ak­kor te­szünk ele­get, ha a fi­lo­zó­fi­át le­szál­lít­juk ar­ra a szint­re, ahol szo­ci­o­ló­gi­ai (értsd: in­téz­mé­nyek­hez köt­he­tő) le­írás is al­kal­maz­ha­tó.
Kezd­jük ta­lán a fi­lo­zó­fia funk­ci­o­ná­lis fel­osz­tá­sá­val. Kant óta meg­kü­lön­böz­tet­jük az „in sensu scholastico” és az „in sensu cosmopolitico” fi­lo­zó­fi­át. Az is­ko­lai fi­lo­zó­fia tár­gya eb­ben a fel­fo­gás­ban az is­me­re­tek egy adott men­­nyi­sé­ge és azok ös­­sze­füg­gés­rend­sze­re. Va­gyis a fi­lo­zó­fia „in sensu scholastico” ar­ra szol­gál, hogy a tu­do­má­nyok nyúj­tot­ta is­me­re­te­ket rend­szer­be fog­lal­ja, az­az „a fo­ga­lom is­ko­lai tar­tal­ma sze­rint a fi­lo­zó­fia pusz­tán az ügyes­ség organonja” (Kant 1974:131). Mi­vel ilyen­for­mán az ok­ta­tás egé­szét szol­gál­ja, és nem ön­ma­gá­ra irá­nyul, au­to­nóm fi­lo­zo­fá­lás­ról eb­ben az eset­ben nem be­szél­he­tünk. Ma­gyar fi­lo­zó­fi­á­ról te­hát az is­ko­lai fi­lo­zó­fia von­za­tá­ban csu­pán ab­ban az ér­te­lem­ben be­szél­he­tünk, hogy anya­nyel­vi for­má­ban je­le­nik meg. Nem­ze­ti jel­le­ge csu­pán for­má­lis meg­ha­tá­ro­zott­sá­gú. Még ak­kor is, ha a ma­gyar­or­szá­gi fi­lo­zó­fia tör­té­ne­té­ben az any­a­ny­el­vűsí­tés elő­ször fő­ként a pro­tes­táns is­ko­lák­ban je­lent meg. Azt, hogy az is­ko­lai fi­lo­zó­fia ese­té­ben va­ló­ban nem be­szél­he­tünk nem­ze­ti fi­lo­zó­fi­á­ról, Szi­la­sy Já­nos már 1847-ben meg­ál­la­pí­tot­ta. Az Aka­dé­mia fi­lo­zó­fi­ai osz­tá­lyá­nak ülé­sén tar­tott elő­adá­sá­ban (Magyar… 1847:152–154)1, ar­ra a kér­dés­re ke­res­ve a vá­laszt, hogy lé­tez­het-e ma­gyar fi­lo­zó­fia, a fi­lo­zó­fia négy tí­pu­sát kü­lön­böz­tet­te meg: is­ko­lai, in­di­vi­du­á­lis, nem­ze­ti és vi­lág­fi­lo­zó­fia. Sze­rin­te Ma­gyar­or­szá­gon az is­ko­lai fi­lo­zó­fia van túl­súly­ban, akad né­hány egyé­ni fi­lo­zó­fus is, de nem­ze­ti fi­lo­zó­fi­át csu­pán Szontagh, Szé­che­nyi és ő ma­ga mű­vel­nek.
El­ső meg­ál­la­pí­tá­sunk te­hát az le­het, hogy nem­ze­ti fi­lo­zó­fi­á­ról csu­pán az is­ko­lai fi­lo­zó­fi­án túl be­szél­he­tünk. Va­gyis a „Ma­gyar­or­szá­gon mű­velt fi­lo­zó­fia” meg­ha­tá­ro­zás min­den eset­ben il­lik az is­ko­lai fi­lo­zó­fi­á­ra. „Ma­gyar fi­lo­zó­fia” az is­ko­lák fa­la­in túl jön lét­re. Mert bár­men­­nyi­re is el­vá­lasz­tot­ta Szi­la­sy a nem­ze­ti fi­lo­zó­fi­át az „in sensu cosmopolitico” fi­lo­zó­fi­á­tól, az is­ko­lai fi­lo­zó­fia csu­pán az ala­po­kat, a mód­szert ad­ja meg a böl­csel­ke­dés­hez, de a nem­ze­ti fi­lo­zó­fia csak ak­kor vál­hat va­ló­ság­gá, ha ki­ala­kul sa­ját filozofikuma, va­gyis sa­ját­sá­gos tár­gya. Az­az: a nem­ze­ti fi­lo­zó­fia jel­le­gé­ben nem kü­lön­bö­zik az ún. vi­lág­fi­lo­zó­fi­á­tól.
Hetényi, Szon­tagh és Szi­la­sy szem­lé­le­tét ala­pul vé­ve a nem­ze­ti fi­lo­zó­fi­á­nak a kö­vet­ke­ző meg­ha­tá­ro­zá­sát ad­hat­juk: a nem­ze­ti fi­lo­zó­fia a nem­zet szel­le­mét ele­me­zi és fe­je­zi ki, va­la­mint a szer­zett el­vek és a vi­lág­fi­lo­zó­fia ál­lá­sá­nak alap­ján meg­fo­gal­maz­za az adott nem­ze­ti kul­tú­ra kul­ti­vá­lá­sá­nak irá­nya­it és mó­do­za­ta­it. Tel­je­sen ter­mé­sze­tes, hogy az ily mó­don meg­ha­tá­ro­zott nem­ze­ti fi­lo­zó­fia „tár­sa­sá­gi fi­lo­zó­fia” (Szontagh), vis­­sza­té­rő prob­lé­ma azon­ban a „nem­zet szel­le­mé­nek” a beazonosítása.2 A XX. szá­zad­ban ez a prob­lé­ma a kü­lön­bö­ző nem­zet­ka­rak­te­ro­ló­gi­ák­ban csa­pó­dik le.
Be­le­üt­kö­zünk azon­ban itt egy más prob­lé­má­ba is. Amen­­nyi­ben ez a fi­lo­zó­fia a nem­zet szel­le­mét fe­je­zi ki, ak­kor ez nem­ze­ti jel­le­gű fi­lo­zó­fia. Ha vi­szont az adott nem­ze­ti kul­tú­ra kul­ti­vá­ci­ó­já­ra tö­rek­szik, ak­kor ez nem­ze­ti kül­de­té­sű filozófia.3 A ket­tő kö­zül az utób­bi a ke­vés­bé prob­le­ma­ti­kus, mert a tár­sa­da­lom­tu­do­mány­ok mód­szer­ta­ni alap­ja­ként és önál­ló szo­ci­ál­fi­lo­zó­fi­a­ként meg­áll­hat. Még ak­kor is, ha – amint az az Uj Ma­gyar Muze­um­ban 1850/51-ben Szontagh, Toldy Fe­renc és Nendtvich Kár­oly kö­zött le­folyt vi­tá­ban – meg­fo­gal­ma­zó­dott egy meg­fon­to­lan­dó vé­le­mény: „Amed­dig va­la­mely tu­do­mány gyö­ke­ret nem vert a nép­ben, ad­dig nem te­kint­he­ti azt a nem­zet sa­ját­já­nak, ha­nem csak ide­gen nö­vény­nek” (Nendtvich 1851/52:50). A nem­ze­ti jel­le­gű fi­lo­zó­fi­át pe­dig ho­má­lyos­sá te­szi sa­ját alap­fo­gal­ma, a nem­ze­ti jel­leg. Még ak­kor is, ha – mint ez a ma­gyar­or­szá­gi fi­lo­zó­fia tör­té­ne­té­ből is­me­re­tes – en­nek a jel­leg­nek a meg­ta­lá­lá­sa és meg­for­má­lá­sa az any­a­ny­el­vűsí­tés­sel kez­dő­dött. A nem­ze­ti jel­le­gű fi­lo­zó­fia ugyan­is meg­kö­ve­te­li sa­ját, a vi­lág­fi­lo­zó­fia csúcs­tel­je­sít­mé­nye­i­ből el­vont (le­for­dí­tott) fo­gal­ma­it, ter­mi­no­ló­gi­ai rend­sze­rét.
Tud­juk, hogy ez a fo­lya­mat – amen­­nyi­ben nem szá­mo­lunk Apá­czai Cse­re Já­nos túl ko­ra­i­nak nyil­vá­nult kez­de­mé­nye­zé­sé­vel – a XVIII. szá­zad vé­gén in­dul el, pár­hu­za­mo­san a nem­ze­ti iro­da­lom mo­der­ni­zá­ci­ó­já­val és a nyelv­újí­tás­sal. Va­gyis ma­gyar nyel­vű fi­lo­zó­fi­á­val et­től a kor­tól kezd­ve kell szá­mol­nunk. Ha meg­elég­szünk a for­má­lis-nyel­vi meg­ha­tá­ro­zás­sal, ak­kor azt is mond­hat­juk, hogy a XVIII. szá­zad vé­gé­től lé­te­zik a ma­gyar­or­szá­gi fi­lo­zó­fi­án be­lül ma­gyar fi­lo­zó­fia is. Mert­hogy men­­nyi­sé­gét te­kint­ve to­vább­ra is az is­ko­lai fi­lo­zó­fi­á­nak van érez­he­tő tár­sa­dal­mi sú­lya, és en­nek a fi­lo­zó­fi­á­nak a nyel­ve to­vább­ra is (hi­va­ta­lo­san az 1840-es éve­kig) a la­tin. A nem­ze­ti jel­leg­nek a nyel­ven túl­ra ter­je­dő tu­laj­don­sá­ga­it il­le­tő­en csu­pán egyet­len ki­je­len­tést ten­nék. Ez pe­dig Er­dé­lyi Já­nos prog­ram­ján ala­pul. ő úgy vél­te, hogy ér­tel­met­len a nem­zet szel­le­mé­ről me­di­tál­ni. Ab­ból vi­szont ki­in­dul­ha­tunk, hogy az is­ko­lai fi­lo­zó­fia min­den­kor be­fo­ga­dó jel­le­gű volt. Er­dé­lyi meg­for­dít­ja Szon­tagh kö­ve­tel­mé­nyét, mi­sze­rint a fi­lo­zó­fia ki­fe­je­zi a nem­zet szel­le­mét, és azt ál­lít­ja, hogy a nem­zet gon­dol­ko­dás­mód­ját az jel­lem­zi, aho­gyan a nyu­ga­ti egye­te­mek­ről be­szü­rem­lő esz­mé­ket és el­mé­le­te­ket be­fo­gad­ta. Sze­rin­te en­nek a befo­ga­dás­me­cha­niz­mus­nak bel­ső gyö­ke­rei vol­tak. Er­re a fel­té­te­le­zés­re és en­nek a bi­zo­nyí­tá­sá­ra ala­pí­tot­ta sa­ját fi­lo­zó­fia­tör­té­ne­ti ku­ta­tá­sa­it. Jó har­minc év­vel ké­sőbb az­tán Ale­xan­der Ber­nát már fel­so­rol­hat­ta azo­kat a fi­lo­zó­fi­ai irány­za­to­kat, ame­lyek so­sem ho­no­sod­tak meg Ma­gyar­or­szá­gon.
To­vább­lép­ve: ma­gyar fi­lo­zó­fi­á­ról ak­kor be­szél­he­tünk, ha a ma­gyar nyel­vű ter­mi­no­ló­gia mel­lett ez a fi­lo­zó­fia ren­del­ke­zik sa­ját in­téz­mé­nyi rend­szer­rel is. Szo­ci­o­ló­gi­a­i­lag ugyan­is csak ak­kor ne­vez­he­tő va­la­mi au­to­nóm tár­sa­dal­mi tény­nek, ha in­téz­mé­nye­sül. Ez az a szubsz­tan­cia, amely­nek ré­vén be­azo­no­sít­ha­tó­vá vá­lik. Egyéb­ként to­vább­ra is csak a po­ten­ci­ák és a misz­ti­ká­ba for­du­ló meg­ha­tá­ro­zá­sok ré­vén te­het­jük dis­kur­zus tár­gyá­vá.
Az in­téz­mé­nye­sü­lés egyik for­má­ja az után­pót­lás-ne­ve­lés. Va­gyis ami­kor a lé­te­ző fi­lo­zó­fia­ok­ta­tás nem a te­o­ló­gi­á­ra va­ló fel­ké­szü­lést, ha­nem ön­ma­ga fej­lesz­té­sét je­len­ti. Ez va­la­mi­kor a XIX. szá­zad vé­gén va­ló­sult meg Ma­gyar­or­szá­gon és leg­főbb szó­szó­ló­ja Ale­xan­der Ber­nát volt a szak­ma­i­ság kö­ve­tel­mé­nyé­vel. Nem is vé­let­len, hogy ép­pen ő és Bánóc­zi Jó­zsef a kez­de­mé­nye­zői a Fi­lo­zó­fi­ai Írók Tá­rá­nak.
Van azon­ban egy kéz­zel­fog­ha­tóbb in­téz­mé­nye­sü­lés is, ame­lyik ko­ráb­bi ere­de­tű. Ez pe­dig az Aka­dé­mia meg­ala­ku­lá­sa. A Ma­gyar Tu­dós Tár­sa­ság­nak kü­lön fi­lo­zó­fi­ai osz­tá­lya volt, amely ugyan ke­vés pro­fes­­szi­o­ná­lis tag­gal ren­del­ke­zett, és a XIX. szá­zad kö­ze­pén jó­sze­ré­vel csak egyet­len irány­za­tot, az egyez­mé­nye­sek kez­de­mé­nye­zé­sét ka­rol­ta fel, de ugyan­ak­kor pá­lya­kér­dé­se­i­vel, a Phi­lo­sop­hi­ai Mű­szó­tár meg­je­len­te­té­sé­vel és az osz­tály ál­tal szer­ve­zett vi­ták­kal so­kat tett azért, hogy a fi­lo­zó­fia az is­ko­lák fa­la­in túl is láb­ra kap­jon. A kez­de­tek­ben je­len­tős szá­mú fi­lo­zó­fi­ai ér­te­ke­zés je­lent meg az Aka­dé­mia két fo­lyó­ira­tá­ban, a Tu­do­mány­tár­ban és a Tu­do­má­nyos Gyűj­te­mény­ben is. Ezek az ér­te­ke­zé­sek, még ha gyak­ran csak is­mer­te­tő jel­le­gű­ek is, már a tu­do­má­nyos­ság fe­lé vi­szik el az ad­dig csu­pán is­ko­lák­ban mű­velt fi­lo­zó­fi­át. Az aka­dé­mia sze­re­pe a ké­sőb­bi­ek­ben is nagy, hi­szen anya­gi­lag tá­mo­gat­ja a fi­lo­zó­fi­ai fo­lyó­irat­ok ki­adá­sát. Itt nincs hely és mód ar­ra, hogy a fi­lo­zó­fi­ai fo­lyó­irat­ok (Ma­gyar Phi­lo­sop­hi­ai Szem­le, Böl­cse­le­ti Fo­lyó­irat, Athenaeum) tör­té­ne­té­ről be­szél­jünk, an­­nyit azon­ban le­szö­gez­he­tünk, hogy a ma­gyar fi­lo­zó­fia in­téz­mé­nye­sü­lé­sé­ben óri­á­si sze­re­pet ját­szot­tak.
A ma­gyar fi­lo­zó­fia önál­ló­su­lá­sát – még ha né­ha pa­ra­dox mó­don is – nagy­ban elő­se­gí­tet­ték a XVIII. szá­zad vé­gén és a XIX. szá­zad ele­jén be­in­du­ló fi­lo­zó­fi­ai vi­ták: a Kant-vi­ta, a He­gel-vi­ta stb. Ezek ugyan­is egy­részt ki­vit­ték a fi­lo­zó­fi­át az is­ko­lák­ból és nyil­vá­nos­sá tet­ték azt, más­részt a be­fo­ga­dás mi­ként­je­i­ről szól­tak, va­gyis ha ko­mo­lyan ves­­szük Er­dé­lyi meg­jegy­zé­sét, ak­kor ar­ról is, hogy mi­lye­nek a ma­gyar fi­lo­zó­fia elő­fel­té­te­lei. Ha eze­ket az ide­o­ló­gi­a­i­lag és kor­szel­lem ál­tal meg­ha­tá­ro­zott vi­tá­kat egy­be­vet­jük a pro­tes­táns is­ko­lai fi­lo­zó­fia lé­pés­vál­tá­sá­val, ak­kor vi­lá­gos­sá vá­lik a XIX. szá­za­di ma­gyar­or­szá­gi fi­lo­zó­fia fő irány­vo­na­la is. A sa­ját tra­jek­tó­ria ek­kor ala­kult ki, és et­től az idő­szak­tól kezd­ve be­szél­he­tünk nem túl gaz­dag, de még­is sa­ját­sá­gos ma­gyar fi­lo­zó­fi­ai élet­ről.
A XX. szá­zad öt­ve­nes–hat­va­nas éve­i­ben a mar­xis­ta fi­lo­zó­fu­sok is be­le­üt­köz­tek ab­ba a prob­lé­má­ba, hogy lé­te­zett-e ma­gyar fi­lo­zó­fia. A vi­ták elő­te­ré­ben ugyan az ún. ha­la­dó ha­gyo­má­nyok kér­dé­se állt, de mi­vel gyor­san ki­de­rült – amit már ko­ráb­ban Ale­xan­der Ber­nát is ál­lí­tott –, hogy Ma­gyar­or­szá­gon nem tu­dott meg­gyö­ke­rez­ni a ma­te­ri­a­liz­mus, Mát­rai Lász­ló a ha­zai fi­lo­zó­fia tör­té­ne­té­nek ku­ta­tá­sá­ban mód­szer­ta­ni kulcs­ként és komp­ro­mis­­szum­ként a klas­­szi­kus fi­lo­zó­fia meg­ha­tá­ro­zá­sá­ból va­ló ki­in­du­lást aján­lot­ta. Mi­vel a klas­­szi­kus fi­lo­zó­fia önál­ló rend­szert fel­té­te­lez, meg­ál­la­pít­hat­ta, hogy ilyen a XIX. szá­zad vé­gé­ig Ma­gyar­or­szá­gon nem lé­te­zett, te­hát sa­ját­sze­rű nem­ze­ti fi­lo­zó­fi­á­ról sem be­szél­he­tünk (lásd Mát­rai 1954:286). (Zá­ró­jel­ben jegy­zem meg, hogy már Szon­tagh is úgy vél­te, hogy a nem­ze­ti fi­lo­zó­fia egyik elő­fel­té­te­le az önál­ló­ság, és ezért is tö­re­ke­dett az egyez­mé­nyes rend­szer ki­dol­go­zá­sá­ra.) Ezt az ál­lás­pon­tot Hor­kay Lász­ló is el­fo­gad­ta, és Böhm Kár­oly rend­sze­rét he­lyez­te az önál­ló ma­gyar fi­lo­zó­fia élé­re (lásd A magyar… 1977). Itt csak uta­lok ar­ra, hogy ma­ga Böhm is tu­da­to­san ké­szült er­re a sze­rep­re, és va­ló­ban ő az, aki el­in­dít­ja a ma­gyar fi­lo­zó­fi­ai rend­sze­rek so­rát a XX. szá­zad el­ső fe­lé­ben.
A mon­dot­ta­kat ös­­sze­fog­lal­va: A XVIII. szá­zad vé­gé­ig Ma­gyar­or­szá­gon jó­sze­ri­vel csak is­ko­lai fi­lo­zó­fia lé­te­zett, amely­nek a be­fo­ga­dá­si me­cha­niz­mu­sai fő­ként fe­le­ke­ze­ti meg­ha­tá­ro­zott­sá­gú­ak vol­tak, és amely­ben a nem­ze­ti elem nem vagy alig je­lent meg. A XVIII. szá­zad vé­gén el­in­dul a fi­lo­zó­fia ter­mi­no­ló­gi­á­já­nak ma­gya­rí­tá­sa és meg­je­len­nek az el­ső fi­lo­zó­fi­ai vi­ták, ame­lyek már a be­fo­ga­dás mi­ként­je­i­ről szól­nak. A XIX. szá­zad fo­lya­mán ki­ala­kul­nak a ma­gyar kul­tú­ra ál­tal meg­ha­tá­ro­zott fi­lo­zó­fi­ai in­téz­mé­nyek, és a szá­zad vé­gén meg­fo­gal­ma­zó­dik az el­ső önál­ló ma­gyar fi­lo­zó­fi­ai rend­szer. De még a XIX. szá­zad­ban is je­len van a la­tin nyel­vű fi­lo­zó­fia az is­ko­lák­ban (a vi­lá­gi is­ko­lák­ban az 1840-es éve­kig, a ka­to­li­kus pap­ne­vel­dék­ben még a XIX. szá­zad vé­gén is), va­la­mint meg­je­le­nik a nem ma­gyar, de ma­gyar­or­szá­gi nyil­vá­nos fi­lo­zó­fia is pl. a szlo­vá­kok­nál (az ő ese­tük­ben per­sze in­téz­mé­nyek nél­kül, ezért ezt nem szlo­vák­nak, ha­nem csak szlo­vák nyel­vű­nek ne­vez­ném).
Meg­ol­dás­ja­vas­la­tom te­hát a kö­vet­ke­ző: a ma­gyar­or­szá­gi fi­lo­zó­fia el­ne­ve­zés olyan le­író fo­ga­lom, ame­lyet kor­szak­ok­tól füg­get­le­nül al­kal­maz­ha­tunk min­den­faj­ta ma­gyar­or­szá­gi fi­lo­zó­fi­á­ra, a ma­gyar fi­lo­zó­fia el­ne­ve­zés pe­dig kor­rekt mó­don a XIX. szá­zad vé­gé­től al­kal­maz­ha­tó, ami­kor már ez a ma­gyar nyel­vű és a ma­gyar kul­tu­rá­lis élet­be in­teg­rá­ló­dott böl­cse­let le­zár­ta sa­ját elő­tör­té­net­ét és tel­je­sen önál­ló­vá vált. És ha ko­mo­lyan ves­­szük olyan elő­de­in­ket mint Er­dé­lyi Já­nos, Böhm Kár­oly, Ale­xan­der Ber­nát, Joó Ti­bor vagy ma­ga Mát­rai Lász­ló is, akik ki­sebb-na­gyobb hang­súly­­lyal min­dig a tel­jes ma­gyar­or­szá­gi fi­lo­zó­fia­tör­té­net­tel fog­lal­koz­tak, ak­kor a „ma­gyar fi­lo­zó­fia” fo­gal­mát ki­zá­ró­lag le­író fo­ga­lom­ként, nem pe­dig pres­krip­tív fo­ga­lom­ként hasz­nál­juk

Fel­hasz­nált iro­da­lom

Abellán, J. L.: O filo­zo­fic­kom his­pa­niz­me. In.: Filozofia, 4. sz., 1995, 211–222. p.
A ma­gyar nyel­vű fi­lo­zó­fia tör­té­ne­te a XVII. szá­zad kö­ze­pé­től a XIX. szá­zad vé­gé­ig. The­o­lo­gi­ai Ta­nul­má­nyok. Új fo­lyam, 7. kö­tet, Bu­da­pest, 1977.
Deji­ny filo­zo­fic­ké­ho mys­le­nia na Slovensku. Bratislava, 1987.
Fries: Han­dbuch der prak­tis­chen Phi­lo­sop­hie oder der phi­lo­sop­his­chen Zwecklehre. Heidelberg, 1818.
Ges­chich­te der Phi­lo­sop­hie in Ungarn. Mün­chen, Tro­fe­nik Verlag, 1990.
Hanák Ti­bor: Az el­fe­lej­tett re­ne­szánsz. II. ki­adás, Bu­da­pest, Gön­cöl Ki­adó, 1993.
He­gel: Elő­adá­sok a fi­lo­zó­fia tör­té­ne­té­ről I. Bu­da­pest, Aka­dé­mi­ai Ki­adó, 1977.
Kant, I.: Pölitz-féle me­ta­fi­zi­kai elő­adá­sok (1788–1789). In.: uő: A val­lás a pusz­ta ész ha­tá­ra­in be­lül és más írá­sok. Bu­da­pest, Gon­do­lat, 1974, 130–131. p.
Ma­gyar Aka­dé­mi­ai Értesitő, VII. évf., 1847, 152–154. p.
Mát­rai Lász­ló: A ma­gyar fi­lo­zó­fia ha­la­dó ha­gyo­má­nya­i­nak kér­dé­sei a fel­vi­lá­go­so­dás ko­rá­ba. Bu­da­pest, 1954.
Nendtvich Kár­oly: Még egy­szer: tu­do­mány és ma­gyar tu­dós. In.: Uj Ma­gyar Muzeum, 1851/52, 1. fü­zet, 50. p.
Perecz Lász­ló: A nem­ze­ti fi­lo­zó­fia szü­le­té­se (Egy 1847-es aka­dé­mi­ai vi­tá­ról). In.: Gond, 2. sz., 1992, 29–35. p.
Šišmišová, P.: Inšpi­rá­cie z pole­mi­ky o exis­ten­cii èi neexis­ten­cii „národnej“ filo­zo­fie (na prík­la­de špa­ni­el­skej a latinsko-americkej filozofie). In.: Súèas­né podo­by filo­zo­fie a filo­zo­fo­va­nia na Slovensku. Bratislava, 1996.
Vaj­da Gyö­rgy Mi­hály: Az egyez­mé­nye­sek. Bu­da­pest, 1937, 65–67. p.