Magyarországon – és bizonyára Szlovákiában is – 2010-ben ünnepelték a Pázmány Péter nagyszombati katolikus (jezsuita) egyetem alapításának 375. évfordulóját. A megemlékezésekben kevés szó esett a Budára, majd Pestre áttelepült Egyetem bölcsészettudományi karának első dékánjáról, Makó Pálról. Energikus szervezőtehetsége és tanári kiválósága mellett mindenekelőtt újszerű, hasznos egyetemi tankönyvei miatt méltán érdemelte ki ezt a megtisztelő állást. – Valójában matematikai analíziskönyvével1 megelőzte korát, a Monarchián túl Közép-Európát is, és még inkább az akkori Monarchia matematikai szintjét. A halála óta eltelt több mint 300 esztendő alatt nemcsak a Bolyaiak születtek meg, hanem a 20. század újabb lendülete, főképp a fizika forradalma magyar matematikusokat is a nemzetközi élvonalba emelt: Riesz Frigyes, Neumann János, Erdős Pál, Fehér Lipót vagy Szőkefalvy Nagy Béla és a többiek bekerültek ebbe a megtisztelő sorba. Makó még nem is álmodhatta, hogy a 20. század 40-es–50-es éveiben a budapesti egyetem természettudományi karán külön analízistanszék is létesül majd, arról sem, hogy kedvenc tudományterülete már a gyakorlógimnáziumok tan Bővebben →
A történelemtankönyvekben a Thököly-felkelésre vonatkozó tananyagot vettem alapul és azt vizsgáltam, hogy milyen sajátságok jellemzőek az adott nyelv tankönyveire a forráshasználatban, a nem szöveges elemek és a történelmi tények válogatásában és tankönyvbeli szerepeltetésében. Az általánosságokat és egyediségeket táblázatos formában is megjelenítettem mind a magyar, mind a szlovák tankönyvek esetében összefoglaló ismertetéssel, és végül egy összehasonlítást is készítettem a magyar és szlovák tankönyvek különbségeiről. Az összehasonlító elemzésben hasonlóságokat és különbségeket kerestem magyar és szlovák tankönyvekben, hogy milyen eltérések figyelhetők meg a Thököly-felkelés megjelenítésében, a témához való hozzáállásában, megközelítésében. Különösen érdekesnek tekinthető a téma abból a szempontból, hogy Thököly Imre Felső-magyarországi Fejedelemsége nagyrészt a mai Szlovákia területén jött létre. Ez külön felveti a kérdést, hogy a szlovák tankönyvírás miként próbálja történelmébe beemelni ezt a kifejezetten saját országa területén megjelenő, rövid életű államot. A Thököly-felkelés megjelenése a magyar tankönyvekben A magyar tankönyvekben nyolc jellegzetes témaelem figyelhető meg, melyek a következők: Thökölyre vonatkozó életrajz, házassága Zrínyi Ilonával és ennek értelmezése, hosszabb-rövidebb katonai ismertetések, a két megszerzett fejedelemség (Felső-magyarországi Fejedelemség, Erdélyi Fejedelemség), az ország négy részre szakadásának tényközlése s a két kevésbé előforduló Thököly-utóéletre vonatkozó említés: a váradi elfogatás és Munkács ostroma. A táblázat alapján is megállapítható, hogy ahány tankönyv, annyiféle szempont jelenik... Bővebben →
Bevezető A nyelvjáráskutatók számára ismerős település Nagyhind, mely a szakirodalomba nyelvjárásszigetként került be közismert fonetikai jellemzőjével, az ö, ő, ü, ű labiopalatális magánhangzók hiányával (vö. Imre 1971, 369). Az újabb dialektológiai rendszerezések szerint azonban Nagyhinden ez a fonémahiány mára lényegében eltűnt, csak a nyomai lelhetők fel (Kiss 2001, 330). Kutatásomat mindenekelőtt az ösztönözte, hogy kiderítsem, miként jelentkeznek, és milyen jellegűek a labiális fonémahiány nyomai Nagyhind mai nyelvhasználatában. Nagyhind mint Nyitra-vidéki település mára már nyelvszigethelyzetbe került, ezzel tanulmányozása még több tanulsággal szolgálhat, mint a belső nyelvjárásszigeteké. Az összefüggő magyar nyelvterülettől való elszakadás fáziseltolódást, fáziskésést1 eredményezhet, és elősegítheti a fent említett nagyhindi sajátosságok jobb megőrzését. A vizsgálat objektív előzménye, hogy az említett település A magyar nyelvjárások atlaszának (MNyA.) kutatópontja volt, és – mint már sok jeles kutatónk hangsúlyozta – az ilyen települések nyelvhasználatából való értékes adatok változásvizsgálata a magyar dialektológia sürgető feladatai közé tartozik (vö. Kiss 1998, 929–935). A nagyhindi nyelvjárás szakirodalma A nyelvjárási bibliográfiák szerint a legrégibb nyelvészeti adatok a nagyhindi nyelvjárásról 1947-ből valók (Benkő–Lőrincze 1951). A nyelvatlasz próbagyűjtéseit összegző kötet (Bárczi 1947) húsz térképlapján2 lévő valamennyi lexémában a köznyelvi labiális ö, ő, ü, ű helyén illabiális párjaik, az ë, é, i, í, szerepelnek. Ezek a szavak a következők: ërëgmama... Bővebben →
Dolgozatomban a 2003-ban végzett kutatásomról (a vizsgálatról részletesebben lásd Rabec 2003) szeretnék beszámolni, amelyet Pozsonyban tanuló nyelwesztő egyetemistákkal készítettem. A szlovákiai magyarok mint kétnyelvű beszélők nyelvhasználatának gazdag szakirodalma van (lásd pl. Bergendiné 1998; Lanstyák 1998; 2000a; 2002a; Misád 1998; Németh 2001; Sándor Anna 1998; Vancóné 1998 stb.), ám ezek az írások a magyar-szlovák viszonylatban bekövetkező nyelvvesztéssel nem foglalkoznak. Sándor Anna (1998) ugyan folytatott kutatásokat Kolonban a nyelvcserét illetően, de a jelenséget ő is csak közösségi szinten vizsgálta. Munkámban kilenc nyelwesztéses pozsonyi egyetemista magyar nyelvi visszaszorulását vizsgáltam, abból a célból, hogy feltárjam azokat a jelenségeket, amelyek nyelvhasználatukban nyelvvesztésre utalnak. Az adatközlők kiválasztásánál arra törekedtem, hogy makroszinten egyfajta virtuális csoportot alkossanak (természetesen nem a szó szociológiai értelmében). Ezért mindegyikük megfelel a következő kritériumoknak: – mindegyikük pozsonyi egyetemista – tanulmányaikat kizárólag szlovák nyelven végzik – saját és környezetük bevallása szerint jobban beszélnek szlovákul, mint magyarul – a magyar nyelvet nem intézményes keretek között sajátították el – a magyar nyelvet első nyelvként sajátították el vagy párhuzamosan a szlovákkal – ugyanahhoz a generációhoz tartoznak (1979 és 1983 között születtek) Adatközlőim esetében megvizsgáltam, hogy: – a nyelwesztő beszélők magyar beszédmegnyilvánulásaikban miben térnek el az írott nyelv grammatikájától1 – nyelvhasználatuk során milyen kommunikatív... Bővebben →
A késmárki líceum megújított oktatása és a pozsonyi líceum virágkora volt az az idő, amikor a két Genersich-testvér – egymást váltva – állt a késmárki iskola szolgálatában és egyszersmind megkezdte írói tevékenységét. Alig pár év különbséggel tanulnak Jénában, talán legnagyobb hatású alma materukban, és hazatérve Podkoniczky Ádámmal az intézmény máig leghíresebb tanárai közé emelkednek. Míg Christian Genersich (1759–1825) a filozófiában és a természettudományban, Johann Genersich vagy Genersich János (1761–1823) a történelem, a teológia és a pedagógia terén írta be nevét a magyar művelődéstörténetbe. Genersich János tankönyvként használt olvasókönyveiben a kortárs német felvilágosodás széles palettájáról a legkiválóbbakat – Lessingtől Herderig – találták a diákok szemléletes bemutatásban. Nem írta ugyan le, de zsinórmértékül használta a tudományosság igényét, és a leszűkített értelmű „iskolai filozófiá”-n való túllépés nemes törekvését vallotta. A filozófiaoktatás célját nem a „dogmatikus rendszerek” elsajátításában, hanem az önálló gondolkodás kialakításában látta, amennyiben – mint hirdette – a filozófia „műveli az észt és képezi a szívet”(Szelényi 1914). Nehéz házitanítóskodása után végre elkezdődő késmárki tanári pályája úgy indul, hogy a filozófia is egyik szakterületévé fog válni. Korrekt kompendiumai, igényesnek, tartalmasnak mondható líceumi előadásai ezt sejtetik. Ez az irány azonban lényegében nem folytatódik. Genersich a történelem és a pedagógia felé fordul, ezeken a... Bővebben →
Viselkedési kultúrák, társadalmi szerepek, létmódok és rejtett folyamatok hétköznapi vagy magánérdekű tereiben, a kultúraközi viselkedésben és megértésben rejlő tartalékok, belátási perspektívák egyaránt arra figyelmeztetnek, ami a társadalmakról való tudás értelmének és felelősségének határai, kulturális kölcsönhatásai szempontjából fontos. E határok (és mozgásuk, no meg a köztük és fölöttük nekilóduló társadalmi csoporttörekvések) megannyi körei át- meg áthatják egymást, osztódnak és összeolvadnak, „olvasatokká” és értelmezési gyakorlatokká válnak a társas tudásban. Abban is, amely szűkíti a jelentéstereket, s olykor abban még inkább, melynek szélesre fókuszált nagylátószögében rangot, esélyt, érvényt kap a belátások sokfélesége, de akár a kisszerű tévedések is. Az alábbi ismertetők mintegy rímelnek is egymásra legalább annyiban, hogy a társadalomtudományok arculatváltozását nemcsak leképezik, konstatálják, hanem maguk is formálják. Felelősen, izgalmasan, olykor lemondóan drámaian. Ahogyan a kultúrák szokták a társadalmi viselkedésmódokat megőrizni… Hitvilágok, társadalmi remények, jólét-képzetek, romlások és rontások kavarognak az ígérethazák és óhajföldek horizontján, ahol kisebb sétára indulunk alább… Vágyak, félszek, remények Székelyföldi falvakban, évtizedek óta folyó kutatásokban és megfigyelési gyakorlatban fölfedett másságok, hitvilágban és mágikus vonzásokban kitermelődött vágykiteljesítésben, rituális kalandokban beavatott szerzői élmények összegződnek Gagyi József kötetében.1 A szerző a mai vallási mozgalmak, millenarista tünemények, próféták, csodák, átmeneti rítusok és másságfelfogások roppant gazdag világába kalauzol, azaz olyan kultuszokba és vágyvilágokba,... Bővebben →
Több korábbi munkájában a szociológus/társadalom-morfológus Pászka Imre a romániai, a történeti és területi társas világok struktúráival, az elitek önképével és társadalmi beágyazottságával[1] foglalkozó kutatóként szerzett tekintélyes elismerést, majd az eszmetörténet és a tudásszociológia térfelén keresett a struktúrák történetiségére, a létrejövő kapcsolat- és tudásszerkezetek összefüggéseinek folyamatszerűségét megvilágító összképeket, kultúratörténeti és tudásszociológiai áttekintési lehetőségeket.[2] A tudástörténet Pászka strukturális szempontrendszerében magába foglalja a hermeneutikai, s másik oldalán a holisztikus kiterjesztéseket. E dimenziók nála nincsenek ellentétben a tudásszociológia eljárásmódjával, hisz minden, ami nem csupán az eszmék és a gondolatok történelmi metamorfózisainak szolgál alapjául, egyúttal a megismerés és a tapasztalati tudás valamely változatát is magában foglalja a történelemben kibomló társadalomszervező megoldások közül, sőt a mögöttük lévő intézményes hátteret, a komplex alkalmazkodás rendszerének vagy a kollektív tanulásnak összefüggéseit is rejti. Ezeken kívül Pászka érdeklődése is arra irányul, hogy továbbgondolja az intézmények evolúciós jellegére, az útfüggés problematikájára, egy egyéni akaratok határait jelző társas jelentésstruktúrák dilemmáit is. Ezek tétje és bonyolultsága ugyanis az eszmék státusának meghatározása felől is belátható, miként a társas tüneményeket körülvevő társadalmi dinamika viszonylatrendszere, sőt a tudásközvetített társadalmi gyakorlatok megannyi verziója is, tudás és egzisztencia relációi, „az ember alapvető, természetéből fakadó lényege” (2006, 7. p.). A tudástörténettel összefüggésben már előző markáns művében, akadémiai doktori... Bővebben →
A pozsonyi Comenius Egyetem mellett működő Szenczi Molnár Albert Alapítvány október 7-én és 8-án tudományos konferenciát rendezett Tanulmányok költőportrékhoz címmel Tőzsér Árpád nyolcvanadik születésnapja alkalmából. A plenáris előadást Reményi József Tamás tartotta Tőzsér Árpád exterritóriuma címmel. A címet Végel Lászlótól kölcsönözte annak az értelmiségi magatartásnak a jellemzésére, mely mind lélektanilag, mind irodalomszociológiailag tapintatosan jelöli ki e szerzők helyét a kisebbségi léttörténelemben: „Mindketten korán elhatárolták magukat a kisebbségvédelem szokásos formáitól, ugyanakkor kötődésüket a szülőföldhöz nem a tájkultusz jegyében őrzik. Makacs otthonmaradók, akik az úgynevezett anyaországban idegesítő Bővebben →
Luther Márton egyházújító fellépésének ötszázadik évfordulóján[1] érdemes elgondolkodni a kérdésen: sikeres volt-e a reformáció, s mennyire tudta átformálni felismerései alapján a kereszténységet. Ez az újító szándék s a vele szemben fellángoló harag korántsem volt újdonság az egyház életében. Kis túlzással azt is lehet mondani, az egyház élete folyamatos harc volt reformátorok és eretnekek küzdelmében, s időnként csak a történelem tudta megállapítani, ki kicsoda is volt valójában. A reformáció mint olyan, nem árt megismételni a közhelyet, nem valami új bevezetésére törekedett, hanem az eredeti szándékok helyreállításáért küzdött. Ilyen értelemben Jézus maga is reformátor volt, de a korabeli vallásos elit szemében mégis újító eretneknek számított. Szándéka népének és egyházának megújítása, az eredeti célok elérése, vagyis az Istennel és egymással való élő szövetség megújítása volt. Hívőszemmel nézve persze nincs olyan cél, amit el ne ért volna, de a külső megfigyelő számára küzdelme kudarccal végződött, s eredménye, a későbbi nyugati civilizáció tökéletes átformálódása és felvirágzása a történelem egyik legkülönösebb kisiklásának is tűnhet. A zsidóság Jézus után hetven évvel szétszóratott, államisága, autonómiája megszűnt, s az álom, hogy egy messiás királlyal az élén az egész teremtett világ felett uralkodjék örök békességben, szertefoszlott. Helyette a Római Birodalom ezerszínű vallási palettájából kiszakadó emberek sokasága létrehozta a keresztény... Bővebben →
A kétnyelvűség – azaz a többségi, szlovák nyelv mellett a magyar nyelv következetes használata – felkapott témának számít a szlovákiai magyar közösség körében. Az utóbbi években mind a hivatali, törvények által biztosított nyelvhasználati témák előtérbe kerültek a médiában és a közbeszédben, mind pedig a korlátozottan szabályozott területeken létező nyelvi szokásokról sok szó esik. Bővebben →
