szerző

Vízkeleti László

Hrbácsek-Noszek Magdaléna: Regionális tudat az iskolában. Regionális értékeink és az átörökítés

A tudományos kutatások az idő folyamán újabb ágakkal bővülnek, illetve a még kiaknázatlan területek kerülnek a vizsgálatok középpontjába. A megújuló társadalmi, kulturális, nyelvi és egyéb változások közepette egyre inkább előtérbe kerülnek azok az elemek és értékek, melyek az integráció folyamatában egyedivé teszik egy-egy nép vagy nemzet sajátosságát. A szerző kutatásaival eddig nem ismert vagy kevésbé vizsgált területet mutat be, mellyel a multikulturalizmuson belül a regionális identitás fontosságát hangsúlyozza. A regionális identitás definiálását a társadalmi törekvések síkján interpretálja, kihívásként szolgálva a kultúrát közvetítő intézmények és személyek felé. A monográfia a bevezető sorokon kívül öt nagyobb fejezetből áll, melyekben a szerző a megalapozott elméleti tézisek után saját kutatómunkája eredményeit ismerteti. Az első fejezetben előtérbe kerülnek a kutatás tárgya és céljai. Ezen belül az egyes tankönyvekre, illetve az oktatáspolitika hiányosságaira hívja fel a figyelmet azzal, hogy rámutat a multikulturalizmus szlovákiai jellemzőire. A regionális identitás és annak tudatának feltérképezésére interjú és kérdőíves felmérés szolgált. Nagy szerepet kapnak a tankönyvek is, mint a vizsgálat egyik korpuszanyaga.