Csehy Zoltán–Polgár Anikó (szerk.): A mittelszolipszizmus terei

Tőzsér Árpád életműve (poszt)modern kontextusban. Media Nova M, Dunaszerdahely, 2017, 192 p.

Az ezredforduló tájékán jelentősen felgyorsult Tőzsér Árpád műveinek recepciója, s a legújabb időkben ennél is jobban szaporodnak a költői, napló- és esszéírói, drámaírói véna pulzusszámolói, vizsgálói. Kétségtelen, nagy formátumú, saját hangját, hangjait erősen hallató szerzőről van szó. Ha – eltekintve a legkülönbözőbb folyóiratokban megjelent, Tőzsérről szóló tanulmányoktól – csak a konkrét köteteket nézzük, az első nagyobb összefoglalót Pécsi Györgyi monográfiája jelenti (Tőzsér Árpád, 1995), s ugyanebből az évből származik Alabán Ferenc munkája is (Két költő nyomában. Az élményekben születő költői valóság) Tőzsérről és Cselényi Lászlóról. Pécsi Györgyi jobbára leíró jellegű monográfiája fölött eljárt az idő, bár aki a Tőzsérről szóló irodalmat ezzel kezdi, nem bánja meg. A nagy fordulatot Németh Zoltán tanulmánykötet jellegű monográfiája jelenti (Az életmű mint irodalomtörténet. Tőzsér Árpád, 2011), ezt jól kiegészíti a maga szerény, de fontos dolgozataival az Opus Könyvek sorozat ötödik darabja (H. Nagy Péter összeállítása: A kontextus végtelensége. Tanulmánykötet Tőzsér Árpád 80. születésnapjára, 2015).

Ez a mostani, teljesen friss tanulmánykötet is Tőzsér 80-asának apropóján született, amint erről az előszóban a szerkesztők tájékoztatnak: egy konferencia előadásainak szerkesztett változatával van dolgunk. (A két kötetben négy tanulmány fedi egymást, a 2015-ösben és ebben a mostaniban is megjelentek.) Van azonban a mostaninak két színesítő blokkja: az egyik egyetemisták dolgozataiból merít („a Comenius Egyetem Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékén tanuló, tehetséges egyetemi hallgatók legjobb irodalmi tárgyú dolgozataiból nyújt át egy csokrot: a mai egyetemi diákközeg így jelzi, hogy Tőzsér Árpád egykori munkahelyén továbbra is színvonalas, irodalomra érzékeny munka folyik.” – 5. p.), a másik Mozaikok a Tőzsér-recepcióból címmel kínál négy oldalon színes idézeteket Tőzsérről.

A Tőzsér-tanulmányok sorát Reményi József Tamásé kezdi (Tőzsér Árpád exterritóriuma) a költő beskatulyázhatatlanságát tartja fontos szempontnak, miközben „ösztöneiben is hagyja működtetni (…) korábbi énjeinek kitéphetetlen darabjait”. (10. p.) Egyik legkedvesebb Tőzsér-verse a kitüntetett pozíciójú Sebastianus mondja című, mely szerinte nem is „válasz” (H. Nagy Péter megállapítása), hanem egyenest feleselés, vita.

Bedecs László tanulmánya („Mindenütt a kudarc a végső…”) szintén időrendi sorrendben közelít a Tőzsér-versekhez, s kiemeli, hogy a szerző „képes volt saját életművén belül összebékíteni egymással vitázó poétikákat”. (19. p.) Szintén idézi az emblematikus Sebastianus mondja c. verset. Az Adalékok a nyolcadik színhez címűt az életmű másik kulcsversének tartja. Természetesen ennek kapcsán szól a Faustus Prágában című Tőzsér-drámáról is. „Tőzsér nagyon sokat, régóta és filozofikus érdeklődéssel foglalkozik a halállal” – állapítja meg (23. p.)

„A papír partján” – ez már L. Varga Péter tanulmánya, mely három alfejezetben taglalja a genezisek, az archívum és a „köztesség” materializálódásának tárgyát; az alfejezetek beszédes címei: Költői filozófia és (poétikai) határhelyzetek: közelítések a Tőzsér-lírához; Filológia és archívum – az önmagát alkotó múlt hangjai; „A papír partján” – a materializálódó köztesség poétikái. A Sebastianus mondja c. vers számára is megkerülhetetlen. Ő is H. Nagy Péter híres (és paradigmaváltó) elemzésére támaszkodik, majd az alábbi következtetésekre jut: „A gyűjteménybe emelt költemény címének módosulása tehát egy sajátos pozíciójú interpretáció fényében is olvasható, a hermeneutikai kommentár a vers szuverén világától nem választható el. A korábbi, archivológiai szóhasználattal élve, az archívum az anyagszerű közlések közti átjárhatóságot affirmálja, s ebből a párbeszédből táplálkozva módosítja határait is. Talán nem túlzás kijelenteni, hogy a köztesség állapota ennek az elmozdulásnak is köszönhető, és a vers tropológiája és anyagszerű megjelenései egymást kölcsönösen tartalmazzák/tükrözik.” (37. p.)

46. Nagy Péter tanulmánya (Materiális törések és/vagy architextusok. Két Tőzsér-vers a katalógusversek kontextusában) a modern és mai katalógusversek hatástörténetét vázolva két Tőzsér-verset helyez el a vázolt kontextusban: a Sebastianus (miután az agyonnyilaztatását túlélte, és börtönbe zárták), valamint az Utómodern fanyalgás a szlovákiai magyar irodalom tárgyában címűt. Az elsőt Vida Gergely Egy Sebastianus-flashforward c. versével veti egybe: „Vida Gergely verse úgy zavarja össze a Tőzsér-vers nyelvtanát és szabályos szerkezetét, hogy a felvillantott előrefutás (flashforward) az aposztrophéban előidézett materiális töréssel megváltoztatja a Sebastianus-mítoszhoz való hozzáférés mediális komponenseit.” (45–46. p.) A második példaversben „a »szlovákiai magyar irodalom« úgy lesz a szöveg allegóriája, hogy specifikumát és identitását megbontja a világirodalmi hálózat”. (47. p.) Végül így összegzi második példaversének elemzését: „Tőzsér ehhez hasonló művei azzal érik el hatásukat, hogy amit prózai diskurzusként tartalmaznak, azt ugyanott költői retorikával kibillentik. Ez a mediális-interdiszkurzív eljárás – szerencsére mindmáig jellemző maradt Tőzsér Árpád költészetének.” (48. p.)

A szerb Tőzsér címmel Orcsik Roland az alcímbe foglalt (Az identitás karneválja Tőzsér Árpád Szomak című költeményében) tárgyban adja közre olvasatát. A dolgozat a nemzeti identitást, az „anyaországi” és a „határon túli” (kisebbségi, többségi, világirodalmi) fogalmakat járja körül, valamint Tőzsér több identitású közép-európaiságát, s megállapítja: ha „Tolnai Ottó »vidéki Orfeuszként« határozza meg a verses identitását a Wilhelm alteregóján keresztül, ennek nyomán Tőzsérét vidéki Euphorboszként jellemezhetjük.” (55. p.) A Szomak című Tőzsér-vers hátterét három életműben látja: Zrínyiében, Petriében és Tolnai Ottóéban. A szomak szóról írva azt állítja, hogy „puszta zenei formaként hat a műben”. (61. p.)

Csehy Zoltán tanulmánya (Pillanatképek a tükörteremből. Kalandtúra a Félnóta és az Imágók szövegei közt), mely konkrét verseket elemez, egyebek mellett leszögezi: „a Tőzsér-életműnek vannak nagy töréspillanatai, olyan radikális helyzetei, amikor őrá kell figyelni, és őt kell kommentálni.” (65. p.) A Félnóta fele egy Bach-kantáta mentén szerveződik, a másik fele „valóban »nótás«, azaz főként a rím, a humor, a keresetlenségnek álcázott kosztolányis artisztikum jegyében fogant”. (65. p.) Az Imágók egyik verse (Penetráns ritornellek) kapcsán megjegyzi: „A Tőzsérnél megszokott nyelvben létezésre apelláló metapoétika itt testpoétikává alakul át.” (73. p.)

„Szétritkult éppen megkötött Énem” címmel Nagy Csilla nyelv és identitás kérdéseit boncolgatja a Csatavirág és a Fél nóta kötetek kapcsán. Szerinte a Tőzsér-költészet „legnagyobb erénye az, hogy a versekben felhasznált szövegek és motívumok (…) mindig termékenyen mozdítják elő a jelentés szerveződését”. (76. p.) Szerinte ebben a költészetben „az összegzés újragondolást, poétikai szempontból egy részben megváltozott alapállást is jelent”. (78. p.)

Érzéki és érzékeny dimenziók Tőzsér Árpád két versében címmel Korpa Tamás a Finnegan halála és a Panem et circenses című verset elemzi. Végkövetkeztetése: a Finnegan halála és a Panem et circenses „vázlatos olvasása arra hívta fel a figyelmemet, hogy ez a poétika számos esetben drámai átrendezések és közvetítések tárolójává, tartalmazottjává és folyamatává válik. Mindez pedig nincs ellentmondásban Tőzsér Árpád lírai életművének olyan sokszor hivatkozott kívánalmaival, mint a stiláris eredetiségeszmény igenlése és a saját művel szemben támasztott végleges letisztultság elvárása”. (82. p.)

Mizser Attila „a fa még ott nyújtózkodott a fában” (A Mittelszolipszizmus terei című tanulmányának homlokterében a Mittelszolipszizmus c. kötet áll. „Kundera, Musil, Kafka, Hašek, Havel, Hrabal, Konrád – talán ez az a névsor, amellyel Tőzsér Mittel-tematikáját leginkább összefüggésbe lehet hozni” – írja. (84. p.) Végül erre a következtetésre jut: „a hagyomány, a tradíció sosem független attól a személytől, aki megéli, vagy adott esetben megírja azt. A saját testéből kivetkező szlovákiai magyar költő figurája egyszerre kétféle módon reflektál erre a tapasztalatra. A leírás elkerülhetetlenné teszi, hogy a korpusz és torzók mint objektumok (mint az ábrázolás tárgyai) legyenek részesei a történetnek, és ezzel együtt a költészetnek. A testéből kilépő, transzcendentálódó, elmékké váló szlovákiai magyar költő pedig már csak a tudat számára, más költők, más szlovákiai magyarok, más közép-európaiak számára hozzáférhető.” (86. p.)

Mészáros András Filozófia és irodalom – filozofikus irodalom címmel világirodalmi példákkal (Sade márki, Kundera, Sterne, Diderot, Musil) indítja tanulmányát, melyben két kötetre fókuszál (Történetek Mittel úrról, a gombáról és a magánvalóról, valamint a Leviticus); az elsőről megállapítja, hogy „Mittel úr a Kant előtti, klasszikus metafizikát álmodja vissza, azaz az ő szolipszizmusa nem más, mint mítoszteremtés”, a másodikról pedig, hogy „a filozófia nem úgy jelenik meg [benne és a Tőzsér-oeuvre-ben], ahogy azt maga Tőzsér proklamálja, hogy tudniillik a filozófia tartalmai az irodalomban ne jelentésként, hanem jelként működjenek”. „Itt is igazat kell adni Németh Zoltánnak, hogy Tőzsér »illusztrációként használ fel filozófiai és irodalomelméleti téziseket«” – összegzi gondolatait, ismét Németh Zoltánra hivatkozva. (92–93. p.)

Petres-Csizmadia Gabriella tanulmánya (Én-reprezentációk Tőzsér Árpád Szent Antal disznaja című naplójában) több tételben elemzi a Tőzsér-naplók címbe választott darabját – ez egyébként a naplósorozat első darabja. A dolgozat fejezetcímei: Az én mint a családi identitás hordozója; Az én mint a kollektív identitás hordozója; Az én mint a másik; Az irodalmon keresztüli énreprezentáció; Az én mint test. Összegezve megállapítja: „a naplóíró a bejegyzések során folyamatosan problematizálja személyes identitását, az ént gyakran az ön-eltávolodás, idegenség, másság távolságából szemléli, és leginkább akkor közelít az énkohézió felé, amikor valamilyen tágabb csoporton keresztül artikulálja önmagát. Az énreprezentációk sokszínűsége azonban a bemutatott identitásvállalásokkal nem merül ki: a terjedelmi korlátok miatt nem térhettem ki például az én kívülállóként való prezentálásának bemutatására vagy a naplóíró szubjektum önreflexióira sem.” (100. p.)

Szüfrazsett írónők, menzeszszagú irodalmi műsorok (Tőzsér Árpád naplóinak nőképe) címmel Polgár Anikó a kötet talán legizgalmasabb dolgozatával szolgál: a Tőzsér-naplók konzervativizmusára, művészi stilizációjára, patriarchális jellegére világít rá: „érdemes megvizsgálni a férfi narrátor sarkító, kirekesztő, a nőket a férfitekintet tárgyaként megjelenítő kijelentéseit.” (103. p.) Idézett példái a beszűkült gondolkodás, konzervatív megjegyzések, sommás kijelentések szemléletes tárházai: „A naplók nőportréi szerintem inkább szúrósak és bántóak, s többnyire a megértés igénye nélkül készültek” (106. p.), de idézi a voyeurizmus, a nyelvi vaskosság, a kifejezés durvasága stb. példáit is. Megjegyzi: „a naplóírás, de különösen a naplóolvasás örök dilemmája marad: hol a határ az ízléstelen turkálás és a mások tükrébe nézés döbbenete között.” (108. p.) Tőzsér, állapítja meg az elemzés, a nőben nem szellemi, csupán testi potenciált lát.

111. Tóth Anikó tanulmánya (Az olvasó Tőzsér) folytatja a sort; sorra idézi és észrevételezi „az irodalommal való foglalatoskodás (s benne természetesen az olvasás) szinte minden tevékenységformáját (…): a költő, a szerkesztő, a műfordító, a kritikus, az esszéíró című szakaszok azonban nem egymást követve kínálkoznak vagy tárulnak fel, hanem ravaszul egymásba nyílnak”. (111. p.) Legnagyobb teret az „értelmező” Tőzsérnek biztosít, majd leszögezi: „Tőzsérnek a tudományos regisztert poétikus elemekkel vegyítő esszéi, kritikái, tanulmányai azon túl, hogy a kortárs magyar és a közép-európai irodalmak számos életművét, szövegét hozzák dialógushelyzetbe, felfedik a tőzséri alkotóműhely folyamatait, vívódásait is. A szenvedélyesen olvasó Tőzsér a folyvást megújuló költő Tőzsérhez kíséri el a befogadót.” (115. p.)

Múltfeldolgozás a kortárs magyar irodalomban címmel Németh Zoltán az 1945 utáni magyar irodalom múltról való beszédének jellegzetességeit, emblematikus műveit veszi sorra, szemléletes és hosszan kígyózó sorban. „Mint látható, a kortárs magyar irodalom múltszemléletében sajátos színt jelentenek azok a művek, amelyek nem a magyarországi történelmi tapasztalatokra reflektálnak, hanem a szomszédos államok helyzetére, illetve az itt élő magyar kisebbségek emlékezetére” – írja. (120. p.) Németh Zoltán szerint „a kortárs magyar irodalom a múlt értelmezését leginkább a nemzeti sors traumái felől építi fel és innét intéz provokatív kérdéseket az olvasónak”. (121. p.)

Dusík Anikó tanulmányának címe: Műfajok határán: Faustus Prágában (A Faust-téma megjelenése és néhány variációja Tőzsér Árpád szövegeiben), tárgya pedig a Tőzsér-dráma (Faustus Prágában) az előzményeivel (Adalék a nyolcadik színhez) és „a végjátéknak tekinthető” Keresztút c. Tőzsér-verssel együtt, figyelembe véve magyar és világirodalmi beágyazottságát.

Szabó Klaudia Tőzsér Árpád szlovák fordításai címmel a műfordító Tőzsért vizsgálja, különös tekintettel fordításgyűjteményére (Mintha erdei állat volna és angyal) és a Holan-fordításaira, kiegészítve a vele készült interjúkban és a naplóiban a fordításról vallott nézeteivel. A Vélekedések a „szlovák” Tőzsér Árpádról fejezet a szlovák szerzők (konkrétan irodalomtörténészek és -kritikusok) Tőzsér-olvasatát tekinti át. A Tőzsér Árpád fordításszemlélete és a Tőzsér Árpád viszonya a szlovák nyelvhez a naplók tükrében fejezetek tovább árnyalják a képet.

Rövid summázat: terjedelmi okokból csak ennyire futotta. A kontextus azonban nagyon fontos, tehát e könyv írásairól csak akkor kapunk plasztikus képet, ha teljességükben olvassuk őket. Fontos viszont a kötetegész kontextuális tere is: tehát mindenkinek olvasásra ajánlom a könyvet. A Tőzsér-híveknek azért, mert újabbnál újabb szempontokkal egészítheti ki a szerző műveiről való ismereteinket, a költészetével (naplóival, más könyveivel) csak most ismerkedőknek pedig ennél jobb (velős és szakszerű) bedekkert nem is ajánlhatnék.