Dokumentum-összeállításunkkal a 15 évvel ezelőtti bársonyos forradalomra emlékezünk. Teljes terjedelmében bemutatjuk az 1989. november 27-től megjelenő Szabad Kapacitás c. kiadvány első három számát. Az 1989. november 18-án megalakult Független Magyar Kezdeményezés tájékoztatója a csehszlovákiai magyarok háború utáni első szabad sajtóterméke volt. Az Új Szóból egy november 20-án, tehát a prágai események után négy nappal megjelent írást közlünk (A szocialista erők nyugtalanságot akarnak kelteni), mely jellemző módon tanúskodik arról, hogy a hivatalos sajtó mily módon reagált az eseményekre. A többi hetilap főleg a hosszú gyártási idő miatt csak megkésve tudott reagálni az eseményekre. Az Új Ifjúság 1989. december 6-án megjelent 49. száma és a december 13-án megjelent 50. száma a lap negyedik oldalán Álláspontok és állásfoglalások című rovatában közli az összeállításunkban szereplő felhívásokat, közleményeket. A Hét az 1989. december 15-én megjelent 51. számában közöl először fényképeket, krónikát és rövid írásokat a novemberi eseményekről. Összeállításunkban szerepel továbbá az 1989. december 15-én megjelent Nap c. független napilap első számának címlapja. A sajtóban közölt dokumentumokat kiegészíti az 1989. november 18-án Vágselylyén megtartott értelmiségi találkozó programja, továbbá a Csehszlovákiai Magyarok Fórumának programnyilatkozata és néhány korabeli, a novemberi napok hangulatát felidéző fényképfelvétel. Végh László Bővebben →
– Milyen családból származik, milyen ösztönzések hatására választotta élethivatásul a tanári pályát? – Humán értelmiségi családból származom, de a természettudományi karon örökléstanból írtam a szakdolgozatom. A genetikát – akkor egyáltalán nem kedvező korszakban – egy prágai professzor adta elő, aki még idejében közzétette Eugénikáját. Ezzel összefügg, hogy már gimnazista koromban érdekelt a molekuláris biológia. Igaz, hogy nem minden tulajdonság függ a génektől, a környezeti tényezőknek is megvan a szerepük, emellett a genetikai kód megnyilatkozása függhet az utóbbiaktól. Mint mitizáltat taglaltam egyik tanulmányomban Déry metaforáját (a cseh fordító ugyanis nem értette meg…). És metaforikusán vonatkoztatom önmagámra a következőkben közölteket, hogy fogódzót teremtsek átváltásaimhoz. Napjainkban a szakmaközinek, a multi- és polijellegűnek az elve dominál, de nem volt ez másképpen a múltban sem. Vandrák András a matematikától az esztétikáig számos tárgyat tanított, Borsody István nagyapja, Szutórisz Frigyes a természetrajz, földrajz, magyar, német nyelv, kémia és más tárgyak tanára volt az eperjesi Kollégiumban, Hazslinszkyt, a világhírű botanikust, ugyanott a matematikai tanszék pro-szorává nevezték ki. Közhelyként vesszük tudomásul, hogy ha valaki foglalkozni kíván egy szakkal, annál valami egészen máshoz is értenie kell. Nos, a mitizálást folytatva megemlíthetem, hogy származásom térbelileg-földraj-zilag és társadalmi rétegződésében egyaránt több vonalú. A leginkább népi ágban a csucsomi colonusokig követhető; dédapám... Bővebben →
Hont vármegye a történelmi Magyarország legkisebb megyéi közé tartozott, székhelye, Ipolyság pedig talán a legkisebb megyeszékhely volt.
A megye Hont vára körül alakult ki, nevét is róla vette. Hont ma Nógrád megye települése, a helyén állt valamikor egy földvár, amelyet valószínűleg Hunt német származású lovag alapított, s egyben ő volt a vármegye első ispánja. A Hont–Pázmány (némely leírásokban: Hontpázmány) eredetileg német nemzetség volt. Ősei, Hont és Pázmány lovagok I. (Szent) István idejében, hihetőleg Gizella királyné kíséretében jöttek be Magyarországra. (A tőlük származó nevezetes családok a Szentgyörgyi és a Forgách família.)1 A német eredetű Hont személynév volt, tulajdonképpeni jelentése száznagy, hadnagy (lásd: középfelnémet hunt = száz). A nevet a korabeli és későbbi oklevelek több alakban is rögzítették: Hunt (1075), Chunt (1156), Hunth (1290 előtt).2 Bővebben →
Az 1956-os magyar forradalom szlovákiai és ezen belül szlovákiai magyar vonatkozásai a legutóbbi idõkig feltáratlanok voltak. A forradalom kerek, 50-éves jubileumának köszönhetõen az utóbbi egy-két évben ez szerencsére már nincs így, s sorra jelennek meg a témát érintõ tanulmányok. Ebben a folyamatban tölt be nem lebecsülendõ szerepet a Fórum Társadalomtudományi Szemle jelen száma. A forradalom szlovákiai visszhangjával foglalkozó legújabb kutatások igazolták azt, amit korábban csupán sejteni lehetett, illetve amirõl a visszaemlékezõk eddig csak négyszemközt beszéltek, miszerint a szlovákiai magyarok rendkívüli figyelemmel és õszinte szimpátiával figyelték a forradalmi eseményeket. A forradalmi Magyarország melletti nyílt kiállásról a korabeli csehszlovákiai viszonyok között azonban szó sem lehetett. Ezt nemcsak a rendõri terror és a határszélre felvonuló katonaság jelenléte akadályozta meg, de az a bénultság is, amely a magyar kisebbséget a hontalanság éveinek jogfosztottsága után pár évvel még mindig jellemezte. A deportálások, a lakosságcsere és a nacionalista indíttatású népbírósági perek által a természetes vezetõitõl (a falusi gazdáktól, a pozsonyi és kassai városi polgárságtól, valamint a két háború közötti közéletben aktívan fellépõ értelmiségtõl) megfosztott és megfélemlített kisebbség nyíltan nem fejezhette ki véleményét. Ehelyett szimbolikus cselekedetekhez folyamodott: több település templomában felhangzott a magyar nemzeti himnusz, mások nemzetiszín szalagot helyeztek a világháborús hõsök sírjaira vagy gyászszalag viselésével... Bővebben →
„Prágában, Varsóban diákok tüntetnek, szabadságot követelnek…” – jegyezte föl 1968 márciusában az ekkor Olaszországban élő Márai Sándor. (A teljes napló, XIV. 1967–1969). Miroslav Krleža horvát író a Mickiewicz-darab betiltása ellen tüntető varsói egyetemistákról hallván 1956 Budapestjének a képét idézte föl naplójában. Amikor pedig Budapest – csendes. A fiatal nemzedék egyik költője március 15-én veti papírra Petőfit idéző versét, a Zúg Márciust. Tiltakozó fölkiáltása a nemzeti ellenállás szimbóluma lett később. A budapesti Erzsébet hídról nézte Utassy József, mekkora rendőrsorfal veszi körbe a nemzet költőjének szobra előtt álló diákokat. Ebben a hónapban utolsó éves egyetemistaként tanári gyakorlaton voltam Kalocsán. A tavaszi szünetben egyik barátommal Pozsonyba készültünk. Naponta megvettem 50 fillérért a szlovákiai Új Szót. Mintha egy másik világból közvetített volna. Ezzel találkozhattam azután április elején hat napon át Szlovákia fővárosában. Meghatározó élmény volt. Beszélgetések a malomvölgyi kollégiumban, az óvárosban sétálva, a tüntetéseken, a borozókban. Szlovák és magyar újságokat forgatva a kávéházakban. Kortársaink között. A szürke és lagymatag Budapesthez képest itt minden mozgásban volt. Sajtószabadság, naponta érdekes új hírek. Lengyel nyelvtudásom alapján értettem valamennyire, miről van szó. Valójában akkor kezdtem szlovákul tanulni. Prága és Pozsony ott volt egyébként 1968-ban a magyar írók, értelmiségiek tudatában, hiszen nálunk ez az év az „új gazdasági... Bővebben →
A Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsa a következő törvényt alkotta: I. fejezet 1. § A törvény tárgya A törvény a külföldi szlovák jogállását, a Szlovák Köztársaság területén érvényesülő jogait és kötelezettségeit szabályozza. A törvény szabályozza továbbá az igénylőnek külföldi szlovákként való elismerésével kapcsolatos eljárási rendet, valamint a központi államigazgatási szerveknek a külföldi szlovákokkal kapcsolatos feladat- és jogkörét. 2. § A külföldi szlovák Külföldi szlováknak az a személy minősül, akit e törvény alapján az elbíráló hatóság külföldi szlovákként elismer. Külföldi szlovákként az e törvényben meghatározott feltételek mellett valamely, nem szlovák állampolgárságú személy ismerhető el, amennyiben szlovák nemzetiségű vagy szlovák etnikai származású és szlovák kulturális-nyelvi öntudatú. E törvény alkalmazásában szlovák etnikai származáson azt kell érteni, hogy a külföldi szlovákként való elismerését kérő személy (a továbbiakban: „kérelmező”) vagy három nemzedékre visszamenőleg valamely közvetlen felmenője szlovák nemzetiségű volt. A kérelmező szlovák nemzetiségét vagy szlovák etnikai származását az e tényeket bizonyító okmányokkal igazolja. Ilyen okmánynak minősül elsősorban aszületési anyakönyvi kivonat vagy a keresztlevél, az anyakönyvi kivonat, az állampolgársági bizonyítvány vagy a kérelmező állandó lakóhelyét igazoló irat. Az a kérelmező, aki nem tudja beszerezni a (4) bekezdésben említett okmányok valamelyikét, a tartózkodási helyén működő külföldi szlovák szervezet írásos tanúsítványát mutatja be; ilyen szervezet hiányában az ugyanazon... Bővebben →
a Magyar Köztársaságnak az Alkotmány 6. § (3) bekezdésében foglalt, a határon kívül élő magyarokért viselt felelősségének érvényesítése érdekében, Magyarországgal való sokoldalú kapcsolataik ápolásának és fejlesztésének előmozdítása céljából,
figyelemmel a Magyar Köztársaság európai integrációs törekvéseire, továbbá a nemzetközi szervezeteknek, különösen az Európa Tanácsnak, valamint az Európai Uniónak az emberi jogok tiszteletben tartásával, a kisebbségi jogok védelmével kapcsolatos alapelveire,
tekintettel a nemzetközi jog általánosan elfogadott szabályaira és a Magyar Köztársaság által vállalt nemzetközi jogi kötelezettségekre, Bővebben →
A Fórum Kisebbségkutató Intézet a közeljövőben új kiadványsorozatot indít Fontes históriáé… címmel, amely, mint a latin elnevezés mutatja, a történelem forrásait kívánja közreadni. Konkrétabban a szlovákiai (csehszlovákiai) magyarok múltjára és történelmére vonatkozó írásos, esetleg képi dokumentumokról van szó. Ezen témakör megadásával egyúttal időrendileg is behatároltuk a források kutatását. Ez azt jelenti, hogy azokkal az írásos dokumentumokkal kívánunk foglalkozni, amelyek az 1918-ban létrejött Csehszlovákiához csatolt felvidéki magyarság történetére vonatkoznak, beleértve természetesen az 1939-1945 közötti éveket, amikor a felvidéki magyarság egy része az önálló Szlovák Köztársaságban maradt a Felvidék egy részének Magyarországhoz történt visszacsatolása után. Sőt egy további pontosítás is szükséges. A két világháború közötti időszakban (1918-1939) Kárpátalja is Csehszlovákiához tartozott, ahol szintén jelentős magyar kisebbség élt. Tehát főleg erre az időszakra vonatkozóan ezen területek magyarságának történetével foglalkozó dokumentumok feltárása is kutatási céljaink között szerepel. Nem szólva most az egynéhány megjelent dokumentumgyűjteményről, a szlovákiai (csehszlovákiai) magyarság történetére vonatkozó dokumentumok egy-egy tanulmánykötet függelékeként már a múltban is megjelentek. Itt most ezeket nem soroljuk fel. Ezt a sorozat első kötetének bevezetőjében tesszük meg. Szeretnénk azonban arra utalni, hogy az eddigi közlések néhány jellemző és bizonyára a történelem szempontjából fontos dokumentumot tártak a nyilvánosság elé. Ezzel szemben a nemrégen megindult kutatás szisztematikusan és a... Bővebben →
A 2011. évi szlovákiai népszámlálás egyik jellegzetessége, hogy a (cseh)szlovák népszámlálások történetében a hivatalosan közzétett adatok mellett első alkalommal váltak hozzáférhetővé lakossági mikroadatok is. A rendszerváltást megelőző évtizedekben viszonylag korlátozott terjedelemben kerültek nyilvánosságra népszámlálási adatok. Ezek döntő többsége országos, kerületi, esetleg járási szintű adatokat tartalmazott. Az 1991-es adatok többsége még nyomtatott változatban vált hozzáférhetővé, de egy kisebb része már elektronikus változatban is elérhető volt. A 2001. évi népszámlálási adatok nagy része pedig már elektronikus változatban is hozzáférhető. Azaz a 2001. évre vonatkozólag jelentős számú településszintű változó adatsorai is nyilvánossá váltak. A 2011. évi községsoros adatállományok, azaz községsoros adatbázisok 2927, a lakossági mikroadatokat tartalmazó adatbázis 5 399.333 rekordot, személy adatait tartalmazza. A községsoros adatállomány 2927 rekordja kissé magasabb a szlovákiai helységek számánál, mivel Pozsony és Kassa városok adatait nem összesítve, hanem városrészei szerinti bontásban tartalmazza. (Pozsony 17, Kassa 22 városrészre tagolódik). A 2011. évi lakossági mikroadatbázis rekordjainak a száma 2297 fővel magasabb Szlovákia lakónépességének számánál (5 397 036 fő), mivel a jelenlévő népesség száma 2011-ben kissé magasabb a lakónépességénél. Bővebben →
A bölcsészprofesszor áhítozik leginkább tanítványok után. A kémikusnak kémcsőöblítő, a sebésznek érlefogó „tanítványokra” van szüksége. A filozófus, pszichológus, szociológus a maga visszhangját és dicséretét várja a tanítványoktól, akik minél másodrendűbbek – annál inkább kiemelkedik közülük a csodálnivaló „mester”. A bölcsész – így a néprajzos is, még inkább pedig a folklórkutató professzor – viszont azt várja el, hogy a tanítvány ugyanúgy, de ne ugyanazt folytassa. Igazában a valódi tanítvány is erre törekszik. Ha csakugyan tiszteli tanítóját – éppen azt nem meri, vagy nem akarja folytatni, amit neki közvetlenül tanítottak. Veszélyes viszony lenne az ilyen kutatásban kibontakozó kölcsönös elvárás. Nekem elég sok ilyen, másként viszonyuló egyetemi hallgatóm volt, és fél évszázad után azt biztosan elmondhatom, igazán sokféle módon folytatták azt, amit számukra kijelölhettem. Minél messzebbre, más területekre jutottak – annál büszkébb vagyok rájuk: mivel annál önállóbbá lettek. Már az órákon is sokszor elmondtam, hogy az egyetemi oktatás olyan, mint a vadászat: nem oda kell célozni, ahol a „vad” e pillanatban áll – hanem oda, ahová a lövés után eljut. Kivétel csak a kitömött őzike szobra – de az nem eleven. E sorban egyedülálló, kivételes hely illeti meg (in pectore) Juhász Ilonát és Liszka Józsefet. Ők nemcsak tanítványaink, hanem legjobb barátaink sorába... Bővebben →
