Rovatok

Szemle

Tőzsér Árpád (ex)territóriuma

A pozsonyi Comenius Egyetem mellett működő Szenczi Molnár Albert Alapítvány október 7-én és 8-án tudományos konferenciát rendezett Tanulmányok költőportrékhoz címmel Tőzsér Árpád nyolcvanadik születésnapja alkalmából. A plenáris előadást Reményi József Tamás tartotta Tőzsér Árpád exterritóriuma címmel. A címet Végel Lászlótól kölcsönözte annak az értelmiségi magatartásnak a jellemzésére, mely mind lélektanilag, mind irodalomszociológiailag tapintatosan jelöli ki e szerzők helyét a kisebbségi léttörténelemben: „Mindketten korán elhatárolták magukat a kisebbségvédelem szokásos formáitól, ugyanakkor kötődésüket a szülőföldhöz nem a tájkultusz jegyében őrzik. Makacs otthonmaradók, akik az úgynevezett anyaországban idegesítő

Misad Katalin–Csehy Zoltán (szerk.): Nova Posoniensia V

2011-ben azzal a szándékkal köszöntötte olvasóit a Nova Posoniensia, hogy az évkönyv, rendszeres megjelentetésével, folyamatosan tájékoztat majd a tanszéken zajló munkáról és az oktatóit érintő nemzetközi projektekről. A 2015-ös évkönyv mint sorrendben az ötödik, így természetszerűen beváltott ígéretként fogható föl, ugyanakkor visszamenőlegesen is igaz a fülszövegnek az a kitétele, mely szerint az évkönyv a magyar tanszék legjobb eredményeit dokumentálja. A kötet ezúttal is két fő fejezetre osztott: az elsőben a nyelv-, a másodikban az irodalomtudomány kapott helyet.