Csodálatos szent Háromság… A kisalföldi szakrális kisemlékek feliratai a Szentháromság-emlékek tükrében

Mivel a szakrális kisemlékek önmagukban, szimbolikájukkal saját lényegük kifejezői, voltaképpen nem is igénylik, hogy állíttatóik felirattal lássák el őket. Sok esetben ez így is van: út menti feszületek, ritkábban szentek szobrai is, minden további információ közvetítése nélkül hirdetik, ami lényegükből fakad, az adott szent tiszteletének kifejezését vagy általában a keresztényi áhítat megnyilvánulását, illetve az adott terület oltalmuk alá helyezésének a szándékát. Ennek ellenére gyakoribbak az olyan objektumok, amelyek további magyarázó, kiegészítő feliratok hordozói, mint a vallásosság néma hirdetői.
Az alábbi tanulmány (amely egy terjedelmesebb munka részének tekintendő) lényegében folklorisztikai szempontból vizsgál egy jelenségcsoportot, történetesen a Szentháromság-szobrok feliratait. Hangsúlyozni kell, hogy az etnológia, folklorisztika aspektusából nézve az ilyen vizsgálat természetesen csak részeredményeket hozhat. Ahhoz, hogy e szakrális kisemlékek teljes üzenetét olvasni tudjuk, szükség van további források és jelenségek (levéltári és recens anyag, a szobrok szimbólumrendszere, attribútumai stb.) bevonására. Mindezek ellenére úgy gondolom, hogy már ezek, a feliratok bemutatásából és (részben) elemzéséből leszűrhető részeredmények is hasznosak lehetnek, arra vonatkozóan például, hogy ezek mennyiben vannak összhangban az adott objektum szimbolikus üzenetével, illetve milyen további információk olvashatóak ki belőlük.
Noha a felirattan (epigráfia) külön tudomány, etnológiai, folklorisztikai szempontból a kutatók elsősorban a feliratos népművészeti tárgyakat vizsgálták, a sírfeliratokat leszámítva, a szakrális kisemlékeken felbukkanó szövegeket éppen csak megemlítve vagy szóba sem hozva (K. Csilléry 1979; K. Csilléry 2001; Danglová 1995; Szendrey 1931). A tárgyalkotó népművészeten belül gyakran a felirat dekorációs szerepére koncentráltak (Danglová 2001a; Danglová 2001b). Főleg – de nem kizárólag! – a német nyelvterületen a házak feliratainak szenteltek fokozottabb figyelmet (Horváth 2009; Widera 1990). Példaértékű Robert Rüegg munkája, aki a svájci Graubünden kanton egy folyóvölgyének különféle objektumain, amiket ő felirathordozónak, Inschriftträgernek nevez (tehát házakon, munkaeszközökön, templomokban és harangokon, képeken és emlékműveken, utóbbi alatt lényegében a halálhelyjeleket kell érteni stb.) található feliratait (mindösszesen 1657-et!1) gyűjtötte össze és elemzi. Anyagát először tematikailag rendezi, aszerint tehát, hogy az adott felirat milyen objektumon található,2 majd tartalmilag, továbbá az eredet szempontjából, a kifejezési mód (terjedelem, kötött vagy kötetlen forma, német vagy más nyelv, irodalmi nyelv vagy dialektus, helyesírás, elválasztás stb.), a külalak (betűformák, az elhelyezés lokalizálása, a felirat felületének anyaga stb.) figyelembe vételével. Azt is vizsgálja, hogy a különféle objektumokon felbukkanó feliratok mikor jelentek meg, mikor élték fénykorukat stb. Munkájához különféle mutatók is csatlakoznak. Ilyenek például a feliratok kezdősora, a nevek, az évszámok, a felirathordozók szerinti, a források (tehát például a bibliai helyek) szerinti mutatók, valamint helynévregiszter. Arra itt most nincs szükség, hogy részletesebben és tárgyszerűbben is tovább tárgyaljam ezt a vaskos, csaknem félezer oldalas kötetet, mindenesetre jelzem, hogy a saját (jelentősen szerényebb!) anyagom elemzése során néhány módszertani fogás, szempont innen eredeztethető (Rüegg 1970).
Noha Keszeg Vilmos a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem Magyar Néprajz és Antropológiai Tanszékén 1997 óta Írásantropológia címen vezet kurzust (Tötszegi 2012, 141. p.), a témának, a populáris írásbeliségnek vaskos egyetemi jegyzetet is szentelt (Keszeg 2008), a jelen problematikával tudomásom szerint konkrétan még nem foglalkoztak. Nem a feliratok kérdésére koncentrálva, de a különféle emlékhelyekkel, -művekkel és -táblákkal, általában a nemzeti, regionális vagy lokális emlékezet kérdéseivel foglalkozó munkákban is szép számmal találunk a kapcsolódó feliratokra vonatkozó adatokat (pl. Jakab 2012; Juhász 2010 stb.)
Csak látszólag tartozik a tárgyhoz, de éppen az elhatárolás, a problémakör kijelölése miatt meg kell említeni a szent helyeken (búcsújáró helyeken, templomok, kápolnák falán stb.) gyakori, zömében profán, ún. hic fuit-feliratok,3 falfirkák problémakörét (Jánó 1997; Frauhammer 2010). A jelenség a most vizsgálandó objektumokon, tehát a szakrális kisemlékeken, egészen konkrétan a Szentháromság-szobrokon a tárgyalt területen (de tudomásom szerint másutt sem) nem fordul elő.4
Noha csak marginálisan kapcsolódnak a szakrális kisemlékek csoportjához, meg kell itt még említeni a sírfeliratok kérdését. Bizonyos aspektusai iránt a folklorisztikai szakirodalom ugyanis meglehetősen élénk érdeklődést tanúsított. Magyar vonatkozásban ilyen az ún. nevető fejfák kérdése (vö. Erdész 1988; Rosner 1937), amihez hasonló a német nyelvterületen is megvan, az ún. tréfás út menti haláljel- (Marterl) feliratok formájában (vö. Dickenberger 1995). Ezek a feliratok viszont elsősorban a szóbeliségben létező folklórműfajnak minősülnek, és úgy tűnik, valódi objektumokon ritkábban, s inkább csak másodlagosan jelennek meg (vö. Liszka 2011, 93–98. p. további irodalommal).5 A sírfeliratok összegyűjtése kezdetben sokszor praktikus célból történt, hiszen az efféle kiadványokkal egyszersmind mintát is tudtak a sírkőkészítők az ügyfeleiknek kínálni (vö. Rosner 1920). L. Juhász Ilona a Rudna temetőjének és temetkezési kultúrájának a bemutatását felvállaló monográfiájában az említett település temetőjének az adott időpontban teljes sírfeliratanyagát közli, ami kitűnő lehetőséget nyújt további tartalmi és formai elemzésekre (L. Juhász 2002). Azóta további hasonló, ha nem is a teljes sírfeliratanyagot közlő munkák is születtek.
A vizsgált területen6 mindösszesen 93 olyan, önálló szobornak, képoszlopnak minősülő, szabadban álló szakrális kisemléket sikerült számba venni, amely a Szent­há­romság valamilyen ábrázolási formáját mutatja, illetve tartalmazza.7 Ebből 19 jelenleg (több esetben nyilvánvaló, hogy már a felállítás során sem) hordoz, hordozott semmilyen feliratot, 74-en olvasható bizonyos, hosszabb vagy rövidebb szöveg, mégpedig 50 esetben magyar, 7 esetben szlovák, 12 esetben latin nyelvűt, 4 alkalommal pedig két, magyar–szlovák, illetve magyar–latin nyelvűt. Egy esetben nem eldönthető az amúgy is szűkszavú felirat nyelvi hovatartozása.8 Még a számoknál maradva, a dokumentációnkban szereplő összes objektumnak mindössze (kerekítve) 20,4 százaléka nem hordoz semmiféle, írásban rögzített kiegészítő információt. Markánsan nagyobbik része (79,6) viszont igen, tehát érdemes ezeket közelebbről is megvizsgálni.
Ahogy a népi környezetben használt, illetve szerepet kapó más objektumok esetében is, a szakrális kisemlékeken is valamikor a 17. század folyamán bukkannak föl az első, egyszerű feliratok.9 Ezeket tartalmi (és részben formai) ismérveik alapján két olyan csoportba sorolhatjuk, amelyek bizonyos időrendiséget is kifejeznek. Elsődleges feliratoknak azokat nevezem, amelyek a felállítás során kerültek az objektumra. Ezeken belül megkülönböztetek törzsfeliratokat, amelyek optimális esetben arról tudósítanak, hogy ki, mikor, milyen célból állíttatta a szobrot (ezeknek az adatoknak valamelyike természetesen hiányozhat is, illetve kiegészülhet még valamilyen, a Bibliából vagy egyházi énekeskönyvből vett idézettel, egyéb indoklással). Kiegészítő feliratnak nevezem viszont az olyan szövegtípusokat, amelyek rendesen ugyan szintén a felállíttatás idején kerültek az objektumra, ám inkább pótlólagos információkkal szolgálnak. Ilyen lehet a többalakos szobrok vagy több képet is tartalmazó képoszlopok esetében az egyes ábrázolt személyek nevének a feltüntetése, továbbá a szobor készítőjének a neve, műhelyének a helye, de akár – történetesen, ha a szobor egyszersmind háborús emlékként is szolgált – a faluból származó, a háborúban elhunytak névsora. További, jól elkülöníthető réteget képviselnek a másodlagos feliratok, amelyek rendesen később, utólag – az előbbitől többnyire jól elkülöníthető helyre – kerülnek az objektumra, és általában egy-egy felújítást, az azt szorgalmazó, finanszírozó személy nevét örökítik meg. Előfordul, hogy egy-egy objektumon akár több, egymástól eltérő időbeli rétegben született másodlagos felirat is található.
Úgy tűnik, hogy a legrövidebb és legterjedelmesebb felirataink is latin nyelvűek. Mivel számuk viszonylag csekély, és tartalmilag sem igazán kapcsolódnak a térség magyar vagy szlovák nyelvű szövegeihez, inkább egyediségük, semmint közös vonásaik állapítható meg. A közös annyi bennük, hogy az elsődleges feliratok általában tartalmazzák az állíttatás évszámát, ritkábban az állíttató(k) nevét, s még ritkábban az állíttatás okát. A másodlagos feliratok a helyreállítások tényét és évszámát rögzítik. Tekintettel arra, hogy segedelmükkel mégis néhány általános jelenség is megmagyarázható, nem érdektelen sorra venni őket. Kezdjük a legtömörebb információkat nyújtókkal! A melleki, amely elsődleges és másodlagos információt is nyújt, a következőképpen néz ki:

1. kép. A melleki Szentháromság-szobor felirata

(Liszka József felv., 2015)

Az első sor rövidítése az Anno Dominit (az Úr esztendeje) takarja, míg a másodlagos felirat a felújítás tényéről és idejéről értesít. Érdemes megfigyelni, hogy a feliratok (hiszen itt egyértelműen más-más időben készült feliratról van szó), szóval a feliratok készítői is figyelembe vették ezt az alá- és fölérendelő viszonyt, s éppen ezért a másodlagos felirat, noha ugyanabba a szövegmezőbe, de kisebb betűméretekkel és más betűtípussal került felvésésre.
A dunaszerdahelyi Szentháromság-szobor valamivel későbbi, s ha lehet, még tömörebben, lényegében ugyanennek a két adatnak a feltüntetésére szorítkozik:
2. kép. A dunaszerdahelyi Szentháromság-szobor felirata

(Liszka József felv., 2010)

Ebből az első évszám (elsődleges felirat) az állíttatás időpontja (E = erexit = felállíttatott), a másik (másodlagos felirat) egy tatarozás dátuma (R = renovata = renováltatott). Úgy tűnik, hogy ebben az esetben a két információ egy időben (mégpedig az 1929-es felújítás során) került a szobor talapzatára (vagy a másodlagos felirat felvésése során kínosan ügyelt a faragó az elsődleges felirat betűstílusának követésére), tartalmilag viszont egyértelműen két feliratról beszélhetünk.
A következő latin nyelvű szöveg, amelyet bemutatni szeretnék, a garamdamásdi Szentháromság-szobor talapzatán olvasható, szintén egy szövegmezőben (mészkő táblán) elsődleges és másodlagos információkat is tartalmaz:

EREXIT A. 1910
TÓTH JÓNÁS
ET UXOR
POLCSÁK KATALIN

RESTAURATA
A. 2000

Ismét figyelemre méltóak a betűméretek. A két felirat (tehát a felállítást jelző elsődleges, és a felújításról hírt adó másodlagos) szemmel láthatóan egy időben készült. A feliratokon két, egymástól markánsan elkülönülő betűméret figyelhető meg. A mai szemlélő számára talán fontosabbnak tűnnek azok az információk, amelyek a szobor felállításának, illetve renoválásának az idejéről tájékoztatnak, s ezek mégis jóval kisebb betűméretben kerültek az objektum talapzatára, mint a számunkra mellékesebbnek tűnő tény, hogy ki állíttatta a szobrot. Történetesen Tóth Jónás és felesége, Polcsák Katalin. Mivel hasonló jelenséggel mind a magyar, mind a szlovák nyelvű feliratokat szemlélve még találkozni fogunk, érdemes korábban és máshol kifejtett álláspontomat a kérdéssel kapcsolatban röviden itt is összefoglalni. Az önreprezentáció egy sajátos formájával van itt dolgunk. Amennyiben az egyes szakrális kisemlékek feliratait, illetve az állíttatás konkrét okait és körülményeit körültekintően megvizsgáljuk, megállapíthatjuk, hogy ezeknek, a vallási áhítaton túlmenően, noha a legtöbb esetben az „Isten dicsőségére állíttatta” formulával kezdődnek, személyes, illetve családi dimenziói is lehetnek. Mindenkiben megvan ugyanis az a természetes igény, hogy valami maradandóbbat alkosson, hogy neve az eljövendő generációk számára is fennmaradjon. Általában ez az igény az utódok által (akik a „nevet továbbviszik”) valósul meg. Az út menti keresztek, képoszlopok, szobrok, mezei oltárok, kápolnák állíttatói, építtetői sok esetben viszont gyermektelen házaspárok voltak. Ez a tény pedig megengedi azt a feltételezést, hogy a család – saját utód hiányában – a családi név fennmaradását ebben a formában kívánta biztosítani. Számos példával lehetne bizonyítani a fenti állítást, most viszont legyen elég egy. A Kürthöz közeli Cigléd búcsújáró hely kegykápolnája előtt áll egy kálvária-feszület, amelyet egy gyermektelen házaspár állíttatott. Talapzatán a következő felirat olvasható:

Úgy szerette Isten a világot,
hogy egyszülött Fiát adta érte.
Isten nagyobb dicsőségére
állíttatta
Végh András
és neje szül.
Árendás Gizella
az Úrnak 1939ik esztendejében

Több mint elgondolkoztató, hogy a feliraton az állíttatók neve kiemelten, csupa nagybetűvel, verzállal, nagyobb betűméretben van a kőbe vésve. Tehát, miközben Isten nagyobb dicsőségéről beszélnek, a maguk emlékét, nevét kívánják (ha tudat alatt is) az állíttatók kiemelni, s ezáltal az utókor számára is fenntartani. Hogy nem légből kapott, íróasztalnál kitalált teória ez, bizonyítja egyik köbölkúti adatközlőm spontán megjegyzése, aki a családi Szentháromság-kápolnával kapcsolatban jelentette ki, hogy az igencsak rossz állapotban lévő építmény tatarozását az egyik távolabbi családtag igazán magára vállalhatná: „pénze lenne rá, gyerekei nincsenek, legalább fennmaradna valami utána” – jegyezte meg.
Hasonlóakat támaszt alá Csókás Ferenc kéziratos anyaga is, amit Csáky Károly idéz. Ebből megtudjuk, hogy a bényi Szentháromság-szobrot állító házaspár, Gábor Máté és Jankus Ilona, miután egyetlen fiuk 1889-ben meghalt, egész vagyonukat az egyházra hagyták (Csáky 2010, 21–22. p.) s két évire rá a templomkertben felállíttatták az említett szobrot. Itt viszont a felirat nem tükrözi vissza ezt a tényt, lényegében egy betűméretű az egész szöveg, noha megjegyzendő, hogy ebben a formában minden bizonnyal a 2007-es felújítás során került a talapzatra.
Mindez természetesen nem azt jelenti automatikusan, hogy a kiindulópontul szolgáló garamdamásdi Szentháromság-szobrot is gyermektelen házaspár állíttatta, hanem csak azt, hogy ez akár így is történhetett (ennek pontos kiderítésére további lokális kutatásokra lenne szükség).
Más oka is lehetett az önreprezentációra való törekvésnek. A gömöri Jabloncán egy feszület felirattáblája a következőképpen néz ki:

3. kép. Egy jabloncai feszület felirata

(L. Juhász Ilona felv., 2000)

Maga az öntöttvas objektum a templomhoz vezető út mellett áll, tehát a település egy frekventált pontján. Állíttatásának okai különféleképpen értelmezhetőek: egyrészt minden bizonnyal valóban Isten dicsőségére, hálából emelték. Az állíttató szerencsésen átkelt az óceánon és épségben elérte álmai földjét, ahol munkát is talált, s mindezért hálával tartozik a Mindenhatónak. Másrészt nyilván szülőfalujában is szeretett volna jelet hagyni maga után, s amint azt anyagilag megengedhette magának, ezt a feszületet emeltette. A környékről egyébként a 19–20. század fordulóján jelentős méreteket öltött az Amerikába történő kivándorlás, aminek nyomát több szakrális kisemlék is őrzi. Hasonló példát a kisalföldi Szentháromság-szobrok köréből is be tudok mutatni. A vágai szobor talapzatán olvasható a következő szöveg:

4. kép. A vágai Szentháromság-szobor felirata

(Liszka József felv., 2010)

Itt is nyilvánvalóan arról van szó, hogy a településről elszármazottak legalább egy szent szobor talapzatán olvasható felirat formájában nyomot szerettek volna hagyni szülőfalujukban (a kérdéskörhöz bővebben, további konkrét példákkal lásd: Liszka 2005; Liszka 2012; Liszka 2013).
Külön kell szólni az adott települések papjainak önreprezentációra való hajlandóságáról. A Szentháromság-szobrok feliratainak tanulmányozása során meglepően gyakran kerül bele az éppen hivatalban lévő lelkipásztor neve is:

[külön táblán] Speciár Lajos / lelkipásztorsága 38. évében (Felsőszeli)

Emeltették / Karácsony János / és neje szül./ Mészáros Karolin / hegysúri lakosok / Maszarik Viktor / plébánoskodása idejében / 1925-ben (Hegysúr)

A teljes Szentháromság / tiszteletére állíttatta / ZALABA FERENC templomatya / és neje LENEKA JULIANNA / Továbbá LENEKA PETRONELLA / ZALABA IGNAC özvegye / ZLATNYANSZKY JÁNOS plébános / sz. sz. tanácsos idejében / az 1912dik évben (Muzsla)

MEGÚJÍTTATOTT / REGELY JÓZSEF / ÉS NEJE / PAMER VERONIKA / ÁLTAL 1886-BAN / KUDLIK JÁNOS / PLÉBÁNOS ALATT (Pozsonypüspöki)

FELKÉSZÜLT / ERŐS IMRE GAZDA / ÁLTAL / HORETZKY ALAJOS / PLEBÁNOS ALATT (Tallós)

Kiemelten kell bemutatni a nagycétényi szobor feliratát, hiszen az önreprezentáció szempontjából ez különösen figyelemre méltó. Amellett, hogy az állíttatók, majd a felújíttató neve kiemelten szerepel rajta, azt is megtudjuk belőle, hogy melyik plébános szentelte fel, majd az önreprezentációs tolongásban a kőfaragóé mellett, a végére még a templomatya neve is odakerült:

SZENTHÁROMSÁG
EGY ISTENNEK IMÁDÁSÁRA
NAGY-CZÉTÉNYI HIVEKNEK
LELKI ÖRÖMÉRE ÁLLÍTTATTA
SZUSZTOR FERENC
KUCSERA BORBÁLA
HÁLÁDATOS BUZGÓSÁGA
MEGÁLDOTTA FŐTISZTELENDŐ
BALÁZSY GERGELY
HELYBELI ESPERES
ÉS PLÉBÁNOS
1875DIK ÉVI JULIUS HÓ 4ÉN
UJÍTATTA
SZUSZTOR ISTVÁN
1892. MÁJUS HÓ 19 ÉN

Lent a talapzaton balra

RAVASZ ANDRÁS
TEMPLOMATYA

Lent a talapzaton jobbra:

MÜLLER ANTAL
SÜTTÖN10
Az önreprezentációnak ezek a fentebb bemutatott formái természetesen nem számítanak új jelenségnek, hiszen legalább az ókortól megfigyelhető, hogy például a megrendelő különféle mitológiai alakok ábrázoltatása során saját arcvonásait „lopatta bele” a művésszel a készülő alkotásba. Hasonlóan, mint a kürt–ciglédi búcsújáró hely ma már Szűz Mária-, korábban Szentháromság-kápolnájában található két fogadalmi kép esetében. A kápolnát 1907-ben építtette újra Pristyák Antal és felesége, Balogh Terézia. A kápolnában ma is látható Szent Antal és Lisieux-i (Kis) Szent Teréz egy-egy olajfestménye. A szentek arcmása állítólag a két donátor, Pristyák Antal és Vargha Terézia vonásait hordozzák magukon (Danczi 1999, 41–42. p.). Másrészt a festők belefestették az arcképüket különféle bibliai jelenetek szereplői közé, a képet, szobrot felajánlók odafestették magukat valahová a kép sarkába stb. Ez azonban általában inkább szerényen, afféle sarokban meghúzódó jelenlét volt. A szakrális kisemlékeken megjelenő önreprezentáció sok esetben jóval markánsabb, egyértelműbb.
Térjünk azonban vissza a kisalföldi Szentháromság-szobrok feliratainak a bemutatására, azon belül továbbra is a latin nyelvűeknél maradva. További hat felirat, szintén viszonylag rövid szöveggel, általában arról tudósít, hogy a Szentháromság tiszteletére felajánlott objektumot ki és mikor állíttatta (egy esetben, az ipolyszalkai esetében a latin nyelvű törzsszöveghez egy magyar nyelvű kiegészítő szöveg is társul: KÉSZÜLT ESZTERGOMBA / PAUL LEONHARD). A nagysallói és somorjai objektumokon az állíttatás évszáma a szövegből kiolvasható kronogrammából állapítható meg. Utóbbira (amely magyarul így hangzik: „A Szűznek / Sancta Maria / patrónusának / emeltette / a kegyes lakosság”) viszont valamivel több figyelmet kell szentelni. Az ábrázolás az Atyaistent, jobbján a Fiúistennel felhőtrónuson ülve ábrázolja, amint az előttük-közöttük térdeplő Szűz Máriát éppen megkoszorúzzák. Fölöttük a Szentlélek kiterjesztett szárnyú galamb formájában lebeg.
Az ábrázolástípussal egy korábbi munkámban már részletesebben foglalkoztam (Liszka 2014b, 17–20. p.), így most elégséges lesz egy rövid összefoglalás. A Szentháromság kiegészülve Szűz Mária megkoronázásával meglehetősen gyakori, ám lényegében kétféleképpen értelmezhető ikonográfiai megoldás (szemléletmód kérdése: ha a Szentháromságot állítjuk a középpontba, akkor a koronázási aktus a kiegészítő jellegű, de ha Szűz Mária aspektusából nézzük, akkor a Szentháromság az őt megkoronázó, és amolyan mellékcsoportként is felfogható). Az állíttatók, a feliratok tanúsága szerint általában11 elsősorban Szentháromságként értelmezik ezt az ikonográfiai típust (Érsekújvár, Gúta, Ipolyszalka, Komárom, Léva), s lényegében a somorjai az egyetlen (legalábbis a vizsgált térségben), ahol – nyilván a település eredeti nevéből, Sancta Maria, kiindulva – Szűz Mária van fókuszban, és ezt a felirat is egyértelműsíti.

5. kép. A Szentháromság által megkoronázott Szűz Mária szobra Somorján

(L. Juhász Ilona felv., 2010)

6. kép. A vágkirályfai Szentháromság-szobor

Liszka József felv., 2011)

Az 1740-ben állíttatott érsekújvári szobor hármas gerezdű talapzatának mindhárom oldalán egy-egy díszes keretű, a talapzat anyagából (tehát homokkőből) készült, latin szövegű tábla látható. Meglepő módon, jelenleg a homlokzati oldalon, a talapzat Szent Rozália barlangja fölötti mezejében található tábla nem az elsődleges feliratot tartalmazza, hanem egy másodlagosat, mégpedig egy 1876-os felújítás tényét rögzítőt. Az elsődleges felirat a szobor talapzatának bal oldalán található. Megadja az állíttatás évszámát, s röviden a tényt, hogy a Szentháromság tiszteletére fogadalomból állíttatott a szobor. A talapzat további harmadik oldalán egy 1857-es12 renoválás tényét rögzítő következő másodlagos felirat olvasható.
A vizsgált térség legkorábbi Szentháromság-szobra a komáromi, amelyet 1715-ben állíttattak a város római katolikus hívői, ahogy az a meglehetősen bőbeszédű latin nyelvű feliratokból kiderül, rögtön két okból is. A szoborcsoport talapzatának déli oldalán (szemből nézve tehát balra) az alábbi latin nyelvű felirat13 olvasható:

A talapzat szemben lévő oldalán pedig az alábbiak:

A fenti két szöveg, kiegészítve a homlokzati részen, a Borromei Szent Antal domborműve feletti szűkszavú szöveges információval (A. 17 D 15 jun, 1514) minősíthető tehát az objektum elsődleges feliratának. Ehhez kapcsolódik egy másodlagos felirat is, mégpedig a talapzat felső szegélyén (majdnem) körbefutó, a fölöttük elhelyezett szentek szobraihoz kapcsolódó, kronogrammákat is magukban foglaló latin nyelvű mondatok. Balról (a déli oldaltól) haladva mutatom be őket, a szövegrészek előtt feltüntetve a kapcsolódó szent nevét. Páduai Szent Antal: QVID GERIS ANTONI VITAM FAC PRAELIA LETHO (Miért viszed, Antal, karjaidon az élet urát? Küzdj a halállal!); Szent Sebestyén: PESTEM TELA FVGANT LAVDATOR APOLLO SEBASTVS (A pestist és a fegyvereket elűzi az Istent dicsérő apollói Sebestyén); középen Szent Rozália, alatta Borromei Szent Károlyról: DISPOSITE CAROLVS STITIT ATQVE ROSALIA PESTEM (Károly és Rozália rendszerint megszüntették a pestist); Szent Rókus: HIC PROPRIIS DEMET NOSTRATIA VVLNERA PLAGIS (Ez saját szenvedéseivel gyógyítja a mi sebeinket); Xavéri Szent Ferenc: ISTE TIBI RETRAHIT DE MENTE AC CORPORE VIRVS (Ez mind lelkedből, mind testedből eltávolítja az életölő mérget)15. A szobrot több alkalommal is felújították (vö. Mácza 1992, 25. p.), viszont ezek közül csak egyről (az elsőről) tanúskodik kiegészítő felirat a süttői mészkőből készült lábazat hátoldalán: RENOVATA EST / ANNI 1803.

Áttekintve a térség Szentháromság-szobrainak latin nyelvű feliratait, megállapítható, hogy ezeket a legtöbb esetben csak mérsékelten befolyásolta a hagyomány, viszont jelentősebb teret kaptak bennük az egyéni kezdeményezések, ötletek. Ezzel szemben a szlovákiai Kisalföld területén található hasonló objektumok magyar és szlovák feliratainak elemzése (talán a viszonylag nagyobb számnak is köszönhetően) már inkább lehetővé teszi bizonyos tendenciák megállapítását.
Az nyilvánvaló, hogy az objektumokat készítő kőfaragók is kínálhattak eleve valamilyen szövegkliséket, illetve maguk a megrendelők is megfogalmazták sokszor saját (olykor egyértelműen a helyi lelkipásztor által tollba mondott) szövegeiket, de ezek (a szinte törvényszerűen visszatérő állandósult formuláknak is köszönhetően) a hagyomány által erősen kötöttnek látszódnak, még a legegyszerűbb nyelvi megoldások esetében is:

Tsináltatta… (Nemeskosút)
Csináltotta… (Hidakürt)
Csináltatták… (Jóka)
Építette… (Ógyalla)
… által építtetett (Balony)
Felkészült … által (Tallós)

Általában a szakrális kisemlékek feliratainak obligát (majdnem) kezdőformulájának számít az Isten (nagyobb) dicsőségére állíttatta… szófordulat, illetve annak valamilyen variánsa (ennek tágabb, az önreprezentációra vonatkozó összefüggéseire fentebb már kitértem). A Szentháromság-szobrok esetében mind a magyar, mind a szlovák feliratokon is gyakran találkozunk vele:

Isten dicsőségére emeltette… (Naszvad, Vajasvata)
Isten dicsőségére állíttatta… (Felsőaha, Pereszlény)
Istennek nagyobb dicsőségére emeltette… (Udvard, Vága)
Emeltette Isten dicsőségére… (Ebed, Felsővámos, Zsigárd)
Na slávu Božiu… (Zsitvafödémes)
Na česť a chválu božu… (Hull)
Ku cti a sláve Božej… (Cseke)

Ezekben az esetekben általában hiányzik a Szentháromságra való konkrét utalás, miközben arra is vannak példáink, amikor az Isten helyett a Szentháromság nagyobb dicsőségét tartotta szem előtt az alapítványozó:

Szentháromság tiszteletére állíttatta… (Bart, Deáki)
Sz:Háromság dicsőségére álítatták… (Vásárút)
Dicsőség szent Háromságnak Állították… (Kismácséd)
Na slávu najsv. Trojice… (Komját, Újgyalla)
Ke cti a chvále Sv. Trojice… (Gány)16

Lényegében ennek a formulának egy altípusaként kezelhető a teljes Szentháromságra való utalások sora:

Dicsértessék a telyes szent Háromság… (Fél)
Teljes Szent Háromság Könyörülj rajtunk! (Királyrév)
Teljes sz. Háromság tiszteletére készéttetett… (Pénteksúr)
A teljes Szentháromság tiszteletére állíttatta… (Muzsla, Nádszeg, Vághosszúfalu)
Állíttatta a teljes Szentháromság tiszteletére… (Farnad)
A teljes Szent Háromság dicsőségére… (Taksonyfalva)
Teljes szt. Háromság atya, fiú és szentlélek dicsőségére… (Kismagyar)
A teljes szent Háromság egy Isten dicsőségére… (Hegysúr)
A teljes Szentháromság egy Isten az Atya Fiú és Szentlélek tiszteletére emelték… (Bény)

Az ilyen és az ezekhez nagyon hasonló kezdőformulák után általában az állíttató(k) neve következik, ami utalhat magánszemélyekre (sok esetben, ahogy arról fentebb már szó volt, ezek kiemelten!), illetve közösségekre (pl. egy-egy faluközösség, Amerikába kivándoroltak közössége, rózsafüzér-társulat stb.), majd az állíttatás évszáma. Olykor az állíttatás oka is megemlítődik:
Örök hálájaképen… (Taksonyfalva)
A kereszténység megsegítésének emlékére… (Hegysúr)
Ezen imádandó szent Titok tiszteletére állíttatták… (Vágkirályfa)
A jubileumi szent év emlékére… (Csallóközcsütörtök)
Hálából 1826ban a pestisjárvány végén… (Tardoskedd)

A gútai szobor talapzatának homlokzati részén olvasható felirat (SZENT HÁROMSÁG EGY ISTEN / IRGALMAZ MINÉKÜNK. / SZENTSÉGES SZŰZ MÁRIA / KÖNYÖRÖGJ ÉRETTÜNK) kiegészítő információ a talapzat hátsó oldalán kaptak elhelyezést:

EMLÉK
MELYET KÖZÖS BUZGÓSÁGGAL
EMELTETTÜNK MI GUTTA M:
VÁROSA HÍVEI, MIDŐN A VESZE-
DELMES CHOLERA NYAVALYA
KÖZÜLÜNK SOKAKAT HIRTELEN
ÉS KÍNOS HALÁLLAL RAGADOTT EL.
1831 ESZ: SZ: JAKAB HAVA 31

A vágsellyei szobor viszont egy villámcsapástól való sértetlen megmenekülésnek állít emléket:

Öröklö hálából
emeltették a vágsellyei r. kath. hivek
1886ik év július hó 4 délután
a lytánia alatt templomba
lecsapott villám veszélyétöl
sértetlen megmenekülésük
emlékére
1895

Olykor a Szentháromság-szobor egyszersmind a helyi világháborús emlékmű funkcióját is betölti. Térségünkben ilyen a nyitracsehi (vö. Juhász 2010a, 193. p.) és csiffári objektum. Utóbbi feliratainak az elemzésére a későbbiekben még visszatérek. Bibliai idézet, frázisok viszonylag gyakoriak a szakrális kisemlékek feliratszövegeiben. A vizsgált térség Szentháromság-feliratanyagában viszont csak egy ilyen, konkrétan be­azonosítható szöveggel találkoztam, mégpedig a nagymácsédi szobor talapzatán:

Hárman vannak kik bizonyságot az égben tesz-
nek az Atya az Ige s a sz.lélek s e három egy
sz. János lev. 5.R.

Maga a bibliai hely a Károli-féle fordítás szerint pontosan így hangzik: „Mert hárman vannak, akik bizonyságot tesznek a mennyben, az Atya, az Íge és a Szent Lélek: és ez a három egy” (János 1. lev. V, 7). Amúgy ezt a passzust, mivel „egyetlenegy görög szövegben sincs meg, sőt még Szent Jeromos-féle fordítás régebbi példányaiból is hiányzik”, s csak későbbi latin nyelvű beszúrás, az aktuális római katolikus bibliafordítás csak a jegyzetekben közli: „a mennyben: az Atya, az Ige és a Szentlélek; és ez a három egy. És hárman vannak, akik bizonyságot tesznek a földön.” (Biblia 1982, 1401. p.) Ily módon a nagymácsédi feliratrészlet kvázi bibliai helynek, többé-kevésbé inkább apokrif szövegnek tekinthető.
A bősi Szentháromság-szobor talapzata magyar nyelvű feliratának kezdősorai Józsa Attila megállapítása alapján alighanem (vö. Józsa 2008, 9. p.) egy latin nyelvű előzményre vezethetőek vissza:

Hiszlek, vallak és tiszta
szivvel imádlak oh teljes
Szentháromság oszthatatlan
egy istenség!

Józsa Attila, korábban bősi plébános, levélbeli megkeresésemre pontosította a lehetséges forrást: „a Breviarium Romanum papi zsolozsmáskönyv Szentháromság vasárnapjának egyik szövege lehetett az inspiráló… Mégpedig az ünnep vecsernyéjének a Magnificat-antifonéjénak részlete: sanctam et individuam Trinitatem toto corde et ore confitemur, laudamus, atque benedicimus. In Breviarium Romanum. Pars aestiva. Regensburg: Pustet 1908, 179. p. Ezek a szövegek évszázadokon keresztül stabilak voltak”.17 Folklorisztikai terminológiával élve tehát: évszázadokon keresztül variálódtak. Stampay János ének- és imakönyvének 42. kiadásában a kérdéses szövegnek valószínűleg egy további variánsával (vagy azzal rendkívül rokon megfogalmazással) van dolgunk: Szentháromságnak életem, halálom, s testemmel együtt lelkemet ajánlom. Tégedet imádlak, mindörökkön áldlak: Oszthatatlan Istenség, Háromságban egy Fölség. (Stampay 1943, 147. p.)18
A peredi Szentháromság-szobor talapzatának felirata részben ugyancsak egy énekes- és imakönyvből vett idézet:

Csodálatos szent Háromság bámul rajtad az okosság
A lelked mivel nagy, mert háromban csak egy vagy.
SZENT HÁROMSÁG TITOKTÁR ÜDVÖZÍTSD KI HITTEL VÁR
NEMES SOMOGYI GÁBOR PEREDI GAZDA
HÁLÁDATOS EMLÉKEZETÉRE CSINÁLTATTA
1857

A felirat első három sora Kovács Márk János énekeskönyvéből származik: „Csudálatos szent Háromság! Bámul rajtad az okosság. A’ te titkod mivel nagy, mert háromban csak egy vagy. Sz. Háromság! titoktár! Üdvözítsd, ki hittel vár.” (Kovács é.n. [1842], 161. p.). A népének egyébként a későbbi ima- és énekeskönyvekben is megtalálható (pl. Molnár 1919, 664–665. p.).

(Liszka József felv., 2015)
Részletesen érdemes bemutatni a csiffári Szentháromság-szobor rendkívül gazdag és sokrétegű feliratanyagát, amely az alábbi eloszlásban található a lábazaton, illetve talapzaton; a szövegeket számoztam, először a homlokzati oldalon (I), majd a hátoldalon (II) olvasható szövegek következnek, felülről lefele haladva, külön-külön arab számokkal jelölve:

I.1. Elöl, a lábazat legfelső részén:

EMLÉKÜL
CSIFFÁR KÖZSÉG LAKÓSAI
A világháborúban 1914–1918 elesett hős fiainak
és örvendező hálából felszabadulásunkért.
Szt. István évében 1938.XI.10.
ISTENNEK DICSŐSÉG
EMBERNEK BÉKESSÉG.

I.2. Lejjebb, egy következő felületen:

Szent Háromság szobor
IMRE KÁROLY és NEJE
áldozatkészségét őrzi.
Javítatta GYURCSEK ROZÁLIA
2010-es évben

I.3. Még lejjebb a talapzat homlokzati síkján:

„Legyen könnyű a föld, mi jelzi sírhantodat,
Szived felett fakasszon majd a tavasz virágokat.”

I.4. A talapzat legalján, jobbra:

FELLNER M.
ÉRSEK ÚJVÁR

II.1. Hátul, fent:
Nyugosznak ők a hős fiak dúló csaták után

BÓSSI JÁNOS
BEDNÁRIK ANDRÁS
GINZÉLI JÁNOS
DOLNIK JÓZSEF
HAVALA KÁROLY
IMRE GYULA

IMRE FERENCZ
IMRE ISTVÁN
KISS JÓZSEF
MENYHÁRT ANDRÁS
PETRÁS JENŐ
SZAUTNER ISTVÁN
SZÁRAZ JÓZSEF

Nemzetünk imája lebeg, távoli sírja felett. Véretek ereje forrassza eggyé Szt. István országát.

Ti meghaltatok, mi dolgozni fogunk hazánk nagyságáért.
II.2. Lejjebb, hátul a talapzat homlokzati síkján (feltűnő, hogy ez a felirat nincs restaurálva, s csak nagyon nehezen olvasható, így a nevek százszázalékos pontossága nem garantálható19):

A második világháború áldozatainak névsora

Balog Vilmos
Bogyó Imre
Bóssi Ferenc
Bóssi Vilmos
Csóka János
Farkas Kálmán
Fehér Gusztáv
Feld? Albert

Geczi János
Geczi József
Gremán József
Grossz család
Hamar András
Hutkai János
Jelinek István
Kecskés István

Keszeg János
K?iss? László
Markó István
Matuska Vilmos
Mihalik József
Németh János
Svarcz család
Sztano István
Vaskovics Jenő

Az objektumon olvasható gazdag feliratanyagból az tudható meg, hogy a szobrot 1938-ban állították. Stiláris jegyek alapján viszont a plasztika régebbinek, nagyjából a 19. század közepe, második fele környékére tehető. Datálásomat Szlovákia műemlékjegyzékének megfelelő szócikke is megerősíti (SPS–I: 281. p.). Megfelelő mélységű lokális és levéltári kutatások hiányában egyelőre, a rendelkezésre álló feliratok alapján csak feltételezhetjük, hogy a szobrot 1938-ban felújították, lehet, hogy teljesen új talapzatra is helyezték. Az elsődleges felirat (I.2.), amiből megtudjuk, hogy eredetileg ki állíttatta a szobrot (hogy mikor, az azonban homályban maradt), tartalmaz viszont egy teljesen új, a 2010-es felújításról tudósító másodlagos információt is. További, fontos kiegészítő adatok (I.1.) arról tudósítanak, hogy egyrészt első világháborús emlékműnek is szánták, másrészt a település 1938-as, Magyarországhoz történt visszacsatolásának is emléket szerettek volna vele állítani, s harmadrészt a Szent István-évre is emlékeztetni. Még mindig a homlokzati oldalon maradva, a következő szöveg (I.3.) temetőkben, sírfeliratoknál használatos formulákból építkezik,20 majd ez alatt (I.4.) a kőfaragó neve és telephelye olvasható. Hátul az első feliratblokk (II.1.) mintha korábbi lenne az 1938-as felújításnál, hiszen annak a mondatnak immár nem sok értelme van (miután örvendezve hálát mondtak már a felszabadulásért), hogy Véretek ereje forrassza eggyé Szt. István országát. Nem zárható ki tehát, hogy ez a felirat valamikor az első világháború után került a szobor talapzatára. Jelenleg szépen restaurálva van. Nem úgy, mint az alatta lévő, nyilvánvalóan újabb névsor (II.2.), amely a második világháború áldozatainak a jegyzéke, mégpedig a nevek alapján, vélhetően teljes jegyzéke, hiszen a vészkorszakban elpusztított zsidó családok (Grossz család, Svarcz család) is helyet kaptak rajta.
Az eddigiekben alapvetően az elsődleges feliratok törzsszövegeiről beszéltem. Nagyon gyakran különféle kiegészítő információk is társulnak viszont ezekhez. A néprajzi, kultúrtörténeti kutatás számára a leghasznosabbak közé a kőfaragókra vagy az azok műhelyeire, telephelyére vonatkozó utalások. Táblázatba foglalva nem lesz tán haszontalan, ha összesítem azt a (statisztikailag sajnos nem túl nagyszámú) adatcsoportot, amely az egyes objektumok készítőire utalnak:

Végezetül szólni kell a kétnyelvűség kérdéseiről is. Már előre leszögezhető, hogy a szakrális kisemlékek feliratai általában is, és konkrétan a Szentháromság-ábrázolásokra lebontva is egynyelvűek. Esetünkben az egyetlen korai kivétel Kuralon figyelhető meg, ahol az 1922-ben felállított Szentháromság-szoborra (legalábbis, ami a fő üzenetet illeti) kétnyelvű, szlovák és magyar felirat került:

8. kép. A kurali Szentháromság-szobor kétnyelvű felirata

(Liszka József felv., 2012)
A bal oldali négyszögmezőben a következő felirat már csak szlovák nyelvű:

Na česť a chválu Božiu
Zanechala postaviť ILONA KLENKO
Previedli potomci STEFANA KLENKO
v r. 1922

Kural a népszámlálási adatok tükrében, noha magyar falvakkal körülvéve, de szlovák településnek számít.21 Annak tulajdonította a környező falvak magyar népe is, hiszen sok esetben (pl. Farnadról) ide küldték gyerekeiket nagyjából a Szentháromság-szobor állíttatásának idejében is cseregyerekként tót szóra (Liszka 1997, 80. p.).
A kétnyelvű feliratok, ha nem is sűrűn, de inkább a kiegészítő szövegek körében bukkannak föl. Ami azt is jelenti, hogy inkább újabb jelenségről beszélhetünk. Ilyent sikerült Vágsellyén és Csallóközcsütörtökön rögzíteni. Az utóbbi település Szentháromság-szobrán egy elsődleges feliraton túlmenően (A jubileumi szent év emlékére / Emeltette csütörtök / Mezőváros gazdaközössége / 1900), kettő, másodlagos információkat tartalmazó szöveget is tartalmaz. Mindkettő egy-egy felújítás tényét közli:

Felújíttatta a község
önkormányzata 2000-ben

A kétlépcsős, téglából épített alap előtt, középen rézsútosan elhelyezett fehér márványtáblán pedig a következő, kétnyelvű felirat olvasható:

Felújítva a Csallóközcsütörtöki
Polgármesteri Hivatal és a Szent Jakab PT
közreműködésében.
2012
Obnovené v spolupráci Obecného úradu
Štvrtok na Ostrove a OZ Svätého Jakuba.

Más esetekben (Érsekújvár, Garamdamásd, Illésháza) a felújíttatók latin nyelvű kiegészítő felirattal (ami mellesleg alkalmazkodik az adott objektumok törzsfeliratának nyelvéhez) kerülik meg a kétnyelvűség kérdését.

Összegzésül elmondható, hogy noha a Szentháromság-szobrok feliratai önmagukban nem adnak kielégítő választ egy csomó etnológiai, folklorisztikai szempontú kérdésre: mi volt az állíttatás oka, milyen társadalmi réteghez tartoztak az állíttatók, hogyan viszonyultak az állíttatók, illetve az adott faluközösség lakossága az adott szoborhoz, milyen kultusz kapcsolódott hozzájuk stb., elemzésükkel mégis közelebb kerülünk a kultusz megértéséhez.
Noha további források bevonásával a kép árnyalható, annyi általánosságban egyértelműen megállapítható, hogy a szobrok állíttatása során, okként (noha inkább be nem vallott vagy nem tudatosított okként) az önreprezentációra való törekvés meghatározó szereppel bírt. Ezen túlmenően az is kiderül, hogy sok esetben fogadalmi szobrokkal van dolgunk, de az is előfordul, hogy amolyan funkcióhalmozásként, egy-egy Szent­háromság-szobor egyszersmind az adott közösség világháborús emlékműveként (a településről származó háborús halottak névsorával) került felállításra.22 Az állíttatók általában vagy egy-egy település római katolikus lakossága (annak egy része, például rózsafüzér-társulat), illetve módosabb gazdacsaládok voltak.
A közvetlen szöveges kommunikáció adta lehetőségeken túlmenően az egyes objektumok üzeneteinek olvasását egy sor további, nonverbális információ is segíti. Ilyenek a feliratok elrendezésének, betűméreteinek és -formájának szemiotikai üzenetei (az önreprezentáció kérdéseinek taglalása során szóltam erről), a kísérőszobrok jellege, elhelyezkedése, az egyes szimbólumok, attribútumok szerepe stb. Azon túlmenően, hogy a felirat szól vagy nem szól arról, hogy az adott Szentháromság-szobrot egy pusztító pestistől való megszabadulásként fogadalomból állították, a szöveges információtól függetlenül a kísérőszoborként megjelenő pestisszentek (Szent Antal, Szent Rókus, Szent Sebestyén, Borromei Szent Károly, Szent Rozália, Xavéri Szent Ferenc) jelenléte egyértelműen utalhat az állíttatás (legalábbis egyik) fontos indokára. Máskor viszont éppen a felirat segít eligazodni egy adott szobor értelmezésében (lásd a somorjai objektum esetét). A feliratok további nyelvtörténeti, szociolingvisztikai, de akár dialektológiai vizsgálatokra is alkalmasak lehetnek. Ez viszont már mind e dolgozat szerzőjének szakmai kompetenciáján, mind a dolgozat kijelölt keretein túlmutat.

Irodalom

Biblia 19824. Biblia. Ószövetségi és Újszövetségi Szentírás. Negyedik kiadás. Budapest, Szent István Társulat.
Buganová, Klaudia–Šangala, Marián 2002. Kríže Košíc a okolia. Bratislava, Lúč.
Csáky Károly 2010. Szakrális emlékeink nyomában III. Dunaszerdahely, Lilium Aurum.
K. Csilléry Klára 1979. Felirat. In Ortutay Gyula (főszerk.): Magyar néprajzi lexikon 2. Budapest, Akadémiai Kiadó, 131. p.
K. Csilléry Klára 2001. Felirat a népművészetben. Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 25, 137–152. p.
Danczi Lajos 1999. Cigléd kegyhely. H. n., k. n.
Danglová, Oľga 1995. Nápis. In Botík, Ján–Slavkovský, Peter (szerk.): Encyklopédia ľudovej kultúry Slovenska 1. Bratislava, VEDA vydavateľstvo Slovenskej akadémie vied, 392. p.
Danglová, Oľga 2001a. Nápis ako ornament a etnografická informácia. In Etnológia a kultúrne dedičstvo. Zborník k jubileu Sone Kovačevičovej. Danglová, Oľga–Stoličná, Rastislava szerk. Bratislava: Ústav etnológie SAV, 174–181. p.
Danglová, Oľga 2001b. Dekor – symbol. Dekoratívna tradícia na Slovensku v európskych kontextoch. Bratislava, VEDA vydavateľstvo Slovenskej akadémie vied.
Dickenberger, Udo 1995. Hundert Jahre Marterl. Ein Beitrag zur fingierten Volkskultur. Jahrbuch für Volkskunde 18, 223–240. p.
Erdész Sándor 1988. Utószó. In Kissházy József: Nevetős Fejfák. Miskolc, 1932 [h. n. utánnyomás]
Fényes Elek 1851. Magyarország geographiai szótára I–IV. Pesten. Nyomatott Kozma Vazulnál.
Frauhammer Krisztina 2010. „Ha a testem már az enyészeté, az írásom ott marad”. A votív graffitiről a pálosszentkúti példa kapcsán. Ethnographia 121, 255–270. p.
Fülöp Béla é.n. Búcsúztatók, sírfeliratok. Hadban elesettek felett és búcsúzások háborús időben. Írta és kiadja Fülöp Béla tahitótfalui református kántortanító. H. n.
Horváth Sándor 2009. Feliratok, datálások a vasi népi kultúrában I. Építmények feliratai, datálásai. Vasi Szemle 58, 204–216. p.
Chládeková, Valéria 1997. Érsekújvár. A főtér. Komárom, Komáromi (Komárno) Nyomda és Kiadó Kft. /Honismereti Kiskönyvtár, 97./
Jakab Albert Zsolt 2012. Emlékállítás és emlékezési gyakorlata. A kulturális emlékezet reprezentációi Kolozsváron. Kolozsvár, Kriza János Néprajzi Társaság–Nemzeti Kisebbség­kutató Intézet.
Jánó Mihály 1997. „HIC FUIT…” Profán feliratok megszentelt falakon. In S. Laczkovits Emőke (szerk.): Népi vallásosság a Kárpát-medencében II. Veszprém–Debrecen, Veszprém Megyei Múzeumi Igazgatóság Laczkó Dezső Múzeuma–Kossuth Lajos Tudomány­egye­tem Néprajzi Tanszéke, 523–524. p.
Józsa Attila 2008. A bősi Szentháromság-szobor. Trojičný stĺp v Gabčíkove. Bős–Gabčíkovo, Bősi Római Katolikus Plébánia–Rímskokatolícka cirkev, farnosť Gabčíkovo.
L. Juhász Ilona 2002. Rudna I. Temetkezési szokások és a temetőkultúra változásai a 20. században. Komárom–Dunaszerdahely, Fórum Társadalomtudományi Intézet–Lilium Aurum Könyvkiadó /Lokális és regionális monográfiák, 2./
L. Juhász Ilona 2010a. Neveitek e márványlapon… A háború jelei. Adalékok a világháborús emlékjelek etnológiai szempontú értelmezéséhez. Somorja, Fórum Kisebbségkutató Intézet /Jelek a térben, 3./
L. Juhász Ilona 2010b. Szakrális kisemlékek mint a háború jelei. In Dévavári Beszédes Valéria–Silling Léda (szerk.): Szenvedély és szolgálat. Tanulmányok a hatvanesztendős Silling István tiszteletére. Szabadka, Bácsországi Vajdasági Honismereti Társaság, 267–306. p.
Keszeg Vilmos 2008. Alfabetizáció, írásszokások, populáris írásbeliség. Kolozsvár, KJNT–BBTE Magyar Néprajz és Antropológia Tanszék /Néprajzi Egyetemi jegyzetek, 3./
Kovács Mark é.n. [1842] A’ keresztény katolikai isteni tiszteletnek minden ágaira ki-terjedő énekes könyv, négy részre fel-osztva. A’ szükségesebb imádságokkal is el-látva. Áldozza Kovács Mark Sz. Benedek rendű. Pesten, Esztergami Beimel Jósef sajátja ’s áruja 1. köt.
Liszka József 1997. „Német szón voltam Hidason…” A cseregyerekrendszer a Kisalföld szlovákiai részén. Irodalmi Szemle 40/10, 75–84. p.
Liszka József 2000. Szakrális kisemlékek és szerepük egy faluközösség életében. Kürt példája. In uő. Állíttatott keresztínyi buzgóságbul. Tanulmányok a szlovákiai Kisalföld szakrális kisemlékeiről. Dunaszerdahely, Lilium Aurum, 33–63. p.
Liszka József 2005. Állíttatott keresztínyi buzgóságbul? Adalékok a szakrális kisemlékek állíttatási okainak ismeretéhez. In Ünneplő. Írások Verebélyi Kincső születésnapjára. Budapest, ELTE BTK Folklore Tanszék, 269–276. p. /Folcloristica, 9./
Liszka József 2011. Bevezetés a folklorisztikába. Szöveges folklór. Dunaszerdahely, Lilium Aurum.
Liszka József 2012. Zur Ehre Gottes… oder? Errichtungsanlässe sakraler Kleindenkmäler. In Bärbel Kerkhoff-Hader (Hg.): Andacht und Erinnerung. Gegenstand – Symbol – Handlung. Bamberg, Lehrstuhl für Europäische Ethnologie, 123–133. p. /Bamberger Beiträge zur Europäischen Ethnologie, 8./
Liszka József 2013. Osobná a kolektívna sebaprezentácia na príklade malých sakrálnych objektov na juhu Slovenska. In Soukopová, Blanka–Nosková, Helena–Bednařík, Petr (eds.): Pamět – národ – menšiny – marginalizace – identity I. Praha, Fakulta humanitních studií Univerzity Karlovy v Praze 2013, 123–134. p. /Urbánní studie, 6./
Liszka József 2014a. Aki a nőt, a bort, a dalt szereti… Adalékok a határtalan folklórhoz. In Kothencz Kelemen (szerk.): Határjelek és hagyásfák. A hetvenedik életévébe lépő Bárth János tiszteletére írott tanulmányok. Baja, Tür István Múzeum, 721–728. p. /Bajai dolgozatok, 18./
Liszka József 2014b. A Szentháromság ikonográfiája a szlovákiai Kisalföld szakrális kisemlékein. Acta Ethnologica Danubiana 16, 11–28. p.
Mácza Mihály 1992. Komárom. Történelmi séták a városban. Pozsony/Bratislava, Madách.
Magyary Szulpicz 1882. Néhány történelmi emlék Komáromban. Komáromi Lapok 3/27, lapszámozás nélkül.
Magyary Szulpicz 1884. Adatok a komáromi Szent-András-templom történethez. Klny. a komáromi sz. Benedek-rendi kath. kisgymnasium 1883/4 évi Értesítőjéből. Komárom.
Miatyánk 19512. Miatyánk. Imádságos és énekeskönyv keresztény katolikus hívek számára. II. kiadás. Trnava, Spolok sv. Vojtecha.
Molnár József 191914. Orgona hangok. Legteljesebb és legnagyobb énekeskönyv 950 énekkel a római kath. hivek használatára. Tizennegyedik javított és bővített kiadás. Vimperk– Budapest–New-York: Steinbrener Ker. János katolikus könyvkereskedése.
Népszámlálás 1910. A magyar szent korona országainak 1910. évi népszámlálása. Első rész. A népesség főbb adatai községek és népesebb puszták, telepek szerint. Budapest, Magyar Királyi Központi Statisztikai Hivatal 1912 /Magyar Statisztikai Közlemények. Új sorozat, 42./
Rosner Ármin 1920. Sírvirágok. Sírfeliratok és sírversek gyűjteménye. Budapest, May Nyomda.
Rosner Ármin 1937. Nevető fejfák. Humoros sírversek gyüjteménye. Budapest, Kő és Műkő Kiadása.
Rüegg, Robert 1970. Haussprüche und Volkskultur. Die thematischen Inschriften der Prättigauer Häuser und Geräte, Kirchen und Glocken, Bilder und Denkmäler. Basel–Bonn, Schweizerische Gesellschaft für Volkskunde–Rudolf Habelt Verlag GmbH.
SPS 1967–69. Súpis pamiatok na Slovensku I–III. Bratislava, Obzor.
Stampay János 1943. Katolikus egyházi énekek, imák és temetési szertartások. 42. kiadás. Komárom, Unio Nyomda.
Szendrey Zsigmond 1931. A népi feliratos költészetről. Népünk és Nyelvünk 3/1–3, 43–52. p.
Thain János 1932. Érsekújvár műemlékei. Érsekújvár, k.n.
Tötszegi Tekla 2012. A tárgyfeliratok elemzésének lehetőségei a néprajzi kutatásban – a torockói bútorok példája. Erdélyi Múzeum 74/4, 141–149. p.
Vályi András 1796–99. Magyar országnak leírása. 1–3. Budán, a’ Királyi Universitásnak betűivel.
Widera, Joachim 1990. Möglichkeiten und Grenzen volkskundlicher Interpretationen von Hausinschriften. Frankfurt am Main–Bern–New York–Paris, Peter Lang /Artes Populares. Studia ethnographica et folkloristica, 19./

József Liszka
Amazing Holy Trinity… Inscriptions on small sacral relics from the Little Hungarian Plain (Kisaföld) in the light of the Holy Trinity relics

The study analyses the inscriptions of a type group of small sacral relics showing Holy Trinity, typical for the region of the Little Hungarian Plane (Kisalföld), currently South-West Slovakia. The phenomenon has been examined from the formal point of view and content, with the result that the 74 inscriptions written in Hungarian, Slovak and Latin on the Holy Trinity sculptures in the region in both aspects harmonize with other texts of small sacral relics in the given environment.