S botját ott lelte kivirulva… (Egy motívum határtalanságairól – 1.)

Csak egy költő vagy egy szent képes a járda kövezetét
öntözni abban a boldog reményben, hogy – fáradozása
jutalmaképpen – liliomok fognak kinőni az aszfaltból.

(W. Somerset Maugham: Az ördög sarkantyúja)

A jelen dolgozat* címéül választott sor Gyulai Ágost kötetéből van, aki a 20. század elején idegen költők költeményeinek fordításaiból állított össze egy legendáskönyvet (Gyulai 1906). Az idézetként szolgáló vers eredetileg Karl Joseph Simrock (Gyulainál Simrock Károly), romantikus német költő és filológus tollából származik. Szent Kristóf közismert történetét beszéli el, a levelet hajtó száraz bot motívumával zárva. Miután a gyermek Jézust („a világ urát”) Kristóf átszállította a folyón, ő így szólt hozzá:

„…Tűzd botodat legott a földbe,
S várd el, kihajt-e lombja-zöldje?”

Ezzel eltűnt a kicsi gyermek,
Ki vállán súlyosan pihent;
Kristóf meg rögtön talpon termett,
A hullámok közül kiment
És botját letűzé a földbe,
Várván kihajt-e lombja-zöldje?
Reggel megint a parthoz lépe,
S álomnak édes képeül
Árnyékos hely tünék elébe,
Méhecskék zümmögék körül;
S botját ott lelte kivirulva
S róla illatos virág hulla…
(Gyulai 1906, 59–60. p.)

A motívumnak, az egy száraz, élettelen fadarab csodás kihajtásának, kivirágzásának mint (elő)jelnek, orákulumnak világszerte széles kultúrtörténeti összefüggései ismeretesek. A mű- és népköltészet különféle műfajaiban (és műnemeiben), ezek révén az operairodalomban ugyanúgy jelen van, mint az egyes (képző)művészeti megnyilvánulásokban, illetve a néphitben és népszokásokban. Egy tipikusan határtalan motívummal van tehát dolgunk, aminek a különféle tudományos diszciplínák képviselői viszonylag régóta szentelnek hol zártabb, hol univerzálisabb figyelmet. Egy korábbi, rövidebb dolgozatomban már magam is érintettem a témát (Liszka 2009), s jelen írásban nem az ott megjelenteket szeretném ismételni, hanem további adatokkal szélesebb összefüggésekbe helyezni a kérdéskört.

Bibliai előképek

Szakadjunk most el rövid időre a bevezetőben idézett Kristóf-legendától, s gondoljunk csak bele, a római katolikus templomaink Szent József-ábrázolásai általában milyen attribútumokkal is mutatják a szentet? A legközismertebb a kezében tartott liliom mint a tisztaság, a szűziesség jelképe. Felületesen szemlélve ott is van ez az attribútum gyakorlatilag minden Szent József-képen, -szobron. Viszont ha gondosabban megvizsgáljuk, gyorsan kiderülhet, hogy az, amit a kezében tart, bizony nem mindig liliomág, hanem egy egyenes, sokszor szemmel láthatóan gondosan megmunkált bot, pálca, aminek a felső végén levelek, virágok serkentek (pl. Mühleisen–Pörnbacher– Pörnbacher 2008, 56., 69., 100., 130., 140., 162. p. stb.), sőt, olykor még egy, Josef felirattal ellátott, a botra kötött szalag is jelzi, hogy valamiféle vetélkedés végtermékével van dolgunk.1 Ezek a virágok még csak nem is hasonlítanak a liliomra!
Mielőtt valaki azt gondolná, hogy a festő tudatlanságával, netán szakmai ügyetlenségével lenne dolgunk, érdemes felidézni Szent József életútját. Ha az első, kézenfekvő forráshoz, az Új Testamentumhoz fordulunk, akkor a mondott ábrázolás értelmezésében nem jutunk előbbre. Viszont ha elolvasunk bizonyos apokrif szövegeket, a kép tisztulni látszik.
1–2. kép. A Szent család, József kezében a kihajtott, kivirágzott pálcával. Martin Johann Schmidt festménye 1775-ből. Maria Taferl kegytemploma, Ausztria (Liszka József felv., 2015)

A vélhetően Kr. utáni 2. század második felében keletkezett Jakab prótoevangéliumában a következőket olvashatjuk:

VIII. 3. A főpap tehát felöltötte a tizenkét csengővel ékesített palástot, s bement a szentek szentjébe, hogy imádkozzék a leányért [ti. Máriáért – L.J megj.]. S lám, elébe ált az Úr angyala: – Zakariás, Zakariás – szólította meg –, menj ki és hívd gyűlésbe a nép özvegy férfiait. Mindegyikük hozzon magával botot, s amelyiküknek az Úristen jelet mutat, annak legyen felesége a leány! Tüstént útnak indultak a hirdetők, bejárták körös-körül egész Júdeát, felharsant az Úr harsonája: s íme, egyhamar összesereglettek az özvegyek mind. IX. 1. József szintén félredobta az ácsfejszéjét, s maga is eljött otthonról a gyűlésbe. Mikor már együtt voltak, bottal a kézben odajárultak a főpap elé. A főpap elvette tőlük a botokat, aztán bement a templomba imádkozni. Imája végeztével újra fogta a botokat, kiment, kinek-kinek visszaadta a magáét – jel egyiken sem volt. Utoljára József vette át a botját, s lám: a botból galamb röppent fel, és József fejére szállt. Ekkor megszólalt a főpap: – József, József, neked jutott osztályrészül, hogy az Úr szüzét magadhoz vegyed, neked, hogy a gondját viseld!

(Adamik 1998, 9. p.)

A néhány évszázaddal később keletkezett Pszeudo-Máté evangéliuma gyakorlatilag ugyanígy adja elő a történetet, azzal, hogy a botból kiröppenő galamb (József ártatlanságának a jelképe) nem a kiválasztott fejére szállt, hanem „miután sokáig a templom mennyezete alatt röpködött, végül az ég felé vette útját” (Adamik 1998, 54. p. Vö. Diós 2000). Itt említendő meg egy, témánk szempontjából jelentős, a Sposalizio della Vergine néven ismert reneszánsz képtípus, amely Mária és József esküvőjét mutatja, József kezében egy kivirágzott pálcával, az őket körbevevő tömegben itt-ott egy-egy fiatalemberrel, amint térdén épp egy pálcát tör ketté. Itt most csak Perugino (1501–1504) és Raffaelo (1504) egy-egy közismert alkotására utalok. Leopold Kretzenbacher egy tanulmányában arra mutat rá, hogy egy bizonyos motívum a szövegkörnyezettől függően másként és másként magyarázható. A pálca eltörésének aktusát egyes kutatók korábban az esküvői szertartás részeként, régi jogszokásként értelmezték: a kettétört pálca egy adott közösségből, jelen esetben a családból való kiszakadást szimbolizálná. Ezzel szemben az ismert apokrif adatokra támaszkodva Kretzenbacher azt állítja, hogy a botcsoda folyományának kell ezt tekinteni. József kezében ugyanis valóban ott van a kivirágzott bot (más esetben a botja végéről elszálló fehér galamb), a hoppon maradt ifjak tulajdonképpen bosszúságukban törik el szárazon maradt pálcáikat (Kretzenbacher 1963). A motívum felbukkan a későbbi népszerű, Mária életét bemutató történetekben is. A 17. században keletkezett, a 18. század elején már magyar fordításban is megjelent (vö. Vida 1967) Makula nélkül való tükör szerzője viszont (a reneszánsz festőkhöz hasonlóan) szintén nem elégszik meg az apokrifekből ismert, botból kiröppenő galamb csodájával, hanem történetébe a kivirágzó bot motívumát is beépíti:

…szózat hallatszott, mely a főpapnak azt mondotta: Parancsold meg, hogy azok a házasulandó legények, kik Dávid nemzetségéből eredtek, gyűljenek egybe s kiki egy ágat vegyen kezébe. A kinek ága kizöldül, azé legyen a szűz. Egybegyűlvén tehát mindnyájan, kiki felírta vesszejére a nevét.
Könnyen meggondolhatjuk, mely nagy csodálkozást indított a dolog az emberek között. Számos volt a Júda nemzetségéből való férfiaknak gyülekezete, kik vesszeiket a főpaphoz vitték, kiki azt remélvén, hogy az ő vesszeje zöldül ki és ő lesz, a kinek majd a szűz adatik. […] Minekutána tehát vesszeiket a főpapnak adták volna mindnyájan, ez azokat bevitte a szentek szentjébe, hová csak egyszer esztendőben szabad volt egyébiránt mennie, és letette a frigyszekrény elejébe, kiment azután ismét és a néppel imádkozott. Az ájtatos könyörgés után visszament és megtekintette, ha nem virágzott-e ki valamelyik? Látván pedig, egyik sem virágzott még ki: megkérdezte az Istent, mi oka volna ennek? Mire szózat lett, mely tudtára adta, hogy egy ág még hibázik. Kimenvén tehát a néphez a pap, megparancsolta, hogy szorgalmatosan keresnék fel azt, a ki Júda nemzetéből jelen nincsen. Ez pedig szinte az volt, a ki ájtatossága miatt szégyenlette a szüzet hitvesének kérni s kit az Isten ellenben erre legméltóbbnak tett és különösen kiválasztott. Szorgalmatos nyomozás után látták, hogy József az, a ki e jegyes-választásra meg nem jelent. Elküldöttek tehát érte és a főpap elejébe vezették, ki kemény szóval kérdezte tőle, mi okra nézve nem fogadta légyen parancsolatját? Ő erre alázatosan így felelt: Méltatlannak ítéltem én magamat, tisztelendő uram, arra, hogy e szent szüzet hitvesemnek vegyem, s mivel ő a nélkül is gazdag szülőknek leánya, én pedig együgyű és szegény ács vagyok, kérlek alázatosan, hogy engemet e házasságra ne kényszeríts. Isten parancsolatja, felelé erre a pap, hogy jelen légy, azért végy kezedbe vesszőt te is és írd rá nevedet. Történjen azután veled, a mi az Istennek tetszik.
[…] A főpap azután ismét bement a szenteknek szent helyére és szent József vesszejét egészen kizöldültnek és virágokkal megrakottnak talála, melyek belőle kivirítottak. Kivitte tehát és megmutatta a népnek, mely elcsodálkozván rajta, fenszóval dicsérte az Istent, hogy a régi csodát, melyet Áronnal tett, megújította. De ez nem volt elég, mert midőn a főpap a vesszőt szent József kezébe adta, akkor a Szentlélek galamb képében a vesszőre szállott…2

A József-történet a kivirágzott bottal vélhetően a Makula nélkül való tükörből vagy más, hasonló tematikájú ponyvanyomtatványokból került át a szöveges folklórba (vö. Hetény 2011, 107–127. p.), amit a Borsod–Abaúj–Zemplén megyei Bükkszentdomonkoson Lammel Annamária által 1983-ban lejegyezett alábbi történetet is bizonyít:

Mária menyegzője. Egy fa már vagy tíz esztendeje le volt vágva, le volt dőlve, tíz éve már, hogy elszáradott.
Ki volt hirdetve, hogy Máriának eljegyzése van. Megjelentek a sok királyfiak bíborba-bársonyba öltözve. Szegény Szent József is odament, ő meg ács volt, ácsmester. Kötőbe, ahogy dógozott, úgy ment oda. Kinevették a királyfiak, hogy ő is odament Máriának az eljegyzésére.
Az Isten ereje volt, hogy a pap kinyilatkoztatta:
– Itt és itt van egy fa kivágva tíz éve, és minden fiú menjék el oda, mindegyik vigyék egy száraz ágat a templomba.
Oszt el is ment mindegyik, József is ment szegény, de őt hát lenézték, nem tartották őt semmire. Oszt mindegyik elment, József is elment. Mindegyik ágat rátették az oltárra. Akkor azt mondta a pap:
– Azé lesz Mária, akié kizöldell!
Akkor aztán vittek mind egy száraz ágat, s mind rakásra tették, sorba. Kilencvenen is voltak. Hát egy virított benne. Rajta volt a József neve.
De aztán már nem haragudtak azok a sok nagy királyfiak. S akkor József és Mária együvé lettek.
(Lammel–Nagy 1985, 260)

Bosnyák Sándor egy 1976-os zagyvarónai (Nógrád m.) gyűjtésű szövege a következőképpen adja elő a szóban forgó történetet:

A kovács lánya
…kitűztek egy napot, hogy mikor lesz Szűz Mária eljegyzése. Össze is jöttek akkoriban megint a legelőkelőbb fiatalok, legények, és meg lett nekik mondva, hogy van a Jozsefát földjében egy kiszáradt cédrusfa. Minden nőtlen vágjon arról egy ágacskát és hozza el erre a napra.
Nohát, ez a Szent József, ő is szüzességet fogadott a Jóistennek. Ő nem ment vágni ágacskát. És ekkor kihirdette az a papjok, hogy mindenki menjen, ha már idős, akkor is, a nőtlen Józsefnek is mondta, hogy menjen és hozzon ő is ágacskát.
Elment József és hozott. Mikor lerakták az ágacskákat, ahogy akkor tartották a szertartást, imádkoztak, megfüstölték. Akkor mindenkinek a neve rá volt írva, hogy tudják meg, melyik ágacska kié? És a Szent Józsefé virágzott ki, az öreg szegény ácslegényé, mert ő volt érdemes Szűz Máriára, mert ő is szüzességet fogadott és Isten előtt kedves volt…

(Bosnyák 2001a, 44. p.)

Ahogy már fentebb is említettem, feltűnő, hogy míg az apokrifekből idézett jelenetekben József kiválasztottságát a botja végéről felröppenő fehér galamb jelképezi, addig a szóbeliségben ezt döntő mértékben a kivirágzó pálca motívuma váltja fel. Nagy Ilona szerint az apokrifekben olvasható változatot „a hagyományozódás során »visszaállították« az »eredeti« elképzelés [lásd Áron vesszeje – L.J. megj.] alapján: József vesszejét virágoztatják ki…” (Nagy I. 2007, 302. p.). Nem alaptalan talán feltételezni, hogy a Mária életét bemutató népszerű és olcsó nyomtatványokban, illetve a belőlük sarjadó szájhagyományban felbukkanó elem talán nem független a sposalizio-képek üzeneteitől.

Láthattuk, hogyha Józseffel kapcsolatban nem is találjuk a kivirágzott bot nyomát a Bibliában, egy régebbi, ószövetségi történet, az Áron vesszeje, amire Telek József is utal egyik prédikációjában,3 Mária jegyese kiválasztásának a történetét elbeszélve, illetve a Makula nélkül való tükör szerzője, a régi csodának, melyre Isten Áronnal tett emlegetésével utal (Makula nélkül… 1909, 46. p.), mégis ezt a képzetet közvetíti.4
Mivel törzsi viszályok, lázongások kérdésessé tették a Lévi nemzetségből származó Áronnak a papságra való jogát, isteni parancsra Mózes minden nemzetség fejedelmétől egy vesszőt, botot kért. Azokat a frigyláda előtt elhelyezte azzal, hogy akinek a vesszeje a következő napra kihajt, ő az Úr kiválasztottja. Másnapra Áron botja kizöldellt, virágot, sőt gyümölcsöt is hozott, tehát ő lett az Úr kegyeltje. Károli Gáspár fordításában így hangzik a történet:

És szóla az Úr Mózesnek, mondván:
2. Szólj Izráel fiainak, s végy tőlük egy-egy vesszőt az ő atyáiknak háza szerint; az ő atyáik házának valamennyi fejedelmétől tizenkét vesszőt; és kinek-kinek a nevét írd fel az ő vesszejére.
3. Az Áron nevét pedig írd a Lévi vesszejére; mert egy vessző esik az ő atyjok házának fejéért.
4. És tedd le azokat a gyülekezet sátorában a bizonyság ládája elé, a hol megjelenek néktek.
5. És lesz, hogy annak a férfiúnak vesszeje, a kit elválasztok, kihajt; így hárítom el magamról Izráel fiainak zúgolódásait, a melyekkel zúgolódnak ti ellenetek.
6. Szóla ezért Mózes Izráel fiainak, és adának néki mind az ő fejedelmeik egy-egy vesszőt egy-egy fejedelemért; az ő atyáiknak háza szerint tizenkét vesszőt; az Áron vesszeje is azok között a vesszők között vala.
7. És letevé Mózes a vesszőt az Úr elé a bizonyság sátorában.
8. És lőn másnap, hogy beméne Mózes a bizonyság sátorába; és ímé kihajtott vala a Lévi házából való Áronnak vesszeje, és hajtást hajtott, és virágot növelt, és mandolát érlelt.

(Gen. IV 17: 1–8.)

A római katolikusok által használatos Biblia a Számok Könyve megfelelő szakaszaiban mondja el ugyanezt a történetet (Num. 17: 16–23.). Scheiber Sándor egy, a kivirágzó bot motívumát taglaló, tömény tanulmányában a motívum számos további bibliai (és egyéb) előfordulási helyét említi.5 Ezek jelenlegi számbavétele azonban egyrészt meghaladja a rendelkezésre álló terjedelmi kereteket, másrészt távolabb vezetne bennünket a most vizsgálandó jelenség lényegétől.
Csodás királyválasztás, avagy kérdések egy Czuczor-vers kapcsán

A száraz, halott (!) vessző, bot kivirágzása, életre kelése tehát valamiféle kiválasztottság jele. Kiválasztottság bizonyos poszt (főpapság, királyság stb.) betöltésére, továbbá házasságra. Az eurázsiai népek mese- és mondavilágában széltében ismert jelenséggel van dolgunk (Goldberg 2013). Megvan az ókori görög és római mitológiában, mondavilágban (Scheiber 1985, 270–272. p.), ahogy a későbbi eurázsiai szóbeliségben is. Legyen itt elég (hogy földrajzilag egy kicsit területeink felé közelítsünk) Nagy Károly 9–10. századi legendájára utalni, amikor az uralkodó földbe szúrt lándzsája zöldell ki, jeléül az előtte álló győztes csatának (Franko 1895, 25–26. p.). Az első cseh uralkodóház, a Přemysliek eredetmagyarázó mondájában is szerepel. A történet a 12. század elejéről származó, latin nyelvű Kosmas-krónikában már felbukkan, s legtöbb eleme, Libuše6 jóslatával kezdve, hogy fehér (szürke) lovát kell követni a kérőknek, ahol egy szántó parasztra lelnek, majd közlik vele az égiek akaratát, aki erre két tarka ökrét elküldi oda, ahonnan jöttek, s azok szertefoszlanak a levegőben, leszúrja botját, aminek három hajtásából később kettő elszárad, fapapucsát elteszi stb. itt már megtalálható. A később még tárgyalandó vasasztalról történő evés viszont ebből a forrásból hiányzik (vö. Havránek–Hrabák szerk. 1957, 65–66. p.).7 Az 1308–1314 között keletkezett, első cseh nyelvű, verses krónika, az ún. Dalimil krónikája is tárgyalja ezt az eseményt. A számomra hozzáférhető részletekben viszont csak a vasasztal motívuma szerepel, az tudniillik, hogy az lesz a kiválasztott uralkodó, aki az adott időben vasasztalról, azaz felfordított eke lapjáról ebédel (vö. Havránek–Hrabák szerk. 1957, 156. p.). A történet szinte minden későbbi cseh mondagyűjteményben, illetve különféle irodalmi feldolgozásokban is megtalálható:8

A férfi [Přemysl] meghallgatta őket [a követeket], vasalt mogyorófa ösztökéjét, mellyel az ekevasról piszkálta le a sarat, a földbe szúrta, ökreit kifogta, s rájuk kiáltott:
– Menjetek vissza oda, ahonnan jöttetek!
Alighogy ezt kimondta, az ökrök fölemelkedtek a magasba, s úgy eltűntek a levegőben, mint a madarak. Közben a mogyoróvessző, amelyet a szántóvető a földbe szúrt, három ágat hajtott, s azonmód levelet és termést is hozott. A követek álmélkodva és egyetlen szó nélkül figyelték a látott csodákat. A szántóvető barátságosan meghívta őket, falatozzanak vele; háncsból font tarisznyájából kenyeret és sajtot vett elő, s valamennyien letelepedek melléje a fűbe, s evéshez láttak, mert ugyancsak megéheztek. Míg falatoztak, s a korsóból vizet kortyolgattak, arra lettek figyelmesek, hogy a mogyoróvessző két hajtása elszáradt, s a földre hullott, a harmadik azonban gyorsan tovább hajtott a nap felé.
A szántóvető látta, hogy a követek ámultak-bámultak a látottakon, ezért így szólt:
– Miért csodálkoztok? Nemzetségünknek számos férfi sarja lesz, de közülük csak egy fog uralkodni ebben az országban…

(Cibula 1979, 12–13. p.)9

Ugyanez a motívum viszonylag gyakran szerepel azokban a Mátyás-történetekben, ahol Mátyás királlyá választásának körülményeiről van szó. Tudomásom szerint a legelső előfordulása ebben a vonatkozásban Czuczor Gergely 1844-ben megjelent verse, amelyben a költő – a korszak gyakorlatát ismerve – művét a cím alatt népmondaként, illetve népregeként jelölte,10 ámde automatikusan ez nem jelenti azt, hogy ténylegesen a szóbeliségből kellett merítenie tárgyát.11 Ugyanebben az időben írtak (Czuczor is!) népdalokat, Petőfi a János vitézét egy évvel később népmeseként karakterizálta, miközben ezekkel a megjelölésekkel nem a forrásra, hanem a műfajra utaltak. Mindamellett természetesen kizárni sem lehet valamilyen népi eredetet. Czuczor további megjegyzése, a második strófa első sora (Mátyusföldén az róla a rege) már konkrétabb ráutalás. Viszont nem tudok olyan korabeli közleményről, ami ezt a kijelentést konkrét szövegvariánssal is alátámasztaná, miközben nyilvánvalóan nem költői fantázia szüleménye a történet, hiszen legalább három-négy fontos, a fentiekben már részben taglalt eleme, motívuma közismert a közép-európai folklórban. Talán valamilyen nyomtatott forrása lehetett, de konkrét adatok híján ezen az ingoványos talajon messzebb nem merészkednék. Ismereteim szerint mindenesetre ugyanez a szöveg fél évszázad elteltével, 1894-ben Vozári Gyula, egy a Mátyás királlyal kapcsolatos irodalmi alkotásokat bemutató tanulmányában bukkan fel, amikor prózában ismét elmeséli (ahogy az az alábbi összevetésből kiderül) egyértelműen Czuczor költeményének szövegére támaszkodva:

Vozári a történethez (amiből azért nyilvánvaló, hogy a macskakörmök közé rakott „Mátyás király” a Czuczor-versre utal, és a folytatás – E szerint… – meg egyértelműen jelzi, hogy a továbbiakban a vers tartalmát adja közre)12 megjegyzést is fűz, miszerint „a nép igaz szeretetének megnyilvánulása ez a Mátyus földi népmonda, melyhez hasonló nagy számmal található a nép elbeszéléseiben, hagyományaiban és kötetlen beszédű irodalmunkban is” (Vozári 1894, 25–26. p.). Noha azt nem zárhatjuk ki, hogy ilyen és hasonló mondák akkoriban valóban éltek a szóbeliségben is (de ismétlem: konkrét adataink nincsenek), ez a Vozári által közreadott szöveg viszont mégiscsak egyértelműen a Czuczor-vers prózai interpretálása. A nép elbeszéléseiben nagy számban található hasonló népmondákra utaló megjegyzésével azonban (még ha akaratlanul is) sikeresen vezette félre az utókort. Ernyey József alig több mint egy évtized elmúltával már úgy kezeli ezt a Vozári-féle változatot, mint autentikus népmondaszöveget (Ernyey 1906, 137. p.), nem sokkal később meg Heller Bernát is készpénznek veszi, hogy „Czuczortól földolgozott mátyusföldi mondáról” van szó (Heller 1908, 20. p.).13 Az ügynek nemzetközi következményei is lettek. Ján Komorovský egy, a közép-európai szöveges folklórban fellelhető Mátyás-tradíciót, azon belül is a királlyá választás körülményeit bemutató monográfiájában, Ernyey nyomán (hivatkozva is rá) közli a Czuczor-verset visszaadó Vozári-féle szöveget mint délnyugat-szlovákiai adatot (Komorovský 1957, 46. p.), amit aztán néhány évtized múltán Ján Michálek, Komorovský munkáját jelölve meg forrásként, de annak továbbkígyózó eredetét már elfelejtve mint szlovák mondát publikál:

Voľba Mateja za kráľa
Kráľ Matej pochádzal z chudobnej rodiny a bol azda aj šľachtic, lenže nosil krpce a tak sa stal z neho paholok. Pre jeho veľký nos a hádam aj pre iné sedliaci sa mu posmievali, ale aj Matej sa odplácal posmievačom. Ako sluha dobre vykonával svoju prácu, a preto ho veru aj dobre chovali.
Raz ho gazda poslal orať na pole. Bolo už okolo poludnia, keď druhý sluha tiež vyšiel na pole. Ten sa len tak zvysoka rozprával s Matejom, ale tento, nevšímajúc si jeho rečí, dal sa do roboty. Dobiedzať však neprestal:
„A či vieš, čo je nového? Páni sa zišli v Budíne, aby zvolili kráľa. Ty máš dosť veľký nos. Či necítiš, kto bude pánom ľudu?“
Na posmešné slová smejúcemu sa sluhovi Matej takto odpovedal:
„Nového kráľa zvolia dnes anjeli. Bude to ten, čo je na železnom stole.“ Potom si prevrátil pluh a na ňom zjedol svoj obed. Keď to videl jeho druh, posmešne mu riekol:
„Ty žobrák. Že by si ty bol kráľom? No ak sa mi bič rozzelenie, kým sa raz obrátim s pluhom na medzi, vtedy vskutku ty budeš kráľom a ja zas tvojím bláznom.“
Nech bolo, ako bolo, bič sa rozzelenal a hľa, prišli anjeli a chceli mu položiť korunu na hlavu. Maťko sa zdráhal, ba ešte aj udrel svojou otkou po korune, preto má kríž nakrivo. Ale predsa sa len stal kráľom.

(Michálek 1990, 70. p.)

Körülbelül eddig jutottam kutakodásomban, amikor kezembe került Jung Károlynak a Mátyás-tradícióval kapcsolatos korábbi munkáinak gyűjteményes kötete (Jung 2008). Ebben, a Királyválasztás feldobott koronával című, eredetileg 1999-ben megjelent dolgozat újraközléséhez fűzött kommentárjában némi (?) bosszúsággal terhes örömmel konstatálhattam, hogy a fentebb bemutatott „szövegvándorlást” újvidéki kollégám jó pár évvel korábban már felgöngyölítette.14 Áttekintésében találtam egy, általam korábban nem ismert tanulmányra való hivatkozást is, ami csak megerősíti a fentebb sejtetteket, elmondottakat. Weber Artúr eszmefuttatásáról van szó, amelyben a szerző Czuczor versének lehetséges forrásait tárgyalja, gyakorlatilag kizárva a szóbeliséget. Ehelyett a cseh Libussa-mondakör hatását véli felfedezni a Czuczor-versben (Weber 1910). Való igaz, a cseh Přemysl-ház eredetmondájának számtalan eleme (miközben azt sem ártana persze figyelembe venni, hogy az érintett mondának éppen melyik interpretálásáról beszélünk, ugyanis nem mindegyikben van jelen az összes, a Czuczor-vershez is kapcsolható motívum, másutt meg sokkal több, ami ott van, mint ami a Czuczor-versből visszaköszön!), szóval a cseh eredetmonda számtalan eleme (vasasztalról történő evés,15 kivirágzó száraz bot, isteni kiválasztottság) kapcsolódik a most vizsgált verzióhoz. A kérdés viszont, hogy Czuczor ezeket honnan merítette? A Weber által feltételezett két német forrás (Herder16 és Musäus), mint később kiderült, nem volt meg Czuczor pannonhalmai könyvtárában (amitől még ugyan olvashatta őket valahol, de ez pontosan annyira ingatag érv, mint az, hogy a feltételezetten létező mátyusföldi szóbeliségből merítette). Megemlítendő viszont, hogy Musäus mesegyűjteménye valóban népszerű lehetett a korabeli Magyarországon, amit az is alátámasztani látszik, hogy csak a budapesti Országos Széchényi Könyvtárban jelenleg legalább17 hét olyan kiadása férhető hozzá, amelyek a Czuczor-vers keletkezése (tehát 1844) előtt láttak napvilágot (Bécs: 1815; Gotha: 1823; Bécs: 1825; Kassa: 1826; Kassa: 1834; Pest: 1834–35;18 Hildburghausen–Amsterdam: 1842), ezek közül egy, ráadásul két kiadást is megért német nyelvű, Kassán (Musäus 1826; Musäus 1834),19 egy másik, magyar fordítás pedig Pesten (Musäus 1834–35). Mind a kassai német, mind a pesti magyar kiadásban szerepel Libussa története (Musäus 1826, 3: 3–77. p.; Musäus 1834–35, 3: 3–82. p.). Az esély arra, hogy Czuczor ismerhette ezt a történetet, tehát meglehetősen nagy. Ha ehhez még hozzávesszük a Musäus-féle szöveg utóéletét, akkor ez az esély csak növekedni látszik.
A ponyvanyomtatványok jelentőségét nagyjából abban az időben ismerik fel, amikor Czuczor szóban forgó verse is megszületett; volt, aki lelkesedett értük (Ipolyi Arnold), volt, aki elítélően nyilatkozott róluk (éppen Czuczor!), de ezek közkézen forog(hat)tak, és hatással voltak nemcsak a paraszti szóbeliségre, hanem az írástudókra is (lásd ehhez, idézetekkel: Liszka 2013, 141–144. p.). Egyelőre korábbi ponyvaelőzményekre nem sikerült bukkannom, de a 19. század végén ez a történet már mind németül, mind magyarul hozzáférhető először Bucsánszky Alajos, majd Rózsa Kálmán és neje jóvoltából a széles néprétegek számára is. A német kiadás a korábbi (Bucsánszky 1873), amit egy valamivel későbbi, magyar nyelvű követ, Libussa, cseh királyleány, vagy: A három jós-testvér története és Prága város eredete. Igen szép és tanulságos történet az őskorból címen (Rózsa 1899), benne a csodás királyválasztás (vasasztalról való evés, kivirágzó bot) motívumai is szerepelnek. Ezek a mesék a Musäustól ismert szövegek szabad felhasználásáról tanúskodnak. Most csak a bennünket szűkebben érdeklő passzust idézem a négy forrást egybevetve:

Láthatjuk, hogy a Musäus-szövegrész és az 1873-ban, már név nélkül közreadott ponyva megfelelő passzusa gyakorlatilag betűhíven egyezik (az egész szövegben is legfeljebb annyi a különbség, hogy míg az eredeti változat nincs tagolva, a ponyvaváltozat tizenkettő számozott és címmel ellátott fejezetre tagolódik. A Musäus-szöveg magyar fordítása esetében sincs a szöveg fejezetekre tagolva, viszont a nagyjából (némileg átstilizált, de egyértelműen a Staut-féle fordítást felhasználó) erre támaszkodó 1899-es ponyvakiadás már a fejezetekre tagolást alkalmazza.
Ha alaposabban megnézzük a fentebb idézett szövegrészt és Czuczor versének megfelelő passzusát, azt kell, hogy mondjuk, a világszerte ismert kizöldellő száraz bot motívumán túlmenően ez a két epizód túl sok rokonságban nincs egymással. Ha még hozzáveszünk olyan motívumokat is, mint Libussa instrukciója:

Kedvencz paripám jelölje az utat és ösvényt, előttetek egészen szabadon futva, és annak biztos jeléül, hogy megtaláltátok azt, akit felkeresni kiküldöttetek, tehát figyeljetek, hogy az a férfiu, kit az istenek királyul szemeltek ki, azon időben, midőn hozzá közeledtek, szabad ég alatt egy magányos fa árnyékában vas asztalról fog ebédelni. Ennek hódoljatok és öltöztessétek biborba. A fehér paripa felengedendi őt hátára ülni és ide hozandja udvaromba, hogy férjem és a ti uratok legyen (Rózsa 1899, 44. p.),

illetve a köddé vált igavonó bikák, vagy a levetett, de a későbbiekben is nagy becsben tartott fapapucsok motívumát, a végén feladott találós kérdést, akkor bizony meglehetősen vékonyak azok a szálak, amelyek a Czuczor-szöveget a vélelmezett forrással egybekapcsolják. Czuczor ismerte a szöveget és ne használta volna ki a fehér paripa nyomravezető szerepének vagy a Mátyás-történetekben is népszerű találósnak a motívumát?

De térjünk vissza a magyar folklóranyaghoz! A szóbeliségből (?) később lejegyzett szövegek jóval későbbiek, a legkorábbiak is a 20. század első évtizede tájékáról származnak,20 szintén elég nagy hasonlóságot mutatnak a Czuczor-megfogalmazással, noha nem állítható róluk, hogy egyenes ágon onnan kerültek volna a folklórba.21 Sok szöveg22 viszont szemmel láthatóan vagy egymással vagy egy harmadik megfogalmazással genetikus kapcsolatban van, gyakran bizony visszacseng a fentebb tárgyalt Czuczor-vers szerkezete, egyes motívumai, sőt sorai. Jelen tanulmánynak sem a tematikai, sem a térbeli keretei nem teszik lehetővé és nem is indokolják annak a szövegfilológiai problémának a megoldását, hogy melyik változataink eredeztethetőek akár közvetlenül, akár áttételesen a Czuczor-versből, melyek más forrásokból (milyenekből?).23 Mindezen kérdések megválaszolása a jövendő kutatási feladatai közé tartozik. Mint ahogy azt is érdemes lenne megvizsgálni, mely magyarok lakta területekről hiányzik ez a mondatípus, s vajon miért?

A továbbiakban inkább csak afféle illusztráció gyanánt mutatok be néhány változatot. A két első ismert lejegyzése az 1910-es évekből, Szeged környékéről, Földeákról és Egyházaskérről származik, és Kálmány Lajosnak köszönhető. A hosszú ideig kéziratban maradt gyűjtés24 egyrészt tartalmazza az angyalok által adományozott korona és a kizöldülő, kivirágzó ostornyél motívumát (Földeák: Kálmány 2015, 385. p.), illetve az előbbi kettő, kiegészülve a vasasztalról való evés, valamint a korona keresztje elgörbülésének a motívumával (Egyházaskér: Kálmány 2015, 386. p.). A többi ismert variáns jóval fiatalabb, zömükben a 20. század második felében kerültek lejegyzésre. Bosnyák István a híres kakasdi mesemondótól, Fábián Ágostonnétól jegyezte le 1986-ban a következő, a Czuczor-verssel zavarba ejtő szerkezeti és szóhasználati hasonlóságokat mutató történetet:

Mátyás király anyjának a szolgája (hát Mátyás legényke vót még), kint szántott a határban. S Szilágyi Erzsébet, Mátyás király anyja Mátyástól küldött enni a szolgának. S kivitte az ennivalót, s a szolga csak úgy csúfságból, mert Mátyásnak nagy orra vót, mondta neki:
– Hallod-e Mátyás, neked nagy orrod van, kiszagoltad-e, hogy ma ki lesz a király?
S akkor közben a szolgának letette az ételt, s Mátyás es odakanyarodott melléje. Odaült. S akkor azt mondta:
– Ma a királyt az angyalok teszik, s az lesz a király, aki vasasztalról eszik.
Mert az ekén egyet fordított, s ő es a szolgával ott ett a vasasztalon. S ahogy ezt mondta, az angyalok az égből lejöttek, s a koronát Mátyás királynak a fejébe tették. Mátyás király tiltakozott, s akkor elütte a koronán azt a keresztet, amelyik egy kicsit félre van. A kezivel, ahogy kapálózott, hogy ő nem akarta elfogadni.
Akkor a szolga az ostorát leütte a főd végibe, s egyet fordult, egyet került, s akkor mire végigért, az ostor kivirágzott.

(Bosnyák 2001, 99. p.)

A mesélőnek nyilvánvalóan ismernie kellett a Czuczor-verset (vagy annak egy nagyon hű feldolgozását), különben a rímes sorpárt, szinte szó szerint Czuczor nyomán nem illeszt(h)ette volna bele: Ma a királyt az angyalok teszik, s az lesz a király, aki vasasztalról eszik. (Czuczornál: Az új királyt ma angyalok teszik, / S az lesz, aki vas asztalrul eszik). Talán Mátyás nagy orrának felemlegetése is Czuczor-reminiszcenciára enged következtetni. A történet megkomponálásába mindamellett belejátszottak egyrészt a mesélő iskolában szerzett ismeretei is, hiszen tudta, hogy Mátyás anyja Szilágyi Erzsébet volt, s eszerint Mátyás sem lehetett egyszerű béreslegény vagy ostoros, másrészt meg némi zavarodott felejtés is, hiszen a kivirágzó ostornyél motívuma teljesen funkciótlanul lötyög a történet végéhez ragasztva.
A Penavin Olga által közreadott két székelykevei (volt Torontál megye,az al-dunai székely telepek egyike) változatban is szerepel mind a vasasztalról való evés, mind a kizöldülő ostornyél és a korona keresztje elgörbülésének a motívuma. Talán ennek a változatnak a keletkezése sem független a Czuczor-verstől:

Mátyás király nagyon híres király volt, állandóan a parasztok és a szegény nép oldalán állt. Igazak királya volt.
Mátyás szegény családból származott és állandóan szolgált. Egyszer, amikor egy úrnál dolgozott, szántoni ment. Az úr délbe utána küldött egy szolgát. A szolga azzal a hírrel jött, hogy Magyarországnak királyt kell választani, s mivel Mátyásnak nagy orra volt, szimatolja meg, hogy ki legyen a király.
Mátyás azt mondta:
– Az lesz a király, kit az angyalok választanak és vas asztalon eszik.
Leült és az ekevason evett. A szolga elkezdett nevetni, hogy ű tán azt gondolja, hogy ő lesz a király. Azt mondta még, hogy Mátyás akkor lesz király, amikor az ostor nyele kizőldel. Ki is zőldelt az ostor nyele, míg a szolga egyet fordult a szántásba, és nemsokára Hunyadi Mátyás lett a király.
(Penavin 1984, 316. p.)

Kovács Ágnes, aki a Penavin Olga által közreadott mesék tipológiai besorolását végezte, ehhez, a korábban számon nem tartott mesetípushoz a 921 XXX* kódszámot rendelte (Penavin 1984, 443. p.), ám ez a később elkészült, a magyar novellameséket rendszerező katalógusba került be (Benedek 1984)
E típus további három, a mai szlovákiai magyar nyelvterületen lejegyzett változatát olvassuk el a következőkben. Elsőként a Ferenczi Imre által 1964-ben, Bodrogszentesen rögzített, a kivirágzó ösztöke és a királyválasztás korona földobással motívumát is tartalmazó változatot:

Mátyás király szegény ember fia vót. Egy gazdaembernél szógált.
Úgy vót valamikor régen, hogy mikor királyt választottak, a koronát repítették. Felrepült, mer olyan varázslata vót. És akinek rászállt a fejére, azt tették meg királynak.
Hát hiába repítették. Sok urak, grófok, bárók vótak ott, de nem szállt a fejére egynek se.
Hát Mátyás szógált, szántogatott a gazdájával. Azt mondja a gazdája neki:
– Királyt választanak, mink meg itt vagyunk!
Hanem a királyi korona nem szállt le senkire. Azt mongya Mátyás:
– Nem is lesz abbul semmi, ha én ott nem leszek, mer a király csak én lehetek.
A gazdája erősen ránézett.
– Mit beszélsz te haszontalan?
– Majd meglássa, hogy király leszek!
– Na, akkor elhiszem, ha a száraz isztikém leszúrom a fődbe, és mire visszagyűjjünk a fordulóbul, hát kisarjadzik.
Mikor visszajöttek, mit lát a gazda, hogy kisarjadzott az isztike. Mán levél is van rajta! Akkor a gazda letérgyel a szógája előtt.
– Elhiszem, hogy te leszel a felséges király. Ilyen nagy csudát még nem látott senki!
Akkor elindultak Budára, ahun a koronát repítgették. Mikor Mátyás király odaért, fellökték a koronát és egyenest Mátyás fejére szállt.
Na, az urak felzúdultak, hogy nem hagyhatjuk azt. Hát szegínybül legyen király?! Így tanakodtak. Akkor Mátyás királyt bezárták egy disznóólba. Felrepítették a koronát, de csak a disznólakásra szállt, Mátyás fejére. Háromszor is felrepítették, mer nem akartak beletörődni a döntésbe. Mégis odarepült, le a disznólakásra.
Nem tudtak az urak mit tenni, Mátyás lett a király.
(Ferenczi 1968, 12. p.)

Ujváry Zoltán a gömöri Sajószentkirályon jegyezte le az alábbi történetet:

Mátyás királlyá választása
Mátyás király, amikor még nem volt király, egy gazdánál szolgált. Egyszer kimentek szántani. Azon a napon volt a királyválasztás. Hát, mikor leültek ebédelni, Mátyás az ekét felfordította. Azt mondja a gazdája neki:
– Mér fordítod meg?
– Jobb így, olyan mintha az asztalnál ennénk!
Akkor kérdi a gazda:
– Ugyan, ki lesz a király?
– Az lesz, aki mostan vasasztalról eszik – feleli Mátyás.
– Hohó, hogy lennél te király?!
– Teszek egy próbát – mondja Mátyás. – Itt leszúrom az ostornyelemet. Ha ennek a végén egy rózsa nyílik, akkor biztos, hogy én leszek a király.
Hát, egyszercsak hajt az ostornyél vége! Nyílik a rózsa!
Akkor már jöttek a katonák, keresték a királyt. Kiabálták:
– Éljen Mátyás király! Éljen Mátyás király!
Megtalálták Mátyás királyt. Emelgették. Így lett őbelőle király.

(Ujváry 1990, 12. p.)

Varga Norbert egy balogfalvai cigány mesélője, Balog Ernő a történetben szereplő, most bennünket érdeklő motívumot lényegében abban a formában mondja el, ahogy az Áron vagy József kiválasztása estében is történt:

… Mátyás kirá’ meg aludt. Felkelt reggel, hogy ő megálmodta, hogy a gazdájával szúrják be az ostor nyelit a fődbe. Ő is, meg a gazdája is. Szántottak. Ha a gazdája ostornyele kihajt, akkor ő lesz a kirá’. Ha meg az ő ostora nyeli fog ződelleni, akkor ő lesz a kirá’…
[Az álmot ki is próbálták, és a két ostornyél közül Mátyásé hajtott ki]

(Varga 2014, 123. p.)

A Mátyás királlyá történő megválasztása körülményeivel foglalkozó magyar folklorisztikai szakirodalom a kizöldülő ostornyél motívumát inkább csak érinti, behatóbban nem foglalkozik vele, lévén mert más volt a célkitűzése (pl. Jung 2008, 110–121. p.; Kríza 2007; Solt 1940; Tolnai 1911 stb.), vagy az adott, vizsgált terület folklóranyagában ez a motívum nem játszott meghatározó szerepet (Dávid 1971). Ami a szomszédnépek kapcsolódó, Mátyás királlyá választásához kötődő folklóranyagát illeti, arról meglehetősen jó áttekintésekkel rendelkezünk,25 s megállapítható, hogy a vasasztalról történő evés, továbbá a kivirágzó ostornyél (vagy más élettelen bot), illetve az angyalok által hozott korona motívuma (igaz, különböző súllyal és intenzitással) megvan a kapcsolódó szláv népek anyagában. A most bennünket érdeklő kivirágzó ostornyél motívuma, úgy tűnik, inkább az északi területeken van jelen markánsabban. Csak illusztrációként hozok most egy kárpát­aljai ruszin mondát, amelyben egyrészt az a figyelemre méltó (noha nem egyedi!), hogy a mesélő Mátyást ruszinnak tekinti (vö. Musketik 2009, 212. p.), másrészt a kirügyező ösztöke motívuma együtt szerepel az inkább a balkáni térséggel határos területekre jellemzőnek tartott26 koronafeldobásos királyválasztás motívumával:

Matiáš kráľ, vtedy ešte nik nevedel, že dakedy bude kráľom, slúžil na Orechovici u gazdu Halajdu, Rusnáka. Raz sa vybrali orať. Ľudia sa práve chystali zvoliť kráľa a korunovať ho. nejeden si myslel, že sa stane kráľom. I vraví chlapčisko gazdovi: – Poďme, gazda, na korunováciu.
Gazda zabodol otku do zeme a riekol: – Ak táto otka vypučí, kým obídeme pole, potom sa ukáže, či jeden z nás môže byť kráľom.
Kým pole obišli, otka vypučala a vyhnala ratolesť. vybrali sa teda na korunovanie, kde už kráľa volili. Vyhadzovali korunu, aby lietala, a na koho sa znesie, ten bude kráľom. A koruna si sadá na toho chlapčiska. A páni sa hnevajú. Vyhodia korunu a znovu sa znesie len naňho. nechceli ho korunovať, že bol taký malý, chudobný, bedár a Rusnák.
Tak sa dal chlapec do služieb jedného kováčovi. ten mu raz uvidel na pleci zlatý kríž a riekol: – Ty nie si viac mojím sluhom, lež ja tvojím. – I začali robiť ručnice, bajonety, šable.
A potom bolo v meste ešte raz korunovanie. Koruna sa opäť zniesla na chlapca, a tak sa predsa stal kráľom.
(Voročov: Komorovský 1972, 16. p.)

Az viszont feltűnő, hogy a szlovák folklóranyagból gyakorlatilag hiányzik a Mátyás életének ezen szakaszát bemutató típus. Ismereteim szerint – a fentebb már tárgyalt és bizonyíthatóan minimálisan félreértés során a szlovák folklór részének tekintett szöveget leszámítva – nem rendelkezünk olyan hiteles szlovák folklórjellegű szöveggel, amely Mátyás királlyá választását a fentebb tárgyalt motívumok felhasználásával mutatná be.27

Összefoglalva az eddig elmondottakat, mai ismereteink alapján (és az addig érvényes, amíg elő nem kerül legalább egy, hiteles, az írás- vagy szóbeliségből 1844 előtt közreadott, illetve lejegyzett ilyen tárgyú népmonda) az látszódik, hogy egyrészt Czuczor versének nem volt a magyar szájhagyományban előképe. Az a tény, hogy a történet lényegében a szlovák szóbeliségben is ismeretlen, közvetve a feltételezett mátyusföldi magyar mondahagyomány meglétének kérdőjeleit még erőteljesebben emeli ki. Viszont vélhetően épp Czuczor Gergely verse szolgált elsődleges forrásul a később, a szóbeliségből lejegyzett ilyen tárgyú népmondák vonatkozásában, ha nem is minden esetben, de szembe- és feltűnően gyakran. Mivel azonban túl sok a ha és a talán, a kérdést egyelőre Brecht szavaival zárhatjuk: „Wir stehen selbst enttäuscht und sehn betroffen / Den Vorhang zu und alle Fragen offen.”28

Irodalom

Adamik András vál. 1998. Csodás evangéliumok. Válogatta és az utószót írta Adamik András. Budapest, Telosz Kiadó /Apokrif Iratok/
Bálint Sándor 1963. A szegedi táj mondavilágából. Ethnographia 74, 38–54. p.
Bálint Sándor 1980. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Harmadik rész. Szeged, Móra Ferenc Múzeum /A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve 1978/79–2/
Benedek Katalin 1984. A magyar novellamesék típusai. Összeállította és a bevezetőt írta Benedek Katalin. Budapest, MTA Néprajzi Kutató csoport /Magyar Népmese­kata­lógus 4./
Bosnyák Sándor 2001a. Magyar Biblia. A világ teremtése, az özönvíz, Jézus élete s a világ vége napjaink szájhagyományában. Budapest, Európai Folklór Intézet–L’Harmattan.
Bosnyák Sándor 2001b. 1100 történeti monda. Budapest: MTA Néprajzi Kutatóintézet /Folklór Archívum 20./
Brentano, Clemens összeáll. 2005. Život Panny Márie vo videniach blahoslavenej Anny Kataríny Emmerichovej. Sajtó alá rendezte Paola Giovettiová, fordította Jana Sarňáková. Trnava, Dobrá kniha.
Bucsánszky A.[lajos] 1873. Libussa, oder: Geschichte von den drei Elfentöchtern und von der Entstehung der Stadt Prag. Höchst unterhaltende und sehr lehreiche Geschichte. Mit 7 schönen Bildern. Pest, Druck und Verlag von A. Bucsánszky.
Cibula, Václav 1979. Prágai regék. Ford. Koncsol László. Bratislava, Madách.
Dávid András 1971. Mátyás király alakja a közép-európai folklórban, különös tekintettel a délszláv anyagra. Helikon 17, 308–321. p.
Diós István 2000. József. In Magyar katolikus lexikon V. Budapest, Szent István Társulat, 908–911. p.
Ernyey József 1906. A cseh heraldika magyar vonatkozású mondái. Ethnographia 17, 129–140. p.
Ferenczi Imre 1968. Adatok a Mátyás-mondakörhöz. Néprajz és Nyelvtudomány 12, 11–27. p.
Franko, Ivan 1895. Pověst o Přemyslově kvetoucí lísce a pověsti o kvetoucí holi. Český lid 4, 22–26. p.
Gašparíková, Viera szerk. 1993. Slovenské ľudové rozprávky. 1. zväzok. Výber zápisov z rokov 1928–1947. Zapísali poslucháči Slovanského seminára Univerzity Komenského v Bratislave pod vedením profesora Franka Wollmana. Editorka a vedecká redaktorka Viera Gašparíková. Bratislava, Veda. Vydavateľstvo Slovenskej akadémie vied.
Gašparíková, Viera szerk. 2001. Slovenské ľudové rozprávky. 2. zväzok. Výber zápisov z rokov 1928–1947. Zapísali poslucháči Slovanského seminára Univerzity Komenského v Bratislave pod vedením profesora Franka Wollmana. Editorka a vedecká redaktorka Viera Gašparíková. Bratislava, Veda. Vydavateľstvo Slovenskej akadémie vied.
Gašparíková, Viera szerk. 2004. Slovenské ľudové rozprávky. 3. zväzok. Výber zápisov z rokov 1928–1947. Zapísali poslucháči Slovanského seminára Univerzity Komenského v Bratislave pod vedením profesora Franka Wollmana. Editorka a vedecká redaktorka Viera Gašparíková. Bratislava, Veda. Vydavateľstvo Slovenskej akadémie vied.
Goldberg, Christine 2013. Zweig. Der grünende Zweig. In Enzyklopädie des Märchens. Handwörterbuch zur historischen und vergleichenden Erzählforschung. Band 14/3. Berlin–Boston, Walter de Gruyter, 1428–1432. hasáb
Gyulai Ágost ford. 1906. Legendák könyve. Költemények. Budapest, Szent István Társulat.
Havránek, Bohuslav–Hrabák, Josef szerk. 1957. Výbor z české literatury od počátků pe dobu Husovu. Praha, Nakladatelsví Československé akademie věd.
Heller Bernát 1908. A Kiffhäuser-mondafaj magyar vonatkozásai. Ethnographia 19, 12–24. p.
Heller Bernát 1909. A Mátyásmondabeli vasasztal. Ethnographia 20, 269–271. p.
[Herder, Johann Gottfried von] 1779. Volkslieder. Nebst untermischten Stücken. Zweiter Theil. Lepzig, in der Weygandschen Buchhandlung.
Hetény János 2011. A magyarok Máriája. Mária-tiszteletünk teológiája és néprajza. Budapest, Szent István Társulat /Szegedi Vallási Néprajzi Könyvtár 24./
Jung Károly 2008. Tanulmányok a Mátyás-tradíció délszláv kapcsolatairól. Déli szláv Mátyás-énekek és Mátyás-mondák eredetiben és magyar fordításban. Újvidék, Forum Könyvkiadó.
Kálmány Lajos 2015. Alföldi gyűjtés. Közreadja: Forrai Ibolya–Raffai Judit. Budapest, Balassi Kiadó /Magyar Népköltészet Tára 16./
Kelemen Károly 1880. Czuczor Gergely életrajza. Mohács, k.n.
Kóka Rozália 1990. Mátyás király rózsát nyitó ostornyele. Mesék, mondák, anekdoták. Székesfehérvár, Út- Lap és Könyvkiadó kft.
Kóka Rozália 2003. Mátyás király rózsát nyitó ostornyele. Mesék, mondák, anekdoták. Második, bővített kiadás. Budapest, Timp Kiadó.
Komorovský, Ján 1957. Kráľ Matej Korvín v ľudovej prozaickej slovesnosti. Bratislava, Vydavateľstvo Slovenskej akadémie vied.
Komorovský, Ján 1972. Kratochvílne príbehy kráľa Mateja. Bratislava, Mladé letá.
Kretzenbacher, Leopold 1963. „Stabbrechen” im Hochzeitsritus? Fabula 6, 195–212. p.
Kríza Ildikó 2007. A Mátyás-hagyomány évszázadai. Budapest, Akadémiai Kiadó /Néprajzi Tanulmányok/
Lammel Annamária–Nagy Ilona 1985. Parasztbiblia. Budapest, Gondolat Könyvkiadó.
LCI 1994. Lexikon der christlichen Ikonographie 1–8. Hg. von Engelbert Kirschbaum. Rom–Freiburg–Basel–Wien, Herder Verlag.
Lévay Mihály 1935. A boldogságos Szűz Mária élete, tisztelete, szenthelyei, legendái. Budapest, Franklin Társulat.
Liszka József 2009. Áron vesszejétől a Katalin-ágig? Kérdések egy bibliai motívum körül. Tisicum. A Jász-Nagykun-Szolnok megyei múzeumok évkönyve 18, 487–494. p.
Liszka József 2013. Átmenetek. Folklór és nem-folklór határán. Komárom, Selye János Egyetem Tanárképző Kar /Monographiae Comaromienses 12./
Lukács István 2001. A megváltó Mátyás király színeváltozásai a szlovén néphagyományban és szépirodalomban. A világ archetipikus víziója. Budapest, Lucidus Kiadó /Kisebbségkutatás Könyvek/
Magyar Zoltán 2003. A csángók mondavilága. Gyimesi csángó népmondák. Budapest, Balassi Kiadó /Magyar Népköltészet Tára 3./
Magyar Zoltán 2009. A Rétiember. Bodrogközi népi elbeszélések. Dunaszerdahely, Lilium Aurum.
Makula nélkül 1909. Makula nélkül való tükör mely az üdvözítő Krisztusnak és szent szülőjének életét, úgy keserves kínszenvedését és halálát adja elő. Magyar nyelven szerkesztette a szűz szent Klára szerzetében lévő Ujfalui Ujfalusy Judith. Budapest, Rózsa Kálmán és neje kiadása.
Michálek, Ján 1990. Zvonové studničky. Slovenské ľudové povesti. Bratislava, Tatran.
Musäus, Johann Carl August 1826. Volksmärchen der Deutschen von Johann Carl August Musäus1–5. Herausgegeben von C. M. Wieland. Kaschau, Bei Carl Werfer, Buchdrucker /Erheiternde Abendbibliothek für die gebildete Lesewelt 1–5/
Musäus, Johann Carl August 1834. Volksmärchen der Deutschen von Johann Carl August Musäus 1–5. Herausgegeben von C. M. Wieland 1–5. Kaschau, Bei Carl Werfer.
Musäus, Johann Carl August 1834–1835. Museus’ travesztált regéi 1–5. Honosítá Staut Jó’sef Pesten, Trattner–Károlyi tulajdona.
Musketik, Leszja 2009. Mátyás király a kárpátaljai népi prózában. In Erdély reneszánsza I. Gábor Csilla–Luffy Katalin–Sipos Gábor szerk. Kolozsvár, k.n., 210–217. p.
Mühleisen, Hans-Otto–Pörnbacher, Hans–Pörnbacher, Karl szerk. 2008. Der heilige Josef. Theologie – Kunst – Volksfrömmigkeit. H. n., Kunstverlag Josef Fink.
Nagy Ilona 2007. Apokrif legendák a Hit szárnyán… című műben. In Mészáros Istvánné Ujvári Erzsébet: Hit szárnyán az újjászületésig. Akasztó, Kiskun Helikon, 298–309. p. /Kiskun Helikon 5./
Nagy Zoltán 2010. Fanyűvő Jankó. Palócföld meséi és mondái Nagy Zoltán gyűjtésében. Sajtó alá rendezte Benedek Katalin. Budapest, Balassi Kiadó /Magyar Népköltészet Tára 10./
Ortutay Gyula–Katona Imre 1956. Magyar parasztmesék II. Budapest, Szépirodalmi Könyvkiadó.
Penavin Olga 1984. Jugoszláviai magyar népmesék II. Közzéteszi Penavin Olga. A mesék tipológiai meghatározását készítette és a jegyzetek bevezetőjét írta Kovács Ágnes. A Kraljević Marko-mondák jegyzeteit készítette Magdalena Veselinović-Sulc. Budapest–Újvidék, Akadémiai Kiadó–Forum Könyvkiadó /Új Magyar Népköltési Gyűjtemény 19./
Penavin Olga 1993. Jugoszláviai magyar diakrón népmesegyűjtemény I. Újvidék, Forum Könyvkiadó.
Rózsa K.[álmán] 1899. Libussa, cseh királyleány, vagy: A három jós-testvér története és Prága város eredete. Igen szép és tanulságos történet az őskorból. Hét szép képpel. Budapest, Nyomatja és kiadja Rózsa K. és neje (ezel. Bucsánszky A.).
Scheiber Sándor 1985. Der aufblühende Stab. In Essays on Jewish Folklore and Comparative Literature. Budapest, Akadémiai Kiadó.
Scheiber Sándor 1996. Folklór és tárgytörténet. Teljes kiadás. Budapest, Makkabi Kiadói Kft.
Seibert, Jutta szerk. 1986. A keresztény művészet lexikona. Budapest, Corvina.
Solt Andor (1940. Mátyás király a magyar szépirodalomban. In Mátyás király emlékkönyv születésének ötszázéves fordulójára II. Lukinich Imre szerk. Budapest, Franklin, 455–488. p.
Tell I. Anasztáz 1900. Czuczor Gergely költészete. Győr, Győregyházmegye Könyvsajtója.
Tildy Zoltán 1919. Meg se született s már is eladott halászfiú. Alsószőllős (Nyitra m.). Ethnographia 30 (1919), 82–84. p.
Tille, V.[áclav] 1892. Lidové povídky o panovníkovi, povolaném od železného stolu. Český lid 1, 118–125, 233–237, 462–468. p.
Tolnai Adél 1911. Mátyás királlyal foglalkozó költészetünk forrásai. Budapest: k.n.
Ujváry Zoltán (1990. Mátyás király Gömörben. Mondák, anekdoták a néphagyományban. Debrecen, Kossuth Lajos Tudományegyetem Néprajzi Tanszék /Gömör Néprajza 23./
Varga Norbert 2014. Kígyótestvér. Népmesék és mondák Balogfalváról Balog Ernő tolmácsolásában. Dunaszerdahely, Vámbéry Polgári Társulás.
Végh József 1944. Sárréti népmesék és népi elbeszélések. Debrecen, Debreceni Egyetem Magyar Népnyelvkutató Intézete /Magyar Népnyelvi Szövegek 1./
Vida Tivadar 1967. Makula nélkül való tükör. Magyar Könyvszemle 83, 250–253. p.
Voigt Vilmos 2012. Mátyás király a magyar és európai folklórban. Híd 76/8, 61–74. p.
Vozári Gyula 1894. Mátyás király a magyar költészetben. A Munkácsi Magy. Kir. Állami Főgymnasium Értesítője 1893–94. tanévre. Munkács, 3–47. p.
Weber Artúr (1910. Czuczor „Mátyás király”-ának forrása. Egyetemes Philologiai Közlöny 34, 428–431. p.
Zoltvány Irén összeáll. 1899. Czuczor Gergely összes költői művei I–III. Budapest, Franklin Társulat.

József Liszka
And There He Found His Rod Blooming Blossoms… About the Boundlessness of a Motif

The image of a dry branch which has miraculously blossomed is widely known in the Eurasian culture and it has a significance of indicating the future and usually is a sign of being chosen. We can meet this motif in many places such as Aaron´s rod in the Old Testament of the Bible, the sign of Joseph chosen by Mary, and also in the text folklore stories of the New Age (e.g. the origin explaining legend of the Přemyslid Dynasty, or the blooming crop of King Matthias indicating that he is chosen etc.). The custom of matrimonial divination known among the peoples of Central Europe, based on a ritual of putting a dry cherry branch into water on Katalin´s Name Day (25 November), and if it would produce flowers by Christmas, the young girl practicing the ritual was going to get married the next year, formally undoubtedly belongs to the same imagery. Only further in-depth researches can give an answer to the question that, apart from the formal similarity, what specific connection there is between the biblical story, the later text folklore and the rituals of matrimonial divination documented even later. The present study is intended to only raise a question coming up after the initial stage of some data collection.