60 éve, 1957-ben születtél Pozsonyban, de egész életedet a Csallóközben töltötted. A korosztályodban, főleg vidéken, még sok volt az első generációs értelmiségi. A te családi háttered azonban eltért ettől. Így van. Én második generációs értelmiségi vagyok, vagy néha úgy is szoktam mondani, hogy két és feledik generációs. Ugyanis az apai nagyapám Pápára járt a református gimnáziumba – abban az időben az érettségi már „párbajképessé” tette az embert, az volt a belépő a középosztályba, csak hát a világháború megakasztotta őt, ott kellett hagynia az iskolát. A nagyanyám még a leveleit is megmutatta nekem, olyanok voltak, mint Nyilas Misi levelei annak idején, nagyon nagy élmény volt olvasni. Tele voltak helyesírási hibával, és javarészt ennivalót kért. Valóban nagyon hasonlítottak Nyilas Misi leveleire. Tehát nem véletlenül került az én édesapám egyetemre. Ez azért volt lehetséges, mert a nagyapám már értette a tanulás fontosságát. Gyerekkoromban azt láttam, hogy rendszeresen olvas, szépirodalmat, de mezőgazdasági szakirodalmat is, ami az akkori paraszti világban egészen egyedülálló volt. Ha csak tehette, rádiót hallgatott, tehát nagyon tájékozott ember volt, aki a nagyobbik fiát tovább taníttatta, mert látta, hogy van benne adottság, tehetség. A nagyapám egy életen keresztül nem bírta elviselni azt, hogy elvették mindenét az államosítás idején, éppen amikor felemelkedett... Bővebben →
Ez a beszélgetés születésnapi jubileumod alkalmából készül. A kerek hatvan közeledtével érzel-e magadban vagy magad körül valamilyen változást? Az a helyzet, hogy sosem tulajdonítottam jelentőséget a „kerek” születésnapoknak, így most sem foglalkoztam vele, pontosabban: foglalkoznék vele. De nem te vagy az első, aki – sokszor részvétteljes pillantásokkal kísérve – hasonlóakat kérdez. Ha akarom, ha nem, foglalkoznom kell hát vele, miközben továbbra is meggyőződésem, hogy ki-ki annyi éves, amennyinek éppen érzi magát. Jómagam éreztem már öregebbnek is magam (negyven körül, egy kiélezett és nehéz élethelyzetben), mint most, illetve hát az éppen most kínzó porckorongsérvem, ha elmúlik, fogom még magam a mostani kedélyállapotomnál fiatalabbnak is érezni. Legalábbis remélem. Utóbbi, a porckorongsérv viszont nem életkorjelző, hiszen első alkalommal harmincöt éves koromban jelentkezett. Aztán azóta vissza-visszatérő vendég. No, de egy kicsit komolyabbra fordítva a választ, az ember, ugye, úgy gondolná, hogy ahogy kifelé megy az életből (hát ez is: születésünk pillanatától kifelé megyünk…), szóval az emberélet útjának felét elhagyva, egyre többet elvégzett, teljesített, tehát a reá váró feladatok száma is csökken. Nos, ehhez képest épp fordítva van, évről évre (minden fogadkozás ellenére) egyre több az elvégzendő munka, a teljesítendő feladat. Ha ez törvényszerű, márpedig mások elbeszélései alapján is úgy tűnik, hogy valóban, akkor... Bővebben →
