Angyal Béla – Fórum Társadalomtudományi Szemle
szerző

Angyal Béla

Adatok a szlovákiai magyarok csehországi deportálásának történetéhez, 1946–1949 (2. rész)

Az újjáalakuló Csehszlovákia hadseregének szervezeti felépítéséről, elsősorban szovjet nyomásra, döntések születtek már a világháború befejezése és az ország nagy részének felszabadítása előtt. Csehszlovákia első kormánya...
BÅ‘vebben

Dokumentumok az Országos Magyar Kisgazda Földmíves és Kisiparos Párt és a Magyar Nemzeti Párt történetéhez 1920–1936

Csaknem másfél évtizedes késéssel készült el ez dokumentumgyűjtemény, amelyet most kézbe vehetnek a történészszakma képviselői és remélhetően a nagyszámú érdeklődő olvasóközönség. Összefoglaló munkám a két...
BÅ‘vebben

Aklok, szállások Gútán és környékén a 18–19. században

A kisalföldi megosztott települések kérdésére Hofer Tamás 1960-ban megjelent tanulmánya hívta föl a figyelmet.1 Elsősorban a katonai felmérések térképlapjai és az 1956-ban Negyeden végzett helyszíni kutatása alapján bemutatta a Vág mentén fekvő Negyed község megosztott települését, a folyó túlpartján épített aklokat, és élénk képet festett a 19. század végén, 20. század elején itt folyt életről, valamint az aklok szerepéről a lakosok gazdálkodásában. Említést tesz arról, hogy a 18. század nyolcvanas éveiben készült első katonai felmérés térképlapjain szálláscsoportok fedezhetők fel a környéken Gúta, Naszvad, Martos, Apácaszakállas határában is. Tanulmányában sürgette a további kutatást, a terepmunkát, és fontosnak tartotta tisztázni, hogy a kisalföldi települések mennyiben kapcsolódnak az alföldi kertes, megosztott településekhez.