A Kassák-kód (Sánta Szilárd–Benyovszky Krisztián)

A Szlo­vá­ki­ai Ma­gyar Írók Tár­sa­sá­ga (Ju­hász R. Jó­zsef fő­szer­ve­ző) ál­tal szer­ve­zett há­rom­na­pos Kas­sák-szim­pó­zi­um – a Kas­sák-kód – Érsekújvárot­t, az író szü­lő­vá­ro­sá­ban ke­rült meg­ren­de­zés­re. Már­ci­us 22-én, az ér­sek­új­vá­ri kor­zón ta­lál­ha­tó Kas­sák-szo­bor meg­ko­szo­rú­zá­sa, majd azt kö­ve­tő­en az Ér­sek­új­vá­ri Mű­vé­sze­ti Ga­lé­ria Tisz­te­let Kassák­nak3 cí­mű ki­ál­lí­tá­sa nyi­tot­ta a gaz­dag és so­kat ígé­rő prog­ram­so­ro­za­tot.
A szim­pó­zi­um má­so­dik nap­já­nak el­ső blokk­ját – me­lyet ja­va­részt elő­adá­sok al­kot­tak – H. Nagy Pé­ter ve­zet­te. Az elő­adó­kat, il­let­ve az ér­dek­lő­dő kö­zön­sé­get Ju­hász R. Jó­zsef kö­szön­töt­te. Fel­hív­ta a je­len­lé­vők fi­gyel­mét a te­rem­ben ta­lál­ha­tó két, ma­gán­gyűj­te­mény­ből szár­ma­zó, ed­dig a nyil­vá­nos­ság­tól el­zárt Kas­sák-kol­lázs­ra (az igé­nyes ki­vi­te­le­zé­sű meg­hí­vón egyéb­ként a két kol­lázs­rés­zlet sze­re­pelt). Az el­ső elő­adó, Deréky Pál, el­is­mert avant­gárd és neoa­vant­gárd ku­ta­tó, Kas­sák ün­ne­pei c. elő­adá­sá­ban a mű­vész ke­rek szü­le­tés­nap­ja­i­ra össz­pon­to­sít­va (a szim­pó­zi­um is ke­rek év­for­du­lók, Kas­sák szü­le­té­sé­nek 120. és ha­lá­lá­nak 40. év­for­du­ló­ja ap­ro­pó­ján szer­ve­ző­dött) jár­ta vé­gig az élet­pá­lyát. A Deréky ál­tal vá­lasz­tott meg­kö­ze­lí­tés­ben nagy sze­rep ju­tott a ko­ra­be­li Kas­sák-fo­gad­ta­tás­nak és meg­íté­lés­nek, mind­ezt gaz­dag és sok­szor hu­mo­ros idé­zet­fü­zér­rel mu­tat­ta be, s ez az el­já­rás le­he­tő­vé tet­te, hogy kü­lön­bö­ző Kas­sák-ké­pek bon­ta­koz­za­nak ki. Rö­vi­den ki­tért az avant­gárd kor­sza­kon­ként vál­to­zó meg­íté­lé­sé­re és az avant­gárd kan­on­izá­ció­ja kö­rü­li vi­ták­ra.
Csehy Zol­tán len­dü­le­tes elő­adá­sá­ban (Mint száz wag­ne­ri orch­ester) ala­pos elem­zés­sel vi­lá­gí­tott rá az Éposz Wag­ner maszk­já­ban és Wag­ner Par­si­fal­ja köz­ti pár­hu­za­mok­ra, el­té­ré­sek­re. Csehy ál­lí­tá­sa sze­rint Kas­sák­nál nem csak mo­tí­vu­mok lel­he­tők fel a Par­si­fal­ból, de az épít­ke­zés és a kom­po­zí­ció is kö­ve­ti a wag­ne­ri ope­rát (mely­ből rész­le­tek csen­dül­tek fel). Fel­hív­ta a fi­gyel­met, hogy a Kas­sák-mű­re a he­ro­iz­mus he­lyett a he­do­niz­mus jel­lem­ző. Mekis D. Já­nos elő­adá­sá­ban – Kas­sák ön­élet­írá­sa (Egy em­ber éle­te) – az ön­élet­írás gaz­dag ha­gyo­má­nyát hí­vó­sza­vak so­ka­sá­gá­val, öt­le­te­sen vil­lan­tot­ta fel. A kas­sá­ki ön­élet­írás jel­lem­zői kon­tex­tu­sok so­ka­sá­gá­ban és sok­fé­le­ség­ében raj­zo­lód­tak ki. Kas­sák­nál a csa­var­gás kulcs­sze­re­pet ját­szik a sze­mé­lyi­ség meg­al­ko­tá­sá­ban, a ka­land fo­lya­ma­to­san nor­ma­sze­gő cse­le­ke­de­tek­re kész­te­ti. A tu­da­tos és ön­tu­dat­lan kom­men­tá­rok meg­bont­ják az em­lék­irat ho­mo­ge­ni­tá­sát. Meg­tud­hat­tuk, hogy a nagy­sza­bá­sú ön­élet­írás (Egy em­ber éle­te) nyel­ve­ze­te, mely­re a köz­ért­he­tő­ség és a köz­na­pi­ság jel­lem­ző, és amely el­tért a Nyu­gat­ban pub­li­kált re­gé­nyek nyel­ve­ze­té­től, nem biz­tos, hogy ke­vés­bé ér­té­kes vagy él­ve­ze­tes, mint a ko­ra­be­li ka­no­ni­ku­sabb nyelv­hasz­ná­lat.
Ju­hász R. Jó­zsef az 1987-ben, Kas­sák szü­le­té­sé­nek 100. év­for­du­ló­ján ren­de­zett ki­ál­lí­tás kon­cep­ci­ó­já­ról, kö­rül­mé­nye­i­ről és vi­szon­tag­sá­ga­i­ról be­szélt, ugyan­is a ki­ál­lí­tást szer­ve­ző Iródiát be­til­tot­ták. Cseh­szlo­vá­ki­á­ban nem en­ge­dé­lyez­ték a ki­ál­lí­tást, ezért an­nak egy bu­da­pes­ti mű­ve­lő­dé­si köz­pont adott ott­hont. A szer­ve­ző­ket (köz­tük Ju­hász R. Jó­zse­fet) is meg­lep­te, mek­ko­ra ér­dek­lő­dés mu­tat­ko­zott a ki­ál­lí­tás irán­t, 26 or­szág­ból 160 mű­vész al­ko­tá­sa ér­ke­zett. Ta­lán az a tör­té­net ér­zé­kel­tet­te leg­in­kább a kor kul­túr­po­li­ti­ká­ját és a szer­ve­zők el­kö­te­le­zett­sé­gét, el­szánt­sá­gát az ügy irán­t, ami­kor Ju­hász R. a ki­ál­lí­tás­ra szánt mű­al­ko­tás­ok len­gyel–ma­gyar gyors­vo­na­ton tör­té­nő csem­pé­szé­sét ecse­tel­te.
A Kas­sák-kép to­váb­bi ár­nya­lá­sá­hoz Papp Ti­bor „pá­ri­zsi sze­me” já­rult hoz­zá, aki töb­bek kö­zött a pá­ri­zsi Kas­sák-ki­ál­lí­tás – mely­nek ma­ga is szer­ve­ző­je volt – kö­rül­mé­nye­i­ről be­szélt. Peter Weibel Az idő vas­füg­gö­nye? cí­mű hos­­szabb ta­nul­má­nyá­ból He­ge­dűs Or­so­lya ol­va­sott fel rész­le­tet, mely a MA szer­ző­i­ről, tar­tal­má­ról és a lap kö­rül szer­ve­ző­dött szel­le­mi­ség­ről szólt. A dél­után utol­só elő­adá­sa Suha­j­da Pé­te­ré volt. ő Kas­sák sza­bad­kő­mű­ves vol­tát igye­ke­zett bi­zo­nyí­ta­ni tény­le­ges és szim­bo­li­kus ér­te­lem­ben is. Az „ál­lan­dó ön­fej­lesz­tés” pro­jekt­jé­ben, ahol a cél jö­vő irá­nyú, so­ha le nem zár­ha­tó, ta­lál­ko­zik a kas­sá­ki és a sza­bad­kő­mű­ves szem­lé­let. A kas­sá­ki metaforikára jel­lem­ző épí­té­sze­ti nyelv (pl. a kő csi­szo­lá­sa) hasz­ná­la­ta, ugyan­csak jel­lem­zi a sza­bad­kő­mű­ve­se­ket is. Per­sze mind­ez még ön­ma­gá­ban nem bi­zo­nyít­ja Kas­sák sza­bad­kő­mű­ves­ség­ét, vi­szont az elő­adás má­so­dik fe­lé­ben olyan meg­győ­ző do­ku­men­tu­mok­ra tör­tént hi­vat­ko­zás, pl. fel­vé­te­li ké­rel­me a sza­bad­kő­mű­ves moz­ga­lom­ba, majd le­ve­le­zé­sük, me­lyek tény­sze­rű­en is alá­tá­maszt­ják Kas­sák La­jos kap­cso­la­tát a sza­bad­kő­mű­ves moz­ga­lom­mal.
A prog­ram a Kas­sák Hom­mage el­ne­ve­zé­sű mul­ti­mé­dia­est­tel foly­ta­tó­dott az Ér­sek­új­vá­ri Mű­vé­sze­ti Ga­lé­ri­á­ban. A vál­to­za­tos es­ti prog­ra­mot La­dik Ka­ta­lin, Michel Giroud, Szé­kely Ákos, Anat Pick, Ju­hász R. Jó­zsef, Nico­la Fran­gione, Papp Ti­bor, Szkárosi End­re és Tóth Gá­bor per­for­man­sz elő­adá­sai, hang­ver­sei, ak­ció­kon­cert­jei al­kot­ták. Az inter­mediális pro­duk­ci­ók to­vább dif­fe­ren­ci­ál­ták a Kas­sák-ké­pet.
Már­ci­us 24-én zá­ró­nap­já­hoz ér­ke­zett a ren­dez­vény­so­ro­zat. Czeizel End­re sze­mé­lye­sen nem tu­dott je­len len­ni, elő­adá­sá­nak (Kas­sák La­jos csa­lád­fá­já­nak és be­teg­sé­ge­i­nek ér­té­ke­lé­se) szö­ve­gét fel­ol­vas­ták. Eb­ből meg­tud­hat­tuk, hogy Kas­sák La­jos csa­lád­fá­já­val ed­dig még ér­dem­ben nem fog­lal­koz­tak. Az elő­adás igye­ke­zett fel­vá­zol­ni a mű­vé­sze­ti és iro­da­lom­tör­té­ne­ti té­nyek mö­gött meg­hú­zó­dó ge­ne­a­ló­gi­ai és ge­ne­ti­kai ös­­sze­füg­gé­se­ket úgy, hogy köz­ben tá­masz­ko­dott, il­let­ve hi­vat­ko­zott a mű­vész ver­se­i­re és re­gé­nye­i­re is. Kas­sák­ban el­ső­sor­ban az ön­tör­vé­nyű, ele­mi kre­a­ti­vi­tás, az új irány­za­tok­ra va­ló ér­zé­keny­ség, az in­no­va­tív köl­tői és kép­ző­mű­vé­sze­ti tö­rek­vé­sek fe­lé va­ló – egy­aránt ösz­tö­nös és tu­da­tos – tá­jé­ko­zó­dás ra­gad­ta meg a ku­ta­tót. Meg­tud­hat­tuk, hogy apai ágon 1722-ig – az Ár­va me­gyei szlo­vák szár­ma­zá­sú job­bágy, Andreas Kas­sakig – ve­zet­he­tő vis­­sza a csa­lád­fa (a csa­lád­név je­len­té­se ’rossz tu­laj­don­sá­gú em­ber’). A nagy­apa, Jano Kas­sak, a ratkóci te­me­tő­ben nyug­szik, s eb­ben a fa­lu­ban ját­szó­dik az uno­ka Mis­il­ló ki­rály­sá­ga cí­mű re­gé­nye is. Czeizel elő­adá­sa ki­emel­ten fog­lal­ko­zott Kas­sák La­jos any­já­val, aki a las­sacs­kán el­zül­lő fér­je he­lyett fog­ta ös­­sze a nagy csa­lá­dot, s ke­mény mun­ká­val és ki­tar­tás­sal biz­to­sí­tot­ta a meg­él­he­tést, még a Pest­re va­ló köl­tö­zés (1904) ne­héz idő­sza­ká­ban is. Alak­ját Ily­­lyés Gyu­la és Zelk Zol­tán ma­gasz­ta­ló han­gú vers­ben, Schöppflin Ala­dár vis­­sza­em­lé­ke­zé­sé­ben örö­kí­tet­te át az utó­kor­ra. Rész­le­tes be­szá­mo­lót hall­hat­tunk a csa­lád töb­bi tag­já­nak, min­de­nek­előtt a Kas­sák-test­vé­rek sor­sa ala­ku­lá­sá­ról. Czeizel (kor­társ em­lé­ke­zé­sek­re hi­vat­koz­va) szólt a kis­fiú és ka­masz Kas­sák „tó­tos ki­ej­té­sé”-ről.
Dár­dai Zsu­zsa elő­adá­sa a MADI és Kas­sák kap­cso­la­tá­ról szólt. Fel­vá­zol­ta az 1946-ban Bu­e­nos Ai­res­ben lét­re­jött és má­ig mű­kö­dő nem­zet­kö­zi geo­met­ri­kus mű­vé­szi moz­ga­lom csa­lád­fá­ját, kezd­ve az impresszion­iz­musal, foly­tat­va a fau­viz­mus, a szupre­ma­tiz­mus, a ku­biz­mus, a fu­tu­riz­mus, a konst­ruk­ti­viz­mus és a da­da­iz­mus irány­za­tá­val. A tör­té­net a mimetikus-ábrá­zoló fes­té­szet kon­ven­ci­ó­i­tól va­ló fo­ko­za­tos el­tá­vo­lo­dás és az abszt­rakt, az egy­re in­kább a geo­met­ri­kus for­mák­ra szű­kü­lő al­ko­tás­mód tér­hó­dí­tá­sá­nak je­gyé­ben fo­gal­ma­zó­dott meg. S e tör­té­net egyik fon­tos lánc­szem­ét ké­pe­zik (Malevics, Mon­dri­an, Moholy-Nagy Lász­ló mel­lett) Kas­sák konst­ruk­ti­vis­ta fest­mé­nyei is. A ki­ál­lí­tá­sok és a MADI ál­tal ki­adott (de tá­mo­ga­tás hí­ján saj­nos meg­szű­nő) fo­lyó­irat is­mer­te­té­se után Sáry Lász­ló és Sáry Bánk Kas­sák MADI-CD-jének be­mu­ta­tá­sá­ra ke­rült sor, er­ről hall­gat­tak meg a je­len­lé­vők egy Kas­sák tisz­te­le­té­re kom­po­nált ze­ne­mű­vet.
A kép­ző­mű­vész Kas­sák­ról szó­ló elő­adá­sok so­rát Fá­jó Já­nos gya­ra­pí­tot­ta (Az én mes­te­rem. Kas­sák mű­he­lyé­ben), aki sze­mé­lyes ta­pasz­ta­la­ta­i­ra tá­masz­kod­va raj­zol­ta meg mes­te­re lé­lek­ta­ni port­ré­ját. A cso­dá­lat és a hó­do­lat hang­ján szólt ró­la, a tet­tek em­be­re­ként („Min­dent ki­pró­bált, ké­szen sem­mit nem fo­ga­dott el”), nagy po­li­hisz­tor­ként, az egy­ség­ben lá­tás aty­ja­ként, a tisz­ta fes­té­szet mes­te­re­ként aposzt­ro­fál­ta őt, rá­mu­tat­va ar­ra, hogy a mű­vé­szi el­vek be­tar­tá­sát il­le­tő­en kö­vet­ke­ze­tes és kér­lel­he­tet­len volt (ha va­la­ki­nél el­té­ve­lye­dést, el­haj­lást ta­pasz­talt, rög­tön „a pla­fo­non volt”). Ter­vez­ni, szer­vez­ni, al­kot­ni – ezek vol­tak a jel­sza­vai, s ezért is ne­vez­het­ték őt a leg­jó­za­nabb köl­tőnk­nek.
L. Var­ga Pé­ter (Az inter­mediális ol­va­sás le­he­tő­sé­gei Kas­sák köl­té­sze­té­ben) jól fel­épí­tett, a szak­ma­i­ság és a nép­sze­rű­sí­tés el­ve­i­nek egy­aránt ele­get te­vő gon­do­lat­me­net­ében az iro­da­lom­tör­té­net, a medi­al­itás és a befo­gadáselmélet szem­pont­já­ból kö­ze­lí­tet­te meg Kas­sák ver­se­it, s ve­tett fel ve­lük kap­cso­lat­ban ér­tel­me­zé­si ja­vas­la­to­kat. A klas­­szi­kus-esz­té­ta mo­dern­ség és az avant­gárd kép­al­ko­tás köz­ti kü­lönb­sé­gek, a nyelv és kép ki­fe­je­zés­be­li op­po­zí­ci­ó­ja, il­let­ve a mű­vé­szi jel fenom­e­nal­itása és mate­ri­al­itása ál­tal ki­je­lölt fo­gal­mi és kon­cep­ci­o­ná­lis ke­ret­ben ele­mez­te a köl­tő szá­mo­zott köl­te­mé­nye­it. Fel­ve­tet­te a kér­dést, hogy va­jon Kas­sák avant­gárd köl­te­mé­nyei men­­nyi­re kép­zel­he­tők el az ol­va­só szá­má­ra, men­­nyi­re va­gyunk ké­pe­sek ma­gunk­ban a da­da­is­ta és a szür­re­a­lis­ta tró­pu­sok te­rem­tet­te meg­le­pő, bi­zarr je­len­té­se­ket ké­pi lát­ván­­nyá át­ala­kí­ta­ni, az­az el­kép­zel­ni. A bel­ső kép­al­ko­tás mel­lett a szö­veg és a be­tűk vi­zu­á­lis be­nyo­má­sá­ból szár­ma­zó kép­sze­rű­ség­re is ki­tért az elem­ző, amit az a ta­pasz­ta­lat tesz fe­let­tébb in­do­kolt­tá, hogy az ol­va­sás fo­lya­mán a szö­veg­gel elő­ször mint „op­ti­kai mé­di­um­mal” ke­rü­lünk kap­cso­lat­ba. Az elő­adás vé­gén L. Var­ga Pé­ter érin­tet­te az avant­gárd és neoa­vant­gárd szö­veg­ala­kí­tá­si gya­kor­la­tok kü­lönb­sé­ge­it is, ami a kö­zön­ség kö­ré­ben spon­tán mó­don ki­bon­ta­ko­zó rö­vid és han­gos esz­me­cse­ré­be tor­kol­lott. Pa­rázs vi­ta ala­kult ki a „neoa­vant­gárd” fo­gal­má­val, an­nak hasz­nál­ha­tó­sá­gá­val és meg­kü­lön­böz­te­tő ere­jé­vel kap­cso­lat­ban. Egye­sek sem­mit­mon­dó­nak és fél­re­ve­ze­tő­nek tart­ják (Papp Ti­bor); má­sok sze­rint nem fon­tos oda­fi­gyel­ni ar­ra, amit az iro­da­lom­tör­té­né­szek mon­da­nak (Tóth Gá­bor); megint má­sok pe­dig (L. Var­ga) azt hang­sú­lyoz­ták, hogy nem le­het el­te­kin­te­ni a tör­té­ne­ti­ség­től, az avant­gárd (az al­kal­ma­zott el­já­rá­sok­ban meg­mu­tat­ko­zó foly­to­nos­ság el­le­né­re) mást je­len­tett a tí­zes, a hú­szas és a harm­ni­cas évek­ben, mint a hu­sza­dik szá­zad má­so­dik fe­lé­ben. Az el­té­rő vé­le­mé­nyek üt­kö­zé­sé­ben egyes avant­gárd mű­vé­szek ön­meg­ha­tá­ro­zá­sa és az iro­da­lom­tör­té­né­szek vagy kri­ti­ku­sok po­é­ti­kai kat­e­go­rizá­ció­ja köz­ti fe­szült­ség vált ér­zé­kel­he­tő­vé.
Az elő­adást kö­ve­tő vers­zu­ha­tag le­he­tő­sé­get adott ar­ra, hogy az el­mé­le­ti meg­kö­ze­lí­tés után im­már „éles­ben” is ta­lál­koz­zunk a Kas­sák-ver­sek­kel. Az iro­dal­mi ös­­sze­ál­lí­tás a val­lo­má­sos han­gú és ha­gyo­má­nyos ké­pek­kel dol­go­zó ver­sek­re épült (ki­vé­telt ké­pe­zett Anat Pick fónikus köl­tő le­nyű­gö­ző pro­duk­ci­ó­ja).
A zá­ró elő­adást L. Si­mon Lász­ló tar­tot­ta, aki Kas­sák La­jos és a Ma­gyar Mű­hely kap­cso­la­tá­ról adott át­te­kin­tést. A ki­tű­zött té­mát há­rom szem­pont­ból jár­ta kö­rül: vizs­gál­ta a Kas­sák-ven­dég­szö­ve­gek je­len­lét­ét és sze­re­pét, a Kas­sák­ról szó­ló és ma­gá­nak Kas­sák­nak a lap­ban meg­je­lent írá­sa­it. Már az 1. év­fo­lyam 1. szá­má­ban (1962) ta­lál­koz­ha­tunk két Kas­sák-idé­zet­tel, Nagy Pál és Sik­lós Ist­ván mű­ve­i­ben. L. Si­mon ki­fej­tet­te, hogy a kas­sá­ki avant­gárd prog­ram, szer­kesz­tői gya­kor­lat és ma­ga­tar­tás­mód a het­ve­nes évek­re vált meg­ha­tá­ro­zó­vá a lap irá­nyát il­le­tő­en, a szer­kesz­tők és az itt pub­li­ká­ló szer­zők Kas­sák ta­nít­vá­nya­i­nak, a Tett és a Ma te­rem­tet­te ha­gyo­mány foly­ta­tó­i­nak tart­ják ma­gu­kat. Rész­le­te­sen is­mer­tet­te a Mű­hely Kas­sák-szá­mát (1965, 13. szám), az ab­ban ol­vas­ha­tó es­­szék, elem­zé­sek és vis­­sza­em­lé­ke­zé­sek gon­do­la­ta­it és azok mai ta­nul­sá­ga­it, vé­ge­ze­tül pe­dig szólt a Kas­sák-díj meg­ala­pí­tá­sá­ról és dí­ja­zott­ja­i­ról.
A Kas­sák-kód ne­gye­dik meg­kö­ze­lí­té­sét Tsúszó Sán­dor ak­ci­ó­ja zár­ta, ame­lyet Ju­hász R. Jó­zsef mu­ta­tott be. Szaty­rá­ból elő­va­rá­zsolt egy kis sza­mo­várt (bár a meg­vi­lá­gí­tás csal, mond­ta, nik­kel­ből ké­szült), s az­tán át­nyúj­tot­ta a kö­zön­ség min­den tag­já­nak. Kis idő­re min­den­ki a ke­zé­be fog­hat­ta, fe­je fö­lé emel­te, majd fenn­han­gon el­mond­ta A ló meg­hal, a ma­da­rak ki­re­pül­nek hí­res záró­sorát, ek­kép­pen: „és fe­jem fe­lett el­re­pül a nik­kel sza­mo­vár”. Járt a sza­mo­vár kéz­ről kéz­re, a Kas­sák-sor pe­dig száj­ról száj­ra, más és más hang­szín­ben, más hang­lej­tés­sel kí­sér­ve hang­zott fel a te­rem kü­lön­bö­ző pont­ja­in; mint egy bo­lyon­gó iro­dal­mi vissz­hang.