Vadkerty Katalin: Németek és magyarok Pozsonyban 1945-1948 között

Pozsony az 1720. évi hivatalos összeírásban már német dominanciájú település, sezt követően a német fölény állandósult a háromnyelvű, háromkultúrájú városban.1918-ig alig változott a német, a magyar és a szlovák nemzetiségű lakosok aránya,s összhangban volt az összlakosság számbeli növekedésével. A német fölény a magyarok politikai, gazdasági és kulturális jelentőségének megerősödése ellenére az1867-es osztrák-magyar kiegyezést követően is fennmaradt. A szlovákok és csehek (1918-at követően a csehszlovákok) politikai, majd gazdasági és kulturális jelenléte a Csehszlovák Köztársaság 1918-as megalakulásátkövetően megerősödött, s a szláv nemzetiségek száma gyorsan növekedett. Mígszámuk 1919-ben 10%-kal haladta meg például a pozsonyi magyarokét, 1930-banmár meghaladta a németek és a magyarok együttes létszámát. 1940-ben a városszláv lakossága (szlovákok, csehek, oroszok-ukránok) képezte az összlakosság55,85%-át, miközben a németeké és a magyaroké együtt 33,62% volt (Dr. Savojsky1943, 111-115; Dr. Steinacker 1940, 31-32).1 Ezt a nemzetiségi megoszlást 1944 nyarától tovább módosította a németek egyrészének távozása. „Menekülés”-üket bizonyos keretek között hajókkal, vasúti szerelvényekkel hivatalosan is segítették, de különös gonddal készítették elő s valósították meg a fiatalok, pl. a német gimnazista fiúk családtagjaik nélküli kiszállítását(Metál é. n.).2 A pozsonyi magyarok zöme nem mozdult. Úgy érezték, nincs miért elhagyniuk azotthonukat. A szlovák állam évei alatt nem csatlakoztak a fasiszta gárdista irányzathoz, nem vétettek az emberiség ellen. Bíztak az... Bővebben →

Vadkerty Katalin: Nógrád mezőgazdasága 1848-1918 között

A mai Szlovákiához tartozó nógrádi régió 1918 előtt a történelmi Magyarország szerves része volt, és a történelmi Nógrád vármegye északi részét képezte. Gazdasági, politikai és kulturális fejlődését - a helyi adottságok figyelembevételével - Magyarország, ill. az Osztrák-Magyar Monarchia törvényhozása, a nemzetközi gazdasági életbe való beilleszkedése befolyásolta. Magyarország 1848-1919 között iparosodó agrárország volt, s mivel a lakosság jelentős többsége a mezőgazdaságból élt, a termelés korszerűsítése, a termelés növekedése érdekében a magyar kormány jelentős anyagi támogatásokkal segítette a fejlődését. Bővebben →

VAJDA BARNABÁS: A külföldi magyar kultúrintézetek ügye Klebelsberg Kunó levelezésében

Az aláb­bi ta­nul­mány Kle­bel­sberg Kunó mun­kás­sá­gá­nak egyet­len sze­le­té­vel, az ál­ta­la ala­pí­tott kül­föl­di kul­tú­rin­té­ze­tek­kel fog­lal­ko­zik, anél­kül az igény nél­kül, hogy a Col­le­gi­u­mok ala­pí­tá­sá­nak és mű­kö­dé­sé­nek komp­lex ös­­sze­füg­gé­se­it föl­tár­ná. Egész pon­to­san azo­kat a Klebelsberg-dokumentumokat (le­ve­le­ket, fo­gal­maz­vá­nyo­kat) te­kin­ti át, ame­lyek az Or­szá­gos Szé­ché­nyi Könyv­tár­ban gon­do­zott Klebelsberg-féle ha­gya­ték­ban a kül­föl­di kul­tú­rin­té­ze­tek­kel kap­cso­lat­ban találhatók.1 Kle­bel­sberg Kunó gróf (1875. no­vem­ber 13., Magy­ar­péc­ska – 1932. ok­tó­ber 11., Bu­da­pest) a két vi­lág­há­bo­rú köz­ti ma­gyar po­li­ti­kai élet je­len­tős sze­mé­lyi­sé­ge volt, akit a tör­té­net­tu­do­mány fő­ként 1922–1931 kö­zött be­töl­tött prog­res­­szív kul­tusz­mi­nisz­ter­sé­ge mi­att tart nagy­ra. Kle­bel­sberg Beth­len Ist­ván 1921-es kor­má­nyá­ban előbb bel­ügy­mi­nisz­ter, majd a kor­mány át­szer­ve­zé­se­kor 1922. jú­ni­us 18-án val­lás- és köz­ok­ta­tá­si mi­nisz­ter lett, s ezt a hi­va­talt töl­töt­te be egé­szen Beth­len 1931. au­gusz­tu­si le­mon­dá­sá­ig. Ki­lenc­év­nyi kul­tusz­mi­nisz­ter­sé­ge alatt ne­vé­hez – szá­mos egyéb köz­ok­ta­tást és tu­do­má­nyos éle­tet érin­tő re­form mel­lett – há­rom na­gyobb és több ki­sebb kül­föl­di ma­gyar kul­tú­rin­té­zet ala­pí­tá­sa fű­ző­dik. Bécs­ben, Ber­lin­ben és Ró­má­ban Col­le­gi­um Hungaricumot, Pá­rizs­ban, Lon­don­ban és Genf­ben ta­nul­má­nyi köz­pon­tot („ösztöndíjállomásokat”), Var­só­ban pe­dig Ma­gyar In­té­ze­tet ala­pí­tott. A tör­vé­nyi hát­te­ret az 1927. jú­li­us 3-án élet­be lé­pett, a kül­föl­di ma­gyar in­té­ze­tek­ről és a nem­ze­ti mű­velt­ség cél­ját szol­gá­ló ösz­tön­díj­rend­szer­ről szó­ló 1927:XIII. tör­vény­cikk je­len­tet­te, mely­nek ér­tel­mé­ben az in­té­ze­tek tu­do­má­nyos ku­ta­tó in­té­zet­ből, mű­vé­sze­ti in­té­zet­ből és fő­is­ko­lai kol­lé­gi­um­ból áll­tak, a hoz­zá­juk tar­to­zó ösz­tön­dí­ja­kat pe­dig az... Bővebben →

Vajda Barnabás: Csehszlovákia álláspontja a magyarkérdés ENSZ-vitájában 1956–1957-ben

Mint köz­tu­dott, az 1956-os ma­gyar for­ra­da­lom­nak ko­moly vissz­hang­ja volt a leg­ma­ga­sabb nem­zet­kö­zi fó­ru­mo­kon: az ENSZ Biz­ton­sá­gi Ta­ná­csá­ban (BT) és Köz­gyű­lé­sén. Az aláb­bi ta­nul­mány ar­ra tesz kí­sér­le­tet, hogy az eseményket egy ed­dig nem na­gyon tag­lalt szem­pont­ból, a cseh­szlo­vák ENSZ-de­le­gá­ció szem­pont­já­ból vá­zol­ja, rész­le­tez­ze és ér­té­kel­je, ter­mé­sze­te­sen anél­kül, hogy a ma­gyar ügy­ről fo­lyó ENSZ-vi­tát min­den vo­nat­ko­zá­sá­ban rep­ro­du­kál­ni akar­ná. 1956. ok­tó­ber 27-én az Észak-at­lan­ti Ta­nács zárt­kö­rű meg­be­szé­lést tar­tott a ma­gyar­or­szá­gi ese­mé­nyek­ről. Ezen el­hang­zott, hogy a fran­cia, a brit és az ame­ri­kai kor­má­ny szán­dé­ká­ban áll ös­­sze­hív­ni a BT-t Ma­gyar­or­szág ügyé­ben. Az itt el­fo­ga­dott óva­tos­sá­gi elv szel­le­mé­ben a ta­nács a kö­vet­ke­ző mi­nisz­te­ri szin­tű ülé­sé­ig, az­az 1956. de­cem­ber kö­ze­pé­ig „sem­mi­lyen hi­va­ta­los nyi­lat­ko­za­tot nem adott ki az Észak-at­lan­ti Szer­ző­dés ne­vé­ben a ma­gyar­or­szá­gi for­ra­dal­mi ese­mé­nyek­ről” (Kecs­kés 2003, 3). Más szó­val: a NA­TO hall­ga­tott. Lord Hast­ings Lionel Ismay NA­TO-fő­tit­kár „ko­r­lá­to­zott ak­ti­vi­tá­sát” fi­gye­lem­be vé­ve, va­la­mint konk­rét ka­to­nai ter­vek hí­ján, a nyu­ga­ti dip­lo­ma­ták az ENSZ-ben ez­után a „mag­yar té­ma” na­pi­ren­den tar­tá­sá­val pró­bál­tak nem va­lós meg­ol­dást ta­lál­ni a hely­zet­re, ha­nem – pót­cse­lek­vés­ként – kons­tans nyo­mást gya­ko­rol­ni az ádáz hi­deg­há­bo­rús el­len­fél­re, a Szov­jet­uni­ó­ra (vö. „Szó sincs a ma­gyar fel­ke­lés meg­se­gí­té­sé­ről, csu­pán fel­hasz­ná­lás­ról” [J. Nagy Lász­ló 2005, 99]). Az ENSZ-ben 1956 vé­gén, 1957 ele­jén fel­ve­tett té­mák kö­zött olyan ügyek sze­re­pel­tek, mint a szov­jet be­avat­ko­zás... Bővebben →

Varga Csilla: A nemzeti kisebbségek identitásproblémái. A magyar nemzeti kisebbségek helyzete Szlovákiában

1. A kisebbségi identitás problematikája „A szociális identitás elmélete szerint az egyének célja, hogy hovatartozásuk (társadalmi kategóriák és csoportok) pozitívan járuljon hozzá identitásukhoz. Szociális identitásunk tudatos és felvállalt hovatartozásunk, valamint ezzel a hovatartozással együtt járó érzelmi színezet és értékrendszer.” (Bigazzi, 2013, 18. p.) Az identitás kérdése a kisebbségek vonatkozásában abban az értelemben merül fel, hogy identitásuk elkülönül a többségi identitástól, szoros összefüggésbe kerül a „másoktól” való különbözőséggel és elhatárolódással. Abban az esetben, ha ez a gyakorlatban valóban így van, kijelenthetjük, hogy a nemzeti identitás nem állandó és koherens, hanem inkább törékeny és különböző módokon értelmezett fogalom. Ebből az is kitűnik, hogy a kisebbségi vagy etnikai identitás nem egy adott konstrukció, hanem bizonyos helyzetekben fejeződik csak ki. Azt a módot is jelenti egyben, ahogyan az egyén, a kisebbségi közösség tagja a társadalom többi tagjához viszonyul. Ezáltal a kisebbség képviselőinek identitása többrétegűvé válik. A nemzeti identitást úgy is megfogalmazhatjuk, hogy az egy bizonyos tér- és időbeli kereten belül lejátszódó történelmi, nyelvi és kulturális azonosság, ami nem velünk született, hanem velünk és bennünk élő, formálódó folyamat. Ez az identitás az ember élete során alakul, erősödhet és gyengülhet is. (Lampl 2009, 41–42. p.) Az egyén, és jelen esetben a kisebbségek különböző identitásai között... Bővebben →

Végh László : Gyönyör József 1920-2003

Curriculum vitae: Gyönyör József 1920. október 25-én született Szalatnya községben. Hároméves korában Egegre költözött szüleivel együtt, majd a család kivándorol Franciaországba. A betűvetést francia iskolában sajátította el. Az ipolysági reálgimnázium elvégzése után jogot tanult. Amikor a szovjet hadsereg bekerítette Budapestet, golyózápor után szovjet hadifogságba került. Egy golyót ma is őriz testében. Hazatérte után édesanyja kérésére nem távozott Nyugatra, annak ellenére, hogy édesapja és rokonainak nagy része Kanadában élt. Az enyhülés időszakában kb. 300 magyarral együtt nem kapta meg a csehszlovák állampolgárságot. Közel tíz esztendőn át tartózkodási engedéllyel élhetett szülőföldjén és vállalhatott munkát. Időnként nehéz testi munkával kereste kenyerét. Még az ötvenes évek elején is olyan üldözésnek volt kitéve, hogy az egész családjának egy éjszaka folyamán át kellett titokban költöznie Szalatnyára. A negyvenes évek második felében népbíróság elé került egyebek közt azzal vádolva, hogy támogatta Nagy-Magyarország feltámasztását és további csehszlovák területek Magyarországhoz csatolását". Később nem kerülte el a letartóztatást sem, ült vizsgálati fogságban, majd éveken át megfigyelés alatt tartották. Hétszer került olyan életveszélybe, amikor nem rajta múlott, hogy életben maradt. 1966 karácsonyán beállt nála a klinikai halál. Már a koporsó került szóba, amikor újból megindult a szívverése. Bővebben →

Véleményes igekötők

Bevezetés Az igekötők „helyes” használata, a „fölösleges”, a „felcserélt” vagy a „hiányzó” igekötők gyakran megjelennek a nyelvi témájú beszélgetésekben. Dolgozatomban két ritkábban tárgyalt nyelvhelyességi kérdést, a logikátlannak nevezett igekötős igéket és az első személyre vonatkozó oda igekötő használatát, valamint az ezekre vonatkozó nyelvművelői és laikusi vélekedéseket mutatom be. A nyelvművelők véleményét a nyelvművelői kiadványok és újságcikkek alapján, a laikusokét pedig internetes hozzászólásokon keresztül ismertetem.  1. A „logikátlan” igekötős igék A NyKk. az igekötők használatának nyelvhelyességi kérdésein belül megkülönbözteti a logikátlanul kapcsolódó igekötők esetét (NyKk. I. 1980–1985, 985. p.). A leírás szerint olyan igék tartoznak ebbe a csoportba, amelyek jelentését az „igekötő ellentétesre változtatja”. A kézikönyv példaként a felolt, kicsuk, kizár, szétragad igéket sorolja fel, de az egyes igekötők szócikkeiben további példákat is megemlítenek, pl.: kiköt ’kiold’. A NymKsz.2 szintén elkülöníti a logikátlanul használt igekötők kategóriáját és ugyanazokat a példákat közli, mint a NyKk. (NymKsz.2 2005, 316. p.). A grammatikák a vizsgált igékkel az igekötők szóképző szerepe kapcsán foglalkoznak. Szili Katalin szerint akkor beszélhetünk képzett igekötős igékről, amikor „az igekötő az adott jelentésben nélkülözhetetlen kelléke a szónak, és a származékszó jelentése nem vezethető le az alapszóéból, illetve az alapszó nem létezik” (Szili 2000, 61. p.). A leírás alapján a képzett... Bővebben →

Veres Tímea: Tuka politikai visszatérése

A há­bo­rús szlo­vák ál­lam­ról a má­so­dik vi­lág­há­bo­rú utá­ni évek­ben nem­igen em­lé­kez­tek meg a cseh­szlo­vák nem­ze­ti esz­me to­vább­vi­vői. Beneš úgy érez­te, hogy az 1939 és 1945 kö­zött mű­kö­dő önál­ló Szlo­vá­kia po­li­ti­ká­já­nak kép­vi­se­lői fő­ben­já­ró bűnt kö­vet­tek el az egy­sé­ges cseh­szlo­vák nem­zet esz­mé­je el­len, ez­ál­tal sze­mé­lye­sen Beneš el­len is, aki ab­szo­lút mó­don azo­no­sult ez­zel az esz­mé­vel. Ma­nap­ság egy­re több könyv je­le­nik meg er­ről az idő­szak­ról és fon­tos sze­rep­lő­i­ről, akik kö­zé két­ség­kí­vül Vojtech Tuka is tar­to­zik. Tár­ca nél­kü­li mi­nisz­ter­ből lett mi­nisz­ter­el­nök, de egy ide­ig a bel­ügyet is ő irá­nyí­tot­ta. A salz­bur­gi ta­lál­ko­zó (1940 jú­li­u­sa) után el­lát­ta a kül­ügy­mi­nisz­te­ri posz­tot is. Jozef Tiso mel­lett ő volt Szlo­vá­kia má­so­dik leg­fon­to­sabb em­be­re. Tuka el­lent­mon­dá­sos fi­gu­rá­ja a szlo­vák tör­té­ne­lem­nek. Ir­re­den­tá­nak, ma­gyar ér­zel­mű­nek tar­tot­ták, ugyan­ak­kor szlo­vák ha­za­fi­nak, már­tír­nak, a szlo­vák önál­ló­ság aty­já­nak is. Ta­lán so­kak előtt nem is­me­ret­len, hogy Tuka, aki 1922-től a Szlo­vák Nép­párt tag­ja volt, 1928. ja­nu­ár 1-jén Vac­u­um iuris cím­mel egy ta­nul­mányt, ál­lam­po­li­ti­kai el­mél­ke­dést kö­zölt a Slovák cí­mű na­pi­lap ha­sáb­ja­in. A so­kat vi­ta­tott ta­nul­mány lé­nye­ge az volt, hogy az 1918. ok­tó­ber 30-án el­fo­ga­dott turóc­szent­már­toni ki­ált­vány­nak van egy tit­kos jegy­ző­köny­ve, mely sze­rint a cse­hek és a szlo­vá­kok kö­zöt­ti ál­lam­jo­gi vi­szonyt tíz év el­tel­té­vel felül kell vizs­gál­ni. Ha ez nem tör­tén­ne meg, va­c­u­um iuris, az­az jo­gi vá­kuum... Bővebben →