Pozsony az 1720. évi hivatalos összeírásban már német dominanciájú település, sezt követően a német fölény állandósult a háromnyelvű, háromkultúrájú városban.1918-ig alig változott a német, a magyar és a szlovák nemzetiségű lakosok aránya,s összhangban volt az összlakosság számbeli növekedésével. A német fölény a magyarok politikai, gazdasági és kulturális jelentőségének megerősödése ellenére az1867-es osztrák-magyar kiegyezést követően is fennmaradt. A szlovákok és csehek (1918-at követően a csehszlovákok) politikai, majd gazdasági és kulturális jelenléte a Csehszlovák Köztársaság 1918-as megalakulásátkövetően megerősödött, s a szláv nemzetiségek száma gyorsan növekedett. Mígszámuk 1919-ben 10%-kal haladta meg például a pozsonyi magyarokét, 1930-banmár meghaladta a németek és a magyarok együttes létszámát. 1940-ben a városszláv lakossága (szlovákok, csehek, oroszok-ukránok) képezte az összlakosság55,85%-át, miközben a németeké és a magyaroké együtt 33,62% volt (Dr. Savojsky1943, 111-115; Dr. Steinacker 1940, 31-32).1 Ezt a nemzetiségi megoszlást 1944 nyarától tovább módosította a németek egyrészének távozása. „Menekülés”-üket bizonyos keretek között hajókkal, vasúti szerelvényekkel hivatalosan is segítették, de különös gonddal készítették elő s valósították meg a fiatalok, pl. a német gimnazista fiúk családtagjaik nélküli kiszállítását(Metál é. n.).2 A pozsonyi magyarok zöme nem mozdult. Úgy érezték, nincs miért elhagyniuk azotthonukat. A szlovák állam évei alatt nem csatlakoztak a fasiszta gárdista irányzathoz, nem vétettek az emberiség ellen. Bíztak az... Bővebben →
A mai Szlovákiához tartozó nógrádi régió 1918 előtt a történelmi Magyarország szerves része volt, és a történelmi Nógrád vármegye északi részét képezte. Gazdasági, politikai és kulturális fejlődését - a helyi adottságok figyelembevételével - Magyarország, ill. az Osztrák-Magyar Monarchia törvényhozása, a nemzetközi gazdasági életbe való beilleszkedése befolyásolta. Magyarország 1848-1919 között iparosodó agrárország volt, s mivel a lakosság jelentős többsége a mezőgazdaságból élt, a termelés korszerűsítése, a termelés növekedése érdekében a magyar kormány jelentős anyagi támogatásokkal segítette a fejlődését. Bővebben →
A belso telepítés a köztársasági elnök 27/1945. számú dekrétuma szerint olyan, az egész államot érinto, a nemzetállam megteremtését szolgáló folyamat, amely visz-szahelyezi a szláv elemet a tole közel ezer esztendeje “elvett területekre”. Bővebben →
Az alábbi tanulmány Klebelsberg Kunó munkásságának egyetlen szeletével, az általa alapított külföldi kultúrintézetekkel foglalkozik, anélkül az igény nélkül, hogy a Collegiumok alapításának és működésének komplex összefüggéseit föltárná. Egész pontosan azokat a Klebelsberg-dokumentumokat (leveleket, fogalmazványokat) tekinti át, amelyek az Országos Széchényi Könyvtárban gondozott Klebelsberg-féle hagyatékban a külföldi kultúrintézetekkel kapcsolatban találhatók.1 Klebelsberg Kunó gróf (1875. november 13., Magyarpécska – 1932. október 11., Budapest) a két világháború közti magyar politikai élet jelentős személyisége volt, akit a történettudomány főként 1922–1931 között betöltött progresszív kultuszminisztersége miatt tart nagyra. Klebelsberg Bethlen István 1921-es kormányában előbb belügyminiszter, majd a kormány átszervezésekor 1922. június 18-án vallás- és közoktatási miniszter lett, s ezt a hivatalt töltötte be egészen Bethlen 1931. augusztusi lemondásáig. Kilencévnyi kultuszminisztersége alatt nevéhez – számos egyéb közoktatást és tudományos életet érintő reform mellett – három nagyobb és több kisebb külföldi magyar kultúrintézet alapítása fűződik. Bécsben, Berlinben és Rómában Collegium Hungaricumot, Párizsban, Londonban és Genfben tanulmányi központot („ösztöndíjállomásokat”), Varsóban pedig Magyar Intézetet alapított. A törvényi hátteret az 1927. július 3-án életbe lépett, a külföldi magyar intézetekről és a nemzeti műveltség célját szolgáló ösztöndíjrendszerről szóló 1927:XIII. törvénycikk jelentette, melynek értelmében az intézetek tudományos kutató intézetből, művészeti intézetből és főiskolai kollégiumból álltak, a hozzájuk tartozó ösztöndíjakat pedig az... Bővebben →
Mint köztudott, az 1956-os magyar forradalomnak komoly visszhangja volt a legmagasabb nemzetközi fórumokon: az ENSZ Biztonsági Tanácsában (BT) és Közgyűlésén. Az alábbi tanulmány arra tesz kísérletet, hogy az eseményket egy eddig nem nagyon taglalt szempontból, a csehszlovák ENSZ-delegáció szempontjából vázolja, részletezze és értékelje, természetesen anélkül, hogy a magyar ügyről folyó ENSZ-vitát minden vonatkozásában reprodukálni akarná. 1956. október 27-én az Észak-atlanti Tanács zártkörű megbeszélést tartott a magyarországi eseményekről. Ezen elhangzott, hogy a francia, a brit és az amerikai kormány szándékában áll összehívni a BT-t Magyarország ügyében. Az itt elfogadott óvatossági elv szellemében a tanács a következő miniszteri szintű üléséig, azaz 1956. december közepéig „semmilyen hivatalos nyilatkozatot nem adott ki az Észak-atlanti Szerződés nevében a magyarországi forradalmi eseményekről” (Kecskés 2003, 3). Más szóval: a NATO hallgatott. Lord Hastings Lionel Ismay NATO-főtitkár „korlátozott aktivitását” figyelembe véve, valamint konkrét katonai tervek híján, a nyugati diplomaták az ENSZ-ben ezután a „magyar téma” napirenden tartásával próbáltak nem valós megoldást találni a helyzetre, hanem – pótcselekvésként – konstans nyomást gyakorolni az ádáz hidegháborús ellenfélre, a Szovjetunióra (vö. „Szó sincs a magyar felkelés megsegítéséről, csupán felhasználásról” [J. Nagy László 2005, 99]). Az ENSZ-ben 1956 végén, 1957 elején felvetett témák között olyan ügyek szerepeltek, mint a szovjet beavatkozás... Bővebben →
1. A kisebbségi identitás problematikája „A szociális identitás elmélete szerint az egyének célja, hogy hovatartozásuk (társadalmi kategóriák és csoportok) pozitívan járuljon hozzá identitásukhoz. Szociális identitásunk tudatos és felvállalt hovatartozásunk, valamint ezzel a hovatartozással együtt járó érzelmi színezet és értékrendszer.” (Bigazzi, 2013, 18. p.) Az identitás kérdése a kisebbségek vonatkozásában abban az értelemben merül fel, hogy identitásuk elkülönül a többségi identitástól, szoros összefüggésbe kerül a „másoktól” való különbözőséggel és elhatárolódással. Abban az esetben, ha ez a gyakorlatban valóban így van, kijelenthetjük, hogy a nemzeti identitás nem állandó és koherens, hanem inkább törékeny és különböző módokon értelmezett fogalom. Ebből az is kitűnik, hogy a kisebbségi vagy etnikai identitás nem egy adott konstrukció, hanem bizonyos helyzetekben fejeződik csak ki. Azt a módot is jelenti egyben, ahogyan az egyén, a kisebbségi közösség tagja a társadalom többi tagjához viszonyul. Ezáltal a kisebbség képviselőinek identitása többrétegűvé válik. A nemzeti identitást úgy is megfogalmazhatjuk, hogy az egy bizonyos tér- és időbeli kereten belül lejátszódó történelmi, nyelvi és kulturális azonosság, ami nem velünk született, hanem velünk és bennünk élő, formálódó folyamat. Ez az identitás az ember élete során alakul, erősödhet és gyengülhet is. (Lampl 2009, 41–42. p.) Az egyén, és jelen esetben a kisebbségek különböző identitásai között... Bővebben →
Vavro Šrobár a Csehszlovák Köztársaság megalakulása után oktatás- és közművelődés-ügyi miniszterként közvetlen és jórészt meghatározó szerepet játszott a szlovák iskolaügy fejlesztésében, illetve a kisebbségi, főként magyar iskolák helyzetének alakulásában. Az új ország oktatáspolitikájában végbemenő változásokra befolyást gyakorolt a történelmi Magyarország időszakából örökölt tényezők hatóereje. Elkerülhetetlenül megütköztek a megelőző viszonyok elnemzetietlenítő intézkedéséinek következményei a szlovák iskolák létrehozásának követelményeivel. Tehát egy olyan folyamat indult el, mellyel kezdetét vette a szlovák etnikai területen, a vegyes lakosságú vidékeken és magyar enklávékkal rendelkező, a magyar történelmi hagyományokat őrző városokban a magyar iskolák redukálása. A megelőző asszimilációt reasszimiláció követte. Bővebben →
Curriculum vitae: Gyönyör József 1920. október 25-én született Szalatnya községben. Hároméves korában Egegre költözött szüleivel együtt, majd a család kivándorol Franciaországba. A betűvetést francia iskolában sajátította el. Az ipolysági reálgimnázium elvégzése után jogot tanult. Amikor a szovjet hadsereg bekerítette Budapestet, golyózápor után szovjet hadifogságba került. Egy golyót ma is őriz testében. Hazatérte után édesanyja kérésére nem távozott Nyugatra, annak ellenére, hogy édesapja és rokonainak nagy része Kanadában élt. Az enyhülés időszakában kb. 300 magyarral együtt nem kapta meg a csehszlovák állampolgárságot. Közel tíz esztendőn át tartózkodási engedéllyel élhetett szülőföldjén és vállalhatott munkát. Időnként nehéz testi munkával kereste kenyerét. Még az ötvenes évek elején is olyan üldözésnek volt kitéve, hogy az egész családjának egy éjszaka folyamán át kellett titokban költöznie Szalatnyára. A negyvenes évek második felében népbíróság elé került egyebek közt azzal vádolva, hogy támogatta Nagy-Magyarország feltámasztását és további csehszlovák területek Magyarországhoz csatolását". Később nem kerülte el a letartóztatást sem, ült vizsgálati fogságban, majd éveken át megfigyelés alatt tartották. Hétszer került olyan életveszélybe, amikor nem rajta múlott, hogy életben maradt. 1966 karácsonyán beállt nála a klinikai halál. Már a koporsó került szóba, amikor újból megindult a szívverése. Bővebben →
Bevezetés Az igekötők „helyes” használata, a „fölösleges”, a „felcserélt” vagy a „hiányzó” igekötők gyakran megjelennek a nyelvi témájú beszélgetésekben. Dolgozatomban két ritkábban tárgyalt nyelvhelyességi kérdést, a logikátlannak nevezett igekötős igéket és az első személyre vonatkozó oda igekötő használatát, valamint az ezekre vonatkozó nyelvművelői és laikusi vélekedéseket mutatom be. A nyelvművelők véleményét a nyelvművelői kiadványok és újságcikkek alapján, a laikusokét pedig internetes hozzászólásokon keresztül ismertetem. 1. A „logikátlan” igekötős igék A NyKk. az igekötők használatának nyelvhelyességi kérdésein belül megkülönbözteti a logikátlanul kapcsolódó igekötők esetét (NyKk. I. 1980–1985, 985. p.). A leírás szerint olyan igék tartoznak ebbe a csoportba, amelyek jelentését az „igekötő ellentétesre változtatja”. A kézikönyv példaként a felolt, kicsuk, kizár, szétragad igéket sorolja fel, de az egyes igekötők szócikkeiben további példákat is megemlítenek, pl.: kiköt ’kiold’. A NymKsz.2 szintén elkülöníti a logikátlanul használt igekötők kategóriáját és ugyanazokat a példákat közli, mint a NyKk. (NymKsz.2 2005, 316. p.). A grammatikák a vizsgált igékkel az igekötők szóképző szerepe kapcsán foglalkoznak. Szili Katalin szerint akkor beszélhetünk képzett igekötős igékről, amikor „az igekötő az adott jelentésben nélkülözhetetlen kelléke a szónak, és a származékszó jelentése nem vezethető le az alapszóéból, illetve az alapszó nem létezik” (Szili 2000, 61. p.). A leírás alapján a képzett... Bővebben →
A háborús szlovák államról a második világháború utáni években nemigen emlékeztek meg a csehszlovák nemzeti eszme továbbvivői. Beneš úgy érezte, hogy az 1939 és 1945 között működő önálló Szlovákia politikájának képviselői főbenjáró bűnt követtek el az egységes csehszlovák nemzet eszméje ellen, ezáltal személyesen Beneš ellen is, aki abszolút módon azonosult ezzel az eszmével. Manapság egyre több könyv jelenik meg erről az időszakról és fontos szereplőiről, akik közé kétségkívül Vojtech Tuka is tartozik. Tárca nélküli miniszterből lett miniszterelnök, de egy ideig a belügyet is ő irányította. A salzburgi találkozó (1940 júliusa) után ellátta a külügyminiszteri posztot is. Jozef Tiso mellett ő volt Szlovákia második legfontosabb embere. Tuka ellentmondásos figurája a szlovák történelemnek. Irredentának, magyar érzelműnek tartották, ugyanakkor szlovák hazafinak, mártírnak, a szlovák önállóság atyjának is. Talán sokak előtt nem ismeretlen, hogy Tuka, aki 1922-től a Szlovák Néppárt tagja volt, 1928. január 1-jén Vacuum iuris címmel egy tanulmányt, állampolitikai elmélkedést közölt a Slovák című napilap hasábjain. A sokat vitatott tanulmány lényege az volt, hogy az 1918. október 30-án elfogadott turócszentmártoni kiáltványnak van egy titkos jegyzőkönyve, mely szerint a csehek és a szlovákok közötti államjogi viszonyt tíz év elteltével felül kell vizsgálni. Ha ez nem történne meg, vacuum iuris, azaz jogi vákuum... Bővebben →