Kérlek segíts az új filmünk elkészítésében! Támogasd Te is! »

Szesztay Ádám: A magyarországi kisebbségek az 1956-os forradalomban. A kisebbségek reagálása a forradalmi helyzetre

Ma­gyar­or­szá­gon min­den hi­va­ta­lo­san el­is­mert nem­ze­ti ki­sebb­ség­nek volt kom­mu­nis­ta po­li­ti­kai rend­sze­rű anya­or­szá­ga, a né­me­tek azon­ban két nyu­ga­ti anya­or­szág­ra is fel­néz­het­tek, a dé­li szlá­vok anya­or­szá­ga pe­dig a szov­jet tá­bo­ron kí­vül he­lyez­ke­dett el (te­kin­tet­tel ar­ra, hogy kér­dé­ses, men­­nyi­re te­kint­he­tő va­ló­ban lé­te­ző­nek az öt­ve­nes évek­ben hi­va­ta­lo­san egy nép­cso­port­ként ke­zelt dél­szláv kö­zös­ség, igyek­szem in­kább a dé­li szlá­vok ki­fe­je­zést hasz­nál­ni, utal­va a hor­vá­tok, szlo­vé­nok, szer­bek, va­la­mint so­ká­cok, bu­nye­vá­cok sa­ját kö­zös­sé­gi ala­nyi­sá­gá­ra is). Az ös­­szes hi­va­ta­lo­san el­is­mert ki­sebb­ség fog­ta anya­or­szá­ga rá­dió­adá­sa­it. A párt­do­ku­men­tu­mok ké­sőbb azt hang­sú­lyoz­ták, hogy a szlo­vá­ki­ai és a ro­má­ni­ai mű­so­rok ,,jó ha­tást” gya­ko­rol­tak az Al­föld eme két kisebb­ségére.1 A di­a­lek­tu­sok eltérése2 és e két ki­sebb­ség vi­szony­lag la­za anya­or­szá­gi kö­tő­dé­se mi­att azon­ban ezt az ál­lí­tást té­ves fel­té­te­le­zés­nek tart­hat­juk. Va­ló­szí­nű vi­szont, hogy a dé­li szláv nép­cso­port­ok tá­jé­koz­ta­tá­sá­ban tény­leg fon­tos sze­re­pet ját­szot­tak a ju­go­szláv, a né­me­te­ké­ben pe­dig az oszt­rák és nyu­gat­né­met adók.3 Az 1956 ta­va­szán el­fo­ga­dott nem­ze­ti­ség­po­li­ti­kai párthatároza­t4 sze­rint ép­pen a ma­gyar­or­szá­gi ki­sebb­sé­gek anya­or­szá­gi kap­cso­la­tá­nak erő­sí­té­sé­ért kel­lett mó­do­sí­ta­ni (az­az tu­laj­don­kép­pen le­he­tő­vé ten­ni) a ha­tár­át­lé­pés en­ge­dé­lye­zé­sét a szom­széd or­szá­gok­ba. Ez cseh­szlo­vák és ro­mán vi­szony­lat­ban 1956 nya­rán tény­le­ge­sen meg­való­sult,5 ami per­sze nem­csak a ma­gyar­or­szá­gi ki­sebb­sé­ge­ket érin­tet­te,6 ha­nem ál­ta­lá­ban vé­ve is új­ra­in­dí­tot­ta Ma­gyar­or­szág és a szom­széd or­szá­gok tár­sa­dal­má­nak ter­mé­sze­tes érin­tkezését.7
Az anya­or­szág po­ten­ci­á­lis ha­tá­sa a ma­gyar­or­szá­gi ki­sebb­sé­gek ese­té­ben ter­mé­sze­te­sen el­ha­nya­gol­ha­tó ah­hoz a kö­rül­mény­hez ké­pest, hogy né­hány na­pig az egész or­szág sza­bad­nak érez­te ma­gát, és eb­ben a te­kin­tet­ben a ki­sebb­sé­gek egy­ál­ta­lán nem kü­lön­böz­tek a több­sé­gi tár­sa­da­lom­tól. A sza­bad­ság tu­laj­don­kép­pen a ta­buk meg­szű­né­sét je­len­tet­te: vé­le­ményt nyil­vá­nít­hat­tak, azok­ról az ér­zel­me­ik­ről szól­hat­tak, ame­lyek­ről ko­ráb­ban koc­ká­za­tos lett vol­na. A ki­sebb­sé­gek több­nyi­re ab­ban kü­lön­böz­tek a ma­gyar több­ség­től, hogy ma­gyar ál­lam­pol­gár­ként el­szen­ve­dett sé­rel­me­i­ken kí­vül sa­já­tos, nem­ze­ti­sé­gi sé­rel­mek is fel­tör­tek lel­ki­vi­lá­guk­ból.
Fő­ként szlo­vák ta­gok­ból állt az ak­kor még szlo­vák több­sé­gű Pi­lis­szent­lé­lek For­ra­dal­mi Bizottsá­ga.8 Szá­mos nem­ze­ti­sé­gi köz­ség­ben fel­osz­lat­ták a ter­me­lő­szö­vet­ke­ze­tet (té­eszt), il­let­ve éve­ken át meg­aka­dá­lyoz­ták azok új­já­szer­ve­zé­sét: az ilyen fal­vak kö­zé tar­to­zott a szlo­vák la­kos­sá­gú Pilis­szán­tó,9 a hor­vát la­kos­sá­gú Bajc­sa10 és az al­föl­di ro­mán fal­vak kö­zül néhány.11 Soly­már Im­re és Ge­len­csé­ri And­rás 1994-es ta­nul­má­nyá­ban Kis­dorog pél­dá­ján azt mu­tat­ta be szö­veg­sze­rű­en, hogy a he­lyi né­met­ség a szé­ke­lyek el­le­né­ben igye­ke­zett meg­vé­de­ni a nem­ze­ti­sé­gi ter­melőszövetkezetet.12 Az ál­ta­luk kö­zölt sta­tisz­ti­ká­ból azon­ban ki­vi­lág­lik, hogy a Völgy­ség két je­len­tős, rész­ben né­met la­kos­sá­gú fa­lu­ja, Kalaznó és Mór­ágy ugyan­csak fel­szá­mol­ta a rákénysz­erített szö­vet­ke­ze­tet; s hogy eb­ből a né­me­tek is ki­vet­ték ré­szü­ket, mi sem mu­tat­ja job­ban, hogy egé­szen 1960-ig egy­ál­ta­lán nem si­ke­rült új kol­lek­tív gaz­da­sá­got alakí­tani.13 Kis­doro­gon 1957-ben el­len­for­ra­dal­mi iz­ga­tás vád­já­val le­tar­tóz­tat­ták a ter­me­lő­szö­vet­ke­zet né­met igaz­gatóját,14 ami jel­zi, hogy a szö­vet­ke­zet meg­ma­ra­dá­sát ott is na­gyon óva­to­san kell ér­té­kel­nünk.
Müller Ru­dolf gaz­da részt vál­lalt Csávoly, Het­ényi Adolf né­met­ta­nár pe­dig Kátoly for­ra­dal­mi meg­moz­dulá­saiban.15 Husvig Györ­gyöt, a ma­gyar­or­szá­gi szerb egy­ház ügy­véd­jét a fel­ke­lés után el­til­tot­ták hi­va­tá­sa gya­kor­lá­sá­tól, mert ve­ze­tő sze­re­pet ját­szott Szent­end­re he­lyi ve­ze­té­sé­ben a for­ra­da­lom alat­t.16 Az ilyen meg­moz­du­lá­sok kö­zül leg­drá­ma­ibb a ro­mán (vagy ro­mán szár­ma­zá­sú) Mány Er­zsé­bet húsz­éves le­ány rész­vé­te­le Gyu­la­vár vé­del­mé­nek meg­szer­ve­zé­sé­ben a szov­je­tek el­len, il­let­ve már­tír­ha­lá­la a for­radalomért.17 A né­me­tek is sa­ját hő­se­ik kö­zött tart­ják szá­mon a for­ra­da­lom több né­met vagy né­met szár­ma­zá­sú hő­sét, pél­dá­ul a kis­ko­rú­ként le­tar­tóz­ta­tott, és rög­tön 18. szü­le­tés­nap­ja után ki­vég­zett Mans­feld Pétert.18
A ha­zai nem­ze­ti­sé­gi tár­sa­dal­mak több­sé­ge fa­lu­si kör­nye­zet­ben élt,19 és ezért ter­mé­sze­tes­nek te­kint­het­jük, ha a sza­bad­sá­got a lo­ká­lis prob­lé­mák meg­ol­dá­sá­ra igye­kez­tek fel­hasz­nál­ni. E moz­go­ló­dá­sok egyi­ke sem tű­nik a nem­ze­ti­sé­gi kö­zös­ség sa­já­tos­sá­gá­nak, ha­nem in­kább azt lát­hat­juk, hogy a ki­sebb­sé­gek he­lyi szin­ten ugyan­azok­ért a cé­lo­kért áll­tak ki, ame­lye­kért a több­sé­gi tár­sa­da­lom is: ál­lam­pol­gá­ri el­vá­rá­so­kat fo­gal­maz­tak meg.
Akadt azon­ban ki­vé­tel: a Bu­da­pest­ről dél­ke­let­re, va­la­mint a Ge­re­csé­ben, a Pi­lis­ben, a Bör­zsöny­ben, a Zemp­lén­ben fek­vő szlo­vák (il­let­ve szlo­vák ere­de­tű) fal­vak­ban, akár­csak a nyír­sé­gi bo­kor­ta­nyá­kon a szlo­vák nyelv­ok­ta­tás­ban részt ve­vő gye­re­kek szü­le­i­nek a több­sé­ge ar­ra hasz­nál­ta ki a for­ra­dal­mat, hogy be­szün­tes­sék vagy fa­kul­ta­tív­vá te­gyék a nyelv­ok­ta­tást. Ez csak a szlo­vák szór­vá­nyo­kat jel­le­mez­te (szór­vá­nyon az olyan te­le­pü­lést ért­ve, ahol egy adott et­ni­kum ab­szo­lút ki­sebb­ség­ben, s más nem­ze­ti­sé­gi jel­le­gű te­rü­let­től el­zár­tan él). (Bé­kés­csa­bán ugyan­ek­kor, ha sze­ré­nyen is, de emel­ke­dett a szlo­vák is­ko­lá­ba já­rók lét­szá­ma.) A szlo­vá­kok azon meg­moz­du­lá­sai, me­lyek az et­ni­kai be­ol­va­dás aka­dá­lya­i­nak el­tá­vo­lí­tá­sá­ra irá­nyul­tak fő­ként a Bu­da­pest kör­nyé­ki fal­vak­ra vol­tak jel­lem­zők. A szlo­vák szór­vá­nyok azon­ban szin­te az egész or­szág­ban így reagál­tak.20 Te­hát sa­já­to­san a szlo­vá­kok vagy a szlo­vá­kok­nak mi­nő­sí­tett ma­gyar ál­lam­pol­gár­ok szé­les­kö­rű tö­rek­vé­sé­ről volt szó. En­nek el­le­né­re he­lyi meg­moz­du­lá­sok­ról kell be­szél­nünk, hi­szen a nyelv­ok­ta­tás el­len az egyes fal­vak szlo­vák szár­ma­zá­sú la­kos­sá­ga egy­más­tól füg­get­le­nül lé­pett fel. Ahol nem az ok­ta­tást, ott más in­téz­ményt szün­tet­tek meg, pél­dá­ul Mátraszen­tim­rén a szlo­vák né­pi együttest.21 A nyelv­ok­ta­tás el­uta­sí­tá­sá­nak ki­mu­tat­ha­tó­an az állt a hát­te­ré­ben, hogy a né­pes­ség­cse­re után a Ma­gyar­or­szá­gon ma­ra­dást vá­lasz­tók a szór­vá­nyok­ban nem akar­ták, hogy szlo­vák­ként ke­zel­jék őket, a nem­ze­ti­ség­po­li­ti­ka még­is so­kat szlo­vák­nak mi­nő­sí­tett közülük.22 A má­sik érv a nem­ze­ti­sé­gi ok­ta­tás el­len – me­lyet a szü­lők gyak­ran han­goz­tat­tak – az volt, hogy a di­á­kok szá­má­ra funkciót­lan a szlo­vák nyelv. Ter­mé­sze­te­sen ezek a meg­nyil­vá­nu­lá­sok sú­lyos iden­ti­tás­vál­ság­ról ta­nús­kod­tak.
A for­ra­dal­mi meg­moz­du­lá­sok szá­mos tí­pu­sá­ról, köz­tük sa­já­to­san ki­sebb­sé­gi jel­leg­ze­tes­sé­gű­ek­ről – mint pél­dá­ul a spon­tán szo­li­da­ri­tás az anya­or­szág­gal – vagy az ál­lam­pol­gá­ri jel­le­gű­ek­ről – mint a tu­da­tos, szer­ve­zett, tit­kos kons­pi­rá­ció vagy ép­pen a di­ák­meg­moz­du­lás – nem tu­dunk a ma­gyar­or­szá­gi ki­sebb­sé­gek kö­ré­ben. Ami utób­bit il­le­ti, ele­ve nem for­dul­ha­tott elő, hi­szen sem önál­ló nem­ze­ti­sé­gi di­ák­ság nem ta­nult a fel­ső­ok­ta­tás­ban, sem olyan egye­te­mi köz­pont nem lé­te­zett, amely­ben eh­hez szük­sé­ges kon­cent­rá­ci­ó­ban ta­nul­tak vol­na együtt egy nem­ze­ti ki­sebb­ség di­ák­jai.
Pi­lis, ha na­gyon kis arány­ban is, de olyan szlovák­lak­ta fa­lu volt,23 amely­ben sor­tűz dör­dült el a for­ra­da­lom alat­t.24 Nem is­me­re­tes azon­ban, hogy a tün­te­té­sen mi­lyen nem­ze­ti­sé­gű la­ko­sok vet­tek részt, és hogy vol­tak-e szlo­vák ál­do­za­tai a vé­reng­zés­nek. A pi­li­si tün­te­tés gya­kor­la­ti­lag a he­lyi meg­moz­du­lá­sok ti­pi­kus pél­dá­ja, úgy­hogy va­ló­szí­nű­sít­het­jük a ki­sebb­ség rész­vé­tel­ét, de nem kö­zös­sé­gi­leg, ha­nem in­di­vi­du­á­li­san.
Tu­da­to­san szer­kesz­tett po­li­ti­kai prog­ra­mot ki­sebb­sé­gi kör­ben egyet fo­gad­tak el az öt­ven­ha­tos for­ra­da­lom alat­t. A hor­vát és szerb la­kos­sá­gú te­rü­le­tek kép­vi­se­lői 1956. ok­tó­ber 26-án Pé­csett ki­ált­ványt ad­tak ki, amely a Mit kí­ván a ma­gyar­or­szá­gi dél­szláv nem­ze­ti­ség cí­met vi­sel­te. A prog­ra­mot Lászti­ty Szve­tozár gö­rög­ke­le­ti lel­kész, a Ma­gyar­or­szá­gi Dél­szláv­ok De­mok­ra­ti­kus Szö­vet­sé­gé­nek (a to­váb­bi­ak­ban: MDDSZ) el­moz­dí­tott ve­ze­tő­je szö­ve­gez­te meg. A nyi­lat­ko­zat el­ső­sor­ban a dél­szláv szö­vet­ség re­form­ját, ere­de­ti (1948) ál­la­po­tá­nak vis­­sza­ál­lí­tá­sát kö­ve­tel­te. Vál­to­zá­so­kat sür­ge­tett a Mű­ve­lő­dés­ügyi Mi­nisz­té­ri­um Nem­ze­ti­sé­gi Osz­tá­lyá­nak (a to­váb­bi­ak­ban: MMNO) ve­ze­té­sé­ben, azt igé­nyel­ve, hogy nem­ze­ti­sé­gi hi­va­tal­no­kok irá­nyít­sák. Meg­fo­gal­maz­ta egy dél­szláv is­ko­lai au­to­nó­mia el­vá­rá­sa­it. En­nek ré­sze­ként a dé­li szláv szü­lő­ket az ál­lam­nak kö­te­lez­nie kel­lett vol­na ar­ra, hogy gyer­me­kü­ket nem­ze­ti­sé­gi is­ko­lá­ba já­ras­sák, ami ak­kor már nem szá­mít­ha­tott tel­je­sen kü­lönc el­kép­ze­lés­nek, hi­szen pél­dá­ul a Né­met De­mok­ra­ti­kus Köz­tár­sa­ság­ban a lausitzi szor­bok is­ko­la­rend­sze­re 1964-ig így mű­kö­dött. A pé­csi dél­szláv ki­ált­vány egy­ér­tel­mű­en le­tet­te a vok­sot Ju­go­szlá­via – mint anya­or­szág – mel­lett, s a ki­sebb­ség szá­má­ra a meg­ol­dást a két or­szág kap­cso­la­ta­i­nak nor­mal­izá­ciójában je­löl­te meg. Utol­só fel­ki­ál­tá­sá­ban Ma­gyar­or­szág sza­bad­sá­gát él­tet­te, ál­lást fog­lal­va a for­ra­da­lom mel­let­t.25
Lászti­ty Szve­tozár a for­ra­da­lom után is a ma­gyar­or­szá­gi szer­bek nem­ze­ti éb­re­dé­sé­nek ra­di­ká­lis szor­gal­ma­zó­ja ma­radt. A ha­tó­sá­gok még az öt­ve­nes évek vé­gén is so­kat baj­lód­tak az­zal, hogy prog­ram­ját, a „dél­s­zláv tíz­pa­ran­cso­lat”-ot, szé­les kör­ben ter­jesz­tet­te. ő szer­vez­te meg 1959. jú­li­us 12-én a grábó­ci or­to­dox ko­los­tor­ban az or­szá­gos szerb ta­lál­ko­zót, ame­lyen – a bu­da­pes­ti Kül­ügy­mi­nisz­té­ri­um nagy bos­­szú­sá­gá­ra – a ju­go­szláv nagy­kö­vet­ség is kép­vi­sel­tet­te magát.26 Lászti­ty fia, Lászti­ty Lubomír egyi­ke volt azok­nak a szer­bek­nek, aki­ket az öt­ve­nes évek ele­jén kez­dő­dött ül­döz­te­té­sek után az utol­sók kö­zött en­ged­tek ki 1956-ban a bör­tön­ből, alig va­la­mi­vel a for­ra­da­lom ki­tö­ré­se előt­t. Az if­jab­bik Lászti­ty en­nek el­le­né­re so­sem ad­ta föl hi­tét egy em­ber­sé­ges „s­zo­cial­iz­mus” meg­te­rem­té­sé­ben, akár a szov­jet blok­kon be­lül is.27 Egy ilyen szo­ci­a­liz­mus ke­re­té­ben kí­ván­ta meg­őriz­ni a ma­gyar­or­szá­gi dél­szláv­ok nem­ze­ti iden­ti­tá­sát. Ez de­rült ki ab­ból a ter­ve­zet­ből, ame­lyet 1957 ta­va­szán ké­szí­tett az MDDSZ újjász­ervezésére.28 Az idő­sebb Lászti­ty vi­szont nem volt kom­mu­nis­ta. A kö­zös kul­tú­rát, kö­zös val­lást tar­tot­ta a ki­sebb­sé­gi szer­ve­ző­dés alap­já­nak, de az anya­or­szág kom­mu­nis­ta po­li­ti­kai be­ren­dez­ke­dé­se sem a há­bo­rú után, sem ké­sőbb nem aka­dá­lyoz­ta meg ab­ban, hogy szo­ros kap­cso­la­to­kat ápol­jon an­nak ha­tó­sá­ga­i­val.
A fel­ke­lés alatt szü­ne­tel­tek az öt­ve­nes évek nem­ze­ti­sé­gi új­sá­gai, a ro­má­nok azon­ban Gyu­lán 1956 de­cem­be­ré­ben – még a vá­ros szov­jet meg­szál­lá­sa előtt – füg­get­len la­pot ad­tak ki Gaze­ta Românã cím­mel.29 A lap az egyet­len nem­ze­ti­sé­gi új­ság volt, amely a for­ra­da­lom ide­jén is meg­je­lent és a for­ra­da­lom ol­da­lán állt. Ugyan­ak­kor az egyet­len ol­dal ter­je­del­mű, egyet­len szá­mot meg­ért lap ar­ról is ta­nús­ko­dott, hogy a sza­bad­sá­got sa­ját, ma­gyar­or­szá­gi ro­mán kü­lön­ál­lás­tu­dat meg­erő­sí­té­sé­re akar­ja fel­hasz­nál­ni. A lap egyet­len meg­je­lent szá­ma igaz tá­jé­koz­ta­tást ígért, ami ál­lam­pol­gá­ri tö­rek­vés­nek mi­nő­sült. Ugyan­ak­kor azt is prog­ram­já­ra tűz­te, hogy köz­pon­ti hí­rek he­lyett he­lyi té­mák­kal kí­ván fog­lal­koz­ni, és nem a ro­mán iro­dal­mi nyel­vet, ha­nem az al­föl­di ro­mán táj­szó­lást fog­ja hasz­nál­ni. Ez utób­bi el­kép­ze­lé­sek sa­já­to­san nem­ze­ti­sé­gi, és azon be­lül is spe­ci­fi­ku­san ro­mán el­vá­rást ta­kar­tak: el­kü­lö­nü­lést mind a több­sé­gi tár­sa­da­lom­tól, mind az anya­or­szág­tól. A tisz­ta tá­jé­koz­ta­tás, a több­sé­gi nem­zet­be és az anya­or­szág kul­tú­rá­já­ba va­ló be­ol­va­dás el­ve­té­se, a lo­ká­lis kér­dé­sek hang­sú­lyo­zá­sa és az el­hall­ga­tott ré­te­gek (pa­pok, ér­tel­mi­ség) meg­ha­tá­ro­zó elem­ként beeme­lé­se a ma­gyar­or­szá­gi ro­mán nem­ze­ti­ség fo­gal­má­ba al­kot­ta an­nak a prog­ram­nak a ge­rin­cét, me­lyet a ko­ráb­bi, a for­ra­da­lom előt­ti ro­mán új­ság­tól, a Lib­er­tatea Nos­trãtól el­ha­tá­ro­ló­dó Gaze­ta Rom­ina meg­fo­gal­ma­zott.
A szö­vet­sé­gek kö­zül ki­sebb za­var­gást (for­ra­dal­mi pót­lék osz­to­ga­tá­sát) a Ma­gyar­or­szá­gi Ro­má­nok De­mok­ra­ti­kus Szö­vet­sé­gé­ben (a to­váb­bi­ak­ban: MRDSZ) je­gyez­tek fel,30 il­let­ve éles po­li­ti­kai vé­le­mény­nyil­vá­ní­tás­ok­ról tu­dunk a Ma­gyar­or­szá­gi Szlo­vá­kok De­mok­ra­ti­kus Szö­vet­sé­gé­ben (a to­váb­bi­ak­ban: MSZDSZ).31 Úgy tű­nik, a Ma­gyar­or­szá­gi Dél­szláv­ok De­mok­ra­ti­kus Szö­vet­sé­gé­nek a sztá­li­ni struk­tú­rá­ba tör­té­nő be­ta­go­zó­dá­sa, ve­ze­tő­sé­gé­nek ki­cse­ré­lé­se volt a dél­szláv­ok leg­sú­lyo­sabb sé­rel­me, ez­zel ugyan­is a szer­ve­zet el­vesz­tet­te meg­le­vő ér­dek­kép­vi­se­le­ti jel­le­gét. Amit el­ső he­lyen vár­tak a sza­bad­ság­tól, ért­he­tő­en en­nek az új­ra­ter­me­lé­se volt. A nem­ze­ti­sé­gi pártelit vé­le­mény­nyil­vá­ní­tá­sa a for­ra­da­lom alatt nem volt szá­mot­te­vő.
Ös­­sze­ge­zés­ként te­hát meg­ál­la­pít­ha­tó: Ma­gyar­or­szá­gon a ki­sebb­sé­gek he­lyi szin­ten ál­ta­lá­ban ál­lam­pol­gá­ri kö­ve­te­lé­se­ket fo­gal­maz­tak meg: csat­la­koz­tak a for­ra­da­lom­hoz. A dé­li szlá­vok és a ro­má­nok ér­tel­mi­sé­gi elit­je vi­szont sa­já­to­san nem­ze­ti­sé­gi, de egy­más­tól erő­sen el­té­rő kö­ve­te­lé­sek­kel állt elő. Ab­ban ha­son­lí­tot­tak egy­más­ra, hogy mind a dé­li szláv, mind a ro­mán tö­rek­vés az as­­szi­mi­lá­ció fé­ke­zé­sét cé­loz­ta meg, vi­szont anya­or­szá­guk­hoz el­té­rő­en vi­szo­nyul­tak. A szlo­vák szór­vá­nyok he­lyi szin­ten fo­gal­maz­tak meg sa­já­tos tö­rek­vést. A né­met­ség sa­já­to­san nem­ze­ti­sé­gi jel­le­gű meg­moz­du­lá­sá­ról nem tu­dunk, ha­csak ide nem szá­mít­juk, hogy egyes köz­sé­gek­ben a Du­nán­tú­lon a né­me­tek kár­ta­la­ní­tást kö­ve­tel­tek a negy­ve­nes évek vé­gi va­gyon­el­kob­zás­ok miat­t.32

A ká­dá­ri ha­ta­lom ma­ga­tar­tá­sa a ki­sebb­sé­gek­kel szem­ben

A Bu­da­pest el­len be­ve­tett szov­jet kis­ka­to­ná­kat ar­ról tá­jé­koz­tat­ták, hogy egy olyan el­len­for­ra­da­lom­mal szem­ben kell har­col­ni­uk, ame­lyet a „német és más nyu­ga­ti né­pek ve­ze­té­sé­vel” rob­ban­tot­tak ki az „im­pe­ri­al­isták” Mag­yarorszá­gon.33 Et­től el­te­kint­ve azon­ban sem­mi­lyen je­le nem mu­tat­ko­zott an­nak, hogy a né­me­te­ket pusz­tán né­met­sé­gük mi­att hi­bás­nak tar­ta­nák Ma­gyar­or­szág lá­za­dá­sá­ért. Az MSZMP köz­pon­ti lap­ja, a Nép­sza­bad­ság 1957. már­ci­us 9-én kö­zöl­te az MTI in­ter­jú­ját Wild Fri­gyes­sel, a Ma­gyar­or­szá­gi Né­me­tek De­mok­ra­ti­kus Szö­vet­sé­ge (a to­váb­bi­ak­ban: MNDSZ) el­nö­ké­vel. Wild úgy fo­gal­ma­zott, hogy „a szö­vet­ség tu­do­má­sa sze­rint a né­met nem­ze­ti ki­sebb­ség ál­ta­lá­ban meg­őriz­te jó­zan­sá­gát az ok­tó­be­ri ese­mé­nyek ide­jén.”34 Amit mon­dott, az a nép­cso­port egé­szé­ről, mint kö­zös­ség­ről, szólt, nem ál­ta­lá­ban a né­met nem­ze­ti­sé­gű em­be­rek­ről, s e kö­zös­ség kon­form vi­sel­ke­dé­sét is ár­nyal­ta az „ál­talában” ki­fe­je­zés­sel. Ös­­szes­sé­gé­ben még­is igye­ke­zett el­há­rí­ta­ni a né­met­ség he­lyi, anya­or­szág­tól füg­get­len ak­ti­vi­tá­sá­ból kö­vet­ke­ző fe­le­lős­sé­gét. Mint­hogy más nem­ze­ti­sé­gi szö­vet­ség el­nö­ké­vel nem kö­zölt a köz­pon­ti lap in­ter­jút, föl kell ten­nünk a kér­dést, hogy mi volt az in­ter­jú cél­ja? Az­zal függ­he­tett ös­­sze, hogy a ma­gyar Kül­ügy­mi­nisz­té­ri­um ép­pen ek­kor adott ki el­íté­lő nyi­lat­ko­za­tot Auszt­ria vi­sel­ke­dé­sé­ről a mag­yarkérdés­ben.35 Az in­ter­jú köz­lé­se a ha­zai né­met­sé­get el­ha­tá­rol­ta Auszt­ri­á­tól, mint po­ten­ci­á­lis anyaországtól.36
Wild Fri­gyes nagy dob­ra vert nyi­lat­ko­za­tán kí­vül 1957 már­ci­u­sá­ban Bielik Györ­gy, az MSZDSZ ve­ze­tő­je is hang­sú­lyoz­ta, hogy a szlo­vá­kok ál­lí­tó­lag tá­vol tar­tot­ták ma­gu­kat a felkeléstől.37 Ez azon­ban nem ka­pott olyan pub­li­ci­tást, mint a Wild Fri­gyes-in­ter­jú. Ognyen­ovics Mi­lán, az MDDSZ fő­tit­ká­ra a dél­szláv pe­da­gó­gu­sok 1957 no­vem­be­ré­ben ren­de­zett kon­fe­ren­ci­á­ján név sze­rint is em­lí­tett több dé­li szlá­vot, akik fegy­ve­re­sen har­col­tak a for­ra­da­lom ellen.38 1958 már­ci­u­sá­ban a né­met he­ti­lap több olyan cik­ket je­len­te­tett meg, amely azt bi­zony­gat­ta, hogy 110 év­vel ko­ráb­ban a ma­gyar­or­szá­gi né­me­tek nem a ve­lük azo­nos nyel­vű csá­szá­ri­ak mel­lett áll­tak ki, ha­nem a ma­gyar for­ra­da­lom, az­az a tár­sa­dal­mi re­for­mok, a ha­la­dás mel­lett. A cik­kek el­ső­sor­ban a szerb fel­ke­lők és a Jelaèiæ el­le­ni har­cok kap­csán húz­ták alá a né­me­tek po­zi­tív szerepét.39 A dél­szláv lap ezt nem el­len­sú­lyoz­ta po­zi­tív pél­dák ki­ra­ga­dá­sá­val a kö­zös szerb–ma­gyar, il­let­ve hor­vát–ma­gyar tör­té­ne­lem­ből, az­az a saj­tó kis­sé dél­szláv­el­le­nes él­lel vet­te ele­jét, hogy a né­me­tek­re rossz szem­mel le­hes­sen néz­ni 1848 mi­att. Eb­ben az év­ben áp­ri­lis 4-e al­kal­má­ból a né­met új­ság az ép­pen ha­zánk­ban tar­tóz­ko­dó Nyiki­ta Hrus­csov fény­ké­pe mel­lett kö­zöl­te Par­ra­gi Györ­gy Áp­ri­lis 4. és a ma­gyar­or­szá­gi né­me­tek cí­mű cik­két. Par­ra­gi egy rö­vid kö­dö­sí­tés­sel em­lí­tést tett az SS kény­szer­so­ro­zá­sa­i­ról, s ar­ról, hogy az el­len­ál­lás­ban is akad­tak né­me­tek. A cikk fő üze­ne­te az volt, hogy a fel­sza­ba­du­lás Ma­gyar­or­szág min­den pol­gá­ra, te­hát a né­me­tek szá­má­ra is új kor­sza­kot nyi­tot­t.40 A hi­va­ta­los ün­ne­pek te­hát ki­vá­ló al­kal­mat szol­gál­tat­tak 1958-ban a né­met­ség ál­lam és rend­szer irán­ti ál­lí­tó­la­gos lo­ja­li­tá­sá­nak ki­nyil­vá­ní­tá­sá­ra.
Még 1957-ben Kál­lai Gyu­la elő­ter­jesz­tést ké­szí­tett a kor­mány szá­má­ra a nem­ze­ti­sé­gi prob­lé­mák „ren­dezéséről”, amely­ben hang­sú­lyoz­ta: „A nem­ze­ti­sé­gek az el­len­for­ra­da­lom ide­jén ál­ta­lá­ban hű­ek ma­rad­tak a né­pi ha­ta­lom­hoz, több­sé­gük­ben fel­is­mer­ték a na­ci­o­na­liz­mus­ban rej­lő ve­szélyt. El­vét­ve akad­tak csak­, akik egyé­ni sé­rel­me­ik or­vos­lá­sá­ra igye­kez­tek az ese­mé­nye­ket kihasznál­ni.”41 Érez­tet­te, hogy nem min­den ki­sebb­sé­gi iden­ti­tá­sú pol­gár tar­tot­ta ma­gát tá­vol a for­ra­da­lom­tól, de szá­mu­kat olyan ki­csi­re tak­sál­ta, hogy en­nek alap­ján nem le­het fe­le­lős­nek tar­ta­ni egyik ki­sebb­sé­gi nép­cso­por­tot sem. Az idé­zett mon­dat a te­en­dő in­téz­ke­dé­sek in­dok­lá­sa­ként sze­re­pelt a szö­veg­ben, az­az Kál­lai Gyu­la füg­gő­vé tet­te a kor­mány­zat nem­ze­ti­ség­po­li­ti­ká­ját a ki­sebb­sé­gek, mint kö­zös­sé­g vi­sel­ke­dé­sé­től a for­ra­da­lom alat­t, de úgy ér­té­kel­te, hogy ez a vi­sel­ke­dés a tű­rés­ha­tá­ron be­lül ma­radt.
1958 ta­vasz­elő­jén a Ko­má­rom Me­gyei Dol­go­zók Lap­já­ban Gyenes Lász­ló há­rom­ré­szes cikk­so­ro­za­tot je­len­te­tett meg A mi „németkérdésünk” cím­mel.42 A né­met­ség­nek há­rom „k­i­hágás”-t rótt föl: a Volks­bund tá­mo­ga­tá­sát a há­bo­rú ide­jén, a negy­ve­nes évek vé­gi va­gyon­fosz­tás vis­­sza­ren­de­zé­si kí­sér­le­tét az öt­ven­ha­tos for­ra­da­lom alat­t, va­la­mint je­len­le­gi „passziv­itás”-ukat, az­az tá­vol­ma­ra­dá­su­kat az MSZMP és a For­ra­dal­mi Mun­kás-Pa­raszt Kor­mány (a to­váb­bi­ak­ban: FMPK) in­téz­mé­nye­i­től. Ez elég ko­moly el­len­tét­ben állt a hű­ség­nyi­lat­ko­za­tok­kal. A cikk­so­ro­zat azon­ban éle­sen kri­ti­zál­ta azok­nak a ma­gyar párt­tag­ok­nak a na­ci­o­na­liz­mu­sát, akik a né­me­te­ket – akár há­bo­rú alat­ti, akár öt­ven­ha­tos vi­sel­ke­dé­sük­re hi­vat­koz­va – ki akar­ják re­kesz­te­ni a szer­ve­ze­tek­ből, az in­téz­mé­nyek­ből és bi­zo­nyos po­zí­ci­ók­ból. Azt ír­ta: „A párt a je­len­le­gi ál­lás­fog­la­lást né­zi, s nem azt, ami a múlt­ban el­vá­lasz­tott ben­nün­ket.” A cikk­so­ro­zat azt üzen­te az észak-du­nán­tú­li né­me­tek szá­má­ra, hogy az FMPK és az MSZMP tá­mo­ga­tá­sá­val meg­vált­ha­tó az egyéb­ként még ér­vé­nyes kol­lek­tív fe­le­lős­ség.
Ek­kor már ja­vá­ban foly­tak az új nem­ze­ti­sé­gi párt­ha­tá­ro­zat elő­ké­szí­tő mun­ká­la­tai, amely­nek egyik ter­ve­ze­té­ben Benke Va­lé­ria és Or­bán Lász­ló a kö­vet­ke­zőt ír­ta: „A né­pi de­mok­ra­ti­kus rend mel­lett a gyors és ha­tá­ro­zott ki­ál­lás kü­lö­nö­sen a szlo­vá­kok és a ro­má­nok kö­ré­ben nyil­vá­nult meg, más nem­ze­ti­sé­gek is el­ső­ként vet­ték fel a mun­kát, ala­kí­tot­ták új­já a tszeket.”43 Ilyen mó­don a ter­ve­zet kü­lönb­sé­get tett a ki­sebb­sé­gek kö­zött. Min­den­kit men­te­sí­tett a „passziv­itás” (te­hát a ha­ta­lom tá­mo­ga­tá­sát el­ve­tő vi­sel­ke­dés) vád­já­tól, de nem egy­for­mán. Vé­gül azon­ban ez a meg­kü­lön­böz­te­tés nem ke­rült be a párt­ha­tá­ro­zat­ba.
Ma­gyar­or­szá­gon te­hát a ki­sebb­sé­gek fe­le­lős­sé­ge nem me­rült föl na­gyon ko­mo­lyan 1956 után. A né­me­tek ese­té­ben a ha­ta­lom igye­ke­zett olyan nyi­lat­ko­za­to­kat köz­zé­ten­ni, ame­lyek alap­ján kol­lek­tív fe­le­lős­sé­gük szó­ba sem jö­he­tett. A nyi­lat­ko­za­tok több­nyi­re nem ta­gad­ták, hogy akad­tak nem­ze­ti­sé­gi­ek, akik ki­áll­tak a for­ra­da­lom mel­lett, de azt ál­lí­tot­ták, hogy ez ál­ta­lá­ban nem volt jel­lem­ző. A dé­li szlá­vok kol­lek­tív bű­nös­sé­ge egy­ál­ta­lán nem ke­rült szó­ba, úgy­hogy nem is ta­gad­ta ki­fe­je­zet­ten a ha­ta­lom. Azt azon­ban vi­lá­gos­sá tet­te a pro­pa­gan­da, hogy a kol­lek­tív fe­le­lős­ség el­en­ge­dé­se nem föl­tét­len. Cse­ré­ben a ha­ta­lom el­vár­ja a lo­ja­li­tást, sőt az FMPK és az MSZMP ak­tív tá­mo­ga­tá­sát.
A ha­ta­lom le­gi­ti­má­ci­ó­ját ke­re­ső Ká­dár-re­zsim 1957-ben dön­tő je­len­tő­sé­get tu­laj­do­ní­tott a kom­mu­nis­ta po­li­ti­kai rend­szer­ben fa­vo­ri­zált ta­va­szi ün­nep­nek, má­jus 1-jé­nek. Ezért nem kö­zöm­bös, hogy a Nép­sza­bad­ság vi­dé­ken épp ezen a na­pon, a fő­vá­ros­ban pe­dig az ün­nep­sé­gek­ről tu­dó­sí­tó má­jus 3-i ki­adá­sá­ban egy nem­ze­ti­sé­gi tár­gyú cik­ket kö­zölt. Ge­ren­csér Mik­lós a cikk­ben ar­ról ér­te­ke­zett, hogy a Ba­ra­nya me­gyei Mony­oród so­kác (a cikk­ben dél­szláv), né­met és ma­gyar pol­gá­rai mi­lyen idil­li bé­kes­ség­ben élik kö­zös világukat.44 A ri­port sze­rint Mony­oró­don szin­te min­den­ki, így a fi­a­tal, sző­ke ta­nács­el­nök, Kretz Já­nos is há­rom nyel­ven be­szél. Igaz, csak egy ta­ní­tó la­kik a fa­lu­ban, Bor­sos Já­nos, aki ma­gyar, de ő is mind­há­rom nem­ze­ti­ség di­ák­sá­gá­val szót ért azok anya­nyel­vén. A cikk pusz­ta meg­je­le­né­se ter­mé­sze­te­sen a két fel­tün­te­tett ki­sebb­ség kon­for­mitásáról adott bi­zony­sá­got, va­gyis ar­ról, hogy a ha­ta­lom nem azo­no­sít­ja őket a szov­jet blokk szá­má­ra el­len­sé­ges anya­or­szág­ok po­li­ti­ká­já­val. A fa­lu éle­te iro­dal­mi tí­pus­al­ko­tás volt, s va­ló­já­ban az egész or­szá­got jel­le­mez­te a pub­li­cisz­ti­kai írás. Nem azt mu­tat­ta be az ide­á­lis ál­la­pot fel­té­te­le­ként, hogy a ma­gyar mel­lett egy so­kác és egy né­met ta­ní­tó is órá­kat ad­jon az is­ko­lá­ban, ha­nem azt, hogy az egyet­len­egy ta­ní­tó min­den­ki nyel­vét ért­se. Olyan egy­sé­get tű­zött ki cé­lul, amely ki­zár­ja a diszk­ri­mi­ná­ci­ót, de nem föl­tét­le­nül biz­to­sít­ja a ki­sebb­ség kö­zös­sé­gi ala­nyi­sá­gát. Igaz, a kü­lön­bö­ző­ség nem me­rült föl de­fekt­ként, de ér­ték­ként sem.
1957. jú­ni­us 15-én Elek köz­ség­ről je­lent meg egy ha­son­ló cikk a Nép­sza­bad­ság vi­dé­ki vál­to­za­tá­ban. A fa­lu fej­lő­dé­sét egye­bek mel­lett a mo­dern épí­té­szet egy­sé­ges stí­lu­sá­val ér­zé­kel­tet­te, amely már nem kü­lön­bö­zik nem­ze­ti­sé­gen­ként. A má­sik nagy „ered­mény”: gya­ko­ri a má­sik et­ni­ku­mú há­zas­társ vá­lasz­tá­sa. Elő­ke­rült en­nek in­téz­mé­nyes ve­tü­le­te is, olyan­for­mán, hogy a fa­lu négy­nyel­vű kul­túr­cso­por­tot mű­köd­tet. A név­te­len szer­ző azt ír­ta, hogy: „ebben a köz­ség­ben ré­gen fel­ol­dó­dott a tün­te­tő nem­ze­ti­sé­gi kü­lön­vá­lás, amely olyan jel­lem­ző volt fő­leg a fel­sza­ba­du­lás előtt a több­nem­ze­ti­sé­gű köz­sé­gek­ben. […] Úgy mond­ják Ele­ken, hogy a tor­zsal­ko­dás a múlté.”45 El­len­tét­ben a má­jus 1-jei cik­kel, az et­ni­kai önál­ló­ság itt már ki­fe­je­zet­ten de­fekt­ként sze­re­pelt. Az ide­ál nem a kü­lön­bö­ző­ség el­ha­nya­go­lá­sa, ha­nem el­tör­lé­se, az ös­­sze­ol­va­dás volt. A nem­ze­ti­sé­gek előt­ti al­ter­na­tí­vát egy ön­ké­nyes fo­ga­lom­tár­sí­tás­sal ez a cikk úgy ál­lí­tot­ta fel, hogy vagy az ös­­sze­ol­va­dást, az­az a bé­kes­sé­get, vagy az el­kü­lö­nü­lést, az­az a „torzsalkodás”-t, el­len­sé­ges­ke­dést kell vá­lasz­ta­ni­uk.
A res­ta­u­rá­ló­dó kom­mu­nis­ta ha­ta­lom pro­pa­gan­dá­já­ban te­hát 1957 ta­va­szán elő­ke­lő em­lí­tés­re tett szert a ha­zai nem­ze­ti­ség­po­li­ti­kai ide­o­ló­gia, amely a ki­sebb­sé­gek kü­lön­ál­lá­sá­nak meg­őr­zé­se el­len emelt szót az idő mú­lá­sá­val ra­di­ka­li­zá­ló­dó hang­nem­ben. Mai szem­mel ezt ter­mé­sze­tes pub­li­cisz­ti­kai vi­tá­nak is fel­fog­hat­nánk, 1957-ben azon­ban nem lé­te­zett Ma­gyar­or­szá­gon olyan saj­tó­or­gá­num (s kü­lö­nö­sen a Nép­sza­bad­ság nem volt az), amely­ben sza­bad kon­cep­ci­o­ná­lis vi­ta foly­ha­tott vol­na. A „viták” is irá­nyí­tot­tak, el­len­őr­zöt­tek vol­tak, s mint ilye­nek, nem nél­kü­löz­ték a po­li­ti­kai funk­ci­ót.
Az anya­or­szág­hoz fű­ző­dő vi­szony­ról a két cikk nem ej­tett szót. Nyil­ván­va­ló, hogy ha a nem­ze­ti­sé­gek ös­­sze­ol­va­dá­sá­ban je­löl­ték meg a célt, ak­kor az anya­or­szá­gi kap­cso­la­tok­nak ér­te­lem­sze­rű­en hát­tér­be kel­lett szo­rul­ni­uk. Ugyan­ak­kor az anya­or­szá­gi kér­dés ki­fe­lej­té­se azt is je­lez­het­te, hogy az anya­or­szá­gi kap­cso­la­tok te­kin­te­té­ben a ha­ta­lom nem kí­vánt ál­ta­lá­nos kon­cep­ci­ót ki­ala­kí­ta­ni, ha­nem nem­ze­ti­sé­gek és anya­or­szág­ok sze­rint dif­fe­ren­ci­á­lás­ra tö­re­ke­dett.
Az em­lí­tett két cik­ken kí­vül 1957 no­vem­be­ré­ben a ci­gány­po­li­ti­ká­ról is kö­zölt egy írást a Nép­sza­bad­ság. A mony­oró­di és eleki ri­port­tól el­té­rő­en ez a cikk tá­mo­ga­tó­an nyi­lat­ko­zott az olyan tö­rek­vé­sek­ről, ame­lyek az önál­ló, ci­gány nem­ze­ti­sé­gi kul­tú­ra ápo­lá­sá­ra irányul­tak.46 A kö­vet­ke­ző, kon­cep­ci­o­ná­lis gon­do­la­to­kat is tar­tal­ma­zó ci­gány­po­li­ti­kai pub­li­ká­ci­ót a Ma­gyar Nem­zet ad­ta köz­re 1958 szep­tem­be­ré­ben. Ez in­kább a ci­gány­ság­gal szem­be­ni elő­í­té­le­tek fel­szá­mo­lá­sá­ra he­lye­zett hang­súlyt, ami per­sze nem állt el­len­tét­ben a no­vem­be­ri Nép­sza­bad­ság-cikk tar­talmá­val.47 E cik­kek szel­le­mi­sé­gé­vel azon­ban szem­ben állt an­nak a ta­nul­mány­nak a kö­vet­kez­te­té­se, ame­lyet a Mun­ka­ügyi Mi­nisz­té­ri­um meg­bí­zá­sá­ból Po­gány Györ­gy és Bán Gé­za ké­szí­tett 1957 ok­tó­be­ré­ben. ők éle­sen el­uta­sí­tot­ták, hogy a ci­gány­sá­got nem­ze­ti­ség­ként kel­le­ne ke­zel­ni. Ki­fej­tet­ték, hogy nincs szük­ség önál­ló, ci­gány nem­ze­ti­sé­gi kul­tu­rá­lis intézményekre.48
1958. má­jus 11-én Ba­ja fő­te­rén egy nagy­gyű­lé­sen az MDDSZ fő­tit­ká­ra, Ognye­novics Mi­lán, va­la­mint az MSZMP KB Tit­kár­sá­gá­nak kép­vi­se­le­té­ben Ma­ro­sán Györ­gy mon­dott be­szé­det. Ma­ro­sán „k­i­je­len­tet­te, hogy pár­tunk és kor­má­nyunk tör­vé­nyes ala­po­kon olyan jo­go­kat biz­to­sít a nem­ze­ti­sé­gek­nek, mint ami­lyen ál­lam­pol­gár­ok­ként meg­il­le­ti őket. Ha vol­tak is ezen a té­ren hi­bák, el­tö­kél­tük, hogy ki­ja­vít­juk azo­kat. […] Mi csak azt kí­ván­juk, mind­azok, akik a nem­ze­ti ki­sebb­sé­gek­hez tar­toz­nak, le­gye­nek ha­zánk hű ál­lam­pol­gá­rai, s hogy őriz­zék meg nyel­vü­ket, kul­tú­rá­ju­kat, sa­já­tos értékeiket.”49 Nem le­he­tett ne­héz ér­te­ni a szó­ból. Az or­szág egyik, egy­szer­re dé­li szláv és né­met kultúrközpon­tjában a szó­nok egy­ér­tel­mű­en e két ki­sebb­sé­get cé­loz­ta meg, s ne­kik azt üzen­te, hogy foly­ta­tód­ni fog a „kollek­tív re­ha­bi­li­tá­ció”, de nem min­den fel­té­tel nél­kül. A fel­té­tel nem más, mint az ál­lam­pol­gá­ri lo­ja­li­tás. A be­széd­ből ér­ző­dött, hogy a szó­nok „nemzetisé­gi jog”-on az ál­lam­pol­gá­ri jog­egyen­lő­sé­get ér­ti.