Gaucsík István: A magyarországi szövetkezeti rendszer a felvidéki (szlovák) régióban (1898–1918)1

A szlovák historiográfia a szövetkezeteket a nemzetpolitikai érdekérvényesítés és nemzeti emancipációért folytatott küzdelem fontos eszközeiként, tárgyaiként kezeli. A szlovák történészek gazdasági tevékenységüket szinte kizárólag a nemzeti közösség formálásában játszott szerepük szerint ítélik meg. Külön hangsúlyt fektetnek az etnikai sérelmek és elkülönülés kihangsúlyozására.
Az állami (főképpen a magyarországi) szövetkezetpolitikákban a „kisebbségellenes kurzus” bemutatására fektetik a hangsúlyt. Az interpretációk közös jegye, hogy a szövetkezeteket egy nyertes-vesztes dichotómiába helyezik. Pedig a későbbi 20. századi csehországi és szlovákiai, illetve kárpátaljai szövetkezeti hálózatok bemutatásánál nem lehet figyelmen kívül hagyni az impériumváltás előtti osztrák birodalmi időszakot és a magyarországi előzményeket. Vitán felüli, hogy a Monarchia nem egyirányú, területileg eltérő, aszinkron, ellentmondásoktól sem mentes, azonban nyilvánvaló tendenciaként jellemezhető gazdasági integrációja az egyes országrészek szövetkezeti struktúráinak kialakulására, általában a szövetkezés tudatosságának elterjedésére is jótékony hatással volt.2
A 19. század közepétől Magyarországon a kisebbségek politikai elitjei, köztük a szlovákok is felismerték, hogy a nemzetiségi társadalmak megszervezésénél előbb az egyleti, majd a szövetkezeti hálózatok kiépítése, illetve az állami gazdasági szektorban megszerzett képviselet és befolyás képes mind az etnopolitikai, mind a közösségszervező kulturális célokat hatékonyan támogatni. Ellenben a felső-magyarországi régió szövetkezeti alrendszere – ha úgy tetszik, az egyletektől már eltávolodó egyesülési formák – később alakult ki. Az állami szervek és a gazdasági érdekvédelmi szervezetek kezdeményezésére rendszerszerűen jöttek létre a falusi hitelszövetkezetek, a mezőgazdasági szövetkezetek (tej- és termelőszövetkezetek), illetve egy-egy gazdasági területre szakosodott szövetkezetek (például a tejipari, gép-, raktárszövetkezetek).
Mindenféleképpen meg kell említeni, hogy a felvidéki és a szlovák etnikai régióban3 a szövetkezeti mozgalom két szervezeti-társasági formából is merített. Az egyletek és az agráriumban tevékeny gazdasági egyesületek játszottak fontos szerepet. A kiépülő szövetkezeti hálózat ezekre a struktúrákra, az általuk megszervezett gazdarétegre is támaszkodott.
Az 1850-es és főleg az 1870-es években a helyi szlovák értelmiség (lelkészek, tanítók) kezdeményezésére és hathatós segítségével sorra alakultak a gazdakörök, gazdasági és segélyegyletek, kölcsönpénztárak és fogyasztási egyesületek. Nemcsak az északi szlováklakta területen, hanem a budapesti, az alföldi, a vajdasági és az erdélyi szlovákok körében is elterjedtek.4 Ugyanakkor rácsatlakozás figyelhető meg az országos irányzatokra és a szlovák régió belső egyleti mintáira.5
A felvidéki gazdasági egyesületek tagságának összetétele és a szervezetek kiadványai a nemzetiségi és nyelvi viszonyokat tükrözték vissza. A szlovák etnikai területen működő egyesületek a szlovák gazdák és földművesek érdekeit is képviselték. Ennek ellenére a specifikusan szlovákok által megfogalmazott regionális fejlesztési célok nem minden esetben jelenhettek meg bennük. A már működő kulturális szervezet (Matica slovenská) mellett egy önálló szlovák gazdasági egyesület (Slovenský hospodársky ústav) létrehozására tett, liptószentmiklósi székhellyel tervezett kísérlet 1865-ben – melynek nagy propagátora Daniel Lichard volt – a Helytartótanács elutasító magatartása miatt nem valósult meg. (Jurkovič 1968, 86–87. p.; Ábrahám 2016, 42. p.) A döntés mögött az állam részéről talán egy reális helyzetfelmérés látható, de nem tudjuk, hogy tudatos etnikai diszkriminációval van-e dolgunk. Az Országos Magyar Gazdasági Egyesület ekkor már komoly múlttal és tapasztalattal rendelkezett, mely a regionális gazdaságszervezés ügyét is felkarolta. A szlovák kezdeményezők az elutasítást indokkal vagy sem, de nemzetiségi sérelemként is megélhették. (Vö. Holec 2004, 41–42. p.)
1918-ig ezek a szlovák nemzetiségi érdekek és nyelvhasználati követelések több-kevesebb sikerrel a magyar gazdasági egyesületeken belül manifesztálódtak. A legjobb példája ennek a Nyitra-völgyi Gazdasági Egyesület, amely Georg Friesenhof6 vezetésével tudatosan (vagy természetesen) a többséget alkotó szlovák (és német) tagság igényeit vette figyelembe. Szlovák nyelven gazdasági tanfolyamokat szerveztek. Egy ideig az egyesület hivatalos szócsöveként használták az egyetlen szlovák nyelvű gazdasági folyóiratot, az Obzort, mivel magyar nyelvű közlönyre nem volt igény. Az egyesületi folyóiratukat 1888–1902 között szlovák (Zprávy hospodárskeho spolku údolia Nitry) és német nyelven (Vereinsblatt des Neutrathaler Landwirthschaftlichen Vereines) jelentették meg. (Gergelyi 1979, 149–154., 159. p.) A Trencsén Megyei Gazdasági és Erdészeti Egyesület szintén a szlovák gazdák anyanyelvhasználatát támogatta. (Fojtík 1966, 107–129. p.)
Az északi területeken a helyi jelentőségű, tevékenységükben szakosodott kisebb egyesületek, egyletek és gazdakörök szlováknak, illetve nemzetiségileg vegyeseknek (szlovák–német–magyar, szlovák–német, magyar–német) tekinthetők, ami ügyviteli nyelvükben is természetszerűleg tetten érhető.7

Az Országos Központi Hitelszövetkezet (OKH) szerepe

A gazdahitel intézményi biztosításának eszméjét és a hitelszövetkezeti hálózat kiépítését – mely törekvések egy általánosabb kapitalizmuskritikába és társadalmi reformba ágyazódtak – az agráriusok karolták föl.8 A Gazdakör 1884-es tervezete konkrét javaslatokat tartalmazott a hitelszövetkezetek kiépítésére, melyek a kisbirtokosok hitelszükségletét biztosították volna. (Csepregi Horváth 1926, 42–43. p.)
Az első lépés, gróf Károlyi Sándor9 és a Pest megyei nagy- és középbirtokosok együttműködésének, a szövetkezeti és gazdaköri kezdeményezések találkozásának, nem utolsósorban a külső tőkeforrások biztosításának eredményeképpen, a vármegye jelentős anyagi támogatásával a Pestvármegyei Hitelszövetkezet alapítása volt 1886. december 19-én. Ez a szervezet a megyei hitelszövetkezetek központjának a szerepét is ellátta. A Károlyi-csoport eredetileg a megyei szintű és fenntartású szövetkezeti központok koncepcióját képviselte, de ezt a Tisza-kormány bukása után gyorsan korrigálták. A pesti központ országossá való kiszélesítése vált időszerűvé, mely az intézményesítéssel is kéz a kézben járt. A Szövetkezés című folyóirat 1890-ben indult. A Pestvármegyei Hitelszövetkezet 1894-ben felvette a Hazai Szövetkezetek Központi Hitelintézete nevet, és szoros hitelkapcsolatot létesített a Pesti Hazai Első Takarékpénztárral. Üzletköre kibővült, takarékbetétek gyűjtésével és biztosítással is foglalkozott. (Schandl 1938, 14–16., 19–21. p.; Vári 2008, 639–641. p.) Az új intézménykép megalkotására, az állami ellenőrzés megjelenésével – nemkülönben Darányi Ignác hathatós támogatásával (Fehér 2010, 14. p.) – végül 1898-ban, az OKH megszületésekor került sor.10
Az OKH tevékenységi körét az egész országra kiterjesztette, és számos vidéki szövetkezet létrehozásánál közreműködött. Tagjainak 90%-a mezőgazdasági hitelszövetkezet volt, melyek hiteleket nyújtottak gépek vásárlására és az állatállomány feljavítására. (Seidl 1904, 13–14. p.) A kebelén belül, gyakorlatilag a mezőgazdasági és hitelszövetkezetek „sablonja” szerint került sor az iparos-hitelszövetkezetek fejlesztésére.11 Az elsődleges szempont az ipari államsegélyekből való részesedés volt, miközben a szövetkezeti elit a kisipar specifikus problémáit és az ipari foglalkozás természetét figyelmen kívül hagyta. Kisebb számban vegyes ipari-mezőgazdasági hitelszövetkezetek is alakultak. (Seidl 1904, 14. p.; Méhely 1917, 21–22., 27–28. p.)
Az OKH az anyagi erő és erkölcs összhangjára törekedve hosszú távú gazdasági-pénzügyi fejlesztésekben gondolkodott: „A hitelszövetkezet rendszerint képes a szövetkezeti feladatok legtöbbjének megfelelni, s hogy a hitelszövetkezet keretében a pénzhitel ápolásán kívül czélszerű szervezés mellett szakcsoportok vagy alkalmi érdektársulatok képzése útján igen messzeterjedő feladatok valósíthatók meg.” (Seidl 1904, 6. p.)
Az OKH tagjainak egységes alapszabálya volt, és központilag a korlátolt felelősség határát is megszabták.12 A tagszövetkezetek különböző adó- és kamatmentességet s egyéb kedvezményeket kaptak. A szövetkezetek működését, pénzügyeit és gazdálkodását ellenőrök útján felügyelték. Az ellenőrzés számos részelemből épült fel. A revíziók során a pénzkezelés átláthatóságát, a pénzek (váltók, kötvények) helyes kezelését, őrzését, a szabályos könyvelést szerették volna elérni. Évenkénti vagyonleltár elkészítését követelték. Abban az esetben, ha a tagszövetkezet nem rendelkezett hozzáértő könyvelővel, az évi mérleget a kiküldött ellenőr készítette el. A központ a tagszövetkezetektől elvárta a tagok pontos nyilvántartását. A tagszövetkezetek kötelesek voltak a tevékenységükben, szervezeti életükben beállt változásokat a cégbíróságnak bejelenteni. A központ elvárta, hogy a tagok pontosan befizessék az üzletrészeiket, és a tagszövetkezet vezetősége a kamatfizetés, illetve tőketörlesztés szabályait betartsa. Fontos volt a szövetkezeti tisztviselők morális példája: adósságot halmoztak-e fel vagy sem, pontosan törlesztettek-e, és egyáltalán jó példával jártak-e a tagság előtt? Az ellenőrök fokozottan figyeltek az alapszabályok betartására, a közgyűlések megtartására, a választott szervek (vezetőség, választmány, felügyelőbizottság) és a szakosztá­lyok működésére.
Az OKH a kisbirtokosok hitelellátásának biztosítását tartotta prioritásnak, főleg a váltó- és a középlejáratú hitelezést, ezen kívül kötvénykibocsátásokra is ráállt. A vidéki hitelpiacon monopolhelyzetbe került, tagszövetkezetei csak nála vehettek fel hiteleket. Az OKH az óvatos hitelnyújtást szorgalmazta, mely az alapszabályokban rögzített kereteken belül marad, és sem rövid, sem hosszú távon nem veszélyezteti a hitelszövetkezet működését. Mindezzel a szövetkezeti elveket sértő álszövetkezeteket kívánták kiszűrni. Az OKH-hoz való csatlakozás nem vált kötelezővé, így hatáskörén kívül számos szövetkezet megőrizte autonómiáját, azonban ezek az állami támogatásoktól elestek. (Seidl 1904, 20–21. p.)
Az OKH részt vett a Darányi Ignác-féle hegyvidéki (rutén) akcióban, mely 1898-tól az Északkeleti-Kárpátok gazdaságilag elmaradott és szegény lakosságát kívánta felkarolni. A hegyvidéki kirendeltségen belül (Bereg, Ung, Máramaros és Ugocsa vármegyék) 1913 végén 206 hitelszövetkezet működött 51 ezer taggal. (Braun 2011, 12–31. p.)
Az OKH 1902-től pedig a kormányzat és a gazdasági érdekvédelmi szervezetek által kezdeményezett erdélyi gazdaságfejlesztési programba kapcsolódott be. Ez hitelszövetkezetek alapításában és hosszú lejáratú mezőgazdasági hitelcsomagokban nyilvánult meg. (Balaton 2003, 84., 86. p.)
A rendelkezésre álló források tükrében hangsúlyozni kell, hogy az OKH alkalmazkodott a régió nemzetiségi-nyelvi viszonyaihoz, a szlovák és német ügyviteli nyelv egyedüli vagy párhuzamos használata a magyarral élő valóság volt (a közigazgatási szervek szlovák nyelvet korlátozó lépései további vizsgálatokat kívánnak). Az OKH a hitelszövetkezetek alapításával, működtetésével, a szövetkezeti propagandával kapcsolatos anyagait – vagy legalábbis egy részüket – szlovákul is megjelentette. (Bajcsy 1897; Szántó 1910.) A szlovák nyelvű pénzügyi és könyvelési tanácsadást is lehetősége szerint támogatta. Ezenkívül a szövetkezeti sajtó kiépítésére – a magyar szupremácia gondolatának elhintésével együtt – történtek kísérletek (Pechány Adolf szerkesztésében a kormánypárti Slovenské noviny szövetkezeti melléklete 1909–1910-ben).13
Az OKH felvidéki kirendeltsége nem véletlenül működött Nyitrán.14 Az OKH szorosan együttműködhetett az Emődy József által vezetett Nyitra Megyei Gazdasági Egye­sülettel, mely 1898. áprilisban–májusban hirdette meg a megyei szövetkezeti hálózat kialakítását. Az egyesület ismeretterjesztő előadásokat tartott a megye településein.15 Legfőbb célként fogalmazta meg, hogy „minden, egy plébániához vagy körjegyzőséghez tartozó községcsoportnak meglegyen a maga szövetkezete”16 és hogy „a szövetkezeti törvény a vármegyében kész szövetkezeti hálózatot találjon”.17 Ehhez sikerült megszerezni a helyi jegyzők, papok és megyebeli nagybirtokosok támogatását.18
A gazdasági egyesület egy központi megyei hitelszövetkezetet hozott létre, mely magánkölcsönöket nem nyújtott, kizárólag a megyei szövetkezetek hiteligényeit elégítette ki. Ez a szervezet a tervek szerint a hitelszövetkezetek megyei ellenőrző központjaként működött volna, és a Nyitra Megyei Gazdasági Egyesület által alapított fogyasztási szövetkezeteket pénzügyileg is támogathatta.19 Ez a központi megyei hitelszövetkezet belépett az OKH kötelékébe.20
A gazdasági egyesület az 1898. június 26-án Vágtornócon rendezett szövetkezeti népgyűlésen komoly eredményekkel dicsekedhetett: több mint 50 hitelszövetkezetben 8 ezer tag összpontosult, akik 170 ezer forint üzletrészt fizettek be, és a bevételek 40 ezer forintra rúgtak.21 Gyakorlatilag a gazdasági egyesületnek köszönhetően épült ki pár év alatt a megye hitelszövetkezeti hálózata, és vált meghatározóvá a régióban.22
Lényegében 1895-ig – Vári András megfogalmazása szerint – a felvidékiek nem szerepeltek az országos hitelszövetkezeti térképen. (Vári 2009, 386. p.) Az OKH alapozó és szervezetépítő tevékenységének köszönhetően a hitelszövetkezeti mozgalom a felvidéki régióban a 20. század elejére hozta meg gyümölcseit. 1894-ben még csak 53 működött, de számuk 1909-re 292-re nőtt. A hitelszövetkezetek súlypontja 1909-ben három megyére, Nyitra, Pozsony és Zemplén esett. Ezekben található a régió hitelszövetkezeteinek 56%-a. A szlovák etnikai régióban csupán Trencsén megye mutatott kiugró eredményt. Árva, Liptó, Sáros, Szepes és Turóc szerény adatokkal büszkélkedhetett, átlagosan csak 3-4 hitelszövetkezet jött létre. Ez egyrészt mutatta az OKH-szervezések fáziskését, másrészt az északi alrégiók kedvezőtlen hitelszervezésének feltételeit, és periferiális gazdasági súlyukat.
A szlovák vagy felföldi régió hitelszövetkezeteinek 1894–1909 közötti, megyék szerinti megoszlása azonban érdekes adatokat tükröz. Itt – 16 megyéből hatban – 1909-re kimagaslóan nagy számban jött létre szövetkezet (Nyitra 75, Pozsony 50, Zemplén 39, Trencsén 25, Nógrád 20), összesen 263, melyből például csak a Nyitra megyeiek 29%-ot képviseltek. A szövetkezetalapítások üteme 1894-hez képest 1909-ben még erőteljesebb, ekkor Nógrádban 20-szor, Bars megyében 13-szor, Nyitra és Pozsony megyében 12,5-ször, Hontban 12-szer, Zemplénben 9-szer, Trencsén megyében 8,3-szor lett több hitelszövetkezet. (Fabricius–Holec–Pešek–Virsik 1995, 56. p.)
A taglétszám 1909-re együttesen meghaladta a százezret, mely a Magyarországon hitelszövetkezetekben szervezett tagok 10%-át jelentette. A legtöbb szövetkezeti tagot 1909-ben két megyében találjuk: Nyitra (21 ezer), valamint Pozsony megyében (14 ezer). A legnagyobb növekedést a taglétszámban Bars, Hont és Trencsén megye mutatta (18–40 tag). A szlovák megyékben (Árva, Liptó, Turóc, Sáros) a tagság növekedése szerényebb volt.23
A felvidéki hitelszövetkezetek tagságának magas aránya dolgozott a mezőgazdaságban. A sorban kiemelkedő Nógrád megye 82,9%-a, de az erőteljesen rurális északi régió meglétét bizonyítja a többi megye adata is.

1. táblázat. Az OKH fejlődése 1899–1917 között (Schandl 1938, 63. p.)

Kitérő: a városi hitelszövetkezetek

A felvidéki városi hitelszövetkezetek, melyek egy-egy foglalkozási csoport (kisiparosok, tisztviselők, katonatisztek és családtagjaik) hiteligényeit voltak hivatva kielégíteni, még nem képezték kutatások tárgyát. Ezen a helyen csupán töredékes, csak pozsonyi és kassai adatokra támaszkodhatunk. Mindenesetre eléggé strukturált, már a 19. század 70-es éveitől fennálló anyagilag megalapozott szervezetekről volt szó, melyek többnyire az OKH-n kívül maradtak.
Pozsony hitelszervezeti rendszerében fontos szerepet játszottak a hitelszövetkezetek.24 Az alsóbb néprétegek, elsősorban a kisiparosság, kiskereskedők és a tisztviselők – minisztériumok és tartományi szervek hivatalnokai, posta- és távirdatisztek, a császári és királyi haditengerészet, hadsereg, csendőrség és vasút tiszti alkalmazottjai – kölcsönszükségletét fedezték. Főleg a tisztviselők szervezetei az önsegélyezés elve alapján filantróp-szociális szolgáltatásokat vállaltak fel (gyermekek és árvák taníttatásának a költségei, özvegyek támogatása, állás- és munkaközvetítés, lakás- és kórház­építkezések, utazási és gyógykezelési kedvezmények, leánynevelési programok, jogvédelem, temetkezési segély). (Schwingenschlögl 1890, 4–9. p.)
Az egyik legjelentősebb – egy birodalmi keretbe ágyazódott szövetkezet, melynek hálózata Karl Friedrich Fellmann25 elnöksége alatt alakult ki – az Osztrák–Magyar Első Általános Tisztviselő Egylet Pozsonyi Takarék és Előlegezési Társulata (Spar- und Vorschuss-Consortiums des Ersten allgem. Beamten-Vereines der Österreich–ungari­schen Monarchie) volt.26 A pozsonyi fiókszervezet jól példázza, hogy a Lajtán túli és gácsországi alapításokhoz képest, ahol a tisztviselő egyletek az 1860-as évek főleg bécsi kezdeményezéseit követően az 1870-es évektől kezdtek szaporodni (Lemberg – 1868; Bécs – 1871, Graz – 1872; Prága – 1886), nem tapasztalható megkésettség, sőt inkább párhuzamosságot látunk. Ugyanakkor ez a szövetkezési forma Magyarországon is ismert volt és elterjedt; 1869-től regionális, sőt nemzetiségi alapon alakultak tisztviselőegyletek.27
A pozsonyi „tagcsoport” Bayer Ernő (Ernst Bayer) pénzügyigazgatósági tisztviselő munkájának eredményeképpen már 1864. december 8-án létrejött, míg a többi felső-magyarországi később alakult meg, illetve szervezték újra (Kassa – 1869/1882, Trencsén – 1885, Besztercebánya – 1869/1886). A pozsonyi szövetkezet 1865. decembertől datálható tevékenysége azonban szerény keretek között maradhatott, 1877-ig stagnált. Az 1879-es összegyleti reform, mikor a bécsi központ és a tagegyletek közti kapcsolatokat újraszabályozták, hozhatott élénkülést a pozsonyi egylet működésében.28
A pozsonyi tisztviselőegyletet 22 tag alapította. Számuk 1889-re 497-re nőtt. A befizetett betétek 520 forintról 31 575-re emelkedtek. A betétek és az 1889-ig nyújtott hitelek nagysága ugyan a besztercebányai, kassai és trencséni testvérszövetkezetekéit nagyságrendileg meghaladták, de a budapesti és erdélyi egyletek mögött maradtak. (Schwingenschlögl 1890, 450–453. p.)
A másik példát az Első Pozsonyi Önsegélyző Egylet (Erster Pressburger Selbsthilfsverein) szolgáltatja.29 Az 1873-as alapítás fő mozgatórugóit a kisipari termelés átalakulása, a „korlátlan” iparszabadság, a kibontakozó gyáriparral szembeni pozícióvesztés alkották. Ennek ellenére Vavrecskay (Wawrecskay?, Vavrecska?) János30 pozsonyi gyógyszerész kezdeményezésére zömmel kiskereskedők és orvosok alapították. A szövetkezet az adminisztratív nehézségek és a szövetkezet működtetésével kapcsolatos tájékozatlanság leküzdése után – a vezetőségben tapasztalható elhúzódó ellentétek miatt – nem lépett az anyagi gyarapodás útjára: „Ezen pangást az egyleti vezetés kebelében előfordult személyes torzsalkodások idézték elő; megesett ugyanis, hogy az egyleti igazgatóságnak egyes érdemes tagjai, kik kötelességük teljesítésében nagyobb szigort fejtettek ki, bizonyos elemeknél éppen ezáltal visszatetszésre találtak, és ezért a választások alkalmával egy tisztviselő segítségével megbuktattak, miáltal bizonyos kedvetlenség idéztetett elő a választmány tagjai között, mely az egylet működését kifelé is lankasztotta, és jó hírnevét nem éppen kedvezően befolyásolta.”31
Az új vezetőség megválasztása után, Korče János32 elnöksége alatt 1890-ben került sor a szövetkezet átszervezésére és az új üzleti filozófia alapjainak lerakására (az idáig a szövetkezet képtelen volt kielégíteni a nagyobb hiteligényeket).33
A másik példa Kassáról való. Az ambiciózusnak tűnő kassai székhelyű csak „Penny banknak” nevezett Felső-Magyarországi Népgazdászati Kölcsönös Hitel- és Takarékegylet már 1874-ben megalakult. Rövid időre fiókokat hozott létre Heves, Borsod, Zemplén, Szepes és Sáros megyék területén. A század végére komoly tőkeerőt mutatott fel, mely részvénytársasággá való átszervezésének a gondolatát vetette fel.34
A szövetkezetalapításokat azonban nem idealizálhatjuk. Éppenséggel az egyakaratú kezdeményezések és az összefogás is hiányzott. Ezzel a kortársak tisztában voltak. Számos esetben a helyi közöny, az értelmiség (papok, tanítók) részéről megnyilvánuló passzivitás, a gazdák részéről tapasztalható bizalmatlanság, rosszakarat nem segíthette a szövetkezeti eszme megvalósulását. A falusi familiarizmus és szokásjogok szintén kikezdhették az új alapítású szövetkezeteket. Az egy-két személyen alapuló szövetkezet hosszú távú fejlődése kétséges volt. A szövetkezést a magánérdek, de a szakképzetlenség is kikezdhette. Ezek miatt is felértékelődött a központi ellenőrzés szerepe.35

A Hangya törekvései és a fogyasztási szövetkezetek kiépülése

A Hangya Fogyasztási, Értékesítő és Termelő Szövetkezet 1898. január 23-án alakult Károlyi Sándor nagy volumenű anyagi támogatásával, illetve üzletrészjegyzésével. (A Hangya 1908, 21. p.) Ez a szövetkezeti központ a támogató személyeket tekintve szorosan összefonódott a Magyar Gazdaszövetséggel. (A Hangya 1923, 24–27. p.; Vári 2009, 514. p.)
A Magyar Gazdaszövetség a fogyasztási szövetkezetek létrehozása érdekében széles körű kampányba kezdett: „Újjá kell teremteni a társadalmat – úgymond a felhívás – hogy a nép bizodalma és szeretete a vezetőosztályok felé visszaforduljon s megbecsülje ismét azt a rögöt is, mely neki kenyeret ád. A nyereségszomj és önzés helyébe a szolidaritás érzetét kell lelkébe oltani; ki kell tanítani rá, hogy mily hatalmas erő rejlik a szövetkezésben; fel kell világosítani, hogy ez egyik fő eszköze annak, hogy a mai sötétségből és nyomorúságból kiemelkedhessék s egy jobb jövő alapját megvethesse. Kezdjük mindjárt azzal, hogy alapítsunk fogyasztási szövetkezeteket. Ezek valósíthatók meg a legkevesebb áldozattal s emellett még a legnagyobb vonzóerőt is gyakorolják a népre, mert áldásos hatásuk azonnal nyilvánvalóvá lesz. […] A hitelszövetkezetek elterjedtsége amellett szól, hogy a nép felfogta azt a fontos missziót, melyet azok teljesítenek. Pedig ezen szövetkezetek érdekköre aránylag korlátolt, mert elvégre is nem mindenki van ráutalva a hitelre. Ellenben minden ember fogyasztó, s jómódúnak, éppen­úgy érdekében áll, hogy olcsó s jó minőségű portékához jusson, mint a szegénynek. Nem kell hát attól tartanunk, hogy a fogyasztási szövetkezetekkel kudarcot vallunk.”36
A Hangya szorosan együttműködött az Országos Magyar Gazdasági Egyesülettel és a Magyar Mezőgazdák Szövetkezetével is.37
A Hangya az olcsó és minőségi áruellátás biztosítására és az áruuzsorától való megszabadulásra törekedett. Szervezetét hierarchikusan az értékesítés és többtermelés megszervezésére alakították ki. Az 1907-es alaptőke-emeléssel elérték a pénzügyi konszolidációt. (A Hangya 1923, 27. p.; Ieda 1991, 212. p.)
A Hangya súlya és presztízse az 1900-as évek elejétől nőtt meg. Tagszövet­ke­ze­teinek épületei, boltjai a magyar vidék jellegzetes képéhez tartoztak. A szövetkezetek, melyek önálló jogi személyek voltak, önálló igazgatósággal és felügyelőbizottsággal rendelkeztek, (Bernát 1938, 269. p.) a falu ellátását segítették, beszerző és értékesítő tevékenységük révén a tagok jutottak előnyhöz, és egy-egy ágazatra szakosodott termelőegységeket hoztak létre. Céljaik között tehát a magánkereskedelem túlkapásaival szembeni védelem biztosítása és a megfelelő minőségű áruszolgáltatás szerepelt. A nyereséget a tagok között vásárlásuk arányában, vásárlási visszatérítés formájában osztották szét és közhasznú célok megvalósítására fordították. A vidéki települések kisebb, széttagoltnak tekinthető fogyasztói szükségleteinek kielégítésére szakosodtak. Ez a szövetkezeti típus az alapvető szükségleti árucikkeket biztosította, kisebb rezsiköltséggel dolgozott és a kiskereskedelem monopolhelyzetével szállt szembe. (Csepregi Horváth 1935, 6., 9–14., 18–20. p.)
A központ kedvezményeket (előnyös hitel, tanácsadás), pénzügyi előnyt és teljes támogatást nyújtott tagszövetkezeteinek.
A községi fogyasztási szövetkezetek számára – bár a Hangya-szervezetbe tartoztak – nem volt kötelező, hogy minden árut a központtól vásároljanak. A szövetkezetek a központ forgalmának csupán 40–60%-át bonyolították le. A másik fontos kapcsolatot a forgalmi és váltóhitelek alkották.38
A Hangya regionális hatáskörű kirendeltségekkel, áruraktárak hálózatával39 igyekezett hatékonyabbá tenni a tagszövetkezetekkel a kapcsolatokat. Ezek a szervezetek egyrészt a szövetkezeti munka modernizációját segítették (könyvelés, vagyonkezelés átláthatósága, hitelnyújtás módjai), másrészt a szövetkezeti eszme, és nem utolsósorban a Hangya propagálásának az eszközei voltak.40
A Hangya vezetősége ellenőrzési kerületeket alakított ki, és regionális fiókokat, kirendeltségeket szervezett.41 Az erdélyi szövetkezetek irányítására Nagyenyeden 1906 áprilisában hozta létre kirendeltségét.42 A Hangya a második kirendeltségét – áruraktárral együtt – a kedvező forgalmi fekvésű Nagyszombatban alapította 1907-ban a felvidéki fogyasztási szövetkezetek hálózatának a felügyeletére. Túlnyomórészt a Vág-völgy fogyasztási szövetkezetei tartoztak hozzá.43 A nagyszombati kirendeltség – mely 1922-ig állt fenn, és nem kis szerepe volt a szlovák ügyviteli nyelvű szövetkezetek fejlesztésében – 1908 májusától fejtett ki tevékenységet.44 Hatásköre hét megyére (Árva, Bars, Komárom, Liptó, Nyitra, Pozsony, Trencsén) terjedt ki és 1918-ig 154 fogyasztási szövetkezet ügyeit intézte.45
A balassagyarmati kirendeltség 1909 júliusától működött.46 Két megye, Hont és Nógrád összesen 27 szövetkezete tartozott hozzá.47 A sátoraljaújhelyi alapítására később, 1912-ben került sor.48 Ez a kirendeltség kilenc megye (Bereg, Liptó, Máramaros, Sáros, Szabolcs, Szepes, Ugocsa, Ung, Zemplén) 139 szövetkezetét felügyelte.49 Az erdélyi hálózat, annak felértékelődésével, 1917-ben bővült a nagyváradi kirendeltség létrehozásával.50
A budapesti központhoz tartozott a felvidéki régió fogyasztási szövetkezeteinek túlnyomó része, tizennégy megye 245 szövetkezete.51 Ez a struktúra, mely komoly tartalékokkal rendelkezett és további expanziót előlegezett meg, 1918-ig állt fenn. A területelcsatolások következtében a nagyszombati kirendeltség fokozatosan lemorzsolódott. 1919-ben, minden bizonnyal a délvidéki Hangya-pozíciók elvesztése végett, a szegedi létrehozására került sor.52

1. grafikon. A Hangya-kirendeltségek forgalma (1908–1918, százalékban)53

A legelső fogyasztásiszövetkezet-alapítások a felvidéki régióban csak az 1890-es évektől adatolhatók. Kezdetben néhány szórványos kezdeményezést látunk. A Kisgarami Kincstári Vasgyár Munkásainak Fogyasztási Szövetkezete 1888-ban még inkább kivételnek, egyedi esetnek, mint követendő példának számított. A Nyitrai Tisztviselők Fogyasztási Szövetkezete 1892 nyarán alakult.54
A Sáros Megyei Gazdasági Egyesület 1897 októberében – tehát a brogyáni alapítást megelőzve!55 – hívta életre a Sáros Vármegyei Fogyasztási és Értékesítési Szövetke­zetet, mely alig egy év elteltével már 2200 taggal dicsekedhetett, és a megyében 29 fiókkal rendelkezett.56 Szilassy Zoltán57 az Országos Magyar Gazdasági Egyesület szerkesztő-titkára a következőképpen dicsérte a szövetkezet tevékenységét: „Ilyen rohamos fejlődésre ez országban példa nincs és magyarázata egyedül az, hogy a legnagyobb szükségletet pótolja és a lehető legjobban van vezetve. A szövetkezet ügykezelése oly egyszerű, hogy a vidéki szövetkezetet a legcsekélyebb intelligencziával biró tót paraszt is el tudja látni, az általa kitűnő minőségben kiszolgáltatott áruk pedig oly jutányosak, hogy a vidéki népességet egyszerre, magához vonzzák.”58 A sárosi szövetkezet, úgy látszik, külön utakon járt, mert csak névleg tartozott a Hangyához.59
A brogyáni fogyasztási szövetkezet tekinthető az első Hangya-alapításnak, mely 1898. április 12-én alakult meg (a Brogyáni Községi Hitelszövetkezetet korábban, 1895-ben alapították, tehát lehetett helyi inspiráló példa). A szövetkezet állítólag Balogh Elemér60 szervezőtevékenységének az eredménye volt, de Balogh igyekezete hiábavaló lett volna, ha a község földbirtokosa, Oldenburg Natalia hercegnő61 támogatásáról nem biztosítja. A hercegnő példaadása 183 helyi szlovák gazdát késztetett belépésre.62
A Hangya rendkívüli – egyébként a meggyilkolt Erzsébet királyné emlékére összehívott – közgyűlésén 1898. szeptember 14-én jelentette be Károlyi Sándor az új szövetkezetalapításokat, köztük számos felvidékiét (Bodrogszerdahely, Brogyán, Gúta, Lubotin, Ó- és Újlubló, Perbenyik, Trsztená).63
A Hont megyei Felső-Szemeréden Ivánka Oszkár64 földbirtokos és Viszolajszky Károly65 plébános vezetésével alakult fogyasztási szövetkezet 1898. szeptember 14-én, mely a környező községeket is bevonta működési körébe.66
A bodrogközi szövetkezetek „alapító atyja” gróf Majláth József67 volt. A régióban már 1894–1895-től lendületet kapott a hitelszövetkezetek alapítása, melyet a fogyasztási szövetkezetek követtek. Az első a Perbenyiki Fogyasztási Szövetkezet volt 1898-ban, mely egy év múlva szélesebb regionális hatáskörrel Bodrogközi Gazdák Értékesítő és Fogyasztási Szövetkezetévé alakult át.68 A Bodrogközben még báró Sennyei Béláné, herceg Windischgrätz Lajosné, a Szepességben Szmrecsányi Pál, szepesi püspök tartozott a szövetkezeti eszme támogatói közé.69
Pozsony megyében 1899-től bontakozott ki a fogyasztási szövetkezetek alapítása, és éppen szlovák községekben szervezték először őket (Budmeric, Nádas, Szomolány). Egy-két év elteltével ezeket mátyusföldi és csallóközi magyar falvak (Baka, Csallóközcsütörtök, Felsőszeli, Illésháza, Magyarbél, Nagylég, Nyárasd) követték.70
A felvidéki szövetkezeti mozgalom még feltáratlan fejezetei közé tartozik a főképpen pozsonyi, kassai és más városokbeli fogyasztási szövetkezetek kérdésköre.71
A fogyasztási szövetkezetek felvidéki hálózatának tartópilléreit öt megye (Abaúj-Torna, Nógrád, Nyitra, Pozsony és Zemplén) alkotta. Ezekben találhatjuk az összes szövetkezet 58%-át. A szlovák többségű régió megyéinek (Árva, Liptó, Sáros, Szepes és Turóc) 39 fogyasztási szövetkezete – melyek a felvidéki régióban 7%-ot tettek ki – jelzi, hogy a Hangya itt még komoly tartalékokkal rendelkezett, vagy éppen a szlovák külön­utas szövetkezetalapítások érhetők tetten.

2. grafikon. A Hangya szövetkezetek megyénkénti megoszlása a felvidéki régióban (1914–1918, százalékban)72

A Hangya vezetősége az első világháború éveiben közölte tagszövetkezeteinek nemzetiségi összetételét. Az adatsorokkal óvatosan kell bánnunk, mert minden bizonnyal az etnikai tömbökben, szórványokban és vegyes lakosságú kontaktuszónákban fekvő községek nemzetiségi megoszlását tükrözik vissza, nem pedig az egyes szövetkezetek egy vagy több, esetenként párhuzamos ügyviteli nyelveiről nyújtanak információkat. Ennek ellenére szembetűnő országos szinten a szlovákként, és kevert, magyar–szlovákként jegyzett fogyasztási szövetkezetek magas száma (1918-ban 248, illetve 116).
3. grafikon. A Hangya szövetkezetek nemzetiségi megoszlása (1914–1918)73

2. táblázat. A Hangya néhány üzleti eredménye74

A politikai infiltráció példája

A hitelszövetkezetek és fogyasztási szövetkezetek rohamléptékkel történő kiépítése az agráriuspolitika sikerét és megerősödését jelentette. Ezek a szervezetek – Károlyi Sándor eredeti elképzelése szerint – nemcsak a magyar vidék, a gazdaréteg anyagi talpraállásában és a nagybirtokosok új pozicionálásában segíthettek, de komoly társadalomalakító potenciált is hordozhattak magukban. (Vári 2009, 217., 376. p.)
A felekezetek feletti agrárius alapítású szövetkezetekkel szemben hangsúlyozottan felekezeti, mégpedig katolikus szövetkezeti alternatíva is született. Hangsúlyozni kell azonban, hogy Károlyiék stratégiájára a Zichy-féle katolikus politika későn reagált, illetve megkésve keresett válaszokat.75
A Katolikus Néppárt, mely 67-es alapokon állt, a katolikus egyház társadalmi pozícióinak védelmét vállalta fel. Liberalizmusellenesség és az egyházpolitikai törvényekkel szembeni fellépés jellemezte. A nagyiparral és a nagytőkével szemben a kisgazdák és a munkások érdekvédelmét hangoztatta. (Mérei–Pölöskei 1970, 164–166. p.)
A Néppárt 1899. február 6-án hozta létre a Keresztény Szövetkezetek Központját, mely Szövetkezzünk címmel 1904-től közlönyt jelentetett meg (a szövetkezetek létrehozása már előtte egy-két évvel elkezdődött).76 A központ célkitűzése „a kalmárszellemű haszonhajszoló kereskedés enyhítése a gyengébb javára önmérséklő szeretettel és árakkal”,77 végül is nem teljesült. Szövetkezetalapításai révén a felvidéki régióban (például Zsarnóca, Irtványos) nem titkolt céllal a katolikus szlovák gazdák támogatását is meg kívánta szerezni.78 A katolikus legény- és gazdakörök bázisát felhasználva tervezte kiépíteni a katolikus irányítású hitelszövetkezetek és fogyasztási szövetkezetek hálózatát, felemás sikerrel.79 A „keresztény” szövetkezetek azonban – a nagybirtokos arisztokrácia és a katolikus papság támogatásával – nagyobb számban a Dunántúlon jöttek létre. (Gyimesi 1965, 629., 631. p.)
Az agrárpárti sajtó vehemensen támadta ezeket a kezdeményezéseket. Társadalmi és gazdasági szempontból károsaknak bélyegezte, és az antiszemitizmus melegágyainak tekintette.80 A besztercebányai térségben az illetékes kereskedelmi és iparkamara vizsgálta a néppárti szövetkezetalapításokat.81 Az északi nemzetiségi régióban a néppárti tevékenységet pánszlávista törekvések pártolásával vádolták.82 A Néppárttól Andrej Hlinka83 vezetésével fokozatosan eltávolodó szlovák papok által – a szlovák szövetkezeti irodalomban ellentmondásosan többfunkciósnak nevezett, és számukban ismeretlen – fogyasztási szövetkezetek már egy új nemzetépítő stratégiába illeszkedtek, bár regionális szerepeiken túl nem léptek. Jelentőségük a szlovák történetírásban túldimenzionáltnak tűnik. (Fabricius–Holec–Pešek–Virsik 1995, 54–55. p.)
A Keresztény Szövetkezetek Központja 1918-ig majd 300 fogyasztási szövetkezetet hozott létre, melyek 1918 májusában integrálódtak a Hangyába. A központ elnöke, gróf Zichy Aladár84 ekkor a Hangya igazgatóságába került. (A Hangya 1923, 31., 46. p.)

A szlovák szövetkezeti alternatíva: nemzetépítés és piacbővítés

A szlovák katolikus szövetkezetalapítások az 1890-es évek végén Liptóban és Andrej Hlinka agitációja a Besztercebánya környéki szlovák falvakban jelezték, hogy a szlovák gazdaságszervezés kéz a kézben jár a nemzetiségi emancipációval és a kisebbségi társadalom fejlesztésével.
A tulajdonképpeni áttörés azonban más régiókban és más körülmények között valósult meg a 20. század elején. Szűkebben véve az Erdőháton (Záhorie), tágabban a történeti Pozsony és Nyitra megyék szlovák etnikai részein.
A szóban forgó, gazdaságilag fejlett térséget, mely Pozsony és Bécs vonzáskörzetében feküdt, erős nemzeti identitású, túlnyomórészt katolikus, polgárosuló szlovákság lakta. A szövetkezetek elterjedése szempontjából fontos tényező volt, hogy sem az OKH, sem a Hangya nem volt képes hálózatokat létrehozni ezeken a vidékeken. A néppárti szövetkezetalapítások sem terjedtek el, inkább a szlovák katolikus körök helyi kezdeményezései során jöttek létre fogyasztási szövetkezetek. (Fabricius–Holec–Pešek–Virsik 1995, 60–64. p.)
A másik fontos tényezőt a „nemzetébresztő” szlovák értelmiség alkotta, melynek tagjai felülről, a szövetkezetek útján is, építették-szervezték a szlovák társadalmat. (Ábrahám 2016, 87. p.)
Az erdőháti szlovák szövetkezetalapítások legkoncepciózusabb alakja, a szakolcai, profiljukban szakosodott szövetkezetek életre hívója Pavel Blaho85 volt. Az ő társadalmi, gazdasági és kulturális tevékenységének köszönhetően vált a régió a szlovák szövetkezetek Mekkájává (a következő településeken alakultak szövetkezetek: Egbell, Nagylévárd, Jókút, Holics). Blaho kitartó agitációjának az eredményeképpen az 1910-es évekig 34 fogyasztási szövetkezet jött létre. Ezek tudatosan nem a Hangyától vásárolták az áruikat, hanem morvaországi kereskedőktől.
A cseh–szlovák közeledés fórumaivá váltak a Blaho által szervezett szakolcai gazdagyűlések 1906–1913 között, melyeken a morvaországi szövetkezeti vezetők is részt vettek. Ezeken a gazdagyűléseken nemcsak a szövetkezeti témák, hanem a szlovák gazdasági, népművelői, oktatási problémák, és a kuloárokban a politikai kérdések is terítékre kerültek. (Fabricius–Holec–Pešek–Virsik 1995, 60–64. p.)
A cseh- és morvaországi gazdasági kapcsolatoknak tehát megvolt a nemzetpolitikai vetülete. A cseh–szlovák kölcsönösség, politikai együttműködés mind erősebb lett. A regionális társadalmi reform agrárpolitikai koncepcióval is társult. (Holec 1999, 59–75. p.) Ez azonban nem jelentette egy ideális cseh–szlovák viszony kialakulását. Főleg a pénzügyi kapcsolatok terén számos konfliktus és érdekellentét alakult ki, hiszen egy gazdaságilag erősebb és egy tőkeerőben sokkal gyengébb fél találkozott egymással. (Mészáros 2007, 61., 98., 104–106. p.)
A szlovák politikai elit felismerte az önálló szlovák szövetkezeti központalapítás jelentőségét. A Központi Szövetkezet a Gazdaságért és Kereskedelemért (Ústredné družstvo pre hospodárstvo a obchod) nevű szervezetet Milan Hodža agrárprogramja szellemében, jelentős cseh adminisztratív és pénzügyi támogatással Budapesten alapították 1912-ben.86 Elnöke 1913 áprilisában a szlovák szövetkezeti mozgalom vezéralakja, Pavel Blaho lett. A szlovák szövetkezeti központ 1913 májusában kezdte meg tevékenységét, és az év végéig 24 szövetkezetet alapított. A központba még nyolc szlovák fogyasztási szövetkezet, egy tejszövetkezet és egy cipészszövetkezet lépett be. A következő alapítás a Lábi Gazdasági és Hitelszövetkezet volt 1914 februárjában. (Fabricius–Holec–Pešek–Virsik 1995, 73–75. p.)
Az ambiciózus terveket szövögető szlovák szövetkezeti központ nemzetpolitikai célja a szlovák szövetkezeti hálózat feletti ellenőrzés és a központi státus elérése volt. Széles körű tevékenységet végzett: kedvező hitelnyújtás, műtrágyaelosztás,87 gépellátás és -beszerzés, biztosítás, új szövetkezetek alapítása. Pénzügyi központja és a tagszövetkezetek tőkéinek gyűjtőhelye a budapesti székhelyű, cseh érdekeltségű 1909-ben alapított Központi Bank (Ústredná banka) lett. A központ hivatalos lapot jelentetett meg Gazdasági Figyelő (Hospodársky obzor) néven, és külön kiadót tartott fenn. (Cambel 1996, 186–206. p.)
A magyar hatóságok gyorsan felfigyeltek a szlovák szövetkezetpolitika centralizációs törekvéseire. Pánszláv és államellenes agitációt véltek felfedezni a szövetkezetek tevékenységében, ezért képviselőit figyeltették, a magyar sajtóban lejárató kampány indult ellenük. A megyei közigazgatás számos esetben a szövetkezetalapításokat – nem engedélyezett politikai csoportosulások vádjával – csendőrséggel feloszlatta, illetve ellehetetlenítette (Benefalva, Pribóc, Szucsány). (Fabricius–Holec–Pešek–Virsik 1995, 77. p.)
A szlovák–magyar ellentéteknek ebben a vonatkozásban megjelent egy gazdasági dimenziója is. A Szlovák Nemzeti Párt 1913-ban javasolta, hogy a Központi Szövetkezet a Gazdaságért és Kereskedelemért egyenrangú partnerként tárgyaljon a magyar kormány Felvidéki Kirendeltségével a gazdák támogatásáról és a szövetkezetügyi kérdésekről. A Felvidéki Kirendeltség azonban éppen a gazdakörökre támaszkodott, és alkalmazkodva az északi vármegyék természeti adottságaihoz, tejszövetkezetek, illetve állatbiztosító szövetkezetek létrehozására összpontosított.88
A Köztelek reagált elutasító módon a szlovák kezdeményezésre, az Országos Magyar Gazdasági Egyesület érdekeit védve. A gazdasági kérdések politikai és nemzetiségi köntösbe való bujtatását kereken elutasította. (Fabricius–Holec–Pešek–Virsik 1995, 75. p.)
A Központi Szövetkezet a Gazdaságért és Kereskedelemért ugyan az első világháború előestéjén, a szlovák–magyar nemzetiségi ellentétek kicsúcsosodásakor, tehát korlátok között fejtette ki tevékenységét, de egy fontos üzenetet hordozott: a magyar államnak a szlovák emancipációs törekvésekkel a szövetkezeti ügy terén számolnia kell. Az 1918-as összeomlás, és az utána kiépülő szlovákiai szövetkezeti struktúra ezt igazolta.

Irodalom

A Hangya a Magyar Gazdaszövetség Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezete Évkönyve az 1908-ik évre. Budapest, Stephaneum Nyomda R. T., 1908.
A Hangya Termelő-Értékesítő és Fogyasztási Szövetkezet, a Magyar Gazdaszövetség Szövetkezeti Központja első 25 éve. A Hangya saját kiadása. Budapest, Nyomatott a Hangya házinyomdában, 1923.
A hegyvidéki, erdélyrészi (székelyföldi) és felvidéki ministeri kirendeltségek 1910. és 1911. évi működésének ismertetése. A m. kir. földmivelésügyi miniszter megbizásából összeállíttatott: a hegyvidéki, erdélyrészi (székelyföldi) és felvidéki kirendeltségek jelentései alapján. Pallas Részvénytársaság nyomdája, Budapest, 1912. (A m. kir. földmivelésügyi ministerium kiadványai, 1912. 11. szám).
A Nyitramegyei Központi Hitelszövetkezet mint az Országos Központi Hitelszövetkezet tagja. Nyitra, Huszár István könyvny., 1907.
Az első pozsonyi önsegélyző egylet alapszabályai. Pozsony, Társasnyomda Nirschy Ferenc és Társai, 1879.
Az első pozsonyi önsegélyző egylet m. sz. keletkezése és fejlődése. [Pozsony], [1898]
Az osztrák–magyar első általános tisztviselő egylet pozsonyi takarék és előlegezési társulatának alapszabályai. Pozsony, Az egylet tulajdon kiadásában, [s. d.] [s. l.] [Stampfel, Eder és társai könyvnyomtató intézetéből Pozsonyban], Statuten des Pressburger Spar- und Vorschuss-Consortiums des Ersten allgem. Beamten-Vereines der österreich–ungarischen monarchie. Im Selbstverlage des Consortiums, [S. d.] [s. l.].
Ábrahám Barna 2016. Megmaradni vagy beolvadni? A szlovákság polgárosodása a 19. század második felében. Pozsony, Kalligram.
Anka László 2005. A magyar agráriusok és eszméik. Valóság, 5. sz. 41–66.
Bajcsy, Juraj 1897. Návod k založeniu a stanovy gazdovsko-potravného a úverného spolku. Ružomberok, Salva.
Balázsi Dénes 1995. Ne nézze senki csak a maga hasznát. Szövetkezeti mozgalom a Kis- és Nagy-Homoród mentén. Székelyudvarhely, Erdélyi Gondolat Kiadó.
Balaton Petra 2003. A székelyföldi (erdélyrészi) kirendeltség tevékenységéről (1902–1920). Magyar Kisebbség, 28–29, 2–3. sz. 82–89. p.
Baltik Frigyes 1905. A dunáninneni ág. hitv. ev. egyházkerület címtára az 1905. évre. A dunáninneni ág. hitv. ev. egyházkerület kiadványa, Balassagyarmat.
Bernát Gyula 1938. Az új Magyarország agrárpolitikája 1867–1914. Pécs, Dunántúl Pécsi Egyetem Könyvkiadó és Nyomda R. T.
Bódy Zsombor 2007. Szervezett fogyasztás. Fogyasztási szövetkezetek Budapesten a 20. század első évtizedeiben. In Hudi József (szerk.): A fogyasztás társadalomtörténete, /Rendi társadalom polgári társadalom 18./, Budapest–Pápa, Hajnal István Kör Társadalomtörténeti Egyesület–Pápai Református Gyűjtemények, 261–266. p.
Borovszky Samu (szerk.) 1905. Zemplén vármegye és Sátoraljaújhely R. T. város. Budapest, Apollo Irodalmi Társaság.
Braun László 2011. Hitelszövetkezetek a hegyvidéki kirendeltség keretén 1898–1910 között. Ungvár, PoliPrint Kft.
Brusatti, Alois (szerk.) 1973. Die Habsburgermonarchie 1848–1918. Bd. I. Die Wirtschaftliche Entwicklung. Wien, Verlag der Österreichischen Akademie der Wissenschaften.
Cambel, Samuel 1996. Úsilie Milana Hodžu o založenie Ústredného družstva pre hospodárstvo a obchod 1912. Historický časopis, 2, 186–206. p.
Csáky Károly 2002. Jeles elődeink. 130 kisportré az egykor Hontban tevékenykedő neves személyekről. Dunaszerdahely, Lilium Aurum.
Csepregi Horváth János 1926. A magyar szövetkezeti intézmény története. I. kötet, Budapest, Pátria Rt.
Csepregi Horváth János 1935. A magyar szövetkezeti intézmény története. II. kötet, Budapest, Pátria Rt.
Emlékirat szerkesztve az „Első pozsonyi önsegélyző egylet” 25 éves fennállásának örömünnepe alkalmából 1873–1898. Pozsony, Nyomatott Alkalay Adolfnál, 1898. Gedenschüft verfasst zur Feier des 25-jährigen Jubiläums des „Ersten Pressburger Selbsthilfsvereies”. Preßburg, Druck von Adolf Alkalay, 1898.
Fabricius, Miroslav–Holec, Roman–Pešek, Ján–Virsik, Oto 1995. 150 rokov slovenského druž­stevníctva. Víťazstvá a prehry. Bratislava, Družstevná únia Slovenskej republiky.
Fehér György 2010. Darányi Ignác, a korszerű agrárpolitika első hazai képviselője. In Varga Lajos (szerk.): Magyar agrárpolitikusok a XIX. és a XX. században. Budapest, Napvilág Kiadó, 1–17. p.
Fojtík, Juraj 1966. Poľnohospodársky a lesnícky spolok Trenčianskej župy. Agrikultúra, 5, 107–129. p.
Gergely Jenő 2007. A kereszténydemokrácia Magyarországon. Múltunk, 3. sz. 113–154. p.
Gergelyi, Otmar 1979. Dejiny hospodárskych spolkov na území Nitrianskej župy. Agrikultúra, 16, 135–164.
Gyimesi Sándor 1965. A parasztság és a szövetkezeti mozgalom. Tanulmány a parasztság Magyarországon a kapitalizmus korában, II. kötet. Budapest, Akadémiai Kiadó.
Győrfi Dénes 2007. A nagyenyedi Hangya szövetkezeti központ kialakulása, fejlődése, gazdasági, társadalmi jelentősége. In Somai József (szerk.): Szövetkezetek Európában és Erdélyben. Kolozsvár, Romániai Magyar Közgazdász Társaság, 141–184. p.
Holec, Roman 1993. Barón v službách roľníka (Gregor Friessenhof). Historické štúdie, 34, 77–106. p.
Holec, Roman 1999. Agrárne hnutie na Slovensku v kontexte česko-slovenských vzťahov do vzniku ČSR. Česko-slovenská historická ročenka, 59–75. p.
Holec, Roman 2004. Ako Martin Rozumný zbohatol a s ním celá dedina (Poľnohospodárska didakticko-osvetová literatúra na Slovensku v rokoch 1848–1914 a jej zdroje). In Zemědelské školství, výzkum a osveta jako předpoklad hospodářského a sociálního rozvoje venkova v 19. a 20. století. Studie Slováckeho muzea, 9. sz. 39–49. p.
Holec, Roman 2014. Štát s dvoma tvárami. (K hospodárskemu vývoju monarchie, Uhorska a Slovenska 1848–1867), Bratislava, Historický ústav Slovenskej akadémie vied.
Ieda, Osamu 1989. Központi és községi szövetkezetek a Hangya szövetkezeti mozgalomban az első világháborúig. In Á. Varga László (szerk.): Rendi társadalom – polgári társadalom 3. Társadalmi konfliktusok. /Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 16./, Salgótarján, 207–214. p.
Jahrbuch der kaiserlich-königlichen Geologischen Reichanstalt. XIV. Bd., Wien, Wilhelm Barumüller, 1864.
Janics Ferenc 1912. Emlékkönyv Vágkirályfa és Vidéke Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezete fennállásának X. évfordulójára 1902–1912. Galánta, Első Galántai Könyvnyomda és Papírraktár.
Jurkovič, Miloš 1968. Hospodárske spolky na území Slovenska do roku 1918 a snahy o založenie samostatných slovenských spolkov. Agrikultúra, 7, 81–107. p.
Kocsis Krisztina 1986. A gyógyszerészet megjelenése és fejlődése Sopron vármegyében a XVI. század végétől 1950-ig. /Gyógyszerész doktori értekezés/, Budapest.
Kun Béla–Marschalkó János–Rottenbiller Fülöp (szerk.) 1911. A fiatalkorúak támogatására hivatott jótékonycélú intézmények Magyarországon. Budapest, Wodianer F. és Fiai Könyvnyomda.
Magyar hitelszövetkezeti törvények és törvényerejű rendeletek. Kiadja az 1898. évi XXIII. t. c. alapján alakult Országos Központi Hitelszövetkezet. Budapest, 1932.
Martuliak, Pavol 2004. Poľnohospodárske školstvo a vedecký výskum na Slovensku do roku 1945. In Zemědelské školství, výzkum a osveta jako předpoklad hospodářského a sociálního rozvoje venkova v 19. a 20. století. Studie Slováckeho muzea, 9. sz. 11–20. p.
Méhely Kálmán 1917 Az ipari szövetkezetek szerepe az iparfejlesztésben. Előadta a Magyar Közgazdasági Társaság 1917. évi február hó 8-án tartott közgyűlésén. Budapest, Pesti Könyvnyomda Részvény-Társaság.
Mérei Gyula–Pölöskei Ferenc (szerk.) 1970. Magyarországi pártprogramok 1867–1919. I. rész. Budapest, ELTE Eötvös Kiadó.
Mészáros Andor 2007. A cseh elem a magyar polgárosodásban. A cseh nemzeti mozgalom expanziója. /Doktori disszertáció/ Budapest, Eötvös Lóránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar.
Mihók Sándor (szerk.) 1885. Magyar Compass. Pénzügyi Évkönyv. 9. évf., Budapest.
Nagy Sándor (szerk.) 1896. Magyar Compass. Pénzügyi Évkönyv 1896/7. II. rész, 24. évf., Budapest.
Nagy Sándor (szerk.) 1898. Magyar Compass. Pénzügyi Évkönyv 1898/9. I. rész, 26. évf., Budapest.
Nagy Sándor (szerk.) 1901. Magyar Compass. Pénzügyi Évkönyv 1900/1. I. rész, 28. évf., Budapest.
Nagy Sándor (szerk.) 1905. Mihók-féle Magyar Compass. 1905/6. 33. évf., Budapest.
Nagy Sándor (szerk.) 1908. Mihók-féle Magyar Compass. 1907/8. II. rész, 35. évf., Budapest.
Nagy Sándor (szerk.) 1914–1915. Mihók-féle Magyar Compass. 1914/15. 41. évf., Budapest.
Nagy-megyer és vidéke községi hitelszövetkezet alapszabályai. Komárom, Spitzer Sándor [1900].
Ránki György 1974. Gazdasági integráció az Osztrák–Magyar Monarchiában. In: Berend T. Iván–Ránki György: Gazdaság és társadalom. Tanulmányok hazánk és Kelet-Európa XIX–XX. századi történetéből. Budapest, Magvető Könyvkiadó, 100–113. p.
Schandl Károly (szerk.) 1938. A magyar szövetkezés negyven éve. Az Országos Központi Hitelszövetkezet munkája és eredményei. Budapest, Pátria Ny.
Schwingenschlögl Rezső 1890. Az Osztrák–Magyar Első Általános Tisztviselő-egylet alapításának története, fejlődése és működése fennállásának 25 évében (1865–1890). Budapest, Buschmann F. könyvnyomdája.
Seidl Ambrus 1904. Visszapillantás az 1898: XIII. t. czikk alapján alakult Országos Központi Hitelszö­vetkezet első öt évi működésére (1899–1903). Budapest, Lipinszky és Társa nyomása.
Stanovy Naďlackej vzájomnej pomocnice. Turč. Sv. Martin, Kníhtlačiarsko-účastinársky spolok v Turč. Sv. Martine, 1873.
Szántó, Melicher 1910. Družstvá v službe zdravotníctva dediny : na kongrese úverkových druž­stviev držanom 6. apríla r. 1910 predniesol Dr. Melicher Szántó. Budapest, Pátria.
Sziklay János–Borovszky Samu (szerk.) 1906. Abaúj-Torna vármegye és Kassa. Budapest, Apollo Irodalmi és Nyomdai Részvénytársaság.
Vári András 2008. A magyarországi hitelszövetkezeti mozgalom megalapítása 1886–1894. Századok, 142. évf., 3. sz. 639–641. p.
Vári András 2009. Urak és gazdászok. Arisztokrácia, agrárértelmiség és agrárius mozgalom Magyarországon 1821–1898. Budapest, Argumentum Kiadó.
Vörös László 2010. Analytická historiografia versus národné dejiny. „Národ“ ako sociálna reprezentácia. Pisa, Plus.
Zsilák Mária 2015. A szlovák társadalom XIX. századi russzofil irányultságának tényezői. In Szlávok és magyarok. Köszöntő könyv Zoltán András 65. születésnapjára. Budapest, ELTE BTK Szláv és Balti Filológiai Intézet, 255–261. p.