A hivatalos Magyarország és a Sarló. Jelentések a mozgalom vezető személyiségeiről

Az 1918–1920.évi államjogi változások után Csehszlovákiába került magyarság új értelmiségi generációjának legjelentősebb baloldali mozgalma kétségkívül a Sarló volt. A két világháború közötti kisebbségi társadalom emblematikus tanáregyéniségének számító Krammer Jenő 1935-ben írott tanulmányában az elsők közt hívta fel a figyelmet arra, hogy az 1925-ben létrejött, Sarlót megalapozó prágai Szent György Kör túlmutatott a hagyományos ifjúsági egyesületeken, mert kezdettől fogva a kisebbségi helyzet alapkérdéseire kereste a választ, s ezzel hosszú időre kínált a népszolgálatként felfogható szerepvállalási, azonosulási mintákat a szlovákiai magyar kulturális elitek számára: „A Szent György Kör ifjúsági mozgalmában többet kell látnunk, mint szervezkedést kultúrfeladatok elvégzésére. Általa és különösen későbbi fejlődési fázisával, a regősmozgalommal életfolyamat indul meg, az itteni magyar értelmiség demokratizálódása. Ezen ne politikai jelszavak és célkitűzések hódítását értsük, mely végre is csak felületi jelenség lenne, hanem az eddigi kultúrhordozó rétegnek, a középosztálynak lassú átitatódását népközelségből, paraszti sorból vagy legalább is környezetből, az értelmiség körébe növekedett fiatal erőkkel.” (Krammer 1935, 29. p.) A spontán kialakult öregcserkész-mozgalom tehát a szlovenszkói magyarok nemzetiségi és társadalmi problémáira igyekezett új megoldásokat nyújtani. Ez pedig összefüggött a „demokratikus” nemzetállam kisebbségpolitikájának kétarcúságával, valamint a kisebbségi keretek között felnőtt első generáció nemzeti identitásának és állampolgári lojalitásának dilemmáival.
Mindezt aláhúzza, hogy a prágai, brünni és pozsonyi „csehszlovák” egyetemek mellett létrejött öregcserkészkört olyan jórészt falusi vagy kisvárosi környezetből érkezett fiatalok alakították, akik munkás-paraszti gyökerekkel rendelkeztek, vagy az államváltás következtében deklasszálódott középosztálybeli családból származtak. A fiatalság ebben az időszakban a csehszlovákiai magyar cserkészek összefogása mellett a kisebbségi magyar népi rétegek (a parasztok és a munkások) szociális problémáinak feltárására törekedett, regös- és falujárásokat szervezett.
Az öregcserkészek által kezdeményezett 1928. augusztusi gombaszögi táborozásán laza mozgalomként jött létre a Sarló, amelyet megalakulásakor a hasonlóan gondolkodó fiatal egyetemisták szülőföldjükért, a felvidéki magyarságért tenni akaró csoportjai alkottak. A szerveződésen belül klasszikus értelemben vett egyesületi élet nem folyt. Utólag is igazat adhatunk Krammer Jenőnek, aki szerint a sarlósok „elitcsoportként nem alkottak nagyszámú társaságot, s aktív tevékenységük néhány fiatal értelmiségi felkészültségét és lelkesedését dicsérte”. A Sarló sohasem vált tömegmozgalommá, a mozgalomban meghatározó személyek köre hozzávetőleg 15 fős csoportot jelentett.
A gombaszögi indulást követően a magyarországi népi mozgalomhoz kötődő irányvonaltól egyre inkább a baloldali szocialista ideológia irányába tájékozódtak. Ebben a soktényezős folyamatban meghatározó, ugyanakkor mégis ambivalens szerepe volt a Sarló főszervezőjének és ideológiai vezetőjének, Balogh Edgárnak. 1931-től egy részük ugyanis Baloghgal együtt a marxista-kommunista eszmék felé fordult, ami nagyban hozzájárult a Sarló 1932 és 1934 közötti szétforgácsolódásához.
A Trianon előtti Magyarországon született, de már jórészt Csehszlovákiában szocializálódott sarlós csoportról számos elemzés, szaktanulmány és adatközlés látott napvilágot. Ezek nagy részét azonban maguk a sarlósok írták főként a pártállami időszakban. Mindenesetre a rendszerváltozásig a mozgalomról többségében idealizált értékelések, politikailag elfogult munkák jelentek meg. Cornelius Deborah angol nyelvű doktori értekezésében ideológiailag elfogulatlan értékelést adott, de csak csekély mértékben támaszkodott azokra a levéltári forrásokra, amelyek révén árnyaltabb képet kaphatunk a mozgalom ideológiai változásainak soktényezős folyamatáról. Ezt a hiányt kívánjuk ebben a tanulmányban pótolni azzal, hogy újonnan előkerült magyarországi diplomáciai és rendőrségi források alapján bemutatjuk a korabeli hivatalos Magyarország megítélését a Sarlóról. Természetesen hangsúlyozni kell, hogy különösen a gyakran elfogult – befeketítő szándéktól sem mentes helyi forrásokra támaszkodó – jelentéseket erős kritikával szükséges kezelni, hiszen céljuk sok esetben nem a szereplők reális értékelése, hanem éppen ellenkezőleg, a közéletben való diszkreditálása, a magyarországi kapcsolatok, utazások megnehezítése vagy éppen lehetetlenné tétele volt. Mint ahogyan hasonló óvatossággal és fenntartásokkal kell kezelni azokat a csehszlovák rendőrségi és közigazgatási jelentéseket is, amelyek a szlovákiai és kárpát­aljai magyar ifjúsági mozgalmak megfigyelése alapján készültek. Forráselemző tanulmányunkkal ezért a sarlósok rövid ideig tartó baloldali kommunista orientációjának a reális megítéléséhez szeretnénk fontos magyarországi provenienciájú adalékokkal szolgálni. Mégpedig abban a reményben, hogy a 20. századi kisebbségtörténeti összképben rendkívül fontos és pozitív szerepet játszott nemzedék emlékezetét nem a szélsőséges megközelítések – a kritikátlan rajongás vagy a parttalan gyűlölködés gesztusai és hangjai – fogják meghatározni.
A baloldali mozgalom ugyanis nemcsak a csehszlovákiai magyarság körében, de határon túli – magyarországi és erdélyi – ifjúsági mozgalmakra is hatással volt. A hasonló – népi és szociális szellemiségű és ideológiájú – magyarországi fiatalokkal, elsősorban a Bartha Miklós Társasággal és a Bethlen Gábor Körrel különösen jó viszonyt ápolt. A Horthy-korszak keresztény-nemzeti magyarországi politikai elitjei viszont kezdettől fogva gyanakodva figyelték az egyre inkább baloldali, végül kommunista irányba tájékozódó csehszlovákiai magyar egyetemista körök tevékenységét. Ezt igazolják azok az 1929 és 1939 között született konzuli és követségi, valamint rendőrségi jelentések, amelyek mostani elemzésem fő forrásanyagát képezik. A prágai követség és a pozsonyi konzulátus, illetve a magyarországi rendőrség jelentései azonban általában véve elfogultak és híven tükrözték a hivatalos konzervatív politika álláspontját a baloldali irányú kisebbségi mozgalomról.

A népi mozgalom és a „faji triász” hatása és magyarországi kritikája (1925–1928)

Az 1925-ben megalakult Szent György Kör időszakában az öregcserkész-fiatalok elsősorban a magyarországi népi mozgalom felé tájékozódtak. 1927-től kezdődően viszont egyre határozottabban megjelentek körükben a baloldali-szocialista ideológiára mutató tendenciák. Ezzel párhuzamosan már ebben a kezdeti stádiumában sor került olyan konfliktusokra, amelyek a hivatalos Magyarországgal való viszony elmérgesedésére utaltak. Ezek a nézetkülönbségek elsősorban a fiatalok ideológiai tájékozódása kapcsán jelentek meg. Az egyik első ilyen ideológiai (irodalmi) hátterű támadás Magyarország irányából, Berzeviczy Albert részéről érte az egyetemista csoportot. Az 1927-es konfliktus során a Magyar Tudományos Akadémia elnöke „becsehelteknek” nevezte a fiatalokat, hiszen véleménye szerint azok az Ady kultusszal a csehek érdekeit szolgálják. A Szent György Kör öregcserkészei számára ebben az időszakban irodalmi példaképnek számító Ady Endre mellett a magyarországi népi mozgalom két meghatározó alakja, Móricz Zsigmond és Szabó Dezső jelentette a magyarországi mintát. Ez az úgynevezett „faji triász” az Erdélyi Fiatalokhoz hasonlóan a csehszlovákiai magyar fiatal értelmiség egy része számára is meghatározó jelentőségűnek számított.
Balogh Edgár Szalatnai Rezsővel 1927 februárjában folytatott levelezésében először utalt a hivatalos magyarországi körök konzervatív álláspontjára, amely kritikusan értékelte a csehszlovákiai magyar egyetemi értelmiség szociális alapokon álló világnézetét. Baloghnak komoly dilemmát okozott az Ady Endre és Móricz Zsigmond ellen indított támadás. Erre hivatkozva utasította el a Szalatnai Rezsővel tervezett közös budapesti útját, kiemelve a „konzervatív” Magyarország irányában érzett fenntartásait és meghasonlását: „Tehát Pestre, sajnos, most együtt nem mehetünk. Mert Pesten olyan államba botolnék bele, melyet minden új belátáson és józanságon keresztül mégis csak betegen, bolondosan, bűnösen szeretek. S ez a konfliktus sok az én gyengeségemnek. Most nem is tudnék oda menni. Ahol Móricz Zsigmondot árulónak nevezik. És Berzeviczyék Adyt akarják leócsárolni.”
Ezek a sorok azt is igazolják, hogy a fiatalok népi ideológiája szoros összefüggésben állt kisebbségi helyzetükből fakadó állampolgári dilemmáikkal és Magyarországhoz fűződő egyre ambivalensebb viszonyukkal. Magyarországtól való „eszmei” távolodásuk különösen megterhelő volt kisebbségi magyarokként, hiszen helyzetükből fakadóan Csehszlovákiával is komoly ellentétbe kerültek: „Itt legalább a végsőkig teljes harmonikus lelkemmel gyűlölhetek, mert akiket gyűlölnöm kell gondolkozásomból kifolyólag, azokat az esztelen érzelmességem is vakon gyűlöli. Mert ütnek, az apámat öreggé, reszketőssé, idegessé nyomják s társaimat is, engem is éheztetnek. S a nemzetemet nyomják.” Balogh Edgár leveléből az is kiderült, hogy míg Csehszlovákia fölött érzelmektől mentesen és saját meghasonlása nélkül mondott ítéletet, amire a legfőbb okot családja és saját szociális helyzete szolgáltatta, addig Magyarországhoz erős érzelmi, kulturális szálak fűzték, ugyanakkor racionális szempontból már nem tudott azonosulni az „anyaországi” konzervatív kurzussal. Ezért Magyarország irányában erősebbek voltak politikai-ideológiai dilemmái.
Azt is hozzá kell azonban tenni, hogy a fiatalok baloldali irányváltásáig a magyarországi külképviseletek és kormányzati körök sem tekintették teljes egészében elítélendő és „ellenséges” mozgalomnak az öregcserkész-mozgalmat, bár már ekkor előfordult, hogy panaszt váltott ki a Szent György Kör tevékenysége. Az 1928-as évben például maga Szekfű Gyula is pozitívan értékelte a fiatalok Vetés c. röpiratát.

„A balra át” időszaka és a kritikus vélemények felerősödése (1928–1931)

A Sarló mozgalom 1928. augusztusi gombaszögi megalakulását követően fokozatosan eltávolodott a népi vonaltól és baloldali-szocialista irányba tájékozódott. Ez pedig okot adott a konzervatív irányvonalú Magyarországnak egyre kritikusabb vélemény megformálására a Sarló mozgalomról. Az anyaország elutasító álláspontja 1929-ben már egyre határozottabban megnyilvánult politikai körökben is. Mindezt legkorábban a pozsonyi konzul 1929. évi decemberi jelentése bizonyítja, amely kifogásolta a mozgalom „irredenta”-ellenességét és baloldali nézeteit. Bartók László pozsonyi magyar konzul már ekkor éles hangvételű véleményt fogalmazott meg a mozgalom baloldali vezetéséről – elsősorban Keszler Balogh Edgárról. Az elítélő hangvételű jelentés szélsőséges álláspontot képviselt és rendkívül negatív hangnemben írt a sarlósokról: „Rendkívül fanatikusak, gyűlölnek mindenkit, aki nem ismeri el őket. […] Általában jellemző reájuk a magyar viszonyokkal való buzgó foglalkozásuk. De míg a legtöbb magyar az elszakított területeken a mai Magyarországtól a jobb jövőt várja, ők Magyarországhoz visszakerülni nem akarnak.”A konzuli jelentés a legnagyobb problémát tehát abban látta, hogy a fiatalok úgymond nem kívánták vissza a Trianon előtti viszonyokat. Ugyanakkor azzal is megvádolta a sarlósokat, hogy Baloghék teljes egészében elítélték a korabeli magyarországi politikai rendszert: „Az irredenta a legnagyobb bűn a szemükben. Állandóan a legdurvább kitételekkel támadják a mai magyarországi rendszert és a baloldali pártok uralomra jutásától várják ott a helyzet javulását. Közép-európai gazdasági közösségről álmodoznak, amely előbb-utóbb amúgy is megszüntetné a határokat, de jelenleg – szerintük – csak örülhetünk, hogy nem élünk Magyarországon.” Ahogy arra az idézet is utalt, a fiatalok vezetőségének nagy része ebben az időszakban valóban a baloldali ideológia felé orientálódott és a revíziós célok helyett egyfajta közép-európai államközösség (dunai-konföderáció) létrehozásáról gondolkodott, ami szerintük a kisebbségi problémák és a nemzetállami nacionalista problémák számára új megoldást nyújthatott volna.

Miközben erre az időszakra vonatkozóan a pozsonyi magyar konzul számára a fő gondot a fiatalok baloldali orientációja jelentette. A Sarló ideológiájával kapcsolatos kettősségekre ezért hívta fel a külügyminiszter figyelmét 1929 végén. Bartók konzul számára elfogadhatatlannak bizonyult, hogy a mozgalom egyértelműen baloldali szemléletet képviselt. Jelentéseiben a fokozatosan marxista meggyőződésűvé vált Balogh Edgár személyét emelte ki, akinek tehetsége által sikerül összetartani a különböző baloldali vonulatokat a mozgalomban.
A Sarló és a magyarországi kormány közötti kapcsolatok végleges megromlása az 1930. március 15-ei „koszorú-affér” után következett be. Két sarlós – Terebessy János és Varga Imre – a nemzeti ünnep alkalmából a dunai – magyar, szlovák, cseh, román, horvát, szerb – népek színeivel és vörös szalaggal díszített koszorút akart elhelyezni a pesti Petőfi-szobron, de a magyarországi rendőrség ezt megakadályozta. Ezután a sarlósok Brogyányi Kálmánt küldték a két megbízott után, akinek azt javasolták, hogy végül Táncsics Mihály sírjára tegye le a koszorút. Brogyányit Farkas István szociáldemokrata országgyűlési képviselő is kikísérte a Kerepesi temetőbe, és a Táncsics-sír talapzatára helyezték a koszorút.
A koszorú-ügy következtében a fiatalokat – több sarlós írás szerint – kitiltották Magyarországról, ami azonban részigazság, melynek körülményeire a továbbiakban fogunk rávilágítani. Mindenesetre a koszorú-affért magyarországi diáktüntetések, valamint a sarlósoknak a magyarországi szervezetekkel beálló rövid „elhidegülése” követte. A diáktüntetést a jobboldali diákmozgalmak szervezték. A sarlósok személyes életében is változásokat okozott a botrányosnak minősített koszorúzási kísérlet. Például nagy valószínűséggel ennek az afférnak a következménye volt az is, hogy Vass Lászlót, a Sarló egyik vezető személyiségét és „magyarországi követét” kitiltották az Eötvös Kollégiumból. Vass a következőket írta Balogh Edgárnak 1930. július 4-ei levelében: „Még Pestről kellett volna megírnom: az Eötvös Collegium Igaz­ga­tósága felsőbb utasításra hallgatva szeptember 1-től kizár tagjai közül (Konferencia határozat). Megokolás: egy olyan mozgalomban exponáltam magam, amelyet az állami hatóságok is hazaárulónak bélyegeztek. A határozatot hivatalosan nem adták át nekem. De a következőket tudtam meg egyik prof.-tól: a határozatot nem fogják nekem kézbesíteni, mert attól tartanak, hogy én azt felhasználva, a Sarló útján »kultúrbotrányt« csinálnék.”

A „marxista” Sarló mint nemzeti ellenség

1931-ben a hivatalos Magyarország számára egyértelművé vált a sarlós vezetők egy részének kommunista tájékozódása. Ezzel párhuzamosan a fiatalok anyaországi megfigyelése nagyobb hangsúlyt kapott. Balogh Edgár kiemelte visszaemlékezésében, hogy 1931 „az az idő, amikor már Gömbös Gyula magyar miniszterelnök a prágai magyar követség útján […] rendszeresen tájékoztatta magát a csehszlovákiai Sarló működéséről”. Ezt igazolja a követségi tanácsos 1931. áprilisi jelentése, amely szerint a sarlós vezetők Magyarországra való beutazásának ellenőrzése elsősorban az anyaországi diákság radikalizálódásának megfékezése érdekében vált fontossá: „Miután valószínű, hogy a »Sarló« egyesületnek a magyarországi radikálizmusra hajló diákság körében exponensei vannak, célszerű volna a »Sarló« vezető tagjait magyarországi utazásuk alkalmával erős megfigyelés alá helyezni. A »Sarló« legjelentősebb tagjai Keszler-Balogh Edgár, Terebessy János, Limbacher Rezső, Jócsik Lajos, Dobossy Imre, Horváth Ferenc, Brogyányi Kálmán egyetemi hallgatók.” A jelentésből az is kiderült, hogy a megfigyeltek személyét elsősorban azok a sarlósok adták, akik 1931-ben a kommunizmus irányába orientálódtak. Közéjük tartozott Porzsolt László is, akit szintén kommunista agitátorként tartottak számon a beszámolók. Egy későbbi jelentés alapján a megfigyelt sarlósok névsora ugyanakkor Ferencz Lászlóval egészült ki. Az említett személyek nemcsak ideológiailag, politikailag is elköteleződtek a marxizmus irányában és 1931 után mindnyájan a Csehszlovák Kommunista Párt tagjaivá váltak.
A fenti – marxista irányba tájékozódó – sarlósokat a magyarországi külképviseleti szervek ebben az időszakban a legaktívabb tagoknak tekintették. A jelentések a fiatalok személyes tulajdonságai mellett információt adtak azok családi körülményeiről, foglalkozásáról, és kommunista irányú tevékenységüket is jellemezték. Balogh Edgár mellett a „legveszedelmesebb” sarlósnak Jócsik Lajost tekintették, akiről megjegyezték, „Brünnben egy gyűjtés alkalmával kijelentette, hogy addig nem ad, amíg minden templomból nem lesz istálló”. A fenti személyeken kívül a sarlós megfigyeltek között szerepelt még Dobossy László, akinek Magyarországra való beutazási kérelmét 1932-ben elutasították.
A sarlósok ellenőrzését nemcsak a fentiekben jelzett – párizsi kommunistákkal létesített – kapcsolataik húzták alá, de azok az információk is, miszerint összeköttetésben álltak Moszkvával, hiszen „a »Sarló« című progresszív diákegyesület helyiségének címére már hónapok óta járnak a Szovjetoroszországban magyar nyelven megjelenő organumok, így többek között a Moszkvában megjelenő »Sarló és Kalapács« című lap […]”.
A sarlósok moszkvai kapcsolatait az 1931. július 15-i pozsonyi konzuli jelentés is hangsúlyozta. Bartók László konzul ugyancsak felhívta a külügyminiszter figyelmét a baloldali fiatalság nemzetközi tevékenységére. Véleménye szerint a sarlósok erdélyi, berlini, bécsi és moszkvai utazásainak érdemes lenne nagyobb figyelmet szentelni. A konzul ugyanazon jelentésében arról informálta a külügyminisztert, hogy Érsekújvárott kialakulóban van a kommunista irányvonalú Szovjetunió barátainak a társasága, amelynek szervezői bázisát érsekújvári származású sarlós vezetők adják: „Eddig még nem ellenőrizhetett információm szerint Érsekújvárott állítólag alakulóban van a Szovjetunió barátainak a társasága, amelynek szervezői Dobossy Imre és László, Jócsik Lajos és Balázs András volnának.”

A Szovjetunió Barátainak Köre

A sarlósokkal kapcsolatos jelentések egy része 1931 második felétől a Szovjetunió Barátok Köre nevű mozgalomban kifejtett tevékenységüket forszírozta. Az új szélsőbaloldali ifjúsági szerveződés megalakulásának hírét 1931. július 17-én megerősítette Bartók László konzul. A leírás alapján az 1931. július 15-ei alakuló gyűlésen kb. 200 személy volt jelen. Az értelmiségiek közül kiemelte a sarlós nemzedék kommunista irányultságú tagjait: Horváth Ferencet, Jócsik Lajost, Dobossy Imrét, Balogh Edgárt, Terebessy Jánost és Berecz Kálmánt. A jelentés egyúttal rámutatott a szervezet elzárkózására a politikától, melyet azonban formálisnak értékelt. Kifejtette, hogy Horváth Ferenc az egyesület alapszabályát ismertette „hangsúlyozva annak teljes politikai mentességét, mert az egyesület célja csupán a szovjetoroszországi események és fejlődés tudományos alapon való ismertetése. Mindamellett azonban ez a kijelentése nem zárta ki azt, hogy a másik mondatában már propaganda hangokat eresszen széjjel”.
A mozgalom Sarlóval való összefonódására utalt az is, hogy az egyesület elnöke Horváth Ferenc lett, aki ez időben a Sarló elnöki tisztségét is ellátta, titkárrá pedig Jócsik Lajost választották. Ezenkívül a tiszti karba beválasztották Dobossy Imrét és Berecz Kálmánt is. Az alakuló közgyűlésen Balogh Edgár szintén jelen volt, aki ekkor már a Sarlóban sem vállalt vezető funkciót rendezetlen és bizonytalan csehszlovák állampolgársága miatt. Az új egyesületről a jelentés éles kritikát fogalmazott meg. Kiemelte az egyesület zsidósággal való kapcsolatait és rámutatott, hogy Csehszlovákiában „ennek az egyesületnek […] megvan a működési terrénuma, amennyiben van egy-két értelmes kommunista ifjúmunkás és egy-két tucat mindent tudnivágyó és az undokságokban kéjelegni akaró tacskó zsidó fiú, aki oly buta és unintelligens, hogy minden új alakulatban részt vesz, hogy ezen tulajdonságát eltakarni képes legyen”. Később kiemelte Horváth Ferenc és az új szervezetben szerepet vállalt többi sarlós kommunista elkötelezettségét, megingathatatlannak és szilárdnak mondott meggyőződését: „Azt megállapíthatom, hogy az új generáció, Horváth és társai már mind meggyőződéses kommunista és alig-alig fog sikerülni ezeket már ebben az elvükben megingatni és nehéz megakadályozni, hogy az ifjúság közül ne vonjanak mind magukhoz egy-kettőt.”
A pozsonyi magyar királyi konzul érsekújvári bizalmi emberének 1931. augusztus 5-ei jelentése már arról adott számot, hogy a Szovjetunió Barátainak Köre heti rendszerességgel tart üléseket Érsekújvárott. Az állandó résztvevők között jelen volt a fentiekben már említett Horváth Ferenc, a két Dobossy fivér, valamint Jócsik Lajos. Ezenkívül a jelentés szerint kb. 30-40 kommunista munkás, egyetemi hallgatók és érettségizett lányok – pl. a sarlós Szporny Anikó – vett részt a szervezet ülésein. A fiatalok az újvári híradás szerint „a gyűléseken előadásokat tartanak, szavalnak, a kommunista helyzetről vitatkoznak”.
A jelentés emellett megemlítette egy hasonló pozsonyi szovjetbarát társaság megalakulásának a tervét is. Annak szervező munkáját Balogh Edgár és Terebessy János végezte. A pozsonyi csoportról a következőket jegyezte meg: „A megalakulandó társaság tagjai mindennap este összejövetelt tartanak a Stefánia-kávéházban. A tagok legnagyobb része 17-22 közötti fiatalemberek és leányokból áll. Neveiket igyekezni fogok megállapítani.” Ugyanakkor Hoffmann prágai követségi titkár 1931. szeptemberi jelentésében nem tulajdonított nagy jelentőséget a Sarlónak. Megjegyezte, hogy a magyar ifjúság gondolkodása általában véve nemzeti. A sarlósok mozgalmát pedig átmeneti „kilengésnek” tekintette, amelyet a német nemzeti szocializmussal kapcsolt össze: „Az ifjúsági mozgalmak egyes kilengései nem vehetők túlságosan komolyan, tény, hogy pl. a Sarló Ifjúsági Egyesület egyes tagjainak gondolkodása bolsevistának vagy kommunistának nevezhető. Általánosítani azonban nem lehet és benyomásom az, hogy ezek a szélsőségesek inkább a német nemzeti szocialista/Horog kereszt/ felfogáshoz állanak közel, semmint az orosz bolsevizmushoz. Ezt talán ők maguk sem tudják.” A jelentés a Sarló és a nemzetiszocialista irányvonal közötti párhuzamokat ugyanakkor semmilyen konkrét bizonyítékkal nem támasztotta alá. A sarlósok korabeli írásaikban pedig egyértelműen elhatárolódtak a nemzetiszocialista jellegű szélsőséges ideológiától.

A sarlósok értékelése a mozgalom felbomlásának időszakában

Az 1932 és 1934 közötti időszak már egyértelműen a Sarló felbomlásának jegyében telt el. Miközben a csoport tagjainak egy része ebben az időszakban nyíltan a kommunista ideológia irányába fordult, mások nem kívántak azonosulni sem a marxizmussal, sem a kommunizmussal. Ugyanakkor a szélsőbal irányába tájékozódó fiatalok sem voltak egységesek: néhányan a trockizmus iránt érdeklődtek, míg mások az 1929-es „bolsevik fordulat” után – a Klement Gottwald által fémjelzett dogmatikus pártvezetéssel szembeni ellenérzések hatására – távolodtak el a marxizmustól. Sokan közülük praktikus okok miatt váltak ki a Sarlóból. Mindez azzal is összefüggött, hogy a sarlósok egyre erősebb megfigyelésnek voltak kitéve a magyarországi külügyi képviselet és a csehszlovák rendőrségi hatóságok részéről, amit az általunk feltárt magyarországi anyagok is alátámasztanak.
1932. július 30-án a pozsonyi magyar királyi konzulátus kiemelte a csehszlovák állam törekvéseit a kommunista megmozdulások ellen. Ez minden bizonnyal összefüggött a gazdasági válsággal, mely 1931–32-ben erősen éreztette hatását a Köztársaságban. Külön hangsúlyozta a csehszlovák hatóságok Sarlóval szemben tanúsított magatartásának változásait: „A hatóságok, amelyek védőszárnyai alatt a »Sarló« elnemzetietlenítő munkáját a magyar ifjúság körében megkezdte, most látszólag már észbe kaptak és rájöttek, hogy az egyesület tulajdonképpen milyen romboló munkát végez.” Ezzel kapcsolatban külön kitért Balogh Edgár küszöbönálló kiutasítására Csehszlovákiából, amelyre rövidesen valóban sor került. Balogh esetleges magyarországi letelepedése és úti okmány kérelme kapcsán pedig egyértelműen elutasító álláspontra helyezkedett: „Ez esetre mindenesetre célszerű volna nevezett esetleges magyarországi letelepedését megakadályozni. Amennyiben a konzulátushoz fordulna, úgy akár útlevél, akár vízum iránti kérelmét meg fogom tagadni. Egyben tisztelettel értesítem Nagyméltóságodat, hogy egyidejűleg utasítom a bécsi m. kir. követséget fentnevezett úti okmány vagy láttamozás iránti kérelmének elutasítására.” Balogh Edgár áttelepülésének lehetőségét felerősítette a fentiekben már említett bizonytalan állampolgársága, ami folyamatos zaklatásokhoz vezetett a csehszlovák rendőrség részéről.
A csehszlovák hatóságok sarlósokkal szemben tanúsított magatartásának megváltozását igazolják a követségi tanácsos által írt 1932. szeptemberi beszámolók a Sarló 1932. évi tevékenységéről. Ezek szerint a mozgalom korábban a csehszlovák rendőri szervek passzivitásának köszönhetően „veszedelmes és mind messzebb elágazó tevékenységet fejthetett ki”. A követségi jelentések kiemelték a megváltozott, szigorúbb csehszlovák hozzáállást a sarlósok kommunista irányultságával szemben: „Legújabban prágai utasításra a cseh hatóságok erélyesebben kezdenek a »Sarló« ellen fellépni, főleg mert a katonai szolgálatra bevonult magyar fiatalok részén észrevehető volt a kommunista propaganda hatása, s összeköttetéseiket továbbra is fenntartották.” Szintén a csehszlovák hatóságok hozzáállásának változását igazolja a pozsonyi rendőrség házkutatása a Sarló és a kommunista párt helységeiben, valamint a Szovjetunió Barátainak Körének feloszlatása.
A mozgalom tagjainak magyarországi megfigyelése szintén folytatódott 1932 után, ami gyakran Magyarországra való beutazásuk tiltásával járt együtt. 1933-ban például Porzsolt Imrét és testvérét, Porzsolt Lászlót folyamatosan ellenőrizték. 1934-ben pedig Dobossy Imre magyarországi – elmondása szerint ártatlan szórakozásra és kirándulásra irányuló – útjával kapcsolatosan merültek fel nehézségek. Dobossy a Magyar Királyi Konzulátushoz 1934 júniusában küldött kérelmében kifogásolta a személye ellen irányuló beutazási tilalmat és felháborodva kérte ki magának a konzulátus vádjait: „A legnagyobb megdöbbenéssel fogadtam a pozsonyi m. kir. konzulátus azon közlését, hogy számomra vízumot nem adhat ki.” Ez után hangoztatta, hogy a diákmozgalmakkal és politikai mozgalmakkal nem áll kapcsolatban: „Sejtelmem sincs róla, mi lehet ezen intézkedés oka: hiszen évek óta nemcsak, hogy a diákmozgalmakban semmiféle részt nem veszek, de semmiféle politikai mozgalommal nem állok sem direkt, sem indirekt összeköttetésben.” Dobossy hangsúlyozta, hogy nemzeti érzései szempontjából igaz magyarnak vallja magát: „Rendkívül elszomorít […], hogy akkor, amikor magyar szempontból fölöttébb kétes elemek vígan utazhatnak Magyarországba, én, akinek igaz magyarságában senki, aki ismer, nem kételkedik: nem mehetek oda.” Majd arról fejtette ki véleményét, hogy a Magyarországba való eltiltás éppen a határon túli magyarság és az anyaországi magyarok közötti konfliktusokat erősíti. Dobossy Imre beutazási problémáival kapcsolatban ugyanakkor meg kell jegyezni, hogy abban minden bizonnyal közrejátszott a Szovjetunió Baráti Körében aktív szerepet vállaló Szporny Anikóval kötött házassága, amelyre ebben az időben került sor.
Az 1934-es követségi jelentések ugyanakkor már nem minden esetben minősítették egyértelmű marxista tevékenységnek a sarlósok működését, jelezve, hogy a csoport ideológiájában komoly változások mentek végbe. Ezt igazolja Dobossy Imre személyének leírása, akiről a követségi tanácsos megjegyezte, hogy „újabban teljesen visszavonult minden politikai tevékenységtől. Jelenleg 26-27 éves. Van egy öccse: Dobosi (sic) László, aki a csehszlovák kommunista párttal szakítva, jelenleg cseh aktivista vizeken evez és a pozsonyi »Magyar Újság« szerkesztésében – valószínűleg álnév alatt részt vesz”. A fent említett többi személlyel kapcsolatban pedig hangsúlyozta, hogy azokat a követség nyilvántartja és róluk lehetőség adtán jelenteni fog. A jelentések ugyanakkor nagyon gyakran rávilágítottak a fiatalok életében bekövetkezett változások motivációira is, amelyet az elhelyezkedésükkel kapcsolatos gondokban jelöltek meg. Jócsik Lajosról például megjegyezték, hogy ügyvédjelöltként próbált elhelyezkedni Érsekújvárott, „mivel azonban fizetéshez ily módon nem juthatott, lévén Érsekújváron az ügyvédjelöltekben fölösleg, csak formailag nyert felvételt, megélhetését a Pozsonyban megjelenő »Magyar Újság«-nál találta meg részben, ahol cikkeit elhelyezi. A pozsonyi Magyar Újság Dzurányi László szerkesztésében jelenik meg. Beneš és Hodža lapja és közvetve a Légió bank finanszírozza. Irányzata nyíltan revízió ellenes és antihungarista”. Dobossy Imrével ellentétben az aktivista újság szerkesztésében részt vállaló Jócsik Lajost 1934-ben politikai szempontból még mindig megbízhatatlannak ítélték. Ezt pedig fokozta a Szovjetunió Barátai Körhöz kötődő baloldali működése. A jelentés rámutatott Jócsik szervezőtevékenységére, aki az egyesület további kiépítését szorgalmazta: „Jócsik Lajos dr. a Szovjetunió barátai egyesülésének tagjai sorából ki nem lépett, hanem ellenkezőleg, Mangler Jenő elektrotechnikai mérnökkel az egyesület fejlesztését és kiépítését határozták el. – Ezen cél elérése érdekében Mangler Jenő öccsét, Mangler Gyulát, ki vegyészmérnök Kassán a »Petrix« villanyelem gyárban, felkereste dr. Jócsik Lajossal, a kassai egyesület megalakítására vonatkozó dolgok megbeszélése végett. Ezen tárgyalásuk eredménye még ismeretlen.”
Rendőri megfigyelések a Sarló megszűnése után

A fentiek is aláhúzzák, hogy a további magyarországi megfigyelések egyik fő szempontja lehetett a baloldali fiatalság és Szovjetbarátok Szövetségének további működése. A komáromi magyar királyi rendőrkapitányság 1935. március 21-ei beszámolója szerint ugyanis Kassán új csoportja alakult a Szovjetbarátok Szövetségének: „Tisztelettel jelentem, hogy bizalmas úton értesülést szereztem arról, hogy a szovjetbarátok szövetségének Kassán is alakult csoportja. Az alakuló gyűlésüket folyó évi február hó 10-én tartották a »Rohlena« kávéházban”. A jelentés ugyanakkor arra is utalt, hogy az érsekújvári csoportot sem számolták fel véglegesen a hatóságok.
1934 után nemcsak a volt sarlósokat, hanem nagyon gyakran azok hozzátartozóit is megfigyelték a magyarországi hatóságok. Például az érsekújvári származású sarlósok „üdvöskéjének”, az ekkor már Dobossy Imre feleségévé lett Szporny Anikónak a Sarlóval és a Szovjetbarátok Egyesületével kapcsolatot ápoló testvéreit, Szporny Juliannát és Károlyt is szemmel tartották. Jócsik Lajos öccsét, Imrét pedig még 1935-ben is megfigyelték annak ellenére, hogy a hatóságok tisztában voltak vele, nem folytat baloldali tevékenységet: „Megállapításunk szerint Jócsik Imrét csupán testvéri kötelék fűzi öccséhez. Olyan adat, amely azt igazolná, hogy Jócsik Imre részt vesz öccse magyarellenes tevékenységében, beszerezhető nem volt”. 1935-öt követően szintén folytatódtak a megfigyelések a fiatalok irányába. A magyarországi utakat azonban megfelelő indoklással – korábban például Porzsolt Lászlóék esetében a szőnyi birtokai miatt – engedélyezték a fiatalok számára. Szporny Anikó gyógykezelésre irányuló határátlépését például 1935-ben annak ellenére is tudomásul vették, hogy a hatóságok szerint „[…] marxista érzelmű, az érsekújvári kommunista párt tagja, a felvidéken működő »Szovjetunió barátai egyesület«-nek tagja”.

A sarlós múlt utórezgései

Az 1938-as visszacsatolást követően is gyakoriak voltak a sarlósok előéletével foglalkozó beszámolók. A fiatalok előélete elsősorban a később állami funkciót betöltő exsarlósok esetében került az érdeklődés középpontjába. Az érsekújvári királyi járási bíróságnál ügyészként működő Dobossy Imre esetében például a székesfehérvári csendőrkerületi parancsnokság az igazságügy-miniszternek kiemelte a Szovjetunió Barátai Egyesületében betöltött szerepét és a nyíltan marxista frazeológiájú 1931. évi sarlós kongresszuson való közreműködését: „Nagyméltóságod tájékoztatására van szerencsém tisztelettel közölni, hogy az államrendészeti nyilvántartásában Dr. Dobossy Imre […] a következő feljegyzéssel szerepel: »A Szovjetunió Barátok társaságának a szervezője a cseh megszállás idején a felvidéki Sarlósok legjelentékenyebb tagja volt, s mint ilyen Pozsonyban 1931 év szeptember havában tartott Sarló kongresszusra előadást tartott a diákság és az ifjú munkások vörös barátságáról.«” Ennek okán további nyomozást indítványozott Dobossy Imre személyét illetően: „Dr. Dobossy Imre előéletére vonatkozóan a győri kir. főügyész útján bizalmas nyomozást indítottam, amelynek során a komáromi kir. ügyészség elnöke és az érsekújvári m. kir. rendőrkapitányság, utóbbi Jaross Vilmos főispánnal is érintkezésbe lépve, azt jelentették, hogy dr. Dobossy Imre, bár a szélsőséges irányzatok követésére hajlamos egyén, – belátta, hogy a kommunista eszmék tévesek, jelenleg a legjobb magyar hazafi, aki feleségével együtt minden magyar nemzeti megmozdulásban részt vesz.” A miniszteri osztályfőnök a tárca nélküli magyar királyi miniszterrel egyetértőleg a belügyminiszter felé azt a következtetést írta, miszerint nincs szükség további lépésekre Dobossy Imrével szemben.
Előfordult azonban, hogy még később is problémát láttak a fiatalok korábbi baloldaliságában. Ilyen volt Bólya Lajos helyzete, aki az érsekújvári királyi ügyészség vezetője volt 1941-ben. A Magyar Királyi Honvédvezérkar Főnöke a miniszterelnöknek olyan jelentést tett, miszerint Bólya baloldali gondolkodásának a sajtócenzori minőségében a cenzúrázásnál észlelhető. A miniszterelnök megbízásából az igazságügy-miniszternek címzett levél azonban, bár a Sarlót erősen baloldali mozgalomnak mutattak be, felhívta a figyelmet, hogy az később kettéhasadt, „amennyiben tagjainak egyik része teljesen bolsevista irányt vett, míg sok olyan fiatalember, aki eredetileg sarlós volt, a világesemények hatása alatt a jobboldali mozgalmakhoz csatlakozott”. A miniszteri tanácsos (a miniszterelnök rendeletére) Bólya Lajos védelmére kelve kiemelte „nemzeti szempontból” való megbízhatóságát: „Bólya kir. Ügyész tudomásom szerint a Csehszlovákia felszámolását megelőző egy-két esztendőben nemzeti szempontból kifogásolható cselekedeteket nem követett el, sőt a felvidéki magyarság kultúrmozgalmaiban tevékeny részt vett.” Később a miniszteri tanácsos azt is jelezte, hogy a Bólya Lajos ideológiai előéletével való foglalkozás már nem időszerű, konkrét adatok híján pedig nincs bizonyíték Bólya megbízhatatlanságára.

Összegzés

Összegezve elmondhatjuk, hogy a prágai magyar egyetemisták egy csoportja már a Szent György Körhöz kötődő (1925–28) időszakban szembekerült a Horthy-korszak Magyarországának konzervatív keresztény-nemzeti ideológiájával és politikai irányvonalával. Ekkor elsősorban ideológiai szempontból kifogásolták a hivatalos magyarországi tudományos élet képviselői – pl. Berzeviczy Albert – a Szent György Körhöz tartozó fiatalok újszerű – népi és demokrata – világnézetét, gondolkodásmódját. Már ekkor felfigyeltek Budapesten a mozgalomhoz tartozó fiatalok tevékenységére és szemmel tartották őket. Ezzel együtt a később a Sarló mozgalomban tömörült és egyre inkább baloldali ideológia felé tájékozódó fiatalok folyamatos kapcsolatot tartottak fent a velük rokonszenvező magyarországi mozgalmakkal, személyekkel, legfőképpen Móricz Zsigmonddal és a népi mozgalom más tagjaival. Ugyanakkor a baloldali-szocialista irányvonal megerősödése miatt 1929-ben a pozsonyi konzul már negatív és elítélő hangnemben nyilatkozott a fiatalokról, kiemelve revízióellenességüket és rokonszenvüket a kommunizmus irányába. A hivatalos Magyarországgal való kapcsolatok elmérgesedésére az ún. „koszorú-affér” után került sor, mely nemcsak a magyarországi ifjúsági mozgalmakkal való elhidegülésben játszott szerepet, hanem a fiatalok személyes éle­tére is hatással volt.
A prágai és pozsonyi magyar követségi, illetve konzulátusi apparátus 1931-től már egyre inkább a nemzeti gondolat, a revíziós elképzelések ellenségeként kezelte a sarlósokat. Ez természetesen közrejátszott abban, hogy a vezetők nagy része ebben a gazdasági válsághoz fűződő időszakban már a kommunista ideológia irányába tájékozódott. A megfigyelések fő szempontját a magyarországi fiatalság radikalizálódásának megakadályozása jelentette. A megfigyelt sarlósok körét a kommunista ideológia irányába tájékozódó, a kommunista párt tagságát gyarapító fiatalok jelentették. Tovább növelte a velük szembeni bizalmatlanságot, hogy az Érsekújvárott megalapított Szovjet Barátok Körének létrehozásában szintén vezető szerepet játszottak az átmenetileg kommunistává lett sarlósok. Erről szintén szélsőséges véleményt fogalmaztak meg a magyarországi jelentések. 1932-től a hivatalos beszámolók kiemelik Csehszlovákia szigorúbb magatartását a sarlósok kapcsán. A Köztársaságot is érintő gazdasági válság hatása ugyanis fokozta a fiatalok radikalizálódását.
Mindenesetre nemcsak a mozgalom működése alatt, de azt követően is megfigyelték egyes sarlós fiatalok tevékenységét, sőt megakadályozták beutazásukat Magyarország területére. Történt ez annak ellenére, hogy ebben az időszakban a vezetők egy részének marxista tájékozódása mellett a volt sarlós fiatalok másik csoportja már az aktivista-szociáldemokrata irányvonal felé orientálódott. Ezt a vonalat a magyarországi jelentések természetesen nemzeti szempontból szintén megbízhatatlannak ítélték, így arról is kritikusan nyilatkoztak. A bécsi döntést követően elsősorban az állami hivatalt betöltő exsarlósok esetében voltak fontosak azok a beszámolók, amelyek a fiatalok baloldali előéletével foglalkoztak. Ekkorra azonban már a fiatalok baloldali „félrelépése” elvesztette aktualitását, múlékony rövid epizóddá vált egy sok próbatételt megélt nemzedék életében és történetében.

Levéltári és kézirattári anyagok

Debreceni Déri Múzeum. Sarló-gyűjtemény
Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára. K 28
Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára. K 63
Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára. K 149
Magyar Tudományos Akadémia Kézirattára. Szalatnai Rezső hagyatéka

Irodalom

Bajcsi Ildikó 2015a. A Prohászka Ottokár Körök Szövetsége az első Csehszlovák Köztár­saság­ban. Generációs önszerveződés a keresztényszocialista ideológia jegyében. Fórum Társadalomtudományi Szemle, 4. sz. 61–86. p.
Bajcsi Ildikó 2015b. A Sarló mozgalom tevékenysége (1928–1934). PhD hallgatók III. konferenciája. Pozsony, Líceum Kiadó.
Bajcsi Ildikó. A baloldali magyar kulturális értelmiség megszerveződése az első csehszlovák köztársaságban. A Sarló mozgalom szervezeti felépülése és személyi összetétele. Kézirat.
Balogh Edgár 1930. Fasizmus vagy kisebbségi önvédelem. A Nap, okt. 2. 3. p. (Kodolányi János cikkével kapcsolatban. A Reggelnek a Sarló elleni támadásáról.)
Balogh Edgár 1932. Szlovenszkó új kultúrfronton. Új Szó, 5–6. sz. 19–27.p.
Balogh Edgár 1981. Hét próba. Budapest, Magvető Könyvkiadó.
Berzeviczy Albert 2015. Búcsú a Monarchiától. Berzeviczy Albert naplója (1914–1920). (Gali Máté összeáll.) Budapest, Helikon.
Boross Zoltán 1930. Kossuth Lajos dunai konföderációja és az új nemzedék. A Nap, 69. sz. 8. p.
Cornelius, S. Deborah 1998. In Search of the Nation. The New Generation of Hungarian Youth in Czechoslovakia 1925–1934. Social Science Monograph, Boulder, Colorado. Columbia University Press.
Fónod Zoltán 1997. A cseh/szlovákiai magyar irodalom lexikona 1918–1995. Pozsony, Madách-Posonium.
Jócsik Lajos 1939. Iskola a magyarságra. Egy nemzedék élete húsz év kisebbségben. Budapest, Nyugat.
Kiss Róbert Károly–Vajda Tamás 2012. Egyetemi ifjúsági egyesületek Szegeden 1919 és 1944 között. Szeged, Universitas Szeged Kiadó. http://digit.bibl.u-szeged.hu/00200/ 00244/00001/egyetemi_ifjusagi.pdf (2016. 12. 23.)
Kovács Endre 1981. Korszakváltás. Budapest, Magvető Könyvkiadó.
Krammer Jenő 1935. A szlovenszkói magyar serdülők lelkivilága. Szociálpszichológiai tanulmány. Budapest, Merkantil-nyomda.
Ladányi Andor 1995. Egyetemi ifjúsági szervezetek a Horthy-korszakban. Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiuma. Educatio, 2. sz. http://mek.oszk.hu/02100/02115/html/4-1569.html (2016. 12. 23.)
Lévay Zoltán 1993. A magyar „középosztály” válságához. Korunk, február. http://www.korunk. org/?q=node/8&ev=1933&honap=2 (2016. 02. 19.)
M. Kiss Sándor 1981. „… hivatást számított ki magának történelmi helyzetéből.” /Interjú Balogh Edgárral/ Budapest, Művelődéskutató Intézet.
Magyar Életrajzi Lexikon. http://mek.oszk.hu/00300/00355/html/ABC00523/02048.htm (2016. 12. 27.)
Papp István 2012. A magyar népi mozgalom története. 1920–1990. Budapest, Jaffa Kiadó.
Pálenyik Ferenc – Pék Vendel 1971. A Párt katonái voltak (Új Szó 1971. 06. 16. ) Érsekújvár és Vidéke, http://www.watson.sk/index.php?option=com_content&view=article&id= 733:az-ersekujvari-munkasmozgalom-toerteneteboel-palenyik-ferenc-pek-vendel-a-part-katonai-voltak-ujszo-1971-06-16&catid=47:regionalna-histora—helytoertenet &Itemid=65 (2016. 12. 21.)
Peéry Rezső 1994. A végzet bábjátéka avagy Peremmagyarok az idő sodrában. Pozsony, Kalligram.
Rupnik, Jaques 2002. Dějiny Komunistické strana Československa: od počátku do převzetí moci. Praha, Academia.
Sándor László 1978. Ez volt a Sarló. Tanulmányok, emlékezések, dokumentumok. Budapest–Pozsony, Kossuth Könyvkiadó–Madách Könyvkiadó.
Simon Attila 2013. Az elfeledett aktivisták. Kormánypárti magyar politika az első Csehszlovák Köztársaságban. Somorja, Fórum Kisebbségkutató Intézet.
Simon Attila 2015. Nyilasok a spájzban. Szélsőjobboldali kísérletek a szlovákiai Magyar Párt átalakítására és Esterházy János eltávolítására a pártelnöki tisztségből 1939 és 1945 között. Fórum Társadalomtudományi Szemle, 4. sz. 31–60. p.
Szarka László 2016. A multietnikus nemzetállam. Kísérletek, kudarcok és kompromisszumok Csehszlovákia nemzetiségi politikájában 1918–1992. Pozsony, Kalligram.
Szilágyi Zsuzsa: Válság a szociológus szemével. http://www.haon.hu/debrecen/valsag-a-szociologus-szemevel/1882003. (2016. 02. 19.)
Szlovákiai Magyar Adatbank. A (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig. http://adatbank.sk/lexikonok/a-csehszlovakiai-magyarok-lexikona-1918-tol/ (2016. 12. 28.)
Turczel Lajos: 1988. Újraközlés. Érsekújvár és a Sarló. (Újraközlés) Érsekújvár és Vidéke,
http://www.watson.sk/index.php?option=com_content&view=article&id=601:turczel-lajos ersekujvar-es-a-sarlo&catid=47:regionalna-histora—helytoertenet&Itemid=65 (2016. 12. 10.)
Vígh Károly: A felvidéki Sarló-mozgalom története. Valóság, 2004. 8. sz. 64–72. p.
Zemko, Milan 2010. Občan, spoločnosť, národ v pohybe Slovenských dejín. Bratislava, Historický ústav SAV.