Az Öreg Takarék. Az Ipolysági Takarékpénztár rövid története (1868–1945) 1

Joggal merül fel a kérdés, hogy ez az írás miért egy regionális pénzügyi központ szerepét megőrző hitelintézettel foglalkozik. Egyáltalán érdeklődésre számíthat-e egy banktörténeti megközelítésű téma? Pozitív visszhangja lehet-e a helyi közösségben, mikor a gazdasági-szociális problémák Ipolyságon és környékén újra és újra visszaköszönnek, a kapitalizmus pedig (most sem) mutatja a derűsebbik arcát? Az Ipolysági Takarékpénztár több mint hét évtizednyi története és nemcsak üzletközpontú, hanem közösségtámogató tevékenysége, mely során részvényesei, ugyanakkor a pénzintézet vezetősége Ipolyság 19–20. századi társadalmi és gazdasági történéseinek alakítói voltak, mintaként vagy egyfajta modellként szolgálhatnak a jelen gazdasági szervezeteinek, vállalkozóinak?

Először is hangsúlyozni kell, hogy a gazdasági vállalkozások és a regionális gazdasági szereplők problémaköre mindmáig a szlovákiai magyar helytörténeti kutatások perifériáján mozog. Másodsorban a történelemből vagy a helytörténetből szerintem ugyan tanulni, okulni nem lehet, tanulságokat nem vonhatunk le belőlük, azonban a felhalmozott tudás a valóság kezelése iránti érzéket élesztheti és finomíthatja. Ismereteink a jelen gazdasági és szociális problémái iránti érzékenységet fejleszthetik, ugyanakkor a múlt értelmezési tereit tágíthatják.

A másik oldalon azonban úgy látom, hogy a közösségi kohéziót és szolidaritást megszilárdító módszereket mintha még nem találnánk meg. És hát megértem a reakciókat: állíthatjuk azt is, hogy a közérdeket mindig háttérbe szorította/szorítja a magánérdek. Nincsenek illúzióim, hiszen egy gazdasági kérdéseket taglaló, gazdasági szervezetek intézménytörténetével és a 19–20. századi kapitalizmus regionális vonatkozásaival foglalkozó téma közvetlen vagy közvetett hatását nehéz kitapintani, rögzíteni.

Az előbbi kérdésekre, dilemmákra egészen más módon nyílhat válaszlehetőség. Az Ipolysági Takarékpénztár – melyet a 19. század végétől a ságiak Öreg Takarék néven hívtak – története véleményem szerint a következőképpen szolgálhat példaképül: a nyereségorientált banküzem irányítói a kezdetektől a helyi társadalom egyik építőkövének tekintették a takarékpénztárt, ezért az általuk adományozott, juttatott tőkéket, melyeket különböző jótékonysági célokra, szociális, oktatási és közművelődési igények teljesítésére vagy közhasznú intézmények támogatására különítettek el, Ipolyság gazdasági és kulturális fejlesztését célozták meg.

A takarékpénztár történetét ezen a helyen csak vázlatosan mutatom be. Az egykori Hont megye pénzintézeteit természetesen csak földrajzi értelemben, a megyehatárokon belül tekinthetem hálózatnak, hiszen fejlődésükre egyszerre hatottak az országos szinten jelentkező változások (kormányzati gazdaságpolitika, világgazdasági befolyások) és a helyi társadalom feltételrendszerei (városi vállalkozói réteg, társadalmi viszonyok, mentalitás és helyi identitás, a lakossági kölcsönigény jellemzői).2 Ugyanakkor a bank legfontosabb korszakait és fejlődését szélesebb összefüggésekben kívánom értelmezni.

Az Ipolysági Takarékpénztár nem tekinthető a város legelső hitelintézetének. Elsőként, 1868 folyamán jött létre a Hont Megyei Népbank mint önsegélyző és hitelegylet, amely azonban csak a megyei pénzek letéti és megőrző helyeként fejtett ki tevékenységet. Hitelszövetkezetként működött, de rövid fennállása alatt számottevő betétfelszívó tevékenységet nem fejtett ki.3 A népbank elnöke a megye főispánja, báró Majthényi László4 volt, aki később, 1870–1894 között a takarékpénztár elnöki tisztjét látta el. A rendelkezésre álló források szerint a Hont Megyei Népbank üzleti tevékenységét korlátozottnak tekinthetjük, pénzügyi helyzete sem lehetett szilárd, és nem éppen nyereségorientált irányvonalat követhetett. Az új pénzintézettel szemben nem volt nagy esélye fellépni. 1869 őszén, valószínűleg hosszabb ideje tartó válság után az Ipolysági Takarékpénztár végezte a felszámolását, egyben szerénynek mondható tőkéit is átvette.5

Az első, levéltári forrásokkal alátámasztható pénzintézet-alapításra Ipolyságon 1868-ban került sor.6 A takarékpénztár gondolatát, és ezzel a városi gazdaságfejlesztés felkarolását, illetve a megtakarított tőkéket birtoklók és a kölcsönöket nyújtók közötti intézményi közvetítő feladatok meggyökereztetésének fontosságát Winter Sándor7 vetette fel, aki Hederváry Antallal8 együtt kulcsszerepet játszott az intézet létrehozásában. Mindketten Ipolyságra kerülve alapozták meg szakmai karrierjüket. Winter sikeres kereskedőként, Hederváry pedig a városi közéletben jelentős szerepet játszó ügyvédként lett közismert. Winter már ekkor jól működő kapcsolatokat ápolhatott a helyi és környékbeli üzleti élet szereplőivel. Hedervárynak kiépített kapcsolatai lehettek a megyei vezetők felé, amit hatékonyan kamatoztathatott a takarékpénztár alapjainak lerakásakor. A báró Majthényi Lászlóhoz fűződő munkakapcsolata segített a legtöbbet. A megyei potentátot mint ügyvéd támogatta. Ez az ismeretség komoly helyzeti előnyt jelentett az alapítás körüli szervezőmunka lebonyolításában.

A részvényjegyzés Hont megye területén lassan haladt és több akadállyal találkozott, például a kételkedéssel, hogy az új intézet a környező megyék pénzintézeteinek konkurenciájával szemben egyáltalán talpon maradhat-e, az alapítókkal szembeni bizalmatlansággal, vagy azzal az érveléssel, hogy a város tőkeszegénysége eleve a bukását okozhatja.9 A részvényeket végül a szomszédos megyékből is jegyezték. Az alapítás körülményeivel már egyik tanulmányomban részletesen foglalkoztam, ezért ennek tárgyalásától most eltekintek. Leszögezhető, hogy a részvényesek között és az igazgatóságban a polgárosuló nemesség képviselői és a birtokosok mellett a városi kereskedőréteg, köztük jelentős számban a zsidó kereskedők képviseltették magukat. (Gaucsík 1998a, 8. p.; Gaucsík 1998b, 8. p.)

A hitelintézet jövőben követendő üzleti filozófiája a következőképpen fogalmazható meg: a takarékbetét-gyűjtés mellett megpróbált olcsó hitelt nyújtani, és ma már hangzatosnak tűnő pénzügyi „hitvallását” az akkor közkeletű filantróp eszmékkel is szépítette. A pénzintézet pecsétjén a sarlóval arató szűz mellett, aki a takarékosság, a szorgalom és pontosság, valamint az üzleti tisztesség allegóriájának is tekinthető, az alapítási év és a cégnév szerepelt. A részvényesek pontosan meghatározták a kibocsátott részvények számát, névértékét és az egy részvényért fizetett összeg nagyságát. 600 db részvényt bocsátottak ki 50 Ft értékben. Az alakuláskor a részvények értékének csak a felét kellett kifizetni. Az alaptőke nagyságát 30 ezer Ft-ban határozták meg, melynek felét egy év alatt fizették be. Részvényes az lehetett, aki bejegyeztette magát az aláírási ívre és mindegyik részvény után a „biztosítéki díjat” is befizette.10

Az új intézet a városban és környékén a pénzügyi szolgáltatások új rendszerét vezette be és Ipolyság legrégebbi pénzintézeteként 1945-ig működött. A pénzintézet fejlődése a magyarországi bankrendszer nagy korszakaival helyezhető párhuzamba.

Az alapítás utáni első tíz évet méltán nevezhetjük az alapozás időszakának, hiszen a bank ekkor építette ki ügyfélkörét a városban és a megyében. Működését tőkéinek lassú, bár folyamatos növekedése és a betétesek bizalmának erősödése jellemezte. Forgalma 1876-ra már elérte a több mint 1 millió forintot.11

A kortársak a pénzintézet virágzásának időszakát az 1878–1912 közötti évekre helyezték. A mérlegadatok ezt egyértelműen alátámasztják. A korszakhatárokat alkotó banktörténeti mérföldkövek a következők: A széles körű üzletágfejlődés 1879–1880-tól datálható, melynek legfontosabb elemét a betétnövekedés képezte. A kölcsönnyújtás növekvő tendenciája mellett ekkor kezdődött az értékpapírüzlet.12 Tegyünk mégis mérlegre néhány adatot. Például a vagyonállomány 1911-re elérte az 5,8 millió koronát, a nyereség a 100 ezer korona felé közeledett. 1907-ben és 1911-ben alaptőke-emelésekre került sor, mely utóbbival azt 720 ezer koronára növelték.13 Az 1911-es év éppen az alaptőke-emelés miatt jelenti egy korszak végét.14

Az 1890–1918 közötti időszak a szakirodalomban a hazai hitelintézetek „aranykoraként” van jellemezve. Országosan ebben a korszakban a hitelszervezet mutatta a legdinamikusabb fejlődést. (Tomka 1996, 37–40. p.) Helyi szinten az Ipolysági Takarékpénztárt sem kerülte el a konjunktúra. Néhány statisztikai adat is ezt támasztja alá: a takarékbetét-állomány 57,61%-a, a vagyonállomány 62,31%-a keletkezett ekkor. A forgalom 1899-ben 9,1 millió Ft-ot ért el, ami 1869-hez képest 95,42%-os növekedést jelentett.15

A helyi társadalmi elit egyik meghatározó személyiségét, Berkó Istvánt (1850–1929)16 1894-ben választották meg a bank igazgatójának. A bankvezetés konzervatív üzletpolitikát valósított meg, mely a folyamatos tartalékbővítésben, a visszafogott nyereségelosztásban és a racionális kamattervezésben nyilvánult meg. Az ipolynyéki fiókintézetet 1911-ben hozták létre.17

Ezt a prosperáló és válságtünetektől úgymond mentes korszakot, mely azonban mégis magában hordozta a pénzügyi fejlődés ellentmondásos jegyeit, az ipolysági bankárok szerint az „óvatos és szervesen munkált fejlődés” alapozta meg. Ugyanakkor az intézet sikeresen küzdött meg az új vetélytársakkal, az új alapítású takarékpénztárakkal, a Hontmegyei Népbankkal18 és a Gazdasági- és Iparbankkal.19 Az Ipolysági Takarékpénztár tekintélyét és gazdasági súlyát jelképezte az 1897 és 1899 között felépült impozáns székház, mely a város arculatát máig meghatározó épület. (Gaucsík 2004b, 8. p.; Gaucsík 2004c, 8. p.)

Röviden szóljunk a pénzintézet közhasznú tevékenységéről. A takarékpénztár részvényesei és vezetői a helyi társadalom részének tekintették a bankot. Az adományozó-támogató tevékenység helyi területei közé tartozott már az 1870-es évek végétől a közegészségügy (a megyei kórház) és az oktatás (katolikus és zsidó iskola, kisdedóvó, a polgári leányiskola), a szegény tanulók könyvekkel való ellátásának támogatása és a széles körű szociális adományozás (árvízkárosultaknak, tűzkárosult településeknek). Ezeket a tőkéket nemcsak a régióba, hanem a szomszédos megyékbe vagy éppen távolabbi helyekre is eljuttatták. Hitelekkel, részvényjegyzésekkel és tagsági díjakkal ki­emelten támogatták a gazdasági szférát.20

Az első világháború a gazdasági élet korlátozását hozta. Az állami hadigazdálkodás és beavatkozás a hiteléletbe alapvető változásokat hozott a takarékpénztár működésében: a banküzem fenntartásának költségei megnőttek, a kölcsönök behajtásánál tapintatosabban kellett eljárniuk, hogy az ügyfeleket megtartsák. Az idegen tőkék nagymértékű beáramlása veszélyes problémaként továbbra is jelen volt, hiszen a pénzfeleslegek kihelyezése akadályokba ütközött. Ebben a kényszerhelyzetben nemcsak az üzleti szempontok, hanem egyéb nem gazdasági körülmények miatt is (gondoljunk csak a felerősödött patriotizmusra) a hadikölcsönjegyzés természetesnek tűnt.21

A háború vége és az azt követő, 1925-ig terjedő periódus a takarékpénztár legnehezebb időszaka. Határváltozás, katonai harcok, anyagi károk, az alkalmazottak katonai szolgálata akadályozták a takarékpénztár működését, és a tőkeveszteségek súlyosbították a helyzetét. Az eddigi Budapest-irányultságú üzletpolitikát meg kellett változtatniuk, alkalmazkodniuk kellett az új csehszlovákiai döntési és pénzügyi központokhoz (Prága, Pozsony), ugyanakkor a bankpolitikai irányváltás sürgetőleg lépett fel: a 19. századi kisbankvezetési filozófiát meg kellett reformálni. A takarékpénztár 1921-től az Ipolysági Takarékbank cégnevet viselte (szlovákul Šahská sporivá banka, németül Ipolyságer Sparbank).22

Berkó Istvánt 1921-ben, tekintettel az új közgazdasági és pénzügyi kihívásokra, egy fiatal, de agilis bankár, Perhács Imre23 váltotta, aki a pénzintézet utolsó igazgatója volt.

Az intézetnek az új határ következtében Budapesten letétek formájában 3 millió koronás tőkéje maradt. A hadikölcsönök rendezésének és Csehszlovákia általi elismerésének bizonytalansága 2 millió koronás veszteséget jelentett. Ezt a problémát részben állami jóváhagyással később sikerült rendezni. A pénzintézet élére a pénzügyi kormányzat felügyelő biztost nevezett ki, aki a bank vagyoni helyzetének stabilizálására ügyelt.24 A hadikölcsön-veszteségek és a valutáris viszonyok rendezetlensége következtében az árfolyamveszteségeket nem lehetett kivédeni. Csődközeli helyzet 1921–1924 között alakult ki.25 Ennek elkerülését a betétesekkel való megegyezés tette lehetővé. Ez gyakorlatilag azt jelentette, hogy a betétesek vagyonuk 40%-át elveszítették.

Perhács Imrének a bank pénzügyi helyzetét az államkölcsönjegyzéssel és az értékpapírok csehszlovákiai átváltásával sikerült konszolidálnia, ugyanakkor a pénzintézet függetlenségét is megőrizte a pozsonyi bankok felvásárlási tervével szemben. Az intézet üzlet- és betétforgalma, illetve hitelezése 1927-től lendült fel. Vagyoni helyzetének rendezését segítette, hogy a Pozsonyi I. Takarékbankkal szoros pénzügyi kapcsolatban állt. Többéves visszleszámítolási összeköttetés létesült a két intézet között.26 Az ipolysági takarékbank háború utáni talpra állását a magyar és német pénzintézetek érdekvédelmi szervezetében betöltött tagságból származó kapcsolati tőke is nagymértékben segítette.27

Az 1938-as év újabb intézménytörténeti határkő. A határváltozás ténye kikényszerítette a piaci lehetőségek újragondolását. A bank 1939 őszétől a takarékpénztár cégnevet vette fel. Alaptőkéjét immár pengőben állapították meg. A két világháború között végig 720 ezer koronán maradt alaptőkéjét 1939-ben 102 857 pengőre számították át. Az állami hitelpolitika a háborús célok szolgálatában állt és a kisintézetek üzleteit, köztük az ipolyságiét is, ebbe az irányba próbálta terelni.28

Mellékesen jegyezzük meg, hogy a pénzintézet alapításának 50. évfordulójára, 1918-ban ugyan terveztek egy jubileumi kiadványt, azonban a kedvezőtlen anyagi helyzet miatt ennek megjelentetésére nem volt lehetőség. Az intézet igazgatósága végül a 75. évfordulóra 1943-ban emlékkönyvet adott ki, melyben a takarékpénztár rövid történetét foglalták össze.

1945-ben, immár újra a csehszlovák állam keretein belül a takarékpénztárt állami felügyelet alá helyezték.29 A pénzintézet magyar jogi személynek minősült, ezért vagyonát etnikai alapon elkobozták, részvénytulajdonosainak nem járt kárpótlás. Az Ipolysági Takarékpénztár felszámolása, vagyonának felmérése és kinnlevőségeinek rendezése 1948-ig tartott. A felszámolással kapcsolatos pénzügyi műveleteket a Slovenská Tatra banka végezte.30

Ezzel Ipolyságon véget ért a magántőkét mozgósító kereskedelmi bankok kora, és 1948-tól a központosított szocialista bankrendszer helyi szervezetei kezdtek kiépülni.

Irodalom

A hetvenötéves Ipolysági Takarékpénztár. Budapest, Posner Grafikai Műintézet, 1943.

Az Ipolysághi Takarékpénztár alapszabályai. Pest, Nyomatott Noséda Gyulánál, 1869.

Borovszky Samu (szerk.) 1906. Hont vármegye és Selmecbánya sz. kir. város. Budapest, Országos Monográfia Társaság.

Gaucsík István 1998a. Az Ipolysági Takarékpénztár alapításának körülményei I. Új Garamvölgye, 2. évf. 1998. január 19. 2. sz. 8. p.

Gaucsík István 1998b. Az Ipolysági Takarékpénztár alapításának körülményei II. Új Garamvölgye, 2. évf. 1998. január 26. 3. sz. 8. p.

Gaucsík István 2000a. Az ipolysági bankárok arcképcsarnoka: Hederváry, az „igazságos”. Honti Lapok, 11. sz. 13. p.

Gaucsík István 2000b. Hederváry, az „igazságos” II. Honti Lapok, 12. sz. 17. p.

Gaucsík István 2004a. Winter Sándor „az alkotó zseni”. Gömörország, 4. sz. 66–67. p.

Gaucsík István 2004b. Adalékok az Ipolysági Takarékpénztár székházainak történetéhez I. Honti Lapok, 8. sz. 8. p.

Gaucsík István 2004c. Adalékok az Ipolysági Takarékpénztár székházainak történetéhez II. Honti Lapok, 9. sz. 8. p.

Gaucsík István 2007. Bankstratégiák a dél-felvidéki területeken. Limes, 2. sz. 83–97. p.

Gaucsík István 2013. Lemorzsolódó kisebbség. A csehszlovákiai magyarság jogfosztásának gazdasági háttere 1945–1948. Pozsony, Kalligram.

Gyürky Antal 1882. Ötvennégy év Hontvármegye történetéből 1820-tól 1874-ig. 2. kötet, Vácz, Siketn. Iparint. ny.

Kelemen József 1938. A magyar hitelügy története legújabb időkig. Budapest, Sárkány Ny.

Kiss László 1997a. Fejezetek az ipolysági gyógyszertárak 225 éves múltjából. Stamberktől Berkóig – az első száz év. Honti Lapok, 5. sz. 3. p.

Kiss László 1997b. Fejezetek az ipolysági gyógyszertárak 225 éves múltjából. Stamberktől Berkóig – az első száz év. Honti Lapok, 6. sz. 3. p.

Kivonatok Hontvármegye jegyzőkönyveiből 1848/49-es és 60/61-ről. Kivonta Pongrácz Lajos Hontmegye volt főjegyzője, utóbb alispánja. Második füzet. Ipolyság, Nyomatott Neumann János könyvnyomdájában, 1891.

Kövér György 1986. Az Osztrák–Magyar Monarchia bankrendszerének fejlődése. Közgazdasági Szemle, 3. sz. 312–325. p.

Révai Nagy Lexikona, XIII. kötet, 2. rész, Budapest, 1915.

Szőnyi Dezider 1978. História účastinných peňažných ústavov na území terajšieho Levického okresu. In: Vlastivedný spravodaj Tekovského múzea v Leviciach, 9. évf., 11–18. p.

Tomka Béla 1996. A magyarországi pénzintézetek rövid története (1836–1947). Budapest, Gondolat.

István Gaucsík

The Old Takarék. The short history of the Savings Bank in Ipolyság (1868–1945)

The writing deals with the largest financial institution of Ipolyság (Šahy), the history of the Ipolyság Savings Bank founded in 1868 and operated until 1945. This credit intermediary deposit bank was one of the main supporters of economic and cultural development of the city. The board of the bank was set up from among the local elite. The savings bank’s shareholders were aware of the social, educational and cultural needs of public significance. The savings bank’s lending policy, financial position and services were greatly influenced by the state and boundary changes in the 20th century.

István Gaucsík           336.712(437.6)(091)”1868/1945”

The Old Takarék. The short history of the Savings Bank in Ipolyság (1868–1945)

Keywords: Bank, regional banking system, credit, credit policy.