Kérlek segíts az új filmünk elkészítésében! Támogasd Te is! »

Dél-Szlovákia gazdasági és szociális helyzete néhány mutató tükrében (2. rész)

Bevezetés

Korábbi tanulmányunkban (Horbulák 2015) rámutattunk arra, hogy Dél-Szlovákia, más megfogalmazásban Szlovákia jelentős magyar lakossággal rendelkező járásai, több fontos mutató tekintetében[1] elmaradnak az össz-szlovák átlagtól, egyben a nem magyar lakosságú járások átlagától is. A következőkben néhány további mutató segítségével ismét kísérletet teszünk arra, hogy a vizsgált járások helyzetét tovább elemezzük. A kiindulási pont ebben az esetben is a 2011-ben végrehajtott népszámlálás. Ez a cenzus mélyebb képet ad a társadalmi változásokról, mivel olyan kérdések is felkerültek a listára, amelyek korunk információs-technológiai szokásaira, ismereteire is rákérdeznek.

1. Szlovákia regionális gazdasági és súlyponti problémai

Jól ismert tény, hogy Szlovákia regionális fejlettségének egyik alapvető problémája a nyugati–keleti, részben az északi–déli szembenállás. Ez, sok egyéb mellett, megmutatkozik a lakosság koncentrációjában, a települések városi–vidéki jellegében, a szociálisan gyengébb lakosság koncentrációjában, a beruházások eltérő mértékében, a munkahelyteremtés különböző dinamikájában, a helyi gazdaság struktúrájában, a munkanélküliség ingadozó mértékében, a közlekedési infrastruktúra állapotában és sok más egyébben. A következő táblázat a NUTS2 régiók, az Európai Unió legkisebb statisztikai területi egységei alapján mutatja be a szlovákiai nagyrégiók gazdasági erejét:

1. táblázat. Szlovákia tervezési-statisztikai régióinak relatív ereje 2016-ban

Kód NUTS2 régió hivatalos megnevezése Az EU átlag %-os aránya
SK01 Bratislavský kraj 186,49
SK02 Západné Slovensko 72,12
SK03 Stredné Slovensko 60,79
SK04 Východné Slovensko 52,97

Forrás: http://ec.europa.eu/eurostat

 

Az 1. táblázat jól mutatja, hogy milyen óriási területi különbségek vannak az országon belül. Amíg Pozsony az unió 10 legfejlettebb régiója közé tartozik, és gyakorlatilag egy szinten van Prágával és Varsóval, Budapestet pedig már régen lehagyta, az ország többi nagyrégióját mérföldekre leelőzte, és azok jogosultak a Strukturális Alapokból való támogatásokra. Ezekre a NUTS2 régió akkor jogosult, ha az ott megtermelt GDP nem éri el az uniós átlag 75%-át. Nyilvánvaló, ha a nemzeti összterméket kisebb területre is kiszámítanák, még jelentősebbek lennének az eltérések.

Az igazsághoz azonban az is hozzátartozik, hogy mindez történelmi örökség. Ez jellemezte már a második világháború után újjáalakult Csehszlovák Köztársaságot is. A háború utáni szocialista iparosítás időszakában, az 1. és a 2. ötéves terv idején, 1949 és 1960 között[2] a prágai Állami Tervhivatal egyik legfontosabb célkitűzése a legelmaradottabb régiók támogatása volt, kiemelten az északi és keleti járások, konkrétan az akkor létező Eperjesi Kerület. Ebben az időszakban született döntés arról is, hogy egy kohászati központ keletre való telepítése kulcskérdés (Londák 1999, 107–108. p.). A helyzet azonban az időszak végére sem javult, a két kelet-szlovákiai kerület az ország valamennyi kerülete közül a legelmaradottabb volt (Häufler–Korčák–Král 1960, 598. p.). Sőt, lényegesebb javulás a szocializmus végére se történt: „néhány gazdasági mutató alapján a [Kelet-szlovákiai] Kerület továbbra is elmarad a többiektől. A területi kiterjedésével és a lakosság számával szemben az országon belül legalacsonyabb ipari és mezőgazdasági termeléssel rendelkezik (6,6% CSSZSZK).” (Häufler 1984, 553. p.)

Napjainkra ez a helyezet nem változott, a nyugat–keleti és az észak–déli szembenállás megmaradt, és talán azt is ki lehet jelenteni, hogy markánsabbá vált. Erre nem csupán az Fórum Társadalomtudományi Szemle említett számában mutattunk rá, hanem az Acta Oeconomica Universitatis Selye folyóiratban megjelent tanulmányunkban is (Horbulák 2014).[3]

Az ország regionális fejlődését a természetes központok elhelyezkedése is befolyásolja. Közismert tény, hogy Szlovákia esetében nagy különbségek vannak a természetes régiók és az adminisztratív régiók között. A helyi közigazgatási egységek határa nem esik egybe a természetes és történeti régiók határával. „Az [1923-ban] végrehajtott területi reform alapvető mérföldkő Szlovákia területi fejlődésében, ugyanis ekkor tértek el először a természetes régióktól, amelyek kisebb módosításokkal csaknem 900 évig álltak fenn, és ezen természetes egységekhez való visszatérés máig sem történt meg.” (toudy.sk) A történeti Magyarország idején a megyerendszer kialakulása mintegy két évszázadig tartott, ezután a határok alig változtak, legfeljebb a vármegye adminisztratív jogkörei módosultak. A távolabbi múltban két alkalommal került sor időleges módosításokra (1785–1790 és 1849–1867 között), amelyek azonban csak összevonások voltak. 1919 után aztán öt-tíz éves rendszerességgel megindult a közigazgatási egységek határainak a módosítása. Az átfogó módosítások évei 1923, 1928, 1940, 1945, 1948, 1960 és 1998 voltak. Kísérletek a természetes és történeti központok újbóli figyelembevételére a rendszerváltás utáni reformok esetében történetek (Slavík é. n.; Stručný prehľad…, 58–59. p.; Horváth 2004, 297. p.), amelyek megvalósulását a politika mindannyiszor megakadályozta.

A természetes régiók figyelmen kívül való hagyása Dél-Szlovákiát kiemelten érinti. Ezt a szlovák szakértők is elismerik. A déli régió növekedésére negatívan hat, „hogy amíg a hagyományos szlovák régiók központjai meglehetősen stabilak, és a múltban progresszíven fejlődtek, Dél-Szlovákia esetében ezek a történeti régiók hiányoznak (ez annak következtében történt, hogy az eredeti adminisztratív egységek magyar oldalára kerültek)”. (Výrostová 2010, 237. p.) Milan Buček, Štefan Rehák és Jozef Tvrdoň elemzése alapján (2010, 180–181., 187. p.) a 2000-es évek első felében a regionális GDP növekedésében egyenlőtlenségek alakultak ki, továbbá a régiókon belüli, a városközpontokhoz kapcsolódó különbségek még nagyobbak lettek. Az életminőségi index legmagasabb értéke Pozsonyban van, a Vág völgyében folytatódik, és Poprádig magas marad. A szerzők az elmaradott régiók közé sorolták a Komáromi és az Érsekújvári járásokat nyugaton, a Losonci és Rimaszombati járásokat Közép-Szlovákiában, valamint a Homonnai, Varannói és Nagymihályi járásokat keleten. A Komáromitól a Nagyrőcei járásig elhelyezkedő hét járás egy szegény makrorégiót képez. Eva Výrostová regionális közgazdász szintén osztja ezt a nézetet (2010, 241. p.).

Napjainkra Pozsonytól keletre a centrum–periféria viszony alakult ki. Az ország legfejlettebb része a Pozsony – Nagyszombat – Nyitra háromszögbe összpontosul, és a következő központ Kassa. Szlovákia további legfejlettebb része Besztercebánya és Zólyom, majd Kassa és Eperjes környéke. A legelmaradottabb rész Dél-Szlovákia középső része, a Nagyrőcei, Rimaszombati és Rozsnyói járások. Valamivel jobb helyzetben vannak az északkeleti járások, mint Mezőlaborc és Szinna.

Az utóbbi évek gyors gazdasági növekedése következtében Szlovákia több régiójának sikerült felzárkóznia, a legsikeresebbek közé a nyugati, a főváros húzóhatását leginkább élvező járások tartoznak. Ha a fejlettség legnyilvánvalóbb mutatóját, a munkanélküliséget vesszük figyelembe, akkor Szlovákia magyarlakta vidéke továbbra is a legnehezebb helyzetben van, mivel 2017 júliusában a legmagasabb munkanélkülisége ráta, több mint 21%, a Rimaszombati járásban volt (www.upsvar.sk).

2. A magyar régiók tudásszintje

A gazdasági fejlődésnek nem csak úgynevezett „hard” mutatói vannak, mint az üzemegységek száma vagy közlekedés állapota egy-egy régióban, hanem olyan „soft” mutatók is, mint a tudás, az iskolázottság vagy az egyéb ismeretek és képességek. Ma már egyértelműen ismert és bizonyított tény, hogy tudás, az emberi tőke megléte a legfontosabb feltétele egy vidék felzárkóztatásának, pontosabban az, ha a meglevő humán tőkét otthon tartják, és a potenciálját otthon is aknázzák ki. Szlovákia „magyar” járásainak számos gondja mellett ez az egyik, napjainkban egyre inkább érzékelt és figyelembe vett problémája. A hagyományos paraméterek mellett a 2011-es népszámlálás rákérdezett a számítógépes ismeretekre is. A következőkben a cenzus ezen számait vizsgáljuk meg a magyar járások esetében. Akárcsak korábbi tanulmányunkban, több oknál fogva magyarnak tekintettük Pozsony és Kassa városát is.

1.1. táblázat. A magyarnak tekintett járások lakosságának iskolai végzettsége

Járás Alapfokú Eltérés az országos átlagtól Középfokú érettségi nélkül Eltérés az országos átlagtól Középfokú érettségivel Eltérés az országos átlagtól
abszolút % % abszolút % % abszolút % %
Pozsony 32 528 7,9 -7,1 61 552 15,0 -8,1 137 237 33,4 3,8
Szenc 8 172 12,3 -2,7 12 658 19,1 -4,0 18 587 28,0 -1,6
Dunaszerdahely 21 774 18,7 3,7 31 522 27,1 4,0 32 163 27,6 -2,0
Galánta 18 290 19,5 4,6 25 915 27,7 4,6 25 931 27,7 -1,9
Komárom 21 500 20,7 5,7 28 510 27,4 4,4 27 545 26,5 -3,1
Érsekújvár 25 273 17,5 2,5 35 198 24,4 1,3 44 843 31,1 1,5
Nyitra 22 112 13,9 -1,1 39 219 24,6 1,6 45 264 28,4 -1,1
Vágsellye 9 248 17,4 2,4 13 656 25,6 2,6 15 835 29,7 0,1
Léva 21 067 18,3 3,3 29 251 25,4 2,3 32 248 28,0 -1,6
Nagykürtös 8 975 19,7 4,7 11 916 26,2 3,1 11 455 25,1 -4,4
Losonc 13 611 18,2 3,2 16 124 21,5 -1,5 19 618 26,2 -3,4
Rimaszombat 19 182 22,6 7,6 17 323 20,4 -2,6 22 283 26,2 -3,3
Nagyrőce 9 268 22,9 8,0 9 009 22,3 -0,8 10 445 25,9 -3,7
Rozsnyó 12 571 19,8 4,9 14 314 22,6 -0,5 16 294 25,7 -3,9
Kassa 21 376 8,9 -6,1 40 089 16,7 -6,4 87 593 36,4 6,8
Kassa-vidék 23 188 19,4 4,5 25 221 21,2 -1,9 29 898 25,1 -4,5
Tőketerebes 18 437 17,4 2,4 25 033 23,6 0,5 27 958 26,4 -3,2
Nagymihály 19 058 17,2 2,2 21 723 19,6 -3,5 32 044 28,9 -0,7
Átlag (16 járás, 2 város) 18 091 15,1 0,2 25 457 21,3 -1,7 35 402 29,6 0,1
Átlag (16 járás) 16 983 18,1 3,1 22 287 23,7 0,6 25 776 27,4 -2,2
Országos értékek 808 490 15,0 1 244 038 23,1 1 596 589 29,6

A magyar régiók lakosságának tudásszintjét négy táblázat segítségével elemeztük. Az adatok a Szlovák Statisztikai Hivataltól vettük át, majd kiegészítettük saját számításokkal. Ami az iskolai végzettséget illeti, a cenzuskor felvett adatokat kissé tömörítettük. Az alapfokú végzettséget meghagytuk, az ipari iskolák és az érettségit nem adó szakiskolák növendékeinek számát összesítettük, majd így tettünk az összes érettségit adó középfokú iskola esetében (teljes középfokú tanoncképzés, teljes középfokú szakiskola, általános középfokú iskola, magasabb szakmai képzést adó iskola) és a felsőfokú intézményeknél is (baccalaureusi, mester- és mérnökképzés, [kis]doktori végzettség). Akárcsak a fentebb hivatkozott tanulmányunkban, most is a 16 magyarnak tekintett járás számait és azok átlagát néztük meg, illetve különvéve Pozsony és Kassa városát, végül megnéztük, hogy a magyar járások külön-külön, együtt, majd a két nagyvárost is hozzászámítva mennyiben térnek el a szlovák átlagtól. Azt, hogy miért a járást tekintettük alapegységnek, úgyszintén a korábbi cikkben indokoltuk. Minden esetben azt a módszert alkalmaztuk, hogy az egyes járások, illetve nagyvárosok adatait összehasonlítottuk az országos átlaggal. Amennyiben az adott járás/nagyváros számai kisebbek, a különbség negatív előjelű, ha nagyobbak, akkor pozitív előjelű eltérésként tüntettük fel. Az előjel önmagában nem mérvadó, mivel jelölhet kevésbé kívánatos jelenséget, pl. alapfokú képzettséget, szövegszerkesztői ismeretek hiányát.

2.1. A dél-szlovákiai járások lakosainak iskolai végzettsége

Tekintettel arra, hogy az iskolai végzettség esetében több adatot vizsgáltunk, az összevonások ellenére is hosszabb táblázatot kaptunk, ezért azt két részre bontottuk. Az első oszlopot értékelve látható, hogy az iskolai végzettséget illetően a magyar vidék még Pozsonyt és Kassát is beleszámítva sem éri el az országos átlagot, noha a két nagyvárosban éppen a legalacsonyabb végzettségűekből van a legkevesebb. Az átlagtól jobb helyzet csak a Szenci, Nyitrai és a Kassai járásban van. Az érettségi nélküli középfokú végzettséggel rendelkezők esetében a helyzet sokkal összetettebb. A nyugati járásokban meglehetősen magas az ilyen végzettséggel rendelkezők aránya, keleten az átlagnál kisebb. Az érettségivel rendelkezők aránya ismét csak elmarad az országos átlagtól, de Pozsony és Kassa mellett még további másik két járásban is jobb a helyzet, mégpedig az Érsekújváriban és a Vágsellyeiben.

1.2. táblázat. A magyarnak tekintett járások lakosságának iskolai végzettsége

Főiskolai, egyetemi Eltérés az országos átlagtól Doktori képzés Eltérés az országos átlagtól Iskolai végzetség nélkül Eltérés az országos átlagtól Ismeretlen
Járás abszolút % % abszolút % % abszolút % % abszolút
Pozsony 111 440 27,1 14,0 11 006 2,7 1,9 51 992 12,6 -3,0 5 473
Szenc 12 276 18,5 5,4 2 042 3,1 2,3 11 080 16,7 1,0 1 540
Dunaszerdahely 11 464 9,8 -3,3 489 0,4 -0,3 17 455 15,0 -0,7 1 625
Galánta 9 192 9,8 -3,3 356 0,4 -0,4 13 525 14,5 -1,2 385
Komárom 9 293 8,9 -4,2 391 0,4 -0,4 13 822 13,3 -2,4 2 934
Érsekújvár 14 146 9,8 -3,3 656 0,5 -0,3 19 826 13,7 -2,0 4 475
Nyitra 24 551 15,4 2,3 1 908 1,2 0,4 22 150 13,9 -1,8 3 939
Vágsellye 5 505 10,3 -2,8 177 0,3 -0,4 7 946 14,9 -0,8 919
Léva 13 256 11,5 -1,6 455 0,4 -0,4 17 011 14,7 -0,9 2 079
Nagykürtös 3 262 7,2 -5,9 151 0,3 -0,4 6 881 15,1 -0,6 2 922
Losonc 9 026 12,1 -1,0 525 0,7 -0,1 11 963 16,0 0,3 3 994
Rimaszombat 7 524 8,9 -4,2 241 0,3 -0,5 15 434 18,2 2,5 2 902
Nagyrőce 2 936 7,3 -5,8 113 0,3 -0,5 7 106 17,6 1,9 1 523
Rozsnyó 6 205 9,8 -3,3 250 0,4 -0,4 11 017 17,4 1,7 2 700
Kassa 41 715 17,3 4,2 3 716 1,5 0,8 35 042 14,6 -1,1 10 902
Kassa-vidék 12 538 10,5 -2,6 505 0,4 -0,3 23 937 20,1 4,4 3 940
Tőketerebes 8 607 8,1 -5,0 340 0,3 -0,4 20 558 19,4 3,7 5 139
Nagymihály 14 288 12,9 -0,2 538 0,5 -0,3 19 542 17,6 1,9 3 649
Átlag (16 járás, 2 város) 17 624 14,8 1,7 1 326 1,1 0,4 18 127 15,2 -0,5
Átlag (16 járás) 10 688 11,4 -1,7 571 0,6 -0,1 15 140 16,1 0,4
Országos értékek 707 326 13,1 40 642 0,8 846 321 15,7

Napjainkban az igazi fejlettséget a diplomával rendelkezők aránya jelenti. Amíg a 16 járás átlaga 11,5 százalék, az országos átlag 13%. Ebben a mutatóban, akárcsak általában máskor is, Pozsonyhoz, Kassához és Nyitrához felzárkózik a Szenci járás is. A legrosszabb számai a Nagykürtösi, Nagyrőcei, Tőketerebesi járásoknak vannak, de utánuk holtversenyben Rimaszombat és Komárom következik. Az iskolai végzettséggel nem rendelkezők arányában ismét nagyobb a szórás, itt megint csak nyugat–keleti szembenállást látunk: az országos átlagnál jobb helyzet a Nagykürtösi járásig tart. Persze van kivétel is, Szenc száma rossz.

2.2. A dél-szlovákiai járások lakosainak számítógépes ismeretei

A számítógép használata napjainkra az alapvető kompetenciák közé tartozik, így már 2011-ben is teljesesen helyénvaló volt, hogy a cenzus kérdőívében szerepeljen. A 2. és 3. táblázatból az olvasható ki, hogy mind országos szinten, mind pedig a 16 járás tekintetében az internethasználat jobban elterjedt, mint a szövegszerkesztő programok használata. Ez azért nem meglepő, mivel az utóbbi nagyobb tudást igényel.

A szövegszerkesztő használata tekintetében jelentős korrelációt látunk az iskolai végzettség mértékével, de úgyszintén megvan a nyugat–keleti szembenállás is. Pozsony értelemszerűen kimagasló értékkel rendelkezik, de a második legjobb száma Szencnek van, utána Nyitra következik, ellenben Kassa alig éri el az országos szintet. A szomszédos járások között is meglehetősen nagy különbségek vannak. Nagyrőce és Rimaszombat most is sereghajtó.

Ahogy említettük, a világháló használata jobban elterjedt, ezért egyaránt jellemző rá a nagyváros–vidék ellentét, mint a nyugat–kelet szembenállás. Pozsony és mondhatni hagyományosan Szenc értékei kiválóak, Nyitra már gyengébb, viszont Kassa elmarad az országos átlagtól. Nagyrőce és Rimaszombat ebben az esetben is a legrosszabb mutatóval rendelkezik. Érdekes tény, hogy a nyugati részen megint csak Komárom áll a legrosszabbul.

Összegzés

Akárcsak a korábbi két hasonló témájú tanulmány (Horbulák 2014; Horbulák 2015) mutatta, Dél-Szlovákiában három központ alakult ki: Pozsony és Kassa nagyobb, illetve kisebb centrumként Nyitra. Ezt a jelen dolgozat is igazolja. Látható azonban, hogy Pozsonyhoz felzárkózott a Szenci járás is. A legrosszabb helyzetben hagyományosan a gömöri járások vannak.

Eddig is közismert volt, hogy a szlovákiai magyarság iskolai végzettsége elmarad a szlovákiai átlagtól, tehát a szlovák többség végzettségének az átlagától is. Ez jellemezte a szocializmus egész időszakát is. A problémát nem csupán magyar részről érzékelték, a helyzeten a kormány is megpróbált változtatni, a felsőoktatásban hosszabb időn át alkalmazták a nemzetiségi kvótát. Napjainkra a helyzet javult, a diplomával rendelkező magyarok száma nőtt, de hiába bővültek a lehetőségek, a 2000-es években tömegessé váló felsőoktatással egyelőre nem képes lépést tartani.

A tudáshoz közvetlenül kapcsolódnak az informatikai ismeretek, a számokat tekintve erős korrelációt látható az iskolai végzettséggel. Ez a tudás is jelentős részben az oktatás keretében sajátítható el, ellenben annyira gyakorlati ismeretről van szó, hogy a népszámláláson, helyesen, külön is rákérdeztek. Nem kétséges, hogy a nyelvtudás tekintetében is hasonló összefüggést találnánk.

A magyar járások lemaradását ez a tanulmány is igazolja. Látható azonban, hogy ez a 16 járás már egyáltalán nem alkot homogén régiót. Ez persze nem meglepő, hiszen hosszan elnyúló, földrajzilag és néprajzilag több tájegységre osztható nagyrégióról van szó. A pozsonyi agglomerációs járások közül a vizsgált mutatókat tekintve azonban csak Szencnek sikerült felzárkóznia, Dunaszerdahelynek, Galántának, Vágsellyének nem. Ebben szemben áll a munkanélküliségi adatokkal, amely esetében gyakorlatilag elérte a fővárosi szintet. A múltbéli tapasztalatokat is figyelembe véve, a déli régió lemaradásnak a leküzdése, enyhítése hosszadalmas feladat, és csak külső segítséggel érhető el.

Irodalom

Buček, Milan–Rehák, Štefan–Tvrdoň, Jozef 2010. Regionálna ekonómia a politika. Bratislava, IURA Edition.

Häufler, Vlastislav 1984. Ekonomická geografie Československa. Praha, Academia.

Häufler, Vlatislav–Korčák, Jaromír–Král, Václav 1960. Zeměpis Československa. Praha, Nakladatelství Československé akadémie věd.

Horbulák Zsolt 2014. A szlovákiai nagyipar földrajzi elhelyezkedésének változásai a rendszerváltozástól napjainkig. In Acta Oeconomica Universitatis Selye, 3. évf. 2. sz. 40–57. p.

Horbulák Zsolt 2015. Dél-Szlovákia gazdasági és szociális helyzete néhány mutató tükrében. Fórum Társadalomtudományi Szemle, 17. évf. 3. sz. 43–56. p.

Horváth Gyula (szerk.) 2004. Dél-Szlovákia. Budapest–Pécs, DialogCampus.

http://ec.europa.eu/eurostat/news/themes-in-the-spotlight/regional-gdp (2017.05.03)

http://www.toudy.sk/images/ukrajina2011/1vyvoj_uzemia.pdf (2015.9.22)

Juhaščíková, Ivana–Škápik, Pavol–Štukovská, Zuzana 2012a. Obyvateľstvo podľa najvyššieho dosiahnutého vzdelania. Základné údaje zo sčítania obyvateľov, domov a bytov 2011. Bratislava, Štatistický úrad Slovenskej republiky.

Juhaščíková, Ivana–Škápik, Pavol–Štukovská Zuzana 2012b. Obyvateľstvo podľa počítačových znalostí. Základné údaje zo sčítania obyvateľov, domov a bytov 2011. Bratislava, Štatistický úrad Slovenskej republiky.

Londák, Miroslav 1999. Otázky industrializácie Slovenska (1945-1960). Bratislava, Veda.

Slavík, Vladimír é. n. Reforma verejnej správy v SR (priestorové aspekty). Katedra humánnej geografie a demogeografie, Prírodovedecká fakulta UK Bratislava.

Stručný prehľad vývoja územného a správneho členenia Slovenska 2007. Bratislava, Ministerstvo vnútra Slovenskej republiky, Sekcia verejnej správy, Odbor koordinácie a modernizácie verejnej správy.

Výrostová, Eva 2010. Regionálna ekonomika a rozvoj. Bratislava, Iura Edition.

www.upsvar.sk

[1] A tanulmányban a munkanélküliség, az átlagbér, a szociális támogatásban részesülők és az úthálózat arányát hasonlítottuk össze.

[2] A két időszak közé két egyéves tervet iktattak be.

[3] A cikkben a legnagyobb vállalatok, a klaszterek, az autóipari beszállítók kerületi számát, továbbá az üzemsűrűség járási adatait vetettük össze a szocializmus utolsó évtizede és a rendszerváltozás két évtizede közti időszakban.