Öllös László – Oldal 6 – Fórum Társadalomtudományi Szemle
szerző

Öllös László

Elbeszélt történelem – A rendszerváltás évei Tóth Károly

Tóth Károly 1989-ben az első szóvivője, majd első elnöke volt a szlovákiai magyarság 1945 utáni első politikai szervezetének, a Független Magyar Kezdeményezésnek, amely egy nappal a prágai tüntetés után, 1989. november 18-án alakult meg Vágsellyén. A Fórum Társadalomtudományi Intézet "Elbeszélt történelem - A rendszerváltás évei 1989--1992" programja keretében készült beszélgetés megjelentetésével a tíz évvel ezelőtti eseményekre emlékezik.

Öllős László: Örökség és program

1989. november 18-án az ország forradalmi mozgalmai közt a szlovákiai magyarok sajátos tényezőként jelentek meg. Az azonnali saját fellépés oka, valamint jellege a szlovákiai magyar társadalom több specifikumából eredt, mint ahogy a forradalom szlovákiai magyar programdokumentumainak számos célkitűzése is. A szlovákiai magyar társadalom rétegszerkezete a politikai szociológia perspektívájából nézve számos elemében illeszkedett az ország egészében uralkodó állapotokhoz, ám e rétegszerkezetnek voltak olyan sajátosságai is, amelyek megjelennek mind a forradalom, mind az azt követő időszak során.

A kisebbségek és a demokrácia

A nemzeti kisebbségeknek és a demokráciának, tehát a démosz uralmának kapcsolata köztudottan problematikus. E problémakör lényege abban a kérdésben foglalható össze, hogy beletartozik-e az adott kisebbség korunk démoszába, avagy sem. Már az antik demokráciában is voltak olyan társadalmi rétegek, amelyek ugyan az adott városállamban éltek, ám tagjaik nem voltak teljes jogú polgárok, azaz közügyekben nem dönthettek, nem foglalhatták el az állami hivatalok bármelyikét.

Újabb lehetőség és újabb kihívás

Egy folyóirat megjelenése mindig komoly kulturális esemény egy nemzeti kisebbség életében. Arról tanúskodik, hogy a közösség újra szellemi értéket hozott létre. Ennek az eseménynek a rangját csak növeli, ha olyan kiadvány kerül a nagyközönség elé, amely több évtizeden keresztül hiányzott a kulturális és szellemi életünkből.