Sárossy, Štefan: Kaštieľ vo Veľkom Šariši. Veľký Šariš, 2010, 104 p. A kötet a nagysárosi Rákóczi-kastély történetét, képanyagát s a rá vonatkozó adatolást és emlékeket foglalja össze. A III. Andrástól nyert 1299-es kiváltságlevélbe, amelyet Róbert Károly 1314-ben megerősített mint felmentést a várispánság joghatósága alól, Eperjesen kívül Kisszeben és Nagysáros is fel volt véve, tehát várossá avatott; ezt később elvesztette, s csak a közelmúltban vált ismét azzá. Történelme egybefonódott a Rákócziak történelmével. A tárgyalás elején áll a Rákóczi-család genealógiája, a vár és a kastély Houfnaglius-féle (és színezett) grafikája, a Rákócziak történelmi szerepének tömör ismertetése, majd a kastély több fényképfelvétele. A kastély építése valószínűleg az eperjesi Rákóczi-palota építtetője, II. Rákóczi Zsigmond megjelenése előtt történt, aki 1608-ban szerezte meg nagysárosi birtokait, s ő lehetett első lakója is, ugyanabban az évben halála után fiának, Pálnak a tulajdonává vált; ő felnőtt korában folytathatta az építkezést az egyik szárny által. Archeológiailag a legrégibb a 14. században épült Szent Kunigunda-kápolna; tehát még a Rákócziak előtti, családi „templomként” leginkább Rákóczi testvére, Aspremont Júlia gondozta, a Szent Erzsébet-kápolnát Rákóczi Erzsébet, II. Rákóczi Ferenc másodfokú nagynénje építtette a 17. század harmadik harmadában vagy a 18. század elején. Déli falánál van báró Luzsényszky József sírja. Az 1881-ben lezajlott pisztolypárbajban szerelmi... Bővebben →
Filep Tamás Gusztáv–G. Kovács László: Rákos Péter 1925–2002. Dunaszerdahely, Nap Kiadó, 2005, 350 p. A kötet Rákos Péter munkásságát kísérli meg áttekinteni, összefoglalni jelentőségével együtt. Gál Jenő „felütése” adja meg az irányvételt és rávallást. Mint a szak hallgatója, majd oktatója egy negyed századnál is tovább észlelhette Rákos Péter személyiségének és szándékának formáló hatását a cseh–magyar kapcsolatok fejlesztésében, a küldetéseként vállalt közvetítést (Rákos Péter, a tanár, 5–12. p.). Ezt a szerzőpáros a szülő- és a befogadó város közegének s az életrajzinak a bekapcsolásával folytatja, egyebek közt Márai Kassai őrjáratának, valamint Rákos Lírai őrjáratának (Irodalmi Szemle, 1970. 6. sz.; kötetben: Prágai őrjárat. Pozsony, 1995, 122–130. p.) egymásra vonatkoztatásával, amelyhez társul – önvallomásaként – filozófiai forrásainak a felsorolása, látás- és gondolkodásmódjának vázlata, s az illő következtetés (Két szülőváros, 13–27. p.). A kivonatolás Rákos Péter dolgozataiból s a vonatkozó kritikákból végig a kötetben alkalmas módszernek tűnik. Az általunk összeállított Kassai és prágai őrjáratban úgyszintén ehhez folyamodtunk (Prágai Tükör, 2004. 1. sz. 18–25. p.). A Három kör (28–76. p.) időrendi egymásutánban követi Rákos munkásságát és eredményeit a cseh, a magyarországi és az összmagyar, s ezen belül a szlovákiai magyar műveltség és irodalom terén. Az utóbbi önálló fejezetet is képez (A szlovákiai magyar kultúrában, 195–230.... Bővebben →
1. A kérdéskör. A dolgok állását követve megállapíthatjuk, hogy a 20. század második felében egyre fokozódott a nyelv iránti érdeklődés. Újból nyilvánvalóvá lett a nyelv sokrétűsége, amihez igazodott a vizsgálata is. Elvontabb matematikai-logikai felfogásában és az ebből következő alkalmazást tekintve – mint a tudományos és műszaki haladásnak alapvető tartozéka – a szemiotikai és a kibernetikai vizsgálódás középpontjába került. A nyelvtudományt is átható tudományközi kutatások révén szabatosabban rajzolódtak ki a természetes nyelvek sajátságai, valamint leírásuk korszerű módozatai. A formális leírást igénylő számítógépes kódolásnak, az információs és dokumentációs nyelveknek megteremtése a természetes nyelvek teóriájára olyan értelemben hatott serkentőleg, hogy benne is érvényesült a szabályok egzakt meghatározása. A váltást a nyelvtudomány belső fejlődésében a matematikai és a számítógépes nyelvészet kialakulása és térnyerése jelzi. A közlésigényeknek és az egyre fokozódó információcsere követelményeinek megfelelően e folyamat a nyelvoktatásban elsősorban az idegen nyelvek didaktikájában jelentkezett, míg az anyanyelv oktatásának elmélete – úgy tűnik – mintha fáziskésésbe került volna. Az általános elvek ugyan viszonylag tisztázottak, a részletezés és a tartalmi kérdések tekintetében azonban elbizonytalanodást észlelünk. A tantárgyelméleti vizsgálatokban egybehangzóan állapítjuk meg, hogy az anyanyelv oktatásának, a nyelvi nevelésnek a társadalom követelményeivel és feltételeivel összhangban ki kell alakítania a tanulók nyelvi-kommunikatív viselkedésének, felfogó és kifejező készségének hatékony... Bővebben →
A kiadó Felsőmagyarországi Minerva sorozatában 1998-tól tizenegy kötetet jelentetettmeg, amelyeknek témája, tárgyköre a maiSzlovákia területére vonatkozik. Negyedikkönyvéről e lap hasábjain ismertetést közöltünk (Szlovenszkói városképek, 1999. Fórum Társadalomtudományi Szemle, 2001. 1.sz. 177-181. p.). Szvatkó Pál bevezetőelemzését idézve, miszerint az északkeletiterületen kialakult városiasságot kell leginkább felvidékinek és magyarnak tekintenünk, s Bártfát, Eperjest, Kassát s „talán”Iglót minősíti ekképpen, miközben a „magyar” mint jellemzés nem etnikailag, hanemtörténelmileg értendő. Könyvünk Sárost gyűrűzi be, de a rokonftó kötöttségek átnyúlnakKassáig és átfedődnek a Szepességgel, amiaz anyagból nem hiányzik. Kifejeződik abbanis, hogy Eperjesről látható a Lomnici- és aKésmárki-csúcs, a környező hegyvonulatokról a Magas-Tátra teljes karéja… S ez a keleti régió együtt képez egy sajátos egységet.Keleti szegélyét Cs. Szabó László az Eperjes-tokaji hegylánccal is megvonva jelöli kitulajdonképpeni európai határként. A kötetbe felvett írások részletek, például Cs. Szabó Lászlónak a Kárpát kebelébencímű írásának egyik fejezetéből vett szemelvény. Tömör összefoglalásában Kazinczyvalkezdi, aki el volt ragadtatva a tájtól, s magais úgy állítja be Eperjest, hogy inkább „tájkép, mint lakóhely” (204. p.). Megállapítja,hogy a reformkor „egy kicsit az eperjesi kollégiumban nevelkedett” (205. p.), majd felsorolja a résztvevőket. Szerinte a régi városok külsőleg nem pusztulnak, csak kővé vála szellemük, régi serdülésük mintha megőrző balzsamot gyűjtött volna testükbe, amit ehelyütt Bártfára alkalmaz. Ma Bártfa... Bővebben →
Márai művei vizsgálatának eddigi köteteit (Rónay 1990, Szegedy-Maszák 1991, Lorinczy 1993, 1997, 1998, Czetter 1999, Fried 1993, 2000) követően vehetjük kézbe a centenárium alkalmából Szombathelyen megtartott konferencia anyagát. A szerkesztői előszó számba véve az indokokat is leszögezi, hogy a résztvevők “…az életmű egy-egy részletéről, kisebb-nagyobb összefüggéseiről beszéltek, mintsem az egészéről… mintsem a teljes oeuvre-ről nyilatkoztak volna (bár akadt, aki ez utóbbit is megkísértette)… A szintézisteremtés ideje nem jött még el” (7-8. p.). Számunkra a “megkfsértést” jelenti a legátfogóbban Nagy Sz. Péter A Kalandtól a Rendig. A polgár feletti polgár mítosza című “tartalmi és formai tipológia” (111-119. p.), amelyben az író regényeit jellemzi és osztályozza az elsőtől [A mészáros, 1924) a Sirályig (1943). Tétele a Kaland (szabadság, kiszakadás, mítosz) és a Rend szembeállítása, amelynek képlete A zendü-lőkben – ezt Márai egyik legjobb regényének minősíti – a korábbiakhoz viszonyítva már tisztább, “társadalmilag hitelesebben motivált” (112. p.). A szigetben abszurd végleteiben van jelen, s e póluson nem folytatható, míg legtökéletesebb regényével, az Egy polgár vallomásaivá] (1934) elérkezik a tulajdonképpeni fordulóponthoz úgy, hogy az saját kiválásának a története a polgárságból, de egyúttal e világ áthagyományozott értékeiből a polgár feletti polgár fikciójának megteremtése, A féltékenyekben (1937) kiteljesedő mítosszá fejlesztve. Ha szemléltetni kívánnánk a fordulatot,... Bővebben →
Vannak könyvek, amelyeknek megjelentetése ismertetésüknek nem szab időbeli határt. Hugo Dyserincknek az összehasonlító irodalomtudomány fejlődéstörténetét bemutató Komparatistik. Eine Einführung (Bonn, Bouvier, 1991, 234 p.) című könyve is ezek közé tartozik. A szerző igyekszik rögzíteni az egyes fázisokban kialakult státusát, hogy végül mint a kultúrtipológia lényegi aspektusát fogjuk fel. Célja, hogy bizonyítsa önállóságát: a nemzeti irodalmakat meghaladó létalapját a társadalomtudományok rendszerében, amely nem jelenthet az előbbiekhez viszonyítva fölérendeltséget, viszont minőségében a segédtudományok közé sem sorolandó. Bővebben →
A Felsőmagyarországi Minerva sorozatában változatlan szöveggel jelent meg a Tátra-Almanach kötete: Szlovenszkói városképek (Bratislava–Pozsony, Tátra-kiadás, 1938, 256 p.). Az utószót (171–176. p.) Kiss Gy. Csaba írta, kifejező címet (A Felföld polgári Atlantisza) választva annak a jegyében, hogy „A városképeket bemutató kötet az urbánus hagyomány forrásvidékének a fölkutatására vállalkozik” (172. p.). S mint legsajátosabb adottságát kiemeli a régió többnyelvű és többkultúrájú jellegét. Jellemzi a szerzőket, és felhívja a figyelmet e hagyomány értékére, jelentőségére a jelen viszonylatában is. A történetivel és az államfordulat utáni helyzettel, fejlődési tendenciáival egyaránt vet számot Szvatkó Pál bevezető elemzése (Szlovenszkói városok, 5–18. p.; lásd úgyszintén uő: A változás élménye. Pozsony, Kalligram, 1994, 155–165. p., valamint A tölgyerdőre épült város. Válogatta és összeállította: Filep Tamás Gusztáv, Szőke Edit. Dunaszerdahely, Lilium Aurum, 1996, 5–17. p.). Szvatkó, amint érintőlegesen idéztük (Kalligram, 1996, 2. sz., 3. p.), szakszerűen megalapozott várostipológiát rajzol, amely a mélyreható társadalmi változások ellenére bizonyos fokig mindmáig érvényes maradt, mesteri városjellemzései lehetővé teszik a ráismerést. Osztályozásában észak–déli és kelet–nyugati koordinátát von meg. Szerinte az előbbi cezúrát a Szepesség és egyáltalán a megmaradt német telepek (1938 – Z. L.) alkotják; Késmárk és Igló felől indul ki, majd nyugatra kanyarodik, s a bányavárosokon, Besztercebányán, Körmöcbányán, Selmecbányán át fut délre,... Bővebben →
Fogarassy László alap- és forrásmûnek minõsülõ könyvében (Magyar cserkészmozgalom Csehszlovákiában 1919-1939. Dunaszerdahely, Lilium Aurum, 1922, 160 p.; ismertetését lásd: Turczel Lajos: Két könyv a két háború közti cserkészetünkrõl. Irodalmi Szemle, 38. évf. [1995] 4. sz. 89-93. p.) mint dokumentumanyag is szerepel a pozsonyi fõiskolás cserkészek Sarló-szervezete rendezésében 1929. július 31-én Eperjesen lefolyt országos cserkészankétról szóló s A Mi Lapunkban (a továbbiakban: AML) közzétett jelentés (84-91. p.; jellemzését lásd uo. 43. p.). Az AML bevezetõje az ankétot a szentiványi (1926) és a gombaszögi (1928) táborozást követõen a csehszlovákiai magyar cserkészet fejlõdése szempontjából mint a legjelentõsebb eseményt értékeli. Az elõadók névsora is erre vall - Csáder Mihály, Balogh Edgár, Sziklay Ferenc, Scherer Lajos, Gyõry Dezsõ s mások (vö. úgyszintén: Új Világ, 11. évf. [1929] 32. sz., aug. 4., 2.p.). Bővebben →
Miután 1929. június 26-án betöltötte (s “vivide transgressus est”) kilencvenedik életévét, az egyházkerületi Kollégium három ízben (per triennium) megválasztott kiváló és tudós rektorának, tizenöt éven át (per lustra tria) főgimnáziumi igazgatójának s ugyanott ötvenhárom évig a görög, valamint a német nyelv tanárának tiszteletére és emlékezetéül tanítványai az ősi Kollégium nagytermének előterében emléktáblát avattak Bővebben →
Warning: Missing argument 1 for wpex_pagination(), called in /home/kv017300/www_root/wp-content/themes/szemle/author.php on line 18 and defined in /home/kv017300/www_root/wp-content/themes/szemle/functions/pagination.php on line 9
