1. A kutatás és a minta A Fórum Kisebbségkutató Intézet Szociológiai és Demográfiai Kutatások Részlege és a budapesti Nemzetpolitikai Kutatóintézet 2018 júniusában kérdőíves felmérést végzett Dél-Szlovákia 16 járásában összesen 120 településen, valamint Pozsonyban és Kassán. A mintát 800 felnőtt szlovákiai magyar alkotta. A kvótás mintavétel nem, korcsoport, iskolai végzettség és a lakhely településtípusa, valamint a dél-szlovákiai vegyes lakosságú járások magyar nemzetiségű lakosságának járásonkénti részaránya szempontjából reprezentatív. A minta 47,2%-át férfiak, 52,8%-át nők alkották. Korcsoportok tekintetében a korábbi felmérésekkel való összehasonlíthatóság kedvéért három korcsoport képezte a mintavétel alapját: a 18–34 évesek (27,4%), a 35–55 évesek (39,3%) és az 55 év felettiek (33,3%). Iskolai végzettség szerint az alapiskolai végzettségűek a válaszadók 22%-át, az érettségivel nem rendelkező középiskolát végzettek 28%-ot, az érettségizettek 34%-ot, a felsőfokú végzettséggel rendelkezők 16%-ot tettek ki. A lakhely típusa szerint a megkérdezettek 38%-a városon, 62%-uk falun él. A felmérés elsődleges célja az általunk hosszú távon kutatott nemzeti értékrend és nemzeti identitás korábbi időszakokhoz képesti alakulása, valamint az ezt befolyásoló legfontosabb háttértényezők és hatásuk nyomon követése volt. A továbbiakban bevezetőképpen röviden ismertetjük a válaszadók életkörülményei, életminőségük és életérzéseik némely szubjektív mutatóit, majd pedig aktuális közéleti viszonyulásaikat jellemezzük. Ezt követően a nemzeti értékrendre, nemzeti identitásra és a szlovákiai magyar léttel... Bővebben →
Európa természeti értékekben egyik leggazdagabb területe a Szepesség és a Magas-Tátra. Tudományos feltárásuk több évszázadon át fontos eredményeket nyújtott a természettudományok, a geológia, a földrajz, a botanika számára. Az első, a vidékre vonatkozó híradások IV. Béla névtelen jegyzője, a 13. században élt Anonymus személyéhez fűződnek. A Magas-Tátra első bejárói minden bizonnyal névtelen pásztorok, zergevadászok, arany- és ezüstércre áhítozó kincskeresők, favágók, szénégetők lehettek. Nem tudjuk pontosan kilétüket, mivel írásos feljegyzést nem készítettek, élményeiket, tapasztalataikat megörökítő leírást nem hagytak maguk után. Az ismeretlen hegyvilágba bemerészkedő első úttörők vállalkozásairól a szájhagyomány útján terjedő legendák tudósítanak. Írásos feljegyzésekből tudjuk, hogy az eperjesi Johannes Bocatiusnak (1568–1621), az ottani iskola rektorának ösztönzésére Kunisch Ádám (1562–1600), a késmárki líceum rektora 1596 és 1600 között az eperjesi és a késmárki diákok számára rendszeresen szervezett kirándulásokat a Magas-Tátrába. Ekkoriban már nagy számban járták a rejtelmes völgyeket a csillogó-villogó ásványok és ércek iránt érdeklődő kincskeresők. A köztudatban az a felfogás uralkodott, hogy a hatalmas, meredek, és szinte megmászhatatlan hegyek belsejében drágaságok rejtőznek a felszín alatt, s ezek megszerzése szinte ellenállhatatlan vonzerővel csábította a szerzésvágytól megszállott kincsvadászokat. A bányászkodás több erőfeszítést, vesződséget követelt és több reményt nyújtott, mint amennyi nyereséget eredményezett, ezért nem is válhatott széles körben elterjedtté. A Magas-Tátra... Bővebben →
Bevezető: a nemzeti kisebbségek meghatározása és politikai képviseletük fontossága A nemzeti kisebbségek témaköre, jogainak védelme a közép- és kelet-európai államokban rendkívül vitatott kérdéskörnek számít. Mivel a kisebbség, így ezen belül a nemzeti kisebbség meghatározására sem került sor a nemzetközi színtéren,[1] így a jelenlegi tanulmány szempontjából saját, illetve egyes szakértők által alkalmazott meghatározáshoz fordulunk. Nemzeti kisebbség kifejezés alatt azokat a csoportokat értjük, melyek egy bizonyos fogadó államban élnek, ezzel egy időben azonban nemzetiségi, etnikai és történelmi alapon egy másik, általában szomszédos anyaállamhoz[2] kötődnek, széleskörű kapcsolatokat tartva fenn az említett országgal. Következésképpen a nemzeti kisebbségek, valamint a bevándorlók (az „új” kisebbségek) helyzete és jogvédelme között különbséget kell tenni, e két kategória szétválasztására van szükség, ami azonban a legtöbb esetben nemzetközi és európai szinten nem történik meg. A nemzeti vagy hagyományos kisebbségek többnyire történelmi okok miatt, például az államhatárok változása folytán, vagy önkéntes tömeges elvándorlás, illetve szervezett áttelepítési folyamat részeseként kerültek kisebbségi helyzetbe egy adott államban. Az is elmondható, hogy az említett csoportok kettős identitással rendelkeznek: kultúrájuk, nyelvük, hagyományaik, történelmük elkülönül azon államok többségétől, ahol jelenleg élnek, azonban bizonyos fokig be is olvadtak, integrálodnak az adott társadalomba. Kymlicka szerint a nemzeti kisebbség olyan történelmi közösség, mely többé-kevésbé szervezett formában, egy bizonyos területen... Bővebben →
Csaknem közhely, s szinte minden érintett rendezvény vagy kiadvány esetében emlékeztethetjük magunkat, hogy a vajdasági magyar társadalomtudomány meglehetősen gyenge lábakon áll, amennyiben az intézményes hátterét és erőforrásait tekintjük. Azok a kutatók, akik részben vagy egészben itt végzik a munkájukat, sok esetben ideiglenes projektek keretében társulnak egy időre. Az utóbbi időben erre volt jó példa az a kutatócsoport, amely 2017-ben a vajdasági magyarok kilencvenes évekbeli történetének különféle aspektusait vizsgálta.* A folytatásra 2018. december 8-án, a temerini Ifjúsági Otthonban került sor a Regionális Tudományos Központ (amely a belgrádi Filozófiai és Társadalomelméleti Intézet része) és az újvidéki Multikulturális Központ szervezésében a Magyar Tudományos Akadémia Domus Alapítvány támogatásával. Ahogyan a konferencia felvezetőjében Losoncz Márk filozófus, az egyik szervező és a projekt társkoordinátora megjegyezte, a 2017-es vállalkozás után világossá vált, hogy érdemes lenne visszanyúlni a téma (közvetlen) gyökeréig, így került az egy évvel korábbihoz képest némileg megváltozott összetételű csoport érdeklődésének homlokterébe a titói Jugoszlávia négy és fél évtizedes korszaka. Rácz Krisztina kulturális antropológus és a másik szervező/koordinátor ezzel összhangban azt hangsúlyozta ki, hogy az adott időkeret meglehetősen „közeli”, ugyanis töretlenül része a jelenkori szerbiai közbeszédnek, s ez még akkor is így van, ha tudatosítjuk a diskurzusokban megjelenő ambivalens megítélését (pl. egyes csoportoknál erőteljesen jelen... Bővebben →
Az európai zsidók megsegítését célzó svéd igyekezetek kutatása Leszögezhetjük, hogy a holokausztkutatás történetében hiányzik a szlovákiai zsidók megsegítését célzó svéd igyekezetek kutatása. Ennek egyik oka a Raul Hilberg által végzett kutatások (Hilberg 1994) máig nagyon tiszteletben tartott narratívája és módja – mely lépésről lépésre követi figyelemmel a zsidókon elkövetett erőszak eszkalálódását, a „zsidó” fogalmának definiálásától az üldöztetés legkülönfélébb módjain át a tömeges gyilkosságokig –, amely a mentőakciókat a kutatás perifériájára szorította. Ennek ellenére az európai zsidók megsegítését célzó svéd igyekezetek többsége (svéd mentőakciók Norvégiában, Dániában és Magyarországon) rekonstruálódott. A Svédországgal és a mentőakcióival foglalkozó első tudományos munka már a 20. század 80-as éveinek elején megjelent. Ezzel párhuzamosan 1981-ben megalakult a Raoul Wallenberg Egyesület (l. pl. Anger 1985; Berger 2004; Lajos 2007; Lévai 1988; Villius 1966). A 90-es években megnyílt az egykori keleti blokk több levéltára, ami lehetővé tette a holokauszt s főszereplőinek elmélyültebb kutatását, köztük természetesen a megmentőkét is (l. Carlbäck-Isotalo 1992). Konkrét munkákat említve Richard Breitman a Svédországban zajlott amerikai mentőakciókkal, ezek eredményességével és ezt követően Svédország azon igyekezetével foglalkozott, hogy az európai zsidóknak menedéket nyújtson (Breitman 1993). Steven Koblik alapműve részletes betekintést nyújt az európai zsidóságnak nyújtott segélykísérletek egyes fázisaiba (Koblik 1989). Simo Muir legújabb kutatása kimutatja... Bővebben →
A nemzetközi támogatással megalakult Národný Výbor (Nemzeti Tanács) Prágában 1918. október 28-án megszüntette az Osztrák–Magyar Monarchia fennhatóságát Csehország részei felett, és átvette a kormányzást. Ugyanitt 1918. november 14-én összeült a Nemzetgyűlés és proklamálta a Csehszlovák Köztársaságot. A megalakult új államot rövidesen a győztes hatalmak sorban elismerték. A Felvidék sorsa megpecsételődött. Bár elméletben 1918 őszén, a gyakorlatban csak következő év januárjában történt meg Gömör megszállása az olaszországi csehszlovák légiók által. Kramář miniszterelnök tollából már 1918. december 10-én életbe lépett a Szlovenszkó területére érvényes új rendelkezés, amely szabályozta a terület nyelvhasználatát, közigazgatását, állami vagyonának tulajdonviszonyait, adóit, köztisztviselőinek további sorsát.[1] Rimaszombat város képviselő-testülete december 28-i ülésén tüntetésképp csatlakozott a Magyarország Területi Épségének Védelmi Ligájához, mintegy kifejezve ellenállását a kialakult helyzettel szemben.[2] A vármegye megtörve bár, de készült az impériumváltásra, ezt bizonyítja az alispán azon év eleji sürgönye, melyben „a várható cseh megszállásra való tekintettel” az országos és havi vásárokat január derekáig betiltatta.[3] Rimaszombat megyeszékhelyre 1919. január 12-én vonult be Tiszolc irányából a Rossi tábornok parancsnoksága alatt lévő hadosztály 32. ezredének 1. zászlóalja,[4] melynek kíséretében Samuel Daxner[5] a szlovenszkói kormány megbízásából kinevezett ispán átvette hivatalát.[6] A vármegyeházán uralkodó magyaros légkört és a városi önkormányzat ellenséges hozzáállását tapasztalva azonban hamarosan visszatért Tiszolcra, a megye... Bővebben →
Fórum Társadalomtudományi Szemle negyedévenként megjelenő tudományos folyóirat XXI. évfolyam Főszerkesztő Csanda Gábor A szerkesztőbizottság elnöke Öllös László Szerkesztőbizottság Biró A. Zoltán (Románia), Fedinec Csilla (Magyarország), Holger Fischer (Németország), Gyurgyík László (Szlovákia), Hunčík Péter (Szlovákia), Petteri Laihonen (Finnország), Lampl Zsuzsanna (Szlovákia), Lanstyák István (Szlovákia), Lengyel Zsolt (Németország), Liszka József (Szlovákia), Mészáros András (Szlovákia), Roncz Melinda (Szlovákia), Simon Attila (Szlovákia), Szarka László (Magyarország), Andrej Tóth (Csehország), Végh László (Szlovákia) Tanulmányok LAMPL ZSUZSANNA: A 2018-as szlovákiai magyar identitáskutatás elsődleges eredményei MURÁNYI VERONIKA: Újraírt tér-képek 1. A bősi vízerőmű és az „Új-Duna” a helyiek szemszögéből L. JUHÁSZ ILONA: Szent Cirill és Metód szobra Komáromban EDUARD NIŽŇANSKÝ–DENISA NEŠŤÁKOVÁ: Az antiszemitizmus politikája Szlovákiában és a Svéd Királyság intervenciói 1942–1944/45 között a szlovákiai zsidók érdekében JAKAB JUDIT: Roma oktatási helyzetkép egy vidéki térségben TÓTH MIHÁLY: Nyelvkérdés Ukrajnában: jogi vagy politikai kategória? Közlemények KUBASSEK JÁNOS: A Magas-Tátra jeles természetvizsgálói Konferencia VATAŠČIN PÉTER: A vajdasági magyarok eszme- és politikatörténete (1945–1989) Könyvek Simon Attila (szerk.): Csak álltunk és sírtunk. Az első bécsi döntés napjai a kortársak szemével (Godzsák Attila) Misad Katalin–Csehy Zoltán (szerk.): Nova Posoniensia VIII. A pozsonyi magyar tanszék évkönyve (Mészáros Veronika) Soros Tivadar: Túlélni. Álarcban. Nácivilág Magyarországon, Szibériai Robinsonok (Polgár Anikó) Király István: Napló 1956–1989 (Csehy Zoltán)... Bővebben →
Fórum Társadalomtudományi Szemle negyedévenként megjelenő tudományos folyóirat X. évfolyam Főszerkesztő Csanda Gábor A szerkesztőbizottság elnöke Öllös László Szerkesztőbizottság Biró A. Zoltán (Románia), Fedinec Csilla (Magyarország), Holger Fischer (Németország), Gyurgyík László (Szlovákia), Hunčík Péter (Szlovákia), Petteri Laihonen (Finnország), Lampl Zsuzsanna (Szlovákia), Lanstyák István (Szlovákia), Lengyel Zsolt (Németország), Liszka József (Szlovákia), Mészáros András (Szlovákia), Roncz Melinda (Szlovákia), Simon Attila (Szlovákia), Szarka László (Magyarország), Andrej Tóth (Csehország), Végh László (Szlovákia) Tartalom: Tanulmányok VARGA CSILLA: A Magyar–Szlovák Kisebbségi Vegyes Bizottság múltja, jelene és elért eredményei GYARMATI ENIKŐ: „Közepességgel ifjakat nem lehet vonzani”. Pfeiffer Miklós pápai prelátus és kassai nagyprépost életútjáról (1887–1979) KERÉNYI ÉVA: Gömör az 1919-es államfordulatok tükrében MURÁNYI VERONIKA: Újraírt tér-képek 2. A bősi vízerőmű és az „Új-Duna” a helyiek szemszögéből Közlemények MÁRKUS ÉVA – M. PINTÉR TIBOR: Kezdetben vala… Szepeskáptalan. Az első német nemzetiségi tanítóképző intézet a történelmi Magyarország területén Agora GYUROVSZKY LÁSZLÓ: Hogyan tovább? A szlovákiai magyar pártok választási eredményeinek elemzése, 1990–2016 GÁL ZSOLT: Megjegyzések Gyurovszky László elemzéséhez HARRACH GÁBOR: Még egyszer a szlovákiai magyar választásstatisztikákról Oral history ÖRDÖG ISTVÁN: Életben maradtam… (Kőrös Zoltán) Könyvek H. Nagy Péter: Médiaterek Lady Gaga korában. Kalandozások a popkultúra területén (Baka L. Patrik) Csernicskó István: Fények és árnyak. Kárpátalja nyelvi tájképéből (Gazdag Vilmos) Petrogalli... Bővebben →
Budapest, Magvető, 2018, 1053 p. + képmelléklet. /Tények és Tanúk/ A napló mindig is alapvető dokumentumnak számított: egyrészt retrospektív „történelem”, másrészt történeti lélektan, az objektív és a szubjektív, az érdekes és az érdektelen keveréke, az önelemző és/vagy a teátrális pozicionálás speciális dinamikájának műfaja. Vannak persze önigazoló pátosznaplók és nem egy műhelynapló is akad, hazugságnaplók is íródtak bőséggel, nemegyszer ráadásul az önbecsapás hiú dokumentumaivá terebélyesedtek. Király István naplóját nehéz pár szóval jellemezni: Király egyike volt a kommunista kultúrpolitika tekintélyeinek, a korabeli tekintet sokszor úgy siklott el mellette, mint Lenin vagy Marx számtalan szobra mellett, ott volt, mert ott kellett lennie, ő képviseli a „magabiztos” ideológiát. Csakhogy Király cseppet sem volt magabiztos, amikor magába nézett: „hányingerem van önmagamtól” – írja pl. egy helyütt. Szélsőséges értelemben azért a naplóban sem tárul elénk egy másik Király István: olyan marad, amilyennek alapvetően képzelni lehet. Befolyásos és mániákusan „szovjet” irodalomtörténész, lapszerkesztő, országgyűlési képviselő, a rendszer keményvonalas elkötelezettje, aki részint az individualista európai kultúra, a nyugatmajmolás, a nacionalizmus ellensége, részint a szovjet típusú szocializmus utolsó leheletig, szinte az önparódiáig kitartó híve, a szegények, a proletárok érdekképviseleteként elgondolt elnyomó rendszer purifikátora. Király egyszerre épít az illúziókra és egyszerre tűnhet illúziótlannak is: a kis népek sorsát a nagyok... Bővebben →
Összegyűjtött írások. Budapest, Jaffa, 2018, 320 p. „Lásd, kisfiam, ezt mind neked adom most…” – kezdődik Kosztolányinak a fiához írt egyik verse, azért egyik, mert több is van neki A bús férfi panaszai (1924) c. kötetében, köztük az a hosszúvers is, mely fia torokgyíkbetegségét beszéli el, pontosabban a szülők fiuk feletti aggodalmát. Az 1915-ben született Ádámról van szó, egyetlen gyermekükről, akit a legjelesebb szerző a leveleiben is gyakran említ (valamint az Édes Anna zárlatában mindhármójukat), nála talán csak Ádám anyja, a többkötetes, kiváló Harmos Ilona foglalkozik vele többet, ami talán kézenfekvő, hiszen Kosztolányi halála után anya és fia kettesben maradtak. Bíró-Balogh Tamás révén (összeállításában, előszavával, jegyzeteivel) most egy kötetben kapjuk meg Kosztolányi Ádám írásainak keresztmetszetét, sok apró érdekességgel, eddig nem publikált szövegeivel, versfordításaival, lektori jelentéseivel, tanulmányaival, naplójával stb. [Jó és mindenre kiterjedő előszavában, bevezető tanulmányában Bíró-Balogh Kosztolányi Ádám c. 1915-ös szonettjét nevezi meg mint az első olyan verset, melyet fiáról ír, de ez nyilvánvaló félreolvasás, Kosztolányi verse expressis verbis az ősapa Ádámról szól.] Kosztolányi Ádám nagyon hamar, még ifjúként lelki beteg lett, apja szerint skizofréniás volt, otthon s külföldön is kezelték, változó sikerrel. „Fiam jól van” – tudósítja Kosztolányi legjobb barátját, Füst Milánt 1928 májusában, de júniusban már ezt... Bővebben →
